Kedves Zugügyvéd,
látta már, hogy mi készül a gépkocsis társadalom érdekében ill. ellen?
Nem mondom, valamit tényleg ki kellene találni a közlekedési morál javítására
és a két/négykerekű elmebetegek kiszűrésére, no de így?
Néhány fenntartásom:
1. Nem világos, hogy ezek a cselekmények automatikusan és kötelező jelleggel
feljelentést vonnak-e maguk után, vagy továbbra is büntethetőek lesznek helyszíni bírsággal is?
A jogosítvány-bevonás megmarad-e a pénzbüntetés mellett, vagy városban egy 120-as
gyorshajtás el lehet intézni 130 ezerrel?
2. Az a kitétel, hogy „az eljáró hatóságnak méltányosságot gyakorolni nincs lehetősége”
gondolom azt jelenti, hogy mérlegelésre nincs mód.
Ennek tudatában kérdezem, normális dolog-e az, hogy pl. ha 100-as táblánál 119 km/h-val mérnek be
valakit, akkor nem kell fizetnie (a 20% tolerancián belül van), ha autóúton 110 helyett 121 km/h-val
megy (a 10%-os határon kívül esik), akkor 30000 Ft a büntetése.
3. Lakó-pihenő övezetben (1/1975. (II. 5.) KPM-BM 39/A. § (2) bekezdés) a 20km/h betartása elég
problematikus (a rendelet szerint 26 km/h-s sebesség 30000 Ft-tal büntetendő), hiszen egyes
gépkocsikon a kilométermutató 20 alatt meg sem mozdul (sőt 20-nál kezdődik a skála), és gyakorlatilag
megállapíthatatlan, hogy abban a sebességtartományban 25-tel vagy 28-cal megy az illető.
4. A rendelkezés a sárgán (!) való áthajtást is büntetni kívánja, 50 ezres tétellel...
„ A fényjelző készülék előtti megállási kötelezettség”, azaz a 9. § (4) bekezdés c) pont:
„a kör alakú, valamint a nyilat vagy kerékpárt mutató folyamatos sárga fény a forgalom
irányának megváltozását jelzi: az útkereszteződésnél - a kijelölt gyalogos átkelőhely,
illetőleg a megállás helyét jelző útburkolati jel, ezek hiányában a fényjelző készülék előtt -
meg kell állni; ha azonban biztonságosan megállni már nem lehet, az útkereszteződésen
mielőbb át kell haladni;”
Kérdésem: ki és mi alapján fogja megállapítani, hogy biztonságosan meg lehet-e még állni?
A másik kérdésem: a közlekedés biztonságára ennyire veszélyes cselekedet az, ha valaki a
sárgán még átmegy? Az nem veszélyesebb, ha belefékez?
Az is izgalmas kérdés, hogy mi a veszélyesebb: jól belátható kereszteződésben tempós forgalom
mellett áthúzok a sárgán, vagy ha a csuklós busz sárgán még bedöcög (nem fékez, nehogy az utasok
elessenek, tehát szabályosan közlekedik), a vége meg a piros után 5 sec-cel ér csak ki a kereszteződésből?
És a piros lámpán való áthaladásról mi fog dönteni? Célfotó?
Komolyan kérdezem, mert ez egy 100 000 Ft-os kérdés.
5. Haladás a leállósávon (36. § (1) bekezdés és 37. § (2) bekezdés) 150 000 Ft.
Ha nagy a forgalom és nem tudok a gyorsítósáv végéig besorolni, akkor satufék, különben fizethetem a
büntetést ha elkapnak?
A kérdések nem rosszindulatúak és kötekedőek, csak életszerűek. Mivel a büntetések kiszabása is a
rendőrség hatáskörébe lesz utalva, így az állampolgár ki lesz szolgáltatva a rendőrök kényének-kedvének.
Ha „jó” helyre állnak ki és a rendelkezést szó szerint értelmezik, akkor a napi több milliós bevétel garantált lesz.
Tisztelettel:
Dark Future
Biztonság vagy szívatás?
Az új közlekedési pontrendszerrel, és szabálysértési bírságok összegével kapcsolatban már több levél érkezett a Zugügyvédhez. Mivel ez egy forró, zsebbevágó téma, az egyik ilyen levelet a Zugügyvéd közzé teszi.
164 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr100290602
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Én vagyok 2008.01.09. 14:06:17
Kovi: A politikai agitáció aztán végképp nem erre a blogra tartozik.
EasyFriend 2008.01.09. 14:07:08
"ja és nem Pest hanem Budapest. Ugyanis ez a város nem csak Pestből áll, én nem vgayok pesti, ezt is fel kéne már végre fogni "
Nem mondod...! Van egy olyan dolog, hogy köznyelv. Pl. akkor is azt mondom, hogy megyek fel Pestre, ha történetesen a Délibe érkezik a vonatom. Nehezen megbocsátható pongyolaság valóban.

ediboy 2008.01.09. 14:07:23
Mocoria
Örülök hogy telibe találtam.
Felvilágosítalak, az a mazsola, aki ritkán ül kocsiba, és mindamellett hogy rutintalan vezető, fogalma sincs azokról a gondokról, amiről itt a topikban is szó van.
Ha vezetnél éves szinten 50ezer km-t, megváltozna a véleményed garantálom

Gumidomino 2008.01.09. 14:08:29
Én mint egy kétszer két sávos úton (Pesterzsébet-Városközpont) a busz gyorsítósávjában az úttesten, zebrán álldogáló-váró-haladó jól látható gyalogos büntethető lennék, ha egy gyors, és idejében lefékezett mozdulattal beijeszteném az észrevehetően megállni nem szándékozó (a gyalogátkelőhelyet túl gyorsan megközelítő) egymás mellett haladó autósokat és ők emiatt összeütköznének?
(elnézést a kevéssé témába illő kérdésért, de ez két napja foglalkoztat)

Mike36 2008.01.09. 14:08:33
figy, én Budán lakom, nem Pesten. Iriitál a pestizés. Pest egy unalmas lapály, tele bugrisokkal. Na így már jó? :D Bunkó budai vagyok!
dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.09. 14:08:42
RE: Mocoria 2008.01.09. 13:37:01
"Olvassatok KRESZ-t. Van benne valami arról, hogy jogod van táblákat mérlegelni? Vagy tesz különbséget "kinnfelejtett" és "nem kinn felejtett" tábla között?!"
Van egyáltalán jogsid? Szoktál néha vezetni? (Vagy irigykedsz azokra, akiknek van saját kocsijuk?)
Egyébként a kiváló rendelet éppen a városban hatvanat állítja vissza, a 30%-os toleranciahatár miatt (1.3*50=65, tehát aki hatvannal megy, még némi kis rátartása is marad, mielőtt villanna a vaku).

Netuddki. 2008.01.09. 14:14:33
"Mocoria 2008.01.09. 13:59:26
kovi1970: "ki volt téve a 80-as tábla. Kolléga megszokás szerint 90-el, lendületből próbálta bevenni."
Igazad van, ennyit a szabályokról és betartásukról......."
És tudod miért van igazam?
Mert olyan helyre ahol a 60-as, 80-as tábla is elég lenne kirakják a 30-ast, 40-est.
Kinthagyják a 30-as táblát azután is, hogy már régen nincs szükség rá.
Mert ahelyett, hogy megcsinálnák az utat évekig 60-ra csökkentik táblával a 90-es megengedett sebességet.
Meg lehet nézni a közlekedőknek hány %-a tartja be. Mi ez, ha nem morálisan romboló? Főleg, ha máshol meg azzal szembesül valaki, hogy értelmesen is lehet korlátozni.

EasyFriend 2008.01.09. 14:15:01
Még valami eszembe jutott a kommenteket olvasva. Ha szigorúbban büntetik a gyorshajtást (amit alapvetően üdvözlök), akkor ellenőrizzék rendszeresen a kirakott táblákat is! Sok a kintfelejtett, vagy a minden logikát nélkülözve kirakott tábla. Pl. 6-os út felújítása alatt év közben rengetegszer voltak 50-30-70 kombók egymástól néhány méterre, olyan szakaszokon, ahol épp nem is folyt semmi munka, semmi nem indokolta. Odébb meg, ahol volt munka és tényleg veszélyes volt gyorsan (ill. normál sebességgel, kinek mi az) hajtani, ott nem volt semmi. Ilyen esetekben büntetni eléggé disznóság lenne.
hkf 2008.01.09. 14:16:27
kovi1970!
Bár a téma valóban nem ide tartozik, azért annyit reagálnék a felvetésedre, hogy a gondolat szép és nemes, egészen addig amíg valóra nem válik. Az a réteg aki igényelné a vázolt hozzáállást és akár tenne is érte valamit (pártot alapítana) egy esetleges választási győzelem után nagyon hamar szembesülne a korábbi vagyonához képest nagyságrendekkel nagyobb fazék csábításával és csak igen kevesen tudnának ellenálni. Jó eséllyel az akarat megmaradna, a nemes cél szemelőtt lenne, de mindenekelőtt a személyes életszínvonal nagyságrendi javítása lenne az elsődleges szempont.
Nincs jó megoldás és én már nem hiszek a mesékben. A hatalmat és a hatalom gyakorlásának felügyeletét kéne szétválasztani határozottan és összefonódásoktól mentesen. Leányálom, világbéke.

Mocoria 2008.01.09. 14:21:26
Van jogsim. Szoktam vezetni. Nem kell irigykednem arra, akinek kocsija van. Így jó? Akkor lehet nekem is véleményem?
Na, ez is Magyarország: x Ft, x cm3, x márka, x km alatt kuss.
Az sincs sehol leírva, hogy ha havi x ezer km-t vezetsz, magad szabod a szabályokat.
De itt tényleg az a szabály, hogy mindenki azt csinál, amit akar, és közben panaszkodik, hogy a többiek meg azt csinálják, amit ők gondolnak.
Uff

Netuddki. 2008.01.09. 14:27:39
Én vagyok 2008.01.09. 14:06:17
Ha nem vetted volna észre azokat a törvényeket amelyeknek keretei között élünk, ha nem is közvetlenül a politikusok találják ki, de ők hagyják jóvá. Az, hogy nem vagyok ezzel a teljesítménnyel megelégedve, szerintem bárhol elmondhatom. Valaki kérdezett valamit, válaszoltam. Ennyi.
Ha minden olyan flottul menne, akkor ez a blogbejegyzés sem született volna meg.

Pipas 2008.01.09. 14:31:49
Nem tudom, hogy mi az amit nem lehet érteni:
1) Az APEH nem végzi el az adók behajtását, a fele ország nem fizet adót, tehát jól meg kell emelni az adót!
2) A rendőrség nem tartatja (és tartja) be a szabályokat, meg kell emelni a büntetések érétkét.
3) A kormány nem csinál semmit (nem tudom mit kellene csinálniuk, de a főnökük mondta, hogy évekig nem csináltak semmit) ezért megszorítócsomagot kell bevezetni.
Megy ez mint az ágybaszarás, csak a kuncsaftoknak nem tetszik. :-)

Netuddki. 2008.01.09. 14:36:29
hkf 2008.01.09. 14:16:27
OFF
Január elsején volt egy riport Hankiss Elemérrel. Mondott ezekről egy-két érdekes dolgot az öreg. De ez már tényleg OFF.
ON
Ha valakit egy "kinntfelejtett" tábla hatálya alatt meszelnek le, talán az is segíthet, ha a papírmunka után ott helyben feljelentést tesz forgalom indokolatlan korlátozása miatt. :)

Netuddki. 2008.01.09. 14:40:19
Pipas 2008.01.09. 14:31:49
És ha nem tetszik, ráadásul ki is nyilvánítod, az már politikai agitáció egyesek szerint.
Eszem megáll, 18 éve volt ilyen utoljára. :)

Mike36 2008.01.09. 14:41:19
tehát Mocoria, te vagy az, aki ha mindeki 70-80-nal megy, te akkor is 40-nel, akit megelőz a kamion is, szal balesetveszélyesebben mint a száguldozók
Deviáns 2008.01.09. 14:43:52
nem tudom megállni, hogy hozzá ne szóljak. Én általában betartom a szabályokat, de tudom, hogy mentem már 60as táblánál 80al, mivel elméláztam kissé. Szóval nem szándékosan. Ha Pesten laknék, nem tudom, így lenne/lehetne-e. (mármint hogy zömében betartom a szabályokat)
Ha németországban autózunk, és olyan kolléga vezet, aki még nem vezetett ott, a következő két intelmet mondjuk neki: 1, ha a zebránál megáll a gyalogos, azt át kell engedni (motorosrendőrök büntetnek). 2, sárga lámpánál fékezni kell, nem gázt adni, különben belemész az előtted fékezőbe.
Azt hiszem ez a két intelem a magyar szokásokról ad negatív kritikát.
A kintfelejtett táblákkal nevelik rá az embereket, hogy ne vegyék komolyan a 30-as, 40-es táblákat. Felénk is azzal kezdik az útjavítást, hogy 2 héttel előtte kitesznek egy 30-as táblát. A másik jó téma az út melletti munkavégzés (pl: árok karbantartás) esetén kitett tábla, amit élszakára is kinnhagynak, holott éjszaka semmi nem indokolja a sebességkorlátozást, mivel nem dolgoznak ott.
Jogászok: van-e lehetőség ilyenkor feljelenteni a táblát kitevőt valamilyen hatóságnál a forgalom indokolatlan akadályozása miatt?

Mike36 2008.01.09. 14:49:15
Mocoria
akinek gyakorlati tapasztalatai is vannak, kompetensebb a témában, már ne is haragudj

Mike36 2008.01.09. 14:56:08
így van
ha normálisan lenne táblázva, és nem alultábláznának, akkor az ember komolyan venné
pl. kint van a 30-as tábla ott ahol 70-nel is simán beveszed azt ívet, igaz amikor jégpáncél borítja, akkor nem, de nyáron nincs jégpáncél, mégis kint van a tábla, mert így kényelmesebb, meg olcsóbb is
meg megvan az az üzenete: ha akrunk, megbbüntetünk
Ma Mo-n nincsenek korrekt szabályok, ha akarnak megszívatnak és meg is teszik
Ma a rendőr nem azért van, hogy segítsen neked, hanem hogy megszivasson. ma Mo-n ha árokban kötsz ki előszőr a rendőr megbüntet és csak aztán kérdi meg van-e vmi bajod. Féynévekre vagyunk attól, hogy a rendőr pl. benzint hozzon az elakadt autósnak, hogy a rendőr beszélgessen a helyi lakosokkal, hogy közöttük éljen, hogy figyeljen a portádra, hogy figyelmeztessen ha mondjuk betörések vannak a környéken, stb
nincs szolgáltatás csak szivatás, nem vagyok bűnöző, de eddig pozitiv élményem rendőrrel nem volt, és ez a baj

2008.01.09. 15:22:26
Politikai szemfényvesztéshez összetákolt jogi fércmunka. Értelmezhetetlen, zavaros és több helyen is szembe megy alapvető általános jogelvekkel. Jó eséllyel a korrupció újabb melegágya lesz. Tovább növeli a káoszt, több lehetőséget ad az önkényeskedéshez és csökkenti a jogbiztonságot. Hónapok óta agitálok már ez ellen a rémálom ellen mindenféle fórumon. Eddig reméltem, hogy talán elfelejtik.
2008.01.09. 15:30:29
kovi1970 2008.01.09. 14:02:24
"...Az nem megoldás, hogy sokan azt mondják, inkább elmennek külföldre az itthoni körülmények elől..."
Sokaknak megoldás, az országnak nem.

ediboy 2008.01.09. 15:31:04
Virág elvtársat hiányolom innen, úgy várnám hogyan magyarázza meg ezt azt agyrémet.
Elvtárs ha olvasod ezt, ne felejts el légy szíves állást foglalni az arányosság kapcsán, amiról egy korábbi hozzászólásomban írtam

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.09. 15:34:37
További fenntartásaim: :-)
A "kis valószínűséggel büntetünk de akkor jó nagyot" elv arra fog vezetni, hogy lesz kb. 2-5% ultraparázó autós (tipikusan pl. a vidéki suzukis/wartburgos/astrás idősebb arcok(tisztelet a kivételnek), akik annyira emlékeznek majd csak, hogy gyorshajtás=300000), ők lesznek azok, akik még annyival sem fognak menni sehol, amennyivel lehetne. Ez elég lesz ahhoz, hogy feltorlódjanak a sorok. Mindamellett lesz 2-5% sietős, ideges, agresszív ember, akik ráadásul arra is szarnak, ha időnként fizetniük kell. A kettő együtt azt fogja eredményezni, hogy lassabb lesz a közlekedés, de egyben veszélyesebb is. Szerintem az idióta előzések (köz)veszélyesebbek, mintha csak szimplán gyorsan hajt valaki.
Ilyen büntetési tétel mellett lesznek majd "leleményes" emberek...
Ha valaki mérlegeli azt, hogy koszos (=olvashatatlan) rendszámtábla milyen eséllyel hoz lebukást és mekkora a büntetési tétele, lehetséges, hogy el fognak majd terjedni a jól tapadó "kosz-sprayk", télre meg ott a flakonos műhó... Lehet, hogy megjelenik majd egy-két olyan élelmes vállalkozó is, aki arab rendszámú gépkocsikat fog kölcsönözni. Nem kell parázni a kamerák miatt, autopályamatricát még elvileg sem lehet ilyen autóhoz venni, fizetés nélküli pakolásért is büntessenek meg, ha tudnak...
Nem mondom, hogy a trükközés helyes de még azt sem, hogy jópofa dolog, viszont tapasztalatból tudom, hogy azonnal be fog indulni.

Én vagyok 2008.01.09. 15:35:49
Mike: Pontosan ezért nincsen még mind a mai napig felfegyverezve az angol, skót és új-zélandi közrendőr. Amint fegyvert kap, a lakosság elidegenedik tőle. Azt mondják, hogy van nála pisztoly, védje meg magát. Mert ezekben az országokban hoz benzint a rendőr, máshol többé-kevésbé ugyanolyan mumus, mint nálunk. Legfeljebb nem olyan végtelenül lusták, mint itt.
dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.09. 15:38:20
RE: zsir 2008.01.09. 15:22:26
"Politikai szemfényvesztéshez összetákolt jogi fércmunka."
Akkor jól gondoltam, bár outsider vagyok.

2008.01.09. 15:47:30
kovi1970 2007.10.17. 10:59:16
"..Igenis, ha nem mondja meg a tulaj ki vezette akkor az autót, akkor hajtsák be rajta. Először csak kisebb büntetés, aztán jöhet a 300eFt és a jogsibevonás."
kovi1970 2008.01.09. 12:08:49
"...Ezek mind azokat az embereket és szervezeteket minősítik akik ezeket kigondolják, kiadják. Nem tudom a szakmai hozzáértéssel van e a probléma, vagy tudatosan teremtenek ilyen körülményeket. Nem érdemelnénk jobbat?..."
Jó reggelt! Jobb későn mint soha.: )

Virág et. 2008.01.09. 15:49:17
ediboy
A bejegyzés nem olvastam el, csak a te hozzászólásod. A rendőrt pénzBÜNTETÉSRE ítélték, ez itt pénzBÍRSÁG. Az egyik a büntetőjog, a másik a szabálysértési jog kategóriája.
A pénzbüntetést büntetőeljárás előzi meg. Magyarul az összes kényszerintézkedés elképzelhető (előzetes pl.), tárgyalás van stb. Az utóbbi esetén kapsz egy sárga csekket meg egy határozatot.
Egész biztos, hogy mást nem kapott a rendőr? Nem volt rendfokozatban visszavetés vagy lefokozás? Biztos?
Egy bűnösítéssel végződő büntetőeljárás megalapoz egy fegyelmit is, ez a minimum. A hivatalvesztés, mint fegyelmi büntetést pl. pont ilyenre találták ki (bcs elkövetése esetén). Ez kirúgást jelent.
Ennek ellenére én is eltúlzottnak érzem az új közlekedési bírságok mértékét.

ediboy 2008.01.09. 16:10:56
Virág elvtárs
Szépen fűzöd a szavakat semmi kétség.
Lehet hogy lefokozták a rendőrt, de nem ez a lényeg.
Ma Mo.-n a gyorshajtás súlyosabb tett annak ellenére hogy szabálysértés, és nem bűncselekmény, mint egy zsebtolvajlés, lopás, vagy egy sima betörés?
Már ha ugye ezeket az un piti bűnözőket egyáltalán megfogják.
Ezt magyarázd meg, hol vannak az arányok?

2008.01.09. 16:11:40
Gondolom a Posta a szabálysértési fellebezésekhez vette az új bicikliket 200e-ért. Egyértelmű bizonyíték, tanúk nélkül senki nem lesz talán hülye százezreket perkálni.
ediboy 2008.01.09. 16:12:29
Én nem érzem túlzottnak a 300 ezer forintos bírságot akkor, ha egy bolti tolvajt 1millióra, egy csalót, szélhámost 2 millióra büntetnek, és ezt keményen be is hajtják.
Virág et. 2008.01.09. 16:23:54
ediboy
Sehol nincsenek az arányok. Ezért eltúlzott a pénzbírság mértéke szerintem.
Amúgy a magas pénzbünti nem sokat ér, ha nem lehet behajtani. Egy bolti szarka ritkán rendelkezik nagy vagyonnal pl. Namármost egy átlag autó azért ér 300k-t.
(A lefokozás a konyhanyelvvel ellentétben azt jelenti, hogy minden rendfokozatától megfosztatik az ember. Nem csak eggyel lejjebb kerül. Ez azért elég durva.)

ediboy 2008.01.09. 16:27:05
Ha kirúgják nem tökmindegy hogy egy csillagot vesznek el, vagy mindet?
nevetséges.
Örülök hogy az arányokat illetően egyet értesz

Virág et. 2008.01.09. 16:30:24
Nem tökmindegy. Mert elvileg még visszaszerelhet, mert a nyugdíját is ezalapján állapítják majd meg. És mert ha a közszférán belül akar később elhelyezkedni, akkor ez benne lesz a kartonjában. Hogy milyen rendfokozaton szerelt és hogyan.
A pénzbünti ugyanis nem ad "priuszt".
A pénzbünti ugyanis nem ad "priuszt".
dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.09. 16:32:47
RE: zsir 2008.01.09. 16:11:40
"Gondolom a Posta a szabálysértési fellebezésekhez vette az új bicikliket 200e-ért. Egyértelmű bizonyíték, tanúk nélkül senki nem lesz talán hülye százezreket perkálni."
Kérdés, hogy megéri-e fellebbezni, ha
"9. § A Kormány a bírságolással kapcsolatos eljárás lefolytatására
(...)
b) másodfokon az országos rendőrfőkapitányt jelöli ki.
Holló hollónak...

derelyegrádi szellem 2008.01.09. 17:15:31
csak zsír szórakoztatására:
Az MTV meg eladta az autóit ezzel sprórolt állítólag 10 millát. Az elszámolt taxiköltség meg megugrott 40 millával(a "takarékosság" eredményeként 30 millió bukó). Ez eddig nem tűnt az ésszerűség keretein belülinek, de most már értem. A költségtakarékosság úgy lesz, hogy tudták előre a szabsértési bírásgokat meg fogják emelni, és taxival nem tudnak majd gyorsan hajtani, vagy ha igen, nem nekik meg bírság. Zseniális :)
Hogy erre nem gondoltam, vazze...

Pol 2008.01.09. 17:30:05
Nem értem a problémát!
Akinek nincs pénze az járjon szabályosan, akik meg általában száguldoznak azok nem a Trabantosok (a pályán a belső sávban 2 kilóval :)
Annyi, hogy ha kikapják akkor nem egy, hanem egy köteg húszast dob ki az ablakon és folytatja tovább a kézből telefonálásos repesztést :)

Az igazi Trebics 2008.01.09. 17:31:29
Mi van emberek, vége a munkaidőnek?
Furcsa a sok sületlenséget olvasni itt, ahol azért a hozzászólók többsége általában konyít valamit a blog témájához.

szgyula 2008.01.09. 18:00:06
Csak megjegyzem, hogy az USA-ban mar probalkoztak azzal, hogy magankezbe adjak a buntetest jutalekert. Ebbol pillanatok alatt athangolt sarga lett, ami miatt nem lehett megallni a piros elott. Mondjuk ott lebuktak es szetperelik a ceget (es tulajdonosait) a (lenezett) eskudti birosagokon...
Alvarez 2008.01.09. 18:04:14
Biztos azért adta el az MTV az autókat, hogy a vezér által megvilágosodott forradalmárok ne tudják felgyújtani a maradékot is.
Vagy fölgyújtani? A vezér mindent ö-vel mond...

Handras · http://www.handras.hu 2008.01.09. 18:05:32
"Amúgy a magas pénzbünti nem sokat ér, ha nem lehet behajtani. Egy bolti szarka ritkán rendelkezik nagy vagyonnal pl. Namármost egy átlag autó azért ér 300k-t."
Nem szamit, le lehet ulni napi 500 forintjaval. Es igen tamogatom, hogy az ilyen tolvajok eltartasat fedezzek az adombol, foleg ha engem megvagnak 100-200-300 000 forintra ilyen sarga lampas es egyeb baromsagok miatt. Aki kitalalta ezt azt kovetnem egy napig, es lefotoznam minden egyes szabalytalansagat amit elkovet egy nap. Valszeg eleg tetemes osszeg jonne ki nap vegere.
Ma direkt figyeltem, osszefuggo kocsisor varosban, 3 ora autokazas alatt 8 sargan mentem at. Ha megalltam volna akkor mondjuk 3 szor tuti belemjonnek hatulrol ezen a taknyos uton.

derelyegrádi szellem 2008.01.09. 18:23:16
alvarez
Ha mindet fegyújtják akkor sincs baj, mert a Postának már vannak biciklijei (230.000/db)majd kölcsönadnak egyet Balónak. Így majd ő tudja vinni az üzeneteket, és Ildinéninek sem kell telcsiznie, ha új tv elnökre lesz szükség. :)
Igaz úgy nem tudjuk meg előre kit támogat a "Péter". Nem baj majd a Pártkeltéből...

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.09. 23:27:59
Nálunk itt Kelenföldön az egyik lámpás kereszteződés eleve úgy van megtervezve, hogy telizöld van ugyan, de balra gyakorlatilag csak akkor lehet kanyarodni, amikor a lámpa a szembejövőknek (és ezzel együtt a kanyarodóknak is) pirost mutat már, addig ugyanis esélyed sincs az egyenesen jövők miatt. Tudták ezt a siemensesek is, így eleve úgy programozták fel a lámparendszert, hogy a pirosra váltás után csak kb. 5 másodperccel kapjon piros-sárgát a másik irány. A balra kanyarodó viszont így tutira pirosban kanyarodik.
Namármost én májusig csinálok egy jó kis vállalkozást: kell hozzá két darab kamera IP56 fűthető, időjárásálló házban, egy többcsatornás videorögzító, meg pár milla kp., részben villanyoszlopbérletre az Elmütől (arra szerelem fel majd a kamerákat) részben meg önkormányzati lobbytevékenységem sikerre vitele érdekében. Ha minden megvan, akkor rádugom a delejt és Action!.
Percenként egy teljes lámpaciklus, lámpaváltásonként átlagosan két kanyarodó (és akkor még durván alábecsülöm), grátisz mondjuk egy sárgalámpás, az annyi mint percenként negyed miller, reggel hattól este nyolcig 200 miller, az éjszakai forgalommal nem is számolok. Ha a biztonságos közlekedés érdekében kifejtett önzetlen tevékenységemet csupán 1%-kal honorálják (aminek a felét persze azonnal vissza kell utalnom egy nigériai számlaszámra), az is bruttó egymillió naponta...
Nekem annyi a dolgom, hogy cseréljem a DVD-lemezeket, meg időnként megtöröljem a kamera ablakát. Egész jó kis üzleti terv, áldassék a neved Feri.

ostvan2 2008.01.10. 00:51:37
Fenntartom, hogy a közlekedésben az a fő gond, hogy mások is közlekednek, főként autóznak.
Emberek. Az eddig olvasott hozzászólók szinte kivétel nélkül a jogszabályt tartják rossznak, míg a saját tetteiket jónak, esetleg bocsánatos hibának tartják. Köztudott, hogy megszerzett jogainak csorbításását mindenki fájlalja. Tessék tudomásul venni, hogy az a tény, hogy a hatóság eddig eltűrte a szabályszegést (pl gyorshajtást), az nem eredményezheti a szabályoknak a rossz gyakorlathoz való igazítását. Tudom, mindenki jól vezet, és mindig valaki más a hibás a balesetekben. Mégis magyar emberek százai halnak meg évente az utakon. Akinek nem tetszik a szigorítás, az gondoljon bele abba, hogy ha pl. feldől egy építkezésen egy daru (nincs sérült!), akkor is, az egész országra érvényes, azonnal hatálybalépő szabályok születnek. És azok betartását számon is kérik. Ehhez képest az utakon évtizedeken át városnyi ember halt meg, mire egy kicsivel megemelik a büntetések mértékét. Igen. Rossz a büntetések megállapításának elve. Én is tudnék sokkal jobbat, valószínűleg 100x hatékonyabbat mondani. De nem engem kérdeztek a törvény megfogalmazói. Most ez van, ezt kell betartani. Meg a sebességkorlátozást.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.10. 01:10:48
"Emberek. Az eddig olvasott hozzászólók szinte kivétel nélkül a jogszabályt tartják rossznak"
Mivel ez egy jogi blog :-)
Egy kormányrendelet attól meg még jogilag lehet szar, összecsapott, átgondolatlan izé, hogy a szándékával végső soron egyetértek vagy egyetértesz.
"Most ez van, ezt kell betartani."
Majd májustól lesz. Ha addig az idióták be nem látják, hogy irreális, aránytalan és számos visszaélésre ad majd lehetőséget. Ha mindenki kussol, akkor esély sincs, hogy elgondolkodjanak rajta... így sem sok, de szerencsére nem ez az egyetlen fórum, ahol rámutatunk a rendelet baromságaira.

Hikarii 2008.01.10. 10:06:59
Kedves Mike12!
Ránts már elő akár egyetlenegy logikusan felépített érvelést bármelyik blog környékén ahova írogatsz.
Amit eddig belőled az elmúlt pár napban látni lehetett az túlnyomórészt üres hiszti. Esetleg humortalan arrogancia.
Ha nem megy akkor pedig ugorj vissza a tüncicuki rózsaszín szoknyácskádba és inkább az aputól kapott cukipiros autócskád kormányát maszatold a billentyűzeted helyett.
Amúgy meg miért ad egy tizenhuszonéves csaj férfi nicket magának?

2008.01.10. 10:08:45
dark future · www.andocsek.hu 2008.01.09. 16:32:47
"...b) másodfokon az országos rendőrfőkapitányt jelöli ki..."
Már kezdek elgondolkodni, hogy mihez képest is nem volt demokrácia Szaddam Husszein a családjéval.

2008.01.10. 10:16:33
Vagy mihez képest nem volt Pol Pot jogállam?
Mielőtt oistvánt tarkón lőnék gyorshajtásért még elmagyarázná a mellette állóknak, hogy a tarkólövés nem jó, neki vannak jobb ötletei is, de most ez van, ezt kell elfogadni. Fenntartaná azt is, hogy alapvetően a probléma az, hogy a fejünk nem a seggünkből nő ki, mert akkor nem lehetne tarkónlőni.

Rejtélyes 2008.01.10. 10:21:49
Nem tudom, hogy ki mit olvasott ki a törvényből, de abban nem nagyon van privát cég vagy személy általi fotózásról/behajtásról... Vastagítom (ha megy)
11. § (1) A 2-8. § alapján beszedett bírságból a közút kezelője részére meg kell téríteni a Rendőrség és a _közút kezelője_ között lévő együttműködési megállapodás szerinti összeget, _ha a szabályszegést igazoló felvételt a közút kezelője készítette._
(2) Az (1) bekezdés szerinti együttműködési megállapodásban meghatározott összegnek fedeznie kell
a) a felvételt készítő berendezés rendszerbeállításának költségét,
b) a felvételt készítő berendezés működtetéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításának költségét,
c) felvétel megküldésének költségét, valamint
d) indokolt nyereséghányadot.
(3) Az (1) bekezdés szerinti _együttműködési megállapodás megkötéséhez_ a (2) bekezdés szerinti összeg meghatározása tekintetében _az államháztartásért felelős miniszter egyetértése szükséges._

2008.01.10. 10:26:09
derelyegrádi szellem 2008.01.09. 17:15:31
"...csak zsír szórakoztatására..."
Ezt nevezem pazar ügyvédi szolgáltatásnak :)

2008.01.10. 10:41:37
Rejtélyes 2008.01.10. 10:21:49
A közút kezelője pl. többnyire valamilyen társas vállalkozás, nem hatóság. Attól eltekintve, hogy az állam, vagy magánszemélyek -e a tulajdonosok minden gazdálkodó szervezet feladata és célja a haszonszerzés nem pedig az igazságszolgáltatás. Arról még nem is beszéltünk, hogy mivel a közútfenntartó cégeknél senki sem ért pl. sebességmérő kamerék meg a hozzátartozó informatikai rendszer telepítéséhez, fejlesztéséhez, üzemeltetéséhez, így nyilván számtalan kisebb nagyobb alvállalkozót kell hogy alkalmazzon. Névleg persze ő végzi a tevékenységet miniszteri hozzájárulással, valójában a sápot szedi az alvállalkozóktól akiknek licenszeli a jó kis milliárdos bizniszt. Centrum2, Intrum Justitia2 stb2.

2008.01.10. 10:47:02
Azért szórakoztatásban a bírák már rég lekörözték Derelyegrádi kollégát:
"...A Postabank volt vezetőjét első fokon felmentették, most viszont 3,6 milliós pénzbüntetést kapott..."

2008.01.10. 10:55:06
OFF
Ez is inkább még a szórakoztatáshoz kapcsolódik. Hiller is beszállt. Viccnek jó amit ír csak 25 milliárdért Eddie Murphy is lejönne haknizni.
"...A tender netto 25 milliárd forintos keret-megállapodása a közigazgatási és az oktatási intézmények számára Microsoft licenckonsrukciókról szól. A kiírás zárójelben jegyzi meg, hogy a "Microsoft megnevezés használta csak a tárgy jellegének egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt"..." (Index)

derelyegrádi szellem 2008.01.10. 11:14:11
"Ezt nevezem pazar ügyvédi szolgáltatásnak :)"
Hova küldhetem a számlát?
A Priczes lasztit én akartam lecsapni, csak sajnos el kellett mennem a PKKB-ra tárgyalásra. Mik nem hátráltatják az embert. :)

hkf 2008.01.10. 11:17:33
OFF
No igen. Így megy ez. Asszem csinálok egy Microsoft* licenckosntrukciót a pályázatra. Meg készítek egy rakás szoftvert is Microsoft* névvel. Jó poén lesz...
Tulajdonképpen ezekután bármely linux-ot jogosan lehet forgalmazni Microsoft* néven, nem? -> hopp, itt egy jogi vonatkozás!
*A Microsoft megnevezés használata csak a tárgy jellegének egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt!

derelyegrádi szellem 2008.01.10. 11:59:30
Zsír
"*A Microsoft megnevezés használata csak a tárgy jellegének egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt!"
Ha ennek a mondatnak az értelmét megfejted nekem vállom, hogy két hétig a "Hej Hiller" formulával köszöntelek. :)

Sanyi 2008.01.10. 12:07:23
Olvasgatom megint a hozzászólásokat...
Mi az az indokolt nyereséghányad? Mi indokolja? Hány százalék?
Szerintem ez így nagyon nem jó, ha már ez a kivitelezés akkor le kéne írni, hogy 5% vagy BUBOR+2% vagy a KSH valamelyik inflációs rátája+2% vagy valami ilyesmi. Ez így lehet akármennyi, 50% vagy még ennél is több, mert ez az indokolt. A tv. szintén nem tartalmaz semmit a felvételek archiválásáról tehát feltételezhető, hogy a közútkezelő nem archivál hanem azt a hatóság teszi. Jól van ez így?

Deviáns 2008.01.10. 12:54:48
oistván 2008.01.10. 00:51:37
A baj nem a szabályokkal van, legyenek szigorú szabályok. Az ellenőrzéssel van a probléma. A rendőr oda fog kiállni ahol könnyű büntetni, és nem oda, ahol életeket menthet a szigorú ellenőrzés. Olyant még nem láttam, hogy a kocsisort beláthatatlan szakaszon előző, és a szembejövő miatt befurakodó autóst megbüntettek volna. Na őt vágják is meg 200000-re. Az egész kocsisor életét veszélyeztette. Viszont drága a benzin, a forgalomban nem ellenőriznek.
Tegyenek ki minden faluba a főútra 2-3 trafipaxdobozt, amiből egyben van trafi, a falukon belüli zebrákhoz közlekedési lámpát, mint a németeknél, és máris biztonságosabb lesz a világ. A közút forgalmát meg ellenőrizzék elfogóautókkal.
A sárga lámpához: emlékeim szerint a sárgán átmehetsz, ha nem tudsz biztonságosan megállni. Ez is egy gumiszabály, de egy gumiszabály alapján bírságolni-->egyenes út a korrupcióhoz...
Tegyük fel, hogy 50-es sebességhatárnál 10 méter a fékút satufékkel, reakcióidő 1mp, ez kb 14 méter megtett út, szóval a sárgára váltáskor a 24 méternél közelebb levőknek nincs esélyük megállni. Szerintem 35-40 méternél van a határ, amire a biztonságos megállást saccolom. Tehát a sárga lámpa időtartamát ez alapján kell meghatározni(~3sec), illetve aki ennél messzebb van a sárga lámpa bekapcsolása esetén, és áthalad, azt valóban büntessék is meg. Csakhogy ehez nem elég egy fénykép, kamerás felvétel kell, különben szubjektív lesz az egész.
Ami Pesten van, hogy a piroson is átmegy még 2-3 autós... na őket büntessék meg, de rendesen, na meg aki bemegy egy kereszteződésbe úgy, hogy nem tudja elhagyni azt. Ez miatt bedugulhat a fél város.

Netuddki. 2008.01.10. 14:40:26
zsir 2008.01.10. 10:55:06
OFF
Naffejű sztorihoz annyit tennék még hozzá, hogy (ismerős most vizsgázik "informatikából"):
- Egyáltalán nem világosítják fel a hallgatókat a lehetőségekről.
- Mindenféle papírokat kell kitöltögetni, küldözgetni a programok igényléséért, aminek nem két nap az átfutása.
- Mellesleg nem ingyenes. Kb. 3-4ezer pízt kell fizetni, ha valaki CD-n szeretné.
- De ha visz valaki CD-t akkor 300Ft, ha nem akkor 500Ft-ért lemásolják. Gondolom ez a rendszergizda zsebébe vándorol.
- Ha már minden hallgatónak megvette az állam a használati jogot, akkor miért nem teszik nyilvánosan elérhetővé (letölthetővé) a programokat, a hallgatói kódja mellé pedig miért nem kapja meg mindenki az aktiválási kódot is automatikusan? Ami nem egy nagy kunszt lenne, mivel már minden számítógépen működik.
Mellesleg az Openoffice.org bármikor letölthető, ugyanazokra a feladatokra alkalmas. Ja, és nem kell érte fizetni.
- Az igénylő oldalukon Office 2007 Enterprise van. Miután be lett szerezve, kiderült, hogy 2003-on megy még az oktatás. Legalább megmondhatnák milyen eszközök kellenek. Ja és legalább akkora különbség van az Office 2003 és 2007 között mint az Office és Openoffice között.

Netuddki. 2008.01.10. 14:58:08
derelyegrádi szellem 2008.01.10. 11:59:30
NamégegyOFF:
Akár én is lefordíthatom, mit is jelenthet az ominózus mondat.
- Az a helyzet, hogy 3 hónap alatt már nincs idő áttérni semmilyen más szoftverre a Micro$oftról. Meg különben is ki a tököm foglalkozna most ezzel, ha több év alatt senkinek nem jutott idáig eszébe.
El lehetne ésszerűbben is költeni 25 milliárdot? Hogyne, de akkor én (HI) nem tudtam volna elkölteni azt a pár száz dollárt Las Vegasban a nagy 8-asban, abból amit a Microsoftnál tett szigorúan tanulmányi célból tett látogatásunk mellé költőpénznek kaptunk.
Akkor miért nem lehetett volna egyenesen leírnunk, hogy mit szeretnénk? Csak. Ha ba..ogatnak, akkor csak lapítunk, mint... és a hülyeségünket ilyen körmondatokban próbáljuk leplezni.

derelyegrádi szellem 2008.01.10. 15:47:04
Kovi1970
Értem. Ráadásul a pár száz dolcsi "költőpénz" is arányban áll a 25 milliárddal úgyhogy:
Hejj Hiller.

2008.01.10. 17:06:27
kovi1970 2008.01.10. 14:40:26
"...OFF
Naffejű sztorihoz..."
A leírtakkal mindenben egyetértek. Annyit tennék még hozzá, hogy ha valaki informatika tanulásába kezd, de akár csak általánosságban is meg akarja érteni egy oprendszer működését, akkor a linux/unix alapvetően szükséges.
Irodai célokra az Openoffice teljesen megfelel. Adminisztráció terén a linux sokkal egyszerűbb és olcsóbb is.
Három hónap alatt nehéz átállni, de azért azt nem mondanám, hogy lehetetlen. Legalább a desktopokat, meg a legdrágább szervereket át lehetne. Plusz a legnagyobb kár nem a 25Mrd, hanem hogy megint csak elodázták az egészet pár évvel. Gyanítom, hogy a Microsoft jócskán tejel valakiknek.

2008.01.10. 17:16:24
derelyegrádi szellem 2008.01.10. 11:59:30
"*A Microsoft megnevezés használata..."
Megfejtés: Megfelel oprendszer, csemege uborka, kerti csap, bármi csak a Microsofttól vegyék, és 25Mrd forintba kerüljön.

2008.01.10. 17:20:12
OFF:
Személy szerint nem hiszem, hogy Hilleren múlt. Mindenki vastagon érdekelt a főosztályvezetőtől a rendszergazdáig. Ez Hillert persze nem menti fel a felelősség alól akkor sem, ha nem pont az informatika a szakterülete.

2008.01.10. 17:24:42
OFF:
Réges régóta lehetne videóra venni a legjobb egyetemi előadásokat és a neten elérhetővé tenni a távképzésben résztvevők számára. Miért kell mégis többezer tehetségtelen embert alkalmazni arra, hogy egy nagy teremben papírból felolvassa azt amihez maga sem ért, plusz több tízezer embert sokmillió kilométert és órát utaztatni milliókért, hogy végigülje, miközben a valóban jó előadásoknak a közelébe sem juthat?

2008.01.10. 17:34:23
kovi1970 2008.01.10. 14:40:26
"...ismerős most vizsgázik "informatikából"):..."
A feleségem tavaly vizsgázott "informatikából" (leendő közgazdászként.) Belelapoztam a (hitvány párezer forintos)jegyzetbe. Arra sem jó, hogy a seggemet töröljem vele. A többi jegyzet, meg tananyag 75%-a már 20 éve is elavult lett volna. Valakik mégis a mai napig szedik a pénzt belőle.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.01.10. 20:25:37
Szerintem a bírságok emelésének kicsit más a hatása. Nyilván a nagyobb tétel kapcsn a korrupció is drágább lesz, de ettől sem fog az átlag vezető jobban odafigyelni, nem is ez a cél.
A cél az, hogy az autózás drágításával csökkentsük a zsúfoltságot, az ennek megkerülésére törekvést, az ezekből fakadó balaeseteket.
Ha drágább autózni, kevesebben autóznak, vagy egy autóba ülnek ketten és nem külön fejenként 1 autó lesz a megoldás. A költségemeléseknél a bírság (és a kenőpénz) emelése pedig egyfajta szelekciót is jelent, eldönti ki marad benn...
A kevesebb autó és a kevés szelekció pedg igenis csökkenti a balesetek számát, a kevesebb terhelés miatt gazdaságosabban lehet fenntartani az utakat, kevesebb terhelés és több bevétel pedig a balesetveszélyes útszakaszok javítására, technikai fejlesztésekre, stb. is elég.
Utóbbi kapcsán: több trafi, több kamera, stb.

Kniight 2008.01.10. 21:35:29
Ami engem aggaszt az a nyereségérdekelt "vállalkozások" bevonása a büntetési folyamatba.
Remélem van aki emlékszik arra, hogy a parkolótársaságok akár az arra elhaladt autókat is megpróbálták parkolás miatt megbüntetni, mert kellett a kvóta. Akár a cégnek, akár az ellenőrnek. Két-három év után meg kijött a behajtócégtől a vaskos csekk.
Nagyon imádom amikor azzal takaróznak hogy az informatikai rendszerük zárt.
Hát elárulom, hogy nem az.
- Egyrészt, ott van az input oldalon a parkolóellenőr. Azt ír be a kütyüjébe amit akar. Az autópálya díjolvasó kamerák meg a trélen rakományként csücsülő roncsautó rendszámát rögzítették.
- Mászrészt ez egy adatbázis. Ott nyúlsz bele ahol akarsz. Tudod, egyesek és nullák. Bizonyítani nehéz, megcsinálni könnyű.
Most ugyanígy mindenféle egyéb közuti szabálytalanságokat fognak generálni. A bizonyíték egy videofelvétel lesz az aljában egy számértékkel hogy mennyi az annyi. De ez mit bizonyít? Semmit. Azt írok oda amit akarok. Ezek a mostani kamerák pl. tetszőleges fps értékkel tudnak felvenni, ezt a valós 25 fps értékhez képest annyival kell korrigálni hogy az az autó aki belefért volna a korlátba, az most nem fog beleférni.
Az egész teljesen automatizálható. És mivel a vállalkozás nyereségérdekelt, becsukhatja a kaput ha mindenki szabályos. Eddigi rendőreink között is elő-elő fordult az ilyen eset. Miért bíznánk jobban egy nyereségérdekelt szereplőben?
Más
A véleményem az, hogy legelőször a közlekedési feltételeket kellene rendbetenni.
A jelenlegi kaotikus táblarengeteget legjobb volna ha leszednék. Tudok olyan 30-as táblát, ami konkrétan 1 méterig érvényes. Ennek mi az értelme? Jelenleg ahol jó, széles, nagyobb sebességgel biztonságosan autózható út van, az le van korlátozva, és mérnek - ergo ott nem szabad gyorsan menni. A szar úton lehet nyomni, ott nem mérnek. Az emberekből azt az érzéket ölik ki ami ösztönösen a helyes sebesség megválasztásában segítene. Ha ez az érzék nem fordítottan működne, kevesebb lenne a baleset, mert a baleset nem csak a gyorshajtásból adódik, hanem abból hogy két ember az adott szituációban ellentétesen reagál - aminek nem volna szabad megtörténnie.
Néhány éve körforgalom mánia volt, most girbegurba sáv mánia van. A közlekedési fejlesztés koncepciótlan. A sávokat előrejelző táblák hol előre vannak kihelyezve, hol utólag, néha a valós helyzettel (felfestés) köszönőviszonyban sincsenek. Ez további baleseti lehetőség. Ezzel ki foglalkozik? Senki. Az egyik a táblát nézi, a másik a sávokat, mert nem látja a táblát, nem is láthatja - ki is a hibás? Hol a felelős? Ja az nincs.
Jobbkezes utcák / elsőbbség adás kötelező / néhol stoptábla teljesen összevissza. Amikort beérkezel a kereszteződésbe lövésed sincs hogy mi lesz. Aztán kiderül hogy elsőbbséged van csak neked ezt nem jelzik, mögötted dudálnak. Mindennapi szituáció.
Normálisan, konzekvensen kell táblázni, és akkor 1-2 év alatt rájönnek az emberek hogy a táblák mire valók. Hogyan kell betartani őket (itt nem a szabályra gondolok) Utána szépen jön minden tovább. Kialakul talán egy íratlan kódex is amihez mindenki tartja magát - talán mér a rendőrök is. Addig amig ez nem változik, addig semmi más nem fog változni. Csak az átlagembert szopatják meg jobban. Csak egy látszatcselekvés, amit ki lehet tenni a kirakatba a többi olyan mellé ami már megbukott.
Megint más.
Szerintem sokan nem tudják, de a gyakran emlegetett Ausztriában főúton a sebességkorlátozás nem ér véget a következő kereszteződésnél. Sok kis faluban gyakorlat, hogy lakott terület tábla után rögtön hetven, mehetsz sokáig, utána 50-es tábla, mögötte gyalogátkelő.
Átkelő után nemsokára 70, és mehetsz ki a faluból. Nem szivatják az autósokat azzal hogy fölöslegesen lassan menjenek. Ez mikor lesz nálunk gyakorlat?
Itt nálunk mindenki utálja az autósokat, ők azok akiket mindenért szidni lehet, van pénze, le lehet húzni, lehet rá irígykedni és ezért utálni.
Gyalogos utálja az autóst, mert nem engedi el. De lusta nézni, hogy elengedik-e? Hátat fordít, könyvet olvas, sms-t ír - akkor hogy engedjem el?. Odaáll a zebra elé csevegni, de átmenni nem akar. Gyakran elengedem a gyalogosokat, jóval többet mint mások, és sajnos sokszor megbánom hogy lassítottam - fölösleges volt. Őnekik is egy picit közlekedniük kellene, részt kellene venni a forgalomban.
Nem azt akarom elérni, hogy ne menjenek át piroson, mert nem az a megoldás. Menjenek át nyugodtan, ha nem jön senki. Nem zavar.
De ha bármikor átmegy, nézzen körül és ne tartson fel másokat, menjen át határozottan. Gondoljon másokra, gondolkodjon kicsit a másik fejével is, mert talán máskor mások is gondolnak rá.
Ez mindenkire vonatkozik, nem csak a gyalogokra. De ezt szigorú büntetésekkel nem lehet elérni.

2008.01.11. 10:33:38
OFF
"..Simicska Lajos feljelentette Dávid Ibolyát, ...mert Dávid egy sajtótájékoztatón így fogalmazott: a Fidesz "pénzügyi ügyeskedései mögött Simicska Lajos, a párt pénztárnoka" áll. Dávidot nagy nyilvánosság előtt aljas indokból elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jelentette fel...
Futó Barnabás - Simicska ügyvédje - kijelentette, hogy védence nem pártpénztárnok és nem is tagja a Fidesznek."(Index)
Hát ez tényleg aljas rágalom, hogy valaki tagja a Fidesznek és ráadásul még a párt pénztárnoka is. Ilyen aljasságot állítani.
(Azt úgy tűnik nem tagadta, hogy ő áll az ügyeskedések mögött: )

derelyegrádi szellem 2008.01.11. 11:42:01
Zsír
Nem úgy mint MSZP pénztárnoknak lenni. Egy sem volt olyan, aki ellen ne indult volna büntetőeljárás (tolvajnak lenni alkalmazási feltétel). Remélem egyszer a nagy számok törvénye alapján - mert más törvényben és az igazságszolgáltatásban ezügyben nem bíznék - egyet majd el is ítélnek.
Mielőtt kérdeznéd Simicskáért sem tenném tűzbe a kezemet, de pl az orosz államadósságot nem ő "'bontotta le". Hanem a Máté (Kapolyival és Hujberrel)

Netuddki. 2008.01.11. 11:42:32
zsir 2008.01.11. 10:33:38
De nem baj.
Addíg amíg ezek elhomokozgatnak, mi szépen elszívogatunk.

Én vagyok 2008.01.11. 12:47:12
zsír: Az ügyvédeknél nincsen rendszeres pályaalkalmassági vizsgálat, mint mondjuk a villamosvezetőknél, hogy értik-e a magyar nyelvet? Ibolyka nem azt mondta, hogy tagja a Fityisznek.
Jobboldali politikusok körében megszoktuk, hogy olyan összetett mondatokat se képesek megérteni, amit már a felső tagozatosok is. De hogy valaki ügyvéd létére ennyire égesse magát, az azért nagy szégyen.
Más téma, de szerintem az a civil fórumos szőkeség, amelyik rendszeresen őrült nérózik, a neve most nem jut eszembe, szintén belement ebbe. Szerintem ő azért, mert be lett ígérve neki az igazságügy miniszteri tárca, ha a Fityisz hatalomra kerül.

Én vagyok 2008.01.11. 12:48:44
Szellem: Van egy régi ősi magyar mondás. Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Egy másik, kapcsolódó népi bölcsesség: A haraszt akkor is fúj, ha átgázolnak rajta.
Én vagyok 2008.01.11. 12:51:06
Pontosítás az előzőhöz: A haraszt akkor is zörög, ha átgázolnak rajta.
derelyegrádi szellem 2008.01.11. 12:57:13
Nem győzöm hagsúlyozni, hogy zsír nem ügyvéd, és nem is jogász. Közgazdásznak vallja magát! :)
Tényleg szír van számodra egy jó ötletem és a szokásáos 10%.-ot sem kell leadnod, legalábbis nekem. Baja "10%" Feri még jelentkezhet, azt nem tudom. Midegy az ötlet:
Írj egy tanulmányt a MEH-nek, milynek címe lehetne:
"Miért időszerű még mindig orbánozni és smimicskázni az eltelt 6 év ellenére is, különös figyelemmel az internetes fórumokra."
Szerintem egy 10 millát kidobnak érte.

stebe77 2008.01.11. 13:17:39
OFF: Derelye! Ha már elkérted, elküldtem, talán megtisztelhetnél a véleményeddel!
derelyegrádi szellem 2008.01.11. 14:23:11
stebe77
Off
Köszönöm, ne haragudj sajnos nem volt időm még rendesen átolvasni illetve a 3. oldalig jött át.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.11. 15:01:28
RE: Rejtélyes 2008.01.10. 10:21:49
"Nem tudom, hogy ki mit olvasott ki a törvényből, de abban nem nagyon van privát cég vagy személy általi fotózásról/behajtásról..."
Olvass még egy kicsit tovább :-))
"12. § (1) A 2-8. §-ban meghatározott jogszabályi rendelkezések megsértését igazoló képfelvételek készítésére, továbbítására a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 76. §-a alapján a Rendőrség, valamint - az általa kezelt közutakon - a Kkt. 33. § (1) bekezdés és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 63/A. § szerinti közút kezelője - írásba foglalt vállalkozási szerződés alapján - közreműködőt is igénybe vehet.
(2) Közreműködőként olyan jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság és egyéni vállalkozó vehető igénybe, amely
a) rendelkezik:" blablabla
Szóval Gipsz Ödönke, Gipsz Jakab egyéni vállalkozó elsőszülött gyermeke álcahálóval a fején a fa tetejéről fog majd téged egy nagyértékű ISO 9001:2001-kompatibilis lézeres-kamerás sebességmérővel jól bemérni. A behajtást nem Jakab úr végzi, a nagyértékű izét megtérítik neki, a nyeresége garantált. Kell ennél jobb biznisz?

derelyegrádi szellem 2008.01.11. 15:40:59
Én vagyok.
"Jobboldali politikusok körében megszoktuk, hogy olyan összetett mondatokat se képesek megérteni, amit már a felső tagozatosok is. De hogy valaki ügyvéd létére ennyire égesse magát, az azért nagy szégyen"
A baloldali kollégáik problémái e vonatkozásban korábban kezdődnek. Ők összetett szavakat kimondani sem tudnak. Ez többszörös pénzügyminiszterként és miniszterelnökként nem szégyen, elismerem. A KGB elleni harc veteránjaként pedig kimondott érdem.

stebe77 2008.01.11. 17:36:22
A kintfelejtett táblákkal kapcsolatban mintha Földvári Józsi bá'-nak lett volna valamilyen véleménye "irreleváns tilalom" címszó alatt. Valaki emlékszik esetleg?
derelyegrádi szellem 2008.01.11. 17:55:03
Én igen, mert tanított. Ha emlékeim nem csalnak az ok-okozati összefüggés(azonbelül talán conditio sine qua non módszere) tárgyalásánál példálózhatott valami ilyesmivel (kint felejtettek egy építkezés után egy sebességkorlátozó táblát, valaki nem vette figylembe és haláos baleset történt). De tévedhetek, elég régen volt.
Egyébként a lánya családjogi bíró az újpesti bíróságon, ha még ott van.

stebe77 2008.01.11. 20:50:54
Ez nagyszerű, mármint hogy a lánya... Az öreg még nagyszerűbb - teljesen gáz, amit a törvényéből csinálnak - szegény Benedek Franci bá' (isten nyugossza!) és az ő könyve az etalon.
Szóval kérdem én, egy ilyen agyament baromság esetében, mint teszem azt a környékbeli A-n van, márhogy harminc méteren belül van egy 50-es, egy feloldó, majd egy 60-as tábla, vsz. az egyik egy korábbi építkezésből ottfelejtetten, lehetne-e eredményesen hivatkozni rá a tek. cs. és kir. magyar bíróságon? (Vagy csak "pécsi" bíró előtt? :) )

BSz 2008.01.12. 12:20:52
"ki lesz szolgáltatva a rendőrök kényének-kedvének. "
Lesz? Van!
Lesz? Van!
doki 2008.01.13. 11:14:17
Szlovéniában a kintfelejtett tábláért és egyéb akadályokért, a le nem takaritott útért, a közlekedési rendőr büntet.
derelyegrádi szellem 2008.01.14. 11:00:07
Doki
Csehországban a vonaton nem csak azt ellenőrzik, hogy van-e jegyed, hanem a vonat tisztaságát, van-e fűtés télen, tehát azt is, hogy a jegyért valóban olyan szolgáltatást nyújtanak, mint ami "meg volt beszélve".
Csak az ott Európa, ez itt valami teljesen lezüllesztett Észak-balkáni abszurdisztán.

2008.01.14. 11:13:50
derelyegrádi szellem 2008.01.11. 12:57:13
"...zsír nem ügyvéd, és nem is jogász. Közgazdásznak vallja magát! :)..."
Vallani nem vallom, valamikor szereztem egy közgazdász diplomát de hivatásszerűen jelenleg nem foglalkozom vele. Ettől számolni még tudhatok persze. (Ilyen kontextusban szokott felmerülni a kérdés:)

2008.01.14. 11:22:48
Én vagyok 2008.01.11. 12:47:12
"...Ibolyka nem azt mondta, hogy tagja a Fityisznek..."
Nem hivatkoztam Ibolykára, sem azt nem állítottam, hogy ilyet mondott. Az Index szerint ezért perel Simicska.
A te esetedben milyen szakmára való alkalmasság előfeltételeinek alapos kivizsgálását vonhatjuk kétségbe?

2008.01.14. 11:30:15
Én vagyok 2008.01.11. 12:48:44
"...Szellem: Van egy régi ősi magyar mondás..."
A nyelvész foglalkozást, talán, a "régi ősi magyar mondás" szóösszetétel nyelvhelyességi elemzése nélkül is kivehetjuk a találgatható lehetőségek tárházából.

derelyegrádi szellem 2008.01.14. 12:52:04
Zsír
Az én tippem: kommunikátor a kormányzati kommunikációs központban, aki rendszeresen és szorgalmasan látogatja Batiz 49.999,-/óra közforintot érő óráit.
Ott szoknak így magyarni :)

2008.01.14. 15:00:00
Derelye:
Lehet. Vagy az Ezüsthajó Kft-nél filmezi Orbán Viktort. Kár hogy azt a 800 részes eposzt nem adják le sorozatban esténként. Hogy odaszögezne a képernyőhöz:)

derelyegrádi szellem 2008.01.14. 17:31:27
Zsír
odaszEgezne, mert Alvarez szerint a "vezér" mond mindent ö-vel. Gondolom nem akrasz ilyen szinten sem közösséget vállalni...
Változatlanul áll az ajánlatom a tanulmánycímre ami így szólt:
"Miért időszerű még mindig orbánozni és smimicskázni az eltelt 6 év ellenére is, különös figyelemmel az internetes fórumokra."
Ps. A simicskázás helyett jó az ezüsthajózás is. Esteleg egy kis bányázás..

2008.01.14. 18:15:23
Derelye: Mennyit fizetnél egy tanulmánycímért? Lehet, hogy elvállalom.
derelyegrádi szellem 2008.01.14. 18:24:24
Valamit félreértesz
2008.01.15. 11:05:09
Ingyen nem írok! Szerezz pénzt!
derelyegrádi szellem 2008.01.15. 11:33:19
Zsír
beszélj a Tóth "Jóskával". Ő majd papíroz neked valamit! :)
Ha kell tanú szólj. Én tanúsítom, hogy még a jóizlés határán túl is mindig kiálltál mellettük. :)

2008.01.15. 12:28:57
Derelye: Ha nincs pénz, az is jó, ha valaki ki tud utaltatni egy párszobás önkormányzati lakást a Haris közben. Csak előbb pár millióért újítsák fel, mert hátha később annyiért kell majd eladnom, hogy a Svábhegyre költözhessek. Tudod ahol a plebejusok laknak.
derelyegrádi szellem 2008.01.15. 13:24:08
Zsír
"Ha nincs pénz, az is jó, ha valaki ki tud utaltatni egy párszobás önkormányzati lakást"
Demszkyé jó lesz? Gáboré, vagy az Almáé? De engem érdelekne 6 milláért a Szemlőhegyi úti "apróvilla" is, amit a "plebejusok" a zsidó tulajdonosától zabráltak el, kib..va őket onnan. Ez azért is lenne jó, mert innen hiteles antifasiszta tüntetésre menni. :) /Az 1/2 pápai szoba-konyha prolilakot megtarthatja./

derelyegrádi szellem 2008.01.15. 13:42:46
Zsír
"Csak előbb pár millióért újítsák fel"
Valamit összakavarsz. Az a Feri ingatlanja volt a Szalay utcában (most az Altus székháza) a 4. szám alatt. Biztos emlékszel, csak most kiszaladt a fejedből, amit Ferinek az adócsökkentés. :)

2008.01.15. 15:58:48
Derelye: Nem írtam, hogy kiről van szó. Lehet, hogy csak az utcanevekben van különbség?
jenőke 2008.01.16. 17:42:49
Mike 12: "eddig pozitiv élményem rendőrrel nem volt, és ez a baj"
Nekem sem sok, de egyet megosztok veled:
Üllői út, megfordulni tilos és mégis...Rendőr megállít, de egy szót nem szól... Nagyon sietek, mondom neki zavartan. Erre a Rend Őre: akkor minek áll ide beszélgetni?

Az utolsó 100 komment: