Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Jogállam és a rendszergarázda rendőrök

2007. január 02. - zugügyvéd

A Zugügyvédhez az év első napján érkezett az alábbi, csinos kis történet. Úgy látszik már nem csak a feketemunkásokkal dolgozó építtetőknél szokás feljelenteni az alkalmazottakat fizetés helyett, hanem egyes számítástechnikai cégeknél is. A szörnyű az, hogy vannak helyek, ahol a rendőrség ehhez asszisztál.

Kedves Zugügyvéd,

Az év utolsó napjaiban történt velem a következő eset: egy vidéki kisvárosban vezető rendszergazdaként dolgoztam egy cégnek, már egy éve, a saját Bt.-men keresztül számláztam. A cég vezetője valahonnan megtudta, hogy váltani akarok, ezért nem fizette ki az összeget, amiben megállapodtunk. Az év vége előtt elment egy munkatárs, ezért a rendszergazda jelszavakat – az előírásoknak és a feladatkörömnek megfelelően – megváltoztattam.

 

A cég vezetője behívott tárgyalni, hogy lezárjuk az együttműködésünket. Mint ahogy később kiderült, már civil ruhás rendőrök vártak. A tárgyalás során mindenáron azt akarta kiszedni belőlem, hogy a jogosan nekem járó pénzhez kötöm a jelszavak átadását, miközben én folyamatosan csak annyit mondtam, hogy a két dolgot kezeljük külön, a jelszavakat természetesen jegyzőkönyv ellenében átadom rögtön, ezzel magamat akartam védeni, nehogy valaki később belebuheráljon a rendszerbe, és rám kenjék. Gyanítottam, hogy titokban felvette a beszélgetést, ez a gyanúm később be is igazolódott. Egyszer csak betört a szobába két civil ruhás rendőr, és közölték, hogy őrizetbe vesznek zsarolásért. Telefonálni akartam, hogy értesítsem a feleségem, nem engedték meg, végül ezt az egyik kollégám tette meg.


Bevittek a megyei kapitányságra kihallgatásra. A rendőrök azt mondták, hogy őrizetbevételkor nem kötelesek megengedni, hogy ügyvédet hívjak – egy ügyvéd barátomnak akartam szólni – és a kihallgatáskor a számba akarták adni a vallomást. Közben a feleségemnek és az ügyvéd ismerősömnek letagadták a kapitányságon, hogy behoztak volna. Végül úgy oldódott meg a helyzet, hogy az egyik közeli rokonom egy másik kapitányság vezetője, a feleségem értesítette, neki már bevallották, hogy őrizetbe vettek. Belülről csak annyit érzékeltem, hogy a hangnem megváltozott, egy másik kihallgató-tisztet küldtek, aki sokkal normálisabban állt az ügyhöz, majd kiengedtek.

 

Magától az ügytől függetlenül jó néhány kérdőjel vetődött fel bennem: a rendőrségnek ennyi ideje van, hogy egy elszámolási vitára két civil ruhás nyomozóval rámozdulnak, kvázi csapdát állítsanak? Vagy elég egy befolyásos helyi vállalkozó, aki zsinóron rángatja a rendőrséget, ha nem akar fizetni valakinek? Az alapvető jogérzékem is azt súgja, hogy jogom van ügyvédet hívni, főként, ha a telefonszámát is tudom, de még a feleségemet sem engedték értesíteni. Később azt mondta erre a rendőr rokonom, „hogy ez a szokás”. Mi történik azokkal, akinek semmi kapcsolatuk, összeköttetésük sincs? Egyáltalán milyen jogállamban  élünk mi?

Üdvözlettel:

KZ

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr8925461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2007.01.02. 14:58:05

zsarolásnak számít, ha egy megállapodás megszegésekor a megállapodás/szerződés rám eső részét a továbbiakban nem vagyok hajlandó teljesíteni? itt gondolom valami szóbeli megállapodásról lehetett szó maximum.

ot002 2007.01.02. 15:32:35

Az a meglepő, hogy van aki még meglepődik ilyeneken. Mégis mit vártál a korrupt, félbűnöző rendőröktől?

MuzX 2007.01.02. 15:40:02

A rendőrségnek arra is van ideje/embere, hogy egy 12000 Ft-os szabálysértési bírság befizetésének elmúlasztásáért háromszor kiküldjenek egy járőrkocsival 2 rendőrt Budaörsről Telkibe, hogy hozzák be az illetőt.
Először eltévedtek (nem találták a címet), másodszor nem volt otthon az illető (miért lett volna hétköznap délben?), harmadszor éjjel jöttek, mint az ÁVO-sok, el is vitték a srácot (aki nem tudott róla, hogy neki bármilyen bírsága lett volna), azért voltak olyan rendesek, hogy Telkiből elvitték Budapestre a Fogarasi úti éjjel-nappali postára befizetni a csekket, majd visszahozták, és visszamentek.
Ha kiszámoljuk, mennyi benzinben, amortizációba, munkabérköltségbe került ez, biztosan túl van a behajtott bírság összegén. Arról nem is szólva, hogy amikor valami tényleges bűncselekmény történik, akkor meg minimum egy óra, mire kijönnek a bejelentésre.
Továbbá arra is ráér a rendőrség, hogy egy interneten keringő hoax valóságtartalmáról érdeklődő (figyelem, érdeklődött, információt kért) polgárőrhöz kiküldtek szintén 2 járőrt, mert az ügyeletes nem tudta felfogni, hogy ez nem egy bűncselekmény bejelentése akar lenni, hanem egy széles körben terjedő, feltehetőn álhírnek minősülő feltételezett bűncselekmény utáni érdeklődés. De legalább csináltak maguknak még egy aktát, amit sikeresen lezárhatnak...

jOKe 2007.01.02. 16:30:48

Sőt, szerintem a rendőrségnek arra is van ideje és pénze, hogy az adófizetők pénzén járassa a gépkocsi motorját, és közben jókat aludjon benne annak sofőrje (nemegyszer láttam már ilyent) a kocsiban. S hogy miért kell járatni a motort? Hideg van, az örsön meg ugye a parancsnok előtt cikis az alvás. Ha én elalszom munkaidőben, holnap már máshol kereshetem a munkám...

üdv.

toni44 2007.01.02. 16:38:46

hüje fakabát-így pontos jével-, ahogy
Móricka írná. Na és a kíberek!

nylaci 2007.01.02. 16:53:35

A történet miatt kicsit hosszú lesz, de a végén lesz tanács is, pont ehhez. Hogy mennyire jó a tanács, ahhoz várom a visszajelzéseket!

Én is szerződéses rendszergazdaként működök régóta, egy korábbi "kedves" ügyféllel történt meg az alábbi eset:

Mint kezdő (naív, nem szakmailag kezdő) rendszergazda dolgoztam egy balkáni tulajdonban lévő cégnél, ahol a munkaügyeket a hazai alkalmazottak is szerették balkáni stílusban megoldani. A cég alkalmazottai szépen lassan kezdtek rámtolni minden munkát, aminek bármi köze is lehetett a számítógépekhez. A második év után ott tartottunk, hogy ha nem volt kedvük elküldeni egy emailt, riasztottak engem, hogy nem működik, vagy pl. munkaköri kötelességemnek gondolták a külső helyszínen tartott prezentáció teljes műszaki felügyeletét, az eszközök (projektor, kábelek, notebook, stb) helyszínre szállításával.

Ez annyira elharapózott, hogy amikor egyszer a faxkészüléküket (!) nem tudtam megjavítani (természetesen a faxkészülék javítása része a rendszergazda feladatainak...), és közöltem, hogy új készüléket kell venniük, és nem én fogom intézni a vásárlást, berágtak rám és drága főnök asszony telefonon felhívott, hogy azonnali hatállyal felbontották a szerződést.

Mondtam, hogy sajnálattal bár, de elfogadom a helyzetet. Felhívtam rá a figyelmét, hogy a szerződésünk szerint három hónap a felmondási idő, tehát innentől három hónapig nekik jár a munka, nekem meg a szolgáltatás díja. Erről ők hallani sem akartak.
Amikor közöltem velük, hogy szívük joga nem igénybevenni a szolgáltatást, de a három hónapra akkor is jár a díj.
Erre azt a választ kaptam, hogy akkor az aktuális hónapot sem fizetik ki. Ennyiben maradtunk, mivel én balkáni stílusban nem vitatkozok senkivel. Gondoltam úgyis ráfáznak rövid úton, mivel természetesen fogalmuk nem volt a rendszergazda jelszavakról, anélkül meg csak rövid ideig megy az élet.

Pár hónap után az egyik alkalmazott (Micike, a titkárnő) felhívott, hogy ott az új rendszergazda és azonnal diktáljam be neki a jelszavakat.

**A lényeg most jön:
Közöltem Micikével, hogy a jelszavakat sajnos elfelejtettem!

Én ezt találtam a legjobb módszernek a nem fizető ügyfelek kezelésére. Mire tisztázódik, hogy nem akar fizetni, én elfelejtem a jelszavakat. Természetesen szakmailag meg tudom indokolni, hogy miért nem írom fel sehova a rendszergazda jelszót... Felírt jelszó nem jelszó! :)

Egyébként az eredeti történet sajnos híven tükrözi a jelenkori magyar helyzetet: Tahó paraszt, aki nem akar fizetni az elvégzett munkáért (hogy miért: azé'! mer' megtehetem!!), kiegészítve a töketlen, korrupt magyar rendőrséggel. Ha személyesen adok át nekik egy tolvajt, mellékelve a biztonsági kamera képeit az elkövetésről, akkor sem hajlandók semmit csinálni...

Droopy 2007.01.02. 17:49:47

Én mesélhetnék egy még cifrább történetet, sajnos...

A megrendelő nem fizetett a munkáért, és elébemenve a várható pernek (amit nem fizetés esetére az alvállalkozó kilátásba helyezett), feljelentette az alvállalkozót, hogy a szerződés amit lobogtat, hamis. A megrendelő letagadta, hogy a szerződést ő valaha is látta. Na mi történt erre? A rendőrség nyomozni kezdett az alvállalkozó cég ügyvezetője ellen alapos gyanú alapján (mondván, aláirást hamisitott), beidézték tanúként az üzleti partnereit, ügyfeleit, a cég alkalmazottait, stb.

A nyomozás eredménytelenül zárult, de ezzel gyakorlatilag kinyirták az alvállalkozót. Egy tanúként beidézés után az ügyfelei igencsak eltávolodtak tőle, az alkalmazottak pedig úgy kezelték az ügyvezetőt, mint egy bűnözőt. Az ügy ráadásul hónapokra egy csomó erőforrást lekötött, az utazás, telefon, ügyvéd nem kis pénzbe került. A rendőrség jól láthatóan végig a megrendelő érdekeit képviselte.

A nem fizető megrendelő pedig röhög az egészen. Így kell ingyen munkához jutni, hatósági asszisztenciával.

No, ilyenkor mit lehet, és érdemes tenni?

(A cég egyébként egy a sajtóban jó nevű, partnerei között nemfizetése miatt kevéssé jó nevű nagyvállalkozó cégcsoportjának tagja.)

Sanyi 2007.01.02. 18:06:29

Nekem csak egy dolog hiányzik ezekből a kommentekből: a cégek nevei.

Sanya69 2007.01.02. 19:19:34

Droopy!
Ha van enegiája az ismerősödnek, vagyoni és nem vagyoni kártérítést kell kérni, mert, bár nem vagyok jogász, szerintem mindkettő ül. Vagyonit az elesett jövedelmek miatt, nem vagyonit pedig az egziszteniciális ellehetlenítés miatt.

MaCS 2007.01.02. 19:31:59

Neaggyisten hamis vád???
Hatóság félrevezetése?

MaCS

nick 2007.01.02. 19:36:03

Nem véletlenül. Jogilag itt pár hozzászólás a nevekkel együtt már jogsértés lenne, a jó hírnévhez fűzödő jog megsértése (jól tudom? vállalkozásoknak is jár ez a jog?)

Aki meg a rendszergazdával baszakodik, az vagy hülye, vagy hülye. Én sem merek...

Secnir 2007.01.02. 19:50:01

nick:
az utolsó mondatodhoz: teljesen igazad van, velem sem mernek :-)

viccet félretéve: az a cég, amelyiknek csak egy (1) rendszergazdája van, az megérdemli. bocsánat: ha kis cég, és csak egyet tud fenntartani, akkor legyen a második legértelmesebb embernek olyan jogosultsága, hogy adott esetben meg tudja változtatni a jelszavakat. ha az viszont "bosszúból" kilépés előtt megváltoztatja a jelszavakat+hozzáféréseket, nos akkor annyit megtennék, hogy utánanyúlok, és közlöm a jelenlegi munkaadójával, hogy mit csinált. megérdemli.
Jó példa erre (pontosan nem emléxem az indexen is volt belőle hír) stockholmi könyvtárnak egyszem rg meghalt balesetben. jelszavak sehol, felírva a kisagyban, azok meg szétszórva 10 nm-en. a legfőbb gond, hogy nem tudták bővíteni az online tartalmat, és külön pályázatot kellett kiírniuk hackereknek, hogy ugyan már törje fel valaki nekik. 3 hónapba került.
amúgy vállalati vezetőknek ajánlom figyelmébe, az ún rendszeradminisztrátori naplót, ami páncélban van elzárva az ilyen esetekre. igenis fel kell írni a jelszavakat, csak nem mindegy hogyan tárolják őket. ha a munkaköri leírásban nincs erre vonatkozó rész, akkor a tulaj nem is követelheti az esetleg kilépőn ezeket...

doki 2007.01.02. 19:52:03

Amivel ez a téma indult, abból egy nyomozó ügyészség simán megél egy darabig meg még a helyi rszvsz is, ahogy én látom.Persze ha jól tálalják nekik az ügyet.
Egyébként meg akkor sem zsarolás, ha a jelszó kiadását a szerződésben kikötött járandóság kifizetéséhez kötöd, ugyanis a zsarolás egyik kötelező tényállási eleme a JOGTALAN HASZONSZERZÉS. Ami szerződésben kikötött díj esetén fogalmilag kizár, ugyanis a sértett vagyonában kárnak kell bekövetkezni.
Márpedik az nem kár, melynek kifizetését előzetes szerződésben vállalta és az összeg kifizetése szerződés szerűen történik.
A másik szintén kötelező tényállási elem az erőszak ( akaratot megtörő nem kell mint a rablásnál elég a korlátozó) vagy fenyegetés ( akaratot hajlitó, komoly félelmet keltő )
Egy jelszó visszatartása nem minősül erőszaknak és komoly félelmet sem kelthet.


Droopy 2007.01.02. 20:33:19

Sanya, Macs:

Mit tehet az ember egy olyan cég ellen, akinek egy hadosztálynyi jól fizetett jogásza van, és bombabiztos rendőrségi, illetve magasabb szintű kapcsolatai (a cégcsoport a rendőrséggel is üzleti kapcsolatban áll)?

Ráadásul, a cég más üzletfeleit - sajnos utólag - meginterjúvolt az illető, és kiderült, hogy ez bizony rendszeres gyakorlat az adott cégcsoportnál. És ez mégsem köztudott róluk, sajnos, mindig van újabb és újabb bepalizható alvállalkozójuk.

A történet személy és cégneveit személyesen bárkinek elmondom, de itt nem fogom leírni. Ez egyébként "offtopik" volt, nem rendszergazdai ügyről van szó.

Sanyi 2007.01.03. 10:48:16

Elköltözöl külföldre és röhögsz a markodban, amikor a kisebbség meg a kínaiak magukévá teszik az országot.

Én már elköltöztem...

nylaci 2007.01.03. 11:23:40

Secnir,

Az okfejtésed helytálló, ha abból a szemszögből nézzük, hogy bármi történhet a rendszergazda agyával.
De amikor dolgozol valakinek, akinek az elvárásai lassan az erődön felüli teljesítést súrolják, de ha épp olyan kedve van, hogy a munkádat sz.rik kifizetni, szerintem ez a legjobb megoldás.

Vagy talán az, ha a szerződésbe eleve beleírom, hogy annak felbontása esetén csak akkor adom ki a jelszavakat, ha a drága ügyfálnek nincs tartozása felém? Nem értek a joghoz, de érzésem szerint, ha elkezd vitatkozni a tartozás jogosságán, egy jó kis dilettáns (vagy éppen korrupt) hatóság kötelez a jelszavak kiadására.
A szerződéseim már így is tele vannak az évek alatt összegyűlt tapasztalatok alapján elsőre hülyeségnek tűnő dolgokkal. Pl. ha drága ügyfél olyat játszik zsinórba, hogy irtó sürgősen kirendel, aztán nem enged oda órákig a gépéhez, mert neki fontosabb dolgoznivalója van... Vagy csak hazament fél4kor, és elfelejtett szólni. És ez megint csak egy eset. Erre vonatkozólag azt írtam bele, hogy fizetnie kell a kiszállást és az óradíjat, ha az egyeztetett időpontban 30 percen belül nem enged hozzáférést az eszközökhöz. Ilyen baromságokkal kellett megtölteni 3 oldalt a szerződésben.

Meglátásom szerint még mindig az elfelejtett jelszó a legjobb módszer.
Senki nem érdemel különb bánásmódot annál, mint amit kapsz tőle. Majd ha megváltozik az emberek többségének hozzáállása az elvégzet munka értékét illetőleg, talán átértékelem, de addig nem. Sajnos tapasztalatból tudom, hogy ha normális keretek közt játszol, megszívod.

chabba (törölt) 2007.01.03. 20:52:47

nylaci:

igen, "sajna" ez az út marad, a tapasztalat, és az abból leszűrt konzekvenciák, hogy a jövőben milyen feltételbe nem menjen bele az ember és mihez ragaszkodjon.

Persze a kezdő vállalkozónak nincs tapasztalata, de ilyen esetben azt tudom tanácsolni, amit nekem is tanácsoltak, amikor életem első szolgáltatási szerződését írtam egy havernak: olvasd el a nagy szolgáltatók általános szerződési feltételeit és amit egy kicsit is elképzelhetőnek tartasz a te ügyedben, vedd át.

Egyébként a vége az lett, hogy belekerült egy hasonló rendelkezés, mint amit te is írtál: a rendszergazda nemfizetés esetén 30 napra felfüggesztheti a szerver működését, a 31. nap késedelem után pedig szinte blankra formázhatja a vinyókat, miután a rajtuk futó adatbáziskezelő szoftver az rg szellemi alkotása, és a felhasználási jog csak a szerződés betartása esetén illeti meg az ügyfelet. A díj egyébként ezt követően is jár, hiszen az nem a jövőre nézve fizetendő, hanem már teljesített szolgáltatásokra.

Az elfelejtett jelszó egyébként gáz, mert önmagában felróható szerződésszegést eredményez.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2007.01.09. 12:02:23

"ha kis cég, és csak [egy rendszergazdát] tud fenntartani, akkor legyen a második legértelmesebb embernek olyan jogosultsága..."

Na, én dolgoztam már olyan cégnél, ahol a rendszergazda nem volt benn a top 10 legértelmesebb ember között :)
süti beállítások módosítása