Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Kizárnám a nagyapát

2011. június 09. - zugügyvéd

A Zugügyvéd az alábbi ügyet nem minősíti, mindenkinek jogában áll a jogait érvényesíteni, ezen nem szabad kiakadni. Viszont ennél érdekesebb, hogy miből áll valójában a nagyszülői láthatási jog, és milyen úton lehet érvényesíteni?


Tisztelt Ügyvéd Úr!

A párom apja megkereste a megfelelő szerveket azzal a céllal, hogy a nagyszülői jogait érvényesítse.

A lányom 3 éves, ezidáig látogathatta 3 havonta a nagypapa, de a folyamatos telefonálgatásokat már zaklatásként éltük meg és a család nyugalma érdekében úgy döntöttünk, hogy szeretnék őt kizárni az életünkből.

A gyermekeit (két fia van/volt - a párom öccse sajnos már nincs köztünk) nem látogatta már évek óta rendszeresen, azt hiszem talán 6 éves korukig élt az apai jogaival, innentől nem látogatta őket. Állítólag nem az  ő hibája hogy így alakult, de ebben nem akartunk belefolyni, hogy akkor mi történt. A gyermektartást fizette rendszeresen.

Én 15 éve vagyok együtt a párommal, az elmúlt 3 évben mióta megszületett a kislányunk úgymond rendszeresen találkoztam a nagypapával 3 havonta, tehát összesen kb. 10-12szer, de a szülést megelőző 12 évben összesen talán kétszer láttam, akkor is csak összefutottunk valahol.

Milyen kilátásaink lehetnek az ügyben?

Köszönettel: Rita
 

191 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr52970932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harley 2011.06.09. 20:19:59

@manyuska: Tiszta véletlenül nem kissé , de érezhetően elfogult vagy a témában . Tudom , minden nagyszülő gonosz aki szereti az unokáját ! De miért van , hogy az elvált anyukák mindig fegyverként tekintenek a gyerekre , fittyet hányva a gyerek érzelmeire ? Nagyon hamar azonosultál , elfogadva azt a pár információmorzsát ami csepegtetett a poszt írója . S már hopp , kész is a tény a gonosz nagypapa , aki telefonálgat , megrontva a szerencsétlen kicsikét akit a gondos anyuka csak megóvna a szemmelveréstől.

Moan 2011.06.09. 20:22:07

Harley 2011.06.09. 20:19:59
Jaja. :)

Ingerlékeny Banya 2011.06.09. 20:24:38

@Harley: Lehet hogy manyuskát megerőszakolta a nagypapája?
De ettől még nem lesz minden nagypapa gonosz pedofil?!

Blogger Géza 2011.06.09. 20:34:55

@manyuska: Írjuk a posztoló hisztérikus természetének rovására ezt a megfogalmazást. Tényleg lehet, hogy kéthetente egyszer felhívja a fiát meg az unokáját, hogy mi van. Ez bűn? Ha nem tenné, akkor meg amiatt lenne hiszti, hogy előzetes bejelentés nélkül jön meglátogatni az unokáját.

Gyakori, hogy ez elvált szülő eltávolodik a gyerekétől, mert a gyerekkel való kapcsolattartáshoz az is hozzátartozna, hogy a másik szülővel is kapcsolatot kelljen tartani, és ez sokaknak nehéz.

"Állítólag nem az ő hibája hogy így alakult, de ebben nem akartunk belefolyni, hogy akkor mi történt"

Érdekes megfogalmazás. 15 éve van a párjával és nem volt rá idő ezt letisztázni? Talán itt lenne az ideje...

Blogger Géza 2011.06.09. 20:39:59

@manyuska: "Én úgy vettem ki a posztból, hogy eddig engedték találkozni vele, és a papa tett valamit, ami miatt már nem szeretnék. "

Ezt egészen biztosan megemlítette volna a posztoló. Ehelyett a meglehetősen homályos "család nyugalma" frázist tudta csak előrángatni, ami - lássuk be - egy nagy nulla. Szerintem nem a család nyugtalan, hanem ő. Csak épp semmi konkrét okot nem írt, hogy miért is. Talán el kéne beszélgetni egy szakemberrel, hogy miért is van ez. Nem az unokáját legalább negyedévente egyszer látni akaró nagypapa itt a furcsa ebben a történetben.

prolee 2011.06.09. 20:53:39

Miért érdeklődik ilyen vehemensen a nagypapa a kisgyerek iránt? Pedofil?

tunketiko 2011.06.09. 20:59:31

@Öreg Sam:
"de egy hét végi extrém cukorbevitel"

A hétvége után meg ismerősöméknél átad az unokának nagymama rahedli csokit, hogy következő hétvégéig kitartson kölöknek...Gyereket meg bíztatja, hogy egye meg és ne mondja meg a szüleinek...Direkt megkérdeztem ismerősöm, hogy mi a dugi csoki mennyisége, -amire eddig rájöttek:
Nagymama dugiban a hétvégi csoki és szénhidrátban gazdag ételekkel tömés mellé
ad náluk 1 kg csokit útravalónak (beteszi a kölök hátizsákjába)! Ez nem vicc.
(3 db 300 g-os csoki, az máris 900 g, mellé plusz még egy egész merci bonbon , -mindez egy hétre egy ovis gyereknek! Felnőttnek is sok, -még negyed évre is...
Nagymamának joga van látni unokáját, de nincs joga a szülők nevelési elveivel
ellentétesen nevelni...Pláne nem így...

Tudom, normális, hogy a legtöbb nagyszülő kényeztet, ad némi dugi
csokit...stb. Még én is kaptam ovis koromban, -pedig 3-ik X fölötti vagyok, de most is emlékszem rá :) Nekem a lottó csoki volt a kedvencem, ám nem több, egy darab lottó csokit kaptam dugiba. Nem tudom van-e ma is olyan csoki (mivel nem szoktam már csokit enni). De a lottó csoki nagyjából 30-35 gramm lehetett akkor...Nem pedig min. 1000 gramm csoki...

Moan 2011.06.09. 21:04:28

@prolee:

Ezt a fölöttébb kiváló következtetést miből vontad le? :)

tunketiko 2011.06.09. 21:06:19

@tunketiko:

Of.- bocs. Nem is a lottó csoki volt kedvencem, arra sulis koromban kaptam rá. Ovisént valami szintén zöld papíros volt,talán szaturnusz szelet? Meg valami mókus ábrás csoki is mintha lett volna...De akkor túl sok választék még nem is volt. Bocs, csak nosztalgiáztam kicsit...).

On.

Moan 2011.06.09. 21:06:50

@tunketiko:

Mikor anno a nagyszüleimnél nyaraltam minden reggel várt egy nagy tábla csoki és a kedvenc limonádém. Folyton a kedvencemet főzték és mindig volt édesség.
Az egyik nagymamámnál.
A másiknál kapálás volt, meg krumplihámozás...gyomlálás és csirkekopasztás...
Na melyik a jobb? :D
Hívjatok csak Dexternek. :D

beste 2011.06.09. 21:09:08

két totál ellenkező dolog is lehet:
1., tatával semmi gáz, anyuka tupírozza, majd addig-addig cseszegeti tatát, hogy az tojni fog az egész famíliára. Ebben az esetben már várom a posztot, hogy "hogyan juthat a férjem az apai örökségéhez?"
2., Anyukának tényleg elege van tatából - és esetleg erre oka is van -, de azzal már nem fárasztotta magát, hogy megírja, hogy mi a gond az öreggel. Így viszont nehéz értékelni a történetet.

Öreg Sam 2011.06.09. 21:10:59

@tunketiko:
matekből nem lehetsz nagyon erős :)
1000 g csoki az hétköznapiasan/parasztosan 1 kg !
Biztosan ennyit tuszkol a nagyi az unokába?
Akkor tényleg eltiltani!

tunketiko 2011.06.09. 21:15:38

@Moan:

Fiatal lehetsz... Én meg öreg... Mert azt kell mondjam, "bezzeg az én időmben", még nem tömték a gyereket nagy tábla csokikkal, - még a nagymamák sem... ;)
Persze volt nálunk is pl. almás pite, meggyes pite sütés...stb.

ui: nekem soha nem kellett kapálnom...stb. - még a vidéki nagymamámnál sem. Semmi dolgom nem volt a játszáson kívül. Mai fejemmel meg tudom, hogy nagyszüleim meg beleszakadtak a munkába...

manyuska 2011.06.09. 21:17:58

@tunketiko: Most erre szerintem azt fogod kapni, hogy egy nyugdíjas pénze nem elég ennyi csokira, pláne Mercire, szóval hogy ezért biztos nem igaz a csokis történet. De ha meg igaz, akkor inkább örülniük kellene annak a sok drága finomságnak. Figyeld meg, mindjárt jönnek vele...

tunketiko 2011.06.09. 21:18:22

@Öreg Sam:
hát pont ezt mondom, hogy kiló csoki...

A leghoszabb tábla milka az 300 gramm (ez a sima tábla csoki háromszorosa, mert az 100 gramm. A 300 grammos óriás csokiból három darab, az 900 gramm! Plusz egy merci bonbon, az nem tudom hány gramm, de több mint 100. A kiló simán megvan...

manyuska 2011.06.09. 21:19:36

@Blogger Géza: Nem írta, hogy kéthetenként egyszer hívja fel, azt írta, telefonon zaklatja őket. Az nem kétheti szokott lenni.

manyuska 2011.06.09. 21:21:44

@Harley: Csak a saját fiát szarta le, miközben az növekedett.

tunketiko 2011.06.09. 21:23:24

@manyuska:

simán az unokára költi... Nem szegény, nincstelen nagymamáról van szó, sőt... Csak nehéz vele szót érteni...

manyuska 2011.06.09. 21:24:29

@Ingerlékeny Banya: Közted és Géza között bimbózó barátságot látok szárba szökkenni:) Örülök nektek:) Szervezhetnétek közös programokat, pl. beiratkozhatnátok együtt egy kommunikációs tréningre, megtanulni, mit jelent a személyeskedést nélkülöző kulturált vitatkozás.

Öreg Sam 2011.06.09. 21:24:58

@tunketiko:
Feladom...
Nincs az az elvetemült nagyi,de gyerek se aki ennyit meg bir enni.

Ingerlékeny Banya 2011.06.09. 21:27:46

@manyuska: Az irígység is randa dolog.Egyszer felemészt téged a rosszindulat és a káröröm,meg a sok irígység meglásd.Epét fogsz hányni előbb utóbb a saját tükörképedtől.

manyuska 2011.06.09. 21:29:40

@Ingerlékeny Banya: Ó, drágám, midet is irigyeljem?:)

Ingerlékeny Banya 2011.06.09. 21:30:11

@manyuska: De a "rohadt genya",azért a gyerektartásról nem feledkezett el még sem.Érdekes,annyira nem volt szemét ifjú korában!A pénze az jó volt azért!
De utálom az ilyet.A pénze az öröksége az kell,csak az öregszag nem kell,meg a csoszogás.Undorító viselkedés!...

Ingerlékeny Banya 2011.06.09. 21:32:32

@manyuska: Sokmindenenemet volna okod irígyelni,de mivel szerény vagyok,így nem tartanék felsorolást neked.Elég szomorú az neked,ha magadtól nem vagy képes észrevenni ember és ember közt a különbséget!Ha nem vagy képes elfogadni mások véleményét,és a kommentjeid nem állnak másból mint puszta fröcsögés,rosszindulat és ármánykodás...
Szánalmas vagy,őszintén sajnállak.Kéne egy Utálatos jelző a Manyuska elé,és te is gyakorolhatnál némi önkritikát ezzel.)

manyuska 2011.06.09. 21:32:50

@Ingerlékeny Banya: Szerintem félreértésben vagyunk, hogy magyaros legyek. A posztoló olyan szinten nyitva hagyta a történetet, hogy mindenki megkreálta a saját ismeretei alapján a történetet (szerinted a csoszogó nagypapa nem kell pl.), és most ezekért a fiktív történetekért törjük a lándzsát. Mint amikor a gyerekek indiánosat játszanak. Nem kellene ezt az egészet annyira komolyan venni, te Banya:)

manyuska 2011.06.09. 21:34:02

@Ingerlékeny Banya: Látod-látod, így felkapni a vizet egy semmi történeten. Hát mire jó ez, mondd?:)

manyuska 2011.06.09. 21:35:27

@Ingerlékeny Banya: Egyébként örülök, hogy ilyen sok értéked van. Nem is értem, ennyi erénnyel mi tart ebben a feszült hangulatban. Az erényes emberek kiegyensúlyozottak szoktak lenni.

Ingerlékeny Banya 2011.06.09. 21:36:35

@manyuska: Na jó,lehet hogy iagazd van.A legfőbb "szarkeverő" a posztíró.)
Vagy a blogger kitalált egy befejezetlen történetet és a többit az olvasó fantáziájára bízta.A lényeg neki úgy is csak a minél több komment.
Filmeken is berágok ha a történetnek nincs valami vége és a nézőre bízzák hogy gondoljon amit akar.Ezen felpipásítom magam.

Ingerlékeny Banya 2011.06.09. 21:37:47

@manyuska: Én azt nem értem,hogy ennyi erénnyel mint ami nekem van,hogy nem nőttek még angyal szárnyaim?

manyuska 2011.06.09. 21:42:17

@Ingerlékeny Banya: ismerek olyan embert, aki szintén fölkapja hamar a vizet, majd' fölrobban, és tényleg valósággal megöli, mármint jelképesen, aki épp a közelében tartózkodik, amúgy meg teljesen kedves ember. Most olvastam egy könyvet erről a vízfelkapkodástól, hogy mi okozhatja, és az volt, ahogy kivettem belőle, a lényege, hogy az idegeskedők hajlamosak olyat is sértésnek venni, ami esetleg nem az. Pl. ha én ki vagyok hegyezve arra, hogy mondjuk nem vagyok gazdag, tényleg nem vagyok, de ez csak példa, szóval akkor ugrok mindenre, ami gazdagokról szól, és olyan magam elleni merényletnek vélem.
Bevallom, itt most én téged tényleg idegesítettelek, elnézést, de nem bírtam ellenállni neki, olyan mintaszerűen felkapkodtad a vizet, még egyszer bocs:)) De nem akarnám, hogy igazán komolyan vedd azért;)

manyuska 2011.06.09. 21:43:12

@Ingerlékeny Banya: Na, azért látom, pihésedik már a karizmád:)

Fuckup_with_marmelade 2011.06.09. 21:45:02

Fú, a mikulás (húsvét) és a nagyszülők ... na az durva. Minden évben könyörgünk, hogy ne kapjanak a még nagyon pici gyerekek csokit. Kapjanak gyümölcsöt, ne csokit. Ha meg csoki, akkor max. Kinder, mert az nagyak tűnik, viszont alig van rajta csoki. De nem. Táblás csokik tömkelege, sokszor ócska tejbevonós izék a mennyiség miatt. Még picik, sunyi módon lenyúljuk a készleteik legnagyobb részét (túlzás nélkül - több kiló összegyűlik!), a Mikulásgyárba is jutott elég sok belőle.

Azt magyarázza meg valaki, hogy ez mire jó. (Azon kívül, hogy az összes nagyszülő meg van róla győződve, hogy a szülők azzal, hogy nem etetik éjjel-nappal csokival a gyereket, ártanak neki)

OK, néhányszor elviselhető - de senki sem szereti, ha a másik csakazértis az ellenkezőjét csinálja annak, amire SZÉPEN megkérik. Csoda, ha vannak, akik emiatt a végén besokallnak? Nem a csoki a lényeg - hanem a csakazértis.

(És akkor itt csak az apróságokról beszéltünk. Az érzelmi zsarolás és a szülők ellen hangolás pl. nálam egyet jelentene a teljes láthatási tilalommal)

Minden szülő megkapja az esélyt, hogy a gyerekét felnevelje - ha jól csinálja, akkor a gyerek boldogan jár vissza hozzá és viszi az unokákat.

Persze, lehet, hogy valaki megváltozik - de kikövetelni nem lehet. Ezeket a dolgokat ki kell érdemelni.

Ha majd egyszer a gyerekeim elfelejtenek és soha nem néznek rám, akkor tudni fogom, hogy ezt nagyon elcse**tem.

Egy normális gyerek-szülő kapcsolat nem a tartásdíj kifizetéséből áll. Egy vadidegen pedig, aki lényegében nem volt része a gyereke életének, nem állt mellette amikor szüksége lett volna rá, aki cserbenhagyta kisgyerekként - na ez a szülő milyen jogon követeli az unoka láthatását? Vagy kialakít egy normális viszont a családdal, vagy ott ette meg a fene.

Nem is értem, miért kell ezt így szabályozni. Egy erőltetett láthatás mindenkinek rossz...

(étteremben/cukrászdában pl. mindig ki lehet szúrni azokat az apa-gyerek párokat akik csak a kötelező láthatás miatt vannak ott)

tunketiko 2011.06.09. 21:45:48

@Öreg Sam: a gyerek szülei és mindenki más is azt hitte, ennyit nem képes megenni egy gyerek. De képes...Más ételek rovására... Csak cukor szintje kileng, (és már most látszik, hogy kövér...). Más baj nincs azzal a gyerekkel.

Egy gyerek szereti az édeset. Nem érti, hogy a csoki ha olyan finom, akkor miért nem jó, ha eszi. Ha kell, llítólag reggelire is magába töm egy adagot (felkelés előtt!), -max. oviból tudják szülők, hogy nem evett rendesen, -és elkedzik gyorsan a gyerek szobáját is körbenézni, hogy hova van dugva már megint a csoki...
A gyerek szereti a finom édességet adó nagymamát...

Nem értek hozzá, de szerintem egy ilyen nagymama már beteg, aki ekkora mennyiségű csokit ad és próbálja segíteni eldugni az unokának a csokit szülők elől...Aztán rendszeresen lebukik...Gyereknek próbálják magyarázni, nem szabad ennyi édeset enni. Nagymama megígéri ez volt az utolsó alkalom, - és kezdődik minden náluk előlről... Grr...

Nincs más megoldásuk, mint gyerek cukorszintjét mérik, és háziorvos segítségét kérik, és próbálnak valami távoltartást/láthatóságot elérni... Nem tudnak a szülők állandóan a gyerek sarkában lenni, -főállásban dolgoznak.

Ami elsőre vicces, az valójában tragikus...

Ingerlékeny Banya 2011.06.09. 21:46:21

@manyuska: Sosem veszem komolyan a netes dolgokat,szórakoztat inkább.A kommentjeidet visszaolvasva (a nicked alattikat) is jókat röhögtem.)

Murderface 2011.06.09. 21:53:16

A megoldás pofonegyszerű: el kell ásni a fejét a sivatagban, és elhagyni az országot. Fej nélkül nem szoktak a nagypapák telefonálgatni, látogatni + elköltözés is megoldva. Két legyet egy csapásra :D

Komolyra fordítva a szót: már írták fentebb, hogy a történet elég zavaros. Az "anyuka zavart, tőle kéne elvenni a gyereket"-től a "nagypapa perverz pedofil állat"-ig akármit bele lehet képzelni.
Ha tényleg komoly az ügy, akkor egy ügyvédet kéne megkérdezni + gyámhatóság felé kéne jelezni (ez utóbbi még ingyen is van ráadásul), nem egy blognak írogatni a sefüle-sefarka történeteket.

felka 2011.06.09. 21:53:21

na akkor I.Banya és manyuska kibékültek.

helyes, helyes.....

de amíg nem ír konkrétumokat az anyuka, szememben is csak egy kényeskedő hp marad akinek kényelmetlenné vált a nagypapa.

manyuska 2011.06.09. 21:53:43

@Ingerlékeny Banya: Megtisztelő, hogy a munkásságomat olvasod;)

manyuska 2011.06.09. 21:55:09

@felka: Azon gondolkozom, hogy ha mindenki véleményét felírnánk egy cédulára, hány történet jelenne meg, amikor kiraknánk őket egymás mellé.

Ingerlékeny Banya 2011.06.09. 21:57:07

@Fuckup_with_marmelade: Én mindig örültem a halomszámra vett csokiknak,boldogan megköszöntem a gyerek nevében,azt bédugtam a konyhaszekrény legmélyére,ahonnan boldogan megettem apránként (néha a gyerkőc is kapott egy keveset),azt mindenki boldog volt.Nem lehet hogy a több kiló csoki azért van,mert a nagyszülők úgy adják,hogy a szülők is esznek majd belőle úgy is?)

Fuckup_with_marmelade 2011.06.09. 21:57:17

@manyuska: ráadásul mindenki saját magából indul ki :))))

manyuska 2011.06.09. 21:57:42

@felka: Ó, a kezdeti haraguvásból nagy dolgok is lehetnek. Egyik mostani legjobb barátném elsőre azzal jött oda hozzám, hogy legszívesebben lepofozná a fejemet a helyéről:)

manyuska 2011.06.09. 21:58:29

@Ingerlékeny Banya: Hűha, én is ismerek valakit, aki eszi a gyerek túltengő csokiját, lehet, hogy te vagy az?:)

Fuckup_with_marmelade 2011.06.09. 21:59:31

@Ingerlékeny Banya: á, mi is kapunk... egyszerűen kényszerből veszik - mert a gyereknek csoki kell. Anno egyszer nagyon összevesztem apukámmal, mert lényegében gyerekkínzással vádolt, mert nem adtam az 1,5 évesnek csokit. Agyrém.

Ráadásul én tisztán emlékszem, hogy gyerekként alig kaptam csokit, szó nem volt édességgel tömésről.

Ez csak az unokáknak jár.

Fuckup_with_marmelade 2011.06.09. 22:00:18

@manyuska: mindenki rájár a gyerek csokijára :))))

(most, hogy beszéltünk erről, rá is startoltam a frigóban hűsölő toblerone-ra :))))))

tunketiko 2011.06.09. 22:00:26

@Fuckup_with_marmelade: egyet értek, minden sorral...

A csoki helyzet szomorú nálatok is. Látom, akkor is mekkora gond, ha "csak" húsvétkor, Mikuláskor, Karácsonykor, névnap, szülinapkor halmozódik óceánnyi fel.
Hát ha ezeken kívül is szinte mindig...

Talán tényleg nem a csokiról szól, hanem a csakazértisről... Csak szomorú, ha a nagyszülő a szülőknek akar ezzel betartani, és valójában fel sem fogja, hogy rosszat az unokájával tesz...

tunketiko 2011.06.09. 22:02:52

Eltűnt egy kommentem?

Ingerlékeny Banya 2011.06.09. 22:03:06

@Fuckup_with_marmelade: Meg kell neki mondani,hogy ha bármi baja lesz a gyereknek a csokitömés miatt,akkor ő lesz a felelős érte,továbbá nagykorában elmondod a gyereknek hogy a kedves nagymama tehet a cukorbetegségéről és az elhízásáról is.Továbbá,olvass össze valami jó kis rémtörténetet a sok cukorról és édességről,majd add elő egy horrorisztikus sokkoló beszámoló gyanánt a nagymamának.Hátha megijed és letesz a csokitömésről.Napi egy sportszelettől egyébként tényleg nem lesz baja a gyereknek,ha eleget mozog mellette.

Ingerlékeny Banya 2011.06.09. 22:06:34

Az én gyerekem most a fagyiszezonban pl minden áldott nap megeszik 2 gombóc fagyit minimum+ még egy kis édességet is becsócsál az iskolai büféből.De jár minden áldott nap edzésre,alakformálásra,zumbára,gerinctornára,hatha-jógára satöbbire.Így nem hízik tőle.Továbbá amire még nagyon figyelek,hogy délután 5 utón már ne vegyen magához semmi hízlaló dolgot.

tunketiko 2011.06.09. 22:14:23

@Ingerlékeny Banya:

lehetőleg minél kevesebb cukor tartalma legyen és ne legyen tele mesterséges adalékanyagokkal az a fagyi...

Nemrég "asszem" az IPM magazinban volt erről cikk, hogy a sok tartósítószer, mesterséges adalékanyag...stb. a gyerek viselkedését is befolyásolhatja, -hiperaktiv lesz tőlük, valamint teljesítményt is negatívba viheti át...stb. Aki mindig ilyen cuccokat ad a gyereknek, az a szülő, lehet, még nem is tudja, hogy milyen a gyereke normális viselkedése, -ugyanis ezek a vackok elhagyása után állítólag megváltozik a viselkedés is. Hát, én nem értek hozzá...

Most tavasszal volt az egyik IPM-ben (Interpress Magazin) erről szó. Benne milyen kutatások voltak ezzel kapcsolatosan...stb. Ha másnak nem is, de elgondolkodtatásnak biztos jó az a cikk...

ui: bocs, túl sokat offoltam már...

Fuckup_with_marmelade 2011.06.09. 22:18:57

@Ingerlékeny Banya: á, ők a terhességi diabomat is felfújt marhaságnak fogták fel. Egyszerűen az a korosztály, aki nem hisz pl. a poratkákban, mert nem látja őket. Már feladtam a meggyőzésüket.

A gyerekeknek viszont remélhetően olyan jó lesz a viszonyuk a nagyszüleikkel, mint nekünk soha a mieinkkel, mert ők a csokit csak mellékesként adják, egyébként tényleg szeretik a gyerekeket, játszanak velük stb. Így az ember már nem morog állandóan, vesz egy nagy levegőt és kész.

Az meg már a mi feladatunk, hogy a gyerekekkel megértessük, hogy nem kell mindent egyszerre megenni, hozzák haza, mi meg elrakjuk :)))))... (ha már egyszer a nagyszülőkkel semmit sem tehet az ember).

Fuckup_with_marmelade 2011.06.09. 22:20:06

@Ingerlékeny Banya: de jó neki :) Nekem nem futná erre :))))

Fuckup_with_marmelade 2011.06.09. 22:21:32

@tunketiko: Igen. Mi pl. pont emiatt vettünk ma egy kicsi fagyigépet. Joghurtból fogunk fagyit gyártani. Megvonni nem tudjuk - úgyhogy javítunk a minőségen. (holnap fogjuk kipróbálni - remélem bejön :)

tunketiko 2011.06.09. 22:28:37

@Ingerlékeny Banya: csak egy kérdés még halkan. a gyerek ugye szívesen jár ennyi különfoglalkozásra napi szinten?

Hallottam olyanról, hogy a gyerek naponta járt valahova és később gyerekpszichológushoz került. Aztán kiderült, hogy a gyerek valójában nem akar ilyen-olyan órákra menni, csak mivel a szülei mindenhova beiratták, csendben tűrte, próbált jópofit végni hozzá. Boldog, felszabadult akkor lett, mikor nem kellett már egy csomó különfogllakozásra járnia. Pedig ott is,a szülők a legjobbat akarták neki.

Szívből kívánom, hogy nálatok ilyen ne legyen...Ha örömmel megy, jó a társaság, vagy pont azért megy, mert a kis barátnői/barátjai is járnak azokra az órákra, és velük akar lenni, - akkor semmi gond, akkor biztos örül neki :)

tunketiko 2011.06.09. 22:31:21

@Fuckup_with_marmelade: Otthoni fagyigép? Ilyen is van? Hát, nagyon el vagyok maradva... (Igaz, nem nagyon szeretem az édességeket, talán ezért sem tudatosult még, hogy létezik otthoni fagyigép :)

ui: most lelépek, további szép estét mindenkinek!

Fuckup_with_marmelade 2011.06.09. 22:33:37

@tunketiko: :) Igazából egy sima jégakku, abba kell beleönteni az alapot, bekapcsolni, forog a lapát és lehűti a cuccot - és fagyi lesz belőle :)

De ez nagyon OFF...

zembertelen 2011.06.09. 22:41:52

Egy haverom igyekezett mindent megadni a fiának. Már előre látta, mennyivel magasabbra jut, hiszen az ő "válláról" indul. Aztán a dolgok egész másképp alakultak. Sokat panaszkodott és nehezen viselte fia viselkedését.
- Nézd el neki, hiszen mégis csak a fiad.
- Igen, de én meg az apja vagyok, az kevesebb?- válaszolt-.
- Már ott tartok, azt mondtam neki: bánjon úgy velem is mint egy idegennel!- mondta-.
Vajon miért van az, hogy a gyerekek 90 %-a - állva a szülei sírjánál - kúrva szarul érzi magát? (ami korábban fel se merült benne)

manyuska 2011.06.09. 22:54:32

@zembertelen: halat adott neki,horgászórák helyett.

Fuckup_with_marmelade 2011.06.09. 23:06:27

@zembertelen: szerintem az elvárások teszik a legtöbb gyerek életét pokollá. Emiatt kezd szépen eltávolodni a szüleitől.

Persze a legtöbb szülő azt szeretné, hogy az ő értékítélete alapján a gyerek többre vigye mint ő - de ez az esetek igen komoly részében nem egyenlő azzal, hogy boldogabb is legyen mint ő.

Én úgy érzem, hogy a legtöbb amit adhatok, ha elérem, hogy a gyerekem képes legyen a boldogságra. A kérdés csak az, hogy hogyan...

porthosz 2011.06.09. 23:41:20

@Fuckup_with_marmelade:
"Persze a legtöbb szülő azt szeretné, hogy az ő értékítélete alapján a gyerek többre vigye mint ő - de ez az esetek igen komoly részében nem egyenlő azzal, hogy boldogabb is legyen mint ő."

Na ja. A fő probléma az, hogy a legtöbb szülő azt szeretné, ha a gyereke elérné azt amit ő nem tudott.
Csakhogy, elfelejti azt hogy az ő gyereke az ő génjeit örökölte.
Azaz ha neki botfüle volt de mindig is zenész akart lenni, akkor lehet hogy a gyereknek is botfüle van, ha focista akart lenni de nem volt elég gyors akkor lehet a gyerek sem elég gyors, és végül ha valami jól kereső mérnök akart lenne de nem volt elég okos, akkor lehet hogy a gyerek sem elég okos.

deee 2011.06.10. 00:01:48

@tunketiko:

Komolyan mondom, hogy nem igaz, hogy nem tudsz leakadni az "ismerősöd" gonosz anyjáról, anyósáról.
Gondolom a gyerekét is felnevelte. Régebben is ettünk legalább annyi édeset, mint a mai gyerekek, mégse cukorbeteg mindenki. Egészséges szervezetnek nem lesz baja, ha nagymama ad neki édeset. Majd otthon etetet (bocsánat, az ismerősödék etetik) zöldségekkel.
Gyerek cukorszintjét mérni...

deee 2011.06.10. 00:02:25

@deee:
Gyerek cukorszintjét mérni... (irónikusan, nem bíztatóan)

refakcia 2011.06.10. 01:31:55

Érdekes, hogy amikor jön egy olyan poszt, amiben valaki tanácsot kér egy jogi problémával kapcsolatban, amiben családtag is érintett, a kommentelők többsége nem próbál érdemben foglalkozni a jogi résszel, mindenki rögtön a panaszos pszichéjében kezd turkálni, pedig ha ilyen jellegű tanácsra lenne szüksége, akkor valószínűleg nem a zugügyvéd blognak, hanem a pszichomókus blognak írt volna szerintem.

kalapocska 2011.06.10. 04:24:03

azert valoban ugy tunik a gyerek cukorszintjenek a meresenek tortenetebol, hogy kicsit tulzasba estetek. aztan csodalkoztok hogy a gyerek dugdossa a csokit meg sutyiban a takaro elott eszi reggeli elott?! ha nem panikolnatok meg egy kicsit kaphatna legalisan mondjuk uzsonnara, lehet hogy nem rejtegetne az edesseget es jobban tudnatok kontrolalni hogy mennyit eszik. na mindegy nem ismerem a reszleteket, de ez a rejtegetos tortenet, meg az hogy keresitek a szobaban a csokit kicsit ijeszto...

VaTi 2011.06.10. 06:41:36

A történet sajna annyira hiányos, hogy így tényleg mindenki azt lát bele, amit akar. És mivel mindenki hoz magával valamilyen tapaszalatot, azt vetíti rá. Az én apám alkesz volt és vert minket, elváltak, már vagy 10 éve nem is láttam. 1 éve született lányom, rokonokkal üzent, hogy eljönne megnézni. Az első gondolatom az volt, hogy ha feltűnik a lakásunknál, rendőrt hívok. Így én ezt a történetet is eszerint olvastam. Gondolom azok, akik nagyon ellentétes dolgokat olvastak ki a történetből, ugyanilyen ellentétes tapasztalatokkal indultak neki.
Más: ami a kommentek között előjött, a nagyszülő csokival tömi a gyereket téma: az én nagyim pl azért vesz csokit, fagyit, ilyesmit nekünk állandóan, mert mikor ő volt gyerek, ezek nem voltak, vagy drága, elérhetetlen cuccnak számítottak. Most örül, hogy megveheti az unokájának azokat a dolgokat, amik neki elérhetetlen vágyak voltak. Innen is lehet nézni, és talán több lesz a megértés. Az más kérdés, mikor már próbálod megbeszélni és mégsem sikerül, vagy ha tudatosan ellene beszél a szülőnek. Szerencsére ezt nem tapasztaltam meg.
A fenti történetben pedig lehet az anyukának olyan oka, amit nem akart "nyilvánosan" részletezni, csak a jogi részére volt kíváncsi. Mert jogi tanácsra van szüksége és nem arra, hogy a lépésének okait elemezzék. Ez eseben butaság volt részéről, mert rágcsálásra nyilván alkalmasabb a magánélet kicsi szennyes része, mint a jogi oldal :)

tundrazuzmo (törölt) 2011.06.10. 06:54:35

Pedo a papa?
Csak 6 év alatt érdeklik a gyerekek?
Ne jöjjön!

Nincsenek nagyszülői jogok. Szülői jogok vannak. Ha pedig a nagypapa "megkereste a megfelelő szerveket" (szerintem ilyen nincs), akkor még jól meg is kellene verni az öreget. Mert ez beteges.

marcsella11 2011.06.10. 07:14:05

Az Apa es Fiu kapcsolat csak kettöjükre tartozik,,senki mas nem kérheti szamon. Szomoru, hogy unokát hasznalnak fel vélt vagy valos sérelmek orvoslására.Lelki nyomoronc tesz ilyet. Egyébként amit adsz valóban vissza tér hozzád, elöbb vagy utobb!!!! Én csak szánni tudom akire saját maga tettei köszönnek vissza!!Ja es itélkezik,,,,,,ö még mint szülö elötte van a gyerek nevelésnek,,,,vagy csuklobol mindeg helyesen cselekszik,,,,:-))9jajajaj

neduddki21 2011.06.10. 08:18:12

@Fuckup_with_marmelade: Bocs, de nagyon keveset láthattál az életből, ha így gondolkozol. Számtalan élethelyzet van, ami eltér a sajátodtól, pusztán saját életedből kiindulva merész dolog ítélkezni. Nagyon-nagyon sokszor előfordul, hogy a gyereket nevelő szülő mindent megtesz, hogy akadályozza a különélőt a kapcsolattartásban. Ebbe a legelképzelhetetlenebb praktikák tartoznak bele, a bíróság és gyámhivatal sokszor teljesen tehetetlen. Bárki elvihető odáig, hogy évek küzdelme után feladja, mert nem élheti le úgy az életét, hogy folyamatosan gyámhivatalhoz, bíróságra szaladgál, főleg, ha már a gyereke sem akarja látni a szisztematikus ellene "nevelésnek" köszönhetően. Ez történhetett itt is. Az unokánál újra megpróbálkozik, néhány év múlva - az anyuka hozzáállásából ítélve - majd kénytelen lesz ezt is feladni. Igenis, el kell menni a gyámhivatalhoz, szabályoztatni a nagyszülői kapcsolattartást. Lehet, hogy nem lesz eredménye, de ha meg sem próbálja? Hátha az anyuka is tanul belőle.

Fuckup_with_marmelade 2011.06.10. 09:24:17

@neduddki21: csak arra válaszolj, hogy mondjuk egy 6 éves gyerek szemszögéből (posztoló férje) számít az bármit is, hogy miért nem volt mellette az apja? Nem volt ott és kész. Nem vett részt az életében, nem volt mellette amikor kellett volna. Még az is lehet, hogy pótapuka állt a helyére.

Az apuka (nagypapa) megtehette volna, hogy még az unoka megszületése előtt megpróbál teljesértékű tagja lenni a családnak - visszanyeri a bizalmat.

Itt úgy tűnik, hogy ez nem történt meg - különben nem fajultak volna el ennyire a dolgok.

Nálam a gond akkor is ott kezdődik, hogy valaki erőszakkal próbál láthatást kicsikarni egy olyan családnál, amihez MINDEGY MIÉRT, de úgy tűnik, nem sok köze van. Mindegy, miért nincs. Vagy rendezze normálisan a dolgokat, szerettesse meg magát, vagy felejtős. Én nem engednék olyan embert a gyerekeim közelébe akiben nem tudok megbízni és gyámhivatallal fenyegetőzik. Olyankor előjön az emberből az anyatigris.

Nekem ez ezért fura - hogy kötelezhet valakit egy hivatalos szerv ERŐSZAKKAL arra, hogy egy olyan embert engedjen a család életébe, akivel szemmel láthatóan képtelenek normális kapcsolatot kialakítani és aki előtte évtizedeken át nem volt normális kapcsolata a családnak.

Én itt inkább a moderációt tartanám célravezetőnek, ahol a gyámhivatal mondjuk pszichomókus vagy hasonló segítségével közvetítene - de nem kötelezne (ezt nem érzem ugyanannak az esetnek mint egy válásnál a láthatást ahol az anya a saját személyes sérelmeit vetíti ki a gyerek és az apa kapcsolatára).

Arcady 2011.06.10. 09:58:27

Off: én a gyerek csoikval töméséhez szeretnék hozzászólni meg a cukorbetegséghez.
Sajnos úgy tűnik itt egyesek nem ismerik ezt a problémát és a szívem szorul össze az 1 kiló csokit betoló gyerek miatt.
A cukorbetegség és szövődményei iszonyatosak és még egy felnőtt embernél is relatív gyorsan ki tud alakulni ha ilyen mennyiségű cukrot eszik meg. Tök mindegy hogy ehhez mozog e vagy sem. Ráadásul a kezdeteknél a a diabetes tünetmentes (csak a vércukorszint jelzi a bajt) ha már tünetei lesznek visszafordíthatatlan.
Kedves hozzászóló: nagyon vigyázzatok arra a gyerekre igenis mérjétek a cukorszintjét. A hasnyálmirigy inzulintermelő képessége véges és ha folyamatosan nagy terhelésnek van kitéve bizony előbb utóbb megadja magát

Csak néhány következmény : magas vérnyomás, magas koleszterin szint, ebből következik az érelmeszesedés később a szívinfarktus, az érrendszeri károsodások visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak be. (Itt megemlíteném a diabeteszes láb fogalmát)Vesekárosodás. Szemkárosodás, akár vakság. Idegkárosodás.

Sokan azt hiszik ezek csak idős embereknél fordulhatnak elő de ez egy nagyon súlyos tévedés. Napjainkban egyre fiatalabb korban alakul ki a betegség és így a szövődmények is egyre fiatalabb embereket érintenek. Lehet és kell is kontrollálni a szénhidrátok és a cukor bevitelét. A fejlődésben lévő szervezetnek ez a csoki mennyiség elképesztően kártékony. vigyázzatok hát a kicsire és tessék a nagyinak megmutatni akár az interneten képekkel hogy hova juthat egy cukorbeteg.

Természetesen a 2es típusú (szerzett) diabetesz kialakulásban nem a cukor játsza az egyedüli szerepet. A cukorbetegség elkerülésének módja a jól megtervezett étkezés (tápanyagok aránya) és a testmozgás.

További információ: www.macosz.hu/

Arcady 2011.06.10. 10:06:26

@deee: A magyar lakosság 7%-a (kb 350-400ezer ember) tud a diabéteszéről, de körülbelül ugyanennyire teszik a még tünetmentes tehát nem diagnosztizált cukorbeteg számát.
A diabetes csendes kór, az első tünetek előtt már 5-10 évvel visszafordíthatatlan érrendszeri károsodást okoz.
Mindezt okozza a mai felgyorsult stresszes életünk az egészségtelen táplálkozás és önnön szükségleteink fel nem ismerése.

deee 2011.06.10. 10:25:35

Ha már valaki cukorbetegségfetisiszta kicsit utánnajárhatna a dolognak. Elhiszem, hogy mindenki aggódik a gyerekéért, meg azt is tudom, hogy nagyon szörnyű betegség, de nekem akkor is az jön le, hogy a kedves "ismerős" nem bírja anyósát, ez meg egy nagyszerű ok, hogy szívassa, lehet még csak nem is tudatosan.
Ahogy én tudom, egészséges ember a cukor fogyasztásától nem leszel cukorbeteg.
Az orvostudomány jelenlegi állása szerint elsősorban genetikai tényezőkön múlik a dolog.
Az elhízás még hajlamosít, valamint:
"Ugyanakkor csökkent szénhidrát tolerancia stádiumában lévő túlsúlyos egyéneknél bizonyítottan csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását a rendszeres fizikai aktivitás, diéta és bizonyos vércukorcsökkentő gyógyszerek alkalmazása."
De ez csak csökkent szénhidráttoleranciánál.
Részemről cukorbetegség téma lezárva. Mindenki úgy neveli a gyerekét ahogy akarja, olyan kapcsolatot tart a szüleivel amilyet akar.

Arcady 2011.06.10. 10:48:25

@deee: Ha szerinted mindenki úgy tartja a családi kapcsolatot akkor miért kezdted ekézni azt aki félti a 15 kilós gyereket a heti 1kiló csokitól?

Pont az ilyen hozzáállás miatt lesznek betegek az emberek, aztán amikor jönnek hogy jaj magas a vércukrom (alig látok érelmeszesedésem van, leállt a vesém) és elmondjuk hogy mi van és miért akkor meg csodálkoznak hogy jéééé mik vannak ...

Arcady 2011.06.10. 10:51:22

Írhatnék neked a kialakulásáról de neked egyrészt felesleges, másrészt meg akit érdekel megkapta a címet hogy hova forduljon elsőkörben.
akit meg nem érdekel az aztán majd ne sírjon ám a rendelőben ;)
1:10hez az esélyed neked is.

deee 2011.06.10. 11:20:05

@Arcady:

"akkor miért kezdted ekézni azt aki félti a 15 kilós gyereket a heti 1kiló csokitól? "

Nem ezért kezdtem el ekézni, mondjuk nem is ekéztem szerintem.

Ugyan olvasd már vissza az egész threadet egyben. Elkezdett írni az "ismerőséről", meg a gonosz nagymamáról.
Senkit nem érdekelt, nem reagált rá a kutya se, mert nem cukorbetegségről szól a topic. Írt mégegyet. Szintén semmi. Írt harmadikat, negyedik, hetediket. Addig amíg el nem vitte az egész topicot a cukorbetegség irányába. Minek ír valaki sok ugyanolyan bejegyzést valahova mikor látszik, hogy senkit nem érdekel? És folyamatosan ugyanazt a hülyeséget tolja és tolja....

kakaosbogre 2011.06.10. 13:35:02

A poszt valóban hiányos, lehet, hogy szándékosan, mert a posztoló nem akarta elmesélni az egész problémát és abban reménykedett, hogy így is tudnak neki segíteni. Szóval nem mindenfélét kéne belelátni a történetben és szidni a posztban szereplőket, hanem a jogi vonatkozásokat elmondani, ha nem lehet ennyi infó alapján (nem vagyok jogász, tehát nem tudom, hogy ez esetben mennyi lenne pontosan elég), akkor meg azt megírni, hogy kedves posztoló, így nem tudunk segíteni, írd meg még ezt és ezt és akkor tudunk.
Nem tudhatjuk mit csinált pontosan a nagypapa mostanában, az elmúlt években vagy esetleg az apuka 6 éves koráig, ami miatt úgy érzik, hogy nincs más megoldás, mint kizárni az unoka életéből, hogy őt ezzel védjék. Lehet, hogy semmi olyan borzasztóan súlyosat, lehet, hogy súlyosabb dolgot, mint gondolnánk. Nem kéne mindig ítélkezni, pláne nem az információk szinte teljes hiányában.

Sajnos van olyan eset, ahol a gyerek kénytelen megszakítani a kapcsolatát a saját szülőjével, mert olyan mértékben ellehetetleníti az életét és terrorizálja (testileg és/vagy lelkileg, esetleg nemcsak őt, hanem a házastársát és gyerekeit is), hogy képtelen kicsit is normális életet élni. Attól még, hogy valaki szülő, nem jelenti automatikusan azt, hogy jó ember és bármit megtehet a saját gyerekével. Ajánlom mindenkinek a Mérgező szülők című könyvet a témában, nagyon jó könyv, egyben borzasztóan megrázó is, különösen annak, aki valamilyen formában érintett a témában.

Arcady 2011.06.10. 13:35:29

Jó akkor közelítsük meg a poszt témája felől:
Sajnos tényleg vannak olyan nagyszülők akikre életveszély rábízni a gyereket. Lehet az csokituszkolás vagy nem megfelelő viselkedés, szülő ellen hangolás. Nagyon örülök hogy te ezt nem tapasztaltad meg, nekem van személyes élményem is. Sajnos azt is látom hogy sok "nagyszülő" magasról tesz a gyerek anyja apja nevelési módszerére olykor még veszélyezteti is a gyereket mert mi baja lehet ha pl az utcán rohangál? Hát sajnálod tőle azt a kis szaladgálást? Mondjuk kiszalad egy autó elé ha nem fogod a kezét. Vagy miért nem engeded fára mászni a 6-8-10 éves kicsit hát nem látod hogy élvezi? aztán ha baj van és leesik kezét lábát töri akkor ki a hibás?
Egyébkét pont az etetés az egyik ilyen sarkalatos pont a szülő már másképp etetné a gyerekét a nagyszülő meg megadna mindent a kiskölyöknek mert az kéri és kényezteteésnek éli meg.
Az nem érv hogy mi is felnőttünk valahogy (néha kész mázli hogy itt dumálhatunk)
Sajnos a posztból nem derül ki hogy mi a konkrét szitu de sok furcsa ember van aki azt hiszi jót tesz közben jobb lenne ha nem is lenne inkább. Van fegyelem mániás nagyszülő is aki egy hangosabb játékért már szájon vágja a kicsit mert ő most nevel.

Szerintem a posztbéli szülő tanácsot kért az itt lévőktől, na azt nem kapott ellenben jól összeugrottak az emberek. Az egyik felének csak pozitív elképzelése van a nagyszülőről mert ezt élte meg, és szemét a szülő. A másik fele akinek csak negatív tapasztalata van az meg "mentené" a gyereket.
Egyébként a posztoló helyzetére a megoldás a gyámhatóság felkeresése és ott ki lehet fejteni hogy mi is a probléma a nagypapával.
Mindettől függetlenül mégis csak az anyja és apja dolga eldönteni hogy akarja ezt a rokont a gyerek közelében vagy sem.

Egyébként te sem a posztra reagáltál hanem azon ironizáltál hogy valaki rendszeresen méri a gyerek vércukorszintjét. Nem tudom ha neked szabad offolni akkor másnak miért nem?

Arcady 2011.06.10. 13:39:01

A fenti szösszenet deee-nek szól.

kakaosbogre 2011.06.10. 13:54:45

"Sajnos a posztból nem derül ki hogy mi a konkrét szitu de sok furcsa ember van aki azt hiszi jót tesz közben jobb lenne ha nem is lenne inkább. Van fegyelem mániás nagyszülő is aki egy hangosabb játékért már szájon vágja a kicsit mert ő most nevel."

Arcady, az ilyen emberekre szokták mondani, hogy inkább ne akarjon jót :-DDD
Sajnos nálunk is van ilyen a családban, és nem lehet beszélni vele. Ha meg is ígéri, hogy nem csinál valamit, a hátunk mögött az első adandó alkalommal megcsinálja. Megpróbálja kijátszani az épp ellenségnek kikiáltott ember ellen a körülötte lévőket. Meg amúgy is az a hozzáállása a dolgokhoz, hogy kétféleképpen lehet őket csinálni, ahogy ő gondolja vagy rosszul. És egyszerűen nem tűri, hogy a családja másképp csinálja, mint ő kitalálta, akár erőszakkal és trükközéssel is keresztülviszi az akaratát. Aztán meg tárja szét a kezeit, hogy de most miért vannak rá kiakadva, ő csak jót akart.

Arcady 2011.06.10. 14:05:41

@kakaosbogre: A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve :D

neduddki21 2011.06.10. 14:24:11

@Fuckup_with_marmelade: Most jutottam csak hozzá, hogy válaszoljak:

"csak arra válaszolj, hogy mondjuk egy 6 éves gyerek szemszögéből (posztoló férje) számít az bármit is, hogy miért nem volt mellette az apja? Nem volt ott és kész. Nem vett részt az életében, nem volt mellette amikor kellett volna."

Csakhogy itt nem az egykori 6 éves gyerekről, vagyis a jelenlegi apáról van szó, hanem az unokáról. Az ő egészséges fejlődéséhez szükség van a nagyszülőkkel való kapcsolatra is.

"Az apuka (nagypapa) megtehette volna, hogy még az unoka megszületése előtt megpróbál teljesértékű tagja lenni a családnak - visszanyeri a bizalmat."

Honnan veszed, hogy nem próbálta meg visszanyerni a bizalmat? Nekem az jön le, hogy egyfolytában azt próbálja, ezért tartja a kapcsolatot, ezért érdeklődik telefonon.

"Nálam a gond akkor is ott kezdődik, hogy valaki erőszakkal próbál láthatást kicsikarni egy olyan családnál, amihez MINDEGY MIÉRT, de úgy tűnik, nem sok köze van. Mindegy, miért nincs. Vagy rendezze normálisan a dolgokat, szerettesse meg magát, vagy felejtős."

Erre utaltam, hogy naiv a hozzáállás. Ugyanis az életben a sorrend általában fordított: akkor kell erőszakkal láthatást kicsikarni, ha azt normális módon nem teszik lehetővé. Senki sem a gyámhatósággal való fenyetéssel kezdi. Erre akkor van szükség, ha a szülők megpróbálják megakadályozni a normális kapcsolat kialakulását. A gond éppen az, hogy NEM TUDJA normálisan rendezni a dolgot, ezért kénytelen a gyámhivatalhoz forulni.
MIért kötelezheti erőszakkal a gymáhivatal? Azért, mert normális módon nem hajlandó a láthatást biztosítani. Lehet, hogy azért képtelen a szerencsétlen nagyszülő normális kapcsolatot kialakítani, mert nem is kap rá lehetőséget. Mindeközben pedig a gyermeknek is érdeke, hogy a másik szülőjével, és annak családjával kapcsolatban legyen.

Fuckup_with_marmelade 2011.06.10. 15:03:42

@neduddki21: Azt írja a posztoló, hogy a gyerek megszületése előtt alig látták a nagypapát (ha jól emlékszem 15 év alatt talán kétszer futottak össze véletlenül?) - tehát nem sikerült kialakítani egy normál viszonyt köztük.

Most meg, hogy ott az unoka, kiköveteli a láthatást, hirtelen jajjdenagyon fontos lett, hogy komoly része legyen az életüknek. Pedig ezek szerint korábban is képes lett volna felvenni a telefont.

Rossz a sorrend.

A gyereknek meg nem feltétlenül érdeke, hogy valaki, akit nem is ismer, aki nincs is jóban a szüleivel, része legyen az életének.

Itt nem tudjuk mi a helyzet, de valami csak ott van a levegőben ami miatt az anyja ezt nem akarja.

(Nálunk is csak a közeli ismerősök értik, hogy miért van az, hogy az egyik nagyszülőre akármikor akármeddig rábízzuk a gyerekeket, a másikra viszont még 5 percre is csak vonakodva - pedig a gyerekek mindkettőt szeretik, mi is jóban vagyunk mindkettővel - viszont pont emiatt a jó viszony miatt a max. 5 perceshez is rendszeresen visszük őket, mert tudjuk, hogy szeretik - otthagyni viszont nem és nem)

neduddki21 2011.06.10. 15:43:15

@Fuckup_with_marmelade: A gyereknek mindenképpen érdeke, hogy megismerje a családját, a nagyszüleit. Soha nem késő elkezdeni a jó kapcsolat kialakítását. Azonban ha eleve elzárkóznak előle, ha zaklatásnak veszik a telefonhívást és a negyedévente történő látogatást, akkor ez nyilvánvalóan nem a nagypapa hibájából, de lehetetlen. A konkrét ügyben sok mindent leírt a posztoló, csak azt nem, hogy hogyan érez a gyerek? Szereti-e a nagyapját? Örül-e a látogatásának? Ebből is látszik, hogy az anyukáról szól a történet, a gyerek érdeke, érzelmei nem sok szerepet játsszanak.

Gyulimali 2011.06.10. 16:08:22

@neduddki21:
...konkrét ügyben sok mindent leírt a posztoló, csak azt nem, hogy hogyan érez a gyerek? Szereti-e a nagyapját? Örül-e a látogatásának? Ebből is látszik, hogy az anyukáról szól a történet, a gyerek érdeke, érzelmei nem sok szerepet játsszanak...
Na, és akkor most képzelj el egy 6 éves gyereket, aki odamegy hozzád, hogy "Hiszen a nagypapa nagyon szeret titeket!"
Pedig a nagypapa kb. úgy utál minket, mint a szart, és bizony egy doboz gyufát sem bíznék rá, nemhogy a gyerekeimet! EZT hogyan magyarázod meg a 6 éves gyereknek? Az a szerencsétlen gyerek még semmit nem tud a világban uralkodó farkastörvényekről. És én úgy érzem, hogy nekem már az is elég büntetés, hogy még él mind a négy nagyszülő, de kb. egyikre sem lehet rábízni az unokákat.
Konkrétan ahhoz a mondathoz, hogy örül-e a gyerek a látogatásnak, pedig az a válasz, hogy örülne neki, de ha a nagyszülő nagyívben tesz arra, hogy én milyen gyereknevelési elveket vallok, sőt. nemcsak tesz rájuk, hanem direkt az ellenkezőjét teszi annak amit kérünk tőlük. És pl. roppant károsnak tartom, hogy nincs benne annyi gerinc, hogy azt mondja a gyerekemnek, "Igen, tudod, én nem szeretem apukádat, és anyukádra is haragszom, mert hozzáment feleségül, pedig én ezt nem akartam" akkor azt a gyerek megértené, mert pontosan összhangban lenne azzal a fagyos légkörrel, amit a nagyszülők varázsolni tudnak, és nem tenné fel az elúőbb említett kérdést.
Az is igaz viszont, hogy ez sem vinné a nagypapát közelebb ahhoz, hogy pl. otthagyjuk náluk a gyereket.
Végül pedig, a történet a fentiek fényében - aholis teljesen meg tudom érteni az anyukát - valóban az anyukáról szól, aki szeretné megkímélini a gyerekét egy olyan nagyszülőtől, aki teljességgel méltatlan arra, hogy az unokáival találkozzon. Senkinek nem kívánom, hogy ilyen helyzetbe kerüljön!

Fuckup_with_marmelade 2011.06.10. 16:13:02

@neduddki21: OK. példa.

Gyereknek rémálmai voltak, stb. stb. Más szülőkkel is beszéltem, hasonló helyzet, sírva oviba menő gyerekek stb. Hamar kiderült, hogy rendszeresség van a dologban - egy bizonyos óvónő munkaideje.

Az óvónőre évek óta érkeztek a szülői panaszok, a legtöbben azt firtatták, hogy miért a gyerekeken vezeti le a magánéleti nehézségeit - az óvoda végül elküldte máshová, hátha ott jobb lesz a helyzet.

A gyerek bőgött, hogy elmegy a hőn szeretett óvónője - az, aki pl. volt, hogy megalázta a gyerekek előtt.

Akkor most mi lett volna a gyerek érdeke?

Az óvónőnek a gyerkőc mindig puszit adott, megölelte és monda, hogy szereti.

Hogyan érzett a gyerek? Szeretni akarta az óvónőt. Akkor és ott ő volt a biztos pont.

Ez jó volt neki? Nem.
Ő ezt fel tudja mérni? Nem.
Mi hergeltük az óvónő ellen? Nem.

Gondolom gyerekpszichológus bevonásával izgalmas dolgok derültek volna ki - mi szerencsére odáig már nem jutottunk el.

Kb. ugyanez a helyzet a családtagokkal is. Az érzelmi zsaroló családtag pl. iszonyatos károkat tud okozni.

A gyerek észreveszi? Nem. A szülő észreveszi? Jó esetben igen.

Persze ez csak egy példa volt, még mindig nem tudjuk, hogy a posztolóéknál mi volt a helyzet.

Nekem még mindig az a bajom, hogy kényszerrel (ld. erőszakkal) nem lehet jó viszont kiépíteni.

Olyankor jön majd a szokásos történet, hogy a kötelező láthatásokkor mindig beteg lesz a gyerek, különórája lesz stb. stb.

kakaosbogre 2011.06.10. 16:31:27

@neduddki21: Van gyereked? Ha nincs, akkor képzeld el most, hogy van. Te vagy a felelős érte, míg kicsi, ő nem ismeri a világot, nem feltétlenül tudja, hogy ki az aki tényleg szeretettel viszonyul hozzá és ki az aki érdekből vagy mert ártani akar neki. Sokszor azzal sincs még tisztában, hogy amit csinál vele egy felnőtt az jó vagy káros dolognak minősül. A szülő viszont igen. Az ő felelőssége, hogy ilyen esetben megvédje.
Ha a nagyszülő vagy bármilyen családtag korábban lelkileg terrorizált, tönkretett vagy fizikálisan, szexuálisan bántalmazott vkit, mondjuk egy gyereket a családban, akkor te szívesen vinnéd hozzá a gyerekedet, mert ugye joga van megismerni? Nem féltenéd egy cseppet sem, hogy vele is ugyanazt fogja tenni és akkor te leszel a felelős, hogy erre alkalmat teremtettél? Kockáztatnád őt egy olyan ember miatt, aki azt nem érdemli meg?

kakaosbogre 2011.06.10. 16:45:38

A gyerek és a káros dolgok: sok olyan dolog van, ami egy gyerek számára borzasztóan élvezetes, de hosszú távon nagyon káros. Írtak már itt az egészségtelen étkezés következményiről, vagy mondjuk bizonyos helyeken nonstop üvöltve megy a TV, a gyerek válogatás nélkül néz mindent, hát arról is született már nem egy tanulmány, hogy milyen durva következményei vannak. Az úton is rendkívül vicces átszaladgálni, amíg nem csapja el egy autó. Vagy az erdőben ismeretlen ízű bogyókat enni kirándulás közben, ami mérgező is lehet.
Egy gyereknek nincs veszélyérzete, nem tud számolni a hasonló dolgok rövid és hosszútávú következményeivel. Ezért vannak körülötte felnőttek, akik tudják, vagy legalábbis illene tudniuk ezeket és felelősségteljesen eldöntik, hogy mi szolgálja a gyerek érdekeit. Az semmiképp, hogy heti 2 kiló csokit egyen vagy napi 8 óra mesét (vagy rosszabb esetben nem neki való műsorokat) nézzen a TVben vagy össze-vissza szaladgáljon egy forgalmas úton. Ha ezt egy felnőtt ember nem képes felfogni, többszöri kérésre sem, az nem elég felelősségteljes, hogy rá lehessen bízni vki más gyerekét (a sajátnak sajnos nincs sok választása, hacsak közbe nem lép a gyámügy). A gyerekért elsősorban a saját szülei a felelősek, ha bármi gond van, ők viselik a következményeket, ezért joguk van bizonyos határokat szabni és meghatározni az alapszabályokat.

neduddki21 2011.06.10. 17:50:41

@Gyulimali: @kakaosbogre: Valóban személyeskedni akarsz? Hogy jön ide az én gyerekem? Egyébként három van, ezen kívül családjogi ügyvédként 20 éve ehhez hasonló ügyekkel foglalkozom nap mint nap. A konkrét esetben sem fizikális, sem szexuális bántalmazás nem merült fel, a 2 kg csokiról és 8 óra meséről nem is beszélve, így értelmetlen maga a kérdés felvetése is. Egy biztos: általában azok a szülők ártanak a legtöbbet, akik azt hiszik, hogy náluk van a böcsek köve, csak ők tudhatják, hogy mi a jó a gyereknek és fel sem merül bennük, hogy esetleg másképp is lehet. Sokféle gyerek van, ami az egyiknél jól működik, a másiknál esetleg nem, sőt kárt okoz. Semmi baja nem lesz a gyereknek attól, ha néha kizökken az otthoni rendből és uram bocsá' több csokit eszik, vagy hosszabb ideig néz tévét, vagy tovább lehet fenn, mint egyébként.

neduddki21 2011.06.10. 17:52:05

@neduddki21: Bocs, a választ kakaosbogrének szántam.

kakaosbogre 2011.06.10. 18:14:12

@neduddki21: Kérlek olvasd már el a posztot még egyszer!!! A hölgy SEMMI konkrétumot nem írt le azzal kapcsolatban, hogy miért nem szeretnék, hogy a nagypapa találkozzon az unokával. Mellesleg említette meg, hogy az apukával sem törődött és egy ideje zaklatja őket telefonon. De a tényleges okokat nem írta le. Akkor te mégis miről beszélsz??? Attól, hogy családjogi ügyvéd vagy, nem ismered ezt az esetet, ismétlem, nem tudhatod, hogy a nagypapa mit tett vagy nem tett, ha csak nem te vagy a posztban szereplő egyik érintett fél. Miért is jelented ki biztosra, hogy semmilyen bántalmazás nem történt?
A nagyszülők általában jobban kényeztetik az unokákat, mint az szülők. Ezzel nincs baj, ha ésszerű határok között csinálják. Ha a gyerek valamivel többet tvzik, csokizik, vagy tovább van fent, azzal általában nincs is gondja a szülőnek. De azért nézd már az arányokat.... Itt senki nem azt mondta, hogy a szülő megszab minden egyes apróságot és azt kötelezően követni kell a nagyszülőknek. Hanem ha kérek 1-2 apróságot (azonkívül amúgy is azt csinál, amit szeretne), akkor azt tartsa már tiszteletben és ne csinálja direkt az ellenkezőjét. Ahogy én is tiszteletben tartom az ő életét.
Vannak olyan családok is, ahol heti többször van a gyerek a nagyszülőknél. Ott sokkal problémásabb, ha a nagyszülők rendszeresen durván eltérnek a gyerek normál napi szabályaitól és napirendjétől. Azért azt te is elismered, hogy heti 4 nap 2 kiló édesség, vagy több órányi Való világ és Mónika show pl. nem kifejezetten jó egy 4-5 évesnek és ott már azért jogosan jegyzi meg a szülő, hogy talán ezt azért ne.....
Ha te a gyerekes kommentemet személyeskedésnek vetted, akkor nem igazán értem. Én ott egy szituációt vázoltam fel, amit kértem, hogy gondolj végig szülőként. Ezért kérdeztem, hogy van-e gyereked, mert ha igen, akkor egyszerűbb, ha nem akkor meg kértelek, hogy képzeld el, hogy van és akkor mit te tennél egy ilyen szituációban. Nem tudom, hogy ebben mégis mi volt a személyeskedés....

kakaosbogre 2011.06.10. 21:36:32

@neduddki21: Ha te családjogi ügyvédként dolgozol már ennyi ideje, akkor te meg tudnád válaszolni jogi szempontból is a posztoló kérdését. Mert ő igazából azért írt ide.
"A Zugügyvéd az alábbi ügyet nem minősíti, mindenkinek jogában áll a jogait érvényesíteni, ezen nem szabad kiakadni. Viszont ennél érdekesebb, hogy miből áll valójában a nagyszülői láthatási jog, és milyen úton lehet érvényesíteni?"
Mert erről eddig kevés szó esett, pedig eredetileg ez a téma és jó lenne egy ilyen területen jártas véleménye.

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2011.06.10. 22:45:58

Kedves Rita (posztoló)!

Nem értem kristálytisztán a tényállást.

Ti egy leszbikus pár vagytok, a párod szült egy gyereket, akinek a biológiai apja (nyugodjék!) meghalt, és a nagyapa "zaklat" benneteket a gyerek láthatási jogával visszaélve, holott már a gyerek apját, a párod gyerekének biológiai apját se látogatta 6 éves kora után (habár a gyerektartást rendesen fizette)???

Nagyon eltájoltam magam, vagy tényleg ilyesmi a helyzet?

isti77 2011.06.11. 13:24:22

@_drc_: ez áll a posztban: "két fia van/volt - a párom öccse sajnos már nincs köztünk..."
Tehát a leszbikus pár teóriája megdőlt, bármennyire izgatja a fantáziádat, Rita párja bizony férfi.
Azt, hogy miből gondolod, hogy a biológiai apja elhunyt, és ő csak nevelőapa, szintén csak te tudhatod.

Fuckup_with_marmelade 2011.06.11. 13:25:12

@_drc_: Ez tíz pontos - megosztanád légyszi velünk a logikai levezetés menetét? Egyszerűen önerőből képtelen vagyok rájönni, hogy jött ez ki :)

BaradlayR 2011.06.15. 02:46:06

Nagypapát elhagyta a nagymama és kizárta az életükből. Nagypapa nem akart harcolni, inkább beletörődött, így apuka és a nagybácsi apa nélkül nőttek fel. Nagypapának régóta lelki terhet jelent ez. Az unokával nem akarja megismételni, ezért a végsőkig elmegy.

BaradlayR 2011.06.15. 02:58:47

@Blogger Géza:
Jól látod, az egyik szereplő neurotikus.

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2011.06.15. 19:28:34

@isti77:
nos a szoros nyelvtani értelmezés szerint "két fia van/volt - a párom öccse sajnos már nincs köztünk..." -- tehát lányokról szó sincs, azt tehát tudjuk, hogy két fia volt, de hogy hány lánya van vagy volt, azt nem tudjuk.

@Fuckup_with_marmelade:
mindig mondták, hogy egyszer visszaüt majd a sok leszbipornó, de hogy pont itt, arra nem számítottam... =)
süti beállítások módosítása