Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Hagyó és az előzetes weboldal

2011. február 15. - zugügyvéd

Egy weboldalt hoztak létre Hagyó Miklós ügyvédei, amin közzé tették az előzeters letartóztatás elrendeléséről szóló dokumentumokat, pusztán azért, hogy az ügyet behatóbban nem ismerők is rálássanak a bíróság szokványos gyakorlatára. A Zugügyvéd szerint nyilvánvaló, hogy ez nem csak Hagyó Miklós estében működik így, de  mintha csak mostanában lenne ez a bebetonozódott gyakorlat slágertéma. Orsós Janinak és Seprű Gyurinak ki készít ilyen weboldalt?

 

Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának indokairól
 
Hagyó Miklós védője az eljárás kezdete óta már-már mantraszerűen – és teljesen eredménytelenül – ismételgeti az alábbi, igen nyomós ellenérveket a szökésveszéllyelkapcsolatban:
  • A BKV-ügyet a média kezdettől fogva kiemelt figyelemmel követte. 2010 első hónapjaiban több olyan interjú jelent meg az ügyben már gyanúsítottként szereplő személyekkel, amelyekben az interjúalanyok azt állították, Hagyó Miklós súlyos bűncselekményeket követett el. A teljes magyar közvélemény számára nyilvánvaló volt, hogy Hagyó Miklóst a BKV-ügyben meg fogják gyanúsítani. Ennek ellenére nem szökött meg, nem hagyta el az országot, noha ebben mentelmi joga miatt a hatóságok nem akadályozhatták volna meg. Hagyó Miklóst 2010. május 14-én, kora délután vették őrizetbe, miután az új országgyűlés megalakulásával mentelmi joga megszűnt. Hagyó Miklós még e nap délelőttjén is repülőre szállhatott volna bármely olyan külföldi ország irányába, amelynek nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal. A hatóságok akkor sem gátolhatták volna meg ebben, ha egész oldalas újsághirdetésben hozza e szándékát ország-világ tudomására.

  • Ezzel szemben Hagyó Miklós nem szökött meg, hanem három nappal őrizetbe vétele előtt maga kereste meg ügyvédje útján a rendőrséget, jelezve elérhetőségeit és azt, hogy kész vallomást tenni. 2010. május 14-én otthonában, a hatóság előtt ismert lakcímén várta a hatóság megjelenését.

  • A bíróságok több alkalommal említik a szökésveszélyt megalapozó érvként, hogy Hagyó Miklós nagy értékű ingatlanait eladta, átruházta, és ezért rendelkezik a szökéshez szükséges anyagi eszközökkel. A védelem többször jelezte: az ingatlanátruházásokat Hagyó Miklós olyan időpontban bonyolította le (2009 novemberében), hogy az azokból származó pénzt – amennyiben akarta volna – 2010 májusáig bármikor fel tudta volna használni a szökésre. Az ingatlaneladások tehát éppen az ellenkezőjét igazolják annak, mint amilyen következtetést a bíróságok levontak belőle.

 
A bíróságok a védelem ezen érveit mintha meg sem hallanák. A mai napig nem kevesebb, mint tíz bírói döntés született Hagyó Miklós előzetes letartóztatásáról – a mentelmi jog kérdése legelőször a tizedik végzésben merül fel, amely 2010 novemberében, az előzetes letartóztatás hetedik hónapjában született. Arra pedig, hogy Hagyó Miklós az őrizetbe vételét megelőzően megpróbálta felvenni a kapcsolatot a rendőrséggel, egyetlen egy bírósági dokumentumban sem találjuk a leghalványabb utalást sem – mintha ez a tény egyáltalán nem is léteznék.
 
A bíróságok a szökésveszély igazolására rendszeresen hivatkoznak egy közelebbről meg nem határozott, rejtélyes bizonyítékra, amely – legalábbis a hatóságok szerint – arra utal, hogy Hagyó Miklós az őrizetbe vétele előtt szökést készített elő. Az ügy kezdeti szakaszában hozott bírói döntésekből úgy tűnik, valamilyen rendőri jelentésről van szó. Ám sem a bíróságok, sem az ügyészi szervek nem biztosítottak lehetőséget a védelemnek arra, hogy ezt a jelentést megismerhesse, noha a magyar jogszabályok alapján ez a lehetőség fennáll, a strasbourgi bíróság pedig kifejezetten kimondja: a védelemmel meg kell ismertetni a fogvatartás alapjául szolgáló bizonyítékokat, hiszen csak így biztosítható a tisztességes eljárás, tehát az, hogy a védő érdemben érvelhessen a letartóztatás ellen. A védőnek erre a strasbourgi gyakorlatra is hivatkozó panaszát, amelyben kéri a szökésveszélyt állítólag alátámasztó bizonyítékok hozzáférhetővé tételét megtagadó ügyészi döntés felülvizsgálatát, a Legfőbb Ügyészség immár hét hónapja nem válaszolta meg, noha a büntetőeljárási törvény szerint a panaszról 15 napon belül kellett volna döntenie.
 
Nem jobb a helyzet az eljárás meghiúsításának veszélyével kapcsolatos érvek terén sem. A védő itt is nyomós indokokat hoz fel – újra meg újra – annak igazolására, hogy Hagyó Miklós részéről ez a veszély nem áll fent:
  • Semmilyen adat nem merült fel arra nézve, hogy Hagyó Miklós az őrizetbe vétele előtt bármilyen módon – akár a tanúk befolyásolásával, akár a többi már meggyanúsított, vagy gyanúsítottként szóba jöhető személlyel összebeszélve – megpróbálta volna meghiúsítani az eljárás sikerét, pedig ekkor még politikai pozícióinak birtokában és informális hatalmának teljében volt. Kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkező főpolgármester-helyettesként és parlamenti képviselőként erre lehetett volna reális esélye, de ilyen kísérletről a rá nézve egyébként terhelő állításokat megfogalmazó személyek sem számoltak be.

  • Emiatt valószínűtlen, hogy a kérelmező éppen most kísérelné meg valamilyen módon hátráltatni az eljárást, amikor már semmilyen formális vagy informális befolyással nem rendelkezik, saját egykori politikai szövetségesei is megtagadták, a sajtó és a közvélemény egyaránt megbélyegezte.

  • A bíróságok rendszeresen azzal igyekeznek alátámasztani az előzetes letartóztatás szükségességét, hogy „ellentmondást nem tűrő” személyisége miatt Hagyó Miklós képes lenne befolyásolni az eljárás többi szereplőjét. Ehhez képest a Hagyó Miklóst súlyos bűncselekményekkel „megvádoló” sajtóinterjúkat az érintettek még bőven olyankor adták, amikor Hagyó Miklósnak volt közéleti súlya. Ha akkor nem féltek tőle, miért félnének most, amikor a helyzete, érdekérvényesítő képessége gyökeresen megváltozott?

  • A nyomozás hosszú ideje tart, a tárgyi bizonyítékokat, okiratokat és elektronikus adathordozókat a rendőrség már régen lefoglalta. A korábbi funkciói elveszítésével Hagyó Miklósnak az ügy szempontjából fontos dokumentumokhoz való hozzáférése is értelemszerűen megszűnt, őrizetbe vételekor pedig házkutatást tartottak nála. Ha akarná, sem tudna megsemmisíteni a terhelő bizonyítékokat, mert nincs rá semmilyen lehetősége.

 
A bírósági döntéseket figyelmesen olvasó érdeklődők látni fogják, hogy a védelem érdemi választ ezekre a felvetésekre sem kapott.
 
A tisztességes eljárás elemi követelménye, hogy a bíróságok meghallgassák, ténylegesen megfontolják és megfelelően mérlegeljék azokat az érveket, amelyek egy jogerősen el nem ítélt ember fogvatartása ellen szólnak, és ha ezen érvek ellenében mégis az előzetes letartóztatás mellett döntenek, úgy az álláspontjukat indokolják meg részletesen, kitérve mindazon indokokra, amelyeket a védelem felhozott, és arra is, hogy ezeket mi cáfolja.
 
A végzések áttekintése alapján világos lesz az olvasóknak, hogy például egyetlen bírói fórum sem magyarázta meg, milyen bizonyítékokat, iratokat rejthetne el Hagyó Miklós, aki – erről ne legyen kétségünk – a lábát sem tehetné be a BKV, vagy a Főpolgármesteri Hivatal irodáiba, és akinek lakását a rendőrség már hónapokkal ezelőtt a pincétől a padlásig átkutatta.
 
Részletes bírói indokolás hiányában a gyanúsított úgy érzi, nem ismerheti meg a döntés igazi okait, és nem marad más számára, mint azt gondolni: a bíró azért nem cáfolta érdemben az érveit, mert valójában nem tudna mit mondani rájuk.
 
 
Hagyó Miklós egészségi állapotáról
 
 Az üggyel kapcsolatban még egy elemre érdemes felhívni az érdeklődők figyelmét: Hagyó Miklós folyamatosan romló egészségi állapotára.
 
A védelem már az előzetes letartóztatás elrendelése kapcsán jelezte, Hagyó Miklós több súlyos, krónikus betegségben szenved, és már az eljárás kezdetekor kérte a hatóságokat, rendeljenek ki szakértőt annak megállapítására, megfelelően kezelhetők-e ezek a betegségek börtönkörülmények között. A magyar hatóságoknak csaknem négy hónapjába került ennek a kérelemnek a teljesítése. Ez idő alatt Hagyó Miklós testsúlyának 25%-át elveszítette, korábban nyugalmi állapotban lévő betegségei aktivizálódtak, súlyos tüneteket okozva.
 
A védő újra és újra kérte, hogy a folyamatos és egyre súlyosabb egészségromlást a bíróságok vegyék figyelembe, és ha Hagyó Miklós teljes szabadságának visszaadását nem is tartják lehetségesnek, a fogságát legalább házi őrizetre enyhítsék. A bíróságok rendszeresen visszatérő válasza az, hogy Hagyó Miklós egészségügyi panaszai megfelelően kezelhetők a büntetés-végrehajtás keretei között.
 
A bíróságok ezen álláspontját a valóság nyomatékosan cáfolja, hiszen Hagyó Miklós mostanra több, mint 40 kilogrammot fogyott (azaz eredeti súlyának több mint egyharmadát elveszítette, és a folyamat még mindig nem állt meg). Az elmúlt év őszén a büntetés-végrehajtás központi kórházának orvosa írta le, hogy tüdőgyógyászati állapota (asztmája) a júniusi vizsgálathoz képest jelentősen romlott, korábban nyugalmi állapotban lévő krónikus középfülgyulladása pedig olyan mértékben lobbant fel, hogy Hagyó Miklóson a közeljövőben több fülészeti műtéteket kell végrehajtani.
 
A kérdés az, hogy amennyiben a bíróságoknak igazuk van, és Hagyó Miklós betegségei megfelelően kezelhetők a börtönben, akkor miért egyre rosszabb az egészségi állapota? És meddig kell még rosszabbodnia ahhoz, hogy a bíróságok is elhiggyjék: fogvatartási körülmények között nem lehet még stabilizálni sem, nemhogy javítani rajta? A válasz – e tekintetben is – várat magára.
 
Záró gondolatként
 
Azért döntöttünk az itt olvasható dokumetumok nyilvánosságra hozatala mellett, mert úgy látjuk, a hatóságoktól a védelem nem kap tényleges válaszokat a felvetéseire – nyersebben fogalmazva: mintha a falnak beszélne. A fejlemények arra mutatnak, hogy a hagyományos úton, azaz részletesen kifejtett, megindokolt védői beadványokkal nem lehet elérni, hogy a hatóságok érdemi kommunikációt folytassanak a védelemmel. Maradt tehát ez a – büntető ügyek eme szakaszában – kevéssé szokványos megoldás: a teljes átláthatóság biztosítása.
 
Meggyőződésünk, hogy aki elfogulatlanul olvassa el az itt közzétett iratokat, arra jut, amit a védelem folyamatosan hangsúlyoz: Hagyó Miklós esetében sem a szökés, elrejtőzés lehetősége, sem pedig az eljárás meghiúsításának veszélye nem áll fent, ezért fogvatartása – függetlenül attól, hogy őt milyen jellegű és súlyú cselekményekkel gyanúsítják, és hogy milyen a társadalmi megítélése – a Magyar Köztársaság alkotmányos jogszabályai alapján megindokolhatatlan.
 

 

55 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr172663366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gróf Úr 2011.02.15. 18:22:30

Majd kap agysorvadást és kisétál, nem?

Yeto 2011.02.15. 18:28:03

Halálbüntetés ítélet nélkül. 2011, Európai Unió.
Mondjuk nem sajnálom de lehetnének még ott egy páran mellette akkor már...

Jim Raynor 2011.02.15. 18:29:19

"Ez idő alatt Hagyó Miklós testsúlyának 25%-át elveszítette"

tegyük hozzá, hogy azért volt miből......

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.15. 18:33:02

Mint Rákosiék idejében. Az ÁVÓ is ugyanígy dolgozott! (ezzel nem akarom védeni Hagyót, csak a tisztességtelen eljárás ellen ágálok!)

Spiritmonger 2011.02.15. 18:34:48

az előzetes letartóztatás teljesen felesleges
ha valaki szökni akar, menjen
nem kell elkapni, visszakérni máshonnan, elég befagyasztani a számláját, itthon gazdaságilag ellehetetleníteni
mi a faszra vannak a nyomozók,
hogy a vérbe nem tudnak felderíteni egy ügyet 2 éve?
nem a kennedy gyilkosságot kell megoldaniuk!

ihatethisindapassthingy 2011.02.15. 18:35:58

Én sem hiszem, hogy Hagyó egy ma született bárány lenne, de ez teljesen irreleváns - a tisztességes eljárás mindenkinek jár(na).

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.15. 18:36:24

Lopott, harácsolt? Biztos! Viszont Csányi, Demján, Leisztinger, Széles ugyanezt csinálta, jóval nagyobb mértékben, és mégsem ülnek mellette!

OkoskaTo:rp 2011.02.15. 18:37:01

@Jim Raynor: "Hagyó Miklós mostanra több, mint 40 kilogrammot fogyott (azaz eredeti súlyának több mint egyharmadát elveszítette" Szerintem a végén még kiszámláznak neki egy fogyasztókúrát is.

okostojgli (törölt) 2011.02.15. 18:37:56

"de mintha csak mostanában lenne ez a bebetonozódott gyakorlat slágertéma. Orsós Janinak és Seprű Gyurinak ki készít ilyen weboldalt?"

Zugügyvéd, te tényleg ennyire hülye vagy?

Sátán meg a Jocó 2011.02.15. 18:40:48

Budaházy Gyuri ügye is megérne egy misét!

balf 2011.02.15. 18:45:17

"sem pedig az eljárás meghiúsításának veszélye nem áll fent"

MUHAHAHA!!!!!

Ez volt a hét poénja.

Szerinted, kedves posztoló, mi történne, ha elengednék? Majd biztos hazamenne szépen, és békésen nézné a híradót, ugye?

Hülyének nézitek ti az országot?

Hagyó rohadjon a sitten amíg csak él, az összes bűntársával együtt!!!!!!!

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.15. 18:46:13

most 25%-át, vagy több mint egyharmadát?

nyehehe 2011.02.15. 18:46:44

Hagyónak jót tesz a börtön. Sokat fogyott végre a dagadék, ráadásul edz, mert fél a börtöntársaktól. Biztos meleg a helyzet. :-)
Amúgy jobban is teszi ha edz, mert szinte biztos, hogy a tárgyalás után börtönbe küldik.

nyehehe 2011.02.15. 18:47:59

@butus: Leisztingerről elég kemény ügyeket hallani. De a többieket nem tudom miért keverted ide. Kezdődik a vörös szar szétkenése?

különvélemény 2011.02.15. 18:51:42

Tisztelt Hagyó úrnak kívánjunk hát olyan tisztességes bírósági eljárást, mint az októberi események során megvádolt és elítélt éppen hazafelé tartó állampolgároknak.

Vagy Hagyó úr külön elbánást szeretne?
Örüljön, hogy nem verték meg a rendőrök a fogdában, és reménykedjen, hogy ne koholt vádak alapján ítéljék el.

geniusgenie 2011.02.15. 18:52:19

Megszakad a szívem szegény Hagyóért!
Végre a f... megfelelő végére dokkolt rá.
Egy ideig majd folyik a jogi hercehurca, aztán kap valami szimbolikus itéletet, a lenyúlt zsozsó zöme övé marad,aztán vígan
éli világát.
Hát akkor legalább most szívjon egy kicsit!

nyehehe 2011.02.15. 18:57:20

@Spiritmonger: "elég befagyasztani a számláját, itthon gazdaságilag ellehetetleníteni"

Emlékeztetnélek, hogy Zuschlág helyett "valaki" kifizette az okozott kárt. Cserébe Cusi nem pofázott a valódi megrendelőkről.
Hagyót is kisegítenék az elvtársak (élükön a milliárdos tolvajjal), csak tartsa a száját.
Az ügyészség arra játszik, hogy megtörnek ezek a nagy halak, és elkezdenek dalolászni. Párszor bejött.

igényes 2011.02.15. 18:59:13

Hagyó Miklós egy támogatott személy lehetett az MSZP részéről, és olyan dumát nyomott, hogy a kerületünkben élő lakosokat megtévesztette, bíztak a szegény nyugdíjasok. Kerületi lakosként én természetesen nem szavaztam rá, de családomból igen! Nem vesztünk össze mi természetesen. A Hagyó egy nagy bunkó volt, aki a sovány nyugdíjasokat megtévesztette. Van ilyen a FIdesz-nél is bőven, elég a Lézer Jani, vagy Orbán, vagy Rogán, vagy a kun Kövért említeni.

Hagyó bűnhödni fog, de ez nem a Fidesz érdeme.
A Lézer tevékenységét, ha megnézzük ott több nagyobb dolog is van.

Jönnek az információk, a Net nem téved! Nem felejt.

Lézer fia már földvásárló!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.15. 19:01:11

@nyehehe: Történetesen jól ismertem Demján "elvtársat" 89 előtt. (jól olvasod, elvtárs volt, de nem nekem, hanem az MSZMP tagoknak) A vagyonát úgy szerezte, hogy az állami vagyontárgyakat, (kiürült gyártelepek, irodák) jelképes összegért pl. 1 forint megkapta. A többi ugyanígy lett milliárdos. Amennyiben ez Neked tisztességes, akkor meg van rólad is a véleményem. Mielőtt a Fideszesek szokása szerint elkezdesz vörösözni, és komcsizni, közlöm veled, hogy soha nem voltam pártnak tagja, sem szimpatizánsa. Egyformán utálom a mai valamennyi pártot, mivel nem volt is semmi rendszerváltás, csak hatalom és vagyon megosztás!

jozsiahorgasz 2011.02.15. 19:02:39

Demszkyvel mi van? Semmi? Semmi?! Beszarás.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.02.15. 19:03:44

@nyehehe: mellékesen nyugodtan hívhatod vörös szarnak, mivel mind (kivétel nélkül) az MSZMP-ből indult!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.02.15. 19:06:12

Hahaha! A weboldalt a legelső mondat elolvasása után már ott is hagytam! Így szól: Hiszünk Hagyó Miklós ártatlanságában. Hahahhahah!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.15. 19:10:55

@balf: mit tudna csinálni. Azok az emberek, akik segíthetnének neki, rég taccsra lettek téve, vagy lapítanak, és meg nem szólalnának semmi pénzért.

lyia (törölt) 2011.02.15. 19:20:08

Két észrevételem van:

1. Kádár ügyvéd úr - lényegében magas szintű szakmai továbbképzéssel felérő - levelezésének közzététele minden ügyvéd számára kincsesbánya, mert az általa a H. M. elleni kényszerintézkedés megszüntetése érdekében felhozott érvek szinte minden - előzetes letartóztatással együttjáró - ügyben felhasználhatóak.

2. Az Orsósokat (Bogdánokat, stb.) ritkán védi Kádár dr. kaliberű ügyvéd (viszont a Szávák és a Rafaelek számíthatnak magas színvonalú védelemre), mert a pénz beszél, a pénz hiánya pedig hallgat (a jó szóra).

Egyébként pedig követeljük, hogy az új alkotmányról népszavazás tartassék.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.15. 19:37:31

@lyia: amellett, hogy minden tiszteletem Kádár doktoré (aki, amennyiben ez az idősb Kádár doktor, még tanított is) de nem kell sztárügyvédnek lenni ezekhez az érvekhez. Százszor és ezerszer leírják ezt naponta Kádár doktorhoz hasonló, elméletileg is képzett és tapasztalt ügyvédek, mint törvényszéki szakmunkások, de az előzetes letartóztatásban az ügyvéd szerepe olyan mint a jó húsleves receptjében a falon levő háziáldásnak. A nagymutternál van, és a húsleves is jobb ott, mint az étteremben, ahol nincs, de a leveshez tulajdonképpen semmi köze nincs.

balf 2011.02.15. 19:39:40

@Professor Pizka: Nagyon nem értek egyet! Ha rég taccsra lettek volna téve a bűnársai (az ÖSSZES), akkor ma már egy másik, jobb országban élnénk!

Lásd pl. Demszky! Szerinted tényleg soha semmiről nem tudott a Főpolgármester arról, amit Hagyó és társai csináltak? Ezt tényleg beveszi bárki?????

Muster Mark 2011.02.15. 19:44:11

Egyszer volt alkalmam egy gyilkossági nyomozóval személyesen beszélgetni. Sok érdekeset mondott, ami nem közismert.

Közülük egy ami érdekes és ide illik.

Azt nagy butaság gondolni, hogy a börtönben a kemény bűnözők élnek. Egy szart! A börtönben a lúzerek vannak. A tökös bűnöző sohasem kerül be.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.15. 19:53:48

@balf: most nem arról van szó, hogy kik voltak Hagyó bűntársai. Már ha bűnös Hagyó, mert abban Kádár doktornak maximálisan igaza van, hogy előbb azért várjuk meg, hogy a bíróság ezt kimondja.
Tudnék én is oldalfüggetlenül hosszasan sorolni rács mögé való gazembereket.

Arról van szó, hogy fennáll-e Hagyónál a szökés veszélye? Ugyan hova? Korábban próbált szökni? Nem. Bűnismétlés? Hogyan? Tanúk megfűzése, bizonyítékok eltüntetése? Ennyi idő elteltével? ki áll vele szóba? Mindenki tudja, hogy hallgatják majd a pasas telefonját, a töke alatt is poloska lesz.
Ha meg ezek közül egy se játszik, akkor legyen ő akármekkora gazember, joga van szabadlábon védekezni.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.02.15. 19:55:04

Jó kis poszt lehet idejönni Gyurcsányozni Orbánozni. Ami a tárgyhoz cseppet sem tartozik ugyanakkor engem például roppantul untat.

Valaki majd vegye észre, hogy nem Hagyó személye meg az elkövetett dolgai a kérdés hanem az előzetest végső soron klisékből elrendelő, hosszabbítgató bírók teljesítménye, az elképesztően egyoldalú, ugyanakkor felszínes indoklási gyakorlat.

Megjegyzem, azért hadd dobjam a másik serpenyőbe Farkas Pétert, akkor meg az volt a gond hogyhogy hagyták elszökni.

Szóval majd ha leszállunk feriről vikiről, sőt sikerül túlendülni az "ez Magyaroszág itt tartunk" állapoton is akkor estleg elkezdhetünk értelmes témáról beszélni: a bírói teljesítményről, minőségről - illetve a kialakult gyakorlatról, utóbbi esetben azonban azt kell eldöntenünk, Hagyó-féle vagy Farkas Péter féle esetekből látnánk-e többet.

Addig is jó szórakozást

BKV reszelő 2011.02.15. 20:03:12

Én meghallgatnám az ügyvédeket, nem játszanám a "falat"...majd utána beültetném őket a mikibá' mellé fél évre...cigányok közé. Az a hagyók szavazóbázisa.

GONOSZ 2011.02.15. 20:12:11

Hagyó!

Butus! te nem butus vagy, hanem hülye!
Ugyan má! Nézzetek körül a TASZ ügyei között, tucatjával tartanak fogva hónapokig, ártatlanul meggyanúsított embereket! Ettől kevesebb a bűnözés?
Na ugye! Ha hagyó ártatlan, az ítélet után perelje be az államot indokolatlan fogva tartásért. De nem az! Akkor meg!

Parajpuding 2011.02.15. 20:16:10

Kiváló! Létrejött egy honlap, ahol hagyó siratja, ügyvédeivel sirattatja magát.
Vajon van aki sajnálja, vagy netán érdekli, hogy jogszerűtlenül van a böriben?
Uraim! Egyszer hopp, máskor kopp. Ismerős a mondás? Ameddig ment a szekér, magasról tett mindenkire. Hát most én is így vagyok vele. Tőlem aztán a műanyag lakat is rárohadhat a cellaajtóra.

Parajpuding 2011.02.15. 20:20:47

@Parajpuding: Persze vannank még, akikről szintén jó lenne ezt elmondani: vityka és bandája, a magyar oligarchák.... Viszont akkor építeni kellene még néhány börtönt, mert bizony sokan vannak. De megérné...

Lajos ghr 2011.02.15. 20:31:38

mér...baj lenne ha elrejtőzne úgy, hogy sose hallanánk róla?:))
elvihetné magával az összes többit.

balf 2011.02.15. 20:31:59

@Professor Pizka: Kedves Pizka! Örülök a vélaszodnak, mert látom, hogy hajlandó vagy gondolkodni, ez manapság nagy szó! :))

Szóval: joga van szabadlábon védekezni???!!! NOOOOOOOO!!

Ha már oldalfüggetlenségről beszélsz.... Írd már be a gugliba a következőt: Czibula Csaba. Aztán olvasgass..........

Szerinted mennyi pénzbe kerül valakit kiutaztatni mondjuk Mexikóba, aztán onnan röhögtetni a magyar hatóságok képébe? Legyen (max!!) 1m Ft. Pár év olcsó szállodával: legyen mindössze 10-15 mFt.

És szted mennyit nyúlt Hagyó EGYETLEN deal-lel? Rád hagyom a választ!......

Oké, a Nokiás dobozok nagy része a maszopnál és a szadesznél kötött ki, értem én, pártfinanszírozás, stb. De azért ne legyenek illúzióid: Hagyó elvtárs hagyott magának annyit, hogy akár ÖRÖKRE tudjon Pina Colada-t szürcsölgetni Acapulcoban a tengerparton ha egyszer a Zélet úgy hozza... És ne keresd a nevén a pénzt, vagy akár a családjáén sem! Annyira nem volt hülye, hogy meghagyta volna a kenyérmorzsákat az ügyészeknek!....

Tehát még egyszer: ROHADJON A SITTEN ÖRÖKRE, mert különben csak sütteti majd a hasát valahol nagyon messze, mi meg majd esszük itthon a mérget, ismét........

Kora Délutáni Kornél 2011.02.15. 20:44:56

Hagyó persze bűnhődjön, mielőbb legyen jogerős ítélet.

Sajnos ebben a szférában semmi sem azon múlik, hogy tényleg csinált-e valami törvénytelent, és mit.

Hagyó nem azért tehette, amit tett, mert az törvényes volt. És nem is azért került rács mögé, mert törvénytelen volt.

Politikai megrendelésre dolgozik az ügyészség, már akkor kezdett kinyílni a csipájuk, amikor látszott, hogy jön a fidesz.

Mint ahogy a Torgyán haverjait is akkor tartóztatták le, amikor a fidesznek útjában voltak.

Semmit sem számít az igazság, se pro, se kontra. Ez szimpla politikai játszma.

KDK

emzperx 2011.02.15. 20:49:12

Pusoma Dénes ügy

Kaiser Ede, Mór ügy

Szebenyi István Móri gyilkosság nyomravezetõjének ügye

Táncos Gábor ügy

Kruchina Károly és Kruchina Vince ügye

Zsanett ügy visszásságai

Bodor Imre ügy

Polgár Géza oknyomozó RTL Klub riporterének rabosítása

Olajügyekben nyomozó Sándor István ügye: A volt KBI-tisztet többek között azzal vádolták, hogy bizonyos bűnözőknek kedvezett, az ellenük folyó nyomozást lassította, és engedély nélkül, saját belátása szerint kötött vádalkukat. Az ügy valamennyi részletét 85 évre államtitoknak minősítették.

Fidesz képviselõk kordonbontása és az itélet indoklása

Székely Zoltán ügye: Elírta a Fővárosi Bíróság bírája, a móri ügyben is eljáró Varga Zoltán a vesztegetésért elítélt egykori kisgazda képviselő kegyelmi kérvényét: a fölterjesztésben Székely úgy szerepel, mintha emberölés bűntettében marasztalták volna el.

Balla Irma egykori debreceni fideszes önkormányzati képviselő megvádolt fia Schönstein Sándor ügye

S. Zsolt ügy: Hamis szakvélemény alapján vádolták pedofíliával a törökbálinti lelkészt

Valamint Tomcat és Budaházy ügyei, Geréb Ágnes teljessen indokolatlan megalázása a medvéztetésse.

Ezek mind olyan következmény nélküli esetek ahol bizonyíthatóan bűncselekményt elkövető vagy pártoló bíró/ügyész/nyomozó/szakértő szerepe megállapítható.

Miért éppen Hagyó ügye az érdekes?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.15. 20:55:14

@balf: Látom munkál benned a düh a rohadt kommunisták ellen, remélem majd négy év múlva a mostani nyúlásokat is hasonlóan fogod a pokolba kívánni.
Értem én, hogy ez a Czibula meglógott. De szerinted most Hagyónak egy házi őrizetből mennyi esélye lenne megpattanni?
De felőlem legyen a sitten, van itt más baj is.
Hagyó meg Hunvald esetében sem arról van szó, hogy ők a Cosa nostra, a Camorra, az SCU vagy a 'Ndrangheta helyi keresztapái, akik valami szörnyűséges, átláthatatlan bűnszervezetet működtettek. Amit csináltak (vagy nem csináltak) elég mezei bűncselekmények. Vannak szerződések, számlák, pár tucat tanúm egy-két szakértői vélemény. Mivel egykori hivatalaikat ma már politikai ellenfeleik tartják ellenőrzésük alatt, nyilván nincs aki iratokat rejtegessen, meg ilyenek.
Akkor viszont kérdés, hogy mi tart ennyi ideig. Esetleg lehet hogy bizonyos ügyeket jegelni kell? Vagy elsimítani? Vagy kiderül, hogy ekkora disznóságokat Magyarországon _egy_ párt nem csinálhat meg?
A másik meg: attól hogy valaki (esetleg) gazember, ne nézzük már hülyének. Én tudom, hogy sem Hagyó, sem Hunvald nem egy szimpatikus alak. Ugyanakkor tételezzük már fel róluk, hogy disznóságaiknak legalábbis nagy részét, szépen lepapírozták. Ha meg szépen le van papírozva, akkor piszok nehéz lesz bármit is rájuk verni. Persze lehet ez is a hosszú előzetes indoka, csak ott a hiba, hogy az előzetes nem arra van kitalálva, hogy a feje búbját kínjában vakargató ügyészség ne égjen, hanem arra, hogy a terhelt az eljárást ne akadályozza.

balf 2011.02.15. 21:00:43

@emzperx: Mert ez volt az egyik legordenárébb, leggátlástalanabb, legpofátlanabb, maffiamódszerekkel űzött rablássorozat 1990 óta. Ne legyen kétséged, hogy Hagyó NAPONTA nyúlt le tízmilliókat közpénzekből, és adta tovább pártcélokra. Mindezt az MSZP és az SZDSZ teljes vezetésének tudtával és/vagy támogatásával.

A többit amit említesz, azokat is fel kéne deríteni és a bűnösöket lecsukni? Persze. De ha valahol ez nem történt meg az miért menti a Hagyó-féle gengsztereket? Örülni kéne, hogy legalább egy g.nya a rács mögött van. És szerintem maradjon is ott, amíg él.

pete_r 2011.02.15. 21:02:39

Az a laikus véleményem, hogy Hagyóra rohadjon rá a műanyag lakat...! ...Miután a bíróság elítélte. Ha a törvény azt mondja, hogy az előzetest márpedig meg kell indokolni, akkor tessék rendesen megindokolni, ha nem indokolt, akkor az előzetest megszüntetni. Minden esetben, nem csak itt.
Az itt köpködők csak azt felejtik el, hogy a rendőrség, ügyészség és bíróság közreműködésével pont ugyanebbe a helyzetbe kerülhetnek. Akkor rögtön eszükbe fog jutni a tisztességes eljáráshoz való jog. Ezt kéretik észben tartani.

indapass90210 2011.02.15. 21:10:46

hehe, mit akartok, Hagyó is csak a rendszer áldozata! Ugyaúgy, mint Zuschlag :)

A vicc, hogy anno játszottam a gondolattal: milyen jó is lenne odahaza egy szép beosztást megkapni egy nap. De sajnos odahaza a magas beosztások azzal járnak, hogy mindig kérnek érte cserébe valamit (ugye, Pelikán elvtárs?), aminek viszont egyre gyakrabban lesz majd kormányváltáskor hasonló eredménye. Nekem eleve nem lenne kedvem lopni, másrészt enélkül nincs az embernek esélye komoly beosztásba kerülni.

Még a kurva multiknál is megy a mutyi, csak ott ha túl pofátlan lesz valaki, akkor nem csinálnak belőle hetedhét országra szóló balhét, ugyanis árt a cég hírnevének...

balf 2011.02.15. 21:13:33

@Professor Pizka: Ha volt már polgári peres ügyed (nekem már volt egy-kettő, sajnos), akkor tudod, hogy egy hülye "tyúkper", pármillió forintos tétekkel is eltarthat 5-10 évig hazánkban. Elég abszurd, de sajnos ma még így van.
Ehhez képest, amikor van több MILLIÁRD forint elsíbolt pénz (és Hagyónál meg Hunvaldnál is van ennyi, ne kételkedjünk), akkor azért én megértem, hogy nem lehet pár hónap alatt minden szálat felgöngyölíteni. A jogállamiság együtt jár bizonyos kötelmekkel, amíg ez az ésszerűség határain belül van, addig nem morgok nagyon.

A lapapírozás meg a saját s.gg védelme .. hát ige, ezek lehet hogy mentek..... Nem tudom, hogy milyen mértékben, és mennyire lehet ezeket az eszközöket most használni, tudjuk, a maffia-módszereknek azért van egy előnye: a rácson kívüli hatalmasságok egy kártyát mindig ki tudnak játszani: "tudom, hová járnak a gyerekeid iskolába"....... Azt hiszed, ez itt nem játszik?..... Lehet, hogy tévedsz......... Gondoljunk csak a mostani belügyi vezetésre, pl.

Tehát ne bízz abban, hogy bentről túl sok kártyát ki tudnak játszani a fiúk. Örüljenek, hogy nem rakják őket egy 150 kilós kemény legény mellé, meg hogy a családjukat nem kell smasszerekkel védetniük. Ez nem a Cosa Nostra, ez sajnos a maffia örök logikája. Ők bebukták, a többiek kint vannak, az élet megy tovább.

De legalább ha már ők bent vannak, akkor ne sírjuk őket onnak ki.

egyszerüen 2011.02.15. 21:14:15

A magyar igazságszolgáltatás ugy szar ahogy van. Nem kell itten pártozni, mivel mindkét oldalon ülnek olyan emberek akik rendesen lopnak és sikasztanak
Hagyo megbukott, és kész.
Persze engedjük el.

Ott maradjon csak szépen a sitten.
Az hogy nincs itélet még az megint az igazságszolgáltatás sara

Lassan ott tartok hogy majd én megoldom Szent lászlo törvénye szerint és nem lesz többet ilyen probléma. Ja hogy sok lesz a félkezű??

ez hülyeség, csak 10-20 embernek vágjuk le a kezét onnantol 2x is meggondolja a delikvens

Minden pártba vannak amugy ilyen hagyo félék, aki mást mond az hazudik.

Politikusnál ugy kezdődne nálam az itélet hogy ha egy nem politikus kap x évet a politikus 2x annyit kap, alapbol. Gyorsitott eljárás nyilvános meghurcolás, innentől eszükbe tartanák hogy ök vannak értünk és nem forditva

Meseország

indapass90210 2011.02.15. 21:18:27

@egyszerüen: "Lassan ott tartok hogy majd én megoldom Szent lászlo törvénye szerint és nem lesz többet ilyen probléma. Ja hogy sok lesz a félkezű??

ez hülyeség, csak 10-20 embernek vágjuk le a kezét onnantol 2x is meggondolja a delikvens"

Na ez a hüjeség. Kínában simán kivégzik a faszba, akit korrupción érnek, mégis a világ egyik legkorruptabb országa.

csikósnindzsa 2011.02.15. 21:34:52

Nekem igenis jó érzés látni, hogy néha olyanokat is szivat a nemlétező jogrend, akik meg is érdemlik.

Mintha azt nézhetném végig a sarokból egy sör mellett, hogy a kocsma egyik legnagyobb bunkója a másik legnagyobb bunkót veri, nem pedig egy normális résztvevőt.

Egyébként két lóláb lóg itt ki: amelyik kommentelő jogszerű eljárást, jogállamot kér számon, arról rögtön leveszi minden olvasó, hogy hazudik, mivel olyan köztudottan nincs, tehát jogász és/vagy érdekelt az illető. Másrészt meg jogászt csak jogász doktoroz, az pedig hazudik, tehát a véleményének megint csak az inverzét érdemes vizsgálni.

"Jó reggelt kívánok! - hazudta az ügyvéd."

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.15. 22:51:28

@csikósnindzsa: mitöbb: olyan hideg van, hogy még az ügyvéd keze is a saját zsebében van.

Fell Bandi 2011.02.15. 22:52:47

@Babette_: ezek különböző időpontokban írz levelek voltak, nem zárja ki egymást a 25 meg a 34 %

Quo usque? 2011.02.16. 11:12:25

Nem tudom, hogy a kedves jogász kollégák miért akadnak fenn ezen az ügyön. Sajnos elég gyakori, hogy a nyomozó hatóság és a bíróság meg sem hallja a védő érveit.

szekertabor · provo.blog.hu 2011.02.16. 13:10:16

Szerintem pedig a szökés veszélye igenis fennáll. Ne feledjük, hogy Hagyó nem egyszerűen egy fehérgalléros bűnözéssel vádolt személy, hanem politikai hatalommal való visszaélés áll a vádak hátterében. Így okkal vélelmezhető, hogy érinthetetlensége tudatában nem próbált meglógni akkor, amikor még az ő pártja volt hatalmon, és azt gondolta, őt most nincs olyan tűz, ami megégetheti. Viszont a letartóztatása óta meg kellett tapasztalnia, hogy ő is kerülhet kellemetlen helyzetbe. Így azóta változhatott a szökéssel kapcsolatos álláspontja is (bár valószínűleg attól még mindig nem kell tartani, hogy fürgén átveti magát a falon, és futva próbálja menteni a bőrét).

Sics68 2011.02.17. 01:53:14

Itt két (legalább két) dologról van szó, amiket nem szabad összekeverni:

- egyik az, hogy Hagyó esetében fennáll-e az előzetes valamelyik lehetséges (törvényes) oka

- másik az, hogy általában (ettől a konkrét ügytől függetlenül) az előzetes letartóztatásokkal kapcsolatos joggyakorlat mennyire felel meg a vonatkozó törvény betűjének és szellemének ill. a "nemzetközi normáknak" ( és itt most nem a bangladesi hanem az "európai" normákra és viszonyokra gondolok) vagy akár a hazánk által amúgy aláírt nemzetközi szerződéseknek.

***

Az én álláspontom amúgy az, hogy

- Hagyó esetében fennáll a szökés/elrejtőzés veszélye és ezt a házi őrizet nem biztos hogy kellőképp akadályozná

- általánosságban viszont nem tartom okésnak a jelenlegi joggyakorlatot

bye
Sics

Iustizmord 2011.02.18. 23:03:40

kádár dr arra a védők körében közismert, véresszájú nép körében ismeretlen körülményre hívta fel a figyelmet, hogy

1. akit akarnak, becsukják
2. akár hajmeresztő logikával is
3. mondhat az ügyvéd amit akar, falra hányt borsó, mert hiába megy be pl valaki ÖNKÉNT a rendőrségre, attól még leírják h szökni akart.

max respect kádár mesternek a honlapért, de sajna eredménye nem lesz. hagyóval statuálnak példát, tehát a műanyag lakat is rá fog rohadni. a jogi érvek itt súlytalanok.

Iustizmord 2011.02.18. 23:05:17

@Sics68: vitatom. ő fél éve volt elmenni úgy, hogy mentelmi joga volt. letartóztatása előtt 2-3 nappal ÍRÁSBAN bejelentkezett a nyomozóknál h megjelenik akkor és ahol kell. nem kellett. inkább érte mentek.

Sics68 2011.02.19. 08:15:08

Üdv!

Iustizmord maestró:

Pont az a gondom, hogy ...

Asszem leírtam már itt párszor, hogy azt a rendőrségi-ügyészségi-bírósági gyakorlatot, hogy boldog-boldogtalant (ha kell ha nem, ha megállnak a feltételek ha nem...) előzetesbe vágnak, súlyosan elhibázottnak tartom. ( És nem esik egybe azzal ahogy én a vonatkozó törvényt értelmezném... )

Ugyanakkor azt gondolom, hogy Hagyó esetét előrángatni ebben a témában ... egy nagyon rossz példa.

> fél éve volt elmenni úgy, hogy mentelmi joga volt.
> letartóztatása előtt 2-3 nappal ÍRÁSBAN bejelentkezett a nyomozóknál
> h megjelenik akkor és ahol kell. nem kellett. inkább érte mentek.

Egen, ez kissé ugyanaz a kategória mint amikor kommandósokkal rohannak le a sünök egy irodaházat. Parasztvakítás a javából, hogy "hé, nép, nézzétek, mi milyen faszán és látványosan tesszük itten a dógunkat, nem csak az út szélén sunyítunk és bírságolunk, ha indokolt ha nem... " A Hagyót közútálatnak örvendett, őt szívatni remek egy népszerűség-javító intézkedés. Aztán meg nyilván bejátszhat az is, hogy az új politikai elitnek nyalnak be ily módon az érintett hatóságok.

Ok,mindez benne van vagy úgy tűnik hogy benne van.

De ez nem segít a fenti érveiden, azok ugyanis a fentiektől teljesen független okból-irányból támadhatók illetve vitathatók.

Nézd meg a most folyó moszkvaikövetség-ügyet: ott azok, akiket begyanúsítottak, mind szabadlábon védekeznek - max. egy kis előállítás volt, meg tán első fokon indokoltnak találták az előzetest fellebbezés után pedig nem?

Nyilván nem játszottak be az érintettek személyes kapcsolatai, biztos el is hiszem...

Azok a delikventek se léptek le - nyilván úgy gondolták (és gondolják!) hogy meg fogják úszni az ügyet. (Amire fene tudja mennyire van reális esélyük.)

Nézd egy pillanatra ne a saját szemszögedből a kérdést, hanem a bűnelkövetőkéből, akiket védeni szoktál. ( Több bcs-elkövetőt ismersz mint én asszem. ) Mennyire gondolkodnak előre .. mennyire megalapozott és mennyire reális a kockázat-elemzésük és a határhaszon-elemzésük arról, hogy mekkora eséllyel fogják meg őket és mit kaphatnak a cselekményükért?

Ha úgy gondolná, hogy megfogják, valszeg nem csinálná. ( Kivéve végső elkeseredés, kóros pszichikai állapot stb.)

Van realitása annak, hogy ha a következőt mondom: Hagyó valszeg úgy gondolkodott, hogy előállítják, majd max pár nap fogvatartás (látszat, adni kell a népnek...) után hazaküldik, és max, házi őrizetben őrizgetik pár évig ( a tárgyalásik) amir ráadásul majd beszámítanak neki a fogvatartási időbe HA ne adj isten letöltendőt kapna. ( Meg a háziból is meg lehet pattanni minden további nélkül mint azt a fene tudja kicsoda maffiózó oly sikerese bebizonyította - a sünök napok múlva vették csak észre hogy egyáltalán hiányzik. (Addig nem hiányzott nekik, ezt mondjuk megértem. )

Szóval én meg azt mondom: LEHET, hogy igazad van és ahogy akkor sem pattant meg, most sem tenné.

Csakhogy az is egy reális scenarió, hogy Hagyó úr szökéssel/elrejtőzéssel kapcsolatos álláspontja mostanára megváltozott. Részint hogy közben belekóstolt és beleunt a börtönéletbe, meg most már valszeg másképp látja azt a dolgot is, hogy őt letöltendőre merik majd ítélni, hogy netán példát statuálnak vele-rajta-belőle...

Szóval LEHET hogy ma máskép döntene. És ha ennek van realitása, akkor az előzetesben savanyítás máris indokolt.

***

Még egyszer mondom: szerintem sok olyan ember ül előzetesben, akiknek sokkal kevésbé szabadna ott lennie mint a Hagyónak.... aki meg minimum erősen határeset ... az ő esetében, a "speciális körülmények" miatt én is fenntartottam volna az előzetest a bíró helyében. ( És nem azért mert utálom a Hagyót vagy mittudomén ... hanem a fenti leírtak miatt.)

Ugyanakkor sok előzetesben levőnél beérném lakhelyelhagyási tilalommal és esetleg házi őrizettel...

bye
Sics

Iustizmord 2011.02.19. 19:04:16

@Sics68: a kényszerintézkedés célja a büntetőeljárás lefolytathatósága, akörben 2 dolog legikább releváns:

- az elkövető rendelkezésre álljon (bármikor ki lehessen hallgatni, pl)
- ne babrálhasson a bizonyítékokkal

egy olyan ügyben, ami

1. évekkel ezelőtt volt (részben)
2. kipatanmása kb 6 hónappal a letartóztatás előtt volt

a nyomozás kezdeti szakában , szerény véleményem szerint max a 6. hónapig védhető az, hogy gyorsan és akár többször ki kell hallgatni a terheltet, be kell szerezni a bizonyítzékokat. eza tkp-i NYOMOZÁS. aztán az eljárás logikája azonban az, hohy ezután az ügyet VIZSGÁLNI kell, tehát a gyorsan bszerzett bizonyítékokat értékelni kell, egymással összevetni, kiegészíyteni. ekkor a terhelthez ritkán szólnak. tehát jelenléte irreleváns.

akinek meg van mentelmi joggal biztosított 6 hónapja h a bizonyítékokat megbabrálja (ltüntesse, méásokkal összebeszéljen), az meg is teszi.
süti beállítások módosítása