Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Volánbusz és a követhetetlen utazási feltételek

2011. január 18. - zugügyvéd

A Volánbusz, mint szolgáltató, hatóságként próbál fellépni a saját maga alkotott, követhetetlen szabályok alapján. Mi az a különleges indok, hogy  az egyik fajta bérlethez bérletigazolvány szükséges, míg a másikhoz nem?


Sziasztok!

Jogi tanácsot szeretnék kérni az alábbi ügyben, és várom ügyvédek jelentkezését. Olyanokét, akik a nem trükköző, becsületes embereket szeretik képviselni a trükközésekkel szemben:

Tegnap este elkaptak és megbüntettek a Volánbuszon. Bérletem volt, mint eddig, csak legutóbb a sofőrtől vettem. Sem az a sofőr, sem azóta egyik sofőr nem szólt érte, hogy ez a fajta bérlet, amit a sofőr ad, csak Volán igazolvánnyal érvényes, és nem személyivel. Én ugyanúgy a személyi igazolványom számát írtam rá. Jóhiszeműen utaztam vele, nem olvastam el, mi van a hátulján, mert még annak idején megkérdeztem a Népligetnél, és ott azt állították, hogy nem kell hozzá igazolvány (mert ahhoz a fajtához nem is kellett). A MÁV-nál is legalább háromféle jegy és bérlettípus van, és azok egyenértékűek. Honnan kellene tudnom, hogy a kaotikus Volánnál nem így van? A büntetést nem ismertem el (nem írtam alá), nem fizettem be semmit és nem is fogok. Mivel 0 forintos kárt okoztam, nincs mit megtérítenem.

Én úgy gondolom, hogy bírósági ügy lesz belőle, és nem fogok akkor sem megijedni. Viszont szükségem lenne egy ilyen ügyekben jártas ügyvédre, aki képvisel engem. Természetesen ellenkérelmemben az ügyvédi költséget is a Volánbusztól fogom kérni (vagy az ellenőrzéssel foglalkozó cégtől, nem tudom, melyik fog beperelni).

Én a következőkkel próbálnék védekezni, nem tudom, hogy a jog mit mond ilyen esetekben.

1) Károkozás nem történt. Sem anyagi, sem nem anyagi kár. Az utazás árát fillérre megfizettem, a kétféle bérlet ára megegyezik.

2) Első ajtós felszállásnál a buszvezető feladata az ellenőrzés és a jegyek kiadása. Már a bérlet megvásárlásakor kellett volna kérnie a buszvezetőnek a fényképes igazolványomat, de ezt kellett volna tennie az összesnek, amikor a későbbiekben felszálltam. (Két hete használtam már.) Ha érvénytelen jeggyel vagy bérlettel utazom, az innentől kezdve a járművezető felelőssége. Felesleges az ellenőröknek arra hivatkozniuk, hogy mi van a hátuljára írva, mert én meg sem fordítottam, betettem a tokba, azt hittem, üres a hátulja. A járművezető feladata lett volna, hogy ne fogadja el, sőt ki se adja igazolvány nélkül.

3) A többféle, de azonos árú és hasonló érvénytartamú (30 napos illetve havi) bérlettípushoz kapcsolódó különböző szabályok tartoznak, azonban nem várható el a gyanútlan, jóhiszemű utastól, hogy ezeket feltételezze.

Azt hiszem, hogy itt kárt nem okozó, jóindulatú tévedésről van szó, amely ráadásul a másik fél sorozatos mulasztása miatt következett be, nem érzem úgy, hogy velem szemben bármilyen követelésüknek jogalapja lenne.

Még egy: én a bérlet megvásárlásával a Volánbusszal kerültem szerződéses kapcsolatban. Nem írtam alá a bírságpapírt, amin az állt, hogy az ilyen-olyan security kft. kezelheti az adataimat. Ha mégis tőlük kapnék bármi hivatalos iratot, akkor hová forduljak az adataimmal való visszaélés miatt? Sajnos a személyit átadtam nekik, hiszen azzal igazoltam, hogy enyém a bérlet, annak a száma van a bérletre írva.

Kérlek, hogy amint tudjátok, rakjátok ki a blogra. Minden segítséget köszönök előre is!

Üdv:

Ádám
 

184 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr722593043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.19. 20:41:56

@Shadow82: kellene és legyen a volttal szemben már nem áll meg. ;-) a kérdés előírása pedig eleve nem szükséges. ugyanis a sofőr is joggal feltételezheti, hogy aki nála veszi a bérletet, az tudja is hogy "mit" vesz. ezt a "személyi igazolvány számát beírom" módszert ilyen lecsupaszított módon még nem hallottam. bérlettok, közlekedési vállalat által kiállított igazolvány. és akkor annak a száma beírva! hivatalosan a személyi soha nem volt elég. persze alkalmas lehet az is erre a célra. létezik is gyakorlatban. de régről én úgy emlékszem, hogy a büntetésbiztos megoldás mindig az volt felnőtt bérlet esetén, hogy megvette az ember a kv-s igazolványt. tehát nem véletlenül vannak a bérletigazolványok!

ehhez kapcsolódik az is, hogy ugye a posztoló írta, hogy két hétig azzal utazott és nem volt gond. ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy ne lenne jogos, hogy megbüntették. ha egyszer az utazási feltételekben világosan le van írva mit, hogyan, merre, hány méter, akkor az úgy van. ennek betartása az ő felelőssége..

nincs az a tájékoztatás ami elég lenne.. és tegyük hozzá ismét: a volán tájékoztatta a posztolót is! ha utazni akarsz, első dologd legyen tájékozódni arról, hogy miről tájékoztatják az utazóközönséget. nem ördöngősség..

furcsa de a pótdíjról is azért tájékoztat a kv, hogy kapj észbe, nézz körül az utazási feltételekben. és fizesd ki a ~300 forintos jegyárat, hogy ne a többezres pótdíjat kelljen.. ha valakit ezekután meglepetésként ér, hogy érvényes jegy, bérletjegy nélküli utazásért fizet mint paraszt a libáért a peepshowban..

lehetni sok mindent lehet, de a szabály most így van. előre tudható is, csak valaki nem tudja. (nem feszíti keresztre ezért senki; ám tényleg jobb lenne, ha inkább tanulópénznek venné ezt, főleg mivel a befizetési késlekedés + kamatai + minden bizonnyal vesztett per a sokszorosába fog kerülni. lehet kérni, hogy ne a teljes összeget kelljen befizetni. a volánnak meg ahogy a szabályokon sem kötelessége módosítani, úgy nem muszáj eltekintenie a pótdíj befizettetésétől sem.)

ez az adós dolog csak részben igaz. a budapesti közlekedést a miskolci ember adója , meg az pécsié is fedezi. és ugyanannyi a közlekedés ára mindenütt. csak a szolgáltatás csöppet kevesebb..

gazdaság volt az űrkorszak és a pesti-esti gyorsjáratok előtt is (este 10 után megyeszékhelyeken már alig van tömegközlekedés! és akkor kisvárosokról ne is beszéljünk. ott is adóznak..).

az állam ha éhezne sem kellene ennie. az egyénnek viszont igen. ezért munkába kell járni a fizetésért és ott dolgoznia. akkor kinek fontos a tömegközlekedés? az emberek voltaképpen az államra testálják a komplex feladatokat, mint tömegközlekedés, mert azt egyénileg nem tudnák megoldani olcsón/könnyen. (mondjuk az már egy tévedés, hogy akkor majd az állam megoldja, mert erre sehol nem látunk maximálisan kielégítő példát a világban, csak pár rosszabbat és pár jobbat.) ez a nagy helyzet.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.19. 21:05:30

@anyadmajma: a bírság mértékét nincs ember aki ne tartaná magasnak. túlzó az. de ez nem érinti a jogosságát.

van ez a bérletbemutatás most is szerintem. de ez régen is úgy volt, hogy akkor lehetett, ha semmit(!) nem mutattál a bérletből/igazolványból. ha bemutattad, hogy nálad a diák, de bérlet nem (volt olyan ökör, aki így sétált bele a maga állította csapdába. annyira már kiokosodott, hogy pótdíj helyett fizetheti a jóval olcsóbb bérlebemutatást, ezért aztán az ellenőrzéskor nem mutatta fel a diákot a múlt havi bérletével nyilván. de aztán az adatait kérték ő meg pléhpofával előhúzta a a kabátzsebében tokból kivett diákot a személyije helyett.. instant pótdíj.. :-D) fizethettél.

és akkor is - bár ez pont a jóhiszemű utazókat érintette többszörösen érzékenyen (pénzügyileg és igazságérzetileg) - ha nem írtad rá a bérletre a diák számát.

tehát ha blicceltél (nem vettél jegyet/bérletet, nem vitted magaddal/ vagy otthon felejtetted esetleg nem tudtad megvenni a bérletet és elkaptak. akkor a varázsszó az volt, hogy bérletbemutatás, és akkor még elegénsan, de jogszerűen el volt intézve a dolog. persze ilyenkor együttműködés + adatmegadás, utóbbi nem az utazási kedvezmény, vagy érvényesség igazolásához szükséges diák villantásával.

volt olyan idő, hogy ezt eltörölték pá helyen. kiszámlhatták, hogy akit nem riaszt a pótdíj, meg makacsckodik, az úgyis 30 napon túl vagy akkor sem fizet, tehát mindegy volt, hogy helyszínen fizettetik ki vele a 10 rugós pótdíjat, vagy később próbálják meg behajtani; de aztán erről visszaváltottak. gondolom a legtöbb helyen általános a 10x-es helyszíni kiegyenlítés. bár van ahol több.

ven még a leszállok akkor a következőnél duma is. ez eredetileg a máv-nál létezett. (most már talán ott sem.) ott az úgysem fizetne később sem elv miatt, a bliccelőknek ez volt a büntetésük.. (egyszer egy csoport csencselős cigánnyal megcsinálta az egyik karakán kaller dunántúlon, hogy leszállította őket a "következő állomáson". ahol nem is állt volna meg egyébként a gyors, de még a személy sem.. :-D hogy szaladt vissza a késkészletárus főraj a délutános bakter felvilágosítása után, hogy "dikkhá innen nem is indul vonát, csák hónáp rággel!" :-DD de a vonatra már nem kerültek vissza.. :-DD)

buszon is elterjedt ez egy időben. de pótdíj fizetését már akkoris előírták. aztán mostanában sehol nem hallottam, hogy ez bárkinek működött volna.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.19. 21:14:18

@metal: a jegyzőkönyv viszont tartalmazza az adatait. a posztoló forrong. nyilván felírták a sezméliy igazolvány számát. adatait is közölte, hiszen biztos még most is az igazában. sajnos tévesen. ez már elég jó kiindulópont lesz, ha tényleg erőlteti ezt a pertakarok-árkon-bokron-mindenáron dolgot.

a jegyzőkönyv alá nem írása egyébként aa bennefoglaltakat nem érinti. próbálhatja bizonyítani, hogy azok nem az ő adatai, de az nagyobb eséllyel nem szokott beválni mint igen.

metal · http://electric.blog.hu 2011.01.20. 07:48:52

@fogsunder: Attól, hogy a jegyzőkönyvben az ő adatai vannak, mi bizonyítja, hogy tényleg ott is volt? Semmi, vagyis az ellenőr vallomása, de az pont annyit ér, mint a posztolóé! Az adatokat bárki bárhol megszerezheti, még a szemig számot is.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 08:37:42

a jegyzőkönyv bizonyítja. az abban foglaltakkal szemben már a posztolónak kéne tudni igazolni, hogy ő nem utazott azon a járaton érvénytelen bérlettel (amit el is vehetnek ilyenkor az ellenőrök). a jegyzőkönyv alánemírása nem eredményezi azt, hogy a jegyzőkönyvben foglaltakat ne fogadnák el valósnak, érvényesnek.

metal · http://electric.blog.hu 2011.01.20. 08:46:44

@fogsunder: Ezt te se gondolod komolyan ugye? Tehát ha az ellenőr kitölt egy jegyzőkönyvet, úgy, hogy ott se voltam (valahonnan tudja az adataimat), akkor így jártam, mert a jegyzőkönyv bizonyítja?

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 09:10:10

@metal: ha valóban nem voltál ott, akkor tudod bizonyítani is, hogy máshol voltál. a megadott adatok alapján pedig megkeresnek írásban, később ha bíróságig eljut az ügy beidéznek és akkor legfeljebb együttműködsz a helyzet felderítésében mondjuk úgy, hogy igazolod, hogy tőled ellopták a pénztárcáddal együtt az irataidat korábban, ezt be is jelentetted a rendőrségen és új iratok kiállítását kérted. de ez igazán nehéz lesz ha mégis te blicceltél..

szerinted ha nem ismeri el a jegyzőkönyvbe foglaltakat valaki, akkor az már azt jelenti, hogy meg sem történt?

a jegyzőkönyv közokirat. bizonyítja, hogy a benne leírtak úgy történtek meg ahogy az benne írva vagyon. lehet bizonyítani, hogy mégsem úgy történt, de ehhez villantani kell valamit. (lásd előbb: igazolod, hogy máshol voltál, hogy nem lehettél te aki bliccelt. meg lehet próbálkozni vele, de hidd el az macera, és ne feltétlenül vezet eredményre.)

alaki kellék például, hogy a személyi adatok, az időpont, a hely, ki járt el, az elkövetés (mit követett el az illető és milyen körülményekkel) szerepeljenek benne. az, hogy valaki helyben nem firkantja alá a nevét, egyáltalán nem jelenti azt, hogy jól kitolt az ellenőrökkel és nem fogják megbüntetni a bliccelésért..

jegyzőkönyv ide-vagy oda, (mondjuk mint mondtam annak a szóval szemben nagyobb a bizonyító ereje) nem véletlenségből járnak hatósági ellenőrzésekkor az erre feljogosított személyek csoportosan.. tanúsítja, hogy te voltál a bliccelő. és miért tanúsítaná, ha egyértelműen nem te voltál? a bliccelőt akarják megbüntetni, ha számára is egyértelmű, hogy más fizimiska balhézott a buszon, akkor nem fog senki hamisan vádolni bíróságon.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 10:16:47

@fogsunder: Látszik, hogy jogász vagy: annyira totál hülye, hogy még az sem esett le, hogy én lennék a posztoló. Jogszövegeket tudsz olvasni, és az alapján ítéletet mondani a becsületesek fölött és megvéded a csalókat. Az undorító magyar jogásztársadalom tagja vagy te is.

Még a lényeget sem értetted meg: "ezt a 'személyi igazolvány számát beírom' módszert ilyen lecsupaszított módon még nem hallottam." El sem olvastad a posztot! Abból indulsz ki, hogy már megint egy szemét bliccelő pampog.

Megsúgom: MÁV-nál már jópár éve a személyi igazolvány számát kell a bérletre írni, és most figyelj: Volánbusznál is, HA a pénztárban veszed meg, és nem a sofőrnél. Ez a jóhiszeműségem alapja, ezért nem olvastam el a sofőrnél vett bérlet hátulját, mert logikus (bár ezt a szót hiába használom jogásszal szemben, gondolom azt sem tudod, eszik-e vagy isszák a logikát), hogy ugyanaz a cég nem támaszt különböző követelményeket azonos árú, távolságú és érvényességi idejű bérleteinek használóival szemben attól függően, hogy hol vásárolta meg. Ezért kikérem magamnak azt, hogy hülye vagyok, attól hogy te, mint jogász képtelen vagy logikusan gondolkodni, ellenben mindenkire rosszhiszeműen gyanakodsz, mindenkit ellenőrzöl és mindent naponta elolvasol, a törvény szerint még nincs tiltva a jóhiszemű és logikus gondolkodás.

Az meg, hogy a Ptk. 4. és 5. önmagukban értéktelen paragrafusok, sehol nem szerepel. Igenis fontosak, ha egy ellenkérelemben a Ptk. 5. szerepel, akkor a bírónak meg kell indokolnia, hogy igenis megkárosítottam a céget és/vagy igenis tudatosan tettem, ezért jogosan kezeltek bliccelőként. Ugyanis az utazási feltételeknek a pótdíjazásról szóló részének az a társadalmi rendeltetése, hogy a magas bírságokkal elrettentse a bliccelőket. Az igazolványról szóló pontja meg azt szolgálja, hogy bizonyítani lehessen, hogy nem máshol veszem igénybe a bérletet, mint amelyik szakaszra vonatkozik, ami viszont ebben a konkrét esetben más módon (többféleképpen) is bizonyítható. Jelen alkalmazás ezeknek _nem_ felel meg, így egyértelműen sérti, semmi más nem kell hozzá.

De ha kilóra mérjük, akkor sincs nekik több érvük, hiszen egyetlen sovány kis pontja az utazási feltételeknek. Kíváncsi lennék, hogy ha valóban perelni akarnak, akkor mit tudnának felhozni ellenem? Egy két soros kérelmet írnának, hivatkozva az utazási feltételüknek erre a pontjára? Ezzel szemben nekem szépen ott lenne felsorolva a sok bizonyíték arra, hogy jóhiszemű voltam, és hogy nem okoztam kárt.

Sőt, elárulom, van egy tanúm is, tegnap találkoztam vele, emlékszik mindenre. Arra is, hogy az ellenőrök elismerték, hogy nem okoztam kárt, ezzel de facto elismerték a joggal való visszaélésüket is, hiszen ha nem okoztam kárt, és úgy akarnak pénzt beszedni, akkor tudatosan nyerészkedni akarnak.

Ma fényképeztem egy matricát, hogy a bliccelés utazásból való kizárást VAGY pótdíjazást von maga után. Ezek szerint az apró formai hiba még ennél is súlyosabb bűn, mert nekem az utazásból való kizárást fel sem ajánlották. A tanúm ezt is tudja tanúsítani.

Természetesen tudom, hogy a bíróságokon is vannak hozzád hasonlóan hülye "ítélőgépek", akiket akár számítógéppel is lehetne helyettesíteni. Csakhogy a Ptk. 5. annyira alapvető jogszabály, hogy az még a legfelsőbb bíróság előtti felülvizsgálati kérelmet is megalapozza. Ha pedig ők is ellenem ítélnek, akkor ezzel az ország legfőbb jogi hatalma kimondja: bliccelni célszerű, mert az olcsóbb: néha leszállítanak, de minden más ingyen van. Ha nem bliccelsz, keresnek egy formai hibát, és bérlet árát PLUSZ bírságot fizetsz.

Egyébként a Volán által megbízott Dunasecurity még a Btk-t is megsértette. Azzal a céllal mutattam nekik a személyi igazolványt, hogy a számát összevessék a bérleten található számmal. Kezemből kivették, adataimat felírták. Én nem írtam alá a papírt, amin az is rajta volt, hogy kezelhetik. Vagyis adataim jogtalanul vannak náluk. Az igazolványt nem vehették volna el, legalábbis engedélyem nélkül nem írhatták volna fel az adataimat, rendőrt kellett volna hívniuk, de nem ezt tették.

Természetesen nem akarok minden áron perelni. A Dunasecurityt felszólítottam adataim törlésére, a Volánbusznak meg panaszlevelet írtam. Várom mindkettő válaszát, mindkettőtől jött visszajelzés, hogy a levelemet elolvasták.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 10:21:32

@fogsunder: Ja, és épp elég tanulópénzt fizetek, ugyanis a bérleteken kívül az adómat is 100%-ban levonják tőlem. Nem úgy, mint ti, ügyvédek, akik az esetek 99%-ban zsebre dolgoztok, minimálbérre vagytok bejelentve és Mercédeszekkel száguldoztok.

metal · http://electric.blog.hu 2011.01.20. 10:22:50

@fogsunder: Tudtommal ártatlanság vélelme van, tehát nem nekem kell bizonyítanom, hanem nekik. Az, hogy egy ellenőr (mert ketten járnak, de egyik elől marad a sofőrnél, a másik megy hátra büntetni, ezáltal csak ő láthat téged) beírja az adataidat egy jegyzőkönyvbe, még nem bizonyít semmit, egy csomó helyen meg kell adnom (plusz egy csomó helyen le is fénymásolják) az irataimat, adataimat, bárhonnan megtudhatja az ellenőr. És nekik kell bizonyítani, hogy én voltam ott, és azt is, hogy nem volt bérletigazolványom, aláírás nélkül (tehát a posztoló elismerése nélkül) ez elég nehéz.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 10:36:04

@metal: Tudtommal ártatlanságról csak büntetőügyben beszélhetünk. Szerencsére formai hibát elkövetni járművön történő utazáskor még nem bűncselekmény. Amúgy kár, mert a bűncselekményt elkövetőket jobban szeretik védeni az ügyvédek, például van arra specializálódott ügyvédi iroda, hogy az ittas vezetőket, sőt, az ittasan balesetet okozókat kimossa.

Terézágyú 2011.01.20. 10:36:58

@metal:
"Tudtommal ártatlanság vélelme van, tehát nem nekem kell bizonyítanom, hanem nekik."

Ez mind szép, de ha arról lenne szó, hogy egy cigány fellökött a buszon, akkor is hangsúlyoznád az "ártatlanság vélelmét"? Vagy ha egy cigány bliccelne?
És mit szólsz olyankor, amikor éppen egy cigány hangsúlyozza az "ártatlanság vélelmét", miután téged fellökött a buszon?

Szóval szép ez a kedvelt jogi kifejezés, de valahogy mindenki csak olyankor használja, amikor szimpatikus neki az illető, akit valamivel "vádolnak"...

"És nekik kell bizonyítani, hogy én voltam ott, és azt is, hogy nem volt bérletigazolványom, aláírás nélkül (tehát a posztoló elismerése nélkül) ez elég nehéz."

És akkor most ezzel mit akarsz mondani? Hogy mindenki nyugodtan blicceljen, mert az ellenőrök kezében nincs semmi a bliccelők ellen?

Terézágyú 2011.01.20. 10:40:22

@Balogh Ádám Software:
"Látszik, hogy jogász vagy: annyira totál hülye, hogy még az sem esett le, hogy én lennék a posztoló."

Ez speciel nemcsak neki, nekem sem esett le :))) de akkor elég gáz pasi vagy, aki saját magát védi hevesen, de nem árulja el rögtön, hogy ő az...

Szóval így még hiteltelenebb mindaz, amit eddig elmondtál, hiszen nem egy független harmadikként véleményezted ezt az egészet, hanem érintett, sértett (sértődős) félként :)))))))))))

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 10:45:16

@Terézágyú: Nem hiteltelenebb, mert a Ptk. nem névre szól.

Nem akartam elárulni, mert rendszeres a fórumokon a rosszindulat, amit utálok, de végül mégiscsak muszáj volt, hogy beszámolhassak olyan tényekről, ami az írásból nem következik.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 10:46:27

@Terézágyú: Ja, te viszont 99%, hogy nő vagy, és nem a nicked miatt.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 10:51:28

@Terézágyú: És természetesen nem is azért, mert nem esett le neked sem.

metal · http://electric.blog.hu 2011.01.20. 10:56:58

@Terézágyú: Miért kell idehozni a cigányokat? Különben meg igenis őket is megilleti ez az alapjog!

"És akkor most ezzel mit akarsz mondani? Hogy mindenki nyugodtan blicceljen, mert az ellenőrök kezében nincs semmi a bliccelők ellen?"

Nem mondom, hogy nyugodtan blicceljen mindenki, de ettől függetlenül tény, hogy ha a bliccelő nem együttműködő, és éppen nem jár arra egy rendőr se, akkor bizony nincs semmilyen eszköz az ellenőr kezében.

@Balogh Ádám Software: Nem ismerem ilyen részletességgel a jogot, de képtelenségnek tartom, hogy egy szabálysértési ügyben (vagy egy szerződésszegésben) ne lenne "ártatlanság vélelme"! Mert, ha ilyenkor nem lenne, akkor ha a rendőrség kiküldi a gyorshajtás bírságot, neked kellene bizonyítanod, hogy nem jártál ott, és akkor, plusz azt is, hogy nem hajtottál gyorsan.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 11:04:54

@metal: Valóban, per során a bizonyítási kényszer első körben a felperesé, de szerintem ezt nem úgy hívják, mert az "ártatlansá" büntetőjogi fogalom. Ettől függetlenül igazad van, de nekem eszembe sem jut azzal próbálkozni, hogy nem voltam ott. Akkor biztosan elvesztem a pert, és még hamis tanúzás miatt is én fogok szívni. Ott voltam, visszaéltek a jóhiszeműségemmel, ezt tudom bizonyítani. És fogom is, ha per lesz, de remélhetőleg jobb belátásra térnek maguktól is.

Terézágyú 2011.01.20. 11:22:31

@Balogh Ádám Software:
"Ja, te viszont 99%, hogy nő vagy, és nem a nicked miatt."

:))))

@metal:

"Miért kell idehozni a cigányokat? Különben meg igenis őket is megilleti ez az alapjog!"
Akkor jó :)

"Nem mondom, hogy nyugodtan blicceljen mindenki, de ettől függetlenül tény, hogy ha a bliccelő nem együttműködő, és éppen nem jár arra egy rendőr se, akkor bizony nincs semmilyen eszköz az ellenőr kezében."

Vagyis adni kéne az ellenőrök kezébe ilyen eszközöket, ugyebár :)

metal · http://electric.blog.hu 2011.01.20. 11:39:28

@Terézágyú: A jelenlegi ellenőröknek semmikép. Csak nézz körül a neten, számtalan esetet lehet találni, ahol a jelenlegi "hatalmukkal" is visszaélnek. Mi lenne, ha még korlátozott hatósági jogkört is kapnának. De abban mindenképpen igazad van, hogy szabályozni kell ezt a területet, de nem olyan egyszerűen, hogy kapjanak igazoltatási jogkört!

Terézágyú 2011.01.20. 12:27:31

@metal:
"A jelenlegi ellenőröknek semmikép."

Hanem? Ki kell rúgni mindet, és felvenni diplomás embereket? Pszichológiai alkalmassággal? :)

"Csak nézz körül a neten, számtalan esetet lehet találni, ahol a jelenlegi "hatalmukkal" is visszaélnek."

Tudom, hogy rengeteg ilyen eset olvasható. Itt jegyzem meg, hogy én még sosem találkoztam ilyennel - olyannal viszont már igen, elég sokszor, aki utasként viselkedett taplómód az ellenőrökkel...

"Mi lenne, ha még korlátozott hatósági jogkört is kapnának."

Nem tudom pontosan mi értesz ezen, de azt azért ne felejtsük el, hogy fentebb éppen az a baj, hogy a sofőrök sem ellenőriztek rendesen - kvázi nem viselkedtek "hatóság módjára" felengedték az utast, akinek nem volt rendben a bérlete...

"De abban mindenképpen igazad van, hogy szabályozni kell ezt a területet, de nem olyan egyszerűen, hogy kapjanak igazoltatási jogkört!"

Ezt nem is mondta senki, én végképp nem. Én csak arra reagáltam, hogy azt mondtad: az ellenőr szava semmi nem jelent az utassal szemben, ha tudja is az utas adatait, azt akár lophatta is, lenézhette valahonnan, hát csak bizonyítsa be így, hogy egyáltalán az utas ott volt a buszon.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 12:41:07

@Balogh Ádám Software:

hát nem csoda, hogy megbüntettek, és hogy így puffogsz. :-D abból kellett volna tudni, hogy te vagy a posztoló, hogy Balogh Ádám Software a nicked? te logikáról ne is beszélj, se itt se máshol.. később még le is írod Terézágyúnak, hogy nem is akartad megosztani a kommentelőkkel, hogy te lennél a poszt elkövetője.. így viszont tényleg az van, hogy magadat harmadik félnek kiadva nyígtál.. ami szánnivalóan nevetséges.

ha IQ-szinthez kötik a tömegközlekedést, te biztosan gyalog fogsz majd járni. azt mondtam, hogy olyat, hogy pusztán a személyi igazolvány számát beírod a bérletre mindig is kevesebb bizonyító erővel bír egy ellenőrzés során, mint ha veszel egy igazolványt attól a megveszekedett közlekedési vállalattól. és akkor mindenki boldog, téged meg akkor sem büntetnek meg ha éppen sofőrtől veszed a bérletet..

"Megsúgom: MÁV-nál már jópár éve a személyi igazolvány számát kell a bérletre írni, és most figyelj: Volánbusznál is, HA a pénztárban veszed meg, és nem a sofőrnél."

de te a sofőrnél vetted!! és mostanra már igazán rájöhettél volna, hogy feleslegesen téped a szád.

"Ez a jóhiszeműségem alapja, ezért nem olvastam el a sofőrnél vett bérlet hátulját, mert logikus (bár ezt a szót hiába használom jogásszal szemben, gondolom azt sem tudod, eszik-e vagy isszák a logikát), hogy ugyanaz a cég nem támaszt különböző követelményeket azonos árú, távolságú és érvényességi idejű bérleteinek használóival szemben attól függően, hogy hol vásárolta meg. Ezért kikérem magamnak azt, hogy hülye vagyok, attól hogy te, mint jogász képtelen vagy logikusan gondolkodni, ellenben mindenkire rosszhiszeműen gyanakodsz, mindenkit ellenőrzöl és mindent naponta elolvasol, a törvény szerint még nincs tiltva a jóhiszemű és logikus gondolkodás."

te hol élsz? szerinted mikor érdekel az bárkit, hogy mi kár ér téged azért, mert TE NEM OLVASOL EL VALAMIT?! a többi meg önmagában is vicces szóhalmaz. :-D

"Az meg, hogy a Ptk. 4. és 5. önmagukban értéktelen paragrafusok, sehol nem szerepel. Igenis fontosak, ha egy ellenkérelemben a Ptk. 5. szerepel, akkor a bírónak meg kell indokolnia, hogy igenis megkárosítottam a céget és/vagy igenis tudatosan tettem, ezért jogosan kezeltek bliccelőként. Ugyanis az utazási feltételeknek a pótdíjazásról szóló részének az a társadalmi rendeltetése, hogy a magas bírságokkal elrettentse a bliccelőket. Az igazolványról szóló pontja meg azt szolgálja, hogy bizonyítani lehessen, hogy nem máshol veszem igénybe a bérletet, mint amelyik szakaszra vonatkozik, ami viszont ebben a konkrét esetben más módon (többféleképpen) is bizonyítható. Jelen alkalmazás ezeknek _nem_ felel meg, így egyértelműen sérti, semmi más nem kell hozzá."

van különbség aközött, ha egy hülye okoskodik vagy egy okos hülyéskedik.. te most okoskodsz.. már azt is meg akarod szabni, hogy a bírónak mit és hogyan kell figyelembevennie és megindokolnia. LOL!

"De ha kilóra mérjük, akkor sincs nekik több érvük, hiszen egyetlen sovány kis pontja az utazási feltételeknek. Kíváncsi lennék, hogy ha valóban perelni akarnak, akkor mit tudnának felhozni ellenem? Egy két soros kérelmet írnának, hivatkozva az utazási feltételüknek erre a pontjára? Ezzel szemben nekem szépen ott lenne felsorolva a sok bizonyíték arra, hogy jóhiszemű voltam, és hogy nem okoztam kárt."

pontosan ezt a szerinted sovány kis pontot fogják felhozni. és ez megállja a helyét. a szerződés pontjait ők teljesítették. te meg nem. pont.

"Sőt, elárulom, van egy tanúm is, tegnap találkoztam vele, emlékszik mindenre. Arra is, hogy az ellenőrök elismerték, hogy nem okoztam kárt, ezzel de facto elismerték a joggal való visszaélésüket is, hiszen ha nem okoztam kárt, és úgy akarnak pénzt beszedni, akkor tudatosan nyerészkedni akarnak."

szerinted a pótdíj károkozás alapján jár nekik.. és ez egy baromi nagy tévedésed. nem az első, és nem is az utolsó. fellapoztál egy jogi bikkfanyelv-magyar szótárt, és azt hiszed a szószedet alapján érted a kontextust.. pedig nem. sőt.. még a nagy átlagnál is kevésbé.

"Ma fényképeztem egy matricát, hogy a bliccelés utazásból való kizárást VAGY pótdíjazást von maga után. Ezek szerint az apró formai hiba még ennél is súlyosabb bűn, mert nekem az utazásból való kizárást fel sem ajánlották. A tanúm ezt is tudja tanúsítani."

túl sok amerikai filmet néztél, amiben elengedik a gyilkost is ha elfelejti a közrendőr érthetően felolvasni a jogait.. és ugyan azt is említsük már meg:

"III. Érvényes menetjegy (utazási igazolvány) nélküli utazás

1. Annak az utasnak, aki a menetjegy váltását elmulasztotta, vagy aki az ellenőrzés vagy a leszállás alkalmával érvényes utazási igazolványt felmutatni nem tud, továbbá aki utazási igazolványt, illetve kedvezményt jogtalanul használ, a teljes utazási viszonylatra, ha pedig az utas felszállási helye vagy célállomása nem állapítható meg, az autóbuszjárat kiindulási helyétől a célállomásig, illetve a felszállási helytől az autóbuszjárat teljes útvonalára érvényes menetdíjat és pótdíjat kell megfizetnie.

2. Annak az utasnak, aki előre váltott menetjegyét, illetőleg kezeltetési kötelezettséggel használható jegyét, és bérletét vagy más utazási igazolványát nem kezelteti (érvényesíti), annak utólagos kezelésével egyidejűleg pótdíjat kell fizetnie.

3. Ha az utas utazási igazolványának érvényhatárán túl tovább kíván utazni, a továbbutazási menetdíjat az adott járatnak attól az állomásától kell számítani, ameddig a menetjegy érvényes volt.

4. Az az utas, akinek pótdíjat kell fizetnie és azt a helyszínen nem egyenlíti ki, köteles személyazonosságát és lakcímét az ellenőrzést végző részére igazolni. "

/ UTAZÁSI FELTÉTELEK A VOLÁN TÁRSASÁGOK VÁROSI (HELYI) MENETREND SZERINTI AUTÓBUSZJÁRATAINAK IGÉNYBEVÉTELÉRE /

szóval fényképezz csak bármit te ostoba.. (persze még azt sem értelmezted helyesen, de ez nem meglepő. úgyhogy ha leszállsz, akkor sem marad el a pótdíj. és láthatod legalább utólag, ha már előre lusta voltál a saját érdekedben tájékozódni, hogy nem az van amit te kitalálsz..)

értetlen vagy.

"Csakhogy a Ptk. 5. annyira alapvető jogszabály" <- ezt falidísznek ki kéne tenni a tárgyalótermekbe, akkora baromság.

"Egyébként a Volán által megbízott Dunasecurity még a Btk-t is megsértette. Azzal a céllal mutattam nekik a személyi igazolványt, hogy a számát összevessék a bérleten található számmal. Kezemből kivették, adataimat felírták. Én nem írtam alá a papírt, amin az is rajta volt, hogy kezelhetik. Vagyis adataim jogtalanul vannak náluk. Az igazolványt nem vehették volna el, legalábbis engedélyem nélkül nem írhatták volna fel az adataimat, rendőrt kellett volna hívniuk, de nem ezt tették."

4. pont az előbb idézett utazási feltételekből.. és ha ellenkezel, meg játszod az agyad, akkor kihívják a rendőrt is.

"Természetesen nem akarok minden áron perelni. A Dunasecurityt felszólítottam adataim törlésére, a Volánbusznak meg panaszlevelet írtam. Várom mindkettő válaszát, mindkettőtől jött visszajelzés, hogy a levelemet elolvasták."

ja. megelégednél azzal, ha egy kopaszodó halántékú bocsánatkérő ember személyesen megalázkodna előtted és átnyújtana egy ajándékkosarat. :-D tökmindegy, hogy nincs igazad és legfeljebb kérhetnéd(!), hogy engedjék el a pótdíj legalább egy részét.. ugrálj csak, majd kapod a következő leckéket is az élettől.

te vagy az iskolapéldája annak, hogy miért van szükség jogászokra. mert nem abba a "laikus" körbe tartozol aki egyébként ráérez vagy tudja is, hogy mi fán terem a jog. kb. olyan figura vagy, mint a szomszédokból az apeh-ellenőr+operaénekes+a pincér. :-D

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 12:46:12

@Balogh Ádám Software: te nem csak emiatt az eset miatt vagy ningerült. lazíts! szívd be szépen a levegőt, aztán fúúúúúúúújd ki. ökörségeket meg ne beszélj.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 12:46:23

@fogsunder: Te vagy az iskolapéldája annak, hogy miért utálja az egész ország a jogászokat. Becsületes, jóhiszemű és ártatlan embereken gazdagodtok meg, akik minden szabályt igyekeznek követni, mindent befizetnek, ti meg felmarkoljátok a zsíros kis összegeket adófizetés nélkül, és szívesebben kiálltok gengszterek, nyerészkedők is gyilkosok mellé, mint őmelléjük. Nagyon-nagyon szégyellheti magát a magyar jogásztársadalom, az egész nem más, mint a pofátlan népnyúzó maffia jobbkeze. Gusztustalanok vagytok, remélem, a népharag előbb-utóbb majd eltakarít titeket.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 12:48:28

@fogsunder: Nem csak az eset miatt, hanem a hozzád hasonló jogászbarmok miatt, akiket könnyedén lehetne egy buta szoftverrel helyettesíteni. Mindössze alapszintű szövegértelmezésre van szükség, többre nem vagytok képesek. A józan észt és az erkölcsöt fogalmatok sincs, hogy eszik vagy isszák. Hányok tőletek!

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 12:53:30

@fogsunder: Egyébként a gusztustalan fröcsögésed mellett mindeddig nem voltál képes elmagyarázni, hogy miért nem visszaélés a joggal valakiről a havibérlet árának másfélszeresét legombolni, aki az utazás árát KIFIZETTE, és bizonyítani tudja, hogy azt vette igénybe, amit fizetett, és szintén bizonyítani tudja a JÓHISZEMŰSÉGÉET. De nem is várom, hogy megmagyarázd, mert ahhoz egyrészt magasabb IQ kellene, hogy felfogd a problémát, másrészt pedig nem lehet megmagyarázni, mert ez a visszaélés egyértelmű esete.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 12:54:50

metal, csak úgy általánosan. melyik részét nem érted annak, hogy közokirat esetén ellenkező bizonyításig az abban foglaltakat fogadják el valósnak? semmi köze ennek az ártatlanság vélelméhez (még jó hogy legalább nem védelmét írtál).

ha a rendőrök igazoltatnak és a személyidből azt olvassák ki, hogy Tóth Aranka vagy (és még a kép is stimmel), akkor Tóth Arankaként fog kezelni az eljárás során akkor is, ha disznóságot sejt és bekísér az örsre.. sőt ha bemondod, hogy édesanyád neve Kőbánya, akkor hivatalosan azt is el kell fogadnia, legfeljebb majd később elkapják egy határozatban a grabancodat érte. (hivatalos módot meg ilyenkor jogosan amúgy félreteszik és nyomatékosan felszólítanak, hogy szórakozzon a kedves állampolgár a..)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 13:00:58

@Balogh Ádám Software: egyedül te fröcsögsz itt, bár agyvérzésed az nem lesz.. ha sokból nem értesz, akkor kevésből mégúgyse..

egyszerűen nem fogod fel ésszel (naná), hogy te ráutaló magatartással (felszálltál a buszra) magánjogi szerződést kötöttél a céggel (mint milliónyian nap mint nap). ebben a szerződésben az utazási feltételek előre ismerhetően a rendelkezésedre álltak. csak te nem tájékozódtál megfelelően. TE NEM TELJESÍTETTED a szerződés rádeső részét. a volán meg igen.

ezt a gyépéoviban nem lehet szükséges ennyiszer kihangsúlyozni.. hogy elsőre nem megy ennek a megértése, hát istenem. de még most sem? tényleg nem?!

anyám borogass..

metal · http://electric.blog.hu 2011.01.20. 13:07:35

@fogsunder: Miért közokirat az a sajtcetli, amit az ellenőr kitölt, és rajta kívül senki nem írja alá? Ha úgy lenne, ahogy mondod, akkor simán küldhetnék bárkinek a fizetési felszólításokat, és akinek nem lenne tanúja rá, hogy az utazáskor éppen máshol volt, azt meg is vágnák! Érzed a problémát a dologban?

Sics68 2011.01.20. 13:10:29

@Balogh Ádám Software:

> Becsületes, jóhiszemű és ártatlan
> embereken gazdagodtok meg, akik minden
> szabályt igyekeznek követni,

Faszt igyekszel te minden szabályt követni.

Amit véletlenül épp ismersz meg ami véletlenül épp kedvedre való, azt betartod vagy nagy hanggal szajkózod ... amit meg nem ismersz vagy ami nem tetszik neked azt le se szarod.

És miközben a rád vonatkozó pofonegyszerű szabályt elolvasni is hülye vagy, nagy pofával rinyálsz, hogy a szabályrendszer egésze védjen téged meg...

És amikor hülye voltál, és legfeljebb kérhetnéd, hogy emiatt ne nagyon basszanak meg, akkor meg még neked áll feljebb...

bye
Sics

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 13:13:43

@fogsunder: "TE NEM TELJESÍTETTED a szerződés rádeső részét." Ez a jog, amivel a Ptk. 5. szerint visszaélnek. Még mindig nem írtad le, hogy miért nem élnek vissza, miért jogos még két bőrt lenyúzni arról, aki fizetett, miközben sok bliccelő meg szabadon fut.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 13:17:44

@Sics68: "Amit véletlenül épp ismersz meg ami véletlenül épp kedvedre való, azt betartod vagy nagy hanggal szajkózod ... amit meg nem ismersz vagy ami nem tetszik neked azt le se szarod."

Tudod, hogy mennyi egy bérletigazolvány kiállítása? 30 Ft. Gondolod meg akartam spórolni ennyit? Tet totálisan hülye vagy! Fogalmam sem volt róla, hogy létezik, mert amikor ott, a Népligetnél akartam ilyet, azt mondták, hogy nem kell. Kész. Ennyi. Ezt mondták, hogy nem kell. Ezért nem volt. Ők mondták, nem én. Nekem nem fáj a 30 Ft, ha ezt írja elő az üzletszabályzat. De ne hazudják, hogy nem kell. Bár nem hazudtak, mert ahhoz tényleg nem kellett. De ez a kettős szabályozás nem logikus. Látom már, ebben a kurva országban nem szabad logikusan és jóhiszeműen gondolkodni, mindenki ellenség, így kell mindenkire tekinteni. Akkor valószínűleg elolvastam volna. De sajnálom, én nem ilyen vagyok, ha ez kell az országnak, akkor húzok a picsába, itt meg nyírjátok ki egymást. Ha sok pénzem lesz kint, akkor majd küldök fegyvereket, hátha hamarabb elfogytok tőle. Idióták!

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 13:22:48

Most komolyan. Élelmiszerboltban van fehér és barna kenyér. Barna kenyér polcára hátul, a kenyerektől eltakarva oda van írva, hogy csak piros pólóban szabad megvenni, különben 100000 Ft pótdíj. Megveszed a fehéret két napig, harmadnap barnát akarsz. Kasszánál simán kifizettetik, kassza után a kijáratnál biztonsági őr elkéri a blokkot, megnézi a pólódat és megbüntet 100000 Ft-ra. Jogszerű? Ha igen, akkor nyitok élelmiszerboltot, és kurva gazdag leszek egy éven belül. Ha nem, akkor meg a Volán sem jár el jogszerűen.

Amúgy a bíróság nem olyan, mint ti, hülyejogászok. Bizony, a MÁV-nál is kinyírták a fél üzletszabályzatot a jóhiszeműgés megsértése miatt jópár pontnál. Szerencsére vannak értelmes bírók, akik ismerik a Ptk-t is, nemcsak az egyes cégek saját maguknak kedvező szabályzata alapján döntenek.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 13:22:53

@metal: azért mert az a sajtpapír jegyzőkönyv. a jegyzőkönyv meg közokirat. ez van.

nem eszik olyan forrón a kását. a volánnak nem az az érdeke, hogy bárkit megbüntessen. csak az, hogy a bliccelőket mindenképpen megbüntesse. (és sajnos ebbe a büntetendő körbe olykor-olykor valamennyire menthető okból kevésbé bűnösök is belekerülnek - de attól a büntetés jogossága nem vitatható, legfeljebb a mértéke, de az is kérelem alapján. ha egyszer az a szabály, hogy érvényes menetjegy és/vagy igazolvány nélkül utazol, akkor megbüntetnek, akkor az is kész. írtam, hogy engem is büntettek már meg, pedig nem akartam bliccelni. DE magát a pótdíjat megfizettem. nem nagy örömmel elhiheted. a nagy többség érzékeli, hogy mikor lehet eredménye, és megalapozott indoka kiállni az igazáért. ez nem az az eset.)

az ilyen, tényleg nem is én voltam a bliccelő ügyek úgy intézhetők el, ahogy mondtam. és túlságosan démonizáljátok (még az általános azért valamennyire megalapozott ;-) vélekedéshez képest is) példának okáért a volános ellenőröket. ha mondjuk láttak egy sötétképű bliccelőt, aki a te bejelentetten ellopott személyid alapján bemondásra igazolta magát (mert nem akadékoskodnak az együttműködő bliccelővel az ellenőrök), akkor nincs az az isten (van csak ennek az esélye nagyon kicsi, és kell hozzá, hogy rossz színben tűnj fel - volt már 10 büntetésed az elmúlt években), hogy téged valóban megbüntessenek.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 13:27:02

@Sics68: :-D

az ilyen kis okoskodó nyomingerek tudják az emberből legjobban kihozni a faszkorbácsot..

engedelmeddel a jogos és tömör felháborodásodon is jót röhögtem. :-)

BÁS is egyre jobban belelendül.. ásd csak magad még mélyebbre te fasz! ;-)

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 13:28:44

@fogsunder: Akkor melyik az az eset? Szerintem pontosan ez az az eset, amikor a menetdíj maradéktalanul ki lett fizetve (szó sincs kedvezményre jogosító igazolványról, teljes árú bérletem volt), és bizonyíthatóan jóhiszeműen jártam el. És nem vagyok kevésbé bűnös, mert egyáltalán nem vagyok az. A bliccelőket valóban meg kell büntetni, de híres mondás, hogy fusson száz bűnös, minthogy vesszen egy ártatlan. Ezt mondja ki a Ptk. 4. is a jóhiszeműség elvével. Az üzletszabályzat nem önkényes, hanem a bliccelés visszaszorítása a célja. Jelen felhasználása öncélú, és nyerészkedésre irányul. Az ilyen büntetés nem lehet jogos, mert nincs bűn, csak tévedés, az is bizonyíthatóan jóhiszemű, és bizonyíthatóan nem okozott kárt. Ha neked ezek a foglamak semmit nem jelentenek, a Ptk. 4. és 5. csak díszlet a preambulumban, akkor azt hiszem, nincs miről vitatkoznunk. Hagyjuk, hogy a Volán jogászai gondolkodjanak, ha pedig úgy döntenének, akkor a bíróság. A Dunasecurity-hez meg végképp semmi közöm, mert nem állok velük szerződésben.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 13:30:58

@Balogh Ádám Software: a boltokat is ellenőrzik. hogy betartják-é a szabályokat. tv. rendelet, szabályzat, ésatöbbi. és abban rögzítve van mit szabad és mit nem.

úgyhogy nem lennél te gazdag. fizetned kéne ott is bőszen a büntetéseket, mert amilyen hülye vagy és mert nem hazudtolnád meg magadat ott sem olvasnád el, hogy mi vonatkozik rád szabályi szerint..

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 13:35:23

@fogsunder: Volánbusz ellenőreire talán nem vonatkozik a törvény. Legalábbis a Ptk. eleje nem?

És nincs ott is, mert itt NEM FOGOK fizetni, mert kifizettem becsületesen, amit kellett.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 13:43:47

@Balogh Ádám Software: de senkit nem kell érdekeljen, hogy te jóhiszemű vagy-e..

szabály: nem érvényes menetjeggyel utazol = pótdíj. ennyire egyszerű. nem kell vizsgálni, hogy te most akkor tulajdonképpen jóhiszemű voltál-e. kit érdekel? ez volt a szerződésben. előre tudhattad, csak TE nem tájékozódtál megfelelően. ennyi a történet.

a legcélravezetőbb, ha befizeted a pótdíjat még mielőtt duplázódik, triplázódik az összege megint csak az utazási feltételekben megjelölt módon (gondolom a volánnál is többet kell fizetni, ha nem helyszínen, vagy 3, netán 30 napon túl fizeted ki). és vagy megjegyzed egy életre, hogy sofőrnél vett bérlethez kell a bérletigazolvány (igen. pár forint, tehát akkor nem megérte volna azt megvenni és akkor soha nincs bajod abból, hogy nem ugyanaz ha sofőrnél vagy bérletpénztárnál veszed a bérletet??) és a mostani összeget tanulópénznek veszed. nem kellemes. senkinek nem az. lesz még ilyen bőven megnyugtatlak.. csak más. (márha nem vagy teljesen tökkelütött.)

vagy kéred, hogy mérsékeljék a büntetést bérletbemutatási díj megfizetésére. amit nem feltétlenül fognak engedni. ugyanis nem kötelező. viszont ezzel meg nem érdemes szerencsétlenkedni, ha villámgyorsan bemész a volán panaszirodájához, és a "Mancika" azt mondja, hogy nem lesz belőle semmi. akkor fizesd be a pótdíjat és vedd tanulópénznek. jobban ráfaragsz ha a törvényben előírt időn belül megkapod a válaszukat. (mert ugye addigra már nőhet is az összeg.)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 13:47:15

@Balogh Ádám Software: akarsz fogadni? .. itt többen is felhívtuk rá a figyelmedet, hogy jobban teszed, ha fizetsz. és, hogy ne követelőzz, hisztizz, nyígj, hanem kérj!

ez volt a korrekt tanács.

rajtad áll, hogy megfogadod-e. nem nekünk lesz további kárunk belőle (sőt. eredetileg se nekünk volt.)

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 13:50:10

@fogsunder: NEM fogok tanulópénzt fizetni. Mert nem követtem el hibát, a jóhiszemű és logikus feltételezés NEM hiba. Kifizettem a bérletet, miközben rengeteg utastársam nem. Baszogassák azokat.

"szabály: nem érvényes menetjeggyel utazol = pótdíj. ennyire egyszerű. nem kell vizsgálni, hogy te most akkor tulajdonképpen jóhiszemű voltál-e. kit érdekel? ez volt a szerződésben. előre tudhattad, csak TE nem tájékozódtál megfelelően. ennyi a történet."

Egy buta jogászgépnek ennyi, de szerencsére a törvényalkotók is ismerték őket, ezért vezették be a Ptk. 5-öt. Ha az ellenkérelemben leírom, akkor az ítélet indklásában ott lesz, hogy miért nem visszaélés. Elég nehéz lesz megindokolni.

Jogászoknak erkölcsöt nem tanítanak? Ez teljesen ismeretlen fogalom arrafelé? Elég szomorú. Ezért van az, hogy minden forinthoz, amit kaptok könny és vér tapad. Hogy tudtok ilyen pénzből élni? Gyilkosokat, bűnözőket védtek, meg vállalatóriásokat, akik a kisembereket akarják kirabolni! A tisztességes embert élből gyűlölitek és elperelitek a vagyonát, miközben a legnagyobb maffiózókat meg kimossátok. Hányok tőletek!

szgyula 2011.01.20. 13:53:10

Ize, tudtommal a szerzodesben ilyen nem lehet, mert polgari szerzodesben nincs potdij. Maximum kotber van, az meg nem lehet ennyi. Ezert az AFSz-re kar mutogatni, azt szerintem felulbiralja a torveny (Ptk). A kerdes az, hogy mibol is ered a potdij (rendelet, stb.).

Illetve azert van egy vicces vonulat, amit le kene ragni: Itt az utas tudja bizonyitani, hogy volt berlete. Tudja bizonyitani, hogy az csak o vehette igenybe (szemelyi igazolvany szam). Tudja igazolni, hogy arra vette igenybe, amire vette (topeldany a sofornel). Azaz semmilyen kart nem okozott a Volannak. Ekker lehet-e jogos a potdij?

Meg elo lehet rantani a joerkolcsbe utkozo szerzodes semmis kitetelt is. Ez meg joerkolcsbe utkozik szerintem...

Szakadjunk mar el a kadari elvektol (mert a portas aszondta)...

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 13:53:55

@fogsunder: Jelenleg SENKINEK nincs kára, utas fizetett és utazott. Ennyi a történet. Akik kárt próbálnak okozni, az a Volán, de nem fogom nekik önként és dalolva hagyni.

Tömegével olvasni visszaélésekről. Mindenki birka, utolsó falatját is a korrupt állami vállalatok rosszindulatú ellenőreinek ajándékozza. Én nem fogom. Ha van felesleges pénzem, azt is előbb adom oda egy alapítványnak, mint ezeknek a rohadékoknak.

Bár tökmindegy, mert azt is elperelik. Amikor a Gyermekráknak adtam az 1%-ot, azt is a hozzád hasonló takonyjogászok elvették és odaajándékozták a rohadék apehnek. Nagyon remélem, hogy ők is a rák legszörnyűbb fajtájában döglenek meg. Az erkölcs fogalma a jogászoknál nem létezik. Undorító féregtársaság.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 13:55:04

@Balogh Ádám Software: ...

nőőővérke! nővérke.. az egyeskének rohama van, hozza kérem a 6"-os beöntőcsövet, had örüljön..

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 14:04:35

@fogsunder: Látom, te is jó sok tanulópénzt fizettél a diplomádért az Ecserin...

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 14:06:29

@szgyula: ha utazol a buszon, de jegyet nem veszel, bérleted nincs és/vagy nem érvényes, akkor az ellenőrök akkoris pótdíjat fizettetnek veled akár van rajtad sapka, akár nincs. jogosan. mindegy, hogy te most jóhiszemű voltál vagy sem. az más lapra tartozik. egy olyanra amit nem kell elbírálni. ilyenek a feltételei (annak érdekében, hogy minél kevesebb bliccelő legyen) az utazásnak. mindezt elfogadod mikor utazol.

a volán (is) szolgáltatást nyújt. méghozzá díj ellenében. (és egyéb feltételek mellett, amit előre tudhatsz). úhygogy létezik olyan, hogy pótdíj, már hogyne létezne. egyébként ha kifizetted a pótdíjat (még ott helyben) akkor tovább is utazhatsz, persze csak addig a határig, ami alapján a pótdíjat kiszámolták. (ha teljes távolság alapján számolták ki, mert mondjuk pont a viszonylat nem állapítható meg, akkor végállomásig, ha a viszonylat megállapítható, akkor addig.)

kérni még lehet, ha a tények ellenünk szólnak is, de plafonig ugrani, meg követelőzni és kinyilatkozni nem. aki szarban van ne ugráljon. örökérvényű jótanács.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 14:13:12

@Balogh Ádám Software: aham. kibuszoztam oda. és képzeld! meg sem büntettek az ellenőrök, mert én - ellentétben veled - nem voltam hülye: 1. érvénytelen menetjeggyel utazni 2. ha véletlenül otthon maradt a bérletem, stb. azon rugózni, hogy de nekem biztos kurvára igazam van, ráadásul a pert is én nyerném..

"Tic tic tac that's the sound of your life running out.." baszd csak el nyugodtan az időt azzal, hogy ide írogatsz. majd megsarcolnak még jobban. ha meg perelsz akkor pláne.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 14:19:29

@fogsunder: Velem ellentétben hülye voltál, és kurva sok időd van. Mindig, minden jegyen elolvasod, hátha változtak a feltételek. Én meg tudok logikusan gondolkodni. Kurvaországban úgy látszik, ez bűn.

Mindenesetre még mindig nem kaptam magyarázatot, hogy miért nem visszaélés a joggal. Az, hogy ez a szabály, az maga a jog. Azzal élnek vissza. Konkrétan a Ptk. 5. ellen mi szól? Olyan még nem írtál. Mert nem is tudsz.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 14:30:31

ha tudnál logikusan gondolkodni nem büntettek volna meg. vagy legalább nem hirdetnéd magadról, hogy hülye voltál, vagy és maradni is kívánsz.

nem. nem olvasom el minden nap a bérlet hátoldalát. úgyhogy ha véletlenül változnának az utazási feltételek jelentősen, akkor szopó. tanulópénz. (de a te esetdben még csak nem is változtak a feltételek, csek eredendően nem tájékozódtál róluk! mióta is "buszozol"? gyépés-e vagy? ..)

ami egyértelmű azt nem kell magyarázni. ha neked valami nem az, akkor meg felesleges is lenne.

Sics68 2011.01.20. 14:31:12

szgyula 2011.01.20. 13:53:10
> tudtommal a szerzodesben ilyen nem lehet, mert polgari
> szerzodesben nincs potdij. Maximum kotber van, az meg
> nem lehet ennyi.

Hm, bocsi, szeretném ha utalnál jogszabályhelyre hogy ezt honnan veszed. ( Nem akarok veled kötekedni, látom-tudom hogy mindig korrekt eszmecsére törekszel.)

> van egy vicces vonulat, amit le kene ragni: Itt az utas tudja
> bizonyitani, hogy volt berlete. Tudja bizonyitani, hogy az
> csak o vehette igenybe (szemelyi igazolvany szam). Tudja
> igazolni, hogy arra vette igenybe, amire vette (topeldany
> a sofornel). Azaz semmilyen kart nem okozott a Volannak.
> Ekker lehet-e jogos a potdij?

A következőket okozza a VOLÁNNAK:
a volán dolgozóinak kell pöcsölni a panaszkezeléssel
(mert hülye volt és nem olvasta el mi van rá írva)
a volán dolgozóinak kell előkeresni az a bizonyos tőpéldányt
nekik kell emailezgetni, telefonálgatni (mert az utas pöcs volt és nem olvasta el mi van ráírva)
részben az ilyen idióták miatt kell ellenőröket (több ellenőrt) tartani

Mindez azzal okozza, hogy nem tartja be korrekt módon az utazási feltételeket, amiket a VOLÁN ezer helyen kilakátolt, felrakott a honlapra, sőt a bérletszelvényre nyomtatva még a hülye utas kezébe is nyomott...

De ő nem olvassa el – dolgozzon más helyette, derítse ki hogy tényleg arra az útvonalra szólt-e a bérlet, kommunikálgasson emiatt, töltsön vele időt stb.

Szóval a hülyeutas épp a más faszával akarja venri a csalánt, és közben még veri a mellyit, hogy ő jóiszemű...

Na pont ilyen szerződéses partnert kívánok én az ellenségeimnek :-)

Ennyi. Szerintem ha erre a VOLÁN válasza az, hogy OK öcsémbazmeg, ez 8000 Ft lesz (10 napon belül, utána 12 000) az egy roppantul korrekt válasz :-)

***

Az én válaszom amúgy az lenne, hogy OK, a fenti esetben bérletmutatás díja (1300 Ft) + tőpéldány előkerítésének adminisztrációs költsége.

Mondjuk miután belefutnék pár ilyen faszfejbe mint a posztoló, a bérlet-tőpéldányok őrizgetését ki-outsource-ölnám Kínába vagy Indiába, és ha kell a komának az igazolás, hogy tényleg arra a viszonylatra vette (mert hülye volt és nem olvasta el...), akkor jó szándékom jeléül adnék neki írásban egy felhatalmazást, amiben leírom a tőpéldányokat őrizgető cégnek, hogy a koma ha akar a helyszínen (az őrzés helyszínén...) felőlem beletekinthet, lemásolhatja az adott lapot stb.

De az a megoldás is helyénvaló volna, hogy az ügyfélszolgálaton azt mondanom, hogy OK, bérletmutatási díj + közjegyző előtt készült hiteles okirat bemutatása a tőpéldányról.

Sajna a tőpéldányokat nem az ügyfélszolgálaton őrzik, és az ügyfélszolgálat csak közjegyző előtt készült hiteles másolatot fogadhat el a belső szabályzat szerint... sokan akarnak ugyebár trükközni...

Ragozhatjuk úgy is, hogy a tőpéládányokat mondjuk egy csengersimai raktárban őrizzük. Lakik ott a közelben közjegyző is, aki kiszáll neki oda a helyszínre ha kéri... ( Az ugye érthető, hogy a ennek a költségeit: közjegyző munkadíja és kiszállása a másolatot igénylő hülyeutasnak kell megfizetnie... )

***

Sics

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 14:33:14

@fogsunder: Logikus gondolkodás, hogy azonos paraméterű bérlethez nem tartozik más szabály. Meg sem fordult a fejemben, mi is indokolná? Ezért büntettek meg. Gyanakodnom kellett volna rosszhiszeműen.

Továbbra is várom, hogy mi szól ebben az esetben a Ptk. 5. ellen, miért felel meg a pótdíjazási rendelet társadalmi céljának a jóhiszeműen fizető utas pótdíjazása. Erre találták volna ki, nem a bliccelők ellen? Akkor elnézést, hogy nem bliccelek!

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 14:41:36

@Sics68: Teljesen felesleges tőpéldányokkal baszakodni, a lakcímből kiderül, hogy melyik szakaszon használom. Az meg, hogy más szakaszra váltottam, teljesen irreális és rosszhiszemű feltételezés, a bérlet ára olyan magas, hogy csak oda érdemes váltani, ahonnan naponta járok. Így okozott kár továbbra sincs.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 14:43:49

Azért az jó, hogy itt mindössze 2 ember van, akinek negatív az erkölcsi érzéke. Remélem, hogy nem bírók vagytok, mert akkor nagy szarban van minden becsületes ember az országban.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 14:52:54

@Balogh Ádám Software: a logikus az lett volna, hogy legalább egyszer(!) a kezdet-kezdetén elolvasod a bérlet hátoldalát, vagy a plakátokat, vagy az utazási feltételek ezernyi más fellelhetőségét. te még ezt sem tetted!

megakadt a lemez? tényleg nem tudod felfogni, hogy jog szerint szerződtél a volánnal, de aztán te voltál aki a szerződés egy részét nem teljesítetted? nem kell mást vizsgálni. lehet ellene lázadni, de ez nem újdonság. mindig is így volt. hogy ki volt jóhiszemű és ki nem, az nem változtat azon, hogy a pótdíjazáshoz szükséges feltétel teljesült, így pótdíjat fizettetnek veled..

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 14:56:09

@fogsunder: Egyszer, a kezdet kezdetén megkérdeztem a Népligetnél. És betartottam, amit ott mondtak.

Nálad akadt meg a lemez. Azt a szabályt ismételgeted, amivel visszaéltek. Azt nem is próbálod megmagyarázni, hogy miért volt erkölcsös, a társadalmi céljával összhangban levő az alkalmazása fizető utason.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 14:57:27

@Balogh Ádám Software: te becsületes emberek mintapéldánya teee. :-D aki akárhogyan is forgatod, csak érvénytelen menetjeggyel utaztál a buszon, most meg rísz.. nem lenne ez akkora probléma, de te azzá teszed.

szaladj csak fejjel a falnak, majd betörik a fejed. (bár lehet, hogy te akkor sem tanulnád meg a leckét. mintha álomvilágban éltél volna eddig, és most sem a való életbe léptél ki, hanem egy újabb álomba, ahol ráadásul csak az az igaz és jó amit te mondasz.. ÉBRESZTŐŐŐŐ!)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.20. 15:04:14

@Balogh Ádám Software: "Egyszer, a kezdet kezdetén megkérdeztem a Népligetnél. És betartottam, amit ott mondtak."

MUHAHAHAHAHAHAHHAHAHAHA! elhitted. így jártál.

mondtam már van különbség aközött, hogy a hülye okoskodik vagy az okos hülyéskedik. te okoskodsz. felőlem csináld nagyhangon és pereskedj akár, ha ennyi után sem sikerül veled megértetnem, hogy csak még nagyobb kárt okozol magadnak vele..

mondjuk elkesrítő, hogy vannak olyan emberek is akikben ennyire dúl az indulat, mint benned. az senkit nem érdekel, ha magadat a saját hülyeségeddel szivatod, de komolyan sajnálom a volán dolgozóit, hogy ha a végén nyernek is a perben, ám addigis foglalkozniuk kell a fasságaiddal..

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 16:32:27

@fogsunder: Vagy nekik törik be. Úgy látom, mégsem vagy jogász, csak szövegböfögő.

Ha a Volán beperel, beadok egy ellenkérelmet az ügyvédemmel. Ekkor a bíróság értékeli a kérelmet és az ellenkérelmet együtt. Nem dobja ki az ellenkérelmet, mert nem teheti. Ha ott joggal való visszaélésra van hivatkozás, akkor megvizsgálja, hogy összefért-e a társadalmi rendeltetésével a jogszabály alkalmazása.

Nem úgy megy, hogy nem tartottam be, akkor jogos. Hanem megnézi, hogy ez a szabály jelen körülmények között alkalmazható-e. Ha beleütközik a joggal való visszaélés tilalmába, továbbá sérti a jóhiszeműséget, vagyis erkölcstelen nyerészkedés, akkor azt kell ítélnie, hogy nem jogos.

A bíróságnak meg kell tudnia különböztetni a trükköző bliccelőt a fizető utastól, aki belesétált egy csapdába. Előbbinél a pótdíjat és kamatait meg kell, hogy fejelje még egy perköltséggel is, utóbbi esetben viszont meg kell védenie a fizető utast. Ezt nevezik igazságszolgáltatásnak. Ha nem így tesz, ha a Ptk. 4-est és 5-öst semmisnek tekinti, akkor csak jogszolgáltatást végez: kiragadja a neki tetszőt, és az alapján ítél. Sajnos ilyen is van, nincsenek illúzióim. Azt viszont tudom, hogy emiatt van kettő plusz egy szintje a bíráskodásnak, hogy végül az igazság győzzön, ne az erkölcstelen és bamba jogértelmezés.

Balogh Ádám Software 2011.01.20. 16:33:07

@fogsunder: Igen, elhittem, ami a jóhiszeműség elvének megfelelő jogkövető magatartás.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.01.20. 19:20:09

@Sics68: A gond ott van, hogy mivel messze nincs mindenhol kifüggesztve az utazási feltételek ahol azt az utazás megkezdése (szerződés megkötése) előtt elolvashattad volna, ezért nem állítható, hogy az utazási feltételek tartalmát ismerték és akaratukkal egyezőként fogadták el a felek.

Így az utazási feltételek nem feltétlenül jelenti annak a ráutaló magatartással létrejött szerződésnek a részét, amit te a felszállással, a viteldíj kifizetésével, a Volán pedig a buszvezető általi "tájékoztatással" (a frissen vásárolt bérlet elfogadásával) kötöttél.

Sőt az adott helyzetben a bérlet hátulján való tájékoztató elolvasása miatt várakoztatni a buszt, menetrendhez képest késést okozni (megzavarni a közérdekű üzem működését) nem része az elvárható magatartásnak. Mivel a szerződés megkötése (és a vásárlás) előtt ezt sem ismered meg, csak utána ezért szerintem ez is támadható.

Az, hogy a sofőr először jelezze: Ez így nem lesz jó viszont része a PTK szerint előírt együttműködésnek szerintem. Hiszen neki feladata volt ellenőrizni, ha azt jóként fogadta el, akkor az adott helyzetben a magatartásával megtévesztette a fogyasztót. Ez sem a fogyasztó mulasztása.

Az pedig, hogy a Volán képviselője korábban azt jelezte, hogy "nem kell bérletigazolvány" (és az eltérő bérlettípusok szabályozása keveredik) is probléma. Hiszen ebben a helyzetben a Volánnak lehetősége volt, hogy az utast a bérletigazolvánnyal kapcsolatos kérdése kapcsán pontosan tájékoztassa (elmondja mihez kell, mihez nem), ez is elvárható tőle szerintem a PTK értelmében. Itt ismét a Volán mulasztott.

Ez már nem a post témája, de szerintem erre a helyzetre tulajdonképpen az lenne a megoldás, hogy ha már a tömegközlekedés "közfeladat", akkor azért az állam fizetne a szolgáltatónak, te pedig mivel az állam által nyújtandó szolgáltatást veszel igénybe fizetsz az államnak.

Az utazási feltételek innen jogszabály lehet, az ellenőr hatóság, a pótdíj helyett pedig lehet szabálysértési bírság. Jobban behajtható lenne az összes követelés, és olcsóbb lenne a tömegközlekedés. És lenne normális jogorvoslat, minden normálisan lenne dokumentálva.

Hogy jelenlegi helyzetben a Volán sorozatos mulasztásait érezzük súlyosabbnak, vagy az utasét, ne adj isten döntően a politika mulasztásairól beszélünk (és a jogbiztonság sérelméről) az már egyéni vélemény.

Hogy az utas a bűnös, vagy a Volán, vagy akinek a jól működő szabályozás megalkotása lenne a kötelessége, de azt tudatosan megszegte, hatalmas vesztességet okozva ezzel mindannyiunknak? Vannak fokozatok :)

metal · http://electric.blog.hu 2011.01.21. 08:17:30

@fogsunder: Aha! Tehát szerinted, attól, hogy EGY személy felír egy papírra bizonyos dolgokat (senki más nem igazolja, hogy a beleírt adatok, tényállás,...stb valós), és ráírja, hogy JEGYZŐKÖNYV, akkor az már közokirat, és a benne foglaltakat el KELL fogadni tényként? Ezt komolyan gondolod? Meg azt is, hogy egy (a büntetés utána legalább fél évvel) bírósági eljárásban, az ellenőr hitelesen ki tudja jelenteni, hogy bizony ő emlékszik, és engem büntetett meg?

metal · http://electric.blog.hu 2011.01.21. 08:18:52

Az a tény, hogy a Volán azt szívatja akiből él (bérletes utas), mutatja, hogy mennyire messze van egy normális szolgáltatótól!

szgyula 2011.01.21. 12:18:22

@Sics68: Én átfutottam a Ptk.-t, bár nem vagyok jogász. Ebben én azt látom, hogy az adott esetben késedelmes teljesítésre lehet hivatkozni, amire kamatot lehet szedni, stb. Ebből nem lesz egyhamar pótdíj összeggel megegyező összeg. Lehet még a szerződésben kötbért kikötni, de ezt egyrészt írásban lehet csak megtenni, másrészt pénztartozás esetén csak a késedelmi kamatot lehet kérni. Lehet még kártérítést kérni, de ahhoz igazolni kell a kárt.

Mint teljes dilettáns (nem vagyok jogász) nekem kicsit nehézkes a pótdíj értelmezése a Ptk. keretein belül. Bádogost se pótdíjazhatom, ha nem csinálja meg az ereszemet. Itt meg kéne találni, mi az igazi jogalapja a pótdíjnak, mert lehet, hogy nem az ÁSzF...

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.01.21. 13:20:06

Erről már volt szó egyszer, van pár olyan eset, amikor a felek közti jogviszonyt nem kizárólag a PTK. szabályozza.

Ha jól emlékszem a Ptk. 226. § (1) bekezdése teszi lehetővé, hogy más jogszabály meghatározza a szerződés egyes elemeit. Ilyen eset például a villany, gáz, távhő, vagy épp a tömegközlekedés. Polgári szerződésről van szó, amelynek tartalmát jogszabály határozza meg.

A pótdíjat valamilyen egyéb jogszabályban (törvény, önk. rendelet, de még az is lehet, hogy ősidőkből ittmaradt törvényerejű rendelet) határozza meg, a összeget pedig valamilyen rendelettel módosítják folyamatosan.

A pótdíj egész egyszerűen az érvénytelen jeggyel való utazás díja.

Balogh Ádám Software 2011.01.21. 13:52:29

Most válaszoltak, törlik a pótdíjat különös méltányosságból. Szerencsére a Volánbusznál vannak értelmes emberek, ellentétben a Dunasecurity-s ellenőrökkel.

Shadow82 2011.01.21. 14:15:42

@Balogh Ádám Software:

A levelet amit írtál beposztolhatnád. Kíváncsi vagyok, hogy kértél-e, érveltél-e, vagy végülis fenyegetőztél-e.

Balogh Ádám Software 2011.01.21. 14:33:04

Panaszt tettem, érveltem, de nem fenyegetőztem. Elsőre nem jó ötlet. Nem ők voltak a rosszindulatúak, hanem egy külsős cég ellenőrei. A Volánbusznak nem érdeke a +8000 Ft, mert cserébe elveszi az emberek kedvét a becsületes fizetéstől, ha azt tapasztalják, hogy akkor is ki vannak téve a pótdíjazás veszélyének a rosszindulatú ellenőrök miatt (direkt a formai hibákra utaznak, hogy minél több jutalékot kapjanak). Sokkal többet veszít rajta, mint amennyit nyer. Mivel értelmes emberek, ezt ők is tudják, ezért is törlik.

A levelemet nem szeretném beposztolni, hasonló, mint az a levél, ami itt szerepel a poszt elején, kicsit konkrétabbak benne a részletek, mert később, jobban átgondolva írtam. Továbbá nem célom, hogy bliccelőknek adjak tippeket, hogyan lehetne megúszni a büntetést. Ők szépen fizessenek csak pótdíjat.

2011.01.21. 18:39:25

@Sics68:
ez most épp kurvára beszoptad (mint a legtöbb szarcsavargatásból foslét előállító kényszerokoskodásoddal együtt, ami sokszor okozott már itt nekem és többeknek fizikai fájdalmat), a másik billentyűtoló agybankevés ellenben űbererkölcsi érzékkel megáldott harcimajommal együtt. ezt mondjuk sejteni lehetett előre, egyrészt abból h nem csak a postoló és a többség szerint volt büdös ezen dolog, hanem pl. a ptk. szerint is. meg a józan ész szerint is. meg az normális ember erkölcsi érzéke szerint is. csak az ilyen normálatlanok, mint te, ekéztétek a postolót.

Sics68 2011.01.21. 20:41:13

Üdv!

szgyula válaszolt neked:
> átfutottam a Ptk ... én azt látom, hogy az adott esetben
> késedelmes teljesítésre lehet hivatkozni, amire kamatot
> lehet szedni, stb. Ebből nem lesz egyhamar pótdíj összeggel
> megegyező összeg. Lehet még a szerződésben kötbért kikötni,
> de ezt egyrészt írásban lehet csak megtenni, másrészt
> pénztartozás esetén csak a késedelmi kamatot lehet kérni.
> Lehet még kártérítést kérni, de ahhoz igazolni kell a kárt.

Én a következőképp írnám ki az utazási feltételeket:
1.
A járaton történő utazás alapdíja 12000 Ft + valamekkora összeg a leutazott távolságtól függően.

2.
Kedvezményes az utazás, mindössze 8000 Ft(+ utazási távolság alapján számolódó rész ), ha ezt az összeget az
utas az utazást követő 8 munkanapon belül befizeti a társaság pénztárába vagy számlájára utalja.

3.
További, még kedvezményeseb utazási feltételek vonatkoznak azokra a kedves utasokra, akik bizonyos további feltételeket is teljesítenek:
- előre fizetnek az utazásért ( azaz jegyet vagy bérletet váltanak)
- ezt az vonatkozó szabályzatban leírt módon kitöltik
- maguknál tartják
- az utazás megkezdésekor a sofőrnek később pedig a felszálló ellenőrnek kérés nélkül felmutatják
- továbbá mind az ellenőrrel, mind a sofőrrel (mind utazótársaikkal ) szemben udvariasan viselkednek
- és persze a többi utazási feltételt is betartják. ( Nem hangoskodnak, zenélnek, kajálnak a buszon, nem koszosak, nem büdösek, nem szállnak fel szájkosár nélküli pitbullal stb. )

Ebben a konstrukcióban mint látod szó sincs pótdíjról, CSAK egy kedvezményes utazási feltételekre vonatkozó lehetőségről :-)

***
Avman:

Szerintem te pusztán hülye vagy. ( Meg mániákus kötözködő.)

A volán "jó fej" volt, és azt mondta, hogy törli a pótdíjat különös méltányosságból.

( Vagy PR okból vagy ki tudja miért. )

Ez hol változtat a történtek jogi megítélésén, vagyis azon, hogy mi lett volna ha a VOLÁN úgy dönt, hogy megnézi mit mond a helyzetre a bíróság?

bye
Sics

szgyula 2011.01.22. 08:00:52

Ez viszont beleütközne a jó erkölcsbe, mert ennyiért (12 000) a taxi is elvisz. Az a megoldás, amit Pascal mond. Meg kéne keresni a rendeletet, bármit. Vagy haladni a jelenlegi úton és pallosjogot adni mindenkinek, akin formaruha van.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.22. 13:47:31

@szgyula: már mitől ütközne jó erkölcsbe?

nem monopolszolgáltató, nem kötelező igénybe venni.

a grashem 4 seasonban 2000 euró egy szoba, a lajosmizsei HK-ban meg 2000 forint, aztán mégse perelgetik a szállodát, pedig 2 nagyságrend a különbség.

2011.01.22. 18:39:34

@szgyula:

Volt régen erről a pótdíj dologról egy tanulmány, szerintem érdekelhet:

jesz.ajk.elte.hu/arato14.html

anyadmajma 2011.01.23. 12:28:48

@Balogh Ádám Software: Szerintem meg örülj neki, hogy így sikerült elintézni. (gondolom azért ne tartsam magam nagyra, nem az én tanácsomra kértél méltányosságot a volántól).
Viszont két dologról meggyőztél: az egyik az, hogy valószínű amikor elkérték a bérletedet, és közölték hogy érvénytelen, akkor elővetted ezt a stílusod, amit itt is, erre a kaller meg úgy volt vele, hogy akkor ugrálj csak, itt a pótdíj, bazdmeg.
A másik meg az, hogy képes lettél volna egy valag pénzt elkölteni a fasszópó köcsög zsebrekizsákmányoló ügyvédekre, és utána meg sírni, mennyibe kerülnek meg hogy dolgoznak. Mert ugye a pert 99.9%, hogy másodfokon is elbuktad volna. Ez van a joggyakorlatban. Lehet köpködni, de attól még ez marad
Ugyanis van egy olyan alapelv, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít a hatálya alól.
Példának ott van a hosszú évek óta a centrum parkoló ellen indított perek sokasága. Senkit sem érdekel a bíróságon, hogy szar a szabályozás, és ezért csomó jóhiszemű ember megszívja, a bírót az érdekli, hogy mi a szabály, és ki vétett ellene.
HOzzáteszem, hogy nekem sem tetszik ez a rendszer, de ez van, ehhez kell alkalmazkodni.

2011.01.23. 14:07:31

@Sics68:
de legalább nem egy sakktábla mellől osztom az észt...

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.24. 13:19:27

@avman: hát persze, hogy nem a sakktábla mellől osztod az észt.. egyenesen a sakktábláról! a v a nicked-ben valójában 7.. a7man.. azaz sötét paraszt.. stimmel! ütésig jár a szád, de addig sajnos nagyon..

a posztoló egy szabályt a saját hülyesége miatt nem tartott be. ezt követően gyaníthatóan már ott helyben is még neki állt feljebb, ezt az ellenőrök érthető módon nem tolerálták (na nem is kötelesek - sőt nem is biztos, hogy rosszindulatúan léptek volna fel)..

a hozzászólók közül Sics68 és én voltunk akik felhívták a felfuvalkodott, agyatlan (sajnos) polgártársunk figyelmét arra a tényre, hogy eredendően sincs igaza, egy perben pedig végképp nem lenne. csak felesleges további költségekbe verné magát. mások felesleges, ostoba bosszantása mellé..

szerintem a volán nem jófejkedésből engedte el a jogos büntetést. ebből a kommentfolyamból is látszik, hogy a volán lett kinevezve bűnösnek többek által. pedig helyesen, szerződés szerint, joggal vissza nem élő módon járt el. már eddig is voltak költségeik, amik akkor nem merülnek fel, ha a posztoló megerőlteti az olvasószervét, és általa felméri, hogyan kell érvényesen utazni. (nemhogy ezt nem tette meg, még reklámozta is önnön hülyeségét, szidva magán kívül mindenkit..) pr ez, csak nem úgy ahogy gondolnánk. a volánnal már korábban megtanulhatták, hogy egy bolond százat csinál..

többször kiemeltem, hogy a magát hosszasan fel nem vállaló jellemtelen sunyi posztoló legfeljebb kérheti a jogos pótdíj részbeni vagy teljes összegének elengedését. végül ezt tette ha minden igaz és sokakat megkímélt önmagától a pénztárcáját meg további megcsappanástól, ám ez sajnálatos módon a felvulkodottságán nem változtatott semmit. ahelyett, hogy meghúzná magát, most "kegyesen elismeri", hogy a volánosok nyilván hibáztak (hát persze a különös méltányosság nyilván azt jelzi, hogy a volán volt a hülye szerintük is), de mivel részére megengedőek voltak, már csak a duna security alkalmazottjai a szemét hülyék gyülekezete.

szánalmas..

a tff által belinkelt anyag érdekes, de gyakorlatilag a második bekezdéstől kezdve tévúton jár. elegendő pusztán abba belegondolni, hogy a kár mértéke már miért kéne a bérlet vitatottan fizetettségére (érvényesség/érvénytelenség eltérő értelmezése a két oldalon) szorítkozzon? a pótdíjban értelemszerűen benne van az adminisztrációs költség is! a volán dolgozói által ügyintézésre fordított általános idő és az arra az időre számított munkabér.

nemhogy a pótdíj, de maga a díj sem annyi lenne, hanem kevesebb, ha a közlekedési vállalatok jobban szűrnék kit szállítanak az utazási feltételeik alapján.. nem csak "fagyizó", utastársait magatartásával zavaró, szájkosár nélküli kutyával külön engedély nélkül felszállókat, fertőző betegséges embereket kellenne kizárni az utazásból, a szándékos bliccelők köre mellett; hanem a modortalan funkcionális és/vagy lusta analfabétékat is..

kisbuszok lennének az hétszentség..

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.24. 13:41:28

@fogsunder: attól, hogy a poszt küldője hülye, még egyáltalán nem következik, hogy a volán nem az.

követhetetlen, zavaros szerződési feltételeket meghatározni, vagy direkt többféle szabályt és többféle bérlet-konstrukciót rendszerben tartani nem célszerű, hacsak nem a pótdijra megy ki a játék.

mellesleg szerintem a jogi út nem biztos, hogy kudarc lett volna.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.01.24. 14:12:48

@mcs: ilyet senki nem állított. főleg általánosan nem.

ez talán nem a közlekedési vállalatok, hanem nagyobbrészt a rátelepedő politika és hozzá a történelem hibája és felelőssége. nem magát a pótdíjazást hagyják benne szándékosan a törvényekben és rendeletekben, hanem nem tudják (nagyrészt mert dilettánsok) kizárni az egyébként büntetendő (itt pótdíjazandó) cselekményeket.

ha hibázik a bíróság, akkor nyerhetett volna a posztoló (akinek igaza sincsen) pert.. ;-) általános jogelvekkel mindenki tud dobálózni, de egyedül arra, az a kreativitás és/vagy más indok hiányára vall. az meg egy a posztrolló által egyértelműen nem teljesített szerződési ponttal szemben - amire szintén lehet tromfolásban hozni akár az alkotmányt is..

olyan ez mintha két pakli kártyából lenne a felperesnél és az alperesnél is az egy-egy alsó-felső-király-ász, és a játékszabály az lenne, hogy a maradékből a nagyobb szám nyer, persze csak ha van.. akinél csak hatos van az hetessel, nyolcassal, kilencessel, tizessel szemben nem nyerhet.. a posztolónál meg még hatos se nagyon lenne ebben a játszmában.. hivatkozhatna a tök alsóra, mert hülye volt olvasni, és betartani egy szabályt; a tök felsőre, mert szerinte jóhiszemű volt és a volán szerinte a joggal visszaélt; valamint a tök ászra, hogy de neki igenis igaza van és aki ebben nem hisz az annyira tökhülye amennyire ő szerinte tök király..

erre válaszként a volán képviseletéből is elő tudnák hívni ugyanazon sort csak más, a posztolóéval ellenkező értelemben; és hát hatosnál bőven többre lennének képesek (már csak a megismert "tények" alapján is - megjegyzem ha tényleg csupán azt tudta felhozni a posztoló, amit mondott és az meg ugye éppen nem az ő "igazát" támasztja alá, ha valakiét, akkor a pert még egy igencsak részérehajló esküdtbíróság előtt is elvesztené..)

jól járt a posztoló, de nem becsüli.

majd kap még ilyeneket és egyszer csak megbüntetik. nem ebben az ügykörben, mert gondolom eztán nem sofőrtől veszi a bérletet, ha "csakazértsem" vesz bérletigazolványt továbbra is.. :-D

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.24. 18:26:21

@fogsunder: nem, én úgy értettem, hogy a pótdíjazási gyakorlat jogszabályostul együtt erősen inog jogilag, bármit is állítanak a volánnál, vagy alacsonyabb rendű rendeletekben. vagy akár ezen a blogon.

ha lesz időm nekiugrok egy próbapernek, márcsak poénból is.

eleve én pl. a bérletigazolványt, vagy akár az arcképes bérlet intézményét, mint olyat alkotmányellenesnek vélem.

---

mellesleg a posztoló szerintem elvárható gondossággal járt el, viszont a szolgáltató meg nem. ezt bizonyítani sem lett volna olyan ördöngősség.

Sics68 2011.01.25. 03:17:09

@TheElf:

Üdv TheElf !

( többieknek: ez hosszú lesz és unalmas... és picit off is )

> nincs mindenhol kifüggesztve az utazási feltételek
> ahol azt az utazás megkezdése (szerződés megkötése)
> előtt elolvashatta volna, ezért nem állítható, hogy az utazási
> feltételek tartalmát ismerték és akaratukkal egyezőként
> fogadták el a felek.
>
> Mivel a szerződés megkötése (és a vásárlás) előtt ezt sem
> ismered meg, csak utána ezért szerintem ez is támadható.

Érdekes okfejtés, de egyrészt jelen helyzetben irreleváns, másrészt meg akkor is téves amikor amúgy releváns volna.

Kezdjük ott, hogy jelen helyzetben miért irreleváns: jelen esetben legalább másfél hónapja utazgatott a szerződő fél, ez alatt az idő alatt mindenképp lett volna ideje elolvasni a szerződés részletes szövegét, pontosabban annak rá vonatkozó részét, az utazási feltételeket.

Szerintem elvárható, hogy tájékozódjon: olvasson, kérdezzen. Olvassa el azt az 5 sort amit a kezébe nyomott bérletre nyomtattak, illetve ha valamiben kicsit is bizonytalan vagy nem érti pontosan, akkor kérdezzen. Akár a buszvezetőtől, vásárláskor, vagy 5 perccel a vásárlás után mikor leült és elolvasta hogy mi van a most vásárolt papírdarabra nyomtatva. ( Ha ezen idő-intervallumon belül jön az ellenőr, akkor lenne szerintem elfogadható az, hogy nem volt módja megismerni a vonatkozó utazási feltételeket.)

***
> a sofőr jelezze: így nem lesz jó
> része a PTK szerint előírt együttműködésnek szerintem.
> Hiszen neki feladata volt ellenőrizni

Ez téves megközelítés.

Nézd meg mit ír a szerződés: két dolgot.

1. Hogy az utasnak rendelkeznie kell az utazásra vonatkozó megfelelő papírfecnivel (jegy, bérlet, száz éves igazolvány stb.)

2. Hogy ennek a fecninek az utazás során végig nála kell lennie

3. Hogy az utasnak fel kell mutatni felszálláskor "előzetes ellenőrzésre"

4. Illetve ha jön az ellenőr, akkor is.

Ugyanez a szerződés azt viszont NEM szabályozza, hogy a sofőrnek milyen részletességgel-alapossággal kell vizsgálgatnia a felszálló utas által felmutatott jegyet-bérletet-mifenét.

***

> a Volán képviselője korábban azt jelezte, hogy
> "nem kell bérletigazolvány" is probléma.
> Hiszen ebben a helyzetben a Volánnak lehetősége
> volt, hogy az utast a bérletigazolvánnyal kapcsolatos
> kérdése kapcsán pontosan tájékoztassa (elmondja
> mihez kell, mihez nem), ez is elvárható tőle szerintem
> a PTK értelmében. Itt ismét a Volán mulasztott.

Ez a vélekedésed meg többszörösen összetett hülyeség :-)

Először is: gőzünk sincs arról, hogy mit kérdezett az utas és mit mondtak neki a pénztárban! Ha részletes tájékoztatást kér, vagy résztes tájékoztatást kap, vagy felhívják a figyelmét arra, hogy olvassa el a pénztár mellett/mögött kifüggesztett tacepaót, és ha utána még van kérdése, akkor tegye azt fel.

Ha viszont az utas azt kérdezi, hogy ehhez nem kell valami bérletigazolvány, akkor erre a kérdésre korrekt az a választ, hogy NEM. ( Nem, ehhez nem kell. ) Hogy van-e másféle bérletszelvény, kell-e ahhoz valami, arra vonatkozóan aligha kérdezett ... Életszerűtlen (hülyeség) elvárni, hogy egy egyszerű kérdésre a kérdés terjedelmét meghaladó tájékoztatást adjon az ügyfélszolgálatos. ( Én pld. elküldeném az anyjába, ne lopja az időmet, hanem válaszoljon a kérdésemre ... a többit vagy már olvastam, vagy nem érdekel. )

***

bye
Sics

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.25. 09:43:12

@Sics68: nem biztos, hogy ami egy szerződés általános feltételei között szerepel az kiállja a biróság próbáját.

főleg ha az a szerződés csak egyoldalú kötelezettségeket állapit meg.

a volánnál (és a bkv esetén is) nagyon rezeg a léc.

nekem - bár kissé más eset - már két netszolgáltató esetén jutott el perem az itélőtábláig, mindkét esetben a ÁSZF-et támadtam, és mindkét esetben nyertem.

(nincs hosszu i, franc)

Sics68 2011.01.25. 13:40:27

@mcs:

Üdv!

Nem vitatom, hogy az ÁSZF sok esetben támadható egyenlőtlen, tisztességtelen feltételek miatt, a legkülönfélébb területeken.

Tulajdonképpen ebben a konkrét volános ügyben is lehet (félig) igaza az ügyfélnek... Ahogy én látom:

- az ellenőrnek azt kellett tennie amit tett, hisz az utas megszegte a szerződéses kötelezettségét (nem volt nála a korrekten kitöltött bérlet-igazolvány).

- ettől ez persze még nem bliccelés, hisz vett ilyen izét, vélhetőleg azon az útvonalon használta ahová a volánnál maradó szelvény szerint szólt, meg a lakóhelye fele vezető úton volt...

- ugyanakkor nem is egy egyszerű bérlet-bemutatás (ami akkor lett volna, ha épp nincs nála de amúgy van neki korrekten kitöltött bérlet-igazolványa és bérlet-szelvénye is, és utóbbi száma szerepel a szelvénye) Azért nem sima bérlet-bemutatás, mert a volánnak elő kell ásnia az igazolószelvényt, hogy tényleg arra a viszonylatra szól-e ... ez meló, amit valakinek meg kell fizetni, vélhetőleg annak aki lusta volt elolvasni hogy mik is az ő kötelességei.

Ez egyébként egy olyan esetnek tűnik, amit nem szabályoz az ÁSZF ... ami nem baj: vagy megegyeznek a felek (hogy pontosan mennyi pótdíjat is fizessen az utas), vagy a bíróság megmondja.

A VOLÁN nyilván azzal fog érvelni, hogy részéről ráírta, kifüggesztette, felrakta az internetre ... azzal az utas csinált neki plusz melót, hogy mindezeket lusta volt elolvasni. Ebben szerintem ordító igazsága van...

A kérdés igazából az, hogy mennyi lesz az elismert költség.

Ezügyben a VOLÁN álláspontja vélhetőleg az lehetne amit Fogsunder már leírt: hogy neki az ügyfélszolgálat fenntartása pénzbe kerül, márpedig az ügyfélszolgálat munkájának jó része a szerződéses feltételeket be nem tartó utasok ügyeivel kapcsolatos panaszkezelés. Ugyancsak pénzbe kerül az ellenőr-cég alkalmazása, amely költség dőntő részben a bliccelő és az utazási feltételeket más módon be nem tartó utasok miatt szükséges. A jogi és behajtási osztályok fenntartása is pénzbe kerül, és hogy ezekre ennyit kell költenie, annak okai megint csak az utazási feltételekt ilyen-olyan okból és módon megsértő utasok ...

Lényeg, hogy vannak az ügynek "közvetlen költségei" és ezen túlmenően "általános költségei" is ... és ezek alapján kéri a bíróságtól a konkrét esetben az utas által a saját nemtörődöm és a szerződő partner azaz a VOLÁN érdekeit sértő magatartása miatt felmerült plusz költségek megállapítását.

Amely összegnek érzésem szerint valahol a sima bérletbemutatás 1300 Ft-ja és az időben befizetett pótdíj 8000 Ft-ja között kéne lenni, szóval 4000-6000 Ft körülre gondolnék.

Nyilván az a korrekt és a kölcsönös jóhiszemű együttműködés törvény által is elvárt szellemének megfelelő viselkedés, ha valamelyik fél még a bírósági szakasz előtt tesz egy ilyen ajánlatot... Én a VOLÁN helyében ilyesmit léptem volna. És ha ezt a másik fél elfogadja és kifizeti akkor OK, ha meg nem, akkor meg részéről ez az összeg lesz a perbeli követelés ( pontosabban ez plusz a perköltség...)

Szóval én így gondolom MCS maestró :)

bye
Sics

metal · http://electric.blog.hu 2011.01.25. 14:32:10

@Sics68: Én meg úgy gondolom, hogy egy ügyfélbarát, minőségi szolgáltatást nyújtó szolgáltatónak eszébe se jut, hogy azt a személyt szívassa, aki megvette a bérletét. Na ettől még nagyon messze van a Volán, bár ezzel a méltányossággal most léptek felé egy lépést!

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.25. 15:19:46

@Sics68:

részben igazad van, a volánnak meg még kisebb részben.

én avval érvelnék, hogy ha az ÁSZF-ben nem lennének zavaros és józan észnek ellentmondó részek, (pl. 2-3 féle bérletforma és alakiság) akkor a panaszosnak nem is lett volna problémája, és az ügyfélszolgálat fenntartása is részben felesleges lenne.

pl. egy elektronikus jegyrendszerrel egy kattintással kideríthető lenne bármi.

szintúgy felesleges lenne az ellenőrzés, ha a buszon a beléptetést értelmesen oldanák meg. vele együtt tehermentesülne a jogi osztály is.

persze a világ értelmesebb felén peren kívül megegyeznek.

szerencsére ez most itt is sikerült.

Rejtélyes 2011.01.25. 18:48:45

@szgyula: Ha "elrabolta" az ellenőr a bérletedet, én azonnal hívtam volna a zsarukat, hogy rablás történt. És magyarázkodjon az ellenőr. Lopás az, ha nem veszed észre, hogy eltulajdonítanak valamidet, és rablás, ha akaratod ellenére veszik el. Mivel ellenőrök ált. 3-an vannak, az már csoportosan elkövetett. :D

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.01.25. 23:32:42

@Sics68: Szerintem te egy alapvetően hibás feltételezésből indulsz ki: Abból, hogy a Volán esetében minden szerződésre automatikusan vonatkozik az Utazási Feltételek, stb. Ez nem állja meg a helyét számos olyan eseti szerződés van amire ez nem vonatkozik. Pl. bérelsz egy buszt különjáratra akkor is kinn van az utazási feltételek mégsem vonatkozik az adott útra.

Én meg azt mondom: Ha van ÁSZF azt szerződéskötéskor jelezni kell. A ráutaló magatartással, szóban, stb. megkötött szerződésnek akkor és csakis akkor része az ÁSZF, Utazási Feltételek, Üzletszabályzat, ha annak létéről, tartalmáról az utas tud, és azt mint akaratával egyezőt elfogadta.

Mivel a szerződés megkötésekor ez a helyzet nem áll fenn, ezért *utólag* elolvasva az Utazási Feltételeket, stb. sem ér semmit: Egyszerűen azért, mert a szerződés megkötésekor a felek nem ezt fogadták el akaratukkal egyezőnek. Az utólagos elolvasás és cselekvés hiánya semmiképpen sem felróható.

A buszsofőrtől pedig nem az Utazási Feltételek várja el az alapos ellenőrzést: Amikor az utas "szerződést köt" akkor Ő képviseli a Volánt, neki kell kellő alapossággal eljárnia. Az ő felelőssége az, hogy mit fogad el akkor a Volán az akaratával egyezőként, ráutaló magatartással. Mert amit a sofőr mond, tesz, stb. a szerződés elfogadásakor az a ráutaló magatartással kötött szerződés része.

Az ÁSZF, az Utazási Feltételek nem része a ráutaló magatartással megkötött szerződésnek (hiszen nem ebben egyeztek meg a felek), de a bérlet elfogadása igen.

Az, hogy szerinted mit ír egy olyan "szerződés" amit a felek nem fogadtak el az akaratukkal egyezőként szerződéskötéskor, ergo ami NEM szerződés az ugye lényegtelen.

És uram bocsáss: A Volán-tól, akinek jogi osztálya van elvárható, hogy megtervezze, ha ráutaló magatartással köt szerződést, akkor annak mi lesz a része, és gondoskodjon arról, hogyha ÁSZFet akar akkor arra a szerződéskötéskor (és nem utána a buszon) felhívják az utas figyelmét. Hogy az Utazási Feltételek részét szerződéskötéskor elfogadja mindkét fél "akaratával egyezőnek", része legyen a szerződésnek.

Ha itt a Volán mulaszt: Akkor így járt, viselje a következményeket ez az ő üzleti kockázata. Ennyi.

Hozzáteszem: Sokan nem értik miért van kiadva pl. BKV ellenőröknek, hogy "külföldi utast" akinél van jegy (akár kezeletlen is) nem megbüntetni kell, hanem figyelmeztetni és segíteni.

Egyszerűen azért, mert a külföldi utassal szemben (aki potenciálisan nem érti az utazási feltételeket) a szerződés kb. annyiból áll, hogy az utas látja a jegykezelőt, a jegy árusítás tényét, és a kiírt menetrendet, ezekből "kikövetkeztette", hogy menetjegy ellenében felszállhat a buszra ami elviszi valahova... Meg kell próbálnia kezelnie a jegyet.

Ezt tudta akaratával egyezőként elfogadni. Lehetne nagyobb szigor: csak nagyobb alapossággal szerződést kötni a külföldivel drágább, mint lenyelni ezt az üzleti kockázatot.

Sics68 2011.01.26. 02:22:06

@TheElf:

Üdv!

Egy dolgot előrebocsátanék: ez lesz az utolsó levelem TheElf-nek a jelen témában. Vannak dolgok, amikre szeretnék reagálni, és van valamennyi időm hogy ezt tegyem. És ez amit művelsz The Elf már olyan felesleges és ostoba szőrszálhasogatás, hogy ... bár ismerlek és el szoktam olvasni ha írsz ... de ilyen hülyeségre én nem szánok több időt.

***

> Ha van ÁSZF azt szerzodéskötéskor jelezni kell.

Az ÁSZF léte köztudomású.

Vagy legalábbis az még az alancsony műveltségű rétegek számára is köztudomású, hogy vannak valamiféle utazási szabályok, amiket be kéne tartani. ( Azt esetleg már nem tudják hogy pontosan mik is ezek a szabáylok és hogy pont ÁSZF-nek, utazási szabályzatnak vagy épp mindek hívják. )

Ha valaki nem tud róla, akkor nem az a megoldás, hogy ezt "jelezni kell" neki, hanem az, hogy az illetőt sürgősen gondnokság alá kell helyezni, mert vészesen hülye és nyilvánvalóan képtelen a mindennapi életvitelhez szükséges döntések felelős meghozatalára is.

> A ráutaló magatartással, szóban, stb. megkötött szerzodésnek
> akkor és csakis akkor része az ÁSZF, Utazási Feltételek,
> Üzletszabályzat, ha annak létérl, tartalmáról az utas tud, és azt
> mint akaratával egyezot elfogadta.

Ezt pontosan honnan is veszed?

> Mivel a szerzodés megkötésekor ez a helyzet nem áll fenn, ezért *utólag*
> elolvasva az Utazási Feltételeket, stb. sem ér semmit: Egyszeruen azért,
> mert a szerzodés megkötésekor a felek nem ezt fogadták el akaratukkal
> egyezonek.

Na ja. De ha nincs szerződés, és az utas mégis igénybe vette a szolgáltatást, akkor mégis van szerződés, és ha annak tartamát az utas vitatja, akkor az fog történni, hogy a szolgáltató és az adott utas közti szerződés szövegét a bíróság fogja megállapítani.

És hát nagy eséllyel azt fogja mondani, hogy az pontosan az ÁSZF szövege lesz...

De ha másképp gondolod TheElf, akkor próbáld ki.

Én minden esetre a témában veled történő kommunikációra több időt nem szánok.

bye
Sics

Sics68 2011.01.26. 02:55:36

@szgyula:

> Ez viszont beleütközne a jó erkölcsbe, mert ennyiért (12 000) a taxi is elvisz

Dehogyis ütközne jóerkölcsbe!

Elmondom neked miért. :-)

Először is lehetne érvelni azon az úton, hogy a taxi is annyiért visz el, márpedig a busz sokkal nagyobb (és drágább!) mint a taxi, a busz avulása, üzemeltetése stb. sokkal költségesebb. Ráadásul, ha 12000 Ft aladíj + kilométerdíj a viteldíj, akkor bizony nem biztos hogy egynél több utas lesz rajta... tehát a cég minimális nyereséggel dolgozik csak, sőt az is lehet hogy nullszaldó alatti - mi ebben a jó erkölcsbe ütköző?!

Aztán ott van az az apróság, hogy a "jó erkölcs" egy polgári jogi szerződésnél erősen a gügyeség kategóriába esik :-) - nem véletlen, hogy a bíróság előtt igen ritkán kerül ez az érv elő!

Itt hadd vessem közbe: ne keverjünk két dolgot.

A: " Ez a szerződés a jó erkölcsbe ütközik és ezért semmis"
B: " Ez a szerzédési feltétel (alpont) tisztességtelen, és ezért ez a feltétel érvénytelen.

( Persze a bíróság, ha bármelyiket megítéli a fenti kettő közül, dönthet úgy sőt valszeg muszáj úgy döntenie, hogy mégiscsak van valamilyen szerződés és hogy mi is van abban pontosan, azt majd ő mint bíróság jól megaszondja.)

De nézzük egyelőre e "jó erkölcsbe ütközik"dolgot - hogy ezt miért nem szeretik érvként használni.

A probléma gyökere a "kinek a jó erkölcse" kérdés. Az egyik vagy a másik szerződő félé? Nyilván nem. Lehet azt mondani, hogy "a társadalomé", de ez se lesz mindíg okés: gondolj bele, hogy vannak olyan erkölcsi kérdések, amik mind a társadalom egészét, mind a józan gondolkodásra képes embereket megosztják. ( Abortusz. Eutanázia. Halálbüntetés. Szabálysértési őrizet boltilopáson kapott tizenéves hülyepicsáknak. Biztonsági öv használta városon belül. /Az általam ismert autósok többsége hülyeségnek tartja... a szakemberek állítják hogy van értelme./ )

Mik is a bajaim ezzel a "jó erkölcsbe ütközik" kitétettel.

1.
Előfordulhat például, hogy a szerződő felek egyikének vagy mindegyikének erkölcsi értékrendje drasztikusan eltér a társadalom egészének esetében szokásosnak mondható erkölcsi értékrendtől.

( A szerződő felek például fiatal zsidó üzletemberek, vagy Jehova tanúi, vagy vahabita muzulmánok, vagy buddhisták, vagy meggyőződéses kommunisták ... vagy pusztán profit-orientált cégek amik ugye tudott módon eléggé "szociopata" módon viselkednek.)

Egyik lehetséges esetben mondjuk bilaterális szerződésnél mind a két szerződő fél egyik adott csoportba tartozik. Utóbb valamelyikük megtámadja a szerződést. Melyik erkölcsi értékrendet használja majd a bíróság, az övékét vagy "a társadalomét" ?

És mit kezdjen a bíróság akkor, ha eltérő vallású/értékrendű személyek kötnek szerződést?

2.
Ne feledkezzünk meg a demokrácia egyik legnagyobb gyengéjéről, nevezetesen az "Egymilliárd légy nem tévedhet - egyél Te is szart!" problémáról.

Azaz bármilyen többségi véleményen(vgay döntéshozatalon) alapuló helyzetben felmerül a kérdés, hogy a többségnek vajon igaza van-e, illetve hogy jó dolog-e a "többség" véleményét rákényszeríteni az adott helyzetben az adott felekre.

Vagy mi van akkor, amikor nem is a többség véleményéről/értékítéletéről, hanem csupán az állítólag a többség által választott és tán a többség véleményét képviselő (???) törvényhozók véleményéről van szó. Vagy mi van, amikor nem tudható, hogy mi itt a többség véleménye... vagy hogy melyik "többségét" vegyük figyelembe. ( Kérdezzük meg ugyanarról a kérdésről Magyarország, Nagy-Magyarország vagy egy valamilyen szempontból az áltagtól eltérő település(vagy település-rész) lakóinak a véleményét, csináljunk egy korrekt 300-as mintát... nem mindíg fog megegyezni!

***

Szóval ezek miatt a fenti dolgok miatt vakarom én a fejem, amikor azt mondod, hogy "jóerkölcsbe ütközik".

Amúgy szerintem az adott dolog NEM ütközik jó erkölcsbe. De nem kételkedem benne, hogy Te is igazat mondasz, és hát szerinted meg igen ...

Na most: úgy sejtem, hogy ha megkérdezünk általunk ismert és nem síkhülyének tartott embereket, akkor valszeg ők is eltérő válaszokat fognak adni... azaz lesz az ismerőseink közt, aki szerint okés a 12 000 és lesz aki szerint "erkölcstelenül sok".

Na de akkor most jóerkölcsbe ütközik vagy sem ? ... Látod, ez pontosan egy olyan kérdés, ahol a vélemények megoszlanak - és pont ezért nem jók az erkölcsi alapú ítélkezési rendszerek ( saria pld) mert eltérő megítélésű helyzetre nehezen tud mit mondani.

Ennek a gondolatsornak a lezárásaként annyit mondanék, hogy "a jó erkölcsbe ütközik és ezért semmis" megközelítés csak nagyon kirívó esetekben lehet helyénvaló és működőképes.

***

Nézzük a másik lehetséges megközelítést, a "tisztességtelen szerződési feltételt".

Evvel kapcsolatos a valaki által belinkelt tanulmány is... ami szerintem már akkor (2003-ban) is hülyeség volt ... és 2011-ben is az ... még inkább az.

Mégpedig ez a tanulmány számos okból azért hülyeség. Egyik, hogy a szerzők mindvégig figyelmen kívül hagyják nem csak a realitásokat és a józan észt, de a PTK 209/5-öt is, miszerint

> (5) A tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó
> rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást
> megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás
> arányát meghatározó szerződési kikötésekre, ha
> azok egyébként világosak és érthetőek.

Vagyis a szállító/szolgáltató vállalat dolga mindössze annyi (két dolog), hogy

1.
Kijelentse, hogy ez a 8 illetve 12 ezer Ft az utazás díja.

Mármint hogy mindazon esetekben, amikor az utas nem vált az utazás megkezdése előtt jegyet/bérletet vagy ha váltott is, de ezeket nem az utazási szabályzatnak (szerződés) megfelelő módon használja, akkor az utólag fizetett utazás lesz, ahol is ez a fenti összeg az utas "főszolgáltatása" a szerződésben.

2.
Ezt világosan és érthetően leírja közzétegye. ( Na most annál jobban, hogy honlapon, buszon , pénztáraknál, megállókban kiplakátolja valamint a jegyekre/bérletekre is rányomtatja... aligha lehet csinálni. )

***

Volt egy érdekes kérdésfelvetés, amire reagálni szeretnék.

szgyula 2011.01.19. 13:58:56
> Azért arra még nem válaszolt senki, hogy a pótdíj az micsoda jogilag.

Erre már választ kaptál: az utazás díja akkor, ha nem előre váltott jeggyel-bérlettel veszi valaki igénybe a szolgáltatást,

De ez már mellékes, mert tisztázott - az igazán érdekes kérdésed ez után jött:

> Ezt tovább gondolva, egy új jogi kérdés: Közterületesek milyen jogcímen
> igazoltathatnak a villamoson? Joga van-e egyáltalán hozzá? A törvényben
> én azt látom, hogy ehhez szabálysértés kell, csak úgy hobbiból nem teheti
> meg. A bliccelés viszont per pillanat csak egy polgári szerződés be nem tartása.

Nem tudom Te mi a túrót nézel, én

www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900063.TV

Ez eléggé hatályos neked?

A felügyelő intézkedési jogköre

Általános szabályok

3. § A felügyelő feladatait az önkormányzat illetékességi területén lévő közterületen, az önkormányzat intézményeinek, gazdasági szervezeteinek területén, valamint az önkormányzat tömegközlekedési feladatának ellátása során üzemeltetett tömegközlekedési eszköz szerződésszerű használatának ellenőrzése során látja el.

A felügyelői intézkedések

15. § (1) A felügyelő feljelentés megtétele vagy egyéb jogszerű intézkedés céljából az érintettet személyazonosságának megállapítása érdekében igazoltathatja. A személyazonosság igazolására alkalmas minden olyan hatósági igazolvány, amely tartalmazza az érintett nevét, születési helyét és idejét, az állampolgárságát, valamint az arcfényképét és a saját kezű aláírását. A felügyelő az általa ismert vagy más jelenlévő, ismert személy közlését is elfogadhatja igazolásként.

(2) Az igazoltatás - az igazoltatás okának egyidejű közlésével - csak a személyazonosság megállapításához szükséges ideig tarthat. A személyazonosság megállapításáig az érintett feltartóztatható.

(3) Azt a személyt, aki személyazonosságát nem igazolja, annak megállapítására a legközelebbi rendőri szervhez a felügyelő előállíthatja. Ellenszegülés esetén az előállításhoz a Rendőrségről szóló törvény szerint a rendőrség segítségét kell kérni. A rendőrség megérkezéséig a felügyelő az érintett személyt feltartóztatja.

***

Ez elég egyértelműnek tűnik.

( Amúgy szerintem a szabálysértési megközelítés is megállna. )

Sics

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.01.26. 06:03:59

@Sics68: "És ez amit művelsz The Elf már olyan felesleges és ostoba szőrszálhasogatás, hogy ... bár ismerlek és el szoktam olvasni ha írsz ... de ilyen hülyeségre én nem szánok több időt. " Nálad ez érvelés. Egyetlen érvet nem hoztál fel, de szerinted a törvény szövege és értelme szerinti viselkedés megkövetelése felesleges szőrszálhasogatás.

Az ilyen stílustalan minősítgetés, kinyilatkoztatás, sértegetés érvek, jogszabályok nélkül kevés. Meg kell mondanom örülök annak, hogy nem folytatod tovább. Erre sem itt sem máshol nincs szükség.

A törvény nem ismeri a "sics szerint köztudomású" dolgok fogalmát, rengeteg olyan helyzet van ahol VAGY van ÁSZF vagy nincs. Nem kell tudnod hol van. Nem kell fejből tudnod melyik szerződésre vonatkozik. Le kell írni, el kell mondani, magatartásoddal utalni kell rá.

Sőt azt sem mondja ki törvény: Hogy az utazási feltételek írásban vannak, szóban hangzanak el, vagy azok is "ráutaló magatartással" születnek meg. Lehetnek eseti szerződés, vagy ÁSZF részei, sőt egy rövid tájékoztató az utazás feltételeiről is része lehet a szerződés feltételeinek. Az utóbbi tájékoztató (nem is ÁSZFről van szó) kitűzése (ennek helye, tartalma) és a szerződés tartalmára utaló magatartás része lehet.

Igen a helye is: Ha csak a járművön van, arra utalsz: Abban olyan dolgok vannak amit "magadtól is tudsz", csak egyértelműsítjük.

Ha jelenleg a PTK szerint pl. az akaratunkkal egyezőként kell elfogadni feltételeket, és nem ismer olyat, hogy "még az is része a szerződésnek ami sics szerint egyértelmű" akkor a véleményed jogszabály idézete nélkül nem sokat ér.

Tudod ha valaki máskor idéz jogszabályt, itt nem sikerül idéznie, találnia, inkább leszólja a másikat igazi érv nélkül az sokat elmond...

Ráadásul "nagyvonalúan" eltekintesz attól, hogy a ráutaló magatartás része a jóhiszeműen használt, megvásárolt bérlet elfogadása, ahol fel sem merülhet, hogy a Volánt megtévesztették, ott a Volán képviselője saját szabad akaratából fogadta el a bérletet.

Tovább megyek: Az ÁSZFtől el lehet térni, így feltételezheted az eseti szerződés feltételei (buszsofőr ráutaló magatartása) nem ellentétesek az ÁSZFfel, s ha azok is akkor is az eseti szerződés feltételei érvényesek. Ergo ha köztudomású lenne az ÁSZF léte, tartalma, akkor sem lenne egyértelmű a történet.

Ez az egyik fele a történetnek.

A másik: A bíróság reakciója tekintetében találgatsz. Úgy gondolod, hogy a ráutaló magatartással kötött szerződésből a bíróság figyelmen kívül hagyná a ráutaló magatartása a volán képviselője részéről... (ez nem volna korrekt)

Úgy gondolod, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyná: Jóhiszeműen használta a bérletét a fizető utas, a volán magatartása (ha a szerződés szerint nem lenne jó a bérlet) minimum félrevezető, egyértelmű helyzetben sem tanúsított szándékot az együttműködésre...

Úgy gondolod: Ugyanerre a vonalra, ugyanilyen kondíciókkal korábban többször kötött az utas szerződést, aminél jelezték ilyen bérlethez nem kell bérletigazolvány...

Az utas ugyanolyan bérletet kért, erre adott neki a volán egy olyat amihez szerinte kell bérletigazolvány, de ezt az utas max vásárlás után tudja meg. Ugyanarra a vonalra, ugyanolyan távolságra, ugyanolyan áron, ugyanolyan kondíciókkal vett bérlet más, de a Volán nem szól róla.

Mondd tőled elvárható, hogy MINDEN egyes jegyen elolvasd, hogy hátha megváltoztak csendben, neked nyújtott tájékoztatás nélkül a feltételek az utoljára használt ugyanolyan jegyhez képest?

Mondd, szerinted életszerűnek találja a bíróság az elvárást, hogy ezért minden jegy, bérlet hátulját olvass el (akkor is, ha a java részükön nincs hátul semmi)?

Mondd, szerinted a VOLÁN nem maga teremtette meg a káoszt? Nem azzal, hogy a vezetőnél vett bérletnél kér bérletigazolványt... Hanem azzal, hogy nem mindenhol kér.

Azért nem mindenhol kér, mert ahol sok adat (viszonylat) rá van nyomtatva a bérletre, ott feleslegesnek érzi, ahol meg nincs, ott nem.

Ehhez képest: Lehetne mindenhol kérni bérletigazolványt (ne legyen keveredés az azonos megnevezésű, de eltérően működő bérletek miatt), vagy sehol (mert a sofőrnél vásárolt bérletre tollal vagy más módon felírható az adat).

A kevert rendszert csak az együttműködésre való törekvés hiánya, vagy a "pótdíj reményében való szándékos" kavarás indokolhatja. Ilyet játszani is tisztességtelen szerződési feltétel (eleve semmis), nem fér bele az együttműködési kötelezettségbe (PTK) és ugye megkérdőjelezi a változatlan feltételekkel újrakötni kívánt szerződés kapcsán melyik bérlet hátulja, stb. a mérvadó?

A bíróság itt kétféle szerződés között választhat, ami egyetlen pontban tér el a bérletigazolvány szükségességét érintő pontban. Ami egy változatlan feltételekkel újrakötni kívánt és ráutaló magatartással megkötött szerződésben eredetileg egyféle módon szerepelt...

Mivel a felek a szerződés lényegi része kapcsán egyetértenek, csak egy olyan ponton van vita, ahol a Volán egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy vita legyen, az utas törekedett az együttműködésre (kérdezett), szerinted mi alapján állapítaná meg a bíróság a szerződést a volánnak kedvezően?

Az egész vita egy dolog miatt ilyen: Másokat minősítgetned sikerült. Megérteni a történet egyik fontos pontját nem.

100 esetből 99ben a bíróság valóban azt mondaná: tudtad, hogy vannak feltételei az utazásnak miért nem tájékozódtál. Onnan az utazási feltételek a döntő, igazad is lenne.

Csakhogy az egész ügy *lényeges* pontja, hogy ugyanarra az útvonalra, ugyanolyan áron, stb. váltott havibérlet két fajtája között *indokolatlan* a különbség. A kért *ugyanolyan* bérletek között indokolatlan az eltérés e téren. Az indokolatlanul megteremtett káoszban pedig a Volán nem törekszik egyértelmű kommunikációra.

A semmiről sem tudtam érveléssel ÁSZFet és a (pót)díjfizetési kötelezettségét eltüntetni akaró bliccelő kapcsán a bíróság persze, hogy kinevetné az utast, mert tudja, hogy az illető bliccelt és tudnia kellett, hogy fizetni kell. És biztos, hogy a ráutaló magatartással megkötött szerződésben minimum a pótdíj szerepel... És bizony a PTK szerinti együttműködési kötelezettség kapcsán "vagy vedd észre a jegykezelőt, vagy kérdezd meg a sofőrt, vagy keress kiírást" is jogos követelmény.

A mostani helyzetben viszont a "két egyformaként árult bérlet nem egyforma, miért nem olvasol el minden jegy és bérlet hátulját" volános érvelés az életszerűtlen. Ha a bírónak ezt is elmondják, megkérdezik ő vajon megnézi e minden színházjegy hátulját, hátha változtak a feltételek, pontosan tudja hol sántít a VOLÁN részéről a történet.

Pontosan tudja, hogy az ÁSZF vitatása nem egy bliccelő mellébeszélése, hanem egy valós, életszerű probléma, ami a Volán felróható magatartásának a következménye.

Azt elvárni, hogy minden jegyet, bérletet olvass végig az utazás megkezdése előtt (tudd, hogy érvényes) mert szó nélkül változhatnak a feltételek annak függvényében milyen papír volt raktáron életszerűtlen. Itt a volán nem gondolkodott, nem volt körültekintő, pedig megvolt a lehetősége rá. Akár elkerülhette volna az indokolatlan káoszt, akár kommunikálhatott volna, stb.

Márpedig csak ez az életszerűtlen volános elvárás tartaná a szerződésben a bérletigazolvány szükségességét. Ugyanis nem tudod minden utazás előtt elolvasni a bérletet és az ÁSZFet.

Ezt bizony a volán nem tudná kimagyarázni. Szerintem nem is akarja. Ugye eddig ők nem szóltak hozzá az ügyhöz (ellenben megkérdezem majd az ügyfélszolgálatukat).

Az ellenőr nem hibázott, neki el kell járnia, az utasnak jeleznie kell a problémát (együttműködési kötelezettség) az ügyfélszolgálaton. Akik mérlegelnek.

Ha az utas értelmesen írja le mi a baja, nem "joggal való visszaélésről", stb. hadovál, hanem elmondja "ti csináltátok a káoszt, ti kötöttetek így ráutaló magatartással szerződést" akkor a volánnak sem érdeke a fizető, jóhiszemű utason pótdíjat követelni. Onnan ugyanis, ha a jóhiszemű utas is megkapja a visszatartó ereje csökken.

Az ellenőr elvégezte a munkáját, megkapja a pótdíjazás után a jutalékát, az utast pedig a megalázó helyzetért, stb. lehet kárpótolni.

Igaz: ehhez nem a zugügyvédre kéne először írnia, hanem az ügyfélszolgálattal leveleznie. Mert a másikat nyilvánosan támadni szó nélkül szintén nem az együttműködés mintapéldája.

Sőt: Ha per lesz, akkor ugye azért, hogy per lett, perköltség lett jelentős részben ennek az együttműködésnek a hiánya lesz az oka. Az itteni hisztije, hogy rossz és az ügy szempontjából lényegtelen paragrafusok körül megy a hisztije elég egy pervesztéshez.

Ugyanis innen jelentős részben az ő érdeme, hogy nem lett megegyezés.

Hozzáteszem: A volánt érő kárnak is megvan a gazdája. Az aki kitalálta, hogy az ugyanolyanként kért bérlet egyszer ilyen, másszor olyan... Mert neki feladata lett volna felfigyelni a problémára, és vagy azt mondani "marad mindenhol a bérletigazolvány" vagy "oldjuk meg, hogy a másikfajta bérletre is rá lehessen írni a viszonylatot és vezessük ki". Az utóbbi a jobb megoldás a volán számára is.

Ő mulasztott, kárt okozott. Ezért felelősségre vonható.

Ha a szerződése szerint ellenőrizte volna a bérletet a sofőr, és ő hibázott a munkája során, ezzel is hozzájárult a visszás helyzethez... Akkor ő is szerződést szegett, felel az okozott kárért.

Terézágyú 2011.01.26. 08:53:08

Látom, még mindig ez a téma :)
Ennyire fontos?? :)

Csak egy megjegyzés:
@TheElf:
"miért nem olvasol el minden jegy és bérlet hátulját" volános érvelés az életszerűtlen."

Nos - ha rám gondoltál, hogy én mondtam ilyet - én nem vagyok volános, sose voltam, egyszerű utas vagyok, de azt fenntartom, hogy ha egy utas ENNYIRE eltérő külsejű, eltérő rubrikájú jegyet kap, azt meg kéne néznie. Annál is inkább meg kéne néznie, mert egyébként is megnézi, amikor kitölti az adatokat (ahogy a másiknál is teszi).
Ebből következik, hogy a színházjegy/villamosjegy példa egyáltalán nem jó, mert ott az embernek nem kell semmit sem kitöltenie rajta...

"A volánt érő kárnak is megvan a gazdája. Az aki kitalálta, hogy az ugyanolyanként kért bérlet egyszer ilyen, másszor olyan... Mert neki feladata lett volna felfigyelni a problémára"

Igen, az illető elfelejtette azt az egyszerű tényt, hogy magyar ember nem olvas el semmit... semmiféle kiírást...
Ezt tapasztalatból mondom.

Nagyon távoli példa, de nekem eszembe jut, hogy volt a vasutassztrájk idején olyan ember, aki felháborodva mesélte, hogy ő potyára ment ki az állomásra, mer ugye nem ment a vonat. Aztán mikor a riporter visszakérdezett, hogy "dehát az újságok, a tévé, a rádió, a net már napok óta ezzel foglalkozik, hogy sztrájk lesz most, akkor hogyhogy nem tudta ezt?" - "Nekem nem kötelességem tájékozódni erről."
Valóban.

szgyula 2011.01.26. 09:49:54

@Sics68: Per pillanat nem 12 000Ft a viteldíj a szerződés szerint. Amit mondasz, az lehet kiút a jogi problémából. Viszont ha 12 000 lenne a viteldíj, az az én szubjektív erkölcsi normáim szerint pofátlan lenne, ezért nem venném soha ígénybe. Azaz jogilag lehet, hogy járható út, de nem biztos, hogy praktikus. Mindenesetre MOST nem ennyi a viteldíj.

A közterületes téma: Ugyanazt olvassuk. Addig OK, hogy a közterületes ellenőrizheti, hogy betartom-e a szerződést. Megállapítja (mert kijelentem), hogy azt nem tartom be. Eddig nincs vita köztünk. Feljelenteni nem jelenthet, mert it tpolgári szerződés van, amiből feljelentés nem lesz. Akkor az igazoltatásra a "jogszerű intézkedés" marad, de mi ez az intézkedés? Az egyetlen, amit látok, az az "illetéktelenül ott tartózkodó igazoltatása". De illetéktelenól tartózkodik a bliccelő? Csak a blicceléstől nem. Ez is necces szerintem. Aztán jön a végső probléma: Igazoltathat, de adataidat NEM KEZELHETI a közterületes. Azaz nem látom a jogi alapot arra, hogy az adatokat átadja a BKV-nak, hiszen nincs szabálysértés vagy hatósági eljárás.

Továbbra is azt mondom, hogy (amint azt a jelenlegi kormánytól megszoktam) egy valós problémára született egy dilettáns megoldási kísérlet, ami talén többet árt, mint használ. Miből állt volna az egészet korrektül rendezni, például a bliccelést átemelni a Btk.-be (pl. Németország), miből állt volna szájbarágósan elmondani, ki é shogyan igazoltathat, stb.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.01.26. 13:33:38

@Terézágyú: Nem rád gondoltam, elsősorban SICS "gondolatmenete" kapcsán jeleztem.

A vasutassztrájk, stb. kapcsán azért volt kommunikáció. Itt a Volán részéről nem. Ha egyet sem olvasol el az a te sarad. Ha ugyanolyan jegyet kérsz, nem szól senki a változásról és nem olvasod el *mindet* az a Volán sara.

Mert az elvárható, hogy először tájékozódj, vagy ha a csapból is a változás folyik akkor odafigyelj a téged érintő szerződésre.

Az nem várható el, hogy minden felszálláskor az utazás megkezdése előtt ellenőrizd mi változott szó nélkül a szerződésben. Ha ugyanis ezt minden utas megtenné, addig nem tudna a lelassult utascsere miatt elindulni a busz akkor a tömegközlekedés (mint közérdekű üzem) működése lehetetlenülne el.

Amúgy a dolog szépsége, hogy a probléma igazából csak akkor merül fel, ha előbb veszi meg az ember az újabb bérletet amihez nem kell bérletigazolvány, és utóbb a hagyományost.

@szgyula: Ráadásul Az utazási feltételek pótdíjakról szóló részében (több szolgáltatónál is) láttam én egy "a megállapított viteldíjon felül" kitételt. Nem tudom, hogy ma is benne van-e...

De ha a pótdíj a viteldíjon felül fizetendő akkor nem lehet maga a viteldíj, sem annak a része. (Ugyanis akkor "bekerül a megállapított viteldíjba, de még azon felül kifizetheted újra és újra)

Ettől még a pótdíj is a szolgáltatásért fizetett díj. Ellenben, ha nem fizetsz az utazásért, nem lehet tudni: hányszor szálltál át, hányszor szakítottad meg az utazást, hányadszor utazol. Ergo egy átalánydíjat fizetsz meg utólag. Ismeretlen számú útra, a BKV üzleti kockázatával együtt. Ez egy viteldíj jellegű elem.

Ráadásul az ellenőrök munkája, a pótdíjiroda működtetése, stb. is egyfajta "szolgáltatás" amit nem a fizető utasnak kell megfizetni, hanem a pótdíjból kell fedezni. Így az átalánydíjra rájön ez a költség.

"Ha mindenki fizetne, akkor a bérletbemutatásért nem kellene semmit fenntartani" okból, annak díja az adott eset konkrét költségeihez köthető, míg a pótdíj a teljes infrastruktúra fenntartásához.

Ha több őrre, ellenőrre, stb. van szükség, akkor pótdíjat kell emelni. Ha udvariasabb, több nyelvet tudó, de drágábban dolgozó ellenőrt szeretnénk az szintén magasabb pótdíjat indokol.

Fogalmazzunk úgy, hogy az ellenőrzésnek, pótdíjazásának, stb. ha csak a pótdíjakból fedezik a költségét "illik nyereségesnek lenni".

Addig nem tudod a bliccelést jól kezelni, amíg a pótdíj java a BKV költségeit kell, hogy fedezze. Ha a BKV működéséért az állam (és az önkormányzat) fizetne a BKVnak (és más vállalkozásoknak) az utas viszont az államnak, önkormányzatnak fizetne: rögtön más lenne a helyzet.

szgyula 2011.01.26. 15:50:29

@TheElf: Itt az a problémám, hogy a szitu valahol azonos a bádogossal, aki jön ereszt csinálni. Vagy nem jön. Vagy jön, de szarul dolgozik. Ilyenekkel tele van az életünk és nem segít a közterületes, a rendőr, stb. BKV, Volán esetén valahogy nem érzem magam egyenrangúnak.

Ja, a számokkal dobálózóknak: Münchenben vagy név nélküli a bérlet, akkor nincs bemutatási lehetőség sem, fizeted a 40 EUR büntit (ami mellesleg büntető kategória). Vagy névre szól. Ha ez nincs nálad, de van, akkor fizetsz adminisztrációs díjat, 5 EUR összegben. Valahol nem érzem korrektnek, hogy ugyanannyit fizet, aki tényleg bliccel, aki otthon hagyta, akinél van, csak nem jött rám hogy több bérlet van, stb.

Terézágyú 2011.01.26. 15:53:55

@TheElf:
"Ha ugyanolyan jegyet kérsz, nem szól senki a változásról"

De ha belegondolsz, a sofőr, illetve a volán szemszögéből itt NEM történt változás: évtizedek óta az a helyzet, hogy az effajta jegyekhez, amelyeket pl. a sofőrnél lehet megvenni, külön volános igazolvány kellett...

Éppen, hogy az a változás, hogy az újtípusú bérletnél nem kell semmilyen külön papír...

"Az nem várható el, hogy minden felszálláskor az utazás megkezdése előtt ellenőrizd mi változott"

Ne túlozz, a jelen esetben bérletről van szó, tehát csak egyszer, vagy legfeljebb havonta kell(ene) megnéznie...

Terézágyú 2011.01.26. 16:02:16

@szgyula:
"Valahol nem érzem korrektnek, hogy ugyanannyit fizet, aki tényleg bliccel, aki otthon hagyta, akinél van, csak nem jött rám hogy több bérlet van, stb."

Ebben igazad van, de arról ne feledkezz meg, hogy itt az a gond, hogy nem lehetett tudni (ránézésre): vajon erre a járatra érvényes-e a bérlet, vagy a kukutyini-piripócsi járatra. Mert ezen a bérleten nem szerepel a két állomás, csak a kilométer...

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.01.26. 18:07:46

@Terézágyú: Miért? A buszon kifüggesztett utazási feltételek nem változhatnak naponta? :) Tudod ami a buszon ki van ragasztva.

A volán pontosan tudta az új típusú bérlet bevezetésénél, hogy aki előbb azt veszi meg, utána a régit az ezt változásként éli meg és itt a volán dolga kommunikálni.

Hozzáteszem: Ugye sokan utaznak jeggyel, az is más-más lehet... Nem jó minden alkalommal elolvasni azt sem.

@szgyula: Valóban gond egyes szolgáltatók "privilegizált helyzete", az egyenpótdíj és számos más problémáról is lehetne beszélni. Magyarország.

Terézágyú 2011.01.27. 14:27:40

@TheElf:
"Miért? A buszon kifüggesztett utazási feltételek nem változhatnak naponta? :) Tudod ami a buszon ki van ragasztva."

Most ezt te se mondod komolyan ugyebár, azért van ott a szmájli...

"A volán pontosan tudta az új típusú bérlet bevezetésénél, hogy aki előbb azt veszi meg, utána a régit az ezt változásként éli meg és itt a volán dolga kommunikálni. "

És akkor mit csináljon? Tegyen ki mindenfelé táblákat? Azt elolvassák az emberek? Pláne a levél írója...

Egyébként ha kiderülne, hogy ki van téve a buszon az utazási feltételek, akkor megváltoztatnád a véleményed? :) mert lehet, hogy kint van ám ... .)

Vagy ki kell adni az ukázt a sofőrnek, hogy ha valaki nála vesz (régi típusú) bérletet, akkor közölje mindenkivel, hogy "Amennyiben eddig nem sofőrnél vette, hanem a pénztárnál, akkor most tájékoztatom, hogy ehhez viszont kell egy külön igazolvány, s ez a tény mellesleg rá is van írva e bérlet hátoldalára, amit most adtam a kezébe. Kérem a következőt. Amennyiben eddig nem sofőrnél vette, hanem a pénztárnál, akkor most tájékoztatom, hogy ehhez viszont kell egy külön igazolvány, s ez a tény mellesleg rá is van írva e bérlet hátoldalára, amit most adtam a kezébe. Kérem a következőt..."... :)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.01.27. 14:33:25

@Terézágyú: Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy minden jegyet bérletet elolvas?

Amúgy az utazás megkezdése előtt olvasható formában nincs kinn az utazási feltételek, csak az utazás megkezdése után olvasható formában. Ergo azt szerződéskötéskor "nem tudtad akaratoddal egyezőként elfogadni".

Amit a buszsofőrtől várok az sokkal egyszerűbb: A munkájának része a bérlet ellenőrzése. A régi típusú bérlettel amit elad akkor és csakis akkor engedjen fel, ha van volános bérletigazolványod.

A volántól pedig azt várom el, hogy az "úgymond régi típusú" bérlet ami azért minden évben más (pl. az ár ami rá van nyomtatva) kapcsán tegyen rá egy rovatot ahol rá lehet írni (vagy más módon feltüntetni) milyen viszonylatra érvényes. És szűnjön meg a bérletigazolvány.

szgyula 2011.01.28. 12:59:00

@Terézágyú: Volán szerintem roppant egyszerűt tehet (és vszg. ezt tette). Méltányosságból elengedi, a felhasználót beírja kis könyvbe és MÁSODSZOR már nem lesz méltányosság. Ez szerintem levezethető a normális kereskedői alapelvekből. Ha a felhasználó ÚGY ÉRZI, hogy lehúzták (és itt így érezte), akkor komoly esélye van az elvesztésének, ami sokkal nagyobb kár, mint az egyszeri büntetés. Bármennyire is jogos. Mert azért a helyi tömegközlekedésnél (BKV) a törzsutasok hozzák a bevétel nagy részét, a külföldiek oly divatos lehúzása nem nagy tétel a kalapban. Volánnál nem tudom, de ott is gyanús, hogy átszoktatni vonatra, autóra nem pálya...
süti beállítások módosítása