Az alábbi ügyben, azon kívül, hogy nagyszerű példa arra, hogyan nem szabad pénzt kölcsönözni, van egy sajátos csavar is: a csaló nevében az ügyvéd levelez, aki állítólag nem jogosult a képviseletre.
Kedves Zugügyvéd,
Elég elkeserítő, hová visz a jóhiszeműség, próbálom röviden összefoglalni, a történet alant:
Tavaly megismertem egy – látszólag - nagyon barátságos, és közvetlen embert, S. Gábort. Úgy állította be magát, mint egy jól menő és borzasztóan elfoglalt vállalkozó - elképesztően hitelesen adta elő magát - és sajnos el is hittem neki, hogy valóban az, akinek mondja magát.
S. Gábor először kisebb összegeket kért kölcsön, majd miután azokat időben visszafizette (nyilván ez volt a beetetés, hogy „látod, én megbízható vagyok”), üzleti/befektetési célból 3 millió forintot kért, amiről viszont már szerződés is készült, melyben rögzítettük a visszafizetési határidőt is és az egyösszegű készpénzes ki és visszafizetést is.Miután ez a határidő lejárt, többszöri telefonhívásra is azt mondta, hogy majd jövő héten hozza a pénzt, olyan hajmeresztő történeteket is kitalált, hogy a gyermeke kórházi ágya mellett ül, mert baleset történt vele és emiatt nem tud jönni (természetesen ebből semmi nem volt igaz).
Teltek múltak a hónapok, hát kiderítettük, hogy a bejelentett lakcíme Siófokon van, de ott az égvilágon nem lakik senki, valójában Pesten bérel egy házat, ott lakik a feleségével. Kiderült, hogy mindkét cége ellen APEH felszámolás indult, szóval a jól menő vállalkozó illúziója egy csapásra szertefoszlott.
Ez már csak hab a tortán, de később az is kiderült, hogy a kölcsönszerződésen hamis adatokat (pl. születési dátumot) adott meg magáról. 3-4 hónap elteltével az állítólagos ügyvédjével is küldött nekünk egy levelet, hogy hajlandó kifizetni a tartozás harmadát (kamatok nélkül), részletekben, ráadásul júniusi kezdőponttal. Érdekes volt, hogy az ügyvéd által küldött levélben, csak a S. Gábor név szerepelt, a címe/anyja neve/születési éve nem, ergo csak az ügyvéden keresztül tudtunk „levelezni” vele.
Ha oda küldenénk, a levelet ahol életvitelszerűen lakik, akkor egyszerűen lesz*rja, és nem veszi át. Polgári peres eljárást szeretnénk, viszont a probléma az, hogy a bejelentett lakcímére hiába küldünk levelet az ügyvédünkkel (hiszen nem ott lakik) ahol pedig életvitelszerűen él ott pedig egyszerűen nem veszi át a levelet. Az ügyvédjén keresztül sem tudunk hivatalos levelet küldeni S.Gábornak, hiszen azt állította, hogy ő nem vállalta el a jogi képviseletét, tehát tulajdonképpen csak úgy félhivatalosan levelezgetett velünk.
Nyilvánvalóan az ügyvéd valamelyik haverja lehet, aki asszisztál neki a csalásban, hiszen nem véletlenül nem adott meg hivatalosan egy címet a nekünk küldött leveleiben, csak egy szimpla nevet.
A helyzet elég cifra, adott egy csaló akinek a nevén nincs semmi, és nem a bejelentett lakcímén lakik.
Mit tehetnénk még, hogy visszakapjuk a pénzünk?
István
Utolsó kommentek