Tisztelt Zugügyvéd !


Édesapám halálát követően tulajdoni hányad megállapítása iránti per indítására kényszerültünk az özveggyel szemben. A pert öcsém lánya indította, ehhez a perhez csatlakoztam közel két és fél hónappal később. A pert első és másod fokon is jogerősen megnyertük.

Ezt követően, mivel az ítélt és végrendeleti örökség révén birtokunkba került tulajdoni hányadok értékében a három fél nem tudott megállapodni, ezért a tulajdonközösség felbontása érdekében újabb per indítása vált elkerülhetetlenné. Két ingatlanról volt szó, melyet a másik két fél külön – külön, kizárólagosan használt és meg kívánt tartani.

Az év elején kezdődött perben az eljáró bíró közölte, hogy a pert év végére be kívánja fejezni, ezért én a megkezdett építkezésemhez akkor még érvényben lévő, kedvező kamatozású, államilag támogatott kölcsön felvételével igyekeztem lakhatásomat mielőbb megoldani.

Eltelt egy év, amikor a befejezés előtt álló pert a legnagyobb megdöbbenésemre a bíróság felfüggesztette, mivel a földhivatali bejegyzés szerint az özvegy, aki ellen az előző perben első és másod fokon is pert nyertünk, nem tulajdonosa az ingatlannak, mivel időközben tartási szerződést kötött fiával.
Kiderült ugyanis, hogy az ezt megelőző perben első és másodfokon eljáró bíróság:
- a tulajdonjogot megállapító ítéletei közül egyet sem küldött meg a földhivatalnak,
- a felperesi indítványra hozott saját határozatát szintén nem küldte meg az illetékes földhivatalnak.
- tulajdoni igény eldöntésére nem alkalmas, 30 napos határidőt többszörösen meghaladó tulajdoni lapot fogadott be a keresetlevéllel.

Ennek következtében a tulajdonjog földhivatali átvezetése is értelemszerűen elmaradt. Olyan tulajdonossal szemben hozott a bíróság első és másod fokon ítéletet, aki nem is volt tulajdonosa az ingatlannak.
Az elmaradt bírósági intézkedések következményeinek helyreállítása érdekében pert kellett indítanom.

A tulajdonközösség megszüntetése iránti per kilenc hónapot meghaladó felfüggesztése, az időmúlás és ráadásul a bekövetkezett betegségem, emberileg és anyagilag is teljesen tönkretett. Belátható módon a hitelnek újabb hitelekből való törlesztése még a meglévő értékek eladása mellett is, előbb utóbb, de törvényszerűen a végrehajtási eljárások megindulásához vezetett. Természetesen a per befejezése ezt követően további másfél éves csúszással, összesen három évig tartott.

 

Mondhatnánk azt is, hogy még örülhetek is ennek viszonylag rövid eljárásnak, de ha beleszámítom a tulajdonjog megállapítása érdekében perrel eltöltött két évet is, már nem annyira fest jól a helyzet.

Az egyértelmű mulasztások miatt peren kívüli egyezséget ajánlottam fel az illetékes megyei bíróság elnökének, aki ha nem sürgetem, a mai napig nem válaszol.

Az elutasítást követően keresetet nyújtottam be a bíróság ellen, bírósági jogkörben okozott károkozás címén. Azt sérelmeztem, hogy az eljáró bíróság kirívóan súlyos, sorozatos mulasztásai révén az ésszerű pertartam jelentősen meghosszabbodott és ennek következtében engem kár ért.

A más megyébe áttett pert első majd másodfokon annak ellenére elvesztettem, hogy az alperes mulasztásait elismerte. Azzal mentette ki magát, hogy a mulasztás és a károkozás között okozati összefüggés nem mutatható ki. Természetesen ezen alperesi véleményt ítéletükben az eljáró bíróságok is osztották.

Meg kell jegyeznem, hogy az ügy kényes voltára való tekintettel jogi képviseletemet több ügyvéd is elutasította, sőt finoman közölték azt is, hogy a megyében ne is számítsak jogi képviseletre. Ezért magad uram. ha „ügyvéded” nincs, nekiálltam magam képviselni és csak akkor vettem igénybe kirendelt ügyvéd jelenlétét, amikor ezt a jogszabályok előírták.

Az elvesztett perek ellenére nem adtam fel, még akkor sem, amikor ezt eminens ügyvéd ismerősöm határozottan ajánlotta.

A Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelmem elfogadását követő határozatban megállapítást nyert, azaz a bíróság kimondta, hogy az alperes (bíróság) kirívóan jogellenes és felróható magatartása és keletkezett kár közötti okozati összefüggés állapítható meg és a pert visszahelyezte az első fokon eljáró bírósághoz.

A több mint négy éve tartó per most ismét elölről kezdődik, és ki tudja, hogy ilyen ítélkezési gyakoriság mellett egyáltalán mikor fejeződik be.
Gondolom, sőt biztos vagyok benne, hogy az én ügyem nem egyedi. Határozottan állítom, hogy elsősorban nem azért vagyok dühös és elkeseredett, mert az alperes bírósági jogkörben elkövetett többszöri kirívóan súlyos mulasztása révén egzisztenciálisan és anyagilag ellehetetlenültem, természetesen azért is, de legalább ennyire dühít az, ahogy a jelen ügyben a mundér becsületét védve, időnként nemtelen eszközöket is bevetve eljárnak.

Végül nagyon remélem, hogy egyszer valaki győz, de hitem szerint az a jog lesz és nem a bíróság.