Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Bringavadász rendőrség

2009. május 26. - zugügyvéd

A rendőrség tehetetlenségéről és lustaságáról már sok bejegyzés született. Vajon akkor is így jártak volna el, ha  a saját  bringájukat kötik el?


Tisztelt Zugyügyvéd!

Lehet, hogy nem újszerű a problémám, de a következő történt velünk a múlt héten:
 

 

Párommal negyedórára betértünk a Mammut melletti jónevű park egyik kávézójába, bringáinkat a kávézó lépcsője alatt hagytuk egy elég erős zárral lezárva. A kávézó falának mindkét oldaláról kamerák voltak a bringákra irányítva, ráadásul egy nagy térfigyelő kamera is pásztázza a parkot. Még ezeken is túl két biztonsági őr is állt kb. 20-20m-re a helytől. A kb. 10-15 perces ottlét alatt a fentiek ellenére sikerült elkötniük a bringákat. A biztonságiak persze mosták kezeiket, megnézték a filmeket, mindhárom kamera rögzítette az arcokat, ahogy vidáman levágják a zárat és utána eltekernek... Rendőrségen feljelentés, szokásos duma: hatékonyak vagyunk, tutira elkapjuk őket...

 

A filmet azóta nem sikerült átkérniük a parktól, az egyik nyilvános árverős fórumon találtam az egyik bringánkkal egy gyanúsan egyezőt, írtam is gyorsan kérdéseket a hirdetőnek (fotók, megtekinthetőség...), persze válasz semmi... Szóltam "lelkes" rendőreinknek is, a válasz: ők semmit nem tudnak tenni, menjek el, nézzem meg, stb... De hogyan, ha nem válaszol? A jogai védik, valószínűleg nem kapom meg az adatait a honlap üzemeltetőitől sem... Most nézzem végig tétlenül, hogy esetleg a nem kis értékű bringámat egy tróger nyilvánosan hasznosítja? Természetesen benne van a pakliban, hogy nem lopott cuccot árul és nem az én bringám az, de mi van, ha mégis? Semmit nem tudunk tenni?

Kérem a levelem név nélküli közlését! Köszönöm, Sz.Z.

81 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr951145463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2009.05.26. 20:31:17

"szokásos duma: hatékonyak vagyunk, tutira elkapjuk őket..."

Ez is több a semminél, én ilyent még nem hallottam rendőrtől, inkább csak olyant, hogy "felvesszük a jegyzőkönyvet, de nem nagyon érdemes reménykedni".

Káposztakukac 2009.05.26. 20:35:08

@Fue: jah, én se hallottam még ilyet rendőrtől...

EMU 2009.05.26. 20:39:08

Magyarország, ahol álmomban jártam...

Wahun 2009.05.26. 20:39:41

ezt hívják úgy, hogy jogállam.

ha neked ez nem teszik akkor undorító, gyerekgyilkos mocskos náci vagy akit ki kell rekeszteni. persze el is mehetsz.
mármint szavazni birkamódon a maszopszadere, ahogy eddig is.
utána meg jöhetsz ide sírni, hogy minden milyen szar és senki nem segít rajtad.
de olyan a kocsma amilyenné a vendégek teszik

Blogger Géza 2009.05.26. 20:41:18

Végül is "csak" azt várják el hogy keresd meg a tettest és vidd be a kapitányságra, sőt, ha lehet, hallgasd ki. De akkor mit csinálnak ők?

Ide kéne zéró tolerancia, nem egy pohár sörnél.

freddyD 2009.05.26. 20:41:28

Uhh... Sajnálom szegényt :/ Olyan mocskos bürökratikus világ ez.

Azért kérdezősködj csak újra meg újra. Esetleg a profilnevét keresd google-on, hátha (ha egyedi és amatőr a csávó) tudsz hozzá nevet is találni

büntetlen 2009.05.26. 20:43:11

Magyarországon minden utcán heverő bicikliről azt hiszik,hogy lomis.A zárat rajta meg a "volt"tulaj kicseszésének vélik.A vasuti sinekről ugyan ez a vélemény.Tőlünk az udvarból rendszeresen viszik a fém szerszámokat(tolókapát,talicskát,egyszóval mindent ami fém és nincs lebetonozva)....aztán csodálkoznak,ha az emberek egyéni módszerekkel védekeznek a tolvajok ellen.Szerintem vissza kellene hozni azt a jogszabályt:Aki egy tyúk értékénél többet lop ,vágják le a kezét....Bár ilyen rafinált ügyvédekkel megúsznák....Már hallom is az érvelést:"-Tisztelt Bíróság!Mint azt a tíz tanú is állítja,védencem valóban ellopta azt a kerékpárt,de szétszedve!...És mint a szakértői véleményben is olvasható,egyik alkatrész sem haladja meg egy húsz kilós tyúk árát.Ezért kérem védencem felmentését,és kártérítésképpen kapjon még egy kezet!"....XDXD:))))

Bruhahaha 2009.05.26. 20:43:52

ideiglenes e-mail cím, adatok megadása nélküli telószám, ha megvan, akkor licit, próbakör és elfelejtesz visszamenni - biztonság kedvéért meg egy nagydarab haver a sarkon, aki segít, ha kell...gyors, egyszerű és nem kell rohangálnod a rend ébren álmodó őreihez:-)

kyanzes (törölt) 2009.05.26. 20:49:01

Jópofa sztori. Igazi velős abszurdisztáni sztori. Sajnos a posztkomcsi rendszer nem úgy védi a magántulajdont mint ahogyan prédikálják.

Feltörték a kocsim, bejelentettem a rendőrségen. Következő infót tolta az arcomba a rendőr: ha nem gáz, inkább ne vegyünk fel jegyzőkönyvet, hanem törődjön bele. Soha nem kapják el az elkövetőt, viszont mindketten időt verünk el az üggyel. De ha ragaszkodok hozzá, felveszik.

Végül hagytam a francba. Persze, ragaszkodhattam volna, de lássuk be, ez itt abszurdisztán, "mi a fasznak".

Secnir 2009.05.26. 20:54:56

@Csak egy autós:
itt a pont.
üsd le a licitet.
utána elmész haverral és üsd le az eladót.
rendőröknek meg ne szólj.

Manyizga (törölt) 2009.05.26. 20:57:46

@kyanzes: ezért olyan "jók" a rendőrségi statisztikák. Fel se veszik azokat az eseteket, amelyek esélytelenek, így nem marad megoldatlanul... Naná, hogy vegyék fel és legyen benne a statisztikájukban!

Blogger Géza 2009.05.26. 20:58:45

A rendőr a saját munkáját akarja ellógni, meg a körzete statisztikáját akarja javítani. Fel kell vetetni a jegyzőkönyvet, különben biztos hogy nem lesz meg a tettes. Amúgy meg "véletlenül" ha elkapnak valakit, megtalálhatnak nála valamit, ráhúzhatják az ügyet.

Visszatérve a biciklire, mi a fenének vannak ezek a kamerák, csak azt nem értem.

enba 2009.05.26. 21:04:00

odamész, csekkolod, hogy a tiéd volt-e, azonosítod az arcot a felvételen látottal, ha pedig egyezik, nekimégy vascsővel és viszed a bringát. kérdés?

K0vasz 2009.05.26. 21:06:02

Ez kb olyan szitu, mint pár hónapja a császárszalonnás:) Nemtom emlékeztek-e rá: pali kamionnyi császárszalonnáját ellopták, majd a fickó feladott egy hirdetést, h nagy tételben venni ilyet.. és a lúzer tolvajok jelentkeztek:)
Szal sztem is licit (vagy elvinni villámáron, ha van ilyen), aztán néhány haverral odamenni és visszaszerezni...

winney 2009.05.26. 21:11:46

Ha ez bárkit is vigasztal: Londonban is lopják a bringákat ezerrel... (Meg az ülést, meg az első kereket, meg a hátsót... amit csak lehet.)

Netuddki. 2009.05.26. 21:13:34

@kyanzes: És elmagyaráztad neki, hogy tulajdonképpen azért fizeted azt a rengeteg adót, hogy legalább látszólag tegyen úgy, hogy foglalkozik az ügyeddel?

Én meg azt nem értem, hogy egy ilyen nyilvánvaló esettel miért nem foglalkoznak? Főleg ha beazonosítható az elkövető. Már a statisztika javítása végett is.
Arról nem is beszélve, hogy még mennyi biciklit fog elkötni az illető. Vagy van még más is a háttérben?

respecta /01 2009.05.26. 21:13:37

@Blogger Géza:
"Végül is "csak" azt várják el hogy keresd meg a tettest és vidd be a kapitányságra, sőt, ha lehet, hallgasd ki..."

Bocs' a posztolótól, de ez nagyon tetszik!
Sajnálatos, hogy "védett" helyen is történhet ilyen eset.

zZz 2009.05.26. 21:15:50

Milyen erős zár az, amit 10-15 perc alatt feltörnek?
Félre ne érts, persze, hogy a tolvaj dögöljön meg, de ettől függetlenül ügyelni kell arra, hogy (lehetőleg kettő) megfelelő lakat legyen a bringán és jól legyen lelakatolva.

Netuddki. 2009.05.26. 21:18:43

@enba: Aztán meg majd ülhet önbíráskodásért. Ez magyarország.

Szerintem meg el kéne kapni az illetőt, rendőrségnek átadni, lehetőleg rögzíteni (térfigyelő?), aztán valamelyik média.

Csak lehet már késő, ha a tolvaj is olvassa a zindexet.

Netuddki. 2009.05.26. 21:22:29

@zZz: 2 másodperc levágni a megfelelő szerszámmal. 2 lakat az 4 másodperc. :(

Ras · http://futo.blog.hu 2009.05.26. 21:28:01

@zZz: a profik egy percen belül végeznek általában, fel sem tűnik hogy nem a tulaj nyitja kulccsal hanem feltörik
@Wahun: nekem 2000-ben vitték el és kb ugyanez volt a sztori a rendőrség részéről, érdekes akkor nem a maszop-szadeszre szavaztak többen.

avus · http://avus.blog.hu 2009.05.26. 21:32:07

No ezért van az, hogy az avataromban látható szépséget sosem hagyom el 5 méternél távolabb, és városban egy nem kifejezetten olcsó, de legalábbis nem túl vonzó gépet használok :).

KAMA3 2009.05.26. 21:33:01

@kyanzes: Mondjuk azért érdemes felvetetni a jegyzőkönyvet a lopás tényállásáról, hogy ha esetleg bűncselekményt követnek el vele, akkor ne a te házadra törjék rá az ajtót a kommandósok éjjel egy órakor.

Szerintem.

it was not sikerült 2009.05.26. 21:41:33

licit. találkozik. annyira megveri, hogy annak is fáj, aki majd a kórházban kezeli.

rendőrök és a lopott bicikli? jóreggelt :D

esetleg ha iszonyatdrága és egyedi a bicó, akkor talán. bár azt meg a kutya se lopja el, mert annyira azért tájékozottak a férgek, hogy azt nem fogják tudni eladni (régi dh bringámat, kona , kurvadrága árkategória, pest legótvarabb környékén is otthagyhattam lakat nélkül, ott is maradt. vagy csak szerencsés vagyok. kérem a következőt.

enba 2009.05.26. 21:50:49

@it was not sikerült: vagy csak szerencséd volt. igen.

lakat: krypto faghettaboudit, láncos, 120 centi, öt kiló, negyvenezer forint.

File 2009.05.26. 22:00:35

Ezt kellene eljátszani: Csalibringa kitesz, húszméterre tőle megáll beszélget, utca végén egyik haver másik végén másik, tízperc nemtelik bele tolvaj lecsap, tolvajra rámenni hideg módszerességgel rokkantá verni. A biciklit esetleg megpiszkálni, hogy ha mégis kicsúszik a féreg ne jusson vele meszire.
Egy ilyen megtorlóbrigádnak bármikor lennék oszlopos tagja, ki csatlakozik?

bolhaplaza.hu 2009.05.26. 22:02:50

@büntetlen: Miért nem vezetsz te is áramot a kerítésbe mint sokan vidéken?
Kutya nincs?

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2009.05.26. 22:03:49

Akkor elmondom Neked Tisztelt Állampolgár, hogy nyomozati munkát végző rendőreinknek szvsz nem csekély része azért használta ki a törvény által MÉG MINDIG nyitva álló kiskaput a nyugállományba vonulásra, mert nem vette be a gyomra azt, hogy asszisztáljon a "NEM statisztikai szemléletű" felderítéshez, azaz íróasztalnál ülve gyártson papírokat részint a semminek, részint munkáját igazolandó, tekintettel arra, hogy ugyan új autó és rádió és számítógép van, de benzinpénz illetve túlóradíj nincs. Évek óta nincs! Akárki akármit mond! És mostanra a MI "tartalékunk" is elfogyott, nem akarjuk sem a mobil-előfizetésünket, sem saját gépjárműveinket, sem értéktelen szabadidőnket feláldozni az ún. "elhivatottság" oltárán, főleg amióta ezért cserébe legfeljebb meghurcoltatást, fegyelmi vizsgálatokat és - ami biztos - gyomorfekélyt kapunk.

Én a magam nevében elnézést kérek mindenkitől... akkor is ha bárki azt mondja, hogy nem volt kár értem...

Miizu 2009.05.26. 22:04:34

Itt magyarországon a bűnözőknek van igaza, nem tudtad? És direkt a kisbetű.

bolhaplaza.hu 2009.05.26. 22:05:34

@winney: Valami azt súgja hogy azt sem helyi lakosok lopják hanem a skandinávok.

S-Works 2009.05.26. 22:10:06

A MAMMUTNÁL folyamatosan lopják a bringákat! SENKI SE HAGYJA OTT! Nem ez az első sztori amit hallok!

A BIZTONSÁGIAK TUDJÁK MIKOR FORDULJANAK el!

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2009.05.26. 22:11:07

Különben kurvára bassza a csőrömet az a fajta félretájékoztatás, ami ugye "nem így van", tehát a sok lusta rendőr inkább nyugdíjba vonul, semhogy dolgozna...

Arról vajon miért nincsen nyilvános statisztika, hogy az utóbbi 4-5 évben mennyi vezetőt váltottak le "indokolás nélkül" és tettek a helyére 28 éves átlagkorú - nem bántom őket - "bevállalósokat???

Ha egy vezető hibázott, akkor a leváltásának legyen ok-okozati indoka! Ha nem hibázott és felmentjük, majd a helyére odarakunk egy teljesen analfabéta embert, akkor ne kommunikáljuk a nyilvánosság felé, hogy "sajnos hiányzik a mentori réteg"!!!

Persze: szakmailag hiányzik, de úgy őszintén... a mai zavaros világban ki a f.sznak hiányzik egy ütőképes gazdaságvédelmi nyomozó szerv???

2009.05.26. 22:33:21

Koczeka: a teny teny: en sok bringast ismerek, soknak loptak el a bringajat, az enyemet is, osszessegeben sok szazezer forint a kar, es meg egyszer sem hallottam, hogy valakinek megtalaltak volna. Amikor valakinek megis meglett, az ugy tortent, hogy sajat maga belebotlott valahol az utcan. Sajna, de igaz. :(

peca1000 2009.05.26. 22:51:03

Abus lakat, U alakú.
15 éve használom, és a bringát még nem lopták el. Állítólag lángvágóval lehet elvágni, mert tömör, kb. 1,5 cm vastag acélból van.
A láncos lakat szart sem ér, fogóval simán levágják.

szpal 2009.05.26. 22:54:14

már bocs, de mit kellene a rendőr tegyen? Írjon ő is az illetőnek mailt? És ha neki sem válaszol? A szolgáltatót hiába keresi meg, nyilván a tolvaj kamu névvel regisztrált. IP cím alapján, esetleg, meg lehetne találni - nem értek hozzá. De nem hiszem, h. a rendőrségnél túl sokan tudják, mi az, h. IP-cím. Az viszont botrány, h. a kamera felvételeket nem kérik ki.

Nagykócsag 2009.05.26. 23:08:48

Fogadjunk, hogy az a "nagyon erős zár" sodrony volt, vagy gerinclakat. Gagyi szarságok.
Vegyél rendes lakatot és olcsó használt bringát!

öregmogyi 2009.05.26. 23:28:58

És Herczeg Zoltán (divattervező) bringás sztoriját olvastátok? Link: http://herczegzoltan.freeblog.hu/archives/2009/04/30/mali/

A biciklijét tutira a társasház egyik lakója vitte el, de a rendőrök nem csináltak semmit. A cigók meg szállingóztak ki a lakásokból és beleugattak a dologba. Szerencsére a Zoli rakott ki egy papírt, hogy a becsületes megtalálótól visszavenné a cangát. És hát voltak olyan hülyék, hogy bevették. (csak előtte lefestették diszperzittel (nem vicc: még a gumit is) és előadták, hogy ők is most vették a piacon, de kíváncsiságból lekaparták a márkajelzésnél a "festéket" (van kép is a blogban erről a cigány gányolásról) és mit tesz isten, pont ilyen márkájú bicajt keresett a tulaj. (megjegyzem, a megtalálók a házban laktak) A blogban olvashattok még a kerületi rendőrkapitányságon uralkodó gipsyland-es állapotokról is. Nagyon kemény világ jön, ha valaki nem csinál végre rendet!

AndrewBoy 2009.05.26. 23:30:29

Saját történet Veszprémből: a kertünkből nyúlták le a bringámat, fél misi volt és nem keveset dolgoztam érte. Megvolt, hogy hol jöttek be, nyomok, minden, és tuti, hogy a szemközti 3 emeletest felújító melósok lesték ki, mivel máshogy nem látni be a kertbe. Hívom a yardot, mondják, hogy küldik a járőrt. Persze nem jött senki sem! Reggel irány a kapitányság, kijön maga Torrente, és közli, hogy menjek haza(!) és írjam meg a feljelentést aztán dobjam be valamikor, ha arra járok! Köpni - nyelni nem tudtam... és azóta sincs meg a vas. Ennyit a közegről, meg a hozzáállásról.

enba 2009.05.26. 23:32:39

@peca1000: faghettaboudit láncos verzióját nem hinném hogy csak úgy levágnák: az u-lakattól meg simán elvihetik mondjuk az egyik kereked.

Yo! Maaan! 2009.05.26. 23:32:51

szpal, nem b+, nyomozza ki, arra van kitenyésztve

The reaper 2009.05.27. 02:24:12

Esetleg nézz ki a keleti mögötti piacra. Én is ott a hernyósoknál találtam meg a bringámat. Egy kis "rábeszélésre" vissza is szereztem.

Argentina · http://www.buenosaires.hu 2009.05.27. 03:12:42

nekem egy nagyértékű automat loptak el, aminek volt egy egyedi horpadasa a csomagtarton. ket evvel kesobb az alagutnal roman rendszammal haladt elottem az en autom. hivom a rendorseget, adjak a gepard akcio csoportot (nem mai sztori, akkor az volt az autougyekre szakosodott rendori szerv). felveszi az ugyeletes elmondom neki a szitut, kozben kovetem az autot, elmondom neki mi volt a magyar rendszamom. erre mit mond? KULDJON FAXOT! hogy miiit? faxot! mondom dehat ember! itt kovetem az alagutban, hogy a feszkes fenebe kulgyek faxot en maganak? most kuldjon ki valakit aki elfogja, en mondom hol van, merre jar, es elfoghatjak. a droid nem tagitott, igy letettem a telefont. a biztosito addigra reg kifizette a karomat. ha nekik nem fontos, nekem sem...

Megdobbent 2009.05.27. 03:37:36

Ehehe, nekem a babettamat loptak el boven MDF idoben egy haver haza elol lakattal, mindennel a XYZ utcaban. Megyek be feljelentest tenni rendorsegre, mondom a magamet, odaig erek, hogy "az iment az XYZ utcaban...", rendor kozbevag XYZ utca? Es csodalkozik?!

Persze sose lett meg, 2 honap mulva jon a level, hogy a nyomozas soran ... nem merult fel, bla.

bocsika007 2009.05.27. 04:16:12

www.unbreakable.com
Nem tudom, otthon kaphato-e,de erdemes beszerezni.
MUKODIK!!!

tyberius 2009.05.27. 06:01:40

"A bi@S-Works: "A BIZTONSÁGIAK TUDJÁK MIKOR FORDULJANAK el!"
Még ha csak elfordulnának... de nem, ők adják le a drótot, ha olyan bringa érkezik, amit érdemes ellopni. Ja, és persze beszólnak, ha valaki látótávolságon belül, de nem a "kijelölt" bringatárolónál akarja lezárni a bringáját, ugyanis ott van a legkevésbé szem előtt - az utcáról nem látni, meg üzlet sem nyílik nagyon arra a placcra, tehát ott lehet a legnyugodtabban "dolgozni" a bringákon. Ki van ez találva. Ha a Mammuthoz mész bringával, jobb, ha ~1-2 utca távolságában teszed le a bringát valami alkalmasabb tereptárgyhoz lakatolva. És persze u-lakat vagy valami komolyabb lánc, komolyabb lakattal. Amíg Magyarországon az emberek nagy része a 100+ ezer forintos bringákat "spirálzárral" meg sodronyzárral zárja, addig a tolvajoknak elég egy erővágót magukkal vinni a megélhetéshez.

Gyulimali 2009.05.27. 06:43:28

@avus:
No ezért van...
Hihi, én ismerek egy srácot, aki mellől kb. 2 méterről eltolták a bicaját....

The Green Manalishi (törölt) 2009.05.27. 08:02:26

Városi közlekedésre egy racsnis, SS ótvar bringát használok. (Drótozva, szigszalagozva, direkt rozsdásan, olajosan-sárosan hagyva. Az egészből a két Mongoose pedál és a hajtómű ér valamit.) Ha ellopják, bosszúság, de kb. 15.000 forintból összerakok egy hasonlót.

A postolónak írásban kellett volna bejelentenie a bringa felbukkanását, később pedig panaszt tenni, stb.

Tudom, most jön, hogy akkor sem csinálnak semmit. Sok esetben valóban, de azért, mert az emberek többsége beletörődik mindenbe, lemond arról, hogy érvényesítse jogait. Leírtam már máshol is többször: lehet pert nyerni a rendőrség ellen, sokkal többször megtörténik, mint gondolná az átlag.

"És monda nékik: Ki az közületek, a kinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret,

Mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie;

Az pedig onnét belõlrõl felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked?

Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni néki, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél és ád néki, a mennyi kell."
(Lukács 11, 5-8.)

Tessék zaklatni, bombázni a rendőrséget, panaszt tenni, stb. Akkor, ha ezt elegen teszik, előbb-utóbb ha másért nem, ezért változtatnak a hozzáállásukon. TALÁN.

De ha senki nem tesz mást, csak elsírja bánatát az Indexen, attól biztosan nem történik semmi.

Michael Collins 2009.05.27. 08:07:45

Armstrong bicóját sem a zsaruk találták meg!

bucox 2009.05.27. 08:11:04

Bezzeg a fájlcserélőkre ezerrel tudnak lecsapni. Én miután az ötödik biciklimet is ellopták vettem egy ócska gépet és a városban azzal járok. Megjegyzem, ha lennének megfelelő biciklitárolók sokkal többen járnának kerékpárral és nem kellene műdugókkal r

bucox 2009.05.27. 08:11:44

Bezzeg a fájlcserélőkre ezerrel tudnak lecsapni. Én miután az ötödik biciklimet is ellopták vettem egy ócska gépet és a városban azzal járok. Megjegyzem, ha lennének megfelelő biciklitárolók sokkal többen járnának kerékpárral és nem kellene műdugókkal riogatni az autósokat.

baromarc 2009.05.27. 09:16:45

Végre egy biciglis köcsögség amiért nem az autósokat hibáztatja a sok biciklis fasz....

gerilla 2009.05.27. 09:23:40

Lopott biciklit a nagybani piacon érdemes keresni. Rendőrséget is tudja,de valahogy nem érdekli őket.Mutyi az orrgazda neve.

Büdös paraszt 2009.05.27. 09:26:39

ha már csak a rendőrségre lehet számíthatsz, akkor nagy bajban vagy.

kispestipeti 2009.05.27. 09:28:11

ne a rendőrségre várj! vedd kezedbe a dolgot. interneten az összes létező fórumon böngéssz, keress, hirdesd, hogy vennél ilyen és ilyen gépet. ha vélelmezed, hogy a tiédet árulják, menj utána. a barátaid is érdeklődjenek az eladónál. járj a rendőrség nyakára. írásban tégy bejelentéseket ha bármi gyanúd felmerül. menj az ócskapiacokra. senki másra ne számíts, magadnak tudod csak megoldani az ügyet. (nem önbíráskodás, nem törvénytelen eszközöök, egyszerűen kitartó rámenősség) szerintem van remény. kis ország, tele buta emberekkel. hibázni fog a tolvaj. drukkolok, hogy meglegyen a géped. (saját tapasztalat; az én ellopott bringám budapesten, az ellopott sílécem egy szlovák síterepen megkerült, kitartó, rámenős, fineszes kereséssel, barátok srgítségével)

zZz 2009.05.27. 09:37:59

@kovi1970: @Ras: amit másodpercek alatt leszednek, azok nem komoly lakatok. Többnyire ilyenek a spirálzárak (erővágóval egy mozdulat), ill. a körkulcsos lakatok (filctollal kinyitható).

Normális lakatokat kell venni, olyat, amelyekhez lapkulcs jár. Azokat többnyire csak lángvágóval vagy flexvágóval lehet leszedni, ezekhez viszont erőforrás kell és nagyon feltűnőek. Ráadásul előbbinél nagy az esély, hogy a bringában is kárt tesz, ez a rablónak nem érdeke. Utóbbi meg sikít, mint állat.

Kryptonite vagy Abus u-lakatokat, vastag láncokat kell nézni. Spirálzárakat meg tessék teljesen elfelejteni, bármelyiket másodpercek alatt ki lehet nyitni.

Netuddki. 2009.05.27. 09:39:27

@tyberius: Egen, erre céloztam fentebb. De kíváncsi lennék a rendőrség hogyan mosakodik ki ebből? Mert, hogy közük van hozzá az tuti! Főleg ha már több milla értékű bicajt elloptak onnan.

Koczeka barátunknak is üzenem, engem nem érdekel mikor mennek nyugdíjba rendünk megfáradt őrei, és az sem ki fizeti a benzinpénzt, de ha már egyszer fizetem a bérüket és a korai nyugdíjukat az adómból, akkor csináljanak úgy mintha tennének is érte valamit.

zZz 2009.05.27. 09:46:59

@enba: vagy nem, ügyesen kell lakatolni és ezért kell a két lakat. Én lehetőleg úgy szoktam, hogy elől és hátul is úgy lakatolok, hogy benne legyen mind a kerék, a váz és természetesen az oszlop (vagy amihez rögzíted) is. Ha ez nem megy, akkor a hátsó részt rögzítem így, elől pedig csak a kereket rögzítem a vázhoz, hogy ne vigyék el a kereket.

Másik hiba, amit néha szoktak csinálni: rossz tárgyhoz rögzítik oda, pl. olyan oszlophoz, amit ki lehet emelni. Ilyenkor kiveszik az oszlopot és csak lehúzzák róla a bicajt, azt viszik a lakatokkal együtt, amit már később le tudnak szedni, hiszen eszközük és idejük is lesz rá bőven. Ezért az oszlopot is meg kell nézni, hogy stabilan áll-e vagy mozdítható.

xenuka 2009.05.27. 09:48:17

Amkor még Siófokon laktam éjjel csengettek, ott állt két rendőr, hogy jöjjek azonnal tanunak, mert egy kollégájukat megtámadták a cigányok és súlyosan megsérült.

Nagyon fel voltak háborodva, mert közöltem nem megyek, mert ők sem keresték a motorom, amit a cigányok a rendőrség elől loptak el amig személyi igazolvány csere miatt bent voltam és jól látszott az egész a biztonsági kamerájukon.

Zsurmi 2009.05.27. 09:48:51

Sajnos a biciklilopás ellen a leghatékonyabb a megelőzés. Nekem tegnap próbálták másodszorra ellopni a bringámat. Nem sikerült.

Biztos vagyok benne, hogy az "elég jó zár" vastag sodronyból készült.

1. A legfontosabb a lakat/zár! Ha a zár hajlékony, vagy házi készítésű (a barkácsáruházban erővágóval vágták méretre) semmit sem ér! U-lakat vagy boltban kapható lánc lakattal (8mm vastag szemekkel) ér valamit, ha edzett acélból készül. Harmadik választás az összehajtható, de az fajlagosan drágább.
Az a lakat, ami véd is 6, 8 10, 15, 20, 25 ezer forintba is fájhat. A jobbak elég nehezek, ami könnyű és jó az sokba kerül. Olcsón nincs jó védelem!

A bringa értékének 10%-kát tessék kötni lakatra! Ha olcsó a bringa, kicsit többet. Azért, hogy holnap is használhasd.

2. Aki rendszeresen használja nagyvárosban, tartson inkább olcsó (használt) bringát. A fékek, hajtás legyen rendben.

3. Ne tartsátok zárt (közös) helységben lakatolás nélkül. A drága bringa legjobb helye a lakásban van.

papugaja 2009.05.27. 09:49:05

Nálam így nézett ki a panasztétel:

"V.Z.
Bűnügyi Osztályvezető
Kisváros Rendőrkapitányság
Nyomozó Alosztály

Tárgy: Panasztétel
Ügyszám: 1234stb/2008 bü.

Tisztelt Osztályvezető Úr!

E hét hétfőn, azaz július 28-án kaptam kézhez a 2008. május 21-én tett feljelentésem alapján indított nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot, illetve azt megelőzően 22-én, kedden erről telefonon is voltak szívesek tájékoztatni.

A feljelentésben is szerepelt, hogy a jogtalan bankkártya-használatról feleségem telefonjára visszaigazoló SMS érkezett, ami alapján az elkövetés helyszíne megállapítható.

Reménykedve abban, hogy az elkövető a pénzfelvétel helyszíne környékén esetleg eldobta, vagy elrejtette személyes iratainkat, tárgyainkat, felkerestem azt. Ez a megyeszékhelyi APEH székház bejárata melletti OTP automata.

Látva, hogy az épület biztonsági kamerákkal van felszerelve, bátorkodtam e-mailben felkeresni az APEH területileg illetékes biztonsági referensét, hogy megnyugtassam magam: a nyomozást segítő felvételek megőrződnek akkor is, ha az APEH biztonsági szabályzata ezt egyébként nem tenné lehetővé.

Örömömre H.M. biztonsági referenstől pozitív választ kaptam, amiről tájékoztattam a jegyzőkönyvet felvevő K. G. századost is.

A hétfőn kézhez kapott határozat után újabb e-mailt kaptam H.M.-tól, melyben arról tájékoztat, hogy a rendőrség részéről még mindig nem kaptak megkeresést az üggyel kapcsolatban.
Erről, és az előzményekről szóló e-maileket (3db) mellékletként csatolom.

Panasszal kívánok élni az eljárás hiányosságára való tekintettel, egyúttal kérem, hogy a fent említett információkat a nyomozás során vegyék figyelembe.

Köszönettel
N. Gy.
sértett"

Eredmény: a nyomozást újra megindították, a tetteseket megtalálták. Hogy bárki picsán lett-e rugdosva, az hidegen hagy. Tegyék a dolgukat!

MaCS_70 2009.05.27. 09:53:19

Halihó!

Nekem egy komoly büntetőügyemben az ügyfelem ártatlanságát tudtam volna egy biztonsági kamera felvételével bizonyítani. A rendőrséget külön megkértem, hogy kérje ki a felvételt a biztonsági szolgálattól. Ők gondosan kivárták az őrzési idő leteltét, majd azután próbálkoztak, hogy a felvételt az őrzési idő leteltével törölték.
Az ügyfelem első fokon (ártatlanul) letöltendő szabadságvesztést kapott, a bíróság szerint a hivatkozott, de be nem szerzett felvétel valószínűsíti a bűnösséget.

Üdv: MaCS

rg68 · http://www.avarositanya.hu/site/ 2009.05.27. 10:02:59

A bicikli tolvaj

Valaki ellopta a bringámat, tegnap este a Dürer kert elől.

Nem volt értékes gép, körülbelül 7-8 évvel ezelőtt vettem, már akkor is használt volt, nem volt rajta semmi értékes, azonban mégis… Az elmúlt években sok ezer kilométert tekertem vele, városban, vidéken (nincs autóm), csak ez volt a közlekedési eszközöm, hozzám nőtt, minden alkatrésze, minden rezdülése ismerős volt, én idomultam hozzá, a gép kevésbé hozzám, szinte részem volt, a testem kiterjesztése.

Az, aki ellopta nem nyert rajta sokat, agyonhasznált, kikopott, divatjamúlt bringa volt, de mégis az enyém, ismerős, szeretett tárgy, nagyon hiányolom, nem hittem hogy így veszik ki az életemből.

Kívánom a tolvajnak, hogy üsse el egy autó, bénuljon le nyaktól lefelé örökre, képtelen legyen a minimális önellátásra, csak mások jóindulata tartsa életben, éljen egy élhetetlen életet, nyomorékként, bénán, magatehetetlenül.

1001kismalac 2009.05.27. 10:03:24

Középső gyermekem lezárt bicaját előkertből emelték ki. Az eljáró rendőrökkel beszélgetve kiderült, hogy az acél sodronyzárak levételi ideje max. 1 és 1/2 perc, egy tenyérnyi darab vasfűrésszel.

bobsz 2009.05.27. 10:18:57

@S-Works: Sziatok, nekem is két hete a MAMMUT lelől lopták el a Kona bringámat, gondosan lekötöttem, körülnéztem két kamera, baj nem lehet, negyed óra és hűlt helye...persze az Őr közölte, tiéd a második amit ma elvittek, rendőrség, jegyzőkönyv...majd értesítjük a fejleményekről...hát itt tartunk...előkapartam a szakadt bringám, s a motorom lakatjával közlekedek, súlya kb 8kg, talán ezt már nem fogják átvágni...szomorú...

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2009.05.27. 10:27:44

Haveromat egy pirosnál meglátták az olcsón vásárolt bringáján a volt tulajai, mondták, hogy ellopták, ő meg mondta, hogy persze, vissza lehet vásárolni, a találkozón pedig úgy leszedték a rendőrök a bringáról, mintha sose lett volna az neki. Úgyhogy valamit te rosszul csinálsz.

prettyinpink 2009.05.27. 10:33:34

csak azt nem értem, h amikor az öcsém adott el hasonlóképpen egy vázat, akkor hogy lehet h megjelent ott a "vevő" és egy civil rendőr is, azt rögtön minden ok nélkül (a váz nem volt lopott, az alvázszám sem egyezett) felvették az adatait és még egy "bocs"-ot sem nyögtek oda. vele mért ment ki a rendőr? talán csak nem puszipajtás volt?

Mon3 2009.05.27. 10:39:34

Bementem a bankomba tíz percre. Addig ellopták a bringámat. A biztonságiak tíz perc alatt négy biztonsági kamera filmjét töltötték le + a lejátszáshoz szükséges spéci programot is. Köszi nekik.
A rendőrség is gyors volt. Rövid időn belül megküldték a határozatot a nyomozás megszüntetéséről...

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2009.05.27. 10:39:50

@kovi1970: "...ha már egyszer fizetem a bérüket és a korai nyugdíjukat az adómból, akkor csináljanak úgy mintha tennének is érte valamit."

Valamit nem értesz: az eredményhez - a személyi és technikai feltételeken túl - pénz kell! SOK PÉNZ!!!

De ott fent senkit nem érdekel se a lopott biciklid, se a lopott autód, se egyéb, prosztó állampolgár sérelmére elkövetett tucat-balhé, annyira hogy az ezek megtalálására befektetett munkát anyagilag finanszírozza.

A Rendőrség évek óta alulfinanszírozott, évről évre érkeznek fentről a súlyosabb és súlyosabb megszorítások... így ha egy bűnügyi egységnek van 3-4 autója, abból jó ha egyet vihet a nyomozó, mert a többi autó (és járőrautó dettó) üzemanyag költségét a helyszínelő autók nyelik be, lévén hogy azoknak elvileg mennie kell, ha akarják, ha nem. Természetesen ezt a nyilvánosság előtt soha nem fogják beismerni...

A "Te adódból" pedig ne Te szabd meg, hogy melyik melyik állami alkalmazott hogyan dolgozzon, mivel a Te befizetett pénzedhez a továbbiakban semmi közöd nincs, mint ahogy azt sem Te szabhatod meg, hogy a bankbetétedből a bank kinek és mennyi kölcsönt adhat (pedig ugye de jó lenne időnként közbelépni?)

A befizetett adó a költségvetés pénze, márpedig a költségvetés évek óta úgy gondolja, hogy bizony ő nem fog áldozni egyszerű emberek ilyen-olyan bajára... ezt Te magad is láthatod, hogy mire költenek: még több trafipax (ezekhez nem kell benzin), még több közterületi rendőr (aki ugye balhéhoz nem megy, viszont legtöbb helyen van kiadott bírság-kvótája, amit ha nem hoz, megfenyítik.

Mint ahogy immár nem népszerű a vezetők körében az a nyomozó sem, aki lopott biciklik után koslatva fogyasztja a drága benzint (ugye izlandi kerekpárra szakosodott megélhetésiek ritkán szoktak maguktól bemenni a yardra, hogy meggyónják, legutóbbi gyónásuk óta miféle bűnöket követtek el, tehát utánuk kellene menni.

De nem csak benzin nincs: képzeld, a külsős telefonhívásokat is kifizettetik egy összeghatár fölött, akkor is ha bizonyítani tudod, hogy az összes telefonszám (többnyire mobil) hivatalos ügyben lett tárcsázva.

És az sem érdekli a fenti döntéshozókat, hogy amikor a 30-40 km-re lakó ügyeletes nyomozót behívják éjszaka, hogy mivel megy be és azt miből tankolja. Viszont volt olyan, hogy szintidőt szabtak meg: hívástól számított 20 (húsz) percen belül be kellett érni. Ha nem sikerült, fegyelmi. Ha sikerült, akkor tutira betartottad a 130-at lakott területen is, hogy odaérj. De volt alternatíva: aki nem tudott volna éjjel időben beérni, annak berendeztek egy irodát egy ággyal és egy telefonnal és ott alhatott. Hogy ki aludt ott előzőleg, a fene se tudta. Az hogy uniós norma szerint a munkahelyen töltött idő munkaidőnek minősül, ilyen formájában készenléti időként nem számolható el és ezért munkaidőként kellett volna kifizetni? No azt próbáld meg bemagyarázni...

Én megpróbáltam: a lakóhelyemtől 10 km-re lévő, remek beosztásomból az első ún. "átszervezésnél" 40 km-re, alacsonyabb beosztásban találtam magamat, a helyemet pedig feltöltötték.

Úgyhogy megkérlek: a részletek ismerete nélkül (amire szinte 0 esélyed van, ha nem tudsz a belső fórumok tartalmához hozzáférni) ne kritizáld a "négereket".

A korábbi hozzászólások között már szerepelt: rámenősnek és levakarhatatlannak kell lenni, úgy van esély. A mostani "beleszarós" személyi állományt már nem mi neveltük ki, ők az "új generáció", akik éppúgy lenéznek bennünket volt kollégákat, mint az összes többi állampolgárt. Őket már erre tanították.

Rengeteg statisztikával kapcsolatos anekdotát lehetne beidézni, illetve ezzel kapcsolatos észrevételt tenni. A KSH honlapjáról bele tekinthetsz egyes nyomozószervek felderítési mutatóiba. Az szerint kb. minden második bűnügy felderítésre kerül. Én csak azt nem tudom, hogy vajon ki nyomozta ki, mert aki erre képes volt, már mind eljött. Te meg azt nem fogod érteni, hogy Te miért mindig a másik 50 %-ba tartozol. De megmondom miért: mert ha el tudnak hajtani, akkor nincs ügy! És ha megválogatható, hogy melyik feljelentést veszik fel és melyiket nem, akkor azzal máris manipulálják a statisztikát: ergo a statisztika szerint KIVÁLÓAN dolgoznak.

Még egy, utolsó észrevétel: a jó nyomozó azért volt jó nyomozó, mert kisebb-nagyobb mértékben züllött is volt, nem ritkán vetette bele magát az éjszakai életbe és így nagy ismeretségi kört szerzett. A mai wellness-rendőrök viszont nem járnak füstös kricsmikbe, ezért bűnözőt akkor látnak, amikor a Kék fény mutat egyet. Viszont az elvárásoknak megfelelnek.

Ha tehát valami nem tetszik, a köpködés helyett tessék szíves lenni minél fentebb kifejteni a véleményt, a rangsor alján lévők ugyanis soha nem fogják tudni megváltoztatni azt, amit fent nem akarnak.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.05.27. 11:00:06

Bicikli...
Apám nemrég vett egy Ford galaxy-t. Álmai autója volt, nagyjából 40 évig készült rá, hogy egyszer ilyen autója legyen. Automata váltós, nagy, kényelmes, az összes unoka belefér egyszerre. Előtte már készült, helyet vásárolt a teremgarázsban, meg minden. Megvette, kétszer vezette. Nem egészen két hétig volt meg. A bekamerázott teremgarázsból vitték el a IX. ker. kapitányság közvetlen szoszédjából. Szerintetek mi hir róla azóta?

Hozzá Szóló 2009.05.27. 11:03:46

Ezért is durva, amikor egyes idióták rajonganak a köztéri kamerákért. Érdekes módon, amikor hasznosítani lehetne a fölvett anyagot, akkor abból legtöbb esetben nem lesz semmi.
De azért az adónkból telekamerázzák az egész várost, sok hülye meg tapsol neki.
Haszna meg semmi.

S-Works 2009.05.27. 11:10:53

@El Topo (Sgt. Elias):
Egy ismerős a szalonból elhozott új autójának a tükrében elrejtve (véletlenül leesett a burkolat) találta a kocsija "másik" forgalmiját a hozzá való kulccsal. Bement vele a rendőrségre. Szerintetek mi hír azóta?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.27. 11:21:11

Valamikor a 70-es években adott hírt róla (talán) az Amerika Hangja, hogy Nápolyban (= kommunista világváros, a legnagyobb bűnözők és a rendőrség ) annyira elszaporodtak a kerékpár-lopások, hogy egy elkeseredett feltaláló kidolgozott egy távirányítható gyújtószerkezetet, aminek az antennája a váz volt, a nyeregcsőbe volt beépítve, gyutaccsal és egy szedőkanálnyi puskaporral. Lerakta a bicaját, odébb ment, amikor meg nélküle elindult a drótszamár, benyomott egy gombot.
Ebből persze problémák adódtak.
Nem is abból volt a fő baj, hogy a nyereg análisan felhatolt a tolvajokba, elvégre megszokták korábbi börtönéveik alatt a hasonlókat, hanem abból, hogy a tűzijátéktól megijedő autósok egymásnak mentek...

zsoltix 2009.05.27. 11:24:57

Nàlunk ha bemegy valaki a rendörsègre,hogy elloptàk a bringàjàt,jòt nevetnek,aztàn javasoljàk neki,hogy lopjon magànak màsikat.De van,ahol foglalkoznak vele,pl. öcsèmèt kèt alkalommal is elökeritettèk,mikor elloptàk töle.Màsik vàros,màsik rendörsèg:)

pizsama 2009.05.27. 11:41:58

Nekem is szerezte már vissza bringám a rendőrség. Októberben vitték el lépcsőházból, márciusban lett meg. Ráadásul valakik felszerelték első, hátsó lámpával, meg sárvédőkkel is! :D

jepe 007 2009.05.27. 13:41:26

re:

"A filmet azóta nem sikerült átkérniük a parktól"

--------
a rendőrség kötelessége, bizonyíték
mondd, hogy saját magad jogi képviselője vagy :)

--------
"az egyik nyilvános árverős fórumon találtam az egyik bringánkkal egy gyanúsan egyezőt"

jelentsd a "vaterán" (vagy ami neve )
mondd, hogy 99%, hogy tőled lopták, biztos, hogy segítenek

ha van feljelentés, a rendőrök kötlesek segíteni, aztán a park is, aztán a vatera is

(szerintem legalább is)

----------

plusz lásd:
cikk az indy-n "bringamentők-projekt"-ötlet (hozzáadtam a Te ügyed is)

itt: http://hungary.indymedia.org/node/12309

jean sol partre 2009.05.27. 16:21:30

Ne add fel! De sajnos jobb, ha magad veszed kézbe az ügyet. Én legalábbis a velem történtek után csak ezt fogom tenni.

Tavaly szeptemberben ellopták a Népszabadság épülete elől a kerékpártárolóból a 3000 eurós csoda cangámat. Feljelentés, hónapok eltelnek, nyomozás megszüntetve. Január elején megtaláltuk a bicajt: egy szabadkai szerb orgazda srác hirdette több más bicajjal, fényképezőgépekkel, órákkal együtt. (Egy egyedileg épített, elsőre felismerhető, ránézésre is igen ritka és drága járgány volt. )Rövid időn belül (kapcsolatok, szakmai múltam, és a srác elővigyázatlansága révén) mindent tudtam az illetőről. Nem csak az összes személyes adata, de még a helyi közösségi oldalon lévő profilja is meglett, a baráti körével fényképekkel, mindennel. Természetesen azonnal értesítettem a kapitányságot, ahol a feljelentést tettem. Ők először egy-az egyben azt tanácsolták, hogy magam járjak a dolog után, mert ők, ha tudnak is valamit tenni, az hónapokba fog kerülni, és még ha megis lenne a bringa, utána lehet, hogy hosszú ideig nem fogom visszakapni, mert bizonyíték kiadása igen nehézkes a két ország között.

Közben igyekeztem tanácsot kérni másoktól is, de szinte mindenki azt javasolta, hogy először a rendőrségen keresztül próbálkozzak, és gondoljam meg, hogy nekimegyek-e egy ilyen szerb maffiózó gyereknek. Még az albán és macedón (volt) nehézsúlyú haverjaim is ezt mondták, felajálnva, hogy ha a rendőrök nem tudnak mit csinálni, ők segítenek.

Sokat tépelődtem, hogy mit tegyek. Az orgazda gyerek 160 euróért kínálta az 1500-ba kerülő vázat, a többi alkatrészt meg kb 200-ért. A legegyszerűbb tehát az lett volna, ha simán visszavásárlom. Végül – a többiek tanácsai mellett - azért döntöttem úgy, hogy megpróbálom a rendőrségi utat választani, mert azt reméltem, hogy így esetleg nem csak az én bringám kerül meg, hanem a gengszterek kézrekerítésével mások is megkímélhetők lennének a hasonló kalandoktól.

A rendőrségnek aztán, négy hónap elteltével, folyamatos noszogatás, könyörgés, fenyegetés, kapcsolatok bevetése után végül sikerült elérnie, hogy a szerb kollegák kimenjenek a címre és lefoglalják a vázat. Az alkatrészeket a srác közben eladta (legalábbis ezt állította, azok sorozatszám hiányában nem azonosíthatók).

Az idegeskedést, frusztrációt, tehetetlen dühöt, amit közben megszenvedtem nem részletezem. Az erőfeszítéseimet sem. Tulajdonképpen, ha nem lettek volna segítőkész kapcsolataim, hanem csak ’szimpla’ állampolgár, sértett vagyok, még ez sem alakulhatott volna így. A négy hónap alatt csak telefonra több, mint 200 eurót költöttem ez ügyben. Végül nekem kellett kiutazni is Szabadkára. Kétszer. Plusz húsz ropi. Ha meg visszavettem volna 160 ejróért még el is küldte volna postán a vázat.

Természetesen a srác ellen semmiféle eljárást nem indítottak, mivel nem lehet bizonyítani, hogy a kerékpár vásárlása során („ismeretlentől vette”) rosszhiszemű volt. Arra a javaslatra, hogy esetleg rá lehetne állni a bandára, és megfogni a közvetítőket, tolvajokat is, hiszen azóta is egyre tűnnek föl az újabb lopott cuccok a hirdetésekben, csak röhögtek (a szerbek): azt mondták ismerik a gyereket.

A magyar rendőrök többségének mindezek mellett minden tiszteletem. Nem ők tehetnek erről a tehetetlenségről. Sőt, velem, a lehetőségekhez képest mindenki igen kedves és segítőkész volt, annak ellenére, hogy rengeteg munkát csináltam nekik (ügyészség –jogsegély – külügy – NNI), egy olyan ügyben, ahol eleve alig volt remény a sikerre. Sajnos ilyen dolgokra a rendőrségnek már tényleg nincs kapacitása. Örüljünk, hogy valamire még egyáltalán van. Én örülök, hogy ez még nem Szerbia, bár, ha így folytatódik nem tart már sokáig, míg oda nem süllyedünk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.27. 16:47:14

cigany tolja a bringat a gyerekevel, hatul a csomagtarton nagy zsak
jon a rendor
-mit viszel a zsakban Jozsi?
-hat csa'k foldet biztos ur
-nem hiszem en azt, loptal te valamit
-de csak fold van benne
- na jol van, akkor nyisd ki
kinyitja, tenyleg fold van benne
rendor elengedi
toljak a bringat tovabb, apa a fianak
-latod fiam, igy kell kerekpart lopni

enba 2009.05.28. 12:46:45

@zZz: igen, én is két lakattal, (krypto u, abus láncos) szoktam, első-hátsok kerék, egybe a vázzal, hozzá a tereptárgyhoz. és még így is bennem van mindig a félsz, hogy jön a prosztó, és mondjuk lekapja a kormányom a stucnival, érted. vagy a nyerget. egyik se ökör összeg mondjuk, de azért mégis szopó.

meg hát ne tudd meg, milyen lakatolási technikákat bírok még mindig megfigyelni. jellemző az, hogy a prosztó megveszi a méteres, kurvadrága, kurvanehéz láncos lakatot, és hanyagul hozzázárja a vázat a tereptárgyhoz, se kerék, se semmi. és azért egy pár kerék alsó hangon húsz ropi, még ha valami old skool agyas használtat veszel egy ilyen ócska kis single speed-re szerelt országútiba, mint az enyém.

múltkor a reviczkyben olyan fullos, ránézésre háromszáz rongyos merida országútit láttam úgy lezárva egy kerítéshez, hogy a váznál fogta egy sodrony-tyúkbél, hogy sírvafakadtam, konkrétan. meg azon is, hogy nekem sosem lesz ilyenem, ez meg így itthagyja, érted.

And21 (törölt) 2009.10.06. 04:46:32

nekem meg nem loptak el a biciklimet, miert?
1,atlagosnak nez ki es nem olyan draganak mint amilyen
2, 2 ujjnyi vastag `U` zarral rogzitem olyan targyhoz ami szilardan a helyen van es nem vaghato
3, nem zarom olyan helyre ami sotet, takarasban van

A biztonsag kedveert van vazszamom ami otthon fel van irva es fel tucat fenykep minden szogbol valamint a szamla.

Mindez nem teszi a bringam ellophatatlanna csak eppen a sok masik polgartars hanyagsaga miatt az ovek konnyebb preda.

Termeszet torvenye minden ragadozo a legkonyebb predara megy.

ketkezes erovagoval lancot vagni nagyon egyszeru.
kell venni rendes U zarat.
Ket biciklit egymashoz lancolni meg felelotlenseg.

Amugy ha van nalad zsebkendo akkor akaszd melle a lancot, ha valaki gyorsan akar eltekerni az nem fog sikerulni.
Ha nagyon gaz helyre parkolom le akkor meg a ket feket is kiakasztom a helyerol szoval ha valaki szerencses osszetori a pofajat.
Ha az elso kerek gyorsrogzitos akkor erdemes kivenni es ugy odazarni a bicikli melle, neked visszatenni fel perc de a tolvaj inkabb konyebb preda utan megy.
süti beállítások módosítása