Amikor ügyvédjelöltködtem, a főnököm rámsózott egy ügyet. Egy szerencsétlen öregasszony libáira rendszeresen rájártak a szomszédban lakó roma család kutyái. Az öregasszony többször panaszt tett a rendőrségen, de mindig elhajtották, ugyanis nem tudta bizonyítani, hogy melyik kutya volt a tolvaj, jelölje meg valamivel, ajánlotta neki az egyik rendőr, amikor az öregasszony visszakérdezett, mégis mivel, a kutyák ugyanis harapósak, a rendőr azt válaszolta állítólag, hogy pörkölje meg egy hosszú póznával. Az öregasszony megfogadta a tanácsot, és egy szemétgyújtásra használt póznával lesben állt, amikor jöttek a kutyák. Kettőt is meggyújtott. Boldogan ment a rendőrhöz, hogy sikerült megjelölnie az ebeket. A rendőr, amikor megtudta, hogy a kutyák lángolva menekültek el, feljelentette az öregasszonyt. A vádirat nagyjából a következőt tartalmazta:

„Özv. ….-né ….-i lakos, családi háza udvarán – szemétdomb meggyújtására használt két méteres póznával, amely végére olajos rongyot kötött - …..napján meggyújtott egy közepes termetű keverék ebet, amelynek a gazdája ismeretlen. Másnap ugyanazon a helyszínen és eszközzel ismételten meggyújtott egy ismeretlen fajtájú és gazdájú, kis termetű ebet. A bekért tűzoltósági szakértői vélemény megállapította, hogy a menekülő lángoló ebek cikázó mozgásukkal alkalmasak arra, hogy gyúlékony tárgyakkal   – különösen szénapajta, szénapadlás, szalmakazal – érintkezzenek, és ezzel tűzveszélyt okozzanak. A fent ismertetett cselekmény alapján az elkövető alaposan gyanúsítható a Btk 259. § (1) bekezdésébe ütköző szándékosan, elkövetett közveszély okozás bűntettének kísérletével.”