Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

A közjegyző, az elnök, és a megyei zugbíró

2008. április 01. - zugügyvéd

Az alábbi ügyet a konkrét tényállás és az iratok ismerete nélkül nehéz pontosan átlátni, a Zugügyvédet a történetben  leginkább a jogi képviselőként fellépő megyei bíró hökkentette meg.

 

Tisztelt Zugügyvéd!


Nagyon megköszönöm ha az alábbi ügyben segítene illetve az esetleges hozzászólásokat,tanácsokat örömmel várom.


Ezelőtt 8 évvel kártérítési pert mertem indítani egy közjegyző ellen hibás teljesítés miatt.Erre az adta a jogalapot hogy az Országos Közjegyzői Kamara állásfoglalt ebben a konkrét ügyben és egyértelmüen leírta az ide vonatkozó törvényt és a közjegyző által figyelmenkívül hagyott alaki követelményt.

Az alperestegy ma is aktív megyei bíró képviselte,  mint hozzátartozó és ügyvédje volt még a megyei ügyvédi kamara elnöke.

Ezek a tanult emberek ahelyett, hogy elismerték volna az alperes hibáját és felelősségbiztosításuk alapján kifizetik káromat,minden tőlük telhető eszközzel hátráltatták az ügy lezárását.

Az elsőfokon eljáró megyei bíró partner volt ebben és ítéletében, nekik adott igazat majdnem lemásolva az alperesi védekezést az indoklásban.Fellebbezésemre elfogultságra hivatkozva nem a területileg illetékes Ítélőtáblához került ügyem, ahol egy pontban sem adtak igazat az elsőfokú ítéletben leírtakban és megítélték a kártérítést.

Boldog voltam hogy egyenlő partnerként kezeltek, az alapos indoklás minden tekintetben kimerítő és alapos volt,visszaadták a már megingott bizalmam és hitem,hogy minnél magasabb szinten foglalkoznak ügyemmel,annál tisztábbak a viszonyok.Végrehajtásra került az ügy ,melyet a Legfelsőbb Bíróság menetközben leállított az alperes rendkívüli felülvizsgálati kérelmére.

A rossz előérzetem beigazolódott.A napokban olvastam el az LB ítéletét-még nem postázták-amelyben visszaállították az elsőfokú ítéletet és nem igazságot kaptam,hanem engem köteleztek komoly költségek kifizetésére a károm mellé.Ez az ítélet téves,a különleges felfogásban ítélkező bíró/tanács/ az iratokban leírt bizonyítékokat teljesen okszerűtlenül mérlegelte.

Nem akarom elhinni hogyan lehet ezen a szinten ilyen furcsán lezárni ezt és kimenteni az alperest a felelősség alól./tipikus van rajta sapka vagy nincs indoklás/Tényleg nem vagyunk egyformák a bíróság előtt?A többi normálisan dolgozó bíró tekintélye is csorbul fentiek miatt.Tudtommal nincs több jogorvoslati lehetőségem,de nem tud megnyugodni a lelkem az igaztalanság miatt,nem beszélve az anyagi oldaláról amely teljesen padlóra visz.


Üdvözlettel


m

142 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr10407415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

derelyegrádi szellem 2008.04.02. 14:49:54

Füredi Virág

Szerintem az emberi "jellem" sokkal kevesebbet változott, mint a tanusított magatartásunk, szokásaink. De egyébként egyetértek a következtetésekkel.

ediboy 2008.04.02. 14:50:31

Szerintem sincs szó korrupcióról, ebben füredinek is, és mindenkinek igaza van

Tehát egész biztos hogy más okok vannak,
amiért létezik többféle igazság.

Füredi:
emlékszel, amikor bárándy volt ex neje balesetet okozott, 100 ilyen esetből 100 esetben elmeszelték volna az okozót, de hogy hogy nem a bíróság elfogadta mentségnek a gépjármű (bizonyíthatatlan) műszaki hibáját....
biztos vagyok benne hogy nem volt korrupció, mégis ugye vannak egyenlőek, meg még egyenlőbbek.

Másik szép eset, amit sose feledek, Princz Gábort felmentik, Bárándy-Bánáti ügyvédpáros elégedetten nyilatkozott (miszerint győtött az igazság)
egyszerűen nem is értem, hogy ha valaki ártatlan, miért kéri fel az ország két legdrágább ügyvédjét....
itt sem volt korrupció, biztosan nem.
ilyenkor a nyuszikás vicc ugye, nem mindegy ki a konzulensed...

derelyegrádi szellem 2008.04.02. 14:52:23

" hogy ne egy ember játszhasson istent az adófizetők pénzén."

Hanem 12, akiket ráadásul ki sem "képeztek" erre...

9mmPara 2008.04.02. 14:54:27

Meggyőződésem, hogy a Princz ügyben nem volt bírói korrupció. Nem is volt rá semmi szükség, hiszen ahogy fentebb már többször elhangzott (kis kiegészítéssel): büntetőügyben legfeljebb az ügyészt, még előtte a nyomozókat érdemes befolyásolni.

Seherezad (törölt) 2008.04.02. 14:54:48

"Az autószerelőnél ma már üvegfal választja el az ügyfélteret a műhelycsarnoktól. Ilyen apró dolgokra gondolok, nem rögtön rendőrállamra.."

Hasat kedves, én mint nő...aki az autóban jobbára csak belül vagyok ismrős, és meg tudom külünböztetni az ott lévő kütyüket...üveg falon innen, avagy túl...k*rvára kiszedhetné előttem a motort is, az se tünne fel:):)

Matt Albie 2008.04.02. 14:58:54

Bárándy exfelesége eleve bíró volt a PKKb-n tudtommal, tehát oly mindegy, hogy kinek volt a felesége anno. Valószínű nincsenek olyan jóban az exminiszterrel.... Önjogom is volt befolyása.
Egyébként meg ha a szakértő azt modta, hogy a kocsi hibája okozta/okozhatta a balesetet, akkor mégis mit kellett volna tenni a bírónak? Figyelmen kívül hagyni? Vagy mit?
Ilyeb esetekben nem (sem) a bíró hibája a dolog, miért nem kért az ügyész (vagy a sértetti képviselő) új szakértőt?

totya4 2008.04.02. 15:00:30

füredi 2008.04.02. 14:47:51

"A tescosnak megvan a joga, hogy otthagyja a céget, a rabszolgának nem volt."

Mondod te, akinek egész életszemléletét eltorzítja az hogy élete végéig tartó biztos állása van. Sok helyen azonban munka NINCS ezért aztán MUSZÁJ még egy olyan munkahelyen is dolgoznod mint a tesco. Tehát: nincs választásod. Te hoztál egyébként példát rá feljebb, hogy ha egy család jövedelem nélkül marad, akkor kiteszik őket az utcára. Akkor most most mihez van joga az embernek?! Megdögleni.

Hasat 2008.04.02. 15:01:48

Füredi!

Az általad felhozott példát kombinálva a modern kori "rabszolgasággal".
Adott esetben a 3 gyermekes édesapa egyszerűen nem teheti meg, hogy otthagyja a tescot. Mert akkor ugrik a lakás. Más állás pedig neki nincs. Ennek az egynek is örül.
És ezt a munkaadó is tudja. Minek verje a szerencsétlent? Nincs arra szükség.

vojtek 2008.04.02. 15:03:11

Űdv mindenkinek,én írtam m aláírással a történetem.Közjegyzői okiratba foglalt zálogjoggal biztosított kölcsönszerződésről van szó.

Hasat 2008.04.02. 15:07:03

Seherezad!

Azt tanácsolom, hogy állj oda az üvegfalhoz, és szúrós szemekkel kövesd, hogy mit csinálnak.
Elég, ha csak azt hiszik, értesz hozzá.

Én is így szoktam. Azóta 150ezernél soha nem került nekem többe egy olajcsere.

Hasat 2008.04.02. 15:07:59

Állj mindenkinek!
Eddigi téma berekeszt!
Előkerült a posztoló!

Elő a farbával!

9mmPara 2008.04.02. 15:08:10

Adblock!
Köszi. Nem tudod, kitől származik. Nekem Shaw rémlik, de max. egy ötforintossal mernék fogadni rá.

kisködmön 2008.04.02. 15:10:24

Egy tengerparti kis város ahol pár éve élek.Tölem négy házra lakik a Holland parlament egy prominens személye.Itt a telek nagy kincs mivel kevés van belöle. Nos neki van böven.Ez az ember szeret teniszezni a barátaival,de mindig pályát kellett bérelnie.Elhatározta épit magának,mivel van mire és miböl.Ha hiszitek,ha nem neki is úgyan úgy mint minden hollandnak fognia kellett a kis papirkáját és végig kellett járnia a szomszédokat,hogy úgyan már irják alá.Egy szomszéd azt mondta ő nem irja alá mert nem szeretné hétvégén a labda pattogását hallani.Nos ennek az igen csak befolyásos hon atyának igy nem lett tenisz pályája.A szomszéddal a mai napig köszönő viszonyba vannak.Ez az ember szó nélkül vette tudomásul,hogy aszomszédja nem tett mást csak élt a jogával. Erröl elhiszem,hogy jogalkotó. De ti tudtok ilyen magyar jogalkotot,vagy képviselöt mutatni? Ha Magyarországon is ilyen emberek ülnek a bársonyszékekben akkor lehet majd jogalkotásról beszélni.

9mmPara 2008.04.02. 15:12:34

tescos rabszolgasághoz: OK, egy csomó ember kiszolgáltatott. De a rabszolgaság=teljes kiszolgáltatottság. A kényszerből választott, rossz munkahely ettől még nagyon-nagyon messze van.
Kérem, legalább itt ne játsszuk már el, hogy csak kisarkítva és eltúlozva vagyunk képesek fogalmazni! Tiszta bulvárstílus.

Matt Albie 2008.04.02. 15:13:00

valami hasonlóval próbálkoztak Kóka szomszédai is:)

9mmPara 2008.04.02. 15:16:20

Vojtek!
És a közjegyző miben hibázott?

vojtek 2008.04.02. 15:19:58

megjegyzem laikus vagyok ezen a területen,dea sors úgy adta hogy belekóstoltam ebbe is.Abban hibázott ,hogy nem lett volna szabad elkészíteni ezt a szerződést

vojtek 2008.04.02. 15:22:57

a jelzálogkötelezett részéről csak az egyik fél volt ott,meghatalmazást hozott a párjától ügyvédi ellenjegyzéssel.utólag derült ki hogy a meghatalmazáson szereplő kötelezetti aláírás hamis volt,törölték a jelzálogot

Virág et. 2008.04.02. 15:24:36

Hát azért a Tescos pénztáros és egy antik rabszolga között van néhány aprócska különbség. Hankook detto.

vojtek 2008.04.02. 15:25:59

A közjegyzőkről szóló törvény szerint ebben az esetben a meghatalmazást is közjegyzői okiratba kellett volna foglalni,vagy olyan magánokiratba,amelyen a fél aláírását közjegyző,vagy a magyar külképviseleti szerv hitelesítette

Jogász 2008.04.02. 15:28:12

Visszatérve az eredeti témára:
Nagyon érdekelne "füredi" véleménye, úgy látom ő bíróként dolgozik, így közvetlenül is találkozhat ilyen helyzettel.
Pp. ide, Pp. oda, ha egy ügyben előáll az a helyzet, hogy az egyik felet egy olyan bíró kolléga képviseli hozzátartozóként, akivel esetleg naponta együtt kávézik az ügyben eljáró bíró, ilyenkor nem merül fel a bíró (esetleg a bíróság minden bírája) részéről, hogy maga jelentse be az elfogultságot? (még akkor is, ha egyébként képes lenne az ügyben teljesen elfogulatlanul eljárni)

Ilyenkor azért nem lenne jobb, ha az ügyben egy ilyen módon nem érintett bíróság bírája járna el??

vojtek 2008.04.02. 15:33:41

Elsőfokon elfogultság miatt szomszéd megyébe került kijelöléssel az ügy,nem is ez a problémám.Kicsi ez az ország egyébként.Ezt nem nyerhettem meg,csak én vagyok hülye hogy hiszek még a mesékben

Hasat 2008.04.02. 15:38:19

Virág et.!

Van különbség.
Mint ahogy azon két "bankrabló" között is, ahol az egyik 50 éve fegyverrel fosztott ki egy bankot, a másik ma már az interneten keresztül feltörve a rendszert teszi ugyanezt.
Micsoda jellembeli fejlődést eredményezet a technikai haladás, hurrá! A példa is azt bizonyítja, hogy a mai kor bankrablói az emberi élet, mint a legnagyobb érték alázatos tisztelői.

Virág et. 2008.04.02. 15:43:37

Hasat

Az nem rablás, amiről beszélsz. A rablás azért rablás, mert nem csupán vagyon ellen irányul, hanem - legalább erőszak vagy fenyegetés útján - élet vagy testi épség ellen is. Ezért a súlyosabb minősítés is.

És igen, a bcs-ek elkövetésének módja is finomult, de főleg a számuk. Az állatos példák nagyon jók ennek szemléltetésére.

Az ember fokozatosan civilizálódik.

2008.04.02. 15:47:27

vojtek 2008.04.02. 15:25:59

Jó lenne ismerni a határozatok indoklását. Sok találgatást megspórolna.

Adblock_júzer · http://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/ 2008.04.02. 15:48:46

vojtek!

Van itt egy szabály. A Zugügyvéd közzétette az esetedet, felkeltettétek az érdeklődésünket, agyalunk rajta. Alig adtál információt, meg kell velünk osztanod az esetet sokkal részletesen. Ha most itt elkezded, hogy "Ezt nem nyerhettem meg..." akkor töröljük a cikkedet, és megesszük az ebédedet.

Adblock_júzer · http://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/ 2008.04.02. 15:51:11

"És ott ül mondjuk egy 30 éves bírólány középen, és néz a síró anya szemébe."

Nem jó példa, mondj másikat! A síró anya szociális problémáját nem a 30 éves bírólánynak vagy a tulajdonosnak kell megoldania.

vojtek 2008.04.02. 15:53:29

Az LB ítéletét még nem kaptam kézhez,a polgári irodában olvastam el,de nem azért felháborító mert vesztesnek hoztak ki,hanem ahogyan magyarázza a bizonyítványt.Az Ítélőtábla ítélete is 9 oldal,ezt lehetetlen így közzétenni

2008.04.02. 16:02:28

vojtek 2008.04.02. 15:53:29

Nem kell mind a 9 oldal, elég az indoklás rész. Sajnos egy 9 oldalas ítéletet nehéz anélkül véleményezni, hogy tudnánk miről szól.

vojtek 2008.04.02. 16:05:30

Kérdezzetek,örülök hogy foglalkoztok az ügyemmel.Nem tudom milyen részletesen írjam le a 8 év huzavonáit,az átlagosnál hosszabb tárgyalási napokat stb.Azt érzem,hogy az idő nem nekem dolgozott,feltették az i-re a pontot azon a helyen,ahol kell

Hasat 2008.04.02. 16:07:08

Virág et.!

Igen, tudom, hogy az nem minősül rablásnak, ezért tettem idézőjelbe. De nem gondolom, hogy pusztán azért, mert a technikai fejlődés finomabb módszert ad a bűnözők kezébe, ez azt jelenti, hogy jellembeli fejlődésnek örvendhetünk.

Nagy uralkodók lerohanták az idegen országokat, hogy hatalmukat növeljék. Ma elég csak gazdaságilag kiszolgáltatottá / függővé tenni. Szerinted mit csinál az USA, mit csinál Oroszország? Ráadásul az USA haderejét sem rest bevetni (Irak ugye, na meg a nem létező tömegpusztító fegyverek), de csak is kizárólag az emberiség jellemfejlődésének védelmében. Ők csak a terrorizmus ellen harcolnak, meg a demokrácia világot átívelő kiterjesztése érdekében.
De mi van azokkal a francos kínaiakkal? Ott minden szép és jó, ugye? Tajvan és Tibet smafu ugye, ha gazdaságilag zsebre vágnak minket.

2008.04.02. 16:14:20

Adblock_júzer 2008.04.02. 15:48:46

"...A Zugügyvéd közzétette az esetedet, felkeltettétek az érdeklődésünket, agyalunk rajta..."

Az esetről, mondjuk, sok agyalás még nem volt mivel semmit sem tudunk róla. (Hacsak a közjegyző nem tartott rabszolgákat vagy hajóját nem irányította sarkcsillagként a társadalom fejlődése:)

Virág et. 2008.04.02. 16:17:26

Hasat

Régen a hadvezérek szokásos eljárása volt, hogy az ellenség féffitagjainak levágta a kezét vagy a lábát, hogy ne lehessen belőlük katona, ne tudjanak felfegyverkezni és bosszút állni.
Manapság ez már csak a legsötétebb fekete afrikai törzseknél szokás.

Régen a kínzás a büntetőeljárás rendes része volt. A kínhalál pedig a halálbüntetés egyik minősített esete. Sokszor nagy nyilvánosság előtt nyúzták meg élve pl. a szerencsétlent.

Ezek kihaltak mára a civilizált világból. Szerencsére.

Az ember változik. Nem lesz angyal, mindig lesznek bcs-ek, főleg vagyon elleniek. Mindig lesznek háborúk és lesz erőszak is. De a korábban teljesen általános bestiális kegyetlenség, a "hétköznapi" erőszaktevések mára jóval ritkábbak. Ezt az általános emberi erkölcs fejlődése hozta magával álláspontom szerint.

(Amit ma az USA Irakban csinál, azon egy pár ezer évvel ezelőtti hadvezér csak mosolyogna és lányos háztűznézésnek minősítené.)

vojtek 2008.04.02. 16:22:30

Az LB ítéletéből csak a lényeget jegyeztem meg.Az alperes jogszabálysértésre való hivatkozása megalapozott a jogellenes magatartás és a kár közötti összefüggést érintően.Azt állítja az indoklásban a bíró,hogy a közjegyzői szerződés elkészítése előtti napon lett átadva a kölcsönösszeg és ennek az ellenkezőjét nem tudja a felperes bebizonyítani,tehát nem volt megfelelő fedezet a pénz átadásakor.Ez az igazi érvágás számomra,hiszen az iratokban egyértelmüen olvasható mi történt.A jelen lévő személyek is a valóságot mondták.Ezt csak egy esetben lehet másként értékelni:ha keresem a kapaszkodót az alperes kimentésére.És ez a lényeg

Keshet 2008.04.02. 16:22:42

dereg!

Bár már elkanyarodott itt a téma, de azért nem hiszem hogy teljesen el kellene teljesen relativizálni az igazságot, sem nem a skála másik végén az abszolútra tenni, vagy csak objektív igazságot szolgáltatni salamoni módon. A jogok és kötelezettségek méltányos elosztása a jogalkalmazás során nem csak relatív, hanem akár objektív igazságot is adhat, ha ez nem megy, akkor jogot kell legalább szolgáltatni.Ez a formáljogi nézőpont amit mondasz kikezdhetetlen, de ezzel már az említett erkölcsi normák és a jogi normák kapcsolatát szüntetjük meg, abból meg már voltak problémák a történelemben. Kétlem, hogy te ne próbálnál meg igazságos lenni, úgy, hogy jogilag is megokolt legyen amit csinálsz.

totya4 2008.04.02. 16:23:08

Virág et. 2008.04.02. 16:17:26

"Régen a kínzás a büntetőeljárás rendes része volt."

TV-t néztél e az elmúlt 5 évben?
Nem rémlik amcsi támaszpont ami fullasztásos kínzással csikar ki vallomást?

"korábban teljesen általános bestiális kegyetlenség, a "hétköznapi" erőszaktevések mára jóval ritkábbak. Ezt az általános emberi erkölcs fejlődése hozta magával álláspontom szerint."

TV megint. Öreg néni szeme kinyomva lába levágva megerőszakolva meggyilkolva. Szép világ tényleg. Tanárokat, tűzoltókat, orvosokat vernek meg munkájuk teljesítése közben. Este ha kimész az utcára nagy eséllyel megkéselnek. Szép. Ha egy népcsoport megmarad középkori szinten azzal mi van?

9mmPara 2008.04.02. 16:24:32

Vojtek!
Jó, alaki hibát vétett a közjegyző, a jelzálogjog közokiratba történő foglalása nem ér semmit. Felteszem, azért kellett volna, hogy az adós nemfizetése esetén a polgári per kihagyásával azonnal végrehajtható legyen a követelés. A jelzálogot viszont -- ismét csak feltételezés -- bejegyezték, tehát elvileg meg kellene, hogy legyen a fedezet, de nyilván nincs meg, különben nem történt volna károkozás.

2008.04.02. 16:26:09

vojtek 2008.04.02. 16:05:30

Mi volt a kár ami miatt kártérítést követeltél?

Hasat 2008.04.02. 16:26:13

Virág et.!

Jót nevettem ezen a "lányos háztűznézésen", bár akár szomorú, aktuális fekete humor is lehetne.

Egész biztos ma is meg van a módszer a bosszúállás megelőzésére, még ha nem is annyira brutális. És nem most került elő Bush jóváhagyása a kínzásokkal kapcsolatban?
A jellem változik, vagy csak finnyásabb az emberiség?

Keshet 2008.04.02. 16:27:09

9m!

A 386 fő kevéssé jogalkotó, mint inkább a közigazgatás előkészítő munkája, hogy mit csinálnak az egy dolog. De a jogalkotókat nem a nép választja éppen ezért, azt kétlem.

Azt meg, hogy minőségi jogalkotást vársz, az illuzórikus:) Ergo a jogalkalmazás során a jogalkotót csak emlegetheted, de a te problélmádat nem fogja megoldani csak a jogi szaktudásod, vagy az ellenfél ebbéli hiánya:)

Virág et. 2008.04.02. 16:31:29

"A jellem változik, vagy csak finnyásabb az emberiség?"

Erre nehéz válaszolni. Én szerintem, ha a jellem nem változna, akkor nem is lenne téma a finnyásság. Az ókorban sem volt titok, hogy vannak rabszolgák, hogy a gazdáik bármit megtehetnek velük, hogy egy győztes csata után mit művelnek a legyőzöttekkel. Egyszerűen csak az embereknek ez még bőven belefért, senkit nem botránkoztatott meg.

Ma ez másképp van. Én ezt fejlődésnek hívom.

9mmPara 2008.04.02. 16:34:51

Keshet!
Törvényt, mint elég magas szintű jogszabályt CSAK a parlament, azaz a 386 léhűtő hozhat. Hogy az aprómunkát minisztériumok és parlamenti bizottságok végzik, még nem ad felmentést számukra. És én, mint erős morállal és önkéntes jogkövetésre erős hajlammal rendelkező állampolgár, bizony elvárom a minőségi jogalkotást. Elvégre ezért ikszeltem be 2006-ban oda, ahova és ezért jut az adóm nem elhanyagolható hányada erre.

vojtek 2008.04.02. 16:37:30

9mmPara!Úgy van ahogyan írod.Bejegyezték,de egy peres eljárásban törölték a fedezetet.Ezt a pert a fedezet tulajdonosa indította,amikor hozzá akartam jutni a pénzemhez.Akkor jött elő az aláíráshamisítás stb.A fedezet tulajdonosai barátok voltak a kölcsönvevővel.Egyébként érdekes lenne az egész történet ha nem velem esik meg

Adblock_júzer · http://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/ 2008.04.02. 16:39:06

Virág et.!

A régi római tanárok arra panaszkodtak, hogy a "mai" gyerekek mennyire keésbé udvariasak, mennyire rosszabbak, rosszabbul tanulnak, mint egykoron. A tanárok most is ezt mondják, és folyamatosan a közbülső 2000 évben is. Hol van akkor a fejlődés? Milyen irányban?

vojtek 2008.04.02. 16:45:20

Zsír!Készpénz kölcsönadás történt.

2008.04.02. 16:49:12

Hasat 2008.04.02. 16:26:13

"...A jellem változik, vagy csak finnyásabb az emberiség?..."

A világ változik. A jelenlegi jogrendszer racionális cselekvőkkel számol. arra épít, hogy:
1. Az egyes cselekmények következményei a társadalom számára elviselhetőek.
2. Az egyes elkövetőkre kirótt büntetés elrettentő hatású más potenciális elkövetők esetében.

A fenti két pontot bővebben kifejtve, egy gyilkosság tragikus, de mondjuk egy tízmilliós ország társadalmának egészét nem dönti össze. A gyilkosra kirótt büntetés pedig más elkövetők számára "ésszerűtlenné" teszi hasonló tett elkövetését.

A vallási fundamentalizmusw és a globális terrorizmus egyik fenti feltételnek sem felel meg, mivel az elkövetők emberek ezreinek, esetleg tízezreinek elpusztításával próbálkoznak és teljes nemzetgazdaságok rombadöntésével, mindezt pedig nem evilági érdekből, hanem túlvilági örök boldogságért.

Ilyen helyzetben a szankcionálás nem lehet jó megoldás, a prevenció viszont teljesen új jogi megközelítést kívánna ami egyelőre nem létezik. Kényszerhelyzetben előfordul, hogy nem az etikus, hanem a praktikus megoldás mellett döntenek.

Alan Dershovitz Preemption című könyvét ajánlom ami ennek a kérdésnek jogi oldalát boncolgatja.

Virág et. 2008.04.02. 16:51:22

Adblock

Erkölcsi, morális fejlődésről beszéltünk, nem szorgalomról, vagy tiszteletről. Ez nem az oktatásban szűrődik le, hanem az emberek egymásközti viszonyában.
Az ókori rómaiak ahogy pl. a rabszolgáikkal bántak erkölcsi értelemben fejletlenebbek voltak a mai embernél. Ez az én véleményem legalábbis.

De gyökeres változások megfigyeléséhez nem a civilizáció néhány évezredét kell vizsgálni, hanem az ember egyedfejlődésének jóval hosszabb időintervallumát.

2008.04.02. 16:55:43

vojtek 2008.04.02. 16:45:20

Rendőrségi feljelentést tettél csalás miatt?

dr.justice 2008.04.02. 17:00:55

Korrupció.

"büntető ügyben inkább az ügyészt érdemes megvenni, nem a bírót."

Ezt többen is leírták, én pedig elmondom, hogy miért hülyeség. Az is szóba került, hogy a bírónál van másod-harmafok, nehéz kivitelezni. Ugyanez áll az ügyészre is. Nyomozati szakban határozattal lehet befejezni egy ügyet, amely ellen van jogorvoslati lehetőség. Bírósági szakban ott a bíró, a másik fél
védője/képviselője, másod,-harmadfok, és folyamatosan vizsgálni szokták az első fokon jogerősen befejezett ügyeket is.

Ha egy ügyész megkap egy ügyet, akkor már sok minden történt ami dokumentálva is van, így nehéz lenne "intézkedni".

Már máskor is mondtam és változatlanul az a véleményem, hogy az igazságszolgáltatásban akkor lehet sikeres a korrupció, amikor még nincsenek rögzítve, dokumentálva az események, az első intézkedéskor. Így nem kell "elintézni" az ügyet mert nincs ügy.

Ettől függetlenül én nem vagyok olyan naiv, mint füredi, nem gondolom, hogy nincsenek korrupt bírók/ügyészek. A számukat viszont elenyészőnek tartom."A korrupció egyszerűen nincs benne a rendszerben." Kedves füredi ezt te sem gondolhatod komolyan. Ahol kemény büntetésekről, börtönben töltött évekről van szó. Nem arra kell gondolni, hogy a teljesen nyílvánvalóan bűnöst felmentik, csak pl. arra, hogy másodfokon a büntetés végrehajtását felfüggesztik. A másodfok szinte bármit megtehet.

A legtöbb bíró nem korrupt ezért hihető ha nehezen hiszik el, hogy van ilyen.

Végül annyit, hogy a korrupció igazi terepe nem az igazságszolgáltatás, hanem a politika, ahol nem a százezrekről, milliókról, hanem a milliárdokról döntenek.

vojtek 2008.04.02. 17:01:09

Zsír!A kölcsönfelvevőt elitélték mások feljelentése alapján sikkasztásért,csalásért,vagyona nincs.Tanúként engem is meghallgattak

Hasat 2008.04.02. 17:03:30

Zsir!

Jól értem, hogy azt mondod, az USA Irakban a vallási fundamentalizmus és a globális terrorizmus ellen harcol?

Erről csak az a vicc jut eszembe, miszerint az USA megtalálta az iraki tömegpusztító fegyverek bizonyítékát: megtalálták a saját könyvelésükben a számlákat.

Adblock_júzer · http://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/ 2008.04.02. 17:04:13

Virág et.!

"Az ókori rómaiak ahogy pl. a rabszolgáikkal bántak erkölcsi értelemben fejletlenebbek voltak a mai embernél."

A rómailak nevében ezt határozottan visszautasítom! A társadalmuk bizonyos értelemben fejletlenebb volt. Az erkölcsük nem volt fejletlenebb.

De erről most nem nyitok vitát.

"Erkölcsi, morális fejlődésről beszéltünk, nem szorgalomról, vagy tiszteletről."

Ezek erősen nem függetlenek egymástól.

A látszólagos ellentmondást úgy lehet feloldani, hogy egyrészt az idősebb tanár kevésbé elnéző, másrészt az idő távolából kissé megszépülnek a dolgok. A gyerekek valójában nem túl sokat változtak.

2008.04.02. 17:15:40

Hasat 2008.04.02. 17:03:30

Ha a II világháború előtt a német fegyverkezés kezdetén az antant megszállja Németországot, akkor lehet, hogy ma a történelem, csak az angol agresszorok indokolatlan megszállásáról szólna. Ma Chamberlaint azért hülyézik mert nem csinált semmit, Blairt meg azért mert csinált.

2008.04.02. 17:21:13

vojtek 2008.04.02. 17:01:09

A közokirat hogyan védte volna meg a fedezetet? A pert megspórolta volna, de ha csalókról van szó, akkor terhelten is eladhatták volna papíron az ingatlant és ugyanott lennél.

derelyegrádi szellem 2008.04.02. 17:23:33

zsír

Blair lerohanta Németországot? :)

Hasat 2008.04.02. 17:28:27

Zsir!

Ez egyre kacifántosabb.
Akkor jövök én is egy "ha" mondattal. Sőt, kettővel.
Mi van, ha az USA pusztán csak gazdasági és politikai pozíciójának megerősítése miatt rohanta le Irakot, és amúgy pedig nagy ívben szart arra, hogy az iraki diktátor milyen népcsoportot és milyen számban gyilkol le.

Mi van, ha az USA csak azért lépett be az európai hadszíntérre a II. világháborúban, mert az oroszok váratlanul fordítani tudtak, és így potenciálisan képesek lettek volna az egész kontinenst a befolyásuk alá vonni, amit feltétlen meg akartak akadályozni.

De hogy jön mindez ide???

2008.04.02. 17:32:57

derelyegrádi szellem 2008.04.02. 17:23:33
"...Blair lerohanta Németországot? :)..."
:)

dr.justice 2008.04.02. 17:35:44

Jellemfejlődés

Az a munkáltató, aki nem engedi munkaidőben pisilni a pénztárosnőket, ha tehetné adná/venné, ingyen dolgoztatná, korbácsolná őket. Nem a jelleme változott, hanem a jogszabályok.

30 éves bíróLÁNY

A legnagyobb szakmai tudás és jóakarat mellett is ellőfordulhat, hogy kevés az élettapasztalata, nem megfelelő az emberismerete vagy csak f vitamin hiánya van :) Én ismerek ilyeneket.

vojtek 2008.04.02. 17:36:46

Zsir!
A közokiratnak az lett volna a lényege,hogy az adós nem fizetése esetén bírósági eljárás nélkül végrehajtás útján érvényesíthettem volna követelésem.De csalás miatt bírósági ítélettel törölték az ingatlanról a jelzálogot,tehát a fedezet elszállt

2008.04.02. 17:45:55

Hasat 2008.04.02. 17:28:27

"...De hogy jön mindez ide???..."

Úgy jön ide, hogy a felhozott példákban az USA nem azért lépte át a saját és a nemzetközi jog szabályait, mert erkölcsileg nem fejlett, hanem azért mert a jogrendszer nem volt elég fejlett, hogy a megváltozott világ kihívásainak megfeleljen.

Az, hogy nem volt atomfegyver csak utólag derült ki. Mi lett volna, ha van, de nem tesznek semmit? Mi lett volna, ha az Al-Kaida atomfegyverhez jut?

Mit tenne Magyarország, ha nem csak a zöldséget lopnák a kiskertekből, hanem öngyilkos merénylők Budapesten robbantgatnák magukat?

dr.justice 2008.04.02. 17:52:16

zsir

Te képes vagy az USA Irak-politikáját védeni ?

Aki a "túlvilági örök boldogságért" harcol, arra nem hat a prevenció. Ezek szerint az összes muszlim kiírtásával el is jutottunk a megoldáshoz ?

"az elkövetők emberek ezreinek, esetleg tízezreinek elpusztításával próbálkoznak"

Ezt úgy lehet ellensúlyozni ha megölünk 1.000.000 civilt ? Mert ez történt.

Hasat 2008.04.02. 17:55:56

Zsir!

"Az, hogy nem volt atomfegyver csak utólag derült ki."
Na, ezen derültem a legjobban.
Mi ez: előbb lövünk, aztán kérdezünk? Vagy ez a tipikus, atomfegyvernek látszó tárgyal elkövetett világégéssel való fenyegetés minősített esete?
Tehát nincs atomfegyver, árnyékra ugrottak. Akkor most bocsánatot kérve kivonulnak?

Londonban is agyonlőttek egy szerencsétlen fiút. De még mindig jobb, ugye, mert mi lett volna, ha még is öngyilkos merénylő?

derelyegrádi szellem 2008.04.02. 18:11:41

Zsír azokért (kínzások, nemzetközi jogi szabályok semmibevétele, civilek legyilkolása) amit Bush és hasonszőrűi csináltak és csinálnak egy német városban, Nürnbergben halálos ítéleteteket osztogattak (sőt újság szerkesztéséért is) az "emberiség" nevében.

Nem kéne elfelejteni.

2008.04.02. 18:28:26

dr.justice 2008.04.02. 17:52:16

"...Te képes vagy az USA Irak-politikáját védeni ?..."

Én nem védek senkit, meg nem is támadok, csak érveket hozok fel. Ha valaki megcáfolja, annak is örülök, mert azzal éppúgy közelebb jutunk probléma megértéséhez. Irak csak példa és a kérdések inkább általánosságban érdekesek.

"...Ezek szerint az összes muszlim kiírtásával el is jutottunk a megoldáshoz ?..."

Szerinted az összes muszlim terrorista?

"az elkövetők emberek ezreinek, esetleg tízezreinek elpusztításával próbálkoznak"

"...Ezt úgy lehet ellensúlyozni ha megölünk 1.000.000 civilt ? Mert ez történt..."

Ennek ehhez semmi köze. Amit írtam arra vonatkozik, hogy az állam várhat -e polgárok tízezreit fenyegető veszély esetén ölbe tett kézzel, ha néhány ember jogainak, esetleg indokolatlan, korlátozásával elháríthatja azt.

Más kérdés, hogy az amerikaiak nem öltek meg 1m irakit. Irakban polgárháború van, az irakiak főleg egymást ölik törzsi, vallási alapon. Ennek közvetlen kiváltó oka valóban az, hogy eltávolították a korábbi diktatúrát.

Hasat 2008.04.02. 18:46:36

Zsir!

1. Sok szakértő egyetért már rég abban, hogy hadsereggel terrorizmus ellen harcolni nem lehet.
2. Az USA iraki katonai akcióját felhozni példaként, mint polgárok tízezreit fenyegető veszély elhárítására adott válasz, olyan mint a lézeres területfelmérésre azt mondani, hogy érdekes jogi eset.
3. Irakban talán kicsit több történt már, mint "néhány ember jogainak, esetleg indokolatlan (!!!) korlátozása".

dr.justice 2008.04.02. 18:54:35

zsir 2008.04.02. 18:28:26

Én nem gondolom az összes muszlimot terroristának, viszont akik a szabadság nevében ellenük harcolnak szerintem nem igazán tudják megkülönböztetni a terrorista muszlimot a "sima" muszlimtól.

"Amit írtam arra vonatkozik, hogy az állam várhat -e polgárok tízezreit fenyegető veszély esetén ölbe tett kézzel, ha néhány ember jogainak, esetleg indokolatlan, korlátozásával elháríthatja azt."

Úgy tűnik itt nem fenyegetett ez a veszély. Ne haragudj, de gusztustalan cinizmusnak tartom, ha emberek meggyilkolását a jogaik korlátozásának nevezed.

Az Al-Kaida mint "A" terrorszervezet nekem egy lufinak tűnik. Vannak terroristák, vannak forradalmárok, szabadságharcosok, partizánok, de nem mindenki terrorista akinek a célja az USA céljával ellentétes, azt pedig szintén nem hiszem, hogy minden muszlim terrorista egy szervezetnek a tagja. Különböző terrorista csoportok harcolnak különböző célokért, de az USA-nak szüksége van egy gonosz ellenségre. Ha az Al-Kaida valóban olyan sok tagból álló, jól szervezett, sok pénzzel rendelkező szervezet lenne, amilyennek állítják, akkor nem egy szeptember 11. lett volna, hanem száz.

Adblock_júzer · http://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/ 2008.04.02. 18:57:32

"A közokiratnak az lett volna a lényege,hogy az adós nem fizetése esetén bírósági eljárás nélkül végrehajtás útján érvényesíthettem volna követelésem.De csalás miatt bírósági ítélettel törölték az ingatlanról a jelzálogot,tehát a fedezet elszállt"

Akkor az a kérdésem ennyi információ után:

Hogyan kell ezt szakszerűen csinálni?

Hogy lehet mégis elcsalni? Azaz mire vigyázzak?

Adblock_júzer · http://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/ 2008.04.02. 19:06:32

Háromezer (azt hitték 5) civil megölése az USA kontinentális határain belül, háborút indukál. Mindegy hogy ki ellen. Mindegy hogy mennyibe kerül.

Ennyit az iraki háború okairól.

--

Ha Napóleon Waterloo-nál győz, nem lettek volna világháborúk.

Ennyit a "mi lett volna, ha..." fordulatról.

2008.04.02. 19:12:50

Hasat 2008.04.02. 17:55:56

"...Mi ez: előbb lövünk, aztán kérdezünk?..."

Nem, előbb felrobbanunk, aztán kinyomozzuk, hogy ki volt a tettes és jól megbüntetjük.

"...Akkor most bocsánatot kérve kivonulnak?..."

Szerintem ők már kivonulnának, csak akkor esetleg még pár év polgárháború, meg 1-2M halott után Irán meg bevonulna. Vagy rögtön mint Észak-Vietnám.

"...Londonban is agyonlőttek egy szerencsétlen fiút. De még mindig jobb, ugye, mert mi lett volna, ha még is öngyilkos merénylő?..."

A bíróság el is ítélte a Scotland Yardot. Súlyos hibákat vétettek. Azért, tegyük hozzá, az nem csak fedő hisztériakeltés volt, hogy lelőhessék a brazil villanyszerelőket, hanem nagyon komoly veszély állt fenn.

derelyegrádi szellem 2008.04.02. 18:11:41
A nürnbergi pernek, ami nem éppen egy jogi etalon éppen kevés köze volt a nemzetközi joghoz. Az alapján el sem lett volna érdemes kezdeni. A vádiratban sem erre épült. (Részben talán azért is mert ezekért már akkor is el lehetett volna ítélni mindegyik kormányt.) Egyébként a nürnbergi per is, meg az amerikai politika helyessége is megkérdőjelezhető. Tony Blairt sem azzal vádolják, hogy rossz jogi, politikai döntést hozott, hanem hogy félrevezette az embereket. (Az ezzel kapcsolatos magyar párhuzamoktól kérem, hogy kímélj meg:)

2008.04.02. 19:20:39

Hasat 2008.04.02. 18:46:36

"...hadsereggel terrorizmus ellen harcolni nem lehet..."

Lehet éppen, de azzal egyetértek, hogy nem elegendő. A Hegyi Öreget az öngyilkos terroristák ősatyját amúgy a mongol sereg pusztította el az egész pereputtyával.

"...Az USA iraki katonai akcióját felhozni példaként..."

Nem erre volt példa, fentebb dr justice-nak már kifejtettem, hogy mire.

"...Irakban talán kicsit több történt már..."

Lásd előző válasz!

Jogász 2008.04.02. 19:49:29

"Elsőfokon elfogultság miatt szomszéd megyébe került kijelöléssel az ügy,nem is ez a problémám."

Hát mondjuk jó lett volna, ha ezt már az elején leírod, mert akkor nem gondokodik, problémázik ezen az ember.

Viszont akkor egy megalapozott jogi állásfoglaláshoz valóban ismerni kellene az ügy minden részletét, mert azt azért már nehéz elhinni, hogy azért, mert egy bíró járt el képviselőként az ügyben, az ország minden bírája elfogult lett volna a károdra.

Jogász 2008.04.02. 19:52:12

Ja, és akkor már a Zugügyvéd meghökkenését sem teljesen értem, miért ne járhatna el egy megyei bíró a hozzátartozója képviselőjeként egy polgári perben (már ha más megyei bíróság jár el az ügyben)?

Hasat 2008.04.02. 20:33:37

Zsir!

Hogy mire hoztad fel példának Irakot, én ezekből raktam össze (idézetek tőled):

"felhozott példákban az USA nem azért lépte át a saját és a nemzetközi jog szabályait, mert erkölcsileg nem fejlett, hanem azért mert a jogrendszer nem volt elég fejlett, hogy a megváltozott világ kihívásainak megfeleljen."
"Irak csak példa és a kérdések inkább általánosságban érdekesek."
"Amit írtam arra vonatkozik, hogy az állam várhat -e polgárok tízezreit fenyegető veszély esetén ölbe tett kézzel, ha néhány ember jogainak, esetleg indokolatlan, korlátozásával elháríthatja azt."

De szóval akkor még sem.

"Nem, előbb felrobbanunk, aztán kinyomozzuk, hogy ki volt a tettes és jól megbüntetjük."
Itt talán még igazad is lehet, hiszen ez történt: előbb a szeptember 11-i terrortámadás (felrobbanunk), aztán a tömegpusztító fegyverek létének lázas igazolása pl.: megmásított CIA jelentéssel (kinyomozzuk), végül Irak lerohanása (jól megbüntetjük). Minden világos.

"A bíróság el is ítélte a Scotland Yardot. Súlyos hibákat vétettek." Mondott valaki a Scotland Yard védelmében valami olyasmit, hogy tessenek csak kérem belegondolni, mi lett volna ha még is öngyilkos merénylő? Vagy próbálták azzal menteni a mundér becsületét, hogy a jogrendszer nem elég fejlett, hogy a megváltozott kihívásnak megfeleljen, és ilyen esetben a Scotland Yard jogosnak találja, hogy ugyan indokolatlanul, de az áldozat élethez való jogának korlátozásával elhárítsák többtucat embert fenyegető valósnak tűnő veszélyt?
Mert hogy te ezt mind leírtad az USA iraki akciójával kapcsolatban, bár ugyan ez a példa nem az a példa.

Ne viccelj már!

vojtek 2008.04.02. 20:55:03

Jogász!
Bocs hogy nem írtam le az elején,de azt sem tudtam hol kezdjem az egészet.Szép lassan haladt az ügy a végkifejlet felé,én mem pánikolok hogy ki áll a másik oldalon.Az igazamért harcolok,mert meg vagyok győződve arról.Közjegyzői szerződés mellett lettem vesztes,az alperes jogellenes magatartását nem vitatja még ő maga sem,ennek ellenére mégsem vagyok előrébb.Az hogy mi van a háttérben csak találgatni lehet,de a papírra leírtak alapján számomra nem kétséges.

vojtek 2008.04.02. 20:55:07

Jogász!
Bocs hogy nem írtam le az elején,de azt sem tudtam hol kezdjem az egészet.Szép lassan haladt az ügy a végkifejlet felé,én mem pánikolok hogy ki áll a másik oldalon.Az igazamért harcolok,mert meg vagyok győződve arról.Közjegyzői szerződés mellett lettem vesztes,az alperes jogellenes magatartását nem vitatja még ő maga sem,ennek ellenére mégsem vagyok előrébb.Az hogy mi van a háttérben csak találgatni lehet,de a papírra leírtak alapján számomra nem kétséges.

vojtek 2008.04.02. 21:02:25

Adblock_júzer!
Míg nincs gond addig minden nagyon szép,de visszafelé már nem nagyon működik a dolog.A felelősséget nem mindenki vállalja fel,embere válogatja.Talán nem jó időben nem jó helyen voltam,ennyi!

9mmPara 2008.04.02. 21:03:59

Vojtek!
Nna akkor: ha jól értem, a neked kedvező ítéletben a bíró azt állapította meg, hogy ok-okozati összefüggés van a közjegyző vétke/hibája és a téged ért kár (a fedezet elvonása) között. És végül ezt kaszálták el. Nem tudom, itt lehet-e még bármit kezdeni.
Másik oldalról megközelítve: a kölcsönfelvevő letöltendőt kapott-e és most ül-e? Azért kérdem, mert téged ugye tanúként hallgattak meg, ahogy írod, tehát a Te sérelmedre elkövetett csalásért még nem mázsálták meg. Ha az illető nem rutinos börtöntöltelék, érdemes lenne megpróbálni megegyezni vele, mert aligha szeretne a felfüggesztett helyett letöltendőt kapni vagy szabadulás előtt egy-két hónappal még pár éves bentlakásra jogot szerezni.
Néha meglepően sok pénze tud "vagyontalan" embereknek hirtelen támadni -- megfelelő motiválásra van szükség.

vojtek 2008.04.02. 21:59:34

9mmPara!
A kölcsönfelvevőt elítélték letöltendőre/2 év 6 hónap ha jól emlékszem/,de a büntetés megkezdése előtt meghalt.Az első felében leírtakban gondolkozol te is hogy mit lehet még tennem?Kell valamilyen jogorvoslat még,mert tudom bizonyítani a periratokkal,hogyaz LB indoklása egy fikció.Nehéz ezt leírnom,mert számomra is hihetetlen,de így van!

Adblock_júzer · http://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/ 2008.04.02. 22:38:32

vojtek!

"Kell valamilyen jogorvoslat még,mert tudom bizonyítani a periratokkal,hogyaz LB indoklása egy fikció."

Nyilvánosság? Nem egy ilyen fórumra gondolok, hanem újság-tévé. Per? Van polgártársunk, akivel vérlázító jogtalanság történt, és bírót-ügyészt beperelt.

De ha ott is azzal jössz hogy nem tudsz 9 oldalt beszkennelni, felejtsd el!

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.04.03. 00:08:59

Vojtek,

nemrég kezdte el a működését egy szervezet, amely a bíróságok működésének visszásságai ellen akar küzdeni, asszem IBIKE, talán érdemes lenne őket megkeresni ezügyben, szerintem ez témába vág.

Cserni János bíró javaslatára alakult az egyesület.

Nem fellebviteli szerv, de az ügyed jó bizonyíték arra, hogy valami marha nagy gáz van.

hawkeye 2008.04.03. 08:42:16

Csak egy nagyon picit off...

Bírók, bíróságok:

index.hu/politika/bulvar/balasica0402/

/Füredi, mint insider, ha megtisztelnél a véleményeddel a konkrét esetből kiindulva. Mert én fel nem foghatom a bíró (-k) döntését.../
Előre is köszönöm!)

füredi (törölt) 2008.04.03. 08:44:04

Öröm veletek lenni, négy téma egyszerre, mind-mind korrekt hozzászólásokkal. (Ha lehunyom a szemem, azt álmodom, hogy az én kéthetes sztrájkom terelt ide benneteket :-))

m! (vojtek!) Kösz, hogy írtál, ez így sokkal jobb, de az ügyet átengedem a polgárisoknak. Csak jelzem, hogy lám: van értelme az elfogultságnak - ha a végeredmény a te szempontodból nem is volt hasznos - hiszen mindkét fokon más bíróság járt el. IBIKÉT felejtsd el, be sincs jegyezve. Ne bántsátok a beírót, végre egy, akivel kommunikálni lehet normálisan!

Rabszolgaság, jellemek: a Tescos nem az életeddel rendelkezik, a görög rabszolgatartó azzal rendelkezett. Igen, ma is vannak háborúk, meg a is vannak gyilkosságok, az emberek túlnyomó többsége a konfrontáció helyett az együttműködést, és a jogkövetést választja, csak mondom, mindig a nem ilyen tűnik fel jobban.

Bírói korrupció: azt hiszem az első e tárgyú beírásomban leírtam a "legfeljebb nyomokban" szókapcsolatot, emberek a bírók is, gyarlók adott esetben, kizárni nem lehet, én - fogikort beszámítva - 13 év alatt utalásszerűen sem találkoztam vele.

Bárándyné, Princz: Elsőnél műszaki hiba volt - tudom. Princz: a rendszerváltás, mely egy meglehetősen elhúzódó folyamat volt, egyik sajátja, hogy a jogalkotás minősége nem feltétlenül követte az életet. Ezért nagyon sok, a lakosságot felháborító esetre egyszerűen nem lehet törvényi tényállást ráhúzni. Ezt az ügyet annyira nem ismerem, de ilyesmiről van szó. Az butaság, hogy "ha ártatlan, akkor minek van ilyen védője", mert egyrészt az ártatlan az egy megelehetősen laza fogalom, másrészt egy nagyon kemény vád volt ellene, ami ellen védekezni kellett.

Ügyészi korrupció: Én halál komolyan mondom - és ebben barát ügyvédek erősítenek meg - hogy az ugyanúgy legenda, hogy ott mindent el lehet intézni. Persze nyilván van ott is - ugye ott lebukás is volt már - de ugyanúgy nem része a rendszerenek.

füredi (törölt) 2008.04.03. 09:00:21

Sólyom!

Azt ugye kizárhatjuk, hogy ebben az esetben a néni két primőr salátávaél lefizetett mindenkit.

Tudni kell, hogy nincs olyan, hogy mindeképpen előzetesbe kell kerülnie valakinek. Civilek számára összefoglalva, három körbe sorolhatóak az indokok:

1.) Tartani kell attól, hogy meglóg. Ebben az esetben mami hova menne, mint a példa is mutatja, hazament, marad a seggén.
2.) Zavarja az eljárást, bizonyítékokat tesz tönkre, tanúkat fenyeget. Tartok tőle, hogy ez nem merül fel.
3.) Fennáll, hogy további bcs-t követ el. Ha jól olvasom ki, a néni büntetlen, a korábbi eljárást megszüntették - valszeg inkább felmentették - az iratokban feltehetően nincs benne, hogy ez egy agresszív néni lenne.

Ennyi. Az eljárást nem érinti, hogy benn van, vagy kinn, a későbbi büntetést sem, adtam én már 13-at szabadlábon lévőnek.

2008.04.03. 10:56:23

vojtek és juzer

Nem tudom megmondani, hogy mi lett volna jó megoldás a fedezet biztosítására, mert nem ismerem elég részletesen a körülményeket. Az sem biztos, hogy lett volna jó megoldás, lehet, hogy nem kellett volna kölcsönadni. 100% biztos megoldást nagyobb kölcsönre nem tudok. A bankokat az ügyletek nagy száma védi, mert a többség rendesen fizet, és annak a hasznából letudnak írni egy-egy csalót, plusz mindenféle keresztbiztosításokat is kötnek. A profi uzsorásokanál meg ugyanígy a kamat nagysága miatt elfér egy-egy baki. Aki a fenti kategóriákba nem tartozik, annak azt tanácsolnám, hogy egyáltalán ne adjon kölcsön, vagy családban, barátnak annyit amennyiért nem haragszik meg, ha nem kapja vissza.
Ha valaki ettől jobb gyakorlatot tud azt én is szívesen meghallgatnám.

2008.04.03. 11:20:15

Hasat 2008.04.02. 20:33:37
Zsir!

"...Hogy mire hoztad fel példának Irakot, én ezekből raktam össze ..De szóval akkor még sem..."

Mégsem erre volt példa.

"...Itt talán még igazad is lehet..."

Talán, ha figyelembe vesszük, hogy Afganisztán gyakorlatilag az Al-Kaida főhadiszállása volt, Szaddam meg, aki már saját népe ellen is használt tömegpusztító fegyvert, meg folyamatosan ilyenek előállításán kísérletezett nyíltan uszított az USA ellen, meg elpusztítással fenyegette Izraelt. Ide korábban már rakétákat is lövöldözött civilekre, nem rajta múlt, hogy azok még petárdának is gyengék voltak.


"...Mondott valaki a Scotland Yard védelmében valami olyasmit, hogy tessenek csak kérem belegondolni, mi lett volna ha még is öngyilkos merénylő? Vagy próbálták azzal menteni a mundér becsületét, hogy a jogrendszer nem elég fejlett, hogy a megváltozott kihívásnak megfeleljen, és ilyen esetben a Scotland Yard jogosnak találja, hogy ugyan indokolatlanul, de az áldozat élethez való jogának korlátozásával elhárítsák többtucat embert fenyegető valósnak tűnő veszélyt?..."

Ilyet nem mondtak, mert ezek evidensnek számítottak. Ha ismernéd az ügyet, tudnád, hogy ezek a kérdések fel sem merültek, kizárólag szakmai, technikai hibák miatt marasztalták el a rendőrséget. A szerelőt nem a detektívek lőtték le, akik a hibákat vétették, hanem egy kommandós mesterlövész társaság akinek kimondottan az volt a feladata, hogy ha az akció parancsnoka úgy dönt akkor bárkit agyonlőjenek, nyomozás, bíróság, bizonyítékok nélkül. A rendőrség nem jogszerűtlenül járt el, hanem tévesen intézkedett, ami ilyen súlyos helyzetben egy ember életébe került.

"...Ne viccelj már!..."

Én még soha életemben nem vicceltem....ja és nem hazudtam:)

vojtek 2008.04.03. 12:14:45

Üdv mindenkinek!
Köszönöm a hozzászólásokat,véleményeket!

Adblock_júzer · http://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/ 2008.04.03. 12:18:29

"100% biztos megoldást nagyobb kölcsönre nem tudok."

Nem várok 100%-ot.

A balekség és a 100% biztonság között talán még van átmenet.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2008.04.03. 13:12:35

vojtek!

mi visz rá valakit, hogy költcsönt adjon?

a kölcsönvevőnek, ha fedezete van, banktól biztos kap, ha nem, az már gyanús. ha nincs, akkor meg a baráti kölcsön válik extra rizikóssá.

a kölcsönadónak meg biztos lehetne olyan befektetésbe rakni a pénzét, ami, ha nem is 100%, de mondjuk 95. a pénz fial, a rizikó kicsi.

ezek után miért válaszja valaki a magánszemélyek közötti kölcsönt?

vojtek 2008.04.03. 13:25:32

Üdv mcs!
Maximálisan egyetértek veled,fogadd el azt,hogy a körülmények ilyenforma alakulása miatt jött ez létre.Nem szeretem az uzsorásokat és a hasonló pályán mozgókat,ehhez "elhivatottság" kell,nálam ez nincs meg.Talán ennyit erről,többet felesleges a részletek pontos ismerete nélkül írnom erről.

hawkeye 2008.04.03. 14:09:31

Füredi: Kösz!

Az első két pont ül, de a harmadikban nem érzek erőt.

Ha egyszer már (állítólag nyomós ok nélkül) nekiesett valakinek, és agyonverte, mi a biztosíték, hogy nem ismétlődik meg...?

Én például nem szívesen lennék ezek után szomszédja....

Dehát a bíró biztosan tudja, s csak remélni tudom, h neki lesz igaza!

Üdv...

füredi (törölt) 2008.04.03. 14:24:44

Sólyom!
Az alapján, amit írsz, mindenkit le kéne csukni, hiszen egyszer már csinált bcs-t, azért folyik ellene az eljárás.

Mindig egyedi az elbírálás, és valóban: semmit nem tehetünk, mint bizakodunk, hogy jól láttunk a jövőbe.

2008.04.03. 15:06:51

Adblock_júzer 2008.04.03. 12:18:29

"...A balekség és a 100% biztonság között talán még van átmenet..."

Van. Vojtek nem volt balek, sőt az átlagnál sokkal körültekintőbben járt el. Ami a jogi oldalát illeti sokkal többet nem tehetett, eltekintve az olyan komplikált és költséges megoldásoktól, mint fiktív adásvétel opciós visszavételi joggal vagy valami hasonló.

A probléma a meghatalmazással biztos, nekem sem tűnt volna fel a közjegyzőnél.

Amit 9mmPara írt, hogy nyomás alá helyezni a csalót, meg lehet próbálni, aztán vagy bejön, vagy nem. Öt év után a végrehajtó megszűnteti az eljárást, ha semmi nem történik közben, ezért kb 4 év múlva érdemes körülkémlelni a csalót, nincs -e valami kis lefoglalhatója. Akkor, ha érdemes akkor vagy rögtön lecsapni, vagy levelet írni a végrehajtónak, hogy folytassa a végrehajtást. Előfordulhat, hogy a csaló valamikor majd hibázik, lesz valahol egy bankszámlája, vagy ingatlana, lesz valami a birtokában amit le lehet foglalni. Persze el kell dönteni megéri -e mert a vh költséges, és előlegezni kell a költségeit.

hawkeye 2008.04.04. 14:09:24

Füredi: Ámen....! :)))

amodent 2008.04.04. 17:35:46

Ez az "ügyészt kell megvesztegetni a büntetőeljárásban" legenda szerintem abból fakad, hogy még a jogászok közül is csak kevesen ismerik az ügyészek pontos feladatait és lehetőségeit. Az ügyészek általában nem exponálják magukat, a tárgyalások jelentős részén nem is vesznek részt, mindenhol a rendőrökről és a bírókról olvasni, hallani.

bikkfa 2008.04.04. 20:42:39

A "bírósági túlkapások" fórumon megnézhetitek az ítéletet, csak rá kell kattintani a kellő címre. (www.birosag.hu) Mert ugye, Tisztelt Tanult Kollegák, a LFB ítéletei anonimizálva felkerülnek a netre, Lehet cincálni az ítéletet, ütközhetnek a jogi álláspontok.

füredi (törölt) 2008.04.07. 08:41:14

bikkfa!
Nagyon kevés ítélet olvasható még, egyrészt csak tavaly július óta működik a rendszer, másrészt meg valami miatt lassan töltik. A keresőrendszer sem túl jó.
Ez a pontos cím: www.birosag.hu/engine.aspx?page=anonim

bikkfa 2008.04.07. 18:43:52

Minden olyan ügyben hozott első és másodfokú ítélet, amelyben az LFB érdemi határozatot hozott felkerül a netre. Kötelező. Így szóbanforgó fenn is van.
A keresőt még nem próbáltam, eddig nem volt rá szükségem, de a hivatkozott topikban megtalálták és be is idézték az ítéletet.
A vita ettől függetlenül néhol érdekes volt, de mivel újra és újra felmerült az igény, hogy a tényleges témáról is szót ejtsetek, gondoltam előremozdítom.
süti beállítások módosítása