
A monopolhelyzetét kihasználó közüzemi szolgáltató mindig lelkes téma a Homárban és a Zugügyvédben is. Itt annyiban bővebb a történet, hogy fogyasztók perre vitték, és a szakértői vélemények ellentmondása ellenére a bíróság is a szolgáltatónak adott igazat.
Több mint két éven keresztül lejárt szavatosságú vízóra alapján számlázott szövetkezetünknek a Vízművek. Az utolsó hónapban / 2001.01.01 - 01.25-ig /
24 napon keresztül a napi átlag vízfogyasztás több mint 72 köbméter volt, amelyet kiszámláztak és a szövetkezet kifizetett.
A Vízművek új órájával az év teljes hátralavő idejében a napi átlagfogyasztás 39,95 köbméter volt.
Csak ebben az egy hónapban 24 x 32 köbméterrel fizettünk többet.
A per 6 évig húzódott. Mind a két fokon a a Vízmüveknek adott igazat a bíróság. Nem tudom milyen törvény alapján. A mérésügyi törvény alapján lejárt szavatosságú mérőeszköz alapján nem lehet számlázni.
Az első szakértő nekünk adott igazat.
A második szakértő úgy vélekedett, hogy nem szignifikáns az eltérés a régi és uj fogyasztás között Megnőhetett a vizfogyasztás azért is, mert csőrepedés miatt észre sem lehet venni, hogy a homokban elfolyik a víz. Házgyári lakásról van szó, ahol minden cső látható.
Csökkenhetett az új óra alapján a vízfogyasztás azért is,hogy jobban takarékoskodnak a lakók, víztakarékos mosogatógépeket szerelhettek fel, megszüntethették az esetleges vízfolyást.
A lakók zöme nyugdijas, úgy gondoljuk, több százezer Ft kár érte szövetklezetünket
Előzmények:
1994 óta kezdték a lakók felszereltetni az egyéni vízmérő órákat. Attól
kezdve havonta , minden hónap 1-én leolvstatom a főmérő órát. 2000 utolsó
negyedében már oly nagy volt az eltérés az almérő órák és főmérő óra fotgyasztása között, hogy felhívtam a Vízműveket, s közöltem a tapasztalatomat. Ott azonnal telefonba közölték, hogy bizony rég lejárt a vizórájuk szavatossága. Másnap kicserélték a vízórát. Azt az igéretet kaptam, hogy majd az uj óra alapján visszamenőleg megállapítják a reális fogyasztást. Miután ez nem történt meg, írásban is kértem. Irásban már elutasították a kérésünket. Csak megemlítem, hogy az ügyintéző telefonba azt mondta, hogy neki is vannak főnökei.
Igy került bíróságra az ügy. Egyszer voltam tárgyaláson, ahol az a vélemény alakult ki bennem, hogy a bírónőnek fogalma sincs miről van szó. Bár ne mentem vona el. Nem növelte a bíróság tekintélyét a ház lakói előtt az eset. /180 lakásos szövetkezet vagyunk./
Én már azáltal is megkönyebbültem, hogy elmondhattam a fentieket
Tiszteelettel
dr. B László
Utolsó kommentek