Az úgynevezett ügyvédi összefogás formáció még plakátokon is kampányol többek közt a III. kerületi bíróság mellett. Mindeközben a levelező listákon kortes levelek kőröznek. Soha sem volt még ilyen forró választási hangulat a kamara történetében.
Íme egy levél, reméljük Péter kolléga nem sértődik meg rajta, ha itt is közzétesszük:
Kedves Kollégák Kedves Barátaim,
Az elmúlt hetekben nyilván mindannyian kaptatok ilyen olyan furcsa leveleket, amelyek a Budapesti Ügyvédi Kamaráról, annak elnökéről, pénzügyeiről és működéséről illetve olyanokat amelyek a közelgő kamarai választásokról szóltak. Láthattatok utcai óriásplakátokat, olvashattatok újságcikkeket és hallhattatok interjúkat az elektronikus médiában is. Nem könnyű tisztán látni annak aki nem részese a kamarai életnek, nem követi rendszeresen a kamarai híradásokat. Ebben szeretnék röviden segítséget nyújtani és megkérni Benneteket, hogy gyertek el szavazni február 21-én pénteken. Most egy kicsit a kamrát is meg kell menteni, nemcsak én kampányolok a saját érdekemben. Miután én is megméretem magam a választásokon természetesen kérem, hogy szavazzatok rám is, de ne csak rám, hanem a csatolt listára is az alábbiak miatt.
Az Ügyvédi Összefogás néven jelentkező csoport de facto háborút hirdetett a jelenlegi kamarai vezetés és kamarai működés ellen. A csak néhány iroda körül csoportosuló, jól körülhatárolható csoport egy olyan új kampányt indított ami eddig ismeretlen és teljesen idegen a kamara történetében és merőben új helyzetet teremtett. Azt mondták, hogy nekik senki és semmi nem kell ami eddig volt, mindent tagadni kell, ami eddig történt és aki nincs velük az ellenük van. Programjuk minden pontja vagy már megvalósult, vagy amúgy is napirenden lévő kérdés avagy a fantazmagóriák világából való vágyálom. Erre a programra és ezekre az emberekre nem lehet szavazni, mert tönkreteszik a tudatlanságukkal és tájékozatlanságukkal a hivatásunk kereteit és jövőjét! (Hogy rosszabbra ne gondoljak róluk.)
Negatív kampányt visznek, belekötnek mindenbe és minden aggály és alap nélkül ferdítik el és tagadják le a bizonyítható tényeket! Egy egyéni tagságon alapuló szervezetben egy pártszerű és -jellegű kampányt folytatnak jó eséllyel külső finanszírozásból. Senki sem állítja vagy állította, hogy a kamara tökéletes, hogy ne lenne bőven javítanivaló, vagy hogy ne lenne helye új résztvevőknek a kamarai vezetésben (ennek egyébként jó példája a csatolt lista, ahol az elnökség 15 tagjából 13 új tag lenne a mi javaslatunk szerint.) Eddigi tevékenységük egyetlen eredménye (túl a tagság nem kívánatos megosztásán) az ún. matrica-project elhalasztása – ha nem tönkretétele volt. Ez a project egy olyan okiratbiztonsági módszer lett volna, amelyet egyrészt a mai korban elvár a közvélemény az ügyvédi okiratoktól másrészt olyan bevételt eredményezett volna a kamara számára amely hosszú távon biztosíthatta volna a tagdíj csökkentését, a biztosítási fedezetek növelését a díjak csökkentése mellet, továbbá az oktatási költségek fedezetét is előteremtette volna. Gondoljatok csak arra, hogy milyen megkerülhetetlen rendszert épített ki a közjegyzői kamara mára, ahol pedig jóval kisebb a taglétszám.
Kérem olvassátok el az alábbi felhívást és ennek fényében minden mást, amit eddig és eztán kaptok. Tiszteletben tartva természetesen kinek-kinek az egyéni meggyőződését, de kérem gyertek el szavazni a mellékelt listára. Fontos, hogy mindenki a teljes listára szavazzon, mert ellenkező esetben megoszlanak a szavazatok és akkor hiába az egész. Terjesszétek ezt a levelet ismerőseitek körében is, hogy minél többen legyünk, mert nagyon szervezett csoporttal állunk szemben.
Üdvözlettel: Péter
Utolsó kommentek