Hát igen, én, aki még élek, megpróbálok tanácsot kérni Önöktől, és talán megérteni a számomra megérthetetlent, hogy miért történhet ilyen ma Magyarországon, mikor még a médiákban is éppen most, a családban létező erőszak megfékezéséről szóló „törekvések” hallhatóak. Ami ezeken elhangzik, az az elmélet, de lássuk mi a szomorú gyakorlat:

A társadalmilag elismert, a kerületi újságban többször is kiemelkedő munkájáért szereplő, országos társadalmi szervezetben vezető beosztású exférjem, miután beadta a válópert azért, hogy – mint utóbb kiderült – fiatal barátnőjével való kapcsolatát nyíltan is felvállalhassa, úgy vélte, kirak a lakásból mint egy megunt fotelt és berakja helyettem új barátnőjét.

Ezért a közös lakásunkat egy visszadátumozott fiktív hitelszerződéssel elzálogosította a barátai javára, a közös kertünket tizedértéken szintén egy „kedves” barát megvásárolta, a tulajdonomban lévő autót pedig mindig is az ex használhatta, én sosem. Természetesen minden – ügyvédileg készített – szerződés, a válóper ex általi beadásának dátumától éppen egy évvel korábban keltezett. S nem meglepő, hogy én utólag értesültem mindenről.

Arra, hogy az ügyvéd elbaltázta a szerződéseket és megdönthetetlenül bizonyítani tudom, hogy nem korábban keletkeztek, mint a válóper beadásának ideje, hanem vissza lettek dátumozva, csak hogy fedezetemet elvonják, majd a T. Fővárosi Bíróság előtt derítek fényt. Remélem, a már 4 éve tartó ügy valaha le is zárul, az ex tanúinak egymásnak ellentmondó tanúvallomásaival töltött mese-délelőttök valaha befejeződnek, s nem jön elő egy újabb verzióval a következő beidézettje: a hitelszerződés egyik tanúja, aki véletlenül (?) börtönben ül, mert egy ügyvéd elleni rablótámadásban szereplő egyik elkövető.

( Csak megkérdezem, hogy a Bíróságon elhangzottakat vagyonosodási vizsgálattal az APEH nem vizsgálja? Ha milliók röpködnek családon belüli pénzátadásról, hogy különvagyon legyen a közös vagyonból, mikor a pénzt-adó rokon minimálbéren tengődik? )

Szerencsére találtam egy jó vagyoni ügyvédet, aki a korábbi négy után végre érdemben és lelkiismerettel is foglalkozik az ügyemmel. Az elsőt ismertem, aki felvilágosított, hogy nála úgy mennek a dolgok: ő megegyezik az ex ügyvédjével, hogy ki nyerjen, aztán ők ketten elfelezik a megnyert összeget, de mivel ismer, így nem akar kiszúrni velem. A második ügyvéd egy hónapig szerkesztgette a keresetlevelet, ott töltöttem nála minden délutánomat – persze jó pénzért-, mégsem történt semmi. A harmadik nem vállalta, mert ismerte a fiktív szerződéseket megíró ügyvédet, aki állítólag „jó” kapcsolatokkal rendelkezik, és félt elvállalni az ügyem. A negyedikről az első tárgyaláson derült ki, hogy éppen elfelejtette lepecsételtetni az ügyvédi igazolványát, így nem képviselhet, s benne ezek után a bizalmam tört meg.

A válóperes ügyvédemnek a két év ex általi időhúzásból elege lett, s belement abba, hogy a pszichológusi szakvéleménnyel ellentétben az egyik gyermekemet az exnél helyezzék el, ami azért történt, hogy az ex kapja a közös lakást, hiszen én azt „önszántamból” elhagytam. Mi pedig a másik gyermekemmel mindenféle lakáshasználat ellenérték fizetése nélkül „megkaptuk” az albérletet. Az ügyvéd azóta elkerül, de nem is csoda. Hát, így jártam az ügyvédekkel.

De menjünk vissza időben. Az ex, hogy hatékonyabban elérje célját, azaz mielőbb elhagyjam a közös lakást, elkezdett ütni-verni. Mivel volt már egy 10 évvel korábbi koponyatörésem, amit szintén ő okozott, - de a rendőr ismerősei a kórházban felvilágosítottak, hogy ne jelentsem fel, mert úgysem tudom bizonyítani, hiszen lakáson belül történt az eset, s még rámhúzhat az ex egy hamis vádat, így nem történt semmi-, ezután a fejem lett a célpont.

Mikor fejbe vert, megpofozott és kizárt a lakásból, és én vörös arccal rohantam a rendőrségre, elküldtek azzal, hogy nem jönnek ki, mert nem folyik vér. Ekkor a munkahelyemen aludtam.
Ekkor kezdődtek a furcsa éjszakai esetek az autómmal, mely során nyolc esetben rongálták meg a házunk előtt. Az utca végén lévő (!) rendőrség minden esetben felvette a jegyzőkönyvet, kérdezte gyanúsítok-e valakit és egyben tudom-e bizonyítani, mert ha nem, nem érdemes feljelentést tennem, ismeretlen tettes ellen úgyis megszüntetik a nyomozást. Bár diktafonon felvételem volt arról, hogy az ex ezeket elismerte, azt mondták ez nem bizonyíték.

A feljelentéseket persze megtettem és ki is küldték a megszűntető határozatokat.
Mikor nemsokára lefejelt, és én vérző orral, vérrel átitatott ruhámban rohantam a rendőrségre, elküldtek röntgenre. Nem vittek, küldtek. Éjszaka, félig kábultam a vérveszteségtől. Mivel a látlelet szerint az orrom nem törött el csak megrepedt, így szintén nem jöttek ki, hiába folyt már vér is. Az ügyeletes tiszt azt tanácsolta menjek haza, ők nem tudnak tenni semmit, hanem veressem el én is az exet. Jó tanács nem? Ekkor a padláson aludtam.

Mikor lelakatolta a közös lakás ajtaját és zárat cserélt mire a munkámból hazamentem, a rendőrség azt mondta, míg nem viszek határozatot arról, hogy jogom van ott lakni, addig nem mehetek be, mert ha nincs kulcsom a lakáshoz, biztos nem is vagyok oda jogosult bemenni, s ha mégis, akkor kérjek birtokvédelmet az önkormányzattól. Én hiába mondtam: ott lakom, oda vagyok bejelentve, csak munkába mentem, nem tettek semmit. Én pedig féltem bemenni, féltem a lakatot leverni, féltem az ismételt verésektől, így albérletben mentem. Ekkor költözött be az új élettársa, s így hagytam el „önszántamból” a közös lakást.
Utólag született arról egy jogerős bírósági határozat, hogy jogom van bemenni a lakásba, de erre az ex sosem adott lehetőséget. A dolgaimat szemétre dobta, az értékesebb tárgyaimat megtartotta.

Minden bántalmazást diktafonra rögzítettem, hogy ne mondja senki: hazudok. Mert ez is megtörtént. És érdekelt valakit? Senkit. A szomszédot egyszer úgy megrúgta, mert ugatott a kutyája, hogy bordatöréssel feküdt a kórházban, a rendőrségi feljelentés után, ez az ügy is „eltussolódott”. Egy állítás- egy tagadás, nincs bizonyítva. Ez volt az indoklásban, csak közben szegény szomszéd egy évig hörgött, majd meghalt.

Legutoljára engem a közös udvaron vert el, koponyazúzódással és agyrázkódással kórházba kerültem, és „szerencsémre” ezt tanúval is tudtam bizonyítani, így ismét a rendőrségre mentem. Először nem volt vér, másodszor volt vér, de nem volt tanú, most van vér és tanú is. Hát hova menjek? Kiben bízzak? Kitől várjak segítséget?

Ekkor még reméltem, hogy „szolgálnak és védenek”, de hiába. A feljelentésemre behívott a kapitányság egyik osztályvezetője, hogy bár ez igazából súlyos testi sértés kísérlete, de higgyem el, az ex olyan sok mindenkivel van itt jóban, hogy ne hagyjam a „házban” az ügyem, vigyem én a bíróságra, mert itt megint nem lesz belőle semmi. Erre küldtek is egy határozatot, mely szerint nem súlyos testi sértés, így indítsak magánindítványt.

Felhívtam a NANE-t akik készségesen segítettek és megadták az ORFK illetékesének elérhetőségét. Sajnos hozzá azért nem fordultam, mert ugyanezen az osztályon van vezető beosztásban az ex iskolai volt osztálytársa is M.L. és a REBISZ-nél Gy.Z., aki a „szép” időkben többször járt nálunk, s több esetben segített az exnek, ha adatokra volt szüksége. Saját fülemmel hallottam, mikor tőlünk hívott fel valakit, hogy „tűnj el egy időre a városból, mert körözés van ellened”. Tudom bizonyítani? Nem tudom, de így igaz. Hát így jártam a rendőrökkel.

Végül nem hagytam magam, lesz ami lesz. A Bíróság egy korábbi leköpésért, így halmazatiban becsületsértésért és könnyű testi sértésért az ex három év próbaidőt kapott úgy, hogy két tanújáról a Bíró állította, hogy hamisan tanúskodtak mellette (egyik a jelen élettársa volt aki véletlenül ügyvédnek tanul). Persze a hamis tanúzás ügyében sem történt semmi, mert a Bíró csak „egyértelműen feltételezte” a hamis tanúzást, de ítéletében nem állapította meg.

Az ítéletet húsz napja kaptam meg, természetesen az ex fellebbezett. Azt kérte, hogy a próbára bocsátását megválthassa pénzbírsággal, ami azért is abszurd, mert súlyosbításért én fellebbezhettem volna, ugyanakkor ezzel el is ismerte, hogy három évig sem tud rendes emberként viselkedni.

Sajnos ezt a héten be is bizonyította, mikor még meg sem száradt a Bíró aláírása az ítéleten. Élettársát a lakásban fejbe verte, az udvaron fejbe rúgta, a földön fekvő nőt többször megütötte, előle csak a kerítésen átugorva tudott elmenekülni, minek következtében még a bokája is kificamodott. Az ex az utcán is követte, és a nőt egy taxi megjelenése mentette meg, amibe beugrott. Sajnos ő is ismeri az ex rendőrségen és önkormányzatnál lévő baráti kapcsolatait, oda nem mert menni.


Hiszen még a válóperes tárgyalásunkra is eljött két fenti rendőr tanúnak, aki ismerte milyen, mégis állították, hogy olyan áldott jó ember, még a légynek sem tud ártani. Persze a tárgyalásra egyik sem hozott személyit, véletlenül csak a rendőrigazolványuk volt náluk, lássa a Bírónő kik ők. Mikor kérdőre vontam őket, hogy nem igaz amit mondanak, még a Bíróság előtt is azzal fenyegettek meg engem, hogy hogy mondhatok ilyet egy hatósági ember vallomására, aki mindig igazat mond.(???)

Az ex élettársa végül hazamenekült a szüleihez, de nagyon fél, mert ahogy korábban engem is, őt is megfenyegetett.

Mit lehet tenni?
1. Ismét feljelenteni és akkor letöltendőt kap. De ki biztosít minket arról, hogy míg le nem zajlódik a per, nem áll bosszút? És ha leüli és kiszabadul? Állítólag listát írt arról, kit fog lelőni ha börtön fenyegeti. Azon pedig én is rajta vagyok, az biztos. Hova menjük? A rendőrségre ??? A válóperes tárgyaláson a tanúm, aki igazolni tudta volna az ex házasságon belüli hűtlenségét, a tárgyalás előtt gázmérgezésben meghalt. A vagyoni perben lévő tanút, aki igazolni tudta volna a házasság előtti együttélésünket, egy közlekedési balesetben elütötték. Véletlen? Lehet, de ki tudja.

2. Hagyjuk az egészet és fogjuk fel tanulópénznek? De még hány nő – férfi lesz, akit megver élete során? Rettegjünk egész életünkben? Miközben a „családon” kívüliek becsületes, példamutató és feddhetetlen embernek tarják?

Mivel szerencsémre még volt élettársa akit verjen, nem jött el ismét hozzám, hogy ezt velem megtegye. De már nem vagyok védve. Megírtam e sorokat, hogy más is lássa milyen is lehet a nők helyzete a „családban”, milyen „segítséget” kapunk a hatóságoktól, s ha az ex nem csap agyon hamarosan, könyvben is meg fogom írni a rémtörténetemet, mert itt helyhiány miatt nincs a többi eset leírására és részletezésére lehetőségem. Mást nem tudok tenni. Vagy tudok? Kihez forduljak? Még a néma tanút sem merem felhívni, ki tudja kihez kerülne az ügy.

Addig pedig jelentkeztem a jogi karra, mert kívülről fújom a BTk-t, a Ptk-t, a Csjt-t, stb.
Sajnos nem érzem, hogy az Alkotmányban szereplő - 54. § (1) „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” bekezdésben foglaltat és a törvényekben foglaltakat betartatni hivatott hatóságok valóban segítenének.
Én viszont mindenképpen szeretnék, mert sajnos úgy vélem: sok családban az „üsd és uralkodj !”a törvény.

Blognevem: Lala36