Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Könnyen elért gyorsbüfé

2009. június 17. - zugügyvéd

A Zugügyvéd is hallott már furcsán gyorsan beszerzett étterem engedélyekről, de az alábbi ügy ezek közt is extrém kicsit.

Tisztelt Zugügyvéd,

Egy barátom nevében írok önöknek, akivel a következő eset történt meg:

Ő és családja egy relative új építésű sorházban laknak (1993-ban építették), aminek az alsó szintjén üzlethelységek vannak. Az említett helységek felett két lakószint, és egy félemelet (tetőtér) van. Az ő lakásuk alatt két üzlet van, amelyikből az egyikben a családi vállalkozás üzemel (egy alkalmiruha-üzlet, ami a következőkben igen fontos lesz még).

A két szomszédos üzletben (jobbról is, balról is) viszonylag gyakran cserélődtek a bérlők, volt ott galéria, mobiltelefon szaküzlet, biobolt, ékszerész, stb. Két hónapja a jobb oldali üzletbe új bérlő érkezett, aki egy gyorsbüfét nyitott a helyen.

Az adott üzlet előéletéhez hozzátartozik az, hogy egyik közös barátunk már 3 éve próbálja elérni azt, hogy ott egy ilyen gyorsbüfét nyithasson, de az engedélyeket mindig megtagadták olyan okok miatt, hogy nem lehet megfelelően kivezetni a szellőzést, és az zavarhatja a lakókat, meg hogy a helyiség kiosztása nem alkalmas arra hogy az összes előírásnak megfeleljen (vagy a megfelelő méretű, és fajtájú mosogatónak nincs hely, vagy elegendő számú hűtőszekrény nem fér be). Többször is eljárt annak ügyében, hogy az adott helyen büfét nyithasson, de mindeddig (ő) nem járt sikerrel (kérvényeit mindig a szagelszívó-hűtők-mosogatók trióval kapcsolatban dobták vissza).

Az új tulajdonos az engedélyeket alig tíz nap alatt szerezte be de elég cifra módon, ha finoman akarok fogalmazni. Az üzlethelyiség azóta üzemel, szagelszívó egyáltalán nincs, két hűtőrekesszel, és egy hideg-melegvizes egyteknős mosogatóval rendelkezik az üzlet, a takarítószerek, a hűtőkkel egy légtérben (szobában) vannak. A nyitvatartási idő alatt a szag folyamatosan belengi a környező üzleteket, és lakásokat. Ez persze különösen problémás mind a mindennapi élet, mind az alkalmiruha-üzlet szempontjából (ugyanis olajos szaga lesz mindennek).

A barátom szülei megkérdezték, hogy nem kell-e szagelszívó a büfébe, de azt a választ kapták, hogy nem, mert szendvicssütővel dolgoznak (hamburgert szendvicssütővel), és emiatt nem kell. Most a nagy meleg beálltával a helyzet csak még rosszabb lett, a szagok egyre intenzívebbek.

Az engedély kiadása körül külön kiemelendő, hogy nem a városunkban illetékes ÁNTSZ hivatal adta ki az engedélyt, hanem a szomszédos városból jött át egy tisztviselő (aki rokonságban áll az üzlet üzemeltetőjével). Szerintem ez nemhogy etikátlan, hanem törvénytelen is, viszont nem tudom mi módon lehetne felülvizsgáltatni az ügyet az üzlettulajdonos, és az ÁNTSZ-munkatárs rokon kihagyásával/megkerülésével*.

*Az üzlet tulajdonosának ezen kívül még van egy hasonlóan "felszerelt" üzlete a város egyik határkerületében, amire az engedély állítólag ugyanettől a rokontól származik. Lakossági kérésre ezt az engedélyt már felülvizsgálták, de az engedélyező tisztviselő-rokon ment ki a helyszínre, és természetesen mindent rendben talált.

A hibák a következők:
- Az élelmiszerek, és egyéb konyhai alapanyagok nem megfelelő módon, és helyen vannak tárolva. Két hűtőben ömlesztve a tej-, és húsáruk, ezekhez viszonyítva egy méteren belül a tisztítószerek (amelyek között több mérgező, maró, irritatív szer található).
- Nincs szagelszívó. Mivel a forró gőzök felfele szállnak, a tetőtérbe is bejutnak. A terjengő szagok (égett olaj, hús, pékáru) kényelmetlenné teszik a mindennapi életet, zavarják a lakókat, továbbá az egyéb üzletekre (jobbra egy cipőbolt, balra a barátomék ruhaüzlete), és azok forgalmára negatív hatást gyakorolnak.
- Az üzlet (a helyi ÁNTSZ szerint) alkalmatlan az efféle tevékenységre, a másik városban illetékestől mégis megkapta az engedélyt.

Kedves Zugügyvéd, szerinted az üzletet, annak tevékenységét, és tulajdonosát hol lehet megtámadni? Illetékes-e a szomszéd városból jött ÁNTSZ ellenőr az engedély kiadásában? Az engedélyt kiadó ÁNTSZ-es feljelenthető-e (döntése lakossági, közegészségügyi, etikai, és jogi érdekeket/elveket sért)? Megsemmisíthető-e a kiadott hatósági engedély? Bevonható-e a vállalkozó engedélye?


Köszönettel,
Sz. F.
 

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr111191733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sics68 2009.06.17. 19:08:25

Én volnék az első?

Első körben azt kéne tisztázni, hogy milyen engedélyek kellenek egy ilyen üzlethez, aztán pedig támadni minden fronton...

Csúnyán törvénytelennek tűnik az egész!
(pld. emlékeim szerint lakóépületnél a közvetlen szomszédok meg a lakók többségének beleegyező nyilatkozata kell... vagy az csak lakás célra szánt helyiség egyéb (mondjuk iroda) célra való használatánál kell?

Na, várom ki mit mond, végre egy érdekes eset...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.17. 20:51:00

meg kell támadni a működési ésvagy telephelyengedélyt.

első fok, helyi ANTSZ, amihez lehet csatolni a saját elutasító jegyzőkönyvet.

másodfok: közig hivatal. ők elég szigorúak, ha valami kis hiány van tuti visszadobják az engedélyt. (bár asszem valami vicces fidesz-mszp hajcihő miatt a közig hivatalok most épp nincsenek, vagy jogkörük nincs, vagy a rák tudja.)

egyébként a helyi ANTSZ-től ésvagy a tisztifőorvostól lehet kérni helyszíni szemlét, ha illegálisan, hibásan, vagy szabálytalanul üzemelő egységgel találkozik az ember fia.

ha ezek valamiért nem működnének, akkor lehet perelni értékcsökkenés miatt

gelsystem 2009.06.17. 21:38:17

rém 1szerű:
www.antsz.hu/portal/portal/tajekoztatoahatosagiellenorzesrol_149.html?menuid=a2b40294-16b1-11db-b836-33e53097dc26
.
ja: egy egész süncsaládot sziámi ikergyerekekkel rektálisan kifele nyitott esernyővel jól megijesztve tabascoban- vagy erőspistába előtte jól meghenpergetve

gelsystem 2009.06.17. 21:58:49

de, valami hasonló megoldást is tudnék javasolni, ha minden kötél szakad:
index.hu/belfold/budapest/2009/06/17/tragyaszaggal_es_tuctuc_zenevel_bosszutal/
.
csak előtte egyeztess a szomszédaiddal
.
na , nem az állatokra gondoltam, hanem csak egy népesebb nagy baráti társasággal rendelkező családra

Seherezad (törölt) 2009.06.17. 22:21:15

A működési engedélyt,legjobb tudomásom szerint a helyi Önkormányzat adja, aminek elengedhetetlen feltétele az ANTSZ vélemény.
Szükséges még továbbá a társasházi tulajdonosok valamilyen szintű beleegyezése is, vagy közgy.határozat, vagy a büfé körüli tulajdonosok 2/3 beleegyezése.
Ezt ha jól tudom, az önkormányzat határozza meg, de ennek hiányában nem lehet kiadni műk engedélyt, tehát ha mint egyébként is ott lévő tulajok semmit nem írtak alá és nem szavaztak meg, az Önkormányzat szabálysértési osztályára lehet feljelentést tenni, és kérni a működési engedély kiadás körülményeinek kivizsgálását, a korábbi helyi ANTSZ véleménnyel, és a fennálló körülmények ismertetésével. Ezt elvileg 30 napon belül ki kell vizsgálniuk.

2009.06.17. 22:33:22

„aztán pedig támadni minden fronton...”

Szerintem:
1.Jegyzőtől birtokvédelmet kérni, arra hivatkozva, h a büfé zavar benneteket a lakóingatlanotok és a többi üzlet rendeltetésszerű használatában (szagok, zaj).
2.Felügyeleti eljárást kérelmezni (3 éven belül lehet) az ÁNTSZ-nél, ui. eljárási jogszabálysértések történtek az engedélyező határozat meghozatalakor:
-nem az illetékes hatóság járt el (bár ez lehet korrekt is, ha törvény/korm.r. ezt lehetővé teszi)
-nem vehet részt az ügyben ügyintézőként, szakértőként en block olyan személy, akitől nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése, de hozzátartozó ilyen részvételét az ügyben kifejezetten is tiltja a tv;
-épp emiatt, ha új eljárás lesz, kérelmezhetitek ti is (mivel jogos érdekeiteket az ügy érinti) az érintett rokon kizárását az ügyből.
Ha beadjátok a kérelmet, akkor írásos értesítést kérni a kérelem beérkezésének napjáról, az azt megkapó ügyintéző közvetlen hivatali elérhetőségéről.
3.ÁNTSZ-t és jegyzőt permanensen, papíralapú beadványokkal bombázni a működéssel kapcsolatos panaszok miatt (ne egy levelet írjatok alá százan, hanem külön levelet küldjön mindenki :) ).
4.Retekklub, tévékettő, internetes portálok stb. megkeresése.

Több ötletem tényleg nincs.

j311 2009.06.17. 23:03:54

Ha egy héten már hetedszerre kell lemosnia a tehénszart a büfé összes üvegfelületéről, akkor lehet elgondolkodik, hogy mégsem ott kéne üzemeltetni.
Persze ez csak annyira törvényes és szabályszerű, mint a jelenlegi üzemelés.

Seherezad (törölt) 2009.06.17. 23:12:16

@j311: Minden ilyen okos hozzászólónak javallanám nézzen már fel a blog címére. Ide elsősorban a jogi megoldásért jönnek.
A trágyához nem kell jog...ész se.

Seherezad (törölt) 2009.06.17. 23:34:11

Ja és még valami eszembe jutott. A büfé, az más kategóriás üzlet mint mondjuk a mobil telefon, vagy bio bolt, tehát nagy valószínűséggel az átminősítéshez kellett a Th, és alapító okirat módosítás amihez meg elvileg kell a tulajdonosok beleegyezése.

j311 2009.06.17. 23:43:47

@Seherezad: Ahhoz nem kell ész, hogy azt szajkózza valaki: ehhez nincs jogod.
Egy kis gond van a jogászkodással, hogy vannak "egyenlőbbek", mint ahogy azt a fenti példa is mutatja.
A probléma adott, meg kell oldani. Sokkal több ész kell, a probléma "okos" megoldásához, nem elég csak odavetni egy-két paragrafust, meg egy-két hivatal nevét. Ha ugyanis az "okos" megoldást ész nélkül csinálja valaki, akkor abba nagyon gyorsan és könnyen bele is bukik, mert megtalálják. Ha meg megtalálták, akkor az "egyenlőbb" polgár jól meghurcoltatja az elkövetőt. Külön "művészet" úgy alátenni valakinek, hogy még csak ne is gyanakodjon a valódi elkövetőre.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.17. 23:44:04

@Seherezad: kivéve, ha nem társasházról van szó.

"relative új építésű sorházban laknak" azaz a szomszéd itt csak sima szomszéd, nem társtulajdonos. ha jól értem.

hja, akinek kalapácsa van, az mindent szeret szögnek vélni :)

Seherezad (törölt) 2009.06.17. 23:46:35

:) feltételeztem hogy társasház, azt mondja két emelet meg tetőtér.
Ha csak társtulajdonos lenne, végképp kellene a hozzájárulása, az a PTK szerint működik.

Seherezad (törölt) 2009.06.17. 23:50:59

@j311: értem amit mondsz kedves, csak a HELY mint olyan, nem alkalmas az általad indított tanfolyamra...:)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.17. 23:51:17

@Seherezad:

4 lakásig, úgy tudom, nem kell társasházzá alakulni. ami egészen más jellegű problémákat generál.

nincs alapító okirat, gyakrolatilag nem is vonatkozik rájuk a társasházi törvény.

füredi (törölt) 2009.06.18. 09:13:46

Nem kötözködöm de:
1.) Olyan nincs, hogy a "szomszéd városból" jön egy Antsz-es. Ugyanis nem személyek járnak el, hanem hivatalok, és nem járhat el a hivatal a másik illetékességi területén. Az elkeseredés jogos, de ez nyilván túlzás.

2.) Tényleg nem kell a hamburgerhez semmi, csak egy mikró.

csak az a teendő, hogy jelenteni mindenhol, azért nem olyan rossz a helyzet, hogy egy antsz-es rokon mindent blokkolni tudna.

Mariannka51 2009.06.19. 17:02:43

1. A müködési engedélyt 15 napon belül megtámadni.
2.Műszaki osztályon panaszos beadvány a szagok miatt.
3. Rendőrség panasz a zaj miatt.
4. ÁNTSZ - a lakást elárasztó szagok miatt kérj vizsgálatot.
5. Jegyző - birtokvédelmi kérelem.

Áprilisban csináltam végig, nem kevés, de hatásos. (ha van cigi szag az még hatásosabb, arra ugrik az ÁNTSZ)

büntetlen 2009.06.19. 22:02:37

Szerintem nézőpont kérdése.Egy idézetet ide:......."ha nem tetszik a gazdának,hogy mi itten mulatunk,vigye el a házát innen,mi akkor is itt maradunk."...........-Nem én vagyok a pecsenyesütős XD.

sasmas 2009.06.20. 19:41:02

Sziasztok!

- Az Államigazgatási Hivatallal (régi nevén Közigazgatási Hivatal) az a helyzet, hogy ebben az ügyben teljesen mindegy a jogkör változása.
Az önkormányzatok tekintetében változott meg az ellenőrzési jogköre.
Eddig az önkormányzati ülésekről el kellet küldeni a hiteles jegyzőkönyvet a Közigazgatási Hivatalnak.
Jelenleg nem kell megküldeni a jegyzőkönyvet, mivel az Államigazgatási Hivatalnak(régi nevén a Közigazgatási Hivatalnak) nincs ellenőrzési jogköre az önkormányzatok működésével kapcsolatban.
Lényegében az Államigazgatási Hivatal ugyan az, mint a Közigazgatási Hivatal.
Csak az az egy különbség a jogkörükben, hogy az Á. H.-nak jelenleg nincs ellenőrzési jogköre, de ez csak az önkormányzatokat érinti.

- Azt javaslom, hogy semmiképpen ne helyben lévő ÁNTSZ-nél próbálkozzanak, hanem egyenesen országos szintre küldjék a panaszlevelüket.
(ebben az országban helyben mindent elintéznek az ismerősök, rokonok. ezt tapasztalatból mondom)

- Az ügyészséget sem lenne hátrány megkeresni egy feljelentés formájában, természetesen kapásból országos szinten kell próbálkozni. (majd küldik a levelet, hogy átadták az ügyet a megyének, de ettől függetlenül figyelemmel kísérik az ügy lefolyását).

- A szomszédokkal össze kell fogni és az összes szomszéd által aláírt panaszlevelet kell küldeni a fenti szerveknek.

- Természetesen a média sosem árt. Szólni kell valamelyik tv csatornának szerintem kapni fognak az ügyön. pl. HírTv Panaszkönyv, Célpont.
TV 2, RTL.

Azt javaslom, hogy semmi esetre sem adják fel a dolgot.
Én nem tudom pontosan megmondani milyen törvénysértések történtek, de az ügy feltűnően bűzlik.

Kitartást, ne hagyják magukat.

Sas

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.20. 21:39:52

@sasmas:

kicsit bonyolultabb a helyzet, mert mint másodfokú hatóság is elvesztették a jogköreiket, jelenleg pl. nem tudom hol intézik az építéshatósági fellebbezéseket, vagy az egyéb közig eljárási másodfokú ügyeket.

de azt hiszem az önálló jogkörük is elveszett, pl. honosítás, gyámhatóság.

valamit bűvészkedett a kormány a jogkörükkel, de elég nagy a csend ebben az ügyben én meg még nem vettem rá magam, hogy átnézzem az épp hatályos törvényeket.

Én vagyok 2009.06.23. 09:13:03

Nyilván nem jogi megoldás kell ide, hiszen a jog itt nem működik. Szerintem az alkalmiruha üzletben nyissatok állatkereskedést, és az üzlet elé rakjátok ki a kutyakajákat. Az elég büdös hozzá, hogy elriassza a büfébe igyekvőket. A másik oldalon is valami idegesítő boltot kéne nyitni, aztán tenni egy üzleti ajánlatot a büfé átvételére a maffiózónak.

hatesz 2009.06.24. 09:07:29

"Természetesen a média sosem árt. Szólni kell valamelyik tv csatornának szerintem kapni fognak az ügyön. pl. HírTv Panaszkönyv, Célpont.
TV 2, RTL."
ja, hatalmas horderejü hir lehetne belöle. Majd gondolod hogy egy orszägos kereskedelmi ado akärcsak fel masodpercet is foglalkozik ezzel?
Orszägos szinten foglalkozni az üggyel, vagyis ÄNTSZ országos tisztifőorvosi hivatal, központi ügyeszseg, esetleg a legföbb ügyeszt felhivni?
Feljelentes??? Nincs jogi vegzettsegem, ezert pusztän kiväncsisägbol, konkretan mi lenne a feljelentes tärgya?
bocs ha off voltam
süti beállítások módosítása