Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Privát szex klub és a közösségi profil

2010. június 08. - zugügyvéd

Fura, mennyire nem nyilvánvaló, hogy a közösségi oldalakról leszedett és illegálisan felhasznált képek nemcsak személyhez fűződő jogokat sértenek, hanem közvádas bűncselekményt is megvalósítanak.


Kedves Ügyvéd úr!

A Tutti Frutti Party szexmagazin főszerkesztő helyettese vagyok, és a következő esettel szembesültünk a minap.

Van egy olyan oldalunk, ahová amatőr beküldők feltölthetik a szexelős fotóikat. Általában a beküldők arca ki van takarva ezeken a fotókon.

Az alábbi esetben is így történt: egy amatőr pár kitakart arcú szexelős fotókat küldött nekünk, mi pedig kitettük az oldalunkar a Privát Szex Clubra.
De egy nap azt tapasztalták, hogy a Napiszar.com oldalon megjelent egy bejegyzés, ahol a Privát Szex Clubról leszedett szexelős, kitakart arcú fotó mellé belinkelték a pár iwiw profilját, illetve az iwiw-ről is szedtek le fotókat a párról. Ezen kívül arra buzdították a Napiszar.com olvasóit, hogy árasszák el becsmérlő üzenetekkel ezt a párt. (Ez egyébként meg is történt, a pár onnan fedezte fel, hogy kint vannak a Napiszar.com oldalon, hogy az iwiw postaládájuk tele volt gyalázkodó levelekkel)

A fenti eset óta nyomon követem a Napiszar oldalt, és észrevettem, hogy ezt a ziccert gyakorta eljátsszák, azaz meztelen fotók mellé belinkelik az illető iwiw, myvip vagy facebook profilját.

Érdekelne, hogy ügyvédi szemmel van-e szabálytalanság az ilyen ügyekben, illetve milyen jogokkal rendelkeznek azok az emberek, akik például amatőr házi szexelős fotókat küldenek be magukról? Védi-e őket bármi?

Válaszát előre is ksözönöm!
Üdv:
W. A.

Tutti Frutti Party főszerk.helyettes
 

281 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr192066170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispista 2010.06.08. 17:48:12

A linkelés mióta bűncselekmény?
Zugügyvéd megint hülye.

zugügyvéd 2010.06.08. 17:52:22

@kispista:
"illetve az iwiw-ről is szedtek le fotókat a párról."

Rejtélyes 2010.06.08. 17:55:52

Attól a pillanattól kezdve, hogy netre bárhogy felkerül egy kép, onnan semmi jog nincs rá :) Mármint ember legyen a talpán, hogy ha meg tudja találni az összes másolatot, ami az idő előrehaladtával exponenciálisan nő :)

Talán a kikerüléstől számított 10-20 percig még van esély, hogy nem szedik le sokan...

petya.bacsi 2010.06.08. 17:56:25

@kispista: iwiwről és szexoldalról - a legtöbbször benne van a felhasználási feltételben - nem lehet leszedni képeket, vagy pl. liveshow-ból képeket kipakolni.

Bár én még nem hallottam olyanról, hogy emiatt valakit is megróttak volna.

virus 2010.06.08. 17:56:54

Mindjárt megsajnálom őket :)Van ilyen :)

Amúgy nem tudom miért hiszi egy két iq harcos azt, hogy egy fej kitakarás elég :)

mohóka 2010.06.08. 17:57:17

Tehát: ha csak két linket tesz egymás alá az törvényes, ha a két linkhez tartozó fotót, az már bűncselekmény?

Ha valamit a netre feltöltök (nem jelszavas, bárhonnan hozzáférhető oldalra) akkor onnantól verjem pofán azt, aki jobbklikk? Ez nem az oldal dolga lenne?

Káposztakukac 2010.06.08. 17:57:46

@kispista: az nem, de a becsületsértés például az. meg amikor a magánlevelezést kirakják, az is btk. kategória... ez a napiszar egyébként félelmetesen primitív egy oldal, feljelentést kell tenni, aztán majd nem röhögnek annyira, ha éjjeli 3-kor kopognak a rendőrök lefoglalni a számítógépet...

virus 2010.06.08. 17:59:09

Itt a legnagyobb bibi a fájó igazság :)

Jack__Bauer 2010.06.08. 18:00:13

Egyáltalán nem nyilvánvaló, esetleg lehetett volna vonatkozó jogszabályra is hivatkozni...
Egyébként aki annyira sötét, hogy gyakorlatilag ugyanazzal a háttérrel küld be amatőr szexelős képet, amivel az iwiwre is feltölt mindenki által hozzáférhető profilképet, az mondhatni megérdemli. Nem is beszélve azokról akik eleve az iwiwre töltenek fel "nem túl előnyös" képeket, majd hőbörögnek, amikor ez megjelenik a napiszaron\subbán\egyéb fikablogon.
Egyetlen kivétel van: ha az illető volt barátja\barátnője küldi be a fikablognak a képet...

Brawn1 2010.06.08. 18:02:10

Talán nem kéne kúrós képeket feltenniük embereknek magukról a netre. Mert szívás is lehet belőle. Én láttam azokat a képeket erről a két szutyok alakról, simán megérdemelték, hogy a Napiszar közzétette az adatlapjukat. Máskor majd elgondolkodnak azon, hogy megéri-e nyilvánosan baszni. Jogilag meg lószart se tehetsz, ugyanis a Napiszar és a többi hasonló oldal is amerikai szerveren van, és ott ez nem számít bűncselekménynek, úgyhogy jól megszopták.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.06.08. 18:02:55

@Káposztakukac: A szerver kinn van az USA-ban.
Szoval a lefoglalos moka nem megy.
Max azert lehet elerni, hogy kint leallitsak a szervert.

Amugy miert nem fogjak mar fel az emberek, hogy minnel kevesebb informaciot KELL megosztani masokkal a neten?
Legyen az kep, nev, cim, maganelet stb.

Girhes Joe 2010.06.08. 18:03:57

@petya.bacsi:
de itt ha jól értem nem arról van szó, hogy kimásolták a képet az iwiwről és nyilvánosságra hozták, hanem csak belinkelték az illető _saját_maga_által_nyilvánosságra_hozott_ adatlapját, mint a "subba szív iwiw" meg még sokan mások is csinálják.

Egyébként meg aki szexképeket küld be magáról egy újságba, vagy tesz ki a netre, az magára vessen, aki ráadásul mindezt beazonosíthatóan teszi, az halmozottan hülye. Amihez persze joga van, de nem érdemel jogi védelmet szerintem.

Káposztakukac 2010.06.08. 18:08:35

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: aha, a rendőrség viszont nem azt nézi, hanem a hozzáférések alapján beazonosított adminisztrátor gépét szépen lefoglalja...aztán majd 1-2 év múlva talán méltóztatnak visszaadni. egy másodpercig se hidd azt, hogy az ma még akadályt jelent, hogy egy másik országban bérelsz szervert.

Hümüzhümümüz 2010.06.08. 18:16:40

Szerintem addig röhögnek a puruttyára, napiszarra járók, amíg ki nem kerülnek Ők is. :D

Puruttyát szoktam nézegetni és szerintem a "pózolj" rovatba gyakran tök egyszerű, semleges képek kerülnek ki, amelyek se nem viccesek, se nem megbotránkoztatóak.

Ebben az esetben pedig a pár egy picit tufa, de biztos némi anyagi ellenszolgáltatásért készítették a home videót (elnézve szekrénysoruk minőségét).

kigyurt álat 2010.06.08. 18:19:08

a mondás úgy szól, hogy aki kupiban dógozik, az ne csodálkozzon, ha megbasszák.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.06.08. 18:28:39

Megnézném a nagypofájú okostojásokat, akik nyomják itt a "minektettefel, hehehe" szarságot, hogy ha ellopnák mondjuk a kocsiját, mennyire örülne annak, ha sűrűn kioktatnák őket, hogy "de hát a kocsikat el lehet lopni, mindenki tuggya!"...
Attól, mert technikailag megoldható egy (fél)publikus helyen lévő kép lemásolása és más helyen való leközlése, attól még illegális. Semmilyen formában nem érv, hogy "minektettefel"... persze, aki óvatos és nem exponálja magát, kevesebb eséllyel jár így, de akinek meg igénye van rá, annak legyen meg a joga, hogy saját maga határozza meg, mi történhessen a képeivel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 18:29:30

@kigyurt álat:
ez igy van
pont ezt akasrtam mondani
a kozszereploknek is tobbet kell elviselniuk
aki kiteszi a netre a dugasat az ne karattyoljon

Káposztakukac 2010.06.08. 18:36:35

@hagyma: nem vállalta fel se az arcát, se az identitását a képekhez. innentől kezdve a napiszar stábja a ludas.

ajajajjjjjj 2010.06.08. 18:38:39

így jár, aki kamera előtt baszik, a két idióta meg még be is küldte a képeket:)))))))))))))))))))) legyenek rá büszkék:)

barkacsolj · http://barkacsolj-velunk.blog.hu/ 2010.06.08. 18:44:42

@Káposztakukac: Akkor miért nem történt ez ügyben semmi? Biztos hogy nem egy feljelentést tettek már.

Káposztakukac 2010.06.08. 18:48:58

@barkacsolj: miből gondolod, hogy biztos? azért javarészt elég egyszerű emberekkel basztak ki, na meg szerintem sokan annyira szégyellik, hogy ott szerepelnek, hogy inkább nem is kapcsolják be a rendőrséget.

2010.06.08. 18:54:51

én eleve nem vágom a neten a szerzői jogot sem. ha egy fotót valaki kitesz egy oldalra, és mondjuk odaírja mellé, hogy minden jog fenntartva (ami azt hiszem az alapértelmezett), utána én ezt a képet megnézem, ez gyakorlatilag úgy történik, hogy a böngésző fogja a fotót és lemásolja a gépemre, majd megmutatja. tehát amint megnéztem, már el is követtem a lemásolást... most akkor mi van?

barkacsolj · http://barkacsolj-velunk.blog.hu/ 2010.06.08. 18:55:08

@Káposztakukac: Csak feltételezem. Igen, egyrészt egyszerű emberekkel, de elég régóta megy már, nem kevés emberrel szúrtak ki. Nem hiszem hogy nem volt 1-2 aki felnyomta őket.

Gery04 · http://dailyerotic18.blog.hu/ 2010.06.08. 18:56:25

Ez egy érdekes ügy! - és sok ilyen van.... ez ember függő.... hogy ezt ki hogyan reagálja le.... szerintem itt is a pont.... és ott is..... 1-1 :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.08. 18:57:09

@Before: azért ez nem igazán helytálló párhuzam.

Általában személyt sértő tartalom _nyilvánosságra hozó_ját bünteti a törvény, de itt a képek közül csak az aktusról szólók alkalmasak arra, hogy személyeket dehonesztáljanak, aminek a nyilvánosságra hozóik saját maguk voltak.

Nem az az érdekes, hogy a napiszaron vagy a puruttyán mit tud a tömeg elolvasni, hanem hogy vajon hogy jött rá bárki arra, hogy az iwiw profil oda tartozik. Amennyiben ehhez szükség lett volna privát információra, megint egyértelmű lenne a helyzet, csakhogy tudomásunk szerint nem volt szükség.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.08. 18:58:02

@Rhythmeen: nem mondhatod, hogy te csináltad. Ez a _szerzői_ jog.

Égbekiáltó 2010.06.08. 19:00:25

Itt nem is a szerzői jog megsértése a legfontosabb, hanem az, hogy "Ezen kívül arra buzdították a Napiszar.com olvasóit, hogy árasszák el becsmérlő üzenetekkel ezt a párt." Na erre vajon mi szükség volt? Nem elég ha leleplezték őket?

Liquid_Night 2010.06.08. 19:04:32

Nemcsak a napiszar, hanem a puruttya is nagy örömmel játszik ilyeneket...

Kíváncsi lennék, mi lenne, ha az ő szerkesztőik személyazonosságát fednék fel?:) Biztos lenne pár durcás emberke:)

Ha a blog olvasói között van, aki pozíciójánál fogva képes ilyen adatok megszerzésére, kérem ne fogja vissza magát:)

Káposztakukac 2010.06.08. 19:09:31

@barkacsolj: én egészen a múlt hétig nem is ismertem az oldalt, pedig meglehetősen web 2.0-re hangolt embernek tartom magam. lehet, hogy ez az oldal a tizenévesek körében ismert, de azért nem csak belőlük áll a világ.

barkacsolj · http://barkacsolj-velunk.blog.hu/ 2010.06.08. 19:17:39

@Káposztakukac: Igen, a tizenéveseké.
Nem egyszer jött már be levél, hogy anyuci apuci tudomást szerzett arról hogy a gyerekük hol, és miként szerepel.
Ők szerintem simán megtették amit kellett hogy a gyerekük lekerüljön onnan. Legalábbis normális szülő ezt tenné :)

Straight 2010.06.08. 19:18:38

@Before: A minektettefel érv de nem menti fel a napiszart.

Straight 2010.06.08. 19:23:54

Amúgy meg egyik haveromat is kirakták egyszer. Írt nekik egy e-mailt hogy bíróság rendőrség irgumburgum és pár óra alatt le is szedték az összes képek kivéve a kommentelők hozzászólásait.

Káposztakukac 2010.06.08. 19:28:39

@Vlkolak: nem osztja meg. csak az iwiw közössége számára osztja meg, nem a www egészének.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.06.08. 19:35:30

@flugi_: a parhuzamom lenyege: attol, hogy valami torvenysertest konnyen el lehet kovetni, az nem mentesiti az elkovetot a tette kovetkezmenyei alol. Meg egyszerubbre forditva: nem azert ne looj, mert nehez, hanem, mert tiszteled a masik tulajdonat.
Tetszik, vagy sem, az internetes jelenlet egesz jol van szabalyozva torvenyileg, csak eppen technikailag leheteten az ellenorzese es betartatasa. (Tavaly peldaul eleg nagy felhaborodas volt gasztroblogger-korokben, mert nehany receptgyujto oldal sajatjakent emelt at komplett irasokat, kepekkel egyutt. Raadasul a kepekrol levagtak a vizjelet, tehat a lopas teljes mertekben szandekos volt. Ez is hasonlo kategoria, bar teljesen eltero az eset. A legszebb benne persze a lopason ert oldalak reakcioi voltak, a nyegle leszaromtol a konkret kurvaanyazasig terjedt a skala.)

@Straight: pont ezt mondom en is. Teljesen irrelevans "erv"
a temaban, hogy minek tette fel.

A napiszarnak amugy nagyon talalo a neve, valoban az internet pocegodre az oldal. De nem az atemelt (es gyakran valoban vicces-necces-szanalmas) tartalom miatt. Hanem a szekesztok es a kommentelok zsigerien primitiv megnyilvanulasai miatt. Ritka szanalmas szarcsomok gyulekezete.

2010.06.08. 19:35:52

Az alapveto gond ezzel a kovetkezo.
A kozossegi oldalak adatvedelmi nyilatkozatanak elfogadasakor elfogadod a site adatvedelmi nyilatkozatat. (pl iwiwnel hogy te szemelyes adatokat juttatsz a szolgaltato adatbazisaba, es o ezt bizonyos elveknek megfeleloen kezeli). A nagyobb baj, hogy te, mint latogato hozzafersz ezekhez az adatokhoz, es onnantol kezdve Te mar azt kezdesz az igy megszerzett adatokkal, amit akarsz. Rad nem vonatkozik az adatvedelmi nyilatkozat, hiszen te azt nem "irtad ala", mivel nem rendelkezik arrol, hogy az ott talalt adatokat milyen esetben hasznalhatod fel ( pl. kep lementese, es utana mit kezdesz a keppel, vagy a tovabbi informaciokkal).
Innentol kezdve a kepek mentese es esetleg publikalasa nagyjabol legalis.
(Hiszen ennek csak egy pontos adatvedelmi rendszer szabhatna nagyjabol gatjat)
Jelen hatalyos rendelkezesek, es megoldasok mellet az egyetlen modszer arra, hogy elkeruld a hasonlo visszaeleseket ( akar azt, hogy a ceg HR-je leprofilozzon felvetel elott) ha nem osztasz meg olyan informaciot, kepet, adatot magadrol, amit nem latnal szivesen mondjuk egy ujsagban.
Perelni nem lehet, illetve lehet, de sajnos felesleges, hiszen mind a szerzok, mind a "tolvajok" szemelyet lehetetlen kideriteni. A szerverek lefoglalhatatlanok.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.08. 19:47:44

@Before: de ez még mindig nem jó párhuzam, amit leírsz, az egy szerzői jog sértés (sajátjaként kirakni más által gyártott tartalmat), a post meg nem ilyen. Senki nem állította a napiszaron, hogy ez saját tartalom lenne. Ha csak linkelés történt volna a szerzői jogok teljeskörű tiszteletben tartása mellett, akkor is megmaradna a probléma.

A probléma a dehonesztálásra alkalmas anyag nyilvánosságra hozása. Ezt pedig önszántukból tették, mivel (tévesen) nem számoltak a következményekkel.

xstranger 2010.06.08. 19:52:05

@olvasgato: Regisztracional tuti egyet kell ertened a felhasznaloi feltetelekkel, utana meg csak login utan lathatsz vedett tartalmat.

Káposztakukac 2010.06.08. 19:52:51

@Before: "A napiszarnak amugy nagyon talalo a neve, valoban az internet pocegodre az oldal. De nem az atemelt (es gyakran valoban vicces-necces-szanalmas) tartalom miatt. Hanem a szekesztok es a kommentelok zsigerien primitiv megnyilvanulasai miatt. Ritka szanalmas szarcsomok gyulekezete. "

na igen, ez az, amivel maximálisan egyet tudok érteni. nem lepne meg, ha valami pattanásos 15 éves lenne a szerkesztő, aki erre onanizál.

@flugi_: feltettek képeket az identitásuk leplezése mellett. ezzel szemben a napiszarosok szándékosan hozzárendeletek a képekhez egy identitást a saját szórakozásuk érdekében.

Tonuz 2010.06.08. 19:55:31

Annyira nem nyilvánvaló, hogy nem is az.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.06.08. 19:57:38

Nevetséges szarság, hogy kirakok magamról két nyilvános helyre két dolgot, és ezt a kettőt egymás mellé rakni bűncselekmény. Ilyet is csak jogász találhat ki.

Káposztakukac 2010.06.08. 20:01:51

@Zigomer Trubahin: te meg gondolom a napiszar célközönsége vagy, ilyen intellektussal.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.06.08. 20:03:47

@flugi_: a kepeket publikalok egy adott feltetelrendszerben, adott szabalyok kozott teszik fel a kepeiket. A szandekuk alapvetoen a helyben torteno publikalas, ami egy (relative) zart kort feltetelez.
Ha szandekukban allna a napiszarra tartalmat feltolteni, akkor megtennek, de ha nem, akkor az onrendelkezesi joguk serul az engedely nelkuli publikalassal.
Ami meg ennel is neccesebb, az a rejteni szandekozott identitas feltarasa. Ha en "farturo bika" alneven szeretnem kielni valahol bizonyos vagyaimat, akkor semmikepp nem lehet jogszeru kinyomozni es nyilvanosan kozolni, hogy "farturo bika" tulajdonkeppen Kovacs 13 Janos, alsomocsoladi lakos. Meg kozszereplok eseteben is neccesnek gondolom, egyedul akkor tartom valamilyen szinten indokolhatonak, ha a kozszereplo a koz felett gyakorolt hatalma, illetve befolyasa eles ellentetben van a maganeletben mutatott viselkedesevel (lasd meg Helota gecik).

lionking 2010.06.08. 20:16:02

Valóban, az iwiw zárt közösség, csak meghívóvallehet regisztrálni, és csak regisztrált felhasználók láthatják - egyéb tiltás hiányában- a reglapokat.
Az onnan kimásolt képek valóban kimerítik a személyiségi jog megsértése tényállást, mivel zárt közösségi oldalon osztotta meg és nem nyilvánosan.
Szerintem ha bevállalna egy próbapert, tuti nyerő lehetne a napiszar ellen.
Megsértette a személyiségi jogaikat a napiszar.
Persze mit is várunk el egy olyan oldaltól, aminek ez a nava?

Nem a subba védelmében, de oda csak linket tesznek, és így csak olyan láthatja a reglapokat és a képeket, aki amúgyis regisztrált, csak épp hogy eddig nem vette észre hogy ott van ilyen :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.06.08. 20:16:38

Csak mellekesen hozom fel, mert kozvetlenul nem ide kapcsolodik. Par eve megtiltottak a szemelyi szam alkalmazasat, mint altalanos celu egyedi azonositot. Ennek az oka nagyon egyszeru volt: a kulonbozo adatbazisok kozotii egyszeru megfeleltethetoseget akartak kivenni a rendszerbol. Magyaran ha en egy bankhitelt veszek fel, ahol meg kell adnom a szemelyi szamomat, annak alapjan mondjuk ne lehessen hozzaferni az orvosi adataimhoz. Ez persze csak egy veletlenszeru pelda, de a lenyeg jol latszik: mindenkinek joga van korlatozott koru identitassal felruhazni magat (nyilvan a torvenyessegi hatarok betartasaval), es ezen identitasok szuverenitasat megtartani.
Tehat a kedves kommentelo NEM hozhatja ossze ket "nyilvanos" adatbazis identitasait, mert azok az identitasok a letrehozoik tulajdonaban allnak.

anyadmajma 2010.06.08. 20:28:29

Hát, megnéztem én is, meg beleolvastam pár kommentbe. Szerintem csak olyan irigykedő, 10 centis farkú, otthonrejszoló retardált barmok írtak, akik méltán nevezhető az internetes társadalom söpredékének. Nem a tévé híradóban mutogatták maguk. Mit szólnának hozzá, ha felvonultatná valaki az összes olyan embert egyszerre nekik valaki, akik megdugták az anyjukat, és elmesélnék, hogy jó volt- vagy nem? Mert voltak, gondolom, csak nem kíváncsi rá az ember, meg gondolom az anyukája sem azért tette, hogy majd a kisfia büszke legyen rá, vagy mert prosti volt, hanem mert akkor épp úgy érezte, ez így jó.

Jogilag meg asszem teljesen fedi amit @Before: és @lionking: az előbb írt. Az iwiw-ről leszedett képek olyanok jogilag, mintha az otthoni fényképalbumból lopnák ki. Szóval, megérné a próbaper, csak kell hozzá egy ügyvéd, aki elvállalja, leginkább sikerdíjért, mert azért ma nálunk kétséges történet a bíróságokat figyelembe véve.

Punxsutawney Mormota 2010.06.08. 20:31:19

@Káposztakukac: A csibefasz.com szorosan a nyomában van :)

Gagrin 2010.06.08. 20:31:43

iwiw-es gyalázkodók ellen szerintetek mennyire megoldás a szép kis "jelentem" gomb?
Van valakinek tapasztalata ebben?

Punxsutawney Mormota 2010.06.08. 20:36:20

@petya.bacsi: Remélem, hogy a posztoló is olvassa a válaszomat.
Pár hónapja hvg.hu pert vesztett, mert egy közéleti szereplő nem járult hozzá, hogy egy cikkben, amelyben szereplő volt fotót tegyenek közzé róla. A hvg.hu szerkesztői úgy gondolták, hogy ha az iwiw-ről letöltenek egy fotót, abból nem lehet gond. Lett. És - azt hiszem - jogerősen pert vesztettek. Az indoklásában a bíró az iwiw adatvédelmi feltételeit citálta.

A baj csupán az, hogy a napiszar nem a hvg.hu, akik megtalálhatók, elővehetők és perelhetők. És akik meg is jelennek ügyvédekkel felszerelkezve, majd eleget tesznek a bíróság ítéletének.

2010.06.08. 20:39:36

Mielőtt valaki kitesz _bármit_ a netre, többször is gondolja meg, hogy valamilyen formában ez okozhat-e neki kellemetlenséget, vagy zavarja-e, ha visszaélnek vele. Tök mindegy mit mondanak erről a jogszabályok, meg az alkotmány, ugyanis a legtöbb esetben fizikai lehetetlenség, hogy a végén kárpótlást vagy elégtételt kapjon.

Punxsutawney Mormota 2010.06.08. 20:46:08

Néhány általános gondolat:

Tényleg rengeteg idióta van a mai társadalomban, akik minden hülyeséget feltöltenek magukról a netre és bele sem gondolnak a konzekvenciákba. Itthon is egyre több hr- és egyéb vezető ellenőrzi a hozzájuk jelentkezőket az iwiw-en és facebook-on. Nem biztos, hogy jó fényt vett az állásra jelentkezőre, ha tele van olyan fényképekkel, amelyen márvány részegen dülöngél.

További probléma, hogy az emberek gond nélkül adják ki a legszemélyesebb adataikat és fotóikat. A facebook-on és talán az iwiw-en is be lehet jelölni, hogy kik láthassák a fotókat. Ezek a funkciók kb. két kattintással elérhetők.

A mai fiatalság (hú, de hülyén hangzik, pedig még éppen negyvenen innen vagyok), pedig gyakorlatilag sportot űz abból, hogy lehetőleg minél hülyébb helyzetben vagy hiányosabb öltözékben fényképeztesse magát, amit aztán sietve feltöltenek a közösségi oldalakra.

Nem pártolom azokat, akik leszedik a fotókat és beküldik a csibefaszra vagy napiszarra. Talán az egyetlen dolog, amivel még a külföldi szervereken is meg lehet őket fingatni, hogy rengeteg 18 éven aluli fotóját töltik fel a szervereikre. Ha ezt sikerül bizonyítani, akkor le lehet szedni a fotókat.

Sajnos a legtöbb ember energiája az anyázós levelek küldésében kimerül. Tessék elmenni a rendőrségre, ott megtenni a megfelelő feljelentést, majd lehet menni a külföldi szervergazdákhoz is. Alkalomadtán az interpool-lal is lehet fenyegetőzni, azt még Aruba-n is komolyan veszik. Volt ilyen eset...

petya.bacsi 2010.06.08. 20:48:29

@Punxsutawney Mormota: igen, a hvg-s sztorit hallottam. A legtöbb oldalon van adatvédelmi nyilatkozat, felhasználási feltételek rész, nem árt ezeket elolvasni :).

Ha én pl. tudom, hogy ismerősöm Kis Gizi egyébként Miranda Blueberry álnéven leszbipornózik, és igyekszik ezt titokban tartani - egy ideig lehet -, de én vagyok olyan jó, hogy fogok egy képét, és az iwiwes adatlappal együtt publikálom, akkor szerintem simán elveszteném a pert, ha beperel (egyébként lehet, hogy az életét teszem ezzel a lépéssel tönkre).

Pár hónapja olvasgattam az egyik livesex oldal felhasználási feltételét, és ott emlékeim szerint le is volt írva, hogy a képeket az adatlapról, illetve a műsor rögzítése, utóközlése szigorúan tilos. Ez teljesen korrekt egyébként.

Egyébként pedig kifejezetten undorítónak tartom azt, hogy regisztrálnak társkeresőre - legyen az meleg, vagy heteró -, és az ott talált dolgokat nyilvánosságra hozzák. Lehet, hogy ez nem bűncselekmény, viszont eléggé undorító dolog.

petya.bacsi 2010.06.08. 20:50:37

@Punxsutawney Mormota: teljesen igaz. Ijesztő dolgokat pakolnak fel felelőtlenül az emberek magukról, kiteregetik a magánéletüket, teszik ezt arccal, névvel.

A mai tizenévesek képei meg különösen veszélyesek, amiket egymásnak küldözgetnek vagy pakolnak fel.

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2010.06.08. 20:53:20

@barkacsolj:
Normális szülő, normális gyereke ritkán kerül napiszar/netszar/csibefasz oldalra.

A subba azért rak ki linkeket csak, mert index anyut cseszegetnék, ha nem így tenne.

Nem akarom védeni a napiszart, de azért ha valaki emlékszik még "keféljünk a temetőben, fényképezzen mondjuk a 12 éves öcsém", abból ők csináltak országos balhét. Értsd ők borították a bilit.

Olyankor amúgy mi van, ha valaki iwiw print screen-t rakna ki, iwiwről származó kép helyett?

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2010.06.08. 20:56:05

Amúgy még azt nem értem, hogy miért szükséges azt tudnunk, hogy melyik kúrós magazin, melyik online kúrós oldalára rakták fel a kúrós képeket?

Viktor H 2010.06.08. 21:02:29

Ha bármelyőtök képét kitennék egy idióta oldalra és félreérthető képaláirásokkal látnák el ugyanilyen okosak lennétek ?

Eleinte nekem is azt volt az első reakció ,hogy " ó hát vazze aki netre kiteszi magát az ne csodálkozzon ..." ,de azért az éremnek két oldala van .

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.06.08. 21:07:32

@Káposztakukac: Ugye nem haragszol meg, ha nem foglalkozom a "jaj, jaj, védjetek meg, védjetek meg"-típusú sápítozásoddal.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.06.08. 21:09:13

megérdemli az ilyen luzer, hogy mindenki rajta szarakodjon :)

2010.06.08. 21:12:47

A HVG-s perrel kapcsolatban.
Valoban elvesztettek a pert. A problema itt alapvetoen a kovetkezo:
A napiszar, es tsa oldalak a kovetkezo fele keppen mukodnek.
1. onkentes "szerkeszto"-ik osszeszedik a szamukra erdekes linkeket, kepeket, olalakat. Es azokat egy levelben juttatjak el altalaban az oldal uzemeltetoinek.
Innentol kezdve az oldal "szerkeszoje" a kapott leveleket megnezi, es megjelenteti a blogon.
Mig a valos media megfoghato ( szerzo, szerkeszto, es felulet) keretein keresztul teszi meg ezeket a lepeseket (pl. letolti a kepet, forrast megjelol, stb) a fenti oldalak mindezt anonimitas mogott teszik meg. Plusz mindezeket mint "ceg" teszik meg. Igy teljesen mas elbanas ala esnek, mint a partizan keplopkodok.
Mivel sem a letolto (szemilyisegi jogot serto) sem az azt az oldal adminisztratora(i) kozvetlenul nem nevesitheto szemelyek igy a feljelenteseket csak ismeretlen tettesek ellen lehet meginditani, es ha az oldal adminjai, "tulajai" kikotik, hogy ok nem vizsgaljak a kepek, linkek eredetet, jogi hozzaallasukat meg lehet alapozni
(ti. az kovette el a szerzoi-szemlyisegjogi szabalysertest,aki az oldalrol azt kimasolta, es azt harmadik fel rendelkezesere tovabbitotta).
Az oldalakon alt. a ,, tartalomert es a kepeken szereplo adatokert" feleloseget nem vallalnak. Innentol kezdve...
Megfoghatatlan az egesz. Legfeljeb ugy lehetne az egeszet megoldani, hogy a blog adminisztratorainak levelet kuldve kered a poszt eltvaolitasat. Majd amikor ez nem tortenik meg, Azzal lehet feljelentest tenni. (az email forgalom, es hozzaferes lekovetheto az esetek 90%-ban).
Innentol kezdve ezzel mar lehet valamit kezdeni.
de jo ellenpelda erre a www.foundphotos.net/ ahol az amerikai DC es hasonlo filemegoszokon keresgelnek egyes emberek a gepen megosztott szemelyes fenykepek kozott, es azokat szurve felteszik. (ugye aki onkent megoszt kepeket, annak tartalmatol fuggetlenul, azok felhasznalasi, es egyeb jogairol is lemond ezzel).

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.06.08. 21:16:11

@petya.bacsi: Na és te nem látsz különbséget aközött, hogy ismerősöd, Kis Gizi és Miranda Blueberry azonosságát őtőle vagy vmi közös ismerősötöktől, tehát magántermészetű csatornán keresztül tudod meg, vagy pedig nyilvánosan elérhető adatok alapján rájöttél? Mert ennek a gondolatmenetnek a mentén aztán könnyen el lehet jutni oda, hogy guglin rákeresni valakire is jogsértő vagy egyáltalán, gondolkodni is jogsértő.

Ja meg látom, micsoda okoskodást lehet építeni arra is, hogy zárt klubnak állítunk be egy olyan weboldalt, ahova nagyon jól tudjuk mindnyájan, hogy bárki bármikor beléphet, mert a meghívózás még nem tartott vissza soha senkit. A bíróságon az internetet soha nem látott bíró meg ezt a szöveget nyilván rögtön be is kajálná.

Nagyon fasza kis jogászaink vannak nekünk ebben az országban.

Yocoo 2010.06.08. 21:16:31

@Viktor H: Amik oda kikerülnek gyakran képaláírás nélkül sem félreérthetőek.
Aki 12 évesen kurvaként pózol a közösségi oldalakra feltöltött képein, az ne csodálkozzon ha ajánlatot kap...
Aki van olyan csökkent agykapacitású, hogy ugyanabban a szögben fotózza magát a közösségi oldalra szánt képen, mint a kúrós oldalra szánt képen az valamilyen szinten meg is érdemli, hogy az "isten beteg gyermeke" jelzőt.

NemzetköziKockázatközösség 2010.06.08. 21:19:58

@Before: "Tehat a kedves kommentelo NEM hozhatja ossze ket "nyilvanos" adatbazis identitasait, mert azok az identitasok a letrehozoik tulajdonaban allnak"

Nonszensz olyan törvényt hozni, hogy publikus információkból matematikai szintű precizitással létrehozott következtetés publikálása törvénytelen. Ez már filozófiai szintű kérdés, hogy egy adott információ magában hordozza-e az összes belőle levonható következtetést.

Ezen kívül pedig nonszensz betarthatatlan törvényeket hozni. Csak a jogkövetés meggyengülését idézik elő, ami a társadalomnak rossz. A tömeges jogsértés ezen túlmenően általában szintén a törvény hiányosságát jelzi.

Punxsutawney Mormota 2010.06.08. 21:25:54

@olvasgato:

Bocs', de az "ismeretlen tettes ellen" kitétellel kezdődik minden nyomozás, ez egyszerű jogtechnikai kérdés, ugyanis ilyenkor a tanúknak, akik gyakorlatilag gyanúsítottak, kötelező vallomást tenniük, nem hazudhatnak (LOL), ellenben a gyanúsított megtagadhatja a vallomást. De ezek ténylegesen mellékesek.
Tudom, hogy a hatóságok sokszor próbálják lerázni a feljelentőket - az ilyen ügyekkel sok a papírmunka és nem jár érte előléptetés, de nem szabad annyiban hagyni a dolgot.
Egyébként az általad ídézett mondattal nem rázhatnak le minden felelősséget. Amint már írtam, ha a feltöltött egyén nem töltötte be a 18. életévét, akkor kutya kötelességük leszedni a képet. És pont ezért van szükség a rendőrségi feljelentésre!

Egy pozitív hozadéka mindenesetre van ezeknek az oldalaknak. Akit egyszer pellengérre állítottak az biztos, hogy meggondolja, hogy legközelebb mit töltsön fel, ha egyszer már rajta röhögött / szörnyülködött egy komplett megye.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 21:31:28

Sok az elemzés, de konkrét utalás Btk. §-ra nem volt. Ez az eset mi alá tartozik konkrétan?

concrete-11 2010.06.08. 21:37:40

A napiszar.com többet segít a tizenéveseknek, mint azok az emberek, akik azt tanítják nekik, hogy "neked jogaid vannak".

A napiszar kőkemény leckét ad: ha hülye vagy, annak következményei lesznek, mert ez egy ilyen világ. Jó híred egyszer van, és ha elcseszed, akkor semmilyen ügyvéd nem szerzi vissza, legfeljebb keres rajtad egy kis pénzt.

Viktor H 2010.06.08. 21:39:04

@Yocoo:

Ez tény, de azért ha teszem azt mondjuk egy party fotó oldalra kiteszi valami barom a képem amint épp mondjuk elhalad mellettem egy kiskorunak látszó Hölgy és mondjuk épp véletlen arra az irányba nézek, és mondjuk ellátja olyan képaláirással ,hogy " ez egy mocskos pedofil állat, aki tudja ki ő az kapja el és verje agyon" akkor azért jó lenne ha a törvény engem védene és mondjuk ha már szarrá nem verhetem az illetőt legalább hadd tegyem kellemetlenné a napját azzal ,hogy biróságra kell járnia mert faszságot állitott Rólam .

Nem de?

Igaz ez nem kapcsolódik a tárgyhoz ,ez egy kicsit másik megközelités...

Viktor H 2010.06.08. 21:41:57

@Viktor H:

... elbasztam...

tehát :

"egy party fotó oldalról leveszi valami barom a képem ... "

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 21:42:49

@Punxsutawney Mormota: :)
Ptk = Polgári Törvénykönyv
Btk = Büntető Törvénykönyv
Mivel bűncselekménynek mondja a zugügyvéd, ez utóbbiban lenne keresendő a dolog, erre vagyok kíváncsi, mert így hirtelen nem ugrik be egy büntető tényállás sem, ami alá ez tartozik.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 21:44:48

@Viktor H: A partyphoto külön történet. Elvileg azzal, hogy szórakozóhelyre mész (és lefotóztatod magad), ráutaló magatartással hozzájárulsz mind a kép készítéséhez, mind annak közzétételéhez. Ugyanakkor az adott oldal köteles levenni a rólad készült képet, ha te ezt jelzed nekik.

Pistie 2010.06.08. 21:44:55

Szerintem ha valaki egy NYILVÁNOS oldalra feltölt bármit is önszántából (nem fogták satuba a f*szát hogy megtegye) akkor egy szava sem lehet.
És mivel az iwiw meg ez a private szex klub is teljesen nyilvános, bárki által látogatható, ezért ennyi.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 21:46:49

@Pistie: Nem nyilvános az iwiw, zárt oldal, zárt közösséggel. A szexoldalon kitakart arccal szerepelnek, a napiszar meg összekötötte a kettőt.

Netuddki. 2010.06.08. 21:49:43

Erre én nem pazarolnám a rendőrség "drága" idejét.

Ha valaki otthon saját használatra készít szaftos képeket és valaki kirakja az a bűncselekmény. Ha valaki van olyan hülye, hogy ezt maga teszi az szerintem messze nem az. Ha nem kellő gondossággal járt el és még fel is ismerik, akkor úgy járt.
Max. a párja perelheti ha a beleegyezése nélkül rakta ki.

Tanulság? Ne rakjunk fel magunkról ilyesmit. Főleg a gyerekeket kéne ez irányban is már korán felvilágosítani.

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.06.08. 21:50:35

akkor ti valószínűleg a gyuloltellensegeink.blog.hu/ -t sem kedvelitek. :) az egész sztm egy nagy fityisz a társadalomnak... aki hülye az így járt.. tényleg legalább a háttér lehetne más... :D

akik meg eddig a napiszarra felkerültek, azoknak a 99%-t nemtudom sajnálni, mert tényleg odavalóak..

tény ettől még jogellenes de teljes mértékben kizárt, hogy ezért valaha is behajtható büntetést ki tudnak szabni.. :)

2010.06.08. 21:50:37

Kedves pár, kedves Tutti Frutti!

Azt remélem nem gondoljátok, hogy ment a netszar a neten (helló-belló) és mondta magában, hogy nahát: ezt a karácsonyfát, meg ezt a szekrényt már láttam egy számomra tök ismeretlen ember IWIW oldalán... Nem így működik. Egy családtag, jóbarát, munkatárs, ismerős segített, miután "szekszes" :))) képeket nézegetett, és közben evett egy sportszeletet, és bekattant neki Laura helyett a szekrény meg a karifa. Ő jól megnézegette a genitáliáitokat, majd egy Iwiw link melléklésével beküldte a napiszarnak. Na, így történt. Régebben a magazinba érkező hagyományos képekről nem csak a hátteret, de még az ékszereket is lekaparták róla. Ma viszont, mivel szerettétek volna érezni a feelinget, mikor "megláthatnak" ... Nos végül is teljesült, nem? Csak most a feelingből tényvalóság lett...

Netuddki. 2010.06.08. 21:50:50

@_Venom_: Akkor meg mi van. Balfik voltak így jártak. Kár erre több szót vesztegetni.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 21:52:35

@kovi1970: ez alapján a fogyasztóvédelem is felesleges. nem néztél szavatossági időt / próbáltad ki a boltban / olvastad el az összetevőket /jártál utána? hülye vagy.

Kravitz 2010.06.08. 21:52:49

@_Venom_: Ilyen alapon az egész internet zárt forrás, zárt közösséggel.

Sőt, még annál is inkább. Netet beköttetni, fenntartani sokkal bonyolultabb, mint egy meghívót szerezni.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 21:55:19

@Kravitz: tök mindegy, te hogy gondolod, nem én találtam ki. minden regisztrálós oldal, különösen az iwiw-féle meghívásos zártnak minősül.

Netuddki. 2010.06.08. 21:55:53

Ja még annyit kéne tudatosítani az emberekben, hiába takarja ki az arcukat, hiába bújnak nick nevek mögé, bárki bármikor lenyomozható, visszakövethető aki kiteszi a netre a "lábát". Minél több adatot tesz közzé magáról annál könnyebben.
Maximum a tömegben bízhat, másban nem.

Netuddki. 2010.06.08. 21:56:38

@_Venom_: Anyád hülye kisköcsög. Ennek semmi köze a fogyasztóvédelemhez.

mokas_gizi 2010.06.08. 21:58:05

@kispista:

Lehet, hogy nem bűncselekmény,de elég mocsok húzás más emberrel szándékosan kibaszni, azért mert egy aljas utolsó féreg ember unatkozik, mert szar az élete...és ilyenekkel köti le magát...

kispista 2010.06.08. 21:58:14

@Káposztakukac:
"de a becsületsértés például az. meg amikor a magánlevelezést kirakják, az is btk. kategória... ez a napiszar egyébként félelmetesen primitív egy oldal,"

Igazad van ebben, de a napiszarnak levelet írók még annál is primitívebbek. Kb minden második levél megvalósítja a zsarolás bűntettét, amikor agyonveréssel fenyegetik az oldal készítőit.

És legtöbbször a wiw-ről leszedett képek már magukban szánalmasak, mindenféle magyarázat nélkül.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 22:00:03

@kovi1970: nem téged hülyéztelek, hanem az "aki hülye haljon meg"-logika ilyen esettel bármire kivetíthető. bizony a jog sokszor az emberi hülyeséget védi.

kispista 2010.06.08. 22:01:42

@Before: ezek teljesen publikus helyek.

@mokas_gizi: Egy ismerősük a kitakart képről is felismeri őket. Valszeg így is kerültek ki.

kispista 2010.06.08. 22:02:53

@Káposztakukac:
"azért javarészt elég egyszerű emberekkel basztak ki, na meg szerintem sokan annyira szégyellik, hogy ott szerepelnek, hogy inkább nem is kapcsolják be a rendőrséget.
"

Kb naponta kerülnek ki fenyegető levelek, akik nem szégyenlik hogy kikerültek és rendőrségi feljelentéssel fenyegetnek.

kispista 2010.06.08. 22:05:49

@Zigomer Trubahin:
Ennyi erővel a politikusok is perelhetnének, ha egymás mellé beteszik az igéreteiket és a megvalósított dolgokat.

Káposztakukac 2010.06.08. 22:07:16

@_Venom_: nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás.
az is alkalmas a becsület csorbítására, hogy a kapcsolatot létrehozták a szexképek és az iwiwes adatlap között, függetlenül attól, hogy esetleg ténylegesen ők voltak azok, akik...
ebben az esetben teljesen lényegtelen az objektív valóságtartalom, mivel a tény önmagában véve is alkalmas a szereplők dehonesztálására, amihez szemmel láthatóan nem járultak hozzá, amikor letakart arccal szerepeltek egy többé-kevésbé zártkörű szexoldalon.

Iustizmord 2010.06.08. 22:08:17

azt hittem ez egy jogi blog.

szal

Ptk. 75. § (1) A személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.Személyhez fuzodo jogok védelme|3
(2) A személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályokat a jogi személyekre is alkalmazni kell, kivéve ha a védelem - jellegénél fogva - csak a magánszemélyeket illeti meg.
(3) A személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve, hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet. A személyhez fűződő jogokat egyébként korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis.
Ptk. 76. § A személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.166
Ptk. 77. § (1) Mindenkinek joga van a névviseléshez.
(2) Tudományos, irodalmi, művészi vagy egyébként közszerepléssel járó tevékenységet - mások jogainak és törvényes érdekeinek sérelme nélkül - felvett névvel is lehet folytatni.
(3) A jogi személy nevének különböznie kell azoknak a korábban nyilvántartásba vett jogi személyeknek a nevétől, amelyek hasonló működési körben és azonos területen tevékenykednek.
(4) A névviselési jog sérelmét jelenti különösen, ha valaki jogtalanul más nevét használja, vagy jogtalanul máséhoz hasonló nevet használ. A tudományos, irodalmi vagy művészi tevékenységet folytató - ha neve összetéveszthető a már korábban is hasonló tevékenységet folytató személy nevével - az érintett személy kérelmére saját nevét is csak megkülönböztető toldással vagy elhagyással használhatja e tevékenység gyakorlása során.
Ptk. 78. § (1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is.Jóhírnév védelméhez való jog|3
(2) A jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.
Ptk. 79. § (1) Ha valakiről napilap, folyóirat (időszaki lap), rádió, televízió vagy filmhíradó valótlan tényt közöl vagy híresztel, illetőleg való tényeket hamis színben tüntet fel - a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül -, követelheti olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlemény mely tényállítása valótlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, illetőleg melyek a való tények (helyreigazítás).Kiskorú vagyonának kezelése|3Helyreigazítás sajtóban|3Sajtóhelyreigazításhoz való jog|3
(2) A helyreigazítást napilap esetében az erre irányuló igény kézhezvételét követő nyolc napon belül, folyóirat, illetőleg filmhíradó esetében a legközelebbi számban azonos módon, rádió, illetőleg televízió esetében pedig - ugyancsak nyolc napon belül - a sérelmes közléssel azonos napszakban kell közölni.
Ptk. 80. § (1) A személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés.Képmás felhasználása illetve nyilvánosságra hozatala|3
(2) Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az érintett személy hozzájárulása szükséges.
(3) Az eltűnt, valamint a súlyos bűncselekmény miatt büntető eljárás alatt álló személyről készült képmást (hangfelvételt) nyomós közérdekből vagy méltánylást érdemlő magánérdekből a hatóság engedélyével szabad felhasználni.
Tvr. 2. § Az eltűnt, illetőleg a büntetőeljárás alatt álló személyről készült képmás vagy hangfelvétel felhasználását az eltűnt személy felkutatását vagy körözését elrendelő, illetőleg az a hatóság engedélyezheti, amely előtt a büntetőeljárás folyik.
Ptk. 81. § (1) Személyhez fűződő jogokat sért, aki a levéltitkot megsérti, továbbá aki a magántitok vagy üzleti titok birtokába jut, és azt jogosulatlanul nyilvánosságra hozza vagy azzal egyéb módon visszaél.Levéltitok védelme|3üzleti titok védelme|3Titokvédelem|3titkos ügyiratkezelés|3Üzemi titok védelme|3Üzleti titok|3167
(2) Üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult - ide nem értve a magyar államot - jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette.168
(3) Nem minősül üzleti titoknak az állami és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai közösségi támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli. A nyilvánosságra hozatal azonban nem eredményezheti az olyan adatokhoz - így különösen a technológiai eljárásokra, a műszaki megoldásokra, a gyártási folyamatokra, a munkaszervezési és logisztikai módszerekre, továbbá a know-how-ra vonatkozó adatokhoz - való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve, hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét.
(4) Az, aki az államháztartás valamely alrendszerével pénzügyi, illetve üzleti kapcsolatot létesít, kérésre köteles a jogviszonnyal összefüggő és a (3) bekezdés alapján közérdekből nyilvános adatokra vonatkozóan tájékoztatást adni. A felvilágosítás oly módon is történhet, hogy az adatokat a honlapon vagy a hirdetményi lapban teszik közzé. A felvilágosítás megtagadása esetén, vagy ha a felvilágosítást kérő szerint a tájékoztatás nem kielégítő, a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető.
Ptk. 82. § A törvény védi a magánlakáshoz és a jogi személy céljaira szolgáló helyiségekhez fűződő jogot.Magánlakáshoz fuzodo jogok védelme|3
Ptk. 83. § (1) A számítógéppel vagy más módon történő adatkezelés és adatfeldolgozás a személyhez fűződő jogokat nem sértheti.169
(2) A nyilvántartott adatokról tájékoztatást - az érintett személyen kívül - csak az arra jogosult szervnek vagy személynek lehet adni.170
(3) Ha a nyilvántartásban szereplő valamely tény vagy adat nem felel meg a valóságnak, az érintett személy a valótlan tény vagy adat helyesbítését külön jogszabályban meghatározott módon követelheti.
Tvr. 3. § 171
Ptk. 84. § (1) Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:
a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;
c) követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;
d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását;
e) kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.
(2) Ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat.
(3) E szabályok irányadók akkor is, ha a jogsértés tilos reklám közzétételével történt.172
Ptk. 85. § (1) A személyhez fűződő jogokat - a (2) és a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel - csak személyesen lehet érvényesíteni. A korlátozottan cselekvőképes személy a személyhez fűződő jogai védelmében maga is felléphet.Meghalt személy emlékének megsértése|3
(2) A cselekvőképtelen személyhez fűződő jogok védelmében törvényes képviselője, az ismeretlen helyen távollevő személyhez fűződő jogok védelmében pedig hozzátartozója vagy gondnoka léphet fel.
(3) Meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó, továbbá az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. Ha a meghalt személy (megszűnt jogi személy) jó hírnevét sértő magatartás közérdekbe ütközik, a személyhez fűződő jog érvényesítésére az ügyész is jogosult.
(4) Ha a jogsértést valószínűsítették, és a késedelem jóvá nem tehető kárral járhat, a bíróság ideiglenes intézkedést tehet; ennek során elrendelheti a jogsértés eszközének bírósági zár alá vételét is.

Iustizmord 2010.06.08. 22:10:05

ptk 80.§, ott van elásva a kutya. a beküldő a tuttifrutty akárminél járult hozzá a nyilvánoságra hozatalhoz, nem máshol, adatbázist építeni meg nem adott engedélyt. nemvitatva h nyilvánosan hozzáférhető adatokkal képekkel dolgozott a napiszar, szvsz akkor is visszaélt a képmáshoz való joggal.

uff

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 22:11:31

@Káposztakukac: Becsületsértést foglalkozással kapcsolatban lehet csak elkövetni, az itt nem játszik ("a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben").
A rágalmazást is furának tartom itt jogilag.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 22:12:51

@Iustizmord: ezt itt senki sem vitatta, én azt nem értem, mire gondol a zugügyvéd itt bűncselekmény alatt.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 22:14:23

@_Venom_: + a rágalmazás nem közvádas bűncselekmény.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.06.08. 22:18:14

@Pistie: nem nyilvanos, hanem zart koru, regisztraciohoz, illetve a felhasznalasi feltetelek elfogadasoz kotott oldal. Legalabb ne kiabalj, ha mar felinformaciokat hozol fel ervkent.

@FizessunkTobbetHogyLegyenElegParkolohely: jo, akkor egy matematikai precizitasu pelda. (Persze, nem lesz tokeletes, de megfelelo mertekben analog.) Mondjuk egy kis faluban elsz, nos vagy, de megcsalod az asszonyt. A kozeli nagyvarosban talalkoztok, nyilvanos helyen. (Lehet persze tok mas pelda is, pl a felesegeddel swingerklubba mentek, esetleg kiprobalnad ferfival, vagy szadomazo praktikakra vagysz, edesmindegy.) A lenyeg, hogy egy faludbeli meglat, lefenykepez es utana kiplakatolja vele az utcatokat. Persze a kep nem rolad keszult, csak egy publikus helyrol... az mar csak (matematikai precizitasu) veletlen, hogy te (ti) is rajta vagy. Aztan valaki osszeteszi...

Káposztakukac 2010.06.08. 22:19:51

@_Venom_: ki beszélt itt becsületsértésről? az egy külön kategória amúgy meg a tényállás úgy szól, hogy közmegbizatás teljesítésével VAGY nagy nyilvánosság előtt. ha valamelyik nem teljesül, akkor az becsületsértés szabálysértése.
becsületsértés amúgy tipikusan az a magatartás, amikor mondjuk lekurvaanyázol valakit, stb. , tehát maga a közlés formája alkalmas a becsület csorbítására. a rágalmazás meg az, amikor a közlés tartalma képes erre. azt se állította senki, hogy ezek közvádas bűncselekmények, csupán arról van szó, hogy megvan a lehetőség arra, hogy jogi útra tereljék a dolgot. lustizmord pedig a polgári jogi igény alapját képező ptk-s rendelkezéseket másolta be.

kispista 2010.06.08. 22:20:06

@zugügyvéd: A Btk melyik részét is sértik meg?
Vagy ez olyan, mint amikor az adblockert fenyegetted büntetőperrel?

NemesekErnyo 2010.06.08. 22:21:05

Nem egészen értem, valaki felismerte a párt farokról, és mellekről?

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 22:22:38

@Káposztakukac: "hanem közvádas bűncselekményt is megvalósítanak."

Baszki azt értsd már meg, zugügyvéd e kijelentésének tartalmára vagyok kíváncsi, nem arra, hogy a kommentelők szerint miféle bűncselekmény lehet.:)

kispista 2010.06.08. 22:24:52

@_Venom_: Zugügyvéd sík hülye a joghoz, mint a fenti adblocker esete is igazolja.

Nem lesz semmi ilyen, majd szépen elsunnyogja a választ.

Káposztakukac 2010.06.08. 22:27:14

@_Venom_: baszki értsd már meg, hogy a zugügyvédnek halvány lila gőze sincs az egészről és a büdös életben nem fog érdemben hozzászólni a témához.

Káposztakukac 2010.06.08. 22:30:08

@_Venom_: :D:D:D akkor egyetértünk.

ebedli 2010.06.08. 22:33:50

Jó képek, viszont a srácnak fitymaszűkülete van, érdemes lenne kés alá feküdnie, csak pár perces beavatkozás.

megmondtam?megmondtam 2010.06.08. 22:37:41

az újraközlés engedélyköteles.
addig játszanak a napiszaron meg a puruttyán ezzel, amíg precedens nem lesz vmelyik hülyegyerek elleni ítéletből.

az, hogy valaki feltesz egy nyilvános oldalra vmit magáról, azzal nem mond le a jogairól. főleg nem harmadik személy részére, regisztrációval vagy a feltöltéssel kvázi szerződéses kapcsolat jön létre a feltöltő, és az oldal között. a képet lementő, és másik oldalra feltevő a becsületsértő tartalom hozzáadása nélkül is törvénytelenséget követ el.

simán perelhető.

YNWA · http://majmedence.blog.hu/ 2010.06.08. 22:41:49

jogilag igazuk van, erkölcsileg nincs. (nálam)

kispista 2010.06.08. 22:50:17

@ebedli: A fitymaszűkület személyes adat! Be leszel perelve!

Balu86 2010.06.08. 23:04:09

@kigyurt álat: egész pontosan így szól: Aki kurvának szegődig, az ne sírjon, ha basszák a seggét! :D:D De egyébként egyetértek!

DwightMcCarthy 2010.06.08. 23:05:27

teljesen mindegy hogy osztjuk itt az észt, a napiszar volt/van/lesz
3éve megy az oldal, ha addig amíg magyar szerveren volt nem kapcsolták le most már nem fogják.

az meg nagyon nagy hülyeségre utal ha valaki "szexelős fotókat" publikus tárhelyre tölt fel , ahol bárki megtalálhatja, főleg olyan környezetben ami felismerhető, ha pedig beperlik őket akkor maximum azt szedethetik le ami a saját szerverükön van képanyag, a pub linkeket nem!
és volt olyan felvetés hogy ha feltöltenek valamit iWiwre meg TuttiFruttira akkor csak az adott oldal közönségének számára osztják meg.
na ez ott bukik hogy ahhoz hogy egy iwiwes linket meg tudj nézni regelve kell hogy legyél, tuttifrutti meg a fizetős tartalmon kívül publikus :)
szóval fölösleges szájkarate az egész...

loldongs (törölt) 2010.06.08. 23:06:12

kedves internet-analfabéta jogkukacok, ha az amerikában hosztolt oldalakkal lehetne bármit is kezdeni, a kuruc már rég nem működne.

Káposztakukac 2010.06.08. 23:08:33

@r_: hát, be is volt tiltva egy ideig. és még ha magát az oldalt nem is tiltották le, néhány szerkesztő rendszeresen jelentkezhet a rendőrségen meg mehet tárgyalásra...csak úgy megsúgom.

Káposztakukac 2010.06.08. 23:09:53

@r_: internet-analfabéta meg maximum te vagy;) nagy pofa, de mögötte semmi. aztán majd ha jön a tértivevényes levél a rendőrségről/bíróságról, akkor nagyot nézel.

naine 2010.06.08. 23:12:00

Jogilag lehetne tenni ellenük, de azt a kárt, amit eddig elkövettek jópár emberen, azt már nem tudják helyrehozni. Amúgy mivel több embernek is saját e-mail címe van megadva pl. a napiszaros oldalon, az alapján az IP-címet le lehetne nyomozni, ezáltal máris közelebb lennének egy-egy szerkeztő hollétéhez. Szerkesztőként pedig rálátásuk van a regisztrált tagokra, többek közt a társszerkesztőkre is, onnan, ha nme is sok, de némi hasznos infót meg lehet tudni.

Lehet, hogy ezek az emberek próbálják magukat minél nagyobb titokban tartani, de valahogy mindig elkövetnek vmi hibát, és onnantól bukhat az egész...

GatyaPityu 2010.06.08. 23:12:29

Azért a privát szexes szerk. kolléga is csúsztat... Aszongya: "Ezen kívül arra buzdították a Napiszar.com olvasóit, hogy árasszák el becsmérlő üzenetekkel ezt a párt. "
Ehhez képest az ominózus napiszar.com post-ban a következő szöveg olvasható, idézem (copy-paste):
"Amatőr párocska – Leleplezve!
május 24, 2010 By: Captain_Anus Category: +18, Képek, Napi suna
Mindig örömmel nézem a hazai amatőr párok kúrásait. Neten rengeteg helyen találni ilyet. Arcok eltakarva vagy elmosva, de a szemfülesek mindig találnak apró jeleket, amikből ki lehet deríteni, ki is baszik épp a képen.
Így történt ez most is!
ff
Cuki kép, nem? Van még ahonnan ez jött!
www.privatszexclub.hu/portal/kep.php?action=form&kep_galeria_id=344945
www.privatszexclub.hu/portal/kep.php?action=form&kep_galeria_id=801485
És akkor jöjjön a leleplezés:
Figyeld meg a fenti képen a hátteret! A szekrényt meg a karácsonyfát!
Mintha ugyanaz lenne, nem?
ff1
És íme a tetkó:
ff2
És természetesen az adatlapot is mutatom:
iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=13682071
Köszönöm a megtisztelő figyelmet, most megyek és kiverem a képeikre!
Bye!"
- Nem tudom, hol van itt olyan, hogy gyalázkodó levelek küldésére buzdítják az olvasókat? Egyszerű ténymegállapításról szól a szöveg, hogy a szexoldalas link és az iwiw-es link szereplői ugyanazok a személyek.
Egyébként én is @ynwa véleményét osztom. Lehet, hogy a szokásos jogi csűrés-csavarás eredményeként lehet védeni az álláspontot és jogilag támadhatóak a napiszar/subba/puruttya típusú fika oldalak tevékenysége, de tény, hogy az igazi idióta az, aki a saját szobájában a karácsonyfa előtt szexel majd ruhában pózol és utána még közzé is teszi ezt.

kispista 2010.06.08. 23:17:50

@Káposztakukac:
"néhány szerkesztő rendszeresen jelentkezhet a rendőrségen meg mehet tárgyalásra...csak úgy megsúgom. "

Néhány ember, aki az ügyészség/rendőrség szerint szerkesztő. Ítélet még nulla. És azokban az ügyekben komolyabban nyomoznak (mivel bűncselekmény történt), mint egy szexkép belinkelésénél.

@Atro: A tutifrutti szerkesztője megrágalmazta a napiszart, hogy ők bíztattak levelek küldésére. Pereljék be egymást.

@naine: Az nbh fél perc alatt megtalálhatná a szerkesztőket. De leszarják.

loldongs (törölt) 2010.06.08. 23:19:12

káposztakukac: nem konkrétan rád gondoltam amikor lekukacoztam a jogtudorokat, kérlek ne haragudj, ha személyes sértésnek vélted.

a pofa talán lehet nagy, mert az internet adja a kenyerem, így eléggé alaposak az ismereteim, hogy mit lehet technikailag megoldani és mit nem, emellett én nem csinálok napiszart, de rávaló tartalmat sem, így nincs miért aggódnom.

a kurucról meg gondolom te is tudod, hogy a hatóság nagyon jól tudja, hogy kik szerkesztik, de mégsem tudnak velük mit kezdeni, a kiszolgáló "cloudot" lekapcsolni meg főleg nem fogják tudni, pontosan ezért készült az internet, hogy elpusztíthatalanul haladjon az információ, melleseleg ez a cenzúrát is megakadályozza.

loldongs (törölt) 2010.06.08. 23:21:32

az IP-cím-kitalálóknak csak annyit mondanék, hogy jó hülye az a napiszaros/kuruc szerkesztő, aki nem 15 proxyn keresztül ír, meg is érdemli hogy lesitteljék.
ja, és nem tudom, a wikileaks-ről hallottatok-e már, kicsit komolyabb mint bármelyik szaros oldal.

kispista 2010.06.08. 23:21:37

Ha bűncselekmény lenne egy pornókép és egy személy nevének összekapcsolása, akkor azokat az újságírókat is lesittelték volna, akik hírt adtak a pornós gárdista csajról? Nem halottam ott semmilyen feljelentésről, pedig ő sem volt közszereplő.

lionking 2010.06.08. 23:22:12

@Atro: attól hogy valaki idióta, még
1.vannak személyiségi jogai
2. nem lehet szabadon kilőni szezonban
3. verbális és tettleges bántalmazást sem köteles elviselni.

loldongs (törölt) 2010.06.08. 23:26:18

ja, és félreértés ne essék, én sem tartom helyesnek, hogy kiteregetik az emberek szerencsétlenségeit az interneten, de ezen jogi eszközökkel nem lehet változtatni, pontosan azért mert az internet pont leszarja a jogi kereteket.
inkább lehetne mindenki annyira paranoid, hogy csak olyan képeket oszt meg, amit nem szégyellne mások előtt arccal-névvel, ha netán elmúlik az anonimitás lila ködje.

CommanderCool 2010.06.08. 23:26:28

Jogilag nem tudom, hogy szabályos e az amit sokszor a napiszar vagy épp a puruttya művel, de úgy gondolom hogy az ha valaki képeket oszt meg/tölt fel magáról a neten az igenis vállalja azt is hogy megjelenhet ilyen oldalakon. Ki kell hogy alakuljon az emberek fejében ezzel kapcsolatosan egyfajta felelősség érzet, és akkor nem lesz gond.
Az meg már a másik kérdés ha ez jogilag problémás akkor mégis hogyan lehet bárkit is felelősségre vonni? a szerverek jó része USAában, ahhoz hogy leállítsák az oldalt kell onnan az engedély, ott meg nem igazán szoktak ilyesmivel foglalkozni+ azt hogy ki béreli a szervert se nagyon fogják kiadni, a kuruczal is futottak egy pár kört mire 1-2 napra lekapcsolták, pedig Drazsé hívta az FBI-t,a CIA-t ,Jack Bauert mindenkit,és a vége az lett hogy pár órás/napos szünetek voltak, de leállítani soha nem sikerült.Vajon a napiszarral bajlódnának ennyit hogy aztán a végén az is működjön szépen tovább??? Nem hinném...
+a kurucz szerkesztőinek kiléte is csak úgy lett ismert, hogy feldobták őket, a hatóságok maguktól talán soha nem jöttek volna rá kik viszik az oldalt.
Úgyhogy lehet köröket futni az ilyen "fikablogok" ellenében de aki megpróbálja veszíteni fog, sőt a többi oldal is felkapja és 10x annyit fognak vele foglalkozni.

GatyaPityu 2010.06.08. 23:31:50

@lionking: De éppen ez az, hogy - amint láthatod, - a bemásolt napiszar.com post szövegében szó sem volt semmilyen verbális, vagy tettleges bántalmazásról, vagy arra biztatásról. Vagyis a levél írója csúsztatott. Az már más kérdés, hogy a képen szereplő privát szex oldalon kefélős leleplezett hölgy az iwiw-es postaládájába valszeg' külön biztatás nélkül is kapott pár "De szétb***nám a p**ádat te riherongy kz***!" és ehhez hasonló üzenetet. Hát, ez esetben max a levelet küldőkkel szemben lehetne polgári peres eljárást indítani becsületsértés, vagy zaklatás címén (bár nem vagyok biztos benne, mivel nem vagyok jogász, csak próbálok a józan ész mentén gondolkodni).
Ja, és valaki felhozta itt az előbb a hsz.-okban az autólopást is mint példát. A témára átvitt értelemben vett analógia viszont az lenne, hogy a biztosító sem fizet kártérítést annak, akinek úgy lopták el az autóját, hogy nyitva hagyta az ajtókat, és az indítókulcsot is benne hagyta az autóban és így hagyta magára a kocsit.

GatyaPityu 2010.06.08. 23:36:17

@CommanderCool: "....sőt a többi oldal is felkapja és 10x annyit fognak vele foglalkozni. "
- Ez pontosan így van, általában naponta 4 - 5 vagy több új post is megjelenik (legalábbis a napiszaron igen, a többit nem szoktam nézni), vagyis mindenkinek kb. 15 percnyi hírnév jut. Néhány nap, esetleg hét alatt a totális feledés homályába vész aki tegnap még a kezdőlapon szerepelt, - feltéve, ha nem reagál és nem veri a nyálát és persze tanul a hibájából, vagyis többé nem tesz ki kompromittáló képeket, videókat magáról, a régieket is eltünteti a profiljáról. Ennyi.

kispista 2010.06.08. 23:37:20

@CommanderCool:
"
Úgyhogy lehet köröket futni az ilyen "fikablogok" ellenében de aki megpróbálja veszíteni fog, sőt a többi oldal is felkapja és 10x annyit fognak vele foglalkozni."
A legtöbb poszt egy nap után senkit sem érdekel, eltűnik. Ha meg fenyegető leveletek írnak, akkor mindig címlapon maradnak.

@Atro: a biztosító még akkor sem fizet, ha a kocsiban marad a forgalmi.

lionking 2010.06.08. 23:41:49

@Atro: Nooo azért ez a poszt ott május 24-i, azóta már törölhették is az ominózus buzdító mondatot...
Tehát nem lehet 100% biztosan kijelenteni, hogy ez csúsztatás. Vagy hogy nem igaz.
Kéne olyan még valaki, aki az első napon olvasta...

kispista 2010.06.08. 23:45:36

www.viddler.com/explore/failblog/videos/590/

Megsértik szegény személyiségi jogait, pedig csak unaloműzés miatt néz pornót az ülésteremben.

Káposztakukac 2010.06.08. 23:47:29

@kispista: a csaj színésznő. abból élt, hogy a pornóira verte mindneki. kicsit más kategória, mivel ő az arcát adta hozzá, bár nevét tudtommal nem.

a kocsira meg fizet a biztosító, ha bent maradt a forgalmi, sőt, még a törzskönyv is. van erre is bh.

@r_: rendben, szent a béke :)

@CommanderCool: teljesen lényegtelen az amerikai jogrend, bár mondjuk viszonosság alapján szerintem kisegítjük egymást. mindegy, hogy hol van a szerver, ha magyar állampolgár a szerkesztő, márpedig feltehetőleg az, akkor a btk. hatálya kiterjed rá. ráadásul még az is biztos, hogy magyarországon van. tehát lehet, hogy a magyar rendőrség nem tudja a szervert amerikában máról holnapra lekapcsolni, de az szerintem a szerkesztőnek nem sokat segít, ha extrém esetben beviszik mondjuk 72 órára a cigányok közé. (természetesen ilyesmiért nem valószínű, hogy bevinnék)

Reggie 2010.06.08. 23:48:08

@lionking: En elso napon olvastam. Nem volt benne semmi buzditas emlekeim szerint. De megprobalom kikeresni cachebol.

kispista 2010.06.08. 23:51:15

@Káposztakukac: Nem adta a nevét hozzá, tehát ugyanez a kategória.
És a tuttiftuttira minek küldik be a képeket ha nem azért, hogy más is láthassa (és verjék rá)?

Mercyful Fate 2010.06.08. 23:54:36

Jogos,jogtalan...teljesen megérdemli a cikkben szereplő pár azt amit tett velük a napiszar. :D
Máskor nemlesznek olyan hülyék h lehetőséget adjanak az ilyen honlapoknak.Mert hát a lehetőséget ők biztosították.saját kárukon tanulnak szóval jó lecke.
Hajrá Napiszar,Puruttya,így tovább!!Nevelni kell a hülyéket!!

Mercyful Fate 2010.06.08. 23:58:01

amúgy ezzel a blogbejegyzéssel szerintem egy dolgot ért el a tutti frutti akárkije..újra címpalon lesz a pár napiszaron ezzel a zugügyvédes dologgal.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.08. 23:58:31

@Káposztakukac: Az alperes felkutatása az alapprobléma. A Nmjt. szerint a magyar jog az irányadó abban az esetben, ha magyar áp. személyiségi jogait sértik meg, de ettől még csak ítélet lesz, ha lesz, a végrehajtás nehézkés (nem áll fenn semmilyen egyezmény az USA-val e téren, így borzalmasan körülményes). A viszonosság meg szép dolog, de gyakorlatban nem effektív. De ilyen ügyben -polgári vonalon - nem lehet elérni a szerver shut downját.

Káposztakukac 2010.06.09. 00:14:03

@_Venom_: de mi most büntetőjogi vonzatról beszélünk (már mióta). a védlott személyének kiderítése meg a legkevesebb, onnantól kezdve polgári jog igényt(vagyonit és nem vagyonit) a büntetőüggyel együtt tárgyalják. szerintem a szerkesztő a vádlotti padon nem kekeckedne, hanem leszedne minden sértő tartalmat.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.09. 00:19:18

@Káposztakukac: Ugyanolyan nehéz a vádlottat megkeresni, mint az alperest, ugyanúgy nehéz büntetőjogi ítéletet végrehajtatni, sőt, még körülményesebb.

Reggie 2010.06.09. 00:22:25

@Káposztakukac: Hat elegge kicsi a valoszinusege, hogy kiderul ki az elkoveto. Kb 0.

vargaphoto · http://deadmanride.tumblr.com/ 2010.06.09. 00:22:31

A server host - ami ebben az esetben nem Magyarorszagon van rendelkezik policival amit a server gazdajanak be kell tartania.
A policinak az esetek 99%-ban resze, hogy a server tulajdonosanak be kell tartania az adott orszag torvenyeit a copyright ala eso termekek disztribuciojaval kapcsolatban (amerikaban ez ugy nez ki, hogy a federal es a county szabalyozast is be kell tartani).

Az a baj, hogy mindenki a rendorseghez akar rohanni - pedig csak egy levelet kene kuldeni a service providernek miszerint a kep copyrightos es a kozlo nem rendelkezik a copyrightal mert az a "privatbaszosoldalnak lett atadva" nem nekik.

Az esetek nagy reszeben leszedetik a kepet ha copyright violation van.

A kep eltavolitasanal tobbet meg ne varjon senki.

kispista 2010.06.09. 00:28:14

@vargaphoto: a kurucnál sem volt sikeres az ilyen akció. Pedig ott a kormény reklamást és nem egy párocska.

Káposztakukac 2010.06.09. 00:28:21

@_Venom_: hogy mi? végrehajtani? itt van magyarországon a szerkesztő, lazán beazonosítható(nem is nagyon törekszik rá, hogy személye titokban maradjon), az ítélet közvetlenül végrehajtható rá tekintettel. más kérdés, hogy mi lesz a szerverrel amerikában, de itt már ugye rég nem az érdekes, hanem a szerkesztő.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.09. 00:28:25

@vargaphoto: A notice-and-takedown nem ilyen egyszerű. Nem elég egy levél, hanem neked bizonyítanod is kell - a DMCA rendelkezése szerint igen sok irattal, szigorú formaságokat betartva - hogy te vagy a jogtulajdonos, aztán veszik csak le.

Reggie 2010.06.09. 00:28:53

@vargaphoto: Ja jon egy tok ismeretlen email cimrol egy ilyen level es siman el is hiszik. Hat persze. Erre max a szerver tulaj azt mondja, hogy neki is megvan a copyright es le van tudva a problema. (Ezzel az erovel barmilyen kepet le lehetne szedetni barmilyen szerverrol, csak egy emailba kerulne hogy a gep tulajdonosanak nincs meg a copyright)

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.09. 00:29:13

@Káposztakukac: Én a szerverre gondoltam, mert attól, hogy a szerkesztővel "jólelbántunk", az oldal még megmarad.

vargaphoto · http://deadmanride.tumblr.com/ 2010.06.09. 00:32:08

a kuruc azert volt mas - mert ott kozszereplokrol volt szo. A server tulajdonosa gondolom bebujt a jo oreg amerikai 'ujsagiroi szabadsag' sun vedekezesbe ami eleg jol mukodik.

A kurucnak van jogi kapcsolata az usa-ban. A napiszar meg ha jol gondolom egy olyan szerveren csucsul aminek a gazdija ert a joghoz de feleslegesen nem fut koroket egy ocska faszcibalos kep miatt.

Azert a birok adatai azok nem egy kategoria a csocsos macaval. Mar nyilvan vedekezesben sem. Hiszen a csocsos macas kep az ugye csocsos macas a birok adatai meg amerikaban nezhetnek ki ugy, hogy 'tenyfeltaro ujsagiras'.

vargaphoto · http://deadmanride.tumblr.com/ 2010.06.09. 00:34:33

reggie - arrol a szerverrol szedettek mar le bejegyzest, kepet ezelott. Nem a napiszarrol hanem mashonnan - hidd el kurva hatekonyan meg lehet tamogatni egy copyright violationt.

A csavar ott van, hogy ahoz ugye erteni kell angolul, levelet kell irni, tisztaban kell lenni azzal, hogy mikent lehet bizonyitani.

A host sem idiota - amig csak egy szimpla levelet kap - le se szarja.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.09. 00:35:27

@vargaphoto: A bírók csak egy része, van ott iwiw rovat, meg hatmillió egyéb jogsértés. A kuruc annyiban más, hogy sajtóorgánum(nak tekinthető).

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.06.09. 00:41:09

egy rendkívül ostoba egykori gimis osztálytársam egyszer feltett a netre rólam egy képet, amin azt imitáltam egy cimbimmel, hogy részegen fetrengünk a valami vonatsíneken. irgalmatlanul leteremtettem a hülye libát, aki szerintem a mai napig nem fogta fel, hogy nemcsak nem illik mást ábrázoló képeket feltöltögetni a netre, hanem bűncselekmény is lehet adott esetben.

vargaphoto · http://deadmanride.tumblr.com/ 2010.06.09. 00:41:54

Venom - azt ugye latjuk, hogy a 'fika' altalaban olyan emberekre szall akik nem tudnak vedekezni.

Az, hogy ezt megerdemlik vagy sem - azt mindenkinek az izlesere bizom.

a tutifruti-s szex oldalon a kovetkezo szerepel

"Az oldalon található összes kép és videó anyag szerzői
jogvédelem alatt áll, ezek jogtulajdonosa a Levélpressz Kft."

tehat a feltolto atadta a copyright-ot a levelpressz kft-nek akik ha szeretnek meglephetnek a kep levetelere iranyulo elso lepest. valszeg a host odaszolna, hogy - gyerekek - policy-t tessek atolvasni - torolni a kepet ha nincs ra jogosultsagod.

Az igazsag az, hogy a kutyat nem erdekelne ha a kepet torolnek mert a napiszar ugy porog, hogy nem lenne tema belole.

RoccoSil 2010.06.09. 00:44:27

Láttam az emlitett képeket napiszaron,és a tetovált hölgyet sunáznám.:)
Saját maguknak köszönhetik a dolgot,ők vállaták be.

vargaphoto · http://deadmanride.tumblr.com/ 2010.06.09. 00:44:35

egyebkent ha atrakod a kepet egy nyilvanos kepfeltoltore es linkeled az oldaladra (nem kepkent hanem hivatkozaskent) akkor maris megoldodott a szitu...

nyilvan akkor lehetne ebbol balhet csapni ha a napiszar fizetos lenne. Akkor mar mas lenne a nyaloka ize

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2010.06.09. 00:46:57

@vargaphoto: amit ilyen egyszerűen leírsz, egy nagyon körülményes eljárás keretében érvényesíthető csak. Egyrészt. Másrészt, azzal, hogy egy képet feltöltesz egy oldalra, az oldal szerzői jogi jogosultságot szerez, de nem lesz kizárólagos (hisz a feltöltő máshová is felteheti ezentúl), a képmáshoz fűződő személyiségi jog pedig nem száll át/szűnik meg ekkor se.

halar 2010.06.09. 00:51:07

subba? kurucinfó?

vargaphoto · http://deadmanride.tumblr.com/ 2010.06.09. 00:54:46

ebben igazad van. Ugyanakkor nem latom, hogy a level iroja mit rinyal ha van rola hivatalos papirjuk, hogy atvettek a copyright-ot illetve tudnak kontaktalni a kep eredeti tulajaval.

Nekem kicsit sirasnak tunik a dolog.

Az az igazsag, hogy a napiszar latogatottsaga szerintem duplazodik minden nap amikor mashol megemlitik oket. Aki eddig meg nem latta ezeket a szerencsetleneket - az most megy meglesni az emlitett kepet.

Nekem pl. fogalmam nem volt arrol, hogy ki az az SP csak azt tudtam rola, hogy a napiszar azt allitotta, hogy AIDS-es. Kurvara most mondtak, hogy az valami enekes.

Reggie 2010.06.09. 01:01:57

@vargaphoto: Ha olyan gyorsan(es egyszeruen) menne, akkor mar mindenki igy vetetne le a kepet.

vargaphoto · http://deadmanride.tumblr.com/ 2010.06.09. 01:24:05

reggie - mar emlitettem, hogy azok, akik ilyen oldalakon kotnek ki - nagyreszt abbol a tarsasagbol kerulnek elo akik max addig jutnak el, hogy a napiszarnak irnak fenyegeto e-maileket. Igy nem is jutnak messze.

az egyebkent egy erdekes kerdes, hogy ha nem a foto kerul ki hanem egy scrshoot a weboldalrol. Hiszen scrshoot-ot barki keszithet. A subba is igy nyomazhatja (amelett, hogy a bede-t ugye az index nem tenne ki) hogy a linket teszi ki.

lavoljuk ezeket az oldalakat

(valaki emlitette a kepen szereplo holgyet.. nos... sunaznam... oszintebe)

kitfisto 2010.06.09. 01:27:38

@olvasgato: csak ezzel az a baj hogy hiaba mondjak hogy nem sertenek jogot, nagyon is megsertik a szemelyes jogokat. ergo buncselekmenyt kovetnek el.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.09. 01:46:17

@vargaphoto: de ez megint _szerzői_ jog. Ha csak meglinkelik, a szerzői jogok nem sérülnek, de a postban foglalt probléma marad.

Reggie 2010.06.09. 01:53:05

@flugi_: Milyen problema marad? Az, hogy van aki megis felismeri arc nelkul is? Ahhoz hogy valaki teljesen felismerhetetlen legyen a teljes testet ki kell takarni. Plane ha van egy egyedi tetovalasa...

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.09. 02:08:18

@Reggie: igen. A szerzői jog az utánközlést tiltja, nem a hivatkozást. Itt nem a copyright sérülés miatt bosszús a két szereplő.

Reggie 2010.06.09. 02:12:54

@flugi_: en a felismerhetosegrol beszeltem nem a copyrightrol. De tudtommal a szerzoi jog nem tiltja az utankozlest, hanem a szerzoi jog tulajdonosa korlatozhatja az utankozlest, ahogy szeretne.

Roy 2010.06.09. 09:12:22

@Pistie: Amennyiben valaki valamit feltölt egy nyilvános oldalra, számoljon azzal, hogy ezt valaki fel is használhatja.
Akár a saját profiljába is beillesztheti, más weboldalra átrakhatja.

physis 2010.06.09. 09:23:22

Nekem a NHH azt tanácsolta, hogy az Artisjus Szerzői Jogvédő Irodát kérjem meg, hogy KEZDEMÉNYEZZENEK KÖZÉRDEKŰ KERESETET. Ehhez ugyanis nekik, mint társadalmi szervezetnek, joguk van. (Szóval ezt az Artisjus NEM mint közös jogkezelő, hanem mint társadalmi szervezet kezdeményezné!) Arra lehet hivatkozni, hogy nagyon sok sértett jogtulajdonos van, és nem is mindnek állapítható meg pontosan a személye.

Előzmények: a napiszart mint warez oldalt festettem le az NHH-nak, erre kaptam tőlük a fenti választ. Azért mertem a napiszart mint warez oldalt lefesteni, mert:

Mivel a berni konvenciót mind a magyar, mind az amerikai szerzői jogi tv inkorporálta, ezért a képek keletkezésüknél fogva jogvédettek. Az iWiW szabályzata pedig csak felősségkizáró-mentesítő nyilatkozatot tartalmaz, szerzői jogokról való lemondást nem. A mentesítő nyilatkozat pedig nem érinti a képekkel visszaélő harmadik személyt, az továbbra is perelhető marad. Tömörebben fogalmazva: az iWiW bevédi a saját hátát, de a napiszar sorsa őt nem érdekli, és a szabályzat nem is mentesíti aa napiszart.

physis 2010.06.09. 09:24:58

Szóval jó lenne az Artisjust ráveni egy próbaperre. Ez persze csak az első lépés lenne. A legfontosabb a társadalmi tabu megtörése lenen, a felnött trársadalom álszent-szemérmetes-félrefordulós hallgatásának megtörése, és az áldozatok önvádjának feloldása. Ez a téma azoban már átvezet a ,,kiberzaklatás'' fogalmához. Amerikában ez most kezd jogi kategória lenni, néhány botrányt kavaró öngygyilkosság-eset miatt:

en.wikipedia.org/wiki/Category:Suicides_due_to_cyber-bullying

A napszar szempontjából különös hasonlóságokat ez az eset mutat fel:

en.wikipedia.org/wiki/Suicide_of_Ryan_Halligan

Itt próbáltam összehozni egy magyar nyelvű összefoglalót:

sites.google.com/site/antinapiszar/cyberbullying

physis 2010.06.09. 09:32:36

A kurucinfo szerintem nem tartozik ide, azt nem lopással vádolták. A napszar szolgáltatója a Sharktech, a bérlőkel kötött szerződés szerint a bérlőnek be kell tartania a (feltehetőleg az amerikai) szerzői jogi törvényt. A napszar ügyének nincs politikai mellékíze, hanem az egész egyszerűen csak a magántulajdon védelme.

Mivel az amerikai szerzői tv ugyanazt a berni konvenciót inkorporálja, mint a magyar (van kivétel, de a napiszar szempontjából érdektelen), ezért a Sharktech egy hiteles szakmai szervezet által készített szakvéleményre szerintem szerződést bontana a napiszarral.

www.sharktech.net/index.php?ID=aup2&PG=2&pgno=2

Acceptable Use Policy

The following are considered violations of SHARKTECH AUP (Acceptable Use Policy):

11. Copyright or trademark infringement: Use of the SHARKTECH service to transmit any material (by e-mail, uploading, posting or otherwise) that infringes any copyright, trademark, patent, trade secret or other proprietary rights of any third party, including, but not limited to, the unauthorized copying of copyrighted material, the digitization and distribution of photographs from magazines, books, or other copyrighted sources, and the unauthorized transmittal of copyrighted software.

physis 2010.06.09. 09:43:46

Sosem értettem ezt a mondást, hogy ,,aki *nak megy ne csodálkozzék, ha meg*''. Ha a prostituált pont az autópálya kellős közepén világosodik meg, és ott, a kamionos szeme láttára jut hirtelen arra az elhatározásra, hogy ő márpedig mostantól kezdve esti iskolába megy és munkát vállal, akkor ATTÓL KEZDVE Ő NEM PROSTITUÁLT. Ha ezt még közli is a kamionossal, és az mégis megerőszakolja, az nemi erőszak (mégcsak nem is puszta szerződésszegés!), akárhogy is nézem, az összes következményével.

Persze ez jogi szempontból offtopic volt itt, csak azért jutott eszembe, mert állandóan ezzel mentegetik a napiszart. Van valami furcsa világképe a napiszarnak, ami szerintem ellentmond a civil társadalomnak, de még csak nem is a puszta a felszínének, hanem az alapjainak is, szóval mindannak, amit a görögök óta letettünk az asztalra.

j311 2010.06.09. 09:56:27

Áldom az eszemet, hogy nem vagyok fent egyik közösségi oldalon sem. Illetve amin igen, azon sem valós adatokkal. :D

Netuddki. 2010.06.09. 10:01:58

Még valami eszembe jutott. Komolyan az itteni személyiségi jogi harcosoknak ajánlom.

Mi van ha a "hölgy" így reklámozza magát, hogy több kuncsaftja legyen? Ha jól tudom ilyet nyíltan nem tehetne meg.

Netuddki. 2010.06.09. 10:04:36

@physis: A kérdés előre szokta-e kérni a pénzt vagy utólag. Ha előre kéri akkor hajlandó-e visszaadni?
De tegyük hozzá az sem szép dolog ha felállította a kamionost aztán úgy hagyja. Ekkor kötbért fizet-e? XD

physis 2010.06.09. 10:24:00

A poszt eredeti témájához hozzászólva: szerintem is igen valószínű, hogy KÖZVÁDAS bűncselekményt is követett el a napiszar, de ezt nem tudom bizonyítani (ráadásul jogász sem vagyok, még műkedvelő szinten sem). Rá kéne szánni az időt, és át kéne nézni a teljes posztanyagot.

Két dolog:

A napszar olyan címkerendszer és felcímezési rendszert tart fenn ,ami nagyon megkönnyíti a pedofil használatot, ez akár rosszhiszeműségre is utalhat.

napiszar URL címe után beírni:
/tag/tini/

vagy google keresőjébe:

tini suna site:napiszar.com

máris itt a pedofil paradicsom. Van 14 év alatti is, de nemcsak ez a lényeg (hiszen olyan a youtube-on is be-becsúszhat, a youtube mégiscsak jóhiszemű), hanem az a lényeg, hogy a napszar még külön címkerendszerrel és konvenciókkal is támogatja a célzott keresést. Egyénként a szerkesztői üzenetekből is látszik a rosszhiszeműség. ,,gyorsan töltsétek le, mert törölve lesz'' ,,12 éves, óvatosan kommenteljetek''

Egyébként az iwiw-es kiskamasz-képek olyan szempontból védettek a pedofilok elől, hogy a google nem talál rájuk, és automatikus keresőbotokkal sem lehet begyűjteni őket (csak körülményes élőmunkával). Szóval ha mást nemis , legalább ennyi védelmet igenis ad az iwiw jelszóvédettsége. A napiszar ezt a védelmet töri meg, méghozzá rosszhiszeműen (a HVG ügy óta bizonyítottan rosszhiszeműen.)

www.fn.hu/belfold/20091025/birosagi_perek_egy_iwiw/

index.hu/belfold/2009/10/21/iwiwes_kep_miatt_marasztaltak_el_a_hvg-t/

Kiberzaklatás ügyében is lehet próbálkozni, de sajnos ez (mint jogi kategória) még az USA-ban is embrionális állapotban van. Annyit meg lehet tenni, hogy neves, hiteles szakszichológusokat felkérni, indítsák meg a társadalmi párbeszédet egy-egy nyilvános szakcikk írásával. Itt főleg a két ,,nagy öregre'' gondolok, Vekerdy Tamásra, Ranschburg Jenőre. A családon belüli erőszak témájában jártas jogászok segítségétől is sokat várok, pl. Morvai Krisztinától (persze itt is cikkekre gondoltam, szakvéleményre).

en.wikipedia.org/wiki/Cyber-bullying

A kiberzaklatás igenis VESZÉLYES és társadalomellenes. Ezt az amerikai öngyilkosság-botrányok bebizonyították. Az a fontos, hogy ezt hiteles szakemberek Magyarországon is közismertté tegyék.

Ami a magyar öngyilkosság-eseteket illeti kiberzaklatás kapcsán: szerintem nincs nyilvánosan ismert ilyen eset, de ismerve a honi légkört (tabu témák, önvád, victim blaming, kollektív hallgatás), szemérmetes-félrefordulás), nagyon is lehetségesnek tartom, hogy volt ilyen. Sajnos erről nem tudunk semmit.

Mindenesetre akár volt, akár nem, meg kéne előzni. Megtörni a tabu és a kollektív hallgatás (,,mindenki látja, de senki sem nézi'') légkörét. Nem baj, ha eközben szükségszerűen hírt csinálunk a napiszarnak, mert már sajnos immár úgysincs vesztenivalónk: az oldal ,,penetrációja'' a tizenévesek közt szerintem immár 100%, szóval csak ,,előrefelé menekülhetünk'', mint Alice csodaországában a Királynő versenyfutásában: ha állsz, hátraesel, ha teljes erőből futsz, helyben maradsz, ahhoz meg hogy előrejuss, kétszer olyan gyorsan kell futnod.

Ehhez kell a szakértők segítsége, és nem is csak egy területen.

physis 2010.06.09. 10:35:03

@kovi1970:
Sajnos ez a témám valóban offtopik volt, és eleve necces volt feltennem, mert zavaró.

Annyiban jön csak ide, hogy a napiszart egy éve tanulmányozom (komolyan szociálpszicholóhgiai érdeklődésből), és abban summázhatnám a lényeget, hogy a napiszarnak saját világképe van. Ez most antropológiai érdeklődésből mondom, nem gúnyból.

Viszont ez világkép alapvetően KEGYETLEN és szerintem olyan pontokon mond ellent a görög kor óta történt dolgoknak, ami miatt nem tudjuk hozzáilleszteni a mi világunkhoz. A ,,felelősség'' fogalmát a felnőttek NEM olyan értelemben használják, mint a napiszar, és az ,,megérdemli'' szó is mást jelent valóban. A moralizálás a legtöbb szakmában pedig kifejezetten szakmai vétségnek vagy etikátlanságnak számít.

Az a baj, hogy nincs egyelőre elég tudásom ahhoz, hogy mindezt bizonyítsam, ez csak egy zsigeri érzés bennem. Viszont ezt természeti népek (eszkimók, szibériai népek) iránti érdeklődés, és az európai kultúra meg az ifjúsági pszichológia iránti érdeklődés alapján alakult ki bennem.

Sajnos nem elég a tudásom, rálátásom, de remélem, meg tudom oldani az eljövő évben, hogy megszólaljon Vekerdy, Ranschburg is, és akkor az ő véleményük, remélem, sokban eldönti ezt a kérdést is.

alkeska 2010.06.09. 11:02:07

A Napiszar.com soha nem követett el törvénybe ütközőt. Az, hogy a pár felkerült a Napiszar.com-ra az egyáltalán nem jogsértő, hisz ők engedték meg a hozzáférést amikor feltették képeiket. Én is megtehetném h találok egy jó csajt valamelyik szex oldalon, aztán megkeresem iwiw vagy akármilyen adatlapját, és elkezdem sorozni a leveleimmel, hiszen az Internet erre szolgál, megkeressünk más embereket és ismerkedjünk. Legalábbis ez volt az eredeti célja. Lényeg a lényeg, h semmit nem tudtok tenni a Napiszar.com ellen és ez jól is van így, sokan szeretjük az oldalt, és akik nem tartoznak közénk azoknak nincs humorérzékük és a bolhából elefántot csinálnak.
Üdvözlettel: egy Napiszar-tól (c) alkeska

Lama 2010.06.09. 11:06:44

Na álljunk meg egy szóra... Mondanám mindazoknak akik azzal jöttek itt hogy 2 oldala van az érmének, ha én kerülnék ki stb... stb...

Túl sok a HA, de kezdjük.

Ha én vagyok olyan primitív, hogy megosztok magamról olyan képeket, amikről tudom hogy kinos helyzetbe hozhatnak, és kínos helyzetbe hoznak vele, tuti nem én leszek felháborodva!

Szóval, válaszként, micsinálnék ha én kerülnék fel napiszarra/puruttyára?
Max leköpném magam, hogy hogyan lehettem ilyen hülye, ha meg nem annyira sértő a kép rólam akkor röhögök egyet azt szevasz. 1 nap és senki nem emlékszik rá.
Ha ez a gyerekemmel történne meg, szintén nem az oldalt tenném felelőssé, hanem elbeszélgetnék a gyerekkel!

Káposztakukac 2010.06.09. 11:09:47

@alkeska: ez az, amiben kurvára tévedsz. egy dolog, ha elkezdesz írni iwiwen egy csajnak, aki tetszik, más dolog, ha nyilvánosságra hozod, közszemlére teszed valakik(k)nek az identitását egy kiragadott kontextusban.
szerintem gondolkozz el azon, hogy miért van az, hogy mindenki, akinek a jog a szakmája így látja, csak a napiszar lelkes tábora próbálja menteni a menthetőt...

2010.06.09. 11:21:15

@Káposztakukac: Ez azért van, mert sok jogász képtelen életszerűen gondolkodni ezekről a kérdésekről, pedig ehhez nem kell a napiszar rajongójának lenni.

Vannak persze különböző árnyalatai az ilyen eseteknek, de a dolog alapvető természete az, hogy a neten közzétett dolgokat másolják, továbbadják, feldolgozzák - mindenféle olyan dolgokat csinálnak velük, amire a közzétevő nem is számított, amikor publikálta a kérdéses anyagot.

Lama 2010.06.09. 11:24:21

@Káposztakukac: Te gondolkozz el azon, hogy "hogy miért van az, hogy mindenki, akinek a jog a szakmája" tehetetlenül hőbőrög, míg az általatok 10-18 éves primitív hülyegyerekeknek tituált napiszar szerkesztők/olvasók jót röhögnek, az agyondiplomázott ügyvédek agonizálásán?

Hmm? akkor ki a hülye?

physis 2010.06.09. 11:31:46

@Lama:

,,Ha ez a gyerekemmel történne meg, szintén nem az oldalt tenném felelőssé, hanem elbeszélgetnék a gyerekkel.''

Pedig az oldal felelőssége nagyobb (rosszhiszeműség, nagy mennyiség, anyagi érdekeltség).

A gyerekkel való elbeszélgetés akkor lehet termékeny, ha jó érzelmi háttér és stabil bizalmi háttár van Köztetek.

Itt van viszont egy elrettentő példa a bizalomromboló magatartásra:

www.ujno.sk/images/Htm/2010/10021.htm

,,Katit felpofozták. Két hét szobafogságra ítélték, fél évig este hatig kapott kimenőt.''

Ez az, amikor valaki levágja az aranytojást tojó tyúkot (= elvesztegeti a gyerek bizalmát, ami később megbosszulhatja magát; egy ilyen eset után az a gyerek soha többet nem fog szülejéhez bizalommal fordulni, még bajban sem, terhesség, pedofilia).

Sajnos ez nemcsak elmélet. Ténylegesen előfordult olyan eset a ,,paxisomban'' (nem vagyok jogász), hogy az a gyerek, akinek segítettem csibefasz ügyben, inkább mert a számára teljesen ismeretlen TASZ-hoz fordulni, semmint saját szüleinek szólni. Többször is átbeszéltem vele, és tényleg így döntött! Én éppen ezt tartom álszentnek sok szülő hozzáállásában. A rövid távú célért, a patyomkin-falu látszatának álságos megőrzésért elfecsérlik a teljes bizalmi tőkét, és kiteszik a gyereküket annak, hogy KÉSŐBB kerüljön bajba.

A legtöbb ügy egyébként szerintem felnőtt szemmel nézve egyáltalán nem szégyenteljes. Még a durvább képekről is általában csak annyi jön le nekem többnyire, hogy hát ezt egy kissé neurotikus ember tette fel magáról az iwiwre. Kamasz esetében pedig a neurotikos magatartás megítélésének határa nálam még inkább eltolódik ,,engedékeny'' irányba (részben azért, mert kisebb a felelősségük, részben pedig azért, mert a kamaszkorban egy bizonyos mérvű neurózis normálisan is előfordul).

physis 2010.06.09. 11:37:35

@Lama: Az a baj, hogy az amerikai esetek tényleg azt sejtetetik, hogy nagy az öngyilkosság veszélye. Éppen Ryan Halligan esete hasonló volt. Sok dolgot még nem tudunk, friss a jelenség, de az eddigi kutatások ezt mutatják. És ezt már nem élettől lerugaszkodott jogászok mondják, hanem a gyerekek mindennapi életével aktív kapcsolatot tartó tapasztalt ifjúsági pszichológusok.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.09. 11:40:17

@physis: egy páran már leírták, talán elkerülte a figyelmedet: nem történt zaklatásra buzdítás, ezt a postoló hamisan állította.

Tehát az öngyilkos gyerekkel példálózni ebben az esetben kontraproduktív. Az itt tárgyalt esetben az inkriminált pár _saját elhatározásából_ nyilvánosságra hozott olyan képeket, amik dehonesztálásra alkalmasak, mert abban _bíztak_, hogy nem köti össze senki ezeket a képeket a valós személyükkel.

Az öngyilkos gyereket egyszerűen mások bántották olyasmivel, ami még csak igaz sem volt, nemhogy magától árulta volna el nyilvánosság előtt. Ez az eset nem cyber bullying.

Ismétlem: _szándékosan_ nyilvánosságra hozták a képeket, csak egy dolog sérült itt meg, az inkognitójuk.

A HVG esetében _utánközöltek_ képet engedély nélkül. A fenti eset teljesen egyértelműen csak linkeléssel is fennállna. A HVG-t NEM lehetett volna elítélni akkor, ha a képek helyett azok elérhetőségét adta volna meg, mivel a jog pont az iwiw jelszavassága miatt ítélt.

A fenti esetben a pár pont ugyanennyire lenne kiakadva, ha csak linkelés történt volna.

Hasonlóképpen, copyright violation sem történt.

Úgy általában elég kevéssé életszerű, amit mondasz.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.09. 11:49:41

@Káposztakukac: "szerintem gondolkozz el azon, hogy miért van az, hogy mindenki, akinek a jog a szakmája így látja, csak a napiszar lelkes tábora próbálja menteni a menthetőt..."

Mert a jog képtelen a netet és úgy általában a számítástechnikát normálisan kezelni.

Mondok egy példát: egy munkahelyen a rendszergazdával közölték kirúgják. A rendszerből valaki fontos adatokat törölt azon a napon, mikor utoljára dolgozott a kirúgott rendszergazda, csak ő ismerte a jelszót, és az épületben tartózkodott, amikor az eset történt, és arról a gépről indult a törlés, amelyiknél dolgozott. Mégsem ítélhették el, mert ez még nem volt elég bizonyíték a bíróságnak, mivel _lehetséges_, hogy pont akkor valaki feltörte a gépét. Ez egy olyan eset, amiben egy mai bíróság _képtelen_ elítélni egy valóban vétkes rendszergazdát, mert lehetetlen jogászokat kielégítő módon bebizonyítani, hogy nem törte fel senki a gépet.

Úgy általában igaz az, hogy a jog, a törvények csak késéssel követik a világ változásait. A kérdésedre (miszerint miért csak a jogászok látnak ebben bűnt) a válasz az, hogy a természetes emberi erkölcsi érzék és józan paraszti ész és a jogászi világnézet ütközetéről van szó, és mint ilyen, a jog idővel itt változni fog, mert nem tehet mást. Amit minden ember (aki nem jogász) természetesnek és megengedhetőnek tart, azt előbb utóbb a törvények is átveszik.

Lama 2010.06.09. 12:01:30

@physis: Úgygondolom, hogy ha gyerekről van szó elég nagy a szülő felelőssége. Ha egész gyerekkorában ezt látja/tanulja, (pl.úgy kell viselkedni mint egy kurva, vagy fiuknal: viperaval kell pozolni etc.), az nagy valószínűséggel megtalálható lesz az ilyen oldalakon.
Persze minden gyerek hibázhat, még az idilli családból származó is, viszont ha felkerül egy ilyen oldalra, szerintem meglehet vele beszélni, és tanul belőle.

Vegyük a legrosszabb esetet ami öngyilkossághoz vezet, vagy lelki sérüléshez. Aztmondod az oldal felelőssége nagy ezzel kapcsolatban, de szerintem, azzal hogy tükröt mutatnak valaki elé, nem feltétlen követnek el hibát.

Vizsgálta már valaki azt, hogy azoknak az embereknek akik felkerülnek az oldalra hány %-a lesz lelki beteg/öngyilkos?
Illetve azt hogy az oda felkerülő egyén meglátva magát, esetleg elgondolkodott és megváltoztatta az életét? Mert ha az éremnek valóban 2 oldala van, vizsgáljuk meg azt is, a rossz tulajdonságai mellett milyen jó tulajdonságai vannak a jelenségnek.

És végül, sok gyerek kerül fel oda persze, bár szerintem a nagyrészük már nem kiskorú, tisztában lehetnek azzal mit csinálnak, és milyem következményekkel jár.

Jelen esetben pedig 2 felnőtt az aki sír, ők meg aztán abszolút tisztában lehettek vele mit csinálnak...

Tudod "2 dolog végtelen..."

physis 2010.06.09. 12:58:30

@Lama: Mindez sok olyan kérdést vet fel, amikre nem tudok válaszolni hozzáértés hiányában, ezért csak sejtéseimet és töredékes értesüléseimet osztom meg.

A ,,társadalmi tükör'' elmélettel szemben nnagyon szkeptikus vagyok. Ha tényleg ez lenne a napszar szándéka, akkor már közölt volna cikkeket (cikket névtelenül is lehet küldeni szerkesztőségbe), indított volna egy nyílt vitát, lenne párbeszéd szociológusokkal pszichológusokkal. Mindezt a névtelenség megőrzésével is megtehetnék.

Az a sejtésem, hogy a napiszar nem mer ilyet felvállalni, mert nagyon hamar önellentmondásokba zavarnák be a szakértők egy valóban nyílt vitában. Azt gondolom, hogy a napiszar indítéka valójában prózaibb: ,,felsővezetését'' (management) csak az anyagi érdek hajtja, a ,,középvezetőket'' (szerkesztőket) pedig valami személyes szorongás. A kommentelők iránt nem érzek haragot, hiszen valahol ők is áldozatok, a napiszar megvezeti őket, és eszközül használja fel.

Bozólaci és Captain Anus szerkesztő kommentárjai is eléggé hiteltelenné teszik azt, hogy gyógyító szándékuk lenne: sokszor öncélúan kegyetlenek, még akkor is, amikor pedig elérték az eredeti céljukat. (Miután Anusék elérték, hogy az emósok, transzvesztiták, homoszexuálisok leszedjék a videóikat, képeiket, azután ők maguk Anusék kezdték feltöltögetni a videókat minél több helyre. Azt sem tudom már, mi is a tulajdonképpeni céljuk, szerintem csak a pénz vagy az agresszió.)

Még ha fel is tesszük egy pillanatra, hogy mi van, ha a napiszar tényleg jóhiszeműen csak gyógyítani szeretne, mg akkor is csak egy sarlatán orvoshoz tudnám hasonítani, aki egy olyan főzetet próbál ki betegein, amit soha ki nem próbált, se állatokon, sem kémcsőben, és kollégái is figyelmeztették már, hogy baj lehet. Az ilyen orvos csaló.

Szóval az orvosoknál, úgy tudom, úgy van, hogy egy gyógyszert évekig próbálgatnak, mire egyáltalán emberen ki lehet próbálni, a nyílt árusításig meg még ezen felül is éveket kell várni. A sorrend valami ilyesmi:
szakmai vita, számítógépes szimulációk, kémcső, tengerimalac, majom, önkéntes kísérleti alanyok, és csak aztán jöhet az engedélyezés meg a tömeggyártás és a forgalmazás.

Soros György (nem az igazi, hanem valami napszar epigon főalakja) el is mondta interjúban, nem érdekli, ki lesz öngyilkos.

www.isite.hu/internet_hirek/onlinemarketing/20100224/fikablogok-amir%C5%91l-csak-kevesen-%C3%ADrnak

Bozó ilyet nem mondott (tudtommal), de ő is tett már ellentmondó nyilatkozatokat.

atomblog.blog.hu/2009/10/04/napiszar_reloaded

ellentmond annak hogy

bangbang.blogter.hu/381437/megszunik_a_napiszar

Meg még az lepett meg, hogy mennyire másképp használják ugyanazt a szót a felnőttek és a gyerekek. A ,,kurva'' szón a felnőttek (még ha átvitt értelemben is használják) azt értik, hogy olyan nő, aki valami jellemhibával határos félrelépést követett el. Pl. becsapott egy embert, aki bízott benne, vagy elhanyagolja a gyerekét egy férfi kedvéért, vagy ilyesmi. A gyerekek viszont általában nem ezt értik a kurva szó alatt, hanem egész egyszerűen csak a magamutogató kiscsajokra értik. Ez azért zavaró, mert a magamutogató kiscsajok szerintem többnyire nem jellemtelenek abban az értelemben, ahogy a felnőttek használnák ezt a szót. Valószínűnek tartom, hogy a legtöbbjük csak valami szorongással határos bizonytalanságot érez, mások meg szeretethiányt, aztán ott vannak a labilis lekűek, önbizalomhiányosok is. A külső látszat ellenére (meztelen képek stb), belülről nézve ezek teljesen más eredetű jelenségek, mint azok a felnőtt jellemhibák, amiket a felnőttek a ,,kurva'' szó alatt értenek.

Olyan ez, mit az üveg, meg a jég: külsőre és néhány fizikai mgjelenésükben hasonlatosak, de belülről, molekula- és kristályszerezetüket tekintve teljesen más eredetűek. Hiába néznek ki ugyanúgy, belülről a jég molekularácsot alkot, az üveg pedig amorf anyag, nagy viszkozitású folyadék.

Szóval az a sejtésem, hogy a napiszar szándékosan összekavarja a felnőttek ,,kurva'' fogalmát a gyerekek ,,kurva'' fogalmával, és ezzel a szemfényvesztéssel tud népszerűséget csinálni magának, amit persze anyagi haszonra fordít. És ez nem az egyetlen példa arra, amikor ugyanannak a szónak a felnőtt és a gyerek értelmezését szándékosan összekavarja: más szavakkal is megteszi ugyanezt a trükköt (,,felelősség'', ,,érdem'' ,,erkölcs'').

physis 2010.06.09. 13:20:41

@flugi_: Nem a posztban kitett levélre reagáltam, hanem posztolónak a fő mondanivalójára, a levelet bevezető sorokra.

,,Fura, mennyire nem nyilvánvaló, hogy a közösségi oldalakról leszedett és illegálisan felhasznált képek nemcsak személyhez fűződő jogokat sértenek, hanem közvádas bűncselekményt is megvalósítanak.''

Ez az állítás szerintem teljesen igaz. A napiszar TELJES tevékenységét elemeztem, nem a kitett levélre akartam esettanulmányt írni,mert a napiszar átfogó elemzése pusztán a napiszaros posztanyag alapján is elvégezhető.

A copyright violation és a cyberbullying vádja a napiszar ÜZLETI PROFILJÁRA igenis fennáll. A napiszar tevékenységének nem mellékhatása, hanem lényegi, attól elszakíthatatlan, INHERENS része az, hogy az érintett gyerekek szűkebb környezetében és iskolájában masszív bullying tevékenységet INDUKÁL. Ha ezt nem tenné, akkor az a napiszar már nem ez a napiszar lenne.

Miért jelennek meg a fenyegetőző-könyörgő áldozatok szinte AZONNAL a kommentekben? Miért van a Postaláda rovat? Miért ismeri a kamaszok szinte mindegyike a napiszart? A lényeg épp a cyberbullying, a 100% penetráció a kamaszok személyes ismerettségi hálózataiban. Ezek nélkül a napszar hatásmechanizmusa a mai értelemben nem működne.

Mindez egyébként adott egy ötletet. Kapjam csak meg a C programozói állást, magánemberként is megfizetek egy vérprofi pszichológust, de nem akármilyet, hanem olyant, aki ötven éve van szakmában, és úgy érti a gyerekek nyelvét és világát, mint a tenyerét. És belemerülne a kommentelők közé, és elkezdené a munkáját.

Lesz utána is napszar, de az már nem ez a napiszar lesz.

Az a baj, hogy ezzel a cyberbullyingnak csak a ,,cyber'' részét lehet semlegesíteni. Az iskolai közösségeken belül indukált zaklatás ugyanúgy megmarad, azon én sem tudok segíteni. De épp ezt kell látni: a napIszar cyberbullyingjának nagyobb részét épp az iskolai közösségeken belüli face-to face zaklatás teszi ki, a kommentek csak a kisebbik baj.

Valószínűnek tartom, hogy Ryan Halligan esetében sem lehetett szétválasztani a cyberbullyingot a vele együttjáró, ,,indukált'' face-to-face zaklatástól (osztálytársak, suliszünet, udvar, közösségek). Szerintem a kettő együtt adja a szélesebb értelemben vett cyberbullyingot.

SilverGo 2010.06.09. 13:27:12

Tisztelt Hölgyek, Urak!

Kicsit offolnék, nem jogi szempontból vizsgálgatnám az ügyet, arról egyelőre szimplán elég annyit elmondani, hogy a jelenlegi magyar és külföldi jogrendszer sem képes befoltozni a napiszar és társai által keltett fekete lyukakat. És pont.

A téma szerintem javában erkölcsi kérdéseket vet fel... A napiszar nem más, mint egy iszonyatosan görbe tükör a társadalom számára. Azon egyszerű mechanikát próbálja kihasználni, mely szerint az ember a hibáiból tanul. Ha én például a farkamról tennék fel képet, és felkerülne egy fika-blogra, akkor bizony nem az lenne az első dolgom hogy "fúj fúj milyen köcsögök, hogy feltették", hanem átgondolnám, hogy "ej bizony ezt én basztam el, és ihatom a levét" (és szerintem egy átmeneti felindultság után minden normális ember ezt tenné). Mert akármit is hordtok itt össze, ha valaki van olyan degradált és feltesz a netre egy önmagáról kompromitáló képet az hülye, és megérdemli, hogy "bűnhődjön". Ez olyan kb mintha az utcán szaladgálnék pucér seggel. Ott is megkapnám a magamét.

Ha pedig a gyerekem kerülne fel? Ott sem az lenne a teendő, hogy az internet torkának ugorjak. Sokkal inkább elgondolkoznék azon, hogy a neveléssel valamit nagyon elkúrtam. Ugyanis egy jól nevelt, értelmes gyerek, melynek tökéletes a szüleivel a kapcsolata semmiképpen SEM fog csinálni magáról olyan képet, amelyen kiteszi a csöcseit, pláne nem fogja azt nagyközönség elé tárni.

Senki sem gondolkodik el azon, hogy bizony a képek tulajdonosai súlyosan belegyalogolnak a társadalmi norma keretrendszerébe. Mert az, hogy temetőkben sírkövekkel pózolnak, mutogatják a seggüket, mutogatják azt, hogy hogyan dugnak és ha azt akármekkora nyilvánosság elé is tárják, azzal bizony nagyon durván átsétálnak a közerkölcsön. A régebbi időkben az ilyeneket a rendszer súlyosan megtorolta, nemhogy még az ő igazukat védve vizsgálatokat indítottak. Sajnos el kell fogadnunk, hogy ez a világ nagyon nagy mértékben elkorcsosult, és a hülyéknek több joguk van.

physis 2010.06.09. 13:31:22

@flugi_: Egy apró tchnikai részlet: ha nem adatlapot, hanem közvetlenül képet (jpg-fájlot) linkelek az iWiW-ről, akkor az jelszó nélkül is láthatóvá válik. Legalábbis régen így volt. (Az adatlap viszont valóban nem linkelhető jelszó ismerete nélkül.) Kép linkelése útján tehát ,,mögé lehet nyúlni'' technikailag a jelszóvédelemnek. Tehát a Fővárosi Bíróság valószínűleg a jpg-fájl közvetlen linkelése esetén is elítélte volna a HVG-t.

Lama 2010.06.09. 13:32:27

@physis: Ne értsd félre, én egy percig sem mondtam, kifejezetten gyógyító szándékuk lenne.

Egy fikablognak annyi a célja hogy szórakoztassa a közönséget (mint minden blognak), de ha elővesszük őket, hogy milyen káros a társadalomra amit csinálnak, akkor vizgsáljuk meg azt is hogy milyen jótékony a társadalomra.

Csak egy nagyon egyszerű példa: napi 120.000 egyedi látógatót ír.

Az a tizenéves gyerek, aki látja hogy mi történik ott, miket tesznek fel mások az internetre, ha hasonló szituációba kerül 100% hogy nem fog feltenni kompromittáló képet, mert azonnal eszébe jut, hogy mi lesz ha feltesznek napiszarra.

És jó eséllyel az aki már egyszer felkerült, az is tanul a hibájából, és kétszer meggondolja mielőtt ugyanabba a hibába esik.

Lama 2010.06.09. 13:41:33

@physis: Amugy nem lehet közvetlen képet linkelni iwiw-ről, ha képet linkel, akkor is csak bejelentkezés után tudod megnézni.

SilverGo 2010.06.09. 13:55:49

@Lama: Lehet linkelni:) Törölj mindent a gyorsítótáradból és katt erre: images.iwiw.net/0103/user/00/96/85/28/8/user_9685288_1201195030376

Meg fog jelenni anélkül, hogy be kéne jelentkezned :)

Baszkurátor 2010.06.09. 14:13:21

Én szinte 100%-ig biztos vagyok abban, hogy a napikakisok rendesen utánajártak annak, hogy mit tehetnek meg és mit nem.
Az is majdnem ugyan ennyira biztos, hogy van ügyvédjük vagy valami jogi manusuk is.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.09. 14:17:49

@physis: "Nem a posztban kitett levélre reagáltam, hanem posztolónak a fő mondanivalójára, a levelet bevezető sorokra."

Amiről kiderült, hogy nem igaz, ptk paragrafus van csak ontopik, btk nincs.

A zaklatáshoz pedig továbbra is ragaszkodsz, pedig nem kapcsolódik a témához, mivel nem történt zaklatásra buzdítás a napiszar részéről. Ezt talán harmadszor írom le neked :)

physis 2010.06.09. 14:50:56

@Baszkurátor: Inkább csak arról lehet szó, hogy a harmadik Világ fejlődésével rengeteg ún. ,,bulletproof hosting'' szolgáltató kínál tárhelybérlési lehetőséget.

Angolul:

en.wikipedia.org/wiki/Bulletproof_hosting

Magyarul:

www.sg.hu/cikkek/71888/biztonsagosabb_orszagokba_telepulnek_a_fajlcserelo_oldalak

hu.spam.wikia.com/wiki/Bulletproof_hosting

A napiszarra nézve ez azt jelenti, hogy még ha el is érjük egy hiteles szakértői véleménnyel, hogy a Sharktech szerződést bontson velük (ami a felhasználói szabályzat, a bérleti szerződés és az amerikai szerzői jogi tv alapján biztosra vehető), a napiszar akkor is felbukkan majd két hét múlva valami kínai vagy orosz szerveren.

A bevételük reklámból származnak, valahogy át kell venniük a pénzt, még ha valami számlaszámon is. E ponton talán sebezhető az anonimitásuk. A reklámkontakjukra írt kamu ajánlattal el lehetne jutni valameddig, bár ezt a területet egyáltalán mem ismerem, a jogi, hatósági lehetőségeket sem.

Esetleg csökkentheti a reklámbevételt, ha a (mondjuk formálisan bíróilag elítélt) napiszaron hirdető cégek feketelistára kerülnek, de itt sem ismerem a jogi lehetőségeket. Az biztos, hogy a jogi lehetőségtől függetlenül, bármiféle feketelista nagy szakmai alázatot és etikai-szakmai korrektséget igényel, különben hamar elvész a hitelesség.

A legtöbb napiszar-epigon kiment Amerikába a Sharktech-hez, de ezt még meg lehet oldani, kérdés, utána majd hova mennek.

A csibefasz ez egyetlen általam ismert kivétel, ő továbbra is magyar területen maradt. Szolgáltatói általában kisebb tárhelyszolgáltatók voltak, valahogy mindegyik fenn van a spamwiki spammer-feketelistáján, sőt egy helyen még maga a csibefasz is nevesítve van:

hu.spam.wikia.com/wiki/Vita:Pelleng%C3%A9r/webxclub.com

Azóta több szolgáltatót is elhasznált már a csibefasz, eddig mindegyik rajta volt a spammer-feketelistán, kivéve egyet, annak személyesen írtam, nem válaszolt, de a hivatkozott kép másnapra eltűnt a csibefaszról.

Szóval a csibefasz szolgáltatói valószínűleg a hazai bulletproof hosting cégekből kerülnek ki, és valószínű az erős összefonódás a hazai spamkirályokkal.

Egyszer megpróbálkoztam azzal, hogy a csibefasz INTENETSZOLGÁLTATÓJÁNÁL (nem tárhelyszolgáltatójánál) tettem bejelentést -- szinte biztos vagyok abban, hogy a magyar Telekom teljesen jóhiszemű az ügyben.

Azon a héten ,,döglődött' a csibefasz, egy hét múlva meg új szolgáltatóhoz került. Persze ez lehet véletlen is, a csibefasznál korábban is voltak furcsa ügyletek, belső személyi viták.

physis 2010.06.09. 15:01:38

@flugi_: Kérlek ne személyeskedj, mert elúszik a lényeg. Nem az a kérdés, hogy zaklat-e a napszar, mert a cyberbullying megléte itt tény, nemigen vitatható.

Az lenne a pontos megfogalmazás Részedről, ha arra a tényre mutatnál rá -- amiben igazad is van --, hogy a cyberbullying NEM JOGI KATEGÓRIA nálunk, és Amerikában is csak most kezdődik a jogalkotás e téren. A Megan Meier ügyben született felmentés is a nehézségekre mutat rá.

en.wikipedia.org/wiki/United_States_v._Lori_Drew

Viszont a posztoló - szerintem nagyon helyesen - arra mutat rá, hogy egy olyan jelenség, amelynek a súlyos társadalmi veszélyességét az amerikai (és európai) cyberbullying-tanulmányok nagyon erősen valószínűsítik (bizonyított öngyilkosság-esetek hasonló környezetben), az bizony jó eséllyel be fog kerülni a Btk-ba.

Ráadásul a napiszar tömegesen, iparszerűen, és profi szinten műveli azt, ami a Ryan Halligan ügyben eseti jellegű volt.

vh 2010.06.09. 15:09:40

Nem olvastam végig a kommenteket, lehet már leírta valaki azt amit most én is. 10 millió magyar van, közösségi portálokon 5 legfeljebb 6 emberen keresztül mindenki kapcsolatban áll mindenkivel. MINDEN KIDERÜL :)) Nem értem miért sírnak az emberek ha olyan képeket/videókat/akármit tesznek föl magukról amik kompromittálóak. Mert ha már közzétették vhol, akkor azt látni is fogják... sokan... és talán azért töltötték föl azt a valamit, mert nem szégyellik felvállani... vagy mégis??? napiszar, netszar, subba, ezek mind az ilyen dolgokra mennek, szóval még akkor kéne gondolkodni amikor bele akarunk vágni az ilyen hülyeségekbe.

physis 2010.06.09. 15:25:13

@flugi_: ,,A zaklatáshoz pedig továbbra is ragaszkodsz, pedig nem kapcsolódik a témához, mivel nem történt zaklatásra buzdítás a napiszar részéről. Ezt talán harmadszor írom le neked :)''

Most már értem, mit akarsz mondani. Ez azonban egyszerű fordítási hiba, nem minden összetett szót szabad jelzős szerkezetként kezelni. A kisamama sem kis mama. Következetesen kiberzaklatást írtam mindvégig, sehol sem zaklatást, pontatlanul vádolsz ilyesmivel.

A zaklatás jogi kategória Magyaroszágon, a kiberzaklatás viszont önálló fogalom, egyszerűen az angol cyberbullying fordítása, a magyar szakirodalom is így használja, megnézheted a linkeket:

sites.google.com/site/antinapiszar/cyberbullying

A kiberzaklatás nem értendő jelzős szerkezetként, tehát a kiberzaklatás nem olyasmi, ami zaklatás, plusz még kiber is. A kékharisnya sem kék harisnya. A zaklatás egy nevesített jogi kategória, a kiberzaklatás pedig egy szociálpszichológiai jelenség, amely esetében egyre inkább jelek vannak arra, hogy jogi kategóriává válik, először az USA-ban, később talán egyre több országban. ezért értek mélyen egyet a posztolóval, helyesen mutat rá arra, hogy bár a napiszar ellen kerülő úton harcolunk (copyright violation), de a lényeg mindvégig az öngyilkosságok elkerülése. És az öngyilkosság csak a jéghegy csúcsa, mert a komoly neurotikus tünetek gyakoriak, ahogy a linkekből is látod. De a napiszar postaláda rovatban is fel szoktam venni a kapcsolatot az érintettekkel, és saját tapasztalataim alapján is megerősíthetem ezt. A többi munka már nem az én dolgom lesz, mert itt már végetér a tudásom, nem értek a kamaszok fejlődéslélektani világához. Szeretném Vekerdy, Ranschburg hangját hallani, és ezt el is tudom érni, ha meg lesz rá a fedezetem. Ha megtörik a kollektív hallgatás és a tabu, akkor el lehet indulni a többi dologban is, aminek már lehet jogalkotási része is.

A Btk-val kapcsolatban még azt is írtam, hogy át kell nézni a teljes posztanyagot, valószínű, hogy van idevágó eset. Ez szerintem korrekt állítás volt, nem csúsztattam. Idézem újra:

,,A poszt eredeti témájához hozzászólva: szerintem is igen valószínű, hogy KÖZVÁDAS bűncselekményt is követett el a napiszar, de ezt nem tudom bizonyítani (ráadásul jogász sem vagyok, még műkedvelő szinten sem). Rá kéne szánni az időt, és át kéne nézni a teljes posztanyagot.''

Alatta írtam az érveket is. Emlékeim szerint fogunk találni 14 év alatti meztelen képet, ahol igazolható a kiposztolás rosszhiszeműsége is. (Egyetlen konkrét esetre emlékszem is tavaly nyárról.) A napszar /tag/tini féle keresőcímkéje is aggályokat vet fel a jóhiszeműségével kapcsolatban, szóval ez nem ugyanaz, mit a Youtube esete volt az autista fiúval.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.09. 15:30:11

@physis: te biztosan tudod, hogy mi az a személyeskedés? :)

mindenesetre az világos, hogy szerinted a napiszar cyberbullyingot csinál, ezt nem kell sokszor sokféleképpen leírnod, de van ezzel két baj. Az egyik (1) az, hogy legalábbis vitatható, de inkább hamis állítás (mivel egymásközt röhögcsélés megy, nem pedig zaklatás), a másik (2), hogy semmi köze ahhoz a posthoz, ami alá írod a sok kommentet.

Az (1) ponthoz: nagyon is elképzelhető, hogy a napiszaros megjelenésről az éppen pellengérre állított ember nem is tud. Ha valamilyen okból kifolyólag engem röhögnének éppen ki, valószínűleg fogalmam sem lenne róla, mivel nem olvasom.

Ugye nem akarunk bevezetni olyan zaklatásfogalmat, amiről a sértett nem is tud?

A (2) ponthoz: az itt tárgyalt eset nagyon érdekes esemény, mert a szokásos netes jogi kelléktár (személyes adat kiadása, szerzői jog, stb) nem alkalmazhatóak, mivel saját maguk bocsátották a köz rendelkezésére a képeket, csupán és kizárólag az inkognitójukat akarták megőrizni, és csak ez sérült. Az eset tehát NEM zaklatás, NEM szerzői jogi probléma, NEM hozzájárulás nélküli képmáshasználat, hanem az "avatar névtelenséghez való joga" sérelme, és mint ilyen, érdekelne valami releváns eszmecsere róla, és zavar, ha ehelyett offolás megy.

kösz.

physis 2010.06.09. 16:00:34

@flugi_:
A szerkesztő levele szerint :
,, illetve az iwiw-ről is szedtek le fotókat a párról.''

Zugügyvéd külön meg is ismételte kiemelésképp a 3. kommentben:

zugugyved.blog.hu/2010/06/08/privat_szex_klub_es_kozossegi_profil/fullcommentlist/1#c10092939

tehát az idevonatkozó thread nem offtopik, ezt a korai kommentek is mutatják.

A kiberzaklatás azért pedig áll meg, mert az érintettek tömeges tudomása nélkül a napiszar hatásmechanizmusa a jelenlegi formában nem működne. Ezt maguk a kommentelők mondták el, itt is és a napiszaron is sokszor, és szerintem is az életszerű állítás, nem a Tiéd. Kétely esetén meg a bíró feltehetőleg szakértőt kér fel.

Ezzel együtt is, megpróbálom minél inkább tiszteletben tartom a kérésedet, és lehetőleg csak olyan pontok kapcsán írni, amire valaki konkrétan rákérdez.

kicsi oroszlán 2010.06.09. 16:18:19

Hát igen, a napiszar mindig is örök téma lesz :D amugy ha láttátok a bejegyzéseket, nem egy bejegyzés van a napiszarnak küldött levelekről, amik gyakran fenyegetőleg vagy könyörgőre fogva kérik a képek/tartalmak leszedését.Mindenesetre én se vagyok tisztába ezekkel a jogi dolgokkal, ezért sztem jobb ha nem is teszek fel semmit.
Másrészt nekem az a véleményem, hogy ezeke a közösségi portálok a ludasok. Elsőnek hülyén hangzik de gondoljatok bele: Mindig arról beszélnek h "osszd meg az élményeidet, a gondolataidat" stb, aztán a biztonságuk egy nagy kupac lósz*réval egyenlő (igaz a printscreen effektust nem lehet kivédeni - vagy nagyon nehezen).

u.i.: a Napiszaros linkről tévedtem ide XD

Baszkurátor 2010.06.09. 17:06:45

@physis: A napikakisok lehet, hogy hülyéknek tűnnek vagy úgy adják elő magukat, mintha azok lennének de megvagyok róla győződve, hogy nem azok.Ahogy írtam én egészen biztos vagyok abban, hogy tudják mit-hoygan-meddig tehetnek meg.

**--**

Egyébként arról volt már szó, hogy az iwiwre feltett képeket három albumtípusba lehet pakolni?
Úgy mint :
- publikus
- ismerősök
- csak egy csoport láthatja

Nekem ebből az jön le, hogy a párocska a képet :
a) publikusba tette
b) valamelyik ismerős "lelopta" a képeket

Az előbbinél szerintem nincs mit tenni, az utóbbinál meg nem a napikaki a hunyó.Nem ?

physis 2010.06.09. 19:24:53

@Baszkurátor: Amennyire a Youtube és a Wkiédia gyakorlatából ki tudom következtetni, a ,,publikus'' képek lemásolása merevlemezre, és felposztolása egy másik honlapra már a szerzői jog sérelme.

Alul, a Wikipédia adminisztrátor magyarázó válasza a lényeg:

hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Kocsmafal_%28jogi%29/Arch%C3%ADv6#K.C3.A9pek_felhaszn.C3.A1l.C3.A1sa:_k.C3.A9rem_a_Wikip.C3.A9dia_alapelveit_fel.C3.BClvizsg.C3.A1lni.21.21.21_.28Szavaz.C3.A1s.29

Úgy tudom, hogy ez nem a Wikimedia Alapítvány egyéni hóbortja, ezzel a Wikimédia alapítvány tényleg a berni konvenciónak igyekszik eleget tenni, tehát általános érvényű.

hu.wikipedia.org/wiki/Szerz%C5%91i_jog#A_szerz.C5.91i_jog_t.C3.B6rt.C3.A9nete

en.wikipedia.org/wiki/Berne_Convention_for_the_Protection_of_Literary_and_Artistic_Works

A kép automatikusan jogvédetté válik abban a pillanatban, amikor elkattintod a fényképezőgép gombját. Akkor használhatja fel más a képet, ha expressis verbis szabad licenc alá helyezed a képet (GNU GFDL, public domain, Creative Commons). A legtöbb napszar-érintett viszont semmiféle szöveget nem ír a képe alá, ennek hiányában pedig marad az alapértelmezés, az automatikus jogvédettség.

Az, hogy a kép publikusan megtekinthető-e vagy sem, ebből a szempontból lényegtelen.

Végül is ez tényleg így életszerűen hangzik. Ha nem így lenne, akkor megtehetném, hogy felmegyek a NASA honlapjára, meg az amerikai természetrajzi múzeumok honlapjára, az összes képet lementeném, csontvázakat, kristályokat, bolygókat, mind feltenném a saját honlapomra, aztán azon meg reklámokat futtatnék.

Azért lepett meg engem a napiszar-vita, mert 2007 óta vagyok Wikipédia szerkesztő, és tudom, hogy mennyire vért kell izzadni bármiféle kép feltöltéséhez a Wikipédián. (Kivéve, ha az teljesen a saját művem). Igazolni, hogy ilyen régi, olyan régi, vagy papírt beküldeni a szerző nyilatkozatáról... Ha meg valamit egyszerűen a webről letöltök, és fölteszem a Wikipédiára, lehet az bármennyire nyilvános, közismert: ha nincs expressis verbis szabad licenc alatt, akkor egy hét türelmi idő után könyörtelenül törlik.

A youtube még az eredetileg saját magam által megosztott videókat is hajlandó töröltetni más felhasználók profiljáról, ha copyright infringement-re hivatkozva adom be a panaszt (két űrlaptípusa van a youtube-nak, egyik a copyright infringement, másik a privacy violation).

A másik eset, amit írsz: ha más ember küldi be a képet. Tegyük fel, hogy ez nem lenne alapból is szerzői jogsértés. Azt írod, hogy ilyenkor a beküldő a hibás, nem a napiszar.

Abban egyetértek, hogy a Youtube elleni per az autista fiút megalázó videó miatt túlzás volt, hiszen az ügyben a Youtube teljesen jóhiszemű volt. Nem tudott az ügyről, korrekt ügyfélszolgálatot tart fenn, és amint tudomást szerzett erről az ügyről, azonnal törölte a videót.

Azonban mindez nem igaz a napiszarra. A napszar nem tart fel panaszszolgálatot, és elutasít minden kérést. Tehát nem jóhiszemű. Az Általad említett szituációban a napiszar rosszhiszeműnek bizonyulna, és szerintem igenis perelhető lenne.

Ami a posztban idézett levelet illeti: ha tényleg leemeltek iwiw képeket, és ha azokat azokat tényleg feltették a napiszar szerver merevlemezére és publikálták, akkor már megvan a copyright violation. Ez független a képek mappabesorálásától, sőt még az iwiw jelszóvédettségétől is.

A poszt és a levél másik állítására visszatérve: ha a kommentelők tényleg leveleket küldtek az érintett személyek iwiw postafiókjaira, akkor -- feltehetőleg --- megvan a cyberbullying is.

Előbbi (copyright violation) polgári jogi ügy, utóbbihoz (cyberbullying) kéne még egy kis előkészítés (próbaper, jogalkotás, társadalmi párbeszéd, legalább az egyik).

Mindenesetre az eset, ha így történt, elég jól szemlélteti, hogy a kommentelők bizony az esetek jó részében nemcsak egymás közt nevetgélnek, hanem itt általában e-mail címek, iwiw profilkok kiadása is megy, ehhez kapcsolódóan pedig aktív üzenetküldözgetés az érintetteknek. Életszerűtlen az aktív cyberbullyingot a passzívabbnak gondolt formától elválasztani, mert a kettő az esetek jó részében együtt jár. A levél szerint ez esetben is így történt. Ha meg itt mégsem, akkor is, aki ismeri a napszart, tudja, hogy a posztok jó részében viszont valóban összekapcsolódik a kettő.

physis 2010.06.09. 19:58:22

@flugi_:

,,A kérdésedre (miszerint miért csak a jogászok látnak ebben bűnt) a válasz az, hogy a természetes emberi erkölcsi érzék és józan paraszti ész és a jogászi világnézet ütközetéről van szó, és mint ilyen, a jog idővel itt változni fog, mert nem tehet mást. Amit minden ember (aki nem jogász) természetesnek és megengedhetőnek tart, azt előbb utóbb a törvények is átveszik.''

Bevallom engem is érdekel az itt idézett Általad felvetett kérdés: vagyis a ,,hétköznapi paraszti ésszel'' gondolkodó emberek hogyan gondolkodnak a napszarról. Vagyis akik nem a jogi paradigma alapján gondolkodnak, azok vajon elítélik-e, vagy sem? Elítélhető-e a napszar a ,,józan paraszti ész alapján'', vagy feltétlenül kell hozzá a jogi vagy a tudományos logika?

Ez azért is érdekel, mert sokat foglalkozom törzsi népekkel, szóval érdekel az emberek ,,natív'' hiedelemvilága is.

Szóval napszar ügyben direkt érdeklődéssel kutattam tizenéves kiskamaszok blogjait, és a gyakorikérdések.hu többnyire kismamákból álló törzsközönségének véleményét is.

Az eredmény, amire jutottam: a hétköznapi emberek megosztottak az ügyben.

Persze, ők nem a jog alapján fogalmazzák meg az ítéleteiket, hanem személyes ízlés és a saját élettörténetükbe ágyazott személyes élmények alapján.

Persze sokan támogatják, sokan meg inkább ingadoznak és sodródnak.

Sokan meg elítélik, indoklás nélkül, csak a személyes ízlés alapján. Sokan azért, mert közel állnak valamelyik érintett célcsoporthoz. Sokan meg azért, mert halálosan unják, egyszerűen érdektelennek találják. Sokan meg azért, mert, bár nem gondolkoznak jogi módon, de mégis fenntartanak saját életükben is egyfajta privát szférát, és nem érdekli őket más emberek piszkálása. (,,Ha helytelen, ha nem, ez akkor is az ő élete, ő képe, ő szférája'')

Itt tehát nehéz a hétköznapi észre hivatkozni, mert a hétköznapi emberek az élettörténetük és személyes élményeik beágyazottsága alapján döntenek, az pedig sokféle lehet.

physis 2010.06.09. 20:19:17

@physis: Na végre megtaláltam a napiszar posztot. Egyértelműen történt copyright violation. (Ha a párocska expressis verbis GNU GFDL vagy public domain licenc alá tette a képét, akkor nem, de ez nem életszerű állítás, főleg, mivel ezóta a regisztációjukat is törölték.) A képek a napiszar szerverén vannak tárolva, nem pedig IMG Href beágyazással. Szóval ez a rész megvan.

A képmással való visszaélés fogalmához nem értek, de itt ír róla a TASZ egy tanulmányt:

Forrás: tasz.hu/adatvedelem/informacios/kepmas/cikk

,,Visszaélésnek minősül az engedéllyel készült felvétel rendeltetésétől eltérő célú felhasználása (így amikor a híradó számára készült tudósítás képeit reklám céljára használják), vagy adott esetben a nyilvánosságra hozatal módja is, amennyiben például az ábrázolt személy azáltal nevetségessé válik (BH1997. 578.).”[4]

A képmással való visszaélés megítélésnél nem lehet figyelmen kívül hagyni a fentiekben ismertetett célhozkötöttségi követelményt. Ha a felvétel készítése nem felel meg a célhozkötöttségi szabályoknak és ezáltal törvényellenes módon készültek, akkor az egyben képmással való visszaélésnek tekinthető.
...
[4] dr. Pongrácz Eszter (szerk.) KOMMENTÁR a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez (2002), KJK-Kerszöv, Complex Jogtár''

Hiányzik a hátterem a jogi szöveg értelmezéséhez, de ha jól értem ezt a ,,célhozköztöttségi követelményt'', akkor bizony megállhat ennek a jognak a sérelme is.

physis 2010.06.09. 20:29:37

@Atro: Nem ismerem a ,,ráutaló magatartás'' fogalmát, határait, de esetleg annak is minősülhet Captain Anus posztkiírása. Vagyis attól még, hogy expressis verbis nem utasított zaklatásra, még megvalósíthatta azt ,,ráutaló magatartással''. Főleg a záró mndatot érdemes elolvasni, meg még néhányat! De ezt szakértő tudná megmondani. Igazából sokat számít a napiszar teljes közegébe való beágyazottság, a teljes kontextus mérlegelése. Pont ez az, amit mi nem tudhatunk biztosan, csak sejthetünk, és amihez szakértő kell.

physis 2010.06.09. 20:31:33

@flugi_: és innentől kezdve már a téma nem off. Mindegyik szempont újra felmerül.

kicsi oroszlán 2010.06.09. 20:38:49

@physis: nah ez egy igen érdekes és tartalmas hozzászólás volt :D
De! Ha minden igaz (és feltételezem hogy igaz) abból amit mondtál, már több 100, vagy több 1000 pert lehetne a napiszar nyakába varrni. Ha tömegesen jelentenék fel akkor az üggyel foglalkozók szerinted mennyire vennék komolyan az ügyet? Egyáltalán tudnának valamit kezdeni az egésszel? Nem hiszek én ebben...

physis 2010.06.09. 20:40:36

@_Venom_: az iwiw szabályzata nem törődik szerzői jogokkal, azt ráhagyja a felhasználókra. Más oldalaknál lehet hogy van egy lemondó nyilatkozat, de pont az iwiw nem vár el ilyet.

physis 2010.06.09. 21:01:04

@leone92s: nagyon köszönöm a biztatást. A napiszarra vonatkozóan nem tudom a választ, de a csibefaszról szerintem tömegesen tűnhetek el képek. Ha visszanézegeti az ember, látja, mennyi régi poszt képén üres, törött képkeret van már csak. Még én is próbáltam kísérletből beírni levelet, és le is szedték. Sajnos másodszorra már nem merem elsütni a dolgot. Laikus ne írjon oda, mert általában észreveszik a levél sebezhető pontjait, és még a levelet is kiteszik. Én meg mégiscsak laikus vagyok. Ügyvédi felszólítást kell küldeni, az bejöhet (igazi ügyvéddel persze). Nem is lehet olyan drága, első menetben az még nem per, csak egy figyelmeztető levél.

A napiszar kérdésre nem tudom a választ. Hogyan lehet ennyire ,,fiatal'' és ,,tehetetlen'' a magyar civil társadalom? Az érintettek általában kamaszok vagy cigányok, marginalizált csoportok, meg a társadalmi tabu által kényszerhelyzetbe hozott emberek. De még ezzel együtt is aggasztó és érthetetlen a civil társadalom teljes hallgatása.

Elvileg az Artisjus jogosult társadalmi szervezetként ,,közérdekű keresetet'' benyújtani (az ügyészségre). Ezt talán majd kipróbálom, bár még hiányzik a tudásom ehhez is.

A lényeg az, hogy bár azt végső soron elérhetjük, hogy a napszarral szerződést bontson a szolgáltatója, és leálljon pár hétre, de a harmadik világban, Afrikában, Kínában, Oroszországban úgyis újra meg újra fel fog bukkanni.

Jogellenes, amit tesznek, de az internet nehezen megfogható, a harmadik világban működő sok törvénytelen szolgáltató miatt.

Hogy a szerkesztők maguk elérhetőek-e, azt nem tudom. Elvileg valahogy át kell venniük a pénzt a hirdetőktől a reklámokért, tehát elvileg lehetnek gyenge pontjaik, ahol megsérülhet a névtelenségük és esetleg megfoghatók. Ha meg nem, akkor egy feketelista visszatarthatja a hirdetőket attól, hogy ott reklámozzanak. Akkor is lesz napiszar, csak talán kissé húzniuk kell a nadrágszíjon.

Mindenesetre ha megindul a társadalmi párbeszéd, akkor egy kicsit nehezebb lesz a napiszar dolga, és kicsit könnyebb lesz a mienk. Akkor is lesz napszar, de már nem egy bénult civil társadalom fog vele szembenézni. Ez lenne az első fő cél, a tabu és a kollektív hallgatás megtörése. Szerintem a felnőtt társadalom itt kissé álszent módon bánt el a gyerekekkel, afféle szemérmetes-szemlesütős félrefordulással. ,,Nem tudok róla, ott sem voltam''-féle hozzáállás, mint amikor a metróban vernek valakit, és segíteni kéne. Pedig nemcsak a kitett emberek az áldozatok, hanem maguk a megvezetett kommentelők is, akiket a napiszar eszközként használ.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.09. 21:37:51

@physis: a napiszar tevékenysége egy felnagyított pletykafészek, ami persze nem a világ legkívánatosabb és legerkölcsösebb dolga, de nem valami kiemelkedően nagy fertő: egyszerűen kiröhögik azokat, akiken szerintük van röhögnivaló.

Korábban felmerült a kurucinfó, mint párhuzam, ami ezzel szemben simán büntetőjogi kategóriákat feszeget, amikor önbíráskodásra bíztat. Abban egyetértek, hogy a tartalom igényessége megegyezik a két portálon.

A puruttya, napiszar, subba nem fenyeget, hanem kiröhög.

A cyberbullying, amit nagyon szeretnél ráhúzni, abban a nagyon lényeges részletben különbözik ettől, hogy közvetlenül a célpontra irányul, és csak mellesleg (sőt, nem is szükségszerűen) a közösség felé. Értsd: emailben, privát üzenetben zaklatnak, aminek a címzettje a sértett. A kiröhögőblogok meg a közönségnek szólnak, és nem lényeges elem (noha technikailag kivitelezhető) a kiröhögött valakit emiatt abuzálni.

Hogy egy példát mondjak, bevallom megnézem néha a subba iwiw válogatását. A blog látogatottságáról nincs pontos információm, de csak a kommentelők számából sejthető, hogy a képeket legalább ezres nagyságrendben nézhetik meg. A képek kommentelhetőek, és eddig még nem láttam olyat, hogy subbáról érkező néző kommentelt volna. Persze lehet, hogy történt ilyesmi, de a mintavételem statisztikája 0%, ami nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a kiröhögők ezreléke sem zaklat, csak megfigyel.

Ebből az következik, hogy általánosságban a kiröhögőblogok NEM cyberbullyingot csinálnak, és erre nem is buzdítanak.

Esetenként előfordulhat, az ilyen eseteket egyesével kellene kezelni.

Képmás szabályozási jogokat sértenek, de ezek egy évtized múlva már nem lesznek jogsértések, mert megadja magát majd a jog a valóságnak. Erről szerintem már ma is felesleges beszélni, hiszen nem paparazziról van szó, hanem saját maguk által feltöltött képek elkóborlásáról.

Az, hogy neked mit kell szenvedni a wikipédián, pont a szemed veri ki: tökéletesen értelmetlen ez az egész szenvedés, az egyetlen motiváció a rossz jogi szabályozás, aminek kimutathatatlan a praktikus haszna, zömében csak az élet bonyolítására alkalmas.

Persze az amerikaiak imádják az ilyesmit, egy jog-ésszerűsítés amerikában sok százalékos munkanélküliségnövekedéssel járna, annyi ügyvéd meg jogász kell a jogrendszerükhöz. Naná, hogy az amerikai alapítású wikipédia komolyan veszi az ilyesmit, az amúgy is anti-wikipédiás fundik simán szétperelnék őket a legkisebb esélyt látva.

Szóval csak azt tudom kérdezni, amikor a wikipédia képkezeléséről panaszkodsz: ugye élvezed a rendszert, ha így véded?

physis 2010.06.10. 00:17:13

@flugi_: Itt valóban a tapasztalatnak és az életszerűségnek kel döntenie, mert sok füg a részletektől, és minden egyes oldal más és más.

A szánalmas.hu elvileg lehetne jogsértő, de olyan lapos és semmitmondó a képanyaga, hogy említésre sem méltó. A subba mintha az utóbbi időben visszavett volna. A csibefasz eredetileg óvatos volt, később bedurvult.

Mindegyik fikablog más és más. Pl. a csibefaszon nagyon gyakori a kamu fenyegető levelek irogatása, és ezzel a primitív trükkel mit sem sejtő embereket lehet kitétetni a postaláda rovatba. Ez a napiszaron is előfordulhat, de itt nem vagyok olyan biztos benne, itt még nem szembesültem olyan durván ezzel a jelenséggel.

Ezért azt javaslom, hogy a cyberbullyingot esetenként kell nézni a fikablogoknál. A szánalmas.hu-n szinte nincsen, és van egy csomó napiszar-epigon is, amelyeknek olyan csekély a látogatottsága, hogy ott sincsen.

Azt, hogy a napiszar esetében van-e cyberbullying, azt karosszékből nem dönthetjük el, csak kísérleti, tapasztalati alapon. A társ-fikablogokkal való összehasonlítás önmagában nem segít, mert mindegyiknek sok speciális, csak rá jellemző vonása van.

Tapasztalati anyag kell. Át kell fésülni a napszar teljes élettörténetét, korrekt statisztikát és elemzést készíteni.

Az én sejtésem az egyéves napiszar-ismerettségem alapján az, hogy -- néhány más fikabloggal ellentétben -- a napiszar működésének lényeges eleme az érintettek tudomása. A napiszar nem szanalmas.hu, még csak nem is subba, a napiszar valami más.

Hogy mi is sejteti ezt? Sok-sok részlet, amik külön-külön apróságnak tűnnek.
- A postaláda rovat.
- Meg az, hogy nagyon sok posztban megjelennek az érintettek szinte azonnal.
- A kommentelők élménybeszámolói.

- De a napiszar maga is ezt mondja magáról. A ,,társadalmi tükör'' elmélete, ami ugyan hazugság, de a napiszar által büszkén felvállalt önképhez tartozik, a ,,cég-imázs része'', és szerkesztők-kommentelők egyaránt büszkén hirdetik. Pontosabban, nem is a társadalmi tükör elmélete önmagában, hanem annak az a változata, amely szerint a napszarra ,,szükség van'', mert ez ,,ráneveli az embereket'', hogy ,,ne tegyenek ilyet''', és hogy ,,megtisztítja a társadalmat''. Szóval bizony maga a napiszar hirdeti büszkén, hogy munkásságának lényeges része az, hogy az érintettek szembesüljenek képeikkel a napiszaron, szűkebb környezetükben is, és később életükben is.

Sokszor írtam a gyakorikerdesek.hu-n, hogy én nem vetem meg a kommentelőket, hanem egyszerűen mint antropológiai jelenség érdekelnek. Mintha ahogy a vadnépek hiedelemvilága is. Ezért meghallgatom, mit mondanak. És a kommentelők elég világosan beszélnek e téren. A napiszar lényegétől, céljától elválaszthatatlan, hogy az áldozatok szembesüljenek környezetükben képeikkel. A napiszarnak bizony ez hozzá tartozik az imázsához, és a tényleges gyakorlatához is.

Nomeg maguk a szerkesztők is hirdetik ezt puszta viselkedésükkel:

Captain Anus mostanában büszkén ordítja tele a napiszart (sokadszorra) azzal, hogy hiába törli le önként a a videóját-képét a sok emós, transzvesztita, meleg, mert ő azokat előre elmentette, és sorra tölti fel mindenhova, és tegye mindenki más is ezt.

Soros György (egy napszar-epigon vezéralakja), miután ellopta és kitette néhány cigánylány képét, elkezdte őket közösségi portálos profilukon keresztül személyesen gúnyolni. Miután a cigánylányoktól (legnagyobb meglepetésére) nem fenyegetést, hanem udvarias válaszokat kapott, csalódásában dühösen írt egy demagóg és csúsztató posztot, hogy ezek a cigányok milyen buták, még azt sem értik, amit ő ír.

Szóval a kommentelők ezt mondják, a szerkesztők viselkedésükkel ezt hirdetik: a napiszar nemcsak belső kör, lényeges eleme az áldozatok ,,megérintése''.

És ami a legfontosabb: az életszerűség. Ahogy mondta egy rajongó: a csibefasz szánalmas, csak egy király van, és az a napiszar:

www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__851875-szerintetek-is-tre-lett-a-wwwcsibefaszcom-nevu-weboldal

Szóval a napiszar nem egy fikablog a sok közül, hanem a legnagyobb ,,fikablog''. Olyan nagy, hogy tulajdonképpen már nem is fikablog, valami más. Penetrációja szerintem a kamaszok ismeretségi hálózatában 100%. A hatásmechanizmusa egész más, mint sok más klasszikus fikablogé.

A napiszar forgalma a magyar forgalom rangsorolásában a 32-ik (más statisztikában pedig úgy láttam, talán a 48-ik)

www.alexa.com/siteinfo/napiszar.com

(ott kell nézni, hogy ,,'Traffic Rank in HU'' a felső sorban, most éppen 31-ik.)

Nagyon életszerűtlen lenne a bíró előtt ecsetelni, hogy egy ilyen ,,fikablog'' (valójában szerintem ez már nem is fikablog) szóval egy, a magyar forgalomban a 31-ik rangsort elért ,,fikablog'', amit a kamaszok szinte mind ismernek, az ne építene tudatosan arra az életszerű jelenségre, hogy az iskolában, udvaron, osztályban szembesülni kell az áldozatoknak élőben is a képeik nézegetőivel.

Még a napiszarnál jóval kisebb csibefasz esetében is azt tapasztaltam, amikor megkerestem a postaláda rovatban az egyik áldozatot, hogy nem mer iskolába menni, fél, rosszul van, neurotikus.

Az a sejtésem hogy noha logikailag ki lehet mondani, hogy a napiszar formálisan nem követ el cyberbullyingot, de az életszerűség és a tapasztalat próbáján elbukik majd a dolog. A bíró majd felkér szakértőket, megnézi a napiszar forgalmát, megkérdez egy ifjúsági pszichológust a kamaszok ismerettségi hálózatának működéséről, végeztett egy szociológussal egy felmérést, hogy mennyi a penetrációja a napiszarnak a kamaszok között, készíttet néhány interjút kamaszokkal -- és aztán elutasítja mint életszerűtlent azt az állítást, hogy a napiszar tevékenysége formálisan ne lenne cyberbullying.

Nekem ennél több sejtésem is van (persze igazolni nem tudom). A napszar szerintem olyan, mint a puskapor. Faszén, salétrom, és kén keveréke, ezek önmagukban ártalmatlanok, de együtt veszélyes robbanószert alkotnak. A napiszar is egy ,,szociálpszichológiai bomba'': sikere abból áll, hogy a kiberbűnözés három korábbi klaszikus fajtáját egyesíti:
- warez
- phishing
- cyberbullying

ezeket a napiszar (logikai értelemben) értelmes és működő mechanizmusban egyesíti, amelyek, így, és csak így együtt működnek. A cyberbullying szerintem a napiszar hatásmechanizmusnak az elszakíthatatlan, inherens része, anélkül a napiszar nem a ma ismert napiszar lenne.

Sajnos igazi válaszokat nem tudok adni, laikus vagyok, Sejtéseket fogalmaztam meg, hogy tudjuk, hogy mire kell felkérnünk a szakértőket. A szakértők dolga lesz majd, hogy tapasztalati úton, kísérletekkel, mintavétellel, statisztikai adatokkal, szaktudásukkal és munkatapasztalataikkal eldöntsék, mik a tények. A bíró meg majd a tények alapján mérlegel, mi tekinthető életszerűnek, mi pedig csak puszta logikai lehetőség valódi életszerűség nélkül.

physis 2010.06.10. 00:28:54

@flugi_: a Wikipédia képlicenceivel nincs személyes gondom, mert eddig csak matematikai képeket tettem fel, azokat pedig megcsináltam saját kezűleg képszerkesztővel és képletszerkesztővel. Szóval a ,,vért izzadni'' az csak arról szólt, hogy ott a berni konvenció korrekt követése a bevett eljárás, személyes gondom, panaszom nem volt.

physis 2010.06.10. 00:35:59

@flugi_: Még egy ponton elbukhat az az érvelés, hogy a napiszar ne követne el cyberbullying-ot.

Az áldozatok tapasztalataim szerint annak élik meg, és a megfigyelhető tünetek is megegyeznek a cyberbullyinggal: neurotikus tünetek, depresszió, közösség kerülése, és (ezt már csak én sejtem) esetleg poszttraumás stressz is.

Próbáltam a postaláda rovatban meg a gyakorikérdések.hu-n néhány áldozatot megkeresni, és az empirikus vizsgálódás során is erre jutottam.

Elképzelhető, hogy -- ha szakértő is megerősíti -- a bíró úgy fog dönteni, hogy ha két jelenség tüneteikben ennyire hasonló, akkor azok jogilag azonosnak kezelhetők.

kitfisto 2010.06.10. 01:30:24

@Roy: ezzel addig nincs is semmi baj, amig ezt az oladlon levo szabalyzqat nem tiltja, es tobbnyire tiltja is az oldal, hogy a szerzo beleegyezese nelkul tilos.

kispista 2010.06.10. 12:54:04

@physis:
segíts már, a btk melyik részében szerepel a "cyberbullying"?

Egy unatkozó idióta szociológus vagy, aki azt hiszi hogy mennyire értelmes a napiszarról tanulmányokat írni.
Fingod sincs a jogról, csak dobálózol Amerikában kitalált fogalmakkal.

Még nevetségesebb, hogy az Artistust akarod rábírni hogy perelje be a napiszart.
Alapból senkiházi, aki az artisjus nevű bűnszervezettel szóba áll, az meg hülye, aki azt hiszi hogy érdeklő őket, hogy a fényképek készítőinek "szerzői jogát" megsértik a napiszaron.

physis 2010.06.10. 14:16:21

Olvasni megtanultál már? Hol mondtam, hogy a cyberbullying jogi kategória Magyaroszágon? Flugi-val elég részletesen elemeztük. Képjelekkel írjam le, hogy megértsd?

zugugyved.blog.hu/2010/06/08/privat_szex_klub_es_kozossegi_profil/fullcommentlist/1#c10103923

,,a cyberbullying NEM JOGI KATEGÓRIA nálunk, és Amerikában is csak most kezdődik a jogalkotás e téren. A Megan Meier ügyben született felmentés is a nehézségekre mutat rá.''

zugugyved.blog.hu/2010/06/08/privat_szex_klub_es_kozossegi_profil/fullcommentlist/1#c10104231

,,A zaklatás egy nevesített jogi kategória, a kiberzaklatás pedig egy szociálpszichológiai jelenség, amely esetében egyre inkább jelek vannak arra, hogy jogi kategóriává válik, először az USA-ban, később talán egyre több országban.''

,,szerintem is igen valószínű, hogy KÖZVÁDAS bűncselekményt is követett el a napiszar, de ezt nem tudom bizonyítani (ráadásul jogász sem vagyok, még műkedvelő szinten sem). Rá kéne szánni az időt, és át kéne nézni a teljes posztanyagot.''

Ostoba troll.

physis 2010.06.10. 14:28:18

@kispista: a berni konvencó meg mióta Amerikában kitalált fogalom? Éppen az USA volt az, amely elég későn, utólag ratifikálta, és úgy is csak kivételekkel.

Az Artisjusnak valóban joga van közérdekű keresetet benyújtania a napiszar ellen, bárki kéreti ezt tőlük, és érdemes arra hivatkozni, hogy sok sértett jogtulajdonos van, és nem állapítható meg mindnek a kiléte sem. Ez azonban nem az én ötletem: egyrészt törvény szabályozza, hogy a társadalmi szervezetek profiljukba vágó témában kezdeményezhetnek közérdekű keresetet, másrészt -- és itt hangsúlyoztam is -- az Artisjus itt NEM MINT KÖZÖS JOGKEZELŐ járna el, hanem mint társadalmi szervezet. Ezek után bűnszövetkezetnek nevezni őket ostobaság, hiszen itt egész más minőségben járnának el.

A per lényege, hogy nem kell az áldozatokat egyenként felkutatni és összefogni, hanem törvényes és (számunkra) ingyenes lehetőség van arra, hogy egyfajta ,,kollektív'' per induljon, lényegében automatikusan.

Próbaperként egész jó lenne indításképp.

Te meg valami nyomorult troll lehetsz, aki az egész topikból annyit értettél meg, mint egy lábos a benne fövő bableleves ízéből.

2010.06.10. 15:09:24

Szerintem rögtön a terrorizmust kéne megpróbálni rájuk bizonyítani. Kimenne hozzájuk a CIA meg az FBI néhány szakasz kommandóssal és egyből elmenne a kedvük az ilyen alpári viccelődéstől :)

kispista 2010.06.10. 15:13:37

@physis:

Itt egyedül te vagy troll, aki egy jogi blogba mindenféle faszságot összehord nem létező bűncselekményekről.

indíts pert, hajrá.

kevered a büntetőjogot és a polgári jogot.

valóban nem vagy más, mint egy unatkozó libsi naplopó szociológus szardarab.

Zugügyvédtől még mindig várjuk, hogy melyik közvádas bűncselekményt valósította meg a napiszar. De választ úgysem kapunk, elsunnyogja szépen. Lehet hogy nem ér rá, mert éppen az adblockert pereli be.

kispista 2010.06.10. 15:15:41

@ifsz: küldjük rájuk csák norriszt, majd ő megtalálja és agyonveri őket.

Mennyire nevetséges, amikor szociológusok próbálják osztani az észt egy jogi blogban.

kispista 2010.06.10. 15:16:43

Egy példa, hogy milyen színvonalas emberek kerülnek ki a napiszarra:

www.napiszar.com/wp-content/uploads/2010/06/k%C3%B6cs%C3%B6g%C3%B6k.jpg

kispista 2010.06.10. 15:33:19

És nézzétek meg, hogy a tutti frutti oldalán már a napiszarra kikerülés előtt milyen kommentek születtek. Azok nem zavarták az oldal üzemeltetőjét?

Modigliani 2010.06.10. 15:34:30

hát, tegnap éjszaka végigolvastam physis agymenését... Soha nem gondoltam volna, de ezek után a mezőgazdasági termékértékesítési szerződés összevetése a szállítási szerződéssel a PJ államvizsgára kifejezetten izgalmasnak tűnt, szóval tök gyorsan végigértem rajta, úgyh ebből a szempontból hálás vagyok:D

Másrészt viszont nem értem, h vkinek h lehet ennyi szabadideje... minden napiszar posztot elolvas, kérdéseket tesz fel ezzel kapcsolatban a gyik.hun, az "áldozatokkal" emailezik, minden létező (legtöbbször persze irreleváns) "szak"irodalmat ismer, de -és számomra ez a "legédesebb":D:D- még a primitív népek mondavilágát is belekeveri ebbe a hülyeségbe:)

Tényleg nem akarlak megbántani, de itt a nyár, holnap este ne a napiszart olvasgasd, hanem rúgj be, aztán szedj fel vmi csajt, államvizsga után én is ezt teszem:D:D

kispista 2010.06.10. 15:39:43

@Modigliani: azt hiszi, hogy ezzel egy komoly szociológiai tanulmány születik. De az óriási tudományos vizsgálódás közepette még nem volt képes elolvasni a Btk és Ptk néhány paragrafusát, ami felvetődhet az oldal kapcsán.

kispista 2010.06.10. 15:46:00

mekkora szánalmas physis honlapja

ez a fasz tényleg azt hiszi, hogy értelmes dolgot művel.

Modigliani 2010.06.10. 15:46:25

@kispista: igen, sajnos -habár érződik a sajátos értelemben vett jószándék-, de ez tipikusan az az eset, amikor a hülyeség szorgalommal párosul:)

a végefelé már szabályosan szenvedtem, amikor a cyberbullying kapcsán arról lamentált, h milyen szakértőket fog kirendelni a bíró, és azok -megelőlegezett- szakvéleménye alapján milyen következtetésre fog jutni EGY NEM LÉTEZŐ TÉNYÁLLÁS értékelése kapcsán:)

kispista 2010.06.10. 15:50:08

"Egyéb
Rendszeresen még:

* Levéltitok
* Személyiségi jogok
* Adatvédelem"

Kár hogy az nem levéltitok megsértése, ha a címzett közzéteszi a neki szóló levelet, amiből sok van a napiszaron. De a naplopó szociológusnak ez magas, ő csak fossa a hülyeségeit.

kispista 2010.06.10. 15:59:37

@Modigliani: Ha valóban értelmes jószándék vezetné, akkor a jogszabályoak olvasná el és nem "cyberbullying"-ról hadoválna.

d ő szvsz még a jajjdecsunya.blog.hu -t is beperelné, mert szegény sufnituningos hülyegyereket önérzetét sérti, ha fikázzák a fostalicskáikat. Amiknek bár ki van takarva a rendszáma, de felismerhetőek.

physis 2010.06.10. 16:02:20

@kispista: ,,kevered a büntetőjogot és a polgári jogot.''

Konkrétan? Mondtam, hogy Flugi-val ezt a részét átbeszéltük, idéztem is újra. Még mindig nem sikerült elolvasni?

Még mindig várom az idézetet (ahogy Te Zugügyvédét). Bagoly mondja verébnek.

physis 2010.06.10. 16:09:13

@Modigliani: Tényleg nem sikerült elovasni,m hogy hányszor leírtam már, hogy a cyberbullying NEM JOGI KATEGÓRIA?

Az Általad idézet rész -- ha kontextusban idézted volna -- Fluginak egy nagyon jó és jogos kérdésére volt válasz. Flugi azt vetette fel, hogy a napiszar tevékenysége NEM cyberbullying, mivel nem az áldozatot célzó SMS-ek küldözgetése a lényeg, hanem az egymás közti röhincsélés. Ez szerintem nagyon jó észrevétel volt, és sokban igaza van. Egyetlen dolgot lehet ellene vetni: hogy az összes tény és körülmény alapján életszerűtlen egy 31-ik traffic rank-et elért oldal esetén ez a formális érvelés.

physis 2010.06.10. 16:39:33

@kispista: Előbb mintha éppen te írtad volna, hogy egyetértesz vele, hogy a magánlevelek kitétele jogellenes.

kispista 2010.06.10. 16:46:48

@physis: Kár hogy nem írtam ilyet, ez ne zavarjon.

"@Káposztakukac:
"de a becsületsértés például az. meg amikor a magánlevelezést kirakják, az is btk. kategória... ez a napiszar egyébként félelmetesen primitív egy oldal,"

Igazad van ebben, de a napiszarnak levelet írók még annál is primitívebbek. Kb minden második levél megvalósítja a zsarolás bűntettét, amikor agyonveréssel fenyegetik az oldal készítőit."

Ennyit írtam. Szövegértelmezést még gyakorold egy kicsit.
A primitívség nem büntetőjogi kategória.

És nézd már meg a btk-ban mi is a levéltitok megsértése, mielőtt hülyeségeket írsz!

kispista 2010.06.10. 16:51:40

www.napiszar.com/wp-content/uploads/2009/12/vegyed.jpg

még egy színvonalas levélíró.
a napiszar "áldozata"

Modigliani 2010.06.10. 16:57:25

@physis: kispista azért néha kicsit erősen fogalmaz, de alapjában véve tényleg az a baj, h egy jogi blogon egy olyan fogalmon rugózol (ti. cyberbullying), aminek a hatályos magyar törvények szerint nincs jogi relevanciája. OK, kiderült, h Te is tisztában vagy vele, h ez nem jogi kategória, de akkor mit értél el vele, h egy jogi blogon egy fél szakdogányi komment árán bebizonyítottad, h a napiszar tevékenysége (fogjuk rá) kimerít egy semmiféle jogi relevanciával nem bíró, szociológiai(?) fogalmat??? Ilyen erővel azt is levezethetnénk, h Manu törvénykönyvét, a Tórát, vagy Xenu törvényeit sérti a napiszar, kb. ugyanennyi értelme lenne ezeknek a magyar jog szempontjából, mint a cyberbullyingnak

Modigliani 2010.06.10. 17:02:26

@physis: amúgy pedig -mellékesen- mi bajod neked ezzel az oldallal? nincs időm most a kártékonyságán/hasznosságán filozofálni, de abban biztos vagyok, h jogi és gyakorlati okokból a "betiltása" kétséget kizáróan lehetetlen, innentől pedig ez nem jogi kérdés. Ilyen erővel a napsütést is szabályozhatjuk kormányrendelettel, de nyilván gyakorlatilag annak se lenne sok értelme.

kispista 2010.06.10. 17:04:02

"a napiszar tevékenysége egy felnagyított pletykafészek,"

Kb ez a lényeg.
Ha részegen vasárnap délelőtt a falu főterén fetrengek, majd ezért másnap megszólnak, akkor nem azon gondolkodok hogy bepereljem a pletykás vénasszonyokat, hanem azon hogy talán ne viselkedjek úgy.

Modigliani 2010.06.10. 17:16:28

@physis: ja, még 1 dolog. Attól eltekintve, h az államvizsgák miatt most szó szerint elmondom Neked a vonatkozó Ptk szakaszokat, ha esetleg én kikerülnék egy ilyen oldalra, nem jogászkodni kezdenék el, hanem szó nélkül hagynám, mert ez tipikusan 15 perces hírnév, másnap már senki sem emlékszik rá, de ha "rámozdulsz", akkor még 2 hónap múlva is rajtad röhög a fél magyar net.

Nem emlékszem a részletekre, és most megkeresni sincs időm, de az USÁban van egy cég, ami pont arra szakosodott, h a netről eltüntesse a megbízójára nézve dehonesztáló tartalmakat. A következő ügy az iskolapéldája annak, h jobb csendben tűrni a saját 15 perc hírnevedet:

Volt vmi közepesen ismert zenész, akinek elgurult a gyógyszere, és vagy 20x felhívott vmi céget, mert vmi szavatossági ügyben vitájuk volt egymással. A cég alkalmazottai a 15. hívás után megunták, és felvették, ahogy az ürge fenyegeti őket kb. vmi sportcipő visszacserélése kapcsán, majd kitették a netre. Vmi napiszar jellegű oldalon a fazon megkapta a saját 15 percét, de nem hallgatott, hanem megbízta a kérdéses céget, h szedesse le ezt a felvételt a netről. A cégnek ez nagy nehezen sikerült is, csak közben országos visszhangot kapott az ügy, a fél USA az ürgén röhögött (talán még itthon is írtak róla). A fazon azt érte el, h még fél évvel később is a nevét (xy) a googlebe beütve, a "fuck you xy" találat dobogós helyen szerepelt, ahol is az "amerikai napiszar" hosszasan ecsetelte a fenti esetet, mintegy bosszúból, h ez a "jó hírnevet védő cég" leszedette vele a felvételt.

Szerinted megérte???? Amúgy 2 nappal később már senki nem emlékezett volna rá, így meg még a világ másik felén is, vagy 2 évvel később nekem is ő jut eszembe, ha hasonló ügyről van szó.

physis 2010.06.10. 17:24:20

@Modigliani: Nem egészen. Cyberbullying törvény az USA-ban sem volt, és látod, ez nem akadályozta meg őket abban, hogy viszonylag gyorsan beemeljék a jogi diskurzusba ezt a fogalmat. Írtam, hogy milyen ellentmondásos a történet: a Megan Meier ügy felmentéssel zárult (de azért elég neccesen), Ryan Halligan esete pedig megindította a társadalmi párbeszédet, elindult a jogalkotási folyamat.

A jog nem törvénykönyvvel kezdődik. Ha társadalmi igény van a cyberbullying kezelésére, megszületik a jogszabály, hiába nem akarja Kispista. Ha meg NINCS társadalmi igény erre, akkor meg NEM lesz jogszabály, hiába akarnám én. Ezt tehát nem én vagy Kispista fogjuk eldönteni, hanem a társadalom, amibe a jog beágyazódik.

Mindenesetre a téma ide illik, hiszen -- és erre már többen is utaltak a kommentelők közül -- a szerzői jogi érvelés egy kerülő dolog, a ,,valódi motiváció'' más.

Abban, hogy nem lehet betiltani a napiszart, igazad is lehet, ezt én is leírtam kétszer, bár nem olyan értelemben, ahogy Te (valószínűleg) gondolod. Tökéletesen elég a jog ahhoz, hogy (elvileg) megfogható legyen a napszar. Ha elolvasod az egészen korai kommenteket is a topik elején, látod, hogy a szerzői jogi érvelést előttem is sokan említették.

Nem jogi, hanem gyakorlati okból betilthatatlan a napiszar: soha nem lehet megakadályozni, hogy egy orosz, kínai, afrikai szerveren újra meg újra fel ne bukkanjanak. Kivéve, ha esetleg sebezhetővé tehetők más módon, de ez hosszú thread volt a topik során, most nem idézem fel újra.

Az viszont nem igaz, hogy ne lehetne semlegesíteni őket. Nem mindegy, hogy Magyarország 31-es traffic rank-et elérő oldaláról van szó, vagy egy csibefasz-szerű döglődő kis marginális oldalacskáról. A napiszart igenis lehet marginalizálni, ,,csibefaszosítani''. Sikerének kulcsa jelenleg a kollektív hallgatás és a társadalmi tabu, ha ez megtörik, onnantól már más pozícióból néz majd szembe egymással a napiszar és a társadalom.

Írtam, hogy bizonyított esetek vannak öngyilkosságra hasonló helyzetekben, és bár keveset tudunk a témáról, amit tudunk, az aggasztó e szempontból. Ez irreleváns körülmény lenne a jogalkotási folyamat szempontjából? Offtopik lene a téma? A Jogi karon talán csak a törvénykönyvet tanítják, vagy jogtörténetet, jogfilozófiát is?

Modigliani 2010.06.10. 18:03:44

@physis: Annyiben igazad van, h nem tartom lehetetlennek, h vmikor a jövőben ez vmikor itthon (is) szabályozott terület lesz (SAJNOS!), de az biztos, h gyakorlati értelme nem lesz sok, mert szembemegy az internet alapjaival, aminek lényege az információ gyakorlatilag korlátlan terjedése, ingyenes másolása, stb. A kiadók is még pár évig szigoríthatják a szerzői jogi törvényeket, de azért abban talán egyetértünk, h az a szabályozás nonszensz, ami alapján minden második, 18-49 közötti magyar állampolgárt letöltendő szabvesztre lehetne ítélni (lásd torrentezés, hatásos műszaki védelem megkerülése, stb.). Na, ha ezek mellé még hoznak vmi hasonló, a valóságtól elrugaszkodott tv-t a cyberbullying ellen is, akkor gyakorlatilag tényleg ott fogunk tartani, h minden 18-49 közötti állampolgárnak börtönben lesz a helye.

Nyilván nem azt mondom, h ezeknek a területnek mindenféle szabályozása felesleges, de az biztos, h a könyvnyomtatásra (még a fénymásolók elterjedése előtt), meg a szalagos kazettákra (még a CD-k előtt) optimalizált szerzői jog a digitális korral nem tud mit kezdeni. Érdemes beleolvasni pl. a Faludi-féle szellemi alkotások tankönyvbe, h milyen nyögvenyelősen próbálja az "embedding" a "cache" stb. fogalmakra ráhúzni vmelyik "hagyományos" szerzői jogi tényállást.

Szubjektív álláspont, de az én világlátásom egyébként is túl liberális ahhoz képest, amit Te képviselsz, ti. nem nagyon értem, miért akarsz Te beavatkozni vki más életébe, aki kikerült egy ilyen oldalra. Értem és megértem a popularis actio létjogosultságát, de nem szeretem, ha más (az állam, az egyház, vagy akár Te) mondja meg a magánembernek, h neki mi a jó.

Honnan veszed, h mindegyikük öngyilkos akar lenni, aki ide kikerült? Akkor nem lenne a napiszar tele "Love Napiszar" képekkel, amik készítői szándékosan a kikerülésre játszanak!! Ez az öngyilkosság-dolog amúgy is (már bocs, de) hülyeség. Ha engem meghúznak PJ államvizsgán, és utána bizonyítottan emiatt felkötöm magam, akkor az államvizsgák betiltására is össznépi mozgalmat kezdeményezel majd???

Modigliani 2010.06.10. 18:35:35

@physis:

www.gyakorikerdesek.hu/politika__torvenyek-jog__885496-miert-jo-a-napiszar

Úristen, Te tényleg EGÉSZ NAP a napiszarral foglalkozol?? Eddig azt hittem, ezt azért többé-kevésbé képletesen érted:D

Nem személyeskedés, de fizetnek ezért? Mert akkor én is szívesen jelentkezem:d Ha pedig nem, akkor miből élsz????

physis 2010.06.10. 18:46:03

@Modigliani: Bocsánat, de hol mondtam én, hogy MINDEGYIK öngyilkos akar lenni? Azt írtam, hogy a szakértők dolga, hogy ezeknél a kérdéseknél (amit Te felvetettél, és amit is, amit Flugi is felvetett) az ÉLETSZERŰSÉGET vizsgálják. Pontosabban: a szakértők dolga a tények gyűjtése, a jogé pedig a mérlegelés.

Az a baj, hogy olyan dologról, jelenségről vitázunk, amiről félelmetesen keveset tudunk, pedig nagyon is jelen van. Mintha egy sereg majom ülne gy űrhajóban, és csak annyit látna belőle, hogy csillog. Azt pedig hogy menyire érinti őket, fel sem fognák.

Mi lenne, ha az orvos azt mondaná Neked, hogy hát van valami a tüdőröntgenen, ami kicsit más, mint egy éve volt, és picit bizonytalan abban, hogy ez milyen jellegű, kiterjedésű, de azért csak hagyd csak nyugodtan, ne fáradjunk adatgyűjtéssel, ne kérjünk további vizsgálatokat?

Ki tekintené ezt etikusnak, szakmailag korrektnek?

Én azt mondom: hát legyen akkor ténygyűjtés, megszólaló szakértők, társadalmi párbeszéd, majd mérlegelés is, hogy ne egy fekete lyukról vitázzunk. Nem értem, miért gúnyolódtál korábban, mert adatokat gyűjtök: ha egyetemre jársz, miért lenne szégyenteljes a tények hiányának bevallása? Az egyetemi polgár mindig tudja saját tudásának korlátait, és csak a hülyék mindentudóak. Én legalább bevallom, hogy új jelenségek vannak a nyakunkon, amiről nem tudunk semmit, még a jelentőségükről, kiterjedésükről, jellegükről sem. Persze hogy nem én vagyok az elfogulatlan, hiteles adatgyűjtő, de nem is mondtam, hogy ezt a munkát nekem kell elvégeznem.

Az a kevés, amit tudunk, az viszont igenis elég ahhoz, hogy jogos szakmai aggályaink legyenek: új jelenségről van szó, ami nem olyan, mint az előzményei, igenis érinteni fog minket, és valós veszélyei vannak. Miért higgyek azoknak, akik szerint egy 31-es traffic rank-ot elért oldal tevékenysége, (ami ráadásul sok sajátos, csak rá jellemző vonással rendelkezik), pletykás vénasszonyokhoz hasonlítható -- egy olyan régi jelenséghez, ami még az ipari társadalom előtt született, és terjedelmében és beágyazottságában és célközönségében, módszereiben egész más eredetű? Az autó csak egy nagy lovaskocsi? A számítógép csak egy nagy abakusz? Logikailag talán igen, de társadalmilag nem.

Nemcsak a Kispista által most beidézett levelek, de a saját felméréseim is azt mutatják, hogy az áldozatok jelentős része erősen neurotikus. A szégyen jelensége miatt joggal gondolhatjuk, hogy a jelenség szélesebb körű a tizenévesek esetében, mint ahogy tudunk róla.

A ,,Napiszar love'' jelenség, amit kérdeztél: az esetek egy részében egyszerű kompenzáció (reakcióképzés) lehet.

en.wikipedia.org/wiki/Reaction_formation

Láttam már napiszar love beküldőt két nap múlva gyűlölettel kiabálni. De ez tizenéveseknél elég életszerű is, azt hiszem.

Biztos tudod, hogy a kamaszok testképe, önképe milyen, még a legtriviálisabb ügyekben is milyen félrecsúszások lehetnek. Most meg itt van Magyarország 31. legnagyobb oldala: olyan, AMI SOSEM LÉTEZETT A TÖRTÉNELEMBEN. Aki tagadja az adatgyűjtés fontosságát, szerintem szakmailag etikátlanul jár el, vagy sarlatán.

physis 2010.06.10. 18:53:54

@Modigliani: Már korábban is akartam mondani, mert félreértetted: én a gyakorikérdések.hu-n egyetlen kérdést sem tettem fel. Viszont ha valaki kérdez ott, és tudok segíteni, annak válaszolok. A napiszar-áldozatokkal szívesen beszélek, de ők teszik fel a kérdéseiket, én nem toborzom őket ott toborzókérdésekkel, és csak arra felelek, ami az ő saját kiírt kérdésük alapján érdekelheti őket. A GYK.hu-n keresztül valóban sok kapcsolatot tudtam létesíteni (ezt is írtam), de sohasem kéretlenül.

A postaláda rovatba írókat is csak akkor keresem meg, ha maguk az érintettek (a levél vagy a kommentek alapján) ezt feltevéseim szerint jó néven vennék. Olyan dologban nem zavarom őket, amire ilyen vagy olyan formában nem ők maguk kérdeznek rá.

Shadow82 2010.06.10. 19:43:28

@Modigliani: Amit te képviselsz ("minek beleavatkozni más életébe"), azt nem liberalizmusnak hívják, hanem pökhendiségnek és cinizmusnak.

Ha én azt látom, hogy valakit elgázolt és cserbenhagyott egy autó, és az illető nem tudja érvényesíteni a jogos érdekeit (esetleg épp vérzik elfele), akkor igenis kötelességemnek érzem a beavatkozást. Nem elfordulok, és mondom hogy "úgy kell neki" meg "ő provokálta ki", hanem felajánlom a segítségem. Akkor is, ha az illető mondjuk szabálytalanul lépett az autó elé.

A liberális nem gondolja azt, hogy a hülyeségért (pl idióta kép feltöltése a netre) éltere szóló megalázás és büntetés jár, de ha jár is ilyen büntetés, azt ne egy anonim, felelősségre nem vonható szervezet ossza ki.

Mod 2010.06.10. 20:07:35

@Shadow82: Te kevered a liberalizmust az anarchiával. Attól, h nem szeretem, ha az állam gondolkodik helyettem, még én vagyok az az 1 a 100ból, aki odamegy a Keleti mellett fetrengő fickóhoz, ha a legkisebb esélyét is látom, h nem csak simán részeg, hanem esetleg vmi komolyabb baja van!

És azt is írtam, h elismerem a közérdekű kereset létjogosultságát, csak feleslegesnek tartom, ha mindent ilyen úton akarunk megoldani.

Modigliani 2010.06.10. 20:08:28

@Mod: sorry, ez én vagyok:)

2010.06.10. 20:20:55

@Shadow82: Helyes, tanulja is meg a kölyök, hogy soha nem kell viselnie a hülyeségei következményét és kiállnia magáért. Majd az apuci ezt mindig megteszi helyette és megvédi a megszégyenüléstől.

Szerintem inkább az lenne a jó, ha az emberek megtanulnák ezeket a dolgokat kezelni és akkor nem kellene "életre szóló megaláztatásként" megélniük egy olyan igazából banális esetet, hogy megjelenik a képük egy fikaoldalon.

A becsület és méltóság olyan nehezen megfogható és szubjektív fogalmak, amelynek jogi védelmét a való életben sem igazán sikerült soha megoldani.

Modigliani 2010.06.10. 20:24:17

@ifsz: szívemből szóltál:)

concrete-11 2010.06.10. 22:38:23

Ha physis ezt a szociológiai istenverést nem unatkozó milliomosként csinálja, hanem bármilyen úton állami pénzből finanszírozzák, hogy ezzel foglalkozzon, az az év közpénzügyi botránya, durvább lenne mint a BKV működése.

Shadow82 2010.06.11. 00:41:34

@ifsz: Amit most művelsz, azt szalmabáb érvelésnek hívják, és maximum útszéli kocsmákban elfogadott érvelési stílus.
hu.wikipedia.org/wiki/Szalmab%C3%A1b%C3%A9rvel%C3%A9s

Sehol nem mondtam, hogy a gyereket meg kell óvni a viselkedése következményeitől. Két dolgot mondtam, összefoglalom egyszerűbb mondatokban, hogy mindenki értse:

1. A következmény legyen arányos a tett mértékével. Az idióta fénykép feltöltése nem arányos a fél életen át tartó kigúnyoltatással.

2. A következményt rója ki olyasvalaki, aki elszámoltatható egy túlkapásért, pl a tanár. Egy netes, névtelenségbe bújt pellengéroldal ne tegye.

Azon kívül pedig ezt a "kiállni magáért" dolgot te sem gondolod komolyan, ugye? Hogy álljon ki magáért egy névtelen oldal ellen egy 15 éves tapasztalatlan kölyök? Kiröhögik, elzavarják, te is tudod. Cinizmus azt követelni tőle, hogy felnőttek számára is kihívást jelentő ügyeket oldjon meg maga. Helyes, álljon ki magáért, tanulja meg - de testhez állób ügyekben, a saját súlycsoportjában.

@Mod: miért is? Pontosan hol mit mondtam, ami anarchia?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.11. 02:05:42

@Shadow82: a "kiállni magáért" helyett adott esetben inkább a következmények eltűréséről van szó, nem feltétlenül ellentámadásról.

A postban említett esetben a párnak érdemes levonni a konzekvenciát, hogy a történetben a legnagyobb hunyó a pornóoldal üzemeltetője, amelyik hamis színben tünteti fel az esélyeket, és (vélhetően ellenszolgáltatásért) buzdítja a problémás képek elkészítését.

A magam részéről az egész történetben a legellenszenvesebbnek pontosan a postolót tartom, aki azután, hogy egy rakás embert rábeszélt arra, hogy ezt a viszonylag meredek dolgot megtegye, egyrészt nem átall rágalmazni (zaklatásra felbujtást állított, holott ilyen nem történt), másrészt azok védőjeként tetszeleg, akiket ő húzott a csőbe. Félnivalója neki van, szerintem saját magának keres menekülőútvonalat, hogy hová pereljen tovább, ha elkapják félrevezető üzletkötésért (vagy miazördög a neve annak, amikor az ügyfél nem pont azt kapja, amit ígértek neki)

2010.06.11. 11:05:48

@Shadow82:

Nem tulajdonítottam neked semmilyen állítást, azt írtam le, hogy hova vezet az a gondolkodásmód, amit képviselsz.

Az okfejtésed az elkövetett hiba és a büntetés arányosságáról teljesen életszerűtlen és nem is tartozik ide. Itt nem valami ősbűnről és a méltó büntetéséről van szó, hanem egy mindennapos emberi jelenségről, amikor okkal vagy anélkül kiröhögnek és megszégyenülök.

Ezt a kérdéskört nehogy már valami felsőbb hatalomnak kelljen megoldani. Ez még kisgyerekeknél rendben van, mert az ilyen helyzetek kezelését is meg kell valamikor tanulni, de bizonyos kor felett eléggé kínos elvárás.

nestealemon 2010.06.11. 12:42:58

Ugy latom, hogy sokan meg nem ertettek meg, hogy mi is az internet.

A internet egy globalis informacio sokszorosito "gep".

AMI EGYSZER FELKERUL IDE, AZT SE A JOISTEN, SE AZ FBI, SE A NASA NEM TUDJA LESZEDNI!!

Az internetes kozosseg pedig barmilyen cenzura-kiserletre onmaga elleni tamadaskent tekint. Minel jobban kapalozik valaki, annal nagyobb publicitast kap.

Tehat, soha nem szabad kitenni semmilyen informaciot magunkrol publikus helyre (ertsd: ahol egynel tobb ember latja), amit nem vallalunk minden korulmenyek kozott. Sot, az igazan kompromittalo informaciokat olyan helyre sem, ahol rajtunk kivul barki hozzaferhet, azaz titkositott tarolon kivul barhova!

Weiß Api 2010.06.11. 13:05:10

Physis, érdekes és jogászok számára is megfontolandó társadalmi kérdéseket feszegetsz.

Egyébként ez egy összetett tényállás. Adott egy személyhez fűződő jogsérelem, aminél kérdés, hogy eléri-e az emberi méltóság elleni bűncselekmény szintjét. Emellett adott egy "zaklatott" állapot, ami valószínűleg nem meríti ki a Btk. zaklatás tényállását, mert valószínűleg nincs olyan konkrét levélíró személy, aki iwiw-en TARTÓSAN VAGY RENDSZERESEN ír nemkívánatos levelet (valószínűleg egy személy/egy levél, ami persze összességében lehet sok levél, de legalább egy elkövetőre kellene megállnia tartósságnak vagy rendszerességnek). Viszont a személyhez fűződő jogsérelem akár megállhat néhány iwiwes levélírónál is.

Azok teljesen fals módon érvelnek, akik szerint "aki hülye, az megérdemli". Ez pontosan a 2006. őszi "minek ment oda" című hánynivaló logika. Kíváncsi vagyok rá, mit szólna az ilyen okoskodó, ha pofánverném, aztán amikor ezt kifogásolná, közölném, hogy hülye volt, hogy hagyta magát pofánverni. A joglemondással okoskodóknak sincs igazuk. Büntetőjogi és súlyosabb (ld. Ptk) polgári jogi felelősségről nem lehet érvényesen lemondani. Vagyis ha pofánverem az ilyen okoskodót (sajnos ;-)) nem mondhatok le érvényesen a büntetőjogi (és esetleges polgári jogi) felelősségemről.

A "cyberbullying" bizonyos eseteit lazán magába foglalja a hatályos magyar Btk. zaklatás tényállása. Az iwiw-en keresztül egy darab levelet írók viszont nem, mert tényállási elem a rendszeresség vagy tartósság. Ebben az esetben a zaklatási vonal nem áll meg, a személyhez fűződő jogsérelem viszont igen, ennek büntetőjogi vetülete talán.

Weiß Api 2010.06.11. 13:18:32

@Weiß Api:

Jav.: nem mondhatok le => nem zárhatom ki. De nyilván értettétek...

2010.06.11. 13:56:43

@Weiß Api: Eléggé fals az analógiád a 2006-os balhéval. Ha helytállóbb hasonlóságot akarok találni, akkor az valami olyasmi lenne, hogy valaki az IWIW profilomhoz mellékelne egy fotót, amin valamelyik rendezvényen csápolok az arcomat eltakarva és én ezt sérelmezném.

A fizikai sérelem és a méltóságon esett sérelem között nagyon lényeges különbségek vannak.

Weiß Api 2010.06.11. 14:57:39

Physis! Az Index-fórumot láttad, illetve elemezted már? Ha nem, akkor javaslom. :-)

Weiß Api 2010.06.11. 15:00:59

@ifsz:

Válaszoltam erre, de nem jelent meg a hozzászólás (ilyen esetben előfortult, hogy később megjelent).

Weiß Api 2010.06.11. 15:02:18

@Modigliani

Melyik az a jogi kar, ahol ekkora arca bír lenni valakinek pj-zv előtt? :-D

Weiß Api 2010.06.11. 15:05:20

@kispista: "Egy példa, hogy milyen színvonalas emberek kerülnek ki a napiszarra"

Ha jól emlékszem, erre írta Physis, hogy neurotikusok a napiszar alanyai. Szerintem nem. Teljesen természetes, ösztönös reakció, ha valaki feldühödik, ha felhergelik. Próbáld ki egy kobrával, milyen a hergelésre adott ösztönös válasz.

Shadow82 2010.06.11. 15:13:57

@ifsz: "Nem tulajdonítottam neked semmilyen állítást, azt írtam le, hogy hova vezet az a gondolkodásmód, amit képviselsz."

Ja, akkor nem szalmabáb érvelés, hanem egy másik súlyos érvelési hiba, a csúszós lejtő, amikor egy kijelentést "továbbgodolva" elérsz egy felnagyított végkövetkeztetésig:
hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%BAsz%C3%B3s_lejt%C5%91

"amikor okkal vagy anélkül kiröhögnek és megszégyenülök."

Csakhogy itt arról van szó, hogy az ember a különböző közösségekban ahova tartozik, különböző szerepeket vállal fel. Ilyenek vagyunk, valószínűleg te is ilyen vagy. Ha ezek nem ellentmondóak, akkor még csak nem is képmutatás. Valószínűleg senki se akarja, hogy a szombat esti buli, vagy esetleg egy békés politikai tüntetésen való részvétel képei alapján ítéljék meg a munkahelyén (amennyiben a főnöke esetleg más párthoz húz), mint ahogy egy gyerekkori versmondós videó is "ciki" nem hogy a főnök, de a távolabbi családtagok előtt is. Valószínű a szaros pelenkádat se mutogatják a szüleid, pedig nyilván voltak, ahogy nekem is meg másoknek is.
A napiszarral az a fő probléma, hogy elveszi az embertől azt a lehetőséget, hogy a különválasztott vagy jó okkal eltitkolt, illetve az évek során túlhaladott "arcai" különválasztva és eltitkolva is maradjanak, illetve a szaros pelenkákkal együtt a feledésbe merüljenek. Különösképpen nem szerencsés az, hogy semmilyen jövőbeli társaságban nem tud az illető tiszta lappal indulni (még ha meg is változott, azaz tanult a hibából), mert az oldal célja nem a nevelés, hanem az örökké tartó kárhozatra és kiröhögésre ítélés. Basszus, még a bűnügyi nyilvántartásból is előbb veszik ki az embert, mint ahogy eltűnik egy ilyen oldalról. Márpedig a társadalom egyik fő összetartó elve az, hogy begbocsát, "elfelejt" bizonyos bűnöket, tévedéseket vagy állapotokat, főleg azokat, amiket mindenki elkövet fitalon. (És itt jön be az arányosság, ami szerintem nagyonis életszerű az ilyen esetekben.)

Neked milyen lenne, ha elkövetnél valami nagy marhaságot, és még 100 év múlva is ott lennél egy adatbázisban, mint amilyen pl a BAR lista? És milyen lenne, ha ennek az adatbázisnak a működése egy anonim, felülvizsgálhatatlan valami lenne?

A nagy helyzet az, hogy a napiszar az pont egy ilyen adatbázis.

Shadow82 2010.06.11. 15:26:56

@flugi_:
"A postban említett esetben a párnak érdemes levonni a konzekvenciát"

1) A történet már rég nem erről szól. Ha elolvasod physis és az ellenzői hozzászólásait, láthatod, hogy itt már nagyon nagy mértékben a tinik és a napiszar viszonyáról, a tinikre gyakorolt hatásairól megy a vita.

2) Magam csak egy mellékszálonkapcsolódtam be, mikor Modigliani a következőt mondta:
"Szubjektív álláspont, de az én világlátásom egyébként is túl liberális ahhoz képest, amit Te képviselsz, ti. nem nagyon értem, miért akarsz Te beavatkozni vki más életébe, aki kikerült egy ilyen oldalra. Értem és megértem a popularis actio létjogosultságát, de nem szeretem, ha más (az állam, az egyház, vagy akár Te) mondja meg a magánembernek, h neki mi a jó."

Engem mélységesen felháborít ez a fajta cinikus, elitista hozzáállás, ami arról szól, hogy ha már valaki volt olyan hülye, és belegyalogolt egy csapdába (ejelen esetben kikerült a napiszarra), akkor hagyjuk is ott, mert mi közünk hozzá. Az ilyen emberek többnyire meg vannak győződve arról, hogy ők sosem kerülnek bajba olyan módon, hogy abban részben ők is felelősek, illetve hogy a bajért részben felelős magatartás magával vonja azt, hogy a társadalomnak semmilyen segítséget nem kell nyújtania.

Én ezzel szemben úgy látom, hogy az, hogy valaki a saját hülyeségéből bajba kerül, azt ugyanúgy ki kell húzni a szarból, csak legfeljebb később be kell benyújtani a számlát vagy annak egy részét.

Weiß Api 2010.06.11. 15:34:37

@ifsz:

Ne csúsztass! A tényállás értékelésének logikájában, illetve erkölcsi nihilizmusban hasonlít a 2006. őszi "minek mentek oda" és a fenti esettel kapcsolatos "minek tett fel képeket" tempó, és nem a tényállások tartalmában vagy az elkövetett cselekmények súlyában.

Az is fals logika, miszerint aki hülye (könnyelmű), az megérdemel minden jogsérelmet (döbbenetemre nagyon durván elharapózott ez a tempó pl. bankhiteles témákban). Ez - illetve összességében a személyhez fűződő jogok védelme - az a szféra, ahol a jogi normák egybeesnek az erkölcsi normákkal.

A napiszar üzemeltetői abban követték el a jogsértést, hogy összekapcsolták a személyazonosságot nem vállalva - kitakart arccal - közölt szexuális tartalmú képeket konkrét személyek személyes adataival. A nagy nyilvánosság is megáll, mivel a napiszar egy kimutathatóan nagy forgalmú honlap, az iwiw pedig a lakosság elég széles köre részére elérhető. Szerintem ez nagyon nem vicces.

Kíváncsi vagyok, mit szólna a sok "minek tett fel képet", meg "aki hülye, az megérdemli"-típusú okos hasonló esetben. És most nem kell feltétlenül kúrós képekre gondolni. Valószínűleg visítana rendőrért, tűzoltóért, mint a malac. No, ez a vérbeli kettősmércés divatliberalizmus: kibicként korlátlan szabadosságért szirénázni, érintettként diktatórikus jogpozitivizmust követelni.

physis 2010.06.11. 15:36:11

@Weiß Api: Kedves Weiß Api,

Köszönöm az elemzésedet, és a biztatást is.

Az index fórumot nem elemeztem, és sajnos a napiszar is meghaladja tudásomat (nincs idevágó szakterületem, minden idevonatkozó területen dilettáns vagyok).

A napiszart csak azért emeltem fókuszba, mert két szempontból is érdekes:

1) NEM TUDJUK a lehetséges hatásait, hatalmas a látencia, amit meg mégis tudunk, az alapján viszont jó okunk van aggodalomra;

2) ,,állatorvosi ló'': a kezelésmódja épp azért nehéz, mert mélyen bele van ágyazódva egyéb társadalmi jelenségekbe.

Ezek utóbbiak közül szerintem a legfontosabb a ,,naív társadalomelmélet'', vagyis az a kép, amit az átlagember formál olyan fontos fogalmakról, mint a ,,szégyen'', erkölcs'' és ,,felelősség''. Arra jutottam, hogy a kamaszok egész máshogy értelmezik ezeket a fontos fogalmakat, mint a felnőttek, és esetleg a szakeberek képzetei megint mások, valószínűleg árnyaltabbak. Mindenesetre a ugyanazon szavak mögött más-más tartalom tud lenni.

A naív elméletek sokszor meglepően kegyetlenek tudnak lenni (áldozat hibáztatása, igazságos világ hipotézis, kivetítés, reakcióképzés). A napiszar ezt a tényt aknázza ki zseniálisan. Egy konkrét példát itt próbáltam említeni a ,,kurva''-fogalom kapcsán:
zugugyved.blog.hu/2010/06/08/privat_szex_klub_es_kozossegi_profil/fullcommentlist/1#c10102203
(utolsó 3 bek.)
ezt a trükköt sokszor láttam elsütni a csibefaszon is.

Mindez azért lehet fontos és ontopik, mert a napiszar valódi éltető közege a tabu és a kollektív hallgatás, ez pedig a szerintem épp a naív társadalomelméletek alapján válik érthetővé.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.11. 15:37:24

@Shadow82: szerintem meg tökéletesen érdektelen, hogy milyen retorziókat szeretne valaki azokkal szemben, akik öt percig röhögnek valakin, és aztán elfelejtik.

1. Amit meg physis csinál, az egyszerre offolás és bolhából elefánt gyártása, tehát egyszerre felesleges és idegesítő, amit nem kéne bátorítani.

2. Földrengés ellen is lehet tiltakozni. A valóság elfogadása annak, ami, az nem cinizmus. Tessék beletörődni, hogy a net (pontosabban az emberek, akik a netet használják) ilyenek, és NEM tartják ezt bűnös dolognak, legfeljebb illetlennek. Ezen semmi nem fog változtatni, sem (betartathatatlan) törvény, sem kampány, sem az offolva fontoskodás.

Weiß Api 2010.06.11. 15:54:35

@flugi_:

Aki nem ismeri őket, annál áll fenn, hogy öt percig röhögnek, aztán elfelejtik. Valaki említette a 15 perces hírnevet - ez azok vonatkozásában áll, akik az életükben nem látták IRL a képeken szereplőket és nem is fogják látni őket.

Csakhogy az illetőknek vannak személyes ismerősei. Ők ezt jó eséllyel SOHA nem felejtik el. Ha meglátják őket, az fog eszükbe jutni, hogy na, ez tett fel magáról pornóképet a netre. De lehetnek ennél súlyosabb következményei is ennek: munkaviszony-megszüntetés, esetleges iskolai szankciók, vele fennálló szerződések felmondása, személyes, illetve rokoni kapcsolatok tönkremenése. Miközben nem volt szándéka az illetőnek, hogy azokat a képeket összekapcsolják a személyazonosságával. Komoly összegben mérhető vagyoni és nem vagyoni károkról beszélhetünk ilyen esetekben.

Az is lényeges, hogy itt teljesen irreleváns, hogy szubjektíve hogy ítéled meg azt, hogy valaki - akár kitakart arccal - magát kúrás közben ábrázoló képeket tesz fel a netre. Én nem tennék fel ilyet magamról, de ha valakinek ilyennel összefüggésben kárt okoznak, akkor nem tapsolok örömömben.

physis 2010.06.11. 16:00:48

@Weiß Api: A ,,neurotikus'' szót én eléggé szakszerűtlenül használom. Sokszor egyszerűen csak azt értem alatta, hogy a szóbanforgó magatartásnak *_nincs_etikai_jelentősége* (vagy ha van, csak másodlagos). A szót inkább a viselkedésre értem, mint a személyiségre: megfelelő körülmények hatására szerintem szinte mindenki viselkedhet neurotikusan. Ahogy náthás is lehet mindenki.

A postaláda rovatba kitett emberek viselkedését szerintem érthető ok magyarázza.
A többi rovatba kitett kiskamasz esetében pedig azért vonakodom megítélni őket, mert
1) gyerekek
2) már túl rég voltam kamasz ahhoz, hogy a bőrükbe képzeljem magam (identitászavar, ilyesmi), márpedig a beleélés lehetősége nélkül nagyon nehéz érvényes morális következtetést levonni hiteles módon.

A napszar általában morális-etikai jelentőséget tulajdonít olyan eseteknek, ahol az etikai-morális vonatkozás szerintem csak másodlagos, ismeretlen, vagy akár teljesen hiányzik.

Weiß Api 2010.06.11. 16:16:20

@physis:

A napiszar nagyságrendekkel túlmegy azon, hogy "görbe tükröt tart a társadalomnak".

Pedig egy hiteles, erkölcsi és jogi korlátokat át nem lépő "görbe tükörnek" megvan a létjogosultsága. Pl. ha kitakart arcú képekkel karikíroznak egy magát királykisasszonynak és/vagy sztárnak képzelő százhuszonnyolcadrangú átlagbigét, az elfogadható, sőt, egy létező társadalmi jelenség jogos kritikája. De ha mindezt úgy teszik, hogy felfedik a személyes adatait, az már erkölcsi és jogi szempontból is aggályos. Akkor is, ha a magad részéről azt mondod, hogy az egy gáz bige. Ez nem hatalmaz fel a károkozásra.

physis 2010.06.11. 16:39:49

@flugi_: ,,Amit meg physis csinál, az egyszerre offolás és bolhából elefánt gyártása, tehát egyszerre felesleges és idegesítő, amit nem kéne bátorítani.''

Megpróbálok egy életszerű, konkrét esetet említeni. Eredetileg betettem a linket is, de sajnos túl sokat elárult magáról az érintett, úgyhogy kivettem.

Faluhely, kis közösség, ahol a tanárok, sőt az idősebb falusiak is éreztetik a lenézést az érintett családdal, és nemcsak magával az érintettel, hanem az egész családdal, tesókkal, felnőtt családtagokkal egyetemben. És a munkanélküliség miatt kitörni sem tudnak.

Korrektebb lett volna, ha ahelyett, hogy azt mondod, ,,offolok'', azt mondtad volna, ,,VALÓSZÍNŰLEG offolok, de több tényadat kéne ennek az eldöntéséhez''.

Mert igenis több tényadat kell ahhoz, hogy erről a témáról érvényesen beszélhessünk. Esettanulmányokra gondolok. Szinte semmit sem tudunk, hatalmas a látencia. Én sem tudok bizonyítani, de Te sem. A Te ,,bolhából elefántot csinálni'' vádadra éppoly kevés bizonyíték van, mint az én ,,magyarországi öngyilkosságok lehetősége'' felvetésemre. És életszerűség terén sem tagadhatóak teljesen az aggodalmak, hiszen mégiscsak vannak már töredékes ismereteink, azok meg nem megnyugtatóak.

Tartsuk már tiszteletben egymást legalább addig, míg több tényadat nem folyik be, hiszen addig úgyis mindketten hipotézisekre vagyunk utalva. Kissé ízléstelennek találom már ezeket az ,,oldalrúgás'' jellegű, kerülő vádakat (,,offtopik'', ,,idegesítő''). Ezeket érvek és tények hiján túl könnyű elővenni. Tényleg nem tudok segíteni, ha ez idegesít, mert ez valóban éppen jellegénél fogva egy ,,fehér terület'', tehát mindig is tele lesz összefonódó hipotézisekkel.

Nonszensznek tartom, hogy egy jogi fogalomról szóló topikban ne lehessen a fogalom társadalmi beágyazottságáról, életszerűségről, esettanulmányokról beszélni.

2010.06.11. 18:08:12

@Shadow82: Ha már felhoztad ezt a csúszós lejtőt, akkor az mi, amikor "életre szóló megaláztatás"-ról, meg "örökké tartó kárhozat"-ról beszélsz egy ilyen eset kapcsán? :) Egyébként én nyíltan vállalom, hogy sémákban gondolkozom, úgyhogy biztosan találsz majd valami címkét, amit rám tudsz ragasztani, ha szorgalmasan keresgélsz :)

A mondandód lényegi részéhez pedig annyit tudok fűzni, hogy a tiszta lappal indulás valóban létező elvárás sokak részéről, de kilátástalan. Már az internet előtt is az volt, amióta meg az emberek önként jegyzik be magukat adatbázisokba, ahonnan aztán ki tudja hova kerülnek az adatok, teljesen naiv elképzelés, hogy kitörlik magukat, aztán minden rendben is van. Ez nem így működik, hiába írja elő jogszabály, ugyanis az információ "működését" elsősorban egyéb törvényszerűségek határozzák meg.

@Weiß Api:

Tudom, hogy miért írtad a példát, de nem a csúsztatás kedvéért kötöttem bele, hanem amiatt, mert bár a két történet mintája hasonló, egy verés során nagyon konkrét sérelmet szenved valaki, az emberi méltóság megsértése pedig egy szubjektív dolog és emiatt a rálegyintés sem ugyanazt jelenti mindkét esetben.

Szerintem emiatt a különbség miatt nem is igazán alkalmas a jog az utóbbi védelmére, hogy mégis megpróbálkoznak vele, az inkább ad alkalmat a joggal való visszaélésre, minthogy valami reális haszna lenne, azon kívül, hogy jól lehet vele keresni.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.11. 23:17:33

@Weiß Api:

értem amit mondasz, de kevéssé hat meg. Minden, amit felsoroltál, azzal kezdődik, hogy egy felnőtt ember saját elhatározásából nyilvánosságra hoz olyasmit, amiből baja lesz.

Nem ellopják tőle, nem stikában levideózzák, és nem kényszerítik.

Sajnos azt is tényként kell elfogadnunk, hogy vannak olyan korlátolt emberek, akik szerint egy ismerősüket érintő napiszar szintű dolog feljogosítja őket életfogytig tartó felsőbbrendűségre. Ez van.

Örüljünk annak, hogy egyelőre nincs nálunk olyan, mint a muszlim családokban, hogy akár a tesójukat is kinyírják valamiféle becsület nevében..

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.06.11. 23:25:25

@physis: ez tényleg egyre feleslegesebb, nehéz eldönteni, hogy melyik szánalmasabb: aki mások cikijét felfuvalkodásra használja, vagy akit ez érdekel.

Chuck No Risk 2010.06.18. 09:12:53

Aki olyan hülye hogy egy-az egyben ugyanazon háttér előtt pózol a privát képein meg karácsonykor a karácsonyfa előtt (iwiw) az magára vessen.

physis 2010.07.14. 11:12:04

Megvan a sokak által kért link:

(Nem engedi a blog.hu beírni, de google search: "Itt a vége fuss el véle puruttya")

Ha igaz, ez két állítást valószínűsít:

1) Igenis hatékonyan el lehet lehetetleníteni ezeket az oldalakat.

2) Lehet Btk érintettség is.

Persze azért ez nem megbízható: a szerkesztők sokszor hazudnak. Itt persze látszólag saját maga ellen beszél, tehát akár igaza is lehet. De ettől még lehet ez valami dezinformációs-figyelemelterelő trükk is (mint Bozólaci esetleg szintén művi lebukása).

Mindenesetre ha igaz, itt a Puruttya szerkesztője személyesen megadja a válaszokat.

Néhány idézet:

,,az oldal ellen jelenleg körülbelül 10 rendőrségi ügy/nyomozás zajlik, mindegyik célja az, hogy az oldalt bezárassák. Azért hagytuk ott a blog.hu -t annó, mert a sorozatos rendőrségi megkeresésekből elegük lett, korlátozták mit posztolhatunk, és mit nem. Ezután egy saját szerverre költöztünk Magyarországon, ahonnan szintén emiatt kellett eljönnünk, ugyanis a rendőrök jöttek volna, és vitték volna el a szervert, hogy bele[=dobják] a dunába. Éppen ezért, még idejében leléptünk a [=csudába] Amerikába, ahol a magyar hatóságok nem érhetnek el.''

Azonban ott sem rózsás a helyzetük:

,,Az amerikai szerver havonta 40,000Ft-ba kerül, miközben a blogból [= semmi] bevétel nem jön, mivel senki nem akar itt hirdetni.''

Szóval, el lehet lehetetleníteni őket. Mármint ha ez az egész igaz, és nem csak megtévesztésből beszél látszólag saját maga ellen.

physis 2010.07.14. 11:15:20

@physis: Javítás:
Google:
"Itt a vége fuss el véle UPDATE puruttya"
süti beállítások módosítása