Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Lehet-e törpe egy rendőrnő?

2006. november 27. - zugügyvéd
Mit tehet a jelentkező, ha egy nem egyértelműen megfogalmazott feltétel miatt nem veszik fel egy felsőoktatási intézménybe? Pereskedhet, panaszkodhat, talán igazat is adnak neki valamilyen fórumon. A Zugügyvéd szerint mindez hiába, a küzdelem nem sok gyakorlati haszonnal kecsegtet. Legfeljebb pontosítják a felvételi kiírást.


T. Zugügyvéd!

Az alábbi esettel kapcsolatban az online jogásztól kértem segítséget. Az egyik útnak azt javasolták hogy itt is publikáljam a velem történteket.

Az idén érettségiztem és felvételiztem a Rendőrtiszti Főiskolára. A felvételi Tájékoztatóban található előírásokat ( pontszám, alkalmassági) teljesítettem, mégsem vettek fel, a testmagasságom miatt (ami nem volt kizáró ok). Az iskola a fellebbezésemet is elutasította.

Ezután az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultam, ahol kérelmemet szintén elutasították. A hatóság sérelmemet mintegy két hónapig jogosnak tartotta, de miután a főiskola képviselőjét meghallgatták, ellenem fordult az egész ügy, és így az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított kérelmemet elutasították, fellebbezésnek helye nincs, csak bírósághoz fordulhatok.

Arra hivatkoztak, hogy az iskola szerint a tájékoztatóban leírtak és a vonatkozó rendeletek között ellentmondás van, így a főiskola jogszerűen járt el.

Viszont a felvételi tájékoztatóban is és az iskola által kiküldött alkalmassági vizsgára való behívóban is a vonatkozó jogszabályokra hivatkozva írták le a jelentkezés feltételeit, a testmagasságra utaló dolgokat külön is kiemelve. Azaz " Az egészségi alkalmasságot kizáró okok: a normális élettani fejlődés elmaradása. A testmagasság alsó megfelelési határa általában férfiaknál 168 cm, nőknél 162 cm. A megadott legalacsonyabb értéktől eltérő esetben a testmagasság, a testalkat, a testsúly (ún.Testtömeg-index) és a fizikai alkalmasság értéke alapján történik a minősítés", és most azt állítják, hogy ez nem igaz, és ezt még a hatóság is "bevette".


Fenti esetem egyértelműen eljárási szabálysértés, szakmai alkalmassági vizsgáztatással kapcsolatos, vizsgaeredményt befolyásoló jogszabálysértés, hátrányos megkülönböztetés, diszkrimináció.
Miért tehetik ezt meg velem, nincs jogorvoslat, a törvényeket csak nekem kell betartani?
Teljesen megsemmisítve érzem magam, mit lehet ilyenkor tenni?

Üdvözlettel: MB

91 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr2519506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beyonder 2006.11.27. 17:50:14

Én vak vagyok, de repülőtéri forgalomirányító szeretnék lenni.

Ügyvéd úr drága, reménykedhetek?

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2006.11.27. 18:38:56

Nem, agentcooper. Te csak tahó vagy. De ettől még lehetsz blogkommentező.

ustr 2006.11.27. 18:44:09

Kínában volt egy ugyanilyen eset, ahol egy ürgét nem vettek fel köztisztviselőnek a magassága miatt. Perelt és nyert. Lehet, hogy a kommunista Kína igazságszolgáltatása haladóbb a mienknél?

Nuts 2006.11.27. 19:01:57

Anno volt egy ugyanilyen a tv ügyvédjében. Egyet kell hogy értsek agentcooper-rel. Bizonyos szakmához jogosan tartoznak fizikai elvárások.
Ugyanúgy a balf. Juszt Lacinál volt; hogy egy cukorbeteg fiatalért lobbizott, aki meg cukrász akart lenni. Teljesen fel volt háborodva, hogy nem vették fel. Na ekkor borult ki a bili.
Egyébként 10 éve én is jelentkeztem rendőrnek (Bár csak sima rendőrszakközépre.) . Az előrehozott katonai sorozáson elszóltam magam, hogy allergiás vagyok. B alkalmasságit kaptam, ami azonnali búcsúzással járt a pályától. Ugyanúgy B-t kapott az összes szemüveges is, és még sorolhatnám. Nem lázadoztam; elfogadtam, hogy bizonyos esetekben (allergiás időszak) tényleg nem vagyok teljes értékkel felhasználható.
Most képzeljen el az ember egy 120kg-os, kigyúrt kopasz állatot. Vajon nem röhögné szét magát egy 150cm-s 40kg-os kihallgatócsajon???

Condor 2006.11.27. 19:13:49

Azért Kínában kétezer éves hagyománya van a köztisztviselői helyek versenyvizsga alapján betöltésének. Bocs.

majom 2006.11.27. 19:18:31

Hali!
Már így is nevetségessek a rendőrök ! Pláne még 1 törpe rendőrnővel!
Kíváncsi lennék milyen feladatot lehetne rábízni pl egy kocsmai verekednésnél, vagy mondjuk egy kisebbségi konfliktusnál!
:D

oooyee 2006.11.27. 19:18:41

"A Zugügyvéd szerint mindez hiába, a küzdelem nem sok gyakorlati haszonnal kecsegtet. Legfeljebb pontosítják a felvételi kiírást."

Mo-n ez se semmi, még hasznos is lenne, ha nem is MB-nek, hanem a többi törpének, akarom mondani alacsony embernek...

ezek a kurva ügyvédek rám is rossz hatással vannak, majdnem elkúrzívoltam

Wind 2006.11.27. 19:19:25

Tök jó. Ha ilyen idióta, hogy nő létére rendőr akar lenni, örülök, hogy megszívatták. Van még néhány hasonlóan szimpatikus foglalkozás: menjen parkolóőrnek, vagy APEH ellenőrnek. Ott is cseszegetheti az embereket.

anyu 2006.11.27. 19:21:17

Gyógytornász szakra Eü főiskolára tizenévvel ezelőtt még csak olyanokat vettek fel, akik átmentek a felvételi alkalmasságin. Ezzel persze kiszelektáltak olyan motivált, értelmes lányokat akiknek pl gerincferdülésük volt.Most már felveszik őket is, persze nem mennek olyan munkaterületre, ahol 90 kilós bénult betegeket kell felültetni.
Viszont egy 150 centis, 40 kilós, pici kezü nő elég nehezen boldogul olyan pályán, ahol sok esetben komoly fizikai munkát kell végezni.
Szóval elég nehéz eldönteni, mi a jobb, egy 150 centis, érelmes rendör vagy egy 2 méteres barom ?

Big-B 2006.11.27. 19:21:58

Nem mondod, hogy nem érdelődted meg előtte, mi a feltételek?!
Csa a felvételi tájéoztatót olvastad el, vagy voltál fősulis nyílt napon is?


 2006.11.27. 19:26:36

Es ha perelsz es nyersz? Ugy kivagnak az elso vizsgan, mar csak azert is.

Terlis 2006.11.27. 19:36:15

Áh, kár hogy eltörölték az alkalmassági beszélgetéseket/teszteket egyetemekre/főiskolákra. Az évfolyamunkon (jogász) van egy dadogós srác. És a tanárok nem buktatják ki, hanem vizsgán kimondják előtte a választ, csak legyünk már túl rajta. Meg amúgy is annyian vannak, akik abszolút nem kommunikatív emberek. Csak az én diplomám értékéből vesz le, hogy bárki megkaphatja. Na, de nem a diplomával kell boldogulni, hanem a tudással ugyebár.

KIZS 2006.11.27. 19:37:15

Nem vagyok benne biztos, hogy minden rendőr verekedéseket oszlat szét vagy rohamsisakban flangál az utcán. Simán el tudom képzelni, hogy van helyszínelő rendőr, forgalom irányító rendőr, esetleg nyomozó, íratkezelő, aktakukac, programozó pl.
Vagy ilyenek nincsnenek? Csak verekedés szétoszlató rendőr és a díszszázad létezik?
Én is munkát kerestem 12 évvel ezelőtt és a programozói végzettségemmel nem mehettem el a rendőrségre programozóként dolgozni, mert cukorbeteg vagyok. Logikus. Akkor bántam, mert kényelmes közeli munkahely lett volna. Most már nem bánom, mert hozzávetőlegesen a tízszeresét keresem annak, mint amit ott valaha is kapnék, de azért ez ott és akkor nagyon rosszul esett.
És nem rohamrendőr akartam lenni és nem készenlétis! Nem! Programozó akartam lenni, aki egy kis ablaktalan lyukban ücsörög a gép előtt és nyomkodja a gombokat.

HamVas 2006.11.27. 19:38:00

Mondjátok meg, miért nem lehet a szemüveges ember rendőr? A kontaktlencsés lehet?

vénólánzsahleF 2006.11.27. 19:41:46

feltételezem nem minden rendőrből lesz intézkedő járőr, egy függőleges kihívásokkal küzdő ember miért is ne lehetne mondjuk diszpécser?

egymilliopicikrisztus 2006.11.27. 19:50:38

Tulajdonképpen a történetből egy dolog világlik ki. A rendőrségnél semmi szükség sincs az észre! Ez volt a hagyomány eleddíg is és ez mit sem változik még jó ideig. Mit csodálkozunk akkor a szeptemberi és az októberi fellépéseiken? Tényleg minden rendőrvicc igaz!

detoxtux 2006.11.27. 19:50:52

Szerintem egy 140 cm-es, 40 kilós nő is lehet baromi jó koponya, aki az agyával dolgozik, nem pedig izomból.
Hogyan is szól a vicc? Hülye, hülyébb, leghülyébb, postás, vasutas, rendőr...
Amig csak az a feltétel egy zsaru szakmánál, hogy a bicepsze kerülete nagyobb legyen, mint az IQ-ja, addig nem is lesz megbecsült szakma :-(

Kopasz Mercis 2006.11.27. 19:59:43

Vasárnap láttam a Cobra 11-et. A nyomozó csávó rendesen törpe benne... :)

HamVas 2006.11.27. 20:00:16

Tudom, postás-rendőr-vasutas, de nekem ez lett volna a kezdet: érettségi után rtf, onnan tovább egyetemre.
Nos, a szemüvegem miatt labdába sem rúghattam. Minden tesztet megcsináltam, krav-magázom három éve, szóval nem vagyok egy nyápic alak, eszem is van (134 pont) és mégsem kellettem. Nem kommandósnak jelentkeztem, félreértés ne essék!

ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2006.11.27. 20:19:17

Azért ne felejtsük, Magyarország nem akkora nagy ország, hogy totál specializált rendőreink lennének, egy rendőrnek bizony mindenhol meg kellene állnia a helyét. Emlékeztek a tévéostromra, meg a rendőrlányra, aki elsírta magát és elvitték szépen? Nem haragszom én rá. De azért eszembe jut amikor egyszer egy italozás során egy rendőr srác is volt a társaságban, szóba került, mikor, milyen helyzetben kell magát szolgálatba helyeznie. Tegyük fel, rendőrünk épp szórakozni indul, amikor észreveszi, hogy valakik éppen kirabolnak egy nyugdíjast az utcán. Barátaim, ti minek örülnétek jobban, kinek adnátok több esélyt a rendőrségi felvételin: annak aki ilyenkor érdemben szolgálatba tudja magát helyezni, vagy aki csak rontja a statisztikát?

Szórakoztató amerikai sorozatokkal tele van padlás: vak nyomozó, siket FBI-ügynök, stb. No meg van a valóság. És a rendőrségi Big Brother forgatókönyvét nem az álomgyár írja. Annyi, de tényleg annyi más szakma van. Nekem például volt egy ismerősöm, aki egy törpe kisebbséghez tartozott, mindenképpen katona szeretett volna lenni. Na neki nem lehetett a szeme miatt. Pedig biztos meg lehet találni a megfelelő funkciót mindenki számára, ha elég sokáig keresünk, ha garantáljuk, hogy soha nem kerül olyan helyzetbe, ahol a képességeinek hiánya az ő vagy mások életét veszélyezteti, stb, stb. A 150 centis lány majd később perelhet, mert a fizikai kiképzésnél túl magas a fal, miért nincs létra; később perelhet, mert őt bevetették normális méretű, 180 centis férfiak ellen, és nem adtak mellé testőröket...

oldboys 2006.11.27. 20:21:37

A rendőrség állományába ugyanugy kell a kétméter magas 120 kilós izomagyú rendőr aki az adott feladatnál végre hajtja a kapott parancsot persze nem úgy mint október 23-án amint azt láthattuk. Kellenek az okos megfelelően képzett rendőr aki feltudja venni a küzdelmet az un. fehér galléros bünőzéssel. Amig nem adnak a lánynak esély, hogy megmutassa, hogy mire képes. A magyar rendőrségnél még mindig az elavult szemlélet uralkodik, hogy aki egy kicsit okosabb a fönöknél az nem kell a rendőrség állományába. Hát ezért vannak a rendőr viccek és ezek szerint még sokáig

Sylvie 2006.11.27. 20:21:59

Jaj, lehet hogy a csaj a kapitányságon irodai munkát szeretne, ott is tud segíteni. Nem feltétlenül kopaszokhoz kell párosítani!

blöki 2006.11.27. 20:42:50

pedig sztem egy ilyen csajt egy 2m-es 120 kilós kopaszhoz kéne párosítan és megszülethetne az ideális rendőr (vagy nem: pl. 140 centis agynélküli, de sztem az állományba az is beférne...):-DDD

bubu001 2006.11.27. 20:45:32

teljesen korrekt. Vegyük fel azt aki fizikailag megfelelő (az adott munkára)
1. Mi szeretett volna lenni a hölgy?
2. Ha a munkakör nem kíván semmilyen fizikai alkalmasságot akkor mi a probléma.
3. Ameddig a (volt) rendőrök a legnagyobb mafiózók, addig ez nem téma.

lutria 2006.11.27. 21:08:10

A tv ügyvédjében szereplő csaj sem kommandós vagy sarki rendőr akart lenni hanem valami gazdasági nyomozó.Ott szerintem nem számit a magasság.

Az igazi Trebics 2006.11.27. 21:38:48

Tegyük fel, hogy apróságunk úgy érzi, gazdasági nyomozó lesz. Soha nem kell házkutatnia, soha nem kell helyszíni kihallgatást végeznie, ami a legjobb alkalom egy fogvatartottnak a szökésre, soha nem osztják forró nyomos szolgálatba, soha többé nem lesznek székház ostrom, amikor minden hivatásosnak (akár az utcán oszlatók helyett) a többi feladatot el kell látnia. Mondjuk ezt így garantálják neki 3 évre előre. Ha ti lennétek a munkatársai, és minden sz@r melót nektek kellene csinálni helyette, ti nem diszkriminációról beszélnétek? folyt.köv.

Az igazi Trebics 2006.11.27. 21:44:20

Tegyük fel továbbá, hogy miután mindezt garantálta neki valaki, a jelenleg államilag finanszírozott szakokon - tehát a ti pénzetekből! - milliókat költ a rendőrség olyan valakire, aki csak egyvalamire jó.
És mi a garancia, hogy jó gazdaságis nyomozó lesz? Lehet, hogy végig bukdácsolja a fősulit, és (egyébként manapság akkor is, ha jelesre végez) örülhet, hogy bármilyen beosztást talál magának, és a gazdaságvédelem közelébe se kerül.
Tőlem az lehet egyébként, ami csak akar, de mielőtt hülyeségeket írtok, ezeket gondoljátok végig.

WatchFun 2006.11.27. 22:09:44

Én rendőrként évek óta iszom a levét a csak egy feladatra jó embereknek... 40 kilós, has-ki-pólóban jár dolgozni, de készenlétbe nem lehet beosztani, akcióba nem lehet küldeni, mert hát nő és mi lesz, ha intézkedni kell? B*sszameg, hát ugyanazt a pénzt kapja amit én, akkor csinálja is ugyanazt, ne még én kelljen vigyázzak rá! Volt olyan kollegina, aki kijött velem elfogni pisztoly nélkül, mert hát a retiküljébe nem fér bele, derékszíj meg miniszoknyához nem kell és különben is kinyomja nagyon a kiskosztümöt. Mindehhez 10 centis tűsarkat és 5 centis műkörmöt képzeljetek még hozzá. És nem volt más, vele kellett kimennem.
(És hiába nyom az éves felmérésen 50 fekvőtámaszt, ő a 40 kilójával szériázik... Utcai balhénál a legritkább esetben tud az ember a saját súlycsoportjából választani, nemigen van rá idő - jut aki jut. Ezért célszerű nagobb darab embereket felvenni rendőrnek.)
Az a baj, hogy ennek a szakmának is p*nája nőtt, márpedig egy hétpróbás zsivány előtt nincs sok becsülete egy műkörmös-miniszoknyás plázacicának, bármilyen okos is legyen az. Ez egy ilyen szakma. Egy művelt ember csak-csak elfogadja partnernek kihallgatás során a kikent-kirúzsozott rendőrnőt-legfeljebb húzza a száját, ha nem az esete- de bizony akad aki nem.
Ahogy senki nem ütközik meg azon, hogy mondjuk szódásüveg-vastag szemüveggel nem lehet pilóta senki, úszni nem tudó nem lehet tengerész satöbbi, ehhez a szakmához meg fizikum kell és fellépés. Nincs olyan, hogy csak gazdaságis nyomozó, egy készenlét alkalmával ő is belefuthat és jó eséllyel bele is fut garázdába akit le kell csendesíteni és ha nem használ a szép szó, le is kell bizony fogni esetleg leütni. Egy részeget, egy drogost nem lehet beledumálni a bilincsbe, oda kell hatni keményen. Kiváncsi vagyok, egy 50 kilós rendőrkiscsaj miután a spannját nem tudta megvédeni és leverték a társát mint a vázát, hogyan érzi magát...

Vision 2006.11.27. 22:32:38

Azért itt a rendőrtisztiről volt szó, nem a bokorugróképzőről. Ott meg nem rohamrendőröket nevelnek. Ezt is figyelembe kéne azért venni...:S

Viccesprezident 2006.11.27. 22:35:35

Érdekes ez a szabályozás. A hivatásos katonáknál anno szintén volt elvárt magasság, de ez szakfüggő volt. Pl. harckocsizó szakra jelentkező esetében nem lehetett magasabb a kollega 165 cm-nél. Ilyesmit a rendőröknél is be lehetne vezetni. Mert ugye ez igazgatásrendészeti tisztnek miért kéne 2 méteres kigyúrtnak lenni?

ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2006.11.27. 22:56:51

Én úgy értelmezem Zsandár hozzászólását, hogy képtelenség garantálni azt, hogy a rendőrnek, akármilyen "irodista", nem kell intézkedni soha élesben. Ha esélyegyenlőség van az egyik oldalról, akkor meg egyenlő legyen a felelősség is.

[] (törölt) 2006.11.27. 23:38:41

zsandar, hagyd.

itt mindenkinek alanyi joga van mindenhez.
csak a kotelessegeikrol kussolnak kurva melyen.

Opus Dei 2006.11.27. 23:39:51

Nekem egy olyan kérdésem lenne, ha valaki rendörszakközépbe megy és végzéskor netán nem éri el a 162 centit illetve a 168-at akkor mi van leszerelik? gyors választ várok, hogy tudjak aludni:)

riro 2006.11.27. 23:40:38

Apum rendőr volt, már nyugdíjas, rendőrök között nőttem fel, mindig is rendőr akartam lenni. Mikor 5 évesen elmondtam apunak aztmondta:Ne, anyának elég érte aggódnia. 18 évesen felvételi előtt? Ne, nem birnád ki hoyg csupa hülye a felettesed. A felvételi téjékoztatót azért elolvastam, és 2004ben le volt benne írva hogy 162 cm alatt csajt nem vesznek fel...Én megétrem hogy valakinek van elhivatottsága de ehhez a szakmához ez több, mint kevés...mert igenis intézkedni kell..nem ér kevesebbet semmivel egy asztmás, szemüveges vagy alacsony ember, sok munka van amire jók is lennének a kötelékben, de így is kevésre tartják a rendőröket(szerintem igazságtalanul, de erről kisregényt is írhatnék...)nem kell még azzal is nevetségessé tenni őket hogy még a mostaninál is alkalmatlanabb embereket vesznek fel, mert sajna még így is sok alkalmatlan embrt felvesznek...sajna az elhivatottság kevés...még így is sokan kikészülnek/kikészítik őket

Daem00n 2006.11.28. 00:32:29

nna, hát hülye főnök/felettes - legalább egy - mindenkinek kijut életében:)

amúgy Zsandárnak teljesen igaza van, kivéve a fizetést (javíts ki, ha tévedek, nem ismerem a közig.bértáblát): nincs olyan szakma, ahol egy nő egy férfi kollégájához hasonlóan 100%-os fizetést visz haza. Ált. 60-80%. Két tök egyforma munkakörben, egyforma képzettséggel, hozzáállással, ésszel,stb-vel is!
Mindazonáltal a női átlagmagasság errefelé kb. 163 cm, míg a férfiaké 175 cm... Nehezen tudnék komolyan venni egy 168 cm-es rendőrbácsit, akire LE kell nézzek... (erőnlét más kérdés)...

FaBRiK 2006.11.28. 01:30:18

Hogy ez mekkora baromság. Szerintem ne vegyenek fel orvost, ha kevesebb mint 162 centi, vagy szemüveges, mert akármikor lehet még olyan helyzetben, hogy igazságügyi orvoszsakértővé válik és ha tömeget kell oszlatnia, akkor elsírja magát (bár a vért bírni fogja).

Meg infrmatikus sem lehet pl. egy kerekesszékes, mert ha egy távközlési cégnél hibajegykezelő rendszer fejlesztésére felveszik, de a végén szükségből ki kell mennie terepre, akkor nem fog tudni felmászni a légvezetékhez az oszlopra.

Egy rendőrtisztnek tényleg csak az a feladata, hogy üssön? Gondolhodó állomány nem is kell?
Akkor egy rendőr max 35 éves koráig lehet rendőr, utána ki kell rúgni, hacsak nem előtte szemüvegessé válik, mert akkor korábban.
Kéretik irugatni az összes 35 év feletti és/vagy szemüveges rendőrt, köztük a vezérkart is. Tényleg, mi vana vezérkarral?

mulan 2006.11.28. 02:48:23

Halkan jegyzem meg, de a fentiek analógiájára előfordulhat az is, hogy a 2 méteres, 120 kilós kigyúrt kopasz férfi izomrendőrnek egy molesztált kisgyerekkel vagy megerőszakolt nővel kell elbeszélgetnie. Valószínűleg kisebb eséllyel tudja elnyerni az áldozat szimpátiáját, mint egy 160 centis vékony (rendőr)nő.
Az-e a megoldás, hogy akkor a 2 m, 120 kg, ffi mind-mind kizáró ok?

Dr. Dre 2006.11.28. 05:56:07

ElChe:

"Barátaim, ti minek örülnétek jobban, kinek adnátok több esélyt a rendőrségi felvételin: annak aki ilyenkor érdemben szolgálatba tudja magát helyezni, vagy aki csak rontja a statisztikát?"

Aki tudná, az se fogja, nehogy őt késeljék meg / lőjék le. Nálunk még egy egyértelmű randalírozást se mernek feloszlatni a zsaruk, nemhogy egy kétséges megítélésű dologban felelősséget vállalni. Ami 99%-ban nem a kisrendőr hibája, hanem a tutyimutyi, alkalmatlan vezetőségé. Amíg a rendőrség(i vezetők) mentalitása ilyen, addig semmi nem képes segíteni. Az alkalmatlan, korrupt, alkesz vezetőket kéne elküldeni a picsába, és ambíciózus fiatalokat a helyükre! Az se baj ha nincs tapasztalatuk, az eddigi tapasztalatokat pont hogy nem kéne követni.

Dr. Dre 2006.11.28. 05:58:58

Nameg ha minden zsarunak 50-es bicepsz kell, sose lesz internetes bűnüldözésre alkalmas osztaguk, a linux guruk közt elég ritka az ilyen. :D

Dr. Dre 2006.11.28. 06:04:14

Az igazi Trebics:

"mindezt garantálta neki valaki, a jelenleg államilag finanszírozott szakokon - tehát a ti pénzetekből! - milliókat költ a rendőrség olyan valakire, aki csak egyvalamire jó."
A jelenlegi rendőrség még 1 valamire se jó...

"És mi a garancia, hogy jó gazdaságis nyomozó lesz?"
És arra hogy az 50-es bicepszűből?

Dr. Dre 2006.11.28. 06:17:14

zsandár:

"B*sszameg, hát ugyanazt a pénzt kapja amit én, akkor csinálja is ugyanazt, ne még én kelljen vigyázzak rá!"
És te is ugyanolyan jól meg tudod oldani a bonyolult jogi eseteket mint mondjuk egy jogászzseni? Mert ugye nehogymár az dolgozzon helyetted...

"És hiába nyom az éves felmérésen 50 fekvőtámaszt, ő a 40 kilójával szériázik... Utcai balhénál a legritkább esetben tud az ember a saját súlycsoportjából választani, nemigen van rá idő - jut aki jut. Ezért célszerű nagobb darab embereket felvenni rendőrnek."
1. Nem kell őt az utcára küldeni. A nagynéném pl. személyiket állított ki (akkor még nem volt okmányiroda), ott a legritkább esetben kellett elfogni bárkit is. :D
2. Mindegyiknek ott fityeg a stukker az oldalán, a ravaszt 40 kilóval is meg lehet húzni. Ja, hogy nem használhatja, majd csak miután lelőtték? Hát akkor talán a jogszabályokat kéne megváltoztatni a realitásoknak megfelelően. Érdekes mód az USA-ban nincs olyan hogy ellenkezünk a rendőrrel, mert a végén bumm a fejbe lesz, és neki adnak igazat a bíróságon (nálunk sajnos a bíróság se az igaszságszolgáltatásról híres). Kis ésszel a meglevő eszközökkel is lehetne hatékonyságot elérni. Hátrakötött kézzel én se tudok vezetni...

"Az a baj, hogy ennek a szakmának is p*nája nőtt"
Na, aztán jönnek az emberi jogok meg az ombudsman, megmotozol 1 csajt és máris szexuális zaklatás (ebben azért nem kéne követni az USA-t), szal jól jöhet az még neked ha nem jelentenek fel minden sarkon, mert van aki jogszabályszerűen megoldja helyetted. :)

"egy hétpróbás zsivány előtt nincs sok becsülete egy műkörmös-miniszoknyás plázacicának"
Azért mert nő, még tőle is meg lehet követelni hogy nuku műköröm, magassarkú. Másoktól meg az öltönyt követelik meg a 40 fokban.

Legvégső esetben jó lesz tankozónak a törpe csaj, legalább lesz aki elvezesse a T34-est az útból. :D

Dr. Dre 2006.11.28. 06:19:40

ElChe:

"képtelenség garantálni azt, hogy a rendőrnek, akármilyen "irodista", nem kell intézkedni soha élesben."
Azt se tudod garantálni hogy a kigyúrt állat megoldja a milliárdos sikerdíjas eseteket... Akkor meg mitől alkalmasabb?

Dr. Dre 2006.11.28. 06:22:15

riro:

Ha nem kéne minden kisebbségi késeléshez 200 rendőrt kiküldeni, hogy annyian talán csak meg tudják védeni egymást, hanem elég lenne 10, aki szükség esetén fegyvert is használhatna, mindjárt több helyre jutna elég ember.

Dr. Dre 2006.11.28. 06:23:19

Daem00n:

"nincs olyan szakma, ahol egy nő egy férfi kollégájához hasonlóan 100%-os fizetést visz haza."
De, a HP (ex)elnök. :D

Dr. Dre 2006.11.28. 06:26:03

mulan:

Viszont vele már lehet hogy élvezni fogja a szexet. :D

WatchFun 2006.11.28. 07:19:30

Mindig elhatározom, hogy nem írok ilyen helyekre, mert ha hülyékkel vitakozom, lesüllyedek a szintjükre és ott már legyőznek a rutinjukkal...
Nem kell a rendőrnek 50-es kar. Nem csak karatetigrisek szolgálnak itt, de egy olyan fizikumra igenis szükség van, ami az átlagos (részeg) ember ellen elég. A vidéeki körzetmegbízottnak sem azért van tekintélye, mert keni-vágja a btk-t, vagy fejben programoz. Nem, ő be MER menni a kocsmába akkor is, amikor Te már nem mert áll a bál, ki MER menni a határba akkor is, amikor Te már nem. Be MER menni a legutolsó péróba is, kihúzza a folyóból a hullát, utánamegy a gázolónak tökön-babon keresztül. És a fellépés bizony jelentős részben fizikum kérdése.
Linux-gurura is szükség van a rendőrségen, mondjuk összesen 1-2 darabra. Viszont tudomásul kell venni, hogy a rendőrség feladatainak túlnyomó többségét az utcai intézkedések jelentik és még egy közlekedési rendőrnek is kell valamilyen testméret, mert alatta nem veszik komolyan.
A műkörmöt, magassarkút, haskipólót nem tudod megtiltani. Próbálták, a kirívó viselet jelenleg is meg van tiltva, de mi számít kirívónak? Ha a cicának magától nincs annyi esze, hogy saját és társa védelmének érdekében CÉLSZERŰ öltözékben menjen szolgálatba, akkor nincs miről beszélni...
Igazából jogászokra sincs itt szükség, a Btk. kb. 300 paragrafus, ebből a rendőrségé mondjuk 100, a 100-ból napi rendszerességgel előfordul 4-5, havi rendszerességgel további 15. Ehhez nem kell jogász vagy doktor! Ha meg valamit nem tudok, megkérdezem az ügyészt mint felügyeleti szervet. Ide érettségi és hozzá egy 2-3 éves szakiskola utána untig elég, ezt a melót padban megtanulni nem lehet. Kell 5-10 év, amíg egy rendőr "jó" rendőr lesz, de erre nincsenek tankönyvek.
Az Rtv. fegyverehasználatról szóló része nem felel meg a kor követelményeinek, az Egyesült Államok hasonló szabályozására mindig vágyakozva tekintek én is. De a rendőrség nem hozza a jogszabályt, csak alkalmazza azt! Ez egy másik blog témája lehetne. Ha a rendőrök napi rendszerességgel kilőnének valakit, akkor az lenne a baj, Nektek semmi sem jó.
(Jó a 15-ös karú linuxguru-példa, tetszik! Ha majd a bedrogozott kisebbségi szomszédod meg akar Téged hátulról izélni a saját nappalid szőnyegén, hívjatok egy olyan linuxrendőrt, és fordítsatok kernelt együtt!)

Hopkincs 2006.11.28. 07:23:14

Dr. Dre:
"És te is ugyanolyan jól meg tudod oldani a bonyolult jogi eseteket mint mondjuk egy jogászzseni? Mert ugye nehogymár az dolgozzon helyetted..."
Attól, hogy valaki alacsony, már jogászzseni, ha magasabb akkor meg "kigyúrt állat"?
"...hanem elég lenne 10, aki szükség esetén fegyvert is használhatna, mindjárt több helyre jutna elég ember."
Mondjuk 10 150 centis-t?
"Nameg ha minden zsarunak 50-es bicepsz kell, sose lesz internetes bűnüldözésre alkalmas osztaguk, a linux guruk közt elég ritka az ilyen. :D"
Bezzeg 150 centis nő az igen igen sok!

WatchFun 2006.11.28. 07:23:15

Ja bocs, kimaradt. A rendőrségen a fizetés rendfokozati illetmény + beosztási illetmény + korpótlék(szerű, a fene tudja most hogyan hívják), + pótlékok, délutáni, éjszakai, veszélyességi, gépjárművezetői, nyelvpótlék (nem olyan), kinek-mi jár. A nők illetménye bizony ugyanannyi, mint egy ugyanolyan beosztásban levő férfié. Épp ezért érzem úgy (én is, meg még más féfri kollegáim is), ha ugyanazt a pénzt kapjuk dolgozzunk is érte ugyanannyit, meg ugyanazt.

Hopkincs 2006.11.28. 07:37:24

Visszatérve még egy kicist a "linux gurukra", irodistákra, jogász zsenikre, és a többi speciális szakmeberre. Ilyenekre a rendőrségnek valóban szüksége van, de őket nem a Rendőrtiszti Főiskolán képzik! Az RTF-en a szorsabb értelemben vett "rendőr" tisztképzés folyik, akik aztán a Zsandár által nagyon jól jellemzett munkát fogják végezni. A jellemző törekvések szerint a többieket egyébként egyre kevéssé rendőrként, hanem közalkalmazottként próbálják alkalmazni. (Több kevesebb sikerrel.)
És mégegyszer kikelnék a sztereotípia ellen, miszerint aki alacsony okos, aki magas az, meg hülye!
Mindenkinek szép napot!

hattyú 2006.11.28. 07:55:17

...azért nem lehet rendőr, mert Magyarországon él és ez egy ilyen ország, tele előítéletekkel és berögződésekkel.

flimo 2006.11.28. 07:57:15

Írtátok sokan, hogy lehet gazdaságis nyomozó, vagy helyszínelő akart lennni. Na de most komolyan, olyan valaki, aki hónapok alatt nem tudta kinyomozni a magassági korlátot? Hát úgy eldugják előle a nyomokat a bűnözők, hogy dübörgő pannon pumát lát mindenhol. Akkor már inkább menjen tömeget oszlatni.

Cartman (ex Cartman) 2006.11.28. 08:06:13

Én 186 cm magas vagyok, és kb. 120 kiló. Ebből nyilván ki tudjátok számolni az IQ-mat, ugye!? Hogy Ti mennyi hülyeséget le tudtok írni? Agentcooper-nek az elején igaza volt. Belőlem se lesz már balett-táncos, de azért csak túlélem... Ne menjen rendőrnek, aki nem alkalmas, ez ilyen egyszerű.

Popsugar 2006.11.28. 08:43:15

És ezek után mit akarsz ?
Azt akarod hogy vegyenek fel? Valószinűleg voltak nálad magasabbak , életre valóbbak stb ....
Törődj bele!!!

( Vagy menj el biztonsgi őrnek )

Baliboy 2006.11.28. 09:06:33

a megfelelő arányt kell ezeknél a szerveknél megtalálni. Tehát kell izom tibor, okos gizike, kreatív nyomozólegény, beletörödöm sorsú utcasarki rendőr.
Ami fontos: vigyázni kell, hogy ne nőiesedjen el teljesen a pálya. Ettől függetlenül szerintem szubjektív döntés született, egy alacsonyabb ponthatárt elért hölgyemény helyett hősnőnknek kellett volna felvételt nyernie.

newszepiking 2006.11.28. 09:24:08

nem értem én ezt az egészet.

kazánkovácsot szeretnék fölvenni a frissen épült kohómba.
ha a felvételi kiírásba beleírom hogy férfi legyen, akkor minden ok.
ha kifelejtem belőle, és a jelentkező nő, akkor megszívtam? ha nem veszem fel akkor pert veszthetek?
ezért pereskedni?
megjelenik egy álláshirdetés, amire jelentkezek, és mondjuk azért nem vesznek fel (megtörtént), mert a másik jelentkező 5 évvel fiatalabb lány, aki aranyosabb, és kevesebb fizetéssel be fogja érni? hátrányosan megkülönböztettek nemileg bazz! pedig én voltam a hozzáértő,tuti befutó.pereljek? ugyan már!

mindenki arról beszél az utcát járva, amikor gizda rendőrt lát, hogy jézusom, hova jutott ez a testület. akkor vegyenek fel egy nagyon alacsony nőt?
és ja, hogy máshol is lehetne őt foglalkoztatni?
te mit tennél , ha választhatsz olyan emberek között, akiket AKÁR MINDEN POSZTON is be lehet vetni, illetve akik kizárólag irodai munkára alkalmasak?szerintem egyszerű a válasz.
ráadásul alapvető módon fegyveres testületről van szó, aki a saját irodistáit kitermeli magának, amikor azok kiöregszenek az utcai forgalomból.(és már tapasztaltak is.)

túl van lihegve.
de hát demokrácia van, lehet ugrálni, meg perelni mindenkit mindenért.

newszepiking 2006.11.28. 09:26:10

ja, még valami.
éedekes hogy nem írta le a saját magasságát.
vagy vak vagyok?

Tanita 2006.11.28. 09:42:30

Az, hogy 150-160 centivel nem nagyon növeli a rendőrség (amúgy is megtépázott) tekintélyét, nem vitás. Ugyanakkor, ha a felvételi kiírásban nem akadály a magassága, sőt kifejezetten erre az esetre kitaláltak egy másik számítási módot, mégpedig, hogy a testtömeg-indexet veszik alapul, és az ott leírt feltételeknek megfelel, akkor a főiskola erre hivatkozással -szerintem- jogtalanul utasította el a felvételi kérelmét. Az, hogy, aki a kiírást készítette nem képes felkészülni minden eshetőségre, nem nagyon érdekel. El tudom képzelni, hogy BM vagy akármilyen rendelet részletezi, hogy milyen paraméterekkel kell a rendőröknek rendelkezni. (Azt hiszem ezt hivatkozza is a felvételi kiírás). Mivel ez valószínűleg magasabb rendű jsz., ha ennek nem felel meg a hölgy, akkor veszett fejsze nyele, de abban az esetben is lehetősége van bíróságra menni, legalább felelősségre vonni a készítőt, hiszen MB joggal hihette a kiírás alapján, hogy testmagasságilag megfelel:)))
Egyébként meg a rendőrség örülhetne, hogy ebben az országban valaki még jelentkezik hozzájuk...

Wheeler 2006.11.28. 10:03:27

Nem igazán értem miért kell ragaszkodni ennyire dolgokhoz.
Be kell látni, hogy nem alakalmas mindenki mindenre és kész. Sorolhatnám, hogy pl. a villanyszerelőnek sem előnyös ha tériszionya van, mert időnként igencsak magas létrán kell dolgoznia. Ettől persze lehet valaki villanyszerelő, de időnként bajba kerülhet vagy a kollegák szívnak miatta...
Egy női rendőr eleve érdekes. Szerintem ezzel a gyengébb nem kéviselői akarnak bizonyítani, hogy ők is tudnak uralkodni 120 kilós hústornyok felett. Ha valaki törpeként akar rendőr lenni akkor talán a be nem valott kissebségi komplexusán akar ezáltal javítani. A haskilógós rendőrcsajnak meg az a fontos, hogy a sok férfi közt elismerő pillantásokat zsebeljen be. Valószínűleg jobban érzi magát egy őrá kiéhezett férfitársaságban, mint egy nőkkel teli munkahelyen ahol egy sokadik senki lenne. Az hogy a munkáját nem tudja -női mivolta- miatt rendesen ellátni az nem érdekes élljen az egyenjogúság. :(

Ezzel szemben van egy csomó olyan munkakör amiben a nők jobban teljesítenek. Ez az élet rendje...

csirke 2006.11.28. 10:47:32

ha jól tudom, akkor minden rendőrnek kell járőröznie. természetesen annak is aki főiskolát váégzett. ott pedig nem árt, ha van kiállása.
rokonom nyomozó, elsősorban banki ügyekkel kapcsolatban. van mellette egy civil szakértő, aki keni vágja a szgépet. a nyomzó nyomoz, a szakértő pedig szakért.
más: neki van rendőrtisztije, sőt elvégezte a jogot is. mégis kiküldik járőrözni néha.
sőt, szeptember, októberben készenlétbe helyezték.
ergo: legyen okos, meg erős is - szuperman? :)

Sanyi 2006.11.28. 11:57:45

Szerintem az RTF helytelenül járt el. Amúgy meg egy rendőr nem csak az utcán tud feladatot ellátni hanem háttértevékenységet is végezhet (nyomozati munka, megfigyelés, álruhás bizonyítékgyűjtés, stb). Lőfegyverrel pedig még jobb is mint a nagyobb kollégák, mert nehezebb eltalálni.

riro 2006.11.28. 12:09:14

Az, hogy idén elk*rták a felvételi tájékoztatót az sajnálatos, de én csak ismételni tudom magam: 2 éve benne volt, h.162 ill.168 cm alatt nem veszik fel a jónépet a testtömegindexes számítás pedig a felső súlyhatárra vonatkozott egy 168 centis, 168 kilós hapsi nehezen sprintelné le a zsebest(ugyanígy a fizikai teljesítőképesség mérésére ott van a felvételi, nem véletlenül...de hadd ne teszteljenek már 3szor annyi embert, aki úgyis ki fog esni, csak mert rendőr akar lenni és beadja, bár úgyis ki fog esni...A banki nyomozásról csak annyit:ész és fiziku IS kell mert a legtöbb pénzről és a legkeményebb maffiáról van szó...

A csajnak csak annyit: én sem az RTFen tengetem napjaim, de a rendőrségnél akarok majd dolgozni...csak el kell fogadni hogy nem vagyunk alkalmasak bármire és megtalálni módját hogy mi az amiben jók vagyunk és amire szükség is van...egy nyomozónak ez nem lehet probléma...;)

okostojás 2006.11.28. 15:04:37

Én a helyében olyasmit tanulnék amire felvesznek és később át lehet vele lábalni rendőrnek. Informatika vagy valami más szakértőnek való téma. Végül még örülnének, hogy odamegyek. Persze nem tudom ilyesmire gondolt -e, vagy tényleg kojak akar lenni.

toreki 2006.11.28. 18:07:44

riro: 2006-ban is benne volt. Az FFT-ben az RTF oldalán az Alkalmassági vizsgák sajátos követelményei részben ez olvasható: "A részletes követelményeket ld. az Érettségi és felvételi vizsgakövetelmények 2006 (Felsőoktatási felvételi tájékoztató II.) c. kiadványban." Abban pedig ez szerepel: "Az alkalmassági követelményeket (a 20/2004.(VI.BM-IM-MeHVM együttes rendelettel kiegészített) 21/2000. (VIII.23.) BM-IM-TNM együttes rendelet tartalmazza részletesen... Az egészségi alkalmasságot kizáró okok: a normális élettani fejlődés elmaradása. A testmagasság alsó megfelelési határa általában férfiaknál 168 cm, nőknél 162 cm." Aki nem akarta megvenni a könyvet, az elolvashatta pl. itt: www.felvi.hu/ft6/vkov.ofi?fjv_id=1467
A fenti rendeletben pedig az alábbi szerepel: "Hiába rendelkezik valaki megfelelő fizikai erővel és fogótechnikával, erőfölényt általában csak a hasonló testmagasságú vagy alacsonyabb személlyel szemben tud szerzni. A testmagasság esztétikailag is tekintélyt kölcsönöz az egyenruha viselőjének. Ezért az egészségi alkalmassági vizsgálatoknál férfiak esetében 168 cm és e feletti; nők esetében 162 cm és e felett testmagasság a megkövetelt." Viszont akkor mi a probléma? Hogy nem olvasta el a jelentkező a feltételeket?

smersh 2006.11.28. 18:18:03

Egyenlő bánásmód? Ezt kissé durvának találom ebben az esetben is, meg egyébként is... Tegyük fel, hogy cégvezető vagyok és titkárnőt keresek. Ha egy 20 éves, szőke, nagymellű és angolul (is) beszélő csajt akarok titkárnőnek, akkor ne döntse el helyettem más, hogy jó lesz nekem a 60 éves, ősz hajú, púpos és csak magyarul tudó banya... Ha a "Cég" legalább 162 cm-s nőt hajlandó csak felvenni, akkor csak ilyeneket vesz fel és kész. Még akkor is, ha csak gazdasági ügyekkel akar foglalkozni a lelkem, mert az csak egy dolog. Ugyanis munkaidőn kívül is intézkedési kötelezettség terheli: a 2 méteres,200 kg-s állattal szemben is. A katonai ügyészt és bírót nem fogja meghatni, hogy ő csak 140 cm "magas"...

mildi 2006.11.28. 19:16:26

nem minden rendőrnek kell mr universenek lenni-én 155 cm, alig 50 kg vagyok, mégis simán felvettek volna a rendőrtisztire, igaz, én a "nyomozókhoz" akartam menni (pszichológus szórt ki :()
viszont kiképzésen tényleg nagy hátrány méreten alulinak lenni: magas a fal, a rúd..etc., de nem megoldhatatlan (én is meg bírtam csinálni a katonaságnál)

aggodó 2006.11.28. 22:44:43

Jó nagy parasztok vagytok. Az egésznek a címe sem jó már. Mégis szerintetek ki a törpe, az aki nem 162 hanem csak 160cm. Nézzetek körbe ti rendőrök is, meg akik élcelődtök ezen az egészen, hogy az utcán milyen rendőrök járnak. Az vesse rá a követ a fenti eset szereplőjére, aki még nem találkozott "törpe" rendőrrel. De aki a főiskolát elvégzi, nem hiszem, hogy igazoltatni fog, oda jók lesznek az izomagyúak is, akinek van egy kis gógyija az meg más jellegű munkát is tud csinálni a rendőrségnél. Ez eszetekbe sem jut, mi?
Az egész nem a "törpeségről" szól, hanem talán a diszkriminációról.
A felsőoktatási törvény előírja az iskoláknak, hogy a felvételi feltételeit már két évvel korábban tegyék közzé. A felvételizők a december közepén kiadott tájékoztató könyv alapján adhatják be a jelenkezésüket, miből gondoljátok, hogy ezt nem olvasta el. Ott a mai napig benne van, hogy a 162 cm-nél alacsonyabbak (nem törpék)sincsenek kizárva a felvételizők közül, és az ott leírt feltételeket a rendeletek alapján állították össze. Nem hiszem, hogy diszkleksziásak azok, akik mondjuk 160 cm-rel jelentkeznek, mert azt olvasták, hogy lehet. Ez sajnos nem egyedi eset, csak néha van valaki, aki nem akarja magát hagyni, abból meg ti is meg ahatóságok is hülyét akarnak csinálni.
A sérelmezett lány segítséget kért nem pedig a sületlen kritikákat.
Már nem biztos, hogy a főiskolára kerülésért harcol, hanem mondjuk kártérítésért, mert a felvételizés pénzbe is kerül, meg jól meg is alázták.
Ha ebben nem tudtok segíteni, akkor a jópofa kis szurkálódásaitokat tartsátok meg, ti is kerülhettek olyan helyzetbe amikor mások segítsége, akár egy jó szó is jó lenne. Kitől várjátok ezt, ha másokkal így viselkedtek?
Tudjátok ez a mi jogállamunk, meg demokráciánk, ha a "kis" ember teljesíti az előírt feltételeket, annak nem jár semmi, de tőle mindent el lehet venni, mert a "felettünk" ülők azt hiszik, hogy ők egy más kasztban vannak, minket bármikor megtaposhatnak. Egy 18 éves ember életét egy hazugsággal átírják.
A fenti cikknek a címét nem tudom ki adta, de jó nagy barom volt, mert nem arról szól a történet.
Kösz az együttérzést, nektek is legalább akkora pofont kívánok, mint Ő kapott, aztán boldoguljatok vele.

str 2006.11.29. 00:21:57

valahogy ki kell néznie a címlapon, ne szívd túl mélyre.

Dr. Drenek: volt az a számotok, a "Fuck the police". ugye?
vicces.

limbekcs 2006.11.29. 02:57:56

(nehogymá neszójjakbe én is :)

nyelvileg főleg ez az RTF tett be - eleinte simán RTFM-nek értelmeztem félre (read the fvcking manual) - erre kiderül: dehogy! (ó, gyász!)

aztán 'zsandár' növesztett p|nát a (röhögő)szakmámra (vihogtam, mint aallat - a stíluson! a mondanivalót értem), de 'aggódó' hatására komolyabb dolgok is az eszembe jutottak:

"annak idején" a műegyetem volt híres arról, hogy nem annyira a felvételin rostálnak, hanem az első 2 év során hajigálják ki az alkalmatlanokat (30%?), főleg matematikai tárgyakból. no én azt nem tudom, hogy mennyire az RTF termeli a rendőri intézkedések (sőt! jogviszony izélésének, tudod, mozgó sorfal!) hány százalékát, de úgy nagyáltalában elképzelhetőnek tartom egy felvételin "amúgy" átment "kiccsaj" ki nem hajintását, főleg, ha a hivatkozott regulák ellentmondóak - vagy ha már nem bírtuk nem elbaszni azt a remek felvételi tájékoztatót (RTFM!).

a múlt: egy rokonom rendőrségi helyszínelő lett (hosszú civil műszerészi évek után), nem tudom, milyen volt a "felvételi", de asszem nem lett volna elvárás, hogy pont ő fogja el több kilométeres terepfutás végén a pincefosztogató orosz katonatisztet... :)

levezetésül sztori(szándék) egy kb. 20 éve elindulhatott reménybeli rendőrkarrierről:

B. Feró honvéd, aki az elsőlépcsős g.l. alakulatban (felső :)ágyszomszédom lett, leszerelés után rendőrnek állt volna. Mert:
- ha a z. pol. tiszt, aki addig is intézte neki a 7. és 8. osztály esti elvégzését (tényleg járt is rendesen), ebben is támogatja, leszereléskor majd tán előnyomja 1(-2?) rendfokozattal, rendőrséghez akkó min. +1, azaz tiz. vagy szkv-ként vonulhatott vón...
(- szép nagy darab cigángyerek vót - de akkor persze még nem volt világos, hogy ez az rtf-en is számítana, már a méret :)

drukkoltam is neki:
- mert áldott jó gyerek volt (bár az utsó féléve alatt eléggé meg"öreg"edett, ahogy mondták)
- mert ő is aszfaltozta a Böszörményi utat (ahol felnőttem)
- mert bevonulásunkkor fogott először gitárt a kezébe, mégis egy hónapra rá (mikor találkoztunk) már egy ujjal fogta le az A dúrt, és nyilván víribe volt a muzsika (miközben én... áhh!)
- a szd. pol. tiszt tél elején szabadságoltatta baszki, hogy FELVÁGJA A TÜZELŐT - "kiccsaládom részire", de egész télre. na ennek a jelentőségét akkor hamar felfogtam, mert a kaszárnyában pár naponta részt vettem 1-2 napi tüzelő felvágásában - aholis persze a szerzés volt a trükkösebb, de bki hazamegy 4 napra fát vágni egész télre... nem kispályás... :)

(azóta is remélem, jól van, akár a "cégen" belül, vagy kívül... :)


ps. monnyuk az is régen volt, mikor csak a tökorrú hungária biztosítónál (hbrt) lehetett a kötelezőt havonta fizetni (a szuper postabankos számládról, tuggyá élni!), és ugye csekk helyett fizetési igazolásod volt - azaz lett volna, már amilyen frissen küldte a hbrt, azaz konstans negyedéves késéssel. na akkoriban valahogy rendszeresen igazoltattak, és mindig a k. csekket akarták volna, de nem volt, csak a lejárt fiz.igaz., amit amúgy se látszottak komolyan venni - na ebben az időszakban a rendőrnők valahogy sokkal normálisabbnak tűntek (bár lehet, hogy csak a babaülések hatottak,még akár üresen is... :). persze újabban, hogy így kikupálódva csekken fizetek éves díjat, már baromira senkit sem érdekel... :) (pedig annyira odaadnám egy kilógó derekú, hosszúkörmű, magassarkús, pisztolymentes cicának :)

riro 2006.11.30. 19:51:47

Kedves Aggódó!
1: aki 162 cm alatt van az nem törpe, csak rendőrnek kissé alacsony! Ettől sem rosszabb ember, sem hülyébb, sem értéktelenebb nem lesz! Ha a süketet ha nem veszik fel telefonközpontosnak, az is diszkrimináció? Ha itt most bárki azt írná, hogy igaza van és küzdjön az igazáért az még hagyján hogy nem őszínte, de gonosz dolog is lenne, mert ha egy ügy elveszett és tovább küzdünk érte csak magunknak csináljuk a bajt...
2: Az életben mindenkinek kijár 1-2 pofon, a lány nagyon úgy tűnik hogy szándékosan szaladt bele egybe, mert ha benne volt a tájékoztatóban hogy hátrány az alacsony termet akkor szerintem elég világos volt hogy ez nem fog menni...ezt egyszerűen el kell fogadni, ha nem azzal csak magát készíti ki a leányzó. Ennek ellenére dícséretes hogy megpróbálta, de van egy mondás: ami nem megy azt nem kell erőltetni...ő mégis ezt tesz...szíve joga de ne várja senki hogy mindenki mellé áll egy értelmetlen harcban..

jogász 2006.11.30. 20:05:24

Aki "hivatásos szolgálatra alkalmas" minősítést kapott a Budakeszi úton, és megfelel a fizikai állapotfelmérésen is, azt ugyan miért nem veszik fel?

Én is találkoztam (ügyvéd koromban) földszintes vizsgáló hölggyel, aki mindössze annyiban különbözött 2 méteres férfi kollégáitól, hogy nem volt bunkó. Az illető hölgy most százados, az egyik budapesti kerületi kapitányságon.

Az, hogy a vizsgálóknak is ki kell menniük "akciózni", Duracell Tábornok (a vasprefektus BRFK-n használt neve) ostoba kitalációja.

Láttam olyan mélynövésű smasszer hölgyet, aki az 1,90-es zsivány hisztijére akként reagált, hogy az illető bal csuklóját a jobb bokájához bilincselte, olyan gyorsan, hogy Rodolfó is megirigyelhette volna.

Tehát, Szívem! Perelj! Az igazság melletted áll, legfeljebb a jog nem fog. A vizsgáktól pedig ne félj! Aki "balhéval" kerül be, azt nem merik megszivatni.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2006.11.30. 20:09:04

Azért a lényegről kevesen szóltak: A rendőrség bizony jogszabályokat alkalmaz, tartat be az állampolgárokkal. Az irodában ülő, akár értelmes vékony lány is lehet, stb. beosztások esetében bár tudjuk, hogy ilyenkor nem szerencsés, ha az illető képes egy értelmes magyar szöveget értelmezni. MB lehet, hogy sok feladatra alkalmas, de erre szinte biztosan nem:

A minimum értéktől lehet két irányba eltérni: Lefelé, bár ez ugye nem szerencsés mert nem felelsz meg, és felfelé, ekkor oda kell figyelni, hogy a testsúlyra, stb. vonatkozó megkötések a magassá függvényében változnak.

A minimum is jelent valamit. Meg az attól felfelé való eltérésre vonatkozó szabályok is.

Kell nekünk olyan rendőr, aki azt mondja: M7es bevezető szakaszán 130 helyett csak 10-zel mentél mert a dugó ennyivel ment, és mivel több mint 50%kal térsz el a megengedett legnagyobb sebességtől bevonja a jogosítványodat 2 évre gyorshajtás miatt, mert nem érti azt, hogy egy eltérésnek nem csak abszolútértéke de iránya is van?

jogász 2006.11.30. 20:29:23

Kedves TheElf!

Nehezen tudom értelmezni, amit írtál. Szerintem az alacsony testmagasság nem feltétlenül jár együtt a hülyeséggel.

Ha a BM KKI FEVO (Belügyminisztérium Központi Kórház és Intézményei Felvételi Alkalmasságot Vizsgáló Osztály) "alkalmas" minősítést adott hölgyünknek, akkor nyilván mindent figyelembe vett, ami figyelembe veendő. Ehhez képest, ne az RTF akárkicsodája akarja eldönteni, hogy neki ki alacsony, vagy éppen túl magas.

Kismukk 2006.12.01. 12:59:19

Szisztok!

Gondolom Mindannyian láttuk már a Rendőrakadémia címú filmet, hát ott is milyen jó a kis néger csaj, igaz az csak film! Az élet azért más, a polgári életben is lehet boldogulni, hacsak nincsenek rablópanduros álmai, ha meg vannak akkor még nőjjön egy kicsit a " kislány "

lucabrasi 2006.12.01. 13:49:58

"In my country we say to let a woman drive a car is like to let a monkey fly a plane, very dangerous yes."

Borat

smersh 2006.12.01. 14:15:12

Kedves jogász! Az eü.-n kapott "alkalmas" minősítés egy dolog. A felvételi követelmény az RTF-re (ill. a szakközepekbe) meg egy másik. Az, hogy az egyiken átmegy, nem garancia arra, hogy a másikon is átcsúszik - tévedésből, tegyük hozzá. Ha 162 cm a követelmény, akkor 161,5 cm-vel "künn tágasabb". Ha perel, akkor is. Mi ebben a bonyolult?

doki 2006.12.01. 17:35:10

Nem igazán értem a problémát.
Van egy követelmény szint.
Egy része elméleti, egy része gyakrolati egy része meg adottság.
Az elméletet megtanulhatja, talán még a cooper tesztet is megfuthatja időre, de nehogy már a gyanusitott derekáig irjen, mert a kocsában a fejére teszik a korsót.
Nem azért nem vették fel mert protestáns.
Azért nem vették fel, mert az előirt követelményeknek nem felt meg.
Elnézést kérek, de ha tűzoltónak jelentkezne, akkor is támogatnátok?
Aztán ha a 120 kg-os sérültnek a kiemelése a gépkocsiból rajta múlna?
Miért nem inkább bányamentőnek jelentkezik.Az is van olyan romantikus, de sokkal veszélyesebb.

doki 2006.12.01. 17:43:39

Ja majd elfelejtettem, ha gazdasági nyomozó akart lenni, akkor a Vám-. és Pénzügyőrséghez kellett volna jelentkeznie, mert ettől az évtől ez már hozzájuk tartozik. Bizony-bizony. De hogy ezt miért nem tudta kinyomozni.

Buzz Lightyear 2006.12.06. 13:00:16

Nem kommenteztem itt eddig, de most kiborult nálam a bili.
Örülök a jó sok baromnak, akik szerint csak a 2 méteres kopaszra borotvált rendőr az igazi. Kíváncsi vagyok, hogy közülük hányan hőzöngtek néhány hete, hogy a rendőrök milyen sötét, brutális állatok.
A feleségemet 18 évesen épp azért tanácsolták el a rendőrtiszti főiskoláról, mert csak 160 centi magas. Pont azt kérdezték tőle a felvételin, hogy hogyan is akar megfékezni egy kocsmai verekedést? (Úgy látom, ez a kedvencük) Ő meg azt válaszolta, hogy nem azért akar rendőrtiszti főiskolára járni, hogy verekedéseket fékezzen meg. (Kíváncsi vagyok, hogy hány főiskolát végzett rendőrtiszt szaladgált gumibottal, meg gránátvetővel az első vonalban a zavargások idején...)
Mivel nem vették fel, ezért aztán elvégzett egy másik egyetemet, kutatóként dolgozik.
Szóval tényleg úgy gondolják egyesek, hogy az értelmes embereket el kell tanácsolni a rendőrségtől? Baj az, ha valakinek 90-nél több az IQ-ja, és esetleg nem csak lováriból tud nyelvvizsgát tenni?

WatchFun 2006.12.06. 13:22:03

Buzz Lightyear: alapvetően értem amit írsz, csak az volna a cél, hogy ne egyfeladatos rendőrök legyenek a testületnél. Egy rendőr legyen képes a kocsmai verekedésben IS helytállni, meg persze legyen esze IS. Tapasztalat, hogy a negyvenkilós "éncsakvizsgálniakarok"-hosszúcombúakból már fölösen is van, aki meg használható lenne másra is, az nem fér oda, mert hosszúcombú foglalja a státuszt (esetleg el is megy 1-2-5 évre szülni, de ez egy másik téma lenne).
A rendőrség nem olyan mint egy gyár, értsétek meg! Ha fele ember van, akkor sem lehet feleannyit "esztergálni", a szolgálatot, a készenlétet ki KELL adni akkor is, ha nincs kiből. Ilyenkor áll elő például az a helyzet, hogy egy egyenruhással egy nyomozó/vizsgáló megy ki, mert annyira nincs ember, hogy nagyon. Ha pedig az a nyomozó/vizsgáló 151cm és 45kg, hát az egyenruhásnak pechje van, esetleg meghal a kocsmai verekedésben, mert ugye a rendőrnek be KELL menni, az emberek az adójukért ezt várják el.
A másik amit már előttem is említettek, a rendőrnek bizony szabadidejében, szolgálaton kívül is intézkedési kötelezettsége van ha jogsértést észlel - szóval nem árt, ha van fellépés. Kint az utcán nem véd meg sem a "hely szelleme", sem nincs kitől segítséget kérni esetleg. Lőni nem szabad, mit csinál a negyvenkilós lányka a tűsarkain? Sikít legfeljebb, vagy megelőzésképp jó mélyen eldugja a táskájába az igazolványát és délután négytől ő nem rendőr...
Annyi szép szakma van még a lányok előtt, nem értem miért kell ezt nekik erőltetni... Egy férfira is furcsán néznek, ha mindenáron óvóbácsi vagy dadus akarna lenni, hát akkor ne legyen az sem furcsa, hogy ez bizony alapvetően nem nekik van kitalálva.

Mau 2006.12.06. 20:00:56

Anyám rendőr alezredesként ment nyugdíjba. Nyomozó volt. Tudomásom szerint férfikollégái tisztelték és becsülték. Neves rendőrök voltak a tanítványai. Gyerekkoromban, nyári szünetben, amikor jobb híján a kapitányságon időztem, néha láttam kihallgatás közben. Úgy nézett a kihallgatottra, mint kígyó a békára. Féltek tőle a bűnözők. Nem szerettem volna a helyükben kuporogni. Sokat juttatott rács mögé. Filigrán nő volt, 158 cm magas és volt vagy ötven kiló. Az IQ-ja 133. Láthatólag semmi szüksége nem volt a drabális fizikumra! A veszélyesnek ítélt alakokról egyszerűen nem vették le a bilincset mikor hozzá kísérték.

smersh 2006.12.07. 01:09:47

(Jájjistenemistenem!) Kedves Buzz Lightyear! Tegyük fel, hogy társat keresel (mint tudjuk, megtaláltad, de ez most egy példa, oké?). Mondjuk, hogy 165 cm vagy és náladnál alacsonyabb párra vágysz, érthető módon. Feladsz egy hiredtést. Mit fogsz tenni, amikor a hirdetésedre - az abban foglaltak ellenére, vagyis, hogy max. 160 cm magas és értelmes nőt keresel - jelentkezik Mása, a 2 (két) méter 20 (húsz) cm magas ex-KGB-s smasszernő? Elárulom: nem válaszolsz neki, mégpedig főként két okból: 1. magasabb, mint 160 cm; 2. nem lehet túl értelmes, ha a leírtak ellenére mégiscsak bepróbálkozott nálad. (A harmadik ok az lenne, hogy ha mindezt közlöd vele, megesz reggelire - de ez más tészta. :D) Na ugye! Más: Könyörgöm, árulja már el valaki legyen olyan drága, hogy igaz-e az, hogy aki magas, az szükségképpen hülye is, míg minden (mondjuk) 170 cm alatti ember lángelme? Továbbá: hogy valaki nem azért jelentkezett az RTF-re, hogy kocsmai bunyókat rendezzen le, az oké. (Csak ez nem azt jelenti, hogy nem kaphat erre parancsot, muhaha!) Mivel azonban az onnan kikerülő tiszt lesz, így könnyen megeshet, hogy az embereinek viszont ez is a dolga lenne. Namármost mit mondana az ilyen tiszt a rendőreinek, hogyan rendezzék le hatékonyan, biztonságosan, de főleg törvényesen az ilyen eseményeket, ha ő még ilyet soha nem csinált?! Utánaolvasna? Megnézné egy Chuck Norris filmben? Mert a sulin azt megtanítják, hogy mit ír a törvény arról, hogyan kell ezt csinálni, csak a kocsmai balhézókra nem jellemző, hogy törvényeket olvasgatnának, így aztán ők nem is igen tudják, mi lenne részükről a törvényes reakció: márpedig innentől kezdve bukik a mutatvány... Amúgy nekem tökmindegy, mekkorák a rendőrök, de nem ez a lényeg: van egy felvételi követelmény és aki az abban meghatározottakat nem éri el, annak viszlát. Akinek nem tetszik, pereljenek: az ügyvédeknek is élniük kell valakikből... :)))

Virág et. 2006.12.07. 09:02:24

Bocsánat, hogy beleszólok, de mintha épp az lett volna a probléma, hogy az eredeti felvételi követelmények között nem szerepelt olyan kizáró ok, hogy 162 cm alatti nő nem lehet rendőr. Aztán meg mégis ez alapján utasították el MB-t.

Lehet persze értekezni egyfeladatos rendőrökről, meg ki mit csinálna egy kocsmai bunyóban, csak épp a dolog pont nem erről szól.

smersh 2006.12.07. 12:16:06

Semmi gond, arról szól pont, ugyanis a 165 cm már évek óta felvételi követelmény a nőknél. Az, hogy egy évben kimaradt a tájékoztatóból, az nem azt jelenti, hogy már nem követelik meg. A történet meg arról szól szerintem, hogy nem azt kell nézni elsősorban, hogy hol vannak a kiskapuk, hanem el kell fogadni a játékszabályokat és be is kell tartani azokat.

Virág et. 2006.12.07. 12:50:49

smersh

De ezt MB nem tudhatta. Ő csak annyit tudott, ami a tájékoztatóban szerepelt. Aszerint megfelelt, okkal várhatta, hogy a jelentkezését elfogadják. Az a minimum, hogy az RTF hibázott, nem tájékoztatott pontosan és ebből MB-nek kára is származhatott. Gondolok itt nemcsak a felvételivel kapcsolatos vagyoni károkra (jelentkezés költségei, az utazás esetleg szállás költségei, beadványok stb.), hanem az őt ért megaláztatásból fakadó nem vagyoni kárra is.

Az oktatási ombudsmannak is megérne egy beadványt írni ezzel kapcsolatban.

smersh 2006.12.07. 14:55:58

Hogy valaki hibázott, az fix, de nem biztos, hogy az RTF (nyomdahiba, stb, az RTF-et is megilleti az ártatlanság vélelme :D). Azt sem vitatom, hogy kár érte/érhette a túl alacsony jelentkezőt, de akkor ezért verje az asztalt és ne azért, hogy "csakazértisvegyenekfel". Egyébként az sincs benne egyetlen felvételi tájékoztatóban sem, hogy ha valaki bunkó (a beszélgetés során a lábát az asztalra teszi, a földre köp, stb), azt nem veszik fel, pedig ez a sors vár rá... Mondjuk a magam részéről a megaláztatást komolytalannak tartom. (Amikor én jelentkeztem egy másik suliba, közölték, hogy hízzak még kicsit. Nem találtam megalázónak. Persze nem is élveztem... Híztam egy kicsit, majd felvettek. Tudom, azért a "nőjjön meg" nem így megy...) Hovatovább a jelentkező elégtelen magassága miatt inkább a szülők lennének perelhetőek, végülis nekik róható fel, nem? :D Úgy látom, egyre inkább kezdünk a pereskedésben az USA-ra hasonlítani, ahelyett, hogy az értelmes dolgokat tanulnánk el tőlük a hülyeségek helyett. :(

Virág et. 2006.12.07. 15:01:57

Persze, minden lehet, ezért használtam feltételes módot. Mindenesetre ezek az elképzelhető lépések. Meg az, hogy nem csinál semmit és belenyugszik.

doki 2006.12.07. 22:15:27

A rendőrség nem hadsereg, ahol szélsőségesen specializált a képzés és a követelmény szint.
A rendőrségnél viszonylag nagy az átjárási lehetőség a szakterületek között, tehát aki bűnügyi képzést kapott nem biztos, hogy ott is fejezi be, mert ne aggy isten, nem lesz alkalmas rá a gyakorlat szerint, valahova meg kell tenni. Pl közrend.
Nem lehet mindenki fegyver engedélyügyi előadó ( nekik ugyanis még a fegyverekhez sem kell érteni)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2006.12.08. 05:43:39

jogász: Nem tudom mit nehéz felfogni:

Adott egy minimális magasság, amit el kell érni. Ehhez adottak egyéb követelmények amiknek meg kell felelni (minimum súly, maximum súly, stb).

Ha ettől FELFELÉ eltérsz akkor a többi követelmény módosul.

Lefelé nem térhetsz el, mert azért *minimum* mert ez alatt egyszerűen nem vesznek fel.

Namost, szerény képességű felvételizőnek meg kell értenie ezt a bonyolult helyzetet. Lefelé nem térhetek el, ha felfelé térek el van következménye.

Ezt félreérti: Azt hiszi ha lefelé tér el a minimumtól akkor a többi követelményből is kap kedvezményt, ergó a kötelező minimum nem teljesítése még jutalmat is érdemel szerinte.

Mi ezzel a baj?
Nem csak az, hogy alacsony. Hanem az is, hogy még a felvételi tájékoztatót sem érti meg, nem hogy azt az esetet amiben majd el kellene járnia...

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2006.12.08. 05:50:55

Virág et. Nem jól érted:

"A megadott legalacsonyabb értéktől eltérő esetben a testmagasság, a testalkat, a testsúly (ún.Testtömeg-index) és a fizikai alkalmasság értéke alapján történik a minősítés", és most azt állítják, hogy ez nem igaz, és ezt még a hatóság is "bevette"."

Senki nem mondta, hogy nem igaz.

MB TUDOTT arról, hogy van megengedett legalacsonyabb magasság érték.

TUDOTT arról, hogyha nem a megengedett legalacsonyabb magassága van akkor más a súlyra, stb.re vonatkozó megkötés.

Csak ő úgy gondolja, hogy nem egy 2 méterestől várnak el más testsúly minimumot, maximumot, stb. mint a 160 centistől... Hanem a minimumot el nem érő magasságuakat jutalmazzák másban is könnyített feltételekkel.

Senki nem verte át. Ő volt hülye.

Buzz Lightyear 2006.12.08. 16:03:07

Sok-sok süketelés. Ki nem látott olyan férfi rendőrt, aki 170 cm volt, és 120 kiló? Az is előírás, hogy milyen fizikai-erőnléti állapotban kell lennie egy rendőrnek, mégse tartják be. Azt pedig biztosan tudom, hogy mikor a nejem 18 éves volt, akkor nem volt benne a felvételi tájékoztatóban semmilyen hasonló követelmény, mert nem olyan hülye, hogy ha tudja, hogy nem fogják
átengedni, akkor odamegy. Sőt az orvosi vizsgálaton át is engedték, meg az erőnlétin is... Aztán jött valami elbeszélgetés, amin ezzel indított neki egy idősebb f*sz. Erről ennyit.

Virág et. 2006.12.08. 16:15:53

TheElf

Értem mire gondolsz. De azt be kell látnod, hogy nem egyértelmű a megfogalmazás és MB jóhiszeműen gondolhatta azt, hogy amikor azt írták, hogy "A megadott legalacsonyabb értéktől eltérő esetben a testmagasság, a testalkat, a testsúly (ún.Testtömeg-index) és a fizikai alkalmasság értéke alapján történik a minősítés", akkor ez a minimum magasságtól lefelé történő eltérésekre is vonatkozik.

A követelmények világos megfogalmazása úgyszintén az iskola felelőssége.
süti beállítások módosítása