A Zugügyvéd kommentár  nélkül közzéteszi a következő levelet amely egy korábbi bejegyzéshez kapcsolódik.

Tisztelt Zugügyvéd, tisztelt kommentezők!

 

A Kifáradás jelei címen közzétett történetet én küldtem be.

 

Kevés az infó", ezért megpróbálom a részletesebben.

74 éves, elsősorban anya vagyok és csak másodsorban anyós.
Egy éve ismerkedtem meg a számítógéppel.

Négy gyermeket neveltünk a férjemmel, három fiú és az egyetlen lányunkat, nagy szeretettel hálaistennek minden nagyobb baj és betegség nélkül.
Felkészítettük őket az életre, a lehetőségekhez képest segitettük a lakáshoz jutáshoz.

Nem szóltunk bele a párválasztásukba, elfogadtuk és befogadtuk a családba a választottjaikat.

Előbb a fiamék 4 évig, majd a lányomék több mint hat évig laktak velünk, biztosítottunk nekik külön lakrészt.

A lányomék csak pár percre laktak tőlünk, ez a lányom akarata volt, hogy ha majd szükségünk lessz a segítségre közel legyenek.
A lányom öt hónap mulva lett volna ötven éves, március 14-én 23 éves házasok, és gyermekük nem volt.

A pontos dátumot nem tudom a nyolcvanas évek végén a vejem telefonon azt mondta, azonnal jöjjenek mert a lányuk megbolondult. (soha nem mondtam vissza a lányomnak kár volt, talán most nem itt tartanánk, a végére kellett volna járni.)

2001 február elején, kapott egy vírusos ideggyúlladást ami részleges végtagbénúlással járt. (csak megjegyzem, hogy a férj akkor sem hívott orvost pedig egyáltalán nem tudott lábra állni, és akkor is csak a kórházi kezelés segített.)

Több mint nyolc hónapig volt táppénzen, de mondhatni teljesen rendbe jött kicsit huzta a lábát és már nem gyalog járt a munkahelyére hanem busszal. Ezenkívül az egyik kezemen meg tudnám számolni hányszor volt beteg, nem volt az a tipus aki minden kis fejfájásért otthol marad. Szorgalmas és segítőkész volt így jellemezték a munkatársai.
Megnyugtatnám a kedves válaszolókat, soha köztünk rossz viszony nem volt, kulcsuk volt a mi lakásunkhoz és akkor jöttek mentek amikor akartak. Azt mondta a lányom "anyu Sanyi jobban szeret titeket mint a saját szüleit"

Az a bizonyos öt nap: Karácsony előtti vasárnap, megsütöttem a beiglit, és délután a fiam
vitte volna nekik, de nem nyitottak ajtót, csengetett hívta a mobil számot a vezetékest, de nem vették fel joggal híttük nincsennek othol, később még ithonról is hívtuk.
A szomszéd faluba lakott a férj édesanyja gondoltuk oda mentek, mivel a karácsonyi vacsorára és az elsőnapi ebédre évek óta hozzánk jönnek, mert ekkor van a férjem születés napja, semmi roszra nem gondoltunk ezért nem hívtuk, hétfőn és kedden, hogy szerdán már ugyis jönnek, és egyébként is dolgoznak.

Szemrehányást kaptam a válaszolóktól, hogy öt napig nem hívtam. Volt közöttünk egy egyezség, a lányom azt mondta, ha nincs semmi probléma ne hívjam majd Ő hív minket, mert mi mindig ithol vagyunk. (egyébként ez sok családnál így van)
Tehát vasárnap kerestük személyesen és telefonon is.

Szerdán négy óra körül, éppen az utolsó diszeket raktam a karácsonyfára, (ezt mindig a vejem dolga volt, most igyekeztem, hogy kész legyek vele amikorra jönnek) amikor cseng a telefon, a vejem volt és azt mondja, menjen valaki segíteni mert a lányom összeesett és egyedül nem tudja feltenni az ágyra. A kissebbik fiammal azonnal mentünk, de már akkor nem élt. A mentők még utánunk sokára jöttek, pedig ha akkor telefonált amikor nekünk, körúlbelül egyszerre kelett volna érkezni. A menetidejük 7 perc.
A hívás 16,19. a halál beállta 16 óra körül.

Amikor megérkeztünk beszélgettem a lányomhoz, és rám szólt, minek beszél neki nem látja, hogy nem érti, a szeme felakadva, de azt gondoltam csak eszméletlen.
A mentősök próbálták újraéleszteni, sajnos hiába, mert azt az interrvallumot amig ujra éleszthető, ami öt perc már jóval tulhaladta.

Még ott voltak a mentősök amikor azt mondta a vejem "gyenge volt a szíve nem bírta" és még azt, hogy cukros vizet adott neki merthogy lement a cukra. Tehát ő saját diagnózist is felálított, és nem őt kérdezték meg, hogy felismerte-e a szívbetegséget.
Másnap kérdeztük mi történt miért nem hívott orvost, vagy szólt nekünk, annál is inkább mivel jönniük kellett volna a karácsonyi vacsorára, azt válaszolta: "Mit akarnak maguk én öröklöm utána én kapom a nyugdíjat, és egyébként jobb lett volna, ha tolókocsiba
tologatjuk?" Azt, hogy sajnálom soha ki nem ejtette. A temetés után minden kapcsolatot megszakított velünk egyáltalán nem állt velünk szóban próbáltam vele levélben tartani a kapcsolatot, de soha nem válaszolt.

A temetés után kb. két hétre felkerestem a szomszédokat, hogy beszéltek-e vele tudták-e hogy beteg, és egyáltalán mit tudnak róluk.

Az egyik lakó azt mondta: "Szegény Irénkét ne akarjuk már feltámasztani, mert Ő már ugysem lett volna jobban, mert utolsó éjszaka nagy fájdalmai voltak." Egy hétre rá a felettük lakóval beszéltem és Ő is azt mondta hallott valamit, de nem tudja, az jajgatás volt-e vagy veszekedés. Sirva mentem haza és másnap január 19-én megtettem a feljelentést. Sokszor elmondtam most is elmondom, hogy soha nem tettem volna feljelentést, ha a vejünk szóba áll velünk, és elmondja, hogy mi történt.

Dr. Justice, a férjet nem tekintem a feleség családtagjának, de igen most is ide tartozhatna, ha ugy viselkedik, és talán neki kellett volna értesíteni, hogy beteg a lányunk de Ő az utóbbi időben már nem nézett minket semmibe, csak követelőzött a lányomat is ezzel gyötörte, nem volt rajta külsérelmi nyom, de a lelkében igen, ezt elmondta dec. 5-én este. Ő ártatlan és az anyós a gonosz, aki bünbakot keres, pedig csak tudni szeretné, miért nem kapott esélyt az életben maradáshoz.

Mindenkinek köszönöm a hozzászólást és ezután is elvárom, hátha megvéltozik a véleményük. Szeretném ha megértenék azt az anyát és természetesen a szülőket akik idős korukra elvesztik a gyermeküket a támaszukat, hogy nem bűnbakot akarunk keresni csak szeretnénk tudni mi történt, hogy telt el az öt napja, mert a mai napig nem tudjuk, és ne az anyóst látják bennem hanem a gyászoló anyát. "gyászolj ne háboruzz!" Nemtudom tudják-e mi a gyász, egy ilyen tragédiát, hogy él meg az ember. Négy éve és egyetlen percre sem tudom elfelejteni.

Nem tudom a kedves hozzászólóknak vannak-e gyermekei eltudják-e képzelni, hogy elveszíthetik, de édesanyja mindenkinek van aki ugyanezt megtenné értük amit én, és ha velem történt volna hasonló eset az én lányom ugyanezt megtenné értem, tudom én neveltem.

Miért gondolják, hogy mindez bünbak keresés, és mi okom volna rá, és mi utal arra, hogy mindez nem bűncselekmény?

A Btk. 172. §. (1) bek. szerint bűncselekményt követ el aki nem nyújt tőle elvárható segítséget, stb. A férj nem hívott sem orvost sem mást, ezt nem is állította, azt, hogy hétfőn és kedden nem tudott elmenni dolgozni csak valószínűsitjük a boncolási jegyzőkönyvből, és a tolókocsis válaszból, hogy ekkor már mozgásképtelen volt, konkrétan nem tért ki rá a szakértő, hogy mikor kezdődött akár a bénúlás akár a szívelégtelenség.
A szakértő így irja le: "A szívizom elfajulás talaján kialakult heveny szívelégtelenség" (a boncolási jegyzőkönyv szerint pangásos szívelégtelenség)

A bírósági jegyzőkönyvben mondja a szakértő: "Nehézlégzésről panaszkodhatott , fulladásról kellett, hogy panaszkodjon, a beteg amennyiben heveny szívelégtelenségről van szó. A beteg mellett levő ember nem szükségszerű, hogy észlelje ezen sulyos betegség előjeleit. Amikor már jelentkeznek a panaszok, akár pillanatok mulva a halál is beállhat." (de hogy nem lehet a nehézlégzést és a fulladást észlelni?) Amit még nem értek.
A bírósági jegyzőkönyv: A Férj. (amit én nem halgathattam, és nem cáfolhattam, mert én ott nem pótmagánvádló voltam hanem tanú.)

"Aznap másodjára is szólt nekem, olyan 17 óra körül, segítsek neki a WC.-re menni. Ült a WC-n de már onnan sem tudott felállni, én segítettem neki. A hónaaljánál fogva állítottam fel , a fejét csüngette, azt sem bírta felemelni. Pár lépést tett a közlekedőben, majd összecsuklott elhagyta az ereje. Én leültettem az ajtónál, támaszkodni tudott."
(és ezt el is hiszi mindenki, hogy egy eszméletlen még pár lépést tud tenni és az ajtónál támaszkodik 17 óra körül amikor 16 óra körül meghalt, már a mentők is régen elmentek.)
Nem akarok bűnbakot sem igazságot, csak azt mi történt a lányunkkal, hogy zajlott le az öt napja.

Az édesanya aki nem bünbakot akar keresni.