Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) jogerősen elveszítette az Orbán Viktor elleni személyiségi jogi perét, szólt a tegnapi hír. A Zugügyvéd ezen nem lepődött meg, egy korábbi cikkében már kifejtette, mekkora ostobaság volt ezt az eljárást megindítani.

A hírhez hozzátartozik, hogy az ítélet kihirdetését elodázta, hogy a tárgyalóteremben tartózkodó televíziós stábok több tagja is vitába keveredett a bírónővel, aki annak ellenére nem engedélyezte kép- és hangfelvétel készítését, hogy a felek jogi képviselői ehhez hozzájárultak. A bírónő többször is felszólította a stábokat, hogy a kamerákat vigyék ki a teremből, s rendész segítségét is kérte.

Nincs bocsánat

Népszabadság • Bodolai László • 2007. március 6.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium három napon belüli bocsánatkérésre szólította fel Orbán Viktort, amiért azt állította, hogy október 23-án a rendőrség politikai parancsra cselekedett. Ha az ellenzéki politikus nem kér elnézést, a tárca jogi lépéseket tesz. Nem akartam hinni a szememnek, amikor a fenti hírt olvastam. Ráadásul a minisztérium szerint az ellenzéki vezér a kormányt és a rendőrséget is vérig sértette. Az ultimátum előtt a tárca állítólag kikérte jogi szakértők véleményét. A szakértők megállapították, hogy Orbán Viktor tényekkel alá nem támasztott kijelentései valótlan állításokat tartalmaztak. Mintha ez nem lenne mindennapos jelenség politikusi körökben. Mivel az ellenzéki pártvezető természetesen nem kért elnézést, a tárcavezető miniszter be is jelentette a per megindítását.



Valószínűleg egyedülálló hungarikum volt már az a korábbi gyakorlat is, hogy egyes pártok prominens képviselői a bíróságokon akarták megnyerni a választásokat; ugrottak a legkisebb hamisnak vélt tényállításra is, átpréselték azokat a jogszabályok és az igazságszolgáltatás szűk keresztmetszetén, hogy utána lobogtathassák az ítéletet, X. Y. hazudott, papírom van róla. Azt persze általában elfelejtik ilyenkor hozzátenni, hogy például egy sajtóperben milyen hátrányos helyzet alperesi pozícióból védekezni, hiszen egy tárgyaláson dől el minden, és ha az alperes nem tudja addigra a bíróság előtt is helytálló, szükséges bizonyítékokat beszerezni, akkor nincs esélye. Arról nem is beszélve, hogy nemegyszer azon folyik a vita, hogy vélemény vagy tényállítás-e az inkriminált mondat, illetve közszereplő-e a felperes, s ha igen, akkor közszereplőként mennyit köteles tűrni.

 

Az a gyakorlat, hogy az igazságszolgáltatást politikai játszmákban sajátos kommunikációs eszközként használják fel, rendkívül aggályos. Egyrészt aránytalanul nagy terhet ró arra a néhány bíróra, akiknek az ilyen típusú ügyeket kiszignálják - némelyikük már eddig is kapott jobbról-balról eleget, mintha az lenne a feladatuk, hogy megfoghatatlan társadalmi vagy célzott politikai elvárásoknak megfeleljenek -, másrészt kikezdi az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett bizalmat, hiszen bármilyen döntés születik, az alulmaradt politikai oldal vagy a velük szimpatizáló sajtóorgánumok vitatni fogják az ítélet megalapozottságát. Nincs annál kétségbeejtőbb, mint amikor laikusok próbálnak értelmezni egy bírósági eljárást, ítéletet. Talán csak az, ha hozzá nem értésüket kompenzálva elfogultsággal is gyanúsítják az eljáró bírókat.

Nem is értem, hogy képzelte el az eljárást, aki ezzel az eszement ötlettel előjött. Nyilvánvaló volt, hogy Orbán Viktor nem kér bocsánatot. Arra számítottak, hogy kétségbe fog esni, ha egy polgári perben alperesként beidézik? Megretten az IRM jogászának indítványától, hogy ugyan bizonyítaná már be papírral vagy tanúkkal, hogy a felrendelt alsólapujtői körzeti megbízott Gyurcsány Ferenc személyes utasítására vadászta le gumilövedékkel a Fidesz-nagygyűlésről hazaosonó nyugdíjasokat? Nyilvánvaló, hogy ilyen bizonyítékokkal nem tud a Fidesz elnöke előállni, ha csak egy-két felfüggesztett kisrendőr nem megy el boszszúból tanúskodni, hogy elöljárói parancsra rúgta halántékon a már megfektetett és lefogott hátizsákos egyetemistát. De ez is csak halvány bizonyíték lenne. Viszont a tárgyalóteremben és a folyosón tolonganának a szimpatizánsok és a sajtó, akarva-akaratlanul áldozatként mutatva be az állam által beperelt kisemberként tetszelgő pártvezért. Ki ne ütné le ezt a magas labdát? Jobb reklám, mint kordont bontani.

 

 És ha veszít Orbán, mi lesz? Arra számítanak, hogy az elmarasztaló ítélet hatására bocsánatot fog kérni? Ha nem, akkor végrehajtják a bocsánatkérést? Kalodába zárják, vagy hozzáláncolják egy traktorral behajtani tilos táblához? Kitapétázzák az ítélettel a Parlament folyosóját, vagy óriásplakátokat nagyítanak belőle? Arról nem esett szó a tájékoztatóban, hogy a jó hírnév megsértéséért kérnek-e kártérítést. Pedig az lenne ám az igazi bolhacirkusz. Az ilyen pereknél bevált módszer, hogy a felperes beinvitál néhány tanút, rendszerint családtagot vagy barátot, és miközben búvalbélelt képpel látványosan szomorkodik, a tanúk vérfagyasztó történetek előadásával igazolják, hogy menyire elnehezült a felperes élete. Már látom lelki szemeim előtt a szomorkodó minisztert - jobb esetben a mellette ülő kormányfőt és rendőrfőkapitányt -, ahogy családtagjaikkal, beosztottaikkal, közvélemény-kutatásokkal próbálják igazolni, mekkora fájdalmat és kárt okozott nekik Orbán a valótlan kijelentéseivel.

 

A megítélt kártérítésből meg lehetne egy kicsit foltozni a költségvetést. Innentől ez lesz a gyakorlat? Ha egy ellenzéki képviselő megsérti a kormányt vagy valamelyik állami intézményt, személyiségi jogi pert indítanak ellene? Még szerencse, hogy kikerült a Btk.-ból a hivatalos személy megsértése. Ne feledjük, az ötlet attól a tárcától származik, melynek alkalmazottai között hemzsegnek a jogászok, és amely többek között a törvényalkotás folyamatában a jogszabály-előkészítést koordinálja. Épp ezért legalább a törvények igazi céljával, "szellemével" illene tisztában lenniük, nem pedig példát mutatni, hogy lehet a joggal visszaélni. Valahol itt kezdődne a jó hírnév igazi védelme.