Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Élettársi kiűzetés

2011. május 23. - zugügyvéd

Sajnos az alábbi történetben – mint a legtöbb beküldött ügyben – nagyon nehéz megfelelő jogi segítséget nyújtani egy blogon keresztül. De talán születnek értékelhető hozzászólások, amely mentén a levélíró el tud indulni.

Üdvözletem!

Egy ideje olvasgatom a blog bejegyzéseit, most szeretném ha az én problémáim is felkerülnének, hátha lesz valakinek valami jó ötlete. Próbáltam minden lényeges információt belesűríteni.

 

A fő gondom az lenne, hogy így 5x éves nőként az élettársam közel 30 évnyi jóban és még több rosszban való együttélés után a meggyilkolásommal való fenyegetéssel rákényszerített a közös lányunk nevén lévő, közösen épített házunkból való elköltözésre (konkrétan menekülésre).

 

Persze tette mindezt úgy, hogy nem hozhattam el semmilyen ingóságomat. Az élettársam egy rendkívül erőszakos és hirtelen haragú ember, akitől nem áll távol, hogy az ilyen jellegű fenyegetését beváltsa, több évet börtönben is ült már verekedések miatt és én is többször voltam már elszenvedője a "természetének". Embert/állatot nem kímél és igen, hülye voltam, hogy ilyen sokáig tűrtem mellette, de most szeretném rendbe hozni az életem.

 

Úgy tűnik azonban, hogy semmit nem lehet tenni ellene legálisan, még egy rendőr ismerős is azt mondta, hogy feljelenthetem, de nem lesz belőle semmi. Volt egy megelőző incidense az egésznek pár hónapja, amikor szintén elborult az agya, aminek során 72 órára sikerült eltávolíttatnom a rendőrökkel, de utána hazaengedték. Azóta folyamatosan terrorizált. Az ebben az ügyben eljáró bírónő elutasított azzal, hogy már nem áll fent az élettársi kapcsolat szerinte, mivel "nem egy szobában alszunk". Ez persze nevetséges, hisz tudtommal azért még jogilag érvényes az élettársi viszony.

 

Az otthon maradt felnőttkorú lányom napi szinten fenyegetve van, ezért nem mer tenni ellene semmit, bár a szóban forgó házon az élettársamnak haszonélvezeti joga van, tehát nem rakhatná ki, még ha lenne is neki hova menni.

 

A fenti események után végül vagyonmegosztási pert indítottam ellene, ugyanis az évek során közösen szerzett tulajdonaink vagy a gyermekünk vagy az ő nevén van.

 

Ebből a perből lehet, hogy semmi nem lesz, mivel nekem kellene kiváltani a hiteles tulajdonlapokat az általa birtokolt egyéb ingatlanokról és házakról. Ezekre sajnos nincs pénzem, mivel szociális segélyből élek és ilyen idősen már nem valószínű, hogy találok munkát, pedig rendszeresen keresem a lehetőségeket. Nem lehet, hogy 30 év után nincstelenné váljak!

 

Kérem a nevem ne jelenjen meg
 

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr42926511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iustizmord 2011.05.23. 18:36:49

hát ami a leány nevén van az felejtős. a többlethasználati díj is.élettársi kapcsolatban lakáshasználati jog ellenértékes sem játszik mert az ugye Csjt-alapú, ill meg Ptk szerint megyen az osztozás.

az egyetlen megoldás ha a leány, apját megtagadva anyja mellé áll és kib@ssza apukát a házból - de ha van rajta haszonélvezet ez se jáccik.

a velős ténymegállapításom: ne vetkőzz, szopni fogsz. nem rosszindulatból, csak hogy a helyzettel pontosan tisztában légy. van ahol a jog véget ér vagy tehetetlen.

Murderface 2011.05.23. 19:40:20

Ásd el a fejét a sivatagba, és hagyd el az országot.
Jogi úton semmit sem fogsz tudni tenni. Marad az erőszak.

Gempacsöki boborján 2011.05.23. 20:08:13

Küldj neki minden hónapban 60fokos házi pálinkát,vagy jó sok tablettás bort,hátha idő előtt kimúlik.Semmit nem tehetsz,szerintem sem.

guy 2011.05.23. 20:14:01

Erre itt megoldás nem fog születni, de jó tanulságul szolgálhat mások részére. Tessék megnézni, kivel jön össze az ember, és utána mérlegelni! Az erőszak ellen a jog tehetetlen, illetve lényegében csak utólag tud ellene fellépni, amikor már a sértettnek édes-mindegy (sok esetben).

Reggie 2011.05.23. 20:21:11

Megvan a bojtje a 30 eves struccpolitikanak.
Bar a sztori is eleg hianyos, mert nem tudni, hogy mi valtotta ki az egesze, meg egyaltalan miert nincsen semmi a no neven, annak ellenere, hogy kozosen szerzett vagyok. Kicsit azert santit.

csabby99 2011.05.23. 20:23:38

a vagyonmegosztás jó megoldásnak tűnik...nem tudom milyen idős a gyerek de valószínű hogy nem gyűjthetett annyi pénzt hogy saját lakása legyen....szerintem a bíróság meg fogja állapítani hogy ingatlan nyíivántartások kívüli szerző vagy....de a lakásból önként nem fog meg nem is kell kiköltöznie....beszélj a lányoddal ö mint tulajdonos bárkit beengedhet az ingatlanába....szállásoljon el pár személyt a lakásban hátha magától megy el....
lehet kérni személyes költségmentességet.....a keresetlevélben kérjétek, hogy a bíróság hivatalból szerezze be a papírokat mert nem tudod kifizetni....

AkS 2011.05.23. 20:48:32

Tudom,hogy eső után köpönyeg.Én mindent úgy rendeztem az életben,hogy külön, legyen meg az egzisztenciánk értsd ezt saját lakás saját autó mindkettőnknek tehát ha gebasz van mindenki szépen haza megy és kész.Csatlakozom Gempacsöki Boborjánhoz.Keresd a lehetőségeket és a kiutat.Kérj a bíróságon költségmentességet.Ha lehet akkor költöztess be a lányod részedbe valami virágos szoknyás svéd családot persze ahhoz az kell,hogy a lányod melléd álljon.Sajnálom,hogy ilyen rossz helyzetbe kerültél,átérzem a sorsodat mert én is voltam ilyen helyzetben.A lényeg,hogy ne add fel és ne hagyd magad bántani a múlton rágódni most már hiábavaló a sok mi lett volna ha teljesen felőrli az embert.Inkább előre nézz.Drukkolok neked.

MacPhisto 2011.05.23. 21:10:56

Ne írjatok hülyeségeket, a haszonélvező mindenkit kibaszhat, még a tulajt is, nemhogy a svédeket.

Peter__Blau 2011.05.23. 21:12:37

Nem kell ehhez roma család. A lányod mint tulaj odavesz maga mellé két erős embert akik pénzért cserébe ugyanazt művelik a férjjel mint ő veletek. Hamar el fog menni saját magától. Vagy esetleg egyszer mikor részeg aláíratjátok vele, hogy lemond a haszonélvezeti jogáról. Innentől ki lehet rakni ha nem viseli magát szépen. Nincsen probléma. Mindenki ellen a saját módszerével kell küzdeni.

Peter__Blau 2011.05.23. 21:14:33

Ja és még valami, ha jól tudom a bíróságon lehet olyat kérvényezni, hogy a haszonélvezeti joga ne az egész házra szóljon, van erre valami módszer. Vagy használati joggá alakítani a haszonélvezeti jogát és akkor már nem rakhat ki? Nem tudom pontosan, pár éve mondta egy ügyvéd ezt. Meg kéne kérdezned egy ügyvédet aki fifikás.

Blogger Géza 2011.05.23. 21:49:08

@Peter__Blau: Hogyne, és te vállalnál beköltözést egy ilyen agresszív vadbarom mellé, hogy majd kiüldözöd? Szerintem aki ilyet vállalna, az utána kiüldözné a lányt is. :)

Még arra sincs pénze, hogy tulajdoni lapot kiváltson, majd pont ő fog verőembereket pénzelni...

Blogger Géza 2011.05.23. 21:54:40

@Reggie: Hát ja, szokás szerint az sem világos, pontosan milyen eljárás során került a bírónő a képbe, továbbá hogy most ez az élettársi dolog regisztrált vagy "csak úgy van".

Sajnos az ilyen lúzer (nem bántásból, csak tényként mondom) posztolóknál már a posztból felsejlik egy szerencsétlen, 0 érdekérvényesítő képességgel rendelkező balfácán képe, aki már arra képtelen, hogy összeszedetten elmondja a történetét. jogi segítség nélkül az ilyennek szerintem semmire semmi esélye, de amilyen peches, még egy ügyvéd is jól lehúzza, miközben nem ér el semmit.

Blogger Géza 2011.05.23. 21:57:45

@Reggie: @Reggie: Hát ja, szokás szerint az sem világos, pontosan milyen eljárás során került a bírónő a képbe, továbbá hogy most ez az élettársi dolog regisztrált vagy "csak úgy van".

Sajnos az ilyen lúzer (nem bántásból, csak tényként mondom) posztolóknál már a posztból felsejlik egy szerencsétlen, 0 érdekérvényesítő képességgel rendelkező balfácán képe, aki már arra képtelen, hogy összeszedetten elmondja a történetét. jogi segítség nélkül az ilyennek szerintem semmire semmi esélye, de amilyen peches, még egy ügyvéd is jól lehúzza, miközben nem ér el semmit.

Visegrádi 2011.05.23. 23:11:14

@Blogger Géza: Lehet neked nem világos, de azért érthető. A levélíró ismételten kérte a 72 órás távoltartást, de ezúttal nem járt eredménnyel.
Szerintem itt nem jogi segítségre van szükség,azért, mert abban valóban nem sok eredményt érne el, hanem -bár nem tudom hol lakik- de valamiféle szociális segítésre. Aki a nő helyett tárgyalna ezzel a vadbarommal, hogy valamiféle egyezségre, engedményre jusson. Meg kéne értetni vele, hogy mivel módosult a Btk,szarabb lesz visszaesőnek lenni stb.

selbibi 2011.05.24. 00:07:39

Próbálj meg a NANE-tol, azaz a Nok a Nokert Egyesulettol tanacsot kerni, alapitvany adnak jogi segitseget, informaciot, es abszolut nopartiak.

selbibi 2011.05.24. 00:09:32

www.nane.hu/
Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101 (este 6 és 10 között)

babo_ 2011.05.24. 07:23:57

@Peter__Blau: Már fentebb elhangzott, a férjnek haszonélvezeti joga van, ami erősebb mint a tulajdonjog. Egyetlen dolgot nem tehet meg a haszonélvező: nem adhatja el a tulajdont. Azaz még a tulajt kis kizárhatja az ingatlanból.

Gondolom a hölgynek is haszonélvezeti joga van az ingatlanon, amit most nem tud érvényesíteni. (anno egy időben adózási okok miatt sokan csinálták, hogy a gyerek nevére vették az ingatlant, maguknak meg haszonélvezeti jogot jegyeztettek be)

Két dolog van amit esetleg megtehet. Az egyik hogy bebizonyítja, hogy a férj illetve élettárs nem teljesíti a haszonélvezeti jogban foglalt kötelességeit, azaz nem őrzi meg az ingatlan állagát (bár ezt csak a tulajdonos kezdeményezheti).
Ekkor úgy jó 10-15 év múlva esetleg megszünteti ezt a jogot a bíróság (veszett kemény csörte lesz, mert csak úgy ezt nem fogja megtenni).
A másik, hogy bebizonyítja, hogy veszélyeztetve van, miközben a haszonélvezeti jogát kívánja gyakorolni, és jogorvoslatot kér, de ezt előtte mindenképpen ügyvéddel egyeztesse. Persze ha neki nincs ilyen joga az ingatlanon, akkor ez a második lehetőség nem járható.

Gempacsöki boborján 2011.05.24. 07:44:14

@babo_: Nem a haszonélvező kötelessége az állagmegóvás,hanem a tujadonosé.a tujaldonos kötelezheti is a haszonélvezőt a javítások elvégzésére.
a tujaldonos max eladhatja a haszonélvezővel együtt az ingatlant,már ha talál egy hülyét aki így megveszi.

Gempacsöki boborján 2011.05.24. 07:44:53

javítás:a haszonélvező kötelezhezi a tujaldonost az állagmegóvásra és a javítások elvégzésére.

babo_ 2011.05.24. 07:55:08

@Gempacsöki boborján: A haszonélvező élvezi az ingóság minden hasznát, és viseli minden terhét.
Idézet a haszonelvezet.info/ oldalról:"A haszonélvezettel együtt felelősség is jár, hiszen a haszonélvezőt terheli minden előre tervezhető költség, mint például a festés, karbantartás és a közterhek megfizetése. A tulajdonos számára biztosítani kell az ingatlan láthatóságát, rendszeres ellenőrizhetőségét. A haszonélvező köteles a haszonélvezet időtartama alatt felmerülő karbantartási terheket magára vállalnia, de nem köteles a rendeltetésszerű használat során keletkezett értékcsökkenés megtérítésére. A haszonélvező számára ajánlott üvegkár, vízkár és tűzkár esetére biztosítást kötni, hiszen ezen eseményeknél felmerülhet az egyéni felelőssége.
"

Lángharcos 2011.05.24. 07:58:26

Nyah, mégegy ügy, ahol egyszerűbb lenne néhány verőlegényt fogadni, jól megagyabugyálni apucit, hogy anyuci hazamehessen békében lakni.

Miért nem alapított valaki erre egy céget a kis embereknek? Lenne rá kereslet.

Visegrádi 2011.05.24. 08:48:51

Olvass már. Ha ennek a nőnek nincs egy tulajdoni lapra pénze, honnan lenne pénze verőlegényre.

AkS 2011.05.24. 15:04:09

Gondolkozom,de nem tudok rájönni,hogy mi lenne itt a jó megoldás.Először,másodszor és harmadszor is itt a levélíró csórósága a legnagyobb baj.Így sem a férj elpáholására,sem bíróságra bár ott van költségmentesség sem semmire nincs lé.Már látom a forgatókönyv végét és az szomorú.

isti77 2011.05.25. 12:30:05

@Visegrádi: végül is, ha nem előre kell fizetni, meg lehet oldani abból is, amit az élettársból kiszedtek.
süti beállítások módosítása