Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Közteresek közszereplése

2010. augusztus 02. - zugügyvéd

 A képmás engedély nélküli felhasználását tiltja a törvény, de fotózásért  még a közterület felügyelő sem tehet feljelentést. Egy személyiségi jogi pert – mint a rendőrök, vagy a fegyőrök – megnyerne, ha közzétennék a képet, ugyanis a bíróságok jelenlegi gyakorlata szerint nem közszereplők.


Az úgy történt, hogy gurultam a Déri Miksa utcán, nézelődtem, többek között azt, hogy itt bizony sosem intézkednek a közteresek - a halszálkában járdára parkoló autók sokszor annyi helyet hagynak csak, ahol egy(!) ember elfér. Aztán mit látok? Két közteres pont arra sétál, beszélgetnek. No, mondom, ezt megnézem - volt egy furgon, amely a többi autóhoz képest is kevesebb helyet hagyott, hátha legalább azt az egyet megbírságolják (KRESZ 40.§ 8. bekezdés c.) pont). Fotógép bekészít, és csináltam egy képet - jól látszik, nem férnek el egymás mellett a közteresek sem.

 

Pont elkaptam őket, de amire elraktam volna a gépet, már oda is értek az egyenruhások. Az alacsonyabb rögtön azzal kezdte, hogy miért fotóztam őt le, nem adott rá engedélyt, azonnal mutassam meg és töröljem ki. Persze, nem tettem, illetve mondtam neki, hogy nem kell az engedélye a fotózáshoz, közterületen meg pláne - de ezt neki tudnia kell - , illetve akkor kell, ha felismerhetően közzéteszem. Amit nem fogok.

Akkor is kell az ő engedélye, és igazoljam magam. Rendben, igazolom magam, ha megmondja, miért igazoltat. Ekkorra már elővettem jegyzetfüzetem, és felírtam az azonosító számukat (02280, 01878) biztos, ami biztos. Azért igazoljam magam, mert megsértettem a személyi jogait azzal, hogy az engedélye nélkül készítettem róla egy fényképet. Mint civil ember. És ha nem lenne szolgálatban, akkor is követelné a fotó törlését, csak akkor más módszerrel...De így fel leszek jelentve.

Rendben. Tessék, itt az igazolványom, mondja ő is az adatait. Na meg mutassa már meg, mit írt, mivel akar feljelenteni? És tényleg, azt írta le, amit mondott: személyi jogait sértettem meg.

Közben odaért még egy felügyelő, akinek röviden elmondva, mi is zajlik, ő is megerősítette, nem kell engedély a fotó készítéséhez, csak a felismerhető közzétételhez. Ám M.A., 02280-as jelvényszámú közterületesünknek ez sem volt elég. Ő akkor is megteszi a feljelentést.
Papírjából nem kaptam, azt mondta, majd postán kapom a bírságot.
Pár dolgot nem értek:

1. nem végzi a munkáját, nem biztosítja a közterületet, a járdán való haladást, amit a törvény előír neki - intézkedési kötelezettség elmulasztása

2. magánszemélyként sérelmezi a fotót róla, és hivatalos személy voltát kihasználva tudja meg az adataim, majd jelent fel - hivatali visszaélés

3. közterület-felügyelő, mégsem tudja a munkáját szabályozó törvényeket, rendeleteket - simán alkalmatlan a munkavégzésre

4.  úri passzióból feltart, rendőrrel fenyeget ha nem igazolom magam, és akkor is saját hülyesége mellett tart ki, amikor már a kollégái is nekem adnak igazat - zaklatás
Kíváncsi vagyok a bírságra - már ha tényleg végigviszi ezt az egész ügyet, hivatalosan. Arra is, mit szólnak ehhez a felettesei - főleg a jogászuk. Javasoltam neki, konzultáljon vele, mielőtt még nagyobb szarba keveri magát, de azt mondta, majd ő tudja.

A köztereseket nem lehet fotózni munkavégzés  - illetve nem végzés - közben? Ki ellenőrzni őket akkor, és hogyan? Ha lefotózom, akkor meg követeli a kitörlését? Hol van itt a rend, amit neki kellene teremteni s fentartani? Hol élünk...?
U.i: így nem ismeritek fel, ugye?
U.i.2: jelentsem fel én is?

 

68 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr602193831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabandy 2010.08.02. 19:05:32

gyönyörű, ez a mai magyar valóság

Ezeknek? 2010.08.02. 21:07:55

Konkrétan a helyi rendőrségen tehetsz panaszt, akár levélben is /tv. erősen javasolt/.
Közterületen akárkit lefotózhatsz.

Sics68 2010.08.03. 01:05:16

Érdekes szitu, szerintem Te semmi jogellenest nem követtél el, a közteres viszont igen.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.03. 07:20:09

@Ezeknek?: ez a "közterületen akárkit" nem igaz! Sőt! Senkit sem fotózhatsz (jog szerint) az illető engedélye nélkül - kivéve, ha úgymond tömeget fotózol.
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy van-e joga egy ilyen közterületes droidnak igazoltatni vagy ezt csak rendőri kísérettel teheti meg?

metal · http://electric.blog.hu 2010.08.03. 07:23:33

Közteres mióta igazoltathat?

KaPé 2010.08.03. 07:23:44

A közterület felügyelő nem igazoltathat.

ephudd 2010.08.03. 07:43:52

Az a baj, hogy ilyen hülyeségekkel idegesítitek magatokat és másokat. Ennek az egésznek mi értelme volt? Mit akarsz bizonyítani? Mi a fenének neked egy közterületes fotója? Ez valami perverzió? Szeretnéd egyenruha nélkül is látni? Feljelentegetés, aztán meg el lehet mesélni, milyen fasza gyerek voltam, mert nem neki volt igaza? Taps, taps, taps... Ha tenni akartok valamit, menjetek el házat építeni az árvízkárosultaknak.

PeriAttila 2010.08.03. 08:02:26

A KÖZTERÜLET FELÜGYELŐ HIVATALOS SZEMÉLY! NEM CSAK HOGY IGAZOLTATHAT, HANEM AZ IGAZOLTATOTT SZEMÉLY KÖTELES MAGÁT IGAZOLNI!!!! SŐT, ADOTT ESETBEN A KÖZTERÜLET FELÜGYELŐ AKÁR ELŐ IS ÁLLÍTHAT!

Jó lenne, ha a kedves állampolgár nem csak a nagy liberális jogaival lenne tisztában, hanem a kötelezettségeivel is, de látom az már nem divat. Hát itt élünk, sok okoskodó, ám tudatlan büszke magyar között.

vidéki suzukis 2010.08.03. 08:12:32

Nálunk már a seprűnyél is parancsolhat? A szürke egerek igazoltatás helyett dolgozhatnának is.

BKV reszelő 2010.08.03. 08:15:11

@PeriAttila: Azt megnézem, amikor ez a sok bunkó, akik a köztereseknél vannak, engem igazoltat...Édesanyját, azt. Az előállítást meg ne feszegessük...ha felemeli a kezét, baja lesz.

Mostly Harmless 2010.08.03. 08:15:22

@PeriAttila: ne ordíts, attól nem lesz igazad.

PeriAttila 2010.08.03. 08:18:05

@BKV reszelő: No, akkor megpróbálom mégegyszer: Szóval a közterület felügyelő előállítási joggal rendelkezik, de az intézkedése nem kikényszeríthető. Tehát pl. az engedély nélküli árust az önkormányzathoz előállíthatja a szabálysértési eljárás lefolytatása céljából, de ha az intézkedése ellenállásba ütközik, testi kényszert nem alkalmazhat, hanem rendőrt kell hívnia a helyszínre (a rendőr kiérkezéséig az előállítandó személyt visszatarthathja).

PeriAttila 2010.08.03. 08:19:05

@Mostly Harmless: Attól még, hogy kiabálok, igazam is van. Azért kiabálok, mert felmegy a vérnyomásom a sok nagyokostól, akiknek fingjuk sincs róla, hogy mit beszélnek, de meg vannak győződve róla, hogy mekkora királyok.

PeriAttila 2010.08.03. 08:21:44

Szóval aki nem tud valamit, inkább maradjon csöndben, bármily divatos is ebben az országban a hőbörgés. A kedves posztolónak meg igaza van, ha őt az izgatja fel, hogy köztereseket fotóz és arra veri ki otthon, hát csinálja :)

BKV reszelő 2010.08.03. 08:22:11

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Ez elég kevés. Ráadásul a postban említett prosztó elfelejtette magát igazolni. Ugye, ez a menete a dolognak?

Dr. Kix 2010.08.03. 08:22:28

@PeriAttila: Ez hol van leírva? (Miért kiabálsz?)

Vasalt 2010.08.03. 08:23:01

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Pont ezt akartam beszúrni. Igazoltathat, de azért az első pont is megérne egy misét.

PeriAttila 2010.08.03. 08:23:07

@Kix: Olvasd végig a kommenteket. Thx

halaloszto 2010.08.03. 08:24:06

Igazoltathat. Es az intezkedesenek nyoma kell legyen. Kulonben visszaelt.

Ha hivatalos minosegeben tesz feljelentest, akkor szejjel fogjak rajta magukat rohogni.

Ha maganemberkent, akkor meg kell tole kerdezni, hogyan kerultek a birtokaba a feljelentett szemelyes adatai.

vajk

halaloszto 2010.08.03. 08:25:50

@PeriAttila: ideje lenne elolvasd a wiki oldalt, amit megkoszontel.

szepen fel vannak sorolva, hogy milyen esetekben igazoltathat. nincs kozte olyan, hogy ha uri kedve ugy tartja, meg olyan sem, hogy igazoltathat ha lefenykepezik.

vajk

nyílméregbéka 2010.08.03. 08:31:34

Nézd, posztoló, a helyedben én nem mutogatnám ilyen lelkesen a személyes adataimat akármilyen közteresnek meg BKV-ellenőrnek.
Feljelenthet, ügy lesz belőle, és ha kellően fasz ügyintézőt fogsz ki, tényleg bírságot kaphatsz, és jó az neked?
OK, hogy igazoltatHAT, de te ellenállhatsz; erre ő hívhat rendőrt, aztán a rendőrt vagy megvárod vagy nem.

Nem biztatnék ilyesmire senki, ha nem pont most zajlana kb ugyanilyen ügy, és most a haver a hasonló ügyben ellene tett feljelentés következményeit szopja. Konkrétan bírósági fellebbezésnél tart már az ügy, mert olyan ügyintéző kapta az ügyét, aki ugatja a jogszabályokat.

metal · http://electric.blog.hu 2010.08.03. 08:40:40

@PeriAttila: "A felügyelő a szabálysértésen tetten ért személyt igazoltatja,"

Olvasni is tudni kellene, nem csak kiabálni! Hol van ebben, hogy bárkit igazoltathat?

autodidakta 2010.08.03. 08:41:45

1999. évi LXIII. törvény
a közterület-felügyeletről

II. Fejezet

A felügyelő intézkedési jogköre

A felügyelői intézkedések

15. § (1) A felügyelő feljelentés megtétele vagy egyéb jogszerű intézkedés céljából az érintettet személyazonosságának megállapítása érdekében igazoltathatja. A személyazonosság igazolására alkalmas minden olyan hatósági igazolvány, amely tartalmazza az érintett nevét, születési helyét és idejét, az állampolgárságát, valamint az arcfényképét és a saját kezű aláírását. A felügyelő az általa ismert vagy más jelenlévő, ismert személy közlését is elfogadhatja igazolásként.
(3) Azt a személyt, aki személyazonosságát nem igazolja, annak megállapítására a legközelebbi rendőri szervhez a felügyelő előállíthatja. Ellenszegülés esetén az előállításhoz a Rendőrségről szóló törvény (a továbbiakban: Rtv.) szerint a rendőrség segítségét kell kérni. A rendőrség megérkezéséig a felügyelő az érintett személyt feltartóztatja.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.03. 08:47:44

@metal: ha valakit a beleegyezése nélkül pofánfotózol, az önmagában is (személyiségi)jogsértés. Tehát ennek alapján megteheti.

Roy 2010.08.03. 09:05:04

@KaPé: DE IGEN. Hatósági személy!

Roy 2010.08.03. 09:06:26

Magán személy fotózása csak az illető belegyezésével lehetséges.

Lúdtalp 2010.08.03. 09:13:03

KÖNNYGÁZT IS BEVETHETETT VOLNA!!!
Csak hogy én is csatlakozzak a kiabáláshoz.

OkoskaTo:rp 2010.08.03. 09:14:35

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Fenét. Ilyen alapon utcán egyetlen fénykép vagy videofelvétel sem készülhetne. Szerinted a híradóban vágóképnek használt (és különösen nagy nyilvánosság előtt közzétett!) felvételnél minden egyes járókelővel aláiratják, hogy beleegyezik?

@halaloszto: Sajnos te is tudod, milyen országban élünk. Semeddig sem tart nekik, hogy ketten (ők ketten voltak, szemben az egy post-íróval) tanúsítsák, hogy a postoló illegálisan árusított a közterületen.

t0thl 2010.08.03. 09:18:01

Ha meg megbüntet mindenkit az utcában akkor meg az a baj.

metal · http://electric.blog.hu 2010.08.03. 09:23:19

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Személyiségi jogsértés, de nem tartozik azon szabályszegések közé, amiben ő eljárhat, tehát nem igazoltathat.

De, ha a posztolónak lett volna egy kis esze, akkor azt mondja, hogy ő csak az autót fényképezte, és a közteresek éppen rákerültek. Innentől kezdve, amíg nyilvánosságra nem hozza őket, addig nem követett el semmilyen jogsértést.

hower 2010.08.03. 09:24:21

Nálunk legalább 1000 éve mindig a Hatalomnak van igaza az erősebb jogán (most ráadásul közakaratra olyan kormányunk is lett, amelyik ezt tudatosan vallja is). Nem kell csodálkozni, hogy még a közterületes is érinthetetlen félistennek érzi magát. Köztünk megteheti.

nyílméregbéka 2010.08.03. 09:48:20

@autodidakta: A rendőrség megérkezéséig a felügyelő az érintett személyt feltartóztatja. - Erővel? (Személyes szabadság korlátozása.) Vagy veréssel? (Könnyű testi sértés.)
@OkoskaTo:rp: ez így van, amíg a posztoló egymaga van, a Hatóság meg ketten, hárman, addig simán leírhatják egy feljelentésben akár MÉG azt is, hogy mellesleg becsületsértést is elkövetett, sőt felemelte a hangját, amivel garázdaság vétségét követte el. Ha három közteres tanúsítja ezt, ki és hogyan bizonyítja az ellenkezőjét? És simán megb*szhatják, ártatlanul.
Persze ez pesszimista megjegyzés volt, de itt nálunk megtörténhet, sőt: meg is történik, ezért pl én, ha hasonló helyzetbe kerülnék, a büdös életben elő nem adnám a személyimet, és a rendőrt sem várnám meg.

BKV reszelő 2010.08.03. 09:48:32

@PeriAttila: "...de ha az intézkedése ellenállásba ütközik, testi kényszert nem alkalmazhat, hanem rendőrt kell hívnia a helyszínre (a rendőr kiérkezéséig az előállítandó személyt visszatarthathja)."

Kulcsmondat. Mivel testi kényszert nem alkalmazhat, ezért nem tud visszatartani. Viszlát!

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.03. 09:48:59

@metal: ennek nézz egy kicsit utána! Nincs igazad.

@OkoskaTo:rp: elméletileg az van amit írsz: nem készülhetne kép az utcán sétáló emberekről, ha nem egyeznek bele. De mint említém vala, a "tömeg"-ről készült felvételek nem tartoznak az engedélyköteles körbe.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.08.03. 09:50:06

Furcsa hobbi ez a közterület-felügyelő fotózás, mások inkább pucér csajokat vagy a természetet, távoli halvány galaxisokat fotóznak, na ezt jobban meg tudom érteni.

Ezzel együtt nincs igaza mindenben Peri Attilának, hiába ordít. Nem igazoltathat mert "csak", és főleg nem állíthat elő.

SiKom 2010.08.03. 10:06:16

@ephudd:
"Az a baj, hogy ilyen hülyeségekkel idegesítitek magatokat és másokat. Ennek az egésznek mi értelme volt? Mit akarsz bizonyítani? Mi a fenének neked egy közterületes fotója? Ez valami perverzió? Szeretnéd egyenruha nélkül is látni? Feljelentegetés, aztán meg el lehet mesélni, milyen fasza gyerek voltam, mert nem neki volt igaza?"

Anyád.

Gondolom szerinted az a bűnös, aki egy hivatali visszaélést vagy korrupciót jelent, nem az, aki korrupt vagy visszaél.

Na, ezért tart itt Magyarország!

SiKom 2010.08.03. 10:07:30

Én azt mondom, hogy holnaptól a rendőrök kezdjék el feltörni az autókat, hátha van bennük érték.

Ha esetleg valaki le meri őket kamerázni vagy fotózni, azzal pedig börtönbe azonnal!

SiKom 2010.08.03. 10:09:28

@Roy:
"Magán személy fotózása csak az illető belegyezésével lehetséges."

Ja jó, majd ha látom, hogy valaki bankot vagy benzinkutat rabol, akkor direkt nem fogom lefotózni, sőt, előtte megkérdezem, hogy fotózhatom-e?

Ilyen baromságot hogy lehet írni, pláne egy ügyvédes blogon???

Közterületen tudtommal szabad fotózni, bárkit. Otthon pedig a képpel azt csinálhatsz, amit akarsz, ha akarod, hívd elő, és égesd el, vagy bármi.

De közzétenni csak kipixelezve lehet.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.03. 10:17:51

@Sir Kommentor: ne beszélj hülyeségeket légy oly jó! Vagy legalább nézz utána, mielőtt ilyeneket leírsz!

OkoskaTo:rp 2010.08.03. 10:18:39

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Légyszi, nézz már utána, mielőtt beszólsz ilyen fene nagy önbizalommal. Vagy csak gondolkozz el azon, amit @Sir Kommentor: írt. "Gondolkodtál ma már?"

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.03. 10:19:45

@OkoskaTo:rp: pici seggfej! Régebben fotóztam, ezért utánanéztem. Ha megtennéd, hogy a fasságaid terjesztése helyett utánanézel...

dobzse.laci 2010.08.03. 10:35:50

Nem tartom kizártnak, hogy valaki az előbb vett tőle 'napijegyet' és fogalma nincs róla, hogy az is rajta van-e.
Így már érthető a becsoki.

zsoci 2010.08.03. 10:46:55

És te minek igazoltad magad neki ? Nem rendőr !

Alikam 2010.08.03. 10:52:06

Közteres igazoltat??? LOL:D

Az tudod ki? Egy senki. Egy sima állami alkalmazott, kb. olyan mint az utcaseprő.

Alikam 2010.08.03. 10:53:28

@Roy: Ja persze, kiv. ha közterületen teszed. Ez esetben ameddig nem publikálod azt fotozól akit akarsz.

De még akár közzé is teheted amennyiben nem felismerhető rajta senki.

krampi 2010.08.03. 10:59:16

Uraim, az esetről a Ptk §80 világosan rendelkezik. Portré jelegű, azonosításra alkalmas felvételt nem csak nyilvánosságra hozni nem szabad a törvény bötűje szerint, de készíteni sem. Más kérdés, hoyg ezt ki tartja be... (bocs, hogy beleugatok a nagyok dolgába)

svinjahond 2010.08.03. 11:30:48

Ebben az országban mindenkinek foto/video-fóbiája van. Manapság, a térfigyelőkamerák "sűrű" hálóinak korában. Röhej!
Azt miért nem kérdezitek meg, hogy ha pl. kimész a busz/MÁV/stb. pályaudvarra - mondjuk, valamelyik rokonod elé -, akkor ott egy profitorientált magán- vagy állami cég MILYEN JOGON készít rólad mozgóképes/(sőt esetenként hangos) felvételt, anélkül, hogy BÁRMI közötök lenne egymáshoz? (Ha esetleg vennél jegyet, mert utaznál, akkor már valamiféle polgárjogi szerződés-szerű dolog jönne létre köztetek, de így...)
Valami joghézagot érzek itt, mert elvileg én közterületen bárkit lefotózhatok, az illető(k) engedélye nélkül, esetleges jogsértést a birtokomban lévő felvétel felhasználásakor követném el. (Szerintem.)
A mostani KONKRÉT esetben én, miután kész a kép és a közteres f@xalap észleli, veri a nyálát, "hatósági fellépéssel" próbál a fényképezőgép átadására rábírni (igazoltatni akar, bírsággal/ fizikai erőszak kilátásba helyezésével fenyeget, stb.) _finoman_ felvilágosítanám, hogy NEM KÖVETTEM EL intézkedés jogalapjául szolgáló szabálysértést, ergo _bármilyen_ további ellenem irányuló cselekménye kimeríti a hivatali visszaélés törvényi tényállását. Ha a fényképezőgépemet megpróbálja elvenni tőlem - s közben akár csak HOZZÁM ÉR - az máris RABLÁS! Ha megpróbálja megakadályozni, hogy elhagyjam a helyszínt: az pedig SZEMÉLYI SZABADSÁG MEGSÉRTÉSE bűntette, méghozzá jelen esetben: ALJAS INDOKBÓL, HIVATALOS ELJÁRÁS SZÍNLELÉSÉVEL! (Hiszen az elkövető az esemény pillanatában egy vélt(!) polgárjogi/személyiségi jogi sérelmét próbálná hivatalos személyi mivoltával visszaélve, a sértettet eljárás alá vonva a helyszínen megoldani.)
Arról nem is beszélve, hogy ha egyszer a munkáját az adófizetők pénzén "élősködve" végzi, akkor én mint adófizető quasi "ellenőrzési jogkört" is gyakorolhatnék felette, hogy az adóforintjaimból fizetve milyen minőségű munkát végez! Sőőt! Ha nincsen takargatni valója, akkor miért zavarja, ha "véletlenül" rákerül búrája egy közterületen készült fotóra?
Köszönöm a figyelmet.

xenuka 2010.08.03. 11:32:08

Azért az tréfás lenne, ha a közterületfelügyelőnek nevezett szellemi fogyatékos megpróbálna előállítani :D

OkoskaTo:rp 2010.08.03. 11:58:18

@krampi: Az összes biztonsági kamerának az azonosításra alkalmas kép készítése a célja. Akkor mindet le kell szerelni?

A postoló nem a közterületesről készített portré képet, hanem az utcáról, amin szerepelt a közterületes is. Nem is lett volna túl sok értelme, hiszen épp az volt a lényeg, hogy az utca látszódjon rajta, a szabálytalanul parkoló autókkal, amik ellen nem tartotta olyan fontosnak intézkedni.

Az általad idézett jogszabály pontosan így szól: "80. § (1) A személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés.
(2) Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az érintett személy hozzájárulása szükséges."

Ebben hol van benne, hogy nem fényképezheted le közterületen? És amúgy is, ez Ptk., tehát ha nem tetszik neki a dolog, akkor mehet miatta bíróságra, polgári perre (ld. 84. §). De nem szabálysértés, ami miatt ő (mint hivatalos személy) jogosult lenne intézkedni. Vagy akkor ne járjon a Belvárosban, mert az összes turistába is bele kell kötnie, aki fényképezget az utcán.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.08.03. 12:29:22

@svinjahond: Szezont a fazonnal kevered. Nem fotózhatsz le bárkit közterületen se, főleg nem ilyen szándékkal. (Tehát azt nem tiltja törvény, hogy a gellérthegyet lekapod, és közben másik ezer túristát is). De nem mehetsz oda egy másik emberhez és az engedélye nélkül le se fényképezheted csak úgy.
Aztán, két különböző dolog a közterületes kamera és más mikor akárki fontoskodik a gépével. A közterületes kamera olyan, mintha a rendőr fényképezne és nézelődne szolgálatban.

Sajnos rengeteg "Sir Kommentor 2010.08.03. 10:06:16" féle ember van. Nem rosszat akarnak szerintem, mert végülis "rossz embereket" fénykéepznek le. De az eszközük szánalmas és a legrosszabb, hogy szerintem tudják, hogy nem érnek el semmit. És nem az a céljuk, hogy dolgozzon a közterületes, nem az a cél, hogy ne parkoljanak mások tilosba, vagy, hogy ne szemeteljenek. Hanem sima, alapvető rosszindulatukat vezetik le ilyen formában, olyan elven, hogy bűnözők ellen bűnözni szabad. Ami alapvetően alapjaiban jogos is lehetne, ha tényleg cselekednének. Pl, ha a tolvajt elkapja egy járókelő és jól megveri :) A fotózgatás egy álcselekmény, 99%ban semmi értelme nincs.
Alapvetően itt az igazság:
@ephudd:
"Az a baj, hogy ilyen hülyeségekkel idegesítitek magatokat és másokat. Ennek az egésznek mi értelme volt? Mit akarsz bizonyítani? Mi a fenének neked egy közterületes fotója? Ez valami perverzió? Szeretnéd egyenruha nélkül is látni? Feljelentegetés, aztán meg el lehet mesélni, milyen fasza gyerek voltam, mert nem neki volt igaza?"

De mondjuk nem kell a végét ilyen közhelyesre csinálni. Nem házat kell építeni..jó, ha magánszemélyek nem tűrik a tilosban parkolást, vagy a nem dolgozó közterület felügyelőket. Tessék oda menni hozzájuk és elmondani udvariasan, hogy te mit látsz és, hogy ha ez így van, akkor ez így helytelen. És ha nem intézkedik, akkor TE hívsz rendőrt illetve feljelented a főnökénél.

De ezek a fényképezőmániások tényleg nem ilyenek általában..ahogy írták: ez egy perverzió, rosszindulat levezetése..és érdemi értelem nélkül. Akinek van energiája fotózgatni, meg írni róla, az tényleg cselekedjen igaziból.

netracinghu 2010.08.03. 12:58:43

autodidakta írása szerint"felügyelő az érintett személyt feltartóztatja."
amennyiben ez bemásolt személy úgy hibás, ugyanis FELTARTÓZTATHATJA !

Másik kérdés, amit nem fogok megérteni. Az hogy engem bárhol az utcán, moziban áruházban stb. lekameráznak , lefotóznak nem zavar.
NEM VAGYOK, GENGSZTER, BŰNÖZŐ, NEM CSALOM A FELESÉGEM, NEM LOPOK, NEM CSALOK. NINCS TITKOLNI VALÓM!
Az ilyenektől csak féljen a sok ci.... és társaik.

A harmadik
"Arról nem is beszélve, hogy ha egyszer a munkáját az adófizetők pénzén "élősködve" végzi, akkor én mint adófizető quasi "ellenőrzési jogkört" is gyakorolhatnék felette, hogy az adóforintjaimból fizetve milyen minőségű munkát végez! "

Ennyi, nem csak kötelességeink vannak hanem jogaink is, JÓ REGGELT!

nyílméregbéka 2010.08.03. 13:03:14

Azért érdekel, hogy lesz-e feljelentés az ügyből.
Lehet, hogy most már csakazértis feljelentenek, büntiből, mert ki merted írni a netre, és az fúj.
Az is lehet, hogy - mivel ketten voltak, te meg egyedül -, még mindenfélét beleírnak, pl. veszélyes fenyegetést vagy becsületsértést; sőt most a posztot tekinthetik nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásnak is (azonosító számuk szerepel itt), ami már rögtön bcs. Lesz itt öt év letöltendő is :-D

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:35:07

Mindig ez van, amikor valami közérthető téma kikerül az index címlapra. A csupa nagybetűkkel írogatóknak, meg azoknak akik az "ebben az országban..." kitétellel kezdenek, felhívnám a figyelmét, hogy ez egy jogi blog. Ebből a szempontból a releváns rész itt található:

"De így fel leszek jelentve... Rendben. Tessék, itt az igazolványom, mondja ő is az adatait. Na meg mutassa már meg, mit írt, mivel akar feljelenteni? És tényleg, azt írta le, amit mondott: személyi jogait sértettem meg."

Eltekintve attól, hogy a személyiségi jog megsértését csak a közzététel és nem a fotó készítése valósítja meg, ez egy polgári kategória, amiben sem feljelentésnek helye nincs, sem közterületfelügyelő nem járhat el.

A közterületfelügyelő intézkedési jögköre (igazoltatás stb.) csak jogszerű cél érdekében történhet. Leírta, hogy "feljelentés" és "személyiségi jog sértés", innen kezdve világos, az intézkedés nem jogszerű cél érdekében történt.

Furcsa is lenne, ha a közterületfelügyelők de akár a rendőrök a saját polgári ügyeikben (kártérítés, öröklés, stb. stb.) igazoltatgatnának, előállítgatnának... nem?

Most nem nézek utána, hogy kell panaszt tenni a közterületfelügyelő ellen, jogszerűtlen intézkedés miatt, de megalapozottan lehet panaszt tenni az egész miatt (nekem nem érne annyit).

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.08.03. 14:47:46

Végigolvasva amit csak lehet, itt az a döntő kérdés, hogy mi van a képen: utcarészlet mellékszereplőkkel, vagy bezoomolva két ember mint főtéma. Első esetben a posztolónak van igaza, hogy jogszerűen elkészíthette a felvételt. Második esetben jogosan kérhette a közteres a kép törlését, de a további cselekményei már tévútnak tűnnek.

Mindemellett két kérdés merült fel bennem. Mi van, ha a gép filmes, és a második eset van, így nem lehet törölni?

És mi van akkor, ha az utacrészlet képből később otthon kivágom az utcát, és meghagyom a két embert (digitális "zoom")? A technika mintha túlhaladta volna a jogszabályokat ez ügyben, nem?

Ezeknek? 2010.08.03. 16:30:17

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: ez a "közterületen akárkit" nem igaz! Sőt! Senkit sem fotózhatsz (jog szerint) az illető engedélye nélkül - kivéve, ha úgymond tömeget fotózol.
Rosszul tudod, nem tiltja jogszabály, akár arcképet is készíthetsz. Az nem mindegy, hogyan használod fel.

Ugyandehogy (törölt) 2010.08.03. 19:23:46

@PeriAttila: Pont mint bármely magánszemély...

sajna 2010.08.03. 20:16:44

HA A RENDŐRSÉGRE MÉSZ, ELŐBB OLVASSAD, ÉS TANULMÁNYOZD, EZT:

autozz.blog.hu/2009/02/21/uldozobol_aldozati_barany

Sajnos ilyen országban élünk?!!!!

SiKom 2010.08.04. 14:06:45

@sajna:
Szomorú ez az autozz blogos poszt, és igaza van a posztolónak.

Sajnos ez van ma Magyarországon: aki szabálytalankodik, csal, lop, hazudik, gyilkol, annak minden jár, a többiek meg kussoljanak és tűrjenek, mint a birkák.

Nem tudom, miért kellene eltűrnünk, hogy egyesek "felsőbbrendűnek" mutassák magukat, hogy ők parkolhatnak keresztbe, hosszába, jöhetnek behajtani tiloson szembe, stb!

Szerintetek az osztrákoknál mi történik, ha valaki keresztbeparkol a zebrán?

Szerintem hamarosan jön a rendőr, és megbünteti.

Itt meg a rendőr védi a szabálytalankodót, gyilkost, stb.

És akkor még csodálkoztok, ha népszerű a Gárda!?!?!

SiKom 2010.08.04. 14:11:47

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
"Sőt! Senkit sem fotózhatsz (jog szerint) az illető engedélye nélkül"

Mi a tököm van már itt, 1800-as évek?

Az 1800-as években volt divat félni attól, hogy a fényképezés elrabolja az ember lelkét. Most visszamentünk a múltba?

Ezt találtam a jogiforum-on:
---
"Közterületen is – a nyilvános közszereplés esetét kivéve – csak arról készíthetsz fotót, aki legalább ráutaló magatartással nyilvánvaló hozzájárulását adta ahhoz. Ennek megsértése nem bűncselekmény, nem is szabálysértés, de jogsértő. Adott esetben egy perben a bíróság kötelezhet az ilyen fotó megsemmisítésére, esetleg az ügy körülményeitől függően arra, hogy adj elégtételt, vagy akár fizess nem vagyoni kártérítést.

Tovább: www.jogiforum.hu/forum/16/17440.1.0#ixzz0vdddfBho
"

És:
---
Természetetesen a mondottak a személyekre vonatkoznak. A dolgok megint egy másik téma.

Tovább: www.jogiforum.hu/forum/16/17440.0.0#ixzz0vdeO7yBi
---

SiKom 2010.08.04. 14:12:48

Azért én megkérdezném a közterület-felügyelőket is, hogy ha nem követtek el semmi szabálytalanságot, akkor miért is zavarta őket a fotózás ténye?

Na, miért?

Magonc 2010.09.02. 19:38:13

@KaPé:
1999. évi LXIII. törvény
a közterület-felügyeletről

10. § (1) A felügyelet az igazoltatás során feljelentés megtétele, a 22. §-ban - vagyonvédelmi feladatainak ellátása során - meghatározott feladatok ellátása, valamint szabálysértési vagy közigazgatási hatósági eljárás megindítása céljából az igazoltatott személy

a) természetes személyazonosító adatait,

b) lakó- vagy tartózkodási helyének, ennek hiányában szálláshelyének adatait (a továbbiakban együtt: lakcím) kezeli.

15. § (1) A felügyelő feljelentés megtétele vagy egyéb jogszerű intézkedés céljából az érintettet személyazonosságának megállapítása érdekében igazoltathatja. A személyazonosság igazolására alkalmas minden olyan hatósági igazolvány, amely tartalmazza az érintett nevét, születési helyét és idejét, az állampolgárságát, valamint az arcfényképét és a saját kezű aláírását. A felügyelő az általa ismert vagy más jelenlévő, ismert személy közlését is elfogadhatja igazolásként.
(2) Az igazoltatás - az igazoltatás okának egyidejű közlésével - csak a személyazonosság megállapításához szükséges ideig tarthat. A személyazonosság megállapításáig az érintett feltartóztatható.

16. § A felügyelő a szabálysértés elkövetésén tetten ért személyt igazoltatja, és az elkövetés helye szerint illetékes szabálysértési hatósághoz az eljárás azonnali lefolytatása érdekében előállíthatja. Az elkövető ellenszegülése esetén a 15. § (3) bekezdése szerint kell eljárni.

WinstonTaylor · http://www.monstersgame.hu 2011.10.16. 21:00:46

nyílméregbéka 2010.08.03. 08:31:34 meg bármelyik hsz-ed. Látszik, hogy te is csak a jogaiddal vagy tisztában és azokkal is elnagyoltan... semmi baj, ezzel vagy átlag, TV néző magyar :))
De nem biztatnék senkit arra, hogy ellenálljon hivatalos személy intézkedésének... Mert közterület-felügyelővel általában autósok találkoznak ugye... Megmondod, hogy nem igazolod magad, megmondja, jó rendben feljelent. azt kész. R27-re feljelent aztán az meg kereken 100 ezer. Ennyi. 1 pillanat rendszám alapján tulajt találniuk a BM rendszerben. De nem is kell nekik, Rendőrség lekéri majd úgyis :) Ha meg nincs frsz. a gépjárművön vagy nem ilyen minőségben igazoltat akkor... Hivatalos személy... ha nincs kedve elvezetőfogást alkalmazni akkor egyszerűen csak utánad sétál és elszív közben egy cigit, azt kész. Nemsokára melléd fog gurulni a rendőrautó... és még az sem jó ha besétálsz bárhova. Ő nem, de a rendőr bemehet :) lakótömbbe, ilyesmibe gondoltam, nem a bótba... jah és akkor még csak a személyi adatok átadásának a megtagadása a 100 ezer :D Erre jön a büntetés ami valszeg 30000 lesz, mert ugye a rendőrség fogja kiszabni... és 30 alapból. És akkor még majd az okosok eldöntik h akadályoztad-e a munkájában a közterest :)
Na.
süti beállítások módosítása