Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Havannai emberünk

2008. február 06. - zugügyvéd

Titkos porszívóügynökök hálózzák be az egyedülálló nagymamákat, és megtévesztő szerződésekkel hajszolják adóságba őket.. Úgy látszik ezekkel a szakálas trükkökkel még mindig  tudnak egyesek ügyeskedni. A Zugügyvéd a szerződés megtámadását javasolja,első olvasatra  van esély a pernyertességre.

Tisztelt Zugügyvéd!

Állandó olvasója vagyok blogjának, de sosem hittem volna hogy én is fogok ide írni. Emlékeim szerint már sokan kezdték így a levelüket, de ez tényleg így van.

 

A következő dolog esett meg a 71 éves nagymamámmal: felhívta egy cég, hogy tartanának nála egy porszívó bemutatót. A mama itt követte el az első hibát, mert beleegyezett. 2008-02-01-én meg is jelent nála 2 fiatal(ember) öltönyben, ez gondolom megnyugtató az időseknek és a mamám itt követte el a 2. hibát, beengedte őket. Párommal ennek a bemutatónak a legvégére érkeztünk, akkor azt láttuk a lakásba lépve, hogy elköszönnek a mamámtól azzal, hogy másnap akkor jönnek 4-re. Itt én követtem el hibát, nem állítottam meg őket, eszembe sem jutott, hogy mit tett a mamám.

Miután elmentek kérdésünkre több lépcsőben kiderültek az alábbiak:
Eladtak neki egy 610000 Ft-os porszívót 48 hónapos futamidejű hitelre. Állítás a szerint sem az átadott 10000Ft-os foglalóról nem kapott elismervényt, sem a szerződésből másodpéldányt.

 

Miután felhívtam a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatalt, egyből tudták milyen termékről van szó, és azt tanácsolták, élve a 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről –ben rögzített 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. Ennek nagyon örültünk, a mai napon 2008-02-06-án bementünk mamámmal és a nyilatkozattal a cég székhelyére abban bízva hogy sikerül lezárni.


Ott ért minket az igazi hidegzuhany: megmutatták mamám kérésére az általa aláírt szerződés másolatát amiben az szerepel, hogy bemutatóra és a vásárlásra a cég székhelyén került sor, és erre hivatkozva nem élhetünk a 17/1999 Kormányrendeletben leírt lehetőséggel, mert nem számit a hatókörébe.

 

A kérdésem az lenne, ha mi a párommal tudjuk tanúsítani hogy a bemutató és a szerződéskötés nem a cég székhelyén hanem a lakásában történt, tehát elvileg elállhatna a szerződéstől, akkor van-e valami esélyünk megtámadni a dolgot.

 

Addig is amíg nem kapok innen is segítséget, mi elkezdünk ügyvédet keresni, feljelentést teszünk, megpróbálunk mindent.

 

Az lenne a kérésem, hogy az olyan hozzászólásokat, hogy ez mekkora butaság volt a mamától, és társai kérlek, tartsátok meg, mert tudjuk. Ezt nem is vitatjuk. Mi csak megoldást keresünk, mert mamám  és mi sem tudjuk és nem is akarjuk kifizetni ezt a 610000 Ft-ot, és a másik lehetőség sem túl elfogadható, mely szerint a cég hajlandó esetleg elállni a szerződéstől „méltányosságból”, de akkor  is kb. 150000Ft ködbért kell fizetni mamámnak.

Remélem, kapok pár hasznos tippet, tanácsot. Ezeket előre is nagyon köszönöm.

Tisztelettel:
Mogyi

 

 

88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr17327847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Közszolga 2008.02.06. 15:01:59

Szerintem teljesen egyértelmű: nem fizetni, pereskedni, nyerni, okirat hamisításért feljelentni.
(és a nagymamit meg fizikailag is védeni)
Vagy nem?

Ptk 77.§ 2008.02.06. 15:28:35

Írásban el kel állni a szerződéstől. Emellett meg lehet támadni tévedés, megtévesztés címén és egy panaszt is érdemes lenne beadni a fogyasztóvédelemhez.

A feltűnő értékaránytalanság csak nagyon vészmegoldásnak jó, mert csak az alkusáv sézélig korrigál a bíróság, tehát még akkor is meg kell venni a porszívót, legfeljebb kevesebbért.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.02.06. 15:32:30

Ezek a férgek (vagy egy hozzájuk hasonló profilú cég) az egyik volt barátnőm édesapját is lehúzták ezzel a másfélszázezres foglalóval. Szerencsétlent ráadásul porszívóügynöknek akarták beszervezni, és ehhez kellett volna a csodálatos gépezet birtoklása. Az öreg kifejezett ellenjavallatom ellenére belement a tranzakcióba, aztán meggondolta magát, így csak 150 ezret bukott...

Nem hiszem, hogy jóhiszemű üzleti célt szolgálna egy olyan vállalkozás/hálózat, amely durván túlértékelt termékeket sóz rá különösen érzékeny fogyasztói csoportokra (öreg és/vagy tájékozatlan emberek), mindezt kifejezetten erőszakos direkt marketing segítségével.

Talán nem véletlen, hogy az óceán túloldalán a "porszívóügynök" szóhoz erősen negatív asszociációk kapcsolódnak.

Szurkolok a nagyinak és unokájának, hogy le tudják építeni ezt a Dunába (vagy tetszőleges, két méternél mélyebb vízbe) való bandát!

2008.02.06. 15:34:02

Ptk 77.§ 2008.02.06. 15:28:35

Igaz! Nem jutott eszembe, hogy a mamának valszeg egyáltalán nem kell porszívó.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.02.06. 15:37:19

www.hyla.hu/

Egy hasonló profilú cég, ha éppen nem ugyanez. Az ő embereik húzták le az exapóst.

2008.02.06. 15:43:20

1994-ben éve készült egy dokumentumfilm erről, Doszpod Béla: Egy nap a porszívóügynök életéből.

2008.02.06. 15:49:40

Az Elektroluxnak is van egy ilyen házaló tagozata. LUX brandel százezrekért nyomják az amúgy is szar elektrolux porszívókat.

Fedup Sári 2008.02.06. 15:50:48

Ne haragudjatok, de ez miért lenne távollévők között kötött szerződés? A nagymamátok lakásában volt jelen mindkét fél egyszerre. (Az igaz, hogy nem a cég telephelyén, amit beleírtak, de nem ez számít.)
"1. § (1) A rendelet hatálya arra a szerződésre terjed ki, amelyet fogyasztó [Ptk. 685. § d) pont] és fogyasztónak nem minősülő személy vagy szervezet (a továbbiakban együtt: értékesítő) köt egymással az értékesítő áruértékesítő, illetve szolgáltató tevékenységi körében, kizárólag egy vagy több távközlő eszköz használata útján (távollevők között kötött szerződés)."

Fedup Sári 2008.02.06. 15:52:51

Félre ne értsetek, nem a porszívósoknak drukkolok, csak nem értem, miből gondoljátok, hogy távollévők között kötött szerződésről van szó.

2008.02.06. 16:03:23

Fedup Sári 2008.02.06. 15:50:48

370/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet
az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről és az üzleten kívüli kereskedés folytatásának egyes feltételeiről

1. § (1) A rendelet hatálya azokra az áru értékesítésére vagy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésekre terjed ki, amelyek megkötésére eladó és fogyasztó között az eladó kezdeményezésére, az eladó üzletén, telephelyén kívül, illetve annak hiányában kerül sor, így különösen

a) a fogyasztó lakásán, munkahelyén, átmeneti tartózkodási helyén, feltéve, hogy az eladó a fogyasztót nem a fogyasztó kifejezett kívánságára kereste fel, vagy

Netuddki. 2008.02.06. 16:13:21

Szerintem is kapásból fel kell jelenteni őket csalásért, ráadásul az 50ezres foglalót is vissza kell fizettetni velük. ;)

2008.02.06. 16:16:42

zsir 2008.02.06. 16:03:23

Nem kopiztam be aza egészet, de nyilván itt nincs szó a fogyasztó kifejezett kívánságáról. A porszívósok hívták fel, Ők ajánlgattak bemutatót ami önmagában is megkérdőjelezi a kifejezett szándékot, kívánságot.

Mogyi (én írtam a levelet) 2008.02.06. 16:18:33

Bocsi. lemaradt az eleje. Tehát ha házaló ügynököktől vesz valamit az ember a saját lakásában, akkor arra a 17/1999 Korm. rendelet vonatkozik. ezt a fogyasztóvédelem is megerősítette, csak velük meg nagyon nehéz beszélni. ( eddig 1x sikerült )

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.02.06. 16:18:49

ÉN ezeket totál nem értem. Mármint az ilyen eseteket. Árulja már el valaki nekem, hogy hogy adnak nekem el valamit, amire nincs szükségem. Vagy van rá szükségem, de tudom, hogy nem kerül annyiba, amennyiért adják. Ne mondja senki, hogy a fent említett idős hölgy nem tudja eldönteni, hogy ez neki kellett-e... Ha meg nem tudja, akkor korlátozott cselekvőképességgel bír, vagy nem bír és tessék elfelejteni a bármilyen papírok aláírogatását.

Ez nem csak ide vonatkozik, ez általánosan igaz. Aki nem tudja eldönteni, hogy mit ír alá, az vagy ne írja alá, vagy ugyan legyen már jogilag kizárható a szerződéskötésből...

Remélem nem estem a záradékban megjelölt hozzászólási kategóriába, mert nem kívántam... ;)

Mogyi (én írtam a levelet) 2008.02.06. 16:20:11

Ha valami fejlemény van, írok, mások okulására, nehogy más is így járjon.

Netuddki. 2008.02.06. 16:20:56

Még valami.
Azért mindenki gondoljon bele, 600ezer 4 éves hitelre! A palimadár a végén másfél millát kifizet egy porszívóért!
Úgyhogy szerintem lehet 100ezer is a kifizetett előleg, amiből a bíró talán 50ezret majd meg is ítél a végén.

movhu 2008.02.06. 16:23:45

Shotgun az ügynöknek. Szemből face-to-face.
Egyszer egy ismerősömet úgy leb*sztam, mert egy ilyen kreténnek megadta a számomat, és alig bírtam levakarni. Van jogorvoslat, a visszalépés lehetősége él. Szerintem, amikor látják, hogy komolyan gondolod, akkor el fognak állni a követelésüktől.
Akinek ilyen ismerőse van, azt kérem, hogy verje meg, de alaposan.

2008.02.06. 16:23:50

kovi1970 2008.02.06. 16:13:21

10e foglalót ír a levélíró (én is rosszul emlékeztem előlegre) ez visszajár neki. A nyolc napon belüli elállásra nem lehet foglalóban megállapodni. Amúgy elég zavaros, hogy ha foglalóként vették át a 10e ft-ot akkor elállás esetén miért követelnek 150e Ft-ot. Nyolc napon túl is csak a foglalót tarthatnák meg.

Mogyi (én írtam a levelet) 2008.02.06. 16:30:16

kedves zsír:
A szerződésben benne van, hogy átvettek 10000Ft foglalót. Ha a szerződés jól lett volna kitöltve és a mama lakása lenne bejelölve helyszínnek, akkor 8 napon belül elállnánk, és nem kéne fizetni semmit. De mivel azt karikázták be, hogy a telephelyük volt a helyszín ezért elvileg nem lehetne elállni 8 napon belül, és ilyenkor ha szerződést bontunk egyoldalúan, akkor 25% kötbért kell fizetni. amúgy nekem úgy tűnik hogy a cég ezekből a 25%-okból él.

ynd 2008.02.06. 16:41:27

Mogyi!

Ahogy arra már más jogászkollégák rámutattak, nem a 117/1999. Korm. rendelet az irányadó a te ügyedben, akármit mond a hivatal, hanem a 370/2004. Korm. rendelet.

Itt megtalálod mind a kettőt:
www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso

Egyébként a jogkövetkezmények szempontjából nincs nagy jelentősége, hogy melyiket kell alkalmazni, mert mind a kettő szerint indokolás nélkül elállhat a szerződéstől a nagymamád 8 munkanapon belül.

Egyebekben is csatlakozom az előttem szólókhoz: semmi alku, semmi kötbér, tértivevényes levélben elállás a szerződéstől (beleírva, hogy a szerződés a nagymamád lakásában született, amire tanúk vannak), és feljelentés a rendőrségen csalás kísérlete és magánokirathamisítás miatt. Mindezt minél előbb.

A 10 ezer forint visszaszerzése érdekében bírósághoz lehet fordulni. Ezt érdemes mérlegelni: megéri-e ennyiért, illetve mennyire bizonyítható a foglaló átadása - pl. tagadja-e a cég egyáltalán, illetve ha igen, benne van-e a szerződésben. Önmagában a szerződéstől való elállás érdekében nem szükséges bírósághoz fordulni, arra elég a levél és a feljelentés.

movhu 2008.02.06. 16:42:10

Én már rég mondom, hogy törvénnyel be kellene tiltani minden házalós és MLM tevékenységet. Ok, menjen ki bemutatni, és ha tetszik, akkor itt és itt a bolt, ahol meg lehet venni. Ha olyan frankó, akkor elmegyek érte.
Ugyanez az igazság minden kozmetikai csodaszerrel kapcsolatban. Az ember már vesz valamit, hogy az az idegesítő rokon lemásszon róla.

Az MLM nem más, mint barátságok és rokoni kapcsolatok pénzre váltása.

ynd 2008.02.06. 16:44:26

Most látom, hogy nem tagadja a cég a foglalót. Annál jobb: akkor a levélbe azt is bele kell írni, hogy fizessék vissza, és ha nem teszik, bírósághoz fordulsz. (Utána még mindig eldöntheted, hogy tényleg bírósághoz fordulsz-e.)

2008.02.06. 16:46:30

chicken:

Így kívülről blőd dolognak hangzik, de megvan a maga pszichológiája, és pont azért van a lakáson a bemutató, hogy megdolgozzák az embert. Általában arra játszanak rá, hogy az emberek szeretnek következetesnek látszani. Először kijelenttetik velük, hogy csakis a makulátlan tiszta lakás a számukra elfogadható. Szeretik a tisztaságot. Nem szeretnék, ha atka lemónne a szőnyegükben stb. Ártalmatlannak látszó állásfoglalások. Később elmagyarázzák, áltudományos megfogalmazással, hogy a meglévő porszívó nem szívja fel az atkát. Az új porszívó felszívja. szeretnél atkát? Nem? Akkor szeretnél új porszívót? Nem? Ja? De, igen. Ugye! Tetszik a bemutatott porszívó? Tetszik. Miért ne? Mit gondolsz mennyibe kerül? Udvarias balek: 120 000? Elárulom 1,4M. Hööööööö.....Annyi pénzünk niiincs. Hoppá! Szerencsés flótás, mert csak neki féláron, abból 10% diszkont -23,5% vevőbónusz stb... és ha még most aláír akkor 800e ft-al olcsóbban jut hozzá, ilyen szerencsét! Részletfizetésre csak havi 10ezerért van egy másfél milliós porszívójaadomatollatidekérekegyaláírásköszönöm10ezerforintotkérekviszontlátásra.

autosave 2008.02.06. 16:47:11

tértivevényes felszóllítás, 8 napon belül.
nem fizetni semmit. bíróság + jó ügyvéd, de mivel tudják, hogy veszett ügy - csak úgy mint sok parkolási ügy, pár ijesztgetés után leszállnak majd róla. szerintem. és nem vagyok jogász :)

autosave 2008.02.06. 16:50:06

egyébiránt, ahogy már movhu írta: "Az MLM nem más, mint barátságok és rokoni kapcsolatok pénzre váltása."
én kibővíteném: "Az MLM nem más, mint barátságok és rokoni kapcsolatok szarért hugyért eladása."
és nem véletlen a porszívóügynök miért olyan negatív pejoratív szó...
és az MLM monnnnyon le!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.02.06. 16:53:30

"Az Elektroluxnak is van egy ilyen házaló tagozata. LUX brandel százezrekért nyomják az amúgy is szar elektrolux porszívókat."

Igen. Voltak nálunk is bemutatózni. Az a porszívó tényleg profi (már amennyire meg tudom itélni), sokkal jobb, mint a bolti társai. Egy átlag porszívó 15 000 Ft körül van. Ha mondott volna egy összeget mondjuk 50 000 Ft-ig, elgondolkodtam volna rajta. De amikor a fickó benyögte árként az általam felálított plafon kilencszeresét, barátságosan kitessékeltem, miután összeszedtem az állam a földről. És itt van a bibi. Az ilyen szituációkban az ügynök sokszor szinte pszichikai nyomás alatt tartja a delikvenst, olyan erőszakosan próbálja rátukmálni a termékét, és sajnos nem mindenki tud ennek ellenállni...

Tenoce · http://www.deezer.com 2008.02.06. 16:57:22

OK, tudom hogy ez itt nem a reklam helye, de ha mar nagyon profi porszivot akar venni (es nem sajnal ra kb. 100 ezer Ft-ot) akkor a sima, kereskedelmi forgalomban kaphato DYSON markajuakat javaslom.

2008.02.06. 16:58:58

Mogyi (én írtam a levelet) 2008.02.06. 16:30:16

Azért zavaros, mert foglalót is, meg kötbért is kikötni ugyanarra nem lehet. Mindkettő a meghiúsult értékesítésből származó hátrányt, kárt hivatott kompenzálni, nem lehet mind a kettőt egyszerre érvényesíteni. Kötbér egyébként csak akkor jár, ha a felek megállapodtak benne. Lehet, hogy benne van a szerződésben nem tudom, de akkor meg mire a foglaló?

A bíróságon az számít, hogy valójában hol történt az ügylet, nem az, hogy mit karikáztak be. A papír lehet egy bizonyíték, vele szemben a tanúk, a cég értékesítési gíakorlata, hasonló esetek meg más bizonyítékok. a bíróság együtt értékeli ezeket és abból dönt.

Én biztos nem engednék. A 10 000 ft-ot is visszakövetelném.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.02.06. 17:00:01

RE: movhu

Na ja. Elképesztő, hogy az ember közeli ismerősei, haverjai is bepróbálkoznak MLM-mel. És még ők vannak megsértődve, amikor elhajtom őket a 3.14csába.

Ja, porszívós nálam is járt, vagy 6-7 éve. Egy "kedves" ismerősöm, adta meg a címem/mobilszámom (köszi Mici :-)). Azzal a dumával jött az ürge, hogy csinálna egy mintatakarítást a szobában, ingyé', és milyen jó lesz nekem. A mintatakarítás annyi volt, hogy felporszívózott 1 nm szőnyeget (tényleg nem többet), majd a porzsák tartalmát kiöntötte a szőnyeg mellé, hogy lássam: milyen koszos a szőnyegem. Ekkor finoman ki akartam tessékelni, erre elkezdett győzködni, hogy potom 350 rugó a gép, milyen frankó és strapabíró, még ugrálni is lehet rajta (és a marha ugrált is rajta). Erre mondtam neki, hogy annyiért autót szoktam venni :-). A k. anyjába csak akkor küldtem el, amikor újabb címeket próbált tőlem begyűjteni.

Rosszabbak ezek mint a kullancsok. Rothadó kelések a társadalom testén. Mondom én: napalmot nekik.

2008.02.06. 17:03:25

Songoman 2008.02.06. 16:57:22

OFF Ha kevésbé futurisztikus kinézetűvel is megelégszik akkor a Bosch szerintem jobb mint a Dyson és még olcsóbb is. Én most vettem egyet 75eFt körül, előtte végigbogarásztam az egész netet, meg az összes műszaki leírást. Ez is a cica miatt a forgó szőrkefe miatt volt drága.

2008.02.06. 17:15:36

A korábbi pszichológiai eszmefuttatásom nekem is csak addig tart, hogy meg tudom érteni a beugratott naív embereket, az ügynökökkel nem vagyok empatikus. Alá meg végképp ritkán írok valamit.

petya a barátságos :) 2008.02.06. 17:16:14

Egyszer nálunk is járt egy ilyen, gőzös tisztítóberendezést akart eladni, beengedtem, mert azt mondta, próbatisztítást fog mutatni. Rohaggyon meg, csak a kanapén egy foltot tisztított meg, rondább volt, mint előtte. A gőzgép meg ócska volt, elzavartam. Pedig csak 300000-be került volna...

kyanzes (törölt) 2008.02.06. 17:35:32

Nem akarok gusztustalan lenni, de aki amúgy megengedhetne magának egy 600 ropis PORSZÍVÓT, az iránt csak minimális, őrlángszerű szánalmat tudok érezni.

jozicsenko 2008.02.06. 17:44:55

hi!

remélem sikerrel jártok ellenük!

csak egy vicc, bár régi:

porszívóügynök belép a szobába, nem lehet lerázni, mondja-mondja és mondja, majd elővesz egy zacskó kutyapiszkot, a szőnyegre önti, majd kijelenti:
Asszonyom! ha a gép nem viszi ki, magam eszem meg!
-akkor hozok hozzá ketchupot, mert nincs áram!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.02.06. 17:47:31

zsir 2008.02.06. 16:46:30
Kapisgálom. Nálam ez nem működik. Most csak sajnálni tudok másokat. Nálam az utcai "most találtam az aranygyűrűt, de nekem inkább pénz kell, nesze itt van érték 10%-áért" sem működik. A "jósolok neked ingyen" sem. Valahogy lejön az, hogy az büdös. Szerencsés vagyok ilyen szempontból.

szbszig 2008.02.06. 18:01:23

Büdös, büdös, de ezek a gerinctelenek valahogy mindig megtalálják a módját, hogy lehúzzanak. Tessék, ingyen van, ki lehet, próbálni, aztán aláíratnak veled 83 papírt, és két hét múlva kiderül, hogy eddig volt ingyen, onnantól tejelni kell. Például. De tényleg ezerféle módszerük van. Az emberi leleményesség határtalan... :(

Másrészt én amiatt a tanúzás miatt egy picit szkeptikus vagyok. Nyilvánvaló, hogy a levélíró és a párja melyik oldalon állnak. Ennek tudatában én bíróként nem tartanám olyan döntő érvnek, hogy azt állítják, látták megtörténni a lakásban az esetet. Persze az is nyilvánvaló, hogy én is melyik oldalon állok. Ezt csak úgy megjegyeztem mindenfajta jogi végzettség nélkül.

2008.02.06. 18:25:32

szbszig 2008.02.06. 18:01:23
"... amiatt a tanúzás miatt egy picit szkeptikus vagyok. Nyilvánvaló, hogy a levélíró és a párja melyik oldalon állnak..."

Nincs jelentősége, hogy kinek a pártján áll a tanu. Nem döntenie kell, nem is a véleményére kíváncsiak. Elmondja amit látott, hallott, vagy tud. Az számít, egyedül, hogy igazat mond -e, vagy nem. Az azért sokkal hihetőbb, hogy ott találták a tanúk az ügynököket a mamánál, akik szándékos tévedésből mégis a telephelyet karikázták be, mint hogy az öregmama egyszercsak elutazott a cég telephelyére venni félmillióért egy porszívót és most meg együtt az egész család hazudnak. Akkor még össze lehet vetni 100 másik esettel, mert gyanítom, hogy 100-ból 100 porszívót lakáson adnak el, úgyhogy ugyancsak meg kéne magyaráznia a cégnek, hogy ez az öreg mama miért ment el külön a telephelyükre. Azért a bírók nem hülyék!

redzsihemond 2008.02.06. 18:35:34

Az én nagymamámat hasonlóan palizták be, öltönyösök, ablakokat akartak szigeteltetni közel 80.000 Ft-ért. Az előleg 40.000 Ft volt, és a két nagyon kedves úriember még el is kísírték a bankba a nagyit, aki kivette a pénzt, és aláírta a papírkákat.
Másnap felhívtam a számot, ami a papírkán volt, és először kedvesen próbáltam elmagyarázni a fickónak, hogy ez bizony így nem jó... be akarta nekem beszélni, hogy abból már ők anyagot vettek... egy nap alatt.
Óránként hívogattam, végül azt mondta, a felét visszautalják, de nem fogadtam el, és megfenyegettem fogyasztóvédelemmel, Homárral, bírósággal, JusztLászlóval, APEH is bejött a képbe, rendőrség, minden. Csodák csodájára, kb 2 hét múlva visszautalta a pénzt.
Nálam ez bejött.

De különben simán mentem volna a bíróságra.

autosave 2008.02.06. 18:35:55

szomszédok nem látták?
nem telefonáltak előtte a mamának mondjuk mobilról érkezés előtt (híváslista)?
mert ezek is sokat érhetnek

Pista Bácsi 2008.02.06. 19:01:00

Előrebocsátom, hogy lakótelepen lakom (tehát sikeres ember nem lehetek), de amikor hozzám becsöngettek porszívót eladni, akkor mondtam nekik, hogy várjanak, hívom a többi lakót is. Csak néztek, de én gyorsan becsöngettem a többi lakásba és amikor kijöttek a szomszédok, akkor mondtam nekik, hogy jól nézzék meg azt a két ügynököt, mert ezeket tilos beenegedni a lakásukba...

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2008.02.06. 19:36:44

T. Kommentelők!

Előre bocsátanám, hogy jó magam is kerülöm az összes ügynököt, becsöngetőt, "csak egy paplant vegyen drága, hogy hazautazhassak belőle...ócson adom" embereket, bármit is árulnak, az MLM-es ismerőseim ismerőseiről nem is beszélve, de

a konkrét esetben véleményem szerint nem bizonyítható a csalás, de sajna még az okirathamisítás sem, hiszen a az unoka és barátnője csak a távozó ügynököket látták, a szerződéskötést nem (így egy esetleges tanúkihallgatás során sem állíthatnak többet ennél).

Tehát a büntetőfeljelentésnél én nem sok eredményre számítanék.

Itt a legtöbbet a jól bevállt "perrel, hatóságokkal, médiával fenyegetős, hangosan ordítozós, asztalt csapkodós" trükk lehet a nyerő.

Egy esetleges polgári perben még meggyőző lehet a cég nyilvánvalóan cseppet sem fer üzleti gyakorlata.

De ezt csak én gondolom így, laikusan.

Üdv.

nyekk 2008.02.06. 19:53:52

Idős édesanyámnál (meg a házban lakó többi idős embernél) egymásnak adják a telefont az ilyen hiénák. Szerencsére pont nála voltam, a belső szobában, mikor betódul édesanyámat félre tolva(a saját tulajdonú) lakásába egy erőszakos nő: "Konvektorcsere van!" jelszóval. minden előzetes megbeszélés, vagy megrendelés nélkül."Ezt itt kicseréljük, azt felújítjuk... ...itt tessék aláírni, hogy mi legyen a régivel!..." Szegény anno IKV-n edződött édesanyám csak hápogott, és kishíján aláírta a(z egyébként) megrendelést. Szerencsére időben közbeléptem, és kidobtam a pofátlan nőt.
A másik aljas trükk, hogy ha már nem tetszik venni, legalább tessék aláírni, hogy itt voltam! Teccik tudni a főnököm..." És mondanom sem kell, hogy a szegény idős ember megsajnálja, és aláírja. Nehogy már bántódása essen miatta ennek szegény embernek. Így írt alá két év hűségnyilatkozatot az Invitelnél édesanyám.

Lóbelt Letfold 2008.02.06. 20:03:16

Hű, az öreglány aztán tud élni.

Andie 2008.02.06. 20:45:53

Nálunk is volt egy ilyen lenyalt hajú kisbuzi, Saab porszivóval (köszi Eszti, hogy megadtad a számomat :) )
Felhivott, tök udvariasan, eljönne, megmutatná, ingyen kitakkerolna 2 kanapét, 1 szönyeget. Hát nembánom, jöjjön.
Jött, végig udvarias volt, kb fél óráig bemutatózott. Betanult szöveg, jól ismert pszichológiai fogásokkal, amiket Ti is irtatok itt fenn, dehát olyan nagyon nem tudott meghüjiteni. Szépen bemutatta a gépet, 640ezer ft, persze ez sem innen indult. Ugrált rajta, szétszedte, összerakta 2 mp alatt, stb. Elkérte a mostani porszintónkat (14ezres philips), kiporszivózta a kb 2 éves ülögarnit, jó alaposan. Aztán átment rajta a Saabbal. Mármint a porszivójával. Ugye tudom, hogy a Saab repcsiket is gyárt? Mármint a turpinákat hozzá. Hoooooogyne tudnám, ott dolgozom.
NAszóval automata szivás-érzékelő (ez bennem is van, ezért nem vettem tőle porszivót), ezzel beállitja, hogy ne szippantsa be az anyagot, hanem pont úgy szivjon, hogy még ne legyen vákum, blablabla.
Lényeg, hogy a vadiújonnan berakott, általam is lecsekkolt papir porzsákba 2 maréknyi fehér cucc jött össze a kanapénkból. Ez a sok atka, meg bőrdarabka, meg por, meg minden szar. Hát meggyőző volt, nemaszondom, de miután kitakkerolta a 2 kanapét, meg a szönyeget (láthatóan több árnyalatot világosodott a kárpit), kifejtettem neki, hogy nincs 640ezrem porszivóra. De nem, sajna 600-am sincs. 500??? utolsó ár? háááááát.. kösz nem :)
Akkor adjak már meg 20(!!!) telefonszámot. Kiét? Hát barátokét, ismerősökét. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de nekem még szükségem van azokra a barátokra, ismerösökre.
Elkullogott. Még megigérte, hogy fél év múlva telefonál.

Cselo 2008.02.06. 21:10:35

Én kiporszívóztatnám a köcsöggel a lakásomat, aztán menjen Isten hírével!

Cselo 2008.02.06. 21:13:04

Ja, vicc: Porszívóügynök benyomul a lakásba , kiborít a szőnyegre egy kupac szemetet és közli a háziaszonnyal, hogy amennyiben a cégük porszívója ezt a szemetet 5 percen belül nem takarítja el nyomtalanul, akkor azt ő megeszi. A háziasszony elindul kifelé a konyhába. Hová megy asszonyom, kérdi a porszívóügynök. Hozok magának kést és villát, ugyanis nálunk 3 napja nincs villany, válaszol a háziasszony.

hamisnero 2008.02.06. 21:14:11

magán okirat hamisítás. nem ott köttetett az ügylet. azonnal feljelenteni. tanúkat szerezni. a szerződés előbbi alapján támadható - azonnal keresettel élni. a büntető ügy elbírálásig a pp. felfüggesztését kérni. de először egy ügyvéd. az pénzben van. a porszívó árának harmada lesz.

ostvan2 2008.02.06. 21:21:34

A porszívós dolog jogi részét már kitárgyaltátok. De egy hozzáfűzés: Amikor a szuperporszívóvóból kiöntik a port, az bizony NEM atka, mert azt a régi porszívó is kiszívta. Hanem a SZŐNYEG SAJÁT ANYAGA. Nézze meg valaki mikroszkóp alatt!

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2008.02.06. 21:27:48

Értem, hogy van jog és jogász, de ilyen esetben, én másképpen oldanám meg... Végülis elég kideríteni, ki volt a szerződéskötő...
uff én nem mondtam semmit.

mindegggy 2008.02.06. 21:28:44

"150000Ft ködbért kell fizetni mamámnak.
"
Valóban ködbér, a pénz köddé válik!
500 ezerért porszívót? A mamáé a Parlament??? Kis lakásba occsó porszopó kell!

Sectumsempra 2008.02.06. 21:36:13

Az elállási jogról külön, írásban tájékoztatni is kell a vevőt, különben érvénytelen a szerződés. Mondjuk nem tudom, megköveteli-e a bíróság, hogy külön papíron, jól látható stb. legyen.
Azért a jogszabályok jócskán figyelembe veszik, milyen durva módszerekkel szerződnek.
Mindig eszembe jut, mikor még a 90-es évek elején próbálkozott nálunk egy porszívós, persze még nem ismertük az ilyesmit. Ausztrál rokon, aki épp nálunk volt vendégségben, kipucoltatta vele az egyik szobát, aztán elhajtotta :) Kicsit sajnáltuk.

ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2008.02.06. 21:50:00

Nálam Lux kft-s ipse volt, aki büszkén mesélte, hogy a "tisztaságra igényes" emberek ilyen porszívót vesznek, és neki több ilyen "tisztaságra igényes" nyugdíjasnak sikerült porszívót eladni. Akkor szívesen elhelyeztem volna egy tenyérlenyomatot az arcán. Na mindegy, megmutatta a félmilliós porszívót, aztán jött a meggyőző duma, hogy tudja, ez drága, de csak most, csak nekem... Van egy lehetőség, egy évvel korábbi generációjú készülék, ugyanolyan baró, ugyanolyan motor, de ez csak 300 rugó! Én meg sugárzó arccal kérdem, ez tényleg ugyanaz, ugyanolyan jó motorral, csak más burkolattal? Rávágja, hát persze!!! Én meg: tehát egy új műanyagburkolat kétszázezret kóstál a Luxnál?
Utána elment, még sértegetett egy kicsit, de én voltam elégedettebb.

rcgames.ro · http://rcgames.ro 2008.02.06. 23:56:35

Szeretettel kuldom a pofatlan (tele)marketingeseknek ezt napirajz.hu/archives/2007/06/22/PAH/ a leendo naiv ugyfeleknek pedig ezt napirajz.hu/archives/2006/12/21/PLAUMANN-MODSZER/

Mogyi, neked nagyon sok erot, kitartast es termeszetesen sikert kivanok a kereszteshadjarathoz.

VIC20 2008.02.07. 11:50:24

"a mai napon postázzák az értesítőt, benne az áthúzott szerződéssel, és nincsen irányunkba követelésük…"

El ne hidd! Illetve ne lepődj meg, ha mégsem. Azért én a személyes befáradás mellett párhuzamosan elküldtem volna a felmondást tértivevényes levélben is (vagy még jobb, ha közjegyzőt kérsz fel a felmondás tanúsítására).

A diktafon jó ötlet volt. Csak az a baj, hogy nem is tudod, kivel beszéltél. Lehet, hogy csak egy újabb titkárnővel?

Mogyi (én írtam a levelet) 2008.02.07. 12:05:28

A mai napon feladom tértivevényesen is.

VIC20 2008.02.07. 13:04:39

Ártani nem árt, de lehet, hogy hasnyál... :)

Dezsőjóska 2008.02.07. 14:01:22

Fiatal erejük teljében lévő alfahímeknek talán nehezen érthető, hogy miért vesz valaki 600ért valamit ami nem is kell neki. Hát látogassátok meg a nagyszüleiteket sűrűbben és meg fogjátok érteni! Akkor nem a porszívóügynök lesz az egyetlen aki megtöri a magányát...

andika25 2008.02.07. 14:26:25

Egy ismerősöm tavaly decemberben felhívott, hogy új állása van, és szeretne velem beszélni.
Nem kevés mondattal később kiderült, hogy valami porszívót kell bemutatnia nekem, semmilyen kötelezettségem nincs, de őt a bemutatók száma alapján fizetik.
Ja, és jönne vele egy "tapasztalt" kollega, aki igazolja majd, hogy ő mindent szakszerűen elmondott. Na itt volt az a pont, amikor kedvesen, de határozottan közöltem, hogy nekem erre nincs időm, egyébként sem akarok porszívót és mást sem venni...

A héten találkoztam vele, már nem dolgozik a cégnek. Persze egyetlen forintot sem kapott tőlük, hogy miért, arra nem tudott válaszolni.
annyit mondott, hogy havi 180 ezret ígértek neki, cserébe még eladnia sem kellett (!!!), csak havi 60 bemutatót tartani. Mi ebben az üzlet? Hát az, hogy ki sem fizették.

2008.02.07. 14:50:07

Személyes kézbesítésnél több példányt érdemes vinni, és másolaton áláírással dátummal átvetetni.

Soha ne bízzál olyan nőben aki összetépi a levelet amit át kellene vennie.

Tértivel add fel minél előbb.

Diktafon felvétel nem használható bíróságon ha az illető nem egyezett bele a felvételbe.

Ne felejtsd el a 10e Ft-ot is visszakérni írásban.

Mogyi (én írtam a levelet) 2008.02.07. 15:00:37

Az első levélből van egy aláírással és pecséttel igazolt példányom. vittünk két példányt, az egyiket aláírattam. A második levelet amit eltéptek már fel is adtuk a mama nevében tértivevényesen. A fontos 8 napos határidőben benne van mind az első levél átvétele, mind a második tértivevényes feladása. Most várok. Keddig. Kedden írok biztosan egy postot. Az vagy vidám lesz, vagy nagyon-nagyon ideges. Én reménykedem, lehet túl naiv vagyok, de ez van.

VIC20 2008.02.07. 20:02:59

zsir:

"Diktafon felvétel nem használható bíróságon ha az illető nem egyezett bele a felvételbe."

Ez igaz, de hátha ők nem tudják... ;)

kim.bauer 2008.02.07. 20:19:31

A számviteli törvényben meg van határozva, hogy pontosan milyen vtsz számon nyilvántartott termékek esetében jogosult a forgalmazó foglalót számlázni. Sztem a porszívó nincs ezek között, ez esetben a forgalmazó kizárólag előleg átvételére jogosult. Az előleg nem teljesítés esetén visszajár. Az átvett előlegről nem átvételi elismervényt, hanem vagy nyugtát, vagy számlát (előleg számlát) eseteg bevételi pénztárbizonylatot kell adni a forgalmazónak, mivel az átvételi elismervény nem szigorú számadású nyomtatvány. Ha ilyen bizonylatot nem kapott a néni, irány az apeh.

andika25 2008.02.07. 23:29:05

kim.bauer: biztos, hogy ez benne van a Számviteli törvényben?

2008.02.08. 11:00:06

VIC20 2008.02.07. 20:02:59

"..Ez igaz, de hátha ők nem tudják..."

Óóóó. Betéve tudják a paragrafusokat... Nem csak idióta munkanélküliek vannak egy ilyen cégnél, hanem minden hájjal megkent gátlástalan szélhámosok is nyakkendőben. Azéert is gondolom, hogy nem fogják a bíróságig vinni a dolgot. A 10 ezret hamar visszaadják, azóta már 10 másik szerencsétlent behálóztak. Jobb nekik a langyosban ügyeskedni, mint a bíróságon szívni 10e ft-ért.

m-agyarorszag 2008.02.08. 12:03:52

tegyétek közzé a cég nevét, címét minden fórumon. Az ilyen élősködőktől meg kell védeni az időseket és mindenkit. Én még az ügynökök nevét is nyílvánosságra hoznám. Nem kell semmi más, csak csinálni egy weboldalt, felrakni minden adatot, aztán hadd lássa mindenki. Annyi tetü van és nem a szőnyegen sajnos. Ja és erre talán jó a nagyszerű kereskedelmi tévékanális is, feldobni hírnek a céget, biztos beteszik egy unalmasabb estére amikor nincs mivel hülyíteni a népet.

m-agyarorszag 2008.02.08. 13:31:57

napirajz.hu/files/pah.jpg ez éppen idevág, nem lehet kihagyni :)

Deviáns 2008.02.08. 14:00:29

Juszt is elküldeném a témát a Jusztnak. Sokan tanulhatnának belőle. Ez a telephely dolog és a visszalépés 8 napon belül, szerintem senkinek sem tiszta. Nekem sem volt, már megérte elolvasni. Már rég filózok rajta, hogy össze kéne állítani egy füzetcsoportot Fogyasztói jogok, Garanciális jogok, közlekedési jogok/helyzetek, telekviták stb... Adott helyzetekre lebontva a tennivalókat az adott témakörökben, ugyanis a jogtárak olyan mennyiségű infót tartalmaznak, hogy csak a jogászok látják át jó esetben. Az ilyen visszaélések elkerülésére biztosan jó lenne...

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2008.02.09. 18:02:08

Érdekes dolog ez a "népoktatás" a füzetekkel.
Az alapötlet jó, de sajnos senkit nem érdekelnek addig ezek a dolgok, amég legalább érintőleg nem találkozik a helyzettel.
Sajnos én is csak pár éve szembesültem vele, hogy az egyes jogesetek és lehetőségek a jogászokon kívül a társadalom elég kis szeletét érdeklik. :)
De ez valahol érthető, engem sem érdekel, hogy pontosan hogy kell függőhidat építeni, addig még nem lesz szükségem rá. :)

Salgo2 2008.02.10. 15:36:07

"Érdekes dolog ez a "népoktatás" a füzetekkel. "

van ilyen kiadvány: Házi jogtanácsadó. kb 50 oldalas füzet, benne kb. 3 téma alapos körbejárása, olvasói levelek, szakértők válaszaival. És van benne mindig aktualitás is, épp milyen jogi téma időszerű, azt taglalják.

zsoci 2008.02.11. 14:39:14

Csak egy rövid komment:

A LUX nem Electrolux terméket árul, és nem ilyen gusztustalanul drágán. Nekem van LUX porszívóm ha jól emlékszem, olyan kb 120.000 ft volt, annyit meg is ért. Az olcsó poszívó annyit is ér.

Az egy komoly cég és nem MLM stb lehúzós, előlegbeszedős tolvaj banda.

üdv Zsoci

Csak a pontosság kedvéért

2008.02.12. 11:02:09

zsoci 2008.02.11. 14:39:14

A LUX egy marketingtrükk. Nem ingyen megy ki vele az ügynök és a részletfizetés sem ingyen van. Feltehetnék a boltban is a többi ilyen árkategóriás porszívó közé csak akkor lenne mivel összehasonlítani.

Ez nem jelenti feltétlenül, hogy rossz porszívó, csak előfordulhat, hogy erősen túlárazott mint a Zepter edény. Ha másként gondolod, akkor tedd fel a részletes műszaki adatait meg ha vannak akkor egyéb tényeket ami a 120e ft-os árat indokolja.

Ha valaki már döntött (rábeszélték) valami mellett akkor, ilyen az emberi természet, következetes próbál lenni, hogy ne tűnjön hülyének. Egy félig már szétesett citroen tulajdonosa is simán megmagyarázza, hogy miért nem vett volna inkább toyotát ugyanannyi pénzért.

2008.02.12. 11:06:25

Deviáns 2008.02.08. 14:00:29

A baj az, hogy az emberek 80%-a még az újonnan vásárolt holmik használati utasítását sem olvassa el, inkább nyomkodja, erőlteti, csavargatja össze vissza. Valszeg a jogi útmutató is csak az elbukott per után kerülne kézbe.

m-agyarorszag 2008.02.12. 14:10:35

Jusztról annyit, hogy igen válogatós. Mármint, neki nem érdekes az ami mondjuk neked igen dühítő. Pl lakásmaffiás ügyekkel nem foglalkoznak, mondván, ez már lejárt lemez....
Értem is meg nem is, elfogadni mégse tudom.

Mogyi (én írtam a levelet) 2008.02.18. 13:07:45

Hali!

Megjött a levél a cégtől, amiben elállnak a szerződéstől. Holnap viszem el egy ügyvédhez, majd megmondja mi lesz. Bocsi a szünetért, kicsit összecsaptak a fejem felett a dolgok.

2008.02.18. 16:09:29

Hálazégnek! Ne felejtsd el visszakérni a 10eFt-ot.

VIC20 2008.02.18. 17:25:11

Örülök, hogy jól alakulnak a dolgok. Remélem, a végkifejletben sem lesz hiba.

smyley 2008.02.21. 20:42:30

Kedves Blogosok!
Mielött belekezdenék a mondandómba tisztázzuk le,hogy nem kötekedni szeretnék,de amit itt olvastam az meglepett,és jó pár kérdés merült fel bennem.Nem értem azt,hogy valaki miként is írhat alá egy közel 600-ezres szerződést úgy,hogy el sem olvassa azt amit aláírt,hiszen ez az összeg nem kevés,tovvábbá az aláíráshoz szabad akarat kell.És gondolom ez a nagymamánál megvolt,de lehet,hogy tévedek!
Továbbá "mogyi" és párja látta-e azt amikor nagymama aláírta azt a szerződést vagy sem?Mert ha látták az rendben van, úgy ha büntető ügy lenne belőle tanúsithatják,hogy lakáson kötötték a szerződést,ellenben ha ők akkor jöttek amikor a két ügynök ment akkor nem hiteles tanúk,vagyis ha úgy nyilatkoznak,hogy látták az esetet,hamis tanuzást követnek el,ami büncselekmény!
Az meg igen nagy dicsöség lehet "mogyi"részéről ha a plusz 50 kilóját fitogtatja egy nála alacsonyabb és kisebb emberrel szemben!Vajon "mogyi"miből gondolja azt,hogy az a panaszlkezelő egyáltalán megakarta állitani?Vagy aki nem egy súlycsoportú mogyival az nem lehet ellenfél?Talán több esze volt a panaszkezelönek??Erre szokták azt mondani kicsi a bors,de tud erős lenni!
Továbbá tegyük már tisztába a fogalmakat!A foglaó nem előleg!Tehát ha szerződés nem jön létre valamelyik fél miatt úgy a foglaló nem jár vissza semmilyen esetben!Az előleg viszont igen,de ahogy itt olvastam,jelen esetben foglalóról van szó!Igy azt vissza kérni/ígényelni nem lehet!
Az ügynökök házalnak,vagyis kopogtatás,csengetéses módszerrel dolgoznak.Jelen esetben viszont a cég kereste meg a nagymamát ha jól értettem,és egy bemutatót kináltak fel a nagymamának,ami ő el is fogadott,és kiment kettő ember mert engedték nekik a bemutatót.Vagyis elöre megbeszét időpontra mentek egy bemutatót tartani.Ez pedig nem meriti ki azt,hogy ők eladni akarnának,vagyis az ügynöki megnevezés nem helyén való.
Ez egy független hozzászólás volt,saját véleménnyel!

smyley 2008.02.21. 20:47:56

kedves Mogyi!
Tájékoztatlak arról,hogy a ködbér az hajnalban csapodik le!Jelen esetben a helyes megnevezés a KÖTBÉR !!!

VIC20 2008.02.25. 22:11:51

smyley:

1. "Mielött belekezdenék a mondandómba tisztázzuk le,hogy nem kötekedni szeretnék,de amit itt olvastam az meglepett,és jó pár kérdés merült fel bennem."

Ezt most tanítják valami pr-képzőben (esetleg valamilyen "ügynök-iskolában")?
Merthogy:

- Nagyon is kötekedni szeretnél. ("Mi az, hogy!") - elég csak a második hozzászólásodat elolvasni.
- Jól titkoltad azt sok kérdést, ami fölmerült benned, merthogy egy darab nincs a szösszenetben - kijelentés annál több.

2. "Nem értem azt,hogy valaki miként is írhat alá egy közel 600-ezres szerződést úgy,hogy el sem olvassa azt amit aláírt,hiszen ez az összeg nem kevés..."

Lehet, hogy nem érted, de attól még előfordulhat.

"...tovvábbá az aláíráshoz szabad akarat kell."

Ez nem jelenti azt, hogy szabad akarat híján nem lehet szerződést aláírni. (Ezt hívják kényszernek/fenyegetésnek, és megtámadhatósági ok.)

"És gondolom ez a nagymamánál megvolt,de lehet,hogy tévedek!"

Lehet, hogy tévedsz. Sőt, lehet az is, hogy egyenesen a szerződéskötési képességgel lehetnek nála már problémák. Ki tudja? Nem voltunk ott.

Egyébként olvasd el a hozzászólásokat is, érdekes információkat találhatsz közöttük a "hogyan történhetett" kérdéskörben.

3. "Továbbá "mogyi" és párja látta-e azt amikor nagymama aláírta azt a szerződést vagy sem?Mert ha látták az rendben van, úgy ha büntető ügy lenne belőle tanúsithatják,hogy lakáson kötötték a szerződést,ellenben ha ők akkor jöttek amikor a két ügynök ment akkor nem hiteles tanúk,vagyis ha úgy nyilatkoznak,hogy látták az esetet,hamis tanuzást követnek el,ami büncselekmény!"

Eltekintve a gondolatmenet logikai bukfenceitől szerintem erről nem volt vita; föl sem merült, hogy hamisan akarnának tanúskodni. Emlékeztetlek, hogy maga mogyi mesélte el a történteket, tőle tudjuk, amit tudunk, hadd ne feltételezzük róla máris, hogy hamisan akar tanúskodni.

4. "Az meg igen nagy dicsöség lehet "mogyi"részéről ha a plusz 50 kilóját fitogtatja egy nála alacsonyabb és kisebb emberrel szemben!"

Apró korrekció: én azért az ember kifejezést erősnek találom. Legjobb indulattal is droid. Ez azt feltételezi, hogy az illető valóban nem tud a világon semmiről és semmilyen befolyása, döntéshozói joga nincs a cég ügyeiben. Ha ez nem így van, akkor inkább a "féreg" (sőt, a viselkedéséből ítélve gyáva féreg) elnevezést tartom helyénvalónak.

Mogyi eljárását támogatom: ha összetépve (és gondolom, szembe vagy a háta mögött kiröhögve) kapom vissza a papíromat, akkor minimum megérthető a reakciója.

5. "Továbbá tegyük már tisztába a fogalmakat!A foglaó nem előleg!Tehát ha szerződés nem jön létre valamelyik fél miatt úgy a foglaló nem jár vissza semmilyen esetben!Az előleg viszont igen,de ahogy itt olvastam,jelen esetben foglalóról van szó!Igy azt vissza kérni/ígényelni nem lehet!"

Ugyan, olvasd már el a Ptk. 243-245. szakaszait mielőtt ekkora orbitális baromságot leírsz!

6. "Az ügynökök házalnak,vagyis kopogtatás,csengetéses módszerrel dolgoznak.Jelen esetben viszont a cég kereste meg a nagymamát ha jól értettem,és egy bemutatót kináltak fel a nagymamának,ami ő el is fogadott,és kiment kettő ember mert engedték nekik a bemutatót.Vagyis elöre megbeszét időpontra mentek egy bemutatót tartani.Ez pedig nem meriti ki azt,hogy ők eladni akarnának..."

Áhhhh, uggyan kérem! Eladni? Meg sem fordulhatott ilyen a fejükben. A nagyi meg annyira el volt ragadtatva, hogy beutazott a cég székhelyére csak hogy aláírhassa a szerződést.
Ne röhögtesd már ki magad ilyen nyilvánvaló ostobaságokkal.

"...vagyis az ügynöki megnevezés nem helyén való."

Mondom én: a hitvány féreg, undorító parazita... etc. sokkal találóbb lenne.

7. "Ez egy független hozzászólás volt,saját véleménnyel!"

Remélem, nem várod el, hogy ezt bárki is bevegye neked, te kis „bennfentes”.

VIC20 2008.02.25. 22:32:34

Kedves smyley!

Tájékoztatlak arról, hogy a "foglaó" (helyesen: „fogLao”1. Lao-ce, Kr. e. IV. században élt kínai filozófus protézisét jelenti vagy 2. második jelentésként a "Lao-ce csinálni fog valamit" kifejezés egyszerűsítését és gördülékenyebbé tételét célzó szóösszevonás.

Amire te gondoltál, az bizonnyal a FOGLALÓ lehet csak.

Tájékoztatlak továbbá arról is, hogy nem túl udvarias dolog más helysírását kritizálni, pontosabban gúnyolni, főleg ha a gúnyolódó (aki persze „nem kötekedni szeretne”) saját hozzászólása ilyen siralmas képet mutat: csak úgy nyüzsögnek benne a helyesírási és stiláris hibák.

Ráadásul még külön hozzászólást is rittyenteni neki... Ez szintén nem túl udvarias (már csak a többi fórumozó felé sem).

Ezen felül van benne valami erőltetettség a könnyedség és a humorizálási szándék mögött, egyfajta "Na, ezzel most jól beviszem neki a kegyelemdöfést!"-hozzáállás, ami azonban - pont a fentiek miatt - kissé szánalmassá teszi a produkciót.

Az már csak a dolog pikantériája, hogy olyasvalaki igyekszik jólértesültségének teljes tudatában felvilágosítani szegény laikus embertársát a "ködbér" és a kötbér különbségéről, akinek magának is halvány fogalmai vannak csak a szerződést biztosító mellékkötelmekről - elég csak a foglaló tárgyában tett megnyilatkozására gondolni.

smyley 2008.02.26. 20:11:55

Méltoságos VIC20!!
Imádom amikor ennyi okos és tanult ember oszja meg a válaményét jogi dolgokban,és vagdalozanak a paragrafusokkal! :-)Ha kötök valakivel egy szerződést és a szerződésben szerepel a foglaló megnevezés (nem előleg!!)és én elállok valamilyen ok miatt a szerződéstől akkor miként is jár nekem vissza a foglaló??Hol ír ilyet a PTK?Mielött kioktatnál valakit a PTK-ról elöbb tanulmányoz és uána okoskodj!
Ami viszont a Te modorodat és írási készségedet illeti söprögess a magad háza táján,mert jócskán van mit!Nehogy már bagoly mondja verébnek,hogy nagyfejű!!
Ha úgy gondolod,hogy benfentes vagyok akkor gondold azt,nekem attól rosszabb nem lesz!De egy dolgot ne felejts el,egy éremnek kettő oldala van!
Szerinted a nagymama kényszer alatt írta alá a szerződést?Netán te ott voltál?Ugye tudod,hogy ezzel gyanusítani valakit büncselekmény??
Lehet,hogy az a panaszkezelő egy senki,nem ismerem,de nem hiszem,hogy ő sokat árthatott akár mogyinak vagy a nagymamának.Pont ezért könnyü lehet vele keménykedni,főleg mogyinak aki állitása szerint 50-kg-val nehezebb volt nála.Ez tényleg nagy bölcsességre valhat mogyitól!!Ezt köszönd mogyika!

VIC20 2008.02.27. 11:02:33

smyley:

"Ha kötök valakivel egy szerződést és a szerződésben szerepel a foglaló megnevezés (nem előleg!!)és én elállok valamilyen ok miatt a szerződéstől akkor miként is jár nekem vissza a foglaló??"

Akkor idézzünk: Ptk 245. § (1) bekezdés

„A teljesítés meghiúsulásáért felelős személy az adott foglalót elveszti, a kapott foglalót kétszeresen köteles visszatéríteni.”

Ehhez képest az első hozzászólásod vonatkozó része:

„Tehát ha szerződés nem jön létre valamelyik fél miatt úgy a foglaló nem jár vissza SEMMILYEN ESETBEN!” (Kiemelés tőlem.)

Tehát kategorikusan kijelentetted, hogy nem jár vissza, ez pedig távolról sincs így.

„Ami viszont a Te modorodat és írási készségedet illeti söprögess a magad háza táján,mert jócskán van mit!Nehogy már bagoly mondja verébnek,hogy nagyfejű!!”

Igen, igen, pontosan erre szerettelek volna én is figyelmeztetni! :)

Eljátszadoztam a gondolattal, hogy korrektúrázom a hozzászólásodat, hogy rámutassak, mennyire alaptalan valakinek a helyesírását kritizálni, ha a kritizáló sem büszkélkedhet nagyon a sajátjával... Végül a többi fórumozót kímélendő letettem az ötletről, de ha kívánod, elküldhetem.

(Egyébként a hozzászólás lényegéhez: kérek konkrétumokat, mert ez így üres puffogás.)

„Ha úgy gondolod,hogy benfentes vagyok akkor gondold azt,nekem attól rosszabb nem lesz!De egy dolgot ne felejts el,egy éremnek kettő oldala van!”

He? Kettő van neki. És? Hogy jön ez ide? Mindenestre tekinthetjük ezt a bekezdést egyfajta sanda beismerésnek? ;)

„Szerinted a nagymama kényszer alatt írta alá a szerződést?Netán te ott voltál?”

Csendben emlékeztetlek, hogy a saját hozzászólásomban már leszögeztem: „Nem voltunk ott.” (Bár ki tudja? Lehet, hogy nem indokolt a többes szám? ;)

„Ugye tudod,hogy ezzel gyanusítani valakit büncselekmény??”

Na, ne fárassz már ezzel a hülyeséggel! Tudod mit? Jelents föl, megadom az adataimat. Az eljárás minden percét végig fogom röhögni. Csak az a kár, hogy rövid lesz: még vádemelésig sem fog eljutni az ügy (mivelhogy én ugyan nem gyanúsítottam meg senkit).

„Lehet,hogy az a panaszkezelő egy senki,nem ismerem,de nem hiszem,hogy ő sokat árthatott akár mogyinak vagy a nagymamának.Pont ezért könnyü lehet vele keménykedni,főleg mogyinak aki állitása szerint 50-kg-val nehezebb volt nála.Ez tényleg nagy bölcsességre valhat mogyitól”

Tisztázzunk valamit! Ezek az ügynökcégek a tisztességtelen üzlet és a jogtalanság határmezsgyéjén egyensúlyozgatnak. Személyes véleményem szerint mi alapján várjuk el, hogy a becsapott ügyfelek a „nagykönyv” szép és nehézkes és lassú szabályai szerint játsszák el a felmondás/semmisségi/kártárítési per rituáléját - ráadásul annak a fenyegetésnek az árnyékában, hogy ha valami balul üt ki, akkor csak a saját helyzetük lesz rosszabb? (Elvégre lehet, hogy az adott vérszívó cég jól ismeri a kiskapukat.) Ugyan mi alapján? Hiszen az ilyen cégek szerződései is igen erősen hajlanak a „jóerkölcsbe ütközés” vagy az „uzsorás szerződés” törvényi kategóriái felé (ha ugyan nem merítik ki azokat). Jelen esetben nagyon valószínűnek tűnik magánokirat-hamisítás fennforgása is: tessék följelenteni ezért is, vállalom!)

A határozott fellépés egyenesen szükséges azokkal szemben, akik csak ebből értenek. Sőt, kijelenthetjük, hogy az ilyenek a bevételüket jórészt azon ügyfelek kiszipolyozásából nyerik, akik nem mernek határozottan kiállni az érdekeik mellett!

Ennyit általánosságban, és akkor konkrétan erről a szegény panaszkezelőről.

Először is tudtommal - még ha inkompetens is - ő panaszügyekben az ügyfelek irányában a céget képviseli, a cég pedig igenis ártott a családnak.
Másodszor pedig micsoda eljárás az, hogy összetépve küldik vissza az ügyfélnek a beadványát?! Az a minimum, hogy ilyenkor ráborítják az asztalt az illetőre! Talán ebben az esetben vigyen magával az ügyfél mérleget, hogy előtte lemérje, joga van-e „határozottan fellépni”, hogy bejuthasson ahhoz a disznóhoz? Nevetséges!

Nevetséges, pláne, ha figyelmesen elolvasod mogyi beszámolóját. Írt ő olyat, hogy egy ujjal is hozzáért volna a szerencsétlenhez? Nem ő volt a lényeges, hanem az a gyáva szemét, aki még az orrát sem merte kidugni, csak küldözgette az összetépett papírt.

Ráadásul mogyi maga írja le, hogy diktafonon rögzítette az eseményeket. Föl merné ezt használni, vagy akár csak emlegetné is, ha olyasmi hangzana el a felvételen, ami dulakodásra, vagy akár csak verbális agresszióra utalna?

Egy gondolat bánt engemet: „Lehet,hogy az a panaszkezelő egy senki,nem ismerem”.

Ez most általánosságban hangzott el, vagy halványan arra enged következtetni, hogy esetleg te is ennél a cégnél dolgozol? Jujj, inkább mégsem adom meg az adataimat: nem szeretnék porszívóügynökök hadával, zaklatásával szembesülni – sem a saját, sem az ő jól felfogott érdekükben…;)

Kriszta83 2008.03.10. 22:13:02

Kedves Mogyi
A mi nagymamánkkal ugyanez az eset megtörtént ez év január 24-én, annyi különbséggel hogy Ő nem adott előleget és még a fizetési feltételben sem állapodtak meg.( szerződésből pld. nem maradt azt sem tudtuk mit irt alá). Miután elmesélte az esetet nekünk, kértük hogy mondja le a szerződést.3 napra a szerződés aláirásától számitva ezt meg is tette telefon és irásban is. Ekkor közölték vele hogy ezt nem tudják elfogadni kötbért kell fizetnie. A behajtócégnek átadták az ügyet és onnan a napokban megjött a fizetési felszólitás 160000 Ft-ra. Éppen ma hivtak a behajtó cégtől hogy befizettük-e az összeget mert 8-án lejárt a határidő. Én kissé kikelve magamból felhivtam a behajtó céget és elmondtam nekik a véleményem. Közben ügyvédtől érdeklődtem ill. a fogyasztóvédelemmel felvettem a kapcsolatot most éppen tőlük várom a választ. Szeretnénk ezt a KFT-t feljelenteni ezért szükségünk lenne olyanokra akiket szintén igy átvágtak hátha közös erővel az ilyen vérszivó piócákat el lehetne taposni. Ha egymás segitségére lehetünk kérlek üzenj .
Üdv.

Issti 2009.03.11. 13:08:59

A direkt eladás mindenütt a világon egy komoly szakma, de nálunk ezt is sikerült lejáratni sok szerencselovagnak. Van aki tisztességesen műveli, de sajnos a többség tényleg rövid távon gondolkodik, és hülyének nézi az embereket. Volt szerencsém dolgozni pár hónapot a LUX-nál. Ott is vannak komoly kereskedők, és gátlástalan ügynökök. A legtöbb így forgalmazott gépet ismerem, próbáltam (Zepter, Rainbow, Hyla, Kirby, Kobold, Roboclean..stb.) és pontosan tudom, hogy a tizedét sem érik, mint amennyiért árulják. Kínában pár ezerért csinálnak műanyagból egy mutatós burkolatot, és ezt adják itt mindenféle néven piramisjátékot építve. Megsúgom nektek, hogy a "vízszűrős" porszívók nem érnek egy fabatkát sem! A felszínről beszívott porból csinál jól mutató sáros löttyöt, és mindenki nyugodt, hogy húú de jól ki van porszívózva. Kamu, maradjunk ennyiben.
A LUX tényleg nagyon hatásos, tapasztalatból tudom. Ja, és ez az egyetlen ahol nincs MLM. Az összesnél megkértek a bemutató után, hogy ugyan nincs-e kedvem árulni a porszívójukat.
A foglaló sehol a világon nem jár vissza, ha valaki visszalép a vásárlástól, de ezt egy tisztességes üzletkötő egyértelműen elmondja. Na ez szokták "elfelejteni" egyesek, és ebből van a gubanc.
süti beállítások módosítása