Testvérblogunk, a Homár kapta ezt a jófajta történetet, de itt a helye. Zoltán élményeiből kiderül, hogy a rendőrség a kamura bemondott neveken is megpróbálja behajtani a bírságot, viszont személyit még a kapitányságon sem kérnek.
Tegnap kaptam egy levelet a yardtól, miszerint fizessek 25 ezret gyorsan, mert Veresegyházán júli. 22-én segédmotoroztam valakivel bukó és jogsi nélkül. Én nem voltam még veresegyházán (most már nem is leszek) és nem is segédmotorozok, ezért neten megnéztem a III. kerületi R.kapitányság számát. Persze egy ezeréves oldal rossz számmal. Tudakozó, kapcsolás, végre. Két órán keresztül nem tudott a három telefonos hölgy közül egy sem egy olyan melléket kapcsolni amit felvettek volna. (Amikor az egyik hölgy sokáig próbált kapcsolni, megkérdeztem nem lehe-e, hogy akihez kapcsol az szabin van? De lehet, de ő azt nem tudhatja mondta.) Nagyon ideg lettem, de aznap lezártnak tekintettem az ügyet, hogy majd holnap személyesen.
Másnap reggel 8:12 kapitányság. Ügyfélfogadás csak 9-től, várok de közben meglátom a határozat íróját, úgyhogy megpróbálok vele beszélni. Úgy elhajtott mint a legnagyobbak(csak ennyit mondott: ÜGYFÉLFOGADÁS!). Várunk, rajtunk kívül senki.
9 óra yeah! Nyílik az ablak fiatal hölgy kérdezi mi a pálya. Elmondom hogy én nem voltam ott nem segédezek stb.. Akkor írjak kifogásoló levelet, szevasz. Szerencsére jogásszal felvértezve mentem, haha. A feleségem elmondta hogy ilyenkor meg lehet és célszerű is megnézni az ügyiratokat és kérhetünk is másolatot mindenről. Persze ezt az rendőrnő magától, áá.
De hát így van ez, ezért bezár elbattyog a hivatástudat és segítőkészség teljes hiányával együtt. 5 perc múlva hozza a cuccot, mi meg böngészünk. Megtaláljuk a helyszínen kitöltött jegyzőkönyvet:
Név: hevesi zoltán
Jogsi száma: teljesen más, nem az enyém
További adatok: 0
Megjegyzés: az elkövetőnél személyi igazolásra alkalmas okmány nem volt, ezért adategyeztetés céljából előállítottam.
Aláírás: nagyon gagyi
Na ez a keménység.
A határozat szerint az elkövetéskor nem volt nálam jogsi, de a jegyzőkönyvben szerepel egy szám ami nem az én jogsimé, ez is érdekes. Na de hogyan azonosítottak? Két lehetőség van. Vagy nem volt adategyeztetés és beérték a bűnvadászok egy bemondott névvel amihez bent lekerestek adatokat, oszt küldték a csekket, vagy egy nagyon komoly személyazonosító rendszerrel dolgoznak a 21. század magyar zsarui.
- Anyja neve T. É. ?
- Igen.
- Lakcíme Bp, 1036. K. u. 22?
- Igen.
- Te Bajusz ez tényleg a hevesi vassze.
Mind a két esethez csak gratulálni tudok. Kérdezetem, hogy ilyen hogyan történhet meg, nem volt válasz. Erre megköszöntük a segítséget és felhívtuk a rendőrnő figyelmét arra, hogy minden iratot kiadott az üggyel kapcsolatban anélkül, hogy akár bemutatkoztunk volna, de személyit azt pláne nem kért amit még a postán is felkellett mutatnom hogy átvegyem a büntit. (Lehet hogy annyira jó rendőr, hogy mindenkit arcról ismer a kerületben?) Elmondtam még azt is, hogy 1 évvel ezelőtt mikor eltűnt útlevelem és forgalmim, úgy letilthattam őket, hogy akkor sem kérdezték meg hogy én ki is vagyok, honnan jöttem. Velem egykorú és nemű kerületi emberek okmányit is simán letudnám tiltatni?! Erre azt válaszolta, hogy de hát most nálam volt a levél amit küldtek, onnan gondolta hogy én én vagyok.
Erre már nem tudtam mit mondani, pá csók és könny. Most várom hogy ügyem bírósági szakaszba kerüljön és kitudódjon ki a rafkós veresegyházi segédmotoros. Remélem rendőreink jobban védenek, mint ahogy szolgálnak. A legközelebbi szabálysértésemnél meg kovács tomi leszek azt kész.
Utolsó kommentek