Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

A spangli és az intézetis csaj

2006. augusztus 25. - zugügyvéd

Először kommentként érkezett a Zugügyvédhez az alábbi, valószínű kissé kiszínezett, de mindenképp tanulságos történet egy peches szmókerről. Ha van valakinek még hasonló, kínálgatós sztorija, a Zugügyvéd szeretettel várja.

Egyik régi gyerekkori jóbarátom szerencsétlenségét írom le, hamár a rendőrségi eljárásokról van szó gondoltam ezt megemlítem, mert ide illik. Adott két srác, akik szórakozni indultak egy átlagos nyári este. Ütközben leszólította őket egy szép helyes fiatal lány, dumálgattak majd a lány úgy döntött, hogy velük tart. Jóbarátom ekkor húszéves lehetett haverja tizenkilenc. További beszégetések során kiderült a leányzó is betöltötte a 18. életévét, legalábbis ezt állította.

Éjjel mikor mindenki lefáradt mindenki haza készült indulni.  De a lány nem akart hazamenni, és rávette a jóbarátomat, még klubboljanak egy darabig, majd reggel hazaindul. Ebből hosszas beszélgetés lett, és eközben elszívtak a egy "fűves cigit". A lány elárulta hogy csak 17 éves, és intézetben nevelkedik, és szökésben van - országos körözést adtak ki ellene. A barátom ekkor megijedt, és mondta, hogy legjobb dolog az lenne, ha a szüleinél jelentkezne, mivel az intézetbe nem hajlandó visszamenni. A srác rendesen hazakísérte, és nem történt köztük semmi egyéb az éjjel folyamán.

Két napra rá rendőrök kopogtattak az ajtón házkutatási parancsal, kábítószerrel való visszaélés alapos gyanújával! Semmit sem találtak nála, mivel ő csak egy fogyasztó volt: néha használt füvet saját használatra, de erről ők nem tudhattak, ennek ellenére bilincsben vitték be előzetesbe, úgy, hogy semmit sem mondtak hetekig, mi a vád pontosan. Majd kiderült, hogy a lány miután hazament, a szülei szerint bevolt lőve, és addig vallatták amíg elmondta a haverom vezetéknevét. Mivel fiatalkorú volt a hölgy és szülei azt állítottak, hogy srác kényszerítette fűvezésre, az ifjúságvédelemhez került az ügy. A barátomat letartóztatták.

Teltek a hónapok az előzetesben, semmit se lehett tudni... Ez egészen 13 hónapig tartott. A nyári hőségben a 10 férőhelyes cellában kb 25-en voltak, majd 13 hónap után kiengedték, és nem sokkal később a bíróság felmentette a vád alól, és ennyi.

A srác szüleivel élt egyébbként, de rossz volt a viszonya velük, és nem volt pénz rendesen ügyvédre. 2-3 hónap kellett, mire be tudtak avatkozni, és ezután is 10 hónapig benn volt a semmiért. Az volt a szerencséje, hogy jó fizikumú, erős és talpraesett srác volt, és kibírta. Amikor kiengedték, csak az apja vállalkozásánál tudott elhelyezkedni. Rosszkor volt rossz helyen, ennyi elég egy élet keresztbetöréséhez.

65 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr3813158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

glad 2006.08.26. 00:11:34

nem tudom miért kell olyan cikket leközölni amiről a szerkesztő is sejti, hogy nem igaz.

A story több sebtől vérzik.

krx 2006.08.26. 00:12:19

Hiányzik a jobb széle a szövegnek.

glad 2006.08.26. 00:13:33

Nem tom miért.
De azért érthető:
..sejti, hogy nem igaz.

glad 2006.08.26. 00:14:33

Ja hogy nem csak nekem!:)
Az elöbb még meg volt a storynak.

mano 2006.08.26. 02:51:23

Miért ne lenne igaz?
Az én egyik barátnőm öccsét hazavitték a haverjai buli után. Közúti ellenörzés, az egyik srác izzadt, rendőr átkutatta és volt nála jópár gramm cucc. Mind a négyüket letartóztatták és 8!!! hónap után az első tárgyaláson mentették fel mivel a vallomások alapján tényleg ártatlan volt (jééé). A srác addig semmit nem fogyasztott, utána függő lett és teljesen antiszociális. Erre a srácra sokkal többet kentek, örülhet, hogy megúszta. Az én ismerősömön a jó ügyvéd sem segített.
Lehet kételkedni csak aztán nehogy valakinek a saját példájából kelljen megbizonyosodnia...

glad 2006.08.26. 03:21:57

"...Miért ne lenne igaz?..."
Mert az általad említett esetben a kocsiban volt kábszer, az ismerőseid szerencsétlenségére egy lgégtérbe voltak a sáros taggal.

Ellenben a story-s esetben:
"...Semmit sem találtak nála..."
Mi alapján vitték be? Egy belőtt vallomása alapján? Az azért még kevés manapság.

regina 2006.08.26. 04:25:57

Glad, te nem a történetet és a konzekvenciákat elemzed, hanem vélelmezed a hazugságot. Természetesen nem állítom, hogy a történet szóról szóra úgy történt, ahogy le van írva, de nem is erről szól ez a topic. Hasonló esetek százával fordulnak elő. Sajnos!
Amikor én bent voltam a "fácánosban" néhány drogos olyanokat "dalolt", amiről nyilvánvaló volt, hogy hazudnak. Viszont a jegyzőkönyvet a rendőr írta és abban már kőkemény terhelti állítások voltak. És minden oldalt aláírattak!
Pl: A Philips egyik alkamazottja - tanult nő - úgy került be, hogy egy drogos rávallott. A harmadik napon vitték a bíró elé. A bíró nem engedte megszólalni, elrendelte az előzetest. Velem került egy cellába. Egy hónap múlva látogatta meg először a kirendelt védő. Amikor a beszélőről visszafelé "megmotozták" sikítófrászt kapott. Több mint két hónapot volt bent, azalatt elapadt a mensese, de az orvos csak a harmadik hónapban - ügyészi indítványra - állapította meg, hogy életében sem drogozott. Kiengedték, de az elfogásakor viselt ékszereiből hiányzott. Aláírta, hogy mindent hiánytalanul átvett.
Válaszul neked: Egy belőtt vallomása alapján manapság nem kevés. Elegendő!

miho 2006.08.26. 08:12:51

na nemár', ezek egy kicsit bangkok hoteles történetek...így akár a macskás szomszédnénire is vallhatnék, akit a narkós cicákkal együtt varrnának be fél évre. Vagy a 78-as buszon ülőket is lesittelnék, ha egy trombitával kap el az ellenőr? ("egy légtér")
KELL, hogy legyen nálad cucc ahhoz, hogy bevigyenek és vegzáljanak. (kivéve, ha van a bankkártyádon 100k egy közúti ellenőrzésnél és a közeg készségesen elkísér az automatáig)

MuzX 2006.08.26. 08:36:51

Tragikomikus.
Ha spanglival kínálja, és elszívása közben dumálják az éjszakát, mehet a börtönbe, de ha megisznak együtt 1 üveg vodkát és a csaj seggrészeg lesz, akkor minden rendben lenne törvényileg?
És hogy van az, hogy a bíró nem engedi megszólalni a gyanúsítottat?
Kafka tudott valamit már akkor, nagyon durva, hogy A pert most is megírhatná a mai magyar valóságról...

WatchFun 2006.08.26. 08:46:27

Azért a sztoriból hiányzi, hogy azt az egy szál spanglit ki dobta be a közösbe. Tudniillik ha a srác volt, akkor megáll a balhé sajna.
"...bilincsben vitték be előzetesbe, úgy, hogy semmit sem mondtak hetekig, mi a vád pontosan..." Nos, vád csak a bíróságon lesz, ha eljut addig az ügy. Rendőri szakban megalapozott gyanú közlése van, mégpedig elfogástól számított 24 órán belül-ezt elég komolyan veszik, olyan nincs, hogy ez nem történik meg. Vagy a srác aláírja az erről szóló jegyzőkönyvet, vagy hatósági tanú jelenlétében a rendőr írja rá, hogy a gyana nem írta alá, ez egyébként ellenvetésnek minősül és kivizsgálást igényel.
Előzetes letartóztatást bíró rendel el és legtöbbször nem habókra, sőt ma már az ügyész sem terjeszti elő az előzetest, ha nem 101%-ig biztos benne, hogy a) a bíró el fogja rendelni, b) az ügy a végén vádképes lesz. Mentő körülmény persze felbukkanhat az eljárás során, ilyenkor szabadul a madár előzetesből ártatlanul.
A történetbeli lány vallomását simán elfogadja bárki az eljárás során, hisz önmagára is terhelőt tett, vallomása életszerű, valószerű, a cselekmény láncolatába beleillik. Hogy a srác tagadott? A terheltek 90%-a tagad, ez nem újdonság, sőt a börtönökben is sok a tévedésből lecsukott-legalábbis saját elmondásuk szerint.
Drogozni nem szabad és kész. Tessék törvényt módosíttatni, utána éri majd füvezni, addig nem.

(Ezt a blogot azért kezdtem olvasni, mert érdekes, sőt tanulságos jogi esetek leírását vártam, ám a blog kezd átmenni a rendőrök fikázásába-ráadásul úgy, hogy egy jószemű hozzáértőnek két sor után ordít, hogy a sztorizó simán hazudik. De akit a rendőr legalább egyszer már élete 16 éve alatt megbüntetett vagy legalábbis rászólt az elhiszi, mert "a rendőrök ilyenek". Mindegy, kár is volt belekezdenem...)

zsandár

MuzX 2006.08.26. 09:02:14

Zsandár,
Sajnos én is közúti baleset miatt eljárás alatt vagyok, és az a tapasztalatom, hogy a rendőrők/ügyészség nem a bizonyítékokat nézik, hanem azt, hogy tudják mielőbb a legkevesebb fáradtsággal és saját maguk számára a legkedvezőbben lezárni az ügyet.
Így nemcsak eljárási hibákal, hanem egyszerű rosszhiszeműséggel és előítélettel is szembesül az ember.

Cactus 2006.08.26. 09:34:46

MuzX!

Kicsit kisarkítod a dolgokat! A jelenlegi magyar büntetőeljárás jelenleg a statisztikára épül. A nyomozásfelügyeletet az Ügyészség látja el. Az Ügyészség jelenlegi váderedményessége 95-96% körül mozog. Ez egy diktatúrának is "becsületére" válna. Az esetek többségében az ügyész határozza meg egy büntetőeljárásban, hogy az ügy milyen irányban haladjon. Az eljáró rendőrnek kötelessége végrehajtani az uügyészi utasításokat még akkor is, ha azok - szerinte - hülyeségeket írnak le.
Rengeteg kábítószeressel foglalkozom, nap mint nap talákozom velük. De azért, mert valaki megkínált egy füvescigivel egy csajt, még senkit nem tettek le előzetbe. SOHA. Még ha az a csaj 18 ével aluli is volt. Iszonyat plusz meló van egy előzetes üggyel. Ha valaki nem erőszakos, sorozat, vagy más súlyos bűncselekményt követett el, nem igazán jellemző az előzetes letartóztatás. (Persze vannak kivételek, de ott általában sok más olyan körül mény is van, amit a szegény, szerencsétlen, elárvult bűnöző elfelejt megemlíteni.)
A fenti ügyben pár kérdés felmerült amely mindenkiben ébresszen kétségeket:
- Miért volt intézetben a csaj, ha olyan kedves, megértő szülei vannak, akik felháborodnak azon, hogy kedves kislányuk füvet szívott.
- Ha a srácnak nem valami extrém neve van, azért nem egyszerű előkeresni. Hacsak nem akadt már fent valami hasonló jellegű ügyben a hálón.
- Zsandár leírta már, hogy 24 órán belül gyanusítottként ki kell hallgatni. Ha ez nem történik meg, akkor mehet az ügy a lecsóba.
- Nincs ifjúságvédelmi osztály/alosztály aki nyomozna. Mint ahogy nincs már erkölcsrendészet sem. Egy ilyen ügy mindíg a kábítószeres ügyekkel foglalkozó nyomozóhoz/vizsgálóhoz kerül.
- a cellák férőhelyeiről meg annyit, hogy ez képtelenség.

Regina.
Engem ismer nemkevés drogos. Mégsem vallanak rám. Miért?

MuzX 2006.08.26. 09:53:40

Cactus,
Neked legyen igazad, de a saját tapasztalataim alapján (hálistennek csak közúti szabálysértés ügyben), illetve ismerősi tapasztalatokból azt látom, az Úr irgalmazzon annak, aki egyszer az jogszolgáltatás (mert igazsághoz nem sok köze van) gépezetének fogaskerekei közé kerül.
A legtöbb itteni tapasztalat is ezt igazolja.

doki 2006.08.26. 10:57:32

A sztori ugy franko ahogy van.
Volt már néhány ilyen ügyem, de röhelyes az egész. Ha valaki füvezik és nem árusitja, és nem adja fiatalkorúnak akkor elmegy elterelésbe. 6 hónap drogambu terápia heti egy alkalommal. Nekem most két tiszthelyettesem uszta igy meg.
A gáz akkor van, ha valaki azt mondja, hogy fizetett érte illetve a fk. is van a fogyasztók között.
Na most általában lányok esetében, akik mindent megtesznek azért, hogy már 17 évesen kinézzenek 22-nek, egy buliban nem igazán lehet ezt kivédeni.
A másik része viszont hogy mindig az elkövető tudattartamát kellene vizsgálni.Vagyis hogy tudta -e a terhelt, hogy akit megkinált az még fk.
Persze mint egy másiknál irtam nem mindegy, hogy melyik városban történt az eset, mert az elbirálásban nagy a szórás és az sem mindegy hogy hány éves a biró.
Egyébként meg füvezésről.
Mióta tiltott a vadkender?
Amióta a DuPont feltalálta a műszálat.
És pusztán piacvédelmi okokból keresztülvitte a Kongresszusnál a vadkender másodlagos használatának ( elszivás) betiltását. Ez vitte magával az elsődleges használat (ipari kender szál)megszűnését.

MuzX 2006.08.26. 11:06:01

Szánalmas és álszent, milyen erőfeszítésekkel harcolnak a fű ellen, miközben a dohányzás és az alkohol, ami jelenleg sokkal több egészségkárosodást okoz társadalmi szinten, szabadon és büntetlenül használható gyakorlatilag...

cheega 2006.08.26. 11:28:06

tanulság?
ne mutatkozz be a vezetékneveden az első randin... do

MuzX 2006.08.26. 11:51:37

főleg, ha a lány szólít le...

kárérte 2006.08.26. 11:58:55

követelem vissza a blog jobb oldalát!

dexion 2006.08.26. 12:53:06

"kárérte 2006.08.26. 11:58:55
követelem vissza a blog jobb oldalát!"

OPERÁlj, és akkor lesz jobb széle.

egyébként meg sztem is erős kicsit azért bevinni vkit, mert terhelő vallomást tettek rá nézve, ámde nem találtak nála semmit. ha ez így menne, mindenki orrba-szájba jelentgetné fel az ellenségeit. persze nem mondom, h 1-2-szer nem történhet meg ilyesmi, de ha pl rám vagy bárkire, akinek elég nagy a pofája és jó a kiállása, próbálnának meg vmi ilyen marhaságot ráhúzni, hát furcsa dolgok lennének ott...legegyszerűbb, nem kell spangilzni, azt kész.

kashmir 2006.08.26. 12:56:39

Ennek a rovatnak annyi értelme lesz így, mintha valaki azt mesélgetné, hogy képzeljétek, a LEGJOBB barátomnak az egyik ismerősének a haverjának a spannja találkozott a Chuck Norissal, itt a Kultiban, durva, nem?

Sok minden előfordulhat és ez a rovat pont az elb@szott/rosszul intézett ügyeket mutatná be, na de hitelesség nélkül semmi értelme.
Kezdődhet a korlátlan urban legend gyártás.

Ettől függetlenül az álszent drogpolitikát én is mélységesen lenézem.

Arslonga 2006.08.26. 12:57:53

tudok én is egy ilyen sztorikát. röviden (nagyon) elmondom. volt egyszer egy fiatal középiskolás srác, aki kipróbálta volna a füvet. szerzett is egy pakkot (tuti lehúzták :)). persze közterületen elemezgette, hogy mit kapott meg ilyenek és pont arra járt, és pont elkapta egy rendőr. minthogy még életében nem szívott negatív lett a vizelet tesztje. minden esetre elküldték elterelésre. 6 hónapig terelték el arról, amit nem is volt alkalma kipróbálni. egy biztos, az elterelésen szerzett magának ismerősöket, akik viszont tudják, hol lehet jó spanglit kapni.

Arslonga 2006.08.26. 12:58:36

tudok én is egy ilyen sztorikát. röviden (nagyon) elmondom. volt egyszer egy fiatal középiskolás srác, aki kipróbálta volna a füvet. szerzett is egy pakkot (tuti lehúzták :)). persze közterületen elemezgette, hogy mit kapott meg ilyenek és pont arra járt, és pont elkapta egy rendőr. minthogy még életében nem szívott negatív lett a vizelet tesztje. minden esetre elküldték elterelésre. 6 hónapig terelték el arról, amit nem is volt alkalma kipróbálni. egy biztos, az elterelésen szerzett magának ismerősöket, akik viszont tudják, hol lehet jó spanglit kapni.

dexion 2006.08.26. 13:05:31

"kashmir 2006.08.26. 12:56:39

Ettől függetlenül az álszent drogpolitikát én is mélységesen lenézem."

egyébként ez tagadhatatlan tény, ez az egész úgy szar, ahogy van, régóta megérett már a helyzet egy reálisabb, a társadalmi igényeket és szokásokat jobban tükröző rendelet elfogadására.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2006.08.26. 15:03:57

Hát, szívtam én is füvet, aztán jött a bekeményítés, gondoltam, megéri ez nekem? Hát nem, annyira azért, valljuk be, nem létszükséglet a füvezés. Szóval azóta nem szívok. Ha meg mégis, akkor tudom, hogy törvényt szegtem, és rossz dolgok történhetnek velem.

Szar a jogrendszer. De: majd ha egy lopás vagy erőszakos bűntett sértettje töb jogvédelmet élvez, mint az elkövető, majd ha autólopásért nem pár hónapot adnak, majd ha a jogos önvédelem nevetséges túllépéséért nem kaszálnak el embereket, majd ha egy picit is lesz olyan jogállam, ahol egy picit kevésbé éri meg bűnözni, akkor lehet hősiesen harcolni, hogy szegény drogosokat ne hurcolják meg. Addig kurvára fáj értük a szívem, de nem ez a legnagyobb baj.

dexion 2006.08.26. 15:18:36

volt egy kísérlet, beLSD-zték a pókokat, és azok öszze-vissza szőtték a hálójukat:D

Viko 2006.08.26. 16:48:22

Megerdemelte. Kar, hogy nem tobbet rohadt sitten. Nem kell drogozni, meg mast kinalgatni es tobbet nem lesz ilyen incidens.

doki 2006.08.27. 16:56:13

Ez az egész drogkérdés egy nagy marhaság
Egyszerűen vallási oka van, hogy a keresztény/keresztyén ideologia a bort tartja rituális tudatmódositonak ( egyes kolostorok igen kiváló söröket és tömény szeszeket is készitenek) mig más vallások a bort és egyéb szeszeket
elutasitva és tiltva inkább az ópiát származékokkal próbálják elérni a nirvánát vagyis azt a megvilágosodást, amit nekünk testvéreim, Krisztus véreként felszolgált bor nyújt.
Megjegyzendő, hogy az amerikei kontinens
több primitiv vallása a dohány elfüstölésével szinezte rituáliáit.
Na most akkor mitől olyan veszélyes mindaz,amit nem vénásan veszünk magunkhoz hanem egyéb formában?
Azért mert az Állam még nem jött rá, hogy ezek fogyasztást hogyan lehetne
jól megadóztatni.
Ha ezt valahogy kimódolják és megtalálják hozzá az elfogadható ideologiát, akkor egyből szabad lenne minden.

tHugLiFe|BpStyle... 2006.08.28. 12:44:09

én küldtem be ezt a cikket és nem értem mit nem hisztek el benne van jobb dolgom is mint 20percig vmi kamut kiatáljak....
lehet nehéz elhinni de a lényeg az
hogy IFJUSÁG VÉDELEM nem viccel emiatt lett ekkora botrány ebből, a kételkedők meg biztos magukból indulnak ki...

Bulcsu 2006.08.28. 13:52:05

doki:"Azért mert az Állam még nem jött rá, hogy ezek fogyasztást hogyan lehetne
jól megadóztatni."

Ezt sosem ertettem: Miert nehezebb megadoztatni a marihuanat, mint a szappant vagy a hajvagast?

Virág et. 2006.08.28. 17:21:16

zsandár

"...a blog kezd átmenni a rendőrök fikázásába..."

Én örülök, hogy itt vagy. Végre nem a jogászokat fikázza mindenki, hanem a rendőröket. :)

Vandor 2006.08.29. 10:57:12

Virág et: ne szivasd te is Zsandárt!

Örülnünk kéne, hogy a sokszor elmondott mondat, hogy "ez így nagyon egyoldalú, meg kéne hallgatni a másik oldalt is" most végre legalább részben teljesülhet.
Én igenis örülök hogy meghallgathatom egy rendőr véleményét is a leírtakról. Az éremnek mindíg két oldala van és én mindkettőt meg szoktam nézni...

doki 2006.08.29. 21:31:02

Bulcsu!
Azért, mert nem vagyunk hollandok
Ennek nem tudom, hogy mi az oka, vagy a fapapucs vagy a szélmalmok hánya vagy csak az, hogy kurva messze vagyunk még Európától

Cactus 2006.08.29. 21:59:01

Azért el tudom képzelni, hogy az elítéltek marihuanát termesztenek, amit az állam jó pénzért árusít. Máskülönben nem tudja ellenőrizni a termelést, a szállítást, és a kereskedelmet. Csakis akkor, ha mindent ő egyedül csinál.

Valaki 2006.08.29. 23:12:06

...messze vagyunk még Európától

Ha "Európa" azt jelenti, hogy az utcán nyíltan kokaint árulnak, akkor jobb is, ha távol vagyunk.

sirfun 2006.08.30. 15:23:32

Valaki:
Egyszerűen nem értem, hogy minek szólsz bele ha fogalmad sincs arról amiről beszélsz. Itt eddig marihuánáról volt szó, hogy jön ide a kokain? Egyébként nem hiszem, hogy bárki kokaint árulna az utcán annak ugyanis elég borsos ára van.

Mindenki:
A fűvel kapcsolatban pedig egyszerűen nem értem, hogy tilthat olyat az állam ami ennyire elfogadott. A mai 20-on éves korosztály igen nagy százaléka használta már(foglalkozástól függetlenül, tehát lehet rendőr, ügyész, bíró, stb, bár az utóbbi kettő inkább csak leendő), az idősebbek meg szimplán azért nem, mert az előző rendszerben nem igazán volt hozzáférhető.
Kiváncsi leszek mi lesz mondjuk 30 év múlva, mikor már nem igazán lesz olyan az országban aki még nem szívott.

WatchFun 2006.08.30. 17:20:34

Sirfun: nem csak hivatali, de magánvéleményem is a teljes tiltás. Azért, mert már sokan próbálták, nem ok a legalizációra!
Sajnos aki komolyabb kapcsolatba kerül a fűvel, az nem áll meg ennél a megállónál, hanem továbbutazik, sok szakember "kapu"drognak tartja a füvet.
Képzeld el a tizenéves fiatalt! TUDJA, hogy a fű tilos dolog, hisz azt hallotta az iskolában, a DADA-oktatáson, a tv-ben, anyukájától, hogy tilos és rossz. Kipróbálja és rájön, hogy k*rva jó! Innentől egy lépés - mégpedig igen kis lépés - az, hogy mást is kipróbáljon, hátha arról sem mondtak neki igazat... És kész a hernyós, akit a tb-t becsülettel fizetők pénzéből nagy lóvéért methadonon tartanak. Na ezért tilos a fű IS.
Hollandia is szívesen visszagyűrné a szellemet a palackba, amit a coffeeshop-ok engedélyezésével szabadított ki, de nem igazán tudja, hogyan lehetne...

doki 2006.08.30. 17:26:26

Dominic Streatfeild: Kokain című könyve elég pontosan és hitelesen ir a témáról
(HVG Könyvek kiadás 2002)
Sajnos sokan nem ismerik a minimális különbségeket sem a marijuana, a kokain, opium valamint ezek származékai illetve a szintetikus anyagok vonatkozásában.
Állitom, hogy a marijuana nem ártalmasabb, mint az élesztőből készült pálinka vagy a kiforratla bor, amiket hektoliterszámra fogyasztanak kis hazánkban.
Ehhez még hozzá vesszük un. direk termő ( noha, delawar) szőlőkből készített és rosszul kezelt borokat akkor az egészségrombolás hatványozottabb mint a marijuana esetében. Megjegyzendő, hogy a kenderszármazék az 50-es évek elejéig legális gyógyhatású készitmény volt az USA-ban ( de aztán jött DuPont) A kokain más lapra tartozik.Miként a heroin és a LSD is.

doki 2006.08.30. 17:28:38

A marijuana kapudrogként való aposztrofálása kizárólag a rendőrségi DADA programban található meg. Semmilyen tudmányos alapja nincs, el kell olvasni a nemzetközi ( magyar nyelven nem hozzáférhető) szakirodalmat.
De hogy ez miért pont rendőrnek ajánlom?
Elvesztettem a realitás érzékemet, pedig nem is szivtam füvet.

Valaki 2006.08.30. 18:00:37

sirfun:

erre írtam:
doki 2006.08.29. 21:31:02
Bulcsu!
Azért, mert nem vagyunk hollandok
Ennek nem tudom, hogy mi az oka, vagy a fapapucs vagy a szélmalmok hánya vagy csak az, hogy kurva messze vagyunk még Európától

Amszterdamban a vöröslámpás negyedben az utcán árulják a kokaint. Emiatt nem értem, miért jön mindenki a holland modellel. Jópár más országban sem tiltott a fogyasztás, inkább őket kellene követni.

Én büntetném azokat, akik 18 éven aluliaknak adnak alkoholt vagy cigarettát.

WatchFun 2006.08.30. 18:01:55

Doki: lehet, hogy igazad van, drogokkal és drogosokkal nem sokat foglalkoztam. A DADA-program azonban nem magyar találmány, mertem feltételezni, hogy jogelődjét a DARE-t amit az Egyesült Államokban (Téged nem ismerve) szakemberek állították össze és oktatják évek óta. De most hogy rámpirítottál, belátom tévedésemet és kérlek, bocsáss meg nekem, hogy elmulasztottam a nemzetközi szakirodalom mindenoldalú tanulmányozását!

Volt már ügyfelem streetworker is, aki eleinte füvet szívott. Aztán már nem volt elég amit a fű nyújtott neki, kipróbálta hát a mákteát. 1-2 hónapig elég is volt a főzet, aztán valami még intenzívebbre vágyott... A végét gondolom kitalálod: masszív hernyós lett alig egy év alatt, ahogy kell. Persze nem kapudrog a fű, de valahol csak el kell kezdeni nem?

doki 2006.08.30. 18:32:03

Valaki.
Láttad volna mit magyarázkodtam Denverben
amikor cigit vettem ( nem magamnak én szivarozok) de velem volt a 18 év alatti unokaöcsém is. A King Shoper-ban azonnal kasszazárás, igazoltatás és nyilatkozat, hogy kettőnk közül az enyém a cigi.
Az egész supermarketet bezárnák ha 18 éven alulinak adák el cigit. kb 3X akkora mint a budaörsi Auchan

sirfun 2006.08.30. 19:27:51

zsandár: Ez a kapudrog nevetséges, ha megnézed jobban az ügyfeledet valőszínűleg alkohollal kezdett, akkor tehát az a kapudrog? Ha mindenki tovább lépne a fű után, már a fiatalok 90%-a szúrná magát. Ez pont olyan mintha azt mondanád, hogy aki megiszik egy sört az előbb-utóbb masszív alkoholista lesz.

Egyébként jól látod a problémát abban, miszerint nagyon ártalmas, hogy minden drogot egykalap alá vesznek. Ez ahhoz tudnám hasonlítani ha a művelt borszakértőt, egykalapalá vennék az alkoholista csövessel.

Ha az nem ok a legalizációra, hogy mindenki szív akkor mi? Ennyi erővel betilthatnák a kávét, acigit meg az alkoholt is, az jóval károsabb, főleg 18 év alatt.

Valaki: Én büntetném azokat, akik 18 éven aluliaknak adnak alkoholt vagy cigarettát. - ebben viszont igazad van


malacful 2006.08.31. 00:52:07

Teljesen egyetertek. Ezek a barom elemzesek kb. annyit ernek, mintha azt mondanank: az olimpiai bajnokok a tesmozgast tobbnyire gyerekkorukban kezdik. De ettol meg nem lesz minden gyerekbol aki sportol olimpiai bajnok. Az aki fuvet sziv nem azert lesz kesobb fuggo - ha az lesz - mert most fuvet sziv, hanem forditva, aki egyszercsak heroinista lesz, az is a gyerekkorban - fuvel - kezdi.

MuzX 2006.08.31. 08:28:15

Zsandár:
A számtalan alkoholistának, vagy azoknak, akik nem kimondott alkeszek, de gyakran betépnek folyékonnyal, vajon mi a "kapudrog"?
Hányan okoztak ittasan balesetet és hányan fű miatt?
Mégis az alkoholt bárki, bárhol, bármikor büntetlenül használhatja. Ettől kezdve az egész fűmizéria komolytalan látszatcselekvés a hatóságok részéről.

Virág et. 2006.08.31. 10:03:49

Zsandárral értek egyet. Nem tudom, hogy a kapudrog elmélet megállja-e a helyét, de semmi értelmét nem látom még egy népbutító szer legalizálásának. Épp elég baj van az alkohollal is, nem kell mellé állítani még egy alternatívát a bódulni vágyóknak. Persze lehet, hogy csak hazabeszélek, mivel még csak nem is dohányoztam soha. Alkoholt azért iszok, persze.
Egy dolgot nem értek: mióta van "ügyfele" egy rendőrnek?

sirfun 2006.08.31. 12:35:45

Virag etlvtárs csak azért, mert Magának problémája van az alkohollal, még nem minden drog gonosz. Remélem a kávét azért még nem tiltaná be.

Virág et. 2006.08.31. 13:25:46

sirfun

Szeretem a kávét is. Élénkít. Bár egy stampedli vodkának a nyomába sem ér. :)

Sirfun kartárs, hagyjuk meg a füvet a hanyatló nyugat ópiumának!

qqriq 2006.08.31. 15:06:26

Hát voltam már jó pár buliban, agresszív, mindent összehányó, nőket zaklató, csontrészeg hapsikat láttam már sokat... de ugyazezt fűvezősben soha :D

mondjuk nem ezen fog eldőlni a drogpolitika... de hát ez van.

doki 2006.08.31. 21:47:53

Nem mintha az lenne a mérce de az USA-ban sokkal könnyebb fűhöz jutni egy tininek, mint szeszhez ( 21 éves korhatár és spec üzlet) vagy cigihez 18 éves korhatár.
Mi lenne az állami bevételekkel, ha nálunk is csak a 21 év felettiek innának

prak 2006.09.01. 09:43:27

Azt hiszerm, önérzeti problémák vannak a legalizáció kérdésében. Mivel rendőrök is jelen lehetnek, az alábbiak "egyik haveromra" vonatkoznak, természetesen. A kapudrog-elméletet olyanok találták ki, akik mint "szakértők" vannak aposztrofálva. De hogyan alkotnak véleményt olyan tudatmódosító szerről (szándékosan nem pszihedelikus), amit nem próbáltak? Például, hogyan lehet valaki drogszakértő? Az eredeti probléma inkább az, hogy ezek a "szakértők" is arra hajlanak, amerre a szél fúj. Azt kellene megérteni, hogy a legalizáció arról szól, hogy a csak marihuána fogysztókat nem kellene büntetni. Tény, hogy az általuk vásárolt fű ára jelenleg egy zsíros bűnözői kört gyarapít, amig illegalitásba kell vonulniuk. Tehát ez egy ördögi kör. Hangsúlyoznám, hogy kizárólag a fűfogyasztókról beszélek.

Cactus 2006.09.02. 09:48:05

prak.

A szakértőkről nem tudok nyilatkozni, nem vagyok az. De ha figyelembe vesszük, hogy régen (más jellegű) szakértők kijelentették, hogy a tudomány állása szerint levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet, akkor érdemes elgondolkodnia mindenkinek azon, hogy mennyire tartható fenn egy álláspont.
Ha sejtenéd, hogy erről a kérdésről milyen viták folytak a rendőrök között. Mondom a rendőrök között, és nem a rendőrségi szakemberek között (hidd el, én sem bánnám, ha vasárnap hajnali kettőkor nem kellene három 20 éves kölyökkel szarakodnom, mert körbeadtak egy jointot). Érvek és ellenérvek hangzottak el. Felmerült az is, hogy miképpen lehetne betartatni ezt az engedékeny rendszert. Honnan szállítanák a füvet, ki, és hogyan ellenőrizné a fogyasztást, stb. És tegyük hozzá: a Magyar egy olyan nemzet, ha a kisujjadat nyújtod felé, akkor rögtön az egész karodat akarja.
Én a magam részéről nem érzem szükségét, hogy bármilyen drogot kipróbáljak (bár tagadhatatlanul, hogy egy üveg finom vörösbor el tud csábítani). De ettől függetlenül lehet, hogy örülnék neki, hogy amennyiben a gyermekeim elérik azt a kort, és ki akarják próbálni a "füvescigit" akor azt egy ellenőrzött helyen, törvényes következmények között tegyék meg. Mert a gyerek olyan, hogy mindent kipróbál.

doki 2006.09.02. 21:42:29

Uff. Cactus jól beszélt.

mocskosállat 2006.09.03. 18:48:32

Olyan is van,amikor a tárgyalóteremben a híres-neves szakértő akkora badarságokat foglal a drogról szóló monológjába,hogy a páciensek éppen csak szorult helyzetük miatt nem esnek le a vádlottak padjáról röhögőgörcsben fetrengve.

Cactus 2006.09.04. 13:16:49

Azt azért furcsállom, hogy csak azok "értenek" a drogokhoz, akik rendszeresen fogyasztják. Ők azok, akik megmutatják, hogy minden hülyeség amit a szakértők mondanak (kedvenc hasonlatom: Öregapám 80 évig cigarettázott, mégsem lett tüdőrákos). Mert ki is a szakértő? Aki minnél többet tud, mennél kevesebbről. Mivel egy újkeletű történetről van szó, ezért igazából nem lehet megfigyelni, hogy ha valaki 15 éven át füvezik, akkor azzal mi lesz. Mivel 15 évvel ezelőtt legfeljebb a parkban láttunk füvet. Biztos, hogy a jelenlegi szakértők nagyrésze abból indul ki amit ők fiatalon láttak: kábítószer=technokol/csavarlazító/higító. Tagadhatatlan, hogy akik ilyet nyomtak, azok lepukkantak rövid időn belül.

doki 2006.09.04. 17:26:32

Azt hiszem mindenki ismeri Dr.Funk (?)Sándor addiktológus esetét, akire nagyon nagyon akarták ráverni a balhét, csak nem találtak olyan szakértőt, aki jobban értett volna a drogokhoz, mint ő.
Volt ott minden a titkos házkutatástól a lehallgatáson át -a média szerint- de mégis cak lufi meghámozásának esete állt fenn a végére

Cactus 2006.09.04. 18:46:23

Funk esete kicsit más, ott volt más is. ;)

mocskosállat 2006.09.04. 22:08:31

Kedves Cactus!

A már említett résztvevők (rendszeres és alkalmi fogyasztók) nem azért furcsállották a hősünk szakvéleményét, mert ők -ahogyan Te gondolod- helyből jobban tudták, hanem azért,mert azokat a viselkedésbeli változásokat, melyek állítólag ezzel járnak, nem vették észre magukon. Sem egymáson.(azt gondolod: hahaha érthető!) De még a környezetük sem rajtuk. Talán tudták a dolgokat a helyükön kezelni? Vagy ehhez szükséges némi rutin? Nem tudom.

Joaqin 2006.09.04. 23:58:15

Na álljon itt egy rendes drogos véleménye is.

Kb. 3 éve használok marihuánát, 2 éve rendszeresen. Higyjék el, ha szembejönnének velem az utcán, esetleg beszélnének velem, önök lennének a legutolsók akik elhinnék rólam hogy rendszeres marihuána-fogyasztó vagyok. Soha nem loptam, nem kereskedtem vele, nem vezettem betépve és nem követtem el semmien bűncselekményt a hatása alatt. Véleményem nyílván nem lesz pártatlan, de igyekszem az érem mindkét oldalát megvizsgálni. Leszögezem hogy nem fogok hazudni, nem is áll érdekemben. Ugyanis legkevésbé azt szeretném, hogy mindenki füvet szívjon. Ugyanis vannak vele problémák. Mert amíg az ember kontrollálni tudja szükségleteit, addig nincs semmi baj, eléldegélhet az ember egy darabig heti egy de rendszeres füvezéssel. A probléma az amikor az ember lába alól kicsúszik a talaj, elhagyja a barátnője, meghal egy közeli rokon, kirúgják az állásából stb. A fűnek ugyanis depresszív hatása van, a társadalmi hozzáállással együtt ez a hatás mégerősebb. Ekkor még a kultúráltabb, kontrollált drogfogyasztók is megragadhatnak a sárban és onnan már nehéz a visszaút. Másrészt személyiség és háttér kérdése is, hogy ki hogyan kezeli a drogfüggőséget, van aki kontrollálni tudja, van aki nem is kerül bele mélyen és van aki igen. Olyat meg nem lehet hogy te ilyen vagy akkor neked szabad te meg nem úgyhogy neked nem.
A szakértők sokan vannak sok véleménnyel, az hogy ki kap publicitást az már kicsit érdekeken megy. A DADA-ról annyit hogy nekünk még olyat is magyaráztak az iskolában hogy tudtukon kívül LSDs bélyegeket adnak a gyerekeknek hogy függők legyenek és vegyenek belőle. Csak évek múltán jöttem rá hogy ez mekkora hülyeség is és mennyi ember kellett ehhez akinek fogalma sem volt arról hogy mit mond, bár a drogok kémia összetételét nyílván oda-vissza tudták. Ki csinálna ilyet, amikor ezzel a börtönt kockáztatja, azért az _esélyért_ hogy egyel több fogyasztója legyen? Ez nem így müködik, aki drogos lesz az önszántából.
Első fogyasztókat tényleg nem szoktak elkapni, egyszerűen azért mert sok rendőr nem vadászik drogosokra, másrészt mert a fogyasztásonkénti esély arra hogy elkapnak meglehetősen csekély.
A kapudrogként való aposztrofálás részben igaz, de szerencsére elég kis részben. Marihuána-fogyasztókból rengeteget ismerek de közülük egyet sem aki heroinra vagy kokainra tért volna át. Azonban hallottam ilyenekről. Kétségtelen, hogy a fűnek van egy ilyen hatása, de ebben ludas az állam is azzal, hogy a drogpolitikája, törvényei, drog-preventációi összemossák a kábítószereket, ezért aki füvezni kezd azt gondolja: "Ez nem is olyan durva, évek óta füvezek és semmi, akkor biztos ilyen a többi is", és kipróbálja a keményebb drogokat.
Hollandia és a többi liberalizált ország között az a különbség, hogy Hollandiában terjeszteni is szabad a többi országban csak fogyasztani. Én az utóbbi mellett vagyok. Szeretném ha egy napon lesz gyerekem, akkor ne a rendőrség akarja majd helyettem elintézni ezt a problémát egy kis ingyenszállással.
Mindentől függetlenül az biztos hogy a fű nem tesz jobbá, tehát srácok: ne szívjatok rendszeresen, mert az függőség és nem csak egy buli, és függeni az nem jó, akármitől is, azt hiszem ezt nem kell ecsetelnem...

Cactus 2006.09.05. 08:10:22

Joaqin:
Tökéletes.

mocskosállat 2006.09.05. 23:07:30

Mégiscsak reagálnék Joaqin írására:
Vannak, azért használnak szereket,és ideértem az alkoholt is,hogy a napi, normál életmenetükben őket ért traumák elől (amikor az ember lába alól kicsúszik a talaj, elhagyja a barátnője, meghal egy közeli rokon, kirúgják az állásából stb.) meneküljenek, vagy ne adj'Isten így próbáljak azokat feldolgozni, és vannak akik bulikelléknek tekintik. Nem Többnek és nem kevessebbnek. Nem kell túlmisztifikálni. Teljesen hétköznapi dolog. Sajnos.

joey 2006.09.15. 01:48:24

Többen állítják, hogy ilyen nem lehet:

Íme egy történet:

Van egy haverom, akit már kétszer elkaptak fű miatt. Mindkét alkalommal pozitív volt a drogteszt, de nem találtak semmit(mivel csak fogyasztó volt).
Volt egy srác, akit betöréses lopások miatt előzetesbe raktak. Egy kihalgatáson azt állította, hogy hónapok óta a haverom látja el fűvel. Erre természetesen rámozdultak, haverhoz kirohantak, bevitték, majd jött is az előzetes. Nyomokban találtak füvet a kocsijában (mivel mindig ott tekert, amit be is vallott). Megvádolták "dílerkedéssel" a srác állítása alapján, majd 8 hónap előzetes után az egyik rendőrnek feltünt pár ellentmondás a sztoriban. Megszorongatták a srácot, aki bevallotta, hogy egy régi nézeteltérés miatt(semmi köze droghoz, Nővel volt kapcsolatos) haragudott a haveromra. Havert kiengedték, nem szívott azóta semmit, kicsit befordult, nem jár sehova, nincsenek normális kapcsolatai(se barátnő, se haverok... csak néhány cimbora a régmultból).

Cactus 2006.09.18. 08:25:51

joey!
Az általad említett esetben bemutatott srác nem véletlenül szívta meg:

Kétszer elkapták. Volt rá terhelő vallomás. Találtak fűnyomokat a kocsijában.

Ha nincs valakinek úgymond előzménye, akkor nem rántják egyből előzetbe. Az Ügyész és a Bíró is így gondolhatta ezt.

regent 2006.09.18. 11:42:10

De mielöött elöözetesbe rángatták, miért nem tüünt fel az a néhány ellentmondás a sztoriban? Es 8 hónap után meg miért?
süti beállítások módosítása