Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Gyermekkorú önkéntesek

2011. február 04. - zugügyvéd

A Zugügyvéd itt is közzé teszi egy ma megjelent publicisztikáját, hátha a blog olvasóit is érdekli a téma.

Gyereklány önként és dalolva...

Pintér Sándor belügyminiszter meghökkentő módon magyarázta meg a minap, miért nem szükséges a gyermekprostitúció rendészeti kezelését átgondolni: „megállapítható, hogy a tizennyolc év alatti prostituáltak előállítása egy közel kétszázezer fős lakosságú megyei jogú város kapitányságán kb. évi két fő. Kisebb kapitányságokon pedig még ennél is ritkább a gyermekprostitúció. (…) A statisztikai adatok és tapasztalatok tehát nem indokolják a rendőrségen a bűnmegelőzési alegységeken túli, külön gyermekprostitúció-ellenes akciócsoportok létrehozását”.


Hozzátette még: a „prostituáltként előállított gyermek- és fiatalkorúak megkérdezése, illetve az esetleges prostitúcióra kényszerítés körülményeit megvizsgálva elmondható, hogy a tetten ért fiatalok szinte kizárólag saját akaratukból folytatják e tevékenységet”.

A miniszter úr újfent bizonyította alkalmatlanságát posztjára. Vagy annyira cinikus, hogy a témával behatóbban foglalkozó szociológusok, kriminológusok és más szakemberek által hazánkban és külhonban feltárt valósághalmaz ismerete ellenére nyilatkoztatta ki a fentieket, vagy a legelemibb ismeretek hiányában nyilatkozott. Legyünk jóhiszeműek, és feltételezzük, hogy a miniszter csak csuklóból írta a választ, ami a lehető legjobban jellemzi a rendőrség hozzáállását a prostitúció problémaköréhez. Ez is elég ijesztő lehetőség.

Havonta jelennek meg cikkek, tanulmányok a bűnüldözési statisztika buherálásának trükkjeiről. Olyan rendőrségi bűncselekményekről értesülünk – minden bizonynyal a jéghegy csúcsaként –, amelyek valószínűsítik, hogy egyes rendvédelmi alkalmazottak inkább haszonélvezői, mint üldözői a prostitúciónak.

 
Egyes megyékben az őrizetbe vett lányok szabadon engedésük után rendszeresen beszámolnak arról a szociális munkásoknak, hogy a fogdaőrök megerőszakolják őket – ez egyébként ügyészségi körökben is köztudott. Egy alföldi megye bevetési alegységének összes tagja ellen eljárást kellett indítani, mert szolgálat közben rendszeresen és ingyen „használták” az utak mentén integető prostituáltakat. Ilyen viszonyok között hogyan számíthatna méltányos elbánásra egy védelmet kérő gyermekkorú prostituált?!

Próbáljuk kibontani a belügyminiszter „önkéntességre” vonatkozó megállapításait: M. Ilona 14 éves kislánynak egy reggel az az ötlete támad, hogy ő ezentúl – ha érintetlen is még – nem jár iskolába, hanem a testével fogja keresni a kenyerét. Áttanulmányozza az idevágó szakirodalmat, végigrágja magát a Dekameronon, elolvas néhány D. H. Lawrence-regényt, megnéz egykét szakmába vágó filmet, még jobban beindul a fantáziája, elkezd bizseregni a teste, kisminkeli magát, felkap néhány nőiességét kiemelő ruhácskát, és nekivág mondjuk a Nyugati térnek. Az összeszedett férfiak mind ápoltak, jól szituáltak, drága hotelekbe viszik, ahol lehet tisztálkodni, kedvesen bánnak vele, bevezetik a gyengéd testiség rejtelmeibe, pénzt is kap, élvezi is, kell ennél szabadabb élet? Másnap, harmadnap is nekivág, nincs kötött munkaidő, nem pofázik a főnök, a tanár. A kapott pénzt gondosan félreteszi lakásra, tanulásra vagy arra az időre, amikor már kiöregedett. Otthon a szülők elől gondosan titkolja, mivel tölti az idejét, bármit mond, a szülők mindent elhisznek.

Egy ügyész barátom mesélte még a pályánk elején, hogy ki kellett hallgatni egy prostituáltat, nem a szakmájával összefüggő ügyben. Kihallgatás után megkérdezte, miért ezt a szakmát választotta. Nos: a strichelésre a bátyjai vették rá, úgy 13 éves korában. Először bele is ment, szexelni úgy is szeretek, gondolta, még pénzt is keresek vele, olyan szörnyű nem lehet. A bátyjai kivitték egy főút melletti parkolóba, kapott egy napra másfél liter vizet egy pillepalackba, ebből kellett a szomjat is oltani és a tisztálkodást is megoldani. Persze a harmadik „menet” után megundorodott az egésztől, és este közölte, hogy nem csinálja tovább. Erre egész éjszakára nyakig beásták a földbe ruha nélkül. Másnap már nem ellenkezett. A kolléganők esetében a báty behelyettesíthető sógorral, komával, nagybácsival és egyéb jó ismerőssel, s ennek a lánynak még szerencséje volt, hogy betörésként nem erőszakolták vagy erőszakoltatták meg valakivel.

Persze elképzelhető az önkéntesség, főleg veszélyeztetett családban vagy intézetben, nevelőotthonban élők körében, főleg hogy addig soha nem látott fényűzés ígéretével, legendájával csábítják a kiszemelteket. Ám ez az önkéntesség fél napnál nem tart tovább. Pillanatok alatt elterjed, hogy a placcon „friss hús” grasszál, ha más nem, a konkurens lányok indítják az információt, és pillanatokon belül „védelmezőre” talál az önkéntes, és attól kezdve gyakorlatilag az ő tulajdonává válik, akit bármikor eladhatnak, más városba, külföldre kényszeríthetnek, és jó, ha a keresetének egy részét megtarthatja.

De sajnos a kezdeti „önkéntességnél” jellemzőbb, hogy Nyírség, Baranya stb. mélyszegény vidékeinek diszkóit járják a „jó szemű” felhajtók, és a kiszemelt lányt egyszerűen elrabolják, és az ország másik részében kényszerítik „együttműködésre”, nemritkán az otthon maradt családtagok kiirtásával fenyegetve. Vagy beszélhetnénk a folyamatosan hirdető, erre szakosodott „modellügynökségekről” is, elég követni a bulvársajtó bűnügyi híreit.

Itt nem az internet egyes oldalain kedélyesen osztályzott, harmincas masszőrhölgyek rezsiközösségéről van szó (bár arról a „szolgáltatástípusról” is nehéz elképzelni, hogy nem ellenőrzi valamiképp a szervezett bűnözés), hanem a télen-nyáron aluljárókba, terekre, parkolókba, utak mellé kikényszerített szerencsétlen gyerekekről, akik senkihez sem fordulhatnak védelemért, hacsak egy-egy emberséges kuncsaft nem segít nekik, bár igencsak nehéz emberséget feltételezni valakiről, akinek a vásárolt gyerekszex a hobbija.

Ha valakinek illúziói lennének a legális prostitúcióval kapcsolatban, tegyen egy sétát Hamburg vagy Amszterdam piros lámpás negyedeiben, nézzen végig a lányok elnyűtt arcán, kukkantson be az autópályaparkolókba telepített, fémmosdókra emlékeztető, törésbiztos kabinokba, amelyekben a beépített bútorok akkor sem sérülnek, ha a szerencsétlen lányt valaki összeveri bennük. Vagy olvassanak végig egy-két rendőrségi vallomásokban feltárt életutat – bűnügyi hírekben előszeretettel szokták idézni ezeket.

És végül szerény bűnüldözési ismereteimre támaszkodva megpróbálom modellezni, miként lehetne mégis arra a hihetőbb megállapításra jutni, hogy ezek a gyereklányok nem önként és dalolva nyomorítják meg magukat testileg és lelkileg egy egész életre:

Mivel nyilvánvalóan más, súlyos bűncselekmény alapos gyanúja áll fent, talán el lehetne kezdeni az őrizetbe vett „prostituált” híváslistájával, fel lehetne tárni kapcsolatrendszerét, kikérdezni családtagjait, környezetét, megfigyelni szabadon engedése után, megfelelő és hatásos védelmet ígérni neki, ha terhelő vallomást tesz futtatóira, pszichológus és gyermekvédelmi szakember segítségével megnyugtatni, hogy nem esik bántódása, és az államhatalom képes arra, hogy az átélt szörnyűségektől megvédje őt a továbbiakban. Persze ehhez minimum egy megfelelő szakemberekből álló, speciális nyomozócsoport felállítására lenne szükség, ami hosszú távon megtérülő, nem azonnali, látványos eredményekkel kecsegtető költség lenne. Ez nem a pedagógusok, a gyermekvédelmi szakemberek, hanem igenis a bűnüldözés feladata, és számos külföldi példa bizonyítja, hogy ez járható út.

A belügyminiszter úrnak volt egy frappáns megjegyzése a vörös iszap veszélyességével kapcsolatban: „fürödjön meg benne, majd megtudja, hogy veszélyes-e”.

Mivel neki neménél, koránál és pozíciójánál fogva már nem tanácsolhatjuk, hogy próbálja ki, mennyire vidám és önkéntes elfoglaltság a prostitúció gyermekek számára, legalább próbáljon egy kicsit gondolkodni, mielőtt mindenféle ostobaságot lediktál és aláír.

 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr1002638496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betlenanna 2011.02.04. 14:08:30

Kedves Bodolai úr,
hol volt Ön eddig? Vegye e kérdésemet egyrészt üdvrivalgásnak, de ugyanakkor nyugodtan számolja el a szemrehányások között is. Gyanítom, az az információtömeg, ami ebben a cikkben olvasható, nem tegnap jutott a tudomására.
Mindenesetre nagyon hiányzott mindmostanáig ez a hang.
Üdvözlettel,
b.a.

one_away 2011.02.04. 16:46:40

nem ez az első írás, amivel kapcsolatban felmerül bennem a kérdés: és? És hogyan tovább? Azon kívül, hogy "mindenki tudja", mi fog történni? Megmondom:semmi. Nemhogy a miniszter úr nem lesz ezért az aljas és kártékony kijelentéséért felelősségre vonva, de senki nem fogja úgy érezni, hogy meg kéne keresnie egy ilyen gyereket és megkérdezni, mit tehet érte. (Megjegyzem, ha Átlag János odamenne segíteni, nem sokat tökölnének a rommá verésével...)

freemind93 2011.02.04. 19:17:12

"aki kurv@nak megy, ne csodalkozzom ha megb@szzak", gondolta pinter, majd megnyugtatta a lakossagot.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.02.04. 20:35:20

www.youtube.com/watch?v=tbsYXPRQd0Y

a pintér meg nem azt mondta, hogy "dejóóagyerekprostitúcióó", csak azt, hogy nincs értelme erre a büntetendő cselekményre, cselekménysorra külön(!) kvázi "alosztályt" létrehozni.. és ebben igaza van! nem egy tisztalelkű valaki, de a realitásokkal (talán pont ezért is) tisztában van (főleg magas pozíciós széplelkekhez képest..).

ami kifogásolható a mondandójában az az, hogy kimaradt egyrészt a megnyugtatás, hogy de mivel gyk és kk sérelmére elkövetett prostitualizálás egy kifejezetten visszaszorítandó dolog, ezért mindent megtesz belügyérként, hogy szociális és egyéb szinten javuljon a helyzet, tehát ne legyen és így ne is kerüljön ilyen ügy a rendőrség elé. (mert valljuk meg, nem állhat minden kk mellett a rendőr, a szociális munkás, meg a szerető család. ez van.) másrészt bárminemű megengedő nyilatkozat mely tényleges (fizikailag az idők folyamán már többször előfordult) cselekményeket illetően azt a látszatot kelti, hogy nem szükséges a cselekménysor mielőbbi megállítása, miközben az eredendően erkölcstelen, jogtalan, a társadalom elítéli - káros. (lásd nem véletlen, hogy gyerekpornóhoz kapcsolódó szervezett bűnözés európában hangsúlyosan a benelux államokhoz köthető. belgiumban ugyanis még a gyerekpornó legális is volt, és hát pont hogy nem csökkent a gyerekprostitúció ettől! /color climax ltd../ van is nagyjából 5-7 évente botrány mind a mai napig az adott országokban, mert felderítenek egy-egy erre szakosodott bűnbandát. -> ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy annyira jók az ottani rendvédelmi szervek, hogy ott fel is derítik, mert ha annyira jók lennének, nem is lenne mit felderíteni!! a jéghegy csúcsa. sajnos mindenütt egyébként..)

nem mostani történet ez, inkább "mű" felháborodás amit és ahogyan a posztoló írt (valódi célja inkább pintér megcincálása lenne, de az meg minek, mindenki tudja milyen ő és köre - a továbbiakat illetően meg már leírtam, hogy mi kifogásolható volt abban amit mondott, vagy kiolvasni gondoltak páran). a posztoló eddig talán valami füstös szociál-liberális-polgári körben áltevékenykedett?

valamint mit javasol tényleg, mi legyen az "erzsikékkel"? lehet, hogy áldozatok, de egy gyakorta általános szokástól (már ti, hogy pl. már 12 évesen is szülnek), hogy lehet elterelni őket? (nyilván vasszigorral, de az meg megint zavarna pár khmm rajvédőt.. mert azért ne tekintsünk el a pc kedvéért a ténytől. legnagyobbrészt nem a középosztálybeli magyar nemzetiségű réteget érinti a probléma, amit éppenséggel még ők maguk elő is segítenek.)

/btw olyan ez mint a pornószakma. oda se megy olyan aki kifejezetten utál dugni.. van aki inkább nem megy el a lenfonógyárba éjszakai műszakosnak, hanem jelentkezik koviéknál, vagy kimegy hollandiába, olaszországba, ausztriába "táncosnak" a pénzért (aminek a töredékét kapja meg és többségében az is piára, drogra megy). lehet, hogy rákényszerül, lehet, hogy "áldozat", de azért az ő döntése, és jellemzően meg is marad annál, mégha ki is akarják szakítani abból a környezetből../

heliox 2011.02.05. 03:58:14

Kedves fogsunder! Nem tudom, hogy tudsz-e róla, hogy rasszista vagy. Az pedig előítélet. Vannak saját tapasztalataid? Vagy csak az, amit olvastál valahol?

A baj az, hogy ez elhagzott: "fiatalok szinte kizárólag saját akaratukból folytatják e tevékenységet". Kiskorú! Nem dönthet ebben, nincs saját akarata. Jog szerint sincs, és erkölcsileg sincs.

Az emberi méltóságról senki sem mondhat le, főleg nem egy kiskorú. A prostituált pedig pontosan ezt teszi.

Sics68 2011.02.05. 05:37:42

@fogsunder:
Maximálisan egyetértek veled!

@heliox:

Szerintem fogsunder nem rasszista, hanem realista :-)

Te (meg a poszt szerzője) meg majd akkor alakítsatok ki saját vélemény és pofázzatok a kérdésben, ha rendelkeztek reeleváns, "első kézből" származó információval. Azaz mondjuk ha

- voltatok már prostituálttal (lehetőleg nem egyszer hanem khm gyakran)

- ha ismertek intézeti csajokat (nem egyet, többet... haveri szinten legalább)

- ha jártatok már életetek során "olyan" helyen ... kupiban, magánlakásban "dolgozó" hölgyeknél stb.

- ha összejöttetek már aktív "szolgáltatóval" (nem kuncsafti hanem barát-barátnő viszonyra gondolok...),

- ha dolgozott már kedvesetek mondjuk úgy piroslámpás helyen ... bár "csak" pultosként ( jobb volt mint amikor drogfutárkodott...)

Na ha ezeket végigpróbáltátok, majd akkor legye véleményetek!

Amit nem ismersz, amiről csak sokadik kézből származó infóid vannak, arról felőlem lehet véleményed, csak épp leszarom, mert szart se tudsz róla.

> Az emberi méltóságról senki sem mondhat le

Először is ezt magyarázd neki:)
Sok sikert hozzá...

Amúgy meg: mit mondasz annak a két gyerekes anyukának, akinek a férje épp sitten ül, és ő úgy dönt, hogy meg akarja adni azt a gyerekeinek (menő cuccokat, fizetős szakköröket stb.), amit más rendes/gazdag családokba élő szerencsésebb gyerekek megkapnak ... ?

Azt mondod neki hogy "ne mondjon le az emberi méltóságáról"? Körbe fog röhögni...

hawkeye 2011.02.05. 11:57:30

@heliox:

Javasolnám először megtekinteni az értelmező szótárban a "rasszista" kifejezés mibenlétét.

Mielőtt még azt gondoljuk, hogy egyike vagy a megélhetési rászistázóknak... :(

Sics68:

Ritka esetek :) egyike, hogy fenntartás nélkül egyetértek kommenteddel...

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.02.05. 16:43:07

@heliox: én csak azzal vagyok tisztában, hogy neked a fogalmak kihívását jelentenek. mielőtt oktalanul és alaptalanul (még a te elképzeléseid szerint is) rasszistázol, nem ártana tisztábajöjj, hogy mit is jelent az a bizonyos -izmus, a rasszizmus..

emellett némi történelemismeret sem ártana, mert akkor a sok rasszistázó rájöhetne, hogy ahol a rabszolgaság okán egy rasszt(!) hátrányosan megkülönböztettek a rabszolgaság eltörlése után(!) 100 évvel is, ott rasszizmust emlegetni kicsit több alap van, mint olyan országokban, ahol nem is volt rabszolgaság!

az usa-ban teljesen átestek az elefánt túlsó oldalára.. most meg azt próbálják beadni, hogy akkor demokratikus egy ország, ha tudomást sem vesznek arról, hogy a náluk sérelmet szenvedettek utódai gyakran annyi munkát nem végeznek, amire régen kényszerítették az őseiket.. lopás, rablás, gyilkosság a fehérek ellen (is) meg megy ezerrel. és akkor a "fehér" a rasszista..

és ez annyira tény, mint az, hogy az apartheid dél-afrikában nem szűnt meg, csak térfélcsere történt! az ártatlan fekete, meg az ártatlan fehér és e halmazok közös metszete meg retteghet. most például éppen attól, hogy engedik-e, hogy a karórát a keze nélkül vigyék el a szegény-szegény elnyomottak..

mondd csak egyébként miből gondoltál egy - jujj egy pc ki sem meri mondani még romaként sem - bizonyos kisebbségre? csak nem felismerted? .. vajh nem azért mert magyarországon tényleg a cigányok között volt szokás mindig is a korai szexuális élet, meg újabban az, hogy ebből is pénzt csinálnak.

amelyik 12 évesen már "anya" arra mivel lehet hatni szerinted? ha kitörni akarna abból a körből, ki van a környezetében, egyáltalán mit tanult el..

a vallásos, gyerekszerető cigányok.. na ilyen csepp a tengerben, sőt óceánban ha van. meg lehet nézni, hogy a legtöbbször kérkedő sztárcigányok mindegyike 16 évesen már szülő volt, aztán "muzsikált", a gyerek persze nem úgy mint a magyar lányok, később házasodik és állítólag keményen van fogva, aztán valahogy mégis "korán" szül (tény, hogy nem 12 évesen, mint az elfogadott egyébként ennél a népnél), meg harmichoz közel már kétszer elvált, és vadasan él a legújabbal, akitől viselős, de majd nagy lagzit tartanak, hintóstúl, bazilikástúl, mert a roma hagyomány azt diktálja.. komolyan sajnálom a becsületes cigány embereket, pedig nem érdemelnének sajnálatot..

1szómint100, amikor egy 13 éves cigánylány úgy dönt, hogy neki is kell, meg talán a gyerekének az amit más munkával szerzett meg, és így prosti lesz (nincs ilyenből azért olyan sok) -> akkor az nem gyerekprostitúció! a bátyjai kényszerítették, ahogy a posztoló egy általa megismert esettel példálózik (nincs benne semmi hihetetlen, posztoló mégis mint valami lehetetlen, elképzelhetetlen történést említi - naivitás a javából), kérdés, hogy jut eszükbe a bátyjainak, hogy prostiként vessék be a hugukat, aki egyébként már régen nem szűz (az is vélhetően nem úgy történt, hogy 15-en laktak egy lakásban illegális lakásfoglalóként, lopva mindent, és egy légtérben keresztbe-kasul dugták egymás szeme és füle hallatára akit értek..) hát-hát.. csúnya-csúnya pintér tehet róla biztos meg a "rásszisták".. :-D van amiről teheta pintér, de speciel nem ez az.

rasszistázáson kivül te/ti tettetek mást? nem nagyon.. együtt kellene élnetek a cigányság szemetjével (amíg tehetitek, mert nem biztos, hogy hosszú életetek lesz).. a magyarság döntő többsége, és a becsületes cigányok meg élhetne együt békében, ahogy egymás között eddig is. a maradék meg egye meg egymást..

Take-it-Easy 2011.02.06. 19:21:31

@Sics68: ha felnőtt az a kétgyermekes anyuka és valóban magától dönt így, az az ő dolga.
Kérdezném, hogy neked vannak ilyen általad emlegetett elsőkézből származó információid?
Egyébként szerintem az elsőkézből származó információ az, ha valaki saját maga csinálja végig. Szóval te meg akkor fikázz, ha voltál már nő, női prostituált, de leginkább kiskorú nőnemű prostituált.
Aztán számolj be, hogy mennyire volt jó buli...

Take-it-Easy 2011.02.06. 19:27:49

@Take-it-Easy: ehh, pedig elhatároztam, hogy könnyedén fogok venni mindent.

Tudjátok mit? Vegyétek úgy, hogy nem is írtam semmit. Ebben az országban a hatóságok amúgy sem csinálják a dolgukat, tehát úgysem változik semmi. Főleg, ha van egy bunkó belügyminiszterünk, aki élen jár a példamutatással... :S

j311 2011.02.07. 16:54:54

Hol is vannak ezek az önkéntesek? :D:D:D

anyadmajma 2011.02.07. 19:50:18

@Sics68: @Take-it-Easy: Nekem van pár ilyen "elsőkézből" infóm.

Érdekes, hogy pont a pintér mondja ezt. Állítólag övé a balatoni maffia. Ha ez igaz, akkor ő nem alkalmaz 18 alatti prostikat?

Ha jól emlékszem, akkor a svédeknél szüntették meg az utcai prostitúciót, terelték őket a bordélyokba. Nem egész egy hónap alatt. A lényeg az volt, hogy akit elkapnak a bordélyon kívül a prostival, azt minimum 3 hónapra lecsukják gyorsítva. Meg persze a prostit is. Nem túl sok ember vállalta be, hogy otthon megmagyarázza anyunak, hol is volt az elmúlt 3 hónapban. Vagy a munkahelyen a főnöknek......
Csak ennek a szabályozása nem érdeke az érintetteknek. Évek óta ki kellene jelölni a türelmi zónákat. Ha jól tudom, egy sincs az egész országban.
Azt sem értem, miért nem lehet kilépni abból a szar "nyújorkiegyezményből".
Több tíz, ha nem több száz milliárdos üzlet évente. Ha adózni kéne belőle, akkor a mostani vezetőségnek kevesebb pénz maradna belőle......
És ah a rendőrök havi 1-2 18 év alatti prostit állítanak elő, akkor rohadtul szar munkát végeznek, ki kell rúgni mindet egytől egyig. Több száz van az utak mellett is.

Camappa 2011.02.07. 21:05:48

@fogsunder: Te mennyi ostobaságot hordasz össze, fingod és fogalmad sincs erről az egészről. A gyerekpornót az esetek 95%-ában családon belül veszik fel és értékesítik a szülők, rokonok, stb.

Nagyon kevés bűnszervezet van, aki bevállalja az ezzel kapcsolatos hercehurcát. Az ukránok az élenjárói a gyerekpornó jellegű tartalmak terítésének és azt is főként 60-70-es évekből begyűjtött anyagok újrahasznosításával teszik. Lopott identitással és bankkártyák felhasználásával bérelnek szervert, a partíciókat truecrypttel kezelik. Ha valaki a nem megsozkott módon lépne be a szerverre, akkor auto unmount van, tehát a bűnüldöző szervek az erős kriptográfiai megoldások miatt nem jutnak hozzá az égadta világon semmihez és senkihez.

Ezért elterjedt gyakorlat, hogy az ISP-k megosztják egymás között a gyerekpornót terjesztő és hirdető domainek listáját és tiltják azok elérhetőségét. Szerencsére átlagember ezért nem juthat gyerekpornóhoz a neten. Esélye sincs, hogy szembetalálkozzon vele, legfeljebb, ha megfelelő chatszobákban kuncsorog a többi féreg társaságában.

Amit az apartheidről írsz annak egy része igazság, de úgy érzem szerinted nem volt problémás, amikor a fehérek butították el a fekákat Dél-Afrikában, s most, hogy a népesség összetétele alapján (80% feka, 10% egyéb, 10% fehér) kell felvenni az embereket a vállalatokhoz, na az már szúrja a hozzád hasonló fehér rasszisták szemét.

Az pedig, hogy az egész hercehurcának nincs foganatja, nem a zugügyvéd felelőssége, hanem a hozzád hasonló nímandoké, akik képtelenek kiállni egy ügy érdekében és az egéresz csak legyintenek.

anyadmajma 2011.02.07. 21:49:30

@Camappa: Azért a gyerekpornó és a gyerekprostitúció nem teljesen azonos dolog.
És Pl. Magyarországon jellemzően nem az ukránok gyakorolják a gyerekprostitúciót, hanem a cigányok. Ha ettől rasszista vagyok, akkor legyen. De mielőtt ezt a bélyeget rám sütitek, talán előbb menjetek el közéjük, és kicsit nézzétek meg, hogy mennek ott a dolgok.
Ismerek olyat közülük, aki 10 évesen bárkinek vállalt orált, csekély összegért, csokiért, miegymás. Gondolod, hogy "normális" családi háttérrel rendelkezett, és egyszercsak soha többé nem művelte ezt az ipart, vagy hamarosan "hivatásos" lett, még a személyije előtt?

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.02.08. 19:01:55

@Camappa: mondod te, akinek szerinted (de csak szerinted és hozzád hasonló pc gondolkodást teljesen beszopó egyéneknek) meg van.. hát persze.. "A gyerekpornót az esetek 95%-ában családon belül veszik fel és értékesítik a szülők, rokonok, stb." ennek az ellenkezőjét senki nem mondta, úgyhogy nem tudom egyáltalán miért hoztad fel. ugyan valószínűsítem, hogy ez nem így van, de biztosan nem tudom. biztosat ebben csak úgy lehet mondani, ha már voltál ilyen forgatáson. biztosra mondod, szóval voltál már? .. (egyébként gondolod, hogy ahol élik a kk rokunukat akkor az a "család" elég értelmes (és egyébként vagyonos(!) arra, hogy a megfelelő technikai rendszerrel felvértezzék magukat, aztán megkeressék a kapcsolatot egy erre szakosodott bűnszervezettel, (hiszen a cél nekik is a pénz)?! /és ez nem gyerekprostitúció, hanem gyerekpornó!/ nem inkább úgy van, hogy léteznek ilyen keleti (még te magad is leírod, hogy az ukránok a korábbi(!) felvételeket terjesztik.. akkor biztos, ők a legnagyobb erre szakosodott bűnszervezet, és véletlenül sem a belga, ahol a gyerekpornó a 70-es években l_e_g_á_l_i_s volt, amitől a kk bűnös szexuális kihasználása nemhogy csökkent, hanem nőtt.. dk ázsiáról meg ne is beszéljünk..) és főként nyugati bűnbandák, akik a technikai részletekben sokkal tájékozottabbak, mint a kedves beltenyésztett társaság, és azok rendelik meg, fizetik ki a gyerekpornót? na ugye..) a gyerekprostitúció viszont magyarországon valóban családi vállalkozás. (nem is mondott senki mást.) saját népes rokonságukból szippantják be a "gyerek""lányok" többségét. (akin a 130 fős szűk rokonságból legalább hárman átmentek még 12 éves kora előtt, azt könnyebb rávenni, és belevonni a kurválkodásba, nem? egy magyar kislányt ahhoz előbb el kell rabolni. 1-2-100 szexéhes gyerekkorú, mondjuk ki valódi kiskurva minden népben van, de töredéke kerül az illegális prostitúció közelébe 18 éves kora előtt, vagy egyáltalán! és a cigánylányoknak és fiúknak erre mérhetetlenül nagyobb az esélyük..

jajj.. truecrypt, id-theft, bankkártya klónozás. ezt most csak azért írtad bele, hogy bizonygasd, hogy te ilyenekben otthon vagy. pedig csak annyira, mint az egész témakörben.. ez sem a gyerekprostitúció, sőt a gyerekpornónak is csak az "eladása". ahhoz, hogy kk k. erzsébeten végigmenjen a 97 "fiatalember" (részben, mert imád kefélni, lásd a korábban belinkelt videót) még semmi köze semmiféle partícióknak..

az isp-k a nálunk egyébként legális filmletöltések szerintük túlzásbavitelét is korlátozzák (ergo amit eladnak internetcsomagokat annak a töredékét használhatja fel a kedves ügyfél - ha keresztülerőltetnének egy olyan törvényt, hogy a filmletöltés holnaptól nem jogos, akkor vissza lennének szépen mondva a több megabites netek.. tehát az isp-knek nem érdeke ilyen törvény, mégis van, hogy aláfekszenek a tengerentúli jogvédős dumáknak.. a pedofilhálózatok is biztos, hogy tengernyi pénzt ölnek bele a netes anonimitásba, ergo nagy pénzeket fizetnek az isp-knek. na mit gondolsz van nekik netjük, amin megy a szenny, vagy sem? .. nem véletlen, hogy pedofilok, és bűnszervezetek, nem a neten buknak meg, hanem a valós fizikai világban elkövetett büntetendő cselekményeikkel (gyakran mással, aztán a számítógépén találnak képeket, amiket egy iü orvosszakértő egyenként átvizsgálva megállapítja, hogy gyantától vagy mástól csupasz a pina). ha az isp-k (akikért tényleg a szív szakad meg :-D) normálisak lennének, akkor az egész gyerekpornós brancsot letiltanák a netről, vállalva, hogy párszáz millió euró/dollár nem folyik be a kasszájukba évente.. viszont ettől még a gyerekpornó ugyanúgy létezne! sőt biztos, hogy jelenleg sem az interneten zajlik a legnagyobb forgalma.. /a letiltásra egyébként most az IPv6-tal meg is lesz a lehetőség.. bye-bye dinamikus IP cím.. lefogadom nem a gyerekpornós és más bűnszervezetek felderítése lesz a fő csapásvonal.. (hallottál arról a tán szolnoki srácról, aki bejelentette a rendőrségnek, hogy gyerekpronós spamet kapott? élből őt vádolták meg, merthogy a tartalmat (a levelet!) letöltötte (és grátisz elvitték ehhez a gépét, a programok alapján meg bővítették is a vádat, mert a nem legális windows korunk legszörnyűbb bűncselekménye, a gyerekpornóhoz képest legalábbis biztosan.. hülye kifordult világ ez..)! srác: FAIL, rendőrség: EPIC FAIL pedofil, gyerekpornósok: WIN! (ugyanis azt, hogy letiltsák az oldalt, vagy hogy azt a vonalat egyáltalán kinyomozzák, fel sem merült!)/

"Amit az apartheidről írsz annak egy része igazság, de úgy érzem szerinted nem volt problémás, amikor a fehérek butították el a fekákat Dél-Afrikában, s most, hogy a népesség összetétele alapján (80% feka, 10% egyéb, 10% fehér) kell felvenni az embereket a vállalatokhoz, na az már szúrja a hozzád hasonló fehér rasszisták szemét."

1. rosszul érzed 2. azt mondtam, hogy az apartheid rossz. bárhol! bárki van felül! d afrikában most is apartheid van. ártalanok élete van veszélyben. 3. szerinted csak a fehérek lehetnek rasszisták.. tehát éppenhogy te vagy a rasszista! (egyébként a nigger szó usa-ban rasszista, itt nem, viszont mégsem használjuk, mert nálunk olyan (meg egyáltalán semmilyen) rabszolgaság nem volt, amiben egy másik rasszt, így neveztünk volna el. a néger, négus, színes, színesbőrű, fekete (bármit mondjanak mélyértelmű politikailag korrektek), viszont nem kirekesztő. ellenben a "feka" már negatív felhang felé tendál (csak tendál) -> mondhattad volna szebben kis lovag.. 4. miből gondolod, hogy "fehér" vagyok? 5. hogy jön ehhez a témakörhöz rasszizmus? (a te még mindig téves rasszizmus fogalmad ellenére, vagy éppen azért, családi bűnszervezetekről beszélsz, és ahogy a többi nagyokos még te magad is valószínűsíted a számodra más által kimondhatatlannak remélt tényt: hazánkban a gyerekprostitúció közel teljesen a cigányokhoz kapcsolódik.. de azért rasszistáztok bőszen mindenkit, aki ki is mondja..) 6. a vállalati diszkrimináció, hogy kerül ide?? szegény négerek d afrikában.. egy részük benne van a vállalatokban (csak a saját hasznuk érdekében, és nem a népéért, mert ők, a nyilvánvalóan öngyűlölő (tény szerint pénzsóvár) "feka" rasszista ceo-k, meg vp-k felmérték, hogy a népük egy jelentős része, ahogy korábban is és ma is; az utcákat járják bozótvágókésekkel, keresve a következő áldozatukat..) 7. a diszkrimináció kétoldalú dolog. ha egy szinesbőrűt egy tusconi székhelyű vállalathoz azonos tudás-tapasztalat-bérigény-stb mellett a munkára azért vesznek fel, hogy ne diszkriminálják a kedves afroamerikai polgártársat, aki szíveskedett nem gettóharcos lenni (amire képes a fehérek feketéknél jóval nagyobb százaléka is) -> akkor egyértelmű, hogy hátrányosan megkülönböztették a munkára szintén jelentkező wasp-ot, de(!) az afroamerikait is (mert lényegében őt meg a bőrszíne miatt veszik fel. el akarják kerülni a diszkriminációt (és főleg annak vádját..), de közben azt sikerül kihozniuk a történetből, hogy máshogy nem is kerülhetett volna be a vállalatba..)! hülye dolog a pc, nem? .. (a több nőt a parlamentbe mozgalom is szintén ezért (is) hülyeség.. ha nem állapítanak meg mennyiségi cenzust a nők számarányát tekintve a törvényhozásban, akkor egy nő képtelen lenne elérni az emberek bizalmát, és elnyerni a szavazatukat?? sok hülye jogvédő.. és még észre sem veszik, hogy leginkább ők nézik le az önjelölten kiválasztott aktuális "pártfogoltjaikat"..

már megint.. ki mondta, hogy a zug tehet róla? de pintérnek feleslegesen ugrott neki. és most ez is volt a fő irányvonala. a gyerekprostitúció okán nekimenni egy maffiózónak, akiről mindenki tudja, hogy a balatoni "éjszakai életben nyakig" (de nem gerincoszlopa tetejéig) benne is van.. ezen kívül alternatívát ő sem és ha már itt tartunk te sem hoztál fel, csak jártatod a szád, többnyire azért, hogy minél gyakrabban kiejthesd, kifejthesd (rettentő gyatrán, legkevésbé sem megalapozottan), hogy valaki rasszista. nagyobb előítélettel rendelkezel te is (akár a többi rasszistázó - bár legalább a rassz fogalmával tisztában vagy), mint azok akikre azt a fogalmat rá akarod szabni.. és ostoba, alaptalan szájtépésen kívül nem tettél semmit a helyzet megoldásáért. mondjuk úgy nehéz is lenne, hogy a helyzetfelismerési képességedet tompítja a pc.. a lényege ennek a cikknek az volt, hogy a szemét alkalmatlan pintér. (valóban alkalmatlan, mert van olyan feltétel amit nem teljesít a posztja betöltéséhez, de ennek semmi köze a gyerekprostitúcióhoz, vagy eltévedt, kitekert gondolatvilágú, realizmustól messzefutott politikailag korrekt széplelkek téves indokból fujjolásához.) a pintér a helyzetet reálisan látja, nem kell külön rádolgozni a gyerekprostis vonalra, ugyanis akik elkövetik jellemzően más bűncselekményekért is felelősek ("felnőtt" prostitúciót, "rabszolgatartást", gyilkosságokat és mindent ami a btk-ban, ptk-ban benne van, sőt azokon túl). ha megfogják a taknyos cigánykölyköket, amikor körbelopják a falut, akkor nagyban csökken az esélye, hogy a hugukat (unokahuguk anyját) elpasszolják kurvának 13 évesen.. a bodzás illetők is ha börtönben vannak, nehezen tudnak rabolni, bodzázni, gyilkolni, futtatni..

a, a pintér, ha maffiás is, jobb mint a tasnádi, vagy a többi, mert politikai hatalmánál fogva a többit befenyítheti. különben lehetnének egymással előbb versengő, majd együttműködő szervezett bűnözői csoportok.. (nem kizárólagosan magyarországon van az, hogy a törvény és az emberek szolgája az egyik legnagyobb bűnöző az adott bűnözői körben, aki a bűnüldözésre is rátette a kezét.)

b, a prostitúció elítélendő, de nem egy megszűntetendő dolog. rengeteg alvilági információt tőlük szereznek be (mondjuk prostiktól azt az infót, hogy az erzsike még nincs 14, de 20-an veszik meg egy éjszaka, és ennek lehet köze az eltűnéséhez, majd későbbi kihalászásához a dunából, vagy trágyadomb alóli kiemeléséhez). (az alvilág főként nagyobb ügyekben együttműködik a rendőrséggel, feldobva az elkövetőket, mert egy eredményes razzia őket is megtizedeli..) gondolom egyetértünk abban, hogy a drogügyek, a gyilkosságok, rablások (utóbbiak kegyetlen kivitelezése) elsőbbséget élvez azzal szemben, hogy k. jolán kiáll a kocsisorra (olyan életúttal, meg olyan döntésekkel a háta mögött, amik másra nem is predesztinálták..).

Tetsu 2011.02.09. 11:25:31

Jesszus.
Mindenki tépi a száját, senki nem csinál semmit. Okosot se mond. Minden nagyon jó és minden nagyon szép és megvagyunk elégedve. Köszönjük.

1 14 éves qrva

anyadmajma 2011.02.12. 10:34:51

@Tetsu:
New York-i egyezményből kilépni, kuplerájt felépíteni, prostiknak bárcát adni, bárca nélkülieket 3-5 év letöltendővel jutalmazni.
Ez sem tökéletes, de szerintem kezdetnek megteszi, legalábbis irányvonalnak.
DE ez is csak szájtépés, mert akik tehetnének ellene, azok valamiért rohadtul nem akarnak csinálni semmit.

Camappa 2011.02.13. 19:11:43

@fogsunder: Roppant feszült vagy és csapongsz ide-oda.

Racionális gondolkodást feltételezel egy olyan családban, ahol eleve felmerül annak a gondolata, hogy a saját gyerekükből nyerjenek pénzt, ráadásul ilyen undorító módon? Egy ósdi kézikamera óriási beruházás?

Hogy mi minősül gyerekpornónak/prostítúciónak, az sajnos országonként változik, mivel egyes országokban 14, más országokban 16 éves kortól már felnőttnek számítanak a gyerekek.

A szakmai részt azért vettem bele, mert számomra érdekes, hogyan csinálja ezt egy profi bűnszervezet (a Wikileaksen volt ezzel kapcsolatban egy-két kimerítő írás), miként veszi elejét a rajtaütéseknek. Az, hogy Te ugatod ezt a témát és a leírtakból arra következtetsz, hogy nyomatékosítani akarom a mondandómát, az leginkább merész feltételezésnek nevezhető.

Mindezt tetézed azzal, hogy folytatod a kirohanásod a netszolgáltatókkal szemben. De mivel nem tudod miről beszélsz és fogalmad sincs a netes infrastuktúráról, úgy általában ennek az egésznek a technikai vonatkozásáról, ezért nem is látod át az egészet.

Nem tudják lekapcsolni, mivel képtelenség ellenőrizni az adatforgalmat. A megfelelő erőszak szervezetek beépülnek a különféle pedofil hálózatokba és úgy buktatják le a brancsot, persze, hogy Te, tévét bámuló átlagember azt látod, hogy hús-vér embert kapcsolnak le, nem egy villogó szervert.

Fogalmad sincs róla miről beszélsz, ezzel kezdtem az első kommentemet is és jómagad be is bizonyítod:

"/a letiltásra egyébként most az IPv6-tal meg is lesz a lehetőség.. bye-bye dinamikus IP cím.."
Nem akarok egy már földön fekvő, fetrengő hullába belerúgni. :DDDDD

Az egész rasszista témához szeretném beidézni az általad írtakat:

"valamint mit javasol tényleg, mi legyen az "erzsikékkel"? lehet, hogy áldozatok, de egy gyakorta általános szokástól (már ti, hogy pl. már 12 évesen is szülnek), hogy lehet elterelni őket?"
Már megbocsáss, de ha a fenti sorok nem utalnak általánosításra, raszizmusra, akkor nem vagy tisztában bizonyos alapfogalmakkal. Tehát erre nem is fecsérelném tovább a szót.

A Zugügyvédnek vagy bárki másnak, aki kommentel miért kell alternatívát felhoznia? A Zugügyvéd felhívta erre a kellemetlen problémára a figyelmet és arra, ahogy erre Pintér válaszolt. Laikusként, mi mondjuk meg az erőszak szervezeteknek, hogyan oldják meg a problémát? Butaságokat beszélsz.

"a, a pintér, ha maffiás is, jobb mint a tasnádi, vagy a többi, mert politikai hatalmánál fogva a többit befenyítheti."
Jah, ez a kleptokrácia előszobája.

Végezetül: túlpörgeted magad. Javaslom, hogy ne igyál annyi kávét, redbullt vagy bármilyen más, az idegrendszeredet túlhajtó szert, mert az írásaid alapján nem igazán vagy önmagad ura.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.03.02. 09:13:58

@Camappa: "Roppant feszült vagy és csapongsz ide-oda."
te aztán tudod.. gyógyegér. ;-)

"Racionális gondolkodást feltételezel egy olyan családban, ahol eleve felmerül annak a gondolata, hogy a saját gyerekükből nyerjenek pénzt, ráadásul ilyen undorító módon? Egy ósdi kézikamera óriási beruházás?"

értő olvasást ajánlanám figyelmedbe:

"(egyébként gondolod, hogy ahol élik a kk rokunukat akkor az a "család" elég értelmes (és egyébként vagyonos(!) arra, hogy a megfelelő technikai rendszerrel felvértezzék magukat, aztán megkeressék a kapcsolatot egy erre szakosodott bűnszervezettel, (hiszen a cél nekik is a pénz)?! /és ez nem gyerekprostitúció, hanem gyerekpornó!/ nem inkább úgy van, hogy léteznek ilyen keleti (még te magad is leírod, hogy az ukránok a korábbi(!) felvételeket terjesztik.. akkor biztos, ők a legnagyobb erre szakosodott bűnszervezet, és véletlenül sem a belga, ahol a gyerekpornó a 70-es években l_e_g_á_l_i_s volt, amitől a kk bűnös szexuális kihasználása nemhogy csökkent, hanem nőtt.. dk ázsiáról meg ne is beszéljünk..) és főként nyugati bűnbandák, akik a technikai részletekben sokkal tájékozottabbak, mint a kedves beltenyésztett társaság, és azok rendelik meg, fizetik ki a gyerekpornót? na ugye..)"

ezt írtam én. ehhez képest te ebből tényleg annyit tudsz kiolvasni, hogy racionális gondolkodást feltételezek róluk?! FAIL!

"Hogy mi minősül gyerekpornónak/prostítúciónak, az sajnos országonként változik, mivel egyes országokban 14, más országokban 16 éves kortól már felnőttnek számítanak a gyerekek."

fúúú.. te kompnak készültél.. egyrészt: csak a korhatár eltérő (csupán pár évvel), maga a cselekmény büntetendő a világ 99,9%-ában. a létező törvények betartásával vannak lokális gondok gyakorlatilag majd az összes kontinensen, kevés esetben pedig a korhatár finoman szólva nem a "gyk-kk"-ak védelmét szolgálja. (még egyszer utoljára: belgiumban és kapcsolódóan benelux államokban ez gyakoribb, mert ott a 70-es években a gyerekpornó legális volt pár évig. a mai napig úgy gondolják szervezett bűnözői csoportok, hogy gyerekek megizélése jó ötlet és nagy üzlet. ehhez van pénzük, technikai felszerelésük, kapcsolathálójuk, és viszonylagos értelmük.) másrészt: "sajnos országonként változik".. ó te ökör! ha szerinted csak ez a baj, akkor neked megfelelne úgyis egy egyégesítés, hogy mindenütt lefelé mozdítják a korhatárt.. azt se tudod mit beszélsz.. harmadrészt: fogalmad sincs ezekről a "korhatárokról". elárulom a hazai jog (és elkülönülten a polgári és a büntetőjog) kifejezetten 12, 14, 16, 18 de még 21 éves korhoz kapcsolódva (korig) is rendel valamiféle (jellemzően joghatásában védő) jogszöveget. meglehetősen le van szabályozva ez az időszak tehát, szó sincs arról sem idehaza, sem a világban, hogy valaki (akárcsak jog szerint) felnőtt lenne 14, vagy 16 éves korában, pusztán azért mert elérte azt a kort. (megakadtál 14 és 16-nál.. miért? .. na nagyjából ennyi fogalmad van az egészről..) egyéb feltételek is vannak (hogy ezek fennállnak-e vagy a kor betöltése előtt vagy utána, de bizonyosan megállaptják). cselekvőképességről, jogképességről (perképességről) talán nem, legfeljebb korlátozott cselekvőképességről, cselekvőképtelenségről stb. (meg valami celebekről) hallottál, ha felnéztél a ringatózásodból. "felnőttnek számítanak a gyerekek" - LOL, hogy az előzőekben vázoltak alapján (mely szerint totál összekutyult, rendkívül egyszerű /mondhatni primitív/ elképzeléseid vannak erről) ilyet írtál..

"A szakmai részt azért vettem bele, mert számomra érdekes, hogyan csinálja ezt egy profi bűnszervezet (a Wikileaksen volt ezzel kapcsolatban egy-két kimerítő írás), miként veszi elejét a rajtaütéseknek. Az, hogy Te ugatod ezt a témát és a leírtakból arra következtetsz, hogy nyomatékosítani akarom a mondandómát, az leginkább merész feltételezésnek nevezhető."

hja, hát ha a wikileaks a forrás.. de valamit elárulok. a wikileaks csak részben tudósít olyan eseményekről, amik a világ kezdete óta (hangsúlyosan a széles közönséget érdekelve legfeljebb egy emberöltője) léteznek. csakhogy ezek a wikileakstől függetlenül léteznek! ha csak a wikileaksből értesülsz dolgokról (szemben azzal, hogy gondolkodnál) akkor valóban nagy meglepetések fognak érni. nem a világ van lemaradva, hanem te.. és amúgy meg mik után érdeklődsz te. ha kicsit gonoszabb lennék és minden hülyeségedre lecsapnék, akkor most azt írtam volna, hogy azért érdekel téged, hogy csinálják a "profik", mert te mint lelkes amatőr igazán nagy hasznát veszed bárminemű ilyetén információnak, csak is azért, hogy "fejlődhess"..

"Mindezt tetézed azzal, hogy folytatod a kirohanásod a netszolgáltatókkal szemben. De mivel nem tudod miről beszélsz és fogalmad sincs a netes infrastuktúráról, úgy általában ennek az egésznek a technikai vonatkozásáról, ezért nem is látod át az egészet.

Nem tudják lekapcsolni, mivel képtelenség ellenőrizni az adatforgalmat. A megfelelő erőszak szervezetek beépülnek a különféle pedofil hálózatokba és úgy buktatják le a brancsot, persze, hogy Te, tévét bámuló átlagember azt látod, hogy hús-vér embert kapcsolnak le, nem egy villogó szervert."

de önérzetes netszolgáltató vagy te, hallod-e.. ;-D meg buta is. az egész netes hóbelevancot a gyerekpornó(!) kapcsán keverted bele (partíciól és a többiről említésszerűen hadoválva. hogy ennek a gyerekprostitúcióhoz úgy általában nem sok köze van, azt még mostanra sem fogtad fel, pedig többen mondtuk már neked.)

piracy-ért (értsd a hülye pc megfogalmazást (aminek ezesetben sincs semmiféle köze kalózkodáshoz, hanem valójában szerzői és szomszédos jogok vélt(!) és megelőlegezett(!) megsértéséhez) a világ több országában is bevezették vagy tervezik bevezetni jogvédők erőlkedéseknek köszönhetően, hogy a harmadik "kihágást" követően lekapcsoltatják a delikvenseket a netről az isp által.. egyre több a felhasználó, profit érdekében van kiből és miért válogatni. ezzel szemben pedofil hálózat kevesebb van, nagyobb pénzt is fizetnek az isp-knek, akik csak ezért nem kérdezik, hogy úgy mégis mit csinálnak, mire használják a sávszélt..

és akkor mégegyszer egy jellemző eset:

"(hallottál arról a tán szolnoki srácról, aki bejelentette a rendőrségnek, hogy gyerekpronós spamet kapott? élből őt vádolták meg, merthogy a tartalmat (a levelet!) letöltötte (és grátisz elvitték ehhez a gépét, a programok alapján meg bővítették is a vádat, mert a nem legális windows korunk legszörnyűbb bűncselekménye, a gyerekpornóhoz képest legalábbis biztosan.. hülye kifordult világ ez..)! srác: FAIL, rendőrség: EPIC FAIL pedofil, gyerekpornósok: WIN! (ugyanis azt, hogy letiltsák az oldalt, vagy hogy azt a vonalat egyáltalán kinyomozzák, fel sem merült!)/"

meg aztán "erőszak szervezetek". ja azok. és beépülnek. (miért nem rögtön ők maguk a pedofil hálózat? ..) ostoba megfogalmazások széles tárháza vagy te.

"Fogalmad sincs róla miről beszélsz, ezzel kezdtem az első kommentemet is és jómagad be is bizonyítod:

"/a letiltásra egyébként most az IPv6-tal meg is lesz a lehetőség.. bye-bye dinamikus IP cím.."
Nem akarok egy már földön fekvő, fetrengő hullába belerúgni. :DDDDD"

a téma változatlanul a :gyerekprostitúció. netes dolgokat te vitted bele. maga a poszt sem gyerekprostitúció, hanem pintér-központú. de attól a téma még mindig: gyerekprostitúció. még arról szólaltál meg legkevésbé, amiről meg nagyobbrészt igen az meg könnyen megcáfolható hülyeség volt.

olvasgasd figyelmesen a wikileakst (hátha ott is feltűnik) vagy még inkább a netes anonimitással foglalkozó értő cikkeket. nincsenek elragadtatva a lehetőségtől, hogy az eddigi szűkössége miatt nagyrészt dinamikusan kisoztott ipv4-es címek helyett az isp-knek lehetősége lesz fixen kiadni akár minden egyes ügyfelének egy olyan ipv6-os címet, amiből a neten lógó jogvédők már az isp-khez intézett ezirányú kérések nélkül is egyszerűebben be tudják azonosítani azt aki a hazánban például legális filmletöltést akár csak egy film letöltéséig gyakorolná. előbb lesz a jogvédők (egy hazánkban nem is érvényes jogrend alapján) mószerolását megkönnyítő, isp-k nélkül visszakövethetőbb ipv6-os fix címe minden egyes netezőnek, mint a hazánkban más országokhoz képest kevésbé fajsúlyos gyerekpornós brancsnak.. az tud ténylegesen elrejtőzni a legkönnyebben, aki fizet érte.. és az a szenny társaság fizet érte vastagon.

ez erőltetett "vigyorgásod" éppenséggel a kínlódásodat jelzi.. ha valakinek szaga van és fetreng, az bizony te voltál.

"Az egész rasszista témához szeretném beidézni az általad írtakat:

"valamint mit javasol tényleg, mi legyen az "erzsikékkel"? lehet, hogy áldozatok, de egy gyakorta általános szokástól (már ti, hogy pl. már 12 évesen is szülnek), hogy lehet elterelni őket?"
Már megbocsáss, de ha a fenti sorok nem utalnak általánosításra, raszizmusra, akkor nem vagy tisztában bizonyos alapfogalmakkal. Tehát erre nem is fecsérelném tovább a szót."

sötét vagy. és ez sem rasszizmus. csak igaz. kezdetnek: kérdés - a cigányság rassz? válasz - NEM. már itt elbuktad a dolgot. a rasszizmusról írtam, már így is túl hosszúra nyúlik a visszaidézgetésekkel ez a komment, és a kopipésztre is valószínűleg hiába pazarolnék energiát, mert már elsőre sem voltál képes felfogni semmit abból amit írtam, s amit minden normális ember megértene - fuss neki mégegyszer az olvasásnak, majd a gyógypedagógusod segít neked, ha tényleg annyira nem megy. és itt egy jellemző hír ami a te színvonaladon is érthető: www.rtlklub.hu/hirek/erdekes/cikk/111471

/ja és tanulj már meg alapszinten fogalmazni. "Már megbocsáss, de ha a fenti sorok nem utalnak általánosításra, raszizmusra, akkor nem vagy tisztában bizonyos alapfogalmakkal." ez így azt jelentené, hogy attól függetlenül, hogy én azt mondom amit írtam nem rasszizmus, még én nem lennék tisztában a fogalmakkal. nem az. és ebben is igazam van. ha már kicsit is tudnál fogalmazni, akkor ezt írtad volna: Már megbocsáss, de ha SZERINTED a fenti sorok nem utalnak általánosításra, raszizmusra, akkor nem vagy tisztában bizonyos alapfogalmakkal. -> így kevésbé tűnnél hülyének (márha az egyáltalán lehetséges), mivel: "kérdés - a cigányság rassz? válasz - NEM." én nem vagyok egy pökhendi bunkó, mint te, aki végletekben beszél és a maga igazát véli igazságnak, annak axióma jellegéről (tévesen) meg van győződve. "Tehát erre nem is fecsérelném tovább a szót." nem fecsérled mi? szót ne is (ha hallgattál volna.. /egészítsd ki 0,5 pontért../).. észt meg soha nem tudnál, lévén az neked nincs.

"A Zugügyvédnek vagy bárki másnak, aki kommentel miért kell alternatívát felhoznia? A Zugügyvéd felhívta erre a kellemetlen problémára a figyelmet és arra, ahogy erre Pintér válaszolt. Laikusként, mi mondjuk meg az erőszak szervezeteknek, hogyan oldják meg a problémát? Butaságokat beszélsz."

két okból. először is ez nem a gyerekprostitúcióval szembeni cikk. ez a pintért akarja egy nyilatkozata révén lejáratni. én azt mondom, hogy nem is sikerült imígyen lejáratni. nem szükséges gyerekprostis vonalat felállítani, egyszerűen az eddigiekre kell rádolgozni (és aztán börtönben/fegyházban tartani az elkövetőket, nem pedig kieengedni.. márha egyáltalán bekerülnek..). ennyi. akinek persze a pintér fáj, az ilyesmin nem akad fenn, logika nem zavarja. másodszor. pintérre felesleges huhogni. mindenki tudja milyen.

ennél fogva ha kicsit is gyerekprostitúció lett volna a téma és nem pintér tökfelesleges lejáratása (mivel mindenki tudja, hogy alvilági figura), akkor valami alternatívát előszedtetek volna a kis buksitok hátsó feléből esetedben hátsófeléből. például, hogy hogyan lehet még küzdeni a gyerekprostitúció ellen, azon kívül, hogy az elkövetőik jellemzően más bűncselekményeit felderíteni szándékoznak a rendőrök jelenleg is. tudjátok: drogügyletek, gyilkosságok, felnőtt prostitúció... a szociális helyzetért meg nem a rendőrség felelős, de nem is a többségi társadalom. ahol a mikrokultúra mikro kultúra, ott mást várni nem is lehet. lehet rajta változtatni, de az a módszer biztos rasszista szerintetek. (van valami ami szerintetek nem? :-O)

""a, a pintér, ha maffiás is, jobb mint a tasnádi, vagy a többi, mert politikai hatalmánál fogva a többit befenyítheti."
Jah, ez a kleptokrácia előszobája."

"a, a pintér, ha maffiás is, jobb mint a tasnádi, vagy a többi, mert politikai hatalmánál fogva a többit befenyítheti. különben lehetnének egymással előbb versengő, majd együttműködő szervezett bűnözői csoportok.. (nem kizárólagosan magyarországon van az, hogy a törvény és az emberek szolgája az egyik legnagyobb bűnöző az adott bűnözői körben, aki a bűnüldözésre is rátette a kezét.)"

ha neked jobb lenne, hogy a tasnádi révén a zsidó maffia megütközzön a délszláv, vagy ék-i szomszédaink merőben kegyetlenebb maffiáival, és a belügyér posztot hátradobva beszálljon ebbe a pintér, meg a családi bűnözésük folytán eleve szervezett cigány bűnözés is - miközben nincs semmiféle állami visszatartó erő, csak liberális széplelkek soha sehol be nem vált elképzelések mentén konferenciáznak arról, hogy szegény "roma" bűnözőknek túl sok lesz a börtönártalom, a brutálisan megcsonkított idős áldozataik meg úgyis meghaltak volna pár éven belül.. akkor távozz egy olyan országba, ahol ezt megengedik nektek.. sajnos jelenleg pont egy ilyenben éltek.. még ezen akarsz változtatni rosszabb irányba?? te elvetemült..

"Végezetül: túlpörgeted magad. Javaslom, hogy ne igyál annyi kávét, redbullt vagy bármilyen más, az idegrendszeredet túlhajtó szert, mert az írásaid alapján nem igazán vagy önmagad ura."

azon kevés ember közé tartozom aki nem iszik kávét. (ténylegesen nem iszom.) a redbull meg egy tradícionálisan szájbanerjesztett tutti-frutti. azzal sem élek. marad elég khmm nem sorolom.. másoknak.. sajnos fekete levest a ti hülyeségeitek miatt nekem is innom kell. (és nincs már cukorgyár sem, hogy lenne bele olcsó cukor.) és rólam mintázhatják a higgadtság szobrát, még akkor is, ha olyan debilségeket hordanak össze szemem láttára, fülem hallatára, mint most te.

Nyugodtság van! 2011.08.17. 10:34:19

Huhh micsoda vita fogsunder és Camappa között. Fogsunder jóval többet beszél e kelleténél ( vagy csak megpróbálja Camappával megértetni azokat a nyilvánvaló dolgokat, amelyek más kommentelőknek már régen lejöttek ),de neki van igaza.
süti beállítások módosítása