Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Elsumákolt sértetti jogok

2010. július 29. - zugügyvéd

A Zugügyvédet is érdekli, mit lehet tenni, ha a rendőrség „elfelejti” a sértettet értesíteni az olyan eljárási cselekményekről, amin jogosult részt venni.

 


Szia Zugügyvéd,

Három hónapja sértettként  feljelentést tettem gazdasági titok megsértése bűncselekmény miatt. A feljelentést postán adtam fel a BRFK Gazdaságvédelmi Osztályának címezve. Azóta semmilyen értesítést nem kaptam az eljárás megindításáról, nyomozati cselekmények megindításáról. Milyen jogaim vannak, mint sértettnek? Mivel az ügyszámot sem tudom, fogalmam sincs hogy induljak e, amikor telefonon érdeklődtem, elhajtottak, azt mondták, majd ők értesítenek, ha akarnak, és nem kötelesek információt adni nekem.

A Be-ben azt találtam, hogy az eljárási cselekményeknél jelen lehetek, de hogy legyek jelen,
Ha nem értesítenek róla?

51. § (1) Sértett az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette.
(2) A sértett jogosult arra, hogy
a) - ha e törvény másképp nem rendelkezik - az eljárási cselekményeknél jelen legyen, az eljárás őt érintő irataiba betekintsen,
b) az eljárás bármely szakaszában indítványokat és észrevételeket tegyen,
c) a büntetőeljárási jogairól és kötelességeiről a bíróságtól, az ügyésztől és a nyomozó hatóságtól felvilágosítást kapjon,
d) e törvényben meghatározott esetekben jogorvoslattal éljen.
 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr852185188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nick Leeson 2010.07.29. 18:44:34

Te tényleg azt hitted, hogy fognak egy levélben beadott feljelentéssel foglalkozni?
Jó reggelt!

Karipapa01 2010.07.29. 19:31:41

@az aki: Igen, tényleg azt hiszi! De miért is ne hihetné. Hiszen, ha nem utasítják el a feljelentését, gyakorlatilag annyit jelent, hogy elfogadták. Ellenkező esetben értesíteni kellene a feljelentőt (akár előre elkészített formanyomtatványon akár szórólapon), hogy a hülyeségeivel mennyen a p...-ba! Ennyit azért egyébként megtehetne a HIVATAL annál is inkább, hogy ne lehessen panaszkodni egy ilyen nagyon kiemelt és korrekt blogon.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.07.29. 19:59:28

én email-ben tettem panaszt egy viszonylag egyszerű ügyben és simán foglalkoztak vele. igaz, vagy 40 napba telt míg válaszoltak (akkor is elutasították) de érdemben foglalkoztak a dologgal.

meg is lepődtem.

Pilotax 2010.07.30. 15:01:59

Tapasztalataim szerint a rendőrség, de a bíróság is szereti sokszor a saját szája íze szerint értelmezni az eljárási szabályokat. Ha szóvá teszed akkor jó esetben elhajtanak mint a legyet, rosszabb esetben kibaltáznak veled, megbírságolnak szívatnak stb.. Sajnos ez rendszeres és mindennapos tapasztalatom.

Tardigrada 2010.07.31. 20:31:24

Egy sértett a nyomozás során kizárólag a szakértő meghallgatásánál, a szemlén, a bizonyítási kísérletnél és a felismerésre bemutatáson lehet jelen. De sürgősség esetén még az ezekről való értesítése is mellőzhető. Az iratok közül pedig csak a szakvéleményt tekintheti meg főszabályként. Ha pedig a sértett egyben a feljelentő, akkor a nyomozás megindításáról nem kap értesítést, de ha felfüggesztenék vagy megszüntetnék az eljárást, akkor kap értesítést. Vagyis a fentiek alapján folyik a nyomozás jelenleg, és nem volt olyan, amiről értesítést kellett volna kapnia a sértettnek. Senki nem sértette a jogait.

sajna 2010.08.01. 10:10:59

A helyzet az, hogy én is tettem bejelentést egy rendőr parancsnok ellen!

Az igazam csak annyiban testesült meg, hogy vizsgálat indult ellene, amiben be is bizonyosodott, hogy személyemet jogtalanul és indokolatlanul alázott, és fenyegetett meg.

A szabálysértő, illetve utána bűncselekményt elkövető személy pedig futni hagyta!

Az egész ügyet elkenték, és semmiféle eljárási határozatot nem kaptam, a mi napig, hogy az ügyeletes parancsnokot valamilyen büntetésben részesítették volna!

Ez van!

De tapasztalatból tudom, hogy nekem a látókörében, bármilyen kicsi szabálysértésnek tűnő dologban rám utaznak a beosztottjai, közben a végén azért nem tudnak büntetni, mert tudom igazolni az ellenkezőjét.

Persze, körülöttem bárki akármilyen valóban szabálysértést elkövethetnek, azokra rá sem néznek.

És emiatt nekem, a szabályokat nagyon pontosan, tűrő határ nélkül be kell tartanom, ameddig még őt nyugdíjba nem küldik.

Mert több mint egy éve, hogy ez történt próbál fogást találni!

A tanácsom az, hogy hiába sértett az ember, ha ilyen szituációba kerülnék, újra akaratomon kívül, a rendőr ha védelmére kel a bűnelkövetőnek, akkor én kérek bocsánatot.:(((((

Mert a hatalommal felruházott embereknek mindig igazuknak kell, hogy legyen!!!!!

Iustizmord 2010.08.01. 18:31:20

tetszik írni egy levelet a rendőrségre h tájékoztassák hogyan áll az ügy.

és meg fogjá írni hogy a nyomozás folyik. ennyi.

vadibandi 2010.08.04. 15:05:16

Nekem az tetszik, amikor jön egy értesítés, hogy nyomozati cselekmény lesz/volt, de persze semmi arról, hogy mi az a nyomozati cselekmény, de legalább az értesítés letudva.

Sics68 2010.08.10. 21:35:05

Üdv!

@vadibandi:

Látod ezért nem lennék én jó jogász: iszonyúan fel tud dühíteni az igazságtalanság, az ilyen tisztességtelen, becstelen eljárások...

Sics
süti beállítások módosítása