Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Fotó, fogda, házibuli

2009. február 02. - zugügyvéd

Az alábbi eset egy közeli kollégával történt meg a hétvégén. Azért döbbenetes, hogy a rendőrségnél még mennyire működnek a kádári éra reflexei, és az sem zökkenti helyre ezt a szemléletet, hogy sorra nyerik ellenük a hasonló törvénytelenségekért a kártérítési pereket.

 


Pénteken este elmentem egy ismerős házibulijába. 80-as évek retrobuli,
egy budapesti kerület kertvárosi részében. Hajnali kettő után nem
sokkal becsöngettek a rendőrök. A házigazda kiment beszélni velük. Ám
a beszélgetés elhúzódott, úgyhogy én is kinéztem, hogy mi történik.
Kint már ketten győzködték a rendőröket, hogy lejjebb vesszük a
hangerőt, nem lesz probléma. Ám a rendőr ezzel nem elégedett meg.

Azt szerette volna elérni - nem túlságosan barátságos hangnemben -,
hogy fejezzük be a bulit.
Épp a telefonommal szerettem volna felvenni a nem túl barátságos
rendőr úrral folytatott beszélgetést, mikor ő odakapott a kezemhez,
hogy ne merjek itt fotózgatni. Kérdeztem, hogy nincs-e jogom rögzíteni
a történéseket. Erre a rendőr azt mondta, hogy akkor menjek szépen
velük. Amikor visszakérdeztem, hogy miért kellene velük mennem, mit
követtem el. Azt a választ kaptam, hogy azért, mert én megütöttem őt
(!).

Mondtam neki, hogy ne vicceljen, hiszen többen állunk itt, mindenki
látta, hogy semmi ilyen vagy ehhez hasonló nem történt. De ő csak
erősködött, hogy menjek vele. Én pedig eleget tettem a felszólításnak,
és elindultam velük.
Kérdeztem, hogy jó-e ha beülök a rendőrautó hátsó ülésére. Ők mondták,
hogy persze. A két rendőr ült elől, én pedig egyedül ültem hátul.

Megérkeztünk a rendőrkapitányságra. Ekkor megint megkérdeztem, hogy
mit követtem el. Azt a választ kaptam, hogy megütöttem a rendőrt. Én
pedig ismét elmondtam, hogy ők is és én is tudom, hogy nem történt
ilyen. De még ehhez hasonló sem. Beszélgettünk, őt pedig zavarta, hogy
rögzíteni akartam a beszélgetést. Ráadásul tanuk is voltak.

Nem nagyon érdekelte őket. Kértem, hogy hadd beszélhessek az
ügyvédemmel. Erre már választ sem kaptam.
Majd felvették az adataimat, és elvettek mindent, ami nálam volt.
Mikor a sajtóigazolvány leltárba vételére került a sor, a rendőr a
másik rendőrnek megjegyzést tett. Valami olyasmit, hogy majd most
meglátja (mármint én), hogy merre hány méter.

Arra is célozgattak, hogy részeg vagyok. Én többször is mondtam, hogy
lévén egy házibuliból állítottak elő hajnali kettőkor, nem meglepő,
hogy ittam alkoholt (bort amúgy, és nem sört). De annyit messze nem,
hogy az bármiben is befolyásolja az ítélőképességemet vagy
viselkedésemet. Már a megérkezésükkor is normális hangnemben
beszélgettünk, és ez az este folyamán is így volt. Mindenben
együttműködtem velük, nem tanusítottam ellenállást, nem voltam
agresszív vagy félreérthető, minden esetben megértettem és válaszoltam
a kérdéseikre. Persze ez mit sem számított. Az egész sztori számukra
sem erről szólt.

A telefonomat is elvették. Majd megint megkérdeztem, hogy mikor
vehetem fel a kapcsolatot az ügyvédemmel vagy a családtagjaimmal. Nem
kaptam választ. Kivetették a cipőmből a cipőfűzőmet, megmotoztak, majd
bezártak egy zárkába.
Nem kaptam felvilágosítást arról, hogy pontosan mi történik, miért
tartanak fogva, miért nem beszélhetek senkivel telefonon, vagy hogy
mikor engednek ki.

Kétszer kértem, hogy kimehessen dohányozni. Az ügyeletes rendőrnő
engedélyezte is. Kaptam tőle cigit, és az ő felügyelete mellett a
vécében rágyújthattam meg vécézhettem. Közben beszélgettünk, például
arról, hogy mi a különbség vidéken és Pesten rendőrnek lenni. Vagy
hogy mennyire veszélyes ez a kerület, és hogy ő például fél-e éjszaka
az utcán, vagy azért biztonságosnak ítéli-e a környéket.

Aztán visszazárt a zárkába. És mondta, hogy aludjak. Kértem, hogy
mondja meg, miért tartanak bent, és mikor engednek ki, de semmilyen
választ nem kaptam. Csak annyit, hogy ne zavarjam, mert sok a dolga.

Lévén nem volt nálam telefon vagy óra, nem tudtam mennyi idő telt el.
Talán egy-két óra múlva bejött egy tiszt és a rendőrnő, és
megkérdezte, hogy akkor hogy állok ehhez a rendőrbántalmazás dologhoz.
Mondtam neki, hogy ez egy nagy hazugság. Nem történt semmi ilyen. És
szeretnék panaszt tenni a fogvatartásom miatt.

Választ nem kaptam. Megint bezártak. Már több órája voltam bent a
zárkában, amikor kezdtem rosszul lenni. Mielőtt előállítottak volna,
már éhes voltam. És az már jópár órája volt. Ráadásul ez a
stresszhelyzet plusz az éhség előhozta az amúgy is meglévő
problémámat: leesett vérnyomás és vércukorszint, szédülés, rosszullét.
Nyomtam a zárkában a csöngőt, hogy kérjek vizet és valami édeset. De
ekkor már nem reagáltak. Majd lekuporodtam a földre, és próbáltam mély
levegőkkel túllenni a nehezén. Általában pár perc alatt jobb. Bár
édesség és folyadék nélkül néha tovább.

Nekem óráknak tűnt, de valószínűleg hosszú percek voltak inkább, mire
meglátták, hogy a földön fekszem (a teljesen kivilágított zárkában két
kamerával figyelik az embert). Bejöttek a rendőrök, kérdezték, hogy mi
van. Mondtam, hogy alacsony vérnyomás, de mostmár túl vagyok a
nehezén. Megoldom. Erre kimentek.

Amikor jobban lettem, próbáltam a priccsen aludni. Mivel a kabátom
alatt csak egy póló volt, a hideg zárka hideg fa priccsén nem nagyon
ment az alvás. Mire elaludtam, megint zörgött a zár, egy eddig nem
látott rendőr jött be. Felébresztett, visszaadta a cuccaimat, és
mondta, hogy menjek.

Kérdeztem, hogy most hirtelen miért engednek el, és hogy mi fog most
következni. Erre azt válaszolta, hogy ő a váltós műszak, de a
kérdéseimre nem felelt. Mire kiértem a kapuhoz, próbáltam összetenni a
telefonomat, de a - pár hetes - pinkódom harmadszorra sem jutott
eszembe. ebben a helyzetben talán nem is csoda. Úgyhogy telefonálni
nem tudtam, azt sem tudtam pontosan, hogy hol vagyok. Kértem őket,
hogy hadd telefonálhassak. Erre azt a választ kaptam, hogy ez -
mármint a rendőrség vezetékes telefonja - "munkaügyekre van".

Kérdeztem, hogy miért tartottak fogva és hogy mit követtem el. De
ekkor sem kaptam választ. Azt mondták, hogy egy "barátom" megdobta a
rendőrautót egy sörösüveggel. Mondtam, hogy egyrészt én nem tudok
erről, másodszor pedig nekem mi közöm ahhoz, hogy mást mivel vádolnak?
Erre sem kaptam választ. Papírt a fogvatartásról nem kaptam. Ki nem
hallgattak. Panaszt nem tehettem.

Hajnali hét ótán ismét szabad állampolgár voltam.

Mint utólag megtudtam, néhány ismerősöm a buliból utánam jött a
kapitányságra, hogy megtudják, mi történt. Az ügyeletes tisztnek
modták, hogy szeretnének beszélni velem. És erre ő azt mondta, hogy
azt nem lehet, mert a fiatalembert előállították. Majd kérdezték, hogy
miért állítottak elő. Erre azt mondta, hogy a kollégáitól úgy tudja,
hogy megütöttem őket és hogy megdobálták a rendőrautójukat
sörösüveggel. Erre az ismerőseim mondták, hogy ők ott voltak, és semmi
ilyesmi nem történt. Erre a tiszt azt mondta, (és most kapaszkodjanak
meg!) lehet, hogy nem pontosan úgy történt, ahogy az ő kollégái
állítják.

Azt is mondták az ismerőseim, hogy azért jöttek, hogy tanuvallomást
tegyenek. Erre a tiszt azt mondta, hogy most nem tehetnek
tanuvallomást, csak majd ha ha eljárási szakaszba kerül az egész. A
rendőr azzal erősködött, hogy azért nem találkozhatnak az ismerőseim
velem, mert "nem fogdában van, csak elő lett állítva". Majd
megkérdezték, hogy mikor fognak elengedni. Erre azt válaszolta a
rendőr, hogy "amíg a papírmunka tart". Mint kiderült, a "papírmunka"
4-5 óráig tart a magyar rendőrségnél, ha előállításról van szó.

Nem követtem el semmit. Hamisan vádoltak meg többször is. Bezártak
órákra egy zárkába. Nem beszélhettem senkivel. Nem mondták el, hogy
miért tartanak bent és meddig. Utóbb az ismerőseim félig viccelődve,
félig megdöbbenve jegyezték meg, hogy a 80-as években is pont így volt
vége a házibuliknak.
 

389 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr20917785

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: JOGIQ 2009.06.16. 19:28:05

Egy előállítás margójáraHónapokkal ezelőtt, ennek az évnek az elején történt egy eset kicsiny hazánk egyik neves bloggerével. Az esetnek a lényege az, hogy egy házibuliból állították elő őt, mivel elméletben, a rendőrök elmondása szerint, meg akarta ütni…

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.02.02. 12:42:55

Házibuliból fogdába - Ilyen ország pedig nincs CXLVII. Szombaton jelent meg először egy blogban a sztori, s most a Zugügyvéd is megírta, egy másik szereplő beszámolója alapján. Egy házibuli miatt mentek ki a rendőrök a XIII. kerületi rendőrök a hétvé…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 20:49:59

@pepe81:

Na igen, ha egy bizonyos kisebbséghez tartoztál volna, és elküldöd a rendőröket a kurva ayjukba illedelmesen bocsánatot kérnek , és elsomfordálnak. Így viszont tudnak nagyon kemínyek lenni ...

mm76 2009.02.02. 21:02:00

@Lucius Flavius Arrianus: Üdv.
Igen az Úr, ujságiró.És az "arany ászok"(teli, mert az üres nem csattan ekkorát)sörösdobozzal dobálózók a 3. emeletről is mind ujságirók voltak...tanult emberek...és az ujságiró Úr hepciáskodott, jól hallhatóan a rendőrökkel...ez a sajtószabadság?Hazugságokat irni?Ja, és annyira be volt rúgva, menni alig birt...

mm76 2009.02.02. 21:06:10

@Kangörény_: Üdv.
A sztori teljesen "kamu".Részeg ujságirók csoportja ügyesen dobálózott a sörösdobozzal, a 3. emeletről, a rendőrautóra.És a cikk irója üvöltött, hepciázott mint egy idióta.Biztos valami jó bort ivott, amitől ilyen állapotba került, valami "mulatóst" vagy "koccintóst".

El Argentino 2009.02.02. 21:18:03

Nem ez a hír volt egy másik blogon 1-2 napja? Ne bulizzá hangosan, ha szomszédod nagyon közel lakik. Így jártál.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.02.02. 21:18:35

bezzeg itt angyalföldön nem jönnek ki, akárhogy hívjuk őkt.
szóval fotobolt.

maccheroni 2009.02.02. 21:18:46

Részeg voltál,mint az állat 3x a belépési kódot nem lehet elfelejteni!(vagy fűvet szívtál)Nagy divat lett a rendőrséget lejáratni!Ki védi meg a családodat,ha bajba kerűlsz?A feleségem most halt meg ennél a nagy fájdalomnál is emlékeztem a kódomra!Szégyeld magad!

Kapitány_1 2009.02.02. 21:20:27

Ebben a sztoriban sok a blikkes elem, kamu.
Egyszerűen hazudik ez az ember, egy igazi magyar értelmiségi újságíró - mindezt stílustalan, zavaros előadásban.
Felteszem, a Hot magazinnál vagy valami hasonló kaliberű nívós helyen dolgozik.
Kár, hogy tényleg nem verték meg. A ház többi lakója. Legalább.

totya4 2009.02.02. 21:23:33

@pihenő vándor: "ha valaha is megtörténik, megpróbálhatod a következőt: rendőr megállít, nem számot, nevet nem mond, egyenruhában van. Tépd le EGY GOMBJÁT az egyenruhájáról. Lesz buli."

Furcsa fantáziád van. Amennyiben engem feltart egy rendőr egyenruhás személy, vagy úgy ítélem meg hogy kétséges a kiléte, vagy csak olyan kedvem van, akkor megkérem hogy igazolja magát. Ha erre nem képes, akkor valahogy nem jut eszembe a gombokat tépdesni a ruhájáról, főleg mert ekkor nyilvánvaló hogy egy bűnözővel állok szemben, akár rendőr, akár nem. Ez esetben vagy rendőri ügyelettől kérnék segítséget, vagy az ügyészségtől.

Továbbgondolva, ha felszólítottam arra hogy igazolja magát, és ezt nem teszi meg, akkor akár fizikai erőszak alkalmazásával is bevihetem a legközelebbi rendőrségre. Persze nem árt valami bizonyíték arra, hogy megtagadta rendőr létének az igazolását. Tehát ha még agyon is verem mert ellenkezik, valahogy gombot letépni a ruhájáról... még mindig nem jutna eszembe :)

"ja, és velem az van, hogy felső szomszédom már lassan másfél éve újítgatja a lakását. Eddig háromszor mentem fel"

Nem én vagyok az a szomszéd. Ütvefúró helyett vegyen inkább fúrókalapácsot, gyorsabban halad, kevesebb erőkifejtéssel.

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 21:39:53

Lehet itt össze-vissza beszélni, de az eljárás így is-úgy is hibádzik, ha az un. szomszédoknak van igaza, és balhé volt nem csak egy embert kellett volna bevinni, és azt is tényleges eljárás nélkül elengedni ...

0xFFFF 2009.02.02. 21:42:36

Lehet itt össze-vissza beszélni, de ha a posztíró nem hazudik, akkor minden jogalapja megvan, hogy ne itt indignálódjon a nyalókától megfosztott kisfiú módjára, hanem a katonai ügyészségen megtegye a szükséges lépéseket.

0xFFFF 2009.02.02. 21:44:48

@Lukrécia Bögre: Nem angyalföldi buliról van szó ? Szerintem de.

0xFFFF 2009.02.02. 21:47:29

@mm76: Az újságíró az nem tanult ember, hanem egy gannajtúró. Mások szerencsétlenségéből akar pénzt csinálni, sokszor rúgva még egyet a szerencsétlenbe.

0xFFFF 2009.02.02. 21:48:10

gannaj=ganaj ...és én a magyar zsurnaliszta definícióját írtam le.

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 21:48:36

@0xFFFF:

Ez nagyobb égés a rendőrségnek a feljelentésnél, amúgy sem v.mi nagy hírnevük van már manapság, ha végre v.hol intézkednek, miért nem tudnak normálisan intézkedni?

mm76 2009.02.02. 21:55:07

@Lukrécia Bögre: Ez Anygyalföldön volt.Kijöttek...

mm76 2009.02.02. 22:11:27

Én csak ennyit hallottam:"mi mind ujságirók vagyunk, ez egy céges buli"..."mi is tanusitjuk, hogy megütött téged"...akkor ki ütött meg kit?Mert a cikk szerzője szerint ő a rendőrt.(irása szerint ezért vitték be, nem?)Ezt irja.És cikk szerzőjének a baráti köre "tanuskodik" a rendőr pártján?Nem a saját kollégájuk mondott igazat?Most akkor ez hogy is volt?Kristálytisztán lehetett mindent hallani, mert a folyosón álltak.Akkor most ki hisz kinek?

pihenő vándor 2009.02.02. 22:27:31

@totya4: Egy pillanatra sem gondoltam hogy szomszédom lennél, ne aggódj. Igazából azt sem tudom ki lakik fölttem, annyi ember megfordult már abban a lakásban. Ja, és az a baj, hogy turista vagyok.

Az egy gombos dolgot a példának nyomós okáért mondtam. Értsd úgy, ha egy haja szála is meggörbül az egyenruhának - és itt nem a benne levő emberről beszélünk még - akkor vigyoroghatsz. Az a te fantáziád, hogy felszólítod az intézkedő rendőrt hogy igazolja magát. Illetve szödkösni és szájkaratézni lehet, de úgyis te húzod a rövidebbet. Még nem ott tart ez az ország hogy egy konfliktus kapcsán a felek először meghallgassák egymást. Majd lesz ilyen is.

Visszatérve az eredeti sztorira: nehéz eldönteni kinek van itt igaza, a tapasztalat viszont azt mutatja hogy gyakoriak a visszaélések a hatalmi pozíciókban levőktől. Az itteni példa - a buli - engem nem könnyeztet meg, ilyen esetekben gyakori hogy pattog a fiatalság mint kecskeszar a deszkán. És csodálkoznak ha ezt a közeg nem díjazza. Viszont sajnos a közeg gyakorta visszaél erejével. Ez tény.
Voltam egyébént olyan buliban, ahol a szomszéd által kihívott rendőrnek egy tekintélyt parancsoló méretű katonaviselt emberrel kellett szembenéznie. A rendőrök akkor szépen viselkedtek.

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 22:29:20

@ufógyerek:

Na igen többek közt, ezért sincsen semmi tekintélye ennek a bagázsnak ma már ... traffipaxozni jók az útak mellett.

Villanyoltogató 2009.02.02. 22:33:01

Lassan tobben szolnak itt hozza, mint a tekozlo homaron :(
Hajra, el az ugyeszsegre, ha igaz, aztan menni kell, nem leallni.... ha ez tenyleg igy volt....

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 22:35:14

@Villanyoltogató:

Miért mi történik? emberek csontját törik, vagy drogot csempésznek hozzá, vagy szemet kilőnek, akkor is max. elvétve pár felfüggesztett ... ez nagyobb bűntetés nekik, ha a nyilvánosság elé kerülnek a huncutságaik.

ticsung 2009.02.02. 22:36:43

Szerintem megérdemelte.

Bár a rendőri erőszak tipikusa példája.
Hatalommal való visszaélés.

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 22:37:51

@pihenő vándor:

Állítólag itt sörösdobozos dobálózás is volt. Erősítést kellett volna hívnia a közegnek, és szabályosan bevinni a csürhét , és indulhatott volna az eljárás gaázdaság, hatóság elleni erőszak stb. aztán az újságíró úr nem itt osztaná az észt, hanem megkapta volna a jogállami állapotunk szerinti büntetését.

Így viszont csak egy újabb folt a rendőrség becsületén. -

pihenő vándor 2009.02.02. 22:39:44

@totya4: "Ütvefúró helyett vegyen inkább fúrókalapácsot, gyorsabban halad, kevesebb erőkifejtéssel." - nézd, igazából azt sem bántam volna, ha dinamittal bontja a falat, csak ne másfél évig csinálja.

Volt egy olyan felvetés egy kommentben, hogy tartsak én bulikat. Hát nem, mert: 1. nem vagyok paraszt 2. kisgyerek van a családjukban, minek őt büntessem? :) egyébként sem büntető céllal wattolom fel a zenét.

catica 2009.02.02. 22:43:07

@Carnivora: A "rendőrség becsületén"???

Hát olyan meg mióta van nekik?
Ingyenélő szarfaszú brigád.

pihenő vándor 2009.02.02. 22:47:17

@Carnivora: Ha sörösdobozos dobálózás is volt, úgy kellett volna falhoz csapja azokat a bulihuszárokat, hogy taknyuk-nyáluk fröccsenjen. Azt viszont kétlem, hogy rendőrön vagy rendőrautón koppantak azok a sörösdobozok. Azaz, ha megdobálták volna a rendőröket, lett volna nemulass. Egy kihívott rendőr nem szokott megijedni holmi retrópartisoktól. Így viszont, ha sörösdobozok is repültek, köszönje meg a túlkapást a szenvedő alany dobigáló haverjainak. Csak így máskor is, és akkor lesz még ilyen poszt. Summa summarum: a sztori ahogy le van írva, nem igazán stimmel. Ürügy volt viszont ennek kapcsán felszólalni az ilyenkor történő túlzásokról.

totya4 2009.02.02. 23:17:09

@pihenő vándor: "Az a te fantáziád, hogy felszólítod az intézkedő rendőrt hogy igazolja magát."

Ez nem fantázia, a törvény mindenkire vonatkozik. Ha egy rendőr úgy gondolja hogy a törvény rá nem vonatkozik, akkor ő nem rendőr, hanem bűnöző. Ha a rendőrön nincs egyenruha, evidens hogy más módon kell igazolnia magát, tipikusan igazolvánnyal. Ha van rajta egyenruha, akkor is köteles igazolnia magát, persze itt van egy hülyeség, mert elvileg csak az igazoltatás végén 20.§ "A rendőr az intézkedés befejezése után az intézkedés alá vont személy kérésére köteles az azonosító jelvényének számát közölni vagy szolgálati igazolványát felmutatni, a nevét és a szolgálati helyét megjelölni." Tehát ennyi erővel az igazoltatás elején is megteheti, de a végén muszáj neki, ha az állampolgár kéri.

totya4 2009.02.02. 23:21:12

@pihenő vándor: "Ha sörösdobozos dobálózás is volt, úgy kellett volna falhoz csapja azokat a bulihuszárokat, hogy taknyuk-nyáluk fröccsenjen"

Van némi különbség aközött hogy 2-3 sörösdoboz koppan egy autó tetején, és a aközött hogy erre pár rendőr 8 napon túl gyógyulóan agyonveri az állampolgárt. Persze kérdés hogy mikor jár jobban a polgár, hiszen most kifejezetten diktatórikus törvények jöttek, pl tojásdobálás 2év (zugügyvéd helyett most én mondom meg hogy az AB ezt eltörli legalábbis kéne neki), akkor egy keményebb sörösdobozért vajon mennyit kap a nép? :)

totya4 2009.02.02. 23:23:28

@mm76: "Én egy abban a házban lakó családanya vagyok, ahol ez az esemény megtörtént"

Zugugyvédnek gondolom van egy fője aki pl a posztok sorsáról dönt. A vitaindító írás írója, illetve nm76 megírhatná neki (vagy fordítva) hogy mi a lakcíme, legalábbis házszám szinten, hogy lássuk a két eset egyáltalán ugyanaz-e.

Silly 2009.02.03. 00:35:25

@thorpe:
nem a posztól beszéltem,hanem a fajtádról, de legyen - jól megmondtad nekem...

Csúfy 2009.02.03. 00:36:47

A sztori hizelesnek tünik nem csak azé' mert mert a kedves bejegyző-blog-társak hülye-buzi-zsidó-bibsi-jobb-bal liberális újságiróznak. Azért is, mert múlt héten felnyomták a kocsimat vidéken és csak a telefonomat vitték el: Amikor megkérdeztem a hölgyet, hogy telefnálhatok-e azt mondta, hogy igen. Kérdezem melyik telefonról - mobil, vonalas. Azt mondta, hogy nem tudja.

pihenő vándor 2009.02.03. 05:10:13

@totya4: Nézd, nem szeretnélek megsérteni, de naivitásod megmosolyogtató. Barátnőmet ebédszünetjében igazoltatták a Móriczon. Pechjére - és ez nagyon nagy hiba volt - nem voltak nála az iratai; 2 társánál igen, hármójuk közül egyikük sem beszélt magyarul. A rendőrökön egyiken sem volt azonosítószám, pofázni nem lehetett. Beültették egy felirat nélküli Transporterbe, hátul egy bűzlő hajléktalan mellé. Elvitték, a két srácot elengedték falhozállítós motozás után. Bevitték valamelyik kapitányságra, máig sem tudom hova. Ott felvették az adatait, azaz elmondatták vele kicsoda-micsoda, majd rácsok mögé tették. Telefonálásról szó sem volt, párszor benéztek és megkérdezték, akar-e klotyózni, mindannyiszor azt kérte tőlük, angolul, hadd telefonáljon, az iratait hadd hozzák el, sajna egyik rendőr sem beszélt angolul. Persze hogy szó sem lehetett telefonálásról... Kb két óra rács mögötti lazulás után közölték, hogy most akkor elviszik a céghez, mutassa be iratait ott. És most ezt csekkold: a cég Óbudán volt, őt valahova a Móricz környékére vitték be (mert a Móriczon igazoltatták). Ja, hogy mi a francot keresett ebédidőben olyan messze? lényeg az, hogy egy másik céghez mentek, kajálás helyett, mondhatni magánügy, gyakorlatilag feladta ebédidejét hogy megnézzen egy másik álláslehetőséget. Ezen most ne rágódj. Hanem a visszaút volt az érdekes, ismétlem, a Móriczról a mostani Eurocenter mellé. Barátnőm elmondása szerint átmentek egy hídon (azaz át Pestre) majd a következő hely amit felismert az Örs volt (járt ott korábban, emlékezett a metró végmegállójára meg az helyre), majd elkezdtek kifele menni a városból, elhagytak egy villamos végállomást, majd egy kétsávos úton kezdtek el kifele a városból menni. Ekkor nagyon megijedt, előrekiabált hogy a cég NEM ARRA VAN. Összenéztek, megálltak, megfordultak, és végül elmentek vele oda ahova kellett.
Mindeközben rágtam a kefét, a két srác aki az igazoltatáskor vele volt visszaérkezett a céghez, szerencsére látták hogy nincs semmiféle felirat, lejegyezték az autó rendszámát (tiszta hiába egyébként, semi hasznát nem vettem a későbbiekben...), de nem tudtak semmit mondani arról hogy kik voltak a rendőrök. Semmi azonosítószám nem volt rajtuk. Azonnal hívtam a 112-őt, röviden elmagyarázam miért hívom stb, és kértem, mondják meg, hova vihették a Móriczról. Elhiszed, hogy aki felvette a vonal túlsó végén nem tudott és nem is akart semmilyen felvilágosítást adni ezügyben? pedig úgy volt. Azt sem tudta milyen kapitányság tartozik ahhoz a kerülethez... Kisakkoztuk melyik kapitányság lehet (nem vagyok budapesti) - felhívtuk, ott azt közölték, hogy folyamatban levő ügyekről felvilágosítást nem adnak. Azt sem mondták, hogy oda vitték-e, semmit. Már indultunk odafele, hogy vigyük az iratokat, amikor befutott a Transporter, behozták. Megnézték az iratait, és csak annyit mondták, hogy szerencséje van, hogy rendben vannak az iratai. És elmentek.
Namármost, világos hogy azok a patkányok meg akarták leckéztetni, ez nyilvánvaló volt. Ha akarták volna, először leteszik a hajléktalant, majd elhozzák a céghez, de nem, jobbnak látták megszívatni. Azok a patkányok mostanra rangban fennebb haladtak, ha valamelyik olvas, tudja, nem felejtettük el az esetet, tanultunk belőle, de még ma is azt gondolom hogy túloztak.
Szerinted kihez fordulhattam volna? "turista" vagyok, nem állampolgár, ettől függetlenül bánhatnának emberi módon velem is, bánhattak volna barátnőmmel is. Akkor azt hittem, csak azért gecik, mert mi külföldiek vagyunk. Később világossá vált, ez egy általános attitűd. Feljelentés? viccelsz? ugyan már, öregem...

Érted? szóval sorolgatni törvényeket lehet, meg pofázgatni is nekik, de óvatosan tedd ha olyan helyzetbe kerülsz, hacsak valami ügyvédnövendék nem vagy. Vagy esetleg ügyvédcsemete. Minden esetben, messze nem fogsz menni, intézkedő rendőrrel ne nagyon kekeckedj, melegen ajánlom. És jegyezd le azt a telefonszámot ami itt felbukkant, jegyezesd le ismerőseiddel, mert ha minden kötél szakad, ott lehet majd feljelentgetni az ilyen patkányokat - ha a szám tényleg oda csöng ahová posztolja mondta.

Ja, és még egy dolog, te gondolom valami közúti ellenőrzéses többé-kevésbé udvariasabb eljárásokról beszélhetsz, amikor viszont körbevesz három-négy olyan jelvény nélküli majom, elmegy a szökdöshetnéked. Főleg hogy azzal kezdik - ha két tojás van a lábad között és nem hölgy vagy - hogy arccal falhoz állítanak. Bizony, akkoriban NEM volt sem azonosító, sem jelvény sem semmi rajtuk. Valami kék ruhás közegek voltak. mindez 2000 környékén volt. Gondolom azokból lehettek a későbbi REBISZ-esek. Fogalmam sincs, nem is érdekel egyébként.
Azóta sokat nem javult a helyzet, akit akarnak, megszívatnak. Ezért vagyok szkeptikus az ilyen témákban, no meg a 2006-os történések miatt. Ha lehet, mondom, ne szökdöss.


És még egyszer, kizártnak tartom, hogy koppant sörözdoboz az autón és hogy a járőr nem reagált. Akkor hibát vétett volna. Ha a te autódra (még ha távirányítós verdád van, akkor is) - rádobnak egy sörösdobozt, nem hagyod annyiba. Lehet hogy te elkezdesz mindenféle törvényt és paragrafust sorolni, a rendőr inkább alkalmazza azokat. Néha túl nagy buzgalommal, sajnos. Hallottam, hogy Magyarországon bevihetnek az örsre ha nincsenek nálad az irataid. De biztos egy francia vagy holland lányt nem vinnének egy olyan körútra (adatfelvétel, rács mögé, majd grand Budapest Tour) - mint amilyenre barátnőmet vitték, sem akkor, sem most. Csak elmennének vele max, megbizonyosodni, hogy az-e akinek kiadja magát. Egy brit ismerősöm például lefénymásolta útlevelének fényképes részét, azzal járkált. Az volt a meséje, hogy fél hogy ellopják, azért nem az útlevelet magát mutogatta nekik. Sem falhoz nem állították, be sem vitték soha igazoltatás miatt vagy azért mert egy fénymásolt fecnit lobogtatott volna, és az esetleg gyanús lett volna egy rendőrnek. Pedig anno jó ideig Budapesten élt a fickó, az Almássy tér környékén. Kitaláltad (vagy nem) - azért hordta a fénymásolatot, mert nem akarta hogy kiderüljön, hogy nincs tartózkodási engedélye - mert kellett volna legyen, annyit ült Budapesten. Akkor kellett briteknek is, ha jól emlékszek 3 hónapon túli magyarországi tartózkodás esetén, de lehet hogy ez az adat pontatlan.

Tehát még egyszer, ne nagyon kekeckedj, ez még nem az a világ. Még nem.
Azokat a patkányokat pedig nem féltem, majd móresre tanítja őket az Élet. Mert az ilyen dolgok előbb-utóbb visszajönnek ám. Majd számot adnak viselt dolgaikról egyszer. Csakhogy ez kevés vigasz annak aki szenvedő alanya a túkapásnak, sajnos.

pihenő vándor 2009.02.03. 05:13:14

@totya4: a tojásdobálós törvény szégyen. Reszketnek fenn az urak, sehogy sem tudják magukat megszerettetni. Pech.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 06:57:23

basszus
hat az en szomszedomban ne dajdajozzon senki, lehet tv-zni akarok , lehet aludni lehet dugni
qrwaea nem erdekel hogy joskapistanak a 20-ik szuletesnapja van
mennyetek kocsmaba
aki meg nem azt vigyek be
ennyi
egyesek itt alanyi jogon akrnak hamgoskodni ejjel 20-an egy keroban
mennyetek ki az erdobe
bogracsolni
de ha komo;yan nezzuk
igen egy tarsashazban nem megy hogy most szulinap van vagy nevnap es az egesz lepcohaz nem alszik
hat gondolkodjunk mar
kit erdekel, hogyEDE nap van, mikor az egesz csaladomban nincs EDE
de ettol nem alszok es magyar notakat meg piramist es tankcsapdat kell hallgatnom a szmszedbol

Lolita999 2009.02.03. 07:06:24

A hangos házibuliban kötözködni rendőrrel nem szerencsés, pláne kamerázni. Kinek gondolod te magad?!Amúgy a fogva tartás attól még jogellenes szerintem, és felháborító! Ezt megteszik?!
Nem azért, hogy okoskodjak, de ebből lehet tanulni. A rendőr is ember, akár rendőr, akár civil, a tiszteletet megérdemli. Ha telefonon akarod rögzíteni a beszélgetést, azt támadásnak fogja fel és ez lesz a vége. Nem a rendőr védelmében írok, hanem csak az ok-okozati összefüggést vázolom. Ha befejezitek, (vagy lehalkítjátok a zenét, és úgy tesztek, mintha befejeznétek a bulit), nem jobban jártok?
Ma Magyarországon divat kekeckedni, feszültséget szítani? Utána meg siránkozni, hogy mi történt. Nem jobb "normál" állampolgárként élni?

Lolita999 2009.02.03. 07:13:32

@bagoly2: Helyes. Erről van szó.

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2009.02.03. 07:16:06

Drága postíró!

Bevallom, nem olvastam végig az egész sztorit, mert egyszer már megtettem egy másik blogban, ahol újságíró-igazolványról egy szó sem esett, sem rendőrségi előállítóban végzett sanyargatásról, ott még jogot hallgató egyetemista voltál:-)

Én egy dolgot javaslok - annak ellenére hogy neked abszolút nem, a rendőrnek meg alig adok igazat: ha úgy érzed hogy sérelem ért, menj el a katonai ügyészségre és tegyél feljelentést. A személyi szabadság megsértés - főleg hivatalos személyként - nagyon súlyos bűncselekmény, hát akkor ne a közvéleménytől várj igazságot... de az én megérzésem szerint Te csak hangulatot mersz kelteni, a hivatalos utat Te sem mered bevállalni!

Elmondom az én teóriámat: buli volt, szomszédok lehet hogy szóltak nektek, lehet hogy nem, erre nincsenek írott szabályok, végülis kihívták a rendőröket. Mint mondod, az volt a feltűnő, hogy sokáig maradt kint a házigazda, ergo: a rendőröknek nem sikerült két mondatban megértetni vele, hogy mit szeretnének elérni. Ekkor megjelentés Te a színen és tkp beleavatkoztál egy rendőri intézkedésbe... sajnálattal tudatom, hogy a rendőrnek is vannak személyiségi jogai, nem véletlen (de hisz sajtós vagy, tudnod kell) hogy a médiában is kitakarják az arcukat, ha nem adták beleegyezésüket az adásba kerüléshez. Szóval odaokoskodsz Te is, rádszólnak hogy tedd el a kamerádot "kamerád", különben... és nem tetted el, hanem borgőzös emberhez méltóan újabb frontot nyitottál egy intézkedés kellős közepén.

Szerintem az hogy a rendőr azt mondta volna hogy megütött: kamu. Ha ez lenne a helyzet, belemenne egy tortúrába, amiből neki is tudnia kellene, hogy úgysem lesz semmi. Viszont az intézkedés akadályozása éppen elég alap az előállításra, tehát Te voltál az az okostojás, aki a buli végére tetted a pontot azzal, hogy kiprovokáltad az előállításodat. Ezek után a többiek joggal gondolhatták, hogy akar a f.sz a yardon éjszakázni, a Te hülyeséged miatt helyzeti előnybe kerültek a rendőrök. Miután ittas voltál, bármennyi is az előállítás időtartama, felelősek azért, hogy milyen állapotban engednek el. Ha úgy ítéli meg hogy ittasságodnál fogva önveszélyes vagy, addig tart ott, amíg ki nem józanodsz vagy érted nem jönnek. Ám ha igazán kib.szásra ment volna a dolog, mentőt hívnak és bevitetnek a detoxba, ahol némi felárért kapsz egy szivacsot meg a többi "illatos" alkesz (hajléktalan) között egy élménydús éjszakát.


Mondom, ez történt szerintem... de ha mégse, ezt a rendőrök a nem fogják részletesen kommentálni, a szolgálati titok köti őket, max. majd ha eljutsz oda hogy feljelentés (és bulvár-nyilvánosság) lesz a dologból, a sajtószóvivő két mondattal tagad.

Attól hogy minél több fórumon teregeted a verziód, egyrészt attól automatikusan meg nem az lesz az igazság amit te állítasz, másrészt ha mégis: ügyelj arra, hogy korábbi kijelentéseiddel ezek összecsengjenek... tisztelt joghallgató és/vagy sajtos "érinthetetlen":-)

sid2008 2009.02.03. 08:05:10

Igen én is olvastam a másik sztorit akkor is jól kiröhögtelek meg most is.Amugy vidéken lehet hogy szájba lettél volna csapva.

Carnivora (törölt) 2009.02.03. 08:29:32

@hagyma:

Érdekelne, hogy a társaság rendszeresen bulizik é , vagy most kivételesen ünnepeltek-é mondjuk a születésnapját az irigy kispolgári szomszédok meg mindjárt jelentgetnek nehogy jó legyen már ... mintha egy évben egyszer nem lehetne kibírni, ha zajonganak.

Egyébként meg az egész sztori bűzlik, mind az "áldozat", mind a hatóság, és a szomszédok részéről egyaránt...

Az áldozat szerint nem volt semmiféle inzultus a szomszédok szerint sörösdobozokkal dobálták a rendőröket a rendőrök meg az egész akcióval csak magukat járatták le. Nem volt semmi a szokásos kommer beidegződés szerint jártak el amiből ideje lenne kinőniük 2009-et írunk ... ha pedig nyikhaj pöcsök a rendőröket dobálni merészelik másnap reggel nem kellene kiengedni őket mindenféle eljárás nélkül ... -

totya4 2009.02.03. 11:02:13

@Carnivora: "Az áldozat szerint nem volt semmiféle inzultus a szomszédok szerint sörösdobozokkal dobálták a rendőröket a rendőrök meg az egész akcióval csak magukat járatták le."

Van egy kis ellentmondás, mivel a panaszos kertvárosról beszél, amit családi házas övezetnek gondolok, ellenben a "szomszéd" meg társasházról "abban a házban lakó családanya vagyok", ezért is írtam hogy legalább házszám szintjén egyeztessünk, mert lehet hogy két külöböző esetről van szó. Azt is el tudom képzelni hogy ehhez hasonló eset naponta(!) előfordul.

totya4 2009.02.03. 11:04:58

@pihenő vándor: "Nézd, nem szeretnélek megsérteni, de naivitásod megmosolyogtató."

Úgy érted a rendőrökre nem vonatkoznak a törvények? Szerintem ez a felfogás inkább megmosolyogtató.

"Barátnőmet ebéd szünetjében igazoltatták a Móriczon. Pechjére - és ez nagyon nagy hiba volt - nem voltak nála az iratai"

Ha belegondolunk, alapvető ruházaton kívül egyetlen dolognak kell lennie az embernél, ez pedig a személyi azonosításra alkalmas okmány. Ha nem volt a barátnődnél az nem pech, hanem az ő orbitális butasága, ha már gyerekkora óta nem verték belé hogy igazolvány mindig legyen nála. Mivel nem tudta magát igazolni, nem csoda hogy úgymond bevitték. Remélem ebből megtanulta, hogy az igazolvány nem vicc.

"Telefonálásról szó sem volt"

Ez is egy joghézag, hiszen ha valakit azért visznek be mert nincsenek nála az iratai, akkor hadd hívhasson már fel olyat aki odaviszi az iratait.

"...behozták. Megnézték az iratait, és csak annyit mondták, hogy szerencséje van, hogy rendben vannak az iratai. És elmentek. Namármost, világos hogy azok a patkányok meg akarták leckéztetni, ez nyilvánvaló volt"

Nem tudom a "patkányok" hogy kerülnek ide, a rendőrökre is törvények, szabályok vonatkoznak. Ha valaki nem tudja magát igazolni, akkor az magára vessen, attól hogy a munkáját végzi az nem "patkány", mint írtam ez esetben inkább a barátnőd volt a hunyó.

"Érted? szóval sorolgatni törvényeket lehet, meg pofázgatni is nekik, de óvatosan tedd ha olyan helyzetbe kerülsz, hacsak valami ügyvédnövendék nem vagy"

A fenti példád nem erről szól, hanem arról hogy nem volt szig.

"Minden esetben, messze nem fogsz menni, intézkedő rendőrrel ne nagyon kekeckedj, melegen ajánlom."

Én amúgy sem szoktam kekeckedni. De mint mondtam a rendőr adatait jogom van elkérni, ha nem adja meg, onnantól kezdve ő nem rendőr, tehát magára vessen.
Persze ez nem azt jelenti hogy az adatait minden esetben elkérem, csak akkor, ha olyan kedvem van, úgy ítélem meg... de ezt fentebb soroltam.

"Tehát még egyszer, ne nagyon kekeckedj, ez még nem az a világ"

Kösz a figyelmeztetést, de a törvény nem kekeckedés. Ha szerinted nincs jogom a törvény értelmében hogy a rendőr azonosító adatait elkérjem, akkor neki sincs joga engem igazoltatni. :)

thorpe (törölt) 2009.02.03. 11:12:18

@Silly: hát én ilyen rosszfajta vagyok, útálom is magamat. Nálad meg nomen est omen, ez van.

thorpe (törölt) 2009.02.03. 11:13:34

@totya4: jó esetben ott van az egyenruhán a mellényzsebnél az azonosító és a jelvény.

thorpe (törölt) 2009.02.03. 11:14:36

@mm76: A te verziód valóban reálisabb.

pihenő vándor 2009.02.03. 15:19:05

@totya4: mellébeszélsz, mert félrértesz. Egy szóval sem azt mondom, hogy a rendőröke nem vonatkozik a törvény.
Szerinted hogy lehet az, hogy Budáról elindulva, budai úticéllal Örs vezér tere érintésével jut el egy rendőr? neked is kb hasonló a logikád, mint nekik.
Az orbitális butasággal erősen fogalmazol. Megtörtént az, hogy az iratait elfelejtette magával vinni. Persze, nagy hiba volt. Majd ha valaha igazoltatnak és neadj' isten akkor jössz rá hogy irataid nincsenek nálad, jusson esedbe az "orbitális butaság" terminus. Úgy néz ki, még azt gondolod magadról is és a környezetedről is, hogy hiba nem csúszik be, mert - csak te tudod miért nem. Ritka jó világban élhetsz :) csak éppen párhuzamos a valósággal.
A telefonálás sem joghézag volt. Itt teljesen félreértetted az egészet. Egyszerűen arról volt szó, hogy meg akarták leckéztetni, rá akartak ijeszteni. Sikerült, gratulálunk.
Egyébként komolyan kétlem hogy Magyarországon élsz. Ha igen, nagyon fent lehesz a fellegekben.
A történetben egyértelműen hibázott a lány. De hogy visszaéltek hatalmukkal a rendőrök, kétségtelen. Majd ha valaha veled vagy valakiddel ilyesmi történik, ne felejtsd el mantrázni, hogy orbtális baromság, és hogy a rendőrenek mindig igaza van és hogy a rendőr sosem hibázik, sosem él vissza hatalmával. Könnyebb lesz úgy, és még patkánynak sem fogod az intézkedőket becézni utána.

"Érted? szóval sorolgatni törvényeket lehet, meg pofázgatni is nekik, de óvatosan tedd ha olyan helyzetbe kerülsz, hacsak valami ügyvédnövendék nem vagy"

A fenti példád nem erről szól, hanem arról hogy nem volt szig. - melegen ajánlom, ha mégis rács mögé kerülsz, de úgy érzed, hogy nem kellett volna, mantrázgassad a törvényeket, biztos hasraborulnak majd előtted és felnyalják majd a padlót az utcáig, mielőtt kimennél az utcára. Egyébként csak arra buztítalak, hogy ne álljon neked fennebb. Csak amiután elengedtek.

Meddő egy eszmecsere ez egyébként, én a valóságról számolok be, megtörtént esetet írok le, te meg az ideális helyzetet vázolsz. Terepen kicsit más a valóság, törvényi keretektől függetlenül. Tudjuk milyen kellene legyen, de azt is tapasztaljuk, hogy nem olyan, mint ahogy a nagykönyvben leírták.
Amiről te beszélsz, kb úgy hívják: utópia.

totya4 2009.02.03. 15:43:59

@pihenő vándor: Szerintem meg te élsz a fellegekben. Fel kell fogni, - akkor is ha nőből van valaki - hogy az igazolvány fontos, azt KÖTELES vagy magadnál tartani. Nincs olyan hogy elfelejted. Ha a lakáskulcsot elfelejted, akkor a előfordulhat hogy küszöbön alszol, és ezt nem tudod a rendőrökre kenni. Kevesebb rúzst meg óvszert kell abba a pici női táskába pakolni, és rögtön lesz hely az igazolványnak is. Főleg hogy újabban az csak egy lapocska. A bankkártya pl. hol van? Az is kb. akkora. A pénztárca? Mellesleg kis valószínűségszámítás, annak az esélye, hogy az életed során 1x elfelejted magaddal vinni a szig-t, és az hogy pont akkor igazoltassanak, annak az esélye nulla. Azért írtam hogy biztos nem egyedi esetről volt szó hogy a barátnőd otthon "felejtette", tehát megérdemelte amit kapott, és remélhetőleg tanult belőle.

A barátnőd is olvassa amúgy ezt, hogy ilyen értelmetlen mellébeszéléssel akarsz kiállni mellette?

"Meddő egy eszmecsere ez egyébként, én a valóságról számolok be, megtörtént esetet írok le, te meg az ideális helyzetet vázolsz."

Egy esetet ami érthető, amiben én kifogásolnivalót nem láttam (a telefonálást kivéve). Mitől lesz ez ideális? Magad se tudod mit beszélsz azt hiszem :)

2009.02.03. 18:07:56

Azért lenne néhány kérdésem a levélíró " újságíróhoz".

Hogyan értékelné az általa leírt történetet, ha nem ő írta volna, hanam pl. Kanalas Dzsugasvili Mohamed Csaocsing Izidor?
No, az biztos, hogy tizedannyi részvét kommentet nem kapott volna, bár a rendőrök akkor is hülyék, de mégse ennyire.
A megkülönböztetés egyébként ebben nyilvánul meg, nem a miskolci helyzet értékelő tájékoztatóban.
/ A seggfejek most azért vinnyognak, mert végre nagy nyilvánosság előtt kimondta valaki - aki számít -, hogy a tündibündi, cukiságos kisebbségpolitikájuk egy rakás szar. A rózsaszin , masnis dobozból bicskás, bunkósbotos krampuszok bujnak elő/

Másik kérdésem, hol van a világon olyan rendőrség, amelyik a politikusok napi baromságain túl az állampolgárok aktuális, egymásnak ellentmondó elvárásainak is meg tudnak feleli?

Szóval firkászkám, hiába próbálnak a te kis fejecskédbe újabbnál újabb szoftvereket tölteni, ha a procid egy ezer éves 0.000 szériás klón!
Na,ez nemcsak rád vonatkozik, akinek ez nem inge ne vegye magára, de a többi meg öltözzön föl.

A te történetedben semmi kádári nincsen, az nagyon is mai. Kádár idejében ebből egy sor nem jelent volna meg sehol, bár akkor még nem volt internet.
Kádár idejében, ha felmutatod az " Én is a Putyilov gyárban dolgozok " igazolványodat, akkor a rendőr vagy elenged, vagy másnap áthelyezik.

Némi undorral kell konstatálnom, hogy a , ha jogsértésen érnek áztasd el az intézkedő rendőrt mentalitás , már egészen az orsz. képviselőkig terjed.
Ez korábban csak az általam maszületett hófehér bárányka néven nevezett csoport tagjaira volt jellemző.
Úgy tűnik ez az asszimiláció útja.
Hányinger!

Szondi két apró tesztje 2009.02.03. 18:31:13

A szomszédban lakik egy 80 fölötti majdnemsüket néni. Félelmetes hangerőn hallgatja (hallgatjuk) a TV-jét. Sajnos a bioritmusa is össze van kócolódva: néha hajnali 4-ig, néha hajnali 4-től nyomatja az rtltv2klubot. Átkopognék de úgysem hallja a TV-től.
Kérdés, hogy mit tehetek. Kihívjam a XIII. kerületieket? De mi van, ha nincs a néninek sajtóigazolványa? Vagy ha felveszem az intézkedést a mobilommal, elérhetem, hogy legalább engem elvigyenek valami csendes helyre?
Vagy fizessem be a nénit egy füredi vendégházba? (elképzelem, amint telefonon egyeztetnek... :D)

catica 2009.02.03. 18:57:02

@totya4: Szerinted a rendőrökre is vonatkoznak a törvények Magyarországon??
Ezt nem gondolod komolyan! Te hol élsz?
Százával lehetne a sztorikat sorolni a különböző visszaélésekről.
A Gergényit kitüntették okt.26.-a után,te idióta! És azóta se ítéltek el egy rohadt rendőr csicskát se.
Utalnék itt a korábbi bejegyzésekre: nagyon sok itt a fizetett kommentező!

cso zsi 2009.02.03. 19:19:38

@catica:
Tényleg el kéne menned egy demokráciába.
Mint olvashattad, vannak itt egypáran, akik ismerik a nyugati típusú rendőrség munkásságát.
Ausztriában az autópályások épp úgy csesztetik a magyart, mintha itthon lennénk.
Németországban csak azt, aki a kamera látóterében (sűrűn van a pályán) veszélyes helyzetet idéz elő.
Hollandiában még a megtalált autód miatt is kishíján rádtörik az ajtót, viszont, ha nem vagy sáros, úriemberként viselkednek veled.
Usákiában érdemes azt tenni, amit mond, mert hamar kiugrik a stukker a táskájából.
Hőbörögni mindegyik helyen lehet, csak roppantul nem érdemes.
És még itt van rendőrállam... ugyanmár.

pihenő vándor 2009.02.03. 21:36:04

@catica: hagyjad, legalább van fogalmunk milyen kellene legyen :)

pihenő vándor 2009.02.03. 21:37:21

@catica: az utolsó totyás kommentedről szólt :)

catica 2009.02.03. 21:48:17

@pihenő vándor: :))
Nagyon sajnálom, ami veled és a barátnőddel történt, sajnos a helyzet nemhogy javult volna, de napról napra rosszabb!
Azt nem értem, ezek után minek maradtatok itt??
Nemsokára én is tiplizek, már nem bírom...

pihenő vándor 2009.02.03. 21:58:09

@catica: azért vagyunk még itt, mert begcsódöltünk, és pár számlát még ki kell egyenlítsünk. Utána meglátjuk.
Ne menj sehova, próbálj meg otthon (itthon) maradni, vakarózz kitartóan, ne hagyd a tetveket uralkodni. Ugyanazt fogom én is csinálni, csak otthon.
Számolj azzal, hogy jobb nem lesz. És akkor majd jó lesz, ha változás lesz - jófele.

catica 2009.02.03. 22:13:48

Áááá, nézz körül csak itt a blogon, amíg ilyen totya4,cso zsi, meg efféle rendszer bérencekkel van tele ez az ország, addig normális becsületes embernek itt helye nincs. Én lépek, szopassanak olyat aki hagyja! Akinek van egy csöpp ezse tiplizik!!

KeyserSoze 2009.02.03. 23:48:50

Nem olvasom végig, de ez: bit.ly/YtWs a témába vág. A cikk szerint Angliában a zsarufotózás a jövő hónaptól sokkal rosszabbul is elsülhet: terrorizmus vádja és 10 év a rács mögött.

cso zsi 2009.02.03. 23:52:15

@catica:
Jó nagy tévedésben élsz.
Van, aki már tesz/tett azért, hogy ne kelljen ilyen idióták közt élni.
Már tudom, milyen az, amikor nyugodtan lehet aludni, mert kizárt, hogy zajongjon a szomszéd.
Este 9 után Amszterdamban is rászólnak az emberre, hogy vegyen vissza, a következőnél egyenruhás szól, azt meg ne akarjam.
Egy magát újságírónak tartó, és a netet teleszemetelő f*szkalap miatt ne másokat hibáztass.
Mint mondották: "el lehet menni"
Szólt időben.
Állítólag 20 éve itt más világ van.
Ja, hogy az első elnök egy szavával sérthetetlenné tette az összes (pártfüggetlenül) képviselőt, és gyakorlatilag a bíróság, a rendőrség szervezetileg ugyanaz maradt (az állomány többszörösen lecserélődött). Majd később, amikor megint "ellenzéki" vezető került az ország élére, csak annyi volt a különbség, hogy abban a négy évben nem volt tüntetés.
Persze akkor a baloldalnak "kuss" volt, bármit akartak, az nem volt jó. (de amikor ezek találták ki ugyanazt, akkor már igen) :)))
Szép estét, és nyugalmas éjszakát neked is.

thorpe (törölt) 2009.02.04. 09:51:06

@catica: hogyhogy kihagytál a felsorolásból, paranoid galambom? Ma megyek beváltani a csekkemet!

Tudod, az a félelmetes benned, hogy te mindezeket tényleg elhiszed. Szívesen általánosítasz, hogy az én fajtám, meg mi minden van miattunk, akik nem látjuk kegyetlen nagy világosságodat - pedig ha kicsit ismernéd az embereket, de legalább önmagad, rájöhetnél, hogy, ha már általánosítunk, a hithű nácik, kommunisták, dzsihádisták, stb. mindig azokból az emberekből lesznek, akik hozzád hasonló lelkesedéssel szenvednek a saját életüktől (a dolgoktól, úgymond, im-ígyen kivetítve), s a megvilágosodás erejével találják meg az ellenséget a hívó szóra.

Ezért sajnállak téged. Gondolod, ha elmész, majd másként lesz?

A véleményem erről az országról nekem is lesújtó, de az emberek mindenütt egyformák, s ha itt nem tudsz békében meglenni, máshol se fogsz.

catica 2009.02.04. 13:00:57

@thorpe: Köszönöm nektek, óóó Szent bölcsesség ismerői!!
Szóval, az aki nem hagyja hogy a rend büszke őrei tisztességében megalázzák (messze nem a cikkben szereplőre gondolok)és ez ellen szót emel azt hívják nácinak?? Vagy kommunistának??
Vagy dzsihádistának??
Jaaj, most úgy összezavarodtam...

Most ki vezérel tovább göröngyös utamon?
Óóó Szent tanító!!!

Megláttam a fényt: "az emberek mindenütt egyformák", akkor te most nem általánosítasz?? Akkor van jó, meg rossz náci??
Biztos én vagyok a rossz, te meg a jó!

Hát peeerszee......

thorpe (törölt) 2009.02.04. 13:37:26

@catica: nem a cikkről írtam, hanem rólad (tudom, nem szép dolog, de a net már csak ilyen). Azt írtam, hogy nincs értelmed bármit megérteni. Nem is értetted meg.

A dualista világkép a tiéd, én nem tartom se jónak se rossznak magam, téged se, a világot te nem tudod elképzelni másként - mint azt megjegyzésed is bizonyítja. Korlátozó korlátoltság.

(Az emberek egyformasága meg biológiai tények, nem általánosítás, megkérdőjelezni nem épp polgári szokás.)

catica 2009.02.04. 14:06:45

Bolodogok a lelki szegények....
Drága barátom, csúnyán elbántak veled az égiek, de talán te vagy a szerencsés.
Nem adatott meg neked a tisztánlátás terhe, ellenben bőségesen felvérteztek szüklátókörüséggel. Képtelen vagy kitörni szocializációd falai közül.
Béke veled szerencsés tudatlan!

malacful 2009.02.04. 15:27:36

cso zsi,
jo, hogy te otthon maradtal, szeretett kormanyoddal, csak akkor sajnallak majd, amikor elkezdesz kukazni, hogy ne halj ehen, mert a politikusaid mindent kitalicskaztak kulfoldre es bedontottek ezt a szomoru, lezullott orszagot. Azert amit a kulfoldi rendoresegektol irsz, az nagy hulyeseg.

malacful 2009.02.04. 15:31:15

"Ezért sajnállak téged. Gondolod, ha elmész, majd másként lesz?"

hat persze! ez a kerdes komoly volt amugy? : )

malacful 2009.02.04. 15:41:02

"Ha belegondolunk, alapvető ruházaton kívül egyetlen dolognak kell lennie az embernél, ez pedig a személyi azonosításra alkalmas okmány."

ha kulfoldi a baratno, honnan tudja, hogy igazolvany nelkul ne menjen sehova? Ha felnott egy szabad orszagban, ahol soha nem kellett, hogy legyen nala? Es naivan nem tudta, hogy Magyarorszag az Eszak Szudan?

pihenő vándor 2009.02.04. 18:07:06

@malacful: Nem szabad országban nőtt fel, sajnos.

A kérdés nem is az volt, hogy hibázott-e vagy nem. Persze hogy hibázott.

A kérdés lényegében az volt, hogy azok a rendőrök visszaéltek-e a hatalmukkal. Persze hogy visszaéltek.

malacful 2009.02.04. 19:04:08

"A kérdés nem is az volt, hogy hibázott-e vagy nem. Persze hogy hibázott."
Mar ne haragudj, de nem neveznem hibanak azt, ha valakinel nincs igazolvany. Egy normalis orszagban normalisan ki-belelegzo, senkinek sem arto allampolgart ugyanis nem igazoltathatnak az utcan fenyes nappal. Erre a rendornek nincs joga.

cso zsi 2009.02.04. 19:14:48

@malacful:
Biztos hülyeség, elvégre velük tapasztaltam meg.
A magyarországiakkal meg pár közlekedési afféron kívül nem volt dolgom.
Cimborámnak volt, ő még az átkosban járt focimeccsekre, mindig elverték.
A katonatiszt apja meg leápolta valami csodakenőccsel, hogy másnap ne legyen nyoma, és ki tudja mosni a balhékból.
Már csak azt magyaráznád meg, hogy melyik az én szeretett kormányom.
Ha jól értem, te tudod, míg én a demokrácia 20 éve alatt nem találkoztam Magyarországon szeretnivaló kormánnyal.

malacful 2009.02.04. 19:30:17

te vedted a rendort cso zsi.
Amerikaban, ha egy rendort ezt mind megcsinalja valakivel, ami itt a panaszossal tortent, masnapra mar az asztalat se talalja, ha eljut addig a deaktivalt kartyajaval.

szgyula 2009.02.05. 08:57:19

Malacfül: Ez az. Amerikában van elég sok ember, aki azt vallja, hogy áldozat nélkül bűn sincs. Márpedig ha a barátnőnél nincs személyi, attól még senkinek nem esett kára. Akkor viszont bűnt sem követett el. Ez mintha kicsit eldugva, de benne lenne a magyar jogban is, amikor társadalmi veszélyességhez kötik a bűnt...

2009.02.05. 11:59:50

@malacful: "...Magyarorszag az Eszak Szudan..."

Szerencsére legalább nem Bronx vagy Dél-Philadelphia...

totya4 2009.02.05. 13:33:55

@malacful: "ha kulfoldi a baratno, honnan tudja, hogy igazolvany nelkul ne menjen sehova? Ha felnott egy szabad orszagban, ahol soha nem kellett, hogy legyen nala? Es naivan nem tudta, hogy Magyarorszag az Eszak Szudan?"

Tételezzük fel hogy az említett barátnő normális, azaz nem debil. Ez esetben tudnia kell, hogy minden országban más szabályok vonatkoznak az emberekre. Tehát ha valaki ellátogat egy másik országba (a példánál egyébként itt dolgozott - tehát tudott róla csak elfelejtette a szükséges iratot...) akkor muszáj annak legalapvetőbb törvényeivel megismerkednie. Ha nem - magára vessen. Teszem azt van olyan ország ahol ha szívsz egy kis füvet, a rendőr még viccelődik is hogy milyen aromájú, máshol meg szó nélkül felkötnek. Itt például templomba mész, imádkozol Jézushoz, máshol ezért esetleg megköveznek. Lehetne sorolni. Végkövetkeztetés, aki úgy utazik el egy másik országba hogy nem tájékozódik előtte hogy ott mire ügyeljen, akkor az debil.

@pihenő vándor:

"A kérdés lényegében az volt, hogy azok a rendőrök visszaéltek-e a hatalmukkal. Persze hogy visszaéltek. "

Még mindig nem derült ki hogy miért és mivel éltek volna vissza. Mellesleg azért jöttem mert irtál nekem hogy olvassam el a bnőd verzióját. Hát sehol nem látom :) Mellesleg ha nem pontosan adtad elő bnőd sztriját, akkor a rá kapott válasz sem lehet pontos... :)

Fentebb valami katicácska rendszer-bérencnek nevez. Gondolom akik emlékeznek korábbi hsz-eimre azok fetrengenek a röhögéstől. De nem kell olyan messzire menni, ebben a témában is javasoltam a rendőrök audio/video rögzítő berendezéssel való felszerelését, ez vajon kinek az érdekeit szolgálja? :) A törvények pedig a rendőrökre is vonatkoznak, ez tény.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.02.05. 15:38:29

@0xFFFF: azér' fotobolt. mert nem jönnek ki.

malacful 2009.02.05. 16:32:09

"Ez esetben tudnia kell, hogy minden országban más szabályok vonatkoznak az emberekre."
ez esetben bevalljuk (Te), hogy Magyarorszag nem az aminek latni szeretnenk, egy demokratikus es szabad orszag, hanem egy durva az emberi jogokat paros labbal tipro rendorallam, ahol OK NELKUL lehet igazoltatni embereket. Lehet, hogy ugy nottunk fel, hogy lepten-nyomon igazoltathattak 20 evvel ezelottig bezarolag, de azt hittem az a minimum, hogy elvarjuk es megkoveteljuk, hogy a rendor rank mosolyogjon az utcan ha szembe megyunk vele, es ne ba$tasson, mint egy utolso bunko nemiszerv egy sotet diktaturaban. Mint teszik ezt Bronxban vagy Dél-Philadelphiaban, mosolyognak es elore koszonnek.
Ha pedig elfogadjuk es ekkora hisztit vagunk ki abbol ha valakinek meglepetes ha rendor igazoltat, akkor megerdemeljuk, hogy Europa legremenytelenebb es ostobabb orszagaban eljunk.

totya4 2009.02.05. 18:31:47

@malacful: Valami oka biztos volt az igazoltatásnak, mert dolgozni senki sem szeret, ha nem muszáj :) Az igazoltatásos történet akkor lett volna érdekes, ha nála van az igazolványa, de a rendőr erre azt mondja hogy nincs nála, és az igazolványt zsebreteszi, majd beviszi a polgárt. Na ekkor lett volna egy utolsó bunkó nemi szerv.

malacful 2009.02.05. 19:28:50

"Valami oka biztos volt az igazoltatásnak, mert dolgozni senki sem szeret, ha nem muszáj :)"

ki es belelegzett? folyamatosan nott a haja a fejen?

Sics68 2009.02.06. 05:56:11

Üdv!

> Pénteken este elmentem egy ismerős házibulijába.
> egy budapesti kerület kertvárosi részében.
> Hajnali kettő után nem sokkal becsöngettek a rendőrök.
> A házigazda kiment beszélni velük.
> a beszélgetés elhúzódott, kinéztem, hogy mi történik.
> Kint már ketten győzködték a rendőröket, hogy lejjebb
> vesszük a hangerőt, nem lesz probléma.


+ syntaxerror.blog.hu/2009/01/31/magyarorszag_game_over_1

A két történet néhány ponton nem egészen egyezik...

***

Ha hajnal kettőkor valaki bulizik akár társasházban akár "kertvárosban" és másokat zavar a hangoskodásával, akkor az szerintem mélyen kussoljon és ne a "jogairól" pofázzon. Alapvetően azt tartom, hogy jogai annak vannak, aki a kötelességeit is betartja - tik meg feltűnően megszegtétek az emberi együttélés alapvető normáit, a társasház házirendjét és valszeg a vonatkozó történyt/önkormányzati rendeletet is. ( Törvényt a saját leírásotok alapján is szegtetek, hülyegyerekek...)

Ja, hogy mit. Lépjünk túl a csendháborításon - az nyilvánvalóan megvolt. A második pont: ellenszegülés a rendőri intézkedésnek. Merhogy a rendőrnek van olyanja. Hogy joga, Mármint intézkedni. Ez történik akkor, amikor integet az autósnak,hogy álljon meg. Meg amikor elhajtja az aluljáróban áruló valakit. Intézkedés az igazoltatás is. Naszóval: intézkedéskor az állampolgár köteles azt tenni, amit a rendőr mond. OK, nem kell sem beleugornia a Dunába vagy mást belelökni - de épeszű ember számára nyilvánvalóak azok a határok, amiket nem léphet át a rendőr utasítása. Itten az volt a rendőr utasítása, hogy kussoltassátok el a zenét.

Megtettétek? Nem, hanem elkezdtetek alkudozni, hogy nem kapcsoljátok ki. Hülyegyerek, ettől a ponttól fogva indokolt az előállításotok - nem teljesítettétek a rendőr utasítását vagyis ellenálltatok az intézkedésének. Feltehető hogy nem erővel álltatok ellen, csak "paszívan" - így gumibot, testi kényszer (verés), őrkutya, sokkoló, gázspray, stb. nem játszott, ha jól értem még csak meg se bilincseltek ... csak simán bevittek az őrsre. "Előállítottak."

Ennek megvannak a maga szabályai - amik nem tudom mennyire voltak betartva (lepípírozás) ... ugye itten csak az egyik fél álláspontját ösmerjük, jó volna hallani a másik fél történetét is...

Sörösdoboz-dobálás: ezügyben is...

Minden esetre az előállításon kívül más nem esett, valszeg a bulizós hülyegyerkekek is beszéltek hülyeséget, és meglehet, az intézkedő közegek is. Mire az egészből jegyzőkönyv lett, csak előállítás szerepelt benne, amire volt megfelelő oka a rendőrnek. Ennyi.

Ezen szenvedhettek, de sajnálni nem bírlak benneteket - ebben a konkrét ügyben én inkább a rendőröknek adok igazat.

( Okt.23-a kapcsán viszont előbb leszerelve majd pedig sitten szeretném látni a törvénytelenségeket elkövető egyenruhásokat és parancsnokaikat is - de az egy másik eset. Valaki ne akarjon már párhuzamot vonni a saját részeg duhajkodása és az azt megfékező, a normális viselkedés kereteit túl nem lépő rendőri intézkedés között és aközött, amikor vétlen embereket vernek véresre ill. okoznak nekik maradandó fogytékosságot ... )

***

Hogy a rendőr mindenben törvényesen és helyesen járt-e el? Ez első ránézésre kétséges. De ezek apróságok - és ezúttal nem lett következményük, nem vertek meg senkit és meg sem vádoltak senkit igaztalanul.

Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy nem a rendőrök kezdték el a "játékszabályok" megszegését - és amikor a törvények és normák megszegői virnyékolnak, hogy rendőri erőszak, túlkapás és rendőrállam, akkor őket valahogy kurvára nem tudom sajnálni.

Az is nyilvánvaló, hogy a rendőrök nem azért mentek ki oda, mert nem volt jobb dolguk, hanem mert valaki kihívta őket ... aki megint csak valszeg nem jókedvében kérte a rendőrség segítségét.

***

Akció fényképezése: ezügyben ha jól rémlik, az a szabály, hogy az intézkedő rendőr fényképezhető ( lévén ilyenkor nem magánemberként hanem közszereplőként intézkedik) viszont nem hozható nyilávnosságra olyan részletességű/képélességű felvétel, amiről aztán az illető rendőr beazonosítható. Persze itt a rendőri állomány se nagyon tudja hogy pontosan mi is a szabály...

( Tényleg, ha a rendőr nem fényképezhető, akkor engem miért vehet a köztéri kamera, vagy a bolt biztonsági kamerája... vagy mi van, ha ezek az eszközök véletlenül épp egy intézkedő rendőrt kapnak le ? )

Amúgy meg: szerintem az volna a követendő és előremutató megoldás, ha minden rendőri intézkedésről kép- és hangfelvétel is készülne. Egyértelművé tenné ugyanis, hogy pontosan mi is történt, ki mit mondott/csinált stb. Sokat lendítene az intézkedés kulturáltságán is, meg segítene a korrupció ellenes harcban ... és persze az intézkedésnek ellenálló delikventek kiszűrését ill. ténykedésük bizonyítását is leegyszerüsítené.

***

Malacfül meg a személyi igazolvány: jelenleg is több tízezer embert keres a rendőrség. Van köztük több ezer, aki nem vonult be a börtönbe hogy letöltse ott a már jogerős büntetését. Vannak akiket bűncselekmények elkövetése miatt köröznek. Vannak akik adósságok/APEH elől bújkálnak, vannak otthonukból lelépett és jelenleg az utcán strichelő/drogozó kiskorúak.

Mindezen népség előkerítésének eléggé "jó" módja a szimpla utcai igazoltatás. Olcsó és egyszerű - olcsóbb és egyszerűbb, mint rendőrjárőrt küldeni hajnalonként az illető lakásába/bejelentett lakcímére, ahol meglehet, hogy tényleg évek óta nem is járt, vagy nyomozóknak koslatni végig az illető ismeretségi körét hátha valaki tudja/elmondja hol van... időnként megismételve ezt az egész procedúrát.

Hát inkább igazoltasson a rendőr, mintsem az én adómat erre a fenti hülyeségre bassza el. Különösen amíg olyan a helyzet, hogy a legfontosabb rendőri feladatok ellátására is alig jut elegendő "erőforrás".

Franc akarja a rendőrséget védeni - amit egy bizonyos okt 23-án műveltek az megbocsáthatatlan, mint ahogy az is, ahogy a történteket utóbb eltussolta az igazságszolgáltatás ... - , de ez egy másik eset, és ezügyben ez a véleményem.

bye
Sics

nyekk 2009.02.06. 09:35:15

El tudom képzelni a nagyarcú társaságot (a blog írójának még sajtó igazolványa is van. Az ám, nem akárki!) mikor beszól neki a "kis köcsög zsaru". Képzelem milyen együttműködően, korrekten, udvariasan válaszolgattak a rendőrnek. Az ilyen éjjel kettőkor randalírozó, - a környékbeli több ezer ember, kisgyerek, reggel korán munkába induló -pihenésére, nyugalmára magas ívben szaró társaság el kellett volna koptatni egy két gumibotot is. Mellesleg a 80-as évek "rendőrbrutalitásáról": akoriban egy éjjel fiatalon vagy tízen éjjel kettőkor tökrészegen üvöltöttünk az utcán. Rendőr felszólított, hogy azonnal hagyjuk abba. Egyik haverom:...büdös zsaru, húzzál el a jók...stb. Rendőr gumibot felé nyúlkál, mi:..."drága rendőr elvtárs! Látja, hogy tök részegen nem tudja mitbeszél a haver..." És persze ami fő, abba hagytuk a randalírozást, és havert is kussoltattuk. Rendőr... " na húzzanak el!... vezényszavára csendben el is húztunk. Ennyi az egész titka. Akkor is, most is.

akira2 2009.02.06. 11:30:40

@nyekk:

...és Veled is egyetértek. Aki este 10 után hangoskodik, aztán később alkudozik/arcoskodik a rendőrrel, az ne csodálkozzon, ha beviszik...

Ha az én szomszédom nem állna le hajnali 2-kor a bulizásról, én is ragaszkodnék hozzá, hogy vigye be éjszakára a rendőr... Csupán a nyugalmam érdekében...

Szerencsére az én szomszédaim nem tesznek ilyet, jóban is vagyunk... :)

malacful 2009.02.06. 16:51:20

"Mindezen népség előkerítésének eléggé "jó" módja a szimpla utcai igazoltatás. "
egyaltalan nem az. A demokracia lenyege nem az, hogy ha jo modszernek is tunik artatlan embereket zaklatni valamilyen szempontbol, akkor sem tesszuk, mert a rendszer oertuk van. (Ezt jogaszkent te jobban tudod) A hatekonysaga meg kb. olyan mintha az ellopott kocsimat ugy akarnam megkeresni, hogy elindulnek az orszag vagy Europa legdelekeletibb utcajarol es vegigjarnam az osszeset Norvegiaig. A hatekonysaga 0, de elvileg esely van ra. Tehat az igazoltatas semmire nem jo, csak arra, hogy feljunk, hogy 2 taho ok nelkul elvihessen a vilag vegere es egjen a pofank, hogy ilyen sotet orszagban elunk.

Té, mint Tamás 2009.02.06. 16:59:11

@malacful: "Tehat az igazoltatas semmire nem jo, csak arra, hogy feljunk, hogy 2 taho ok nelkul elvihessen a vilag vegere es egjen a pofank, hogy ilyen sotet orszagban elunk."


Érdekes, én még sosem féltem attól, hogy igazoltatnak. Te rettegve lépsz ki az utcára?

thorpe (törölt) 2009.02.06. 17:12:39

@malacful: de tényleg jó mód, nem tudok statisztikát mondani, szerintem nincs is, de tény, hogy nagyon sok körözött kerül elő szimpla utcai vagy szórakozóhelyi igazoltatások révén.

malacful 2009.02.06. 18:45:50

"Érdekes, én még sosem féltem attól, hogy igazoltatnak. Te rettegve lépsz ki az utcára? "

nem az utcara lepek ki felve, de ha rendort latok, az sokkal inkabb aggaszt, mint biztonsaggal tolt el. Azzal a szemlelettel, hogy barmikor igazoltathat, nem ertem van, es torvenyen felul all a szememben. Ez nem a rendor hibaja, hanem a rendszeré.

"de tényleg jó mód, nem tudok statisztikát mondani, szerintem nincs is, de tény, hogy nagyon sok körözött kerül elő szimpla utcai vagy szórakozóhelyi igazoltatások révén. "

Mas a celzott igazoltatas, egy adott helyen es idopontban/napszakban mint a tok haszontalan, ami a leirt tortenetben is szerepel. Ha artalmatlannak tuno kulfoldi bunozo not kerestek a Moriczon mert arra utalt minden nyom, hogy arra jarjht, akkor en tevedtem.

thorpe (törölt) 2009.02.06. 19:09:09

@malacful: minap volt a retekklubbon a Blöff c. klasszikus, abban mondta Tony, hogy "Sose becsüld alá a hülyeség hatalmát."

Ezzel azt akarom mondani, hogy a körözött bűnözők nagy része nem egy akadémikus, és meglepően sokat kapnak el lényegében véletlenül (pedig ha otthon maradnának a seggükön). Emlékszem, október 23-án is több csalás meg egyebek miatt körözött "forradalmár" is előkerült a pesti igazoltatások során.

Ettől még én se értem, minek kellett városnéző körutazásra vinni szegény külföldi csajt.

malacful 2009.02.06. 22:43:21

thorpe akkor mar olyan kozel van a velemenyunk, hogy lassan jobban egyetertek veled mint magammal : )

catica 2009.02.06. 23:01:57

Amikor a "rendszerváltás" után szüleimmel külföldre autóztunk, a határ közelében mindannyiunknak bizonyos fokú diszkomfort érzése támadt... gyenge gyomor szorítás, némi aggodalom, feszültség stb...

Ez a kényelmetlenség a korábbi évek nyoma volt, amikor valódi tortúrát jelentett egy-egy határátkelés.

Amikor a rendőr "véletlenszerüen" igazoltat, ugyanezt a stresszt éli át az az ember akiben ezek az igazoltatások a 80-as években még, jogosan, mély félelmet ébresztettek.

Ezzel a pszichés félelemkeltéssel manapság is rendszeresen él a hatóság, ez váltja ki sokakban az ellen reakciót.
Azok az iskolázatlan, többségében rosszindulatú "katonák", akik a külonböző fegyveres testületeknél szolgálnak, bizony ha nem is tanulták, tudják mi az, de határozottan élvezik az igazolatatott kiszolgáltatottságát!
Valódi demokráciában ez elképzelhetelen! Az intézkedés országonként változhat, de lelki terror, csak itthon, esetleg a ruszkiknál van!

Ez a kibaszott nagy különbség....

thorpe (törölt) 2009.02.07. 07:42:00

@catica: szívem, a te gyomrodban sok minden mozog, nemcsak a fene nagy terror árnyéka.

catica 2009.02.07. 13:51:08

Tisztelt thorpe úr!
Engedje meg hogy hálás köszönetünket fejezzük ki, alkotói munkássága eme legújabb, minden személyeskedést nélkülöző színvonalas hozzászólása kapcsán. Ismét tanúbizonyságát adta pallérozott elméje sokszínüségének!

Egyúttal reményünket fejezzük ki, hogy kérlelhetetlen vaslogikája még sokáig szolgálja kis közösségünket!

Gratulálunk!!
Ön nyert!

totya4 2009.02.07. 14:09:24

@catica: Szerintem is a te személyes problémád ha félsz a rendőrtől. Persze ez nem feltétlenül a te hibád, ha engem annó ok nélkül szarrá vertek volna párszor, azt hiszem én is behugyoznék már csak akkor is ha meglátnék egy rendőrt. Én viszont ha most meglátok egy rendőrt arra gondolok hogy vajon megdolgozik-e a fizetéséért amit az adómból kap a pofájába, vagy dőzsöl úgy, ahogy az állami alkalmazottak többsége.

A határátlépésről annyit, hogy fickándoztam párszor a határokon, de a határőrök mindig fegyelmezettek, és tisztességesek voltak. Volt hogy kipakoltatták a batyumat (pontosabban a vámos...), de nem ellenkeztem, és nem is volt soha semmi probléma.

Ebből a cikkből meg lehetne új zugugyved topik, mert szerintem igencsak felháborító:

www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kek-hirek/harmincoten-uldoztek-a-bozotban-mezitlab-menekulo-ferfit-209676

catica 2009.02.07. 14:51:38

Tisztelt totya4!

Idézet:
"Amikor a rendőr "véletlenszerüen" igazoltat, ugyanezt a stresszt éli át az az ember akiben ezek az igazoltatások a 80-as években még, jogosan, mély félelmet ébresztettek."
Hozzászólásomban általánosságban esz.3. személyben fogalmaztam!
Általános, meglévő társadalmi jelenségről írtam, mindenféle személyes felütés nélkül!!

Idézet2 by totya4:
"Szerintem is a te személyes problémád ha félsz a rendőrtől."
Rendkívül fejlett szövegértése, valamint nagyfokú empátiakészsége, mások problémája iránti fogékonysága, bizonyára fantasztikus, kifinomult jellemet rejt, amit korábbi kommentjei is sejtetni engedtek!

Köszönjük!
Különdíj!

totya4 2009.02.07. 15:10:31

@catica: Azért látom Önnél egyéb problémák is vannak :)

thorpe (törölt) 2009.02.07. 18:59:38

@catica: ejnye Katica, már magázni is tetszik?

Eszembe jutott rólad egyébként nünüke, aki anno egy szép téli napon beköszönt msn-en: sya, imígyen. Nünükének igen érdekes kérdései és meglátásai voltak, én meg sokáig nem értettem, hogy tulajdonképpen kivel beszélek. Egy szellemi fogyatékos, bivalyröcsögei kislány volt, hogy hogy a jóistenben talált meg pont engem, azóta is rejtély.

Végül igazi konferenciabeszélgetés lett a dologból, egy fél város röhögött. Addig szopattuk (szigorúan a szó származékos értelmében!), amíg jól meg nem sértődött.

Na ekkor értel a te stilisztikai bölcsességed. Igaz, ő nem magázott le orvul.

@toty4: vigyázz, mert örökkön tévedhetetlen nagyasszonyunk még teleböfögi veled is a blog.hu-t :)))

totya4 2009.02.07. 19:02:20

@thorpe: Rendszer-bérenc vagyok szerinte :)

thorpe (törölt) 2009.02.07. 19:04:01

Olcsó megúsztad, én egy beteg ember vagyok, másutt egyenesen rendőr...

catica 2009.02.07. 21:36:36

Háát igen! Ilyen az amikor nagy elmék találkoznak(totya4,thorpe)!

Eljött az idő!
A monitor előtt gigabiteken csiszolodott agyak összefogtak, egyesítették erejüket és harcot hírdettek a könyvtárak szerény látogatója ellen! Megszületett a szövetség, a blog szövetsége.
Minden erejüket összeszedve, támadásba indultak, a józan ítélőképesség, a szabad gondolat, a tiszta értelem ellen!
Nem ismernek tréfát, minden fegyvert bevetnek. Ott van fegyvertárukban a primitív demagógia, a közhelyek lovassága az ötlettelenség nyomasztó gyalogsága.

És felhangzik a csatakiáltás, a Nobel díjas mondat:

"szívem, a te gyomrodban sok minden mozog.."

Morajlás fut végig a kábeleken, lefagynak a szerverek.
És rögtön ujabb halálos támadás a lenéző arrogancia rohamoz:

"Egy szellemi fogyatékos, bivalyröcsögei kislány volt...addig szopattuk,amig jól meg nem sértődött."
Ez igen,thorpe!gratulálunk!Nemes tett,rád vall!

Végzetes támadás az intelligencia ellen, ölik az IQ_t.Az értelem menekül, a butaságot már nem lehet feltartóztatni.
A csata véget ért, a középszerűség és rosszindulat lesz úrrá a blogon...
Beköszönt a sötétség kora.

catica 2009.02.07. 21:42:51

Ui.: Srácok, nagyon bájos ahogy így kéz a kézben barangoltok a nagy szürke homályban,de javaslom szívjátok fel magatokat és próbáljátok egyedül megtalálni a tudás ösvényét.

Évente több tízezer fiatal teszi le az érettségit! Nektek is sikerülhet! Nem szabad feladni!

Na jó, nekem mennem kell,itthagyom a blogot.
Sok sikert, további jó névtelen anyázást!
Sziasztok, leléptem.

totya4 2009.02.07. 22:37:03

Fuha, fel van adva a lecke. Próbáljuk meg a stílust... :)

"Háát igen! Ilyen az amikor nagy elmék találkoznak(totya4,thorpe)!"

A gonosz boszorkány delejes tekintettel veti papírra e szavakat, ujjaiból vér fröcsög, szemei kidüllednek, hadonászó ámde rothadozó karjaiból darabkák peregnek alá. A vörös szemű patkányok pedig egymással tülekedve igyekeznek ezekért a bűzlő cafatokért. Tápértékük persze nem sok van már, a boszorkány gyakorlatilag csak egy rakás kosz. Doroty épp most toppan be, vödörrel a kezében, és minden tiltakozás ellenére lelöttyenti a boszorkányt, aki lassan de biztosan feloldódik, és eltűnik a lefolyó magasztos mélységeiben. Röviden szennyvízcsatornában. Ezért aztán nem is ír többet a blogra, ezt el kell viselni valahogy. Hiánya fájó emlék, vagy tán öröm, boldogság, egy új reményteljes világ kezdete. Ki-ki eldönti, ha őszinte önnön magával. Vagy nem. Tán. Hm.

Én kérek elnézést :)

Mittu Domain 2009.02.08. 20:18:39

Remélem a házibulit bepótoltátok utólag a köcsög szomszédok örömére. Este 10-ig nyugodtan mehet a hangerő 1000-rel, a köcsögök nem nyafoghatnak érte. Ha vén faszok, már biztos 10 előtt is aludni akarnak, lehet nekik kedveskedni halálmetállal, prodigyvel. :)
süti beállítások módosítása