Ezen a blogon is született már poszt arról, hogy a becsületsértési-rágalmazási büntetőügybe könnyen belefuthat egy kommentező is, ha a rendőrségnek sikerül kideríteni az adatait, akár IP cím alapján is. Az alábbi ügyben már ítélet is született.

Tisztelt Zugügyvéd!

Azt hiszem a mai modern világban nem árt ha többen megtudják, hogy milyen apróságok miatt is meg lehet csúszni egy peren. Engem első fokon folytatólag elkövetett becsületsértéssel ítélek el egy komment (amelyben a disznó szót nehezményezték) és egy google találati lista miatt (ami a bíróság szerint az „én” állítottam össze).

Az ügy valamikor 2005-ben kezdődött. Egy PhD tanárom munkássága nem nagyon tetszett a hallgatóknak (felkészületlenség és arrogancia jellemezte, sokaknak ismerős lehet), panaszt tettünk, véleményeztünk de nem történt semmi. A „tanár úr” talán ezt megelégelve elkezdett fiktív e-mail címekről mocskolódó leveleket küldözgetni riválisainak (hallgatóknak/diákoknak). Hogy ez se legyen elég, egyik hallgatót még ki is íratta az egyetemről tudta nélkül és lemondott pár tisztségéről is (biztos ami biztos elven).

Ahogy ez lenni szokott a nagy nevű egyetemeknél (esetünkben: SZTE), a sértett diákot megpróbálták lebeszélni a feljelentésről, de az ügy komollyá vált így ő (végre) feljelentést tett. A rendőrségi nyomozás során beazonosították „tanár úr” fiktív e-mail címeit és több grafológiai elemzés után bebizonyosodott a több rendbeli okirat hamisítás ténye is.

2008-ban vádemelést követően elkezdődött tanár úr pere. Ennek ellenére közben tanár úr megszerezte a doktori fokozatot is, mert ha már lúd legyen kövér, az egyetem pedig semmit sem tett annak ellenére sem hogy a tanulmányi és vizsgaszabályzatban tized ekkora ügyek is fegyelmi eljárást vonnak maguk után.

Ugyanebben az évben egy cikket írtam az esetről, ahol egy általános oktatási problémáról beszéltem és a tanár urat elriasztó példaként hoztam fel benne. Vigyáztam hogy a bírósági ügyek ne kerüljenek a cikkbe a jó hírnévhez való joga miatt. Ez azonban kevés volt: „2008-ban feljelentett becsületsértés és rágalmazás miatt”, ami annyira megdöbbentett hogy egy újabb cikkben lehoztam a feljelentése tényét és az abban szereplő szöveget (a saját blogomon, mert az első cikk egy szakmai portálon jelent meg). Ekkor feljelentett „aljas indokból elkövetett becsületsértés és rágalmazás” miatt, majd „adatokkal való visszaélés” miatt is.

2009-ben a rendőrség a sok panaszbeadvány miatt többször is megállapította, hogy adatokkal való visszaélésben nincs bűncselekmény, így az ügy egy éves csúszással a bíróságra került. 2009 októberben volt az első tárgyalás, ahol "nem volt hajlandó megbocsátani". Alig egy hónappal ez után már a legfelsőbb bírósági is jogerősen elmarasztalta tanár urat (aki közben a DUF-ra került) okirathamisítás miatt, de a rágalmazó levelek miatt nem ítélték el, csak bűnösnek mondták ki (mert időközben elévült az az ügy!).

2010-ben az ellenem folyó perben megemlítettem tanár úr fenti ügyeit a bíróságon (ahol rögtön nehezményezték, hogy a cikkekben nem hivatkoztam le az eseteket!?). A bíróság átvette az általam hivatkozott ügyeket majd ítéletet hozott, ahol első fokon 2011 januárjában bűnösnek mondtak ki „folytatólag elkövetett becsületsértésben”. (a rágalmazási pontok, így alapvetően az ügy alapját képező cikkek tartalma alól felmentettek)

Az ítélet okai, hogy az első cikkben egyik kommentemben a „disznó” szót szerintük tanár úrra értem. A második cikk pedig úgy jelenik meg a google találati mezőben, ha tanár úr nevét beírjuk a keresőbe, hogy a „gagyi tanár” és a „hülye tanár” a link alatti kulcsszavas mezőben jelenik meg. Mivel a két cikk eltérő időben került a világhálóra ezért pedig folytatólagos a cselekmény.

A bíróságnak leadtam egy 60 oldalas beadványt, hogy tanár úr milyen magazinokban ír és miről (egy mezőgazdasági magazinba írogat és a hazai sertésállomány alakulása az egyik témája, a címlap tele van disznókkal). Az egyetemen ezt mi a „disznós magazinnak” mondtuk és a komment is erre utalt (amit le akartam írni azt a cikkben ugyanis megtettem!).

A google találati listás okfejtés, pedig teljesen ledöbbent. Egy cikkben sem szerepel a „gagyi tanár” és a „hülye tanár” szó. A bíróságon mondtam, hogy nodeword modult használok a blogomon, ahova alapértelmezve be van téve egy csomó szó, ahol önmagában szerepel a „gagyi” és a „hülye”, sőt az oktatási témák miatt a „tanár” és „magyarország” szavak is, mert a blog társadalomkritikai jellegű, de ez minden tartalomhoz kapcsolódik nem csak egyedül a tanár úréhoz. A bíróságot ez nem érdekelte, még annak ellenére sem, hogy a perben én végig közjegyző által hitelesített tartalmakat mutattam be ellentétben tanár úrral, aki a google találati listát akár manipulálhatta is (elég ha egy vesszőt töröl a kulcsszavakból, teljesen új a kontextus). Informatikus barátaim azt mondják, hogy nemcsak az ügy, hanem az ítélet is nonszensz.

A nonszensz jelleg abban is megállja a helyét, hogy közben 3 millió forintra is beperelt, mert szakmailag és emberileg is megaláztam (a keresetlevélben szereplő pontok ugyanazok mind a vádpontok voltak annó 3 éve).

HELP!
 

A taxis vállalatok is panaszkodtak a rendőrség új keletű gyakorlata miatt, miszerint a köztéri kamerák felvétele alapján bírságolnak. Kérdés az, hogy közhiteles-e egy ilyen felvétel, elfogadható-e bizonyítékként? Jobb helyeken a diszpécser szól a járőröknek, és a helyszínre mennek intézkedni, ez mindenképpen elegánsabb és jogszerűbb megoldás.

Tisztelt Zugügyvéd!
 
Lányomat vittem haza egyik este, aki a lakás közelében rosszul lett, kérte hogy azonnal álljak meg. Ez egy olyan sarkon sikerült, amely ebben az időben szinte teljesen forgalommentes, és amellyel szemben egy frissen felszerelt kamera vigyázza a rendet. Valamennyi idő után - pontosan nem emlékszem - valamivel jobban lett, kiszállt és hazament, én pedig elindultam.
 
A rendőrség honlapján az ügyiratszám beütése után három állóképet a világító fényszórójú autómról és 30000 Ft-beírt bírságot találtam.
Lát-e esélyt valaki határozat sikeres fellebezésére, pl az érkezéstől indulásig tartó teljes felvétel alapján?
Az eljárás megindításáról szóló levelet a hónap elsején vettem át, a határozat dátuma hatodika, amikor még akár nyilatkozhattam volna, hogy nem én vezettem az autót. Ez jogszerű?
 
Az ügyet a Vas megyei bíróság intézi, az eset - ezáltal a felvétel - budapesti, a megtekintése iránti igényünket mindkét rendőrség a másikra hivatkozva hárította el.
 
Bea

Egy amatőr blues zenekar  eltévedt a szerzői jog útvesztőiben. Levédésben gyakorlott kommentezők tanácsait várják.

Tisztelt Zugügyvéd!

Egy magyar amatőr blues-rock banda vezetője vagyok, és mint ilyen, mindenféle jogi útvesztőkben bolyongok... Arra gondoltam, hátha tudtok segíteni.

Az első kérdés az, hogy mennyire érdemes (költséghatékonyan) levédeni a zenekar nevét és főleg a zenénket. Tudom, hogy a hivatalos ügyvédes jogi levédés lassú és költséges folyamat, az Artisjus olcsóbb, viszont nem hiszem, hogy abból valaha is látnék pénzt, bevallom nem túl szimpatikus ez a kocsma-tévéket sarcoló szervezet... Barátomtól hallottam, hogy a Creative Commons License-re hivatkozva lemondanék ugyan a saját későbbi követeléseimről, viszont mások sem húzhatnának pénzt a mi zenénkből - ez így van? A számok ellopása ellen is védene ez, vagy arra csak az Artisjus nyújt védelmet?

A másik problémám az, hogy szeretnénk szerzői kiadású cd-t "kiadni" barátainknak és rajongóinknak, de a cd gyártó cégek elvárják az Artisjus-os levédést. Ez számonkénti és album-formátumú levédést (= plusz kiadást) is jelent? És erre nem elég a Creative Comons License? Végül is csak saját szellemi termékünket szeretnénk sokszorosítani, nem más bandák (mondjuk Tankcsapda vagy Guns 'N Roses számokat) számait játsszuk-dolgoztuk fel..

Bármilyen segítséget előre is köszönök!

Üdvözlettel,

Andris.
 

Régi védekezési trükk, hogy más használta a WI-FI hálózatomat, de lehat akár igaz is. Mindenesetre kevesen tudják, milyen veszélynek teszik ki magukat, ha nem titkosítják le körültekintően. A rágalmazás a legenyhébb bűncselekmény, lehetne akár tiltott pornográf felvétel való visszaélés is.

Tisztelt Ügyvéd úr!

Az alábbi ügyben várom az ön,illetve a kedves kommentezők segítségét.

Előzményként had említsem meg:sosem volt semmi bajom,ügyem a
rendőrséggel. Még egy szabálysértés sem,pedig már 50 elmúltam!

Internetem van otthon,un mikrohullámos kapcsolattal. Az erkélyre
kihelyezett antennáról jön be a jel,egy WI-FI kapcsolat
segítségével(router)tudom használni a netet.

Kb 2 hónapja kaptam egy levelet a helyi bíróságról,amiben egy ügyben
idéznek. Nem tudtam miről van szó,igy felhívtam a megadott számon lévő
hölgyet.A hölgy elmondta: Kb két évvel ezelőtt,egy internetes portálon megjelent egy cikk,miszerint egy nyugdíjas börtönőrnek felgyújtották a házát. A
hírportálhoz-regisztráció után-hozzá lehet szólni,véleményt beírni.

Az egyik kommentelő azt ecsetelte,hogy a tanyatüzek általában nem
véletlenek,bizony a nyugdíjas bácsika lehet a ludas!

A hozzászólás olvasása után,a bácsika haragra gerjedt(érthetően),mert az
egész falu rajta röhögött !
Feljelentést tett a rendőrségen,rágalmazás vétségében.
Az ügy átkerült a bíróságra magánvádas eljárás keretében,és teljes
döbbenetemre az én IP címemet adta ki a szolgáltató!!!!!!

Ezek szerint,én vagyok a vádlott.
Műszaki dolgokhoz nem nagyon értek,viszont az kiderült,hogy a
szolgáltatómat folyamatosan bombáztam a net lassúsága miatt,pont a fenti
netes beírás időpontja előtt,közben,és után!

Aztán kiderült,hogy a router kapcsolatomat elfelejtette a beüzemelő
letitkosítani,így valószínűleg kb 2 évig mindenki ingyen használta az
általam fizetett internet hozzáférést!
Rákerestem a "googliba",és 30 dollárért árulnak olyan szerkentyűt,ami a
titkosított wi-fi kapcsolatot percek alatt feltöri,és bárki ingyen
használhatja a netet!

A bírósági tárgyaláson,a jogot vszeg kiállóan ismerő,de műszaki kérdésben
egyáltalán nem tájékozott bíró nem is értette,mit is akarok ezzel
mondani,hogy a netemet bárki használhatta a több ezer lakosú
panelrengetegben!

Vajon mit hozhatok fel még mentségemre?
A.
 

Egy weboldalt hoztak létre Hagyó Miklós ügyvédei, amin közzé tették az előzeters letartóztatás elrendeléséről szóló dokumentumokat, pusztán azért, hogy az ügyet behatóbban nem ismerők is rálássanak a bíróság szokványos gyakorlatára. A Zugügyvéd szerint nyilvánvaló, hogy ez nem csak Hagyó Miklós estében működik így, de  mintha csak mostanában lenne ez a bebetonozódott gyakorlat slágertéma. Orsós Janinak és Seprű Gyurinak ki készít ilyen weboldalt?

Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának indokairól

 

Hagyó Miklós védője az eljárás kezdete óta már-már mantraszerűen – és teljesen eredménytelenül – ismételgeti az alábbi, igen nyomós ellenérveket a szökésveszéllyelkapcsolatban:

• A BKV-ügyet a média kezdettől fogva kiemelt figyelemmel követte. 2010 első hónapjaiban több olyan interjú jelent meg az ügyben már gyanúsítottként szereplő személyekkel, amelyekben az interjúalanyok azt állították, Hagyó Miklós súlyos bűncselekményeket követett el. A teljes magyar közvélemény számára nyilvánvaló volt, hogy Hagyó Miklóst a BKV-ügyben meg fogják gyanúsítani. Ennek ellenére nem szökött meg, nem hagyta el az országot, noha ebben mentelmi joga miatt a hatóságok nem akadályozhatták volna meg. Hagyó Miklóst 2010. május 14-én, kora délután vették őrizetbe, miután az új országgyűlés megalakulásával mentelmi joga megszűnt. Hagyó Miklós még e nap délelőttjén is repülőre szállhatott volna bármely olyan külföldi ország irányába, amelynek nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal. A hatóságok akkor sem gátolhatták volna meg ebben, ha egész oldalas újsághirdetésben hozza e szándékát ország-világ tudomására.

• Ezzel szemben Hagyó Miklós nem szökött meg, hanem három nappal őrizetbe vétele előtt maga kereste meg ügyvédje útján a rendőrséget, jelezve elérhetőségeit és azt, hogy kész vallomást tenni. 2010. május 14-én otthonában, a hatóság előtt ismert lakcímén várta a hatóság megjelenését.

• A bíróságok több alkalommal említik a szökésveszélyt megalapozó érvként, hogy Hagyó Miklós nagy értékű ingatlanait eladta, átruházta, és ezért rendelkezik a szökéshez szükséges anyagi eszközökkel. A védelem többször jelezte: az ingatlanátruházásokat Hagyó Miklós olyan időpontban bonyolította le (2009 novemberében), hogy az azokból származó pénzt – amennyiben akarta volna – 2010 májusáig bármikor fel tudta volna használni a szökésre. Az ingatlaneladások tehát éppen az ellenkezőjét igazolják annak, mint amilyen következtetést a bíróságok levontak belőle.

 

A bíróságok a védelem ezen érveit mintha meg sem hallanák. A mai napig nem kevesebb, mint tíz bírói döntés született Hagyó Miklós előzetes letartóztatásáról – a mentelmi jog kérdése legelőször a tizedik végzésben merül fel, amely 2010 novemberében, az előzetes letartóztatás hetedik hónapjában született. Arra pedig, hogy Hagyó Miklós az őrizetbe vételét megelőzően megpróbálta felvenni a kapcsolatot a rendőrséggel, egyetlen egy bírósági dokumentumban sem találjuk a leghalványabb utalást sem – mintha ez a tény egyáltalán nem is léteznék.

 

A bíróságok a szökésveszély igazolására rendszeresen hivatkoznak egy közelebbről meg nem határozott, rejtélyes bizonyítékra, amely – legalábbis a hatóságok szerint – arra utal, hogy Hagyó Miklós az őrizetbe vétele előtt szökést készített elő. Az ügy kezdeti szakaszában hozott bírói döntésekből úgy tűnik, valamilyen rendőri jelentésről van szó. Ám sem a bíróságok, sem az ügyészi szervek nem biztosítottak lehetőséget a védelemnek arra, hogy ezt a jelentést megismerhesse, noha a magyar jogszabályok alapján ez a lehetőség fennáll, a strasbourgi bíróság pedig kifejezetten kimondja: a védelemmel meg kell ismertetni a fogvatartás alapjául szolgáló bizonyítékokat, hiszen csak így biztosítható a tisztességes eljárás, tehát az, hogy a védő érdemben érvelhessen a letartóztatás ellen. A védőnek erre a strasbourgi gyakorlatra is hivatkozó panaszát, amelyben kéri a szökésveszélyt állítólag alátámasztó bizonyítékok hozzáférhetővé tételét megtagadó ügyészi döntés felülvizsgálatát, a Legfőbb Ügyészség immár hét hónapja nem válaszolta meg, noha a büntetőeljárási törvény szerint a panaszról 15 napon belül kellett volna döntenie.

 

Nem jobb a helyzet az eljárás meghiúsításának veszélyével kapcsolatos érvek terén sem. A védő itt is nyomós indokokat hoz fel – újra meg újra – annak igazolására, hogy Hagyó Miklós részéről ez a veszély nem áll fent:

• Semmilyen adat nem merült fel arra nézve, hogy Hagyó Miklós az őrizetbe vétele előtt bármilyen módon – akár a tanúk befolyásolásával, akár a többi már meggyanúsított, vagy gyanúsítottként szóba jöhető személlyel összebeszélve – megpróbálta volna meghiúsítani az eljárás sikerét, pedig ekkor még politikai pozícióinak birtokában és informális hatalmának teljében volt. Kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkező főpolgármester-helyettesként és parlamenti képviselőként erre lehetett volna reális esélye, de ilyen kísérletről a rá nézve egyébként terhelő állításokat megfogalmazó személyek sem számoltak be.

• Emiatt valószínűtlen, hogy a kérelmező éppen most kísérelné meg valamilyen módon hátráltatni az eljárást, amikor már semmilyen formális vagy informális befolyással nem rendelkezik, saját egykori politikai szövetségesei is megtagadták, a sajtó és a közvélemény egyaránt megbélyegezte.

• A bíróságok rendszeresen azzal igyekeznek alátámasztani az előzetes letartóztatás szükségességét, hogy „ellentmondást nem tűrő” személyisége miatt Hagyó Miklós képes lenne befolyásolni az eljárás többi szereplőjét. Ehhez képest a Hagyó Miklóst súlyos bűncselekményekkel „megvádoló” sajtóinterjúkat az érintettek még bőven olyankor adták, amikor Hagyó Miklósnak volt közéleti súlya. Ha akkor nem féltek tőle, miért félnének most, amikor a helyzete, érdekérvényesítő képessége gyökeresen megváltozott?

• A nyomozás hosszú ideje tart, a tárgyi bizonyítékokat, okiratokat és elektronikus adathordozókat a rendőrség már régen lefoglalta. A korábbi funkciói elveszítésével Hagyó Miklósnak az ügy szempontjából fontos dokumentumokhoz való hozzáférése is értelemszerűen megszűnt, őrizetbe vételekor pedig házkutatást tartottak nála. Ha akarná, sem tudna megsemmisíteni a terhelő bizonyítékokat, mert nincs rá semmilyen lehetősége.

 

A bírósági döntéseket figyelmesen olvasó érdeklődők látni fogják, hogy a védelem érdemi választ ezekre a felvetésekre sem kapott.

 

A tisztességes eljárás elemi követelménye, hogy a bíróságok meghallgassák, ténylegesen megfontolják és megfelelően mérlegeljék azokat az érveket, amelyek egy jogerősen el nem ítélt ember fogvatartása ellen szólnak, és ha ezen érvek ellenében mégis az előzetes letartóztatás mellett döntenek, úgy az álláspontjukat indokolják meg részletesen, kitérve mindazon indokokra, amelyeket a védelem felhozott, és arra is, hogy ezeket mi cáfolja.

 

A végzések áttekintése alapján világos lesz az olvasóknak, hogy például egyetlen bírói fórum sem magyarázta meg, milyen bizonyítékokat, iratokat rejthetne el Hagyó Miklós, aki – erről ne legyen kétségünk – a lábát sem tehetné be a BKV, vagy a Főpolgármesteri Hivatal irodáiba, és akinek lakását a rendőrség már hónapokkal ezelőtt a pincétől a padlásig átkutatta.

 

Részletes bírói indokolás hiányában a gyanúsított úgy érzi, nem ismerheti meg a döntés igazi okait, és nem marad más számára, mint azt gondolni: a bíró azért nem cáfolta érdemben az érveit, mert valójában nem tudna mit mondani rájuk.

 

 

Hagyó Miklós egészségi állapotáról

 

 Az üggyel kapcsolatban még egy elemre érdemes felhívni az érdeklődők figyelmét: Hagyó Miklós folyamatosan romló egészségi állapotára.

 

A védelem már az előzetes letartóztatás elrendelése kapcsán jelezte, Hagyó Miklós több súlyos, krónikus betegségben szenved, és már az eljárás kezdetekor kérte a hatóságokat, rendeljenek ki szakértőt annak megállapítására, megfelelően kezelhetők-e ezek a betegségek börtönkörülmények között. A magyar hatóságoknak csaknem négy hónapjába került ennek a kérelemnek a teljesítése. Ez idő alatt Hagyó Miklós testsúlyának 25%-át elveszítette, korábban nyugalmi állapotban lévő betegségei aktivizálódtak, súlyos tüneteket okozva.

 

A védő újra és újra kérte, hogy a folyamatos és egyre súlyosabb egészségromlást a bíróságok vegyék figyelembe, és ha Hagyó Miklós teljes szabadságának visszaadását nem is tartják lehetségesnek, a fogságát legalább házi őrizetre enyhítsék. A bíróságok rendszeresen visszatérő válasza az, hogy Hagyó Miklós egészségügyi panaszai megfelelően kezelhetők a büntetés-végrehajtás keretei között.

 

A bíróságok ezen álláspontját a valóság nyomatékosan cáfolja, hiszen Hagyó Miklós mostanra több, mint 40 kilogrammot fogyott (azaz eredeti súlyának több mint egyharmadát elveszítette, és a folyamat még mindig nem állt meg). Az elmúlt év őszén a büntetés-végrehajtás központi kórházának orvosa írta le, hogy tüdőgyógyászati állapota (asztmája) a júniusi vizsgálathoz képest jelentősen romlott, korábban nyugalmi állapotban lévő krónikus középfülgyulladása pedig olyan mértékben lobbant fel, hogy Hagyó Miklóson a közeljövőben több fülészeti műtéteket kell végrehajtani.

 

A kérdés az, hogy amennyiben a bíróságoknak igazuk van, és Hagyó Miklós betegségei megfelelően kezelhetők a börtönben, akkor miért egyre rosszabb az egészségi állapota? És meddig kell még rosszabbodnia ahhoz, hogy a bíróságok is elhiggyjék: fogvatartási körülmények között nem lehet még stabilizálni sem, nemhogy javítani rajta? A válasz – e tekintetben is – várat magára.

 

Záró gondolatként

 

Azért döntöttünk az itt olvasható dokumetumok nyilvánosságra hozatala mellett, mert úgy látjuk, a hatóságoktól a védelem nem kap tényleges válaszokat a felvetéseire – nyersebben fogalmazva: mintha a falnak beszélne. A fejlemények arra mutatnak, hogy a hagyományos úton, azaz részletesen kifejtett, megindokolt védői beadványokkal nem lehet elérni, hogy a hatóságok érdemi kommunikációt folytassanak a védelemmel. Maradt tehát ez a – büntető ügyek eme szakaszában – kevéssé szokványos megoldás: a teljes átláthatóság biztosítása.

 

Meggyőződésünk, hogy aki elfogulatlanul olvassa el az itt közzétett iratokat, arra jut, amit a védelem folyamatosan hangsúlyoz: Hagyó Miklós esetében sem a szökés, elrejtőzés lehetősége, sem pedig az eljárás meghiúsításának veszélye nem áll fent, ezért fogvatartása – függetlenül attól, hogy őt milyen jellegű és súlyú cselekményekkel gyanúsítják, és hogy milyen a társadalmi megítélése – a Magyar Köztársaság alkotmányos jogszabályai alapján megindokolhatatlan.

 

 

Az alábbi, a posztoló által viszonylag pontosan körülírt eset is szomorú példája annak, hogy egyesek egy rokonságon belül néhányan miként rendezkedhetnek be hosszabb távon a hozzátartozóik kifosztására.

Tisztelt Zugügyvéd,

Véső elkeseredettségemben fordulok Önökhöz! Nagyon megtisztelő lenne számomra ha Önök és a kedves olvasók tudnának bármilyen információval segíteni.
(A levelemet rövidített formában is közzétehetik, amennyiben az nem megy a tartalom rovására.)

 

Alábbi történet egy több évtizedes, jogi csatározásokba átcsapó, családi dráma krónikája, az átláthatóság és olvashatóság kedvéért leegyszerűsítve.
A téma (és később a per) tárgya egy vidéki, családi ingatlan + hozzá tartozó telek valamint azon található kisebb építmények együttese. Nem kell semmi extrára gondolni, több mint 100 éves parasztház, végig jó állapotban lett tartva, többszörösen felújítva mint ahogyan a körülötte lévő udvar, kert, borospince, istállóból átalakított garázs is.

 

Az ingatlant 3 generáció lakja.Felosztás tekintetében évtizedekig fele-fele arányban (nagyszülők/kisebbik fiuk + családja) használták a házat+kertet, de az elmúlt évek során több haláleset miatt felborult eme hallgatólagos egyensúly. A továbbiakban Alperes (a még élő Nagypapa, felesége már meghalt) és a Felperes (Nagypapa idő közben szintén elhunyt középső fiának felesége és gyerekei) terminológiát használnám. Mint oly sok esetben, itt is arról van szó hogy a feleség+a 2 gyerek minél nagyobb hányadot szeretne kihasítani ebből az ingatlanból, évek óta arra voltak berendezkedve hogy a nagyszülők halálával 100%-os tulajdonrész birtokosaivá válhatnak. Jelenleg 75% már a nevükön van, az Öregek évtizedekkel ezelőtt a nevükre íratták bízván abban hogy ez családon belül nem jelenthet problémát, továbbá a szerettek volna mindkét fiú gyermeküknek egyformán támogatni a családalapításban.

 

Míg az idősebbik fiuk kisebb telket kapott hozományként, amire később önerőből házat építetett addig a kisebbik fiú ehhez túl lusta volt, hát kikönyörögte magának a családi ház felét + a felesége számára az 1/4edét. Ebbe az Öregek naivan belementek, maradék ¼ tulajdonrészük egyformán oszlott meg a két házastárs között 1/8-1/8 arányban.  Itt már eleve sérült az arányosság elve, ami csak folytatódott évtizedeken át. Míg az idősebbik fiú ahol csak tehette anyagilag illetve érzelmileg támogatta korosodó szüleit, a fiatalabbik egyre követelőzőbbé vált, általánosan rossz anyagi helyzetét a szülők lehúzogatásával, kevéske kárpótlásból kapott földjeik eladogatásából elégítette ki idő előtt felélve így azt az örökséget melyet elvileg az unokáknak szántak volna. Ebből az idősebb fivére is részesült, de jóval kisebb arányban.

 

Az egyre jobban elmérgesedő viszony akkor érte el tetőfokát, amikor a beteg, már fél lábbal a sírban lévő Öregeket magukra hagyták, nem látogatták vagy törődtek velük de követelőzéseik ezzel fordított arányban megnövekedtek. Ezt látván a család maradék része összefogott, erőn felül igyekezett méltó öregkort, később pedig megfelelő kórházi ápolást biztosítani (mindezt saját zsebből) az idő közben egyre betegebb, nemrég elhalálozott Nagymama számára. Aki még egyik utolsó kívánságaként, teljes szellemi képességei birtokában végrendeletében rögzítette hogy a kisebbik fiú+családja a büdös életben nem fogja megkapni az Ő maradék 1/8adát, mely értelem szerűen az idősebbik gyermekre szállt. A még életben lévő 80+ éves Nagypapa hasonlóan rendelkezett, mindez a hagyatéki tárgyaláson vált csak nyilvánvalóvá és kvázi a temetőből azonnal futottak az ügyvédhez.

Közös tulajdon megszüntetését kértek az idősebbik fivér esetén, míg a Nagypapa kegyesen maradhatna az őt megillető hányadú ingatlan területen, ez a mostani életterének kevesebb mint a fele. Kb. lenne egy szobája meghalni, abban a házban amiben több mint száz éve él a családja, mert egy senkiházinak és a két idióta gyerekének úgy tetszik. Miután végig böngésztem az internetet a közös tulajdon megszüntetésének folyamatáról, rájöttem a jog a felpereseknek kedvez és majdnem le is fordultam a székről.
 
Kérdéseim: 

    - Előfordulhat e az hogy ha nem sikerül megegyezni, legvégső esetben elárverezik a házat a Nagyapám feje felől?
-Szokott e mérlegelni a bíróság, vagy mindenképpen az a cél hogy megszűnjön a közös tulajdon, akár a kisebbségi tulajdonosok érdekei sérülésének árán is? 80+ éves idős, beteg ember nehezen keres magának csak úgy új albérletet.
- Meddig húzódhat el egy ilyen per? Évekig? (1, 3 vagy 5 évig?)

- Ügyvédi költségek százezres vagy inkább milliós tétel ilyen esetben? Bárkinek személyes tapasztalat? Kit terhel a perköltség?

- Érdemes e pereskedni, ha a végén így is úgy is megszűntetik a közös tulajdont vagy előfordulhat e olyan eset, hogy a bíróság nem rak ki csak úgy bárkit a többiek         telhetetlensége miatt?
- Van e bármilyen lehetőség az „időhúzásra”, hogy a Nagypapának ne kelljen megélni azt a szégyent, hogy a saját lakásából kipaterolják?

Megtisztelő segítségüket előre is köszönöm!

T. Antal

 

Az alábbi posztoló elég gyakorlatias kérdéseket tesz fel a másodfokú eljárással kapcsolatban. A Zugügyvéd is választ ad egy kérdésre: Csak időhúzás miatt nem érdemes fellebbezni.

Kedves Ügyvéd Úr!
 
Szívesen venném a Zugügyvéd,vagy tisztelt bloggolók segítségét!
 
Polgári pert indított ellenünk egy cég,kártérítést követelve. Az összeg nagysága miatt a Fővárosi Bíróság tárgyalta az ügyet.
 
Volt ügyvédünk azzal nyugtatgatott,hogy sok év lesz az ítélet vége,mert leterheltek a bírák!
Meglepetésünkre pár tárgyalás után,kb 1,5 év múlva első fokon meg is született az ítélet,amiben elmarasztaltak minket.
 
Szeretnék minél több időt nyerni,ezért fellenezünk mindenképp!
 
A kérdésem az volna,hogy a másodfok-ami a Főárosi Itélőtábla-kb mennyi idő múlva tűzi ki az új tárgyalást?
 
Mennyi az általános "átfutási"idő a Fővárosi Ítélőtáblánál,tehát ha mondjuk 1 hét múlva fellebbezünk,mikorra várható a végső verdikt?
 
Személyes meghallgatások megint lesznek,vagy ott már csak papírokból dolgoznak?
 
Ebben az esetben is a perköltséget(900e ft)a felperesnek,vagy már az első fokot bukó alperesnek(nekünk) kell fizetni?
 
Kb mennyi a reális-bíróság által is elfogadott-ügyvédi költség,kb 3 tárgyalás esetén?
 
Tisztelettel:

T.Valentina
 

Elindultak a kis értékű lopások miatti büntetőeljárások, íme az egyik története első kézből. A posztolónak szerencséje volt, hogy nem állították elő az elkövetéskor.

Szia Zugügyvéd,

 

Csak meg akarom osztani, milyen procedúrával jár egy kis értékű lopás. Egy bevásárlóközpontban vettem egy retro autós újságot. Mögötte lévő lapban ki volt szakadva a nejlon, elég botor módon, kiemeltem onnan is a retro Wartburgot. Később az autót zsebre vágtam. Pechemre az operátor – mint ahogy később kiderült – retro autó buzi volt, és végig követte az eseményeket, így a biztonsági őrök a pénztár után el is kaptak.

Persze elég megalázó módon bántak velem, de hát ez a dolguk. A jegyzőkönyvből nem kaptam. És fel is jelentettek.

A bíróságon kiderült, hogy nem csak lopás, hanem  rongálás is a vád. Én tagadtam a rongálást, mert ki volt már szakadva borítás, ezért még egy tárgyalást kitűztek, ahol a erre is kértek bizonyítást. El is jött az operátor, mondta, hogy nem látta, hogy rongáltam, de biztos én voltam. A kamerafelvételeken nem látszott semmi.

Persze addigra nagyon szégyelltem az egészet, egyben volt a gyomrom minden tárgyalás előtt. A feljelentésben azt elfelejtették közölni, hogy egy újságot meg is vettem, úgy állítottak be, mintha direkt lopni indultam volna. Spontán elmezavar volt, mint Bakáts szalámija, nem előre kitervelt dolog.

Végül 16ezer forint pénzbüntetést kaptam a 900 forint értékű autó elcsenéséért. Lefolytattak 2 tárgyalást ezért. 2000 forint/nap li is ülhetem, ha akarom. Ja és a rongálást is megállapították, de azt mondta a bíró, hogy szerencsém van, hogy nem volt rajta vonalkód, mert akkor dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás lett volna, és nem úszom meg ennyivel. Tudom, hülye voltam, marhára szégyellem magam ezért, inkább okulásul írom le a történetet.. Arra azért kíváncsi lennék mennyibe került a magyar államnak ez a procedúra. Ja és a bevásárlóláncnak fel kell adnom csekken 1800 forintot kártérítésként.
 

Az alábbi felvetést annyiban pontosítaná a Zugügyvéd, hogy ha lejárt a készülék kedvezményhez kapcsolt hűségidő, vagy a részletre vásárolt készülék árát az előfizető teljesen kifizette, akkor   a szolgáltató alappal követelheti-e meg  a kártyafüggőségét a készüléknek? A Zugügyvéd szerint nem.

Tisztelt ZÜ blog!

Szerintem érdekes téma lenne a mobiltelefonok kártyafüggővé tétele. Van-e jogalapjuk a szolgáltatóknak ehhez, lévén az előfizető tulajdonába kerülő készülék birtoklását korlátozzák ezáltal (PTK-hoz képest rendelkezik-e más törvény ennek lehetőségéről?).

Érvényesnek tekinthetők-e az ÁSZF-ek ezen pontjai, illetve milyen helyzet áll elő a szerződés megszűnte után, amikor a készülék hálózati korlátozása mégis fennmarad?

Üdv,

bonebear
 

A Zugügyvéd itt is közzé teszi egy ma megjelent publicisztikáját, hátha a blog olvasóit is érdekli a téma.

Gyereklány önként és dalolva...

Pintér Sándor belügyminiszter meghökkentő módon magyarázta meg a minap, miért nem szükséges a gyermekprostitúció rendészeti kezelését átgondolni: „megállapítható, hogy a tizennyolc év alatti prostituáltak előállítása egy közel kétszázezer fős lakosságú megyei jogú város kapitányságán kb. évi két fő. Kisebb kapitányságokon pedig még ennél is ritkább a gyermekprostitúció. (…) A statisztikai adatok és tapasztalatok tehát nem indokolják a rendőrségen a bűnmegelőzési alegységeken túli, külön gyermekprostitúció-ellenes akciócsoportok létrehozását”.

Hozzátette még: a „prostituáltként előállított gyermek- és fiatalkorúak megkérdezése, illetve az esetleges prostitúcióra kényszerítés körülményeit megvizsgálva elmondható, hogy a tetten ért fiatalok szinte kizárólag saját akaratukból folytatják e tevékenységet”.

A miniszter úr újfent bizonyította alkalmatlanságát posztjára. Vagy annyira cinikus, hogy a témával behatóbban foglalkozó szociológusok, kriminológusok és más szakemberek által hazánkban és külhonban feltárt valósághalmaz ismerete ellenére nyilatkoztatta ki a fentieket, vagy a legelemibb ismeretek hiányában nyilatkozott. Legyünk jóhiszeműek, és feltételezzük, hogy a miniszter csak csuklóból írta a választ, ami a lehető legjobban jellemzi a rendőrség hozzáállását a prostitúció problémaköréhez. Ez is elég ijesztő lehetőség.

Havonta jelennek meg cikkek, tanulmányok a bűnüldözési statisztika buherálásának trükkjeiről. Olyan rendőrségi bűncselekményekről értesülünk – minden bizonynyal a jéghegy csúcsaként –, amelyek valószínűsítik, hogy egyes rendvédelmi alkalmazottak inkább haszonélvezői, mint üldözői a prostitúciónak.

 
Egyes megyékben az őrizetbe vett lányok szabadon engedésük után rendszeresen beszámolnak arról a szociális munkásoknak, hogy a fogdaőrök megerőszakolják őket – ez egyébként ügyészségi körökben is köztudott. Egy alföldi megye bevetési alegységének összes tagja ellen eljárást kellett indítani, mert szolgálat közben rendszeresen és ingyen „használták” az utak mentén integető prostituáltakat. Ilyen viszonyok között hogyan számíthatna méltányos elbánásra egy védelmet kérő gyermekkorú prostituált?!

Próbáljuk kibontani a belügyminiszter „önkéntességre” vonatkozó megállapításait: M. Ilona 14 éves kislánynak egy reggel az az ötlete támad, hogy ő ezentúl – ha érintetlen is még – nem jár iskolába, hanem a testével fogja keresni a kenyerét. Áttanulmányozza az idevágó szakirodalmat, végigrágja magát a Dekameronon, elolvas néhány D. H. Lawrence-regényt, megnéz egykét szakmába vágó filmet, még jobban beindul a fantáziája, elkezd bizseregni a teste, kisminkeli magát, felkap néhány nőiességét kiemelő ruhácskát, és nekivág mondjuk a Nyugati térnek. Az összeszedett férfiak mind ápoltak, jól szituáltak, drága hotelekbe viszik, ahol lehet tisztálkodni, kedvesen bánnak vele, bevezetik a gyengéd testiség rejtelmeibe, pénzt is kap, élvezi is, kell ennél szabadabb élet? Másnap, harmadnap is nekivág, nincs kötött munkaidő, nem pofázik a főnök, a tanár. A kapott pénzt gondosan félreteszi lakásra, tanulásra vagy arra az időre, amikor már kiöregedett. Otthon a szülők elől gondosan titkolja, mivel tölti az idejét, bármit mond, a szülők mindent elhisznek.

Egy ügyész barátom mesélte még a pályánk elején, hogy ki kellett hallgatni egy prostituáltat, nem a szakmájával összefüggő ügyben. Kihallgatás után megkérdezte, miért ezt a szakmát választotta. Nos: a strichelésre a bátyjai vették rá, úgy 13 éves korában. Először bele is ment, szexelni úgy is szeretek, gondolta, még pénzt is keresek vele, olyan szörnyű nem lehet. A bátyjai kivitték egy főút melletti parkolóba, kapott egy napra másfél liter vizet egy pillepalackba, ebből kellett a szomjat is oltani és a tisztálkodást is megoldani. Persze a harmadik „menet” után megundorodott az egésztől, és este közölte, hogy nem csinálja tovább. Erre egész éjszakára nyakig beásták a földbe ruha nélkül. Másnap már nem ellenkezett. A kolléganők esetében a báty behelyettesíthető sógorral, komával, nagybácsival és egyéb jó ismerőssel, s ennek a lánynak még szerencséje volt, hogy betörésként nem erőszakolták vagy erőszakoltatták meg valakivel.

Persze elképzelhető az önkéntesség, főleg veszélyeztetett családban vagy intézetben, nevelőotthonban élők körében, főleg hogy addig soha nem látott fényűzés ígéretével, legendájával csábítják a kiszemelteket. Ám ez az önkéntesség fél napnál nem tart tovább. Pillanatok alatt elterjed, hogy a placcon „friss hús” grasszál, ha más nem, a konkurens lányok indítják az információt, és pillanatokon belül „védelmezőre” talál az önkéntes, és attól kezdve gyakorlatilag az ő tulajdonává válik, akit bármikor eladhatnak, más városba, külföldre kényszeríthetnek, és jó, ha a keresetének egy részét megtarthatja.

De sajnos a kezdeti „önkéntességnél” jellemzőbb, hogy Nyírség, Baranya stb. mélyszegény vidékeinek diszkóit járják a „jó szemű” felhajtók, és a kiszemelt lányt egyszerűen elrabolják, és az ország másik részében kényszerítik „együttműködésre”, nemritkán az otthon maradt családtagok kiirtásával fenyegetve. Vagy beszélhetnénk a folyamatosan hirdető, erre szakosodott „modellügynökségekről” is, elég követni a bulvársajtó bűnügyi híreit.

Itt nem az internet egyes oldalain kedélyesen osztályzott, harmincas masszőrhölgyek rezsiközösségéről van szó (bár arról a „szolgáltatástípusról” is nehéz elképzelni, hogy nem ellenőrzi valamiképp a szervezett bűnözés), hanem a télen-nyáron aluljárókba, terekre, parkolókba, utak mellé kikényszerített szerencsétlen gyerekekről, akik senkihez sem fordulhatnak védelemért, hacsak egy-egy emberséges kuncsaft nem segít nekik, bár igencsak nehéz emberséget feltételezni valakiről, akinek a vásárolt gyerekszex a hobbija.

Ha valakinek illúziói lennének a legális prostitúcióval kapcsolatban, tegyen egy sétát Hamburg vagy Amszterdam piros lámpás negyedeiben, nézzen végig a lányok elnyűtt arcán, kukkantson be az autópályaparkolókba telepített, fémmosdókra emlékeztető, törésbiztos kabinokba, amelyekben a beépített bútorok akkor sem sérülnek, ha a szerencsétlen lányt valaki összeveri bennük. Vagy olvassanak végig egy-két rendőrségi vallomásokban feltárt életutat – bűnügyi hírekben előszeretettel szokták idézni ezeket.

És végül szerény bűnüldözési ismereteimre támaszkodva megpróbálom modellezni, miként lehetne mégis arra a hihetőbb megállapításra jutni, hogy ezek a gyereklányok nem önként és dalolva nyomorítják meg magukat testileg és lelkileg egy egész életre:

Mivel nyilvánvalóan más, súlyos bűncselekmény alapos gyanúja áll fent, talán el lehetne kezdeni az őrizetbe vett „prostituált” híváslistájával, fel lehetne tárni kapcsolatrendszerét, kikérdezni családtagjait, környezetét, megfigyelni szabadon engedése után, megfelelő és hatásos védelmet ígérni neki, ha terhelő vallomást tesz futtatóira, pszichológus és gyermekvédelmi szakember segítségével megnyugtatni, hogy nem esik bántódása, és az államhatalom képes arra, hogy az átélt szörnyűségektől megvédje őt a továbbiakban. Persze ehhez minimum egy megfelelő szakemberekből álló, speciális nyomozócsoport felállítására lenne szükség, ami hosszú távon megtérülő, nem azonnali, látványos eredményekkel kecsegtető költség lenne. Ez nem a pedagógusok, a gyermekvédelmi szakemberek, hanem igenis a bűnüldözés feladata, és számos külföldi példa bizonyítja, hogy ez járható út.

A belügyminiszter úrnak volt egy frappáns megjegyzése a vörös iszap veszélyességével kapcsolatban: „fürödjön meg benne, majd megtudja, hogy veszélyes-e”.

Mivel neki neménél, koránál és pozíciójánál fogva már nem tanácsolhatjuk, hogy próbálja ki, mennyire vidám és önkéntes elfoglaltság a prostitúció gyermekek számára, legalább próbáljon egy kicsit gondolkodni, mielőtt mindenféle ostobaságot lediktál és aláír.