Az alábbi, családjogi probléma érdekes kérdést vet fel. Mit tehet egy elvált apa a gimnazista fiával kapcsolatban, ha az már nagykorúvá vált?
Tisztelt Zugügyvéd!A fiam egy jónevűnek mondott gimnáziumba jár. Az anyjával él együtt, és már elmúlt 18 éves. Tetemes gyerektartást fizetek, és meg szeretném tudni, hogy abba az iskolába jár-e, és milyenek a tanulmányi eredményei. Az iskola igazgatója megtagadta a válaszadást, azzal az indokkal, hogy csak a volt feleségem (a gyerek anyja) írásbeli engedélyével adhatja ki az információt. Az indokolásban semmilyen jogszabályi hivatkozás nem található.
Az iskola döntése ellen törvényességi kérelmet nyújtottam be a Megyei Jogú Város Jegyzőjéhez, melyben a Csjt és a Közoktatási Törvényre hivatkoztam, az azokban részletezett szülői jogaimra. Megemlítettem, hogy ezek a jogok az iskola SzMSz-ében is megtalálhatók.
A címzetes főjegyző elutasította a kérelmemet, és máig nem tudom, hogy abban az iskolában tanul-e, és hogyan tanul a fiam, esetleg érettségizett-e.
Valószínűleg sikeresen hivatkoztam az elmondottakra, mert az indokolásban a jegyző már nem hivatkozik az iskola érvére, hanem újat próbált összehozni, miért is nem tudhatom meg a rám tartozó dolgokat. Nevezetesen azt, hogy mivel a fiam a Ptk. szerint 18. életévét betöltött cselekvőképes személy, ezért bármilyen információt csak a fiam írásbeli hozzájáruló nyilatkozatának csatolásával adnak ki.Persze ezen határozatban sem vették a fáradtságot, hogy ezen érvet alátámasszák. Csak nekem furcsa ez? Vagy a középiskolákban hegyekben állnak az ilyen tanulói nyilatkozatok, hogy a szülő betekinthet-e a tanulmány eredményébe? Minden 18. évét betöltött gyerek maga írja alá az ellenőrzőjét? Lehet, hogy maga megy el a szülői értekezletekre, a fogadóórákra, azért mert nagykorú? Vagy ilyenkor írásban meghatalmazza a szülőt? Netán maga igazolja azt a 3 napot, amit hiányozhat szülői igazolással? Vagy a szülő igazolja, de a gyerek magánokiratba foglalt írásbeli hozzájárulásával?
Tényleg nem tudhatom meg, hogy a fiam abban az iskolában tanul-e, és érettségi vizsgát tett-e?
Üdvözlettel:
A.P.A.
Utolsó kommentek