"Miként lehetséges, hogy számtalan fájdalmas intézkedés bevezetésekor a legharsogóbb vita mégis a vagyonadóról folyt, illetve folyik? Talán éppen azért, mert az általa érintett réteg bír a legnagyobb hatással a véleményformálásra, vagy esetleg ebben a körben a legalacsonyabb az alkalmazkodási hajlandóság." Így válaszolta meg a maga által föltett kérdést Oszkó Péter pénzügyminiszter (Válságkezelés és vagyonadó-szappanopera) e lap hasábjain.
Abban a miniszter úrnak igaza van, hogy a vagyonadó körüli hercehurcát szappanoperának minősítette, ám annak szövegkönyvét pont az ő minisztériumában csapták össze. Arra valószínűleg nem gondol a miniszter, hogy egyeseknek nem a vagyonadóval mint adónemtípussal van gondja, hanem az átgondolatlan jogszabállyal, amely jóval többet árt a válságpolitikai intézkedések szélesebb körű elfogadásának, mint amennyi bevételt hoz.
Nem elsősorban az ingatlanadóról van szó, bár annak sematikus értékbesorolási szabályai is az igazságtalanság határait súrolják, de erről már sokan írtak.
Én inkább a jogszabály más szakaszaival foglalkoznék, amelyek lesújtó képet mutatnak a jogalkotó valóságismeretéről. Reméljük, hogy csak erről van szó, mert ha úgy fogalmazták volna a jogszabályt, hogy tisztában voltak annak hatásával, az már megbocsáthatatlan cinizmus lenne. Tudniillik olyan javakat is a vagyonadó alá lapátoltak, amelyeknek közük sincs a nagy értékű vagyontárgyakhoz.
Például abban a hiszemben, hogy akinek hajója van, az csak vagyonos ember lehet. Az ötlet kiagyalója sörözés közben valamelyik bulvárlapban olvashatta, hogy bizonyos körökben most már nem a luxusautó a sikk, hanem a minél hatalmasabb és drágább hajó a Földközi-tengeren, de a Duna is megteszi. Ebben van némi igazság, hiszen a Dunán is számos tengerre gyártott luxusmotorcsónakot látni, és teljes joggal elvárható a megadóztatásuk, de nem ez a jellemző.
Aki látott már a Tiszán vagy a Kőrösökön horgászatra összeeszkábált bungalós motoros lélekvesztőket, annak minden eszébe jut, csak az nem, hogy ezek gyorsan értékesíthető nagy értékű vagyontárgyak lennének. Pedig simán az adó hatálya alá kerülhetnek, mert a jogalkotó a motor teljesítményét veszi alapul. Pár százezer forintért lehet építtetni ilyen hajót, és százezer forint alatt már kapható hozzá egy öregebb, nagy teljesítményű, buherált csónakmotor.
E járművek általában külmotorosak, és nagyon ritkán azonos évjáratú a hajótest és a rácsavarozott hajtómű. Ehhez képest a kedvezőbb sávhatárokat a hajó korától (vízi jármű gyártási évétől) teszi függővé, amíg az adó mértékét a motor teljesítményétől. De itt legalább felvillan valami életszerűségre utaló elem a jogszabályban, hogy mégsem azonos értékű egy új Volvo-penta motoros tengeri luxusjacht, mint egy öreg Vihar külmotoros bádogladik. De mire a gépjárművekre vonatkozó szakaszig jutottak, már ezt is elfelejtették.
A személygépjárművek esetében csak a teljesítményt veszik alapul, a kortól függetlenül. Valószínűleg ez tűnt a legegyszerűbbnek, így adott esetben ugyanabba a kategóriába esik a pár milliót érő, még megbízhatóan üzemképes, de már csaknem eladhatatlan 10 év körüli családi Volvo vagy Opel Omega, mint egy új Lexus vagy Mercedes. Ezzel az adófajtával azokat a nem túl gazdag rétegeket is büntetik, amelyek a családjuk védelme érdekében inkább egy öregen is biztonságos svéd autót vesznek, nem ritkán hitelre, és nem egy a törésteszten éppen hogy átment új papírcsodát.
Ráadásul ezeknél az autóknál a teljesítmény is a biztonságot és nem a luxussebességet szolgálja, hiszen egy nagy tömegű, biztonságos karosszériával csak így lehet belekezdeni megnyugtatóan egy előzésbe. Nyilvánvaló, hogy egy személygépjármű értéke rendkívül sok tényezőtől függ, kortól, futásteljesítménytől, műszaki állapottól, és a motor teljesítménye is folyamatosan csökken a használat során. Kizárható, hogy a PM-ben ne tudnának a vámhivatal és a biztosítók által értékmeghatározásra használt Eurotax rendszerről, ami a legigazságosabb módja lenne a gépjármű értékének meghatározására. De ha az túl bonyolult, akkor is törekedhettek volna az igazságosság látszatára, egy kortól függő sávmérték kidolgozására.
A hajókhoz hasonlóan nyúltak mellé a légi járműveknél is. Nyilván abban a tévhitben, hogy akinek repülője van, az még sokkal vagyonosabb, mint aki hajóval villog. A repülés csak úri huncutság lehet. Ám ha valaki kezébe vesz egy katalógust, kiderül, hogy átlagos középkategóriájú autó áráért már lehet üzembiztos, többszemélyes motoros repülőt venni. Persze az üzemben tartás már némi jövedelmet feltételez, de nem többet, mint pl. lovat tartani.
Nem tudom, mi alapján választotta ki a jogalkotó adóalapnak a legnagyobb felszálló tömeget, ennyi erővel a sebességhatárt is alapul vehették volna, az is a típusleírás része. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbben, kispénzű fanatikusként az MHSZ utódklubjaiban repülnek, ahol viszonylag kis költséggel, de a reggeli hangárpakolástól az esti hangárzárásig tart az üzem, a tagság egyben egymást segítő kiszolgálószemélyzet, és rendkívül rossz néven veszik, ha valaki napközben meglóg.
Igaz, a sportegyesületek mentesek a vagyonadó alól, de az ilyen klubokban, mivel a gépkiosztásnál figyelembe kell venni a létszámot, és megesik, hogy a pilóta nem optimális időben jut repülőhöz, nem ritka, hogy több tag összeáll, és vesz egy öreg vitorlázó repülőt pár százezer forintért, összedobva a tárolási költséget. Valószínű, hogy egy ilyen repülőgép láttán korántsem a törvény címében szereplő "nagy értékű tárgy" jutna a jogalkotó eszébe, hanem az, hogy ki mer ebbe beleülni. Egyébként szegény, magyar fejlesztésű Góbé-tulajdonosok a jogszabály szerint rosszabbul járnak, mint egy nagy teljesítményű műanyag versenygép birtoklói.
Ez a vagyonadótörvény egy jogtudatos országban nemcsak a szakmaiság, de a józan paraszti ész próbáját sem állná ki. Látványosan kipécéz néhány tárgyat, sporteszközt, ami a luxust hivatott demonstrálni, hatástanulmány és minimális valóságérzet nélkül. Ennyi erővel a horgászbotot is meg lehetne adóztatni a zsinór szakítószilárdsága alapján, a tigrispitont a kígyó hossza alapján, a vadászpuskákat kaliberenként, vagy a mellnövesztő plasztikát köbcentinként. És egy pénzügyminiszter ne csodálkozzon, ha egy demagógiára épülő, rosszul előkészített és betarthatatlan adójogszabályt az ellenfelei demagóg módon támadnak. Inkább örüljön, hogy nem szakmai szemmel szedik szét.
Utolsó kommentek