A felszámolás és végelszámolás állítólag a legnagyobb üzletek egyike. A Zugügyvéd egy pitinek tetsző történetet tesz közzé, de jól illusztrálja mire számíthat vaklaki, ha nem saját maga vállalkozik a cégének végelszámolására.
T. Zugügyvéd!
Az alábbi panaszaimat megírtam a Cégbíróságnak is, még határidőn belül vagyok, kíváncsi vagyok lesz-e valami hatása.
Öcsémmel közös cégünk volt, azonban öcsém újdonsült barátnője stikában rávette, alapítsanak másik céget. Ez megtörtént, és cégünk ügyfeleit, eszközeit és pénzét lenyúlta, értelem szerűen a mi cégünknek vége is lett. Hosszas pereskedés következett, mert a cég könyvelését is átvitte másik könyvelőhöz, aki "átkönyvelte" a kínos adatokat, teljessé téve a cég kisemmizését velem együtt. Egy polgári pert ez ügyben megnyertem már, peren kívüli egyezséggel. A cég Bt. volt én meg kültag, így jogaim eleve korlátozottak voltak. Röviden ennyi az előzményekről.
A cég végelszámolását kérésemre 2002 végén rendelte el a Cégbíróság. Innen jöttek újból a problémák:
- A végelszámoló kb 6 hónapig nem kapta meg a cég iratait öcsémtől, noha a cég gyakorlatilag 1-2 éve nem működött, csak vegetált. Miután ezt szóvá tettem, a végelsz. rászólt öcsémre, hogy adja át a papírokat. Miért nem tette meg előbb?
- A pereskedések folyamán szükségem volt adatokra, ezért többször bele kellett néznem a cégiratokba a végelszámolónál is. Ezt a végelszámoló nem engedte először, csak külön cégbírósági felszólításra. A betekintésnél pedig kikötötte - bár nem tehette de belementem - hogy öcsém ügyvédje legyen jelen, noha a végelszámoló felel az iratokért. Még azt is kérte egyeztessek időpontot öcsém ügyvédjével ez ügyben de erre nem voltam hajlandó. Ha ott akarnak lenni alkalmazkodjanak ők.
- Kiderült, hogy a 2001-es évi mérleget és eredménykimutatást öcsém ill a könyvelő nem készítette el. A cégbíróság is - kérésemre! - felszólította a végelszámolót, hogy azt adja le. Végelsz. azt mondta, ő sem kapta meg. Kérdés: miért nem szólt a végelsz. 2002-2003-ban a hiányról és miért 2005-ben mikor szóvá tettem?
- 2005-végére törvényesen lezárult a polg. per, így a cég végelszámolhatóvá vált. Ehhez képest 2007 februárban kaptam levelet a végelszámlótól, hogy a végelszámolás lezárult, noha évek óta csak dobozban álltak a kész katalogizált iratok (egy kis kartondoboz, a könyvelés eleve hiányos volt), így a végelszámolás csak pár napot vehetett volna még igénybe, nem több mint egy évet!
Ezt is szóvá tettem.
- Végelszámoló több százrer forintot számolt el rezsi, papír, irodai és ügyviteli díjakra (most a normál díjazását, egyéb szakértői díjakat nem számolom) egy olyan cégnél, aminek az iratai egy kis kartondobozban elfértek, neki érdemi munkát nem adott, hiszen a cég évek óta nem működött mikor a papírok hozzá kerültek. Többször kértem, hogy igazolja a költségeket, közölje milyen alapdíjjal kalkulál a díjazásánál. Nem válaszolt. Kísérteties módon idei utolsó költségei éppen megegyeznek azzal, ami még a cég bankszámláján van összeg...
Szóval a fentiek alapján kétségbe vontam a végelszámoló hitelességét és szakmaiságát és nem fogadtam el a záró jelentését. Kíváncsi vagyok a cégbíróság mit felel, hiszen pl a végelszámoló 15 napot adott nekem a válaszra, mikor ő több mint egy évet csúszott, én meg valszeg 1-2 nappal kicsúsztam az általa adott, de nem tudom mennyire jogszerű határidőből.
üdv. soska
Utolsó kommentek