Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Képírók fesztiválja

2011. augusztus 08. - zugügyvéd

A Zugügyvéd visszavánszorgott a szabadságról, és itt is  közzé teszi a publicisztikáját a Képíró perről, ami az ÉLET ÉS IRODALOM-ban jelent meg.

 

A KÉPÍRÓ PERRŐL

 

Kezdő ügyvéd koromban átvettem egy postai csalásos ügyet egy kollégától, aki kirendelt védőként idő hiányában nem tudta elvállalni. A sokadrendű vádlott az albérlőtársai által kiközvetített „üzlet" során eladta a személyi igazolványát egy számára ismeretlen személynek, aki ezt később pénzfelvételhez használta fel - emlékeim szerint az ügy lényege az volt, hogy belsősök postai utalványokat juttattak a rendszerbe, amelyek értékét különböző hivatalokban vették fel -, és a dolog természete szerint pár hónapon belül meg is bukott a jórészt fiatalokból álló banda. Védencem, egy kb. 45 kilós, 160 cm magas, tejfelszőke szobafestőtanonc az első tárgyalásra egy cimborájával jött fel egy Pest megyei faluból, aki még cukkolta is, hogy fogkefét hozott-e magával, meg ha börtönbe kerül, akkor az a legbiztosabb, ha amint belökik a cellába, lefejeli a cellabikát - valószínű amerikai börtönfilmeken szocializálódott, vagy az itthoni sittes szubkultúrából ragadt rá valami -, mindenesetre a nyomozati iratokból nem derült ki, hogy tudott volna róla, mire fogják használni a személyiét, bűnsegédként megvádolták csalással is. Én még naivan bízva abban a jogelvben, hogy bűnsegédként valakit csak akkor lehet elítélni, ha a tudata előzetesen kiterjedt a bűncselekmény minden elemére - plasztikus példával élve, ha valaki kölcsönad egy csavarhúzót egy betöréshez, de azzal egy gyilkosságot is elkövetnek betörés közben, mert rajtakapták, akkor a csavarhúzó kölcsönző a gyilkosságban nem, csak a betörésben bűnsegéd -, arra számítottam, hogy védencem okirathamisítás miatt legfeljebb pénzbüntetést kap. A festősegédet később nem kísérgette már el senki, visszaútra vonatra sem volt pénze, vonatjegy mellett később valami kajára is meghívtam a tárgyalásokat követően, miután kibökte, hogy aznap még nem evett semmit.


Egy év letöltendőt kapott bűnsegédként, megállta a helyét a társtettesi minősítés. A bíró szerint tudnia kellett, hogy az igazolványt ilyen célra is „felhasználhatják". A letöltendő börtönbüntetést másodfokon is helybenhagyták, remegve hívott fel a börtönbehívó kézhezvétele után, lehet-e még valamit tenni, esetleg pénzzel meg tudja-e váltani a börtönt. Börtönbéli érdekérvényesítő-képességével tisztában lehetett addigra, gondolom, a cimborái felvilágosították, mi vár rá, különösen annak a fényében, hogy az alkata és anyagi lehetősége mellett vezetéknévként a „cseléd" szó profánabb szinonimáját örökölte. A történethez szorosan hozzátartozik egy hasonszőrű vádlott esete, akit az egyik volt tanárom védett a büntetőjog tanszékről, ő egy sporttáskát adott kölcsön a társaság egyik tagjának, állítása szerint fogalma sem volt, mire. Később ebben a táskában hozták el a pénzt a postáról. Az ügyvédje engem kért meg, hogy az ítélethirdetéskor jegyezzem fel, mit kapott a védence, mert nem tudta megvárni. Amikor telefonon este közöltem, hogy az eredmény két év, a táskáért, először káromkodott egyet, majd így kommentálta, eszerint jobban járt volna, ha az ő védence is inkább eladja a személyijét, akkor legalább némi pénzt is lát.


Hogy mi köze mindennek a Képíró-ügyhöz? Látszólag persze semmi, egy vagyon elleni bűncselekmény szokványos ítélkezési gyakorlatát csúsztatás összemosni egy háborús bűntett miatt húzódó eljárással. Ha csak annyi nem, hogy létezik egy kikristályosodott ítélkezési gyakorlat a bűnsegédi magatartás megítélésében, amelyet, mint ahogy a fentiekben láttuk, igencsak szűkítően, a vádlottra kedvezőtlenül alkalmaznak a bíróságok. Az általam ismert tények szerint - amelyeket egy sajtóper során pont Képíró ügyvédei tártak a bíróság elé - az igaz, hogy a vádlott csendőrparancsnokként részt vett a „a gyanús" elemek ellenőrzésében, de a vádlott alárendeltjei az ügyészség vádja szerint is „csak" négy ember haláláért voltak felelősek. A Képíró által vezetett különítmény amellett, hogy személyesen is követett el emberéletet követelő atrocitásokat, Képíró által is elismerten adott át begyűjtött személyeket továbbkísérésre. A sajtóper során az is tényként merült fel, hogy személyi azonosság megállapítása végett a leventeotthonba szállították a begyűjtötteket vagy a strandra, ahol a lékekbe lőtték őket.
 

A Képírót első fokon felmentő ítélet szerint a „az újvidéki vérengzést megelőző, a karhatalom tagjai által Délvidéken elkövetett gyilkosságokról nem feltétlenül kellett tudnia Képírónak, a történteket az ottani katonai vezetés elhallgatta a felsővezetés elől".


Csak arra nem tér ki ez az indokolás, hogy a kivégzések a Képíró által és vezetett begyűjtéssel egy időben is folytak. És mivel az tagadhatatlan, hogy a környéken akkor nem zajlottak harci cselekmények, a folyamatos késő esti fegyverropogás azért valószínű, hogy nem volt mindennapos háttérzaja az újvidéki Duna-partnak. Újvidék nem túl nagy város, még ma sem, ahhoz, hogy feltűnjön ez a jelenség egy fegyveres szervezetnél tisztként tevékenykedő, meglehetősen képzett és tapasztalt személynek, hacsak azt nem gondolta, éjszakai lőgyakorlatozás folyik párhuzamosan a városszélen és szórványosan a kijelölt városrészekben, és mindennek semmi köze sincs a civil lakosság megcsappanásához. A sajtóper során - tegyük hozzá, nem Képírótól, hanem az őt képviselő egyik, az alapügyet kellő mélységgel ismerő ügyvéd szájából - az a paradoxon is elhangzott, hogy a volt csendőrparancsnok azért nem állt ellen a szóbeli parancsnak, annak ellenére, hogy hiába kért írásbeli megerősítést - és nem kapott, mert ez abban szubkultúrában parancsmegtagadásnak minősült volna -, miközben az emberei a tudta nélkül, parancsa ellenére követték el az atrocitásokat. Ezeket az ellentmondásokat a másodfok vagy helyre teszi, vagy nem, talán majd valaki ismeri a bírák közül a táskás-személyis ítéletet.
 

 

Viszont még mindig meghökkentő az összebeszélés nélküli összhang, hogy milyen körítés övezi az összes ilyen eljárást világszerte, legyen az II. világháborúból visszamaradt lágerőr, argentin junta-parancsnok, kambodzsai vörös khmer filozófus, ruandai rádióműsor-vezető vagy délszláv szabadcsapat-vezér. A rosszabbik esetben háborús hősként is ünnepelt, megtört, tisztességben megőszült öregemberként körbemédiázott vádlott még azokban is szánalmat kelt vagy kétségeket ébreszt az üggyel kapcsolatban, akikben még egészséges igazságérzet munkálkodik. Minek a régi ügyeket bolygatni, régi sebeket feltépni, miért nem hagyják már békén szegény öregembert, biztos, csak parancsot teljesített, árt a társadalmi megbékélésnek, a zsidó holokausztbiznisz vagy a liberális, kommunista összeesküvők ármánya... A jog a nehézkes eszközeivel csak nehezíti a tisztánlátást, bizonyítékok tűnnek el, nehéz találni élő tanúkat, az időmúlás miatt rendkívül nehéz elhatárolni és megfelelő tényállásba beleszorítani az elkövetett cselekményt, és nem ritkán a jogszerűség, az eljárás tisztaságára is ügyelő bíráskodás sem az igazságos ítélkezésbe vetett hitet erősíti. Nem segít az ilyen ügyeknek a „szelektív" igazságszolgáltatás sem, joggal vetik fel például, hogy az Irakban és Afganisztánban elkövetett amerikai és más résztvevő NATO-tagok katonái által elkövetett túlkapásokat miért nem vizsgálják nemzetközi szinten ilyen vehemenciával. Miközben köztudott, hogy eme jól szituált hadseregekből is a külföldi missziókba azért jelentkeznek jó néhányan, mert háborús környezetben sokkal többet megengedhetnek maguknak, mint otthon, és a bármilyen fejlett fegyelmi kultúrával is rendelkezzen egy adott ország hadserege, kifelé a mundér becsülete mindig is sokkal fontosabb marad.


És ha a közvetlen közelünkben, a szemünk előtt lezajlott délszláv konfliktus tanulságait próbáljuk értékelni, majdhogynem rosszabb üzenete van a háborús bűnösök feletti hágai törvénykezésnek, mintha házon belül megoldották volna. Politikai zsarolásra használják, nem koherens feltételhez kötik a gyanúsítottak kiadatását mindkét oldalról, a kis tömeggyilkosságok elsikkadnak, a nagyot elkövetők hőssé válnak, az aknamezők mind az áldozatok hozzátartozói lelkében, mind a Mostar-közeli hegyekben vagy a magyar határ mellett ottmaradtak.
 

 

Személyesen hallott történetek alapján is tapasztaltam, milyen nehéz egy etnikum emlékezetében is pontos elhatárolódást találni a háborús bűn és a hősiesség között. Szarajevóban forgattunk dokumentumfilmet a kilencvenes évek végén a város megmentése miatt hősként is tisztelt egykori maffiózóról, Muša Topalović „Caco"-ról. Amikor a szerb hadsereg először le akarta rohanni Szarajevót, a bosnyákoknak nem voltak a városban fegyvereik - kivéve a gengsztereknek. Caco, az egykori zenész és pénzváltó, illetve pénzbehajtó szervezte meg a város védelmét, összefogásra buzdítva a helyi bűnözi csoportokat, sikerült is szinte puszta kézzel és kézifegyverekkel megállítani a szerb támadást, ez volt a hírhedt zsidó temetői csata. A bosnyákok lélegzethez jutottak, és megszervezték a tartós védekezéshez elengedhetetlen reguláris hadsereget. Caco is kapott egy hadtestet. Viszont az ostrom nagy üzlet volt, és nem tudta megtagadni a múltját. Hadteste segítségével átvette az irányítást a csempészet, köztük az embercsempészet fölött, védelmi pénzt szedett, civileket lőtt agyon csak úgy, vagy kényszersorozott, rettegésben tartva a város egy részét. Végül valami üzleti vitába keveredett a belügyminiszter fiával, akit lelőtt. Ez megpecsételte a sorsát, hadtestének kaszárnyáját egy különleges alakulat felszámolta - miközben a szerbek röhögve nézték az egészet a hegyekből. Cacót állítólag maga a belügyminiszter lőtte fejbe a Bascarsiján, a város történelmi főutcáján.


Vajon mi történt volna Cacóval, ha életben marad? Szarajevó hőseként éldegélne-e megbecsült polgárként a tisztára mosott, összeharácsolt vagyonon ülve, vagy bujkálna a hágai törvényszék elől? Hány tényállást sikerülne rábizonyítani egy eljárásban? És hány embernek szolgáltatna igazságot, ha életfogytiglant kap? És a média hogyan kezelné az ügyet? És mennyire tipikus a fenti történet, hány „Cacóról" nem tud a közvélemény?


Bármilyen messzire vezetnek a fenti kérdések, elemi érdeke mindannyiunknak, hogy ne engedjük lerombolni, súlytalanná tenni azokat az intézményeket, amelyek a háborús bűncselekmények feltárásán és elszámoltatásán dolgoznak. Hiába tűnik úgy, mintha ez az egész már régen nem az áldozatokról szólna, ez csak látszat, hiszen az áldozatok tudják általában legkevésbé hallatni a hangjukat, főleg, hogy nemcsak róluk, hanem mindannyiunkról mint potenciális áldozatokról is szólnak ezek az eljárások. Naivság azt hinni, hogy ez csak mással történhet meg. Az igazságszolgáltatás, minden anomáliája ellenére, még mindig a legjobb megoldás, s még nem is találtak ki jobbat, ha csak azt nem tekintjük adekvát megoldásnak, hogy a bűnöst személyes bosszúból a belügyminiszter lövi fejbe a főutcán.

 


És ha egy ilyen per bulvár tudósítása kapcsán nemcsak egy megtört, kórházból a bíróság elé citált öregembert látnánk, hanem a Dunába lőtt Steinenberg házaspár felpüffedt arcát vagy az ágyában magatehetetlen betegként fejbe lőtt Weisz Irén mennyezetre fröccsent agyvelejét is, akkor sokkal eredménytelenebbül tudnának fröcsögni egyesek, hogy ez csak a holokausztbiznisz önigazoló fesztiválja.

 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr73134587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.08.08. 19:31:41

jól értem, tudja fene, h megverte azt a zsidót, meg lelőtte, meg hazavitte és megsütötte, vagy sem, legyen azért bűnös, mert ott volt, és mert elvégezte a kevésbé piszkos munkát. legyen. igaz.
de nem inkább az teszi súlytalanná és nevetségessé az ügyet, h a mészárlásokban részt vevők közül nevetségesen keveset büntettek igazi eréllyel, konzekvensen a hosszú évtizedek alatt? hiszen az ott szolgálók közül mindenkinek tudnia kellett mi zajlik. h nem csak a jég a folyón. és azért sokan ott voltak, sokan meghúzták a ravaszt, még többen kísérgettek. sokan tudtak róla, sokan végezték ezt a piszkos munkát. százakról kell beszéljünk, a közlegényekkel bezáróan.
a költői igazságszolgáltatás, a sors mérlege mégis hogy billent most meg, h így utoljára elővesznek egy 90 éves öregembert, akit fél lépés választ el a haláltól?
értem én, h ezek bűnök, értem én, h ott volt és elkövette, értem én, h jogilag elfogadhatóbb, mint ha a belügyminiszter lövi le. nem azért, mert nem ezt érdemli. de akkor is. nem szánalmas valahol, h pont most, pont itt és pont ő... ez kb. annyi, h szóltak neki, figyelj, ha a pokolba érsz, szólj a haveroknak, így is járhattak volna.

labirintus1 2011.08.08. 20:47:37

Szerintem, itt abban van a Zugügyvéd alapvető tévedése, hogy a Fővárosi Bíróság nem olyan intézmény, amelyik "a háborús bűncselekmények feltárásán és elszámoltatásán" dolgozik.

Ez egy "sima" bíróság, aminek kizárólag az a dolga, hogy eldöntse, hogy Képíró elkövette-e azokat a dolgokat, amikkel vádolták. És bizony arra jutottak, hogy 70 év elteltével, annyi bizonyítékkal ami megmaradt, ez lehetetlen. Nem azt mondták ki, hogy ártatlan, hanem hogy fogaluk sincs róla, hogy mit csinált.

Ez nem teszi kisebbé Weisz Irén tragédiáját. Csak egyszerűen eltelt közben 67 év, ami lehetetlenné teszi az ilyen eljárásokat.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.08.08. 20:57:17

Bár büntetős ügyekhez keveset tudok hozzászólni, a fenti írásban szereplő óriási bukfenc rögtön kiveri az ember szemét - ugye van először a fiatal festő-segéd, aki a személyit adta kölcsön, aztán a másik eset aki a táskáját adta kölcsön - eléggé "igazságtalanság történt" hangulatban lefestve. És aztán ebből rögtön oda jut, hogy "ezeket az ellentmondásokat a másodfok vagy helyre teszi vagy nem, talán majd valaki ismeri a bírák közül a táskás-személyis ítéletet". Tehát ha egyszer igazságtalan, akkor legyünk következetesek. Szerintem fokozzuk tovább ugyanezt a logikát: ha Kaisert elítélték akkor hogyhogy Képírót nem ?

A második részhez viszont hozzá tudok szólni, mint hangulat-aláfestő elem rendben van, ellenben nem kicsit történelmietlen.

Konyvtaroslany 2011.08.09. 04:17:44

@labirintus1: Hát igen. Két különböző dolog, hogy bűncselekmény hiányában, vagy bizonyítottság hiányában mentik fel az embert.

hirokin 2011.08.09. 10:49:58

Én csak arra lennék kíváncsi, hogy a szobafestő - amennyiben valóban nem tudta, hogy bűncselekmény elkövetésére fogják használni a személyijét - vajon mit képzelt, mért veszik meg? Mi lesz a személyi igazolvány új funkciója, mire fogják használni? Söralátétnek? Jegyzetfüzetnek? Mire lehet használni egy megvásárolt személyit bűncselekmény elkövetésén kívül?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2011.08.09. 14:41:26

Előre elnézést kérek mindenkitől, amiért offolom a témát, de sürgős ügyben kérnék segítséget.
Egyik ügyfelünk LB jogerős határozata alapján bűnügyi költség visszatérítésére jogosult. Neves kollégákkal ültünk össze, megvitatandó, miként lehetne az ügyfél által kifizetett ügyvédi munkadíjat megtéríttetni úgy, hogy az ügyfél ne járjon rosszul. Ismerem a vonatkozó jogszabályokat, azonban büntetőügyben nem volt dolgunk ilyennel. Ott tartunk, hogy az I. fokon eljáró bíróság ügyeletes bírója lekészíti az LB határozat alapján a kifizetésre jogosító határozatot. Kérték, hogy csatoljuk a számlákat, bizonylatokat, stb. Ezzel nincs is gond, csak éppen a jogszabály biztosítja a határozatot hozó bíró számára, hogy az aránytalanul magas díjat mérsékelje. Az ügy rendkívüli perorvoslati eljárásban zárult kedvezően ügyfelünk részére. Alap eljárásban nem mi képviseltük. Ott ötszázezer forintot fizetett. Mi úgyszintén ennyit kértünk a rendkívüli perorvoslatra.
Segítsetek, kérlek!
esetleg lehet e-mail: oscar.rionavelli@gmail.com

Deviáns 2011.08.09. 16:58:42

Közhely, de:
A történelmet a győztesek írják.

Az ilyen perekre szerintem azért van szükség, mert a mai emberek a karosszék és tv nyugalmából el sem tudják képzelni, milyen volt a második világháború alatt élni.
A magyar csendőrség vezetőit felelősségre vonták-e valaha 400 000 zsidó deportálásáért? Olyan szervezetten és gyorsan csinálták, hogy még a németeket is meglepte. A sima gyalogos csendőrt felelősségre vonták-e aki mondjuk pl. Székesfehérváron a vagonokat őrizte? vagy ő csak parancsot teljesített. Holott pontosan tudta, hogy hova viszik a "rakományt"?

Csomorkány 2011.08.10. 00:55:08

@Deviáns: Felelősségre vonták. 1945 és '48 között elég szar volt egykori csendőrnek lenni.

Nem tudom, feltűnt-e, de a II. világháborúban a csendőrök nem a történelmet író győztesek oldalán álltak.

Igazolóbizottságok elé állították őket, azaz nekik kellett bizonyítani, hogy rendesek voltak.

A Képíró perrel az az igazi baja mindenkinek, hogy a II. vh. utáni elég alapos magyarországi tisztogatást soha hasonló nem követte mondjuk az ávósok vagy az 1956-os karhatalmisták vonatkozásában.

Ezek után megint 1942-t előrángatni az igen gázosnak tűnik.

Csomorkány 2011.08.10. 00:58:09

@Csomorkány: Ja, arról most nem is beszélek, hogy 1948 után milyen szar volt egykori csendőrnek lenni...

Szóval Képírót mélyen megértem, hogy megpattant Ausztráliába.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.08.10. 10:27:11

Ha már jogi blogon vagyunk, a győztesek igazságára hivatkozás, a "más is tette, más is megúszta" (ami egyébként tény ld. Katyn) érv itt nem releváns. Az egyetlen releváns kérdés, hogy elkövette-e.

De ha jogi blogon vagyunk, az is érvényes, hogy kizárólag hangulati elemek, vélelmek, feltételezések és legendák alapján nem lehet senkit elítélni.

A fenti írással épp itt a probléma. Képírót semmiképp sem lehet Caco-val (vagy Ratko Mladic-al)- felelős parancsnokkal - egy szintre tenni. A katonai igazgatás alatt levő Bácska viszonyait viszont illene ismerni: "az tagadhatatlan, hogy a környéken akkor nem zajlottak harci cselekmények"; tekintettel arra, hogy a beszivárgott, bújkáló partizánok elleni "razziá"-ról volt szó, miért is nem zajlottak ? Továbbá ismerni kellene, legalább valamennyire a partizánok elleni harc természetét, módszereit, (jogos és jogtalan ) eszközeit mondjuk: en.wikipedia.org/wiki/Counter-insurgency
Majd ennek fényében kell megítélni a beosztott csendőr parancsnokot, aki bekíséri azokat akik nem tudják igazolni magukat (kijárási és lakhelyelhagyási tilalom); vajon beosztottként volt-e lehetősége másképp eljárni, volt-e rálátása, ráhatása arra, hogy ez után a rögtönítélő tanács hogyan jár el?

Mert szép és szívhezszóló a Dunába lőtt Steinenberg házaspár felpüffedt arcára, vagy az ágyában magatehetetlen betegként fejbe lőtt Weisz Irén mennyezetre fröccsent agyvelejére hangulatot alapozni - lásd fenn - ellenben ha ennyi és csak ennyi áll rendelkezésre Képíró ellen, épp ez teszi súlytalanná, hiteltelenné a "civil" szervezeteket, vagy akár ügy mellett kiálló jogászokat.

2011.08.10. 16:17:25

@Pascal: a kérdések és aggályok teljesen jogosak. de azért szerintem egy jellegű tisztogatás közepén, h egy hivatásos tiszt ne legyen tisztában azzal mit is csinált... mindenkinek el kell döntenie mennyire és miként követi parancsokat... de azért katonáéknál egy járőrszolgálatot lehet ám úgyis vezetni, h ne legyen túl hatékony.
és sem felmenteni, sem elítélni nem akarnám a fentiekben, sem pro, sem kontra, mert ezekkel a dolgokkal nem is igazán a bíróság felé kell elszámolni, hanem saját magának. vagy egy felsőbbnek, ha lesz olyan. ez monnyuk hamarosan úgyis kiderül a számára.
de egyébként meg tényleg nem sok köze volt ahhoz az igazságszolgáltatáshoz, amiről naivan a cikkíró beszél. jó adagnyi holokausztbiznisz önigazoló fesztivál volt ebben. és eezt tényleg mindenféle fröcsögés nélkül gondolom.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.08.10. 18:57:55

Teljesen egyetértek, mindkét felével, tisztában kellett lennie ez a valószínűbb (de nem 100% messze sem), és ezzel elsősorban a saját lelkiismeretével kell elszámolnia. Valószínűleg felelős, de milyen mértékben? Még a háborús bűnösökre vonatkozó jogszabály és gyakorlat is ésszerűen arányos, egy bizonyos mértékig...

Ahogy írtam a büntető ügyekhez kevéssé tudok hozzászólni (sokkal kevésbé mint a többihez), épp ezért előre is elnézést kérek a "szerintem" így van kinyilatkoztatásért. Az ügyészség részéről nagy hiba volt megvádolni (lényegében egy civil szervezet nyomására) és nem is született jó ítélet, azon kívül persze, hogy nem kell Képírónak börtönbe mennie. Ugyanis - a jogi helyzet véleményem szerint, hogy jogerősen bűnös (részes) és a büntetése nem végrehajtható.

Vissza kell menni a népbírósági ítéletekhez úgy általában és az ő népbírósági ítéletéhez. A népbíróságok nemzetközi egyezmény alapján, a következő törvény szerint működtek:
www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8214
A háborús bűntetteket a 11§ és a 13§ definiálja, Képírót a 11§ 5. pontja alapján vádolták meg, és ítélték - távollétében - 14 évre.

Bár köztudott, hogy a népbíróságok működése, az eljárások jogszerűsége sok kívánni valót hagyott maga után, az is köztudott, hogy az elítéltek egy jó része valóban bűnös volt. Semmilyen olyan rendelkezés/vélelem/törvény nem keletkezett ezért, ami hatályon kívül helyezte volna en bloc a népbíróságok akkori határozatait.
A gyakorlat az, hogy a jogsértő ítéleteket az LB felülvizsgálati eljárásban, esetileg semmisíti meg (Jány Gusztáv). Ebből a gyakorlatból következően Képíró ügye ítélt ügy, amennyiben ártatlanságát bizonyítani akarja az LB felé kellene a népbírósági ítélet felülvizsgálatát kezdeményezni.

Köztudott, hogy a háborús bűnök büntethetősége nem évül el, azonban mi a helyzet a büntetés elévülésével? Ha nem 14 hanem 16 évet kapott volna, akkor ülnie kellene!
67. § (1) A szabadságvesztés végrehajthatósága elévül
a) tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés esetén húsz év,
(4) Nem évül el az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek miatt kiszabott tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés.
Mindaddig viszont amíg a népbírósági határozatról be nem bizonyosodik hogy jogszerűtlen és emellett túl enyhe volt, a büntetés nem végrehajtható.

21es 2011.08.16. 17:22:58

Kín keservvel kraált ügyhöz kín keservvel kraált párhuzam. Viszont jó hosszú. Ez a másik nagy erénye.

21es 2011.08.17. 07:20:04

"..a Dunába lőtt Steinenberg házaspár felpüffedt arcát vagy az ágyában magatehetetlen betegként fejbe lőtt Weisz Irén mennyezetre fröccsent agyvelejét.."

Ez igen! "Szó bennszakad, hang fennakad. Lehellet megszegik.."(A.J.)

Ha ezek igy konkrétan Képíró tettei, akkor miért nem ül? Ha meg nem, akkor hogyan jönnek a perhez?

vwgery 2011.08.22. 14:45:32

Képírót ki kellene tüntetni és büszkének lenni az akkori csendőrökre.
Ez a post igen nevetségesre sikerült.
Mennyi elégtétel kell még a zsidóknak, a "holokauszt" miatt?

Remélem ilyen hosszan fog foglalkozni azokkal a háborús esetekkel is, ha napvilágot lát a határon túli magyarok kiirtása...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.02. 19:48:56

@Pascal: "vajon beosztottként volt-e lehetősége másképp eljárni"

Pontosan. Sőt, a parancsot írásban kérte - nyilván nem gondolta célszerűnek. Az más tészta, hogy elhajtották a kérésével.

Egy jogállamban lehet ugrálni, de egy kevésbé jogállamban, háborús körülmények között könnyen a paracsmegtagadás vádját kaphatja, és még aznap főbelövik. Lehet a parancsot valamelyest szabotálni, de annak is főbelövés a jutalma ha ügyetlenül csinálja. Nincs mindig jó megoldás.

Néha viszont van megoldás. Egy barcsi bíró inkább idegbaj okán beteggé nyilváníttatta magát, minthogy az '56-os perekben részt vegyen. Persze, ehhez kellett egy tökös orvos barát.

Julius-002 2011.09.30. 05:37:07

Képirót nem is lehetett volna megvádolni. A háborús büntettek el nem évülését kimondó jogszabályhely a háború után született, ebből következően visszaható hatályú. Ilyen meg jogállamban nem létezik, csak akkor ha a visszaható hatály alkalmazása az érintettek számára nem jár semmiféle hátránnyal.

2012. évi I. tv.: Fűre lépni tilos. Aki a tilalom ellenére fűre lép, az életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtandó, a szabadulás esélye nélkül. Jelen törvény (visszahatólag) hatályba lép: 1848 01.01-én.

Ja...
Persze.
Anyátokat, azt..

Ilyen kamrejsz törvényeket nem lehet alkalmazni, csak ilyen kamrejsz módon, mint ahogy az képiró-per esetében is történt, másképpen oda lenne a jogállamba vetett hit.
A birón is látszott, hogy ég a pofáján a bőr. Volt is rá oka.
süti beállítások módosítása