Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Útikalauz börtönbe vonulóknak

2006. augusztus 07. - zugügyvéd

Szokj le a bagóról, dugdosd a vécépapírt, ne ülj le senki ágyára, mert pofán vernek. Ha nem vigyázol, már az első nap lelopják rólad a ruhát. Mr. Phe megfontolandó jótanácsai első bűntényes börtönbe vonulóknak:

Szinte semmit ne vigyél magaddal, aminek a legkisebb értéke van, már az első estéd végére nem lesz meg, viszont vigyél lakatot, mert létkérdés, hogy be tud zárni a szekrényedet, amit majd kapsz.  Nem csak kevéske értéked miatt, hanem a BV tulajdonú tárgyak (evőeszköz, ruha, stb) miatt is, mert ami nem lesz meg, amikor leszerelsz, azt könyörtelenül rád számlázzák, és úgy kezded a szabad életet, hogy befizetési kötelezettséged van, illetve a szabaduló pénzedből, abból néhány ezer forintból levonják.

 

Vigyél vécépapírt ne tekercsben, azt a többi rab elkunyerálja, ha nem adsz elveszi, hanem kis kötegekben, amit zsebre tudsz tenni, így nem látják ha bemész a vécére hogy van vécépapírod.

 

A lehető legszakadtabb cipődbe, nadrágodba, pólódba menj, mert amikor bemész nem azonnal öltöztetnek be, így mire oda jutsz, hogy lead a ruhádat, már könnyen lehet, hogy nem lesz mit, illetve valami összetákolt förmedvény lesz rajtad a ruhád helyett. Ez cipőre különösen igaz, láttam rabot, aki mezítláb vánszorgott le az átöltözéshez, és persze az őrök nem találták meg a cipőt a zárkában, nyoma veszett.

 

Ha még sem tűnne el a ruhád, amíg átöltözöl, akkor viszont a ruharaktáros fogja elboltolni az elméletileg zárt raktárból, amíg börtön lakó vagy, és csak meresztheted a szemed, amikor a leszereléskor a ruhád helyett valami csövesnek a szakadt, még méretben sem stimmelő ruháját vágja hozzád. Azt pedig megnézem magamnak, hogy ki fog reklamálni a ruhája miatt, amikor ezzel azt veszélyezteti, hogy a bármelyik percben a szabad levegőre vivő meseautóról lemaradjon az ügyintézés miatt.

 

Ha dohányzol, előtte szokjál le, bent a cigaretta a fizetőeszköz, így nagy luxus, ha valaki a "pénzét" elfüstöli, de ha mégis, csak néhány csomaggal vigyél be, azt jól dugd el a ruhádban, és amíg nem szállítanak el a végleges helyedre, addig ha lehet inkább ne dohányozz, mert ahogy meglátják elsőre szép szóval, ha nem megy más módszerrel fognak megszabadítani a káros szenvedélyedtől.

 

Fogkefe, fogkrém az mehet, a rabok nagy része, legalábbis aki félő, hogy lenyúlna az ilyen fölösleges luxussal nem törődik.

 

Borotvát inkább csak eldobhatót, a cserélhető fejesek kelendő árucikkek.
Alsó gatyát viszont cserének nem egyet, mert mire végleges celládba jutsz, addig akár egy hét is eltelhet, és ha szerencsés vagy addig jó ha egyszer fürödtél. Persze ha kimosod az alsónadrágos kézzel hideg vízben mosószer nélkül, maximum  a saját szappanoddal, akkor éjszaka a párnád alatt legyen.

 

Minden amire szükséged van azt az első csomagban jöjjön, amit ha nem  szállítgatnak  ide-oda, akkor 2-3 héten belül megjöhet.  Nagyon fontos vigyél be valami erős, de nem látványos szatyrot, (Spar), amiben majd a csomagod tartalmát felveheted, hogy ne lássák mit kaptál, a tetejére rakj valami apró édességet, azt dobd ki a közösbe, amíg azon csámcsognak, az alatt a valódi csomagban küldhető és számodra is értékes dolgot gyorsan berakhatod a szekrényedbe, aztán zsupsz lakat rá.

 

Ha nem dolgozóra kerülsz, imádkozz, ott a lakat is mindegy, azonnal leverik,készülj fel a fogyásra,és ha járatos vagy mások gatyájának, zoknijának mosásában, hát akkor lesz benne részed, és akkor még ez volt a legkevesebb.

 

Sose ülj le a bekerülés után senki ágyára kérés nélkül, mert könnyen lehet, hogy akkor fogod kapni az első maflást, ha esetleg viccből azt is mondják válasz magadnak alsó ágyat, ne dőlj be, mond, hogy gyerekkorod óta emeletes ágy tetején szeretsz aludni, alsó ágyon a kivitelezettek alhatnak, így ha elfogadod a gyanútlan ajánlatot, akkor lásd ágyra ülési szindróma.

 

Ha szereted az irodalmat akkor se vigyél magaddal a bevonuláskor könyvet, mert cigaretta papírként végzi az első este.

Ne akarj társalgás irányítóvá válni, amikor belöknek életed első cellájába, de nagyon csendes se legyél, minden kövesd az arany középutat az első hónapban, figyelj, és tanulj, igyekezz kapcsolatokat kialakítani, de ne legyenek illúzióid, itt nincs barátság, minden kapcsolat érdek kapcsolat, ami nem baj, csak tudj róla, és alkalmazkodj hozzá.


Ne akarj nagyon vagánykodni és kitalált történetekkel vakítani a nagy maffiózót, azonnal kiszúrják, ha első bűntényes vagy, és megbüntetnek a hazudozásért, ne hivatkozz senkire, főleg ne bűnőzőre, mert lehet Ő is bent van, vagy valami rokona, és percek alatt nála hír, Te pedig onnantól amíg szabadulsz a csicskája leszel.

 

Ha azt hiszed megvédenek majd az őrök, ha jelzed, hogy megloptak, vagy megvertek, akkor naiv vagy, maradj csendben és várd ki a Te pillanatod, az Őr sosem megoldás.

Hát ennyi jó tanács így elsőre, de inkább ne kerülj be...

443 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr8812084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OTP 2010.06.09. 11:43:45

@barbigirl22:
22 honapot!
Ő menyit kapott?Hol van?Még Nyíregyen?Az milyen hely?
Pontosan leírnád hogy miket lehet bevinni?
Vízmelegitőt?Lassan ez a vízmelegítő nagyobb dilemma lesz nekem mint a bemenetel.
Vitamint?Meg pénzt lehet vinni a letétbe?
Telefonálni mikor tudott?
Köszi a választ!
Üdv

barbigirl22 2010.06.09. 11:58:58

Ő egy évet kapott,de van 3 hónap kedvezménye,így csak 9-et kell leülnie,ha minden jól megy.Ő Nyíregyházán marad,mert kapott munkát bent,a konyhán.
Pénzt lehet bevinni magaddal.miután bevonult,1 hét múlva kaptam meg tőle az első levelet és kb 3 hét elteltével tudott először felhívni.Vízmelegítőt lehet bevinni,de én még nem küldtem neki:(Azt mondta ,hogy elviselhető a nyíregyházi börtön.Ő is félt attól,hogy átszállítják,de ha te is kapsz munkát,akkor szerintem téged se szállítanak át.Ő már szabadon mászkálhat a börtön területén a munka miatt.Amíg nem volt munka,addig egész nap be volt zárva a cellába.Csak napi 1 órára engedték ki,mert minden nap van kötelező séta a börtön udvarán.Mostmár lefoglaja magát.Gyúr,pin-pongozik...stbDe a munka nagyon lefárasztja mert nehéz meló.Ha van kérdésed,akkor írj nyugodtan:)

Füredi 2.0 (törölt) 2010.06.10. 08:49:29

@OTP: A vitamin nagyon fontos. Tudomásom szerint amellett, hogy vitamin, a kávé meg a cigi mellett a belső cserekereskedelem egyik fizetőeszköze.

OTP 2010.06.10. 09:23:02

De a vitamint azt beengedik?Meg ha igen melyik fajtát?Csak a pezsgőtablettát?

OTP 2010.06.10. 23:50:18

Még egy dolog:
A kávét csak csomagost vagy az üveges Nescafet is beengedik?

barbigirl22 2010.06.11. 07:13:13

Csak az instant kávét engedélyezik.

OTP 2010.06.11. 11:25:23

Azt tudom,de az üvegest vagy csak a zacskost engedik be?

barbigirl22 2010.06.11. 16:55:00

Azt nem tudom h meg van e határozva.Én mindig üvegeset küldök!

barbigirl22 2010.06.11. 16:57:37

Azt nem tudom h meg van e határozva.Én mindig üvegeset küldök!

Füredi 2.0 (törölt) 2010.06.14. 12:23:57

@barbigirl22: inkább kérdezz. Ez így nem olyan egyszerű egy civlnek, ráadásul csak két időállapot van benne, ha jól látom.

OTP 2010.06.14. 19:21:25

@Füredi 2.0:
Akkor én kérdeznék.
Ha valaki a felfügesztett alatt csinál valamit,akkor visszaesőnek számit?

Füredi 2.0 (törölt) 2010.06.14. 20:12:21

Nem.
Viszont elrendelik a felfüggesztett végrehajtását.

OTP 2010.06.14. 20:37:39

@Füredi 2.0:
Ok,köszi.
Van még egy:
Bűnhalmazat esetén,a büntethetőség mikor évül el?
Amikor a legsulyosabb büncselekmény elévül,akkor automatikusan elévül mind?
Vagy a halmazati büntetést veszik alapul?

barbigirl22 2010.06.14. 21:58:20

@OTP: Pontosan hanyadikán kell bevonulnod?

Füredi 2.0 (törölt) 2010.06.15. 08:35:52

@OTP: Ugye pár héttel korábban ebből volt vitám: rakjuk rendbe a dolgokat.

Két féle elévülés létezik. A büntethetőség elévülése. Ez azt jelenti, hogy egy idő után már nem lehet kiszabni büntetést, és a büntetés elévülése, ehhez értelemszerűen az kell, hogy már kiszabjanak büntetést, de azt ne hajtsák végre.

A büntethetőség elévülése egyszerű: a bűncselekmény büntetési tételének felső határa - tehát egy kettőtől nyolcasnál nyolc év - de legalább három év - tehát egy két évig terjedő szab. veszt-nél is három.

Ha halmazatban vannak cselekmények akkor azok ÖNÁLLÓAN évülnek el. Ha van tehát egy csalásod (legyen 2-8 a büntetési tétel) és egy magánokirat-hamisításod (ez a kettő elég gyakori együtt, utóbbi esetben három év az elévülés) akkor ha három évig nem történik semmi, akkor a magánokirattal nem kell már foglalkozni.

A büntetés elévülésénél a kiszabott büntetés mértéke számít. Öt évig öt év, 5-10-ig 10, 10-15-ig 15, efölött húsz. Itt tehát - ellentétben az e topicban mások által előadottakkal - kizárólag a büntetés tartama számít és nem az, hogy mi volt a bűncselekmény - egy emberölés kísérletéért adott három év ugyanolyan miont egy közokirat-hamisításért adott három év.

Vannak persze részletszabályok, a legfontosabb, hogy az elévülés folyton megszakad, például akkor, ha az eljáró hatóság fingik egyet - gyakorlatilag monden az ügy érdemében tett intézkedés megszakít a jelenlegi gyakorlat szerint.

Nagyon fontos, hogy ellentétben sok külhoni jogrendszerrel, és a hazai szabálysértési joggal, a magyar büntetőjogban nincsen abszolút elévülési határidő, tehát ha folyamatosan megszakított az elévülés, akkor elvileg évtizedekig is tarthat.

barbigirl22 2010.06.20. 10:09:41

@Füredi 2.0: Olyan kérvényre van lehetőség,ami enyhíti a büntetést?Hogy hamarabb szabaduljon pár hónappal az illető.Ha igen,akkor mi szerepeljen benne és kinek kell beadni?

Füredi 2.0 (törölt) 2010.06.22. 08:29:41

@barbigirl22: Az enyhébb végrehajtási fokozatot lehet bkérni - fegyház helyett börtön, börtön helyett fogház - és akkor hamarabb kap kedvezményt. Magát a büntetést csak maga Sólyom László csökkenteheti, de ő meg nem nagyon szokta.

A kérvényben azt kell írni mint minden hasonlóban: megjavultam, kinn lenne munkám, beteg édesanyámat kell ápolnom, sat. sat sat. Mint mindent benn a nevelőn keresztül kell beadni.

Sics68 2010.06.22. 15:32:58

Füredi maestró, lassan egy ügyvédi/jogtanácsosi praxist is nyithatsz!
:-)

Csak 1 ember 2010.06.23. 00:18:41

De jó látni hogy Dr. Füredi segít itt az embereknek. Hmmm. hihetetlen!!
Mindenki nevében köszönöm!!! :)

Füredi 2.0 (törölt) 2010.06.23. 07:50:05

@Csak 1 ember: Veled volt csak gondom, és veled is csak azért mert butaságokat írtál. De fegyverek letéve. Szevasz.

henky 2010.07.14. 20:23:06

@barbigirl22: a nyíregyi börtön milyen? Nem akart Tiszalökre menni a vőlegényed?
A fogházzá minősítést és az EVSZ-t mikor lehet kérni? Lehet egyszerre vagy először kell az átminősítést, és utána az EVSZ-t? Ki dönt ezekben? Mindkettőben a BV bíró?

henky 2010.07.14. 20:25:02

Valaki tud valamit a pesti gyűjtőről? Az ismerősöm most Németországban ül, hazakérette magát, és úgy tudom oda kerül először. Tudja valaki, hogy ilyenkor meddig kell ott lenni a gyűjtőben?

barbigirl22 2010.07.14. 20:30:29

@henky: Azt mondja a vőlegényem,hogy a nyíregyi börtön elviselhető.Az átminősítést fél év után lehet kérni és a BV bíró dönt arról,hogy megkapja-e.

barbigirl22 2010.07.14. 20:43:56

Az egyik ismerősömnek a párja korábban már volt büntetve és most is börtönbe van verekedés miatt.Azt hiszem 10 hónapot kapott.És van még függőben egy ügye.Több embertől kért el pénzt,de a munkáját egyik helyen se végezte el.Sokan feljelentették.Szeptemberben lesz tárgyalása.Kérdésem az lenne.hogy ilyen esetben mennyi büntetés szabható ki rá?Vagy ezt már megúszhatja felfüggesztettel?Több százezer forintról van szó,ami még nincs visszafizetve.

henky 2010.07.14. 22:00:11

@barbigirl22: Köszönöm a gyors válaszodat! Előfordul bent verekedés?

henky 2010.07.14. 22:00:11

@barbigirl22: Köszönöm a gyors válaszodat! Előfordul bent verekedés?

barbigirl22 2010.07.15. 08:55:53

@henky:Nem,még nem írt arról,hogy szokott lenni verekedés.Amikor bekerült,akkor persze meg kellett védenie magát,mert bekóstolták,mivel újonc volt,de akkor se verekedéssel intézte el.A verekedésért komoly bünti jár.Szóval nem jellemző.

henky 2010.07.15. 21:08:28

Tud valaki valamit a tiszalöki börtönről? Milyen ott? Olyat is hallottam, hogy a nyíregyi jobb. Miért lenne jobb? Ott nem csak előzetesesek vannak?

barbigirl22 2010.07.15. 21:51:49

Az én kérdésemre senki nem válaszol???????????????????

Füredi 2.0 (törölt) 2010.07.16. 07:31:40

@barbigirl22: Nem.
Ugyanis így nem lehet, tudni kéne, hogy a korábbi büntetésből mikor szabadult, ehhez képest mi a dátuma az új balhéknak. Hány rendbeli a csalás, fejenként mennyi pénzről van szó, és így tovább.

barbigirl22 2010.07.16. 09:43:12

@Füredi 2.0: Nem tudok részleteket,de azért köszi a választ.

barbigirl22 2010.07.18. 11:02:07

Sziasztok!Igaz,hogy a tiszalöki börtönbe hamarabb megadják az EVSZ-t,mint a nyíregyháziba? Vagy ez csak tévhit?
Aki tud valami információval szolgálni ,az írjon! Köszi

henky 2010.07.27. 19:27:24

@barbigirl22: Szerintem ez tévhit.
A jogszabályok szerint:7/A.§ (1) A fogház, illetőleg a börtön végrehajtásának általános szabályainál enyhébb szabályok alkalmazása, illetőleg alkalmazásuk megszüntetése iránt a büntetés-végrehajtási intézet tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak.
(2) Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a büntetés-végrehajtási intézet - értékelő véleményével és javaslatával - tizenöt napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz.
167(4) A bv. bíró határozatának a kézhezvételét követően az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását haladéktalanul meg kell kezdeni.

Duddy24 2010.08.15. 15:20:51

Hello Barbi!
Hogy van a párod?Az én párom 2009.október 29től van előzetes letartóztatásban...

barbigirl22 2010.08.16. 12:19:10

@Duddy24: Az én párom jól van.Ő ha minden jól megy már december 22-én szabadul.A te párod hol van?

Duddy24 2010.08.16. 12:36:46

@barbigirl22: Nah ennek örülök,sajnos az én páromnak kilátástalan egyenlőre..októberben lesz az 1 éves tárgyalása..remélem ott már megtudunk v.mit...Egerben van a párom..ő amugy szolnoki de ott összeférhetetlenség miatt Egerbe vitték végszállitásba!

barbigirl22 2010.08.16. 15:08:20

@Duddy24: Ez szomorú.Biztos nagyon nehéz lehet Neked,de ha adsz egy msn,vagy e-mail címet,akkor szívesen megosztok veled egy olyan oldalt,ahol lelki támaszt kapsz,ha nagyon el vagy kenődve.

Duddy24 2010.08.16. 20:04:04

@barbigirl22: nem könnyű ez tény..eleinte elvoltam..de mostmár elég nehéz..duddy18@freemail.hu-az msn cimem...várom,h felvegyél pussz

B2007 2010.08.17. 18:42:28

Sziasztok!
Egy ismerősöm a debreceni börtönben van.Érdekelne az ottani körülmények,napirendek....és minden.Levelet még nem írt,de a rossz dolgokat talán nem is fogja leírni,de engem nagyon érdekelne.Köszönöm,ha valaki válaszol.

Duddy24 2010.08.18. 10:09:31

@B2007: Szia! az én tapasztalatom szerint a rossz dolgokat inkább magukban tartják...már csak az miatt is,h a kintlévőknek ne legyen még rosszabb...napirendek szinte minden börtönbe ugyan azok..fél 6kor kelnek,hétfőn szállitás van,kedden és szombaton telefonálhat,ha csak nem dolgozik mert akkor minden nap telózhat,az én páromnak szerdán és szombaton van beszélő 2 hetente!nagyhirtelen ezek jutottak eszembe..

Duddy24 2010.08.18. 10:10:05

@barbigirl22: köszi csak fussunk is össze:)

B2007 2010.08.18. 21:15:12

Duddy24 köszönöm a választ!
Még lenne pár kérdésem.Ha valaki előzetesben van azt nem lehet látogatni?Hányan vannak általában egy zárkában?Mivel töltik a mindennapokat?Milyen a kaja?
Köszönöm,ha válaszolsz!

Duddy24 2010.08.19. 11:38:51

@B2007: Hello!miért ne lehetne látogatni?Neki is jár a beszélő..az én párom is 10 és fél hónapja előzetesben van,és havi x járunk hozzá!Ők 7en vannak egy zárkában,de szerintem ez is változó!A párom dolgozik,edz,kártyázik..stb!Ha van kérdésed még nyugodtan..válaszolok mindenre ha tudok!

B2007 2010.08.23. 20:24:12

@Duddy24: A kaja az milyen nekik? És mit dolgozik a párod?

Duddy24 2010.08.24. 14:45:39

@B2007: A kaja elmegy..egerbe nincs olyan rossz kaja állitolag...konyhán dolgozik!

Duddy24 2010.08.25. 11:05:19

@szaGértő: inkább jönne már kifele..minthogy könnyű legyen....

Frany88 2010.11.04. 10:32:53

Sziasztok! Még új vagyok itt, de már most egy óriási kérésem lenne. Valaki nem tudna nekem Fiatalkorúak börtönéről mesélni? Leginkább tököl érdekelne!!!! Sehol nem lehet találni róla " hasznos" információkat. Előre is köszönöm
Frany88

henky 2010.12.25. 12:06:28

Sziasztok!
A férjem a Venyige utcán van, két hete hozták haza Németországból. Tudja valaki, hogy ilyenkor mennyi idő amíg telefonálhat vagy írhat? Eddig még nem jelentkezett. Szeretné átkéretni magát a lakóhelyünkhöz legközelebb eső helyre. Ehhez kell nekünk ügyvéd? És a 2/3 megkéréséhez?
Várom válaszotokat!
Előre is köszi!

k20808 2011.01.10. 03:13:36

igaz ami igaz a helyzet a következö az egész bevonulási tanács hogy mit vigyél meg mitne szart se ér én 21 éves vok de már 5 évet leültem és tudom mi a dőrgés ha bevonulsz jo gyereknek kel lened hogy elismerjenek ha elsönek hagyod magad csicska leszel ha kiálsz magadér hiába vernek meg elismernek mert van véred ez egy jotanács ha börtönbe mész soha ne hagyd magad mert ha hagyod nem lesz jo sorsod odabent nyugotan vihec mindent amire szük séged van nem jáciksenki a kedvezményével a szaros cigi miat higyetek nekem csá b.kérdés irdmeg

k20808 2011.01.10. 03:16:36

@henky: akkor telefonélhat 1-sö sorban ha van pénze másod sorban 3 hét mire elkészül a spejz kártyája utána teloz hat amugy nem kel ügy véd a szálitáshoz csak egy kérelem az opk-ra most ezt lehet ügyvédelis de nem feltétlen szük séges remélem tutam segiteni csá

henky 2011.01.11. 22:04:35

@k20808: Köszönöm a választ!

ocsikoma 2011.01.15. 17:49:40

üdv!érdeklödni szeretnék a férjem a pécsi fogházban kezdte meg büntetését azt zseretném meg tudni valakitöl hogy mikor telefonálhat 2011.01.13 ment be! nagyon várom a választ köszönöm szép estét mindenkinek

sasmadar 2 2011.01.15. 19:41:34

@henky: A férjed elszúrta,ugyanis a Német(EU)törvények szerint ugyan 6 hónapnál súlyosabb büntetés esetén átkérheti magát itthoni BV-be,de ezt senki sem teszi!
Ugyanis,ott a börtön körülmények összehasonlithatatlanúl jobbak,és a börtönt nem negyedelik,hanem akár a felét,vagy a 3/4 részét elengedik!!!

Igy,kevesen jönnek haza,és többnyire arra hivatkozva,hogy nem beszélik a nyelvet,meg nem tudja "Kolompár Dzsenifer" látogatni őket!:)
Ismerős Wienerneustadti kóterbe volt.Elengedték a büntetése 3/4 részét,keresett havi 450 eurót,megtanúlta a nyelvet.Volt satelit magyar tv,mikro,szónyeg,saját konyha,bármikori fürdés,virág az ablakban,egyedüli 1 személyes szoba.
Nem zárka,szoba.
Állampusztán 15 dohányzó dakota,akik éjszaka jobb esetben rádverik...

ocsikoma 2011.01.15. 19:53:53

S.O.S!!!IRJA MEG AKI TUDJA HOGY HÁNYADIK NAP UTÁN TELOZHAT A FOGHÁZBOL!!!KÖSZÖNÖM!!!

henky 2011.02.01. 20:53:00

@samadar 2: A férjem átkérette magát, de 1 évig tartott mire hazakerült, és végül is nem bánta meg, hogy kint maradt, mert ahogy írtad kint dolgozott, megtanulta elég jól a németet, sőt az angol nyelvtudását is fejlesztette és sokkal jobbak voltak a körülmények, de nem annyira amit te írtál, hogy mikro, saját konyha... Fürödni is azért lehetett minden nap, mert dolgozott, egyébként nem. A felezést nem osztogatják ott kint sem olyan könnyen. Nagyon sok külföldi volt, akik nem kapták meg.

henky 2011.02.01. 20:55:02

@ocsikoma: Nincs pontos dátum, hogy hanyadik nap után telefonálhat. Először is meg kell adni a kapcsolattartót, akinek ki kell töltenie egy nyilatkozatot és visszaküldenie a BV-nek, és utána engedélyezik a telefonálást. Ez nálunk majdnem 3 hét volt, de azért, mert beleesett a karácsonyi ünnepek.

ocsikoma 2011.02.20. 11:44:29

üdv mindenkinek!segitséget szeretnék kérni mindenkitöl aki jártas a témában mit kell tartalmaznia az evsz kérelemnek?válaszukat köszönöm!

becari 2011.04.30. 17:57:47

Sziasztok, szép napot.
Írok-kérdezek.
Megbotlottam,. Tisztes családapaként,rendezett élettel, 3 gyerekkel, feleséggel, saját lakással, és 25év tisztes munkával a hátam mögött és büntetlen előélettel.
Autót vettem hitelre a testvéremnek de miután nem fizette a hitelt nekem kellett, fizettem amíg tudtam, de végül vitték a behajtók a kocsit, bár lista, lakásom árverezése..... Ismerős mondta: gyere "kocsit lopni" gyors pénz és egyszerű. Cívódtam, de mentem. igen, rosszat tettem! 1 hét alatt 3 autót ELLOPTUNK. A harmadikban GPS volt, buktunk. Most, túl a másodfokon, 2év 4 hónap a jutalmam. Remegve olvasom az írásokat. Mi lessz velem bent? Az írásokból azt veszem ki, hogy a 60kilómmal engem eltörnek mint a ropit. A mimóza lelkemmel én nemhogy 28 hónapot, még 28 percet sem fogok bírni. Kérdeztem ismerőst mennyi az elévülés, ha kimennék külföldre? Azt mondta: A felső büntetési tétel plussz 5 év! az 12+5. az 17 év... 17 évig nem lehet bujkálni. Itt azt írtátok: 5 év. Ha tényleg 5 évig meghúzom magam utána szabadon élhetek itthon? Köszönöm, hogy végigolvastad, és külön köszönöm a tanácsokat is.

becari 2011.04.30. 18:16:28

Ami kimaradt a kérdésekből:
Ha bent nem lehetek erős (60kg vékony testalkat),
nem lehetek okos (szakmunkásképző),
nem lehetek gazdag (3gyerek albérlet),
nem lehetek dörzsölt bűnözö (eddig egy csokit sem loptam)
és nincsenek bent "ismerőseim" akkor csak SZÉP lehetek??? Mert azt nem élem túl...
A börtönben mennyien vannak egy cellában?
A WC bent van a cellában csak úgy nyitva? semmi ajtó??
És végül: Ha bemegyek hogy úszhatom meg ,hogy ne csicska legyek?
Tudom, hülyén hangzik így, hogy végigolvastam az egész oldalt, de olyan nincs, hogy bemegyek, leülöm a büntetésemet csöndben, és engem hagyjanak békén?? Na ez aztán viccesen hangzik.... De remegek az idegességtől.

WildBear 2011.05.03. 12:58:06

@becari: Ne aggódj, már a sitt sem olyan, mint régen.
Ha bántalmaznak, vagy meglopnak, afelett már nem mennek el az őrök szó nélkül.
Mindenesetre kitartást kívánok.

diceangel13 2011.10.20. 11:30:39

@Mr.Phe:
Szép napot mindenkinek!
Mint sokan mások,én is véletlenül kerültem ide,hosszas keresgélés után.
30 éves nő vagyok.
A napokban átváltoztatták a közmunkám fogház büntetésre.Igaz nem hosszú idő,de semmit sem tudok.
Mit?hogy?hová?
Kb 1 hónap múlva kapom meg a "behívom".
Egyáltalán mire számíthatok odabent?Valakinek valami tanácsa esetleg tapasztalata?
Köszönöm előre is.

Füredi 3.0 2011.10.20. 11:55:09

@diceangel13: A behívódat a fővárosi/megyei BV-intézetbe kapod. Aztán vagy ott maradsz, vagy elkerülsz, egy - vélhetően - közeli fogházba. A legenyhébb körülmények közé kerülsz, intézeten belüli szabad mozgással, többségében magadhoz hasonlóak, tehát nem "bűnözők" közé. Mivel maximum 50 nap, amit le kell töltened, valószínűleg nem állítanak munkába.

A behívón rajta lesz, hogy mit vihetsz be. a beszélő, meg a csomag az esetedben annyira nem lényeges, vélhetően egyszer kerül rá sor, a rövid idő alatt.

Nem lesz egy öröm, de túl fogod élni. Butaság volt nem ledolgozni, de ezen túl vagyunk.

diceangel13 2011.10.20. 12:45:17

@Füredi 3.0:
Köszike a gyors válaszod.
13 napról van szó gondolom a kérvény a csomagra ebben az esetben nem merül fel.
Olvastam itt,hogy annak az átfutása kb 3 hét!
Kézpénz lehet nálam?
Telefonálni lehet?

Füredi 3.0 2011.10.20. 13:57:35

Készpénz nem lehet nálad, a pénzt le kell raknod letétbe, és annak annak a terhére vásárolhatsz, de mivel azt hiszem hetente egyszer lehet vásrolni, ennek sincsen nagy jelentősége. Ennyit be tudsz vinni - egy csomag kávé, cigi, ha dohányzol. Könyv, keresztrejtvény, mert a második hét már kurva unalmas lesz. Biztos nem fogsz dolgozni 13 nap alatt.
teolefonálni szintén időnként, talán hetente lehet, de ezt nem tudom pontosan. telefonkártya kell, mobilt nem lehet bevinni.

diceangel13 2011.10.20. 14:08:26

@Füredi 3.0:
Hát köszike ez már valami.
Jöjjön aminek jönnie kell!
Szívesen olvasgatnák olyan blogokat,fórumokat,ahol nők írnak fogházban töltött napjaikról.
Tud valaki esetleg ilyesmiről?

moni38 2012.01.15. 23:22:52

sziasztok a fiam 2 honapja van elözetesbe nyiregyen.betöréses lopás kisérlete miatt amibe 4en vannak benne .ömég eddig nem volt börtönben de felfüggesztették egy év börtönre ami még nem járt le.már le zárták a nyomozást de megkapta a 60 napot közben van eséje hogy ki engedik a 60 nap után és hogy szabadlábon védekezzen a tárgyalásig ?? vki válaszoljon köszi.és kb menyire számithat?

Zorro 01 2012.05.12. 13:48:49

Nagyon örülök neki,hogy rá találtam erre az oldalra !
Örülök ,hogy elég sokan segítenek sok sok információt adni és tájékoztatni az embereket.
Sajnos én is voltam börtönben (Pécs)összesen 23 hónapot töltöttem bent az előzetes fogva tartással együtt. Előzetes 1999-2000 (7 hó)és letöltendő 2003 - 2005 (16 hó) kedvezményes szabadulóként szabadultam.
Sokat tudnék én is mesélni de ahhoz össze kellene szednem magam,hogy az egész történetem vissza emlékezése alatt ne idegesítsem fel magam a sok igazságtalanság,sérelem,igazságszolgáltatás,Bíróság,ügyészség,rendőrség,ügyvéd,stb. miatt.
Na de írók egy lájtosabb infót hátha valakinek segítek ezzel is.
Anno a szabadulásom előtti időben arról beszélgettünk oda bent ,hogy mivel kedvezménnyel szabadulok a kedvezményem lejárta előtt azaz a ténylegesen megítélt idő lejárta előtt a felfüggesztet idő alatt, ki utazhatok -e külföldre.
Az én személyes tapasztalatom az ,hogy igen ki lehet utazni ! Pl. Horvátországba személyi igazolvánnyal utaztam ki szabadulásom után 1 hónappal. A határon minden egyes kilépéskor félre állítottak és fél -egy órát meg várakoztattak,míg le priorálták azt ,hogy valóban kedvezménnyel szabadultam és nem megszöktem a börtönből,mivel nekik a számítógépes rendszer adatai szerint a gép azt mutatja,hogy börtönben vagyok. Mind ez a teljes ítéletem, azaz feltételes idő lejártáig így volt,hogy le priorálták valóban szabadultam -e. Hiába vittem és mutattam a szabaduló levelemet,nem hitték el hanem utána néztek és csak ezután engedtek tovább.
Nagyon örülnék ha megjelenne egy könyv a börtön élettel,stb. kapcsolatosan.
Jó lenne ha tudnák az emberek,hogy mi is a magyar igazság a börtön témában,ügyészséggel,Bírósággal,rendőrséggel,ügyvédekkel,tanukkal,az eljárásokkal,jogokkal,stb.

nagyontrééé 2012.05.21. 17:30:44

Hy! Kérdésem a következő lenne:
Nagyon erős antidepresszánsokat,kedélyjavítókat stb gyógyszereket szedek amiket KÖTELEZŐEN kell szednem.Börtön fokozatot kaptam de, hogyan legyen nálam ilyen sok gyógyszer főleg a RIVOTRIL amiről olyan sokat hallok, mint börtöndrog. Ki adja nekem ezeket, hogyan hozzák be? segítő választ előre is köszi!

byrdlady 2012.06.22. 20:40:46

Sziasztok! Tudna nekem valaki arról írni pár sort, hogy hogy zajlik a beszélő? Az ismerősöm Debrecenben van előzetesben. Júliusban meglátogatom...de jó lenne tudni mi vár ott rám... Előre is köszönöm...

emm88 2012.06.29. 15:25:24

@barbigirl22:
Helló!!
Én új tag vagyok itt!
Az én barátom is a nyíregyházi börtönben van.. :( 14 hónapot kapott!Ha gondolod írj és cserélhetünk információt!

emm88 2012.06.29. 15:35:00

Ez egy nagyon jó oldal!Segítsünk egymásnak,mert ilyen nehéz helyzetben ránk fér a lelki támasz és a sok okos gondolat!

segi 2012.09.03. 13:20:30

Helloka.Tesom garázdaságért kapott 5 hónap letöltendött,kedvezményt kaphat,munkába állhat?Hogyan lehet neki kintről segíteni vmit? Milyen sorsa lesz bent? Ha tudtok légyszi válaszoljatok. Előre is köszi

leon72 2012.09.18. 19:19:29

Sziasztok.Én 40 napot kaptam Nyíregyházára kell bemennem,mert nem tudtam kifizetni 100 ezer forint pénzbírságot.Mire számíthatok bent?Olvasva a bejegyzéseket,én is számíthatok verekedésre?Mit érdemes bevinnem magammal?El szabad mondani hogy meddig vagyok bent,és miért?Még nem voltam soha bent ezért tartok tőle.Ha valaki tudja mire számíthatok az legyen szíves írja meg.

leon72 2012.09.18. 19:26:47

@emm88: Szia én 1-én megyek a nyíregyi bv-be.Nem tudtam befizetni 100 ezret ezért kaptam 40 napot.Még soha nem voltam börtönbe mire számíthatok?Tudsz ebben segíteni?A párod mit mesélt?

becari 2013.01.26. 18:49:43

Kint vagyok :) másfél év bent :( nem volt jó :( Ha kérdésed van tedd fel, ha tudok válaszolok!

becari 2013.01.26. 18:52:42

Ami kint várt még rosszabb, feleségem elhagyott, munka nincs, pénz nincs, és még sorolhatnám. tehát nem biztos, hogy a börtön a legrosszabb:(

WildBear 2013.01.27. 08:51:11

@becari: Szerintem írd meg dióhéjban a tapasztalatokat; illetve mennyiben tapasztaltál mást mint Phe ?
Erőszak, verekedés van még ? Állítólag az sokat javult.

becari 2013.01.28. 20:42:46

@WildBear: rendben, össze szedem a gondolatokat, és hétvégén felteszem az "élményeket" !

DaM 2013.01.29. 15:25:15

@becari: Szerintem sokak nevében mondom, hogy kíváncsian várjuk az írásodat. Örülök, hogy nem csak a bv előtt írtál, hanem most is felbukkantál.

Csak 1 ember 2013.03.25. 21:11:32

@leon72:
Azt nem mondhatom hogy nem keveredhetsz verekedésbe. De szerintem nem fogsz. A PBH-sokat általában nem zárják össze börtönösökkel úgy tudom nem is lehet. Te a fogházasokkal leszel összezárva akik lehet szintén PBH-sok vagy tyúktolvajok. Amennyiben nem akarsz balhét kerüld azt ennyire egyszerű. Amiért esetleg balhéba kerülhetsz a cigi és a kávé. Ha sokat viszel az a baj ha keveset az. 40 napra sok mindent ne vigyél. Pár csomag nápolyi keksz ..stb ezt amikor bekerülsz a zárkába dobd be a közösbe kínálj meg mindenkit és akkor békén hagynak.

porte 2014.03.17. 22:45:57

@becari: szia, mik voltak az élmények?

kevivi 2014.09.03. 14:41:48

@becari:
Szia!
Szakdolgozatot írok börtön témában. A témám: Börtön- a mai magyar társadalom szemével. Ha esetleg lenne -persze így névtelenül- mesélni valód a bentiekről, a kinti beilleszkedésről stb... és szívesen megosztanád velem, sokat segítenél!:)
Várom válaszod! kevivi92@gmail.com

Partizán Freak 2016.08.29. 09:48:59

8,6 mesés év Szegeden ebből rövidebb periódus MZ. Varázslatos volt.

Partizán Freak 2016.08.29. 10:15:28

@Partizán Freak: jajjj de miért az én profilomról??? :-(

Horvath Julianna 2020.07.05. 14:48:00

Sziasztok ,esetleg tudna nekem valaki segiteni,,,,,ket hetet kapott a parom ..arra hogy kikuldje a kapcsolat tartoit ..en vissza arra mar ninxs ido ...esetleg stemejesen csomagot lehet e bevinne mert semmit nem viit

Horvath Julianna 2020.07.05. 14:50:14

Tehat kapcsolat tartoira nincs ido ...mire mgkapna a csomagot akar a penzt ..afigra letelik meki ..ebben az esetben mit lehet tenni ..most penteken vittek be..kethetre koszonom a valaszokat

Horvath Julianna 2020.07.05. 14:57:02

Sziasztok ..parom penteken vonult be baracskara ...hála csak kéthet.. ez esetben mit tehetek ..mert kapcsolat tartoira keves az ido ...de penzt es tisztalkodo cuccok kelenenek neki ...gondolm szemejesen nem vihetem be..kethet mg nagyon keves ido ,,

Horvath Julianna 2020.07.05. 15:11:28

@becari: szia tudnal nek segite ?? Parom most penteken ment be..ittas vezetesert ket hetet kapott ...de sajnos se cigije semmije nincs ...a kapcsolat tartoira keves .az ido ..akkor hgy tudnak neki segiteni hgy legyen cigi stbb esetleg szemejesen vihetnek ?? Hiszen pentek ita 2 nap telt el 17 en jon ki ..koszonom segidseged

Horvath Julianna 2020.07.05. 15:17:28

@emm88: szia es kiis engedik?? Mar csak azert kerdem ebben nm vgyok jartas .parom kethetet kapott ittas vezetesert....@becari: szia en nem vgyok ebben jartas de felek..paromat most penteken vittek be ..ittas vezetesert ..kethetet kapott biztos hgy kiengedik?? Koszonom valaszod
süti beállítások módosítása