Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Mopedautó és a kiröhögött ítélet

2008. február 18. - zugügyvéd

Az alábbi ügy több szempontból is érdekes, egyrészt röhejes,  hogy a jogalkotók nem tudják végre megfelelően rendezni a mopedautók ügyét, másrészt köteles-e egy rendőr figyelembe venni ilyen esetben egy jogerős ítéletet? A Zugügyvéd jogérzéke azt súgja, hogy nem, de várjuk a kollégák véleményét.

T. Zugügyvéd!

Február 11-én a 16 éves fiamat feljelentették a rendõrök, mert az általa vezetett mopedautó szerintük csak a személygépkocsikra elõírt rendszámmal és forgalmi engedéllyel

Klikk!
vehet részt a forgalomban, és a jármû vezetéséhez B kategóriás jogosítvány szükséges.
A dolog érdekessége, hogy korábban ugyan ezért, 2007 november 1-én, és november 30-án is feljelentették. A feljelentések következtében lefolytatott szabálysértési eljárásokban azonban a Debreceni Városi Bíróság 2008 január 25-én jogerõsen megszüntette az eljárást, mivel álláspontjuk szerint a fiam által vezetett AIXAM 500.4 típusú jármû, a hatályos jogszabályok alapján segédmotoros kerékpárnak minõsül, így nem szükséges rendszámmal ellátni, és a vezetéséhez elegendõ az M kategóriára érvényes jogosítvány, amivel a fiam természetesen rendelkezett. A fiam az intézkedõ rendõröknek a helyszínen bemutatta a jogerõs bírósági végzés eredeti példányát, amit el is olvastak, de ennek ellenére ismételten feljelentették.

Véleményem szerint felháborító az, hogy a jogerõs bírósági végzésekre fittyet hánynak az intézkedõ rendõrök, és szerintem egy igazoltatás sem tarthat 40 percig.

Telefonon próbáltam tájékoztatást kérni a rendõrségtõl, hogy miért kellett ugyan azért a szabálysértésért feljelenteni a gyereket, amiben néhány hete már jogerõsen megszüntették az eljárást. Ígéretet kaptam arra hogy vissza fognak hívni, de ez a mai napig nem történt meg.

A Debreceni Városi Bíróság végzését csatolom a levelemhez, sajnos nincs szkennerem, így csak fényképet tudok küldeni.

üdv,
E. Zoltán

161 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr21344486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kolompár Winettou 2008.02.18. 18:23:04

Hát mert büdös Bunkók! Azért! Elvtársak!

Káposztakukac 2008.02.18. 18:49:20

na ezek a opedautók rossz viccek. igazság szerint be kellene tiltani az összeset.

ze11 2008.02.18. 19:01:22

Azért, mert a magyar jogrend nem precedens-alapon működik, így a korábbi jogerős határozat azt az egy adott ügyet zárja le, nem pedig általános érvényű, jövőre nézve kötelező hatályú szabályt alkot. A rendőr jelentse fel, a bíróság (gondolom u.a.) majd hoz egy újabb végzést (akár a korábbihoz képest homlokegyenest eltérőt!), és azzal, illetve annak jogerőre emelkedésével le lesz zárva a dolog.

Jeff 2008.02.18. 19:40:49

ze11, neked tulajdonképpen igazad van abban amit leírtál, csak hát ennek a dolognak semmi köze a precedensjoghoz, inkább az a gond, hogy a buta rendőr nem ismeri a szabályokat. Nem tudja, hogy a fenti mopedautó valóban segédmotorkerékpárnak számit és nem személygépkocsinak ezért a feljelentés minden alapot nélkülöz. Van egy régebbi cikk erről a totalcar-on, ott irnak ennél furább dolgokat is, pl. a NKH is úgy gondolja hogy ezek személygépkocsik, és nem lehet őket meggyőzni az ellenkezőjéről.

mim 2008.02.18. 19:44:42

ze11: Akkor effektíve addig jelentik fel és annyiszor amíg számukra kedvező igéret nem születik és akkor már konyec? Ez fura lenne..
És lehet ilyen formán több párhuzamos feljelentés is és bíróságra járás ugyanazért a dologért? Esetleg elévült a végzés? Vagy - óh jaj! - ezek szerint az is elképzelhető forgatókönyv, hogy a bíróságról kifordulva effektíve azonnal mehet is vissza?

Luka 2008.02.18. 19:46:43

szívesen elolvastam volna a bírósági ítéletet, de olvashatatlan a felbontás...
A kresz szerint segédmotoros kerékpár minden olyan két, három, vagy négykerekű jármű, amely 50 cm3 meg nem haladó lökettérfogatú belsőégésű vagy legfeljebb 4 kw teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége nem nagyobb 45 km/h-nál, és saját tömege legfeljebb 350 kg.

Ha a jármű ezen paramétereket nem haladja meg - gondolom ez kiderül a forgalmiból vagy valami kísérő okiratból akkor egyértelmű a helyzet.

Esetleg Zoltán ezt megvilágíthatná nekünk, vajh bírja e a járgány ezeket?

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.18. 19:54:52

Nincs olyan fogalom, hogy zaklatás a hatósági személy részéről?

lor 2008.02.18. 20:06:59

ki kell keresni azt a jogszabalyt ami a segedmotorokra vonatkozik.
kinyomtatni es innentol kezdve hordani magaval.
ha meg a rendornek ez a legnagyobb problemaja, hogy vki nem egy boszme nagy v8-al jar a varosban hat akkor no komment.
vagyis de.
baszodjon meg!

tudatlan 2008.02.18. 20:16:44

A rendőr azért jelenti fel minden esetben, mert ezt az utasítást kapta.
Ugyanis a Közlekedés Felügyelet szerint ezek nem smkp-k, hanem szgk-k.
Ami persze lehet baromság is, de ez így van.

A rendőr meg nem tehet mást, feljelenti, mert neki azt mondták. Pont.

www.gkm.gov.hu/ugyfelszolgalat/gyik/kozlekedes/kozuti_kozlekedes

Az igazi Trebics 2008.02.18. 20:16:55

A mopedautókkal az a baj, hogy 50 ccm-nél nagyobbak, a másik vagylagos feltétel további három feltételéből (4 kW, 45 km/h, 350 kg) valamelyik stimmel, valamelyik nem. Miután ezek azonban együttes feltételek (mindháromnak meg kell felelni) gyakorlatilag egyik mopedautó sem segédmotorkerékpár.

A probléma a következő:
- általában semmilyen okirat nincs a helyszínen, amiből a fenti adatokat meg lehetne állapítani (hisz ha smkp, akkor nem kell forgalmi, elég egy számla, hogy nem loptad)
- ha nem smkp, akkor mi?
- nem felel meg az smkp feltételeinek, de íme az élő példa, ahány jogalkalmazó, annyi jogértelmezés
- az intézkedő rendőrt sem a bíró, sem az ügyész nem utasíthatja, viszont az ORFK vezetője igen, született is belső utasítás a tárgykörben, holnapra megpróbálom megszerezni az ismerőstől.

efi 2008.02.18. 20:20:20

ze11
Tulajdonképpen azért is feljelenthetnék minden alkalommal, mert nincs sapka a fején, a delikvens meg járjon egész életében bíróságra, ahonnan mindig azzal az ítélettel távozik, hogy sapka nélkül is lehet vezetni. Hát ennek qrva sok értelme van az biztos.

dr. HáziMacska 2008.02.18. 20:37:24

Szerintem legyen szemelygepkocsi. Ugy nez ki, nem? Akkormeg? :) (Nemarhogy a rendor ezen agyalgasson...)

cso zsi 2008.02.18. 20:37:55

"Káposztakukac · felsulooktatas.blog.hu/ 2008.02.18. 18:49:20
na ezek a opedautók rossz viccek. igazság szerint be kellene tiltani az összeset. "
Amszterdamban elég sok van, csak épp rendszámosak.
Mint a mopedek. Ugyanúgy füstölnek is.
Pesten is látni már jópárat, a forgalmazó meg itt (az Index és leányai) is írt a kálváriájáról.
Ugyanígy járt, a dodzsemet autónak nézték.

YodaSteve 2008.02.18. 20:41:49

Pécsen beszéltem olyan mopedautósaal, aki elmondta, hogy amikor megállították a rendőrök elkezdte előhalászni a szükséges papírokat és mondták neki, hogy nem szükséges, mert ismerik az ügyet, csak azért állították meg, mert közelről még nem láttak ilyet és szeretnék megnézni.

cso zsi 2008.02.18. 20:42:20

A képen lévő példány tényleg a Twingora hasonlít, de arányosan kisebb.
Egy néhai Daewoo Tico "méretesebb" tőle.
Amíg egy Smart for Two-val lehet autópályán közlekedni, addig ez alaklmatlan a városközi használatra is. Városban annál hatékonyabb lehet.
Fedett moped.
Amibe igazán bele fognak kötni, az a kétszemélyes használat.

bilbaoo_1 2008.02.18. 20:55:20

I'm lenni amatyőr!!
Mi az a mopedautó? Most moped, vagy autó? Ha 400 cm3 akkor kicsit több mint az 50, nem? Ha csak 4KW az ereje, akkor meg autótovábbításhoz nem kevés?
Nekem a moped 2 kerekű, de lehet amatőr vagyok.
Az viszont igaz, hogy nálunk mindenki a mobil társadalomról akar újabb és újabb bőrt lehuzni.Zöldkártya, forgalmicsere minden átíráskor, átiratási díjvagy inkább sarc, eredetviszgálat (mégis mennyi lopott autó szaladgál sic. )és teljesítményadó, a rabló kötelezőről ne is beszéljünk.
A világon sehol sem kell sisak a mopedre, csak nálunk. Valakinek sisakszaküzlete lehetett odafent a hatalomban.
Aztán jó lenne tudni a quadok és vezetők sorsát is már!! Mivel és hogyan, hol lehet használni, mielőtt a vérszomjas erdészek által kifeszített drótkötél valakinek a fejét veszi!!!

Káposztakukac 2008.02.18. 20:56:06

guruló koporsók, ha ütközöl, halott vagy. általában tlnyleg max 45 km/h a végsebesség. ezzel még városban is forgalmi akadályok, nem hogy országúton. lényegesen több helyet foglal, mint egy robogó, cserébe a motorja messze nem oylan környezetkímélő, mint egy modern autóé. igazából primitív szar tákolmány az egész. mindezekután annyiba kerül, mint egy rendes kisautó. akkor már inkább venni egy használt smartot. minden tekintetben veri.

biga156 2008.02.18. 20:57:28

Ezzel az üggyel kapcsolatban nekem az rémlik (és azt hiszem ezt írta a TC is az ügyben), hogy a jelenlegi KÖHÉM rendelet smkp-ről szóló passzusába elvben valóban nem férnek bele, ellenben itt a rendelet hibás, mert valami EU irányelv, hogy ha egy járművet az EU területén adott módon forgalomba helyeztek, akkor azt a tagállamok külön már nem vizsgálhatják. Szóval az ezzel kapcsolatos összes cikk is, amit olvastam pont arról szólt, hogy nem a KRESZ-szel vitatkoznak, hanem azzal, hogy miért hivatkoznal még mindig az egyébként a korábban említett okból hibás passzusra. De nem vagyok jogász, csak olvasmányaimban volt valami ilyesmi.

Káposztakukac 2008.02.18. 20:58:58

bilbaoo: nagyon tévedsz. zöldkártya, vagy hasonló környezetvédelmi felülvizsgálat majdnem minden európai országban van, akárcsak sisakviselési kötelezettség. jó nagy balhé is lett belőle, amikor az olaszoknál bevezették.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2008.02.18. 21:02:32

Két hete volt a tévé ügyvédjében: a hivatal szerint ezek négykerekű triciklik(!), és mint ilyenek, rendszámkötelesek, és könnyített B (B1) típusú jogosítvánnyal vezethetőek csak.

De hogy a témánál maradjunk: ez kb. olyan, mint ha a rendőr elkapja Józsit, amint betör a boltba, akkor Józsi előkapna egy jogerős bírósági határozatot arról, hogy egy korábbi, ugyanebbe a boltba történt betörés miatt a bíróság már felmentette (mondjuk bizonyíték hiányában), akkor miért zaklatja most a rend őre? Ha így teszem fel, akkor ugye már nem is olyan hülye az a rendőr, aki újra elkapja a Józsit? :-)

biga156 2008.02.18. 21:03:04

Káposztakukac:

egy ilyennek az ára a használt piacon 300e körül van. Egy használt Smart-nak meg 1,5M-tól felfelé. A Smart fogyasztása majdnem a duplája, a biztosítása a többszöröse, plusz 2 évente műszaki stb. Ja, és ezek valamivel kisebbek is nála. Erősebb ütközésnél mindkettőben meghalsz. Az egyikben azért, mert összetörsz mint a kristályváza, a másikban meg szétszakadsz mint a papír. Én jobban örülnék, ha inkább ilyen pár százezer Ft-os, minimális parkolóhelyet igénylő járművekkel járnának az emberek az 5km-re lévő munkahelyükre, már csak azért is, mert legalább a városi száguldozók száma is lecsökkenne.

cso zsi 2008.02.18. 21:05:21

" Cyberneko 2008.02.18. 20:37:24
Szerintem legyen szemelygepkocsi. Ugy nez ki, nem? Akkormeg? :) (Nemarhogy a rendor ezen agyalgasson...) "
Akkor ehhez meg pilótavizsga kell?
Pedig csak egy moci...
index.hu/gal?dir=totalbike/magazin/hirek/honda/2008/

biga156 2008.02.18. 21:07:18

Ja, és ha már ütközésről írtál: te mit szeretnél? Ha a 16 éves gyereked egy ilyennel ütközik mással, vagy ha egy kisrobogóval? Elvben ugyan az a kategória a kettő (pontosabban egyes magyar hivatalok szerint éppen nem). Tudja a fene, akkor már inkább én is ebbe ültetném a gyermekemet.

amondó (törölt) 2008.02.18. 21:25:12

Amúgy a 16 éves gyereknek minek akármilyen autóval járnia? 18 évesen meg terepjárót fog kapni?

biga156 2008.02.18. 21:33:48

Visszakérdezek: és smkp-vel járnia? Merthogy azt nem állítottam, hogy autóval kellene járnia. Egy korlátozottan használható (gyk smkp) járműröl beszélünk, ami egy sima robogónál nagyságrendekkel praktikusabb szvsz.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2008.02.18. 21:34:04

rossz hír: a 6/1990. köhém rendelet azon mellékletét, ami az smkp fogalmát speckó megfogalmazta az év végén hatálytalalnították. maradt a kresz ii. függeléke, ami alapján ez a cucc nem smkp. továbmegyek, az 5/1990. köhém rendeletbe egy az egyben beemelték az eu-s 24/2002/ek rendeletet, amely szerint ezek a gépek a l6e és l7e járműkategóriába tartpznak, azaz négykerekű motorkerékpárok és könnyű négykerekű motorkerékpárok. smkp-s ha elment. a jogsi kérdét pedig a tagállamok önállóan eldönthetik. fro.-ban pl létezik a b1 kategória az ilyen gépekre.

Önjáró Talajgyalu 2008.02.18. 21:38:36

En vennek ilyet varosi maszkalasra, szerintem k*rvajo. A yard meg monnyon le, termeszetesen, idiotak, dilettansok. Szerintem sokkal inkabb ilyet vezessen egy 16 eves kolok, mint mopeddal szaguldozzon az autok kozott, a nyolcsavos uton, es kilove a narancssarganal, hogy 3cm-re kerulje el a piroson meg athajto keresztben haladot. Velemenyem szerint.

Seherezad (törölt) 2008.02.18. 21:45:13

Meow...a kérdésben számomra csak annyi sántít, hogy a Józsi által előkapott határozatban nem szerepel, hogy a lopás nem bűn:)
itt azonban határozat született arról, jogerős, és bírói, hogy a jármű nem rendszámköteles.
Én mint szintén Debrecen járdáit koptató, csak annyit tudok hozzászólni, hogy EZ DEBRECEN!!!
Az Államigazgatási Trv. pld elvileg frachise, és mindenhol használják. Kivéve a debreceni Önkormányzat dolgozóit:)
Ezek után, ha egy rendőr nem ismeri el a rangban fölötte elhelyezkedő bíróság ítéletét, kis stílű bakinak sem titulálható...

hangabanga/ · http://vesta.blog.hu 2008.02.18. 22:00:57

az ősszel rómában járva nagyon sok moped autóval futottunk össze, szinte minden második parkolóhelyen moped állt, sokkal kisebb helyen, néhol szinte extrémnek tűnő pozíciókban. akkor tanakodtunk azon a párommal, hogy ez tök jó megoldás lenne itthon is: a sok bazinagy autós helyett esetleg ilyenekkel "tömni" meg a várost: "lassabb" forgalom, több parkolóhely stb.stb.

OkoskaTo:rp 2008.02.18. 22:02:40

Amíg rendőröknek is van olyan szolgálati "segédmotorja", ami nemhogy 45-nél, de még ötvennél is többre képes, addig csak kussoljanak.

Amúgy meg a képen szereplő jármű kétüléses, ami ugyan nem zárja ki a segédmotor mivoltát, azonban ha a második ülésen ül valaki, akkor már jogos a meszelés. A bukósisak hiányáért szintén.

Seherezad: A bíróság nem áll rangban a rendőrség felett. Teljesen külön hatalmi ág. A rendőrséget az IRM utasítja, illetve adott nyomozásban az ügyészség.

mopedautofan 2008.02.18. 22:23:31

A levelet én írtam, néhány dolgot még megjegyeznék. A kálváriánk még 2006 szeptemberében kezdődött, akkor jelentettek fel először mert rendszám nélkül közlekedtem egy autónak látszó járművel. A bíróság 17 hónappal később jogerősen megállapította, hogy a járművünk segédmotoros kerékpár, ezért nem kell rá rendszám, és M kategóriára érvényes vezetői engedéllyel lehet vezetni. Több tárgyalásunk is volt, beidézték tanúként a Nemzeti Közlekedési Hatóság osztályvezetőjét is, de a bíró a kirendelt igazságügyi műszaki szakértő szakvéleménye, és az egymásnak ellentmondó jogszabályok alapján végül nekünk adott igazat. Ez nem egyedi eset, eddig már kb. 25 db bírósági végzést gyűjtöttünk össze országszerte, amelyekben szintén így döntöttek a bíróságok. A tárgyaláson a bíró úr azt mondta, hogy most már biztosan nem fognak többet feljelenteni a rendőrök, de úgy látszik tévedett. Egy későbbi feljelentéssel kapcsolatban éppen ma kaptam egy levelet a szabálysértési hatóságtól, amiben tájékoztattak, hogy megszüntették az ellenem indult eljárást. Tehát már a Rendőrkapitányság szabálysértési előadói is tudják, hogy a mopedautók segédmotornak számítanak, csak az a bosszantó, hogy az intézkedő rendőrök ezzel nincsenek tisztában, és feleslegesen rabolják az időnket.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.18. 22:26:40

1. Megeszem a kefét, ha ez 50cm3.
2. Nagy öröm, ha mondjuk 45-tel araszol egy ilyen előtted ott, ahol 70-nel, 90-nel is mehetnél.
3. Kölyöknek nem adnék négyekerekű járgányra jogosítványt. Ha idióta, törje össze a saját pofáját a kismotorral.
4. Guruló koporsó. Ha összetalálkozna egy rendesebb autóval, elképzelhetitek, hogy mi marad belőle...

Az ilyeneket csak zárt, ellenőrzött pályán engedném használni, mint hobbyeszközt. Hasonlóan a quadokhoz, sportkocsikhoz, gyorsulási versenyes szarokhoz. Kint az országúton semmi ilyennek nincs helye.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.18. 22:31:24

Ja, és ez valakinek bizonyára nagy business, ezért csinál belőle ekkora ügyet. (Hogy rohadna le...)

Hülye pöcs kiscsókák meg majd jól megpumpolják a dúsgazdag apucit, hogy 15 évesen ilyenjük lehessen, és ettől majd ők lesznek a HVCS-k. Amíg meg nem murdel közülük náhány, barátnőstől.

mopedautofan 2008.02.18. 22:32:29

Okoska!
A KRESZ 48.§ szerint a nem zárt karosszériás segédmotoros kerékpárral és motorkerékpárral csak úgy lehet közlekedni, ha a vezető és az utas becsatolt bukósisakot visel. Ez meg ugye zárt karosszériás segédmotor, így aztán nem kell a bukósisakot felvenni, viszont a beépített biztonsági övet be kell csatolni.
A KRESZ 59.§ szerint segédmotoros kerékpáron utast vinni nem szabad, de azt nem írja a rendelet, hogy segédmotoros kerékpár belsejében sem lehet utast szállítani. Van egy olyan bírósági végzés is a birtokomban, ami egy utasszállítás miatt feljelentett mopedautós ellen indított szabálysértési eljárást szüntetett meg.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.18. 22:36:21

Ja, és nem a kisautók ellen beszélek. A SMART jó ötlet, normális méretű (= normális haladásra képes) motorral, B kategóriás jogsival, 17 év fölött.

Dervenkál Egon 2008.02.18. 22:37:52

Na most akkor smkp vagy sem. Amúgy szerintem ne a robogóval állítsuk sorompóba a mopedautókat. Én nem tudom, hogy mennyire biztonságos egy ilyen kis szörnyeteg. De hogyan lehetne olyan praktikus, mint egy robogó? Az autók között nem fér el. Vagyis dugóban épp olyan lassan vánszorog, mint egy autó.
Egyébként nyugaton ezt arra találták ki, hogy a gyerek 16 évesen megtapasztalhassa a közlekedés élményét, egy könnyített jogsival.
Csak azt csuknám le veszélyeztetésért, aki a mai napig bennehagyja a KRESZ-ben a 45 km/h-s korlátozást. Ha nem vette volna ki anno a robogómból a fojást, és nem lett volna képes 60-70-nel menni, szerintem már halott lennék. Hogy lehet egy max. 45-ös járművel felvenni a forgalom ritmusát?

hangabanga/ · http://vesta.blog.hu 2008.02.18. 22:38:30

dark future, ha jól tudom, ezeket a mopedeket kizárólag városban lehet használni, autópályán nem...
ha nem így van, akkor megkövetem majd magamat

mopedautofan 2008.02.18. 22:41:17

dark future
nekünk már halt meg ismerősünk egy robogóval, mert az autós nem adta meg neki az elsőbbséget. Úgy gondolom 5-600e Ft-ot megér az, hogy a fiam ne egy életveszélyes robogóval járjon iskolába. Volt egy 50 cm3-is Aprilia robogóm, az tuning nélkül simán ment 80-at. Amikor a gyerek megkapta a kismotor jogsit, eladtam a robogót, és vettem inkább egy mopedautót. Pedig nem vagyok gazdag, az "igazi" autónk egy 4 éves Ignis.
Szóval ez a játékautó 100x biztonságosabb mint egy robogó, és nem is lehet vele túl gyorsan menni, mert ha kivesszük az alátéteket a variátor tárcsák közül, akkor sem megy 60-nál gyorsabban. Ja és természetesen nem 50 cm3-is a motorja, hanem 400 cm3, de mivel diesel üzemű, a jogszabályok szerint nem számít a lökettérfogat számít, hanem a max. teljesítmény, ami pontosan 4 kW.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.18. 22:41:24

Ha autópályát írtam, megkövetem magam :-)

Szerinted ha valaki ilyennel döcögne mondjuk a Szentendrein vagy a külső Vácin, nem gázolnák le seperc alatt? Azért veszélyes, mert messziről autónak látszik...

Dervenkál Egon 2008.02.18. 22:43:32

Mopedautofan

Nekem több ismerősöm halt meg 5 csillagos törésteszttel hirdetett autóban, mert egy másik autós nem adta meg nekik az elsőbbséget. Szóval nem a kerekek száma a lényeg.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.18. 22:48:49

Szerintem majdnem mindegy, hogy egy ilyennel gázolnak le vagy mopeddel. Alig van kötülötted valami, az is leginkább műanyag (vagy pedig nem 350 kiló és 4 kW...). Emellett ha szemből kapják el, a tömeg is számít. 350 vs. 1500 kg. Ütközés után a "normál" autó lelassulna mondjuk 60-ról 30-ra, ez meg 50-ről -30-ra. Az egyiknél olyan, mintha 30-cal mennél a falnak, a másiknál mintha 80-nal. Némi kis különbség... Szerintem csak hamis biztonságérzetet ad, semmi több. (És nem ázol meg benne, ez pozitív.)

Marha nagy hátránya viszont, hogy a mopedtől nem lesznek annyira idegesek a sofőrök (mert amellett elmennek), ettől viszont rohadtul, mert elég széles ahhoz, hogy sávon belül ne lehessen megelőzni.

mopedautofan 2008.02.18. 22:50:09

Bevittem a járgányt az NKH vizsgabázisára, ahol bevizsgálták. A műszaki adatlapra azt írták, hogy a jármű tipusa L6e (négykerekű könnyű tricikli), a jármű fajtája és jellege segédmotor, a szállítható személyek száma 2 fő. A határozatban viszont már azt írták, hogy a jármű nem felel meg a 6/1990-es KÖHÉM rendelet előírásainak, ezért nem ütik be a CM jelzést, és csak személygépkocsiként hajlandók üzembe helyezni. A bíróság viszont éppen a 6/1990-es és az 5/1990-es KÖHÉM rendeletek alapján állapította meg, hogy ez a jármű segédmotor. Természetesen megfellebbeztem az NKH határozatát, már le is járt a 30 napos határidő, de még nem kaptam választ.

bspbsy 2008.02.18. 22:51:22

miért, a robogóst nem gázolják le?

mopedautofan 2008.02.18. 22:56:54

Az Aixam már 20 évvel ezelőtt is megfelelt a törésteszteken, és a baleseti statisztikái is nagyon jók. A karosszéria ugyan műanyag, de egy masszív alumínium bukócső van alatta. Sokkal kevesebben halnak meg mopedautókban, mint amennyi a számarányukból következne.
aixam.com/securite.php
A francia statisztikák szerint 99e közlekedési halálesetből 37e biciklis és motoros halt meg, de csak 165 mopedautós.

Adblock_júzer · http://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/ 2008.02.18. 23:11:58

"a mopedtől nem lesznek annyira idegesek a sofőrök (mert amellett elmennek), ettől viszont rohadtul, mert elég széles ahhoz, hogy sávon belül ne lehessen megelőzni."

A mopedet is 2m-re ki kell kerülni, nem szabad sávon belül megelőzni.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.18. 23:34:11

RE: Adblock_júzer

"A mopedet is 2m-re ki kell kerülni, nem szabad sávon belül megelőzni."

Beidéznéd az erre vonatkozó törvényi helyet? Hol láttál a KRESZ-ben két métert ill. "nem szabad sávon belül megelőzni" kitételt?

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.18. 23:42:55

Egyébként meg az sem igaz, hogy diesel motor esetén nem az 50 cm3-es limitet kell alkalmazni:

"r.) Segédmotoros kerékpár: olyan két-, három- vagy négykerekű jármű, amelyet 50 cm3-t meg nem haladó lökettérfogatú belső égésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem nagyobb és saját tömege legfeljebb 350 kg."
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM&kif=k%F6zleked%E9s#xcel

A diesel-motor ugyanúgy belsőégésű, mint a benzines. A 4kW limit azokra a motorokra vonatkozik, ahol a lökettérfogat nem értelmezhető (=villanymotor).

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.19. 00:02:35

Az is érdekes, hogy személygépkocsiként akarták üzembe hlyezni, ez ugyanis a KRESZ szerint motorkerékpár (de nem segédmotoros!).

"j) Motorkerékpár: olyan gépjármű, amelynek két vagy három kereke van és a tervezési legnagyobb sebessége 45 km/óránál nagyobb, továbbá olyan négy kerekű gépjármű, amelynek saját tömege legfeljebb 550 kg és motorteljesítménye nem haladja meg a 15 kW-ot."

szemhókinsz 2008.02.19. 00:23:44

El van kefve az egész törvény!Minden erőgép forrással ellátott járgányokra követelem a rendszámot!!!Úgy mint a digóknál!! Telve a puttonyom amikor a járdán 50-el jön felém-nekem a retek robogósa, hátában fürdőkád méretű dobozban, gusztustalan moslékká rázatott ragacsával!! Azt még pofátlanul dudál v. öklét rázva ugat ha nem ugrok előle! Legszívesebben betonvasat dugnák a kerekibe és máshová is!Ha nekem jönne, meg ott hagyna, mit mondanék a nagyokos tömegoszlatónak!....Pláne ha rokivá vágna egy életre!

OkoskaTo:rp 2008.02.19. 00:41:32

mopedautofan: És vajon mennyi a közlekedésben résztvevő kerékpárok/robogók és a mopedaudók _valódi_ aránya? (Az Aixam saját weblapján majd nyilván nem azt fogják reklámozni, hogy ez egy guruló koporsó.) Fagylaltoskocsival még kevesebb baleset történik, akkor az még sokkal biztonságosabb?

És gondolkodj el kicsit azon, amit darkfuture írt: Mész 45-tel valamelyik szélesebb, amúgy 70-es úton. Hátulról autónak nézel ki, ebből valamekkora sebességet feltételeznek rólad. A mögötted jövő kamion olyan simán eltipor 80-nal, hogy még a vezetőülés légrugójának sem kell szisszennie.

Lökettérfogatban is neki van igaza.

"ha kivesszük az alátéteket a variátor tárcsák közül, akkor sem megy 60-nál gyorsabban" -> Ezt vajon honnan tudod?... És az önerőből 60-nal menni tudó jármű ugyebár nem segédmotor szerinted sem?

Az egész ügyben én azt tartom sajnálatosnak, hogy még egy ilyen műszakilag viszonylag egyértelmű esetben is vehető olyan szakértő, aki megmagyarázza a bírónak, hogy 400 az kevesebb, mint 50.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.19. 01:16:42

RE: OkoskaTo:rp 2008.02.19. 00:41:32

Ráadásul ha seg.m.kp-nak van vizsgáztatva, akkor teljesen mindegy, hogy fizikailag 45-tel vagy 60-nal tud menni, mert a 40 km/h sebességkorlátozás érvényes rá.

Országúton még brutálisabb egyébként a sebbességkülönbség probléma. Mész mondjuk éjszaka országúton 90-nel, éppen előzöl egy kamiont vagy teherkocsit. Szépen megelőzöd, visszasorolsz a sávodba. Látod azt is, hogy megy előtted valaki, két helyzetjelzővel, tehát feltételezed, hogy szgk. Amire felfogod, hogy 40-nel megy, addigra áthajtottál rajta... Ugyanez igaz kanyar utánra is. Vagy nem 40-nel fognak közlekedni ezek az izék, vagy le fogják őket gázolni mint a szart. Eleve kötelezővé tennék a seggükre szerelni egy jó nagy 40-es számot karikában, éjszaka kivilágítva (vagy vörös ledekből kirakva).

Még a magyar autósmorál bekalkulálása sem szükséges annak a belátásához, hogy ezek a járgányok a belvárosokon (meg üdülőhelyeken, tengerpartokon) kívül (ahol eleve csoszog a forgalom) életveszélyesek.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.19. 01:27:16

A mopeddel összehasonlítani meg nem érdemes. Az eleve az út szélén megy, a közlekedők ismerik, ráadásul könnyebb megelőzni is, még akor is, ha váratlanul kerül eléd.

Annak az eldöntése is egyszerű, hogy nagymotor vagy moped. Ha nem a hátad mögül érkezik eléd, akkor moped :-).

sh_peti 2008.02.19. 03:23:37

Dark futurre!

Ez akkora hülyeség, hogy Te sem gondolod komolyan! Sűrgőssen dobd el a jogsid meg a slusszkulcsot, ha Te ilyen "feltételezések" alapján vezetsz!

Szabály No1. amit az első órán megtanít minden normális oktató: Meggyőződni a többi közlekedő helyzetéről és mozgásáról.

Nem "feltételezni"! Meggyőződni!

Te vagy az a típus, aki 80-al hajt bele a beláthatatlan kereszteződésbe és reméli a legjobbakat, mert neki volt elsőbbsége, mi? Meg az, aki két centire hajt el a robogós mellett és még rá is húz egy kicsit, hogy aszongya: "Húzzá' má az anyádba verdáddal! Köcsög!"

Amúgy a "külső-vácin" a kamionos nem fogja legázolni a velorexest, mert tudja, hogy éhen halna, ha megtenné.

grigorij (törölt) 2008.02.19. 06:57:35

Tegnapig én is úgy tudtam, hogy ezek a járművek "segédmotoros kerékpárnak" minősülnek.
A TV ügyvédjében erről volt szó, és Kovács Kázmér is megerősítette, hogy a hazai érvényes jogszabály szerint - szemben az EU-val - NEM!!!!!!

Ezért a zsernyákoknak mutogathattok bármely végzést, hiszen a bíróságok JOGÉRVÉNYESÍTŐ szervek, nem pedig JOGALKOTÓK!!!!

És nem érdemes többször eljátszani a dolgot, mivel elképzelhető, hogy visszaesőként le is csukják a srácot!

A dolog egyébként felháborító!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.02.19. 07:11:21

volt szerencsém látni a novemberi akciót, itt kapták el a szerencsétlent a szomszéd utcában, épp arra sétáltam. fura volt a villogó rendőrautó előtt ez a kis izé, autószerű valami, azt hittem, minimum bankrabláshoz riasztották a faszkabátokat. a rendőrök bunkó parasztok, de az ilyen járműveknek szerintem sem kellene forgalomban közlekedniük.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.02.19. 07:16:15

őrület, hogy teljesítmény és max. sebi alapján kategorizálják a járműveket.

őrület, hogy egy 16 éves, rendes jogsi és tudás nélkül egy ilyen elképesztően kis teljesítményű AUTÓval közlekedik városban és országúton.. agybajt kapnék, ha a kamionok között találkoznék vele, ahogy 40-nel döcög előttem egy főútvonalon. ez életveszélyes, szerény véleményem szerint.

nem teljesen normális az a szülő, aki ilyet vesz a gyerekének.

grigorij (törölt) 2008.02.19. 07:26:16

Sok évvel ezelőtt, egy Pest-környéki faluban laktam. Pár utcával arrébb lakott egy kva gazdag kamionos. A 6 éves kisfia gokartozott, a papa pénzelte! Minden vasárnap kiküldte a környék utcáiba gyakorolni a kölköt! OK nem volt forgalom, de mégis! 6 évesen egy pici járművel a közúton!
Na jó, egyszer berágtunk, mivel egyszerűen nem lehetett tőle pihenni. Kimentünk hárman, egy-egy lapáttal, megállítottuk a srácot és üzentünk a papának! Ettől kezdbe a kis kcsög "másik körön" zavarta a környezetét...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.02.19. 07:37:47

nyilvánvalóan nem véletlenül van egy alsó életkori határa annak, hogy valaki közforgalomban járművet vezessen. ez a gépjármű pontosan ugyanúgy vesz részt a forgalomban, mint bármelyik normális autó, a közlekedés szempontjából pontosan ugyanazoknak a szabályoknak kellene megfelelnie.

az az óriási különbség, hogy ennek az autószerű tákolmánynak nincs megfelelő teljesítménye a biztonságos közlekedéshez.
a vezetőjének nincs megfelelő tudása a biztonságos közlekedéshez.
a jármű zajos és környezetszennyező.

hányinger, hogy ezzel játszák ki a szabályokat. újgazdag apuci elfelejti, hogy a közlekedés törvényeit VÉRREL ÍRTÁK.

ha ez a kisgyerek nyomulhat ezzel, én miért nem mehetek rendszám nélkül az autómmal, miért kell zöldkártya, évente/kétévente műszaki vizsgán megfelelni, biztosítás, stb?

amíg csak városban közlekednének vele, még okés is lehetne a dolog, pár feltétellel:
-a vezetője ugyanolyan tanfolyamot végezzen el és vizsgát tegyen, mint bárki más (B kat)
-ne legyen környezetszennyezőbb, mint egy autó, mert hát ez így kicsit fordítva elült puska esete..
-ne legyen zajos.
-megfelelő teljesítménye legyen, mert olyat nem lehet, hogy nyavajás 16 évesek 40-nel döcögnek előttem és foglalják el az egész sávot, olyan szakaszon (akár városon belül), ahol lehetne (és kellene is) mondjuk 70-nel menni..
-városon kívül pedig egyértelműen nem lenne szabad ilyen guruló koporsókkal közlekedni

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.02.19. 07:49:30

"Úgy gondolom 5-600e Ft-ot megér az, hogy a fiam ne egy életveszélyes robogóval járjon iskolába."

jó ez rendben van, de beláthatnád, hogy ebben az országban nem lehet normálisan közlekedni ilyen járművekkel, ez nem olaszország. (amúgy én ezt annyira nem is bánom)

ja, ez meg ugyanolyan életveszélyes, mint egy robogó, ráadásul nem csak a vezetőjére nézve..

nem igaz, hogy nem tudtatok várni még egy évet, és venni egy rendes autót, no meg beiratni a fiad egy rendes, normális B-kat tanfolyamra.

nem vagyok maradi, éltem Amerikában, sőt iskolába is jártam ott, pont 16-17 éves koromban, és igen, ott sok, nagyon sok 17 (sőt, 16) éves saját autóval jár iskolába, mert ott ez működik, itt meg nem igazán, és legkevésbé anyagi okok miatt.

Kommunik hulla 2008.02.19. 07:56:11

Szerintem kissé eltértünk a tárgytól. Nem az a kérdés, hogy a jármű minek minősül. Azt a jogszabály kategorizálja.
A rendőrnek nem kell ismernie a jogerős bírósági végzést. A vonatkozó jogszabályt ismernie kell.
Ha visszatérő és állandósuló problémáról (zaklatásról) van szó, akkor menj be a területi rendőrkapitányhoz és jegyzőkönyvezett megbeszélésen rendezzétek!
A bírósági végzés és a jogszabály egybevetésével szinte biztos, hogy konszenzusra lehet jutni a kapitánnyal. Ha nem, akkor tényleg zaklatás és az más kategória. Akkor kezdeményezzél bíróságieljárást!
Csak jogi alapon oldható meg ez a kellemetlenség.

ex-dr. vuk 2008.02.19. 08:15:56

Ugyan ne kisgyerekezzunk mar le egy 16 evest... 1 ev mulva mar vigan vezethet (jogilag) akar 300 LE-s SUV-ot is...
Akkor most mirol beszelunk?

@ dark future · 2008.02.19. 01:16:42
A KRESZ-ben igenis benne van, hogy mit lehet savon belul elozni: gepjarmuvel egy nyomsavon haladot.. Ez nem egy nyomsavon halad.

Ginya 2008.02.19. 08:40:51

Alapjában véve nem értem az ellenkezéseteket.
Azt mondjátok, ez nem robogó, amiben lehet igazság, DE: Rengeteg gyerek kap egy 50 cm3-is robogót, ami kis okosítás után már 80 cm3, és előfordul hogy 100 km/h-ra is képes. Pesten is elég komoly veszélyeket rejt, főleg a kiskerekű vackok, mert egy nagyobb kátyú és bukás a vége. Vidéken, ahol esetleg kisebb a forgalom, meg a hirtelen felbukkanó kisgép okozhat veszélyeket. Lássuk be, ezek a srácok/lányok nem éppen KRESZ guruk, most kezdik csak küzúti közlekedésüket fejleszteni. És Ti azt mondjátok, a négykerekű autópótlék a hülyeség maximumfoka:
1. ...mert lassú, és veszélyes a lassúsága => ha smkp-nak hívnánk, nem mehetne nagy sebességű útra (autópálya, autóút), kiemelten nagy forgalmú útra sem (mondta vki, Szentendrei/Váci út => tudtommal ki van rakva a lassú járművel behajtani tilos, legalábbis a Szentendrein biztos). ...Felkenődik a nagy/gyorsabb jármű elejére => a lovaskocsi is, kivilágítva a max. 10 km/h-val? Elgázolod, mert te 90 km/h-val mehetsz lakott területen kívűl? 50 km/h a lakott területen a sebességkorlát, ez meg 45-tel megy. Akkor tiltsuk ki az összes tömegközlekedési járművet, mert a legtöbb 40-50 között halad? A normál haladásnál hasonlítottátok össze az ütközés erejét. És a smkp vs autó ? Ha a motor 80 km/h ment, sufnituninggal? Ebben szerintem több eséllyel lehet egy ilyen helyzetben túlélési versenyre kelni.
2. Hivatkoztatok a fitalságra, nem kell nekik autó. Én a fokozatosság híve vagyok, amit a motoroknál láthatunk. Nem ülhetsz azonnal egy egy literes szörnyetegre. Miben más az, hogy a 17 éves srácok/lányok már vezethetik apu/anyu 150 lóerős közép-kombiját szombatonként diszkóbusznak? Hány fiatal hal meg majd minden hétvégén? Miért nem látjátok be, ha pl egy kisebb, zsebpiszokkal gyakorlatot szereznek, talán ha megszűntetjetőek nem is, de csökkenthetőek lehetnének ezek az esetek?

Tudom, a jelenlegi rendszer rossz. Ez tény. Talán felül lehet emelkedni ezen, és a jogszabályalkotók is látnak benne annyi fantáziát, mint páran, akik mellette vannak.
Személy szerint én egy olyan változatot tudnénk elképzelni, hogy a B1 kategória jogosítványába illeszteném, egy kis gyakorlati vizsgához azért kötelezném. De smkp műszaki kategória alá, tehát a sarcok alá pozícionálnám. És csúnyán megbüntetném, ha 3 sávos nagysebességű úton a belső sávban menne 45-tel. És megtanulná már 16 évesen, mit is jelent szabályok szerint élni. Szerintem...

mopedautofan 2008.02.19. 09:03:18

A témától jól eltértünk, nem az a kérdés hogy ez a jármű segédmotor-e vagy sem, ezt a bíróságok nagyon sok esetben már tisztázták. 1-2 bíró esetleg tévedhet, de én eddig kb. 25 bírósági végzést gyűjtöttem össze ami azt bizonyítja, hogy a mopedautók segédmotorok, és biztos sok olyan ügy volt, amiről nem is tudok. Aki azt állítja, hogy egy 4 kerekű, 4 kW-os diesel üzemű motorral ellátott 45 km/h tervezési sebességű, 350 kg-nál nem nehezebb üres tömegű jármű személygépkocsi, az hazudik. Ezeket a járműveket az Európai Parlament és Tanács 2002/24/EK irányelve alapjánt tervezték és gyártották, az EU minden tagállamában jogszerűen közlekednek. Valami rendszámféleség mindenhol van rajtuk, de sehol sem számítanak személygépkocsinak. Ha máshol van létjogosultsága egy ilyen járműnek, akkor talán nálunk sem kellene üldözni ezeket.

Az eredeti kérdés az volt, hogy ha egyszer a bíróság a jármű eredeti okmányai, és az igazságügyi műszaki szakértő szakvéleménye alapján megállapította hogy az adott alvázszámú jármű segédmotor, akkor miért kell a rendőröknek mégegyszer feljelenteni.

wolf11 2008.02.19. 09:16:48

Ne sértőjöm meg senki. De még ennyi ostoba arogáns embert nem láttam mint itt.
Ha a KRESZ nem tiltja akkor az adott útvonalon bármilyen közlekedési eszköz és egyéb előfordulhat. A talicskát vagy kézikocsit toló Józsibácsitól kezdve a lovaskocsiig, az IH-tárcsát húzó több tonnás, több száz lóerős traktorig ami csak 20Km-el megy. Nos javasolnám, hogy az utóbbit ne vedd észre és annak menny neki.
Különben is átlagban lakotterületen belül a megengedett sebesség 50Km. Szeretnék én 45Km-mel folyamatosan haladni a városokban. Én például a 100Le feletti személygépkocsikat, terpjárókat tiltanám ki mindenhonnan.
Amit a rendőrök csinálnak az egyszerűen hivatásszerű zaklatásnak nevezném. Sőtt hatalommal való visszaélésnek.
Ha ilyen és hasonló indokolatlan feljelentésért "fenéken billentenék" őket, majd meggondolnák, hogy kit és miért jelentenek fel. Pazarolják az adófizetők pénzét a fölösleges, indokolatlan szabálysértési és bírósági tárgyalásokkal.

2008.02.19. 09:17:48

hát tényleg fura h olyan sötét elmebetegek oktassák ki itten a balkán bal hónalja alól a bittonságos közlekedésre meg kreszre az embert, aki pl. sokallják a 2 métert egy moped kikerülésére vagy osszák az észt, h feltételezésekbe kell bocsátkozni az előttük haladó sebességéről, mert az autónak látszik...

mopedautofan 2008.02.19. 09:19:04

Az első feljelentésem, és az első jogerős végzésünk között 17 hónap telt el. Ezalatt a fiamat 8x, engem pedig még 2x jelentettek fel a rendőrök. Az első megszüntető végzés óta viszont sokkal gyorsabban zajlanak az események, most már tárgyalás megtartása nélkül szünteti meg a bíróság a még folyamatban lévő ügyeket. A legutóbbi feljelentésemet pedig már a rendőrség szabálysértési hatósága saját hatáskörben szüntette meg, át sem küldte az iratokat a bíróságra. Tehát a szabálysértési hatóságnál dolgozó rendőrök tudják hogy a mopedautókra még nem kell rendszám, a közterületi állomány viszont ezzel nincs tisztában. Pedig gyakran van állománygyűlés, igazán szólhatna nekik a parancsnokuk. Egyébként 2008. január 1-től hatályba lépett a Közlekedési törvény módosítása, eszerint 2009. május 1. után a 4 kerekű segédmotoros kerékpárok csak hatósági jelzéssel közlekedhetnek. A 2 és 3 kerekű segédmotorokra ez a szabály csak 2011. január 1-től vonatkozik.

OkoskaTo:rp 2008.02.19. 09:22:45

mopedautofan:

"ha smkp-nak hívnánk, nem mehetne nagy sebességű útra (autópálya, autóút)," Ha jól emlékszem, senki nem beszélt arról, hogy 130-cal (magyar morál mellett 160-nal) mennek át rajta hátulról. Mindenki sima országutas vagy városon belüli példákat hozott.

"kiemelten nagy forgalmú útra sem (mondta vki, Szentendrei/Váci út" - A Kresz ilyen fogalmat nem ismer. Szerintem ideje lenne beiratkoznod egy Kresz tanfolyamra, vagy utánképzésre.

"tudtommal ki van rakva a lassú járművel behajtani tilos," - Tudtommal ott mezőgazdasági vontatóval való behajtási tilalom van, amit Demszky rakatott ki a traktoros tüntetés után. De utánanézhetsz akár itt is: kresz.origo.hu/news_244.html

Legutolsó kérdésedre válaszolva: A bíróság döntése egy konkrét esetre vonatkozik. Az igazságügyi szakértő véleményét már kitárgyaltuk. A rendőr jogalkalmazó, márpedig a járgányod 50 cm3 feletti belsőégésű motorral rendelkezik, és utast szállít. A Kresz 54. § (8) b) pont szerint "segédmotoros kerékpáron utast szállítani, ... nem szabad." Nem véletlenül kötik ezt a feature-t komolyabb járművekhez és komolyabb jogosítványhoz.

mopedautofan 2008.02.19. 09:23:55

A mopedautók hátulján van egy kerek fényvisszaverős matrica, 45-ös felirattal. Ez tájékoztatja a mögötte haladókat, hogy ez egy lassú jármű. Én is sokat közlekedek mopedautóval (van egy másik is) soha senki nem dudált v. villogott még rám, azért mert feltartottam volna. Ezek a járgányok meglepően jól gyorsulnak, lámpától lámpáig a kisebb autóktól, kisbuszoktól semmivel sem megyek lassabban, a teherautókat meg a buszokat meg simán lehagyom.

mopedautofan 2008.02.19. 09:38:48

dark future!
ha már ennyire beleástad magad a jogtárba, talán megnézhetnéd az 5/1990, és 6/1990 KÖHÉM rendeletek B függelékét is, mert azok is meghatározzák a segédmotoros kerékpár fogalmát. Mivel a KÖHÉM rendeletek úgy fogalmaznak, hogy a járművekkel kapcsolatos fogalmak esetében a KRESZ meghatározásait a KÖHÉM rendeletekben foglalt eltérések figyelembevételével kell alkalmazni, így a bíróság számára egyértelmű volt, hogy az 50 cm3 hengerűrtartalom csak a szikragyújtású motorok esetében érvényes, a külső gyújtásrendszerrel nem rendelkező belső égésű motorok (diesel) esetében lényegtelen a motor hengerűrtartalma, csak a teljesítményük nem lehet 4 kW-nál több. A KRESZ és a KÖHÉM rendeletek azonos szintű jogszabályok, de a KRESZ több ponton is ellentétes a segédmotoros kerékpárok típusjóváhagyásáról szóló 2002/24/EK irányelvvel. Márpedig nem lehet olyan jogszabályra alapozni határozatot, ami ellentétes az EU-s jogszabályokkal. A GKM honlapján talán még most is fent van az a munkaanyag, amiben leírták, hogy a jogharmonizáció miatt módosítani kell a KRESZ segédmotoros kerékpárokra vonatkozó meghatározásait, és lehetővé kell tenni a 3 és 4 kerekű tipusokon az utasszállítást. Ezt a minisztérium saját szakértői írták.

wolf11 2008.02.19. 09:42:49

"A rendőr jogalkalmazó"
Nem vagyok a rendőrök ellen, csak nagyon sajátosan alkalmazzák a jogokat.
Miért csak az autósokra (járművezetőkre)?
Nem mintha érintene de több éve törvényben van a "türelmi zóna" kötelező kijelölése is. Miért nem piszkálják a polgármesterket akár naponta is.
Mi köze a rendőrnek a kötelező felelőség biztosításhoz? Tudtommal egy magánjogi szerződés köztem és a biztosító között.
Milyen módon veszélyes a közlekedésre, hogy az övem be van-e kapcsolva?
Ezzel az erővel minden síelőt, hegymászót és extrém sportokat űzőt agyon kellene büntetni.

mopedautofan 2008.02.19. 09:49:09

okoska: talán te is olvasd el a KÖHÉM rendeleteket is, mert nemcsak a KRESZ határozza meg a segédmotoros kerékpár fogalmát.
A bíró döntése valóban egy konkrét jármű esetére vonatkozik, de a gyerek éppen azzal a járművel közlekedett, amiről néhány héttel korábban megállapították, hogy segédmotor. Az alávázszámból ez egyértelműen látszik. Az hogy itt néhányan kitudja milyen képzettség birtokában kétségbe vonják a bíróság által kirendelt, gépészmérnök végzettségű igazsságügyi szakértő szakvéleményét, az nem jeleneti azt hogy a szakértő tévedett volna.

Biztos lehet vitatni egy bíróság döntését, én is tudom hogy egy bíró is tévedhet, de ha már 2 tucat bíró, egymástól függetlenül dönt ugyanúgy, akkor szerintem azt el kell fogadni mindenkinek. Érdekes módon a pesti rendőrök nem zaklatják a mopedautósokat, ez csak vidéken jellemző.

Deviáns 2008.02.19. 09:51:15

Némi félreértést látok a köbcentik körül. A totalcar cikkében úgy volt írva, hogy 50ccm es szikragyújtású, vagy 4kW.... A diesel nem szikragyújtású. Az Otto és Wankel motorok szikragyújtásúak. Egyébként ha ilyen kisautók akksival közlekednének Pesten.... Ha én városvezető lennék, sem súlyadó, sem parkolási díj. Csakhát a 4kW-os motort ellátó akkumlátor erősen futurisztikus dolog, de legalábbis jó drága.
A közlekedési morálról egy kicsit. Akik itt az előzés/oldaltávolság/nem lehet felmérni a sebességet-et írták, tipikusan ők azok, akiknek az a bajuk, hogy mások is közlekednek, és nem hagyják őket száguldozni. Reggelente munkába járás, teherautó mögötti kocsisor utólér, 70- 80-as tempó. Pontosan tudom, hogy a következő 7km-en nem lehet előzni, így beállok a sorba. Parasztja kocsisort utólér, előzget, kényszerítőzik végig a 7 km-en, és a végén 4 autóval van előttem, úgy, hogy az egész kocsisor életét kockáztatta. Ilyenkor hol vannak a rend őrei? Biztos épp a mopedautósokat büntetik.

Deviáns 2008.02.19. 09:57:13

wolf11 2008.02.19. 09:42:49
Ezek a te érdekeidet vagy a társadalom érdekeit szolgálják. A hülyegyereket is pofánvágja az apja, ha gyufázik. Pedig végül is kinek árt, ha felgyújtja magát, nem?

mopedautofan 2008.02.19. 10:10:07

Néhányan szóvá tették, hogy ne jampizzon egy 14 éves gyerek egy mopedautóval. Hát én nem azért vettem a gyereknek a járgányt, hogy felvágjon vele, leginkább gazdasági oka volt a vásárlásnak. Debrecentől 20 km-re lakunk, a gyerekeket ovodás koruk óta kocsival hordtuk a városba. Ez naponta kb. 100 km kocsikázást jelentett, egy 6-7 litert fogyasztó személygépkocsival. Amióta a fiam a mopedautójával jár, csak 50 km-t megy naponta, és az Ő járgánya csak 3,5 liter gázolajat fogyaszt. Persze már mehetnének busszal is, de elég szar nálunk a tömegközlekedés, és úgy gondolom az a 3-4e Ft, amit hetente gázolajra költ a gyerek még nem nagy áldozat a kényelemért. Természetesen a fiam a nővérét is viszi, az utasszállítás miatt még nem jelentették fel:))

Ginya 2008.02.19. 10:10:23

=> Okoska To:rp

igazad van, autópálya nem hangzott el, kicsit túldramatizáltam.
De én erre a táblára gondoltam, vagy inkább azt mondanám, ehhez hasonló:
www.hidegkuti-autosiskola.hu/kreszszab/tabla_1/jarmuvekforg_14/14_55.JPG
Ha jól tudom, ez ki van rakva azokra az utakra, amit én kiemelten nagy forgalmú útnak neveztem (pl. Szentendrei), de emlékeim szerint a 4-esen is van hasonló, Szolnok felé láttam pár helyen. Nincs ilyen a KRESZ-ben, de szerintem ismered a szitut (Váci út, Budaörsi út stb csak Pesten pl). Ott nem tartom jó ötletnek, de a B1 kategóriát nehéz lenne itt korlátozni, de hátha van ötlete vkinek.

wolf11 2008.02.19. 10:16:59

Deviás,

Nem szállok vitába. De az én érdekemet hagy döntsem már én el. Magyarországon naponta kb. 3 ember hal meg emberölésben.
Nem minősítve (szándékos, gondatlan, foglakozás körében stb.) Még közlekedésben "csak" 1. Persze ez is nagyon sok. Főleg ha én, vagy közeli hozzátartozó.
Ezért akar a hatalom mindenre rendszámot rakni mert itt akkor egyszerű lesz a felderítés. Tegnap gondolom láttad a Juszt műsort. A miskolci autó esetét. Marha jó lesz majd a kollektív felelőség.

Szerintem mindenki belátása szerint óvja önmagát, a rendőrség meg foglalkozzon azzal, hogy ne veszályeztessek másokat.
Mert ami ma itt folyik az sarcolás. Törvényesített kifosztása a közlekedőknek.

füredi (törölt) 2008.02.19. 10:24:38

wolf2!
Nagyon hibásak az adataid! Az emberölések száma éves átlagban olyan 160-180 között mozog, az napi fél. Ezzel szemben - ha jól emlékszem az Óbudai emlékmű felirataira - közlekedési balesetben 1000 felett (sőt azt hiszem jóval 1000 feletti) az áldozat. Az tehát több, mint napi három. Pont fordítva van tehát, mind állítod...

füredi (törölt) 2008.02.19. 10:32:32

Csak itt tudom leírni: látom a topic szélén, hogy van egy olyan téma, hogy "Furfangos faszállító." Megpróbáltam rámenni, de a munkahelyi tűzfal nem engedte! :-)))))))

OkoskaTo:rp 2008.02.19. 10:32:47

Ginya: Ismerem a "szitut". Ilyen utakra mondjuk a táblától függetlenül nem engednék ki senkit a.) 18 év alatt, b.) egy tonna alatti járművel, de ez csak magánvélemény.

mopedautofon: A témában elért viszonylag kevés sikered, ámde annál több konfliktusod némiképp magyarázhatja az itt mutatott agresszív viselkedésed is. Ha jól emlékszem, sehol nem írtam, hogy ezeket a járgányokat be kellene tiltani. (Magánvélemény: igen, be kellene tiltani, a "sima" robogókkal együtt, mert bazinagy a fajlagos környezetszennyezésük, és a rendszám nélküliség büntetlenséget biztosít a leggázabb szabálytalanságok esetén is, valamint a "karosszéria" hamis biztonságérzetet kelt.)

Arra próbáltam tippeket keresni számodra, hogy a jogalkalmazó rendőrök "kekeckedésének" milyen jogszerű magyarázata lehet. Ők alkalmazzák a jogot. Több, egymásnak ellentmondó jogszabály feloldásáról nem nekik kell gondoskodniuk. És ilyen esetben meg tudom érteni, hogy inkább a hozzájuk közelebb álló Kreszt választják, mint egy ilyenolyan, más minisztériumhoz tartozó rendeletet. Röviden: Ne a rendőröket szidd, hanem a törvényhozókat.

wolf11 2008.02.19. 10:44:31

"Ne a rendőröket szidd, hanem a törvényhozókat"
Jelenleg még az intézkedő rendőrnek korlátlan mérlegelési joga van.

vernarancs 2008.02.19. 11:07:29

A jogszabaly szerint valoban nem szgk egy ilyen ketyere, de nekem az a bajom ezzel, hogy tulajdonkeppen pont ugy vesz reszt a kozlekedesben mint egy szgk. Legfeljebb nem lehet vele akkora gyorshajtast elkovetni.

mopedautofan 2008.02.19. 11:13:16

okoska:
Eddig minden esetben nekünk adott igazat a bíróság, szerintem ettől több sikert nem lehet elérni.
A rendőrök sem egyértelműen mopedautó ellenesek már, hiszen legutóbb át sem küldték az iratokat a bíróságra, a szabálysértési előadó saját hatáskörében szüntette meg az eljárást.
Az intézkedő rendőrrel se lett volna semmi bajom, ha max 10 perc alatt rögzítette volna az adatokat, és elengedte volna a gyereket. A szabálysértési hatóság úgyis megszünteti ezt az eljárást is. Ezzel szemben viszont 40 percig tartott, amíg a rendőr telefonon és rádión megkonzultáta a felettesével a teendőket. Ez már szerintem túlzás, egy intézkedés nem tarthat ennyi ideig, ne az eljárás alá vont személy idejét rabolják a "továbbképzéssel".

Áruld már el a te autódnak mennyi a CO2 kibocsájtása. Ha nem Priussal jársz, legalább a duplája mint a mi Aixamunknak.
A 16 éves fiam már vezetheti az apósom piros rendszámos 3 tonnás 100 Le-s traktorját (pótkocsival) a közúton. A rendőr egy szót sem szól érte, de ha egy 350 kg-os 5 Le-s mopedautóval közlekedik feljelenti. Szerinted ez normális dolog?
Az EU többi tagállamában teljesen normálisan tudják kezelni a mopedautósokat. Nemhogy tiltanák, sok tagállamban még kedvezményeket is kapnak. Szerintem nálunk is hasonlóan kellene ehez a kérdéshez viszonyulni, nem tiltani és üldözni kellene ezeket a praktikus járműveket.
A biztonságézet nem hamis, egy robogót észre sem vesznek az autósok, és simán kihajtanak elé, meg leszorítják az útról.
A rendszámmal meg semmi bajunk sincs, a mi Aixamunkon most is van egy német rendszám hátul. A járgány egy német barátom tulajdonában van, és fel lett szerelve az ottani előírásoknak megfelelő robogó rendszám hátra. A rendőrök viszont azt mondták, hogy magyarországon csak akkor lehet egy mopedautóval közlekedni, ha személygépkocsi rendszámot teszünk rá. Természetesen a bíróság ebben is nekünk adott igazat.

wolf11 2008.02.19. 11:19:58

Füredi,

Nem gyilkosságot írtam, hanem emberölést.
Építőipar, vadászat, illegális magzatelhajtás, hegymászás, síelés, vízbefulladás, szénmonoxid mérgezés stb., stb.
Én csak azt emeltem ki amit a jog is úgy fogalmaz, hogy "foglalkozás körében elkövetet, halált okozó..."
A rendőrök túlon-túl sokat foglakoznak a közúti közlekedőkkel. Lehet, hogy pont ez miatt ilyen jó az általam velvázolt statisztika. De ezt erősen kétlem.

Nagyfefa 2008.02.19. 11:23:04

Üdvözlök mindenkit!

Kicsit furcsállom,hogy mennyien csak az indulatukat tudják itt kifejteni a józan ész érv meg elfelejtődik!
Pár észrevétel:
Ezekkel a mopedautókkal senki nem akar autópályán közlekedni!
Miért nem jó az,ha több parkolóhely lenne mert a nagy batárok helyett ilyen kis mopedautókkal mászkálnának a városben az emberek?
Olaszország tele van háromkerekű Piaggio Ape-val idehaza snassz egy ilyenre felülni mert elég kevés van belőlük.
Engem személy szerint az jobban dühit ha egy nagy állat kocsiban terpeszkedik egy darab ember és szitkozódik (araszol a dugóban)majd nem talál parkolót és csodálkozik.
Miért nem ezekre reagál a társaság?
És miért kellene azt kitalálni amit már az EU-ban kitaláltak és hasznosan használnak?
Ezt nekünk magyaroknak nem kéne felülbirálni mert nincs hozzá jogunk és ha minden szart át tudunk venni ami tényleg baromság ezt ami segitene a dugókon ez mér nem jó?
De láttam a quad is előkerült hát azzal kapcsolatban is sokan el vannak varázsolva!
Én magam elég sokat járkálok quaddal és azt tapasztalom,hogy pont a hatóságok azok akik fafejüként korlátozták a szilárd burkolat használatát quaddal és azok csodálkoznak ,hogy tele van az erdő quadosokkal.
De ennek a dolognak is lenne megoldása pl. az én gépem motorkerékpár rendszámos és korlátozás nélküli akár autópályán is használhatnám!
De nem teszem mert értelmetlen.
Nyilván a mopedautót használók sem értelmetlen használatra szánják és tévhit szerintem,hogy nagytöbbségük fiatal.
Ezt is mint sok más eszetlen jogalkalmazást végre helyére kellene tenni.
De megkérdezném a sok okostónit ki számukra hiteles egy rendőr vagy egy biró?
Erről mi a vélemény?

Deviáns 2008.02.19. 12:20:05

Valaki írta itt, hogy törekednek a jogalotók arra, hogy mindenen legyen rendszám (dátumokkal). Quad-on is, mopeden is. Ezzel egyetértek. Viszont azt is kell látni, hogy a magyar szokásoknak megfelelően ez az első lépés lesz ezen közlekedő réteg megsarcolása felé...
Wolf11: igazad van, ez a rendszámosdi is csak akkor működik jól, ha a mögötte álló hivatal jól működik. Egyszer felénk volt hasonló sztori, a rendőrök feljelentették a láncolat tagjait, mindenkinek át kellett iratni szép sorban a nevére az autót, és még bírságot is fizettek. Egyébként az ipsének kényszerátírást kellett volna kezdenie azzal a kft.-vel szemben, aki tőle megvette az autót. Ne foglalkozzon vele, hogy az már eladta, azt intézze a kft.
A másik témához a műsorban: jó ötletnek tartom, hogy az eredetvizsgálat alatt a vevő betekinthessen az autó BM nyilvántartásába(van-e rajta terhelés), illetve más fórumon volt, hogy az előző eredetvizsgálatkor feljegyzett megtett km állást is közöljék a vevővel, ugyanis elég gyakori a "visszapörgetés".
A sarcolásról egyezik a véleményünk.

dr.justice 2008.02.19. 12:28:50

füredi

Vigyázz a munkahelyi faszállítással. :)

hüvelykmatyi 2008.02.19. 12:42:14

Ennek az egész kekeckedésnek csak az az oka hogy álambácsi attól tart hogy ha "szabad utat" enged a mopedautózásnak akkor sokan -főleg szegény emberek- mopedautóval járnának dolgozni,bevásárolni stb.Nem értem ennek a huzavonának a lényegét,mert amíg nem lesz konkrét állásfoglalás addig a rendőr feljelenti a bíró pedig felmenti a mopedautósokat.
Mopedautófan! Szerintem próbáld meg feljelenteni a rendőrséget szándékos zaklatásért.

Én vagyok 2008.02.19. 12:56:03

A 16 éves fiának... Szerintem ültesse buszra, ne pedig kocsiba.

Mert ez akkor is autó, ha a gyártója nyilatkozatba adja, hogy "szamár, 4 lábú". Lehet, hogy valamelyik huszadrangú paramétere alapján jogilag nem számít autónak, de ránézésre is az, és ha ebbe beleülnék, autóben érezném magam, nem pedig biciklin. Úgy is vezetném.

Szerintem szánalmas ez az állandó kiskapukeresés, amit itt sokan előadnak. Meg az is, hogy a 16 éves gyereknek ilyet vesznek a szülők.

OkoskaTo:rp 2008.02.19. 13:01:15

mopedautofan: Kicsit most melléfogtál. Kerékpárral járok, aminél az Aixamotok végtelenszer többet pöfög ki. Mellesleg kerékpárt vezethet a fiad is. ;-)

füredi (törölt) 2008.02.19. 13:18:30

wolf11
Nem tudom miről beszélsz, én sem gyikosságot írtam, ahnem emberölést. Már csak azért is, mert a magyar jog nem ismeri azt a fogalmat, hogy gyilkosság.

Szó szerint pedig azt írtad:

"De az én érdekemet hagy döntsem már én el. Magyarországon naponta kb. 3 ember hal meg emberölésben.
Nem minősítve (szándékos, gondatlan, foglakozás körében stb.)"

Tehát eredetileg úgy írtál napi hármat, hogy te magad nem vetted be a gondatlant.

A közúti közlekedésben meghaltakra pedig komolyan tévedtél. Úgy írtál le valamit, hogy egyáltalán nem néztél utána, és így érveltél. Ez nagyon nem helyes.

mopedautofan 2008.02.19. 13:27:02

okoska: autód egyáltalán nincs? Sajnos a tömegközlekedés szinvonala elég alacsony nálunk, én is évekig biciklivel jártam dolgozni, gyorsabb volt, mintha busszal mentem volna. Naponta 50 km-t tekertem, de nem örülnék ha a gyerekeim a teherautók között szlalomoznának reggelente. Itt vidéken nincsenek kerékpárutak, vannak viszont keskeny alsóbbrendű utak, ahol az autósok nem várják meg, amíg a szemből jövő jármű elhalad, és centikre mennek el a biciklisek mellett. Persze a kivilágítatlan biciklisektől én is rosszul vagyok, ebből is rengeteg van nálunk.
Van olyan elektromos triciklim is, amibe 2 db 500W-os bicikli motort építettem, amelyek a 400 kg-os járgányt 40 km/h-val viszik. Ez már elég környezetbarát?

wolf11 2008.02.19. 13:40:01

Szerintem meg az szánalmas amit ide leírtál. Senki nem keresi a kiskapukat. Adódik egy lehetóség amit az emberek anyagi érdekből, vagy divatból kihasználnak. Az állam első reakciója az, hogy ezt hogy tudnánk megsarcolni, vagy tiltani.
Nehogy már jó legyen a parasztnak.
Igy van ez a Quaddal, elektromos kerékpárral meg a társaival. De ezt már tegnap Juszt kolléga is megfogalmazta.

mopedautofan 2008.02.19. 13:44:04

Én vagyok:
Az EU-ban csak egyetlen tagállamban lehet lefolytatni egy jármű típusvizsgálatát. Ha a közösségi jogszabályok szerint egy jármű segédmotornak számít, akkor ezen nincs értelme vitatkozni. Minden tagállam külön vizsgálat nélkül köteles elfogadni az eredeti típusbizonyítványt, nem tilthatják meg az ilyen járművek forgalmazását. Annyi lehetősége van a tagállamoknak, hogy ha úgy ítélik meg hogy egy jármű különösen veszélyes a közlekedés biztonságára, saját területén 6 hónapra felfüggesztheti a jármű használatát, és kérheti az eredeti típusbizonyítvány felülvizsgálatát. Ezt viszont a magyar hatóságok nem kezdeményezték, a francia gyártókkal nem mernek kekeckedni, inkább bennünket szivatnak.
Nem tudom miért lovagol itt mindenki azon, hogy nem kellene tizenéves gyerekeknek jampizni ezekkel az autószerű járgányokkal, miközben többnyire nem ez a jellemző. Általában idősebb, B-s jogsival rendelkező személyek közlekednek mopedautókkal.
Sok 17 éves gyerek kap személygépkocsit a szüleitől, ez már nem olyan nagy luxus. Nem értem miért kell háborogni azért, mert én néhány évvel hamarabb vettem a gyerekeknek (meg magunknak) egy majdnem autót. Azt viszont nem tervezem, hogy 1-2 év múlva kapnak egy "igazi" autót, mert iskolába járni egy mopedautónál nem tudok gazdaságosabb, és biztonságosabb megoldást.

wolf11 2008.02.19. 13:47:41

füredi,

Az autósbaszogatás szinonímájára elő írnám a borásznak, hogy előbb küldje le a kutyát a pincébe, és ha feljön akkor ő is lemehet. Ki ellenőrzi a vadászokat? Kinek magas a vérnyomása, stb. Ja. A kapitány meg az alosztály vezető is ott vadászik.
Az adatoknak meg utánna néztem. Csak az építőiparban több a halálos baleset mint a közúti közlekedésben.

füredi (törölt) 2008.02.19. 14:41:09

Nem, wolf11, nem néztél utána.
Amit én írtam adatot a közlekedési balesetekről az pontos.
Te most azt állítod, hogy az építőiparban többen halnak meg, mint közlekedési balesetben. Tehát azt állítod, hogy az építőiparban napi kb. 3 halott van?

Van olyan, hogy az ember elegánsan elismeri, hogy tévedett, én is szoktam ilyet csinálni, tök jó érzés.

füredi (törölt) 2008.02.19. 14:43:09

17 másodperc alatt utána néztem a dolognak:

www.hrportal.hu/index.phtml?page=article&id=46709

Ez egy 2005-ös adat, kilenc hónap alatt 95 halott. Éves szinten a közlekedési balesetek tizede.

füredi (törölt) 2008.02.19. 14:44:51

Ja, és ez az összes munkahelyi baleset, nem csak az építőipar!

Tehát van egy évben 170 körüli emberölés, meg kb 120 munkahelyi baleset.

Meg 1000 feletti halott a közlekedésben.

2008.02.19. 16:26:14

Mopedautófan:

Közvetve elismeri, hogy tulajdonságaiban a mopedautó nem moped, hiszen azzal indokolja a vásárlást: nem akarja, hogy a gyereke smkp-al közlekedjen. Sőt csupa olyan tulajdonságokkal indokolja a mopedautó előnyét, ami az autókra jellemző. Nem válik innentől a józan ész szőrszálhasogatássá. (Eltekintve most attól, hogy ez valóban egy jogi és nem egy józanészblog.)

mopedautofan 2008.02.19. 18:20:18

zsir:
téved, a feleségem nem engedi, hogy a fiam robogóval közlekedjen. Én is úgy gondolom, hogy egy 2 kerekű segédmotorral még egy felnőttnek is veszélyes manapság közlekedni, de azért én megengedtem volna, hogy motorozzon. A családi béke érdekében végül egy 4 kerekű, zárt karosszérás segédmotort vettünk, amivel nem csak a gyerek furikázik, henem mi is.
Alapvetően nem értem miért szúrja a szemét sokaknak a mopedautók, miért ne vehetnénk át az EU-ban már évek óta jól működő szabályokat. Ha európában mindenhol gond nélkül lehet a segédmotorokra vonatkozó feltételekkel használni a mopedautókat, miért kellene nálunk ezeknek személygépkocsiknak lenni? Egyébként ha személygépkocsi rendszám lenne egy mopedautón, biztonságosabb lenne, és a forgalmat is kevésbé akadályozná? Vagy az fáj az ellenzőknek, hogy egy majdnem autóként használható járművel közlekedünk a szokásos sarcok (regadó, átírási illeték, eredetvizsga, stb.) megfizetése nélkül?

A jogosítványon is kár vitatkozni, 2005 február 23-án az Európa Parlament elfogadott egy állásfoglalást, ami közösségi szinten kívánja szabályozni a különböző járművek vezetéséhez szükséges engedélyeket. Ebben a 4 kW teljesítményű mopedautókhoz az AM kategóriát írják elő, ami kb. megfelel a moped jogsinak, a max. 15 kW-os mopedautókhoz pedig a B1 jogsit. A tervezet szerint 2013-tól egységes jogosítvány lesz az EU-ban, így a magyar jogalkotóknak szerintem felesleges ezzel ellentétes szabályokat erőltetni.

Kommunik hulla 2008.02.19. 18:25:57

mopedautofan 2008.02.19. 13:44:04
Néhány évvel korábban? Hallottad a hírekben, hogy hárman haltak meg hajnalban Bp-en?
Egy járművezetőnek nem csak a saját-, de a másik j.m.vezető hülyeségeit is ki kell védenie. És a gyerek, az gyerek. A büntethetősége, a jogai, a kötelességei mind-mind a korának megfelelő jogi keretek közé szorítottak.


wolf11 2008.02.19. 13:47:41

A természeti katasztrofákat nem számítva a közlekedés szedi a legtöbb áldozatot. Többet, mint az összes többi baleset.
e higgyétek mán, hogy mindenki irigy!
Én még mindig trabival járok. És tudjátok mit? Minden reggel megsimogatom és ha hazaértünk, megköszönöm neki.

Azért én ismét ajánlom, hogy meg kéne egyezni a zsarukkal, hogy ők mit akarnak. Lehet, hogy egy triviális elvárásnak nem felel meg az a gyermek.

Nagyfefa 2008.02.19. 18:32:18

Szerintem itt két féle hozzászóló van:

Aki tudja mi a mopedautó ,van neki és használja és tisztában van az előnyével

Másik kategória aki csak okoskodik azt sem tudja miről van szó csak szeret okosnak látszani és nagyon sárga az irigységtől(vagy vörös)

Miért nem lehet felfogni,hogy ezzel lehetne enyhiteni a dugókon de ha nem is szünne meg legalább ne 1-2-több ezres lökettérfogatú autóval pöfékeljenek a sorállás közben és két autónyi helyet foglalnak el a parkolással pedig egyedül ülnek a nagy kocsijukban!
Az miért van,hogy Japánban 660ccm-alatt külön kedvezményt -adómentességet adnak aki kicsikocsit használ?
Biztosan nincs eszük?
Vagy ez a jövő?
Én csak annak engednék autót tartani a belvárosben aki igazolni tudja hova parkol!

mopedautofan 2008.02.19. 20:09:50

Kommunik hulla:
Mint már korábban említettem, többnyire nem a tizenéves fiatalok furikáznak mopedautókkal, hanem B-s jogsival rendelkező felnőttek, akiket ugyan úgy szivatnak a rendőrök, mint a fiamat. Ausztriában 24 éves életkor felett semmilyen jogosítvány nem szükséges a mopedautók vezetéséhez, így ott a legtöbb mopedautóval a nyugdíjasok furikáznak.
Ha az EU több tagállamban is lehet 14 éves kortól mopedautót vezetni, de a legszigorúbb tagállamokban is 16 év az alsó korhatár, akkor miért kellene nálunk előírni a 17 évet, és a B-s jogsit. Vagy a fiatalok nálunk hülyébbek, mint a többi tagállamban?
Azt is írtam már, hogy a zsaruk eltűrik, hogy a 16 éves fiam egy 100 Le-s 3 tonnás piros rendszámos traktorral közlekedjen a közúton, de feljelentik, amikor az 5 Le-s, 350 kg-os mopedautójával megy ugyanott.

Nagyfefa 2008.02.19. 20:24:15

mopedautofandoo

Fölösleges ezekkel erölködni mert nem látják a fától az erdőt.
Nem arró szól a történet,hogy 16 évesen lehet-e vezetni vagy nem.
Arról,hogy magyarország csak névleg EU tag meg amikor hülyeségeket kell átvenni.
Ez van itt tartunk!

mopedautofan 2008.02.19. 22:24:12

Igazad van Nagyfefa, de nem a mopedautókat ellenzőket akartam meggyőzni.
A levelet csak azért írtam, mert arra lettem volna kíváncsi, hogy kénytelenek vagyunk-e eltűrni, hogy a rendőrök többször is feljelentsenek egy olyan szabálysértés miatt, amiről korábban a bíróság már megállapította, hogy nem követtük el.

Kommunik hulla 2008.02.20. 06:49:38

mopedautofan 2008.02.19. 20:09:50

Hát éppen ezért javasoltam, hogy beszéld meg a parancsnokkal a problémát!
Ja persze! A 3 tonnással baj lehet...!
Lehet, hogy nem is a gyerekkel van bajuk, hanem veled?
Azért gyakorolj önkritikát! Nem fog ártani.

És most azt ne hidd, hogy zsaru-barát vagyok! Én aztán nem. A BKV-s témában megnézheted.

Csak még is. Én előbb mindig magamba nézek, azután, ha tisztának találom magam, akkor kezdek berzenkedni és lázadni. De lázítani akkor sem.

2008.02.20. 11:49:37

mopedautofan:

Én személy szerint szimpatikusnak találom a mopedautót. A sarcokat különösképpen nem támogatom, meg azt sem, hogy az állam mindent agyonszabályozzon.

Nekem van A és B kat. vizsgám is. A motorosvizsga teljesen más mint a gépkocsivezetői, a segédmotorosról nem is beszélve. Aligha biztosítja bárkinek az alkalmasságát arra, hogy autót, vagy ahoz hasonló dolgot vezessen. (Tekintsünk el attól, hogy ezt sajnos ma Mo-on semmi sem biztosítja.

A 14 éves alsó életkor határt messze nem tartom elfogadhatónak. A 16 vagy 17 között meg nem látok érdemi különbséget. Főleg ha feltesszük, hogy akinek ilyen idős korában mopedautója van, az úgyis azon igyekszik, hogy B kat. jogosítványt is szerezzen mihamarabb, tehát sokat nem spórol, ha egy -két évig moped papírral jár.

Én nem látom indokolatlannak sem a rendszámot sem a B kat. vizsgát. Az ezzel kapcsolatos lehúzásokat kellene leépíteni. A számtalan műintézményben folytatott áleljárást a vámokkal, sarcokkal, bürokráciával.

_wood_ 2008.02.20. 12:23:23

szánalmas, egyben undorító ez a tipikusan helyi, "mi nekem nem lehet/nem akarok olyan/nem engedhetem meg magamnak azt tíccsák be" mentalitás.
sz*r, vérszívó, irigy okoskákkal van tele az ország; egy ilyen nyilvánvalóan csomó előnnyel járó közlekedési formáról, mint a mopedautó, ami a lehető legkisebb erőforrás felhasználásával juttat el ából bébe, erről is az jön le az nektek, hogy hogyan szívd a másik vérét.

aki meg be meri írni, hogy a tizenhat éves ember járjon busszal, abban még annyi minimális tartás, büszkeség sincs, hogy valahogy leplezni próbálja az irigységét.
...az én arcom ég helyetted ember!!!

Nagyfefa 2008.02.20. 15:11:59

Zsir irta:

" A motorosvizsga teljesen más mint a gépkocsivezetői, a segédmotorosról nem is beszélve. Aligha biztosítja bárkinek az alkalmasságát arra, hogy autót, vagy ahoz hasonló dolgot vezessen. (Tekintsünk el attól, hogy ezt sajnos ma Mo-on semmi sem biztosítja."

De ha jobban belegondolsz visszafelé még veszélyesebb lehet a dolog.
Autós jogsival vezethetsz segédmotort és azzal veszélyezteted magad és a közlekedők nagytöbbségét is.
De nem értem miért nem fogjátok fel,hogy ez a mopedautós téma nem a körül forog hogy hány éves kortól lehet vezetni!
Magam részéről sok autóval közlekedőnek simán elvenném a jogsiját és elküldeném ismételt vizsgára mert hiába vezet x-éve és van jogsija olyan életveszélyesen közlekedik,hogy az na.
És az a szörnyű,hogy észre sem veszi mert a többiek vigyáznak rá esetleg szenvednek balasetet miatta.

Arról szólna ez a mopedautós történet,hogy ezt a járművet fel kéne karolni és engedni mert van létjogosultsága persze főleg városban ahol az örömnek számit ha negyvennel lehet tartósan haladni.
Aki ezt nem látja át annak komoly agyi vizsgálaton kéne résztvennie!

Nagyfefa 2008.02.20. 15:20:52

Még valami eszembe jutott!

Mivel mostanság elég hamar elugorhat a jogsi(zéro tolarancia)ami szerintem nagyon helyes mert a részeges állatok ne törjenek más életére,a sebességtúllépésről nem is beszélve akkor még maradhatna az,hogy mopedautóval közlekedhet (persze csak ha marad segédmotor mint eddig)igy sokan tudnának jogsi nélkül ezzel boldugolni.
Ne kerüljön rá sor de lehet erről az oldalról is megközeliteni a kérdést.

2008.02.20. 15:44:31

Az eredeti kérdéshez még visszatérnék:

Arról azt gondolom, hogy senkinek sem kell eltúrnie, hogy a hatóság semmibe vegye, indokolatlanul önkényeskedjen, jogi szőrszálhasogatással zaklassa.

Az adott kérdésben mindenképp indokolt lenne a megfelelő szabélyozásig az LB részéről egy jogegységi dötntés, amit a rendőrség tudomásul kellene hogy vegyen.

Addig, ha lehet érdemes lenne tárgyalni a rendőrség vezetőjével, a teljes káoszt elkerülendő. Elvileg nekik sem érdekük.

Ha ettől elzárkóznak, akkor panaszt tenni az indokolatlan intézkedés miatt. Végső esetben perelni a rendőrséget nem vagyoni és ha igazolható vagyoni kártérítésért. Végül az is a bíróságra kerül ahol a bíró esetleg nem a másik bírón, hanem a rendőrön röhög. (Ideírom azért, hogy nem vagyok jogász.)

Nagyfefa 2008.02.20. 16:09:42

Zsir
szerinted foglalkoznak vele amikor már húsz jogerős felmentő birói itélet van és előfordul,hogy több példány is előkerül az igazoltatáskor!
El sem olvassák nem érdekli őket csak az,hogy zaklassanak, jelentgessenek.
Aki után jogerős birói felmentő itélet született annak le kéne vonatni a birói költséget és egyből nem gondolkodna feljelentgetésen!

2008.02.20. 16:21:13

Nagyfefa:

A jogi lehetőségeket latolgattam. Nem biztos, hogy a jogi út mindennek a legjobb megoldása, a többi viszont nem igazán tartozik egy jogi blog témakörébe.

Az utcai rendőrrel biztosan nincs sok értelme vitatkozni. A lobbizás meg a nyilvánosság eredményesebb lehet. Megjegyzem még, hogy ilyen új szabályozatlan dologba pénzt fektetni mindig rizikós. Még akkor is, ha egyébként értelmes dolog. Talán van még aki emlékszik, hogy volt idő, mikor a pótféklámpákat szedették le a rendőrök, hasonló értelmetlen szőrszálhasogatással indokolva.

Nagyfefa 2008.02.20. 17:08:21

Pótféklámpával tényleg igy volt velem is szivóztak anno most meg amelyik uj kocsin nincs az már nem is igazi gép.
De akkor is ha a rend őrének lenne lelkiismerete és tudna a dologról(mármint,hogy felmentik akit feljelent)nyugodtan elengedhetné mert abból senkinek nem lenne baja de ha a feljelentését megcsinálja termelődik egy halom papir,a biró sem ingyen dolgozik ,aki elmegy a tárgyalásra nem tud addig a munkájával foglalkozni.
Ezt kéne átlátniuk és megérteniük bár lehet ez hiú ábránd.

mopedautofan 2008.02.20. 23:18:15

Próbáltam a rendőri vezetőkkel felvenni a kapcsolatot, de eddig nem sok eredménye volt. Tavaly ősszel elmentem a megyei rendőrfőkapitány fogadó órájára, ahol a közbiztonsági helyettesnek átadtam egy beadványt. Akkor még nem volt lezárt debreceni ügyünk, ezért kb. 10 db más megyékben született megszüntető végzést csatoltam be. Mellékeltem az Alkotmánybíróság 60/1992 számú határozatát is, miszerint a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény garanciális szabályainak mellőzésével kiadott körlevelekkel, utasításokkal, stb. való irányítás gyakorlata alkotmányellenes. Ilyen az NKH 3098/2005 számú, jogszabályi értelmezést tartalmazó állásfoglalása is, ezért véleményem szerint az semmis, nemlétezó aktusnak minősül, és semmilyen joghatás sem fűződhetne hozzá. Ennek ellenére a rendőrség ezt az NKH szakvéleményt tekinti mérvadónak, és a bírósági határozatokkal valamint a hatályos jogszabályokal ellentétben a mopedautók vezetéséhez B kategóriás jogosítványt, rendszámot, és forgalmi engedélyt követelnek meg. A rendőrség a beadványomat panaszként kezelte, 1 hónapon belül választ is kaptam rá, amiben kifejtették hogy a bírósági végzések rájuk nézve nem kötelezők, és továbbra is osztják és alkalmazzák a Nemzeti Közlekedési Hatóság állásfoglalását. Szóban azt a tájékoztatást kaptam, hogy ha majd lesz debreceni végzésem, azt küldjem be. Amikor végül a Debreceni Városi Bíróság jogerősen megszüntetett 2 db ellenünk indított szabálysértési eljárást, ismét írtam egy beadványt, amit a Főkapitánynak címeztem, de erre még nem kaptam válszt, bár a 30 nap már letelt.
Szerintem én megtettem minden szükséges lépést a rendőri szervekkel való korrekt viszony érdekében, a labda az Ő térfelükön van.
Kerestem más fórumokat is, jelenleg is vizsgálatot folytat a SOLVIT, a mopedautókkal kapcsolatban nem megfelően alkalmazott közösségi jogszabályok miatt.
Panaszt tettem az Állampolgári Jogok Országgyúlési Biztosánál is, ahol kivizsgálásra érdemesnek tartották a rendőri szervek mopedautókkal kapcsolatos eljárását, és arról tájékoztattak, hogy a vizsgálatot megindították.
Van még egy meccsünk az NKH-val is, jelenleg a másodfokú határozatukra várok, és ha továbbra sem hajlandók segédmotorként üzembe helyezni a mopedautónkat, azaz nem ütik be a CM jelzést az alvázba, akkor be fogom perelni Őket, és jogsértési eljárást kezdeményezek Brüsszelben. Hazánkat már többször elmarasztalták a közösségi jog megsértése miatt, pl. a regisztrációs adóval, és a járműhonosításokkal kapcsolatban, szerintem a mopedautókkal kapcsolatban hasonló a helyzet.

mopedautofan 2008.02.20. 23:26:29

Természetesen megkerestem a Legfelsőbb Bíróságot is, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy szabálysértési ügyekben nem hoznak jogegységi döntést.

2008.02.21. 10:57:02

mopedautofan:

Ami az eddigi ténykedését illeti, azért fogadja elismerésem. Új ötleteknek nem sok helyet hagyott már. Aféle polgári engedetlenséggel összekötött níilvános rendezvénnyel esetleg próbálkoztak -e már. Például az összes mopedautós együtt tesz néhány kört Bp. belvárosában minden szombat délelőtt. Az ilyesmi biztosan érdekelné a népet, és akkor a rendőrség is eldönthetné, hogy ezután minden szombat délután feljelent 50-100 embert egyszerre, heteken hónapokon keresztül, vagy ebből inkább nem kér.

mopedautofan 2008.02.21. 14:13:44

Tavaly nyáron rendeztünk egy találkozót Balatonakaliban, de akkor még nagyon kevesen voltunk. Jó buli volt mopedautóval leutazni Debrecenből a Balatonhoz, 6,5 óra alatt értünk oda, de csak 3500 Ft-ot tankoltan Siófoknál:))

Ma már sokkal többen vagyunk, már több mint 400-an regisztráltak a honlapunkon. A Magyar Hobbijármű Szövetség révén egy egyeztetésen is részt vettünk a GKM-ben, de az a tapasztalatom, hogy ezek csak formalitások. Az társadalmi szervezetekkel már csak akkor egyeztetnek, amikor gyakorlatilag kész az új jogszabály. 2007. márciusában is azt igérték, hogy módosítják a KRESZ segédmotoros kerékpárokkal kapcsolatos meghatározásait, és lehetővé teszik a 3 és 4 kerekű segédmotorokon az utasszállítást. Teljesen ledöbbentünk, amikor megjelent a közlönyben a végleges szöveg, és a segédmotoros kerékpárokra vonatkozó rész teljesen kimaradt.

2008.02.21. 14:59:43

mopedautofan:

A minisztérium hozzáállásán nagyon nem lepődtem meg. Balatonakaliba biztos jó buli lemenni, de nem ilyesmire gondoltam. Az engedetlenség inkább abban állhat, hogy ha tömegesen használtok ilyen autót, a bíróságok meg sorozatban elküldik a rendőrséget, akkor előbbutóbb érteniük kell belőle. Persze nem túl kellemes az ilyesmi, de úgy látszik ez az ára. Fontos persze, hogy az esetek nyilvánosságot kapjanak.

Angliában egyébként semmit sem lehet 17 év alatt vezetni csak ha valaki rokkant. A Reliant Robin-hoz B1 jogosítvány kell. (Az olyan háromkerekű mind Del Boy-ék járgánya az Only Fools and Horses-ban.)

Attól kisebb 3-4 kerekű járművet még nem láttam errefelé. A házilag összerakható kit car meg sokkal nagyobb teljesítményű.

biga156 2008.02.21. 15:51:15

Szerintem nincs jelentősége, hogy hány évesen lehessen vezetni. A felvetés sem erről szól szvsz. El tudom képzelni azt a megoldást is, hogy B jogsihoz kötik, csak mivel korlátozott képességekkel rendelkezik, a súlya sem túl nagy, na meg városban szinte csak előnye van ezért minden más tekintetben (adó, biztosítás stb) smkp kategóriát kapjon. Ez esetleg egy használható kompromissum lehetne.

mopedautofan 2008.02.21. 15:52:30

Még egy kétkerekű robogót sem lehet 17 éves életkor alatt vezetni felétek?
Az angolok furák, nemrég olvastam, hogy valamelyik politikus kezdeményezte, hogy legyen rendszám a bicikliken is.

A mopedautók vezetéséhez előírt életkor tagállamonként eléggé változó, van ahol már 14 éves kortól engedélyezik, de a legtöbb tagállamban 16 év a minimum. Dániában viszont csak B-s jogsival, és 18 éves kortól lehet mopedautót vezetni.
A nyáron Korfun a fiam nem vezethetett robogót az M-es jogsijával, a helyi 14 éves srácok viszont 2 személlyel is furikázhattak.

2008.02.21. 16:28:07

mopedautofan:

Amennyire tudom 2 kerekű 50cc motort 16 évesen lehet L (learner) rendszámmal vezetni, de ebbe itt biztosan nem értik bele a mopedautót. Az L azt jelenti, hogy főútra nem mehet vele (illetve többszemélyes járműnél nem vihet utast.)

Én magam is úgy gondolom, hogy minden gépjármúre kell rendszám, pedig nem vagyok angol (esetleg csak furcsa??). Fontos, hogy a közlekedésben résztvevők azonosíthatók legyenek, persze a jelenlegi bürokrácia nélkül. Ahogy írtam a B kat jogosítványt is indokoltnak tartom, bár lehetne ilyen járműre mondjuk 1 év korkedvezményt adni, vagy az L rendszámhoz hasonlóan korlátozni bizonyos korig, hogy hol használható. A moped papír semmiképp nem fedi le azt a tudást ami egy ilyen járműhöz kell, meg a bukósisak , biztonsági öv, köt. biztosítás stb. is kérdéses.

Azt károsnak tartom, hogy a rendőrség egy rosszul szabályozott, vagy szabélyozatlan kérdésben önkényesen próbálja a saját nézeteit érvényesíteni. Az sem szerencsés, ha a mopedautósok joghézagokba próblják belemagyarázni a helyzetüket.

Az lenne mindenkinek jó, ha megfelelően, lehetőleg a legáltalánosabb európai gyakorlat szerint szabályoznák a járgányok használatát. Az meg különösen fontos lenne, hogy a többi közlekedő is elfogadja a mopedautókat és jószándékkal meg türelemmel kezelje őket. Sajnos az eddigi hozzászólásokból ez nem igazán egyértelmű.

Közszolga 2008.02.21. 16:57:37

A területileg illetékes ügyészségnél kéne kezdeményezni az ügyészségi tv. 16. §-a (1) bekezdése szerinti felszólalás intézményét...
Miután a magyar bíráskodás nem precedens bíráskodás, jogértelmezései nem kötik a szabálysértési hatóságokat, azok ugyanúgy megtehetik - jogszerűen - a feljelentést és lefolytathatják - jogszerűen - az eljárást és megbírságolhatják - jogszerűen, de nem jogerősen - az eljárás alá vont személyt.

geryke 2008.02.21. 18:14:07

Sziasztok/jónapot!!!
Nekem is van egy ilyen "autóm"de nem merem használni mert félek h a rendör megbüntet vele az lenne a kérédésem hogy ezt most valójában milyen jogosítvánnyal lehet vezetni?
Köszönettel:Gergő

bigboj 2008.02.21. 18:58:51



Jogállamban élünk és a törvények mindenkire vonatkoznak. Viszont vannak olyan hivatalaink akiknek fáj ha valami könnyen megy. Én 1 napos tortúra után rájöttem, hogy mindennek oka a pénz!
NEM Európa felé haladunk hanem a Balkán felé.. Felemás törvénykezés miatt virágzik a korrupció a rendőrök között is. A kiskapu ami miatt megy a vita a regisztrációs adóról szóló törvény /2003.
évi CX. törv. 2.§. Ha már vettél egy olcsó kis kocsit akkor legalább annyit fizess reg. adónak is be!!! Vizsgáztasd le, rendszámot is kapjon a kicsi-kocsi.
ez Kb. 60 eft, majd később jön a zöldkártya és a műszakiztatás is. Hagy korrumpálódjon csak tovább a szép magyar
hazánk.

mopedautofan 2008.02.21. 22:16:30

Közszolga:
Az ügyészséggel kapcsolatban rosszak a tapasztalataim. Tavaly írtam egy beadványt a Legfőbb Ügyészség Közigazgatási Főosztályának, de azt a választ kaptam, hogy az a kb. 20 bíró, akik eddig olyan végzést hoztak, hogy a mopedautók segédmotoros kerékpárok, egytől egyik tévedtek :(

mopedautofan 2008.02.21. 22:25:45

geryke:
A fiamnak csak moped jogsija van, eddig 8x jelentették fel, 3 esetben már megszüntették az ellene indított eljárást. A bíróság szerint elegendő az M kategóriás jogsi a mopedautók vezetéséhez, de ennek ellenére a rendőrök simán feljelenthetnek.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2008.02.25. 15:46:08

Biztos, hogy egy ilyen cucc biztonságosabb, mint egy moped. Már csak azért is, mert nem gyorsul úgy, muszáj rendesen megelőzni, nem csak elslisszolnak mellette (rajta), messziről is jobban látható.
Városon kívül valóban idegesítő lehet utolérni, de ugye traktorok, sőt bazi széles kombájnok is száguldoznak az utakon. Praktikusság szempontjából meg időjárásálló. Nem fordulhat elő, hogy fekelsz és szakad az eső, de a busz már elment, mert mopeddel beérnél. Szopó.

vörikiráj 2008.02.26. 19:16:52

Üdv mindenkinek szeretettel.Vörös József vagyok,motoros voltam midig.Lassan60 leszek,de a korom miatt,ne magázatok szoval a motor.Azelmult évben,még sokat mentem,és nagyon.Már nem motorozok.Van1 LIGIER moped autom.40éve nagymotor jogsi.Nemhiszem hogy,a 750es után,a brumi veszélyes lenne a közuton.E.K.megye,füzitő-10es ut,percenként 10 kamion,de egysem dudál.(közlekedési kultura)üdv:-vőrikiráj

vörikiráj 2008.02.26. 19:36:57


Ja!Meg a zsaruk!Anig motoroztam sürün megállitotak,de a brumival eddig megusztam.Ha valaki tudja hogyan lehet valamilyen modon azonositot szerezni,az kérem irja meg.Azis lehet persze,hogy eladom,vagy cserélem a nagyobb AIXAMRA--

Manyizga (törölt) 2008.02.29. 08:11:28

Úgy látom, a témában az ellenzők egyszerűen irigyek. Nem az ő hibájuk, a magyarok többsége az.
Irigyek, mert valaki olcsóbban, fiatalabban, kényelmesebben tud(na) közlekedni, mint ők most és annak idején.
Irigységük leplezésére pedig mindenféle biztonsági és környezetszennyezési okokat hoznak fel magyarázatul. Pedig csak szimplán irigyek...

Megjegyzem: az erősen idejétmúlt KRESZ azt engedi, hogy gépjárművel az egy nyomon haladó járművet (megfelelő oldaltávolság tartásával) azonos forgalmi sávon belül lehessen megelőzni, DE fordítva nem. Mert az autós megijedne, ha megelőzi egy biciklis a sávon belül. Egyenjogúság? Nem, irigység. Az autós/teherautós haladhasson, ha akar, de a biciklis menjen át a dugóban álló autók mellett a szemközti sávba, és ott előzze őket.
LOL.

?Q(miku) 2008.03.04. 19:11:42

Tisztelt Hölgyek és Urak!

Elismerésül szívesen megszorítanám "mopedautofan" kezét, amiért kitapossa számunkra az utat, mint pl: Luther Márton a XVI.században. Kérem higgye el, hogy erkölcsileg nagyon sokan mellette állunk.
Számomra is érthetetlen a hatóságok hozzáállása és rosszindulata. Sorolhatnánk a példákat: hátsó sárfogó gumi (régen nem vizsgázott le az autó, ma már nem kell), pótféklámpa (előbb tiltották, lassan kötelező), vagy a tahográf a 2700kg-os autóban vonóhorog esetén egy EU-s szabály téves értelmezése miatt. Vége nincs a különböző hatóságok vízfejű bürökratáinak, a törvény szellemével és a kialakult akár EURÓPAI szokásokkal szembeni "törvényértelmezésének???" "kiskirályságának!". Amennyiben létezik Uniós szabályozás és a Magyar Bíróság szerint TÖRVÉNY is, hogy segédmotor, akkor egy KPM-es (bocsánat NKH-s) miért kérdőjelezheti meg? Mert úgy néz ki? (szélvédő, egymás melletti ülés, kormány, stb.) És a szomszéd gyerek lábhajtós Moszkvicsa, vagy a balatoni VW alakú vízibicók? Azok is olyanok. Holnap az NKH-nál kiadnak egy állásfoglalást, hogy egy kerékpáros dombon lefelé 70km/ó sebességet ért el, ezért az NKH veszélyesnek nyilvánítja és bukósisak viselésére kötelezi az összes ilyen járművet vezetőt? Sőt rendszámra, hogy büntethető legyen aki az autók között előre megy a sorba? Hányan mondjuk azt, hogy "NEM! ERRE VAN TÖRVÉNY!" és hányan veszünk fel lehajtott fejjel bukósisakot, rendszámot 27962Ft-ért?
Kérek mindenkit, hogy legyünk büszkék az ilyen EMBEREKRE, akik idegeiket és idejüket áldozzák a hasonló ügyekért. Én is többször fejjel mentem a falnak, mert az igazságérzetem nem a törvény betűjével, hanem a szellemével értett egyet, amit a hivatal egyes dolgozói kedvük szerinti részlet kiemelésével értelmeztek. Nehezen tudok nyugodt maradni, amikor az okmányirodában az ügyintéző gúnyosan kifigurázza a megőszült urat, mert nem tudja szbályosan kitölteni a hárm oldalas nyomtatványt.
Nagy tisztelettel kérek mindenkit, hogy most ne dögöljön meg a szomszéd tehene, hanem képzelje el azt, hogy az Ő 16 éves fiát egrecíroztatják a "rendőrök?" negyven percig annak ellenére, hogy a gyerek mondja a bíróság álláspontját.

?Q(miku)

?Q(miku) 2008.03.04. 19:57:35

Bocsánat, még pár gondolat!

Nem vagyok rendőr ellenes, sőt barátaim illetve rokonaim között is van rendőr. Nekik is sokszor elmondom a gondom. Munkám miatt gyakran járok a környező országokba és Görög o.-ba. Utasaimnak többször feltünt, hogy alig látni rendőrt, hogy feleslegesen nem csesztetik az embert, ám ha baleset történik, vagy valaki segítségre szorul egy pillanat alatt ott teremnek. Lakóhelyemen pedig azt tapasztaltam, hogy egy nemzetiségi csoport verekedését meglátva a rend derék őrei egy hátra arcal eltüntek az első keresztútcában, ám egy levél bedobásáig tilosban megálló autóst a helyszínen 10.000Ftra bírságoltak, valamint egy csőtörés helyén, ahol a munkák elvégeztével kintfelejtették a harmincas táblát, addig trafipaxolták a gyerekeiket oviból hazahordó anyukákat, amig a betúrt munkagödör tetején kizöldült a fű.
Nagyon sajnálom, hogy bennem és sok emberben ilyen kép alakult ki, de azt tudom, hogy "a hiba nem az én készülékemben van!!!"

Szerintem ne bunkózzuk le a belvárosban araszoló 5800ccm-is terepjáróst, az autók között robogóval tolakodó pizzafutárt és a zebrán elsőbbséggel rendelkező görbebotos gyalogost. Inkább fogjunk össze és az adóforintjainkból élő hívatalokat kényszerítsük rá, hogy szélesebb és jobb minőségű utakra és ne "Egyenletlen úttest" táblákra, vízfej fenntartására költsék a járművek után beszedett nem kis összegeket. Pl: átírási illeték, eredetvzsgálat díja, zöldkártya, reg.adó, súlyadó, biztosítás, forgalmi és törzskönyv díja. Nem is beszélve az üzemanyag áfájáról és jövedéki adójáról.

?Q(miku)

mopedautofan 2008.03.06. 16:20:02

Ma kaptam egy levelet a szabálysértési hatóságtól, amiben tájékoztatnak, hogy megszüntették az ominózus feljelentés miatt indított szabálysértési eljárást, mivel a fiam által elkövetett cselekmény nem szabálysértés.
Az indoklásban néhány furcsaság azért akad, a feljelentés szerint a fiamat Nírábrányban igazoltatták, és egy Ligier Ambra JS16 tipusú járművet vezetett. A valóságban azonban Debrecen határában állították meg, és egy Aixam 500-4-es mopedautót vezetett. Az intézkedést a Nyírábrányi Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó rendőrök foganatosították:))
A jármű tipusát meg egy korábbi ügyben született végzésből másolták, de azt a járgányt tavaly nyáron eladtuk:))

Nemrég kaptam egy levelet a Közlekedésrendészet vezetőjétől is, amiben azt írták, hogy a jövőben figyelembe veszik a mopedautókkal kapcsolatban kialakult bírói gyakorlatot, és a nem fognak senkit feljelenteni a korábban vélt jogsértések miatt. Azt is írták, hogy intézkedtek a közterületen dolgozó állomány oktatásáról, így remélem a jövőben már nyugodtan közlekedhetünk a járgányainkkal.

vorikiraj 2008.03.07. 01:26:09

Csak kösznhetem azt,amit leirtál.Akár halgathattál volna erröl a pozitiv fejleményröl,hiszen oly sokan gáncsoskodtak,a rosszindulatú megjegyzéseikel.Visszatérve a brumira.Igazán korszerű,és olcsó közlekedési eszköz.Talán ez,a legnagyobb hibája??-mégegyszer :gratulálok,és kivánom legyen sok örömötök a járgányban.tisztelettel:-Vörös-

vorikiraj 2008.03.07. 13:45:05

kedves Mopedautofan.Nekem nagyon bejöt a kisautó,de szeretném kategorián belül,nagyobra cserélni.Nekem most 1 LIGIER-em van,és én is a nagyobb AIXAMot keresném.A kicsi brumi csodajó(2002)es-,csak néha,utaznánk többen is..tudnál-e valami megoldást?Köszi.--VÖRÖS--

2008.03.07. 15:13:50

vorikiraj 2008.03.07. 13:45:05
"...csak néha,utaznánk többen is..tudnál-e valami megoldást?.."

Mopedbusz?

vorikiraj 2008.03.07. 23:02:24

Te!!zsir!te,komolytalan vagy!A kerdésed alapján meg...DEha tévednék,elmondom neked,van egyel nagyobb kategoriás un.mopdautó.Nagymotor vizsgával lehet vezetni-korlátozot-80km/ó,szintén dizeles,4személyes. Ha a válaszom nemelégit ki,akor kérdezz,de csak a joizlés htárain...Vörös.

mopedautofan 2008.03.08. 00:00:02

Szoktak árulni a hasznalauto.hu-n 500-as Aixamokat is, azokban a 9.8 Kw-os kubota motor van, amivel kb. 90-et mennek. 4 ülésesnek nem nevezném, talán két gyerek elfér a csomagtartóba épített padon:)
Nem hiszem hogy lenne kereslet a "nagymotor" változat iránt, mert a nepperek ki szokták cserélni az adattáblát a motortérben, és 4 kW-os mopedautóként adják el a tájékozatlan vevőknek. Ha bővebb infóra van szükséged, nézz be ebbe a topicba:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9147790

vorikiraj 2008.03.14. 10:30:18

Tiszttelt Mopedauzófan.Régen voltm már ezen az oldalon.Tulsok volt a bánto,lélektelen hozzászolás.annálinkább meglepő volt jószivü,segitőkész-infod köszönöm,a cimet elmentem,De ami fontosabb,néha az ember rájön könnyű barátokat szerezni

BTO11 2008.05.24. 19:57:23

látom itt 1 csomo "okos" fax irkáll-t,aki moped autó ellenes.
az EU-ba ez 1 elfogadott kategoria miért kell a fax bürokratáknak igazat adni???
jaaa! valszinü azok irták a Dögöljön meg.... stilusu hozzászólásokat akik a bürokráciában dolgoznak.

nos rendszám az legyen de ne már a lehuzós áron,mert nem csak a mopedautokat akarják rendszámozni ha nem a Józyi bácsi babettáját is az 1 sebességest amire a bukó is kötelező.

jó magyar szokás szerint megint a Ló tulodalán vannak 1sek,és a "hatóság" is.

akkor má ténleg az elektromos robogókat is és kerékpárokat is rendszámozzuk fel,sőt azokra is bukót hordani.

egyébként a mopednál azért-kétkerekü- azek a mopedautók sokkal biztonságosabbak ha jól belegondolunk.

a mopedon rögtön az ember törik mig itt a kacni azért több védelmet nyujt a hülyeség ellen.

egyébként akkor nagypofájuak hol voltatok mikor más joghézagot kihasználva sokan milliomosok ,vagy milliárdosok lettek???

akkor hol volt az irigységetek???

látom sokan nem veszik észre a tömegközlekedés vidéken romokba hever,se vonat se busz. aki vidékről jár a városba dolgát végezni az haljon meg???
gondolkodjatok már emberek ha nehéz is.

2011-től a falusi nagypapa babettája is rendszámköteles lesz.holnap után TE is lehetsz falusi nagypapa, és akkor mi lesz??
ja és a benzin 1re drágább!
gondolkodni pici logikával emberek!

üdv BTO

vorikiraj 2008.05.28. 22:57:13

Ebben a országban mindenkinek van személyiségi joga-ha!duzzad a zsebe,vagy,ha éppen rács mögött van.Ép ezért meglepő a gondolat,miszerint a vidéki ember utazni akar.na nemá!Megaztán,minek!Nameg még olcson is?Hiszen ott a metró,+a combinó+minden ami a te adodbol van,de ha neméppen Pesti vagy,neked dupla áron.Megaztán ha mégis utaznál,többet látnál-okosodnál,szóval félelmetessé válnál.A szük látókörű embereket könyebb a karámba tartani...

LamaLama 2008.09.11. 17:22:23

"Úgy gondolom 5-600e Ft-ot megér az, hogy a fiam ne egy életveszélyes robogóval járjon iskolába."

Ez nagyon szar szöveg :D
5-600e-ből akár taxival is járhatna suliba a B kat jogsig és az még biztonságosabb...

torró 2008.11.26. 16:43:26

Na emberek. Szabó Máté ombudsman szerint ez egy körlevélből indult dolog melyet a közlekedési főfelügyelet osztályvezetője és a NKH főoszt vezetőlye írt az ORFK-nak.Miszerint csak az lehet segéd motorkerékpár melynek vázába be van ütve a Magyar jelzés. Azonban az EU bíróság szerint,ha egy úniós tagállam hatósága az autót segédmotorként jellemezte akkor ez minden tagországra kötelező.
A körlevél viszont nem jogszabály és sérti a jogalkotásról szóló törvényt, igy ennek alapján nem indítható senki ellen eljárás. Verstehen?

Norbiii3 (törölt) 2009.01.03. 19:42:49

Hello Mopedautofun!
Igazad van, hogy a mopedautó biztonságosabb, én robogózok és bizony már estem vele jópárszor. Rámész robogóval egy jégfoltra akaratlanul és azonnal kivágja alólad. Ha csúszos az út jobban befékezel, kicsúszik a robogó és megint elesel. Télen használni nem tudom, nagyon hideg van rajta. Én is egy mopedautóban gondolkodok, jövőre veszek is egyet. Csak előnyei vannak. Városi közlekedésre kiváló, könnyen elfér, keveset fogyaszt, nem fázol. Debrecenben lakom.
A te fiadnak AIXAM 500-4 ese van, amit tudomásom szerint "A" nagymotor jogsival lehet vezetni, mert az a 4 személyes változat. Vagy a tietek 2 személyes? Mert én AIXAM 400 ról tudok az 2 személyes az 500 as már 4. És segédmotor jogsival 2, nagymotor jogsival 4 személyest lehet vezetni.
üdv.

Norbiii3 (törölt) 2009.01.03. 21:23:06

Utána néztem. Amit írtam ne vedd fgyelembe. Most láttam hogy van segédmotoros változat 500 as elnevezéssel is. Srry.

Gonzo70 2009.01.20. 08:18:18

Üdv!
Szerintem segédmotorkerékpárral nem lehet országútra hajtani - mintha lenne ilyen a kreszben. Akkor a mopedautóval sem, szóval a kamion sem fogja ott eltaposni. Majd a hungária krt-on pesten, ahol nem tartják be a sebességhatárt...

Gonzo70 2009.01.20. 08:24:35

Húúú, és most nézem, milyen drága egy ilyen kis cucc. Kb 3MFt!!! Használtan is 1- 1,5milla! Hát, én a 2 éves, légkondis Smart dízelt vettem anno 2,2-ért. Ja, csak kell hozzá jogsi és ha szabálytalnul parkolok, meg***sz a közeg.

xi-kerületi brfk.blogja. 2009.01.20. 18:42:06

hello mindenkinek.

lécives ezt gondoljátok át!!!!!!

ha már enyire vitatjátok ezt a dolgot
akkor azt is vegyétek figyelembe hogy ezt a ,,moped" autot-végülis segéd motornak sorolták be és ha ugy veszük akor magyarul robogo. Tehát ijen alapon a robogok is veszélyesek és ara is kellene rendszámotrakni és B-kategoriás jogsit.

üdv B. Zsolt

msi3 2009.04.13. 08:05:14

lécci dönrsétek el hogy ez most robogó vagy auto

IGEN NEM

mandelbroth 2009.04.14. 22:37:06

Üdv

Nos fura egy olyan kérdés, ami ha akarom fehér ha akarom fekete.... a mopedautók nagy része, több mint 4 KW padon mérve....

Viszont, a magyarországon forgalomba lévő szgk. jelentős része ha csak az érvényes jogszabályokat nézzük, rászolgálna a kivonásra....és alegtöbb ezek közül ÚJ!!!!

Tilos, pl a kanyarkövető fényszóró (AFS) használata magyarországon, mivel mo. ratifikálta az ausztriai egyezményt, de ezt még a müszaki állomáson sem tudják, ez a gépjármű nem vehet részt a közúti forgalomban,
Szélvédősötétítés, volt aki már nyert pert hogy nincs rá jogszabály pedíg van.....
Más típusu futóműalkatrész, kipufogó, és világítótestek....

Az ugyn. xenon lámpák, (HID) amelyeknek fénykibocsájtásának hullámhosszértékének többsége közelíti az 1300 1400 angstrőmőt igy már nem fehér vagy kadmiumsárga, hanem kék vagy lila színü

a fiatalok autóinak átalakításásnak folyamán, sajnos a legtöbb "menő, dögös" cucc egy ujjabb veszélyforrás.....

Emellett a mopedautó egy üde szinfolt, támogatni kellene, hogy az a fiatal mire kikerül az életbe szerezzen némi rutint és ezzel növekedjen a túllélési rátája, de nem csak fiatalok használják....

mandelbroth 2009.04.14. 22:39:48

Ja amugy a mopedautó NEM az egész EU területén mopedautó, CSAK! pár országban,

búbatka 2010.10.08. 12:38:10

Érdeklődve olvasgattam az itteni kommenteket. Én is most gondolkodok egy kisautó vásárlásban, és ezért néztem körül. Évek óta robogózok, de ezt télen mindig felejtős, olyankor marad a bkv. Ami itt legjobban szemet szúrt, az a békétlenség. Adva van egy nagyon jó kis szerkezet, ami rajtunk kívül, az összes értelmes országban tök jól működik, itt viszont még az átlag emberek is marják egymást miatta. Ha jól láttam egy cikkből indult ez az egész, aztán a végére mindenki megeszi a másikat. Ez a magyar ember, a hatóság pénzt akar még a levegőért is, itt pedig... Talán a külföldi besorolás elég mérvadó, hiszen ők nem most kezdték ezt már.

Julius-002 2011.11.04. 04:10:57

@búbatka: Mélységesen egyetértek soraiddal. Felháboritó olvasni, hogy egyes autósok azt képzelik, csak nekik lett lerakva az aszfalt és minden más közlekedőt útakadálynak néznek. Az is igaz, hogy a hatóságok, a választott vezetőink már legszivesebben a levegőt is pénzért mérnék, holott a vizdij is teljességgel jogellenes, hiszen a létfeltétel egyik alapeleme. A vezetékhasználat ill. csatornadij még oké volna, de az sem ilyen áron. Demszkyt máglyára kellett volna rakni és eltüzelni, amikor a Főv. Vizműveket elmutyizta a franciáknak.
A mopedautó is jármű, joggal vesz részt a forgalomban. A sok buzi autós meg ha irigyli, hogy kevesebbe kerül a fenntartása akkor szálljon át mopedautóba, de ne vinnyogjon a köcsög, ha a teljesitmény és a sebesség elmarad a korábbi vasdobozában élvezettől.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.11.06. 12:01:06

@Julius-002: jaja, a víz alapszükséglet, legyen ingyenes. és az étel is. meg a lakhatás. meg az eü ellátás, az oktatás, a sport és a kultúra. meg persze a közlekedés. kihagytam valamit?

Julius-002 2011.11.07. 09:42:52

@droid_: Hát akkor fizess a levegőért is gyökszike. Adjak számlaszámot? Egyhavi elmaradás esetén meg kilőlek a holdra. Persze ha nincs ott telek a tulajdonodban akkor takarodhatsz egy másik univerzumba, mert ingyenélőket itt, ebben nem tűrünk meg.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.11.08. 19:59:01

@Julius-002: adjál számlaszámot, de először tedd lehetővé, hogy gombnyomásra vezetékből csapolhassam a portól, gázoktól, bűztől megtisztított levegőt a város közepén, aztán számlázhatod a fogyasztásom a mérőórád szerint, amit időnként eljössz leolvasni.
süti beállítások módosítása