Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Kötelezően választott panelprogram

2009. december 29. - zugügyvéd

Az alábbi jogi kérdés vissza-visszatér a Zugügyvéd oldalain, mindig más megvilágításban. Kevesen mérik fel társasházi öröklakás vásárlásakor, hogy a tulajdon milyen kötelezettségekkel is járhat.


 

 

 

Tisztelt Címzett!


Nem találtam jogesetet sehol az alábbiakra vonatkozóan, és tanácstalan vagyok.


Egy társasházban lakom, amiben egy éve vásároltunk lakást. A lakóközösség az új jogszabályok alapján (50+1%) úgy döntött, hogy bevállalja a panel program adta lehetőségeket és felújítja a házat (hőszigetelés, újravakolás, nyílászáró csere és fűtésszabályzó felszerelése).


Mi többedmagunkkal nemlegesen szavaztunk, mivel ahogy írtam is egy éve vásároltuk a lakást és száz százalékban jelzáloggal terhelt, valamint mi már kaptunk önkormányzati támogatást is a vásárláshoz.
Jelen határozattal a társasház jelzálogjogot kíván bejegyeztetni a lakásokra a felújítás költségeire vonatkozóan (kb.1,5 mFt értékben) nyolc évre.


Az lenne a kérdésem, hogy ha mi már kaptunk önkormányzati támogatást (vissza nem térítendőt és kamatmentes hitelrészt is), és szinte teljesen terhelt a lakásunk akkor egyáltalán újra igényelhető a támogatás, és az értéken felül terhelhető a lakás?


Illetve ha nem tudjuk fizetni a megemelt közös költséget ami ezzel jár - ugyanis a ház a felújításra felvett hitelt erősen megemelt közös költséggel kívánja megfizettetni, ami szinte vállalhatatlan -, akkor mi a biztosítéka a felújítási hitelt folyósító pénzintézetnek, hiszen rangsorban mások is állnak előtte.


Lehetséges az, hogy a "szomszédaink" helyettünk eldöntsék, hogy mi tudunk-e vállalni a meglévő hiteleinkre még további terhet és kiszolgáltatnak bennünket annak, hogy esetleg nemfizetés miatt árverésre kerül a sor? A mai helyzetben többet nem tudják ezt vállalni, és így mások döntik el helyettünk, hogy mi mit tudunk vállalni és mit nem és raknak ránk olyan terhet amiről mi tudjuk előre, hogy képtelenek leszünk vállalni?!
Elhárítható, vagy áthárítható ez valamilyen úton? Van ezalól bármilyen lehetőségünk kibújni? Egyébként is, hogyan hajtható be tartozás ez esetben, hiszen a lakásvásárlási hitelt folyósító bank mindenek előtt áll és ha azt a hitelrészt fizetjük, akkor maga a társasház hogyan árverezhet és mi a biztosítéka arra, hogy be tudja hajtani a kintlévőségét?


Igazából mi nem szeretnénk a felújítást, mivel a mostani helyzetben ez óriási anyagi teher pluszban, számunkra vállalhatatlan, és a körülmények figyelembevételével szeretném megtudni milyen lehetőségeink vannak?


Szíves segítségüket előre is nagyon köszönöm!
 

190 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr441630548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.12.29. 16:55:51

Valószínűleg a tavaszi fűtésszámlák során jelentősen át fogja értékelni az "óriási anyagi teher" fogalmát...

ghck 2009.12.29. 16:57:38

A társasház bizonyos kötelezettségekkel jár sajnos. Lehet nem fizetni a közös költséget, és később törleszteni azt (mondjuk kamatokkal). Vagy lehet eladni, és kisebbe költözni, amit fent tudtok tartani. Amúgy nem elképzelhetetlen, hogy már az első év csökkent üzemeltetési költségei fedezik az extra kiadásokat.
Mint az előttem szóló is említi.

Patreides · patreides.blog.hu 2009.12.29. 16:59:47

Az érdekes kérdés az, hogy ha akár a tulajdonos bele is egyezne, de a lakáson már száz százalék jelzálog van, mit tehet ilyenkor a térsasház? Pert indít a tulajdonos ellen, hogy fizesse ki készpénzben és egy összegben a felújítás költségeit? Akkor is, ha egy vasa sincs?
Vagy a bíróság azonnal árverést rendel el, plusz a város főterén egy nyilvános akasztást? Nonszensz.

Patreides · patreides.blog.hu 2009.12.29. 17:02:04

Az lehet, hogy a fűtésen később bejön a felújítás költsége, de a munkákat egy összegben kell kifizetni, és arra a társasház nyilván kölcsönt akar felvenni.

Forest (törölt) 2009.12.29. 17:06:43

Mi 50% önrésszel vettünk egy lepukkant házikót egy premekerületben. Amikor tudjuk javítgatjuk, amikor nincs munkám szívunk, amikor van munkám örülünk és beruházunk.
A bankot azonban egyáltalán nem érdekli, amikor ez éves kamat megállapításáról, vagy a valuta árfolyamingadozásáról van szó.
"Lehetséges az, hogy a "szomszédaink" helyettünk eldöntsék, hogy mi tudunk-e vállalni a meglévő hiteleinkre még további terhet és kiszolgáltatnak bennünket annak, hogy esetleg nemfizetés miatt árverésre kerül a sor?"
Hát igen, jó kérdés.
A bankot nem érdekli hogy állunk anyagilag.
A társasházzal viszont közösségi kötelezettségek is járnak. Egy döntést meg kell hozni, és itt a többségi elv alapján működnek a dolgok.
Ha nem megy, érdemes körülnézni Pest környékén és kis kertes házban gondolkodni, akkor lehet laza antiszociálisként hozzáállni a dolgokhoz, a'la doktorhaúz.
Nekem is ez a verzió működik (próbáltam a másikat is)
Nincs metró, meg más úri huncutságok, viszont a hitel kivételével arra ruházol ba, aminek értelmét látod.

Marr 2009.12.29. 17:07:02

Kedves levélíró!
Előbb egy építész ismerősöddel ülj le, beszélgessetek a szigetelésről, aztán menj csak ügyvédhez, ha még utána is akarsz.
Üdv

reader613 2009.12.29. 17:07:30

ha ekkora hitelt meg mindenféle támogatást kellett felvenni, akkor a kérdés inkább az, hogy valóban megengedhetett-e magának az illető ekkora lakást. mármint hogy felelősséggel.

a többi lakó szemszögéből nézve: megakadályozhatja-e egy-két lakó az egész ház korszerűsítését, az egész ház fűtésköltségeinek csökkentését? kötelezheti-e egy-két lakó a nagy többséget arra, hogy továbbra is kétszeres fűtésszámlát fizessen?

Marr 2009.12.29. 17:08:39

@Marr: Más szóval:
A panelek felújítása létfontosságú. Örülj, hogy nálatok már ennyien beleegyeztek!

devadel 2009.12.29. 17:09:32

amikor társasházi lakást vásároltál, akkor nyilván részletesen megismerted a társasházi törvényt, annak szellemét és betűjét, ezen kívül nyilván elolvastad a társasházad szmsz-ét és egyéb szabályzatait. ezen túl tájékozódtál a társasház általános műszaki állapotáról, és végiggondoltad a várható felújítási és karbantartási igények műszaki tartalmát, azok várható költségvonzatát. szükség esetén konzultáltál szakértővel.

ezek után alaposan megismerted a hitelfelvétel pénzügyi részleteit, kockázatait.

a fentieket összehasonlítottad jelenlegi, és húsz éven belül várható jövedelmi helyzeteddel, gondosan mérlegelve a kockázatokat is.

majd ezután döntöttél a vételről.

nem is értem, min csodálkozol akkor most?

Miron 2009.12.29. 17:11:35

A kérdés első sorban jogi oldalról lett feltéve, erre nem tudok válaszolni.
A mi társasházunk viszont éppen a miatt nem tudott részt venni a panelprogramban, hogy többen nem akarták vállalni a költségeit. Felmértük, a nem akarók közül nagyon kevesen nem tudták volna fizetni (ilyen is van sajnos).
Viszont évekre konzerválódott a garantáltan magas fűtésköltség. Én ezt nevezem rövidlátásnak.

ghck 2009.12.29. 17:40:36

@Patreides: "a lakáson már száz százalék jelzálog van, mit tehet ilyenkor a térsasház"

Szerintem a társasház bejegyeztetheti a jelzálogát a bank "után". Vagyis először a bank jogosult (mondjuk árverezni), ha az övét törlik, következik a társasház. Szerintem.

Patreides · patreides.blog.hu 2009.12.29. 18:23:33

Panelprogramos felújításnál nem a társasház jegyeztet be jelzálogot a lakásra, az közösköltség tartozásnál van. Itt a felújításra egy banktól kell kölcsönt felvenni, és az jegyeztet be jelzálogot. De ha a lakáson már majd 100% jelzálog van (másik bank által bejegyeztetve)?
120% jelzálogot egy ingatlanon csak az USA-ban csináltak, meg is lett az eredménye.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.29. 18:23:35

@devadel:

persze, ez igy eletszeru
nem ugy hogy vegre talal egy lakast, nagynehezen kiszenvedi a bankkolcsont, kicentizve tud minf=dent fizetni
nem, elotte felmereti a 10 emeletes 6 lepcsohazas haz muszaki allapotat, es kikalkulalja mennyi fiog keresni 20 ev mulva
igen, ez eletszeru
valamint szmsz-t olvas es konzultal szakertovel

Te hol elsz?

aki meg arrol beszelnek, hogy majd 10 ev es megterul a futes, azoknak is gratulalok, csak lehet mar 1 ev mulva arvereznek, mert nem tudja a varatlanul felmerult tobbletkoltseget fizetni
mert nem tudja
ertem en , hogy jogaszok jarnak ide, de azert nem kene az elettol elszakadni
thjx

A80 2009.12.29. 18:29:06

Nem szeretem leírni egy cég nevét sem kommentbe, de itt nagyon kikívánkozik. Javaslom, hogy az OTP Banknál vegyétek fel a hitelt, nekünk bevált. Ott biztosan nem akarnak majd jelzálogot rakni minden lakásra, csak ha nagyon gázos a társasház (jelentős közösköltség hátralék). Lehetséges, hogy a másik bank ügynöke nagyobb jutalék reményében megpróbál erről majd lebeszélni benneteket. Az ügynökök egy minimális segítséget jelenthetnek nektek, de ha egyszerűen besétál a közös képviselő egy nagyobb méretű OTP fiókba, akkor is kiszolgálják, mint ahogy nálunk is történt. Mi elhajtottuk az ügynökünket, mert nagyon trehány volt és állandóan csak a Raiffeisen nevét hajtogatta a többitől nem is hozott ajánlatot. Valószínűleg a közösképviselővel is összemutyiztak (hallottam már olyat, hogy kapnak a hitel után járó jutalékból), de aztán megmondtuk a közösképviselőnek, hogy döntse el kinek az érdekeit képviseli, ha nem csak kizárólag a házét, akkor viszontlátásra. Ez után hogy-hogy nem képes volt egynél több bankkal is tárgyalni, aztán még kicsit jobb is lett a törlesztő, mint eredetileg mondták.

sncf 2009.12.29. 18:31:17

A panelprogram után csökkenő fűtésköltségről meg csak annyit, hogy nálunk kb 30%-kal emelkedett a fogyasztott hőmennyiség, és 28-29 fok van, mert a hőszolgáltatónak is élni kell valamiből, és nem hajlandó lejjebb venni a benyomott hő mennyiségén.

A80 2009.12.29. 18:35:01

.. ja és nem értem, hogy jön ki a 1,5 milliós jelzálog per lakás? Kb. 0,5 millió szokott lenni az állami támogatás, ha az önkormányzatnak éppen van kedve és pénze néha ők is beszállnak, aztán a maradék csak a hitel. Ebből van kétfajta, a PanelPlusz, meg a sima. Előbbinek nagyon alacsony, EURIBOR-tól függő fix kamata, a sima az bankfüggő, de ha volt felújítási alapképzés, akkor 5 évig 70%, 10 évig 30% kamattámogatás jár mellé. Szinte mindig raknak be lakástakarékpénztári szerződést a hitel mögé. Ebből van kettő fajta, az egyik a társasházé, a másik a hagyományos magánszemélyes. Az előbbi mindenképp megéri, az utóbbi megfontolandó, mert egyrészt csak egy lehet belőle, és ha már van az nem jó, másrészt kis összegnél (havi párezer forint) nem annyira éri meg, mert van egy fix számlavezetési díja, illetve a havi utalgatás/csoportos beszedés sincs ingyen. Az ügynökök ettől függetlenül nyomják ezerrel, hogy mindenkinek kötelező az LTP, de ez egy faszság, már megint a jutalék miatt nagy a szájuk. Nekik biztos jó, neked nem mindig.

UnitedParcelService · http://www.hevederzar.hu 2009.12.29. 18:39:58

Jézus!
Nálam 27 van és megdöglök tőle.

Patreides · patreides.blog.hu 2009.12.29. 18:40:14

@sncf: Nem szabályozható radiátoronként a fűtés az egyes helyiségekben? Nincs felszerelve minden radiátorra mérőeszköz? Hiszen enélkül értelmetlen az egész, marad a lakó ugyanúgy kiszolgáltatva, mert nem maga szabályozza a hőmérsékletet.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 18:41:05

az hogy többet ér a lakás utána az nem számít???
a befektetett összegnél jóval többet!!!!

sncf 2009.12.29. 18:43:00

és a megtérüléshez még annyit, hogy a pályázat beadása és a hitelfelvétel között 1-1,5 év, az utóbbi és a kivitelezés között újabb kb 1 év eltelik

Patreides · patreides.blog.hu 2009.12.29. 18:43:26

Én hallottam olyat a fentebb említett bankról, hogy nem ragaszkodtak a jelzálog bejegyzéshez a kölcsönnél a panelprogram esetében, de egy bizonyos mennyiségű lakásnak lakáskassza szerződést kellett velük kötnie biztosítékképpen, amit azután nem az egyes tulajdonosok fizettek havonta, hanem a közösség (társasház vagy l.szövetkezet) vállalta át.

sncf 2009.12.29. 18:45:06

@Patreides: Pontosan. Ugyanis a szomszéd házban az ügyes lakók a mérő felszerelés után, de a fűtési idény kezdete előtt lecserélték a radiátort, a "mérőt" radiátorral lerakták a pincébe, majd májusban leolvasás előtt visszarakatták, egy idős néni kivételével, akinek így lett 3 milliós fűtésszámlája, míg a többieknek 0. Na, ebből a mi társasházunk nem kért.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 18:51:38

hogy többet ér a lakás utána az nem számít???
a befektetett összegnél jóval többet!!!!

Alapvető élelmiszer 2009.12.29. 18:52:10

@Patreides: Igen, ha a jelzálog bejegyzőnek megfelel, 2., 3., de akár 14. helyre is bejegyeztetheti a jelzálogot, ezzel együtt vállalnia kell azt a kockázatot, hogy a lakás elárverezése után talán még az 1. követelő igénye sem teljesül, a többiek pedig egy büdös vasat sem látnak.

romesz 2009.12.29. 18:57:58

A problema erdekes, mivel tarsashazban vasaroltal lakast, igy a tobbseg valoban donthet arrol, hogy mit kell felujjitani a kozoskoltsegbol.
Ezt tobb nyugati orszagban mar ugy oldottak meg, hogy elore kalkulalva mindenkinek azonos osszeget kell befizetni havonta egy szamlara ami a jovobeni karbantartas es egyebb koltsegekre lesz forditva. Amenyiben elore nem latott kiadasa van a kozossegnek arra kolcsont vesznek fel es a kolcson tartozas osszegevel megemelkedik mindenki reszlete. Aki nem fizeti a rea eso reszt annak a tulajdonat megterhelik a kifietendo osszeggel es mikor eladasra kerul akkor ezt az osszeget levonjak a tulajdonosnak jaro osszegbol kamatos kamatokkal egyut.

UnitedParcelService · http://www.hevederzar.hu 2009.12.29. 19:00:04

@Gyurma73:
Ez speciel szerintem is faszság. de olyanról hallotam aki jéggel hűti a mérőeszközt. De nem láttam, az is lehezt ép faszság.

devadel 2009.12.29. 19:03:46

@hagyma: miért, szerinted kinek kellene ezeket a dolgokat végiggondolni?

ha valaki bajba kerül, mert ostoba módon túlvállalta magát, te személy szerint vállalod, hogy kihúzod a bajból?

vagy szerinted konkrétan kinek kellene kipótolnia a hiányzó pénzt, ami egy ember felelőtlen döntése miatt hiányzik?

vagy mégis hogy gondolod? hogy egy százlakásos társasháznak kellene véglegesen szlömösödni, mert egy ember túlvállalta magát?

és szerinted nem teljesen nyilvánvaló, hogy egy 30-50 éves panelház naggyából milyen műszaki állapotban van? különös tekintettel a fűtésre és szigetelésre? nem húszéve minden médiából ez folyik?

és úgy általában, ha egy süket csóka rossz döntést hoz, azért kinek kéne helytállnia, ha nem a süket csókának?

Akos979 2009.12.29. 19:20:17

Én úgy tudom, hogy a panelprogram is a rendes gazdálkodáson kívül eső kiadásnak minősül, amit az új társasházi törvény értelmében egyhangú szavazattal kell elfogadnia a tulajdonostársaknak. Amennyiben ez nem megfelelő valamelyik tulajdonosnak a határozatot a kihírdetésétől számított 30 napon belül bíróságon meg lehet támadni. Vélemény?

kispista2 2009.12.29. 19:27:29

Rinyáló idióta panelproli, kapnak egy csomó támogatást a felújításra és a távfűtést is milliárdokkal támogatják az alacsony áfa miatt!

Nem lenne megterhelő a felújítás költsége, ha 30 éven keresztül félretettek volna rá a közös költségből.

@Akos979: megtámadhatja, megfelelő érvekkel. Az nem érv, hogy nincs pénze a teljesen lerobbant ház felújítására.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 19:47:20

@UnitedParcelService:
nyomás alatt lévő fűtésrendszert csak úgy szét lehet szedni otthon??
persze a víz nem folyik el sehol sem..na ezért kamú az egész.

ghck 2009.12.29. 19:47:54

"kispista2 2009.12.29 19:27:29
Rinyáló idióta panelproli, kapnak egy csomó támogatást a felújításra és a távfűtést is milliárdokkal támogatják az alacsony áfa miatt!

Nem lenne megterhelő a felújítás költsége, ha 30 éven keresztül félretettek volna rá a közös költségből."

Nem tudnék jobban egyetérteni...

Tolvisz 2009.12.29. 19:48:42

Mi két panelprogramon vagyunk túl (1 - nyílászárócsere+részleges külső szigetelés 2 - radiátorkorszerűsítés, mérőóra, teljes külső szigetelés), és tudtommal a lakók közül nem mindenki akarta, de szívás, a többség dönt (nem tudom, milyen százalék kellett, de megvolt). Az első önrésze kb. 120E HUF (állam + önkormányzat), a másodiké kb. 300E HUF (állam). Az elsőt mi lefizettük, nem tudom, milyen egyéb konstrukciók voltak, a másodiknál a Raiff -nál kellett/lehetett LTP-t kötni, és a közös költség megemelkedett így kb. 6E HUF-fal, pár évig. Már sajnálom, h nem fizettük ezt is le, de el akarjuk adni a kecót, így úgy gondoltuk, h majd az új tulaj folytatja a törlesztést.
Itt is voltak elégedetlenkedők (88 családból nem nehéz találni), de a legtöbbje nem anyagilag van padlón, szimplán mindenbe belekötő köcsög.
Ami tuti, h a mi lakásunk nincs jelzáloggal megterhelve, ami szintén tuti, h a kivitelező az állami támogatás részét még nem kapta meg, mert az állam ugyan nyertesnek ítélte a pályázatunkat, de fizetni majd 1-2 éven belül fog, így kölcsönt kellett felvenni, aminek a kamatait a vállalkozó fizeti, és ha megjön az állami rész, abból lesz kiváltva a hitel.
Azokkal a kommentekkel, akik a kedves kolléga túlvállalásáról írtak, maximálisan egyetértek. Anno én is azért költöztem 56 nm-es panelba, mert ezt bírtam csak megfizetni + fenntartani. Ha az emberek jobban tisztában lennének a saját korlátaikkal/lehetőségeikkel, akkor nem lenne ennyi panasz a szemét bankokra, akik bunkó módon elárverezik azok lakását, akik nem törlesztik a felvett hitelek részleteit. Nyilván vannak spec esetek is, de általánosságban ez a véleményem...

plazmakutyaTV 2009.12.29. 19:49:30

Hello!

Az alábbiakat kopizzátok be, ahová csak tudjátok, kérlek. E-mail, blog, saját weboldal - minden mehet, ami nem sérti a potenciális címzetteket, üzemeltető érdekeit, etikát, stb. Bízom az intelligenciátokban! Valahányszor beleolvastam, mindig találtam itt valami "frankót" - akárhogy is nézem, kifejezetten SOK értelmes ember van ebben az országban (...még). Persze, hogy vannak suttyók, na és? Mindenhol vannak, de ez az ország egyelőre kifejezetten a kulturált és intelligens emberek "lakhelye" általában. (Ha csak mondjuk 40%-ról beszélünk, az 4 MILLIÓ EMBER! Nagy részük használja a netet, így eljut majd hozzá ez az üzenet.)

Legyen a KULTÚRA (művészetek és tudományok, stb.) egy KÖZÖS CÉL!
Kinek van elege a sok rinyálásból arról, hogy "jaaaaajjjj, de sok a bunkó!" ? Netán abból, hogy hiába van sok értelmes ember ebben az országban, mégsem jutunk ötről a hatra a közügyekben? Abból a bevett és "bekajált" kényszerképzet-rizsából, hogy a mai individualista társadalomban nincs összefogás?
Azért van csak ritkán összefogás, mert NINCS KÖZÖS CÉL.
De a KULTÚRA egy közös cél (lehet) - ennek ápolása és megóvása minden kultúrnemzet érdeke, azon belül is minden állampolgáré. Nem lesz egyetlen "csapásra" jobb hely a világ (ill. benne Magyarország), de lassanként, fokozatosan az lesz, ha bevezetjük azt a napot, ami kifejezetten a kultúráé. (Olyasmi, mint a Költészet Napja vagy a Múzeumok Éjszakája, de itt a TUDOMÁNYOK is szerephez jutnak - hiszen az egyik legsikeresebb, legfontosabb ágai az emberi kultúrának a különféle tudományok.) Tekintve, hogy az oktatás (mind a felsőoktatás, mind a közoktatás) válságban van, nem képes már azon a színvonalon képezni az embereket, mint ami szükséges (pl. a versenyképesség fokozásához, a kiegyensúlyozottabb lakossághoz, csökkenő bűnözéshez), egyik következő lépés az oktatás reformja - de ne hagyjuk ki az első lépést a kulturális nappal, mert "minden utazás az első lépéssel kezdődik". Először "egy frekvenciára", közös platformra kell hozni az embereket, ill. megmutatni nekik, hogy együtt és közösen meg tudnak mozgatni dolgokat, no és persze azt, hogy van olyan cél, aminek fontosságát lényegében senki nem vitatja, van benne konszenzus. Az oktatásban pl. rengeteg megoldási javaslat létezik, és amíg ezek képviselői egymással vitatkoznak, "csendben" nem történik semmi. A status quo-ban érdekeltek ismerik jól a divida et impera elvét, de a panem et circenses tézist is, alkalmazni is tudják. A kritikus tömeg úgy gyűlhet össze, hogy van egy olyan cél, amivel mindenki egyetért, ráadásul nem is bonyolult, így még egy "műveletlen" is azonosulni tud vele. A kultúra olyan színes és gazdag, olyan nagy benne a "választék", hogy mindenki megtalálja a neki tetszőt benne (filmművészet, zene, irodalom, képzőművészetek, környezet megóvása, egészséges életmód, tudományok, stb.). Az embereket pedig az "mozgatná meg", ami miatt pl. koncertekre járnak: az összetartozás élménye, de lenne tanácsadás, segítség is a főbb problémákra - azok minél átfogóbb, de még érthető nyilvános megvitatásával. Minél hamarabb, annál jobb. Konkrét javaslatot is teszek: 2010. feb. 07., vasárnap. Ettől persze el lehet térni közkívánatra - attól javaslat.
Mire jó "instant módon" egy ilyen nap? Elsősorban: eltereli a figyelemt a fogyasztói társadalom "hülyeségeiről", berögzött szokásairól, talán végre átérezhetjük, milyen embernek lenni. Tudatosodik ill. fokozódik bennünk a büszkeség az iránt, hogy ahhoz a fajhoz (ill. néphez) tartozunk, ami megalkotta a ...-t. (Relativitáselmélet, VII. szimfónia 2. tétele, egy szobor vagy egy fa hegedű, stb. - minden behelyettesíthető, kinek mi tetszik.) Ezáltal az optimizmust "támogatjuk" meg, ami rá(nk)fér. (Ennél többet már csak a "vájtfülűek" kedvéért árulok el, lényegesen terjedelmesebben. Ezt is berakom majd.)

ghck 2009.12.29. 19:49:44

@Gyurma73: azért, mert nem értesz a szakmához, nem kell lekamuzni...

Lejegelik a rendszert a radiátor előtt és után... Lefagyasztják egy kis részen, és így lesz egy jégdugó, ami letömíti a rendszert amíg megbontják.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 19:51:49

@kispista2:
és többet fog érni utána az ingatlan!!!
itt a XIker ben 20-30 %al többet érnek a felújított házak!!!
10millió helyett 12-13 milliót,úgy hogy alig 600 ezret kell neki beletennie!!!!
álami támogatásból legálisan növekszik a panalprolik vagyona a többi ember kárára és még ezt is keveslik!!!
a távfütést is a többiek villanyszámlájából gazdálkodják ki!!
kell a panelprolik "aprópénzen" vett szavazata

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 19:54:05

@ghck:
a a 60fokos folyóvizet lejegelni???
nincs több kérdésem:-))
a patak sem fagy be pedig abban nincs 60 fokos víz,csak folyik:-))

nyekk 2009.12.29. 19:54:58

Csak hüledezek itt a sok nagyképű ökörtől. Magyarországon nem az ám a helyzet, hogy józan mérlegelésen múlik, hogy az emberek 90%-a hol lakik. Ott lakik, ahol ki tudja nagy nehezen izzadni élethosszúságra szóló gyilkos kölcsönökkel a lakásvásárlást. Még a meglévő rezsi kifizetése is gondot jelen a tulajdonostársak nagy részének. Úgy is állhatunk a kérdéshez, hogy aki napkollektort akar, meg teljesen felújított házban akar lakni költözzön a Rózsadombra.
A szakértőkről meg csak annyit, hogy ahány annyi féle megtérülést prognosztizál. Még a legideálisabb esetben is (a felújításban érdekelt szakértők is 25-20 éveket.) A függetlenek szerint meg meg sem térül. Pl nálunk a napkollektor megtérülési ideje 20 év. Élettartama is 20 év. (Hangsúlyozom, a legoptimistább kalkulációk szerint) A teljes hő, és légszigetelés a penészedéstől, a gázmérgezés veszélyéig mindenféle bajokat okoz.
A közgyűlés hatásköre egyébként is rendezetlen jogilag. Meddig terjed a hatásköre? Most akkor a közgyűlés 50% + 1 fő határozati többséggel halálra is ítélhet, és kivégeztethet az udvaron? Álljunk már meg egy kicsit!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 19:56:27

@ghc@Tolvisz:
többet fog érni a lakás állami támogatással!!!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 19:59:13

@nyekk:
mégegyszer a lakás jobban eladható és többet ér ha fel van újítva!!!
nem 20 év múlva ér többet hanem azonnal!!!!
ha 2-300 ezer ft befektetéssel 2-3 millót tudsz keresni a többlet értéken akkor máris nyertél nem?

nyekk 2009.12.29. 19:59:30

@Gyurma73: Nem a vizet, vagy a radiátort szokták jegelni, hanem a fűtőtesten lévő párolgásos elven működő hőmennyiség mérőt. (Olyan lázmérőhöz hasonló) Ha hidegebb (mint maga a radiátor, kevesebb mérőanyag szökik belőle, kevesebb hőmennyiségarányt mutat)

sertésmájkrém 2009.12.29. 20:04:01

@insert_click: Arról nem is beszélve hogy egy ilyen korszerűsítés után nőhet a lakás értéke. Arról sem beszélve hogy ezt nem kihasználni bűn.

Tolvisz 2009.12.29. 20:04:46

@nyekk: Gyilkos kölcsön? Már bocs, de ki kényszerít bárkit is kölcsön felvételére? A bank meg olyan feltételekkel ad kölcsönt, amilyennel akar - az ő pénze. (Tudom, ez nem teljesen igaz, jan 1-től meg pláne nem, de mindegy).
Mindenki más bevételből gazdálkodik, és persze lehetnek olyan élethelyzetek, amikor egy jól felépített rendszer összeomlik (elbocsátás, betegség, fene tudja, ...) de a levél írója már eleve úgy vette a lakását, h maxra le van terhelve. Nem ismerem a konkrét szitut (gondolom te sem), de esetleg egy kisebb lakás alacsonyabb hitellel és rugalmasabb pénzügyi lehetőségekkel járt volna.
Láttam én már olyan házsort falun, ahol 10-ből 8 ház össze akart dőlni, de parabolaantenna mindegyiken volt. Érted, mire gondolok, ugye...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 20:07:25

@nyekk:
hát így értem már,sajnos itt nálunk nincsenek panelházak.(budai környék)
még jó hogy a villnyszámlával támogathatom a távfütést!!!
A mi házunkra mikor kapok felújíásra pénzt az államtól??

nyekk 2009.12.29. 20:08:20

@Gyurma73: Arra azért ne vegyél mérget. Biztosan van vevő, akinél ez számít, de nagy tömegben mindenki az olcsó lakást keresi, mert behatároltak a lehetőségei. Aki meg tele van lóvéval az nem panelt fog venni. Ha hőszigetelt, ha nem.
Egyébként is a házgyári panel lakások szigeteleése (a panelok hőátadási tényezője a közhiedelemmel szemben nem olyan rossz. Szendvicsszerkezetűek, vastag szigetelő réteg van a két betonlemez között)
Elsősortban nem az energetikai felújítás hassznossága a kérdés, hanem a megtérülés, de legfőképpen az emberek igen behatárolt lehetőségei. Hiába akarsz energia takarékos hibridautót venni (még ha az üzemeltetése, emissziója sokkal jobb is)de nincs rá pénzed, akkor nincs miről beszélni.

kispista2 2009.12.29. 20:08:28

@nyekk:
"A szakértőkről meg csak annyit, hogy ahány annyi féle megtérülést prognosztizál. Még a legideálisabb esetben is (a felújításban érdekelt szakértők is 25-20 éveket.) A függetlenek szerint meg meg sem térül. Pl nálunk a napkollektor megtérülési ideje 20 év. Élettartama is 20 év."

Ha energetikailag kíváló lenne a meglévő rendszer, akkor is fel kellene újítani az elhasználódás miatt. Az ablakok nem zárnak jól, a radiátorok csöpöghetnek vagy a cső is kilyukadhat.
Egy teljesen, kívül-belül és energetikailag felújított panel minősége szinte eléri egy újépítésű ház szinvonalát.
A megtérülés meg a távfűtés támogatása miatt és a magas kamatok miatt is hosszú.

A napkollektor szvsz a szivattyút leszámítva sokkal többet kibír.

kispista2 2009.12.29. 20:11:23

@nyekk: építéskor még nem voltak rosszak, de már régen elavultak. aza szigetelő réteg 10 cm sincs és tele van hőhíddal. az ablakok is már régen elavultak

A felújítás után külsőleg esztétikailag is szebbek.

Családi házat is szokás 20-30 évente felújítani, cserélni a kazánt stb. Csak ezt nem támogatja az állam milliárdokkal.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 20:11:56

@Tolvisz:
akkor újítassa föl mint a többiek a többet fog érni a háza mint amit ráköltött,és az eladásból költözzön egy lepukkantba ami olcsóbb.egy idő után együtt lesznek akik nem akarnak előrébb jutni az életben.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 20:14:18

@kispista2:
így van mire lejár a hitelem az építési kölcsönről újíthatom fel a házam,engem ki támogat ebben????

ghck 2009.12.29. 20:17:45

@Gyurma73:

"a 60fokos folyóvizet lejegelni???
nincs több kérdésem:-))"

pedig lehetne több kérdésed, mert a tudásod alapján szükséged van rá.

"Amit a csõfagyasztásról tudni kell.
A csõfagyasztás lényege, hogy az általunk használt gép, a csatlakozók által a bejövõ, és a kimenõ oldalon jégdugót képez a csövekben, -72 C-fokon. Ez addig szükséges amig az elzárókat le nem cseréljük."

(Forrás: www.radiatorcsere.hu)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 20:17:53

Arról nem is beszélve hogy apaneleket anno 10 ed áron meg lehetett venni (majd nagy haszonnal eladni)bekalkulálva a rossz állatotot,most meg pénzt kérnek a felújításra???
mi kell még???

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 20:19:01

@ghck:
gondolom minden panelháztartásban van egy ilyen gép ami többszáz ezer forint.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 20:21:52

@ghck:
Te figyusz!!
miért nem a teljes szöveget copyztad be??
A működő rendszert nem lehet fagyasztani!!!
Amit a csőfagyasztásról tudni kell.

A csőfagyasztás lényege, hogy az általunk használt gép, a csatlakozók által a bejövő, és a kimenő oldalon jégdugót képez a csövekben, -72 C-fokon. Ez addig szükséges amig az elzárókat le nem cseréljük.

A csőfagyasztás csak akkor lehetséges, ha a rendszerben nincs keringés, tehát a fűtés még nem indult be, vagy a távhő/hő szolgáltató le tudja állítani a keringést akár az előremenő, vagy a visszatérő vezeték elzárásával, vagy a keringetőszivattyú leállításával.

A meleg víz keringését sajnos nem lehet lefagyasztani.

A keringetőszivaggyyú leállítása némely esetnem még mindig nem elég. A nagyob átmérőjű (1!2 " méretnél nagyobb) csöveknél már néha gravitációs keringés is feléphet. Itt sajnos már szintén nem lehet fagyasztani.

A csőfagyasztás távfűtés esetén még ott alkalmazható, ahol az átkötések után elzáró van, és működik is. Ha az elzárót elzárjuk, és a radiátor lehül, akkor lehet csövet fagyasztani. De itt még kb 15 cm-es távolságú egyenes csőszakaszra van szükség, ahol nem lehet hegesztés, és oldható kötés sem.

Olyan esetben ahol a fagyasztás elvégzését nem tudjuk ellenőrizni, (oldhatatlan kötések, heggesztett panel lakás kád alatti regiszterek stb.) a fagyasztást nem tudjuk vállaljuk, az esetleges hibák elkerülése végett.

A sikeres fagyasztás után, az elzárók felszerelését követően már könnyen tudjuk a radiátorokat szerelni.

A legfőbb előnye ennek az eljárásnak, hogy a radiátorcserét, és a fűtésátalakítást, akár a téli időszakban is el tudjuk végezni, ha az elsődleges megtekintés során a feltételek adottak.

- Fűtési időszak alatt, hibás radiátornál nem kell leengedni a rendszert (nem is lehet). De sokszor fagyasztani sem lehet! Erre is van megoldás! Ezt a helyszínen megállapítjuk.

A fagyasztásnál figyelembe kell venni az anyagok tulajdonságokat is:

-fagyasztani, és hegeszteni, a távolságok miatt nem mindig lehet, mert a két technologia között 2-3.000 c fok különbség van.

- a folyamatos keringés legkisebb mértéke is elmossa a gép által keletkezett jégkristályokat.

Összegezve tehát azt tudjuk mondani, hogy csőfagyasztással sok esetben meg lehet bizonyos dolgokat oldani, de a fizika törvényeit nem tudjuk átlépni.

Ahol a munkavégzés helyétől, gépkocsival 50 m-en belül nincs előre lefoglalt parkolási lehetőség, a gépek szerszámok szállítása miatt nem tudunk munkát vállalni!

nyekk 2009.12.29. 20:24:39

@Tolvisz:
Én egy átlagos budapesti társasházban lakom. Nem is lepusztultban, hanem egy lakóparkban. Minden társasházban úgy van, hogy akinek ÉPPEN jól megy, az felújítást, szökőkutat, őrszolgálatot, meg mittudom én mit akar, akinek meg még, de leginkább már nem megy jól, az még az udvar világítását is lekapcsoltatná.
Ahogy tapasztalom, ez utóbbi csoport szinte mindenhol egyre ijesztőbben duzzad a jólmenő csoport kárára. Nem a legjobb időpont hosszútávú, nagy befektetést igénylő beruházásra.
Azt meg különösen nehéz elképzelni, hogy a nyugdíjas, az állását éppen elvesztő, a munkája árát behajtani nem tudó vállalkozó elköltözzön egy kisebb házba. Egyrészt az emberek zömének lakásán eleve jelzálog van (és elidegenítési tilalom van), másrészt pedig a két lakás árkülönbözete (mint jövedelem) után fizetendő adó többet elvisz, mint amit 20 év alatt az energián esetleg megtakarítanának.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 20:29:13

@nyekk:" Egyrészt az emberek zömének lakásán eleve jelzálog van (és elidegenítési tilalom van)"
már miért ne lehetne eladni??
a vevő kifizeti a bankkölcsönt +a tulajnak a különbözetet és máris az övé a kecó

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 20:33:15

ugyanúgy mint a kocsiknál ,ha van bankhitel akkor a kifizetés után el lehet adni,én is így adtam el a vevő kifizette a bankot majd a maradék összeget nekem.

A80 2009.12.29. 20:34:17

@nyekk: Az ingatlanból szerzett jövedelem adómentes, ha a vásárlás és az eladás között legalább 5 év telt el. A jelzálogot és a hitelt át lehet rakatni, illetve kiváltani másikkal. (kivéve néhány államilag támogatott konstrukciót)

Komoly probléma ebben az országban, hogy sokan szeretnének többet mutatni, mint amijük van. Így nagyobb kocsival járnak, nagyobb lakást vesznek, mint ami a jövedelmi helyzetükhöz passzolna. Aztán meg ha van bármi, akkor szívnak ezerrel, koplalnak, nem mennek nyaralni, nem vesznek új ruhát, benzint nem tudnak tankolni az autóba ami 0 kmel is havi 50-100 ezer forint... De a látszat, meg a rongyrázás az nagyon fontos.

ghck 2009.12.29. 20:37:23

@Gyurma73:
Na ne gyere már a hülye kifogásaiddal! Volt egy rossz gondolatod, kiigazítottam. Ne vedd már rossz néven!

Először is miért kellene minden panelháztartásban lennie egy ilyen gépnek? Nem elég, ha egy szerelőnek van, akit felkér az összes lakó?

Másodszor honnan veszed, hogy működött a rendszer? Ezt írták:

"az ügyes lakók a mérő felszerelés után, DE A FŰTÉSI IDÉNY KEZDETE ELŐTT lecserélték a radiátort, a "mérőt" radiátorral lerakták a pincébe, majd májusban leolvasás előtt visszarakatták"

Olvasni tudsz? NEM keringetett rendszerrel dolgoztak. És visszaraKATTÁK. Nem a saját gépükkel visszarakták, hanem olyasvalakivel, aki erre fel volt készülve.

Harmadszor hol olvasod, hogy működő rendszert nem lehet fagyasztani? Vannak feltételei, de a legtöbb helyen működik a technológia. Ahol el lehet zárni a radiátort, ott főleg. Én még nem láttam olyan (főleg fűtéskorszerűsített) rendszert, ahol nem lehetett elzárni a radiátorokat.

Részemről lezártam. Nem baj, ha tudatlan valaki, de ha mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon, és ha személyes sértésnek veszi ha kiigazítják, nos, azzal nem szenvedek sokat. Úgyhogy szervusz!

Az egész leírással pedig feleslegesen szennyezted a posztot. Ott volt a forrás, akit érdekel, ott is megnézhette.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 20:46:04

@ghck:
nem is ez volt a lényeg,hanem hogy támogassuk e közpénzen egyes embrek vagyongyarapodását azzal hogy csökkentett áron felújíttatják a lakásukat.Most meg az én villanyszámlámmal akarják szponzorálni a távfűtés áfacsökkentését??
?Miért csak a távfűtés ÁFAja kedvezményes??
a családi házban lakók fűtése miért a legmagasabb kulcsba tartozik??
gáz,fa szén,pb stb miért csak a távfűtés Áfája 5 % os???

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 20:49:32

Valaki még a felújítás költségének a harmadát is sokalja!!!
pedig csak a rá eső részt kéne kifizetni.A többi 8 milliónak aki nem panalban lakik semmi esélye egy ilyen "TÁMOGATÁSRA"

sertésmájkrém 2009.12.29. 20:51:55

@Gyurma73: Ezeket az egyszerű és jogos kérdéseket nem lehet feltenni ebben az országban. Vannak az élősködő rétegek, ebbe kell tartozni vagy rosszul jársz. Ez lett ebből az országból.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.12.29. 20:57:07

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de nyilván más is megemlítette, hogy egy megfelelő feltételekkel lebonyolított panel felújítás egy átlagos lakás esetén nyári időszakban kb 2-3ezer Ft többletköltséget jelent, téli időszakban viszont akárt 30-35ezer Ft megtakarítást is hozhat, ezen kívül jelentősen növeli a lakás értékét. Több ismerősnél és rokonnál a felújítással elért megtakarítás miatt a részletek kifizetése után is több maradt a családi kasszában, mint korábban.
Számoljátok ki, hogy nektek mi éri meg, de megelőlegezem, hogy a komfortérzet növekedése mellett a pénztárcátok is jobban járna. Mi néhány akadékoskodó lakó miatt évek óta nem tudjuk megszervezni a felújítást. Ragadd meg a lehetőséget.

kispista2 2009.12.29. 20:59:28

@Gyurma73: A legpazarlóbb fűtést támogatják azokkal szemben akik pl modern gázkazánt vagy hőszivattyút használnak. Az áram árában ráadásul benne van a kapcsolt hő-és villamos erőművek támogatása is.

@nyekk: 5 év után adómentes, és az utóbbi 5 évben nem volt sok árnövekedés. A jövedelem amúgy sem a két lakás árkülönbsége, hanem az eladási és vételi ár közötti különbség.

De ha hagyják lepusztulni a házat, az mindenki vagyonát csökkenti, nemcsak a csóró nemfizetőkét.

Brigi \"B. A.\" főnöke 2009.12.29. 20:59:55

Indexcímlap, trollposzt.

Gyurma73 meg álomvilágban él, ne etessétek. Soha nem fogja felfogni, hogy nem lesz attól értékesebb a lakás, hogy körbe van szigetelve.
Azt még mindig a jó öreg "kereslet-kínálat" függvénye.

ghck 2009.12.29. 21:02:33

@Gyurma73: Hát ezt a támogassuk-e a panelosokat témát te hoztad be. Viszont egyetértek vele.. De ennyi erővel támogassuk a romákat az én adómból? Támogassuk a rokkantakat? Támogassunk bárkit? Nem létezik igazságos és jó rendszer.

Fűtés szempontjából viszont van a távfűtősök, akiknek olcsóbb az áfa, van a gázfűtősök, akiknek van/volt a gázártámogatás, és vannak a fafűtősök, akik talán még életükben nem fizettek semmi áfát a tüzifájukra. Mondjuk ez nem biztos, mert én pl. fizettem..:)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 21:05:19

@Brigi \"B. A.\" főnöke:
"Gyurma73 meg álomvilágban él, ne etessétek. Soha nem fogja felfogni, hogy nem lesz attól értékesebb a lakás, hogy körbe van szigetelve.
Azt még mindig a jó öreg "kereslet-kínálat" függvénye. "
így van a szigetelt ablakcsrés házakat keresik jobban.

hát a klubrádió ingatlapiaci műsörában mindig elugatják

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 21:08:18

@ghck:
igen de a panellakásokban ALANYI jogon mindenkinek 5 % az áfa.GÁZÁRTÁMOGATÁST meg csak a rászorulók kapnak.
Ismerek olyat is aki a teljes fölső szintet megvette irodákat üzemeltet benne,két BMW je van,és neki is 5% az ÁFA!!!

Patreides · patreides.blog.hu 2009.12.29. 21:22:16

A távfűtésnél az állam valójában a pazarlóan működő távfűtő cégeket is támogatja, amelyek most, hogy téma lett a leválás, viharos gyorsasággal kezdték csökkenteni az áraikat az elmúlt évben.
A panel-kérdés meg nem a "panelprolik" sara, azt az ország az elmúlt rendszertől örökölte. Akkor úgy gondolták egyesek, hogy így oldják meg az emberek lakásgondját. Akkor nem számított a pazarló, rosszul összerakott konstrukció, az alacsony energia és víz árak mellett.
Most meg cseszhetjük, mert a panelben összezsúfolt százezrek, milliók számára ugyan hol vannak a bérlakások százezrei?
Hát még a megfizethetőek...

Patreides · patreides.blog.hu 2009.12.29. 21:25:55

Úgy értem, hogy az állam _közvetve_ a gazdaságtalanul működő távfűtő cégeket támogatja valójában az energiatámogatással.
Ami egyébként 2010-ben a mostani fűtési idénnyel megszűnik.

ghck 2009.12.29. 21:28:16

@Gyurma73: Szerintem is igazságosabb lenne rászorultsági alapon fűtést támogatni. És figyelembe kellene venni a rászorultság mértékét, a jövedelmi viszonyokat, a fűtendő m2-t stb.

De talán ennél is fontosabb, hogy igazságosabban támogassák a szigetelést! Nem panelprogrammal, nem agyonadminisztrálandó NEPpel hanem a szigetelőanyag áfájával pl. Én is krva sokat költöttem szigetelésre (csház), én tettem fel és senki sem támogatta.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy én fizettem egy panelos felújításának az állami támogatását. Vagy még kettőét is! Csesszék meg na! :)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.29. 22:16:00

A panellakók anno 10 ed áron vették meg a lakást mert rossz állapotuak voltak.

kispista2 2009.12.29. 22:40:28

@Gyurma73: a bérlők minden lakást töredékáron vehettek meg, nemcsak a paneleket.

@ghck: a távfűtésesek is megkapták ugyanazt a támogatást eddig is, mint a gázfűtésesek. Ráadásul a távfűtőművek már egy ideje a szabadpiacról szerzik be a gázt, olcsóbban mint a hatósági ár.

@Brigi \"B. A.\" főnöke: Egy szigetelt panel többet ér a piacon, mint a nem szigetelt! Ugyanúgy a belsőleg felújított is többet ér! Vagy te ugyanannyit adnál egy lerobbant lakásért, mint egy frissen felújítottért?

Brigi \"B. A.\" főnöke 2009.12.29. 23:44:56

@Gyurma73: "hát a klubrádió ingatlapiaci műsörában mindig elugatják "
Ez aztán a komoly közgazdaságilag alátámasztható indok! "Azt mondták a rádióban!" Muhaha. Kivételesen jól fogalmaztál. Ugatják.

@kispista2: Nem, az ér többet, amiért a vevő több pénzt ad. És ennek csak egy nagyon pici töredéke az állapot. Fullextrás, medencés házat sem vennék 1 millióért sem, ha cserében Győzike lenne a szomszédom. Vagy ha kocsma üzemelne a földszinten. Soroljak még az árakat az állapotnál jobba befolyásoló tényezőket?
(Igen, egy társasházban 2 "jó szomszéd" simán lefelezheti a többi lakás értékét. És a "jószomszédoknak" is lakniuk kell valahol, nem? )

kispista2 2009.12.30. 00:13:12

@Brigi \"B. A.\" főnöke: És többet adnak érte a vevők. Két szomszédos ház közül egyéb tulajdonságok azonossága mellett a felújítottban egyértelműen többet érnek a lakások. Ugyanolyan szar szomszéd mellett is többet ér a felújított mint a lerobbant lakás (az logikus hogy egy jó helyen lévő lerobbant lakás többet ér mint a gettóban lévő felújított, de ez nem a felújítás miatt van, teljesen irreveláns ebből a szempontból).

hawkeye 2009.12.30. 09:29:40

Hát igen, a hozzászólások többségében látványosan műxik az irigységi (pl.kispista) és az ostobasági (pl. ghck)faktor...

Viszont a sok locsogás során arra az alapvető kérdésre sem született válasz, hogy a "panelprogram" megszavazása során a társasház résztulajdonosainak 100 %-a, 50%+1 fő, vagy kétharmados többség szükséges.

(A panelprolit meg Bayer Zsolt találta ki. Gondolom a FIDESZ megköszönte neki, hogy tk. emiatt vesztette el a 2002-es választást...)

Úgy gondolom, hogy ma Mo-on kevés embernek áll módjában szabadon dönteni lakhatási körülményeiről.
Olyanban lakik, amire futja neki.
Ennélfogva a panelprolizás nem igazán állja meg a helyét.
Mérhetetlenül hatalmas egójú, saját véleményüket szentírásként kinyilatkoztató ősbunkók, mint e poszt egyes kommentjeiben olvasható, vannak itt is, ott is...

Caeiro 2009.12.30. 10:03:48

@hawkeye:

Nálunk is lassan aktuálissá válik, hogy egymás torkának essünk: mit és hogyan újítsunk fel, ezért utánakerestem a törvénynek:

2003. évi CXXXIII. törvény a társasházakról.

A közgyűlés határozatairól a következő rész az érdekes:

38. § (1) A közgyűlésen a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában illeti meg a szavazati jog.

(2) Ha e törvény másképpen nem rendelkezik, a közgyűlés, illetőleg a megismételt közgyűlés a határozatát a jelen levő tulajdonostársak tulajdoni hányada alapján számított egyszerű szavazattöbbségével hozza meg.

(3) A rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások vállalásához a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges.

A rendes gazdálkodást meghaladó kiadásokról meg azt írja az értelmező rendelkezéseknél:

3. Rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások: az állagvédelmet meghaladó, a fenntartás (az üzemeltetés, a karbantartás és a felújítás) körébe nem tartozó olyan munkálattal összefüggő kiadások, amelyek az alapító okirat szerint közös tulajdonban lévő épület, épületrész bővítésével, átalakításával vagy közös tulajdonba kerülő új épület, épületrész, illetőleg épületberendezés létesítésével járnak.

Tehát, ha jól értem a felújításhoz, karbantartáshoz elég az 50%+1 szavazat,(azaz a panelprogramhoz ez is elég) de ha bővítenétek az ingatlant, átalakítanátok a közös helyiségeket (jellemzően azért, hogy később boltnak/kocsmának adjátok ki), vagy kazánt szerelnétek fel egy olyan épületben, ahol az addig nem volt(mert pl. távfűtés volt eddig), ahhoz egyhangú döntés kellene.

Ha mégsem jól értem, akkor valaki javítson ki, ne éljek tovább tudatlanságban!

Csanna 2009.12.30. 12:48:17

@hawkeye: hát igen: az ősbunkóság nem a lakóhely függvénye...
Érdekességként: a néhány hsz-ben szereplő "villamosenergia árból való távhő támogatás" felemlegetése valahogy aggályosnak tünik akkor, mikor az ELMÜ kimutatása szerint a legnagyobb és leleplezett áramlopások a kertes mammut-családiházakban fordulnak elő. Ebben is kiemelkedő helyen szerepel a Rózsadomb (valamivel fűteni kell a medencét és a konditermet)
@Caeiro: tökéletesen és nagyon jól érted.
Folytatva és kiegészítve az egyéb eszmefuttatást a panelárakról... Nemcsak azért olcsók, mert beton-panelből vannak, hanem azért is, mert a legdrágább a fenntartásuk. Úgyhogy aki panelt vesz, ezzel számolni kell. 2009. februári rezsi:3 szoba 68 m2 4 tagú család
- közös kts: 11.800,-
- távfűtés: 54.600,-
- víz-csatorna 14.000,-
- áram 13.900,-
________________________
össz: 94.300,-
...és akkor a család egyéb költségeiről nem beszéltünk (internet,tv, telefon, biztosítás,közlekedés, ruházkodás, élelmezés, iskoláztatás,stb)Nem beszéltünk továbbá arról, ha a kérdéses panelt bankhitelre vásárolják, ehhez hozzáadódik kb.50-100 e/Ft közötti hiteltörlesztés. A posztolónak számolnia kellett volna továbbá azzal, hogy nemcsak panelben, hanem bármely más társasházban vannak olyan fenntartási, korszerűsítési munkák, amelyeket a közös költségből kell megfinanszírozni.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.12.30. 13:15:12

Mi a nempanel házunkkal amiatt estünk ki a helyi önkormányzat felújítási pályázatából, mert az összes tulajdonos hozzájárulását (vagy elutasítását) kéri. És természetesen volt 1 lakó, aki semmit nem volt hajlandó aláírni, még azt sem, hogy nem egyezik bele.

A NEP pályázatról is lecsúsztunk, ott az 1 hónapos határidő volt túl rövid. Igaz, oda elég lett volna 80%-os beleegyezés.

Ezeket csak azért írom, mert hiába a törvény 50%+1 része, ha a pályazati feltételek ennél szigorúbbak.

hawkeye 2009.12.30. 16:14:10

@Caeiro:

Az irodámmal szemben egy közös képviseleteket ellátó kft.

Kinyomtattam kommentedet, és átvittem a főnöknek. /Azért neki, mert egyedül többet tud, mint az összes alkalmazottja... :) /

Szerinte a panelplusz program ebbe a kategóriába tartozik:

"(3) A rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások vállalásához a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges."

Ők legalábbis így végzik munkájukat.

Úgyhogy most vagyok itt az ingadozóban, és fogalamam sincs, kinek higgyek... :)

Szal, ha lenne itt legalább 1 jogvégzett kommentelő.... :)

Más.

Sajnos tudomásul kell venni, hogy a panelokban rengeteg kiskeresetű ember "ragadt benn".
Eladni nem tudják, mert a kapott vételárból nem futja családi házra, amellett, hogy annak fenntartása az idősebbeknek nem is futná se pénzéből, se erejéből.

Jó lenne, ha mindenki megértené, hogy panelban nem úri jódolgában lakik valaki.

Legtöbbször kényszerből, legyen az anyagi, vagy éppen lelki.

Intelligens értelmes ember pedig nem panelprolizik. Már legalábbis akkor, ha nem a józsefvárosi piacon vette az érettségi bizonyítványát, ill a diplomáját... :)

ghck 2009.12.30. 18:08:52

@hawkeye:

bár itt mindenki szabadon bunkózhatja és ostobázhatja a másikat, így nem is kérlek számon, de azért kíváncsi lennék melyik kommentemben találtál tényszerű tévedést, és mit. Csak hogy tanuljak belőle. Mert gondolom nem csak vagdalózol a szavakkal... Az ostobaság lenne..

Iustizmord 2009.12.30. 21:13:53

miami tengerparti villasoráról miért nem kapunk ilyen kommenteket?

Iustizmord 2009.12.30. 21:14:25

@posztíró , mindég mások döntenek a sorsodról. pont.

kispista2 2009.12.30. 21:48:00

@Iustizmord: Ha nincs felújítás, az ugyanolyan döntés.

kispista2 2009.12.30. 21:50:26

@Csanna: közös költség, víz meg áramszámla máshol is van. A távfűtés az ami alapdíjjal együtt kb. duplája a gázfűtésnek.

De a távfűtés se mindig rossz, mert nem olcsó egy régi téglaépületben béleltetni a kéményeket és cserélni a gázcsöveket. Ami ugye közös tulajdon, és ha csórók a lakók akkor elzárják a gázt szivárgás esetén

Brigi \"B. A.\" főnöke 2009.12.30. 22:20:27

@kispista2: Értem. Nem sok ment át abból amit írtam, ugye? :)

Égbekiáltó 2009.12.31. 00:35:31

A társasházi törvény magyarázata elég világosan fogalmaz:

Az egyszerű szavazattöbbség vonatkozik ... arra is, hogy milyen felújítási munkákat kíván a közösség az adott évben elvégezni.
korszerűsítés: a központi fűtő- és melegvíz-szolgáltató berendezésnek az energiaracionalizálással, illetőleg a levegőtisztaság-védelemmel összefüggő átalakítása vagy kicserélése.
Teljes felújítás: a műszaki állapot alapján szükséges, az ingatlan egészére kiterjedő külső-belső javítási munkák elvégzése.

A megfogalmazás alapján nemcsak a külső-belső szigetelést lehet megcsinálni (teljes felújítás) egyszerű többséggel, hanem akár egy kazánházat is ki lehet alakítani (korszerűsítés).

kispista2 2009.12.31. 01:19:24

@Brigi \"B. A.\" főnöke: Teljesen átjött, ettől még óriási nagy hülyeség amit írtál. Amihez nem értesz arról ne pofázz!

jobbosbalos 2009.12.31. 09:36:44

@Égbekiáltó: felújítás: a MEGLÉVŐ ELEMEK "új" állapotba hozása (pl. az ablak festése pereg-lecsiszolás, glettelés, festés).Korszerűsítés: a MEGLÉVŐ ELEMEK KICSERÉLÉSE (ugyanez az ablak nem zár, vetemedett, rossz az üvegezés hőszigetelő képessége etc.) Szerintem a külső hőszigetelés új szerkezeti elem, ami nem az előbbi két kategória, ezért nem egyszerű többség.

hawkeye 2009.12.31. 09:51:26

@jobbosbalos:

Tehát még mindig döntetlen... :)

Egyébként kellemes szilvesztert, és boldog új esztendőt minden normális kommentelőnek!

jobbosbalos 2009.12.31. 09:59:39

@jobbosbalos: még valami: szigorúan a fűtés korszerűsítése szerintem az épületgépészeti elemeket jelenti, azaz a csövek, radiátorok, kazán, vezérlés etc. A külső hőszigetelés pedig a tartó, határoló falszerkezetekhez tartozik. Azaz, a fűtés korszerűsítése nem jelenti értelemszerűen a hőszigetelést is.

hawkeye 2009.12.31. 11:41:28

Igen, de jól működő hőszigetelés nélkül semmit se ér az egész korszerűsítés.

Az egyik rokonunknál egy tízemeletesben azért bukott meg az egész akció, mert valamelyik idióta aktakukac kihúzta a "nyílászárók cseréje" felsorolásból a kapuk cseréjét.
Minden lépcsőházban kettő, egymással szemben, észak - déli tájolással.

Lépcsőházukban telente demonstratívan lehetne tanítani a kéményhatás elméletét... :)

Dehát a bürokrata jobban tudja, s ő dönt... :(

Égbekiáltó 2009.12.31. 12:12:14

@jobbosbalos: 2008-as Cd jogtárból írtam be. Nem hittem volna, hogy egy év alatt a fogalommeghatározás is változik:) Mindenesetre ha a történetben szereplő felújítást 2008 elején határozták el akkor még a régi fogalmak szerint elég volt az egyszerű többség.

ghck 2009.12.31. 13:33:34

@hawkeye: A normálisan kommentelők nevében köszönöm a jókívánságokat, de hogy te se maradj ki, ezennel BÚÉK az ostobaságokat íróknak is.

Kéretik nem minden huzattal kapcsolatos szituációt kéményhatásnak nevezni, csak azt, ami az.

Más. Az új külső hőszigetelés ugyan új szerkezeti elem, de a ház meglévő szigetelésének a *korszerűsítése*.

jobbosbalos 2009.12.31. 13:41:20

@hawkeye: ezzel nem azt akartam mondani, hogy azt nem kell elvégezni, sőt..
@Égbekiáltó: csak arra szerettem volna rávilágítani,hogy nekem ez így lenne egyértelmű. Nem én írom a szabályokat- sajnos és hála az istennek :-))
Egyébként tényleg nehéz ügy lehet sok emberrel dűlőre jutni, pláne a mi kis hazai homokozónkban.

jobbosbalos 2009.12.31. 13:48:46

@ghck: "Más. Az új külső hőszigetelés ugyan új szerkezeti elem, de a ház meglévő szigetelésének a *korszerűsítése*. " Kissé paradox, de tetszik:-))
Mindenkinek minden jót.

Ládatündér 2009.12.31. 14:13:51

@Gyurma73: amikor pályázol, idén aug. 1-31-ig lehetett. Nem tudom, milyen ingatlanban laksz, de ha 10 évnél régebbi a használatba vételi engedélyed, akkor cserélhetsz nyílászárókat, korszerűsíthetsz fűtést állami támogatással...

hawkeye 2009.12.31. 14:20:31

@ghck:

Ne add fel, előbb - utóbb elmúlik.... :)

BUÉK

Akos979 2010.01.01. 20:04:44

A módosítás előtt a törvény 4/5-ös többséget írt elő, most ezt megváltoztatták egyhangúra, pont azért, hogy ne lehessen a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakók tulajdonát jelzáloggal tovább terhelni és ezáltal még rosszabb helyzetbe hozni. Jogi fórumokon található pár jogásztól származó állásfoglalás, ami szintén a 4/5-ös ill. az egyhangú szavazattöbbséget mondja ki, igaz nem a panelprogrammal, hanem külső szigeteléssel kapcsolatban.

Akos979 2010.01.01. 20:08:59

Az más kérdés, hogy a közös képviselők többsége nem veszi figyelembe a törvény ezen szakaszát, vagy egyszerűen rosszul értelmezik. Azt persze mondanom sem kell, hogy nem kis pénzmag esik le a tisztelt közös képviselőknek ebből a buliból.

TixTide 2010.01.01. 21:55:14

Kedves hawkeye, megint csak annyira csúsztatsz mint az index polfórumban szoktál. A panelproli kifejezést először az általad hőn kedvelt Népszabadság használta, 2001. szeptember 27-én jelent meg cikk F. Hegyi István tollából, melyért a későbbiekben bocsánatot kért.

hawkeye 2010.01.02. 10:02:13

@TixTide:

Triviális válasz következik: az általad említett kommentelő "Hawkeye", én pedig "hawkeye" nicken szoktam...

Mérhetetlen régen szinte egyszerre regeltünk az Indexen, de mivel a program elfogadta, nem láttuk okát a változtatásnak.

Bocsánatkérésedet tévedésedért a "hawkwye@freemail.hu" címre küldheted....
:)

Annál is inkább, mert azon kevesek közé tartozom, akik vérrel és verejtékkel nem törődve próbálnak független gondolkodók maradni.

A konkrét "panelproli" kifejezés eredetét nem tudtam, de köszönöm, hogy felvilágosítottál.

Ennek ugyan nem sok köze van B. Zsoca akkori, hosszú hetekig tartó folyamatos hőbörgéséhez, amivel igen nagy kárt okozott az ún. jobboldalnak, de így kerek a dolog.
(Fontos: az, hogy akkor hibázott, nem jelenti azt, hogy azóta nincsenek gondolkodásra késztető megnyilakozásai!)

Elnézést a kitérőért, poszt-téma:

Ákos, akkor ezek szerint 100 %-os egyetértés szükséges.
Rendben.

Következő kérdés, amire min. kétféle válasz van forgalomban:

A program anyagi alapját bankkölcsön fedezi.
Ennek a kölcsönnek a felvétele során a kölcsönt nyújtó bank fedezetképpen bejegyez zálogjogot az albetét tulajdonosai, valamint a Társasház terhére?

Igen, vagy nem?

Tk. mi a bank biztosítéka ilyenkor?
Mi történik, ha az albetét tulajdonosok egy része nem fizet? (Nem tud, vagy nem akar...)
Kinek kell megfizetni az ő tartozásukat?

Inkább ezekől szeretnék valamit hallani...

Köszönet előre is!

hawkeye 2010.01.02. 10:04:19

Jaj, megint slendrián voltam: a "zálogjog" alatt bármilyen korlátozást értettem.
Bocs a precíz jogtudoroktól!

TixTide 2010.01.02. 11:23:15

@hawkeye:
Ezek szerint megkövetlek, elnézésedet kérem, azt hittem Te = Ő, bár mintha úgy rémlene hogy nagyon régen az Index megpróbálta megszüntetni az ilyen anomáliákat.

hawkeye 2010.01.02. 11:49:50

@TixTide:

Anno egyikünk se ragaszkodott a változtatáshoz...
Ennyi.
De örülök, hogy itt is tisztázódott.

A poszt témájához nincs esetleg hiteles infód?

Mazsola66 (törölt) 2010.01.02. 13:26:00

@hawkeye:
1. A panelprogis pályázathoz, mind a bank, mind az Állam, mind a Bank, és Önkormányzat 80%-os tulajdonosi belegyezést írt elő az elmúlt évben.
Tekintettel, hogy a Th törvény 2009.-ben megváltozott, amiben a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásokhoz 100%-os tulajdonosi belegyezés szükséges, egyelőre nincs álláspont az ez évi pályázatokhoz szükséges szavazati arányról. Ezt eddig is az Állam, Önkormányzat és bank határozta meg, de valszeg a törv. módosítás előtt, elfeljtettek leülni egyeztetni, így lesz némi galiba...
2. Azt gondolom nem kell félni a megvalósulástól az elkövetkezendő 2 esztendőben, mert már tavaly is a 2011 büdzsé terhére fizették a nyertes pályázókat, akinek nem jutott, azt a kivitelező hitelezi 2012-ig, de idénre már nem találtak olyan kivitelezőt, aki belemenne, hogy 2-3 év múlva kapja meg a mostani díjakon számolt beruházás összegét.
3. Igen, a th törvény alapján, ha a többség eldönt valamit, a kisebbségnek vagy nyelnie kell, vagy az illetékes bíróságon kérheti a határozatok, rá nézve hátrányos részének törlését. 15.000 Ft ba kerül határozatonként, illetve január 1-től, elég csak az ügyészségen panaszt tenni, és ott bírálják el, kell e hozzá bíróság, 15.000 pénz vagy sem.
4. A társasháznak hitelező bank, nem tesz egyenként jelzálogot a lakásokra, a tulajdonosok a sortartásos kezesség alapján tartoznak a hitelt megfizetni.
Azt tartom inkább elképzelhetőnek, hogy a Társasháznak nyújtott államilag támogatott hitel nem volt elegendő a beruházás önerejéhez, így a tulajdonosokat külön külön volták be egy LTP szerződés lehívható állami támogatásába, és egyenként kötnének velük szerződést. Ez nem azonos a jelzálog terheléssel, csupán 4 évig nem köthet az a személy LTP szerződést saját magának, és ha eladja időközben a lakást, egy összegben kell visszafizetnie a hitelt.
5. A 4. ponra való tekintettel, a 100%-ban hitelezett lakás a társasházi hiteltől nincs fenyegetve. De! A sortartásos kezesség értelmében, amennyiben nem fizeti a tulajdonára rót külön terhet, Th törvény által szabályozott módon, 6 havi elmaradás esetén a Th kérheti a jelzálog bejegyzést, vagy fiz meghagyást, ami jogerőre emelkedés esetén, rákerül a tulajdoni lapra. Ugyan a Th árverezést nem nagyon indít - csak több százezer forint után - ellenben a hitelező bank, nem nagyon szereti ha a jelzálog és elidegenítési tilalom ellenére más valaki sorban áll mögötte, és általában felmondja a szerződést.

elfmage 2010.01.02. 14:11:23

@Mazsola66:

4-5 pontokhoz kicsit belekotyogok:
Bank által beterhelt ingatlanra (melyen terhelési tilalom is van), th nem rak rá semmit akkor sem ha van szmsz-ben ilyen pont, mert a terhelési tilalom megakadályozza ezt (is).

Némi fogalmi zavarok vannak.
A jelzálog bejegyzéshez sem kötelező megvárni a 6 hónapot (ha az szmsz-ben más van), de a fizetési meghagyással meg pláne nem kell.

A th nem tud bejegyzett jelzálogára árverezést sem más végrehajtási cselekményt kérni. Azt csak a jogerős fizetési meghagyásra lehet (vagy perben megítélt összegre), amit végrehajtó tesz amennyiben azt végrehajtásra beadják a bíróságon.

@hawkeye:
A banki jelzáloggal terhelt ingatlanhoz, illetve a th biztosítékaira vonatkozóan:

A banki jelzálogra csak végrehajtó tud belenyúlni, azaz a banki hitel mögé nem tud felsorakozni senki csak ha végrehajtás van.
Viszont ha végrehajtás van akkor a bank azonnal felmondja a hitelszerződést és beáll a végrehajtó mögé 2. hitelezőnek.
Ezt általában nagyon nem éri meg megvárni...

Társasház fedezete mindenkor maga az épület. Benne az összes albetéttel és közös tulajdonnal.
Azaz hiába a 100%-ig beterhelt ingatlan a társasház tartozásaiért felel az is.
Egyetemleges kezesség van az összes tulajdonoson akik majd elrendezhetik egymás között a költségeket utólag.
A társasház adósságait a végrehajtó beszedi akitől tudja, az meg nekieshet a többinek a tőle beszedett pénzéért és az őt ért kárért.

Még egy fontos dolog, amikor egy társasházi lakást vesz valaki akkor nem csak az albetét nm-eit veszi meg hanem a közös tulajdon x %-át annak adósságaival vagy felújítási tartalékaival együtt.
Azaz ha a eladod a panelprogramban részvett lakásod tartozással akkor vagy a vevő átvállalja a törlesztést vagy azt még neked kell befizetni viszont ezért a tartozásért (és általában a közös költség tartozásért) egyetemlegesen felel a régi és az új tulaj.
Ugyanezen elv mentén szokták a lakáskassza hitel részét eladás esetén befizettetni az eladóval.

Mazsola66 (törölt) 2010.01.02. 15:23:08

@elfmage: Bár ugyanarról beszélünk: hidd el a végrehajtót a legkevésbé érdekli, a bank elidegenítési és terhelési tilalma. Én se írtam sehol, hogy a Th játszik végrehajtót.
Kérhet a Th végrehajtási cselekményt, letiltást, foglalást, végső esetben árverést, de mivel a kköltség összege "elenyésző" havonta, eltelik vagy 2 év fizetés nélkül, mire ezt valóban foganatosítják, és ezért ritkán kerül sor rá.
Ha SZMSZ nem rendelkezik másként, a th törvény 6 havi elmaradást ír elő. Annál kevesebbért nem is érdemes, több a költsége, valamint elég necces teljesíteni a 2X felszólítást.

Csupán a pontosság kedvéért:
Th Trv
"(3)§ A közösség egészét terhelő kötelezettség teljesítéséért a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk - vagy a szervezeti-működési szabályzatban ettől eltérően meghatározott mérték - szerint felelnek az egyszerű (sortartásos) kezesség szabályai szerint."

Az egyetemleges, az egy egészen más fogalom, ha már fogalmi zavarokról ejtettél szót...)

elfmage 2010.01.02. 20:00:41

@Mazsola66:

A 2x felszólítás mondjuk 1-2 hónap tartozás után megvan, a fiz meghagy beadható 3 hónap után simán.
Költséget meg a nem fizető viseli, hamar kellemes fizetési fegyelem alakul ki ha a nem fizetőket megneveled.
Elég egyszer "brahiból" 30-40eFt pluszt kifizetni.
A társasháznak meg érdeke hogy ne csússzanak a tulajdonosok. (a képviseletnek is hogy tudjon érdemben reagálni)

Igazad van a sortartásos kezességet illetően, csak köznyelvileg ez terjed jobban.

Egyetemleges:
Valamely ügyben minden érdekeltre kiterjedő.

A sortartás lényege az lenne hogy először bizonyítani kellene a végrehajtónak hogy a tartozás nem beszedhető a társasháztól (vagy lényegesen hosszú idő alatt szedhető be (?)).

Ha már jogászfórum akkor ezt a kérdéskört körbe lehetne járni. A témához kapcsolódva.

Mikor is mászhat rá és hogyan a végrehajtó az egyes tulajdonosok vagyonára?

Az én tudásom szerint (nem jogász), a tartozást a tulajdoni hányad arányában tudja az egyes tulajdonosokon követelni, itt nem veszi figyelembe hogy ki mennyire teljesített vagy nem teljesített a társasház felé. Azaz a rendben közös költséget fizetőkön is még egyszer beszedheti a ráeső hányadot.

Kérdések:

Mennyire van joga egy végrehajtónak egy tulajdonoson vagy egy tulajdonosi csoporton beszedni a követelést?
Mikor kerülhet sor az egyes tulajdonosok sanyargatására?
Mennyire járható út ilyenkor a végrehajtás alá vontaktól hogy a saját hányadukat befizetik a végrehajtási jog bejegyzésének elkerülésére? (bank azonnal felmondja a szerződést és készre teszi az adott családot)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.02. 22:43:05

"Azaz a rendben közös költséget fizetőkön is még egyszer beszedheti a ráeső hányadot."

Én sem vagyok jogász, de ez jogilag valóban lehetséges? Meghurcolhat engem a pénzintézet, valaki más tartozása miatt, ahelyett, hogy kivágnák a lakásából, mint macskát...?

Félreértés ne essék, nem a nehéz helyzetűeknek szeretnék ártani, hanem azon tulajdonosoknak, akik tudatosan nem hajlandók fizetni.
Saját házunkban van egy lakó, aki rendszeresen hatalmas tartozásokat hoz össze. Egyszer, mikor már a behajtó kopogott nála zsbből számolt le másfél milliót. Nem volt tovább... de addig pénzt nem lehetett belőle kihúzni, pedig lett volna miből...

hawkeye 2010.01.03. 07:52:10

@Mazsola66:

Köszönöm a szakszerű választ!

@elfmage:

"Egyetemleges kezesség van az összes tulajdonoson akik majd elrendezhetik egymás között a költségeket utólag.
A társasház adósságait a végrehajtó beszedi akitől tudja, az meg nekieshet a többinek a tőle beszedett pénzéért és az őt ért kárért."

Nem értem. Ezt nevezik jogbiztonságnak Magyarországon???

ghck 2010.01.03. 12:27:51

@hawkeye: az egyetemleges felelősség minden országban a jogbiztonságot szolgálja, nem csak Magyarországon. Nem kell ilyet vállalni, vagy ilyennek kitennie magát annak, akinek ezzel gondja van. (Végülis miért a hitelező járjon pórul, mert jóhiszeműen, minden adós fizetőkészséget feltételezve hitelezett?)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.03. 12:42:46

@ghck: Miért a becsületesen fizetőn próbálják meg behajtani a nem fizetők tartozását, ahelyett, hogy a nem fizető plazmatévéjét, autóját, lakását vennék el a tartozás fejében?

Mazsola66 (törölt) 2010.01.03. 16:29:14

@elfmage: :) Kedves, ne riogasd a népet, ez a téma egyáltalán nem így néz ki, ahogy Te elképzeled!

Először is, senki nem akarja más tartozását végrehajtani egy th-ban, akár rajtad, vagy bármely tulajdonoson.
A sortartásos kezesség lényege, hogy a közösségen belül, a nem fizető helyett a többi tulajdonos fizet, de nem a teljes vagyonával, mint pld. az egyetemleges kezességnél, egy bankkölcsönnél.
Az utóbbinál, minden fakszni nélkül, jön a végrehajtó és viszi amid van, ha az adós nem fizet.
Th-nál elsősorban a társasház a fizető és végrehajtható,(bankszámla inkasszó) és a Th jogi úton hajtja be a kintlévőségeit adósain.
Ez gyakorlatban annyit tesz, hogy az a Th pld. amelynek 10% -nál nagyobb a kintlévősége, és egyéb tartozása van, nem is kap hitelt.
Ezt a 10%-ot pedig be kell kalkulálni minden költségvetésbe, mint állnadó és folyamatos hiány, ez hivatott fedezni a kintlévőségeket addig, míg be nem hajtják.
Ez az összeg, amit gyakorlatilag meghitelez a közösség, és utóbb hajt be, kamatokkal együtt.

ghck 2010.01.03. 18:47:33

@maxt: hát, ha odajön hozzám a kovács meg a tóth, hogy adjak *nekik* egy millát, mert van egy ötletük (pl. leszigetelik a házukat), aztán kiderül, hogy a kovács nem akar fizetni, hát én személy szerint elkezdeném rohadtul cseszegetni a tóthot, hogy "nem érdekel, közösen vették fel, engem fizessen ki, aztán ha akarja és tudja, majd hajtsa be a kovácson". Szemét vagyok?
A fene akarná elvenni a kovács cuccait, és azoknak az árverezésével az idejét tölteni, ha ott a tóth. Társak voltak (társasház), hát viselkedjenek is úgy! Együtt jóban-rosszban..:)

avram iancu 2010.01.03. 18:52:51

elfmage: az elidegenítési és terhelési tilalom csak a szerződéses terheket tiltja (lásd: Ptk. 114.§ (3) bek.), míg a társasház követelése törvényen alapul, ezért a földhivatalok (legalábbis Budapesten) bejegyzik a közös költség tartozás miatti jelzálogjogot a banki terhek után is.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.03. 20:30:15

@ghck:
Érzed, hogy elmebeteg amit írsz?
A szemetemet nem bíznám rá a részeg szomszédra, nemhogy a pénzemet. Az egyetlen ami érdekel, hogy a ház energiahatékonyabb, ennélfogva számomra (és nem mellesleg mindenki számára) olcsóbb legyen. A korszerűsítés költsége a megtakarításból bőven fizethető. Természetesen vállalok minden rám eső részt, de soha egyetlen vasat sem fogok fizetni más helyett anélkül, hogy érte felelősséget vállaltam volna.
(mielőtt előhozod, hogy a társasházzal ez megtörtént közlöm, hogy nem! az ajtómon kívül a többi 300 lakás tulajdonosait és akóit nem is ismerem. kellemetlen velejárói a lakásnak, de vadidegenek, akikért soha nem vállaltam felelősséget, mint ahogy ők sem értem)

Ismerve ezt a következmények nélküli országot, a megoldás nyilván egyszerű:
Ha valaki tartozása megjelenik a közös költségben, teljesen nyugodtan lehet kevesebbet fizetni!
Nem fognak engem, becsületes embert megfejni más becstelensége miatt!

ghck 2010.01.03. 22:02:30

@maxt: nem érted, de nem baj. Azért vannak a jogászok, hogy ők értsenek ehhez.

Ugyanakkor szerintem nem érted a hitelező szempontjából fontos dolgokat. Ez sem baj, ezzel foglalkozzon a hitelező.

Ugyanakkor láthatólag bosszant a rendszer, ami a te szempontodból érthető, de a jogszabály alkotójának nem csak a te érdekedet kell figyelembe vennie.

És akár tetszik vkinek, akár nem, akár egyetért az elvével, akár nem, az ilyen helyzetekben sajnos felelős a vadidegen szomszéd nemfizetése esetén. Sajnálom. :(

Normális esetben a társaságok (társadalmak) kizárják maguk közül a "nemfizetőket". Kár, hogy a társasháznál nem egyszerű megoldani ezt.

Ugyanakkor senkinek nem muszáj (ilyen feltételekkel) más pénzéből (hitel) költekezni...

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.04. 07:59:36

@ghck:
Mondom nem vagyok jogász, de minden következményét vállalom a nem fizetésemnek, ha más tartozását rajtam próbálják behajtani!

A jogállam elvileg arról szól, hogy mindenkinek egyenlő jogai vannak. Nálunk akinek pénze van, annak a jelek szerint jóval több jog jár, akár a tisztességesek ellen is.

Ezt nem fogadom el, és mindenkinek javaslom, hogy hasonló esetben álljon ki magáért. Senki sem köteles más helyett fizetni!

Szándékosan kicsiben gondolkodom!
Ilyen szinten nem működhet az állami daráló, ahol a sok körömreszelős ingyenélő gizikét, a gyilkos orvosokat, a főváros és az állami cégek összes lopását a megkeresett pénzem 80%-át elvivő adóztatással fizetik.

Elmebaj ez az ország, és leszivárog a szar a panelekig!

ghck 2010.01.04. 09:24:01

@maxt: Egyetértek az egyenlő jogokkal, egyetértek, hogy ne fizessünk más helyett. Egyetértek, hogy sok az ingyenélő gizike, a korrupt állami szervezet, és hogy hihetetlenül magas az adó. Még az ország elmebajosságával is azonosulni tudok.

Viszont a poszt témájában kiállok amellett, hogy egy társasházban a közösség akaratát nem igazságos, hogy megvétózhatja akár egyvalaki. De ez még OK lenne, ez még szerződéskötés előti helyzet. Ha viszont szerződtek, akkor igenis fizessen a társasház!! Még úgy is, hogy vannak nem fizető résztulajdonosai is. A jelenlegi jogszabályok szerint vannak bizony *közös* tartozások, amiért közös a felelősség. Ezek a jogszabályok mindenki számára hozzáférhetők, és szerintem a társasházi tulajdonosoknak tudniuk kell ezekről, és vállalniuk kell ezeket a kötelezettségeiket.

Továbbá addig senki nem lakik szükségből társasházban, amíg van eladó családi ház is (társasházi értékben). Kényelemből lakik ott, mert pl. közelebb van a plázához, a munkahelyhez, az orvoshoz, nem kell havat és szenet lapátolnia, tűsarkúban tipegheti körbe a járdán a házat, nem lesz tikszaros a bokája. Ezek kényelmi szempontok, ez választás kérdése.

Nem mondom, hogy *minden* panelosnak jut családi ház, de amíg van eladó családi ház, addig senki ne mondja, hogy "szükségből" lakik ott.

Mazsola66 (törölt) 2010.01.04. 10:34:35

@ghck: Sok igaz van abban amit írtok itt, de!
Mit tegyen az a nyugdíjas 70 éves özvegy néni, aki már-már magatehetetlen, a gyerekeit is eltemette, és van 75.000 Ft nyi nyugdíja, amiből a fűtés 28.000, a gyógyszerei 20.000?
Annyira még nem magatehetetlen, hogy elfekvőbe vigyék, vagy nyugiotthonba menjen, csak szeretne békében meghalni ott, ahol leélte az élete nagyobb felét.

Vagy! Az a család, aki nagy nehezen hitelre vett egy olcsó panelt, még körültekintő is volt, mert megérdeklődték lesz e nagyobb felújítás, majd beköltözve az egyik mondjuk munkanélküli lett, a másiknak ma népszerű módon csökkentették a munkaidejét, így a fizuja is kevesebb lett, majd ráadásnak a th megszavazott egy panelprogit, dupla közös költséggel.
A probléma hosszú távon nyilván nem áll fenn, keresnek másik munkát, de eltelhet vele akár 1 év, is míg hiába akarnád behajtani, nincs miből.
Ezekre az esetekre szól a meghitelezés, a többiek részéről.

A kültelki házakkal csak annyi a baj, hogy az esetek többségében nem belterületi, így nem feltétlenül a tikszar, inkább ama ingatlan hitelképtelensége riasztó olyanok számára, akik csak hitel segítségével tudnak lakáshoz jutni.
Ha meg vidéki, de belterület és egyszerű munkás emberekről beszélünk, kimondva vagy sem, de a munkáltató nem veszi igazán jó néven, a ha távbérletbe is be kell szállnia, különösen ha válogathat kedvére olyanok között, akinek nem kell támogatni a munkába járását.
Nem véletlen, hogy olcsóbb ott az ingatlan és kihalóban van a vidék, mert inkább beköltöznek a munkáért a városba. (erről szól az iparosodás évtizedek óta..)

Mindezt csak azért említettem meg, mert már annyira belelovaltátok itt magatokat az élet nagy igazságtalanságaiba eme társasházi bejegyzés kapcsán, hogy nem láttok túl a saját orrotoknál. Pedig nem ártana néha...:)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.04. 11:05:46

@ghck:

A probléma alapvetően az, hogy a műveletlen bunkó, alapvető matematikára képtelen legalja panelakó állat (és bocsánat, hogy ilyet írok, de sajnos sokan vannak) a legfőbb gátló tényezői a fejlesztéseknek. A napi piáján és üvöltözésén kívül semmi sem érdekli, de meg van róla győződve, hogy a magasabb közös költség rossz.

A házas példába azért nem megyek bele, mert pontosan látszik belőle, hogy el nem tudod képzelni milyen anyagi körülményei, költségei, és életkörülményei vannak egy panelház lakójának. Amennyiben fizeted a különbözetet, akár holnap költözök családi házba.

@Mazsola66:
Egy felújítás - mint azt már fentebb is írtam - olyan mértékű megtakarítást hoz, melyből röhögve fizethető az ideiglenesen (!) megemelt közös költség.
Ha valaki tud számolni akkor pontosan meghatározhatja, hogy mennyivel jár jobban, mennyi megtakarítás lesz a megemelkedett közös költség ellenpárja, aminek hatására mennyivel marad több pénz a családi kasszában. (mert az év 10 hónapjában biztosan több marad egy felújítás után, ezt családunk több tagjának tapasztalata alapján merem állítani)

ghck 2010.01.04. 12:10:42

@maxt: "el nem tudod képzelni milyen anyagi körülményei, költségei, és életkörülményei vannak egy panelház lakójának. Amennyiben fizeted a különbözetet, akár holnap költözök családi házba."

Anyagi körülményei, költségei és életkörülményei mindenkinek vannak, nemcsak a panelosoknak. A megjegyzésedet a különbözetről pedig nem értem. Most szerinted több a panel költség, vagy kevesebb? Azt hiszem úgy gondolod, hogy kevesebb. Akkor most jó panelosnak lenni? Bocs, tényleg nem értem. A költségeket alapvetően nem határozza meg az, hogy panelban, v. családi házban laksz, de csházban nagyobb az önállóságod a költségeket illetően. Pl. nincs közös költség, nem kell szigetelned, ha nem akarsz, és fűtés átalányod sincs.

Szeptemberig panelban laktam, havi távfűtés télen 30eFt 33nm-re. Azóta csházban fával fűtök, 130nm-t, és egy éves fűtésköltségem ennyi. Olcsóbb a csház? Üzemeltetni talán, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy ez a ház a kis panel árának többszörösébe kerül, ugye. De ha 33nm-es házat építettem volna panel árból, annak sem lenne több a fűtése, talán. Szóval költözz panel méretű csházba, és fizetem a különbözetet. Jössz havi 30-cal.:)

Persze tudom, hogy nem ilyen egyszerű, de alapvetően az össz mondandóm annyi, hogy a társasházban nem önálló az ember. Vannak kötelezettségei, és néha mások is dönthetnek a sorsáról, ennyi. Így van ez sok helyen, mások döntenek az adóink mértékéről is, és a tesco nyitva tartási idejéről is. Nekünk meg alkalmazkodnunk és idomulnunk kell. Családi házban pl. úgy, hogy el kell takarítanunk a havat a járdáról a ház előtt! Panelban nem. (És nem puffogunk azon, hogy nehogymá én takarítsam a járdát, mikor nem is járok arra, meg hogy az közterület, és csinálják meg az adómból!)

Rossz körülményei pedig mindenkinek lehetnek, de munka sok van az országban, dolgozni akarás meg kevés. Panel példa: hol működik az, hogy feltakarítják a folyosót a lakók? Mert ahol én laktam, ott ez ki volt adva vállalkozónak (szép összegért), aki heti 1x jött. Mert a lakók nem hajlandóak felmosni a szomszédjuk mocskát. Pedig az emeleten volt 5 lakás, nem sűrűn került volna rájuk a sor. Szóval a közös tulajdont senki sem érzi magáénak sajnos, pedig pont mindenki magáénak kellene, hogy érezze. Ugyanígy az állami tulajdonokat, ami szintén közös, ugye. Azt is mindenki csak elherdálja, rongálja, csak a hasznát szedi.

Na befejezem, mielőtt nagyon bedepizek itt..:)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.04. 12:34:18

@ghck:
Nem vártam, hogy értsd, hiszen nem fejtettem ki, de azt hiszem, kénytelen leszek:
A különbözetet a panellakás ára és a családi ház ára között értettem természetesen (jössz 10 millióval;)). Az üzemeltetési költségek annyira szórnak, hogy egységesen nem merném kijelenteni melyik az olcsóbb.

A közös tulajdon karbantartása, a takarítás, a festés, a hólapátolás egyetlen oknál fogva nem működik: senki nem tartja tiszteletben!
A festés 2 nap után szilánkokra karcolva, a felmosott lépcsőház végighányva, a havat lapátoló megdobálva az ablakból...

Aki anyagi körülményei miatt csak panelban képes lakást szerezni, és nem hajlandó idomulni a panel-állatokhoz, az leszarja a közösséget. Nem azért van ott, mert minden tekintetben jó, hanem mert a lakhatásához megfelelő, és lakni kell.

gergo1000 2010.01.04. 13:54:48

Kedves blogot olvasók!
A mellékelt linken található történetemben szeretném segítségeteket kérni. Az ügyet a zugügyvédnek is elküldtem, de sajnos nem találta közlésre méltónak. Így ezt az utat kellett választanom. Segítségeteket előre is köszönöm!
nyomozasinditas.blog.hu/2010/01/04/aproblema

hawkeye 2010.01.04. 14:32:02

"A probléma alapvetően az, hogy a műveletlen bunkó, alapvető matematikára képtelen legalja panelakó állat (és bocsánat, hogy ilyet írok, de sajnos sokan vannak) a legfőbb gátló tényezői a fejlesztéseknek. A napi piáján és üvöltözésén kívül semmi sem érdekli, de meg van róla győződve, hogy a magasabb közös költség rossz."

Homo Sapiens, 2010. január, Magyarország.

:(

hawkeye 2010.01.04. 14:32:48

Mármint aki ilyet le tud írni.

hawkeye 2010.01.04. 14:34:00

@maxt:

"Egy felújítás - mint azt már fentebb is írtam - olyan mértékű megtakarítást hoz, melyből röhögve fizethető az ideiglenesen (!) megemelt közös költség."

Ez sem igaz!

ghck 2010.01.04. 15:18:14

@maxt: itt a nagy egyetértésben már csak egy dolgot szeretnék újra megvilágítani, ez pedig a csház vs. panel ára.

A panel nem olcsóbb, a vételára sem. Persze ha ugyanott és ugyanakkorát akarunk venni, akkor persze igen. De erre mondtam én, hogy kényelmi kérdés. Paneláron van csház, csak esetleg kicsit távolabb, esetleg kicsit kisebb, esetleg kicsit régebbi. Hja kérem, ha valaki olcsón akar központi, nagy és új lakást, annak a panel marad... Mindent nem lehet!

Ebből a szempontból ez választás kérdése.

@hawkeye: "Ez sem igaz!" Fú ez aztán a velős komment! Micsoda kifinomult vitastílus! Érveket ér kérni? :)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.04. 15:45:49

@ghck:
Ne relativizálj kérlek.
Természetesen lehet találni borsodi két szintes házat egy panellakás áráért, de ilyen végletekben gondolkodni elég durva sarkítás.
Minden tekintetben azonos panelról és családi házról beszléünk, akkor pedig a panel vételára kedvezőbb, és a fenntartása drágább. Mivel utóbbi folyamatosan fizetendő, kisebb terhet jelent, mint az esetleges hitel, melynek megszerzése bonyolultabb egy értékesebbnek számító ingatlan esetén. Erre sem fedezet, sem önerő nem szokott lenni átlagos magyar családnál.

@hawkeye:
Elragadtattam magam valóban!
Fenntartom azonban, hogy rengeteg olyan ember él a panel-házakban, melyek teljességel alkalmatlanok arra, hogy bármilyen közösségi szerepet vállaljanak, csak a károkozásuk és a mocskuk, üvöltésük, tudatja, hogy léteznek. Emberhez méltatlan ösztönlények.
Másik kommentre reagálva:
De igaz! (ne keverd az Öko programmal, ami egy igen nagy átverés és lehúzás)

isti77 2010.01.04. 15:57:13

"Lehetséges az, hogy a "szomszédaink" helyettünk eldöntsék, hogy mi tudunk-e vállalni a meglévő hiteleinkre még további terhet és kiszolgáltatnak bennünket annak, hogy esetleg nemfizetés miatt árverésre kerül a sor?"

Igen, cimbora. Nem akarlak elkeseríteni, de így működik a demokrácia.
A többség dönt, még akkor is, ha csak 1 fővel több, mint a kisebbség.
Ez nem olyan dolog, amiből ki lehet hagyni egy-egy lakást, vagy az egész társasházban megcsinálják, vagy egyáltalán nem. És a többség úgy döntött, hogy csinálják meg.
Közösségben élsz, el kell fogadnod, amit megszavaznak. Vagy elköltözöl. Nem is értem a kérdést, komolyan.

Ha áprilisban nem az kerül kormányra, akit te szeretnél, mi lesz? Te azt fogod annak tekinteni, akire te szavaztál, függetlenül a többség akaratától?

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.04. 16:00:48

@isti77:
(ebbe szerintem ne menjünk bele... vannak akik 8 éve ezt csinálják)

Mazsola66 (törölt) 2010.01.04. 16:02:40

Panelprogram lakásonként 1,500,000 Ft. cc. (ablak, szigetelés,födém, pincefödém, költségmegosztó vagy-vagy)
A fűtés évi 300.000 Ft -400.000 ig terjed. Ebből, maximálisan 40 - 45% megtakarítást lehet kihozni, azaz évi 160.000 Ft. cc. Legjobb esetben! egy minden szempontból középre eső lakásban.
Kb 10 év alatt térül meg a beruházás, ha! rendben megcsináltak mindent.
Addig sajnos röhögve kell kifizetni saját zsebből:)

ghck 2010.01.04. 16:30:08

@maxt: "végletekben gondolkodni elég durva sarkítás"
Persze gondolom te drága budapesti panelban gondolkodsz, ugye..:)

Maradjunk annyiban, hogy vidéki nagyváros, mondjuk megyeszékhely panel, vagy vonzáskörzetében (20km) csház. Szerintem ez nem sarkítás, valós alternatívák, és hasonlóak az árak.

@Mazsola66: "Addig sajnos röhögve kell kifizetni saját zsebből:)"

Hát, ha nem is zsebből, hitelből. Úgyhogy így talán nem 10 év az, elképzelhető, hogy az első évtől pluszban vannak. Mondom: elképzelhető!

hawkeye 2010.01.04. 17:10:52

@maxt:

Úgy gondolom, embertársainkról így nem szabad...
Gondold végig, ha valaki a te "kategóriádat" nézi le a végtelenségig, rólad is így nyilatkozik.
Sztem nem örülnél neki.
Enyhén szólva.
Ne skatulyázz, értelmes ember igyekszik elkerülni az általánosítást!

A felújítás alatt a poszt-témát, elsősorban a panelprogramot értettem, eddig erről beszéltünk.
Ha pl. saját magamnak csinálom, persze, hogy másképp műxik, és kedvezőbb a megtérülési együtthatója is. :)
Olyankor nem az íróasztalba áporodott, rosszindulatú, undorító tespedtseggű hivatalnok diktál. (Bocs!)
Mint ahogy ez lenni szokott.
Tisztelet a kivételnek...

ghck: maxt ennyiből is értett. :)

Sics68 2010.01.04. 21:44:58

Üdv!

"Lehetséges az, hogy a "szomszédaink" helyettünk eldöntsék..."

isti77
> Igen, cimbora. Nem akarlak elkeseríteni,
> de így működik a demokrácia.
>
> A többség dönt, még akkor is, ha csak
> 1 fővel több, mint a kisebbség.

Fene tudja. Mármint kérdés az, hogy a demokrácia egyáltalán működik-e. Vagy hogy jól működik-e.

Értsd: mármint kérdés az, hogy a demokrácia működhet-e jól. ) Esetleg milyen feltételek megléte esetében igen és milyen esetekben nem.

Churcill mondása a témába ismert - de kérdés, hogy tényleg nincs-e jobb... vagy hogy OK, hogy demokrácia, de hogy is kéne annak valójában müxenie?

Nem véletlen a "minősített többség" igénye bizonyos döntésekhez.

Meg az sem, hogy egy demokráciában ( vagy bármilyen olyan helyzetben, amikor többség dönt) mindíg is sarkallatos pont a "kisebbségi érdek" védelme - és most kisebbség alatt nem a roma vagy tuszi honfitársainkat értem, hanem az adott ügyben-döntésben kisebbségbe kerülteket... hogy az ő érdekeiket se sértse súlyosan a többség számára kívánatos döntés. ( Ne feledjük el, hogy a kisebbségbe kerülhet egy nagy számú ( extrém esetben a többség -1 fős)csoport is... meg hogy különösen problémás helyzetet alakulhat ki akkor, amikor a többségnek kedvező megoldás a kisebbségbe kerültek számára "aránytalanul súlyos" hátrányokkal jár...

Még egy gondolat: azt mondjuk, a többség akarata. Kérdés, hogy az tényleg a többség akarata-e. Politikai szavazásoknál tipikusan ott van a nagy számú "nem szavazó"... akárki is nyeri a választást, igazából csak egy kisebbség "választása" - sokan nem választották őt.

Vagy ott van az a helyzet, amikor több jelölt vagy több megoldás közül választ ki egyet a többségi döntés. ( Mondjuk A, B, C, D lehetőségek közül nyer az "A", 100 szavazatból 26-tal. Miközben a "B" és "C" változatok mindegyike 25-25 szavazatot kapott, a "D" pedig 24-et. Ekkor elég hülyén hangzik, hogy az "A" a többségi döntés vagy a többség akarata - mert ugye 26-an akarták az "A"-t ... de 64-en pedig mást akartak...

Azt is előáshatnám, hogy egy döntéshozatalnál (vagyis olyan helyzetben, amikor lehetőségek közül kell választanunk) nem csak az a fontos,hogy mit akartunk, hanem az is, hogy mi az amit semmiképp nem akarunk.

És erre hol lehet szavazni??

bye
Sics

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.01.04. 22:26:27

@Mazsola66: nana!

Annak a 1,5 misinek 1/3-a állami támogatás, másik 1/3-a jó esetben önkormányzati. Azaz ténylegesen félmillióba kerül. Ha ezt 8 évre (mint a posztban) leosztjuk, az évi 62.500 Ft. Kéthavi fűtés költsége.

ghck 2010.01.04. 22:36:46

@Sics68: "Politikai szavazásoknál tipikusan ott van a nagy számú "nem szavazó"... akárki is nyeri a választást, igazából csak egy kisebbség "választása" - sokan nem választották őt."

Akik nem szavaztak, azokat nem érdekli az egész ügy. Szóval amikor azt mondod, hogy ők nem választották a nyertest, beszámolod őket az ellenük szavazókra. Pedig ugyanennyi erővel beszámolhatnád a mellészavazókhoz is. Szóval a legjobb figyelmen kívül hagyni őket, vagy feltételezni, hogy az A, B, C és D-vel szimpatizálók között ugyanannyi a megjelentek aránya.

"mi az amit semmiképp nem akarunk. És erre hol lehet szavazni??"
Ott, hogy általában azért csak kétféle lehetőséged van, IGEN és NEM. A NEM, az semmiféleképpen nem IGEN, és fordítva..

"mert ugye 26-an akarták az "A"-t ... de 64-en pedig mást akartak... "
És akkor döntésképtelen a társaság? Ilyen esetben azt lehetne csinálni, hogy kiejted a legkevesebbet kapott kettőt, és a maradék kettőből már egyértelmű a választás. De ez igazságtalanabb lenne, mint a meglévő koalíciós rendszer.

ghck 2010.01.04. 22:38:41

@nyomasek_bobo: plusz némi kamat, de ez nagyságrendileg nem változtat a dolgokon...

Sics68 2010.01.04. 23:26:07

Üdv!

@ghck:
> Akik nem szavaztak, azokat ...
> beszámolod őket az ellenük szavazókra.
> Pedig ugyanennyi erővel beszámolhatnád
> a mellészavazókhoz is.

Először is javasolnám, az értő olvasást.

De kezdjük az elején.

Politikai választásoknál) a kérdés ugyebár úgy van feltéve, hogy kit akarsz ... ?

Ugyanakkor vannak (szoktak lenni) akik nem szavaznak (vagy szándékosan érvénytelen szavazatot adnak le) ... szóval vannak, akik nem akarnak a lehetséges jelöltek (választási lehetőségek) közül senkit , és vannak, akiket láthatóan nem is érdekel a dolog.

Én azt mondom, hogy ezeket az embereket nem lehet odatenni a végül is győztes "jelölt" vagy "választási lehetőség" támogatói mögé - ha pedig nincsenek ott, az azt jelenti, hogy nem állítható, hogy a többség akarata az adott jelölt vagy lehetőség győzelme.

Sem azt nem állítom,hogy az győztest támogatnák, sem azt, hogy a győztes ellen volnának - csak azt mondom, hogy a többség által támogatottnak csak akkor nevezhető a győztes, ha a szavazásra jogosultak valódi többsége támogatná - ami demokráciákban nem szokott előfordulni. :)

***

"mi az amit semmiképp nem akarunk. És erre hol lehet szavazni??"

> Ott, hogy általában azért csak kétféle lehetőséged van, IGEN és NEM.
> A NEM, az semmiféleképpen nem IGEN, és fordítva..

Ez marhaság. Még egy politikai szavazásnál sem szükségszerű hogy csak kétl lehetőség legyen ... és vannak más jellegű demokratikus döntések is. ( Bár kétségtelen, hogy bizonyos döntéseket szinte csak úgy lehet végigerőltetni egy demokratikus struktúrán, ha bináris döntések sorozatára bontjuk őket - csakhogy ekkor vicces mód a végkimenetel függhet attól, hogy miként bontjuk le elemi döntésekre a nagy egészet. )

***

"mert ugye 26-an akarták az "A"-t ... de 64-en pedig mást akartak... "

> És akkor döntésképtelen a társaság? Ilyen esetben azt lehetne csinálni

Nem érdekel, mit lehet csinálni.

Láthatóan nem érted az alap-problémát sem, ezzel viszont nem az én dolgom hogy bármit is próbáljak csinálni :-)

Ha az adott embereket végig is kényszerítesz egy olyan döntési folyamaton, hogy akkor dobjuk ki a legkevesebb szavazatot kapott jelöltet, és maradjon három ... aztán megint dobjunk ki egyet ... és végül csak kettő marad, akkor is az "A" variáns nyer - csakhogy TUDJUK, hogy valójában az "A" variánst 100-ból csak 26-an akarták ...

Fel lehetne tenni úgy is a kérdés-sort, hogy na jó, akkor most szavazzunk arról, hogy melyik lehetőség az, amit legkevésbé szeretnének a szavazára jogosultak az A-B-C-D lehetőségek közül ... és dobjuk ki azt.

És ( a rendelkezésünkre állók információk alapján) az a lehetőség sem zárható ki, hogy abban a pillanatban amikor így tettük fel a kérdést, máris kap az A-variáns 64 ellenszavazatot, míg a maradék 24 ellenszavazat megoszlik mondjuk úgy, hogy 14 fő a B-t, 6 fő a C-t 4 pedig a D-t nem akarja semmiképp....

Szóval mondom, furmányos dolog ez a demokrácia meg hogy a többségi akarata ...

bye
Sics

ps: elnézést hogy kicsit off voltam...de ha már többségi döntésekről beszélünk, akkor ahhoz asszem kellőképp hozzátartozik az ilyen irányú eszmefuttatás/elemzés is.

ghck 2010.01.05. 00:32:02

@Sics68:

"csak azt mondom, hogy a többség által támogatottnak csak akkor nevezhető a győztes, ha a szavazásra jogosultak valódi többsége támogatná"

Én meg azt mondom, hogy csűröd-csavarod a szavakat. Miért beszélsz "többség által támogatottról", mikor a "szavazók" többsége számít, még csak nem is a szavazásra jogosultaké.

"Ez marhaság. Még egy politikai szavazásnál sem szükségszerű hogy csak kétl lehetőség legyen"

Akkor vegyük elő az értő olvasást mégegyszer. Írtad, hogy a pártválasztásnál ismerős a felállás, hogy több lehetőség van. Én viszont megemlítettem, hogy többnyire nem ilyenek a választási lehetőségek, hanem binárisak. Erre jössz, hogy még a politikainál is több lehetőség van? Miiiiivaan? Szóval a politikainál több van, de általában csak kettő. Igen/nem. Szerződök felújításra ezekkel a feltételekkel? Igen vagy nem?

De ennek az egésznek nincs értelme, mert pol. választásnál olyan arányban kerülnek a parlamentbe, amilyen arányban támogatottságuk van. Nagyjából na. Kész.

Az ellenszavazatos megoldás működésképtelenségére pedig remek példa a valóvillás kiszavazósdi. A legjelentéktelenebb, legszürkébb ember marad bent a végén, akinek senkiről és semmiről semmi véleménye nincs. Na ő biztos jó lenne kormányozni! :)

Végül kiderül, hogy nem vagyunk okosabbak a világnál, és mégsem tudunk a demokráciánál jobbat kitalálni?

Mazsola66 (törölt) 2010.01.05. 08:12:12

@nyomasek_bobo: az önkormányzat már csak kevés helyen állja azt a harmadot, de konkrétan a bekerülésről volt szó, azért említettem az egész költséget. Az hogy ez konkrétan kinek mennyibe az már más kérdés, de általában több mint harmada, ha tisztességesen akarják megcsináltatni, akkor a pályázati pénzből mindenre nem fussa. Pld. 3 dolgot kell megcsináltatni: födémek, homlokzat szigetelés, ablak csere, pályázata válogatja, hogy a födémet külön vagy a homlokzattal egybe, de fűtéskorszerűsítésre így se úgy se marad, azt önerőből szokták megoldani.

@Sics68: Az a baj, hogy a társasházi szavazást sokan összetévesztik a politikaival.
A th nál előírás, hogy IGEN, NEM, TARTÓZKODOM formában szavazzanak a tulajdonosok, így az általatok említett szavazást(A B C alternatíva), joga van mindenkinek ebben a bontásban támogatni, vagy sem.
A kisebbségnek pedig, joga van bíróságtól kérni a rá nézve hátrányos határozatok megszüntetését.
Arról senki nem tehet, hogy a tulajdonos nagyjából sz@rba sem nézi a saját jogait, nem veszi elő a nyilvános th törvényt, és nem él vele, amikor úgy érzi...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.01.05. 12:23:46

@Mazsola66: ok, lehetnek többletköltségek, de pont itt jön a képbe a fundamenta és a többi "okosság". Azaz ha csak kéthavi fűtésszámla megtakarítással számolok, 8 év alatt elvileg simán be kell hoznia az árát. Ráadásul a lakás forgalomképesebb, a felújítatlanokhoz viszonyítva.

Tutanhamon 2010.01.05. 19:38:54

@ghck: Erre jössz, hogy még a politikainál is több lehetőség van? Miiiiivaan?

Az van, hogy ha népszavazás van, akkor három választásod van, szavazhatsz igennel, nemmel, és adhatsz le érvénytelen szavazatot.

Ha pártokra szavazol, akkor vagy bejelölöd az egyiket, vagy érvénytelen szavazatot adsz le.

Ha egyáltalán elmész szavazni. Az értelmesebbje belátja, hogy az ő egyetlen szavazata nem oszt, nem szoroz, és nem megy el szavazni. Az értelmetlenebbje meg eldönti a dolgokat.

hawkeye 2010.01.07. 09:53:06

Azoknak, akik úgy gondolják, hogy felsőbbrendűek a panellakóknál:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9182871

:(

nitro1 2010.01.12. 15:26:22

Már lehet, hogy volt, de a felújítást megvétózónak mennyire van joga nekem azzal kárt okozni, hogy nem kapom meg az állami támogatást miatta, amitől megnőne a lakásom értéke, valamint azt, hogy miatta magas fűtésszámlát fogok továbbra is fizetni, amíg itt lakik és nem szavazza meg? Ha nem akar felújítást, költözzön el! Biztos, hogy talál olyat, ahol egyáltalán nem is akarnak. Aztán majd lakhat olyan házban a többi vele hasonlóval, aminek az értéke meg se közelíti a felújított piaci értékét. Ne rontsuk már el mások lehetőségét.
@ghck: Inkább annyiban maradjunk, hogy vidéki nagyváros, megyeszékhely panel vagy családi ház, és vonzáskörzetében (20km) panel vagy családi ház. Még így is hasonlóak az árak?

ghck 2010.01.12. 23:14:30

@nitro1: "Már lehet, hogy volt". Igen, már volt. És ha kicsit rendesebben visszaolvasol, akkor az árösszehasonlításod is butaságnak fog tűnni. Szóval ne "maradjunk annyiban".

Mert ezt írtam: "addig senki nem lakik szükségből társasházban, amíg van eladó családi ház is (társasházi értékben). Kényelemből lakik ott, mert pl. közelebb van a plázához, a munkahelyhez, az orvoshoz, nem kell havat és szenet lapátolnia, tűsarkúban tipegheti körbe a járdán a házat, nem lesz tikszaros a bokája. Ezek kényelmi szempontok, ez választás kérdése."

GYK: "közelebb van a plázához, a munkahelyhez, az orvoshoz": városban van, ha utazna 20km-t ezekért, családi házban lakhatna. Kényelmi választás.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.13. 07:56:10

@ghck:
És az is szerepelt, hogy ez mekkora csúsztatás és butaság!
Közelebb van? Igen. De ha emellé odatesszük, hogy sok itt élő embernek nincs autója, akkor a 20-40Km autózás napi szinten a munkába, esetleg vonatozás már helyből irreális. (hacsak nincs az állomás a munkahely mellett)
Adott helyen adott négyzetméter adott komfortfokozat... hopp a panel jött ki győztesen árban. Ha fel van újítva, akkor fentartásban sem sokkal rosszabb, mint egy családi ház.

Örülök, hogy neked ilyen qrvajól megy, de ezért még nem kell magad földhöz verni 10 kommentenként, hogy a panellakók miért döntöttek így! Erre volt lehetőség.
Így biztosítható, hogy munkába is tudjon járni, és elérhesse a szükséges szolgáltatásokat, irreális többletkiadás nélkül.
Élhető szükségmegoldás a dolgozóknak, hogy kitermeljék a rajtuk élősködők házait és autóit!

ghck 2010.01.13. 16:15:43

@maxt: jaaaaaaj ne már!

"Adott helyen adott négyzetméter adott komfortfokozat... hopp a panel jött ki győztesen árban."

Ugye nem gondolod komolyan, hogy azt állítom, nem így van?!?

Így van, olcsón laknak jó helyen. Ha felújított, még jobb. Ezt mondom én is. Cserébe viszont vannak tulajdonostársaik, ennek minden nyűgével, pl. a kötelező panelprogram és a rossz időben felújító szomszéd...

Örülök, hogy úgy gondolod, hogy nekem "qrvajól megy", de én ezt majd eldöntöm, jó? Te azzal foglalkozzál, hogy neked hogy megy. Neked teszene-e, hogy fát kell vágnod és füvet nyírnod, hogy olcsó élelmiszerért, kórházért, színházért, munkáért utaznod kell 20-40km-t.

Akinek tetszik a panel kényelme, az vagy fogadja el a nyűgét is, vagy fizessen sokkal többet egy belvárosi családi házért, vagy fizessen ugyanannyit egy távoli családi házért. Na ez a választás lehetősége.

"Élhető szükségmegoldás a dolgozóknak, hogy kitermeljék a rajtuk élősködők házait és autóit!"

Ajjaj micsoda gondolatok! Mit akarsz? Munkásforradalmat? Proletárdiktatúrát? Kommunista berendezkedést megint? Basszus, hol tartunk? "Rajtuk élősködők"! Megáll az ész!

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.13. 17:03:08

@ghck:
Akkor mi is fáj pontosan?
Ha zavar a nyűg a házzal, akkor költözz panelba!
A tulajdonostársakkal csak akkor van gond, ha keresztbe tesznek.

A gondolat pedig tény. Rosszul fizetett alkalmazottak termelnek ki mindent a cégnek. Boldog lehetek a panellal, miközben nulla munkával és produktummal több autóra és házra tellik a főnökségnek.
Az, hogy elítélem az ingyenélőket, még nem jelenti, hogy kommunista lennék.

ghck 2010.01.13. 17:27:02

@maxt:
Te olvastad egyátalán a posztot, vagy csak kommentelsz? Az fáj (a posztolónak), hogy a tulajdonostársai úgy tűnik, plusz kiadásra "kényszeríthetik".

Engem semmi nem zavar, én ezt választottam. A panelban sem zavart semmi, örültem, hogy közel volt minden, kettőnknek elég volt.. Akkor ez volt fontosabb. Most már a hely és a csend érdekel jobban.

Az, hogy a tulajdonostársakkal csak akkor van gond, ha keresztbe tesznek, igaz, de a posztban keresztbe tettek.

Végülis örülni is lehet nekik, hiszen körbefűtenek például...

A rosszul fizetett alkalmazottak pont eléggé jól fizetettek ahhoz, hogy ott dolgozzanak, ahol. Ha nem keresnének annyit, máshol dolgoznának. A főnökség semmittevéséről pedig annyit, hogy miért nem főnök akkor mindenki? Vállalkozzon, legyen főnök. Jaaaaa, hogy akkor nem jár le 8 óra leteltével a munkaidő? Jaaa, előfordulhat, hogy évekig nem keres semmit? Hááát kérem, ez megint a kényelem kérdése. Aki kényelmes, az alkalmazott, aki szerencsét próbál, az vagy bukik, vagy több autóra és házra telik majd neki. (A bukott vállalkozókkal persze senki nem példálózik, ugye...) Mindenki előtt nyitva áll az ajtó. Ajánlom neked is a "nulla munkával és produktummal" utat! De tudd, kurva kényelmetlen, és könnyen csalódhatsz! A munkamennyiségről alkotott elképzelésedet pedig jobb, ha mihamarabb elhessegeted!

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.13. 17:58:33

@ghck:
Olvastam a postot!
A problémázó a keresztbetevő az adott helyzetben, aki a saját pénztárcjának az ellensége az ellenállásával!

Munkaügyi dolgokba nem megyek bele.
Vagy életedben nem láttál még céget belülről, vagy zavar, hogy látszik...

ghck 2010.01.13. 18:13:04

@maxt:
"A problémázó a keresztbetevő az adott helyzetben"
Irreleváns, és relatív.

"Munkaügyi dolgokba nem megyek bele." Helyes. Off-topic.

"Vagy életedben nem láttál még céget belülről, vagy zavar, hogy látszik... "
Vagy csak egyszerűen tévedsz. Egyébként nem értem miért foglalkozol a személyemmel a mondandóm helyett. Tök mindegy, hány céget "láttam belülről", attól még vagy igaz, amit írok, vagy nem. Vagy egyetértesz vele, vagy nem. Ha nulla céget láttam belülről, vagy százat, a mondandóm ugyanaz. Azzal foglalkozz, ha akarsz, ne velem!

Szép estét! ;)

Mazsola66 (törölt) 2010.01.13. 19:37:56

@maxt: "Boldog lehetek a panellal, miközben nulla munkával és produktummal több autóra és házra tellik a főnökségnek."

Mint ingyen élő főnökség, pusztán, hogy megkapd ma estére az emberiség legszebb örömét; a kárörömöt:)
5. hónapja nem fizették ki a kiadott számláinkat, miközben az adóhivatal inkasszálta a kiadott számlák után befizetni való áfát, bevallott adókat, járulékokat, amiket önszántunkból nem tudtunk fizetni, mert az összes tartalékunkat felemésztette a bér, amit akkor is fizetünk, ha mi egy vasat nem kapunk.
Momentán így a 6. hónapban, nem kevés hitel terhére, amit örülünk, hogy egyáltalán kaptunk.
Az autóinkról meg annyit, hogy épp tegnap húzták fel egy trélerre az uram BMW-jét, még van rajta úgy egy évnyi hitel, és hiába fizettük eddig percre pontosan, a 3. nem fizetett hónapban, sajnos felmondták, és ha majd az egész fennmaradót kifizettük, akkor kapjuk vissza, különben bebuktuk az egészet:)

És akkor arról nem beszéltem, hogy nulla munkánk reggel 6-kor kezdődik, jó esetben este 7-kor, gyakoribb, hogy 11 kor ér véget.
A gyerekeink az utóbbi időben főleg, leginkább fényképről ismernek, a hűtőn levelezünk velük, és e-mail ban neveljük őket:)

nitro1 2010.01.13. 21:24:44

Ezt sem irigylem. :-(
A téma eredeti kérdésére visszatérve: én csak egy lehetőséget látok: költözzenek el. Ezzel nem veszik el más elől a lehetőséget, és maguknak sem okoznak általuk kifizethetetlen kiadásokat.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.14. 07:44:03

@Mazsola66:
Elhiszem, hogy nem kellemes a dolog.
Nem örülök neki, de nem is a dolgozókkal van bajom. Mint mondtam az ingyenélőkkel...

@ghck:
Úgy van relativizáljunk! Más se hiányzott!

ghck 2010.01.14. 11:41:47

@maxt: neked az ingyenélőkkel van bajod, csak azt hiszed, hogy a "főnökség" ingyenélő. Pedig ez a legritkább esetben sincs így. Esetleg a munkás nem látja, nem érti a főnökség dolgát, problémáit.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.14. 12:10:40

@ghck:
Nem vitatkozom veled. Túl jól megy, hogy megérts.

ghck 2010.01.14. 16:57:39

@maxt: akkor ezt megbeszéltük. Attól függetlenül, hogy mikor hogyan "ment" (bármit is jelentsen ez neked), soha nem értettem egyet ezzel a tipikus "semmittevő főnökök" hozzáállással.

elfmage 2010.01.16. 02:41:17

@Mazsola66:

A tulajdonosok sortartásos kezessége valóban eléggé ritkán kerül elő.
Viszont vannak olyan házak már ahol a bankszámlán állandó inkasszó van.

Hol az egyik szolgáltató szedi le a már jogerős ilyen díját, hol a másik szedi le azt amit az előző inkasszó alatt halmozott fel a ház újra.

Ilyenkor egy nagyobb valamilyen adósság behajtása már nem megy (belátható időn belül) a társasház számlájáról (esetleg önszerveződik a ház és kp-ban fizetnek hogy legalább takarítva legyen és ne kapcsolják le a villanyt a lépcsőházban, meg a lift alól azaz nem folyik be elég pénz az inkasszó alá). Értékesíthető tulajdona sem biztos hogy van a háznak.

Ekkor jönnek a tulajdonosok. Sorban az első a társasház mint szervezet megvolt.
Másodikként az összes tulajdonos szerepel a sorban, bármelyik, aki fizette a közös költséget és aki nem az is lehet a végrehajtás áldozata.
Jellemzően a végrehajtási menetre a legkönnyebb és leggyorsabb a bankszámla inkasszó a tulajdonosok bankszámláin.
Nem fogják nézegetni azt hogy kire mennyi jutna tulajdoni hányad szerint, mivel valamennyi tulajdonos egyetemlegesen felel a társasház tartozásaiért.

elfmage 2010.01.16. 02:52:55

@avram iancu:

Ez jó hír, mert akkor nem csak egy üres papír ez a bejegyzés, mivel egy bank sem fog repesni a boldogságtól hogy mögé bejegyeznek egy jelzálogot.

Összességében egyébként ebből pénz ritkán jön, mivel a behajtáshoz a fizetési meghagyást ugyanúgy be kell adni.
Maximum ha megijed a tulajdonos, vagy a hitelező bankja rákényszeríti hogy fizessen akkor lesz jobb a helyzet.

Mindenesetre köszönet az infóért, élesben még nem próbálkoztam banki hitellel terhelt lakásra jelzálogot tenni szmsz szerint. Valahogy azok a tulajdonosok fizetnek, ha máskor nem az első komolyabb fenyegetésre.

Mazsola66 (törölt) 2010.01.16. 18:21:50

@elfmage: Tévedsz! Ilyet nem tehet bank, szolgáltató, mert jogviszonyban a th-val áll!
Olyan fordulhat elő, hogy további közös költség emelésre kerül sor, azért van kk, hogy a költségeket SzmSz szerint ossza szét.
de! kk azért is van, hogy a th kintlévőségeit behajtsa, tehát ha olyan mértékű a tartozás akkor fiz.meghagy és végrehajtás útján szedi be a nem fizetőktől.

Mint említettem fentebb is, 10%ot meghaladó kintlévőség esetén, hitelt sem kap a ház, tehát roppant módon meg kell rottyannia a fizetési morálnak, vagy számolásra képtelennek lenni a kk-nak, hogy bekövetkezzen az az inkasszálás.

Mazsola66 (törölt) 2010.01.16. 18:28:13

@elfmage: Te figyu Neked miért jó, hogy ilyen orbitális baromságokat írsz ide?
Legalább egy th vagy vh törvényt nézz már át mielőtt marhasággal eteted itt a népet.

"Összességében egyébként ebből pénz ritkán jön, mivel a behajtáshoz a fizetési meghagyást ugyanúgy be kell adni.
Maximum ha megijed a tulajdonos, vagy a hitelező bankja rákényszeríti hogy fizessen akkor lesz jobb a helyzet."

A Önálló Bírósági Végrehajtók meg a töküket vakarják, és Mórickát olvasnak. Nem?
Az eszem áll meg!

elfmage 2010.01.17. 00:44:46

@Mazsola66:

Az hogy be van jegyezve egy jelzálog attól az még nem végrehajtható. Mivel a jelzálog nem egyenlő a végrehajtási joggal.

A végrehajtást tudtommal a bíróságon indítod még közjegyzői okirat esetében is. Miért adna ki végrehajtást egy jelzálogra, ahol nem volt módja ellenbizonyításnak a terhelt részéről?

Egyszerűen csak biztosíték hogy nem tud megpattanni az adós.

Minősítgetés helyett egy paragrafust tegyél már be hogy mire is hivatkozol.

Szép lenne ahogy hétfőn egy ügyvédi okirattal bejegyzek egy jelzálogot (társasházi szmsz alapján) majd rá két hétre indítom a végrehajtást...

elfmage 2010.01.17. 01:05:43

@Mazsola66:

Egy egyszerű kérdés:

Mi van abban az esetben ha a ház tulajdonosai nem hozzák meg a hátralék kifizetéséhez szükséges pénz összedobásáról a közgyűlési döntést?

Akkor a kk mi alapján szedi be, hajtja be azt a pénzt amit a végrehajtás alá vont társasháznak ki kéne fizetni?

Mi van ilyenkor?
Felszámolják a társasházat, és eladják a lépcsőházat meg a tetőt meg a főfalakat?
(közös tulajdoni részek)

Normális-e vagy?

Másrészt nem a bank meg a szolgáltató megy neki a tulajdonosoknak ha a háztól nem tudja bevasalni a pénzt belátható időn belül hanem a v_é_g_r_e_h_a_j_t_ó !

Nem lehet hogy neked kéne egy kicsikét még olvasgatni ezt azt?

Mazsola66 (törölt) 2010.01.17. 09:57:19

@elfmage: Szerintem maradjunk annyiban, hogy lövésed nincs egy th működéséről, ami önmagában nem probléma, de akkor a bánatért adsz belőle tanácsot eme helyen? :)

Igen normális vagyok, és amiről te itt elmédbeli marhaságaidat terjeszted, én lassan 10 éve művelem, az utóbbi kettőben oktatom is, tehát annyira nem laikusként pötyögöm itt a válaszaimat Neked címezve.

"A végrehajtást tudtommal a bíróságon indítod még közjegyzői okirat esetében is. Miért adna ki végrehajtást egy jelzálogra, ahol nem volt módja ellenbizonyításnak a terhelt részéről?"

"Másrészt nem a bank meg a szolgáltató megy neki a tulajdonosoknak ha a háztól nem tudja bevasalni a pénzt belátható időn belül hanem a v_é_g_r_e_h_a_j_t_ó !"

Okoskám, lásd saját hülyeségedet lövöd hasba.:)

A végrehajtó, nem úgy dolgozik, hogy hasára üt, és végrehajt valakit. Ahhoz valakinek kérni kell a vh-t. Vagy a banknak, vagy a szolgáltatónak, amit meg jogerős fiz.meghaggyal lehet, amit meg nem indíthat Gipsz Jakab, Kakukk u. 10 tulajdonos ellen, ha a szerződő fél, a kakukk u.i társasház:) Hm...érthető voltam?

Mazsola66 (törölt) 2010.01.17. 10:01:28

@elfmage: "Mi van abban az esetben ha a ház tulajdonosai nem hozzák meg a hátralék kifizetéséhez szükséges pénz összedobásáról a közgyűlési döntést?"

Azt tanítjuk abban az iskolába, ahova te szemmel láthatóan nem jártál, hogy a kk nak hogyan kell a helyzet magaslatán lenni, és meggyőzni a tulajdonosokat valamiről, valamint esetenként megóvni a saját hülyeségüktől.

ghck 2010.01.17. 10:12:05

@Mazsola66: Minden tisztelettel: nem az volt a kérdés, hogy mit tanítanak abban az iskolában, hanem hogy "mi van abban az esetben". Szóval, mi van akkor?

Mazsola66 (törölt) 2010.01.17. 10:57:29

@ghck: Nem szeretnék senkiből itt kk-t csinálni:)
Nagyjából annyi a lényeg, hogy ilyen nem történhet meg, ha képzett kk visz egy házat.
Neki ismernie kell a ház pénzügyeit, fizetési morálját, a közösség összetételét, hogy egy hitelfelvételbe mondjuk belemásszon velük.

Egy költségvetést is úgy kell összeállítani, hogy abban látható indoka legyen az emelésnek, ha az túl sok, akkor olyan javaslatokat kell kidolgoznia, ami megtakarítást eredményez, vagy több alternatívát kidolgozni, lehessen választani a rossz és kevésbé rossz megoldások közül.

Tehát közel sem olyan egyszerű akkora bakot lőni egy th-ban, hogy a 10%-os kintlévőség egyik hónapról a másikra olyan mértékű legyen, ami veszélyezteti a th működését.

ghck 2010.01.17. 11:24:58

@Mazsola66: valaki félreérti a másikat. Nem arra vonatkozott a kérdés, hogy milyen a jó kk, hanem arra, hogy mi van, ha mondjuk nem "képzett kk visz egy házat".

Azt is értem persze, ha szándékosan tereled a témát, és nem akarsz erre válaszolni.

Tehát mégegyszer, hátha:
"Mi van abban az esetben ha a ház tulajdonosai nem hozzák meg a hátralék kifizetéséhez szükséges pénz összedobásáról a közgyűlési döntést?

Akkor a kk mi alapján szedi be, hajtja be azt a pénzt amit a végrehajtás alá vont társasháznak ki kéne fizetni?"

Mazsola66 (törölt) 2010.01.17. 14:14:31

@ghck: nem véletlenül tették végzettséghez kötött tevékenységgé,tehát abban az esetben, ha egy th nál már inkasszálják a hátralékokat, akkor le kell váltani a kk-t, mert nincs a helyzet magaslatán.

Nem azt mondtam el,milyen a jó kk, hanem mi a kötelessége, tehát nem sodorhatja olyan gazdasági helyzetbe a th -t, hogy azzal a tulajdonosoknak jelentős kárt okozzon.

Gondolok itt arra, nem nézheti tétlenül, ha sokáig sokan nem fizetnek közös költséget.
Eddig, legtöbb 14 hónap volt, amit fiz meghagyástól, behajtásig várni kellett egy th kintlévőségeire. Állítólag ez most rövidebb lesz, hogy közjegyző hatáskörbe utalták.
És még azt sem mondanám, sokszor kellett ehhez folyamodnom, elég volt néhány renitens nem fizetőn gyakorolni, és híre ment hamar, hogy nem gatyázok velük.

És arra is, hogy amikor egy th fizetési morálja olyan amilyen, akkor nem vállaltathat, mi több nem is tud hitelt a nyakukba sózni.

A szolgáltatók emelését pedig mindenki érzi a saját számláin is, tehát az arra vonatkozó emeléseket meg kell szavazniuk.
Ha ezt kk nem tudja véghez vinni és számokkal alátámasztani, akkor előbb utóbb nem lesz a th működéséhez pénz, a liftet pld. ellenőrzés hiányában, a szakértő lezárja, járhatnak a 10-re gyalog, a villanyt kikapcsolják, az összes többit inkasszálják, és folyamatosan rajta lesz valaki a számlán, de amit emflage említett ott fenn, hogy megy a végrehajtó a magán bankszámlákra, az nem fordulhat elő, jogilag lehetetlen!

Mazsola66 (törölt) 2010.01.17. 14:20:02

@ghck: Továbbá, ha ez a kk valamilyen mulasztásából, esetleg sikkasztásból ered, akkor büntető feljelentést lehet tenni ellene,és polgári peres úton visszaperelni az általa okozott kárt.

Talán így érthetőbb, hogy senki nem játszik a saját vagyonával, ha effektíve ebből él, az egzisztenciájával, hogy azért, hogy egy th fel legyen újítva, és szép legyen, bármi áron hitelfelvételbe és gazdasági csődbe vigyen egy társasházat.

ghck 2010.01.17. 14:50:41

@Mazsola66: Köszönöm, nagyon informatív voltál, csak a kérdésre nem írsz választ. (Csak kitérőt, hogy olyan helyzet nem fordulhat elő, pedig dehogynem. Túl nagy fantázia nem kell hozzá.) Na mindegy, én értek a szótlanságból is, kiszálltam.:)

Mazsola66 (törölt) 2010.01.17. 15:22:04

@ghck: szerintem érthetően leírtam, amit kérdeztél, csupán az a baj, hogy legkevésbé az általam írt tény, inkább a fantáziád alkot képet, véleményt:)
És ennél fogva tényleg nincs értelme tovább beszélni róla. Minden jót!

kergekos 2010.01.17. 15:38:48

@ghck: 2003. évi CXXXIII. törvény a társasházakról (Tht. 2010 január elsejével módosult!)

A hatályos szabályozás szerint:

3.§(3) "A közösség egészét terhelő kötelezettség teljesítéséért a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk – vagy a szervezeti-működési szabályzatban ettől eltérően meghatározott mérték – szerint felelnek az egyszerű (sortartásos) kezesség szabályai szerint."

"31. § A közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke a hátralékos tulajdonostárs külön tulajdonának és a hozzá tartozó közös tulajdoni hányadának jelzáloggal való megterhelését – a közgyűlés összehívása nélkül – akkor rendelheti el, ha erre őt a szervezeti-működési szabályzat felhatalmazza.

32. § (1) A jelzálogjog bejegyzésének elrendeléséről szóló közgyűlési határozatot, illetőleg a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke rendelkezését közokiratba vagy ügyvéd – jogkörén belül jogtanácsos – által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.

(2) A jelzálogjog bejegyzésének elrendelése hat hónapnak megfelelő hátralékonként megismételhető."

Szóval ha valaki nem fizet (akár az egész közösség), akkor erre akár már végrehajtást is lehet vezetni. Mármint a tulajdonrészükre.

Elég válasz?

ghck 2010.01.17. 19:15:54

@kergekos:

"Szóval ha valaki nem fizet (akár az egész közösség), akkor erre akár már végrehajtást is lehet vezetni. Mármint a tulajdonrészükre.

Elég válasz? "

Nekem? Igen! Köszönöm, tudom, hogy így van, a kérdés az, hogy ha itt kommentel valaki, akinek elvileg ez a szakmája, az miért tiltakozik ez ellen. Ezt nem értem. De már nem is érdekel.

Mazsola66 (törölt) 2010.01.18. 07:46:35

@ghck: szerintem fölöttébb unalmas, hogy olvasásra képtelen emberek járnak fórumokra olvasni, és miközben mindenki más hülye, a saját marhaságukat szajkózzák.

A kérdésed nem ez volt! ugyanezt néhány bejegyzéssel fentebb én is elmondtam, hétköznapi nyelven.
Te azt kérdezted, mi van ha a közgy nem fogadja el az emelést?

És az ellen tiltakoztam kézzel lábbal, amit @elfmage: barátod képzelete írt ide, hogy majd megy a végrehajtó, és a th tartozását, a tulajdonosok bankszámlájáról emeli le, függetlenül attól tartozik-e vagy sem, és mennyivel.

Továbbá, felzaklat a tény, hogy elvileg felnőtt emberek járnak ide, aztán a saját kérdésére sem emlékszik, mi több visszaolvasni sem képes.
Ellenben amikor arra válaszolnak, azt sem képes elolvasni, és biztosan hogy nem a saját, hanem a válaszoló készülékében van a hiba.

Szóval, én azt hiszem minden hozzád hasonló megérdemli a saját dédelgetett dilijét, remélem boldogan éltek vele, míg meg nem haltok:)
És igazad van neked, is a hozzád hasonlóknak is! Itt is és az élet minden területén, Ti biztos, hogy mindent, mindenkinél jobban tudtok!
(Csak csöndben imádkozom, a választást ne nyerjétek meg:) )

ghck 2010.01.18. 09:31:10

@Mazsola66: NEM BEFEJEZTÜK!?!? Megbeszéltük, hogy nem értjük egymást, ez most sem változott.

Na de mégegyszer...
kergekos: 3.§(3) "A közösség egészét terhelő kötelezettség teljesítéséért a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk [...] szerint felelnek az egyszerű (sortartásos) kezesség szabályai szerint."

Ezt hogyan írtad le "hétköznapi nyelven"?

Azt mondjuk nem értem, a politikát miért kevered ide, és hogy honnan van fogalmad arról, hogy melyik párttal szimpatizálok, ha egyátalán. Mert úgy tűnik ezt is tudni véled.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.01.18. 09:38:08

@ghck:
Neked kényszeresen "okosabbnak" kell lenned?

elfmage 2010.01.19. 23:33:18

@Mazsola66:

Konkrét példát írok (nem, nem én kezelem a házat...)

Van egy épület ami süllyed és repednek a falak, az egyik főfal mászik egyre kijebb, és egy sor lakás emiatt már belül is fel van dúcolva.
Budapest VIII kerület

A közgyűléseken állandó téma a helyzet, de a tulajdonosok a saját rezsijüket sem tudják fizetni ezért kategórikusan leszavazzák a kk emelési kísérleteit.
Választanak is évente újat belőlük...

Ha egyszer csak eljut a helyzet oda hogy kényszerintézkedés keretében az önkormányzat mint hatóság kirendel egy kivitelezőt aki a főfal megerősítését és a koszorúk újra betonozását valamint az alap megerősítését elvégzi akkor egy jópár10milliós (ha nem 100) követelés keletkezik.
Ami többéves (tízéves) bevétele a háznak.
Másik eshetőség az ha a társasház mulasztásából adódó kár miatt a leomló lakások tulajdonosai polgári perben követelik az értékvesztés megtérítését, ami szintén mókás összeg lehet.

Hogyan hajtja be ezt akárki a társasházon?
Amíg ezt behajtja (5-10 évig inkasszálja a bankszámlát) addig a közmű tartozásokkal mi lesz?
Letelik a kivitelezőé és kezdik a közművek ugyanezt?

Nem kell ehhez rossz gazdálkodás, elég ha egy kellően rossz állapotú épületet kap az ember, aminek a kezeléséhez nem tudnak/akarnak a tulajdonosok pénzt adni.

Ugye nem akarod bemesélni hogy tényleg nem kezdik el sortartásos kezesség szerint elővenni a tulajdonosokat...

Ezek után igazán érdekelne hogy hol is tanítasz és mit.
Igaz hogy én csak 15 éve művelem ezt a szakmát, de sebaj (azt is csak azért mert még nemrég múltam 33) :)

Van erre mondás hogy aki tudja az csinálja, aki nem az tanítja...

nitro1 2010.01.21. 21:20:54

@elfmage: "A közgyűléseken állandó téma a helyzet, de a tulajdonosok a saját rezsijüket sem tudják fizetni ezért kategórikusan leszavazzák a kk emelési kísérleteit."
Költözzenek el valami tanyára, ott olcsóbb az élet. Ha valamit nem tud az ember fizetni, akkor nem az a megoldás, hogy tovább használja, de nem fizeti, hanem hogy keres olcsóbb megoldást, nem? És itt főleg törvényes megoldásokra gondolok. Az nem derült ki, hogy vannak-e olyanok is ott, akik rendben fizetnek mindent, de ha vannak, akkor az azért nem járja, hogy aki rendesen fizet mindent, azon hajtják be, mert csak azon tudják. De nem baj, majd egyszercsak kidől alóluk a ház, és mehetnek az aluljáróba lakni, vagy ha a "védett fogyasztók" népcsoportjából kerülnek ki, kaphatnak önkormányzati lakást...

elfmage 2010.01.21. 21:40:45

@nitro1:
Egyébként egyetértünk, de eltérünk a tárgytól amiért ezt beírtam.

@Mazsola66 tanári válaszát várom az élet produkálta jogi helyzetre.

Ugyanis ha a többség úgy dönt akkor a kk által behajtható közös költség szint nem lesz elég a hitelezői igények kielégítésére az albetéti tulajdonosok macerálása nélkül.
Kérdés így hogyan hajtja be a pénzt a végrehajtó?

ghck 2010.01.21. 22:05:48

@elfmage: Ilyen helyzet nem fordulhat elő, mert az a kk dolga, hogy ez jogilag teljesen lehetetlen!

Így pótolnám néhai (mára törölt nickű) mazsolánk várható válaszát, ha tőle más néven sem jönne.. ;)

Mazsol (törölt) 2010.01.22. 10:07:39

@elfmage: Nem hinném, hogy én szorulok vizsgafeladatra a témakörben:)

De Nitro1 el én is egyetértek.

Továbbá azért sánta a példád, mert ma magyarországon, nincs önkormányzat, aki a magántulajdonhoz majd jól kivezényli a kivitelezőt, hogy a tulajra ne szakadjon rá a tulajdona.
Kötelezni kötelezheti rá, ha azt valaki sérelmezi, feljelenti a házat, de ez nem azonos azzal, hogy meg is csináltatja saját költségére.

Egy valamit kellene megértened kedves elfmag:

"Kezesség

A kezesség a szerződés teljesítésének személyi biztosítéka. A jogosult és a kezes közötti szerződésben a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. Kezességet csak írásban lehet érvényesen vállalni .
A kezesség is járulékos jellegű, a kezes kötelezettsége a főkötelezettséghez igazodik, és joga van érvényesíteni azokat a kifogásokat, amelyeket a kötelezett érvényesíthet a jogosulttal szemben.
Kötelezettsége főszabály szerint nem válhat terhesebbé, mint elvállalásakor volt.

A kezesség lehet egyszerű (sortartásos) vagy készfizető kezesség. Az egyszerű kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, amíg a követelés a kötelezettől, vagy az őt megelőzően, reá tekintet nélkül kezességet vállalóktól behajtható.

Készfizető a kezesség, ha a) a felek így állapodtak meg, b) a kezességet kár megtérítéséért vállalták, c) a kezességet bank vállalta. Ilyenkor a jogosult a kötelezett nemteljesítése esetén azonnal a kezes ellen fordulhat. Több egyidejűleg vagy egymásra tekintettel kezességet vállaló személy felelőssége kétség esetén egyetemleges. Ha a jogosult követelését a kezes elégíti ki, a kötelezettel szemben ő lép a jogosult pozíciójába."

Ennél fogva, míg abban a th-ban tulajdona van az illetőnek, a többi tulaj megtagadhatja a fizetést, és végrehajtást kérhet ama nem fizető(k)re, akár az ingatlan árvereztetése árán is.

Hovatovább, nagyon méltatlannak tartok egy olyan vitát, melyben valaki cirka 5 nick néven győzködi a saját marhaságáról a népet,és még a helyesírási hibái is ugyanazok.
Felmerült bennem kérdés, vaj'h miért van erre embereknek szüksége? Egy arctalan fórumonm, vajon miért kell mindenkinél okosabbnak látszani, bármi áron?

Tiszta szívből kívánom ezen embereknek, hogy találják meg a való életben azt az elismerést, amire vágynak:)

Ezen nicket is törlöm, és a múltkor elmulsztottam, de ezúton kívánok itt mindenkinek minden jót, és további jó "jogászkodást".

ghck 2010.01.22. 11:19:48

@Mazsol(66): Hány nicked van még? :)

MEGVAGY! Mármint az, hogy hol véted el a logikát.

Ezt idézed:
"Az egyszerű kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, amíg a követelés a kötelezettől, vagy az őt megelőzően, reá tekintet nélkül kezességet vállalóktól behajtható."

Ezt olvasod ki belőle:
"Ennél fogva, míg abban a th-ban tulajdona van az illetőnek, a többi tulaj megtagadhatja a fizetést, és végrehajtást kérhet ama nem fizető(k)re, akár az ingatlan árvereztetése árán is"

Okfejtésed a következő helyeken hibás:

- "míg abban a th-ban tulajdona van az illetőnek". Milyen illetőnek? Nem az "illető" tartozik, hanem a tház!!

- "a többi tulaj megtagadhatja a fizetést, és végrehajtást kérhet". A többi tulaj nem kér végrehajtást, mert nem ő a jogosult, hanem a bank, vagy szolgáltató mondjuk. És nem tagadhatja meg a fizetést, mert Ő (is) A KEZES!

- akkor tagadhatná meg, ha a tházon (kötelezett) (, vagy ha lenne készfizető kezes előttük, azon) is behajtható lenne a tartozás !!

Ja, és most jelzem, ha többen nem értenének egyet velem, akkor mégsenem én vagyok a hülye, mert akkor az igazából nem is több ember, hanem ugyanaz a szegényes lelkivilágú megtévedt ostoba, aki több néven is írogat! Úgyhogy az olvasókat ne tévessze meg, hogy mindenki ellenem van, csak egyvalaki, több nicken! :) ÁÁÁÁÁ ez hülye! :) De visszavárom, bármilyen nicken is jön!:)

Mazsol (törölt) 2010.01.22. 14:30:58

@ghck: Minden bizonnyal neked van igazad:) Ez nem vitás.
És minden bizonnyal az idejáró ügyvédek, jogvégzett emberek is azért pályáztak el erről a fórumról, mert ők is hozzám hasonlóan hülyék voltak.

Bocsáss meg hogy szólni mertem a Nagyok vitájában, ostoba kis okfejtésemmel, melynek végére a nagyok már a kérdésükre sem emlékeznek:)
meghajlok nagyságotok előtt, hamut szórok a fejmere, és ezen mozdulat közepette eltemetem eme nickemet, mint korábbit, de én legalább szólok hogy ez is én vagyok, utcsó szó jogán, gondoltam hátha...De feladom:)

Ha van olyan, itt küldök egy virtuális hangszórót, megynertétek mindahányan, mert megérdemlitek!
Komolyan!

Most azonnal megyek és élőben lemondok minden házamnál, visszaadom passzusaimat, melyek bizonyítják, letettem pár vizsgát, kiseggeltem néhány oskolát, eladok mindenemet, és visszadom járandóságaimat is, ezeddig érdemtelenül, és ostobának fizettek bért.
Köszönöm néktek Nagyok, hogy felvilágosítottatok eme fórumon mekkora állatkert vagyok. Tényleg! örök hálám üldözni fog...

Kérem a nagy Virtuális Istent is, boccsásson meg nékem, hogy erre tévedtem!Többé nem teszek ilyet ígérem!

Ps: akkora marhaságon vitatkozol, melyet nem lehet érzékeltetni szavakkal.
Legalább azt tedd már meg, hogy visszaolvasod mit kérdeztél. PLÍZ! Köszi.
hsz-em a legkevésbé az én megfogalmazásom, én mint mondtam volt, hülye vagyok. Ja bár te is ezt mondtad:)Az már kettő, tehát biztosan úgy is van. :)

www.magyarorszag.hu/allampolgar/ugyek/szerzper/szerzbizt20050805/szerzmeger20060627.html/ugyleirasjogi#paragr9

Mazsol (törölt) 2010.01.22. 14:40:33

www.magyarorszag.hu/allampolgar/ugyek/szerzper/szerzbizt20050805/szerzmeger20060627.html/ugyleirasjogi#paragr9

Legalább arra vedd már a fáradságot, hogy a sajűát kérdéseidet visszaolvasod:) Plíz! Köszi.

Mindazonáltal bizonyára neked van igazad.
És bizonyára mindenki más is hülye volt ezen a fórumon, aki idejött valami jogi végzettséggel, és a folyamatos leugatások után, már nem jár ide.

És bizonyára abban is igazad van, hogy hülye vagyok. Semmi meglepő nincs abban, a múltkor le is kurváztak, tehát a szinvonal tartja magát:)

Bocsánatotokat kérem, hogy bele szóltam a nagyok vitájába, ígérem többé nem fordul elő, hamut szórok a fejemre, és ezen mozdulat közepette, törlöm e nickemet is,mint a korábbit, és ez is én vagyok, de én bevallom. Utcsó szó jogán jöttem vissza, hátha...De feladom!
Mindenben igazatok van, ehhez Ti jobban értetetek, jobban tudjátok! Mint hsz eitekből kiderül, mindenhez és mindent mást is.

Megyek is lemondok minden házamnál, és visszaadom passzusaimat, érdemtelenre pocsékolnak papírt, pénzt!
Csók....

Mazsol (törölt) 2010.01.22. 14:41:31

oh..az előbbi úgy tünt elszállt...
na mindegy
süti beállítások módosítása