A Zugügyvéd egy elég részletes leírást kapott egy tipikusnak is mondható büntetőügyről.  A beküldő szerint a . ma a bíróságokon az alperes és felperes, vagy az ügyész és vádlott között olyan valószínűséggel történik igazságos ítélet, mintha ezt egy feldobott
érme fej-írás lehetősége döntene: 50-50 %. Az ő esetét nézve akár igaz is lehetne a meglátás.

 Kedves Zugügyvéd, közreadnám az esetem:

Ha az igazságszolgáltatás rendszere szóba kerül, a vele szemben
megfogalmazott legfontosabb követelménynek mindenki elsőre a
törvényességet és az igazságosságot említi. Ugyanakkor az utóbbi
időben sokan pontosan ezt a két feltételt kérdőjelezik meg.
Saját példám alapján állíthatom, hogy ha a velem történtek nem csak
egy egyedi és kivételes „tévedés" következménye, akkor a magyar
szolgáltató és hatalmi rendszerek közül nem a sokat szidott
egészségügy van a legrosszabb állapotban, hanem az
igazságszolgáltatás. Nyugodtan állíthatom, hogy ma a bíróságokon az
alperes és felperes, vagy az ügyész és vádlott között olyan
valószínűséggel történik igazságos ítélet, mintha ezt egy feldobott
érme fej-írás lehetősége döntene: 50-50 %. Az esetemben ez 3-ból 0 %.
Ha nem az igazságosságot, hanem a törvényességet nézem, sajnos ez is
messze elmarad a megkövetelt 100 %-tól.

Igaz, hogy a magyar ember számára sem az Alkotmány, sem a Büntető
eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény nem biztosítja az igazságos
bíráskodást, kizárólag azt, hogy mindenki ügyében pártatlan bíróság
döntsön, illetve mindenkinek joga van a jogorvoslatra. Hogy ez mit ér,
azt velem együtt már sokan megtapasztalták.

Egy bíróság elvileg 3 tényező alapján ítélkezik. Ezek:
- a történeti tényállás,
- a törvényi tényállás és
- a bírói meggyőződés
Mindhárom nagyon könnyen sérülhet, de természetesen elsősorban a
harmadik, amit még számon sem lehet kérni a bírón, és a jogorvoslat
sem tud kezelni. Az igazság kimutatására, a szabad bizonyítás
igazságosságának megítélésére az egyetlen lehetőség: a történeti és
törvényi tényállás szigorú logikai alapon való egybevetése lenne.
Ennek a mai magyar igazságszolgáltatás egyáltalán nem felel meg.
Ennek akadálya főleg az ügyészek, bírók szellemi képessége, szakmai
tudása. Így aztán az ítéletnél a legfontosabb tényező a bíró
meggyőződése marad, ami lutrivá teszi az igazságszolgáltatást.

Hogy ez mennyire így van, jól jellemzi Dr. Lomnici Zoltán mondása:" Az
a jogrend alapja, ha tiszteletben tartják a tévedést is". Azt hiszem,
ha egyszer őt is teljesen valótlan történeti tényállás alapján, néhány
bíró alacsony logikai képessége és felelőtlensége alapján
bizonyíthatóan teljesen ártatlanul ítélnék börtönbüntetésre, azonnal
megváltozna a véleménye. Közlöm vele, hogy ehhez ma nem kell más, mint
az, hogy egy ellensége hamis váddal feljelentse, és kifogjon néhány
felelőtlen bíróságot.
A másik akadály a jogorvoslat alacsony hatásfoka. Esetemben pl.
elképesztő az, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem
vizsgálatakor az egyértelmű bizonyítékok ellenére sem foglalkozhat az
alsóbbfokú bíróságok ténymegállapításainak helyességével, és akkor is
helyben hagyja az ítéletet, ha egyértelműen tudja, hogy egy szó sem
igaz belőle. Sőt, a bíróságok által elkövetett szabálytalanságok sem
adtak okot az ítélet megváltoztatására, mert ez is a történeti
tényálláshoz tartozik.

Tárgyalás (tárgyalás ?)
2003-ban az általam vezetett cég szerződés alapján tárolta, kezelte és
értékesítette egy olasz cég magyar leányvállalata anyagát úgy, hogy az
egyik vevő a saját cégünk volt.  Pénzügyi
elszámolási vita miatt a szerződést 2003. szeptember 30-án
felbontottam, és felszólítottam a céget, hogy a raktárunkban tárolt
anyagát (kb. 6 millió Ft értékben) vigye el.
Ehelyett október 15-én a cég Bp-i irodavezetője feljelentett a
rendőrségen, hogy aznap elsikkasztottam 25 millió Ft értékben a
termékeiket, és a teljes raktárkészletet eladtam Ukrajnába. Miután a
rendőrségen még aznap iratokkal bizonyítottam, hogy az eladás kb.
400.000.- Ft értékben a saját készletünkből történt magyar vevők
részére, és a járőr igazolta, hogy a raktár tele van árúval, a
rendőrség a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette, én pedig
október 22-én a feljelentő részére átadtam az ügyvédük jelenlétében a
készletüket. A saját árúkészletünket október 28-án a másik raktárunkba
szállítottuk.

A cég november végén megkifogásolta a rendőrségi határozatot, most már
arra hivatkozva, hogy a sikkasztást azzal követtem el, hogy szeptember
29-én úgy vásárolt a cégünk az anyagaikból, hogy nem volt hozzá joga.
Az ügyészség az írásos bizonyítékaink ellenére vádiratot állított ki,
amely alapján ellenem büntetőeljárás indult, 25 millió Ft-os
sikkasztás miatt.
Az elsőfokú eljárás kabaréba illő volt, de a vége tragikusan alakult.
A vádirat minden állítását hivatalos irattal (banki igazolás,
szerződés, számla, szállítólevél, rendőrjárőri jelentés) cáfoltam, és
ezzel szemben állt a feljelentő szóbeli tanúvallomása, bizonyíték
nélkül. A bírónő diktafonba mondta a vallomásokat saját átfogalmazása
szerint, viszont a saját megjegyzéseit, kérdéseit nem, és a több hónap
múlva lévő tárgyaláson már nem emlékezett már arra sem, hogy miért
napolta el a tárgyalást. Amikor a feljelentő tanúvallomására akartam
reagálni, és azt cáfolni, a bírónő nem engedte, mondva, hogy a
vallomásban szereplő állítások nem tartoznak a vádhoz, nem kell
cáfolnom. Az egyik ilyen állítás volt az, hogy a szeptember 29-i
vásárlás nem csak jogtalan volt, hanem szabálytalan is. Miután a
perbeszédben az ügyész a vádirat állításait kénytelen volt kizárni, a
vádat úgy módosította, hogy a szabálytalan vásárlás miatt követtem el
a sikkasztást. Történt mindez úgy, hogy erre vonatkozóan semmilyen
bizonyítási eljárást nem folytattak le, amikor pedig én akartam
cáfolni ezt a vádat is, a bírónő nem engedte, mert „már lezárta a
bizonyítási eljárást".

Az ítélet: egy év börtön. Az ítélet kb. 15 állítása teljesen
ellentmondott a nyomozati anyag írásos bizonyítékainak, de ezeket meg
sem említette. Kimondta viszont, hogy a bíróságot meggyőzte a
feljelentő tanúvallomása. Érthetetlen, hogy úgy mondott ki bűnösnek 25
millió Ft értékben elkövetett sikkasztásban, hogy a raktárban a saját
raktárkészletünkkel együtt sem volt soha ilyen mennyiség.
Másodfokon a Fővárosi Bíróság döntött. A fellebbezés egyrészt arra
alapult, hogy az ítélet állításait cáfoltuk iratokkal (pl. partnerek
tanúvallomásával), másrészt arra, hogy az állítólagosan elsikkasztott
anyagot senki nem vizsgálta sem értékében, sem mennyiségében.
Természetesen kifogásoltuk az eljárás jogszerűtlenségét is.

A Fővárosi Bíróság az ítéletet helybenhagyta azzal a változtatással,
hogy a büntetésemet indoklás nélkül fél évre csökkentette. Az ítélet a
beadott bizonyítékainkat nem is említette, új bizonyítási eljárást nem
rendelt el. Az elsikkasztott anyag mennyiségének ellenőrzését azért
nem tartotta fontosnak, mert én egyszer már kijelentettem, hogy
szeptember 30-án a raktárban 22 millió Ft értékű anyag volt, és
„teljesen mindegy, hogy 22 vagy 25 millió Ft". Az, hogy ebből az
anyagból 16 millió Ft a saját cégünké volt, illetve a fennmaradó 6
millió Ft-ot átadtuk a feljelentőnek, senkit nem zavart.
Következett a Legfelsőbb Bíróságnál a felülvizsgálati kérelem, amelyet
szintén elutasítottak, mivel nekik „el kell fogadniuk az alsóbb fokú
bíróságok ténymegállapításait".

Az ügyhöz tartozik még, hogy természetesen az ügyészségen
feljelentettem a feljelentőmet hamis vád és hamis tanúzás miatt,
mellékelve a bírósági jegyzőkönyveket és az tanú által elmondott 30 db
állítás írásos cáfolatát. A feljelentést az ügyészség vizsgálat nélkül
elutasította (ugyanígy a pótmagánvádas eljárást is), arra való
hivatkozással, hogy a tanú nem tehetett hamis vallomást, ha azt a
bíróság elfogadta, és ez alapján ítéletet hozott.

Befejezés (nem fejezem be !)
Amikor jogi végzettségű emberektől kérdeztem, hogy mit lehet csinálni,
szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy bele kell nyugodni, hogy ilyen
a magyar igazságszolgáltatás. Országosan ismert ügyvéd még azt is
mondta: „nincs mit tenni, irány a temető".
Mit is kellene elfogadnom ?
1.      Egy cég annak érdekében, hogy konkurensként a köreit ne tudjam
zavarni a piacon, teljesen hamis váddal feljelentett.
2.      A nyomozó szervek a bizonyítékok átgondolása nélkül foglalt állást.
3.      Az ügyészség olyan vádiratot állított ki, aminek minden mondatát
cáfolták a nyomozati iratok, majd amikor a tárgyaláson ez kiderült, a
feljelentő tanúvallomása alapján új vádat fogalmazott meg.
4.      A bíróság telesen mellőzte az írásos bizonyítékok értékelését, a
feljelentő tanúvallomását pedig bizonyítás nélkül fogadta el.
5.      A bíróság szerint úgy sikkasztottam 25 millió Ft értékben, hogy még
a saját cégünk készletével együtt sem állt ennyi a rendelkezésre.
6.      A bírósági tárgyalásokon kiderült, hogy a bírónő úgy foglalkozott
gazdasági bűncselekménnyel, hogy fogalma sincs szerződésről,
szállítólevélről, számláról, átutalásról.
7.      A bíróság olyan vád alapján hozott ítéletet, aminek cáfolatára nem
adott lehetőséget.
8.      A felsőbb bíróságok teljesen értelmetlenül és formálisan foglaltak
állást, át sem gondolva az ügyet.
9.      A bűn üldözésére hivatott ügyészség azért nem tartja a bizonyított
hamis tanúzást bűncselekménynek, mert azt a bíróság elfogadta.
10.     Mindezek következményeként: 5 éve nem tudok a szakmámban dolgozni,
a cégünk és a családunk tönkrement, a feljelentő pedig kihúzott mellel
learatta a 7 év alatt kialakított vevőkört.
Már csak azért sem lehet ezen a ponton befejezni, mert ki kell
derülnie: valamilyen módon végül ki lehet-e kényszeríteni a magyar
igazságszolgáltatásból a törvényes és igazságos ítélkezést, vagy
végképpen reménytelen ezt elvárni ?

 

 

KM