Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Lebilincselő vagyonvizsgálat

2007. április 16. - zugügyvéd

A „Ha az APEH egyszer beindul” bejegyzéshez érkezett a következő hozzászólás, amit a Zugügyvéd kiemelt, ennél plasztikusabb leírását egy lefolytatott APEH ellenőrzésnek nem sok helyen lehet megtalálni.  A történet pontosan tükrözi, mire számíthat az, aki ténylegesen belekerül a vagyonosodási vizsgálatok szórásába. És vigyázat, ez a veszély nem csak a vállalkozókat fenyegeti!

 

Alapvetően nem az ellenőrzéssel van bajom, hanem az alkalmazott módszerrel. Mint ahogy azt néhány hozzászóló is említette, a vagyonosodási vizsgálatok egy-két évvel ezelőtti bevezetéséig senki nem számíthatott, nem készülhetett arra, hogy egyszer majd olyan világ jön, ahol fordul a bizonyítási teher, emiatt olyan tények igazolására kényszerülsz utólag, amelynek igazolására már nem vagy (nem leszel) képes. Megváltoztak a játékszabályok, és bizony alkalmazottként is bele lehet szédülni egy ilyen vizsgálatba!

(Nemrég hallottam ügyvéd barátomtól, hogy most az a hivatalnál a sláger, hogy ellenőrzésre választják ki a minimálbér környékén kereső, de autót vásároló magánszemélyeket. Emberek, évi közel 200ezer új verdát adnak el az országban, és közülük igen szép számmal fizetnek a 100 ezer körüli bruttó bérük mellett pár tízezres autórészletet!)

Mivel több évvel ezelőtt nem készülhettél fel vagyonosodási vizsgálatra, visszamenőleg a vagyonod forrását igazolni igen aggályos és terhes. Tévhit, hogy barátok, vagy vállalkozók majd igazolják a kölcsönöket, amikből az autódat vagy házadat vetted. Tévhit az is, hogy a hivatal olyan kurva nagy energiát fektetne az állításod tisztázásába.

Elmondom, velem hogyan történt:

Nyilatkozat kitöltéssel indul, ezzel egyidejűleg lekéri az ingatlan-, a gépjármű-nyilvántartást, illetve a bankszámládat. Ebből már elég sok mindenre következtethet a vagyoni helyzetedet, életviteledet illetően, így ha lakáshitelt fizetsz banki átutalással, vagy egyéb bizniszekből van némi mozgás a számládon, kár elsunnyogni azt a nyilatkozaton, hisz úgyis megbuksz. (ha a számlád tiszta, és a gépjármű-nyilvántartás szerint sincs a neveden 2-3db A8-as, alapvetően nincs miért aggódnod, a legritkább esetben veszi a fáradtságot a revizor, hogy kilátogasson a helyszínre és benézzen a garázsodba, netalán lekérje a vállalkozásod vagy a nagyszüleid anyagait az említett nyilvántartásokban, hisz ez egyrészt külön munka, másrészt azt már neki kell igazolnia, hogy a mama nevén lévő lakás/autó valójában a tiéd, és így nem kell kiterjesztenie kis családodra is a vizsgálatot).

 A fenti nyilvántartások és a bankszámla elég árulkodó, ebből felvázolható a vagyoni helyzeted, a vizsgálat során azt kell igazolnod, hogy a vagyongyarapodásodnak és a megélhetésednek a magánszemélyként bevallott jövedelmeid elegendőek voltak-e. A bevallott jövedelmeidet látja a gépen, ha van lehetőséged összeszedni egyéb, nem adóköteles jövedelmeket (lásd: szja tv. 1.sz.mell.) és azt igazolni is tudod, akkor tedd meg.

Probléma, hogy (könyvelők, hajrá!) az Art. nem tisztázza a vagyongyarapodási vizsgálat során az ügyfél jogait, az elfogadandó jövedelmek körét, stb. Ezért aztán nem szerencsés a lakás/autó vásárlását baráti kölcsönökkel (kéttanús magánokirattal) megpróbálni igazolni, sőt most már a tárgyban keletkezett közokiratok is neccesek. Saját tapasztalat: csak a bankszámlán mutatkozó bevételeket (ill. az ehhez köthető, a bevétel forrását igazoló szerződéseket) fogadja el a hivatal. Itt nyílik a bicska először a zsebben: mivel nem vagyok köteles bankszámlát nyitni, közel 30 éves koromig nem is volt számlám, így minden, ifjúkorom havában szerzett ilyen-olyan bevétel "ugrott".

Ha van is számlád, akkor sem feltétlenül fizetsz be oda bizonyos tételeket, illetve azt nem fizeti be oda a befizetője, szintén saját példa: nekem anyám, miután eladta egy ingatlanát, adott 6 milliót, amelyet azonnal lakáscélra fordítottam. No, gondoltam, ebből bevallok kettőt, hisz úgysem hiszik el mind a hatot... gondolom, sejtitek, mi történt: egy forintot sem fogadnak el belőle, mivel nem jelent meg az összeg a számlán. Szerintük ez nem életszerű. szerintem meg az nem életszerű, hogy az anyám, akinek életében nem volt számlája, a pénzt úgy adja oda, hogy: "nesze, kisfiam, de... várj, előbb megyek, nyitok egy számlát és átutalom, jó?" Mint ahogy az sem életszerű, hogy anyám 6 milkával a kistáskájában felvonatozzon Pestre, hogy befizesse a számlavezető bankom pénztárában az összeget a számlámra. Természetesen, a pénz átadására akkor került sor, amikor a vagyonosodási vizsgálatoknak se híre, se hamva nem volt még.... így aztán nem is lehetett a problémát megelőzni, arra banki befizetéssel felkészülni.

Ha összekotortál magadnak - lehetőleg kizárólag bankszámlán jóváírt- bevételt, ebből először is levonják a megélhetésedre, életviteledre fordított ráfordításokat. Itt ne is próbálkozz olyanokkal, hogy a szüleid tartanak el téged, meg a két gyereket is az asszonnyal (vagy próbálkozz csak, de akkor a szülőkre is kiterjesztik a vizsgálatot). 

 

Megélhetésre elköltesz legalább a létminimumnak megfelelő összeget, (ezt a ksh honlapján megtalálod) azaz ha keresel pl. bruttó 200-at, és ebből élsz a nejeddel (gyesen) meg a két gyerekkel, akkor a pénzed pont el is fogy a megélhetésre, így nem tudsz lakást vagy autót venni, azaz bukta van. A megélhetési költségek tekintetében a bankszámlád amúgy is igen árulkodó, ameddig nem gondoltad át a vagyonosodási vizsgálat problematikáját, nyilván innen fizetted a nyaralásod, a tankolásod, a hétvégi bevásárlást, de még a szeretődnek vett ajándékot is - a pénzed felélted, de akkor miből van lakásod, autód, életbiztosításod? Nem jön be az öröklés, ha nem fizettél illetéket. A megélhetési költségek levonása után fennmaradó összegből tudsz vagyonosodni; a vagyonosodás mértékét vetik össze az így megmaradt bevallott adózott nettó jövedelmeddel és az egyéb bevételeiddel.


 Számomra érthetetlen, hogy a hivatal a jövedelmek forrásaként szinte kizárólag az összevonás alá eső tárgyidőszaki jövedelmeket tudja elképzelni az életvitel és a vagyonosodás forrásául, azaz ha pl. 2004-2005.évedet vizsgálják, azt úgy kell a szájukba rágni, ha volt mellette évek óta a bankban/értékpapírban pár millád, annak a kamatait ugyan tegyék már a bevételeidhez hozzá (azt nem vallottad be, hisz nem számított adóköteles jövedelemnek, így az apeh számítógépén sem látja, de nyilván a megélhetést és a vaygonosodást előmozdította), de még a szájbarágás ellenére is hajlamosak mindez felett "elsiklani".

 

A nejem egyik évi gyed-ét nem vallottuk be, mert a tb nem küldött róla igazolást, erre azt is egész egyszerűen nem adta hozzá az összeszámított összes jövedelmemhez a revizor kollega, pedig nyilvánvalóan megkaptuk az összeget. Rossz hír, hogy ugyan az elmúlt 5 év vagyonszaporulatát vizsgálhatja, de bármennyi évre visszamenőleg kutakodhat a vagyon eredetét firtatva pl a bevallásaid, bankszámláid között. Jó hír, hogy "cserébe" te sem csupán 5 évre visszamenőleg jelölheted meg vagyonod forrását, előhozakodhatsz pl. tizenöt évvel ezelőtti örökséggel, ha igazolni tudod, mert gyűjtögető típus lévén megőrizted a papírokat (az más kérdés, hogy 15 éve még nem voltak akkora örökségek, amiből tavaly meg tudtad venni Budán azt a helyes kis kecót nyolcvan misiért)

 

Régi bank- és értékpapírszámla-kivonatok azonban hasznosak lehetnek, ha azokon igazolni tudod a már akkor is meglévő vagyont (leellenőrizni közülük sokukat bajos, vagy lehetetlen, gondolj csak bele, hány brókercég és bank zárt be a 90-es évek közepe óta).

 

Rossz hír, hogy a hivatal szűkös személyi kapacitással bír az egyre nagyobb számú vizsgálatra, így ne ringasd magad abban a hitben, hogy majd nálad aztán tényleg alaposan, korrekten meg fogják ám állapítani az összes bevételed meg a vagyonod forrását, mert nem. Neked kell felkészülnöd, fénymásolnod, igazolásokat, szerződéseket összeszedned, mert a revizor 2-3 óránál többet nem fog veled foglalkozni, ebbe a 2-3 alkalommal veled folytatott konzultálás és a jegyzőkönyv elkészítése is benne foglaltatik. Nincs rád, és másra sem több ideje, ha nem tetszik, tessék majd legközelebb jobban felkészülni.

 

Ezért melegen ajánlott mindazoknak, akik veszélyeztetve érzik magukat, hogy otthon készítsék össze a papirkáikat és "próbaként" csak úgy maguknak, végezzenek el egy vagyonosodási vizsgálatot. Megéri. a hivatalban nem lesz lehetőséged reklamálni, mondván, hogy "jaj, bocsi, még találtam valamit, tessék már ezt is belevenni". engem 3 alkalommal hívtak be, egy évig vizsgáltak (tudom, lejárt a határidő, de hát az hosszabbítható, stb.), majd az utolsó lakalommal, amikor még vittem be néhány okiratot, már megírt jegyzőkönyvvel vártak.

 

(tessék otthon felkészülni, tényleg megéri!) Az meg csak hab a tortán, hogy méltatlankodásomra a revizor kollega kijelentette: vegyem tudomásul, hozhatok itt bármilyen papírt, neki az a feladata, hogy találjon x millió ft adóalap-hiányt az ügyben, a papírjaimmal csak azt érem el, hogy akkor kivesznek az anyagból egy másik, már igazolt jövedelmet és marad továbbra is az x millió adóalap-hiány, és ha sokat ugrálok, újrakezdik az egész vizsgálatot és akkor majd sokkal nagyobb adóalap-hiány marad. Nézhettek nagyokat, igen, ezt a Btk. hivatali hatalommal való visszaélésként említi emlékeim szerint, de mit csináljak, nem volt nálam sem diktafon, sem tanú.

 

Nyilvánvalóan baszta a csőrüket mindaz, amit idáig elértem, de hát istenem, tehetek róla, hogy a pénzemet, amit sokszor éjjel 2-ig és hétvégén is végzett munkával kerestem, nem költöttem el drogra, cigire, piára és játékgépekre? mert ha azt tettem volna, most nem lenne látható vagyonom, amit ellenőrizni lehet.


A magam részéről levontam a tanulságot, ezentúl minden ügylet átmegy (akár csak 1 napig is) bankszámlán, ja és most már persze semmi nincs a nevemen, még a lábamon lévő cipő sem. 

282 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr7059329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tilcsák Bea (törölt) 2007.04.16. 16:10:33

egyszerűen kifogtál rosszindulatú revizort.aki ráadásul buta is, ahogy elmondásodból kitűnik.

Münci66 2007.04.16. 16:14:47

Halló!

Előre bocsájtom, nem vagyok szakértő!
Itt többen is említik a bizonyítási teher megfordulását. A valóságban nem arról lenne szó, hogy az APEH megvádol, hogy többet, jóval többet költöttél, mint amennyit bevallottál? Bizonyítéknak ott van(nak) a vagyontárgy(ak). Autó, ház, stb. Meg az adóbevallásaid, amikben nem szerepel (sehol) az ezekre fedezetet adó pénzösszegek.
Az APEH bizonyított. Nálad a labda, hogy bizonyítsd be, nem helyes az elképzelésük. Pl.: Van közjegyzői végzés az örökösödésről, valahol szerepel az ajándékba kapott pár millió, stb.
Egyéb iránt szerintem valóban nem túl életszerű, hogy a nagyszülőktől kapott pár milliót az unoka a lakásában őrizgette és nem a számláján. Bár az lehet, hogy a nagyszülő egyenesen a kasszához vitte a pénzt és fizetett az unoka helyett.
A szakértőktől kérdem: az ajándék után nem kellett illetéket fizetni? Vagy bevallani?

Tisztelettel, Münci

dr barone 2007.04.16. 16:25:37

Sajnos ha kaptál 6 milláét ajándéka, akkor az után illetéket is kellett volna fizetni, na meg be kelett voln vallalani az aktuális évi adóbevallásban is. Ezzel nem lehet takarózni, hogy onnan volt pénzem, hpgy kaptam ajándéka,mert akkor megzúgatnak, hogy adót csaltál (ami persze így is van).
Ilyenkor persze mindig felmeróül a kérdés, hogy vajon a vizsgálat alá vontnak mileynvagyona lehette, ami miatt így szőröznek, mert azt azért nem hiszem egy db átlagos autó miatt.

derelyegrádi szellem 2007.04.16. 16:44:29

dr. barone

"Sajnos ha kaptál 6 milláét ajándéka, akkor az után illetéket is kellett volna fizetni, na meg be kelett voln vallalani az aktuális évi adóbevallásban is."

Ebben biztos vagy, mert az én legjobb tudásom szerint a magánszemélytől kapott ajándék adómentes. /illetéket tényleg kell utána fizetni./

Münci66

"Van közjegyzői végzés az örökösödésről,"

Arról szokott lenni, hagyatékátadó végzésnek nevezik.

Más. Az apeh magánszemélyektől esetleg évtizedekre visszanyúló "nyilvántartásokat" kér. Miközben van egy perem, ahol az OEP csak 1999.ig tudja megmondani, hogy mennyit fizettek be hozzá. A korábbiakat egyszerűen nem tartja nyilván, pedig számlára ment a pénz. (hogy hogyan, milyen jogon, alapon azt nem tudja ő maga sem) Meg persze a szerződés, de semmi az ügyre vonatkozó okirat sincs már meg, hiszen "1997-es okiratról van szó". Mondja az OEP.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2007.04.16. 16:59:46

és mi van, ha dolgos éveim kezdete óta a matracom alatt gyűjtöm a pénzt, vagy perselyben, minden hónapban egy kicsit? Mert para van a bankoktól, hogy elsikkasztják, vagy mittomén :)
gondolom, ezt sem hinnék el. Pedig adózott jövedelem, istibizi! :) Egyszer.

Münci66 2007.04.16. 17:26:40

Möszjő szellem!

Köszönöm a választ! Akkor jól értelmezem, hogy amennyiben az ajándék után befizettem a törvény szerint kötelező illetéket, akkor tiszta és igazolható a jövedelmem forrása? Tehát bizonyítottam az ártatlanságomat?
(Az, hogy az illeték mértéke etikus-e?, vagy pofátlanul nagy, már egy másik téma. SzVSz)

Tisztelettel, Münci

derelyegrádi szellem 2007.04.16. 18:11:20

münci66

Jól értelmezed, alapesetben így van, de legalábbis így kellene lennie.

Szívesen.

Szumi 2007.04.16. 18:52:11

Elévült adócsalással is lehet vkinek legális jövedelme, de akkor az adócsalás tényét kell bizonyítani pl. be nem könyvelt számlákkal. ( pesze ki az a lúzer, aki elteszi a terhelő bizonyítékokat)

Mindazonáltal szerintem csak akkor lehetne korrekt egy vagyonosodási vizsgálat, ha azt megelőzi egy vagyonfelmérés, hogy X idő múltán lehessen valamihez viszonyítani.

mspzs 2007.04.17. 00:47:36

Ez a vizsgálat egyáltalán nem vagyonosodási vizsgálat. Ez bevallás utólagos ellenőrzése. Ha csak a fele igaz, annak, amit leírtál a revizor egyáltalán nem fertigcuzammen, hanem akkora eljárási hibákat vét, hogy csak a felétől új eljárásra fogják kötelezni. Sőt ki is zárhatják majd az újabb vizsgálatból. Szóval, mindenkinek mondom, aki saját kútfőből próbál adóellenőrzésen okoskodni és a fenti főbaromságokat elkövetni az csak csinálja. Értelmesebbje szakembert foglalkoztat a feladatra. Megfizeti és megspórolja az izgalmakat.

Napá.

Daikini 2007.04.17. 05:43:32

Sajnos ma mindenki potencialis terrorista, bunozo, adocsalo, aki nem segelyekbol el. Szoritani kell a hurkot, mert a gaz kapitalistak (mint mi, akiknek alig eletben marado csaladi vallalkozasa van), igazolnunk kell, hogy a haz amiben elunk a nagyapam 40 evi munkajanak a maradeka. Ha nem tudjuk, akkor nyilvan valahol loptuk. Elvegre hogy van az, hogy valaki 40 evet dolgozik, es osszegyulik neki egy olyan lakas, ami 20 milliot er?! Es ha szetneznek a szobamban, talalnak mindenfele butort, egy laptopot. En is loptam nyilvan, es nem a bejelentett munkahelyemen kapott penzbol van.

Az lenne jo, ha mar holnap jonnenek, es nem pepecselnenek, a biztonsag kedveert hoznanak egy zacsko heroint, amit a kuszobon a foldre ejtenek felkialtva: "Ahhha! Nagy szarban van! De ha nem csinalunk semmi hulyeseget, meguszhatjuk szimpla adocsalassal, es par szazezer forintos bunetetessel!"

Achtung: bunos vagy. Ha nem, akkor igazolnod kell szuletesed ota.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2007.04.17. 06:00:56

Hangfelvételt! Mindenről! És írásban kérni mindent, még az értesítést is. És a revizorhoz csak tanuval együtt menni (=tanácsadó).
Ja, és ha tényleg csaltál, akkor bevállalni.

egoist 2007.04.17. 07:05:29

Nem vagyok adoszakerto, de legjobb tudomasom szerint:
Az emlitett 6 milla nem ajandek! Az ingatlan eladasbol szarmazo jovedelem volt a nagyinak, amit viszont csaladtag koltott el ingatlan vasarlasra. Ilyen modon a nagyinak nem kell adoznia belole.
Azt most nem tudom megmondani, hogy az unokanal ez hogy jelenik meg az adobevallasban, de abban majdnem biztos vagyok, hogy ettol kezdve ez nem ajandek es nem illetekkoteles.

nyekk 2007.04.17. 07:34:17

Megint az alig életben lévő vállalkozások (mint az enyém is)szívják meg, mert nekem aztán tényleg nincs pénzem arra, hogy szakembert állítsak a revizorral szemben. (annyiba kerülne, mint a bírság).Kíváncsi lenék, hogy off-shore cégeket, meg svájci bankszámlákat vizsgálnak-e a revizorok. Meg persze bizonyos pozíció felett. (Költői a kérdés)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2007.04.17. 07:51:33

A szív megszakad. Lagalább öt éve kötelesek a munkáltatók bankszámlára utalni a fizetéseket, de lehet, hogy még régebb óta. Közismert, hogy pénzbefizetéshez kell abba a bankfiókba menni, ahol a számlát vezetik, és az is teljesen életszerűtlen, hogy valaki készpénzben kapja a kamatot.

Én úgy látom, hogy itt bizony nagyüzemi jövedelemeltitkolást folytatott a kolléga és megfingatták. Hát pont ez lett volna a cél.

kisködmön 2007.04.17. 07:53:30

Nyekk!
A kérdésed volóban költői,de ebben az országban jogos.

dr barone 2007.04.17. 08:13:31

Kedves d. szeélemme!

Bevallom nem néztem ennek utána, de az Szja tv. úgy kezdődik, hogy adóköteles az adóévben bármilyen jogcímen megszerzett bevétel. Ebből az következik, hogy adóköteles.

dr barone 2007.04.17. 08:18:56

Egoist írta:
"Nem vagyok adoszakerto, de legjobb tudomasom szerint:
Az emlitett 6 milla nem ajandek! Az ingatlan eladasbol szarmazo jovedelem volt a nagyinak, amit viszont csaladtag koltott el ingatlan vasarlasra. Ilyen modon a nagyinak nem kell adoznia belole.
Azt most nem tudom megmondani, hogy az unokanal ez hogy jelenik meg az adobevallasban, de abban majdnem biztos vagyok, hogy ettol kezdve ez nem ajandek es nem illetekkoteles. "

Ha a nagyi eladott egy ingatlant és abból vette az unoka a lakást akkor a pénz ajándék volt a nagyi és az unoka közt. Ezt bizony be kellene vallani. Mert ha nem teszed, akkor felteszik a kérdés, hogy vajon honnan van az a hatmilla? És innentől nem lehet azt mondani, hogy ajándéka kaptam, mert akkor rád húzzák a vizse lepedőt, hogy elmulasztottad bevallani, késedelmi kamat+adóbírság, meg még a jó isten tudja, hogy varrnak a nyakadba. Akkor már jobba,ha azt mondod, hogy összespóroltad.

efi 2007.04.17. 08:27:16

Hát biztos van ilyen is, de nekem (és gondolom másnak is) nem egy ismerősőm van, aki "minimálbérből v annak közelében él" a 30 milliós házában , 2 kocsival. És most egyáltalán nem tudom sajnálni őket. Idáig én fizettem helyette is. Sorry.

dr barone 2007.04.17. 08:36:26

Egyet értek az előttem szólóval.

xt (törölt) 2007.04.17. 08:39:16

Az egyenesági rokonok közötti ajándékozás adó, és illetékmentes. Mindig is az volt. Máskülönben azért is illetéket kellene fizetni, ha valakit eltartanak a szülei.

csendesbob 2007.04.17. 08:41:14

no komámám, gondolom a hajnali kettőig ill. hétvégén végzett melókról is megvan minden bizonylatod, amit szépen bemutattál a revizornak
tudod, van egy kör, aki fosik az apehtől, mert tudja, hogy sáros és okkal keresgél, na ezek szépen megvédik egymást, akiknek meg az utolsó fillérig látható mindene, azok meg kiutálják az ilyeneket
nem állítom, hogy az apeh szent illetve a konkrét esetben a revizor jószándékú volt, de úgy gondolom, ha beleestél abba a tízezerbe, akit kiválasztottak a többszázezerből, akkor neked itt méla kussban a pénztárhoz kéne járulnod és befizetni amit bekell
vagy leírni mindent, úgy értem a teljes igazságot és nem mártírként élni tovább a tieid között
akik eg nulla profitból meg veszteségből élnek, szintén sok-sok ezren, ne sírni tessék (mert gondolom ok nem sok van rá), hanem profilt váltani és keresni olyan tevékenységet, amiből "Meg lehet élni"
én is kaptam ajándékba pénzt, nem hatmilkát ugyan, de bátran állok mindenféle vizsgálat elé és ehhez nem kell otthon magolnom, mit is mondok majd a kalapos bácsinak, ha bekopogtat hozzám
szerencsére van mit költenem de ezt az apeh is tudja, ergo mindennel el tudok számolni és nem kell piroskafarkasoznom, mint azt te tetted

thevoice 2007.04.17. 08:50:48

Hi.
nekem is van olyan ismerősöm-fogorvos a szente-hogy válás után berendezett 28millás(csak!)házikót hagyott a nejének és 2csemetéjének ott.Majd vett egy ennél drágábbat egy jobb helyen.Persze van 2autója is,új nője,attól kis gyereke és jár nyaralni is.Ajándékba az otthagyott gyereklánynak 250ezres robogót vett,amikoraz már jogosult lett vezetni.Mindezt persze úgy,hogy végig minimálbérrel volt az asszonnyal(előző)közös bt.-be bejelentve.
Nem fogom sajnálni,ha az ilyet is megfingatják,mert sokan vannak akiknek "csak" annyi jön össze havonta,amennyit az APEH azonnal lát is.-nem úgy mint az említett fogorvosnak.
Az U.S.A.-ban is hasonló módon megy.(lehet,hogy korrektebben),de mindenről papír és bizonyíték kell.Ennyi.Sz'tem nem kellett volna szemtelenül sokat költeni.Aki okos volt,azt most is elkerüli majd a baj.Csak itt a többség IQ negatív és nagyató és nagyház bűvöletében él...:-)

csendesbob 2007.04.17. 08:52:01

"Emberek, évi közel 200ezer új verdát adnak el az országban, és közülük igen szép számmal fizetnek a 100 ezer körüli bruttó bérük mellett pár tízezres autórészletet!)"
adót viszont egyre kevesebben...!
szóval mégis, miből? öregem, ez a lényeg vagy te tényleg nem érted?

whalaky 2007.04.17. 08:53:59

Bocs, hogy esetleg más irányba terelem a témát, de qrvára elegem van abból ami ebben az országban megy...és amúgy is minden sok más dologgal összefügg :-)

Tényleg nincs rendjén, hogy az emberek (mi) kerüljük a közterheket. Ahogy az sem hogy a cégek/válalkozások is. És persze sz sem, hogy ezek a terhek már már elviselhetetlenek. Arról nem is beszélve, hogy a befizetett közpénzekből mire költenek a kedves éppen hatalmon lévő ÖKRÖK akik persze elszámolás nélkül vehetik fel azt ami 'JOGOSAN/TÖRVÉNYESEN JÁR NEKIK...'

Ha engem kérdeznének én is megszavaznám/törvény erőre emelném, hogy elszámolás nélkül járjon nekem a közősbő...

Az az elkeserítő, hogy sok baj van itt, és nem látom a kiutat...

Egy ismerősöm mesélte, hogy ők pl a Parmalat botrány áldozatai. A cég a mai napig tartozik nekik 16millával, bírósági sorbanállás és végrehajtás van és persze sosem látnak belőle egy fillért sem, de JOGILAG rendben van...

Ez a gáz!
Sajna én nem bízom sem a demokráciában (majd pont a tömegek tudják, hogy kell magukat vezetni, ha az lenne amit a tömegek akarnak akkor visszajönne a szemet szemért), és a jogállamban sem amíg a JOGOT az emberek alkotják (sajnos látjuk, hogy működik...)

Talán egy jó király...

szikra 2007.04.17. 08:59:23

efi: és igényeli a gázár kompenzációt , amit meg is kap.
Kedves hozzászólók: nézzenek emlékeik közé, és számoljanak utána, hányszor nem kértek számlát, áfa spórolás miatt, és hasonló meggondolásokból. Ugye nem tudják összeszámolni? Hányszor árusítottak üzletükben "fekete" árut blokk nélkü? És adóellenerőrök : Hányan vannak akik a fölfedett blokk nemadást "elnézték" az ellenőrzötteknek? Ezeket csak összefogással lehet megszüntetni, és nem rinyálni, mindkét oldalon.

Egy volt könyvelő, aki abbahagyta, mert elege lett.

Freechild 2007.04.17. 09:11:57

Amugy (rendőrséges tapasztalatból okulva) ilyenkor _mindig_ ügyvédet kell vinni magaddal. Egyrészt ilyenkor rögtön megszelidülnek (már nem jönnek az ilyen nagyzolos beszolások), másrészt meg könyyebb préda után néznek.
Ha az ügyvéd beszél helyetted, akkor nincs gond, hiszen egy revizornak ritkán van olyan jogi tapasztalata hogy belemenjen egy vitába...

wbite 2007.04.17. 09:27:12

Az illetékhez: a pénz ajándékozása legjobb tudomásom szerint illetékmentes.

Az említett esetben a nagyi eladta a lakását, ez után elméletileg 20 százalékos SZJA-t kellett volna fizetni, de lehetőség van arra, ha egy közeli hozzátartozója lakáscélra használja fel az összeget, akkor ezt a 20 %-os SZJA-t nem kell megfizetni. Ellenben az unoka SZJA bevallásában ezt a tételt szerepeltetni kell (adót viszont nem kell utánna fizetni).

petyuska74 2007.04.17. 09:28:50

sziasztok.
Az a helyzet, hogy az ajándék (ingó) nem adóköteles, bizonyos összeg felett (azt hiszem 150e Ft). a rokonság foka az illeték mértéke szempontjából fontos. viszont ha egy rokonod az év minden egyes napján megajándékoz téged 149e Ft-tal, akkor az illetékmentes. csaak tudd bizonyítani, pl teljes bizonyító erejű magánokirattal (+2 tanu). aztán ha gondod van, irány a bíróság. az apeh-nek igen nehéz bizonyítania, hogy az okirat pl. színlelt szerződés. főleg, hogy esetleg idő közben még el is évült a szerződés megtámadhatósága. arról nem is beszélve, hogy pl az apeh-nek talán nem is lett volna soha lehetősége megtámadni azt.

Freechild 2007.04.17. 09:29:36

Amugy meg szerintem nem is az a kérdés, hogy a vizsgált személy mit és hogyan sibolt el.
A lényeg az hogy a revizornak kutya kötelessége betartani a törvényt. Ha meg tudja fogni az arcot, akkor bukta. Ha meg nem, akkor nem nyulhat ilyen eszközökhöz.

A jog sosem az igazságról szolt. Sajnos.

FuzzyLogic 2007.04.17. 09:37:05

Sokan vagytok, akik helyeselitek a vagyonosítási vizsgálatot... Bár én is gyűlölöm a csalást és a kiskapukat, de itt kényszerhelyzet van.

Tegyük fel, hogy akarsz indítani egy informatikai válallalkozást, szerzel befektetőket, van egy kis kezdőtőkéd és fel akarsz venni hat mérnököt. Tudod, hogy a cucc kb. 2-3 éven belül lesz nyereséges. Namost mérnököt netto 200 alatt nem találsz, legalábbis Budapesten. A Te költséged mrnökönként csak a járulékokra és a munkabérre kb.580 ezer forint lesz. És a mérnököd a netto 200E Ft-jából 40ezret áfára költ (és még pár tízezret lakás és autók után járó adókra.)

Tehát van 6 mérnököd, kb. havi 3.6milliós bérköltség. Cserébe, ha minibálbérre jelented be őket, és feketén fizeted ki nekik a különbözetet (megjegyzem a legtöbb feketén kifizetett jövedelem egyszer már le volt adózva, aki ismeri a trükköket, úgyis tudja!), akkor a mérnökeid bérköltsége kb. a felére zuhan. És ne felejtsük el, hogy egyelőre még a cégednek nincsen semmiféle jövedelme.

Ilyen adóterhek mellett a magyar vállalkozások soha sem lesznek nyereségesek. Nem fogják fel ott femt, hogyha tönkretesznek egy születő vállalkozást, később jelentős bevételektől esnek el. 200ezer forintnak legyen a bérköltsége a 600ezer helyett mondjuk 300ezer, és senkinek sem érné meg csalni. Szvsz.

Elfelejtitek, hogy mindig adózunk. Ha veszeünk egy túró rudit, akkor is.

kutykuruty 2007.04.17. 09:42:52

Lakás eladásból bevétel esetén, nagyinak is be kellett volna adnia egy bavallást, amiben lerja, hogy mennyiért adja el, és milyen megoldással fordtja lakáscélú felhasználásra a pénzt.
Ott pedig meg kell jeleníteni az unokát, aki megkapta a pénzt. - ez az alső
a második: pontosan aézért mert az apeh felé igazolni kell tudni, hogy tényleg lakáscélra ment, meg mert bejgyszik az ügyvéd, a földhivatal is teljesen kizárt, hogy az egész ügylet banki ceremónia nélkül játszódott volna le.
De mint írtam a füldhivatalnál is nyámának kell lennie.
Persze, ha az illető felújításra használta a pénzt, akkor meg azt kell tudni igazolni valamivel: számlákkal, fényképekkel.
Tkp. kereken össze lehet rakni az egészet, ha tényleg ez történt.
Minimálnérből, illetve 100 e ft-os bérből meg lehetetlen fizetni autó hiteltörlesztést+cascót.(azt ha jól tudom köteles kötni mikndenki, aki hitelre veszi).

normalis1 2007.04.17. 09:45:53

Kedves Ropi! A munkáltató még ma sem köteles bankszámlára utalni a pénzt.

Azon gondolkozzon el mindenki, hogy egy 2005-ben készült Európai uniós felmérés szerint az únióban Magyarországon a legnagyobb az adóteher. Pontosan 69,9%.
Megeleőztük a skandináv államokat( Dánia a második 64,9%-al). Szlovákiában ez a szám 29,9%.
Aki úgy gondolkodik, hogy "ha nem éri meg a vállalkozónak akkor keressen más profilt amiből meg lehet élni" az gondolkozzon el azon is, hogy ha minden vállakozó minden fillért bevallana és megfizetné a 69,9%-ot, akkor a nagyrésze tönkre menne. Pedig azt hiszem az adók nagyrészét még mindig ők fizetik....

normalis1 2007.04.17. 09:52:12

FuzzyLogic jól rávilágított a lényegre.
Persze a kommentezők akik "ne csalj és akkor nem kerülsz bajba" hozzáállással ezt nem fogják megérteni. Azt sajnálom, hogy még ma is itt tartunk Magyarországon, hogy az irigység mindenek felett áll. Nem számít ha a másik tízszer annyit dolgozik, kockára teszi mindenét, hogy megpróbáljon előbbre jutni, akor is a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" elvet vallják sokan.
A könyvelő pedig aki kiszállt mert "elege lett" a sok csaló vállakozóból...........szánalmas

nito 2007.04.17. 09:54:12

Ebben az országban semmi nem működik, miért pont az APEH működne normálisan? Én 2 éve vettem egy kocsit, mint később kiderült a szervezett bűnözéstől. Pereskedés során szinte az összes itthoni hivatal keresztbe tett, külföldi legfelsőbb szintű segítség nélkül elbuktam volna, most is kétséges az ügyem.
Nem mellesleg vagyonosodást nem a parlamenttel Orbánnal,Gyurcsánnyal,Kókával,Veressel,Magyar Bálinttal(!) kellene kezdeni? Ott ülnek a legnagyobb adócsalók....
Egyébiránt meg tiszta adórendszer kellene, nem pedig olyan ami azokat a rétegeket korrumpálja, akik a hatalomnak kedves. (Ügyvéd, újságíró, véleményformáló személyiségek (technika:EHO és EVA)).
Micsoda abszurditás, hogy vannak kiváltságosok,akik törvény alapján nem vagy alig fizetnek adót!

Csodálkozunk ezután, hogy aki csak teheti menekül az adó elől?
Ebben az országban 1 réteget lehet kizsigerelni, a bérből fizetésből élőket, ezt meg is teszik, ahol csak lehet.

gargoyle 2007.04.17. 09:54:50

en is azt az elvet vallom, hogy bar mindket oldal (allam, illetve a kedves adocsalo vagyonosodo) saros, a valtozast talan kezdje az ero oldalan fellepo (az allam termeszetesen), legyen rendes nyilvantartas, egyertelmu jogi helyzet, tudja minden 100as iqju magyar polgar kitolteni az adobevallasat fekete magia es egyeb voodoo alkalmazasa nelkul, es akkor arrol meg szot sem szoltam hogy a beszedett penzt mire es hogyan koltik, az tul messzire vezetne. ez mar eleve segitene az adobevetel merteket (hisz egyreszt kevesebb hiba lenne, masreszt sokan nem hobbibol csalnak adot, ertelmes mennyisegu adot ertelmes modon hajlandok lennenek barmikor befizetni) masreszt ez utan mar hatarozottan es szigoruan fel lehetne lepni a maradek elvbol adot elmismasolo ellen, egszerubb is lenne, hisz elvben ott lenne egy szinte hibatlan nyilvantartas es nem lenne 1500 kiskapu minden beveteli tetelnel.

biorobot 2007.04.17. 09:55:31

drága, ez szánalmas! komolyan. azt hitted, hogy megúszod? nem tudlak sajnálni, egyébként meg köteles vagy megtartani minden igazoló okiratot, mindig, legalább öt évre visszamenőleg.

amúgy pedig, egyetértek az előttem szólókkal: aki bliccel és az ötös bmw-jével áll meg az APEH előtt, hogy aztán ott leadja a nullás adóbevallását (megtörtént), hát én igazából szeretném kényszermunkára ítélni, de az biztos, hogy nagyon haragszom rá. amúgy pedig eddig semmilyen érdemi eszköz nem volt a tartozások behajtására, most már több is van és igenis, ha én a robotmunkámmal leadózom, amit kell, akkor leszel szíves nem szívni a fogadat, amikor elővesznek, mert ügyeskedzs.

mr.watson 2007.04.17. 09:59:29

1. Mit gondoltok miért ilyen magas a vagyonszerzési illeték egy ingatlannal kapcsolatban? Nem azért mert így lehet pótolni a fekete gazdaságban lecsapódó jövedelmek adóját (elköltésükkor) ? (És persze ugyanez vonatkozik a gépjárművekkel kapcsolatos számos teherre)
Ha ez így van akkor gyakorlatilag a vagyonosodási vizsgálatok bevezetésével ezt ésszerű néhány ezer forintos, az eljárás költségével arányos mértékre kellene redukálni nem?

2. Tudomásom szerint örökléskor a pénzeszközök, értékpapírok után nem kell sem adót, sem illetéket fizetni.

3.) Irritáló az APEH és egyes bírósági ítéletek sora amiből egyet a BAZ megyei Ítélőtábláról lobogtatott az APEH a weboldalán (lényege hogy 6-ról 250 millióra nőtt valaki jövedelme 5 év alatt és nem fogadott el bizonyított vagyonelemeket más jogszabályok /illeték, adó.../ megsértése miatt).

Hogy lehet az hogy HAMIS becslésre alapoznak Bírósági ítéleteket? Ez még az APEH revizoraitól sem elvárható, de végképp nem egy bíróságtól.
Ha valaki bizonyítja, hogy 5 éve külföldi rokontól, mamától... kapott x millió forintot, és akkor nem fizetett devizaszerzési, ajándékozási illetéket... stb. akkor a vagyonelem bizonyított még akkor is ha egyéb jogszabály szerinti fizetési kötelezettségét nem tartotta be az ügyfél, mert abban ha nem évült el akkor külön is eljárhatnak. Szóval ha ezt egy bíróság nem veszi foigyelembe (mint a zt a BAZ megyei tette), akkor HAMIS (APEH)becslésen alapuló ítéletet hoz.
Szerintetek mi a teendő ha ezt teszi az ítélőtábla?

qwq 2007.04.17. 10:02:44

Ropi: Soha nem voltak kötelesek a munkáltatók bankszámlára utalni a fizetéseket, így most sem kötelesek. Nem az utaláson múlik a dolog szabályossága hanem a bizonylatoláson. Vagyis a készpénzben felvett fizetést is egy számviteli szempontból szabályos bizonylaton alá kell írni és rendben van minden.
Másik: nem kell pénzbefizetéshez abba a bankfiókba menni ahol a számlát vezetik (egyébként ez is furcsa szófordulat, mert mindenhol vezetik, azaz bármelyik fiókban lehet utalni, ki/be fizetni, információt kérni stb.). Tehát bármelyik bankfiókban be lehet fizetni pénzt.

konzerw 2007.04.17. 10:03:09

Hali,

lehet, hogy normálisnak tartod, hogy anyagi ügyeid rendezetlenek, de szerintem már ki kéne nőni az adócsalásból. Elnézésedet kérem a kemény hangért, de az emberek többsége a minimálbéres-adócsalós-feketejövedelmes életformát tartja normálisnak, pedig nem az. (Közben megy a pampogás a megszorítások miatt, érted.)Nekem személy szerint az a problémám, hogy én, aki törekedtem rá, hogy becsületes, bejelentett állásom legyen, 10 éve is, meg most is fizetek mindenki helyett adót, aki csal. Ez elment a 90-es évek közepén, de örökké nem lehet mással fizettetni a rád eső adórészt, ezt tessék már felfogni! Nem az adóhivataltól veszed el, amit nem fizetsz meg, hanem pl. tőlem és a többi bejelentett embertől. Ez lopás , nem ?
Abból , amit leírsz kitűnik, hogy tönbbször simliztél az adóbevallásnál, s ezért kerültél kínos helyzetbe a vagyonvizsgálatnál. Megértem, hoyg rosszul esett, hogy most megvágtak, de talán egyet tudsz érteni velem, hogy rendet kell teremteni. A piacgazdaságban semmit nem adnak ingyen, valakinek fizetnie kell. Akkor az a normális, ha mindenki megfizeti, amit neki kell.
maradok 10telettel

elfmage 2007.04.17. 10:16:57

Egy kicsit elgondolkodtam az eddigi eseményeken...

Szerencsémre eddig nem kerültem képbe, igaz evás vállalkozásommal elég magas a legális jövedelmem mellette van egy munkaviszonyom is.
Elgondolkodtam viszont ha mondjuk nekem támadnak hogy feleségemmel együtt ksh adatok szerint 120eFt/hó költésünk kéne legyen +kocsi + megtakarítás azt miképpen is tudnám igazolni...
Hát őszintén gondban lennék (mindenesetre nem a minimálbér szindróma miatt).

Először is saját lakásom rezsije nincs havi 20eFt kajára sem fogy sok mivel édesanyám főz ránk sokszor, van mindkettőnknek kajajegyünk, hétvégén meg feleségem szüleinél vagyunk.
Magyarul a 120eFt/hó alapból nem igaz, de a 80eFt/hó sem.

Viszont a 80eFt+90eFt fizetés és az evás cég bevételével még ígyis nehéz évi 2 mFt megtakarítást igazolni 40eFt havi kocsirészlet és 20eFt kocsiköltség mellett (egyetlen luxusunk :) egy suzuki ignis).
Hozzáteszem vannak nem adózott jövedelmeim is. (kinek nincsenek?)

Magyarán én is simán trükközésre leszek kényszerítve, ha meg kényszerítve vagyok akkor mán inkább felkészülök...
Mik az adó és illetékmentes bevételek?

A másik, már most illik gyűjteni az elévülési határidőben meglévő bankszámla kivonatokat, értékpapírszámla állapotokat...

Egy egyszerű kérdés a hőzöngőknek:
Gyurcinál miért nem találtak semmit? Mert elévülési időn túl akár lophatott, csalhatott, sikkaszthatott...
Csak igazolta hogy 5 évvel ezelőtt ennyi meg ennyi vagyona volt és csóközön.

A kisember aki mondjuk szüleitől kap egy pármillás támogatást az meg illetékeljen...

Aki adót fizet ezeknek az megérdemli hogy nyomorog!

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 10:23:03

dr baron.

Szja tv 1. számú melléklete (itt sorolják fel az adómentes jövedelmeket, és itt ez olvasható:

7.2. a magánszemély részére más magánszemély(ek) által ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott (fizetett) vagyoni érték; nem alkalmazható e rendelkezés, ha a juttatás (a fizetés) a magánszemély vagy más által teljesített termékértékesítésre (vagyoni érték átengedésére), szolgáltatásnyújtásra tekintettel vagy azzal összefüggésben történik (így különösen nem adómentes a magánszemély által borravaló, hálapénz címén megszerzett vagyoni érték);

Szumi

Igazad van. Meg kellett volna előzze egy vagyonfelmérés, hogy lehessen tudni mihez képest vagyonosodtál. De itt ennek sem lenne semmi értelme. Az OGY képviselőknek vagyonbevallást kell beadniuk minden évben. Viszont ha lehet többszázmillás házat építeni (Kóka) hogy azt - az illetékes OGY bizottság szerint jogszerűen - nem kell feltüntetni a vagyonnyilatkozatban, akkor az egésznek semmi értelme. Abba kell hagyni. Minek?

Annak is nagy igazsága van, aki azt írta, hogy bizonyos pozíció felett ilyenektől (vagyonosodási vizsgálat) nem kell tartaniuk. Pedig ott kellene kezdeni. És minimális munkával óriási sikereket lehetne elérni. De ilyen szándék nincs. MO jelen pillanatban megvan az "érinthetetlenek" kasztja, meg a szintén mások számára elképzelhetetlen előnyöket és védettséget bíró sleppjük. (példaként: ha bármelyikőtök kapna jogerősen 3.5 évet adócsalásért, egyszeri 2 hónapos halasztás után (ezt esetleg még mások is megkaphatják) akármilyen "betegek" lennétek, csak a tököli rabkórház szolgáltatásit vehetnétek igénybe. De vannak "egyenlőbbek" akikre ilyesmik nem vonatkoznak. Mert egy jól körülhatárolható körhöz tartoznak.

Nem az a baj, hogy az Apeh ellenőriz, hanem az, hogy valakiknek még a strandpapucsukkal is el kell számolniuk másoknak semmivel. De tényleg semmivel. Ilyen szempontból még egy jobb banánköztársaság szintjét sem érjük el.

Ps. remélem azok közül, akik most teljes egyetértéssel állnak az Apeh mögött, egy sincs olyan, aki 1998-2002 között az "adórendőrség" ellen ágált. :)

elfmage 2007.04.17. 10:37:27

Az a baj hogy az adómentes önmagában kevés, mert ugye ajándékra illetékelned kellett volna...

Az öröklésnél is úgy van már 2006 óta hogy a pénzbeni és értékpapírokban lévő örökölt vagyon is illetékköteles...

Nem véletlen hogy kiskorú gyermek javára vettek eddig is meg eztán is telket meg házat. Egyrészt ne kelljen illetéket fizetni majd, másrészt ha apuka, anyuka cége borul akkor a gyereken nem lehet végrehajtani.
Megnézem ahogy a 3 éves gyereket beidézi az apeh hogy miből vette a családi házat meg a nyaralót. :)))))

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 10:40:16

konzerw

"(Közben megy a pampogás a megszorítások miatt, érted.)"

Nem akarok polvitát nyitni, de pampogás azért megy a megszorítások miatt, mert nem erről volt szó. Mindegyik (Gyurcsány, Veres meg többiek) bő nyállal tagadták, hogy a választások után megszorítások jönnének. Sőt ellenkezőleg, adócsökkentés lesz. Amiről nem beszélni kell, hanem adót kell csökkenteni. Biztos emlékszel rá, egy kis filmecske egy autó hátsó ülésén. (meg biztos a vizitdíjas kirohanásra is)

Biztos a "Megcsináltuk" kampányra is emlékszel. Büszkék voltak mindarra, amit "megcsináltak". Most hibaként, illetve a megszorítások okaként említik. Ez a vonulat valahogy lemaradt a poszterekről. (meg az is hogy közben az államdósság arány a GDP 52-55 %-áról 70-20 %-ra elmekedett.)

Hogy várod el az egyszerű polgároktól hogy "becsületesen" éljenek, fizessék az adójukat, ha a politikai vezetői ilyen nyíltan (és büntetlenül) hazudnak, csalnak? Hmm?

andika25 2007.04.17. 10:55:07

Ropi 2007.04.17. 07:51:33
A szív megszakad. Legalább öt éve kötelesek a munkáltatók bankszámlára utalni a fizetéseket, de lehet, hogy még régebb óta.

Ezt meg honnan hallottad??? Úgy emlékszem, csak a költségvetési szerveknél van hasonló előírás, maszekra biztosan nem. És nem is fogja átutalni a fizudat, mert az bankköltséget jelent neki és néha neked is (amikor felveszed).

Kavics 2007.04.17. 10:56:34

FuzzyLogic 2007.04.17. 09:37:05

Kabbe!
Én megtermelem a kurva nagy terheket, ami azért nagy mert te nem fizeted be!
Most komolyan ha 69%-os terhet el tudod csalni, akkor a 50%-ost már befizetnéd???
Egy lófaszt! Ugyanúgy elcsalnád, ahogy eddig.

Kavics 2007.04.17. 10:58:49

elfmage 2007.04.17. 10:16:57

"Hozzáteszem vannak nem adózott jövedelmeim is. (kinek nincsenek?)"

Kezd el leadózni!

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 11:00:05

Helyreigazítás:

70-72 %-ra.

andika25 2007.04.17. 11:02:03

"2. Tudomásom szerint örökléskor a pénzeszközök, értékpapírok után nem kell sem adót, sem illetéket fizetni."

Úgy tudom, kell, sőt a legmagasabb százalékot.

JoReggelt 2007.04.17. 11:02:26

minden érdeklődőnek ajánlom, tessék elmenni egy olyan szakmai előadásra, ahol aktív APEH-osok is előadnak. ilyenek repkednek a kérdések és válaszok részben, hogy "végül azért sikerült elkapni", "a kolléga két hét után kiszúrta", stb. szóval mindenki bátran vegyen 4-5 sapkát és a pirosat se felejtse...

nem kérdés, hogy adót kell fizetni, az sem, hogy részben azért van tré, mert többen nem kellően teszik, sőt az sem, hogy nem véletlenül kopogtatnak.

a jogszabályokat azonban mindenkinek be kell tartania. a mondatban itt pont szerepel, nem pedig a kivételeket megelőző vessző.

még annyit, hogy az eltitkolt jövedelem (bár aki eltitkolja, nem SZJAdózza le) nem tűnik el a rendszerből, hanem elköltik a péknél, a zöldségesnél, a kőművesnél, a moziban, a wellness-hotelben, az autókereskedésben, ami után regadót, IPAdót, ÁFA-t, munkáltatói és munkavállalói terheket, osztalék-adót, stb. fizetnek.

azok a mások, akik nem a tízezrek. ettől függetlenül, ill. ennek ellenére tré van. szóval, nézetem szerint a tízezrek csak a jéghegy csúcsa. ráadásul egy szomszéd jéghegyé. a népeknek viszont cirkusz kell. a saját tisztánlátása érdekében senki ne gondolja, hogy a színfalak mögött a valóságban ez nem az.

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 11:02:31

Kavics te ne szólíts fel adózásra senkit, ha te csak "megtermeled a kurva nagy terheket"

Azokat kell nekünk (akik jövedelmet termelnek, nem terheket) fizetnünk!

:)

Kavics 2007.04.17. 11:05:51

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 11:02:31

Jogos... :)

elfmage 2007.04.17. 11:07:10

Kavics:

Hülye vagy?

Inkább gyártok 3 papírt anyámmal, tesómmal hogy kölcsönt adtak 10 évre fejenként 3-3 millát azt csóközön (anyámnak minden jövedelme látható és legális, tesó meg örökölt és azt adta kölcsön. Arra kell figyelni hogy legyen kamat kikötve, mert ha 0 kamatra kapod (családon belül!!!) akkor az is jövedelmet képez...

Esetleg csinálok egy számlatömböt amiben volt egy sor készpénzes számla mindenfelé, amit nem vallottam be és ugyan ezzel adót csaltam, de az már elévült (nyilván 1999-2000-re...)
A jövedelmem meg igazolom vele.
Röhely.

Egyébként a taktika mesteri, mert két oldalról szorítja a népességet.
Az adóelkerülés a vagyonosodásba bukik a vagyonosodás meg az adóelkerülésbe...

Az a baj hogy ezzel megint a kisembert nyúzzák, a nagymenők megvoltak eddig is meg eztán is.
Legtipikusabb az eva, a legális adócsalás...

Freechild 2007.04.17. 11:07:49

Szerintem nem kell a végleteket emlegetni. Pont hogy a nullás bevallásos BMW-st nem fogják ellenőrizni, mert az egyszerüen rágyujtatja a revizorra a házat, ha nagyon keménykedik. És pont ezeket meg a politikusokat nem b@sztatják...

Az már bebizonyosodott az EVÁnál, hogy ha van egy normál mértékü adó, egyszerü feltételekkel, akkor az többen be is fizetik...

Filózófiai értelemben pedig felvetődik a törvény megkérdőjelezésének témája is. Hiába van jogszabály, morálisan mennyire helyes az hogy valakit megfosztanak a bevétele 70%-tól (nem beszélve az AFA, öröklés stb elvonásokról)?? Ilyet szabad csinálni? A törvény önmagában még semmi, ha nem épül a morálra és nem az embereket segiti.

Kavics 2007.04.17. 11:13:24

"még annyit, hogy az eltitkolt jövedelem (bár aki eltitkolja, nem SZJAdózza le) nem tűnik el a rendszerből, hanem elköltik a..."

Én ha meg keresek 100 ft kapok belőle 30-at amit ha elköltök 25 ft-nyi árút kapok. Nem tudom, hogy azok akik kényszervállalkozók, de tippre ők elkölthetnek 50 ft árura. Kétszer annyit mint én.....

A 10e azért kell elkapni, és azért kell, hogy úgy érezd, hogy mindjárt érted is jönnek. Ha a büntetés várhatóérték nagyobb, mint a nyerséggé, akkor majd nem fogsz csalni. Az akció célja, hogy félj! És kezdj el adózni!


Axioma 2007.04.17. 11:16:05

"Hozzáteszem vannak nem adózott jövedelmeim is. (kinek nincsenek?)"
Hat en eleg sok embert fel tudnek sorolni, nem korrepetalhato tantargyas tanarok, multinal dolgozo fullra bejelentett munkatarsak, stb. Egyebkent konkretize pl. nekem sincsenek. Persze ha akarod kiforgathatod hogy pl. kamat nelkuli kolcsont adtak a szulok, meg ajandekba ruhat adtak a gyerekeinknek stb., de szja-szempontbol jovedelemnek tekintheto nincs (meg illetek stb. szempontokat is felhozhatsz, ott sincs).

Amugy valaki irta ingatlanado kapcsan, hogy nagymamanak be kellett volna vallania a lakaseladas miatt szja-ban. Nem feltetlen, csak ha kevesebb, mint 15 evvel korabban szerezte a lakast. Sot, azon belul is ha jovedelme nem keletkezett (nem bevetel!) akkor a lakasra koltestol fgtl sincs adofizetesi kotelezettseg, csak bevallani kell a 0-t.

Kavics 2007.04.17. 11:21:48

elfmage 2007.04.17. 11:07:10

te vagy a kisember, mi? évi 2 millás megtakrítással?
lol

Kavics 2007.04.17. 11:24:20

EVA: "Ma - helyi adó nélkül - 100-ból 102 forint marad az evásnál, az új rendszer szerint csak 80-85 maradna."
index.hu/gazdasag/magyar/eva060522/

Igen télleg, ha mindenkinek pénzt adnánk, ahelyett, hogy ő fizetné akkor persze, hogy sokan jelentkeznek!

Kismanó 2007.04.17. 11:24:44

Ropi
A munkáltató nem köteles utalni a munkabért. Sok olyan embert ismerek aki kp-ben veszi fel a teljesen hivatalos pénzét. Nekem még bankszámlám sincs.

VIC20 2007.04.17. 11:26:58

Andika25:

A takarékbetétnek és a gazdasági társaságok üzletrészének az öröklése illetékmentes, a többi az általános örökösödési kulcs szerint illetékköteles. (Szülőtől örökölve értéktől függően 11-21%.)

elfmage 2007.04.17. 11:32:09

Kavics:

Én nem érzem magam olyan gazdagnak azért mert van egy 27 nm-es lakásom meg egy suzuki ignisem.

Örököltem egy halom dolgot, meg volt is a nevemen sokminden.
Az hogy évi 2 millát meg tudok takarítani az hol van a 1/2-1-4 millás havi jövedelmektől? Én sokakkal ellentétben dolgozom a pénzemért nem is keveset.

Ha a pénzem csontra elkölteném akkor lehetne bmw-m meg 100nm-es lakásom, csak a sok hiteltől én érezném magam szarul a mókuskerékben... Annyit meg nem ér :)

Kavics 2007.04.17. 11:33:19

És még valami:
Tudjátok a legrosszabb, hogy én veletek fogok nyugdíjba menni 30-35 év múlva. És míg én befizettem a havi 30e-60e Ft-ot a TB-be (mnyp felett fizetek ennyit) addig ti fizettek 6e-7e Ft.
Aztán ha nyugdíjba mentek akkor ott fogtok ülni a 30-50 millás ingatlanotokban és sirni fogtok, hogy miért az öregségi nyugdíj minimuát kapjátok, ebből ti nem tudtok megélni (persze addigra a másik három lakásotokat kiadtátok és abből bejön a fél milla havonta).
És persze, hogy az én nyugdíjamat fogják csökkenteni, hogy nektek kisnyugdíjasoknak jusson még valami...

2007.04.17. 11:36:44

hadd kérdezzem már meg, ha én fizetem pl. a szüleim számláit, vagy akár fordítva, megszorult időszakban, vagy egyébként, de persze ez nem számláról megy, hanem kp. fordulunk a csekkekel, akkor az minek számít? vagy ha meghívnak ebédelni, vacsorzáni folyamatosan. mert ugye ezek a revizor/apeh megállapított rezsiköltségeket bizony hatékonyan csökkentik. ez is illeték- illetve bevallásköteles? mert pénzügyileg ugye ez havi bontással megy és tudtommal az illetékkel kapcsolatosan is van valami ilyen bontás (de persze, lehet rosszul tudom). ezek szerint eztán akár a kajáztatásról is szép, 2 tanúval igazolt megállapodásokat kell majd kötni pl. szülőkkel, nagyszülőkkel??? vagy bizonylatolni, h a havi gáz, telefon vagy egyéb számlát, most a szülőm/gyerekem fizette be, mert csak?
lényeg a lényeg, ezzel a szőröző vagyonosodási vizsgálattal szokás szerint a kisembert, kisvállakozók szívatják meg, nem mást. és azért ezt az országot még mindig az ő mostanság jobbára hitelre épülő vásárlóerejük és bevallott jövedelmük tartja fenn.

Kavics 2007.04.17. 11:37:28

elfmage 2007.04.17. 11:32:09

"Örököltem egy halom dolgot"
"Én sokakkal ellentétben dolgozom a pénzemért nem is keveset"

Na! Döntsük má el.... ;)





andika25 2007.04.17. 11:40:52

Ez jó duma...Eszembe is jutott egyből az én munkaadóm.
aki szintén azt hangoztatja, ahányszor fizetni kéne, hogy "én ezeknek - értsd: Gy. kormány - nem fizetek semmit". És nem is fizet. Csak akkor azt nem értem, hogy 2002 előtt miért nem fizetett szintén semmit? Mert akkor épp az O. kormány volt, és kedves munkáltatóm régóta fideszes??? Ez kissé ellentmondásosnak tűnik. Szóval nem kell mindig a politikát felhozni, rég nem erről van szó.

Sokszor elnézem, hogy ez a cég és a többi, akiknek könyvelünk, mennyi pénzt csapnak zsebre egy év alatt. Sokszor kinyílik a bicska a zsebemben...

- Ezek azok, akik a bevételüknek legalább a felét eltitkolják, nehogymár ÁFÁ-t, TAO-t kelljen fizetni...
- Ezek a cégek kényszerítik adócsalásra a munkavállalót. Inkább zsebre vágják a fizetendő járulékokat is.

És állandóan siránkoznak, hogy nincs miből fizetni a lakás- és autóhitel részleteket, meg a havi 50 ezres telefonszámlát.
Ez a vállalkozók szempontja.

A munkavállalók szemszögéből így fest a dolog:
A vállalkozók spórolnak a béren, nem hajlandók piaci viszonyoknak megfelelő összeget adni. Be sem jelentenek, vagy a "rendesebbje" is max min. bérrel, vagy annak a felével részmunkaidősként. Miközben az alkalmazott heti 40-50 órát is dolgozik.
A kevésbé rendes meg odavágja, hogy bejelent ő, de akkor fizesd ki te minden hónapban a járulékokat, adókat. Ez a jelenlegi min. bér után 34.496,-Ft. És mondjuk keresel havi 90-100 ezret (ez már jó fizetésnek számít), ebből kellene kifizetni mindezt... a maradékből kifizeted még a rezsid, és másra már nem is nagyon maradna.

Ha nem tetszik? Lehet másikat keresni... de nagy szerencse kell ahhoz, hogy normálisat találj. Jártam már úgy, hogy a felvételi beszélgetésen mindent megígértek, aztán a munkaszerződésben teljesen másképp festett a dolog...Ha ez sem tetszik? Lehet tovább keresni... De közben megy az idő, eltelik 1-2 hónap, amikor nincs jövedelmed, nem tudod fizetni a rezsit. Munkanélkülire nem mindig tudsz elmenni, mert már az előző helyen sem voltál bejelentve. Meg egyébként is arra elég a segély, hogy kaját vegyél, másra nem.

Ezért szerintem a vagyonosodási vizsgálat során mindenképpen figyelembe kellene venni, hogy a vizsgálat alanya munkavállaló, vagy vállalkozó. Mert a munkavállaló eleve kényszerhelyzetben van, míg a vállalkozó - néhány esettől eltekintve - már közel sem annyira.

Megértem én, hogy a közel 70%-os adóteher sok vállalkozást tönkrevág, és vannak, akik ezért csalnak - ez a megélhetési csalás. Őket tényleg sajnálom.
De többen vannak azok, akik mindig eggyel nagyobb lakást, autót, nyaralást akarnak, őket viszont valóban el kellene végre számoltatni.

elfmage 2007.04.17. 11:41:07

Axioma:
"Persze ha akarod kiforgathatod hogy pl. kamat nelkuli kolcsont adtak a szulok, meg ajandekba ruhat adtak a gyerekeinknek stb., de szja-szempontbol jovedelemnek tekintheto nincs (meg illetek stb. szempontokat is felhozhatsz, ott sincs)."

Nem kiforgatni akarom, csak ha nincs kamat kikötve akkor az apeh nem fogadja el, mert a jegybanki alapkamat 1/4-ét nem vallottad be jövedelemként az adóbevallásodban!
Magyarul ha nincs kamat a kölcsönszerződéseden akkor az apeh nem fogadja el forrásként vagyonosodáskor!

Pl szerinted a nászajándékba kapott pénzt elfogadja az apeh?
Konkrétan érdekel (félek tőle hogy nem)

Ahogy nézem én képviselek itt egy réteget akinek van azért valamilyen vagyona mondjuk a lakásán kívül (és azon sincs hitel).

Azt azért el kell fogadni hogy a havi mondjuk 200-300eFt-os jövedelem ellenére én azért nagykutyaként eléggé nem vagyok behatárolható...
Csak pl a hozzám hasonló anyagi helyzetű emberen - fentiek szerint - könnyen levernek 5-10 milla adócsalást, csak tegyen egy kósza lépést egy lakásvétel felé vagy vegyen egy 6 millás kocsit vagy legyen egy haragosa...

normalis1 2007.04.17. 11:43:46

Kavics! Neked savanyú a szőlő úgy látom. Miért nem vállalkozol? Vagy vállalsz másodállást?
1.,6-7 e járulékot senki sem fizet aki be van jelentve. 30e-nél kevesebbel nem lehet megúszni akkor sem ha minimálbérre vagy bejelentve.
2., Te nem fogsz akkor sem többet fizetni, ha más kevesebbet fizet. Nem fizet senki senki helyett.
A szomorú igazság az, hogy ha valaki kevesebbet fizet be, akkor kevesebbet lopnal el belőle ott fent.

elfmage 2007.04.17. 11:44:53

""Örököltem egy halom dolgot"
"Én sokakkal ellentétben dolgozom a pénzemért nem is keveset"

Na! Döntsük má el.... ;)"

:))))))))))))))))))))
Ha hiszed ha nem az örökségemből még egy forintot nem éltem fel.
Csak a 2 millás illetéket fizettem be...

Arra akarok áttérni hogy a vagyonom dolgozzon helyettem. Adózási szempontból is kedvezőbb, nem beszélve hab testem kímélésére vonatkozóan...

vállalkozoltán 2007.04.17. 11:51:52

Sziasztok!

Egy két gondolattal én is szeretnék hozzájárulni a vitához.

Először is a vállalkozásokból feketén kimentett jövedelem legtöbbször az alkalmazottak fizetését egészíti ki. Ez a jövedelem egyrészt lehetővé teszi több alkalmazott megtartását, másrészt (nagyon nem elhanyagolható módon) lehetővé teszi, hogy fizetőképes kereslet legyen az országon belül a gazdaság fenntartására. Mert a bérből és fizetésből élők is azoknak a cégeknek dolgoznak (áttételesen biztos), akiknél a fekete jövedelem, mint vásárlóerő van jelen. Ez azt jelenti, hogy az APEH nem szüntetheti meg egy csapásra ezt a gyakorlatot, mert összeomlana egy csapásra a gazdaság (a sok munkanélküliről nem is beszélve, akik hirtelen az utcán találnák magukat).

andika25 2007.04.17. 11:54:20

Jah, van egy érdekes bírósági eset, személyes tapasztalat sajnos.

Az apám volt élettársa beperelt minket, állítása szerint az egyik vagyontárgy tekintetében az ő szerzési aránya 1/2-ed rész. Vitattuk a szerzési hányadot, forráshiányra hivatkozva.
A becsatolt adóbevallások alapján a jövedelme arra sem volt elég, hogy a saját megélhetésének a 30%-át fedezze. Tudniillik, önkormányzati segélyből élt évek óta, és egy 60 nm-es panellakásban lakott.

Hívott két tanút (az egyik a lépcsőházi takarítónő volt, róla akkor hallottunk először), akik váltig állították, hogy felperes jelentős jövedelemmel rendelkezett a vizsgált időszakban. Így volt forrása a vitatott vagyontárgy megvásárlására.

és ezt az első és a másodfokú bíróság is elfogadta!!! és erre hivatkozva megítélték neki a tulajdoni részt!
met úgy látszik, az adóbevallásoknál sokkal fontosabb, hogy hívott két "hiteles" tanút, akik mást mondtak.

elfmage 2007.04.17. 11:58:27

"ezt az első és a másodfokú bíróság is elfogadta!!! és erre hivatkozva megítélték neki a tulajdoni részt!
met úgy látszik, az adóbevallásoknál sokkal fontosabb, hogy hívott két "hiteles" tanút, akik mást mondtak."


ennek az ellenkezője is megtörténi ha az apeh a felperes!

whalaky 2007.04.17. 12:00:32

Ügyeskedni mindíg lehet és fognak is.
Azt kellene elérni hogy ne érje meg. Egyrészről betarthatóbb (sokkal kevesebb, kibúvó nélküli és egyértelműbb) jogszabályokat kellene alkotni (de akik erre hivatottak, azoknak ez nem érdekük), másrészt komolyan kellene szankcionálni a be nem tartásukat.

Sajnálom, hogy megint kicsit OFF vagyok, de szerintem a morál és a jog kellene az alapja legyen az életünknek.

Olyan világban ahol Farkasházi előbb bemegy leülni a szabálysértési bírságot, majd meggondolja magát mer nem teccik (meg sikk-nek elég volt ez is) és kigyön, szal olyan világban nem beszélhetünk sem morálról sem helyesen működő jogállamról.

Elkövetett egy vétséget ezzel kárt okozott, majd a bíróság idejét lekötötte míg eccel a picsa üggyel kell foglalkozzon, majd röhelyes összeget ült le egy nap alatt, amíg a fogvatartása 3x-4x annyiba került...

Hát ha rajtam múlna nem lenne tökéletes, de valahogy így működne:

Vannak szabályok, mindenki vegye tudomásul, ha nem ért hozzá forduljon szakemberhez mert sok múlik rajta. Ha valaki ennek ellenére megszegi akkor viselje következményét, amely elrettentő jellegénél fogva akár aránytalan is lehet.

Pl ha Farkasházy (vagy bárki más) szabálysértést követ el, akkor először is felszólítást kap hogy mondjuk például az elmulasztott parkolásért (ami pár százas lenne) fizesse be az eredeti összeget meg monjuk 25e bírságot (ami már tartalmazza annak a munkának az ellenértékét amivel ezt ki kellett szabni). Ha nem akkor persze elmehet közmunkával ledolgozni, de nemcsak a 25e-ret hanem annak munkának a terheit is amivel ellenőrízni lehet, hogy tényleg le is dolgozta közhasznúan. Vagy esetleg le is ülheti(és dolgozhat a börtönben), szintén azt az összeget is amibe ő ott kerül az államnak...

Nagy vonalakban ennyi...

Szal ha ez ember ennek van kitéve akkor inkább befizeti azt a szaros pár százast...

Persze egy ilyen komoly jogállamban igen igen vissza szorulna az adócsalás...

JoReggelt 2007.04.17. 12:01:49

Kavics!

szerintem is savanyú a szőlő. igazán mulatságos a sok lendület, amit beleviszel. nem kellene leülnöd magaddal egy kis beszélgetésre?

más. igazán nem értem az álszenteskedőket. a fent említett fogorvosnak attól van le nem adózható jövedelme, hogy Te, kedves rinyáló és abcúgozó nem kértél tőle számlát, amikor a protkódat szögelte.

ha kértél volna, a bizonylaton bevételezett összeggel el kellene számolnia, a bevételt meg leköltségelni egyre körülményesebb. szóval Te adod alá a lovat, most meg hóhérért kiáltasz.

a one-man-show kategória (pl. fogdoki)eltitkolt jövedelme (döntő mértékben) attól az, illetve abból áll elő, hogy rendszeres eltitkolható bevétele van.

miattad. kérj számlát, fizess + 20%-ot, és máris beáll a társadalmi béke.

miért nem hallom az egyetértő hurrázásod?

vállalkozoltán 2007.04.17. 12:02:25

Csak egy példa a vállalkozások működésére a közelmúltból.

Nem rég, egy sokfordulós + nyílt boritékbontós + utolsó helyszíni ajánlatos tenderen sikerült elnyerni 30 Mft+ÁFÁ-s melót.

A munkát 5 emberrel (mérnökök)2 hónap alatt végeztük el. A 30 misiből 21,6 misi volt az anyagköltség (ez a pályázás alatt nyilván nem változott, csak az árat tornászták le). További 1,5 MFt-t fizettem be az APEH-nak bérköltség formájában a két hónap alatt az 5 ember után. A nyereség így 6,9 MFt lett volna, ha a k. Megrendelő nem tart vissza 5%-ot (azaz 1.5 Mft-t) 3 évre jóteljeítési biztosítékként. Maradt tehát 5,4 Mft. Ezt az összeget 30 napra kellett volna kifizetnie, de további 30 napig jogilag semmit sem tehetsz, ha nem fizet, de már 30 nap után az ÁFÁ-t (6 Mft-t) be kell fizetni az APEH felé. Azaz a munka tökéletes elvégzése után kis cégem olyan pénzhiányba kerül, ahol a túlélés a tét, nem az, hogy mennyi pénzt vegyek ki a cégből. És mindeközben már a következő tenderre/munkára is fel kell készülni.
Hát, hogy van ez?

Kavics 2007.04.17. 12:02:37

normalis1 2007.04.17. 11:43:46

1. Valszin igazad van. De a lényeg nem változott.

2. Ja hogy te ezzel nyugtatod a lelkiismereted. Bravó! De ugye azt láttod, hogy magasak lettek a terhek. Ugye azt is láttod, hogy nem így kezdödött! Emelkedtek a terhek, mert egyre többen nem fizettek, ezért egyre többet kellet azoknak fizetni akik fizettek, szóval én fizetek helyetted! Szóval kuss legyen! :)


derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:05:07

elfmage

"...vagy legyen egy haragosa..."

Amit - úgy látom - itt is össze lehet szedni. :)

Andika25 meg a többiek. Szerintetek komolyan az adóeltitkolások okozzák a magyar gazdaság hihetelen deficitjét? A le nem adózott jövedelmek nagy része itt marad a körforgásban. Fodrászhoz megy, étterembe megy, wellnes hotelbe megy, vásárol üzletekben(ezek egyébként "kifehérített" gazdaság mellett jelentős arányban bezárhatnának, mert ha minden jövedelmet leadóznának akkor erre egyszerűen nem lenne fizetőképes kereslet).

Azt sem veszítsük szemelől, hogy a befizetett társasági adó majd 90%-át ezek a kis és középvállakozók fizetik be. Tudjátok ezek a rohadék adócsalók! Nem kéne azokat üldözni akik a torta nagyobb szeletével gazdákodnak de csak 10 %-nyi részt vállanak a befizetésekből. Nem onnan hiányzik a bevétel?

Vagy nem esetleg az okozza az óriási hiányt, hogy a befizetett adókkal feleőtlenül hozzá nem étrtéssel és maguk felé hajló kézzel gazdálkodnak. Példa. METRO 4 a költségvetés hirtelen megugrott 200 milliárdal. De hogyan? Csak úgy. Ja az más.

Másik példa a szikszói kórházat felújították, gépekkel felszerelték úgy 3 milliárdból, most bezárják. Ha "felesleges" akkor minek a f..sznak költöttünk rá 3 milliárdot. De végtelen sorban folytatható lenne. Szerintem először az ilyesmiket kéne rövidre zárni, aztán jönnek a hétköznapi polgárok dolgai.

Vicc ez az egész.

Ps. De mindig a jó példa mutatás a legjobb minden dumát megelőz. Akik most "kifehérítésekről" beszélnek, ők milyen példát mutattak és mutatnak?


elfmage 2007.04.17. 12:09:52

"Amit - úgy látom - itt is össze lehet szedni. :)"

Irigyre gondoltál nem?
Az nem ugyanaz, bár hasonló tud lenni...

Mindenesetre az internet névtelenségéből nyugodtan haragudhat rám akárki.

Kavics 2007.04.17. 12:10:35

JoReggelt 2007.04.17. 12:01:49

Én ha megkérdezték, hogy kérek-e számlát mindig kértem.

Ja mulataságos, havonta kapni egy papírt, amiben az áll, hogy megint megtermeltél 100 Ft és át is utaltunk 40 Ft.

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:11:08

kavics

Remélem betegállományban vagy (és tényleg beteg is vagy, és nem csalsz) és az otthoni gépedet és internetedet, amit Te vettél és fizetsz használod így magáncélra. És nem mondjuk kötisztviselő vagy, esetleg közalkalmazott, és a hivatali gépet és internetet használod, ráadásul munkaidőben. Mert az is lopás! TŐLÜNK adófizetőktől, akik ezt megvették neked, és a fizetésedet előteremtjük!

Nagyon remélem nem így van!

Ha esetleg ez munkád (forumokba irogatni), akkor bocsánatodat kérem :)

normalis1 2007.04.17. 12:12:57

Kedves Kavics!
A terhek nem azért emlkedtek mert sokan nem fizettek. Azért emelkedtek, mert sok pénz tűnt el. Neked nem tűnt fel hogy pl. Szlovákiában 29,9% az adóteher, nálunk meg 69,9%? És most melyik országban van szükség a megszorításra??
Hogy lehet, hogy 2,5-szer akkora adóból szarban van az ország??
Szlovákiában az adócsökkentés után érdekes módon nőttek az adóbevételek....
Szóval nem kussoltass inkább gondolkozz. Te nem fizetsz senki helyett.....

andika25 2007.04.17. 12:13:31

Csak azt ne felejtsd el, hogy a fodrász meg a többiek nem fizetik be a forgalom utáni adót, hanem eltitkolják...

Az meg, hogy leadóztatnának minden jövedelmet... Tudod, nem mindegy, hogy havi 80 ezerből fizetsz 30%-ot, vagy havi 300 ezerből...

Kavics 2007.04.17. 12:18:32

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:05:07

"Szerintetek komolyan az adóeltitkolások okozzák a magyar gazdaság hihetelen deficitjét?"

Mo. az összes adófizető 44%-a van min. béren! Kell ezt magyarázni?

elfmage 2007.04.17. 12:09:52

Nem az emberre haragszom. :D
Arra haragszom, hogy még meg is magyarázák maguknak, hogy ez jár.

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:11:08
nem vagyok közalkalmazott

normalis1 2007.04.17. 12:12:57
Szolvákiában a népesség 5%-10%-a van minimálbéren, nálunk 44%

andika25 2007.04.17. 12:13:31
A számlát mindig megkaptam a fodrásznál. Adtam neki borravalót számla nélkül az tény, de fizetni csak számlára fizettem.

andika25 2007.04.17. 12:21:07

Ps. De mindig a jó példa mutatás a legjobb minden dumát megelőz. Akik most "kifehérítésekről" beszélnek, ők milyen példát mutattak és mutatnak?

- bármennyire is szeretném, a munkaadóm nem hajlandó bejelenteni. Pedig hidd el, nagyon szeretném.
- ha a boltban nem kérek blokkot, ettől még nem fogok kevesebbet fizetni. viszont nem vagyok adóellenőr, hogy mindenkitől követeljem a blokkot. Arról nem beszélve, hogy a környék boltosai előbb-utóbb nagyon megutálnának.

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:21:27

Andika25 elfmage

Türelmeteket kérem egyelőre KAVICS válaszát várom a feltett kérdésre, ha már így kiosztott minden "csalót" akiknek be is kell szerinte kussolni!

Lexxx 2007.04.17. 12:23:47

Köszönöm a sok észrevételt. Anno a hozzászólásommal arra akartam rávilágítani, amit elfmage kollega is az imént leírt:

"Azt azért el kell fogadni hogy a havi mondjuk 200-300eFt-os jövedelem ellenére én azért nagykutyaként eléggé nem vagyok behatárolható...
Csak pl a hozzám hasonló anyagi helyzetű emberen - fentiek szerint - könnyen levernek 5-10 milla adócsalást, csak tegyen egy kósza lépést egy lakásvétel felé vagy vegyen egy 6 millás kocsit vagy legyen egy haragosa... "

igen, te is képbe kerülhetsz, még ha nem is érzed magad pillanatnyilag célpontnak. Javaslom, olvasd el a "Ha az Apeh egyszer beindul" rovatba írt példámat a kétgyerekes családról. Nem nehéz összekaparni a pár millás adóhiányt. És hiába papolsz, hogy neked minden okiratod megvan, én is azt hittem, hogy az enyéim megvannak, de a vizsgálaton kiderült, hogy egy részük, jó bő évtizedes okiratok bizony hiányoznak. Amik meg megvannak, egy részük szart sem ér, mert az azokon szereplő tételek nem folytak át bankszámlán. Az emberek néhány évvel ezelőtt nem voltak, nem lehettek felkészülve a megfordított bizonyítási teherre, és (döntően ezért is) már nem tudsz igazolni sok évvel ezelőtti tranzakciókat, hisz az okiratok nincsenek meg. (nem csupán nálad, a bankodnál, a brókerednél, vagy az MNB-nél sincsenek)

Külön gratulálni szeretnék a "dögöljön meg a büdös adócsaló" beszólást írogatóknak. Engem több revízió is vizsgált az elmúlt tizenvalahány évben (áfa, járulékok, átfogó ell.), soha semmilyen megállapítást nem tettek. Tehát: nem csalok.

Kavics 2007.04.17. 12:23:49

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:11:08
nem vagyok közalkalmazott

alkalmazott vagyok, és valszin túlóráznom kell majd, mert itt tépem a számat. (a túlóráért nem kapok pénzt)

andika25 2007.04.17. 12:24:27

"Szlovákiában az adócsökkentés után érdekes módon nőttek az adóbevételek....
Szóval nem kussoltass inkább gondolkozz. Te nem fizetsz senki helyett....."

Magyarországon az adócsökkentés után érdekes módon nem nőttek a bevételek. Pedig pár évvel ezelőtt a munkáltató álta fizetendő TB járulék 39%-ról 29%-ra csökkent.
és az is érdekes, hogy hiába lett adómentes a minimálbér (ez is havonta 10-12 ezer forint), nem foglalkoztattak több alkalmazottat.

Ez a magyar gondolkodásmód...

andika25 2007.04.17. 12:27:48

"Azaz a munka tökéletes elvégzése után kis cégem olyan pénzhiányba kerül, ahol a túlélés a tét, nem az, hogy mennyi pénzt vegyek ki a cégből. És mindeközben már a következő tenderre/munkára is fel kell készülni."

nemrégiben feldobták a témát az apeh részéről. Egyszermajdvalamikor talán készül is törvénymódosítás arra, hogy a ki nem fizetett számlák után nem kell az ÁFÁ-t sem befizetni mindaddig, míg a pü. teljesítés meg nem történik.
A jelenlegi helyzet egyébként is visszás, mert a számla befogadója viszont levonhatja az ÁFÁ-t akkor is ha nem fizette be (csak a kiutalást, átvezetést nem kérheti).

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:32:25

ha alkalmazott vagy akkor megkérdezném a saját gépedet (te vitted be) használod magáncélra, vagy acégét. Mert ha cégét (és azt költségként a vállkozás elszámolta) akkor az adócsalás a javából. Csak úgy megjegyzem. Ja munkidőben - alkalmazottként - nem internetezünk, mert akkor a munkadódat lopod meg. A túlóráért pedig a vonatkozó jogszabályok (Mtv.) szerint pénz jár (kivéve ha vezető állású munkaválló vagy, de annak benne kell lennie a munkaszerződésedben). Aminek adó és Tb terhe van. Azt befizeted a munkadód helyett. Mert a munkaidődet nem munkával töltötted, ezért majd túlórázni kell. Miattad! Nem kötekedek, csak úgy említem. Mert hozzászólásaidból úgy tűnik TE a szigorú "rend" híve vagy. Ahhoz ez is hozzátartozik ám.

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:33:41

A fentiek vonatkoznak andika25-re is.

andika25 2007.04.17. 12:33:53

"Az emberek néhány évvel ezelőtt nem voltak, nem lehettek felkészülve a megfordított bizonyítási teherre, és (döntően ezért is) már nem tudsz igazolni sok évvel ezelőtti tranzakciókat, hisz az okiratok nincsenek meg. (nem csupán nálad, a bankodnál, a brókerednél, vagy az MNB-nél sincsenek)"

Ez sajna tényleg így van. Párszor már leírtam, hogy nekem személy szerint nem a vizsgálattal van bajom, hanem az eszközökkel.
Mert amíg a revizor jutalékot kap, és eleve előirányzat van arról, mennyi adóhiányt kell feltárni, addig biztos nem fog ő sem becsületesen, korrekten, emberi módon eljárni.

andika25 2007.04.17. 12:40:27

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:33:41
A fentiek vonatkoznak andika25-re is

Aha, és te a saját gépeden írsz? :)

Mert én igen, az internetszámlámat is én fizetem a saját keresetemből, költségként nem számolom el. Itthon dolgozom, kötetlen a munkaidőm.

Nem kéne ennyire személyeskedni... Azt hittem, véleményt cserélni (vitatkozni) vagyunk itt, nem azért hogy egymás nyakát szorongassuk.

andika25 2007.04.17. 12:46:41

derelyegrádi szellem!

Túlóráért én még életemben nem kaptam egyetlen forintot sem! Nagy cégnél sem, ott le lehetett csúsztatni esetleg, de ki nem fizették. Hiába van az MTK-ban.
Kis cég egyáltalán meg nem fizet. A munkának kész kell lennie, mindegy, mennyi idő alatt, ha hétvégén hazahoztam, azért sem kaptam egy forintot sem. Pedig munkahelyen nem cseteltem, nem lógtam, hanem dolgoztam.

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:48:12

andika25

"Aha, és te a saját gépeden írsz? :)"

Így van.

"Mert én igen, az internetszámlámat is én fizetem a saját keresetemből, költségként nem számolom el. Itthon dolgozom, kötetlen a munkaidőm."

Akkor rád nem vonatkozik.

"Nem kéne ennyire személyeskedni.."

Nem személyeskedem. Csak ugye kavics jól megmondta a véleményét "csalókról". Ilyet csak az tehet aki semmit, de semmit nem "csal". Tudod, vizet prédikálni és bort inni. Ez nem személyeskedés. Jogos elvárásnak nevezném. /meg úgy sem tudom, meg nem is akarom ellenőrizni, hogy tényleg nem közalkalmazott-e/

Egy jelenségre próbáltam rávilágítani. Sokan (túlnyomó többség) nem tekinti lopásnak ha hazaviszi a munkhelyéről a papírt, magántelefonál bentről egész nap, fénymásol, magáncélra használja a közvagyont. De másokat aztán porig...

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:50:41

andika25

Ha kötetlen munkidőben otthon dolgozol (és be sem vagy jelentve!!!) akkor hogy kapnál?

andika25 2007.04.17. 13:00:06

Túlórát?

Amíg be voltam jelentve, addig sem kaptam. Hiába volt jelenléti ív, nem volt szabad ráírni a túlórákat.

Amúgy nem vagyok hülye, tudom nagyon jól, hogy az otthoni munkavégzés ideje nincs korlátozva, tehát túlóra sem jár...

Légyszi, ne kötözködj már ennyire, de tényleg.

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 13:20:27

andika25

Mi ebben a kötekedés?

Ha kötekedni akarnék azt feszegetném, hogy miért veszel rész olyanban, hogy bejelentés nélkül dolgozol és gondolom nem ingyen tahát pénzt is kapsz érte. És megkérdezném a végén: nem érzed úgy gogy részese vagy egy csalásnak?

andika!

A baj az hogy pálcát törtök mások felett , de a saját dolgaitokról elfeledkeztek. Hidd el a vállakozók túlnyomó többsége nem azért csal mert 7-es BMW akar járni (ilyen is van, de nem a többség), hanem egyszerűen azért, mert életben akar maradni. Mint Te amikor bejelentés nékül dolgozol. Ők is látják hogy ez nem helyes, te is látod, de jelen helyzetben csalni kényszerülnek a puszta léthez is. Pedig szretnének - mint majd mindenki- nyugodtan aludni. Csak szerencsétlenségükre nem tartoznak ahhoz a kaszthoz.

Kavics 2007.04.17. 13:20:29

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 12:50:41

"Ilyet csak az tehet aki semmit, de semmit nem "csal". Tudod, vizet prédikálni és bort inni."

Hűűű igazad van, bocsássatok meg.
Elnézést, ha zavartam bárkit is. Minden rendben, minden mehet így tovább.
Aztán nehogy meghalljam, hogy panaszkodtok az APEH-ra, hogy nem jár el fair módon.

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 13:23:54

Nem zavartál kavics. A magam részéről örültem jelenlétednek. A véleményem fentebb (andika25-nak címezve) olvasható, neked is szól, ha érdekel.

andika25 2007.04.17. 13:30:39

Adómentes bevétel még:

2.4. a házassági vagyonközösség megszüntetése következtében ingatlannak, ingónak vagy vagyoni értékű jognak a házastárs által történő megváltásából származó jövedelem;


7.1. a magánszemélynek más magánszeméllyel kötött tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződésből származó jövedelem;

Kavics 2007.04.17. 13:31:52

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 13:20:27

Nem tudom, hogy járnák el a te helyedben. Én amint elkezdtem dolgoznoi arra törekedtem, hogy ne csaljak adót, ha volt is lehetőség akkor elhárítottam.
Mázlim volt.

Sokan bele vannak kényszerítve a számlázásba, sok cég bele van kényszerítve, hogy számlázon. De ez nem jelenti azt, hogy neked ennyi jár. És ameddig te itt pampogsz, hogy a te kis 100 nettód nehogy 60 nettó legyen, addig nagyon sokan beállnak a hátad mőgé és zsírosra keresik magukat.
És én sajnos nem láttok más megoldást, mint hogy neked bizony most 60 nettót kell keresend, majd aztán kiverni a munkáltatódból, hogy emelj vissza 100-ra.

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 13:34:20

Kavics

Őszintén mondom ebből egy szót sem értek. Lehet bennem van a hiba.

Kavics 2007.04.17. 13:40:15

na igen...
mindig ez a vége... :((
nem megy ez nekem...
na megyek dolgozni

isoj 2007.04.17. 13:48:13

Nálam volt kint az APEH. Amivel gondom van/volt az a hivatal hozzáállása.

Kiszabtak egy ingatlan vétel után egy illetéket úgy, hogy a szerződésben lévő adatokat semmibe vették (eladott lakás, megelőlegező kölcsön [szoc.pol].). Minden igazolást mellékeltünk... (eladott lakás bevallásban szerepelt, új vásárlásnál szerződésbe belefoglalva, 1 példány a regi adásvételből mellékelve, szoc.pol. tulajdoni lapon szerepel, banki bizonylat, hogy az eladott összeg beforgatva, szóval prezízen minden).

Mégis figyelmen kívül hagytak mindent. Vita, levelek, aztán jöttek tényleges értéket becsülni... (Ugye nem kell mondanom, hogy miért?)

Egyetlen szerencsém, hogy az értékbecslő apeh-es emberke normális volt: Végignézett mindent, kérdezett, adtam a papírokat. Eredménye: Elkért minenből még egy példányt, és megfogalmaztuk együtt a jegyzőkönyvet. Most várom a végzést.

A hozzáállás viszont nem tetszik: ha van jogszabály akkor azt tessék betartani, ne bepróálkozni. Ha egy 6 éves mamika kapta volna ezt a bánásmódott, akkor az állam jócskán megvágta volna jogtalanul.

Ami jobban zavar: nem egyedi eset, sok ismerősömnél ugyanígy zajlott le az eljárás (van, ahol a fellebbezést azonnal elutasították és javasolták a bírósági utat... ügyintzője válogatja.)

isoj

vállalkozoltán 2007.04.17. 13:49:37

Kavics

A lényeget megmutattad. Ha most 60 nettót keresel az a cégednek belekerül kb. 100-ba, de ha te 100 nettót akarsz, az 160 -ba. Képes vagy 60 %-al több bevételt termelni a 8 órás munkaidődben, hogy ezt a munkaadód veszteség nélkül ki tudja termelni?

(Az adatok hozzávetőlegesek)

andika25 2007.04.17. 13:56:55

"Ha kötekedni akarnék azt feszegetném, hogy miért veszel rész olyanban, hogy bejelentés nélkül dolgozol és gondolom nem ingyen tahát pénzt is kapsz érte."

Igen, tényleg csalok. Nem is tagadtam eddig sem.

Miért veszek részt benne? Mert nincs más lehetőségem. Legutóbb fél évig kalapoztam állásért, mert fontos volt hogy bejelentsenek - hogy legyen biztosításom, folyamatos munkaviszonyom.
Egy idő után már azzal is megelégedtem volna, ha minimálbérrel. Még úgy sem nagyon találtam. És miután már kikapcsolták az áramot, telefont, és kölcsönökből éltem, kénytelen voltam bejelentés nélkül is elszegődni.
Bejelentés nélkül dolgozni viszont nem csak azt jelenti, hogy adót csalok, hanem azt is, hogy bármikor kirúghatnak (ami ugye bejelentve már nem olyan egyszerű). Meg is történt 2 évvel ezelőtt. Még az utolsó fizumat sem adták oda. Persze, mehettem volna Munkaügyi Bíróságra, ami nekem illetékmentes. Nem volt időm pereskedni, állást kellett találnom. Ráadásul munkaszerződésem nem volt, jelenléti ívet nem vezettem, tanúkkal nem tudtam volna igazolni, hogy ott dolgoztam (a főnököm volt a munkatársam). Jah, azért rúgott ki, mert begyulladt a szemem, majdnem megvakultam, és sajnos így csak 4 napig bírtam melózni, tovább nem, mert a doki határozottan megtiltotta.
Ezért is szerettem volna bejelentett állást találni, de nem sikerült.

és a mostani helyzet ez:
Havonta 7-8 ezer forintot termelek meg tisztán a saját munkámmal. Ebből kapok átlag 90-100 ezer forintot zsebbe. Mivel itthon dolgozom, a munkáltatóm egyéb költségei elenyészők (költségtérítést nem ad), de vegyünk mondjuk 100 ezret irodabérletre, rezsire - ahol ott sem vagyok, de legyen, kell az ügyfelek miatt.
Marad neki tisztán (ÁFA nélkül) havonta 5-6 eer forint, amit rajtam keresett. Ennek ellenére sem hajlandó bejelenteni, csak ha odaadom neki zsebbe a járulékok összegét - amit vagy befizet, vagy nem.
Emellett trükközik másképp is, a havi tiszta jövedelme 1 milla körül jár... Két lakást és két autót vettek hitelből, nyaralni sem fapadossal mennek. De azért sír vég nélkül, hogy neki mennyi adót kell fizetnie.

Közben meg már nem tudom, hány céget "vitt csődbe", aztán kezdte a következőt. Ugyanis ez is egy bevett adócsalási forma.

Asszem, ebből kitűnik - ha már a többi hsz-emből nem annyira - hogy nem azokra vagyok kibukva, akik azért csalnak, hogy talpon maradjanak. Ők eleve "kényszervállalkozók", azért vállalkoznak, mert más lehetőségük nem nagyon van.

És nagyon nagy baj, amikor a gazdaság kifehérítését azzal kezdik, hogy ezeket a kényszervállalkozókat, megélhetésért csalókat veszik elő. Csak azért, hogy a revizor és az állam könnyen és gyorsan bevételhez jusson. Előbb inkább a nagyban utazókat kellene kiszűrni, tőlük behajtani az évek alatt elcsalt adómilliárdokat. Mert rengeteg cég van, akik pl. csak azért alakulnak, hogy két év alatt jól megszedjék magukat, aztán meg lelépnek. Ékes példája ennek az autóhirdetésekért pénzt ajánló cég, amely tulaja állítólag 20 milliárddal lépett le.


normalis1 2007.04.17. 13:57:39

Kavics ez nekem is zavaros volt...

Kavics 2007.04.17. 13:58:05

Miért kéne neki veszteség nélkül kitermelnie?
termel valamennyit az alkalmazott ezt három felé osztjuk állam-tulaj-alkalmazott. Ha most az államot nem verjük át többé akkor kevesebben osztozik a tulaj és az alkalmazott.
[pont]
Ha többet 160%-ot akar az alkalmazott azt nem fogja megkapni, mert annyi nem termel. [pont]

isoj 2007.04.17. 14:01:39

Levont adóelőleg: 14580
Járulékok összesen: 20305
Munkavállalói járulék: 1965
Tb járulékok: 37990
Eügyi.hj.: 1950
Munkaadói járulék: 3930
össz: 80720
nettó: 94 150

andika25 2007.04.17. 14:04:25

isoj 2007.04.17. 13:48:13
Nálam volt kint az APEH. Amivel gondom van/volt az a hivatal hozzáállása.

Ezt az apeh előtt az illetékhivatal is betűről betűre ugyanígy eljátszotta. Én pl. lemondtam a felesben örökölt ingatlan rám eső részéről, mégis jött a határozat, hogy fizessek x összeget. Amit ugye tv. szerint nem nekem kellene befizetni, hanem akinek a javára lemondtam az engem illető részről. Ment nekik a válaszlevél, cserébe kaptam egy újabb felszólítást, fizessek, vagy behajtják. Sok időbe telt, mire megértették, miről beszélek. Értették amúgy, mert akinek a javára lemondtam, ővele a teljes értékre kivetett illetéket megfizetették. Csak úgy gondolták, hátha én is...

andika25 2007.04.17. 14:06:49

vállalkozoltán 2007.04.17. 13:49:37
Kavics

A lényeget megmutattad. Ha most 60 nettót keresel az a cégednek belekerül kb. 100-ba, de ha te 100 nettót akarsz, az 160 -ba. Képes vagy 60 %-al több bevételt termelni a 8 órás munkaidődben, hogy ezt a munkaadód veszteség nélkül ki tudja termelni?

Én most is a fizetésem 5-600%-át kitermelem (költségek levonása után), mégsem hajlandók többet fizetni...

isoj 2007.04.17. 14:08:55

"Én most is a fizetésem 5-600%-át kitermelem (költségek levonása után), mégsem hajlandók többet fizetni..."


Ilyenkor keresi meg az ember annak a módját, hogyan is lehetne vállalkozó...


isoj

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 14:12:50

"És nagyon nagy baj, amikor a gazdaság kifehérítését azzal kezdik, hogy ezeket a kényszervállalkozókat, megélhetésért csalókat veszik elő. Csak azért, hogy a revizor és az állam könnyen és gyorsan bevételhez jusson. Előbb inkább a nagyban utazókat kellene kiszűrni, tőlük behajtani az évek alatt elcsalt adómilliárdokat. Mert rengeteg cég van, akik pl. csak azért alakulnak, hogy két év alatt jól megszedjék magukat, aztán meg lelépnek."

Ebben igazad van.

Meg az olyan cégek, amiket csak arra alapítanak hogy otthoni (magáncélt szolgáló) luxusberhuázás ÁFÁ-ját visszaigényelje, amire magánszemélyként nincs lehetőség. Ismerős? Na a "példamutatás" alatt az ilyeneket értettem.

(Még csillárját is lízingeli a saját cégétől, majd beolvadással eltüntet, illetve még a beolvasztott cég veszteségével a beolvasztó eredményét is csökkenti, következésképp némi nyereségadót "megkímél".

andika25 2007.04.17. 14:17:27

Ilyenkor keresi meg az ember annak a módját, hogyan is lehetne vállalkozó...

Ehhez viszont ügyfélkör, megrendelés is kellene...

andika25 2007.04.17. 14:20:42

Na a "példamutatás" alatt az ilyeneket értettem

Én is. :)))

De őket sajna macerásabb megfogni, mert van sztárügyvédje, adószakértője, tán még gyóntató papja is...
Míg egy kisembernek/kisvállalkozónak a kevés elcsalt pénzéből :) már nem telik ilyesmire. Tehát könnyebb préda.

isoj 2007.04.17. 14:21:29

Nem oly régen volt egy vita az M1 v M2 műsorai között, ahol pár közgaszdász, Veres és egy pár nemzetközi adószakrtő vitázott.

Volt egy-két adóemelési javslat, szigorúbb büntetésre tett megjegyzés. Lehurrogták az adócsökkentő megjegyzéseket pár külföldi országgal példalózva...

Majd nekiszegezték a kérdést a szakértőnek, aki csak annyit mondott, hogy a miértek és a hogyanok megválaszolása nem férne bele a műsor kereteibe, de a fent hozott adóemelési példák csak ott működtek, ahol az adók elköltése maximálisan nyomon követhető és ami fontosabb számon is kérhető... Mi még ettől nagyon messze járunk... Veres nem is nagyon próbált kötekedni...

Egy szó mint száz, ha meg tudok élni a fizetésemből, az adót pedig normálisan használják fel, bánná kánya, de így nagyon dühít a helyzet...

Nem beszélve a nyudíjról, szociális hálóról... stb.

Átlátható adózást, átlátható felhasználást, normális pályáztatást és közbeszerzést. Aztán majd megnézzük mit tehetünk...

Az adóbevételek 80% a kis és középvállalatok adják (csak hogy a fenti 90% is reagáljak)


isoj

vállalkozoltán 2007.04.17. 14:27:04

Andyka25

Nálam is ez volt a helyzet, de a sarkamra álltam és saját vállalkozást nyitottam. Azóta napi 10-12 órát dolgozom, a saját vagyonomat kockáztatom, még öt embernek adok munkát, de nem tudok a cégemből kivenni nettó 100-nál többet. Amit sikerült elérnem: Van egy felújított 48 m2-es lakás, céges autó (használt nem BMW és Merci). Alkalmazottként még ennyit sem tudtam volna felmutatni. És ezek után még jól megvágnak, mert képes voltam hitel nélkül 8 milliórt egy belvárosi bérházban egy lerobbant kerót megvennem. Szuper!

JoReggelt 2007.04.17. 14:31:57

kár, hogy elkanyarodtunk az eredeti témától. ha valakinek a munkaadójával van gondja, rendezze vele. ha valaki többet akar keresni, találja meg a megoldást. biztosan nem vezet azonban sehová, ha a saját eredménytelenségéért mást okol. főleg nincs ez semmi összefüggésben a hatósági eljárások visszásságaival.

netán valaki azért akar más adómorált, hogy több juttatás jusson neki? néhány szólásnak ilyes kicsengése van.

nézetem szerint a hatóság jogszerű eljárásának a hiányát nem pótolhatja a társadalmi átverés fölött érzett kiábrándultság. a napló ezzel a gondolattal indult.

vállalkozoltán 2007.04.17. 14:38:37

Ezzel egyet is értek. A felmerült gondolatok azonban messzire vezetnek.

A feketejövedelem megadóztatása a célja a vagyongyarapodás vizsgálatának, de mindeközben sokan egyátalán nem választhatnak, hogy a részükre felajánlott ilyenforma "jövedelem kiegészítést" elfogadják. Ergo a társadalom javarésze ezen a ponton igenis megfogható (az APEH által), tehát mindenki húzza be a fülét-farkát és örüljön, hogy még nem érték utol.

isoj 2007.04.17. 14:52:12

szerintem az apec ne végeztesse el velem az ő munkáját: ha valahol kilóg a lólább azt fogalmazza meg és úgy jöjjön hozzám:

Nézze Uram, Ön vett egy ingatlant/nagy értékű autót/stb.. Az eddigi adózott jövedelme ennyi, mivel nem örökölt és nem adott el semmit(vagy ennyiért és ennyiért) ezért szerintünk nem hozhatta össze ennek a vételárát. Volt olyan jövedelme ezeken felül, ami ezt igazolja?

Nekem meg ne mondja meg, hogy mennyit költök havonta autóra, kajára stb. Ne KSH-zon! Nem a kaján jön össze 3 milla :). Pl. van autóm, de csak télen használom bicóval járok dolgozni (ez napi 50 Km és ezt nem két hónapja nyomom le nap, mint nap).

Szóval vonja le a bankkártyás vásárlásokat, de ennyi... Nehogy már nekem kelljen igazolnom: nem azért nem tankolok, mert lopom a pénzt, hanem azért mert nem életszerűen letekerem, ha tehetem...

Szóval tiszteséges hozzáállást, tisztességes vizsgálattal, emberi hozzáállással. mi van ha mi tévedtünk. Ha meg elkapnak valakit valamiért, akkor normálisan magyarázzák el neki mi a gond és mit lehet az adott szituban csinálni (persze számolja fel a + költésgeket + a büntit)

isoj

Lexxx 2007.04.17. 14:52:46

vállalkozoltán 2007.04.17. 14:27:04

"És ezek után még jól megvágnak, mert képes voltam hitel nélkül 8 milliórt egy belvárosi bérházban egy lerobbant kerót megvennem. Szuper!"

így van. Megbasznak, könnyű préda vagy, minimálbérből nem tudtad a 8 millát félrerakni. Tény: van 3 millió lakóingatlan és 3,5 millió személyautó az országban. Ezt (döntően minimálbérbő) nem lehetett megvenni, ennyi örökölt vagyon és adómentes jövedelem nincs a világon sem. Imádkozz, hogy ne legyél benne az évi 10ezerben...

andika25 2007.04.17. 14:55:13

Saját vállalkozást tőkével lehet csak indítani. Sokkal vagy kevéssel, ez a vállalkozás jellegétől függ.

Mondjuk esetemben egy könyvelőiroda indítása így festene:

Bt. alapítás 100 ezer körül mozog. Rögtön kezdhetem fizetni magam után a kötelező járulékokat (havi 48 ezer körül), ehhez jön még az iroda bérleti díja és rezsije.
A számítógép adott, arra legalább nem kell költeni.

Jó esetben két-három hónap mire összeszednék egy ügyfélkört, akiktől újabb egy hónap múlva lenne bevételem.
Tehát 3 hónap alatt kifizettem kb. 400 ezer forintot, bevételem még nem volt.

És jelenleg nincs 400 ezrem, kölcsön sem nagyon tudnék ennyi pénzt kérni.

andika25 2007.04.17. 15:08:58

JoReggelt 2007.04.17. 14:31:57
kár, hogy elkanyarodtunk az eredeti témától. ha valakinek a munkaadójával van gondja, rendezze vele.

Nem kanyarodtunk el az eredeti témától.

A munkaadókkal az a probléma, hogy nem hajlandók bejelenteni, vagy csak minimálbéren, sok esetben részmunkaidővel. Vagy jobb esetben bruttó 80-100 ezerrel. De még véletlenül sem a teljes bérrel Ez kevés a megélhetéshez a KSH adatai szerint. Megjegyzem, a KSH statisztikát készít, hibahatárral, tehát nem lehetne alapja egy vizsgálatnak.

Éppen ezért az alkalmazott nem fog tudni elszámolni a vagyonával.
Őt fogják megbüntetni, a munkaadót még véletlenül sem, aki nem mellesleg az szja mellett a járulékokat is elcsalta.

Lexxx 2007.04.17. 15:13:10

andika

"A munkaadókkal az a probléma, hogy nem hajlandók bejelenteni, vagy csak minimálbéren, sok esetben részmunkaidővel. ... Ez kevés a megélhetéshez a KSH adatai szerint. Megjegyzem, a KSH statisztikát készít, hibahatárral, tehát nem lehetne alapja egy vizsgálatnak."

hangoztasd magasabb szinten, hátha más is meghallja.... a hivatal ezzel az adattal dolgozik és nem érdekli más rizsa, amúgy nincs is helyette egyéb, irányadó érték.

derelyegrádi szellem 2007.04.17. 15:15:28

andika25

"De őket sajna macerásabb megfogni, mert van sztárügyvédje, adószakértője, tán még gyóntató papja is..."

Nem. Nekik nincs szükségük sztárügyvédre, mert velük kapcsolatabn nem is indul eljárás. Őket nem vizsgálják.

Hogy gyóntató papjuk van-e, azt nem tudom bár az egyik régebben gyakran bérmálkozott (sic!) :))))

A könyvelőprogam árával miért nem számolsz? Csak nem? :)

isoj 2007.04.17. 15:17:38

no azért nem ennyire fekete v. fehér

sok helyen felajánlja a munkáltató a lehetőséget: ennyim van rád, mi legyen_ bejelentselek és kapsz 70 eFt-ét v. ne és kapsz 140 eFt-ét v minimálbér és ...

az egyik kevés a megélhetéshez, a másik meg gáz...

viszont már az sem igaz, hogy az ember stabilan számíthat a munkahelyére... egyik hónapról élnek a cégek a másikra (és ez még a jobbik helyzet)...


Ilyenkor mit válaszol az ember?


Nem lehetne korrektül, nyiltan játszani? Normális adótörvényekkel és hivatalokkal?

isoj

grongo 2007.04.17. 15:19:03

Andika25: egyéni vállalkozást is lehet kezdeni, kezdetben a másik munkád mellett pár ügyféllel, otthon...

Egyébként a demokrácia szempontjából is aggályos, ha a munkaképes korú népesség döntő hányada bármikor "levadászható", adójogilag, büntetőjogilag felelősségre vonható, egyszerűen azért, mert anyagilag bele van kényszerítve ebbe a helyzetbe. Így soha sem lesz erős civil kontroll, mert mindenkinek van "vaj a füle mögött", bármikor előszedhető, ha nagyon ugrál.
Ez is lehet egy cél.

andika25 2007.04.17. 15:29:05

"hangoztasd magasabb szinten, hátha más is meghallja.... a hivatal ezzel az adattal dolgozik és nem érdekli más rizsa, amúgy nincs is helyette egyéb, irányadó érték."

Nem tudom, mit lehet tenni, emlékeim szerint egyetlen törvényben, rendeletben sincs előírva, hogy nekik a KSH adataival kell számolniuk. Tudom, ez az apeh-et nem érdekli. Én sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy magasabb szinten hangoztassam, talán egy ügyvéd, adószakértő megtehetné...

andika25 2007.04.17. 15:30:06

"A könyvelőprogam árával miért nem számolsz? Csak nem? :)"

Mert már pár ezer forintért is hozzá lehet jutni.

andika25 2007.04.17. 15:33:45

grongo 2007.04.17. 15:19:03
Andika25: egyéni vállalkozást is lehet kezdeni, kezdetben a másik munkád mellett pár ügyféllel, otthon...

Így is tennék, ha be lennék jelentve a melóhelyen. De nem vagyok, tehát a saját vállalkozásomban rögtön fizethetném a járulékokat magam után.

grongo 2007.04.17. 15:38:29

Andika25: De nem vagyok, tehát a saját vállalkozásomban rögtön fizethetném a járulékokat magam után.

Éppenséggel pont ezért javasoltam. Nem tudhatod mikor kívánod/kell igénybe venni a társadalombiztosítási ellátórendszert...

Lexxx 2007.04.17. 15:50:18

andika25 2007.04.17. 15:36:16

index cikkhez: tisztelem Vadász urat, rendszerint érdemes megfontolni az észrevételeit, viszont a cikkben leírtak csupán időhúzásra jók.

andika25 2007.04.17. 15:52:32

isoj 2007.04.17. 15:17:38
no azért nem ennyire fekete v. fehér

sok helyen felajánlja a munkáltató a lehetőséget: ennyim van rád, mi legyen_ bejelentselek és kapsz 70 eFt-ét v. ne és kapsz 140 eFt-ét v minimálbér és ...


Persze, a munkavállaló "választhat", de a végén ő szívja meg az apehnál.

De miért jut eszébe egyáltalán a munkáltatónak ilyen kérdéseket feltenni? Miért nem természetes az, hogy bejelenti teljes összeggel, és nem kell választani két rossz közül a munkavállalónak??? Az nem jó válasz, hogy a munkavállaló nem termeli ki a saját bérköltségét. Mert ésszerűen egy vállalkozás azért vesz fel munkaerőt, mert a meglevő kapacitással már nem bírja teljesíteni a megrendeléseket. Ergo azzal, hogy felvesz egy embert, többletbevétele is keletkezik. Nem?

Lexxx 2007.04.17. 15:56:20

andika25 2007.04.17. 15:30:06

"A könyvelőprogam árával miért nem számolsz? Csak nem? :)

Mert már pár ezer forintért is hozzá lehet jutni."

csak érdekességként: anno tizenvalahányezer forintért vettem könyvelőprogramot. Tavaly esedékessé vált egy frissítés, ugyanannál a cégnél az új verzió 140+áfa. Könyörögtem, hogy jó nekem a régi verzió is: az sajnos nincs, meg különben is, nem kompatibilis a jelenlegi jogszabályokkal bla bla bla. Kifizettem a 140-et, az új programba nem lehetett áthúzni a régi verzió által használt adatállományokat. Most nem a legfrissebb, de lopott verzióm van.

isoj 2007.04.17. 15:56:43

"viszont a cikkben leírtak csupán időhúzásra jók."


Ez nem igazán állja meg a helyét.

1. nagyon sáros az ember

Időt húz, mindent kiment (offshore, majd az tualjdonol, elad, átirtat, stb.) Pénz megmarad apech koppan...

2. közepesen sáros

Tanácsadóhoz elballag, minimalizálják a bírságot.

3. Kicsit sáros

Otthon megnézi összeszedi a papírokat. Elpróbálják párszor, hogy megáll-e a magyarázat. majd revizorral egyeztet :)

szóval áll a mondás: az idő pénz :)

Lexxx 2007.04.17. 16:01:26

isoj 2007.04.17. 15:56:43

az 1.pont azért nem játszik, mert a vizsgálat nem a jelen állapotra, hanem bevallással már lezárt időszakra (=legalább 1 éves ügyeidre) vonatkozik. A többivel egyetértek.

isoj 2007.04.17. 16:01:44

"Ergo azzal, hogy felvesz egy embert, többletbevétele is keletkezik. Nem?"

Az élet sajnos nem minden esetben ilyen egyszerű.

Nézzünk egy könyvelőprogramokkal foglalkozó céget (fejleszt, support, karbantartás).

Nő az ügyfélkör => több bevétel => több munka.

Namost minden esetben igaz az, hogy a megnövekedett ügyfélkörrel járó munka kitermeli az új alkalmazott bérezését (ne vizsgáljuk azt az esetet, hogy addig a meglévő munkaerő viszi el a többletmunkát, e vizsgáljuk azt, hogy mind a karbantartásra, mind a supportra kell + ember :) ).

isoj 2007.04.17. 16:04:57

"az 1.pont azért nem játszik, mert a vizsgálat nem a jelen állapotra, hanem bevallással már lezárt időszakra (=legalább 1 éves ügyeidre) vonatkozik. A többivel egyetértek."

lehet, hogy rosszul fogalmaztam:

mi gátolja meg az emberünket, hogy mindent eladjon, ami a nevén van, hogy ezzel lehetetlenítse el a végrehajtást?

Lexxx 2007.04.17. 16:08:50

isoj 2007.04.17. 16:04:57

"mi gátolja meg az emberünket, hogy mindent eladjon, ami a nevén van, hogy ezzel lehetetlenítse el a végrehajtást?"

ja, így már más.... :)

isoj 2007.04.17. 16:12:58

az a baj, hogy a jelenlegi módszerrel csak a kis embereket lehet megfogni (vagy a nagyon buta, kapcsolat nélküli simliseket)

ráadásul én azt látom, hogy rajtam inkorrekt módon a bizonyítás joga, hogy nem vagyok sáros, rajtam a nyomás (mert tőlem lehet pénzt bevasalni), míg a képviselőknek nem kell szálával bizonyítaniuk a költségtérítési igényüket, elég csak bemondani. Nehogy konfrontáció alakuljon ki az apeh és a törvényhozó testület között...

no comment...

andika25 2007.04.17. 16:14:48

Most nem a legfrissebb, de lopott verzióm van.

:)))

Tudok egyébként nagyon jó, ingyenes könyvelőprogit, ha érdekel. :)

vállalkozoltán 2007.04.17. 16:16:46

"Ergo azzal, hogy felvesz egy embert, többletbevétele is keletkezik. Nem?"

Tehát, ha épp nem jön össze a megszokott mennyiségű meló, akkor azonnal küldjön el egy embert, ha meg bejön egy nagyobb vegyeb fel kettőt.

Ugye nem gondolja senki, hogy egy vállalkozást így el lehet vezetni.

Honnan veszel egy olyan tapasztalt embert, aki éppen a feladathoz kell? Ha meg épp nincs neki való munka, akkor küld el fizetés nélküli szabira?

A realitások talaján ez nem így működik. A szabadságolások és betegségek miatt legalább 10 % felesleges munkaerővel kell rendelkezni, hogy a feladatok zökkenőmentesen, határidőre el legyenek látva, vagy maradnak a kifizetetlen túlórázások. Ami ugyanúgy szemétség, mint a fekete fizu.

Lexxx 2007.04.17. 16:20:39

andika25 2007.04.17. 16:14:48

"Tudok egyébként nagyon jó, ingyenes könyvelőprogit, ha érdekel. :)"

ó, köszönöm. A jelenlegivel meg vagyok elégedve, már "vakon" használom, még egy jó öreg dos-os verzió, nem ilyen agyonbonyolított szar, amit manapság windows alá fejlesztenek. A régi verzió kulcslemeze adta meg magát és az istennek sem adtak másik kulcslemezt a fejlesztők.... :) 140+áfa bánta.

vállalkozoltán 2007.04.17. 16:29:18

Nem minden vállalkozás foglalkozik szolgáltatásokkal. Azoknál a cégeknél, ahol termelő tevékenység, tervezés is folyik a munkaerő pótlása egyátalán nem egyszerű feladat. A nagyobb munkákhoz meg hatalmas mennyiségű tőke kell (előre ma már alig fizetnek a megrendelők).

A piacon nagy a verseny, csak igen szerencsés esetben lehet nagy árrésekkel dolgozni, de hát ez a kapitalizmus. Én lennék a legboldogabb, ha minden alkalmazottamnak bejelentett 300 nettós fizetést tudnék adni. Ha ezt megtenném a versenytársam, aki minimálbérrel operálhat simán lever. Tehát megincsak az jár jól, aki feketén is fizet.
Azt szeretném bemutatni ezzel, hogy ez az egész trutymó, ami itt van kényszer. Hogy a kenőpénzekről már ne is beszéljünk, amivel a vállalkozónak számolnia kell, ha el akar hozni egy üzletet.

Boldog lennék, ha ez az egész megszűnne, mert egyátalán nem könnyű ilyen körülmények között dolgozni, élni.

kisködmön 2007.04.17. 16:31:11

Érdekes dolgokat irtok és már egy ideje a gégen logok és folyamatosan benneteket olvaslak.Szivesen hozzászólnék én is de most nem tehetem.Mert rokkant nyugdijas vagyok,ráadásul éppen munkaidőben vagyok,ráadásul éppen a cég gépén vagyok,ráadásul éppen bejött a fönököm és azt akarja ez az idióta,hogy kezdjek végre dolgozni.Rohadjon meg a büdös kapitalistája!

andika25 2007.04.17. 16:34:03

A gazdaság kifehérítését ezzel kezdték - volna:

1. 2005-ben megjelent adószaklapban olvastam, hogy nem tanácsos nagy összegű tagi hitelt a saját vállalkozásba betenni, és hosszú ideig benntartani "ok nélkül" (pl. nem végez beruházást, fejlesztést, vagy nem egy átmeneti pénzhiányt hidal így át). Ha mégis megteszi, számíthat arra, hogy az apeh elszámoltatja őt - mint bt, kft beltagot - hogy miből volt 4-5, vagy éppen 10 millája, amit betett a cégébe.
Ez lenne a "klasszikus" vagyonvizsgálat.

2. 2006. év elejétől a havi és negyedéves járulékbevallók már alkalmazottakra bontva adták be a havi járulékbevalllásukat, tehát hogy kinek mikor mennyi bért (vagy ilyen jellegű jövedelmet) fizettek.
Tavaly szept. 1-től decemberig volt egy 06T1031-es nyomtatvány, amin a munkaadó nyilatkozhatott arról, hogy a munkavállalónak a minimálbér kétszeresénél kevesebbet fizet. Ám ebben az esetben számíthatott ellenőrzésre.


Tehát arról volt szó, hogy
- megvizsgálják a vagyoni és jövedelmi helyzetét annak, aki nagyösszegű tagi kölcsönt nyújtott a vállalkozásának.
- elszámoltatják azt a munkaadót aki a minimálbér kétszeresénél kisebb bért fizet az alkalmazottaknak.

Igen, ezek jó indítékot adtak volna egy vizsgálathoz.
De: én még azóta sem hallottam/olvastam egy olyan esetről sem, amikor a tagot, munkaadót elszámoltatták volna...


A gyakorlatban a jelek szerint úgy működik, hogy előszednek minden magánszemélyt (köztük sok munkavállalót), aki autót, lakást vesz, vagy egyszerűen csak feljelenti a szomszédja...

Lexxx 2007.04.17. 16:56:34

andika25 2007.04.17. 16:34:03

olyanról még én sem hallottam, hogy a munkaadót előszedték volna...

tagi hitel és a kapcsolódó vizsgálat: egyetértek, hogy legyen vizsgálat. Csak a módszerek... vélelmezik a ksh szerinti összeg felélését, és vélelmezik, hogy te biztosan csaltál. Tisztázd magad, ha tudod, de miért is tudnád, hisz 5-10 évvel ezelőtt még nem sejthetted, hogy sürgősen bankszámlát kell nyitnod és a bevételeidet azon átfuttatnod, mert egysezr eljön az az idő, amikor megfordul majd a bizonyítási teher...

Attila77 2007.04.17. 17:12:41

Elég vicces dolog amit itt pro és kontra mondanak a t. felhasználók. Én egy multinak dolgozok, 100%-ban fehér fizetéssel. A cég is teljesen tiszta, persze 4,5 éve mióta itt dolgozok folyamatosan itt dolgozik Gyula az APEH-től, pedig soha nem talál semmit. (ezt is én fizetem)

Itt van viszont a papám aki fogorvos. Elég jól keres, relatíve sokat be is vall, tehát mindenképpen átlag felett adózik. Vagyonosodási vizsgálattal nem lehet megfogni, annak ellenére, hogy azért mindent nem vall be. Viszont mint pénzügyi szakember kiszámoltam, hogy ha mindent bevallana vagy a saját életszínvonalát kéne lejebb vinnie, amit nem fog megcsinálni, vagy ki kéne neki rugni egy alkalmazottat. A jelenlegi megszorítások miatt ugyanez a helyzet állt elő, vagy ő keres kevesebbet vagy kirug egy alkalmazottat és többet dolgozik.

Tök egyértelmű, hogy irreálisan magasak az adóterheink tehát a vállalkozók bizony adót fognak csalni, mert nem éri még meg legálisan mindent bejelenteni. Aki okosan csal azt úgysem tudják megfogni, aki elég magasan van a táplálkozási láncban azt nem akarják (Orbán, Gyurcsány & co.). Amennyiben nekem lehetőségem lesz adót csalni meg fogom tenni mert a kormány nem is törekszik átlátható és vállalható adórendszert felépíteni.

Ha félnek, hogy nagy a fekete gazdaság szüntessék meg az szja-t és térjenek át a vagyoni alapú adókra mint az USA-ban. Minden további nélkül kifizetek 30% egyszeri adót új autó vásárlásánál vagy évi 4-5% ingatlanadót ha a jövedelmemet nem adóztatják.

andika25 2007.04.17. 17:37:47

Lexx:
A tagi kölcsön akkor keletkezik, amikor több a kiadás, mint a bevétel, ezért a pénztáregyenleg negatív lesz, ez fizikailag lehetetlen, ekkor a tag "beteszi" a saját pénzét a pénztárba.
Mindez normális akkor, ha mondjuk átmeneti pénzhiány miatt kerül sor a tagi kölcsön betétjére - pl. nem fizet időre a megrendelő. Vagy ha vesz egy új gépet és nem akar rá bankhitelt felvenni. De: ezt a pénzt normális esetben előbb v. utóbb ki is szokták venni...

Az a gyanús, amikor egy cégben évek óta halmozódik a tagi hitel, miközben nem fejlesztett semmit, és mellette tartósan veszteséges. Mert ilyenkor az esetek 99%-ában a bevételek eltitkolásáról van szó.

Ezt kétféleképpen lehet ellenőrizni:

1. átfogó ellenőrzést indítanak a céggel szemben. Ez esetben viszont nehéz bizonyítani azt, hogy a veszteséges vállalkozás valójában nyereséges. Persze lehet, csak idő és emberigényes feladat.

2. vagyonosodási vizsgálatot indítanak a taggal szemben. miből tudta betenni évente azt az 1-2 millát, amikor jövedelme, osztaléka a cégből nem keletkezett, egyéb forrása sincs?

Hidd el, az a pár milla, amit a cégbe papíron betett, az valójában az ő feketejövedelme. és eredetileg ennek az ellenőrzésére indult volna a vagyonosodási vizsgálat. Tehát közvetve a cégekre irányult annak tagjain keresztül. Ami mostanára egész más irányt vett...

analfabéta 2007.04.17. 18:32:56

Számomra alapkérdés az, hogy miért a vizsgált személyt terheli a bizonyítás? Akkor kellett volna elkapni, amikor szerezte a jövedelmet, s nem évekkel később... Vagy 1999-ben nem volt adóhivatal? Ez egy kissé emlékeztet az oligarchák sztorijára... ők is csak akkor kezdtek bűnhődni, amikor az államnak nem volt elég jövedelme (s nem tudott hibrid-hajtású autókat venni...)Hány országnál írja le azt az adótörvény, hogy a kivetett adónem jogosságát nem az államnak, hanem az állampolgárnak kell vizsgálnia? Leszögezem: valóban rossz a hazai adófizetési morál. Kérdés, hogy ki fogja javítani a statisztikát, ha a vállalkozások zöme nem tudja havonta fizetni az adóterheket? Mert ugye a megrendelők jóval a htáridő lejárta után fizetnek, az ÁFÁ-t, a járulékot pedig pontosan illek/kell fizetni...Miből lesz 2009-ben szociális segélyfizetés???

szikra 2007.04.17. 18:38:18

Normális1: rossz a nickneved.
Alapgond: adóelkerülés nemzeti sport lett, ha betartanánk a szabályokat, MINDENKI, nem itt tartana az ország. De 1988 óta trükközünk az adóval. Ez a 20.-ik év. Gondolkozzatok.

Axioma 2007.04.17. 21:18:16

"Nem kiforgatni akarom, csak ha nincs kamat kikötve akkor az apeh nem fogadja el, mert a jegybanki alapkamat 1/4-ét nem vallottad be jövedelemként az adóbevallásodban!"
(Megj: nem is volt kolcsonszerzodes, kisebb osszeg es par honapra.)
Amugy ez is elkerulheto lett volna, csak valaki gyorsitsa meg az allami vagy egyeb nem valaszthato hatarideju ugyintezest. 1. a. es b. eset: karambol, a masik fel (egyik esetben nem is letezo) kotelezo biztositasara. Az elso esetben meg mi szivtuk meg a javitast mert nemhogy kamatokat de csak 2/3-at fizettek ki, azt is csak miutan a rendorsegi hatarozat jogeros lett (3 honap). A masik esetben mar totalkar (az auto erteknovekedese ellenere amit az elso biztosito levont ugyanannyira ertekeltek), itt ma jott a papir hogy van penz, dec. vegi baleset, es ebbol 2 hettel ezelottig a rendorseg/ugyeszseg/birosag/jogerosodes kor ment. Na ezt finansziroztak meg anyuek... 2. NEP tamogatas elvi kifizetesi hatarido 60 nap beerkezestol, gyakorlatban kb. 100 nap, de csak mert nagyon ugraltam a GKM-nel hogy nem tudjuk a lakasreszletet fizetni ha nem kapjuk meg azonnal, mert mar vissza kell fizetni a szuloi kolcsont.
Namarmost ettol fuggetlenul par ho minimalbernyi osszegrol van szo, a kamat kevesebb mint 1 tank benzin. Amugy meg ha ok is ajandekoztak meg en is, akkor adomentes? Ne mar...

Amugy hozzateszem, lelkes hive vagyok minden minimalberre bejelentett de feketen tobbet kereso ellenorzesenek, en elso korben a bankoknak megtiltanam, hogy min.beres finanszirozasban hitelt adjanak (ahol termeszetesen ha a min.beren van de a hiteltorl. abba belefero osszeg akkor kaphat). Vagy ha nem tiltjak meg, az osszes ilyet ellenorizni -- tobb banknal mas kondicion is vannak igy szurni se nehez.

Axioma 2007.04.17. 21:47:29

Most hogy megjelent latom, hogy kimaradt: a min.beres _vallalkozok_ ellenorzesere gondoltam, marmint kozuluk akik tenylegesen tobbet keresnek. Persze az alkalmazott is csal, de ott ketton all a vasar, a vallalkozonal meg egyedul dont (+ a konyveloje is benne van...).

elfmage 2007.04.17. 23:03:49

"És még valami:
Tudjátok a legrosszabb, hogy én veletek fogok nyugdíjba menni 30-35 év múlva. És míg én befizettem a havi 30e-60e Ft-ot a TB-be (mnyp felett fizetek ennyit) addig ti fizettek 6e-7e Ft.
Aztán ha nyugdíjba mentek akkor ott fogtok ülni a 30-50 millás ingatlanotokban és sirni fogtok, hogy miért az öregségi nyugdíj minimuát kapjátok, ebből ti nem tudtok megélni (persze addigra a másik három lakásotokat kiadtátok és abből bejön a fél milla havonta).
És persze, hogy az én nyugdíjamat fogják csökkenteni, hogy nektek kisnyugdíjasoknak jusson még valami..."

Nyugodtan ülj le, de én egy forint nyugdíj és egjárulékot nem fizetek.
(Amikor fizettem akkor is csak a minimumot.)

Mégis jogosult vagyok/leszek egészségügyi ellátásra, és még az is lehet hogy a minimál nyugdíjra is megszerzem a jogosultágot.

Na ezt add össze, nem egyszerű tudom...

Az egészben az a vicc, hogyha van az embernek annyi pénze aminek a tőzsdei hozamából meg tud élni, vagy van 3 ingatlanja amit kiad (ez egyébként nem egy olyan nagy üzlet mint sokan hiszik).

Az teljesen legálisan adózik 20%-ot (tőzsdei áfonya) vagy 10%-ot (tőzsdei osztalékadó) egészségügyi, nyugdíjjárulék ohne.
Hogy legyen ellátása befizeti a minimálbér 9%-át (ez kb 6eFt)
Igaz így nyugdíja nem lesz, de 25 év szolgálati időt összekaparni is könnyedén össze lehet befizetés nélkül is...

VIC20 2007.04.18. 08:28:54

tündemágus:

"Nyugodtan ülj le, de én egy forint nyugdíj és egjárulékot nem fizetek."

Szerintem nem állt...

Jó lenne megváltoztatni a jogaszbályokat, hogy az, aki nem fizet (de van mit a tejbe aprítania), az ne is kapjon semmit, még segélyt se.

VIC20 2007.04.18. 08:33:25

Attila77:

"aki elég magasan van a táplálkozási láncban azt nem akarják (Orbán, Gyurcsány & co.)"

Nem akarok eltérni a tárgytól, csak zárójelben jegyzem meg, hogy mindig ideges leszek az ilyen "Orbán, Gyurcsány & co."-któl (pláne ha Orbánnal kezdik). Nem állítom, hogy ő lenne a földreszállt angyal (nem ismerem közelről), de azért tessék már súlyozni! A kettőt egy napon se lehet említeni!

Elnézést az "offtopikért", téma részemről lezárva.

szgyula 2007.04.18. 09:10:10

Azert valahogy TSz gepeszbol banyatulajdonos lett. Rockefeller mondta, hogy az elsot kell csak lopni. Megtettek. Utana mar a tehetseg dontott. Istenem, ennyire volt kepes...

Attila77 2007.04.18. 09:17:50

VIC20 oké igazad van. Itt elsősorban nem Orbánra hanem a co.-ra gondoltam. A másik oldalon viszont Gyurcsány vagy akár az azóta üzleti életből kivonult Erdőst tudnám említeni. Ez a kör elég durván befolyásolja a magyar politikát, csupán a saját gazdasági érdekeik alapján.

Azért ismerve a jobboldalt meg kell mondanom, hogy ők sem egy matyóhimzés. És akkor finom és nőies voltam...

derelyegrádi szellem 2007.04.18. 10:32:43

szikra

Igazad van a jogszabályok mindekire vonatkoznak.

De:

1./ Ha az albán típusú bér és jövedelmi rendszert párosítod a svéd típusú adórendszerrel (itt ez van), akkor az emberek csalni fognak. Ezt 8 elemivel, vagy akár anélkül is, át lehet látni. Tudják fenn is!

2./ Az "állam" éppen most vonja ki magát az egészségügy, az oktatás és egyebek finaszírozásából ("minimális állam") 69%-ot meghataladó közterhelés mellett! (ez a világin a legmagasabb!!) Létezik olyan, hogy "minimális állam" (egy politkai párt 8 éve ezzel szélhámoskodik) csak 2 %-os adóterhelés mellett! Ebből fenntartják az alapvető közhivatalokat, és rendőrséget aztán csókolom. Ennyi. A többit old meg magad. De az ehhez feltétlenül szükséges jövedelmet nálad hagyják, hogy abból. Itt elveszik és a semmiből old meg. Na ilyen nincs.

3./ A jelenlegi államrezümé minden tagja híres "adóelkerülő". Következmények nélkül. (Nomentana, Fittelina, stb) Ez milyen példát mutat és milyen morált okoz? Igen, olyat.

isoj 2007.04.18. 11:27:16

Magyar Nemzet
Hét év alatt egymillió fővel csökkent Magyarországon a személyi jövedelemadót fizetők száma. A mérleget egy általános adóreform billenthetné helyre, erre viszont nem lát esélyt a pénzügyminiszter. Így az adóhivatal a kevés adófizetőtől igyekszik mind több pénzt beszedni.


link: www.mno.hu/index.mno?cikk=406992&rvt=5&PHPSESSID=0667e3a4c971815cadcf0a8ea2a30a59&pass=2

gargoyle 2007.04.18. 11:28:18

moralis alapon sosem lehet ezt a kerdest megoldani, de abban igazad van hogy az amugy igen igen szukseges allamreformot rossz vegen kezdtek el. eloszor ki kell rugni a fele kozszolgat, a tobbiek akar napi 4 orat is dolgozhatnank atlagban, aztan megnezzuk hogy mit tudunk kezdeni az adorendszerrel es behajtassal.

ha megnezed pl a MAVos cikket az indexen az "kicsiben" jol reprezentalja az allami cegek/hivatalok hozzaallasat a dolgokhoz. ehhez kepest a fitellina, vagy a borospince/kobanya annyira jelentektelen...

isoj 2007.04.18. 11:50:12

Amíg nem tudom számonkérni a kiskirályon a munkáját csak 4 év múlva, akkor is csak úgy, hogy nem szavazok rá. De ez sem nagy bünti, mert ha a kerületben nem jut be, akkor bejut listáról...

A Veres szépen mosolyog és közli: az van, amit mi akarunk és kész... Nem érdekli semmi. Demokrácia ugyan már... Itt? Érdekel valakit is a mi sorsunk? Számonkérhető-e bármi is rajtuk?

Szívesen látnék a népszavazás kérdései között pár olyan kérdést, ami megszünteti a listáról bejutott képviselői mandátumot (le is van redukálva az országgyűlés), visszahívható és számonkérhető képviselőket.

Szintúgy szívesen látnék:
Normális felépítésű és működőképes hivatalokat.

gargoyle 2007.04.18. 12:36:14

szerintem par dologban rosszul latod a dolgokat:

a visszahivhato kepviseloseg pont hogy akadalyozza a tavlatos, tervszeru munkat. ha ez lenne, mar 19. havi nyugdijnal tartanank es mindenkinek ingyen call girlnel igeretekben. ki merne bejelenteni barmi megszoritast vagy egyaltalan csak stagnalast, ha masnap jonne 4000 akcionyugdijas es lemondathatna?

kepviseleti demokraciaban meg valoban 4 evig azt csinal amit akar a torveny keretein belul, nyilvan az mondjuk nem art (es inkabb itt erzem a problemat a magyar kormanyoknal) ha amennyire a tenyek ismerete engedte, a valasztasi program/igeretek koszono viszonyban allnak a kesobb vegrehajtottal

normalis felepitesu es mukodokepes hivatalok pedig csak akkor lesznek ha elterjed a felelossegvallalas es az agressziv kirugdosas hiba eseten ott is. addig en is nyegle, lusta es nemtorodom modon dolgoznek amig megtehetem.

derelyegrádi szellem 2007.04.18. 13:33:39

gargoyle

"a tavlatos, tervszeru munkat."

Te láttál ilyet valaha? :)

"kepviseleti demokraciaban meg valoban 4 evig azt csinal amit akar a torveny keretein belul,"

Ez valóban így van de csak MO-n. Egy nagyjából ugyanilyen berendezkedésű normális országban azért ami történt 2006-óta a 1/100-áért menni kellett volna. Egy felelősség nélküli országban, mint MO a kormány valóban 4 évig azt csinál amit akar. Függetlenül a választási programjától, igéretektől, meg mindentől, még maguktól is függetlenül.

De, hogy ez így nem megy azt gondolom Te sem vitatod.

demizson bobby 2007.04.18. 13:40:14

Gargoyle 3. bekezdése mindennek az alapja!Maximális tiszteletem a gondolatnak!

isoj 2007.04.18. 14:23:36

"ha masnap jonne 4000 akcionyugdijas es lemondathatna?"

Az még a kiíráshoz sem lenne elég... Ha meg igen és a többség úgy dönt, akkor miről vitázunk ?

Sokaktól hallottam azt az érvet is, hog az ellenzék naponta tartana választásokat:

Népszavazás esetén, sem lehet ugyanarról a kérdésről hetenként kiírni egy újat, csak azért mert nem tetszik az eredménye...

Normálisan megalkotott keretek között ez működik van rá példa. Nem kell majmolni, de lehet okulni...

kisködmön 2007.04.18. 14:30:27

Kedves Gargoyle!
Te valamiért nagyon fujsz a nyugdijasokra(19.havi nyugdij,4000 akciónyugdijas)mi bajod velük?Tudod az általad emlegetett "képviseleti demokráciában" nekik ugyan olyan szavazati jogok van mint Neked.Az a bajod,hogy ők veszik a fáradságot és elmennek szavazni ellentétben a fiatalokkal.Mert valahogy ez jön ki az irásodból.Aki szavazó jogosult annak el kell mennie szavazni és nem útollag az "akciónyugdijasokra" mutogatni.Egyébként hallgasd meg néha a Klub Rádió aztán meg a "Kóbor kutya" betelefonálos müsorát és meglepve fogod tapasztalni,hogy mind a két müsorba telefonálnak be nyugdijasok.Úgy,hogy csak azért mert valaki nyugdijas még nem kell őket egyetlen párthóz sem kötni.Úgy csendben megkérdeznélek szerinted olyan sok MO-n a nyugdij,hogy az a sok szerencsétlen nem érdemli meg a 13. havi nyugdijat?Valoban a nyugdijasok járnak Egyiptomba,Kanáriszigetekre nyaralni.Valóban a nyugdijasok titkolják el a jővedelmüket at APEH elöl aztán meg jót röhögnek a markukba,hogy megint jól kitoltunk az APEH-l?Azonkivül szintén csak csöndben kérdeznélek az egyik ember nyugdijasnak születik a másik meg melósnak,válalkozonak?Mert én ugy emlékszem,-és javits ki bátran ha tévednék-hogy a nyugdijas is dolgozó ember volt valamikor.Igaz Te erre nem emlékezhetsz mert akkor még pelenkáztak Téged.Szivböl kivánom,hogy erőben és egészségben éld meg a nyugdijas kort és ne legyenek olyan mindennapos gondjaid mint a ma élő 13.havi juttatást kapó nyugdijasoknak.

isoj 2007.04.18. 14:30:46

Gondoltam írok pár szösszenetet az ígérgetésekről is, de rájöttem nem sok értelme van.

Nekem D. Bp. Gábor megválsztása nekem nagy csalódás volt...

Szintén nagy csalódás a 4-es metró...

Normális adó? Normális életvitel? Itt?

isoj 2007.04.18. 14:41:00

kisködmön 2007.04.18. 14:30:27

Sokaknak az fáj, hogy a dolgozó és nyugdíjas rétegek aránya igencsak a nyugdíjasok javára tolódik el. Ráadásul emiatt sokan úgy is érezhetik, hogy a "más f@szával verni a csalánt" mondásnak van némi alapja...

30-as éveim elejét taposom (nagyon). A következőt kommunikálta felém a kormány:

gyerekek nektek nem lesz elég a nyugdíjra befolyó pénz, kellene magánnyugdíjpénztár.

Majd, gyerekek, nem lesz elég ez a pénz sem, kellen önkéntes nyugdíj befizetés...

Ráadás: fránya megtakarítások még nem adóztak eleget, hmmmm?


Számon kellene kérni, hogy hová lett a Ő általuk befizetett nyugdíj, azoknak a befektetéseknek a hozama.

És ne mondja nekem senki, hogy ránk a felnövekvő generációra ment el! Az teljesen más forrás...


hirtelen ennyi

kisködmön 2007.04.18. 14:53:20

Isoj,hirtelen ennyi?Hirtelen igazad van!
De ne a nyugdijasokon kérjük számon az átváltoztatott milliárdokat,mert azok nem tüntek el csak valakik zsebében szépen átváltoztak,hanem az eltüntetökön.A nyugdijasnak kb annyi beleszólása van ebbe a dologba mint mindenki másnak.GyF azt mondta (a napokban)hogy az egyik oka annak,hogy az ország itt tart ahol tart az az,hogy a nyugdijak nagyot nőtek.Te ezt elhiszed?Mert vannak sajnos akik ezt elhiszik.

isoj 2007.04.18. 15:01:47

Azt hiszem, hogy a nyugdíjasokkal lehet választásokat nyerni. Mint ahogy meg is tették... Lehet (és kell) Orbánnal riogatni és takarózni, ez megoldás, és sokaknak hihető magyarázat.

Engem csak a hogyan tovább érdekel... És ami itt folyik az nagyon kezd nem tetszeni...

És kezdem unni az ilyen cikkeket, ha igaz, ha nem:

" Volt KISZ-esekből és Altus-csoport cégeinek tisztségviselőiből áll össze az a csapat, amely az új kormányzati negyed helyszínét kiválasztotta, a munkákat kiosztja, majd - egyelőre úgy tűnik - jóval a piaci ár felett építteti. A Heti Válasz cikke."

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&placein=hirkereso_cimoldal%20&nID=329972


Kérdezem mi a megoldás? Mi az első lépés a megoldás felé? Mert, hogy azt nekünk kell kidolgozni az nagyon látszik... (_természetesen demokratikus keretek között_)!

kisködmön 2007.04.18. 15:11:30

Isoj.A nyugdijasokkal lehet választást nyerni,de a FIDESZ is nyerhetett volna velük!Igaz van miért haragudni a nyugdijasoknak a FIDESZre,ha vissza emlékszel az akkori húzásukra.De a világ változik és egyre többen ismerik fel közülük is,hogy a világnak változnia KELL!Ezért aztán egyre többen vagyunk és még többen leszünk jővöre aztán még többen.Csak türelem!

isoj 2007.04.18. 15:17:31

Demszky-nél sem tanultak a Bp-ek... pedig volt rá idejük...

szerinted mennyi idő kell? Vannak alternatíváink? A FIDESZ az? A meghunyászkodó, párt támogatotásukat (szavazati küszöbindex a költségvetési támogatásért) bármit megadó kispártok azok?

velük nem látok reményt, ezekkel a játékszabályokkal pedig nem látom a jövőt...


kisködmön 2007.04.18. 15:39:46

Isoj a remény hal meg utoljára.Párt ügyben nem nyilatkoznék.De a magyar nép nem birka.A változás elkezdödött ennek ékes bizonyitéka az önkormányzati választás eredménye.Lesz népszavazás is bárhogy igyekszik azt a hatalom megakadályozni.Ajövő nem az enyém én már megettem a kenyerem javát.A jövő a TIÉTEK!A fiataloké.Én már csak értetek küzdhetek és a TI érdeketekben szavazhatok.

demizson bobby 2007.04.18. 15:47:12

Na megjöttek az Orbános kormányos általános mutogatósok.
Vagy van itt olyan is aki mindenkori ellenzéki?
Hogy jön ide a nyugdíj kedves polgárok?

isoj 2007.04.18. 15:55:04

Van eddig stabilan elmentem szavazni és minden alkalommal letettem a voksom a FIDESZ mellett.

Viszont kezdek kiábrándulni politikusokból legyen az bármelyik oldal.

Majd ha úgy alakul, hogy azt látom, hogy értem dolgoznak és fedhetetlenek, akkor majd talán...

Hogy jött ide a nyugdíj? Ha visszaolvasol biztos rájössz magadtól is :)...

kisködmön 2007.04.18. 16:03:28

Demizson bobby,Te csacska-bacska.A nyugdij az nem jött,azt az állam adta a postás meg hozta.

demizson bobby 2007.04.18. 17:04:30

Isoj:
"Sokaknak az fáj, hogy a dolgozó és nyugdíjas rétegek aránya igencsak a nyugdíjasok javára tolódik el. Ráadásul emiatt sokan úgy is érezhetik, hogy a "más f@szával verni a csalánt" mondásnak van némi alapja..."

Ezt értelmezhetnéd nekem,mert ahogy kisködmön is mondja csacska vagyok.

A továbbiakban a jelen kormányról beszélsz,ami meg azért nem stájsz,mert ha jól emlékszem legalább 3 "kaszt" rendelkezett már a "pénztárca" felett.
Sztem is kenhető a jelen kormányra soxar,de az semmiképpen,hogy miért rendez hajtóvadászatot,az elmaradt adóforintokért.A módszer többek elmondása alapján tényleg gusztustalan, ezzel egyetértek,de hülyén hangzik általában megnevezni a jelen kormányt (mások által) a vállalkozókat és a munkavállalókat,amikor arról beszélünk,hogy valakik csalnak.Nem kevesen,sokan! :)
Morálisan zérómorféma az egész ország,és nincs az a kormány amelyik helyre tudja tenni ezt a beteg rendszert,amelyikben a szakszervezetek, kamarák és civil szevezetek (releváns tagjai) csak inproduktív baráti körök, a kedves polgárok pedig önös érdekű csalók.így szívatjuk magunkat.Aztán hőbörgünk és tessék: 16 év alatt 0.Mer a kormány....
Ugyanmár :)

Piás Hárpia 2007.04.18. 17:05:00

gargoyle 2007.04.18. 12:36:14
"normalis felepitesu es mukodokepes hivatalok pedig csak akkor lesznek ha elterjed a felelossegvallalas es az agressziv kirugdosas hiba eseten ott is. addig en is nyegle, lusta es nemtorodom modon dolgoznek amig megtehetem."

Egy hivatalnok napja úgy telik, hogy próbál kiegyensúlyozott mennyiségben dolgozni. Nem túl keveset, nehogy kirúgják. Nem túl sokat, mert akkor más munkáját is ráosztják. Annak meg hol az igazsága, hogy kétszer annyit dolgozzon, mint a mellette ülő kollega, ugyanannyiért.. Ha lenne rendesen "jutalmazva" az elvégzett mennyiség, az motiváló tényező lenne talán.
Másik része, hogy egyes területeken alig van munka, és egész nap csak lógázzák a lábukat, míg egy-két szobával arrébb a szerencsétlen ebédelni se megy ki, enni is úgy eszik, hogy közben dolgozik, és mindennap túlórázik, amit nem tud beírni sehova, nem tud számonkérni sehol, mert a jelenléti íven akkor is 16:00 óra szerepel, ha ő fél 5-kor hagyja abba. Ja és ez egy közhivatal...
Sokkal több változás kéni, mint rúgni egy-két feneket..

kisködmön 2007.04.18. 17:30:05

Demizson bobby!
Nem akartalak bántani,csak nem tudtam ellenállni ennek a régi viccnek.Nincs harag?

Daveee 2007.04.18. 18:31:49

Sziasztok!!!

Tudom, hogy most mindenki utálja az Apehot, de azt azért nem árt tisztázni, hogy a Kormány írta elő a 10.000 vizsgálatot! Az Apehnak adtak idén 15 új feladatkört legalább, így is meg van roppanva a hivatal, pláne, hogy ennyi plusz munkát írnak elő. A revizorok egyszerű ügyintézők, akiknek végre kell hajtani a törvényeket, a PM szól, hogy ennyi meg annyi bevétel kell, mi meg kepeszthetünk, hogy teljesítsük, mert ez van! Sajnos rajtatok csattan az egész, de az Apeh JOGALKALMAZÓ szerv!
Ja nem revizor vagyok, más szakterületen dolgozom, csak azért írtam ezeket le, hogy lássátok a másik oldalt is!

demizson bobby 2007.04.18. 18:34:21

Kisködmön: persze hogy nincs harag.:)Nem "lendületből" olvasok.:)

gargoyle 2007.04.18. 18:55:29

kisködmön: elnezest kerek ha nyudijasellenes lett a hozzaszolas, igazabol abszolut nem ez volt a cel. a 19. havi nyugdij helyett 19. havi fizetest is irhattam volna (akkor kozalkalmazott ellenes lett volna teljesen a post :) az akcionyugdijas meg egyszeruen szamra jon :o nem talaltam helyette kelloen jellemzo de ironikus kifejezest

pias harpia: no, pont errol beszelek amit te irtal (: az altalad leirt hivatalban jol meghatarozott kovetelmeny es felelossegrendszer kene, utankovetessel, lablogazo kollega kirugasaval, ha szukseges szervezeti es munkakorbeli valtozasokkal. azert ez nem tunik teljesen lehetetlennek, ha legalabb 2-3 embernek celja hogy idotoltes helyett munkahelyet hozzon letre.

elfmage 2007.04.18. 19:03:25

"PM szól, hogy ennyi meg annyi bevétel kell, mi meg kepeszthetünk, hogy teljesítsük, mert ez van! Sajnos rajtatok csattan az egész, de az Apeh JOGALKALMAZÓ szerv!"

Mintha mégsem a jogot alkalmaznák...
Lehet kérem azt is csinálni hogy megvizsgálom az alanyt, és ha életszerű hogy kap családtól x milla pénzt lakásra akkor azt elfogadom...

De nem itt még az életszerűtlenül lepapírozott kölcsön meg ajándék ügyleteket sem fogadják be.

Ennek is megvan az oka, egyszerű kiskapu lenne minden polgárnak. De akkor legyen valamilyen helyszíni tanulmány az illető életkörülményeiről, családtagok vagyoni helyzetéről.
Ne ezen növelje a beszedett pénz/hivatalnokidő arányát a tisztelt hivatal.

Daveee 2007.04.18. 19:52:20

elfmage

Tehát, jogot alkalmazunk ez egyértelmű, ha szerinted nem akkor fordulj az Alkotmánybírósághoz. Helyszíni tanulmány: szerinted 500 revizor ha 10.000 alkalommal mindenhova elmegy környezettanulmányra akkor az mennyi idő? Erre nincs keret, azért abszurd ez a 10.000 vizsgálat. Azt azért tudnotok kell, hogy a vagyonosodási vizsgálat az egyik legbonyolultabb eljárás nálunk! Amúgy meg szerinted a magánszemélyek ellenőrzéséből jön be főleg a pénz? mert akkor tévedsz, egy cég felér legalább 1000 magánszeméllyel revizio szempontjából. Csak náluk bajosabb ellenőrizni mert a 20 könyvelő igencsak elássa a dolgokat...! És itt a fordulat, mert ha 10.000 viszgálat kell akkor kénytelen a hivatal gyorsan ezeket lefolytatni, így meg a részletes vizsgálatokra nem marad keret.
És mi az hogy életszerű? Definiálni kéne, mert ennyi erővel minden az, ezért kellenek az igazolások! én azt mondom ez életszerű más szerint nem, ezt így nem lehet.
Egyénként abban igazatok van, hogy ez egy igencsak kellemetlen dolog, főleg, hogy ennyire bonyolultak az adójogszabályok! De hát erre is azt mondom, hogy a törvényeket nem mi hozzuk!

Daveee 2007.04.18. 20:28:27

Ja egy fontos dolgot elfelejtettem leírni!!! Most én fogok panaszkodni kicsit. Köztisztviselőként nem mondhatnám, hogy sokat keresek diplomás létemre, nekem az adót+járulékokat mindig vonják, tehát nem tudok sumákolni. Így rendesen adózok, a fizum fele elmegy adó+járulékra, magamon kívül eltartok még 3 munkanélkülit. Vizitdíjat is fizetek, és végső soron az embereket szolgálom, hallgatom a panaszáradatot, pedig én ugye nem változtathatok törvényt. Egész nap megállás nélkül dolgozom (nyugodtan ellenőrizhettek), de szeretem csinálni! Ha valaki csak szapulni tud minket jöjjön és próbálja ki milyen, kell hozzá szakirányú diploma, és persze nem lehet adótartozása sem! Most ugyis van felvétel ! Szóval hajrá! Mert általában az szapulja az Apehot akinek van vmi seftes ügye. Nálam lehetne revíziót csinálni, nem hiszem, hogy bármit is találnának! És minden köztisztviselő hasonló cipőben jár!És a régi közmegbecsülés is hol van már!!! Emberek azt sem tudják mit csinálunk.

andika25 2007.04.18. 23:16:32

Daveee: Hát, nem hiszem, hogy te nyugisan alhatnál.

Három "munkanélkülit" eltartasz, tehát 4 fős családről lehet szó. Az apeh a KSH adataira támaszkodva (ami csak statisztika, de nekik bizonyíték!!!) megállapítja majd, hogy a 4 fős család létminimuma havi 163 ezer valahányszáz forint. Keresel te ennyit havonta nettóban?
Mert ha nem, máris elkaszáltak...

Erről folyik főként a vita itt, hogy mennyire jogos ez a "bizonyítás" az apeh részéről. De ez sajna csak akkor derülhet ki, ha valamelyik vizsgálati alany bíróságra vinné az ügyet, és mázlistaként meg is nyerné...addig meg retteghet, hogy mikor viszik a lakását...

elfmage 2007.04.18. 23:39:16

"Daveee: Hát, nem hiszem, hogy te nyugisan alhatnál.

Három "munkanélkülit" eltartasz, tehát 4 fős családről lehet szó. Az apeh a KSH adataira támaszkodva (ami csak statisztika, de nekik bizonyíték!!!) megállapítja majd, hogy a 4 fős család létminimuma havi 163 ezer valahányszáz forint. Keresel te ennyit havonta nettóban?
Mert ha nem, máris elkaszáltak..."

Saját kutyánk kölykét nem bántsuk...

elfmage 2007.04.18. 23:56:14

Daveee:

Azt mivel magyarázod hogy a törvényi feltételeknek megfelelő magánokiratokat (2 tanús kölcsön szerződések, ajándékozási nyilatkozatok) egyszerűen nem fogadja el a revizor kolléga?

Melyik törvény írja azt le hogy azt nem lehet elfogadni?
Esetleg kérdezd már meg és írd meg nekünk is...

gargoyle 2007.04.19. 09:30:20

daveee:ha tenyleg annyit dolgozik mindenki a hivatalban mint te, akkor nyilvan pikkpakk gordulekenyen, gyorsan es segitokeszen oldjatok meg a helyi kozosseg gondjat bajat, es fogalomkent emlegetik az illeto kerulet/telepules foldhivatalat/polgármesteri hivatalat stb a kornyeken ahanyszor csak 2 percet is sorba kell allni a penzautomatanal, hogy "bezzeg a hivatalban ez milyen gyorsan megy" meg "es meg jokepu is az ugyintezo fiu, de milyen kedves raadasul" meg "en csak oda vagyok hajlando menni, meg tankoltatni is"

ha megsem igy van, akkor dacara annak hogy elhiszem hogy sokat dolgozol vagy nem azt csinalod amit kene, vagy rosszul csinaljatok (egyik sem feltetlen tealtalad megoldando/megoldhato problema, de helyi vezetoi szinten mar talalni erre felelosoket). ha meg tenyleg ez a helyzet, akkor elnezest kerek, pont sikerult megbantani az orszag kb 3 normalis hivatalabol az egyik dolgozot :)

andika25 2007.04.19. 12:26:18

elfmage 2007.04.18. 23:39:16

"Saját kutyánk kölykét nem bántsuk..."

Nem bántani akartam, példával szemléltettem az apeh sajátos módszereire.

"mivel magyarázod hogy a törvényi feltételeknek megfelelő magánokiratokat (2 tanús kölcsön szerződések, ajándékozási nyilatkozatok) egyszerűen nem fogadja el a revizor kolléga?"

A kéttanús kölcsönszerződés az magánokirat. Az adóbevallás nem tudom, minek minősül, de szerintem közokiratnak.
Ráadásul a két tanú a szerződésen tudomásom szerint csak az tanúsítja, hogy a két szerződő fél írta alá a szerződést, nem pedig azt, hogy ténylegesen meg is történt az ügylet.

És itt jön a vélelmezés: Ha az adóbevallásban (közokirat) pl évi 2 millió bruttó jövedelem szerepel, ebből a megélhetési költséget is figyelembe véve nehezen lehet évi 1-2 millás kölcsönt (magánokirat) visszafizetni. Ugyanis kölcsönről van szó, amit vissza kell adni! És ha nincs miből... Szóval ilyen esetekben joggal feltételezhető, hogy is nem volt kölcsön.

Ha meg elfogadja a revizor a kölcsönszerződést, akkor azt vizsgálja, miből fizetted vissza. És ha a jövedelmed erre nem elegendő, ugyanúgy adóhiányt fog megállapítani.

Plusz vizsgálatot indíthat a kölcsönt adó ellen is, ha ő nem tudja igazolni a kölcsönadott pénz forrását, ő is bajba fog kerülni.

Az ajándékozás, ha nem közeli hozzátartozók között jött létre, akkor tudomásom szerint illetékköteles. Tehát hivatalosan nyoma kell, hogy legyen. Ha pedig közeli hozzátartozó adta, akkor őt is vizsgálhatja az apeh.
Az ajándékozási nyilatkozat: ha két tanús, akkor fent már leírtam, mit tanúsít a két tanú. Ha ügyvéd, közjegyző előtt nyilatkoznak a felek, akkor annak a dátuma nagyon gyanúsan közel lesz a vizsgálat időpontjához, hacsak nem kezd el most gondolkodni az ember, és nem készül fel előre.

Ne haragudjatok, nem állok egyáltalán az apeh oldalán, nem védem őket.
Csak azt mondom, hogy a régi "elavult" trükkök helyett jó lenne másikat találni.
az is megoldás, ha valaki felkér egy adótanácsadót, vele képviselteti magát. Már nem fog úgy kötözködni az apeh. És aki úgy érzi, sok vaj van a fején, az már most menjen el hozzá, mert a vizsgálat megkezdése előtt nagyobb lehetőség van a "kozmetikázásra".

elfmage 2007.04.19. 13:38:42

Andika:

Félreértettél, én csak azt mondtam hogy apehos biztos nem lesz az apeh által szivatva...

Ha kidobja a gép akkor kb az apehos kolléga gyorsan megcsinálja neki hogy miket kell apuval, anyuval, főnökkel aláiratni.
Esetleg finoman/durván utalnak rá hogyha már képbe került akkor a továbbiakban úgy dolgozzon hogy büszkék legyenek rá... :)

elfmage 2007.04.19. 13:48:56

Mivel a tisztelt apeh csak a számlámra beérkező pénzeket tudja/akarja elfogadni, így kell fognom x millát amit befizettetek a haverommal a számlámra?

Minta a 10 éves kölcsönét most törleszette volna vissza?
Aranyos, a bankok biztos örülnek majd a pluszforgalomnak...

Ha őt vizsgálja az apeh akkor ezt a kiadást nem fogja látni, ő meg vizsgálatkor nem azokat fogja még pluszban felhozni hogy kinek fizettett még vissza kölcsönöket.

Viszont ha engem vizsgálnak akkor őt is előveszik.
Magyarul megnő a hajléktalanok áltak hirtelen bankra befizetett "kölcsönmegadó" pénzek száma.

Ez olyan jól néz ki, ettől aztán fehéredik a gazdaság! :)

derelyegrádi szellem 2007.04.19. 15:00:04

"A kéttanús kölcsönszerződés az magánokirat. Az adóbevallás nem tudom, minek minősül, de szerintem közokiratnak.
Ráadásul a két tanú a szerződésen tudomásom szerint csak az tanúsítja, hogy a két szerződő fél írta alá a szerződést, nem pedig azt, hogy ténylegesen meg is történt az ügylet."

Akkor egy kis jogi alaptan:

a "kéttanús" magánokirat azon belűl teljes bizonyító erejű magánokirat. Pp. 196. § Az azon szereplő tanúk un. ügyleti tanúk akik azt tanusítják, hogy a szerződő felek azt előttük írták alá.

Az adóbevallás magánokirat.

Az ajándékozás közeli hozzátartozók között is illetékkköteles (nem ettől függ) csak az illeték mértéke függ (illetéktörvény táblázata)attól, mennyire közeli a hozzátartozó (meg mit ajándékozott).

Az ügyvédi ellenjegyzés sem azt jelenti hogy az ügyvéd ezzel tanúsítja, hogy a kölcsönt előtte adták át, hanem azt, hogy előtte írták alá az okiratot.

VIC20 2007.04.19. 17:31:07

Jaja!

"Az olyan papír alapú vagy elektronikus okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül, a megszabott alakban állított ki, mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét valamint annak idejét és módját. Ugyanolyan bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít."
Pp. 195. § (1) bekezdés

Daveee 2007.04.19. 17:44:24

Köszi a kommenteket! Félreérthető voltam!!! A 3 munkanélkülit nem a közvetlen családtagokra mondtam, hanem általában. Tehát az országban 3 ingyenélőt én tartok el!:DDD

Bocs tényleg félreérthető voltam!
Egyébként nyugodan alszom, mert engem aztán töviről-hegyire leelenőriztek mikor idekerültem. Amúgy meg semmim sincs, ami miatt ellenőrizhetnének.

Gargoyle!!!
Amúgy tényleg sokat dolgozom, de az emberek mit látnak?Azt hiszik hawaiozok, telefonon reklamának, milyen lassúak vagyunk!évi 14.000 kérelmet bírálunk el 15-en kb! És ezek nem sablonok, de nem untatlak titeket részletekkel...!Szóval dolgozunk, higgyétek el!mert mi lenne ha nem?Államnak honnan lenne pénze?Ja persze mi nem sztrájkolhatunk...!Egyégként elhiheted, hogy magánemberként én is találkozom a bürokráciával, de ne általánosíts! Egy okmányirodai ügyintéző más kategória, mint pl mi!Én elvileg nem is fogadok ügyfelet, mert az is időigényes lenne!

Andika!!163 nettó nekem?ajánlom nézd meg a Ktv-t!Érdekes olvasmány...!

Egyébként ha úgy gondoljátok, hogy jogtalan a revízió, forduljatok bírósághoz!Sokan teszik nekünk erről minden évre pontos statatisztikáink vannak a fellebbezésekről, bírósági ügyekről, hányat nyertünk mi hányat az adózók stb.! De azért azt ne higgyétek, hogy nálunk totál hülyék dolgoznak, nyílván nem most kezdték a revizorok is a munkát, szerintem a jogászaink is tudják a jogi hátteret! De ha akartok próbálkozzatok!

Elfmage!!! Azért gondolom érdekelne titeket, kit dob ki a gép ellenőrzésre!Meg mi alapján...! Hát ez titok! Még nekem is!:DDD

Ja ha esetleg fizetési könnyítési ügyben kérdeznétek tegyétek nyugodtan, szívesen segítek!

Sziasztok!

Daveee 2007.04.19. 18:19:38

Derelyegrádi Szellemnek!!!

A szakmai részéről is értekezzünk! Nem akarlak titeket bántani, de azzal, hogy ide beidézgettek jogszabélyokat nem értek semmit! A revizorok is higgyétek el kívülröl tudják a jogszabályi hátteret! Na most ők évek óta ezt csinálják, ti meg tegyük fel először lesztek revizió alá véve! És ti akarjátok kioktatni őket?Fura...! amúgy meg ha nem értetek egyet a határozattal fellebbezzetek! Illetéke magas, dehát ez van!Aztán ott a bírósági út+egyéb lehetőségek...

Én sose ajánlom a fellebbezést sem, ugyanis nyílván a szakterületemhez jobban értek mint egy első kérelmes adózó!Azt meg különösen szeretem, ha beidézi pl azt Art. 133. § amit már kívülröl tudok, de azért adózó ki akar oktatni!
A szakértelem a mi oldalunkon van, ezt azért jó ha tudjátok!

derelyegrádi szellem 2007.04.19. 18:29:01

Davee

"De ha akartok próbálkozzatok!"

Én így kezdésnek:

1/ Kérdezd meg a jogászaitoktól, hogy ki találta ki, hogy munkajogviszonyt leplező megbízási és hasonló szerződéseket "színlelt" szerződésnek kell nevezni. (Ptk 207. § (6) kezedés eslő és második forulata közötti különbség.)

2./ Azt is, hogy ki volt az, aki az ügyvédek megbízási szerződését "átminősíti" munkjogviszonynak. Erre azért lennék kiváncsi, mert ügyvéd munkjogviszonyban nem állhat (Ütv.) Kivétel alkalmazott ügyvéd, de az csak ügyvédi irodában képzelehtő el. Máshol kizárt!

3./ A lakásvásárláshoz igénybevett bankhitel összegét (amit eladáskor visszafizetett az eladó) hétfőn miért nem vonják le a megszerzett jövedelemből, kedden miért igen, szerdán miért veszik figylembe 50 %-ban.

4./ Úgyszintén a haszonélvezeti jog értékét, ha annak ellenértéke nincs feltüntetve a szerződésben (ami egyébként valóban okiratszerkesztési hiba). Egyszer az illetéktörvény táblázatát használva "beárazzák", egyszer nem, az egész jövedelmet az állageladónál veszik figyelembe. Ami kizárt több okból is erről LB-t megjárt Bh szól.

+1 Mit gondolsz arról, hogy perben az ügyfél Hiába hivatkozik az APEH állásfogalására, ha az az adott ügyben kedvezőtlen az Apehre akkor azt szokta mondani, hogy az nem jogszabály, az mindegy mi van odaírva. Pedig a legalaposabb (aki azt megnézte) ügyfél onnan tájékozódott.

Hogy látod a helyzetet így "jogiháttér ismeretileg"?

derelyegrádi szellem 2007.04.19. 18:31:03

Hogy lehet hogy válazsolsz arra amit el sem küldtem még? Figyeltek? :)

Daveee 2007.04.19. 18:46:27

Szellemnek!!!

Persze, hogy figyellek!!!EGyégként szerintem jó ez a fórum, mert itt legalább én is látom, hogy viszonyultok hozzánk!
Mint mondtam nem vagyok revizor, se jogász. Az adózási jogszabályok viszont igencsak szerteágazóak, ezt gondolom Te is tudod! Tehát nem tudok neked érdemben válaszolni, viszont pont tegnap néztem meg amit már írtam a hatósági főosztály statisztikáit. Ez a főosztály foglalkozik a jogorvoslatokkal, tehát másodfokú szerv. A legtöbb fellebbezés természetesen reviziós hatikra adják be (még szép), és a bíróságnál (ha addig megy az ügy) az esetek 94%-ban mi nyerünk! Úgyhogy én nem mondanám, hogy önkényesen alkalmazzuk a jogot, ha már a bíróság ilyen nagy arányban nekünk ad igazat!
Erre most ne írd, hogy a bíróság is...!:DDD
Amúgy elküldeném neked az éves kimutatást a másodfokú ügyekről, szerintem biztos csemegéznél belőle! Csak max nyomtatva tudnám...!:D

andika25 2007.04.19. 20:54:50

Szia Szellem!

Köszi a kis jogi gyorstalpalót. :D
Én kissé slendrián voltam. :)

Daveee!

Tényleg félreérhető volt a 3 munkanélküli. :o Nagyjából tudom, mennyit kerestek, és hogy az nem éri el a nettó 163 ezret. Csak példaként hoztam fel az "általam vélelmezett" 4 tagú családra. Ugyanis nekik ennyi a havi létminimum a KSH (és az apeh) szerint.

Az tény, ohgy a revizor betéve tudja az Art. és egyéb adótv.-ek passzusait. Ez a dolga. Kár, hogy a való életből keveset szagolt még...

doki 2007.04.19. 20:57:25

Az APEH revizio komoly dolog, de nekik sincs a zsebükben a bölcsek köve. A tudás nagyon nagy egy szük területen belül. De a területek egy revizió esetén elég szélesek. Persze aki direkt froclizza a környezetét arról talánka valamit előbb-utóbb. Persze fonos lehet, hogy mindenről legyen papir, de ettől csak az jobb ha semmiről sincs.

andika25 2007.04.19. 21:44:34

Az adókáoszról egy nagyonis aktuális eset jut eszembe.

A TBj. szerint 2007. április 1-jétől egészségügyi szolgáltatás igénybevételére az jogosult, aki után az egészségbiztosítási járulékot megfizették/vagy megfizette maga után.

Az apeh honlapján létezik is egy bevallás - 07T1011 - amelyen annak kell nyilatkoznia, akinek nincs érvényes eg.biztosítása (annak megszűnését követő 15 napon belül, legelőször április 16-ig). És persze egyidejűleg meg kell fizetnie a tárgyidőszakban érvényes minimálbér 9%-át. Vagy ha a jövedelme nem éri el a min.bért, akkor a polgármestertől kell erről igazolást kérnie. De ebben az esetben is meg kell fizentnie asszem a öregségi nyugdíj minimum 9%-át. Tehát mindenképpen nyilatkozni és fizetni kell, különben büntire számíthat a magánszemély (ART. szerint max. 100 ezer ft).

Akkor miért olvasni/hallani a médiában arról, hogy 2007. dec. 31-ig türelmi idő van? Hogy a biztosítással nem rendelkezőket is ingyenesen!!! ellátják? Mert ugye 2008.01.01-től ha valaki biztosítás nélkül vesz igénybe eü. szolgáltatást, meg kell térítenie annak költségeit.

Hogy lehet, hogy az OEP-nél van türelmi idő, az apeh-nál meg nincs??? Talán más-más országban működnek? Vagy a lányokra vonatkozik az egyik, a fiúkra a másik? Vagy mi van? Mert én nem értem.

Akkor most ingyenes vagy nem? Fizetni kell érte vagy nem? Miért van türelmi idő, ha egyszer ápr. 1-től hatályos a törvény, és abban nincs szó türelmi időről? És miért mondja azt az apeh, oep és a 198 ügyfélszolgálata is, hogy ingyenes de mégis fizetni kell a járulékot????

Ez ám az igazi, kiegyensúlyozott, tiszta jogszabályi környezet... Ez alapján a Mari néni (épp nyugdíj előtt) jól megnyugszik, hogy mégiscsak ingyen ellátja őt a doki (a vizitdíjat hagyjuk...), aztán majd kap év végén egy szép levelet kedvenc apehünktől, melyben megbüntetik 30 ezerre, mert nem nyilatkozott, nem fizetett, állása nincs, nyugdíja még nincs, nem kell a kutyának sem, de nincs biztosítása, ezért vallania kellett volna... Szegény hiába hivatkozna arra, hogy a híradóban azt mondták, nem kell fizetni...az nem hivatalos forrás. Mari néninek pedig nem jutott eszébe felhívni az oep-t, apehot, meg a gyóntatóját a helyzet tisztázása végett...

Én személy szerint egyre inkább arra gondolok, hogy talán szándékosan tájékoztatnak pontatlanul, félrevezetően, nem teljeskörűen. Mert ezzel is nő a potenciális, könnyen lefülelhető "csalások, sikkasztások" száma.

Miért van az, hogy a gazdálkodónak a tárgyhónapot követő hó 15. napjáig minden gazdasági eseményt könyvelnie kell, ugyanakkor az apeh büntetlenül ülhetett kb. 70 napot a 2006. évi járulékbevallásokon, mielőtt elkezdte feldolgozni?
Miért van az, hogy a magánszemélyeken kívül mindenki elektronikus adóbevallásra kötelezett, de ennek technikai hátterét az apeh a mai napig nem képes biztosítani?
Pl. 0653-as SZJA bevallás, amin a minimálbéres jövedelmet egyszerűen nem lehet bevallani. Mert annak a fizetendő adója az adókedvezmény figyelembe vételével 0 forint, és ez az ABEV2006 program szerint hibás. Mert "ha van fizetendő adó, akkor kell lenni jövedelemnek, és ez fordítva is igaz" Tehát a minimálbér után is adót kell fizetni szerintük (ez csak 2007.01.01-től igaz).... Január vége óta így van, azóta nem képesek javítani ezt a "csekélységet". A hozzáállásukat ismerve majd május 15-e körül javítják végre, aztán szakadjon meg az adózó meg a könyvelője is hogy határidőre megcsinálják mind... Úgyis lesz, aki nem lesz kész időre, mert ugye május 21-ig kell az SZJA-t beadni, május 31-ig pedig TAO-t, mérleget, hipát is csinálni, tehát kicsit sok dolga lesz a könyvelőnek. És ha nem adja be időre, máris lehet büntetni. Vagy SZJa, vagy TAO miatt, teljesen mindegy...

De említhetném azt is, amikor az egyik beküldött bevallás egyszerűen eltűnt a bitek tengerében. Vagy csak "lemaradt" belőle egy-két oldal, ami fizikailag lehetetlen, mert elektronikusan csak a teljes bevallást lehet beküldeni, külön oldalakat nem.
Vagy éppen azt, amikor az ABEV program többszörös ellenőrzés után is hibátlannak jelöli a bevallást, aztán egy hónap múlva jön az apeh-től a levél, hogy hibás és szíveskedjünk mielőbb kijavítani. Ez mind nem érdekes addig, míg csak pluszmunkát csinál a vállalkozónak, könyvelőnek. Na de hibás bevallás miatt ugyanúgy lehet bírságolni...



Nagyon úgy fest, hogy ha már az adóbevételt nem tudják feltornázni, akkor majd a büntikkel fogják pótolni. És erre számtalan "botlási lehetőséget" biztosítanak a kedves ügyfélnek. Végülis egyszerűbb és kevesebb időráfordítást jelent bírságot kiszabni, mint végigellenőrizni egy cég éves bizonylatait.
És ezért egyszerűbb vagyonosodási vizsgálatnál a jóhiszemű polgárt nyakonönteni a KSH adatokkal, szembesíteni a gyalázatos jövedelmével és jól megbüntetni. Mert ez is megvan egy óra alatt, jöhet a következő!

Mindezt azért, hogy meglegyen a PM által előirányzott bevétel, és megkapják a faja prémiumot, mert ők aztán faszán teljesítettek. És persze pörfektek az adótörvény adta lehetőségekből is...

Komolyan kíváncsian várom, mikor megy egy elkaszált - valóban minimálbér közeli összegből élő - magánszemély végre felkészült ügyvéddel, adótanácsadóval a bíróságra. Mert az, hogy az eddigi perek 94%-át az apeh nyerte meg, az számomra nem azt jelenti, hogy ő mindenben törvényesen járt el. Inkább azt, hogy nála - értelemszerűen - adójogban jártasabb ügyvédek forognak.

Daveee 2007.04.19. 22:11:57

Andika!!!

Teljesen igazad van!!!!pont ezeket irtam le én is! Ez az uj bevallás tényleg hülyén van megcsinálva, de ez ismét a törvényalkotó hibája!Gondolhatjátok mi is mit szenvedünk, pláne ezzel a csodás E-bevvel! kb minden második bevallás hibás nem könyvelődik fel, így nekem kell számologéppel egyenleget számolni. Szóval hidd el nem csak nektek rossz az ebev, én szerintem sokkal többet szenvedek vele, mint az adózók!

Nyílván a kormány a büntettésekkel akarja növelni a bevételeket. Tavaly kb 800 sikeres revizio volt amiből 11 milliárd jött be, ami semmi pl az áfához viszonyítva ami több ezer Mlrd, illetve más adónemek bevételéhez képest! ezért irtak elő idén 10.000 vizsgálatot, de ebből sem jön be szinte semmi bevétel az adókhoz képest!szerintem inkább elrettentésnek szánják!

De nem az ügyvédeken múlik hidd el mert nem a kisemberek perelnek főleg hanem a nagy cégek! Nekik azért van pénzük bőven ügyvédre, de a bíróság dönt!
Egyébként ugyse tudjátok meg ha vki pert nyer az apeh ellen, én is csak a statból néztem, hogy állunk!:DDD

Egyébként ha kérdésetek van Apehhez írjatok levelet a jogi és tájékoztatási főosztnak!nekik kötelező válaszolni minden kérdésre, ezért van ez a főosztály!

kisködmön 2007.04.19. 22:21:09

Andika ez szép volt!
Állam bátyánknak van egy elképzelése arról,hogy ezzel az ellenörzési tórtúrával majd jobb adozókat farag ebböl az élhetetlen bandából.Egy sz@rt!Ez az élhetetlen banda nem azért élhetetlen mert ez jó nekik hanem az általad is leirt törvényi össze-visszaság miatt meg más 1000 ok miatt.Állam bátyánknak van egy másik elképzelése arról,hogy a sok bünti mejd mennyit hoz a konyhára.Nos ebben az országban nem lehet annyi büntit kiszabni ami a legcsekélyebb mértékben is befolyásolni tudná a költségvetést.Aztán majd bejelentik,hogy ennyi renitenst összesen X forintra megbüntettünk.De azt már nem fogják publikálni,hogy ebből mennyit sikerült behajtani.Azt meg végkép nem,hogy mennyibe került cakkli pakli ez az egész irtó hadjárat mert akkor talán az is kiderülne,hogy szinte semmi sem maradt már megint a kasszába.

andika25 2007.04.20. 09:19:27

Igen, ott van a lényeg, hogy az igazi csalóktól nem tudják behajtani. Mert nincs semmi a nevükön.
ezért kell előkapni az egyszerű embereket, mert nekik van lakásuk - tehát van vesztenivalójuk is? És ha rájuk sóznak 1-2 milla büntit (ami a ktgv. nek valóban nem számottevő bevétel), ők legalább be is fizetik???
Hát ez tényleg elrettentő...



derelyegrádi szellem 2007.04.20. 10:48:26

andika25.

Szívesen!

Daveee!

Hát nagyjából ilyen válaszra számítottam (ha konkrét kérdés merül fel senki nem revizor, senki nem jogász, még az sem aki "próbálkozásra" szólít fel másokat), de bővebben:

"Az adózási jogszabályok viszont igencsak szerteágazóak, ezt gondolom Te is tudod! Tehát nem tudok neked érdemben válaszolni,"

Ja! :)))

"....a hatósági főosztály statisztikáit."

Tudod az ilyen statisztikákkal az a baj, hogy nem adnak soha valós képet. Ha az Apeh megállapított pl 2 millió adóhiányt, de a bíróság csak 100.000,-Ft-ot hagy helyben, akkor azt hova "könyvelik"? A nyert, vagy bukott ügyek közé?

"EGyégként szerintem jó ez a fórum, mert itt legalább én is látom, hogy viszonyultok hozzánk!"

Azon kéne szerintem gondolkoznod inkább, hogy az Apeh miként viszonyul a polgárokhoz. Akiknek az adójából fenntartják. Ez egy érdekesebb, és főleg lényegesebb kérdés lenne.

isoj 2007.04.20. 10:59:58

Daveee:

"az esetek 94%-ban mi nyerünk!"

Csak, hogy világosan láss, ez nem azért van, mert annyira jók a jogászaitok meg a revizoraitok :)! Ha így lenne, akkor mér régen nem ott dolgoznának...

Jogszabályokat meg akkor alkalmaztok, amikor nektek tetszik, ha nektek hátrányos, akkor elfelejtitek....

Láttam már pár adóellenőrzést, mint magánszemély és mint alkalmazott...

A céges ellenőrzés nagyon gázos volt!

Kis story: elkaptak egy számlagyárost és végigmentek a kapcsolataikon, így került képbe a mi cégünk is. Kijöttek (többször többnapra és mi is mentünk) végignézték a szerződéseket számlákat.

A story lényege: a szerződés rendben volt (aláírási jog, forma, stb.) a munka elvégezve, megrendelőnek továbbszámlázva adó befizetve. A gond ugye az volt, hogy a számlagyár lenyelte az ÁFA-t, amit mi kifizettünk neki. A hivatal reakciója az volt erre, hogy a munka fiktív volt. A revízor arcára akkor fagyott a mosoly, amikor a megsemmisítésre váró adatlapokat megmutatta neki a kollégám, rengeteg magán és jogi személy hitelesítésével...

Erre mondta a revízor, hogy majd a bíróság dönt. Ami nekünk jó pár év, sok-sok pénz... Ha meg nyerünk, amit nem hisz, majd jönnek és higgyük el találnak majd mást...


Másik cég: ellenőr nézegeti a cégünk által szolgáltatott programokat. Nem kettő van, egy napom ráment, amikor ténylegesen csak a programok valódiságát nézték végig (más cég írta meg nekünk) és jópárszor elmondta, hogy szerinte az Ő ismerősének a cége olcsóbban meg tudná írni ezeket... No comment...

Van egy barátom, aki nem másból él mint számlázásból... nem ért semmihez... évi 100 MFt legalább átfut rajta, ez amiről nekem is van tudomásom. Őt elkapták? Nem pedig szépen végignézték kapcsolt ellenőrzésekkor. Évekig veszteséges cég, hatalmas forgalommal egy akalmazott, aki a tulaj is :)...


isoj 2007.04.20. 11:07:35

A magánemberekkel meg bepróbálkoznak ( isoj 2007.04.17. 13:48:13) ilyenkor miért nem olyan jogkövető szakemberek?

Ha azok miért nem úgy jönnek ki vagyonosodást megvizsgálni: uram ezek voltak ezidáig a jövedelmei. szerintünk ebből ez a vagyon nem jön ki. Tudd korrigálni?

A másik ami cseszi a csőröm az az emberek hülyének nézése: APEH +11 Milliárdos jutalom a kiszabott birságok után! Miért nem a + beszedett bírságok után?

Ne értsd félre nem személyed ellen szól a felindultság, csak kicsit cseszi a csőrőm ez az erőből mindent megoldunk, a magánszemély megy gebedjen meg...

A befizetett adót cseszik gazdaságosan elkölteni, én mint magánszemély ügyeket, amikre köteleznek, nem tudok normálisan intézni (szabadnap, az is elcseszve sorban állással). Azokat, akiket meg tényleg cseszegetni kellene nem cseszegetik...

Nekem mikor fog az apeh elfogadni költségtérítést számla nélkül (úgy 20 milla értékben), majd ha képviselő leszek?

isoj 2007.04.20. 11:10:11

derelyegrádi szellem 2007.04.20. 10:48:26

Így is fogalmazhattam volna :)... A mondanivalóm nagy része benne volt :)

vomit 2007.04.20. 13:34:40

egeszen az elejerol:
>Elfelejtitek, hogy mindig adózunk. Ha
>veszeünk egy túró rudit, akkor is.

azt is elfelejtitek, hogy miert ugranak az emberek egymas torkanak, miert nincsen semmire mert hova megy valojaban a le. a megfejtes: itten kerem kamatozo hitelpenzrendszer van. az allam regen elveszitette a szuverenitasanak azt a reszet, ami a penzkibocsatassal jar. az mar regen magankezbe kerult, es a penz puszta hasznalataert is fizettek valakiknek. a zsomle meg a turorudi araban, igen. ha ezt meg tudnank sporolni, minden kabe a felebe kerulhetne.

minden filler ugy keletkezik, hogy kolcsonveszik. ember, ceg vagy az allam, tokmindegy. ha valami csoda folytan minden kolcsont visszafizetnenk, eltunne az osszes keszpenz es szamlapenz (es kabe osszedolne minden). furcsa dolgok ezek, de ugy lettunk nevelve, hogy meg se probaljuk vegiggondolni. becslesek szerint magyarorszagon nehany szaz ember erti csak, hogy valojaban hogyan mukodik a penzrendszer. es ok nem fognak errol susogni itt, mert a boldogabbik vegen ulnek a penzszivattyunak, es evi tobb honapot nekik dolgoztok. az allam egyet tud csak igerni, amikor az egyre nagyobba duzzado hitelgalacsint guritja, es ujabb hitelekert kilincsel: be tudja rajtatok hajtani amikor muszaj lesz fizetnie. ti vagytok a biztositek.

biztos meg lehet allapitani azt a pontot, amikor vkit ebbe a szolgasagba taszitanak. gyanitom h. az anyakonyvi kivonat kiadasa, vagy az elso csaladi potlek kifizetese a tal lencse. amerikaban az van, h. ha nincsen tarsadalombiztositasi szama a gyereknek, az allam nem rendelkezik felette.
szoval ha dereng, hogy itt valami nagyon nem stimmel, teljesen az elejetol erdemes utananezni.
vilagdemokratura.blog.hu/tags/p%C3%A9nzvagyon?tags=p%C3%A9nzvagyon

Daveee 2007.04.20. 18:31:54

Szellem!!!

Kezdek kiakadni!Figyelj, ha annyira érdekelnek ezek a kérdések amit feltettél, írd meg írásban az Apehnek! Én nem tudok rá válaszolni, mint írtam már én a FIZETÉSI KÖNNYÍTÉSEKEN vagyok!

"Azon kéne szerintem gondolkoznod inkább, hogy az Apeh miként viszonyul a polgárokhoz. Akiknek az adójából fenntartják. Ez egy érdekesebb, és főleg lényegesebb kérdés lenne."

Na ez volt a csúcs!Én aztán testközelből látom mindezt, ugyanis én egnedek részletet, vagy elengedést adózóknak, akik NEM FIZETNEK ADÓT!(Art. 133. §, 134. §) ha érdekel mit csinálok!És akkor Te mondod, hogy az emberke adójából tartotok fent?Mint írtam én rendesen adózóm, mert a hivatal AUTOMATIKUSAN levonja a béremből, ti megtehetitek, hogy nem fizettek, aztán hőbölögtök, hogy engedjem el...!Évi 14.000 kérelmünk van, és ezek egyike sem fizeti az adót+még akik nem is nyújtanak be kérelmet...!ne röhögtess már!Amúgy meg, hogy viszonyulunk?Hát az én területem arra van kitalálva,hogy a megszorult embereknek kedvezményt adjuk! én sose adok be kérelmet, mert nincs lehetőségem csalni...!

Isoj!!!

Az adót mi szedjük be de az állam osztja szét. Gondoltam, hogy a jutalmat is megpendítitek! Ezt se tudják az emberek, hogy működik, de leírom én!már irtam, hogy a Pm megszabja mennyi bevétel kell adónemenként, és ha a hivatal 1%-kal túlteljesíti azt kapjuk meg jutalomként. A mi pluszmunkánkért jár, és nem mindig sikerül, ergó nem mindig van jutalom!

"Csak, hogy világosan láss, ez nem azért van, mert annyira jók a jogászaitok meg a revizoraitok :)! Ha így lenne, akkor már régen nem ott dolgoznának..."

Lehet, de sajnos mi köztisztviselők vagyunk!Államhoz kötődünk, ezt választottuk hivatásnak...!

A sorbanállásról nem tudok mit mondani, ez a bürökrácia, hidd el én aztán tudom mi az, mert közigtudományi szakon végeztem, úgyhogy átlátom a közigazgatást valamennyire+még igencsak benne vagyok!

Nem kötekedek, de honnan tudjátok, hogy kiket ellenőrzünk és kiket nem?mert mindig azt irjátok, hogy a nagy halakat nem. Ez is hülyeség, egy sztereotípia!

Egyelőre ennyi, még úgyis írtok...!:D

2007.04.20. 23:49:44

a csúcs az, h ezek szerint alapfokú közigazgatási és gazdasági ismeretek nélkül kerülnek emberek az állami szférában ilyen helyekre. Davee, a te adód úgy néz ki, h állambá egyik zsebéből átpakolja a másikba azt a pénzt, amit behajt, másokon. szóval nem kellene úgy csinálni, mintha a közszférában dolgozó ember egy qrva nagy szívességet tenne azzal, h végzi a munkáját- az ott dolgozó emberek nagy része azzal a stílussal és tudással a magánszférában hamar az utcára kerülne.

kivancsifancsi 2007.04.21. 10:00:31

Avman!

Központi közigazgatási szervhez általában és az esetek zömében felsőfokú, szakirányú végzettséggel rendelkező emberek kerülhetnek be. A kevés kivétel, akik középfokú végzettségűek, általában ügykezelői vagy egyszerűbb munkákat végeznek. Érdemi határozathozók általában felsőfokú végzettségűek. A fizetésre pedig csak annyit, hogy gondolom te sem társadalmi munkában végzed a munkádat, ezért nem értem miért írod, hogy az állam egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt. És igen, vannak közöttünk is stílusban és morálban is eltérő mentalitású emberek, de ez azt gondolom nem csak a közigazgatásban dolgozó emberekre, hanem az élet bármely területére is igaz. Gondolom, hogy te kipróbáltad mind a magán, mind a közszférát, hogy ilyen nyugodtan kijelented, hogy a közszférában dolgozó emberek nem állnák meg a helyüket a magánszférában.

elfmage 2007.04.21. 12:03:00

Daveee:

Amíg az ügyeskedők mindent meg tudnak oldani (számlagyár, bedöntött cégek, járulék és adó nemfizetés majd elengedtetés) addig a morál ilyen marad.

A fizetési könnyítések osztályán vagy, biztos látsz szép nagy összegeket amiből szépen elévültetnek sokat a maradékra meg kérnek részletfizetést (bírságot meg kamatot lesírják). Baromi sikeresek vagytok ha egy-egy ilyen ügyből bejön valami (legalább az adó és járulék egy része).

Kérdésem:
Miért nem lép az apeh ha egy cég tartozása eléri a 100eFt-ot?
Lehet kérni cégbíróságon a felszámolást, azt csóközön.

Egy kamu cég 3-4 hónap alatt ennyi járuléktartozást felhalmoz. Ha nem fizeti a dolgait akkor 3-4 hónap után már a létéért küzd a cég...
A cég megcsinálása ugye legalább 100eFtba került, tehát ha az apeh így viselkedne akkor nem érné meg ezt csinálni...

Daveee 2007.04.21. 16:30:30

Avman!!!

Egy példa a csúcs magánszférára: Milliárdos bevételű cég könyvelője olyan mérleget küld, amin az eszköz forrás oldal nem egyezik meg!És ez egy nagy cég!Ja és sok ilyen van, meg egyéb alap dolgokat hibáznak! Másrészt nekem legalább az állam tudja az adómat pakolászni, nem úgy mint az ingyenélő magánszféra adóját, akiket tulajdonképp én tartok el.
Ja és az Apeh dolgozók nagy részét folyamatosan csábítja az általad nagyra becsült magánszféra, adótanácsadó irodákba...!

Elfmage!!!

Kösz a bizalmat!látok e nagy összegeket?:DD el se tudod képzelni...:D
Amúgy sikeresség: én a kérelmek 85%át elutasítom kb!részletet adok mert az pótlékköteles, ergó jön be belőle plusz bevétel, mérséklést ritkán, az eléggé szigorú feltételeket igényel!Tehát végülis hozok be plusz pénzt!Ja én birságot+pótlékot sem engedek el rendszerint! Amúgy ha nem lennénk mi lenne?akkor lenne ám sirás rivás, ha kimegy a Vh!

A cégekről!
Figyeljük folyamatosan őket, sőt ha nem fizetnek a Vh egyből intézkedik, inkasszot vet ki! Amúgy sok értelme nincs hivatalból felszámolást kérnünk,mert sok pénz és nekünk abból nem jön be semmi, mert az apeh huszadrangú az ilyen eljárásban. A felszámolás alatt álló cég vagyonát (ha van) egyből a felszámolóbiztos kapja, utána még mások mi már semmit nem kapunk. Egyébként egész Eu-ban nálunk a legtöbb a felszámolással véget érő cég! Ez a Gt miatt van, mert céget már szinte mindenki alapíthat!

vállalkozoltán 2007.04.21. 16:46:40

Arra lennék kíváncsi, hogy a parkolótársaságokat ki ellenőrzi. Néhány éve még az volt az ígéret, hogy a befolyó pénzekből parkolóházakat létesítenek, de bármerre is nézek a környékünkön(VII. ker.) egy fia parkolóval nem lett több az elmúlt 3 évben. Akkor, meg mi a fenére költik el a bevételt? A parkolóőrők fenntartására? Kíváncsi lennék mennyi adót fizet egy ilyen társaság?

elfmage 2007.04.21. 19:59:11

Daveee:

Nincsenek illúzióim az összegeket illetően, elég megnézni a 100 legnagyobb adóst az apeh honlapján, és képbe kerül az ember...

A vh bizonyos összeg alatt nem nagyon mozdul, az adóbevallások zöme kis cégeknél évente van, azaz egy új kis számlagyár legalább egy évig, de inkább 2-3-ig onthatja ki a számláit adófizetés nélkül.
Ha valaki bedőlésre gyárt egy céget akkor (konkrét tapasztalás) 2-3 évig még csak mukk sincs az apeh részéről (addig azért 1-2 milla járulékot össze lehet ám spórolni...)
A vh arra mozdul amit elé tesztek (ti apehosok) az meg ugye az áfa lesz főleg, ha a negyedéves bevalló elfelejt utalni akkor azonnal inkasszó mert az kell, a kis cégek évek óta nem fizetett járulékai azok annyira nem érdekesek, vagy nagyon sokára következnek a sorban.

Egy piacorientált beszedésre szakosodott cég (akinek ugye bírósági utat is be kell járnia, nem tud egyből inkasszózgatni) sokkal eredményesebb a beszedendő pénzek begyűjtésében. Hátralék esetében felszólítás (2-3 hónap utáni számlák), majd jogi ügy, majd vh.
Konkrét cég úgyhívják Díjbeszedő Zrt (ez is állami volt egykor, csak megmaradt a szervezet és alkalmazkodott).

Természetesen ha valaki nem akarja hogy beszedjetek tőle bármit is az nem tesz a bankszámlájára semmit, a házipénztárt meg kinullázza. De annyi értelme lenne hogy számlagyárosék azt már nem tudnák megtenni hogy átmozdítják a pénzt a számlagyár cég bankszámláján.

Építőiparban eléggé gyakoriak az ún projektcégek, amik ugyen veszteségesen adó és járulékhátralékkal kerülnek felszámolásra, abban tévedsz hogy az apeh az utolsó a sorban, mert éppen hogy előrébb van mint az egyéb hitelezők, csak hát ugye üres céget produkálni a felszámolásra nem nehéz.
Aki a munkákat meg tudja szervezni az már a bevételt is ki tudja lopni a cégből...

Daveee 2007.04.21. 20:24:29

Elfmage!!!!

Képben vagy látom!Grat!Igaz amiket irtál részben, de nem csak főleg az áfára mozdul a vh, van olyan is h pl 10 eFt-ot vonnak vh alá!ez változó, de nem mondanám, hogy csak kimondottan nagy összegekre!Ja Vh-t azt a mienkre értettem, tehát az apeh végrehajtó szakterületére.

A Díjbeszedő más, nekünk nincs közünk hozzá, illetve annyi, hogy néha kötünk velük szerződést amit mi nem tudunk beszedni azt a tartozás 1%-ért átadjuk nekik!igy jobban járunk mint a semmi!

Felszámolásnál én ugy tudom az Apeh az ötödik a sorban asszem E kategőria, de nem akarok hülyeséget mondani, az a lényeg, hogy nem érdekünk a felszámolás.

Amúgy látom ismered a trükköket, mi meg pláne!:DDD

VarangyosBéka 2007.04.21. 22:53:53

Szerintem nem túl bonyolult ez a vagyon vizsgálat dolog. Én például befizetem az adómat a fizetésem után. Ezek alapján jogosan várom el, hogy más is fizesse be. Nem?

kisködmön 2007.04.21. 23:06:30

Daveee.
melyik istennek az idelyében volt,hogy nem kaptatok jútalmat,mert nem teljesitettétek a "tervet"???

Daveee 2007.04.22. 09:21:22

Béka!!!

Teljesen egyetértek Veled!Én is ezt mondom, ha rendesen adózunk akkor az Apeh sem zaklat senkit!Aki nem adózik rendesen azokat a rendesen adózó polgárok tartják el!

Ködmön!!!

Honnan tudod, hogy minek az ideJJJJJében nem kaptunk jUUUUUUUtalmat? Te ennyire tudod, hogy mikor mennyit kapunk? Volt rá példa, hogy nem kaptunk! De ha Te is akarsz jutalmat gyere hozzánk dolgozni, miután megtanultál helyesen írni, mert nálunk ez alapkövetelmény!

kisködmön 2007.04.22. 12:23:01

Kössz a helyes irás ellenörzést,élöfordulnak néha tévedések.Nem tudom mikor nem kaptatok jutalmat,kérdeztem.Egyébbként nem akartalak megbántani.

pzon 2007.04.22. 14:56:11

Davee!
"én a kérelmek 85%át elutasítom kb!részletet adok mert az"

Ezt úgy értsük, hogy 85% részletfizetést sem kap?

Daveee 2007.04.22. 16:43:36

Pzon!!

Ez kicsit bonyolult, egy átlagot mondtam, de tényleg nem akarom részletezni, mert az már nagyon szakmai lenne. Az a lényeg, hogy részlet könnyebben adható, mint mérséklés, de sokan csak elengedést kérnek!+sok az alaki hibás kérelem, amiből hiányzik vmi és emiatt elut!részletre irányuló kérelmek durván felét adom meg kb!csak azért irtam, hogy mi sem adunk meg mindent automatikusan!

Kisködmön!!!
semmi baj, a helyesírást azért írtam, mert nálunk ilyen hibáért volt, hogy elküldtek embereket...!ugyanis egy határozatot alakilag is hibátlanul kell megírni!

Most kaptunk jutalmat pl. de képzeljétek
több mint a felét leadózzuk ennek is!Tehát a 11 Mlrd az nem nettó ám!bár én ezt nem értem, hogy a jutalom után miért fizetek adót+járulékokat!szerintetek ez jogos?

joskafiser 2007.04.23. 12:43:26

engem továbbra is az érdekel, amire még senki nem tudott választ adni.

honnan tudja az apeh, hogy nekem hol van és hol volt, de megszüntetett bankszámlám, ha egyszer magánszemély vagyok? (speciel én nem is emlékezek, hogy 5 évvel ezelőtt melyik banknál volt számlám)

derelyegrádi szellem 2007.04.23. 12:53:41

Daveeee!

"Figyelj, ha annyira érdekelnek ezek a kérdések amit feltettél, írd meg írásban az Apehnek!"

Megtörtént pontr annyi választ kaptam rá mint tőled. :)

Szerinted nem az emberek adójábó kapod a fizetésedetm meg annak azóját is? Mint minden köztisztviselő. Ami egyébként nem baj, mindenhol az adózók pénzéből tartják fenn a közhivatalokat. csak ott nem aza kérdés hogy az eltartók mikánt viszonyulnak az eltartottakthoz, hanem fordítva. Ennyiről van szó, se többről se kevesebbről. Szerintem ez különösebb nehézség nélkül fel lehet fogni.

"Kezdek kiakadni"

Mitől?

Akik fizetési könynítést kérnek azok mind csalók. Csalóknak miért adtok ilyet? Azoknak nem járna..

"Hőbörögtök..."

Tahát aki jogszabályban rögzített jogával élva kérelemt tejezst eléd, az "hőbörög". Nem szeretek általánosítani, így ez csak rád vonatkozik: Ez a "minősítés" le is ír téged alfától omegáig. A továbbiakban - nyilván megérted - nekünk nincs miről beszélgetnünk.

elfmage 2007.04.23. 13:26:07

"A Díjbeszedő más, nekünk nincs közünk hozzá, illetve annyi, hogy néha kötünk velük szerződést amit mi nem tudunk beszedni azt a tartozás 1%-ért átadjuk nekik!igy jobban járunk mint a semmi!

Felszámolásnál én ugy tudom az Apeh az ötödik a sorban asszem E kategőria, de nem akarok hülyeséget mondani, az a lényeg, hogy nem érdekünk a felszámolás."

Díjbeszedőéknél gép által automatikusan mennek ki a felszólítások. Ha valaki nem fizet erre sem, automatikusan meg jogügyre és megy a fizetési meghagyás.

Mikor jutunk el oda hogy ha egy cég/vállalkozó nem fizet mondjuk fél éve, akkor induljon ellene a végrehajtás?
Mielőtt mondjuk 100-200 milliós hátralékokat összehoz...
Ha valaki a negyedéves bevallással együtt nem küldi az áfát azt azonnal le tudják kaszálni a számlájáról (ez a heppje a hivatalnak), de ha valaki csak járulékot nem fizet akkor azt megteheti akár évekig is.
Apehnak még a bíróságokkal sem kell pöcsölnie, mert egyből végrehajthat a saját határozata alapján.

A gond az hogy az áfa beszedésre rá vannak kényszerítve az eg-ny járulékokra meg nem (mert azt nem az "állam" kapja hanem az adott pénztár, az hogy azt az adóból kell támogatni hogy működni tudjon az már mellékes).

Nekem is adtok el tartozást a teljes összeg 1%-áért? Asszem jól megélnék belőle.
Eléggé durva faktoring feltételek vannak ott ha ez így mehet. Díjbeszedőéknél adózásilga minden rendben van? :)))

Füstkarikagyáros 2007.04.23. 18:06:09

Davee:
Hogy jogos-e a jutalmad után az adó+járulék? Fent még nagyon büszke voltál, hogy te tartasz el 3 ingyenélőt az országban (vagy mi, máig nem értem...), most meg sajnálod tőlük az fele pénzed? Hadd éljenek ők is kicsit jobban, ha már te "megtermelted".

Összességében pedig: ha a másik oldalt jöttél megvédeni, ahogy írtad, hát tájékoztatlak, hogy baromira nem sikerült.

Daveee 2007.04.23. 18:52:37

Mindenkinek!!!

Nem igazán érdekel, hogy ki mit mond, az a baj az országban, hogy az embereknek fogalmuk sincs, hogyan működik a közigazgatás!

Szellem!!!

Látom mi teljesen máshogy látjuk a dolgokat, de azt hiszem eddig normálisan kifejtettük a véleményünket, és várom, hogy reagálj,mert tiszteletben tartom amit irsz!

Mint minden köztisztviselő.

Persze, és ha mi nem lennénk akkor, az állam bácsi hogyan működne. De mondom legyél te is az, meglátod milyen szuper!

Akik fizetési könynítést kérnek azok mind csalók. Csalóknak miért adtok ilyet? Azoknak nem járna..

Bocs de törvény ad lehetőséget nekik!ART 133 és 134 §. Ti beadhattok ilyen kérelmet,én sose. Erre elég ennyit írnom! ha nem értesz egyet a törvénnyel irány az országgyűlési képviselőd akinek elmondhatod ezt.

A hőbörögért: Tudod amikor vki bead kérelmet 100 eFt-ra hogy engedjem el és van neki 100 milliós osztaléka+porsche carreraja+6ingatlanja akkor kicsit érdekesen nézek!És felhiv, hogy milyen alapon utasítottam el. Persze mindezt minősithetetlen hangnemben teszi akkor ezt nem tudom más szóval kifejezni! Ja és nekem se lenne kötelező végighallgatnom...de nem tehetem le.És mit szólnál ha elengedném neki? Amúgy nem hiszem, hogy Te minősíthetnél engem, hidd el ha kérelmet adnál be és felhivnál (és én lennék az ügyintéződ)mindenben segitenék neked, azért dolgozom ezen az osztályon. Amúgy sose volt rám adózóktól panasz, sőt még köszönő leveleket is kapok. Azt hiszem ez nekem fontosabb mint a Te minősítésed!

Ja és ha megnézed egymást ütik a kijelentéseid!

Akik fizetési könynítést kérnek azok mind csalók. Csalóknak miért adtok ilyet? Azoknak nem járna..

Tahát aki jogszabályban rögzített jogával élva kérelemt tejezst eléd, az "hőbörög"

Egyszer él a jogával másszor meg csaló?

Elfmage!!!

Nem csak Áfára megy a Vh hidd el, ugyanúgy a járulékokra is, nem tudom honnan veszed ezt az infot!

És mit érnél a tartozásokkal? Évekig pereskednél mire megkapnád a részed!

Díjbeszedő nem tudom, hogy áll én még nem láttam kérelmét, és a helyzetét igy nincs jogom megnézni, mert akkor kirúgnak!

Füstkarikagyáros!

Nem érted?segítek:nekem automatikusan levonják az adómat+járulékot!És aki mondjuk hajléktalan, elmegy kórházba ellátják.Nem tud fizetni, tehát én álltam a kötségeit az adómból!érthető így? Elég leegyszerűsítve persze!

És hogy sajnálom e a jutalmam több mint felét?persze!a fizumból is adózok és mikor a munkám eredményét díjazzák akkor is!

Hadd éljenek ők is kicsit jobban, ha már te "megtermelted".

Ez volt a kedvencem!Jobban élnek? figyelj aki nem fizet adót évekig szerinted alapból nem él jól?Hát emiatt tartunk itt, az ország helyzete ezért szar!a sok csaló miatt!ők téged is károsítanak, ezt nem fogod fel?nem fizetik a közterheket, így emelik az adókat amit te nyögsz ki!Kivétel persze, ha te is adócsaló vagy!

Nem sikerült megvédenem?hát de szar nekem!De tudod mit, hozzám nem jönnek sose revizorok, hozzád bármikor.

Füstkarikagyáros 2007.04.23. 20:08:05

Látom nem nagyon fogod az iróniát. Már leírták feljebb, h az általad termelt hozzáadott érték: 0. Ez nem azt jelenti h felesleges vagy, csak kicsit hülyén hangzik, h te tartod el a munkanélkülieket, hármat egymagad. Remélem így világos.

Mivel D.Szellem nem hiszem h válaszol már neked, kicsit segítek ott is: az egymást "ütő" kijelentésekben is próbálj egy kis iróniát (gúnyt?) keresni, lehet h akkor sikerül helyesen érteni.

Tényleg nem sikerült megvédenem a hivatalt, elsősorban azért, mert érdemben válaszolni nem tudsz a konkrét kérdésekre, de a lekezelő stílus az jól megy. Nem hivatalnok vagy véletlenül?

Füstkarikagyáros 2007.04.23. 20:09:47

Javítok, utolsó bekezdés: "megvédenem" -> "megvédened".

joskafiser 2007.04.23. 20:42:22

dave,
uptodate szeretnem megerdeklodni, hogy a most kovetkezo gyozike soban levo (elozetes ismertetoben lattam) parszaz, karnyi vastagsagu fuxokkal, vadi uj bmwkkel ellatott kisebbsegre is vonatkoznak e a torvenyek? oket is vizsgaljatok-e (tudom, azt mondod majd hogy persze). mert nyilvanvaloan nem. szukebb hazamban ez pl odaig fajul (megyeszekhely), hogy 6-8 "kisebbsegi" csalad tartja markaban a varost. BARMIT! megengednek maguknak. fenyes nappal lopas, boltilopas, barmi. szemed elott. barki szeme elott. termeszetesen csoportban vannak. a rendor, szinten termeszetesen semmit nem tesz. hisz csaladja van neki is.

namost ez kicsit elkanyarodas az eredeti sztoritol (erinti a kisebbsegi torvenyeket, meg az a bodulet nagy es arcatlanul alaptalan antiszemitizmust ami itthon van ugye), de hogy visszaterjek a lenyegre es tudj valaszolni:

Azokat a ciganyokat akiknek ranezesre 90 ev borton jarna, iq minusz negyvennel futkorasznak, munkahelyuk az eletben nem volt, ELLENBEN 20-30-40 millios autokbol van tobb is (jahh, jogositvanyt sem a tanfolyamon kaptak), tobb kilogramm arany van rajtuk + csaladjukon.

Nahhh AZOKAT IS ellenorzi az apeh vagyonosodasi vizsgalatkor ????? Ha igen, es ha feltunik, hogy segelybol hogy van 40 millas auto, akkor ki is fizetteti veluk a birsagot ??????

tudodmit ? ne valaszolj, mivel ugyis csak terelnel...
inkabb nezd meg te is a gyozike showt. most en is azt fogom tenni. hatha okulok vmit.

Daveee 2007.04.23. 21:06:34

Füstkarikaagyáros!!!

Persze, hogy hivatalnok vagyok,már rég leírtam. Nem azért de te hülyének nézel?nézd már meg kivancsifancsi írását ki lehet köztisztviselő!neked milyen végzettséged van?Mi ez a 0 érték?Mert szerinted ki tartja el őket?akik nem adóznak, írd már le légyszi, mert közgázból úgy látszik továbbképzésre szorulok!de neked is ajánlom az állami szférát, próbáld ki, mert ti kritizáljátok, de ha benne lennétek megnéznélek titeket!
Ja és gúnyolodtok? Bocs nem is feltételeztem, csak értelmeztem amit leírt a szellem!
Nem tudok érdemben válaszolni?Jó vicc, ajánlom figyelmedbe az ARt-t jo vaskos olvasmány, ha te minden adózási kérdésre válaszolsz akkor polihisztor vagy! A szakterületemre tartozó kérdésekre tudok válaszolni, ennyi!
Ja és lekezelő stílus: Ti itt egyfolytában szakértetek, de gondolod, hogy egy apehos aki x ideje végzi a munkáját nem ért jobban hozzá mint te? Már írtam nektek, hogy nehogy már ti értelmezzétek nekünk a jogot, azért mi kicsit rutinosabbak vagyunk.Már azt is leírtam, hogy ha annyira nem értetek egyet a határozatokkal akkor megvan a lehetőségetek a jogorvoslatra! hajrá!

Joska!!!

Győzikét én ugy tudom ellenőrzik! de nem terelek csak van tudod olyan, hogy hatáskör és illetékesség. És mivel győzi nem pesti, így sajnos nem én vagyok illetékes ez ügyben+hatásköröm sincs!amúgy mond már meg ha lehet, hogy kiket ellenőriz a hivatal?úgy látszik te jobban tudod, ha már vádaskodsz.

Jobb lenne ha kicsit az alap dolgokkal tisztában lennétek, mert így csak dobáloztok össze vissza. Legalább egy Art+Ket-et nézzétek már meg!

Akkor én is hasonló stílusban irjak? Joska téged miért nem ellenőriznek? pedig kéne!Füstkarikagyáros tarts már el engem is légyszi, meg dolgozz helyettem, fizesd az adómat is meg a vizitdijat.Köszi!,

elfmage 2007.04.23. 21:56:03

Daveee!

Ezt a járulékos dolgot onnan veszem, hogy tapasztalom egy ismerős cégben aminek belelátok a bankszámlájába és pénzforgalmába.

Gyakorlatilag 2-3 éve nem fizetnek járulékot (első évben ment valamennyi, de akkor sem a teljes mennyiség).
Inkasszó az apehtól akkor történt amikor az alkalmazott magánnyugdíjpénztára a bevallások alapján kérte az apehtól, és az is csak 2 év után...
De legalább azok léptek sz@r 20eFt-ért, a cég meg lassan 2 milla járulékkal és adóval tartozik az apehnak...
Ugyanígy az ipa is be lett már kaszálva onnan (200eFt) maguktól ezek nem szeretnek fizetni. :)

A cégnek bankforgalma is van (vagyona nincs), így simán lehetne inkasszózni és lehet hogy 2-300eFt-ot be is szednének róla mielőtt kapcsolnak a tulajok. Persze utána vége a dalnak, mert nem lesz számlaforgalom utána...
Ha ezt mondjuk idejében tette volna az apeh akkor nem lenne kénytelen 1,5 millás bukót benyelni mindannyiunk nevében (majd jól eladhatja a tartozást 15eFt-ért a díjbeszedőnek, brr de rosszul hangzik... Én megvenném ennyiért viccen kívül a tartozást, de nyilván nekem nem lenne eladva.)

Tényleg ha már ilyenekről beszélünk:
Ilyenkor a munkavállaló aki a cégben bejelentve dolgozik, és mit sem sejt a dolgokról (hogy nincs fizetve a járulék meg az adó) milyen ellátásra számíthat?
Egészségügy? Nyugdíj? Adóvisszaigénylés vagy jóváírás?
Minden bevallás megvan, be is adják rendben, csak nem fizetnek... :)

Ugye szerencsétlen dolgozó nem tehet róla, fizuját meg fizupapírt rendben kapja meg ami jár neki (kajajegy, üdülési csekk, egészségpénztári befizetés, stb)... :)

Füstkarikagyáros 2007.04.23. 22:01:48

Nem reagálok mindenre, csak röviden, ha megengeded :)

Az államapparátust - ezt a költséges, de szükséges sallangot a társadalmon - az adók tartják el, te ennek a része vagy. Az olyan állami feladatokat, mint az említett munkanélküliek vagy hajléktalanok segítése, szintén az adók fedezik. Honnan származnak ezek az adók? A gazdaságban és a magánszférában megtermelt javakból, ezek transzferéből. Ezt hívják újraelosztásnak. A te összes fizetésed, adód és járulékod, jutalmad, bármid, ennek a folyamatnak a járulékos költsége. A bevételéből az állam odaadja neked a fizetésed, de előtte levesz valamennyit, meg rá is tesz valamennyit, és újra bevételt képez belőle (egyik zsebből a másikba, megvan?), egy másik részét meg feléled, azaz visszapumpálod a gazdaságba. Személy szerint neked tehát nemhogy 0 lenne az ország gyarapodásához hozzáadott értéked, de erősen mínuszban vagy, az összes adóddal együtt. Minden tiszteletem mellett persze, hiszen ez nem a te hibád.

Daveee 2007.04.23. 22:28:52

Efmage ez oké meg biztos pont annak a cégne kmákja van, de azért nem szabad általánosítani! Én aaztán jópár céget látok ahol nem csak az Áfa van Vh alá vonva, bár igazad va , hogy a legtöbb bevétel abóól jön be!
Jó kérdés, ennek utánanézek!:DD

Karika!

Köszi, jómagam is közgázt végeztem (az irónia miatt), vagyis azt is Államigazgatási mellett! oké az okfejtésed, de azt hiszem te sem társadalmi munkában ingyen dolgozol, ergó én is megkapom a munkámért járó fizetést!
És a legfőbb érv amit kihagytál, hogy a Közig nem profitorientált,hanem egy szolgáltatás, ami nélkülözhetetlen az állam szempontjából!Tehát nyilván veszteséges, de szükségszerű!arrol vitázhatnánk, hogy mivel lenne jobb meg hatékonyabb, de ezt szerintem pl én jobban átlátom,mint egy átlagember!

Most azért egy kicsit kötekedek veled!A hangkook gumigyár mennyit ad a gazdaságnak, amikor 20 milliárd Ft-t kapott, hogy ide települjön az adófizetők pénzéből. és aki nem adózik ők akkor hogyan járul hozzá az ország gyarapodásához?

Amúgy meg szerintem a lényeg az, hogy a közigazgatás JOGALKALMAZÓ szerepet tölt be, ha bármiféle gondotok van a törvényekkel, akkor a képviselőtökhöz forulhattok!Ezt a folyamatot nem irom le mert hosszu, de hát ez a demokrácia.Hiába szapuljátok az apehet a törvényket nem mi hozzuk!

joskafiser 2007.04.23. 22:43:44

dave

arany draga szivem :-) most mondjam, hogy kb ilyen valaszra vartam? idezned tolem azt a reszt, ahol azt kerdem, hogy gyoziket miert nem ellenorzik ? ahhh, nemtudod, mert en ilyet nem kerdeztem.

csak hogy vilagos legyen:
en azt kerdezem, hogy ugye ellenorzitek a vastag fuxos, merdzsos, bmws ciganygyerekeket is, ugye? meg bahajtatok toluk is mindent.

tudod erre gondolok:
www.flickr.com/photos/7944994@N02/

nyilvan mindenki orokolte (es persze az orokosodesi illeteket is fizette utana).

felirtam par auto rendszamot is a musorbol. (latod keszultem):
kjr 717
hpu 400
krf 579
klr ( sajnos itt a szamot nem sikerult, de vadiuj fekete merci terepjaro. max 1000 autot kell atbongeszni, hogy megtudjuk melyik volt.)

namost annyit megtennel, hogy (biztos van ismerosod/baratod/baratnod a megfelelo osztalyon) , szal annyit megtennel ,hogy ezen autok tuljadonosainak tavalyi bevallasat megnezned, es megmondanad , h munkanelkuliek voltak e v minimalberesek tavaly? nev , meg minden nelkul. csak kivancsi lennek.

bar az eredmenyt is sejtem, mint ahogy a valaszodat is. :-D

Füstkarikagyáros 2007.04.23. 23:10:53

Meg kell cáfoljalak, nem hagytam ki ("költséges, de szükséges"), éppen ezért nem kell magyarázkodnod a fizetésed miatt sem. Örülök viszont, hogy mostanra egyetértünk a ki-kit tart el kérdésben.
A kötekedésre nem tudok reagálni, majd ti biztosan kimutatjátok, h megérte vagy nem :)

2007.04.24. 12:32:48

"Hiába szapuljátok az apehet a törvényket nem mi hozzuk!" csak épp az apeh meglehetősen gumiszerűen és ennenmaga felé hajlóan hajlandó értelemezni igen gyakori önellentmondással ezeket a törvényeket. a jogalkalmazó szervtől ezt azért elvárná az ember.

2007.04.24. 12:34:00

jav.: nem várná...

elfmage 2007.04.24. 13:25:25

Na ha ilyen egyértelműen ki van jelentve hogy adott törvényekből kell dolgozni, akkor miért van az apehnak az a joggyakorlata hogy az állásfoglalásai (azon tűl hogy értelmezhetetlenek sokszor) nem kötelezik az apehot semmire?

Ugyanide értendő a gumiszabályok alkalmazása is.

A másik kérdés az hogy az állásfoglalásokat kiállító személyek, hivatalnokok ha hibás állásfoglalást tesznek akkor azért legyenek a munka törvénykönyvében megfogalmazott módon felelősségre vonhatók, hiszen az a dolguk hogy értsenek hozzá. Ha nem értik akkor kirúgni, van jogász-közgazdász munka nélkül dögivel...
A kárt pedig amit a hibás állásfoglalással tett azt bizony az apeh viseli (levonnám az összértéket a jutalomkeretből).

Egyébként ez egy ombudsmani kérdés is lehetne, hiszen nekik a feladatuk az állampolgárok védelme a hivatalok túlkapásai és túlkapási lehetőségei ellen.

Daveee 2007.04.24. 17:42:34

Joska!!

Sajnos nem tehetek semmit, tudod jogosulatlan adatkezelésért kirughatnak+büntetőjogilag is felelős vagyok!csak úgy nem nézhetek meg bevallásokat, remélem ezt megérted!

Viszont azt tudnod kell, hogy a reviziok nagy része lakossági bejelentésre indul, tehát küld el névtelen levélben az illetékes apehnek, ennyit tudok mondani!

Karika!!!
Bocs azt kihagytam, hogy a fizumat én is a magánszektorra költöm, tehát ergó amit Tőled kapok az ujraelosztás során annak egy része visszatér az államhoz (adóm+járulék) másik része a magánszférát boldogítja, mivel én is potenciális fogyasztó vagyok!De szerinted ki a károsabb pl rád nézve?én vagy aki nem adózik?

Avman+Elfmage!!!

Erre is reagáltam már. Ha úgy gondoljátok, hogy egy közig szerv jogellenesen cselekszik, vagy önkényesen alkalmazza a jogot, akkor menjetek az AB-hoz tegyetek panaszt!Tehát erre egyebet nem tudok mondani!

Ombudsmani kérdés?Oda is fordulhattok, ők tényleg a szakma csúcsai, nekem volt szerencsém Takács Alberrtől+Péterfalvi Attilától tanulni, meg náluk is vizsgáztam, úgyhogy szerintem próbálkozzatok, veszteni nem vesztetetek semmit!

Egyébént köszi a normális hangnemet!

gargoyle 2007.04.25. 09:58:13

daveee az a baj hogy nem akarod erteni a vedhetetlen kerdeseket. jogaszkodni akkor lehet ha mindket felet ugyanazok a jogszabalyok kotik. lathatoan (es tapasztalhatoan) az APEH-et sokkal kevesebb jogszabaly koti, sajat szabalyokat alakithat ki onkenyesen, majd ha megse jon be meg is szegheti azokat, ezenkivul peres esetben ha nem egyertelmu a helyzet, a birosagok az egyszeruseg kedveert biztos vagyok benne hogy 99%ban az apeh mellett dontenek.

ezert hiteltelen a jogallam lobogtatasa. pont ez a problemaja a felszolaloknak itt is, hogy ha van a fejukon sapka akkor azert dug a fenekukbe az apeh barkas kisbuszt, ha nincs akkor meg azert es ha ezt serelmezik akkor onmagara mutogat, mint megfellebbezhetetlen donteshozo szervre meg a birosag elott is (mintha en a pirosban athaladaskor egy gargoyle belso szabalyra hivatkoznek ami nekem engedi ezt, es a birosag ezt elfogadna)

Füstkarikagyáros 2007.04.25. 11:01:50

Davee:
Lehet h te kihagytad, én ezt is említettem, esetleg olvasd újra a kettővel ezelőtti kommentemet figyelmesebben ("másik részét meg feléled, azaz visszapumpálod a gazdaságba"). Utálom ismételni magam egyébként.
És ne érezd azt, hogy általában, minden indokot kihasználva az az egyedüli célom, hogy téged támadjalak, azt is visszanézhetnéd, hogy mivel kapcsolatban szólítottalak meg. De tudod mit, ezt is megismétlem, ne fáradj: igen, nagyonis jogos, hogy a jutalmaid ugyanolyan közterheket viselnek, mint bárki más jutalma, vagy egyéb jövedelme. Az lenne az igazán vérlázító, ha nem így lenne.

Füstkarikagyáros 2007.04.25. 11:19:56

Emellett még arra hívtam fel a figyelmed, hogy a te adódra, fizetésedre, jutalmadra, sőt az általad emlegetett "három ingyenélő" eltartására bizony nem az általad termelt javakból keletkezik fedezet, hanem a gazdasági növekedésből (ami nem a te "hibád", még egyszer mondom). Ennyit állítok, mindössze ennyiben nem értettünk egyet.

Daveee 2007.04.25. 18:19:41

Gargoyle!!!!

Ezekre most mit lehet reagálni?Éljünk diktatúrában ahol aztán tényleg önkényes a jogalkalmazás. Úgy látom te magát a jogállamot, illetve a demokráciát is ezáltal sérelmezed! Bocs, de erre mond meg légyszi, hogy mit kéne mondanom!Vonjuk össze a törvényhozó, végrehajtó, bírósági hatalmi ágakat?

Karika!!!

Én sem szeretem ismételni magam, láthatod, hogy szinte mindig ugyanazokat irják nekem is, tehát bocs ha erre kényszeritettelek!!!!

Akkor zárjuk le azzal, hogy az Alkotmány szerint a közteherviselés mindenkinek kötelessége! Én adózóm, mások is, akik pedig nem azok károsak az egész országra!Ennyi!

Szuper Omega 2007.04.25. 23:34:10

Daveee!

Én megértem, hogy a sértetség beszél szerény személyedből, söt nagyrabecsülöm benned azt a késztetést, hogy itt probálod a mundér becsületét védeni(teljesen sikertelenül) és igazából csak azért nem irok neked semmi durvát, nehogy a holnap kérvényt beadó emberkét szivasd meg bosszubol. Ezért megprobálom finoman megfogalmazni: Nem azok károsak az egész országra akik nem adoznak, - hiszen ezernyi különféle oka lehet miért nem adoznak - hanem te és a társaid.

kambala 2007.04.26. 07:47:37

A perekkel kapcsolatban , valaki azt irta hogy 94 % nyeri az Apeh.

www.adko.hu/ppt/vagyongyar.ppt

itt más számok vannak , valaki tehát nem mond igazat.

Az , hogy az Apeh-ban mindíg jól felkészült és a jopgszabályákot kiválóan ismerő emberek ülnek , tapasztalatom alapján nem mindíg fedi a valóságot.
Persze ha valaki betéved egy meghallgatásra és elkezd okoskodni megfelelő jogi (vagy alap) ismeretek nélkül könnyen bevihetik az erdőbe.
Tehát csak felkészülve szabad bemenni .
Azt elismerem, hogy az Apeh oldaláról sem könnyű egy vagyonvizsgálat , de a másik oldalon sem rózsás a helyzet.

Hátezmármi (törölt) 2007.04.26. 09:28:13

Miért nem lehet most vagyonbevallást csináltatni és utána évek múlva ellenőrizni a különbséget? Nem ez lenne a fair?

Akinek háza, autója van, az is fizetett 25% áfát az építőanyagra, az autóra, 6% ingatlan illetéket, gépjármű átírási illetéket és minden egyebet. A benzin 65%-a adó és a többi.

Aki elköltötte a pénzét az is fizetett áfát 25 vagy 20%-ot.

Persze én is egyetértek azzal, hogy a kirívó pofátlanságokat buktassák le. Mínuszos vállalkozás, 500 milliós ház. De pont ezek fogják megúszni.

Először Orbán 500 milliós meg a Gyurcsány akárhányszáz milliós házaival kellene kezdeni. Összesen nem kereshettek ennyit az elmúlt 17 évben.

Hátezmármi (törölt) 2007.04.26. 09:31:56

Az egyik haveromat most vették elő. Önkormányzati lakásban él, se autó, se ingatlan, semmi. Mégis vizsgálják.

Segíteni kellene a revízoroknak: ha nagyot akarnak fogni, sétáljanak ki Budára a Rózsadombra, meg a környékére és jóformán találomra csengessenek be valahová. De ezt nem fogják megtenni. Azoktól az emberektől félnek. Meg azok jobban vannak a politikusokkal (vagy ők maguk a politikusok.)

gargoyle 2007.04.26. 10:07:51

daveee: felreertettel valoszinu, pont az ellenkezojet irtam (amire te is hivatkoztal)

egyreszt fontos hogy mindenkire egyseges jogszabalyok egysegesen vonatkozzanak, masreszt az is fontos hogy ne a jogalkalmazo (apeh) hozza a sajat magara vonatkozo szabalyokat (jelen esetben az apeh .) mert akkor oda a fekek/ellensulyok elmelete

pont hogy az a nevetseges ha adott szabaly az allampolgarra kivetel es kifogas nelkul vonatkozik (hiaba sok a dolgom meg epp nincs penzem, a megfelelo adonemet az eloirt hataridoig be kell fizetni, kulonben jelentos buntetesre szamithatok), mig az adohivatalra egyaltalan nem, vagy minimalisan es kovetkezmenyek nelkul (fentebb irta valaki hogy 70-90 napos kesesek sem ritkak, el is hiszem. raadasul ha ezt szamonkered akkor azt mondjak hogy "keves az ember" "keves a penz" stb. nem erdekel. oket se erdekli nalam. oldjak meg. ha meg hibaztak akkor meg ne a banki alapkamatot rakjak hozza 1 ev utan nagy josagosan, ami alatt tonkrement likviditasproblemakkal az adozo ceg pl, hanem a buntetesek nagysagrendjevel osszevetheto karteritest. es fegyelmi/kirugas is jarna annak aki miatt kesett az ugy megoldasa)

robb3 (törölt) 2007.04.26. 17:36:54

szkeptikus vagyok a levéllel, de mégis elhiszem, mert az 5 millás átlagos adóhatralék nevetséges. és ez az átlag. mennyi adóalap után számítják azt fel? 15-20 milla? vagyonosodási vizsgálat alatt nem ilyen összegeket értenék...
nem kevés, de ebben az országban ennyi stikli megszokott.
mondjuk a mentalitás is szar. pl. számlaadás szerelési munkák esetén. még az ár sem ismert előre, mert az emberek annyira hülyék. jó mondjuk én a legtöbb dolgot megszerelem, van fogalmam a dolgokról. de pl. egy árlista elvárható lenne egy vízvezeték szerelőtől is, és akkor a kis adó befizetés is.
engem ez is idegesít, de mégse viszgálódnék ilyen embereknél, mert a rossz társadalmi morál ( a végén kérdezik meg a szerelőt) ugyanúgy hibás.

robb3 (törölt) 2007.04.26. 17:43:17

ja a másik, kibaszottul lényegesebb dolog, hogy a lopott vagyon nagy része autópálya, állami építkezés, megrendelés, PPP, meg ilyen faszságok, ezek biztos vagyok benne hogy 100 mrd-os tételek - évente. szóval ez a 10,4 milliárd is lófasz, és az is. de az olyanokat sose fogják meg, mert 2-3-oros áron lehet dolgozni, az nem törvénytelen. ez mondjuk faszság a vizsgálatban.

Daveee 2007.04.26. 18:22:39

Szuper Omega!!!

érdekes...Nem értem én miért vagyok káros at országra?Ezt annyira nem értettem, ezernyi oka lehet?ne röhögtess már...!Én úgy értettem, hogy akiknek kéne nem adóznak, ezzel téged károsítanak meg+ engem!Én a munkámat végzem, a béremből meg leadózom amit a tv előír!Amúgy ne legyen félreértés, nem védem a hivatalt, mert nem is kell, csak leírom a másik oldalt!Meg minek kéne nekem védenem?lesz egy revizió nálad, kapsz pár millios bírságot, aztán mit tudsz tenni?szidsz engem?sokra nem mész vele....!MAx ha el akarod engedtetni, esetleg hozzám fordulsz...!Amúgy nem vagyok sértett, miért lennék?:D Annyi dolgot nem láttok át, aki benn van hidd el csak mosolyogna a kommenteken!Amúgy hidd el napi min 30telefonom van ahol hasonlo vélemények vannak, ott is elmondom mindezt, csak itt kötetlenebb formában!

Kambala!!!!

Becsültem, a 94%-ot,de ezek után részletesen megnézem!Egyébként ez a stat sem fedi a valóságot.:DD amúgy jo volt a link érdekesnek találtam én is!!!Amúgy meg abban is igazad van, hogy revizornak sem tul jo lenni, pszichikailag kikészíti az embert, de hát ezt is vkinek kell csinálni...!

Gargoyle!!!

Az Apeh belső szabályai nélkül nem tudna működni!Az Art. ugyebár egy elvont szabályozás mint minden tv, tehát nekünk kell egy iránymutatás ami alapján pl eldöntjük, hogy mit jelent a társaság ellehetetlenülése. Ezt pontosítjuk tulajdonképp az iránymutatásokkal, amik csak nekünk szolnak és a jogalkalmazást segítik!De ha te nem értesz egyet vele, majd a bíróság eldönti kinek van igaza!
Amúgy nálunk szigorú az intézési határidő 30nap+30.60 nap alatt elbíráljuk az ügyeket, kevesen vagyunk, sok a munka,de tartjuk a határidőt.Csak itt is az átlagember azt hiszi, hogy a 60 nap az 60nap, pedig van ami ezt kitolja, de most ezt nem részletezem....

Robb3!!!

Igazad van,bár kicsit a hangnem....!A reviziokbol nem folyik be sok pénz, ha rendesen adóznának az emberek+cégek vigan élhetnénk, reviziok nélkül! Ez lenne az idealizált cél, ami sosem valósul meg!

2007.04.26. 20:20:21

ha jól tudom, érdekelt anyagilag abban a revizor, h találjon valamit. ebből következik számomra, h az az apehes aki nekimegy a egy ugyanolyan kisembernek mint ő (bérből, fizetésből, és fusiból élő, vagy kisvállakozó) - mert másnak nem mer nekimenni vagy nem harcolták ki a jogszabályi hátteret, h nekimehessen - , jól elintézi pár millió forintra (és most durván tekintsünk el attól h jogilag mennyiben állja meg a helyét a dolog ott és akkor) az az én szememben etikailag, morálisan nem több egy kápónál. és ehhez hiába veszi elő a közszolgai nagy pajszot felmentésnek, h ő fizeti a közterheket, a másik meg nem, én arra vhogy nem tudok feloldozást adni.

Daveee 2007.04.26. 20:54:51

Avman!!!!

Miért érdekelt a revizor anyagilag?nem kap plusz pénzt...!A jutalomnál meg mint irtam nem a reviziokból jön be a plusz pénz főleg!
De szerinted ez ugy működik, hogy a revizor ráüt a hasára és elmegy ellenőrizni? Hát nem!Megmondják neki, vagy a rendszer szabja meg!Ez van, ő is egy mezei ügyntéző.
megnézném a bkv ellenőrökről mi a véleményed, vagy pl rólam aki ha megszorul vki segítek neki. Kápó?:DDDDD
És akkor ahhoz mit szolsz, hogy pl a Gál J. Zoltán érettségivel szakállamtitkár havi 1,5 milliós fizuért?ja és az ő fizetése is közpénzből van ám!Mi meg a közigben mint azt kivancsifancsi pont neked megirta, diplomás emberek vagyunk... 20-ad annyi fizuért!mert ez engem kicsit jobban ingerel!

2007.04.26. 23:36:52

ja, diploma meg ami mögötte van. nekem is van 1.5, egy humán, amitől éhen dögölhetnék, meg most talán egy műszaki. utóbbihoz majd 10 év múlva ki merem jelenteni: talán értek is hozzá, pedig már 3 éve benne dolgozom. és mivel ilyesmi közszolgának is előírt bizonyos helyeken, vannak csoporttársaim, akik hatósági személyként már ezelőtt 2 évvel abban dolgoznak, amiről lila fingjuk nem volt, nincs. de dolgoztam önkormányzatnál, nem kevésszer kell kapcsolatba lépnem ilyen-olyan hivatalokkal. szóval ismerek nem keveset, akiknek van és durrogatni lehetne velük, annyira ostobák. meg én is egy prosztó vagyok.
előzőekben sem azt hiányoltam, hanem az alapfokú gazdasági ismeretet, h kinek az adója miből jön. szóval diploma, az kell a közszérába, tudom... egy értelmes mondatot alig tudtál még eddig összeütni. az írásképed meg a béka segge alatt van. (írja ezt az, aki lusta shiftet nyomogatni és soha nem olvassa át, amit leírt egy ilyen pichányi kis ablakban)

Daveee 2007.04.27. 15:23:04

Avman!!!

Köszi a reagálást!
Azt hiszem az itteni írásokra nem kötelező az arculatkönyv, de ha akarod akkor igényesen írok neked! A humán diplomád gondolom mit ér...! Az hogy kikkel kerültél kapcsolatba, szerintem ismét olvasd el kivancsifancsi üzenetét, mivel az ügyfélszolgálatokon zömmel középfokú végzettségűek dolgoznak...!Hozzám Te személyesen be se jutnál, csak ha én engedem!Amúgy meg nem hiszem, hogy addig értékelhetsz engem, amíg pl nem láttad egy határoztomat sem. Igaz hogy van olyan amit az osztályvezetőm, a fősztályvezetőm és még az igazgatóhelyettes is átnéz mire az igazgató aláírja!És eddig nem dobták vissza, tehát nem hiszem, hogy te, aki egy kemény önkormányzatnál dolgoztál minősíthetnél engem!Egy önkormányzati tisztviselővel engem ne hasonlítgass, mások a léptékek ott, mint egy központi szervnél!

Nem tudtam tényleg egy értelemeset sem írni?Max Te nem vagy azon a szinten, hogy felfogd!Amúgy egész nap határozatokat írok, és már kicsit fáradt vagyok...!

andika25 2007.04.27. 16:35:20

Nem hiszek a tiszta revizorokban...

Amíg prémium jár a PM által előírt adóbevételek teljesítéséért, addig minden apeh-dolgozó érdekelt a bevétel növelésében.

2007.04.27. 17:35:14

D., kicsit félreértelemezel, de ezt folyamatosan produkálod, nem csak velem. szóval továbbra sem tudtál egy épkézláb magyarázatot produkálni a felvetett problémákra, félremagyarázol és mellébeszélsz, egyénien kimazsolázgatva bizonyos mondatokat. ez nagyjából hűen tükrözi is hivatalod viszonyát az állam polgáraihoz. mesmeg megjegyzem osztályvezetőkre, főelőadókra is gondoltam. merhogy nem egyet ismerek személyesen is. egy részük mondjuk nem buta, de jócskán akad köztük jellemtelen, gerinctelen ember és korlátolt ember.
ha nem tudod értelmezni azt, h miért morális nulla az, aki saját "fajtájának", vagyis a kisembernek a pénzbehajtója és vámszedője, azaz elárulója (lsd. Dante Pokla, hol is rohadnak az árulók), akkor még minek tépjem itt a számat. persze lehet hivatkozni a nagy tiszteletű tekéntetes hivatalra meg h "parancsra tettem", mikor kiszálltam Kovács Jánoshoz a Fő utcában és ráberheltem 0.5- 1 milla be nem fizetett adót, a hűtőgépszerelő otthoni kis fusija miatt, persze szigorúan betartva a "naccságos hívatal" etikátlan, de persze törvényes gumiszabályait, de ettől a legtöbb ember még leköpné az ilyet az utcán, ha tehetné.
ezek szerint csak az isten mentheti meg attól ezt az országot, h ilyen fura urak döntsenek emberi sorsok fölött. benne pedig már régóta nem bízom. téged csak arról tudlak megítéleni amit itt produkáltál. ez pedig megerősítette azt az álláspontom, h a közszférában dolgozók 70%-nak semmi keresnivalója nincs ott és kompetenciája nincsen egy ország közigazgatását ellátni. fentről elindulva kéne rendbetenni a dolgokat, de persze ilyet a felettünk ülők nem indítanak el. és akkor a végén elérni lefele és csattogtatni az ostort.

Daveee 2007.05.01. 18:15:01

Avman!!!

Van egy dolog amiben egyetértünk végre!Abszolut egyetértek Veled abban, hogy a közigazgatás reformra szorul, ez teljesen egyértelmű, mert egyre rosszabb lesz, a bürökrácia már így is hatalmas!Ti is meg mi is tudjuk+látjuk ezt sajnos ott fent nem! És ha nem is a 70%-nak kéne mennie de sok köztisztviselő tényleg csak úgy van, magánemberként én is látom. A fura urak pedig szerintem a politikusok, mert állandóan beleszólnak a közigbe ami iszonyat káros!Nézd meg pl Szetey Gábort (rem jol írtam), na amit ő csinál közig reform címén az nevetséges. Úgyhogy ebben Veled vagyok, reformok kellenének nálunk is!

Sőt még egy dolog!!!A felülröl jövő reformmal is egyet értek veled!Ajánlom figyelmedbe a miniszterek (akik a közig csúcsszervei elvileg) végzettségét!szerinted pl Kiss Péternek aki gépészmérnök végzettségű, korábban kancellária, most meg munkaügyi miniszter ez a megfelelő végzettség erre a posztra?Mert én elvárnám, hogy a miniszerek legalább szakirányú végzettséggel rendelkezzenek...! ennyi erővel én meg elmegyek sebésznek...! Gondolom ezt tudtad, de végignézhetsz a kormányon ki milyen végzettségel miniszter. És akkor ott hol a szaktudás?Ha már minket köztisztviselőket ennyire szapulsz?

Magamról annyit, hogy azt hiszem a végzettségem megvan a munkámhoz, a feletteseim igencsak képzett több diplomás emberek, akik értik a szakmájukat. Rám még panasz nem volt. Eddig csak itt, bár ezek nem konkrét ügyek!:)Amit itt produkálok?:D Mint mondtam nem vagyok polihisztor, nem minden adójogi kérdésre van rálátásom, ezért "terelek", viszont azt hiszem leírtam nektek mit lehet a jog szerint tenni, ha valamivel nem értetek egyet!Mégis mit vársz?mondjam, hogy tééényleg nem volt jogos a bírság, sőőt egyet értek veled. És szerinted ezzel te előrébb vagy?


Andika!!!

Ez ellen nem tehetsz semmit, ez van. Már többször írtam, nem érdemes háborogni, revíziók lesznek mindig, a jogszabály felhatalmaz minket és ennyi. Hiába szapulod a hivatalt nem sokat tehetsz! Ha ennyire ellene vagy gyere a céghez és legyél revizor.

andika25 2007.05.02. 10:10:19

Nem a revíziók ellen szóltam. Mint az apeh nevében is benne van, dolguk az ellenőrzés, melyet jó esetben a mi érdekünkben végeznek. Hogy minél kevesebb adócsaló legyen - tipikus adócsalókra gondoltam, akik eleve úgy alapítanak céget, hogy magánszemélyként semmi nincs a nevükön, milliókat, milliárdokat elcsalnak, aztán lelépnek.

Nekem az a bajom, hogy a nagyhalak helyett inkább az átlagpolgárt szivatják "törvényesen", mert őt könnyebb utolérni, van mit behajtani. Még akkor is, ha nem jogos, de fent említett gumitörvények alapot adnak rá.

A prémiummal pedig nagyon nem értek egyet. Mert sehol máshol nem fizetnek azért prémiumot, mert elvégzi a munkaszerződésben foglalt feladatait. Prémium a pluszmunkáért jár - szerintem.

Daveee 2007.05.02. 19:28:15

Andika!!!

Akkor jó!Mint már írtam, a kormány 10.000 vizsgálatot írt elő, így a mennyiség a lényeg nem a minőség. A cégeket bonyolultabb, hosszadalmasabb folyamat, erre nincs idő a megszabott kvóta miatt! Ezt pl én is sérelmezem, jogos a véleményed!De ez ismét a kormány agyszüleménye...!

Prémium: ez a plusz munkáért jár, mint írtam a PM megszabja mennyi bevétel kell adónemenként ezt ha 1%-kal túlteljesítjük(ami a mi plusz munkánk) akkor kapunk jutalmat!Tehát nem azért kapjuk amit el kell végezni, hanem a többletért! Amugy engem jobban irritál az, hogy pl a villamosipari dolgozók harmad annyiért kapják az áramot, bkv+volán+máv dolgozók ingyen utaznak. Én akkor kedvezményesen adózzak?
Amúgy mi amúgy is kevés plusz juttatást kapunk, senki nem kap pl bkv bérletet, tehát ha egy revizor, vagy a végrehajtó a munkája miatt kimegy valakihez akkor azt neki kell fizetnie!Jó persze ti gondolom ennek örültök, de azért annyira nem vagyunk jol megfizetve, hogy még a havi bérletet is megvegyük!

andika25 2007.05.03. 10:16:54

Igen, a 10.000 vizsgálatot előírja. De azt is előírja, hogy 70-80%-nál muszáj találni valamit???
Vagy ez már csak a + 1%-hoz kell?

visszatérhetünk a témaindító hsz-hez: mindenkinél lehet "eltitkolt jövedelmet" találni. Kérdés: a revizor akar-e találni?

A másik kérdés pedig az, hogy mennyire felelős egy alkalmazott azért, mert a munkaadója nem vagy csak minimálbéren hajlandó bejelenteni. Mert nem mindenkinek van lehetősége továbbállni és olyan állást keresni, ahol minden fillért bejelentenek (ebből amúgy is egyre kevesebb van).

Daveee 2007.05.03. 18:53:09

Nem írja elő, de nyílván azért kell ennyit csinálni, hogy minél több legyen a bevétel.

A revizornak az a dolga, hogy ellenőrizzen, ez a munkája, nem morálisan dönti el, hogy akar-e találni vmit!

Másik kérdésre nem tudok válaszolni. én naponta találkozom minimálbéres fodrászokkal, könyvelőkkel, ügyvédekkel...!

andika25 2007.05.04. 10:13:52

A morális döntésről vitatkoznom kell veled. Nem egy ellenőrzésen vettem már részt, ahol "nem akart találni" semmit a revizor, pedig lett volna bőven... Csak épp melóval járt volna... az egyszerű eseteket jobban szeretik.

És nem a minimálbéres vállalkozókról beszéltem, hanem a minimálbéres alkalmazottakról (nem társas vállalkozó, fodrász, manikűrös, ügyvéd stb.).

De mi bajod van a könyvelőkkel? Pl. én is alkalmazottként könyvelek egy könyvelőirodának, még bejelenteni sem hajlandóak, de mivel sokszor kértem, úgy döntöttek, kirúgnak. Persze csak a mérlegek után... Legszívesebben most otthagynám őket a mérlegeikkel együtt, de kell a pénz. És azóta állást keresek, de hidd el, nem könnyű. Sehol nem akarnak bejelenteni! Vagy csak részmunkaidővel, természetesen minimálbérrel.

És nehogy azt hidd, hogy olyan jó a fizunk. Felvételnél általában nem a tapasztalat, gyakorlat az elsődleges szempont, hanem az, hogy mennyit kérsz. Sokszor ezért kérik a fizetési igény megjelölését. Tudom, kipróbáltam. ahol "túl sokat" kértem, vissza sem hívtak, ahol meg keveset, ott azonnal felvettek volna... 14 év aktív gyakorlattal azért többet vártam volna...

Daveee 2007.05.06. 14:49:03

Andika!!!!

Nem akarom reklámozni, de pl az Apeh keres embereket, főleg könyvelőket, ha gondolod próbáld meg, az www.Apeh.hu-n elvileg van fent álláshirdetés!:DDD

A könyvelőkkel nekem vannak tapasztalataim, pozitív, negativ is!!!Már irtam anno, a kedvencem az volt mikor egy milliárdos cég könyvelője küldött mérleget és az eszköz forrás oldal nem stimmelt+még sok ilyen van.Nekem fura, hogy pár könyvelő hogyan dolgozhat, ha ilyen elemi hibákat vétenek, és mondom nem egy kis cég volt.

Egyébként kérdezhetnék tőled, mint könyvelőtől? Csak az érdekelne, hogy mérlegben lehet negatív pénzeszköz?mi elvileg nem fogadjuk el a számviteli törvény szerint, de nekem úgy rémlik, hogy el lehetne fogadni...!

andika25 2007.05.07. 09:20:26

A mérlegben nem lehet negatív pénzeszközt szerepeltetni.
Egyetlen esetben fordulhat elő negatív egyenleg (a tagi kölcsönt hagyjuk...), ha a bankszámla "átcsúszik" - 1-2 ezres egyenlegbe, vagy ha folyószámlahitel (vagy pl. Széchenyi-hitel) kapcsolódik a bankszámlához.
Ebben az esetben viszont záráskor rendező tételként át kell könyvelni a kapott hitelek (források) közé. És évnyitás után szintén rendező tételként visszakerül a pénzeszközökhöz negatív egyenleggel.
Az SZTV. szerint ugyanis minden mérlegtételt annak valós tartalma szerint kell értékelni és a beszámolóban szerepeltetni, így a negatív pénzeszköz tul.képpen kapott hitelnek minősül.
Tehát nem lehet negatív pénzeszköz.

Ugyanez vonatkozik pl. a források között szerepeltetett szállítói-, vagy adótúlfizetésekre, ezek a mérlegben az eszközök oldalon szerepelnek követelésként.

Sokszor én is elképedek azon, milyen könyvelők vállalkoznak könyvelésre, adóbevallásra, mérlegkészítésre... A kedvenc esetem az volt, amikor egy "10 éves gyakorlattal rendelkező, regisztrált mérlegképes" könyvelő a benzin (nem gázolaj!!) ÁFÁ-ját simán levonta!!!
És jelenleg is azért szívok, mert elődeim - természetesen mind regisztrált mk. könyvelők - valahogy nem tanultak meg könyvelni, adótörvényeket pedig max. messziről szagoltak. Sőt, az utódom az aktuális ÁFA bevallásnál még 25% ÁFÁ-val számolt... Azért ez nem semmi...
azt meg nem is értem, hogy nem egyezhet az eszközök és források egyenlege. Akkor hogy csinál TAO-bevallást? Mert ott is szerepeltetni kell a mérlegtételeket, és ha a két egyenleg nem egyezik, a program hibajelzést küld...

Nem tudom, mire jó a PM regisztráció, mert gyakorlatilag bárki regisztrálhat, aki 3 évvel előtte végezte a tanfolyamot. Akkor is, ha mondjuk a szakmai gyakorlata pl. készletnyilvántartásból (ez analítikus könyvelés) áll, és mérleget, adóbevallást még életében nem csinált.
Én minden regisztrációra jelentkezőnek adnék egy főkönyvi kivonatot, hogy tessék egy mérleget gyorsan összedobni... vagy csak mondja meg, mennyi a tárgyévi eredmény. Vagy írja le az év végi rendező tételeket, kontírozzon bérfeladást, vagy hasonló. Már a könyvelők fele kiesne...

Daveee 2007.05.07. 18:04:41

Köszi Andi, akkor megerősítettél, most volt pont egy igencsak nagy cég akiknél ismét negatív a pénzeszköz és hát elutasítottam, a héten adhatom át személyesen a hatit!Mennyire örülnek majd...!

Amúgy tényleg kéne vmit tenni a sok béna könyvelővel...!

andika25 2007.05.08. 13:41:04

A pénzeszközök közül melyik negatív? A bank, vagy a pénztár? Utóbbi mondjuk nem lehetne...
Ha a bank, akkor az biztosan hitel.

Mérleget adtak be vagy főkönyvi kivonatot? 2006-ra, vagy 2007-re?

Füstkarikagyáros 2007.05.08. 15:37:40

Szép dolog h az APEH (munkatársa) innen, egy (ellenőrizhetetlen) nyilvános blogból szerez meg információkat (ja bocs, "megerősítést") a hivatali munkájához...

"És a régi közmegbecsülés is hol van már!!!" Na ja, hol...

gargoyle 2007.05.08. 16:51:51

apeh nem fizet elo cegjogtarra/konyvelesi szabalyokra vagy hasonlora amiben ez 1mp alatt elokeresheto? :o nem ertem

andika25 2007.05.09. 09:22:49

Olyan könyv, hogy "könyvelési szabályok" nincs. Van számviteli törvény, de mint a törvények általában, ez is egy keretet ad. Az előírások gyakorlati alkalmazását 2 éves könyvelői tanfolyamon tanítják, de ott is csak az alapokat. A többit az élet...

gargoyle 2007.05.09. 11:01:19

jo, de biztos vannak gyakorlati szabalyok amiket be kell tartani kulonben pont az apeh nez rad csunyan. gyanitom, hogy ezek az ominozus szabalyok konkretan jo reszben apeh belso szabalyok/kiadott rendeletek vagy ahogy eppen ott hivjak oket. akkor pont nekik kellene a legeslegeslegeslegjobban ismerni nem? (:

andika25 2007.05.10. 16:48:28

hehe... a számviteli szabályokat ők ismerik talán a legkevésbé...
tisztelet a kivételnek.
Ők az adótörvényeket tanulják, használják, a számviteli kérdés egész más. Így ebben állásfoglalást sem szoktak kiadni.

Daveee 2007.05.10. 17:27:58

Ujra támadásban!!!!

Gyáros, csak érdeklődtem anditól, természetesen nem megerősítésre vártam, dde ha már mondta, hogy régóta könyvel, így megérdeklődtem. De csak saját érdeklődésemre.

Gargoyle!!!

Van mindenünk céginfo, jogtár, bm gépkocsi, takarnet, így elég sok mindenről tudhatok...!amúgy meg légyszi találd meg 1mp alatt a számviteli Tv-ben, azt a komkrét hivakozást, hogy nem lehet negatív pénzeszköz...!Mindig a belső szabályaink érdekelnek...!nálunk iránymutatások is vannak.

Andika!!!

Igaz nem a számviteli Tv. nekünk a legfontosabb, elég vaskosak az adózási tv-ek is....!egyébként a cég aki beadta, 2milliárdos bevtelre tett szert. Úgy látszik a könyvelőn spórolnak...!

andika25 2007.05.10. 22:56:31

Hmmm...
Hogy' könyveljek? Szabályokat betartva, bizonylatolva, pontosan, átláthatóan, vagy: szabálytalanul, bizonylatok nélkül (fantomkönyvelés), kesze-kuszán, értelmezhetetlenül???
Tök mindegy, mennyi a cég árbevétele, ha a könyvelője trehány, hanyag, nemtörődöm...
Az apeh meg sokszor észre sem veszi a szabálytalan, trehány könyvelést... Sőt az esetek 99.8%-ában nem érdekli, nem vizsgálja...

Csak akkor feltűnő, ha a mérlegben negatív egy sor. De ehhez már tényleg dilettáns, k.va trehány könyvelő kell...

y b 2007.05.27. 18:15:52

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=332557

A vagyonosodási vizsgálat alá vont magánszemélyek gyakran hivatkoznak arra, hogy gyarapodásukat kölcsönből fedezték, az állítás azonban sokszor csak időhúzásra alkalmas, mivel az APEH a kölcsönnyújtó vagyoni helyzetét is ellenőrzi, és könnyen kiderülhet, hogy annak nem is volt elég pénze az ügyletre. Emiatt lapunk információja szerint egyre többen jelölnek meg vagyonosodásuk forrására offshore cégtől kapott kölcsönt, mivel arról az adóhatóság nem tud információt szerezni.

A kölcsönszerződés jóval hitelesebbnek tűnik, ha közjegyző foglalta azt közokiratba. Az APEH azonban ezt is csak akkor fogadja el, ha az ügylethez kapcsolódó pénzmozgás bankszámlán történt, álláspontja szerint ugyanis a teljes bizonyító erejű magánokirat, illetve közokirat nem a benne foglaltak valóságtartalmát igazolja, csak azt, hogy annak kiállítója a nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta. Az adóhatóság szerint tehát pusztán egy kölcsönszerződés nem alkalmas annak hitelt érdemlő bizonyítására, hogy az ügylet ténylegesen megvalósult, vagyis nem árt, ha a közjegyző azt is igazolja, hogy a szerződéskötéssel egyidejűleg a pénz átadása is megtörtént vagy meghatározott időn belül megtörténik.

A magyar közjegyzők a magas díjtételeknek köszönhetően túl sokat keresnek ahhoz, hogy mindent kockára téve meg nem történt ügyletekről utólagosan közokiratot állítsanak ki – mondta lapunknak egy szakmabeli. Hasonlóan vélekedett erről ügyvéd kollégája is, aki szerint azonban Romániában könnyen lehet keríteni olyan ügyvédet, aki a kölcsön összegének 4–10 százalékáért biztosítja a kölcsönszerződés hátterét, vagyis az offshore céget és a közjegyzőt. Magyarországon is találni olyan magánszemélyeket, akik néhány százalékos jutalékért vállalják a kölcsönadó szerepét, alkalmazásuktól azonban óva int Vadász Iván. A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke szerint előfordulhat, hogy az illetőről kiderül: soha nem volt annyi bevallott jövedelme, amiből kölcsön adhatott volna. Ha a szolgáltatás nyújtója bevallásokkal bizonyítja is az ellenkezőjét, azt nem lehet kideríteni, nem adott-e kölcsön további személyeknek.

dr. Trebitsch 2007.08.22. 08:39:24

Valóban ez egy olyan ország, ahol az emberek annyira örülnek, ha mást fingatnak meg, hogy a hatóságok mindent megtehetnek. Sok hozzászóló szerint jogos az ANYÁTÓL (Nem nagyszülőről van szó!) kapott ajándék megadóztatása. A jelenlegi szabályok szerint persze ez még nincs így, az egyenesági rokonok közötti ajándék illeték és adómentes. De majd az ilyen véleméynek alapján, a kövélemény kívánáságára az APEH bevezeti, hogy ha a szülők vendégül látnak vacsorára, azt le kell adózni. Vagy ha a szülők odaadják az autót kölcsön a gyereknek, akkoe az fizessen adót az ebből származó jövedelem után. És mit mondjak? A fenti hozzászólások alapján ez a birkanép ezt megérdemli. Hogy arra dolgozzon, hogy a fenti dolgokat leső ellenőrök jó fizetést kaphassanak...

Valerianus 2007.10.30. 23:06:09

1. Mi van akkor, ha több banknál van számlám? Az APEH mindegyiket megnézi? Ha igen, akkor honnan szerez tudomást róluk? Vagy elég neki, ha csak az egyik számláról viszek kivonatokat?

2. Ha a munkáltatóm havi X összeget utal a folyószámlámra, de csak x/2 összegről ad nekem igazolást mintmunkabér, és csak ennyi után is fizet adót, akkor van-e esély arra, hogy őt büntetik meg, és nem engem?
süti beállítások módosítása