Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Behajtási vélelem

2009. január 22. - zugügyvéd

Az alábbi ügy a fizetési meghagyásos eljárások állatorvosi lova. A kézbesítési vélelem a jogrendszerünk talán egyik legabszurdabb intézményévé kezd válni.


Tisztelt Zugügyvéd!

2008 szeptember elején egy végrehajtó letiltotta a bankszámlámra érkezett fizetésem, internet szolgáltató által követelt 2005-ben keletkezett számlatartozás miatt. Csakhogy 2005 januárjában ezt a szerződést ajánlott levélben felmondtam,még a telefon vonalat is megszüntettem.

Viszont a szolgáltató januártól szeptemberig tovább számlázott kivéve augusztust!? 2008 áprilisában rendelt el a bíróság végrehajtást ellenem, ami úgy emelkedett jogerőre hogy a postás nem kereste jelzéssel küldte vissza a bíróságnak a fizetési meghagyást. De sem ezt a levelet sem pedig az ez előttieket, nem a bejelentett lakcímemre küldték, így semmiről sem tudtam.

A fizetésemből azóta is vonják a 33%-ot. 2008 szeptemberben a kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelmet adtam be, ami a bíróságon elkallódott! Csak az után került elő amikor dec.3.án panaszt tettem az elnöki irodán. November 28.-án kérvényeztem a végrehajtás felfüggesztését (amit a bíróság a tértivevény szerint október 10.-én vett át !?) a kérelmem elbírálásáig de ezt a most januárban elutasították arra való hivatkozással hogy a végrehajtás elrendelésére egy jogerőre emelkedett és marasztalást tartalmazó határozat alapján került sor.

Ezt az egészet nem értem. Nem is volt per! Ki marasztalt el, és miért nem tudok erről? Miért hivatkoznak erre? Mit tehetek? Februárra ki is fizetem, pedig nem is tartozom. Hogy fogom ezt a pénzt visszakapni?

Üdv! R_win

107 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr94895970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burt lancaster 2009.01.22. 19:05:36

@HaTaczy: @mark renton:

Már elnézést de ez egyáltalán nem jó ötlet.

Remélem nem gondoljátok komolyan, hogy ha nincs munkabér, amiből levonjon a végrehajtó, majd szipogva elkullog, oszt vége van a végrehajtásnak?

Szépen lefoglalja majd az adós gépkocsiját és ingatlanát, ő meg majd néz amikor megkapja az értesítést az árverésről.

Amit tennie kell elmondtam néhánnyal feljebb, e célból viszont ajánlott az ügyvéd vagy bemenni a bíróságokon tartandó nyilvános ügyfélfogadási napra.

Erről itt:

www.birosag.hu

jatatita 2009.01.22. 19:10:04

Azért nem volt per, mert ha fizetési meghagyást kapsz, akkor 3 dolog történhet: vagy fizetsz, vagy ellentmondasz, és akkor perré alakul, ha pedig nem csinálsz semmit (mivel meg sem kaptad) akkor közvetlenül végrehajtanak, vagyis ez utóbbi esetben ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős ítéletnek, de perújítást lehet kérni. Mindenképp keresd meg a felmondásod és az ajánlott blankettát, aztán mindent bele!!!!

nabazzmeg 2009.01.22. 19:10:24

nem, nem elvtársak....itt bizony a bíróságot, a végrehajtót ÉS a szolgáltatót IS fel kellene gyújtani, porig égetni, helyét beszántani, sóval meghinteni.
Akkor lenne ám rend nomeg fegyelem is, tán.

burt lancaster 2009.01.22. 19:10:38

A végrehajtás nagyon csúnyácska egy dolog ám. Addig megy amíg a végrehajtó nem hajtja be a teljes zsetont, ebből a célból - néhány kivételtől eltekintve - rámehet az adós teljes vagyonára.

Ha esetleg nincs is miből behajtani (se pénz se vagyontárgy) akkor is csak szünetel a vh eljárás addig, amíg lesz miből.

Pióca 2009.01.22. 19:10:56

A munkabérét (33%), nem pedig a bankszámláján lévő összeget foglalta le a végrehajtó. Úgyhogy ne adjatok hülye tanácsokat új számla nyitására.

2009.01.22. 19:12:36

Ennyi. Ahogy burt lancester mondja.

burt lancaster 2009.01.22. 19:16:34

@Pióca: meg ez is igaz, nem lehet azzal trükközni, hogy a munkáltató majd így meg úgy, mert a munkáltató kezesként felel a végrehajtandó összeg kifizetésért

Pióca 2009.01.22. 19:27:13

Azért vannak számomra furcsa mozzanatok is. Az internetszolgáltató számláit hónapokon keresztül megkaptad, reklamáltál is, de nem tudtál a fizetési meghagyásról meg a végrehajtási lapról (amiket kétszer-kétszer megkísérelt kézbesíteni a posta). A postásnak pedig látnia kellett a nevedet a postaládádon, hiszen különben a "nem kereste" jelzés helyett "ismeretlen" vagy "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel küldte volna vissza a küldeményeket a bíróságnak és a végrehajtónak. Lehet őrjöngeni a posta hibáiról, de most ne tegyük. Ez a kérdés megoldódik a kézbesítési vélelem sorsával együtt. Egyébként önmagában nem jogszabálysértő, ha a neked szánt leveleket a szerződő partnered vagy a bíróság nem a lakcímbejelentés szabályai szerinti lakóhelyedre, tartózkodási helyedre, hanem az általad megadott címre próbálja meg kézbesíttetni. Talán még a szolgáltatói szerződésbe is belefoglaltátok az adatváltozás bejelentésének a kötelezettségét. Meg az is lehet, hogy hűségidőt fogadtál a szolgáltatódnak, csak később megbántad. Nem a rosszindulat beszél belőlem, bocs, ha valami sértő, de sajnos sokan elvből nem veszik át a tértivevényes leveleiket, mert azt hiszik, amiről nem tudnak, azt megússzák.

beleszolok 2009.01.22. 19:31:55

Ezt én sem igen értem. Én bármilyen szolgáltatást mondok fel, személyesen teszem.

mark renton 2009.01.22. 19:39:48

„Senki sem állította, hogy hány, aki éhes.”

A bankszámla kiiktatása nem oldja meg a problémát, csak időt (2-3 hónap) nyer vele szerencsétlen, amíg a bíróságon kibulizza a behajtás felfüggesztését.

Egyébként valami nem stimmel nekem.
Egy internet előfizetés 2005-ben sem lehetett több havi 10000 forintnál. Ez 8 hónappal számolva is csak 80K. Kizárt dolog, hogy ilyen kis összegért megmozdul a végrehajtó. A másik meg, ha a fizetése 33%-át lopják, akkor még ha csak minimálbért keres, akkor is az azóta eltelt 4-5 hónap alatt már bőven letudta az egész tartozását.
Tehát most már késő ugrálni.

HaTaczy 2009.01.22. 19:53:11

@beleszolok: 1992-ben mondtam fel az akkori MATÁV-nál a telefonomat. (mivel ősöm dissz lett, csak Ő szüntethette meg és ekkor jött először vissza)
A mai napig is jönnek a nevére 0-ás számlák és azzal a szöveggel, hogy: a vonalat ideiglenesen szüneteltetik. Hát, ennyit a személyes lemondásokról. Mellesleg, ha az adott esetben szem.-en modja fel és ezek után kapja a számlákat, akkor mi van?

Anubisz (törölt) 2009.01.22. 19:59:33

Mindig mindent átvételi aláírással lemondani, átadni, egyebek, postán tértivevény, mail-fax visszaigazolóval. Ennyi

Pióca 2009.01.22. 20:00:00

A felperes és a végrehajtó költségeit, valamint a járulékokat is meg kell fizetni.

A kézbesítési vélelem megdöntésével kapcsolatban: remélem, nem a végrehajtható okirat (vh. lap) kézbesítésének a hiányára hivatkozott R_win, hanem az annak alapjául szolgáló ítéletére (fizetési meghagyáséra).

HaTaczy 2009.01.22. 20:01:08

"Viszont a szolgáltató januártól szeptemberig tovább számlázott kivéve augusztust!"
Tehát, a számlákat megkaptad. Tettél valamit az ügyben, hogy ne számlázzanak tovább? Olvasatom szerint, NEM. Vagyis, annyit..kuka. Na, itt kezdődtek a hibák.

beleszolok 2009.01.22. 20:18:07

@HaTaczy: Akkor csak van valami papírja arról, hogy meg lett szüntetve a szerződés. Az, hogy küldök egy ajánlott levelet, aztán lesz, ami lesz, az nekem nem opció.

GöreGábor 2009.01.22. 20:36:04

"nem a bejelentett lakcímemre" ez mit jelent ?

Mellesleg, ha februárban jár le az utolsó részlet, (és nem sikerül a kézbesítési vélelmet megdönteni) akkor szerintem is marad a perújítás.
Új tényként a felmondólevélre kell hivatkozni.

Végre egy hajtó 2009.01.22. 20:36:24

@nabazzmeg: Brávó! Ez már színvonal!

Egyébként ebben az ügyben nem a végrehajtót kellene elmarasztalni, mível csak a dolgát végzi. A végrehajtó csak bíróság által kiállitott vh. okirat, (vh. lap, záradék), alapján jár el. Semmi köze, és nem is érdekli, hogy vki ellen miért inditanék vh. eljárást.

HaTaczy 2009.01.22. 20:44:51

@beleszolok: Mondjuk, pont ezt nem említi sehol. (lehet, h nincs is?)
A probléma az, hogy a számlákat megkapta és.....KUKA. Nem intézett semmit,az ügyben, hogy a továbbiakban ne küldjenek Neki semmit, mivel lemondta.
Meg arról sincs szó, hogy tértives v csak ajánlott.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.01.22. 20:46:20

Teljesen általános jelleggel kérdezném, hogy ez az ajánlott levél dolog ez mire jó? Mert értem én, hogy a címzett igazoltan kapja meg a küldeményt (bár, megszámolni se tudom, hányszor dobták már be nekem csak úgy), de mi bizonyítja a levél tartalmát? Ha elküldök egy üres papírt ajánlottan, tértivevénnyel, akkor onnantól kezdve támadhatatlan vagyok? Nem teljesen értem én ezt...

HaTaczy 2009.01.22. 21:01:56

@Before: Jó kérdés!
Mellesleg, 1 ismerősömnek még anno egy jegyző tanácsolta ezt és sikeres volt. Az ismerősnek betudták, hogy Ő értesítette az ügyfelet. Az hiába mondta, h 1 üres papírt kapott, senki sem hitte el.

guy 2009.01.22. 21:06:18

Perújítás. Még talán beleférsz a határidőbe. de javasolok egy ügyvédet (kb. 40e ft, ami be lehet hajtani az ellenfélen arra való hivatkozással, hogy mostanra már bonyolult lett az ügy)

Pióca 2009.01.22. 21:09:08

Néha különben az az érzésem, hogy a Zugügyvédnek kizárólag a négy gyereküket egyedül, tartásdíj nélkül nevelő, kiszervezett, négyórás kórházi takarítónők írnak, akik szerint rájuk utazik a szakértelemmel nem rendelkező, a munkáját trehányul végző, vérszívó hatóság, ügyészség, bíróság, végrehajtó.
A végrehajtás azért fontos, mert ha nem lenne, önkéntes teljesítés sem lenne. Hallottam egyszer okos embertől, hogy ellenőrzés és végrehajtás nélkül nem beszélhetünk adózásról, legfeljebb adakozásról.
Ha beírna ide egy szegény özvegyasszony, hogy kölcsönadta a temetésére félretett pénzét, de az adósa nem vesz át egyetlen levelet sem ("nem kereste"), akkor is minden hozzászóló a kézbesítési vélelem jogtalan és felháborító mivoltáról írna?
Vegyük már tudomásul: elérhetőnek kell lennünk, ha megváltozik az elérhetőségünk, ezt közölnünk kell másokkal is (a legegyszerűbb továbbküldést kérnünk a postától). Aztán le vagyunk fedve.

ohmyFgod 2009.01.22. 21:24:14

Pióca: azt is vegyük tudomásul, hogy nálunk bizony nagyon sokszor megtesz a végrehajtó, bíróság, ügyészség, vérszívó hatóság olyan dolgokat, amik szabálytalanok, ráadásul a józan észnek teljesen ellentmondanak. Igaz az _is_ amit leírtál, de remélem nem azok közé tartozol, akik csak akkor hiszik el az ilyen sztorikat, amikor éppen velük történik; de egyébként szívósan tamáskodnak.

nagymutter 2009.01.22. 21:47:58

@Pióca: Vegyük már észre, hogy a magyar posta és a minősíthetetlen (nem minőségbiztosított) szolgáltatásai ALKALMATLANOK a hitelt érdemlő kézbesítésre!
A legjobb lenne, ha a jogalkotó venné már észre és vagy kiötlene egy egyéb módszert vagy garanciákat csikarna ki a postától, ha már az kapta ezt a monopóliumot.

Anarchista 2009.01.22. 21:48:53

Nekem a tököm is kivan a kézbesítési vélelemtől! Hivatalos iratnál ugye át nem vétel esetén is úgy járnak el, mintha át lett volna véve. Vérlázító! Csakhogy! Hiába nem dobják be a hivatalos iratot a levélszekrénybe, nehogy elvesszen, ha egyszer maga az értesítés, miszerint ilyenem jött, egy fecni, amit viszont csak úgy bedobnak... Ez mitől logikus? Ez miért is nem veszhet el?

Ha valakit nagyon meg akarnak találni (bírói idézés, fizetési meghagyás stb.), akkor keressék meg pl. rendőrök, legalább valami értelmeset is végeznének a lerepedt mocskai, nem folyton a gyorshajtókat mérnék... Ott, ahol megtalálják, aláíratnák az illetővel, hogy átvette, megmutatnák neki, hogy nem üres a papír, ha azt nyilatkozza, hogy nem tud pl. olvasni, felolvasnák neki, és kész.

Az egész törvény arról szól, hogy márpedig én akkor is tudok egy ellenem irányuló és/vagy egyszerűen csak engem érintő határozatról, ha esetleg ténylegesen nem is.

Nekem senki se magyarázza meg, hogy ez jogállami. És ha ez, mit ahogy Pióca írja, azt vonná maga után, hogy nem beszélhetnénk adózásról, csak adakozásról, hát sajnálom. Mégiscsak a szájbavert társadalom akarja legombolni az _én_ pénzemet, hát legalább erőltesse meg magát érte! Még jó, hogy az eészhez nem kötelező mosolyogni, és még szívből örülni is neki!

A társadalom bekaphatja!

Sákif za morro? 2009.01.22. 21:57:50

Eh, engem úgy szopattak, hogy a számlákat rossz címre küldözték. Érdekes módon a követelőző leveleket tudták az én címemre küldeni. Miután tisztáztuk a dolgokat, rendeztük az anyagiakat, ismét elkezdték a rossz címre küldözgetni a csekkeket. Ekkor felmondtam. Ennyire nem lehet idióta egy cég.

Pióca 2009.01.22. 22:10:12

ohmyFgod: Tudomásul vettem. Sok közigazgatási és bírósági végrehajtási ügyet láttam, de kevés tökéleteset.
De két folyamatban lévő ellenpélda:
1. Asszonyka számítógépet vett, számlával, "hozom a pénzt". A bejelentett lakóhelyéről a posta szerint "ismeretlen helyre költözött", a bejelentett tartózkodási helyén kétszer "nem kereste" a fizetési felszólítást. Amúgy közismert a lakcíme is, a munkahelye is, a vállalkozása székhelye is. De meg akarja úszni.
2. Az igazi férfi autót vesz 40 000 Ft-ért, hogy öt napon belül fizet. A kocsit elviszi persze (egy 80-on felüli, nagybeteg embertől). Azóta nem található meg sem ő, sem a kocsi, aminek a papírjait az eladónál hagyta. A bejelentett lakóhelyéről "ismeretlen helyre költözött", a szerződésben megadott címen egyszer átvette ugyan az élettársa a fizetési felhívást, de a fizetési meghagyás "nem kereste" jelzéssel ment vissza a bíróságra.
Ezek persze nem akadályai a követelések érvényesítésének, csak megnehezítik azt (rossz esetben el is lehetetlenítik).
Ezek az adósok üldözöttek.

währenßhöhleigkeitigchen 2009.01.22. 22:15:03

@Pióca: én kértem továbbküldést, két negyedévest. (Vmi 6ezer ft volt, tehát elkérték az árát!) Eddig bizonyítottan 10-ből 3 küldeményt (számlát, amire rákérdeztem az adott szolgáltatóknál) nem kaptam meg. Ki tudja, nem volt-e más is? Reklamáltunk, és a magyarázatból az jött le, hogy a Posta elég kisipari módszerekkel dolgozik: szólnak a kézbesítőnek, aki aztán figyel (gondolom valahol van egy jegyzetfüzete vagy listája), és az adott címnél intézkedik (kézzel ráírja az utánküldési címet). Elég, ha egy ideig helyettesítő postás van, és az már csak azt látja, hogy az adott címen nincs olyan név ...

Amivel azt akarom mondani, hogy egy monopolhelyzetben lévő, nem ügyfél és szolgáltatás központú magyar posta esetén akármikor előfordulhat veled, hogy a feladó visszakapja a neked címzett leveleit. Úgyhogy ne írj több hülyeséget!

Anarchista 2009.01.22. 22:16:11

Pióca: ezek csalók, akiket keressen a rendőrség! De a dolognak semmi köze a kézbesítési vélelemhez!

Anarchista 2009.01.22. 22:21:18

Egyébként legutóbbi, _igaz_ példa: egyszerre dobták be a postaládánkba a nevemre érkezett hivatalos irat első, illetve második (utolsó) értesítését. Nyílván a postás nem találta és/vagy elfelejtkezett az elsőről, és akkor ugorhatott be neki, amikor már a másodikat is a kezébe nyomták, hogy dobja be. Mi van, ha a másodikkal is ezt csinálja? Akkor én _tényleg_ nem tudok semmiről, és szopok a posta miatt?! Tényleg ne már...

Pióca 2009.01.22. 22:38:03

Kedves nagymutter és a többiek!
Dehogy védem én a Magyar Postát. Láttam én már postaládába bedobott, amúgy tértivevénnyel feladott személyi igazolványt is. Meg volt egy olyan ügyünk is, ahol a jelentősége volt, hogy egy cég címére postázott küldeményünket jogosult átvevő vette-e át. Megkérdeztük hát írásban a kézbesítő postahivatalt, hogy X. Y.-nak volt-e meghatalmazása. Válaszoltak, hogy természetesen, hiszen ők csak jogosult átvevő részére kézbesítenek. Per lett. A perben mind a posta, mind a korábban általuk jogosult átvevőnek nevezett személy úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi személynek soha nem volt meghatalmazása, ezért a kézbesítés nem történt meg. Nem ért annyit az ügy, hogy továbbvigyük, de azóta én mindig kérdőjeleket tennék a posta neve mögé.

Pióca 2009.01.22. 23:21:40

Azért vegyük már tudomásul, hogy nélkülözhetetlen jogintézmény a kézbesítési vélelem. Mint ahogy normális az annak megdöntéséhez való jog is. Lásd az Alkotmánybíróság 46/2003. (X. 16.) AB határozatát:
www.mkab.hu/netacgi/ahawkereuj.pl?s1=46/2003&s2=&s3=&s4=&s5=&s6=&s7=&s8=&s9=&s10=&s11=Dr&r=1&SECT5=AHAWKERE&op9=and&op10=and&d=AHAW&op8=and&l=20&u=/netahtml/ahawuj/ahawkere.htm&p=1&op11=and&op7=and&f=G

szaGértő 2009.01.22. 23:28:41

A postaládába bedobott tértivevényes levélnek azért megvan az az előnye, hogy elolvasod, aztán eldöntheted, hogy megkaptad-e.

:))

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.23. 00:19:46

Nyugtassatok meg, hogy kézbesítési vélelem csak hivatalos levelek esetében van (bíróság, apeh stb.), de ha xy szolgáltató ajánlott vagy tértivevényes levelét nem kapom meg, és az visszamegy hozzájuk "nem kereste" megjelöléssel, akkor az nem tekinthető úgy, hogy én átvettem.

Konkrétan: a Díjbeszedő öt év alatt egy darab felszólítást bírt írni a címemre, amit nem kaptam meg, csak utána a fizetési meghagyást. Az ötéves elévülést ez ugye nem befolyásolja?

ősirománszokás 2009.01.23. 00:47:53

Azt mondjuk nem hiszem el, hogy a 21.században még levelezünk, tértivevény meg kutyafaxa. Miért nem lehet -főleg internetelőfizetés esetén- emailt használni, ott is be lehet álltani a visszaigazolást. Vagy mondjuk telefonoskisasszony felveszi a telefont, felhivja a delikvest, felveszi a beszélgetést és kész. De nem, egyszerűbb levelezgetni. Soha nem értettem, lehet velem van baj...

autosave 2009.01.23. 01:10:54

@ősirománszokás: email, fogadjunk nem tudod, hogyan működik!

eax_ 2009.01.23. 01:30:49

@ősirománszokás: a kerdes jogos, nagyon sok jo protokoll letezik erre a problemara, ami egy csomo dolgot kepes garantalni (pl. hitelesseg, letagadhatatlansag, rendszerszinten maximalis kezbesitesi ido, etc.).
Ilyesmit talalhatsz pl. a kulonbozo penzugyi tranzakciokezelo rendszerek alatt.
A gond az, hogy az email tavolrol sem ilyen.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.23. 01:34:07

Most olvasom a weben, hogy a Díjbeszedő Faktorház Zrt. levelei hivatalos levélnek minősülnek? Eszerint a kézbesítési vélelemmel is élhetnek? Nemá'.

Mylady 2009.01.23. 06:48:45

@währenßhöhleigkeitigchen:
Én 3 éve vettem egy lakást. A mai napig bedobálják nekem az előző tulaj (igen komoly mennyiségű) levelezését, pedig nincs kint a neve a postaládán.
De ami nekem jön, azt meg rendszeresen nem kapom meg.

És egy kérdés azokhoz, akik otthon vannak a végrehajtási szabályokban: az előző tulaj nevére jött egy levél valami ügyvédtől. Elolvasta, parkolási bírság, jogerős, fizessen azonnal, különben végrehajtás.
Ha az illetőnek még mindig ez az állandó lakcíme (gyanítom, hogy így van), akkor lehet-e nekem bajom abból, ha jönnek végrehajtani?
Hogy működik ez? Ha nem találnak senkit otthon, akkor két tanuval feltörhetik a lakásom és vihetnek (közel) bármit?
Tényleg semmi közöm az előző tulajhoz, de most megijedtem kicsit.

Teker 2009.01.23. 08:00:38

@Mylady: nem kell félned, nem lehet bajod belőle.

egyébként a kézbesítési vélelem alapvető a követelések érvényestése érdekében. tessék átvenni a hivatalos leveleket, illetve lejelenteni a lakcímváltozást az Okmányirodában. semmi abszurd nincs benne, tessék nyomon követni a saját ügyeinket!

a posztírónak valóban egy ügyvédet kéne keresnie, perújítással lehet még mit keresni ha a tartozás nem jogos.

Sean 2009.01.23. 08:01:53

@Mylady: Csináltass olyan 6 ponton záródó ultrabiztonságos, két mágneszáras vasajtót amilyen nekem van :D Azon nem megy be senki :D Múltkor bnőm elhagyta a kulcsot, zárat kellett cserélni. A kulcsos ember azt mondta, hogy örülhetünk, hogy nem beletörtük, mert az életben nem mentünk volna többet be, mert ezt Ő se tudja kinyitni :D

Pista Bácsi 2009.01.23. 08:55:36

@Sean:

Aha, aztán ha a gyereked a lakásban játszik a gyufával és magára gyújtja a szobát, akkor pont meghal füstmérgezésben, mire a tűzoltók átjutnak a szuper ajtódon.

Ezek után kijelentenéd-e, hogy az értékeid biztonságban vannak a szuper zár mögött?

Bár mindenkinek más és más jelenti az értékeket...

wagabound 2009.01.23. 09:06:16

@Mylady:

Ha a régi tulajnak a te lakásod a bejelentett állandó lakhelye, akkor az a te hibád (s). Lakás vásárlásánál az ügyvédnél letétbe kell helyezni a vételárat, vagy annak fennmaradó részét, és azt az eladó csak akkor veheti fel, ha igazolja, hogy a lakásból kijelentkezett. Ha ugyanis ezt nem teszi, akkor a végrehajtó - a lakcímnyilvántartás alapján - bizony bemehet a lakásodba, és te úgy járhatsz, mint az egyszeri nyúl, aki mire bebizonyította, hogy ő nem ló, addigra megpatkolták...

wagabound 2009.01.23. 09:11:27

@Pista Bácsi:

A tűzoltók előtt nem akadály semmiféle szuperzáras ajtó. Ők ugyanis nem a zárral szórakoznak, hanem fejszével betörik, vagy pneumatikus feszítővel benyomják az ajtót, és ha azt közben befalazták, akkor bemennek az ablakon...

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.01.23. 09:19:49

Amúgy a postáról jót vagy semmit.
Tehát most csöndbe maradok...

tehenke 2009.01.23. 09:30:05

Innen tudhatod, hogy az Abszurdisztáni Balkán Banánköztársaságban élsz.
Mégis mit gondoltál? Hogy a bíróság érvényesíti a jogaidat úgy, hogy egy multi profitja csökkenjen? Isten ments, a multi érdeke mindenek előtt.
Hogy a még meg nem termelt javaid ítélték oda ellenszolgáltatásként egy nem létező ügyben? Ez biztos nem rabszolgatartás. Á....

R_win 2009.01.23. 09:31:17

@mark renton: Üdv!
Szeptemberben a bankszámlámait inkasszóztáh 100%-ban nagynehezen elértem hogy a végrehajtónak csak a 33%-ot utalják, a többit felvehettem a pénztárban potom 400ft-ért. Elintéztem hogy kp.-ban vehessem fel a fizum. Arra gondoltam beadom a bíróságnak a kézbesítési vélelmet, hátha mire a vérehajtó ott is megtalál, valami intéződik. Most januárban kaptam levelet tőlük hogy kérelmem továbbították az illetékes bíróságnak. Viszont októbertől vonják a 33%-ot a fizetésemből

moonclown 2009.01.23. 09:41:02

Mondjuk azt kétlem hogy a behajtó csak úgy feltörheti a lakásodat, elég furcsa lenne, de nem vagyok ügyvéd.vagy beengeded odaadsz nekik ezt azt vagy nagy összegnél jelzálogot raknak a kéróra, ingóságra (pl autó)

perzecutor 2009.01.23. 09:41:04

Hát!? A posztban nem minden világos a számomra ( ez persze lehet az én hibám is) a bannkszámlára a végrehajtó nem letiltást , hanem inkasszót ad ki, - a bankszámlát a bank kezeli - a munkabérre letiltást ad ki - a munkabért ugye a munkáltató kezeli -.
A munkáltató a letiltás átvételét követően köteles a dolgozót értesíteni!
DE! Gondolom mindenki tiisztában van a saját ( szomszédai) állampolgári jogaival a kötelezettségekkel már nem biztos.
Bejelentési kötelezettség - az " átkos " megszünése óta ez még mindig kötelező, de az elmaradása nem szankcionált.
Ha R_win nem a bejelnette címén él, a saját dolga, de arra hivatkozni, hogy nem a bejelnetett címére küldték a postát hmm... a felmodás utáni csekkeket hol vette át?
Sajnos, hajlamosak vaygunk a hivatalok, hatóságok hibáit a saját hibáink vizsgálata nélkül kiabálni.
Jelen ügyben valóban a perújítás segíthet.
CSak adalék: - ma magyarországon, ha nem rendlekezel ingatlannal ( de, ha igen akkor is ) lehet település szintű lakcím kártyád a bejelentett címről kijelentkezel az okmányirodán és közlöd, hogy nincs hol laknod, oszt megkapod.
Na innen aztán hol is lesz a hivatalos iratok kézbesítésésre vonatkozó szabály vagy a kézbesítési vélelem?
Persze ezt csak szerződés kötés után kell megcsinálni és utána nyugodtan lehet a mások hülyeséségre hivatkozni jó magyar szokás szerint.

perzecutor 2009.01.23. 10:13:16

A kommentekből látszik, hogy van néhány hozzáértő, de sajnos olyan is aki - csak úgy a - kibicnek semmi nem drága - elven osztja az észt.
Egy bölcs kínai ( vagy nem az) mondta valamikor - mielőtt másra kiabálsz a szemében lévő szálka miatt, nézd meg, ( a belső tükrödben ) hogy jól látsz-e sajátodban lévő gerendától...

R_win 2009.01.23. 10:16:03

@Pióca: Üdv!
A szolgáltatási cím albérlet volt ahonnan elköltöztünk, azért mondtam fel az internetet és a telefonvonalat, oda küldték a számlákat amit a bírósági papirokból tudok. Továbbá nem létezik hogy az internetszolgáltatónál nem észlelték hogy nincs komunikáció a számítógépek között. Az is érdekes hogy 8 hónapot vártak a KIKAPCSOLÁSSAL. Addig csak tétlenül nézték hogy ingyen szolgáltatnak. Ez az általános gyakorlat!A szerződésben az állandó lakcímemet adtam meg oda csak kb 1 évre rá a fizetési meghagyást küldték. Innen a postás többször "Elköltözött jelzéssel" küldte vissza a levelet mert addigra az állandó lakcímem is megváltozott, a házat lebontották. Az első bírósági levél megérkezésekor már más volt az állandó bejelentett lakcimem. 2008 márciusában gondoltak egyet a fizetési meghagyást kipostázták a szolgáltatási címre onnan ment vissza a levél "nem kereste" jelzéssel. Kérdésedre válaszul: Volt 1 éves hűségnyilatkozat amire gondosan ügyelve mondtam fel mert volt benne egy sor ami azt tartalmazta ha ezt nem teszem, 1 évvel meghosszabbodik!!!
Köszönöm a tanulságos hozzászólásokat!
R_win

R_win 2009.01.23. 11:23:58

@Pióca: Azért vegyük már tudomásul, hogy nélkülözhetetlen jogintézmény a kézbesítési vélelem. Mint ahogy normális az annak megdöntéséhez való jog is. Lásd az Alkotmánybíróság 46/2003. (X. 16.) AB határozatát:
www.mkab.hu/netacgi/ahawkereuj.pl?s1=46/2003&s2=&s3=&s4=&s5=&s6=&s7=&s8=&s9=&s10=&s11=Dr&r=1&SECT5=AHAWKERE&op9=and&op10=and&d=AHAW&op8=and&l=20&u=/netahtml/ahawuj/ahawkere.htm&p=1&op11=and&op7=and&f=G

Ha valaki ezt elolvassa, rájön hogy a valóságban 90%-ban ez nem így történik!
Pld: Nagyon régen láttam már kiragasztott értesítőt a postaládára, ajtóra pedig még régebben!
A posta felelőssége.....

2009.01.23. 11:48:22

@moonclown: A végrehajtó nem töri fel a lakást, hanem két tanú mellett lakatossal felnyittatja. Meg is teheti, és meg is teszi.

2009.01.23. 12:05:48

@Pióca: "...Vegyük már tudomásul: elérhetőnek kell lennünk, ha megváltozik az elérhetőségünk, ezt közölnünk kell másokkal is (a legegyszerűbb továbbküldést kérnünk a postától)..."

A posta, mondjuk, mellőzve az ésszerűséget havi díjat számol az utánküldésre. 1200 Ft körülre emlékszem, de nem biztos. Egy ügyvédnek, vagy egy fan klubnak ez igen jó ajánlat, de aki az egy-két lehetséges hivatalos irat miatt kéri annak évi 15000 ft azért, hogy hátha valaki küld valamit elég borsos.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.01.23. 13:17:30

a postai átirányítás egy vicc. olyan 40-50%-os eséllyel működik, és nem mellesleg elképesztően drága.

arról nem is beszélve, hogy miért kötelező nekem postai címmel rendelkeznem? állampolgári kötelességem a lakcím és a postaláda? és, ha hajléktalan vagyok? vagy egy hajóban élek, fel-alá a dunán? vagy csak simán külföldön utazgatok?

elolvastam az alkotmánybíróság döntését, szánalmasan szűklátókörű, Dr. Bagi István alkotmánybíró különvéleménye meg egyenesen a pofátlanság teteje.
aszongya:
"Utóbbi esetben azonban annak, aki tartósan nem tartózkodik a
lakcímén, nincs jogilag méltányolható érdeke, mert előre
számíthat arra, hogy küldeményeit valakinek át kell vennie. A
postai szabályok lehetővé teszik meghatalmazott állítását."

meg azt is, hogy:
"Ha ideiglenesen nem tartózkodik otthon (és nincs helyettes
átvevő sem), előfordulhat, hogy öt nap alatt nem veszi át,
kézhez veszi azonban a két értesítést, amely tartalmazza a
feladót, és módja van tudakozódni. Így ezúttal sincs védendő
érdek. Ugyanez a helyzet, ha a címzett nem képes a
küldeményért elmenni."

hol él ez? nem mehetek el kirándulni 1 hónapra, mert számítanom kell rá, hogy beperelnek? barom.

miért tudják ezt értelmesebb országok megoldani posta nélkül? a bírósági kézbesítő intézménye pl. teljesen korrekt dolog.

2009.01.23. 15:20:18

@mcs: Hajóra lehet levelet címezni és sajnos a hivatali kézbesítésnek is van árnyoldala. Elég sok visszaélésre ad alkalmat, ha valaki el akarja kerülni, hogy elérhető legyen.

Azért sokat lehetne javítani a helyzeten olcsón, ha például a lakcímnyilvántartásba e-mail címet is meg lehetne adni és a bíróság, rendőrség stb. ide értesítést küldene.

Anarchista 2009.01.23. 15:38:30

Pioca ("Azért vegyük már tudomásul, hogy nélkülözhetetlen jogintézmény a kézbesítési vélelem."): Ugyan miert? Mert ezt allitod? Mert egyebkent nem tudod a hetedik bort is lenyuzni az allampolgarokrol? Meg egyszer emlitem: ha logikailag lehetseges, _barhogy_ lehetseges (az indifferens, hogy nagyon kis valoszinusegu), hogy Te tenyleg nem tudsz valami hivatalos iratrol, nehogy mar egy torveny kimndja, hogy de akkor is! (Itt sorolt peldak: elkallodik mindket ertesito, ket honapig kirandulsz; vagy akar csak a visszaeles: ures lapot kapsz...)

Megoldas: rendorseg vagy az mcs altal is emlitett birosagi kezbesito.

Ez a torveny - tovabbra is allitom - verlazito! Aki ilyet kitalal, az A) nelkulozi az esz, a logika es a jozan gondolkodas szikrajat is, tovabba B) felsobbrendunek kepzeli magat!

Tovabbra is allitom: a tarsadalom bekaphatja!

2009.01.23. 16:09:53

"A bankszámla kiiktatása nem oldja meg a problémát, csak időt (2-3 hónap) nyer vele szerencsétlen, amíg a bíróságon kibulizza a behajtás felfüggesztését."

Hát nem... A fizetésből letiltás nem úgy megy, hogy átutalják a fizudat a bankszámládra és majd onnan emeli le a végrehajtó, hanem már eleve a cégnek a bérszámfejtéskor le kell vonni a letiltott összeget (ugyanúgy, mint a járulékokat, szja előleget). Szóval csak úgy tudnál trükközni, hogy felmondasz, utána feketén dolgozol és a főnököd zsebbe fizet.

Pióca 2009.01.23. 17:08:09

R_win: Már írtam, hogy nincs bennem rosszindulat Irántad, most -- több infó után -- kívánom, hogy sikerüljön megúsznod a fizetést. A vita azonban arról szólt főleg, hogy legyen-e kézbesítési vélelem, vagy se. Képzeljék magukat az ellenzők a másik pozícióba: elérhetetlen az adósuk, pedig van bankszámlája, autója, ingatlana. Csak végre kéne hajtani, de nem lehet, mert a dög nem vesz át semmiféle iratot, így nincs jogerős, végrehajtható határozat sem. Gondolj bele, ha nem lenne kézbesítési vélelem, nem jutnál építési engedélyhez, mert valamelyik szomszédod nem megy be a postára a határozatért, így a kézbesítéstől induló fellebbezési határidő soha nem fog eltelni, az építési engedélynek esélye sincs jogerőre emelkednie. A szükségszülte megoldás a hosszabb távollétre, miegymásra a vélelem megdöntésének a lehetősége.

Az "Anarchista" elképzelés arról, hogy két rendőr két hétig üldögéljen a küszöbömön egy tértivevényes levéllel, vagy üldözzön vele a munkahelyemen, kocsmámban, teniszpályámon stb., nagyon tetszik. Ez aztán az államtalanítás.

2009.01.23. 17:47:10

Azért a kézbesítés a vélelemmel, meg minden más bajával együtt azért 99% működik. Azon az 1%-on kellene javítani, nem az egészet visszacsinálni.

Anarchista 2009.01.23. 18:48:29

Pioca: igen, uldogeljen! Sokkal tisztessegesebb, mint feltetelezni valamit, ami _akar_ igaztalan is lehet!

Anarchista 2009.01.23. 18:51:18

Apropo, lattatok a Pereld a not c. filmet? (Matthew Perry es Elizabeth Hurley foszereplesevel.)

Na itt is ilyen kellene, mint ami foszert Matthew Perry jatszott!

Pióca 2009.01.23. 18:52:52

Ha már a Magyar Posta Zrt. töketlenkedései szóba kerültek, a kiegyensúlyozás kedvéért azért megemlítem a külföldről, tehát külföldi postai szolgáltató által kézbesített és visszakapott tértivevényeket. Az átvevő aláírása kb. olyan, mint a görög "mü" betű (μ), csak nagyobb. Dátum és dátumbélyegző legalább négy van egy ilyen tértin, de nem ott, ahová írni kellene. Persze a nemzetközi posta vagy a posta nemzetközi nyelve a francia, amit még Brazíliában sem értenek (legutóbbi tapasztalatom).

Mylady 2009.01.23. 20:32:34

@zsir: És akkor én mit tehetek így hirtelen, ha tényleg ide vannak bejelentve és egyszercsak váratlanul megjelenik a végrehajtó amikor nem vagyok otthon?

Ragasszak egy tulajdoni lapot az ajtóra, hogy lássák, ez már az én lakásom?

Pióca 2009.01.23. 22:27:53

Mylady! Ha nem vagy otthon, ne nyiss ajtót a végrehajtónak. Ha otthon vagy, nyiss. A bérlőid ingóságait lefoglalhatja a végrehajtó, a Tieidet és az ingatlanodat nem. Ingatlant foglalni ugyanis úgy lehet, hogy arra az ingatlan-nyilvántartásba végrehajtási jogot jegyeztetnek be. Ezt a földhivatal az ajtódra ragasztott tulajdonilap-másolattól függetlenül csak akkor teszi meg, ha az adós a tulajdonos.

bySys 2009.01.23. 22:38:26

Jómagam egy amolyan "jó polgár" vagyok. Reggel megcsókolom anyucit meg a gyerekeket és elmegyek dolgozni. Késő este érek haza, addig dolgozom, hogy Pióca társadalma is megkapja a mágáét, meg még maradjon is. Minden keresetemből adózok, minden illetéket, hátralékot esetleg büntetést, számlatartozást stb azonnal kifizetek, minden hivatalos iraton kétszer ellenőrzöm, hogy helyesen adtam-e meg az adataimat. Nem rejtőzöm, nem bújkálok, a saját lakásomban lakok az állandó lakcímemen, nem költözgetek ide-oda és még a telefonkönyvben is benne vagyok.

Jó pár ével ezelőtt egyik éjjel, amikor hazaértem, a lépcsőházban, a kapuban találtam egy gyűrött, sáros papírfecnit. Felvettem, hogy kidobjam a szemétbe, de valójában egy postai értesítő volt, ráadásul az én nevemre szólt. Másnap kiváltottam, egy bírósági végrehajtói végzés volt 240 ezer forint ki nem fizetett lakásátírási illetékről. Akkoriban ez sok pénz volt, ha a végrehajtó jött volna ezzel a végzéssel, akkor kiüríthette volna a lakásomat, és még mindig én tartoztam volna. Rohantam az illetékhivatalba, hogy rendezzem az ügyet, de megemlítettem az ügyintézőnek, hogy talán nem pontosan határozták meg az illetéket. Az ügyintéző hölgy nagyon kedves, barátságos volt és nevetve mondta, hogy "Á, adja csak ide, ezt a fajta illetéket mindig rosszul számolják ki, majd leellenőrzöm ... Hát igen, 120 ezer forint lesz." Számla rendezve, végrehajtói végzés visszavonva, happy end.

Azért néhány kérdés maradt bennem:

- Az illetékhivatal vezetőjét miért nem rúgják ki és ültetik oda az ügyintéző hölgyet, aki legalább tudja mit kell csinálni?
- Miért nincs annak semmilyen következménye, ha egy hivatal kétszer akkora illetéket ró ki és még végrehajtásig is viszi az ügyet?
- A fenti beírások szerint még legalább két levelet kellett volna kapnom a végrehajtói végzés előtt, de minimum egyet, amiből kiderül, hogy nekem illetéket kellene fizetnem. Azokkal mi lett, elvitte a cica? (És az utolsót miért hagyta ott, a földön? Szánalomból?)
- Vajon mennyi időm lehetett még, amíg a végrehajtó kijön? Feltételezem munkaidőben, ugye, amikor a gyerekek iskolában, szülők munkában. Ha nem találom meg az értesítőt a földön, akkor egyszer csak üres lakásra érünk haza?

Most értettem meg, hogy ezt valami "kézbesítési vélelem" nevű izének köszönhetem, ami a postást a jog keresztes lovagjává szenteli. Hát én azt vélelem, hogy ez így nem jó!

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.01.23. 23:02:25

@zsir:
azér az a 99%-os vélelem m.tamás úr utópiájában is merész túlzás volna.

2009.01.24. 01:24:56

@mcs: A kézbesitésről irtam, hogy 99%-ban működik, ennek a nagy része azért nem vélelem, hanem olyan amit átvesznek. A vélelmek többsége meg szerintem a cimzett hanyagsága miatt van, vagy azért mert szándékosan nem keresi a levelet. Csak igen kevés lehet olyan elkerülhetetlen, ami a cimzett hibáján kivül áll be. Statisztikám persze nincs. Akár tévedhetek is.

bySys 2009.01.24. 01:32:11

Kb két éve kaptam egy levelet az önkormányzatomtól, hogy rengeteg irattal fáradjak be, a felét hirtelen nem is tudtam hol tartom. Kínomban felhívtam a megadott számot, amiről kiderült, hogy a helyi végrehajtóé és éppen 650 ezret akar rajtam behajtani. Az összegből kikövetkeztettem - mert másból nem derült ki -, hogy miről van szó. Azt már befizettem. Ja, akkor elég, ha bemutatom a csekket. Bemutattam és szabadon távozhattam. Nem tudom érzékeltetni, hogy ez egy jogkövető embernek mekkora trauma, de mire hazaértem, már kezdtem magamhoz térni. Otthon várt egy másik levél a kedvenc bankomból, hogy 750 ezer forint hiteltartozás hátralékom van és 8 napon belül fizessem ki. Hát nem ez volt a legjobb napom! (A bankos story offtopic, a lényeg hogy elszámoltak valamit, röpke fél év alatt le is rendeződött az ügy. Elismerték, de bocsánatot nem kértek a végén.) Mindenesetre az első ügyben kaptam egy fizetési felszólítást, befizettem, utána kellett volna kapnom még egy felszólítást legalább és talán még valami végzést is, mielőtt végrehajtanak. Itt is beléphetett valahol a "kézbesítési vélelem" faktor, amiből végül nem lett baj, de majdnem infarktust kaptam. A posta és a bank közös halottjának nyilváníthatott volna, ami egyiknek se jó, mert belőlem élnek. A végrehajtó meg feleslegesen dolgozott, ergo senki sem járt jól. Remek!

bySys 2009.01.24. 01:32:28

Kb két éve kaptam egy levelet az önkormányzatomtól, hogy rengeteg irattal fáradjak be, a felét hirtelen nem is tudtam hol tartom. Kínomban felhívtam a megadott számot, amiről kiderült, hogy a helyi végrehajtóé és éppen 650 ezret akar rajtam behajtani. Az összegből kikövetkeztettem - mert másból nem derült ki -, hogy miről van szó. Azt már befizettem. Ja, akkor elég, ha bemutatom a csekket. Bemutattam és szabadon távozhattam. Nem tudom érzékeltetni, hogy ez egy jogkövető embernek mekkora trauma, de mire hazaértem, már kezdtem magamhoz térni. Otthon várt egy másik levél a kedvenc bankomból, hogy 750 ezer forint hiteltartozás hátralékom van és 8 napon belül fizessem ki. Hát nem ez volt a legjobb napom! (A bankos story offtopic, a lényeg hogy elszámoltak valamit, röpke fél év alatt le is rendeződött az ügy. Elismerték, de bocsánatot nem kértek a végén.) Mindenesetre az első ügyben kaptam egy fizetési felszólítást, befizettem, utána kellett volna kapnom még egy felszólítást legalább és talán még valami végzést is, mielőtt végrehajtanak. Itt is beléphetett valahol a "kézbesítési vélelem" faktor, amiből végül nem lett baj, de majdnem infarktust kaptam. A posta és a bank közös halottjának nyilváníthatott volna, ami egyiknek se jó, mert belőlem élnek. A végrehajtó meg feleslegesen dolgozott, ergo senki sem járt jól. Remek!

bySys 2009.01.24. 01:38:34

Kb két éve kaptam egy levelet az önkormányzatomtól, hogy rengeteg irattal fáradjak be, a felét hirtelen nem is tudtam hol tartom. Kínomban felhívtam a megadott számot, amiről kiderült, hogy a helyi végrehajtóé és éppen 650 ezret akar rajtam behajtani. Az összegből kikövetkeztettem - mert másból nem derült ki -, hogy miről van szó. Azt már befizettem. Ja, akkor elég, ha bemutatom a csekket. Bemutattam és szabadon távozhattam. Nem tudom érzékeltetni, hogy ez egy jogkövető embernek mekkora trauma, de mire hazaértem, már kezdtem magamhoz térni. Otthon várt egy másik levél a kedvenc bankomból, hogy 750 ezer forint hiteltartozás hátralékom van és 8 napon belül fizessem ki. Hát nem ez volt a legjobb napom! (A bankos story offtopic, a lényeg hogy elszámoltak valamit, röpke fél év alatt le is rendeződött az ügy. Elismerték, de bocsánatot nem kértek a végén.) Mindenesetre az első ügyben kaptam egy fizetési felszólítást, befizettem, utána kellett volna kapnom még egy felszólítást legalább és talán még valami végzést is, mielőtt végrehajtanak. Itt is beléphetett valahol a "kézbesítési vélelem" faktor, amiből végül nem lett baj, de majdnem infarktust kaptam. A posta és a bank közös halottjának nyilváníthatott volna, ami egyiknek se jó, mert belőlem élnek. A végrehajtó meg feleslegesen dolgozott, ergo senki sem járt jól. Remek!

2009.01.24. 01:46:12

@Mylady: Legjobb ha az illetőt, (nem tudom ki van oda bejelentve, aki nem lakik ott) kijelented az okmányirodán. Erről már volt szó valamelyik topicban korábban. A végrehajtó amúgy nem jelenik meg csak úgy. Leveleket küld, értesit, felszólit stb. Legjobb megkeresni és tisztázni vele a helyzetet.

bySys: A vh először foglal, tehát nem üriti ki a lakást, hanem csak egy listát készit az ingóságokról, amiket ezután már nem vihetsz, vagy adhatsz el. Ha tévedés történt azt még van időd megkifogásolni stb.

bySys 2009.01.24. 01:48:50

(Bocsi! Nem én raktam fel az előző üzenetet háromszor, hanem a szerver tette valami hibaüzenet kíséretében.)

bySys 2009.01.24. 02:16:27

R_win: Együttérzek Veled. Volt egyszer egy csipogóm, még a mobilok előtt. Használhatatlan volt, ezért lemondtam. Írtam egy lemondó levelet és feladtam a szolgáltatónak postán. Nem is jött több számla fél évig, aztán egyszerre megkaptam az összeset a felszólításokkal együtt. Sok idő eltelt, már nem találtam az ajánlott levél bizonylatát, de az még azt sem bizonyította volna, hogy egyáltalán átvették, a tartalmát meg végképp nem. Bementem személyesen, lemondtam és kértem erről egy bizonylatot, furcsán néztek rám, de végül is kaptam. Persze a fél évi számlákat ki kellett fizetnem. Csak én érzem úgy, hogy egyfajta csalás áldozata lettem? És valóban az a normális, hogy előbb bele kell esni egy ilyen gödörbe, hogy tanuljon az ember belőle? (Ez rég volt, még az Internet és a blogokon levelező okostojások előtti időkben.)

Mylady: Nem vagyok jogász, de úgy tudom, hogy az állandó lakcímbejelentéshez kell a tulajdonos hozzájárulása. Talán meg lehet tudakolni, hogy az előző tulaj még Nálad van-e bejelentve és ha igen, akkor töröltetni. Mindenképpen megtenném. Legjobb lenne továbbítani a leveleket Neki, hogy rendezhesse az ügyeit, még az is lehet, hogy van ilyen szándéka. Ha idegesít, hogy Hozzád jönnek a levelei, akkor megbeszélheted a postással, hogy ne dobja be Hozzád, hanem vigye vissza, bár ez semmit nem old meg. (Lásd. kézbesítési vélelem.)

bySys 2009.01.24. 02:20:20

zsir: Nálam nem jött be 99%-od! Amúgy egy találkozó a végrehajtóval bőven felér 99 számlával és egyéb fizetési felszólítással. :-)

Pióca: Bennem sincs rosszindulat Irántad. Azt sem gondolom, hogy a csalók hiábavaló üldözése miatt kialakult fusztrációdat a négy gyereküket egyedül, tartásdíj nélkül nevelő, kiszervezett, négyórás kórházi takarítónőkön alkalmazott kézbesítési vélelemmel akarod levezetni. Nem én! :-) Azt kívánom, hogy kapd el a csalókat mind egy szálig, az ártatlanok pedig, akiket közben véletlenül meghurcolsz, azok kivétel nélkül mind bocsássanak meg Neked! :-)

bySys 2009.01.24. 03:16:52

mcs, Anarchista: A bírósági kézbesítő jól hangzik, de nem hiszem, hogy Matthew Perry átjönne megmutatni, hogy kell. Az itteniek meg ... úgy rémlik nemrég hallottam, hogy nyomozati jogköre csak a rendőrségnek lehet, enélkül meg nem sokat ér egy bírósági kézbesítő, amolyan postás2. Anarchista rendőrsége :-) jobban hangzik. Legalább gyakorolnák a nyomozást.

Amikor betörtek a lakásunkba, ki sem akartak jönni, amikor kijöttek végre, be se jöttek a lakásba, csak kívülről nézték meg, a feljelentés miatt be kellett fáradnom a kapitányságra, a nyomozást (ez vicc volt) megszüntető határozatot elcímezték (!), ezért be kellett mennem érte, amikor a portán mondtam, hogy a Bűnüldőzési Csoporthoz jöttem, az volt a válasz: "A hölgyek elmentek ebédelni." És akkor megszünt a bűnüldözés a kerületben? De aztán a helyi újságban olvastam, hogy a kerületi rendőrök ellen eljárás indult, mert lányokat futtattak és a zárkákba a közeli étteremből szervírozták a kaját, meg mobil telefonokat szereztek a raboknak. Ja, ennyi munka mellett kinek van ideje még nyomozni is!

Pióca: Ha olyan ostobák a rendőrök, akkor üljenek két hétig a küszöbömön! Benne vagyok a telefonkönyvben, hívjanak fel! Amúgy találkoztam már igazi nyomozóval is, egyszerűen felhívott a munkahelyemen, elképzelésem sincs, hogy hogyan tudta meg a számomat, de egy ismerősömtől se kérdezte meg. Amellett a behajtás is lényegesen hatékonyabb lenne rendőri segítséggel, mint postás segítséggel.

Bagi István alkotmánybíró úr: (a doktori címmel majd megtisztelem, ha megérdemli) Az édesanyám egy kedves, türelmes asszony. Amikor a postaládájában idegen levelet talál, akkor fogja magát - ráér, mert nyugdíjas - és megkeresi az igazi címzettet és bedobja a postaládájába. Egy időben elszaporodtak az eltévedt levelek, édesanyám minden nap kivette a postaládájából a leveleket, meg azokat, amit a postaládák tetejére raknak és széthordta a környékbeli házakba a megfelelő postaládákba. Aztán egyszer találkozott a postással, egy nagyon kedves, udvarias és szimpatikus fiatalemberrel, akinek csak egy apró hibája volt, analfabéta volt! Egyesével elővette a leveleket és a postaládák feliratait összehasonlítgatta a levelek felirataival, ha valamilyen egyezőséget vélt felfedezni a két alakzat között, akkor bedobta a levelet, ha végképp feladta, akkor feltette a postaládák tetejére. Valaki megmutathatta Neki, hol találja meg az utca nevét meg a címzettét, de a házszámokkal kifejezetten gondban volt. Amúgy intelligens gyerek lehetett, mert idővel rájött, ha édesanyám postaládájába dobja a leveleket, azok többnyire eljutnak a címzetthez, ezért oda dobta a lehető legtöbbet. Amúgy édesanyám nem a Világvége nevű faluban lakik, ahol 50%-os az analfabétizmus, hanem Budapest XII kerületében. Na, hát erre az intézményre épül jogrendszerünk, Önöknek hála.

bySys 2009.01.24. 03:47:19

@zsir: A végrehajtó amúgy nem jelenik meg csak úgy. Leveleket küld, értesit, felszólit stb.

... és szükség esetén alkalmazza a kézbesítési vélelem intézményét :-)

2009.01.24. 15:57:52

"nyomozati jogköre csak a rendőrségnek lehet"

Tudtommal az ügyészségnek mindig is volt, egy jó ideje meg már a VPOP-nak is van.

Egyébként a kézbesítési vélelemről ez a véleményem, hogy könnyű kijátszani: nem vagy elérhető a bejelentett címeden (mert pl. már elköltöztél, akkor címzett ismeretlen helyre költözöttel megy vissza, vagy elérhető vagy, de a postással megbeszéled, hogy küldje vissza ismeretlennel stb.) és már süthetik is a kézbesítési vélelmet... Szóval nem sokat véd, de jóhiszeműen nagyon könnyű megszívni vele (pl. elutazol).

Pióca 2009.01.24. 19:32:11

A félreértések elkerülése végett: kébesítési vélelemről akkor besélünk, ha a levél "nem kereste" jelzéssel jön vissza. Akit ez hátrányosan érint (mert csak nyaralt két hétig, vagy kórházban volt, stb.), megdöntheti a vélelmet.
Ha a levél "ismeretlen" vagy "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel jön vissza, nincs kézbesítési vélelem. Meg kell próbálni felkutatni a címzettet, ha nem sikerül, ügytípustól függően hirdetményi kézbesítésnek, esetleg ügygondnok kirendelésének van helye.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.01.25. 14:46:41

@Pióca:
a rideg valóságban ez úgy zajlik, hogy a derék postás úr 100-ból 97-szer bedobja egy találomra választott postaládába a levelet, ha nem találja a címzettet -> és máris a "nem kereste" tényállás fennforgása foganatosítódik.

mindegy, hogy miért nem működik a rendszer, ha nem működik, mást kell kitalálni.

Pióca 2009.01.25. 17:04:09

Ha a postás elrontotta, rajta, döntsük meg a kézbesítési vélelmet. Ez igaz egyébként az apasági vélelemre is.

2009.01.26. 11:17:25

@bySys: Lehet, hogy bejött, csak te sajnos az 1% voltál.

2009.01.26. 11:22:18

@bySys: Valamit alkalmaznia kell, mert különben soha semmilyen adósságot sem hajtanának be. Akkor meg, ugye nem is adna kölcsön senki, senkinek, semmit.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.01.26. 13:08:26

@Pióca:
áruld már el hogyan bizonyítod be valaminek a _nem_ megtörténtét.

1. postás bedobja a szomszédhoz. szomszéd kuala lumpurban van 2 évig.
2. te nem kaptad meg.
3. a jó cím van a levélen
4. otthon voltál, mégis "nem kereste" indokkal megy vissza.
5. postás azt mondja, hogy hozzád dobta be.

ezt hogyan döntöd meg?

és ezeket még ezerszám lehetne sorolni.

nem az a baj, hogy hibák vannak a rendszerben, hanem, hogy a rendszer nem alkalmas -jellegéből adódóan- a jó működésre.

csiszolgatni lehet, de elvi hibás a cucc.

bySys 2009.01.27. 01:08:06

Kedves Pióca és egyéb jogvédők: A helyzet az, hogy egy átlagos illetékhivatal, a megszokott hibákkal, egy analfabéta postás vagy csak lusta, és egy túlbuzgó végrehajtó símán ki tud fosztani egy teljesen ártatlan embert jogszerűen, és nem csak akkor, ha az becsületes, hanem akkor is, ha az jogkövető magatartást tanusít. És még nem is állítom, hogy szándékosan, csak hozzák a tapasztalt formájukat. És még csak jótanácsot sem tudsz adni Neki, hogyan kerülhetné el, mert csak utána tudja meg.

Utólag meg lefoglalt bankszámlával, kiürített lakással, lefoglalt autóval rohangálhat ügyvéd után (aki hajlandó ingyen dolgozni ugye). És ha valahogy mégis visszaszerezte a cuccait, kit perelhet? Senkit, mert minden résztvevő jogszerűen járt el.

bySys 2009.01.27. 01:48:51

@zsir: "Valamit alkalmaznia kell, mert különben soha semmilyen adósságot sem hajtanának be. Akkor meg, ugye nem is adna kölcsön senki, senkinek, semmit."

Na még egyszer előlről:

zsir: "A végrehajtó amúgy nem jelenik meg csak úgy. Leveleket küld, értesit, felszólit stb."

bySys: "... és szükség esetén alkalmazza a kézbesítési vélelem intézményét :-)"

Azaz, ha a végrehajtó leveleket küld, értesít, felszólít stb, de ezek mind a kukában kötnek ki, akkor alkalmazza a kézbesítési vélelem intézményét és végül mégis csak úgy megjelenik. :-)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.01.27. 12:14:27

@bySys:

jellemzően a bölcs urak addig tartanak ki a rendszer mellett, amíg meg nem tapasztalják a saját bőrükön annak irracionálisan abszurd mivoltát.

természetesen a teljes jogszerűség mellett foglalják le az ügyvéd úr autóját, ingóságait, telefonját, aztán ballaghat vélelmet dönteni a kisvárdai bíróságra. 1-2 hónap alatt sikerül (ha sikerül)

aztán megpróbálhatja a postát kártérítésért perelni, amire nem sok esélye van.

bySys 2009.01.28. 04:14:46

Összefoglalva a véleményem. A kézbesítési vélelem többé kevésbé jól működik a legtöbb esetben. Viszont mielőtt bírósági végzés, jegyzői határozat születne vagy a végrehajtó nekilendülne a kézbesítési vélelem alapján, az áldozat mindenképpen megérdemelne annyit, hogy a rendőrség vagy a bírósági kézbesítő (a szükséges nyomozási jogosultságokkal felruházva) megpróbálja felvenni Vele a kapcsolatot és tájékoztassa, hogy ellene ez és ez az eljárás folyik. Ez a bíró, jegyző, végrehajtó részéről egy formanyomtatvány kitöltését igényelné, ezt átadná a nyomozónak, aki ugyanezen a formanyomtatványon felvezeti a nyomozás eredményét és visszaküldi, az eljárás ezután ugyanúgy folytatódhatna, mint eddig.

Tehát, nem minden esetben, hanem csak azokban az esetekben, ahol az alany a rendelkezésre álló iratok illetve információk alapján nem reagál, ezért feltételezhető, hogy nem tud az eljárásról. Ez az eseteknek csak egy kis százaléka lehet. Továbbá a nyomozás a legtöbb esetben egy-két telefon lebonyolítását jelentené, esetleg egy-két kiszállást egy helyszínre. Itt a nyomozónak először meg kell győződnie, hogy a megfelelő emberrel beszél és utána tájékoztatnia kell a formanyomtatványban rögzített adatok alapján. Egy ilyen eljárás szerintem nem terheli túl a közintézményeinket, viszont kiiktatja a postai kézbesítés hibáit a rendszerből. Pl a nyomozás eredménye lehet az is, hogy a korábban vélt "nem kereste" jelzés, valójában "ismeretlen", ezért a kézbesítési vélelem nem alkalmazható, viszont egyben feltárhatja a helyes címet is, ezzel is segítve az eljárást.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.28. 05:45:37

@bySys:
Ez nem is rossz, kezdetnek.

Kiegészíthetnénk annyival, hogy ha az állampolgár lakcímbejelentéskor megadhatna 1-2 e-mail címet és 1-2 telefonszámot is, akkor egész csodákra lenne képes ez a rendszer (ezeket az elérhetőségeket esetleg meg is lehetne változtatni a magyarorszag.hu ügyfélkapuján keresztül). Ha nem kapja meg a delikvens a tértivevényes levelet, akkor köteező lenne egy e-mailes/telefonos kísérletet is beiktatni. Aztán ha semmire nem reagál, akkor azt mondani, hogy biztos direkt csinálja.

De az a nagy helyzet, hogy a bíróságok szarják le az egészet, 30 éve is jó volt, jó lesz az most is. (A legnagyobb poén meg a bírósági hirdetőtábla. Azt ki a kutyaszar nézi meg? Középkor. Meg sötétség.)

elfmage 2009.01.28. 11:02:47

Kérdésem a javaslattal szemben:

Kinek érdeke hogy ez változzon?

Bíróságnak nem, a helyzete kényelmes ha ismeretlen kirakja a táblára a hirdetményt és csók, ha csak nem kereste akkor meg vélelmez.
Ügy lezárva pirospont

Végrehajtónak megint nem, mert ügy után kapja a pénzét.

Új bürokrata jön létre a "címnyomozó" szerepében aki pár telefonhívással meg kiszállással megdolgozik a pénzéért. Amit ugye ki is fog kifizetni? Vagy az adós a végrehajtási díj helyett a címnyomozóét, vagy a társadalom újabb vízfej eltartásával.

Ügyeskedni mindig lehetett, a kikapu keresés társadalmi játékunk, amivel szemben jogi ezközökkel nem lehet eredményt elérni.
A meglévő szervezetek hatékonyságát kellene növelni (bíróságok) hogy a jogbiztonság meglegyen és akkor az ügyeskedők tere is szűkül.
Csak ugye ez kinek az érdeke? A bíróságon dolgozó íróasztalukat fogó embereknek biztos nem (dolgozni kéne ezután, és ha hatékonyabb akkor még le is építenek mert kevesebben is elegen lesznek az egységnyi munkára...)

Morál nélkül rohad az egész, és mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti miközben lerobban az egész társadalom.

2009.01.28. 11:05:11

@bySys: "Na még egyszer előlről:"

Azért elég sok levélnek el kell vesznie addig, amíg jön a végrhajtó "csak úgy". Előfordulhat persze, csak ritka, hogy közben a címzett teljesen vétlen.

szgyula 2009.01.28. 14:22:07

Zsír: Én úgy emlékszem, hogy ügyvédi irodák trükköztek hibás cím megadással a fizetési meghagyáson. Amiből könnyen lehet "nem kereste" visszajelzés egy lusta postásnál.

Én bevezetném a címnyomozó intézményt, azzal, hogy ha bármelyik fél hibás (hamis címet ad meg a felperes, illetve nem jelenti be lakcímét az alperes), akkor a hibás fél fizessen érte, a de facto szabvány díjakon (pl. Intrum Justiciát alapul véve). A címnyomozó persze csak a legvégső fázisban lépne működésbe, ha a kockán forgó érték eléri ezt a tiszteletdíjat.

Ja, és azt is bevezetném, hogy felperesnek felróható hibás cím esetén automatikusan bukja a pert, annak jogosságától függetlenül.

2009.01.28. 14:45:56

@szgyula: Az e-mail értesítés egyszerűbbnek látszik meg olcsóbbnak is.

szgyula 2009.01.28. 17:17:50

Zsír: Ha valakinek az az érdeke, hogy ne kapja meg valaki, és ehhez csak kicsik keld gondatlannak lennie, akkor az kevés. Ahogy levélcímet is megadhat a fizetési meghagyáson valaki hibásan, úgy e-mail címet is.

bySys 2009.01.29. 00:24:38

@dark future: Mi az a bírósági hirdetőtábla? Tudnom kéne? És honnan? Lehet, hogy levélben küldték el a leírását? :-o

bySys 2009.01.29. 00:40:13

@elfmage: "Kinek érdeke hogy ez változzon?"

Nekünk. Minket meg képviselnek a képviselőink. Ők meg már annyi megszorító intézkedést megszavaztak, hogy türelmetlenül várnak az alkalomra, hogy végre egyszer az általuk képviseltek érdekében is hozhassanak törvényt. A bírók, jegyzők, végrehajtók stb dolga pedig, hogy végrehajtsák a törvényeket.

A címnyomozó nem bürokrata, én legszívesebben a rendőrökre bíznám. Komolyan gondoltam, hogy Rájuk férne egy kis nyomozás. Gyakorlat teszi a mestert.

bySys 2009.01.29. 00:45:08

@zsir: "Azért elég sok levélnek el kell vesznie addig ..."

Stimmel. Pont arról szól ez a blog, hogy túl sok levél veszik el ahhoz, hogy ez a törvény (vagy mi ez) működjön.

bySys 2009.01.29. 01:43:04

@Pióca: "Ha a postás elrontotta, rajta, döntsük meg a kézbesítési vélelmet. Ez igaz egyébként az apasági vélelemre is.
"

Ezt nem értem. Ezek szerint létezik egy másik törvény is, ami alapján, egyszer csak megjelenhet egy vadidegen nő egy gyerekkel, hogy a bíróság ítélete szerint én vagyok az apja, mert nem vettem át valami levelet?

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.29. 03:19:26

@bySys:
Pióca szerintem úgy érti, hogy mindkét ügyben a postásra érdemes gyanakodni :-)
süti beállítások módosítása