Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Átértékelt online aukció

2009. december 08. - zugügyvéd

Az online aukció jórészt bizalmi elven alapul, de ha valaki visszaél vele, az még nem elegendő bűncselekmény megállapításához, egyszeri alkalommal szimpla szerződésszegés. De azért ha valaki erre alapítja az egzisztenciáját, az már súrolja a csalás határát.


Tisztelt Zugügyvéd!

 

 

Több holmimat is eladtam néhány ismert aukciós oldalon sikeresen, de az egyik alkalommal a vevő kérésére előleg nélkül elküldtem az árut, és azóta sem hajlandó fizetni.

 

Több helyen is hibáztam, mert az illetőnek már több negatív értékelése is volt (bár 10× annyi pozitív), és a nyelvezete, megnyilvánulása is elég komolytalannak tűnt. Azt írta, alkalmanként 200 Ft az átutalás, ezért egyben szeretne fizetni. Előre nem volt hajlandó, én pedig naiv voltam. Miután elküldtem, az áru lapján üzent, hogy rendben megkapta, ezután nem hallottam felőle, a leveleimre (amelyek egyre fenyegetőbbek voltak) nem reagált.

 

Egy hét után írtam egy negatív értékelést, amire már reagált, megsértődött, azt írta, hogy dolga volt, de kifizette volna, stb. Persze nem egészen ilyen stílusban. Nem sokkal később felajánlottam, hogy ha két napon belül megkapom a pénzt, átírom az értékelést semlegesre, de nem hatotta meg. Azóta megint eltelt 1-2 hét.
Mit lehet ilyenkor tenni? Menjek a rendőrségre?

Köszönettel: GT

Ps: Olyan kommenteket nem kérek, hogy mit kellett volna/nem kellett volna tennem, hülye voltam, stb.
 

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr911583848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szaGértő 2009.12.08. 19:57:18

Összegtől függ. Szerintem 20 ezer alatt felejtős, egyébként tegyél feljelentést. A mailváltást mellékeld, forrással együtt.

Ha szerencséd van, mással is megcsinálta, akkor jobban ráugranak a rendőrök.

szaGértő 2009.12.08. 19:58:00

Ja, valamint küldd el magánban, melyik cég volt, lehet, hogy tudok segíteni.

Füredi 2.0 (törölt) 2009.12.08. 20:02:11

A jogi válasz az, hogy a vevő köteles fizetni, felszólítható, beadható fizetési meghagyás, perelhető, illetve feljelenthető A címét tudod.

A nem jogi válasz pedig az, hogy lődd be magadnak, hogy mennyi tekinthető "tanulópénznek" tehát ideértve a macerát is köbö 20 000 forint alatt hagyd a fenébe, nem ér annyit.

horvathd 2009.12.08. 20:04:48

Mivel "hivatalosabb" formában, egy aukciós oldalon adtad el, így az aukció során létrejött polgári szerződést egy harmadik személy is tudja igazolni, ezért szerintem akár egy fizetési meghagyást is be lehet nyújtani a vevővel szemben, aminek az illetéke a követelés 3%-a, min 3000 Ft, így a fent említett 20000 Ft esetén talán már megéri, azáltal is, hogy ezt az illetéket is követelheted, ha minden igaz.

Cirrus 2009.12.08. 20:37:08

Én küldtem be a postot. Csak kb. 1500 Ft-ról van szó, úgyhogy azt hiszem, hagyom a fenébe.

A. B. Normal 2009.12.08. 20:55:47

Azért egy linket nyugodtan nyomhatnál a csókához. Ha nem Ebay, akkor el is tudjuk olvasni, mert angolul nem értünk...
Ha nem világos: gyakorlatilag egyetlen aukciós oldal van, senkit nem sért, inkább hasznos, ha kikerül a koma neve és linkje.

Közöd?? (törölt) 2009.12.08. 21:01:36

mintha az e-bay vállalna garanciát a kifizetésekre, lehetséges müködő online árverés efféle garancia nélkül?

2009.12.08. 21:08:18

@szaGértő:
Azt írja Cirrus, hogy "egyre fenyegetőbbek" lettek a levelei. Ha ez ilyen ravatalos, testi sértést kilátásba helyező felszólításokat takar, akkor inkább nem kéne mellékelnie. :)

juji 2009.12.08. 21:10:53

Rutinos teszveszes felhasználó vagyok, egyszer én is beugrottam. A termék 19900 Ft volt, az eladó előre kérte a pénzt ahogy az szokás, én fizettem is (utaltam) mert a terméket akartam. Aztán az eladó eltűnt...
A teszveszes automata levélben megadott cím nem létezett (abban a kerületben nem is volt olyan utca). Szóval hívtam, időnként felvette, éppen külföldön van, éppen karambolozott, éppen mindig volt vmi kifogás miért nincs termék....
Egy idő után nem vette fel. Én nőként nem voltam neki elég komoly fenyegetés, így idegen számról férfi ismerősöm hívta és követelte vissza a pénzt. (Mindeközben hivatalos úton is megpróbáltam visszaszerezni a pénzem, de a szolgáltató azt mondta írjak emailt, benne határidőt, majd tegyek feljelentést a rendőrségen.... ennyit tudtak hozzátenni, no comment) Szóval, az ismerősöm hívogatta, eleinte nem sok sikerrel. Aztán sikerült bankszámlaszám alapján kinyomozni ki is ő és hol is lakik. Egy telefonbeszélgetésnék, rákérdezett az ismerősöm, hogy akarja-e hogy meglátogassa ezen és ezen a vidéki címen... Volt csodálkozás, meg pénzem is nemsokára....
kb. 300 aukción vagyok túl, ez volt az egyetlen negatív tapasztalatom, és végül itt is visszakaptam a pénzem, csak küzdeni kellett érte.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2009.12.08. 21:20:44

@juji: "sikerült bankszámlaszám alapján kinyomozni ki is ő és hol is lakik"

Hogyan sikerült kinyomozni?

Dimebag Darrell (törölt) 2009.12.08. 21:21:15

Nekem is volt ilyen de befenyegettem hogy a vatera kiadja az adatait és tényleg mentem volna a rendőrségre. Telefonja megvolt weblapja megvolt hogy egyszerű esettel álltam szemben. Kaptam egy masik ertékesebb arut helyette. Szerintem nem akart meglopni hanem csak egy dilettáns fasszal álltam szembe ...

Dimebag Darrell (törölt) 2009.12.08. 21:22:14

@bunkó: Ugy hogy volt ott ismerőse aki az állásával jatszott de megmondta a tulajdonost ...

Cirrus 2009.12.08. 21:34:54

Vatera, úgy hívják, hogy demonmesterke (már a nickje is gyanúsan gyerekes volt). Pár száz km-re lakik, többe kerülne az út, mint amit nyernék rajta. A címe megvan valamelyik e-mailben, abban írta le, hova küldjem a csomagot. Érdekes módon más nevet adott meg, mint amit a Vatera.

Bruhahaha 2009.12.08. 21:42:29

Két alapvető megoldás van
1, A cím megvan, ahova küldted a cuccot. Nem kell mást tenni, mint elbattyogni oda és szép szúval elkérni, ha nem adja, akkor a szép szó el is maradhat
2, fizetési meghagyás kérés 3000-ért, behajtás, aminek az összes költségét fizeti a csóka és legközelebb nem fog ilyet csinálni - ez egy kis népnevelés is...

Missing Link 2009.12.08. 21:55:16

nekem egy barátom került sajnos másik oldalról szomorú helyzetbe, ő vevő volt, rengetegett vett már vaterán, hetente több tételt, mindig rendesen.
aztán egy nap sürgősséggel kórházba került, két hétig nem tudott magáról, gondolhatjátok, mit szóltak ehhez az üzletfelek.
persze ő előre fizetett volna, csak nem jelentkezett a leütött áruért. vagyis anyagi kár közvetlenül nem ért senkit.

ja, ezt csak azért írom, hogy néha jóhiszeműen is történhetnek fura dolgok.

azt persze nem tudom, mindez hogy jön ide, mert valszeg itt nincs szó jóhiszemről... :))
na mindegy, grafomán lettem.
üdv.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2009.12.08. 21:55:20

@Cirrus: Keresni ismerőst arról a településről, aki hagy egy üzenetet a postaládájában, boríték nélkül, hogy lássa, személyesen jártak ott.

Másodszorra az üzenetbe féltégla is csomagolható, amúgy homárosan :-)

Égbekiáltó 2009.12.08. 21:56:21

Én a Vaterán négyszer szívtam be, hogy eladóként előre küldtem a cuccot, és aztán integettem a pénzem után. Az első két alkalomkor nem tettem semmit, mert jól ment az üzlet, 2*10000 forintért nem aggódtam. Most a válság alatt már nem megy olyan jól, és az utóbbi kettő átverés érzékenyebben érintett. Az egyiket sikerült visszakapnom, mégpedig azáltal, hogy egy részletes, objektív nem anyázó negatív értékelést írtam. Azt hittem nem hatja meg a gyereket, tévedtem.
A posztolónak azt tanácsolom, hogy vegye tanulópénznek, tudom tapasztalatból, hogy kellemetlen, de 1500 forint nem éri meg még azt sem, hogy telefonon anyázzon.
Jogilag érdekes, hogy a polgári jogi késedelembe esés szabályait vagy a büntetőjogi lopást kell alkalmazni. Mert ezek a szemét nótorius nemfizetők mindig hitegetnek hogy 5-10-100 nap múlva fizetnek, ebben az esetben pedig a jogtalan eltulajdonítási célzat nem áll fenn.

Cirrus 2009.12.08. 21:56:47

Épp most írtam, hogy nem érné meg elmenni érte. A fizetési meghagyás sem biztos, hogy használna, és nem tudom, honnan mennének behajtani, de az egész móka talán 10-20 ezerben is lenne. Még ha nem is én fizetném. Mint írtam, csak kb. 1500 Ft-ról van szó.

szaGértő 2009.12.08. 22:07:14

@A. B. Normal: Az az egy a TeszVesz, vagy a Vatera? :)

Cirrus 2009.12.08. 22:09:09

Ja, és fizikai fenyegetések nem voltak, feljelentésre is csak célozgattam. Egy kis scripttel 10 percenként emlékeztető e-mailt küldtem neki (csak a vaterához használt címét tudtam), elment 50-100, de nem zavarta, aztán lekapcsoltam azt is.

szaGértő 2009.12.08. 22:12:48

@Cirrus: Egy ismerősöm így járt tavaly karácsonykor, csak 6000 forinttal, de az az ember pölö megcsinálta ezt 40 vevővel. Áru nem is volt. Rendőrségi ügy lett belőle, nyárra már bíróságon volt.

Lehet, hogy ez is megcsinálta százszor, és mivel egyenként kicsi az összeg, senki nem megy utána.

A. B. Normal 2009.12.08. 22:19:51

@szaGértő: Pontosan. Az az egy a TeszVesz és a Vatera :)

szaGértő 2009.12.08. 22:20:35

@A. B. Normal: Igaz, végülis ugyanaz a tulajdonosa...

Balance Of Power 2009.12.09. 12:27:10

A legzsenialisabb a megsertodes a rossz ertekeltes miatt. Van bor a kepen :)) A levelvaltas vonatkozo reszere kivancsi lennek!
Es igen: 100x1500 az mar nem keves.

Meg a Vatera/Teszvesz elotti idokben volt egy csavo, aki zenei forumos csereberek soran nyult le kurva sok cd-t az emberektol. Mar terjedt a hire, de o kozben nem atallott forumozni. Viszont idonkent ott is eloszedtek, hogy mikor fizetsz stb. Mindig volt kifogas, sot egy ido utan hiszti is. Aztan amikor az egyik forumozo megirta nekem a ficko nevet, dobtam egy hatast: tizenevvel azelott, boven az internet korszak elott engem is atbaszott, akkor musoros kazettakkal. Tehat tobb mint 10 evig csinalta ezt (talan csinalja ma is, mas nickneven) sertetlenul, csak azert, mert johiszemu emberek nem fognak egy-egy cd miatt feljelenteseket tenni meg baseball-utovel leutazni hozza...

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.09. 16:28:25

Legközelebb nem küldöd el az árút előre, főleg, ha jelentős tételről van szó, mert azt nem írtad le, hogy mennyi a vergődésed tárgya?

Cirrus 2009.12.09. 18:11:16

Dehogynem, leírtam pár bejegyzéssel ezelőtt, kb. 1500 Ft.

Káposztakukac 2009.12.10. 01:31:23

én sokat szoktam venni német ebayen. egyszerűen nincs olyan, hogy valaki előbb előre küldi az árut és vár arra, hogy majd utólag befizessék. NINCS ilyen. erre itt azt kell olvasnom, hogy magyarországon, ismerve a magyar fizetési és egyéb mentalitást komolyan vannak olyanok, akik képesek látatlanban előre elküldeni a cuccot? hát ezt most komolyan el kellene hinnem? aki ennyire hülye, azt cselekvőképességet kizáró gondnokság alá kellene helyezni és vatera meg tesz-vesz, sőt, internet közelébe se engedni

Cirrus 2009.12.10. 09:34:23

@Káposztakukac: én vagyok az a cselekvőképtelen hülye.
Mentségemre szolgáljon, hogy egy negatív értékelés is benne lehetett a pakliban, ha nem küldöm el, és a gyerek bizonygatta, hogy már drágább cuccokat is küldtek neki, volt vagy 50 pozitív értékelése, és attól még lehetnek itt becsületes emberek, hogy az átlagos fizetési és egyéb morál elég alacsony. A másik fél részéről is van kockázat, mert mi van, ha csak a pénz felét küldi el, de nincs áru? Amúgy jeleztem a postban, hogy hülyézős kommenteket nem kérek, köszönöm.

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.12.10. 17:46:20

Menj a rendőrségre, és majd a z arcodba röhögnek, hogy mekkora egy lúzer vagy!
Nem értem azokat, aki jönnek itt a "na majd én megmondom" történeteikkel és csak magukat járatják le!

Égbekiáltó 2009.12.10. 19:58:23

@boogieee: Írtó nagy önlejáratás az, ha megbízunk embertársainkban, és azt gondoljuk kifizeti amit elvitt. Inkább az a ciki aki nem fizet és lelép a termékkel, meg az, aki ezeknek a pártját fogja, mint te.

Káposztakukac 2009.12.10. 20:05:32

@Cirrus: negatív értékelés??? ugyan mire? nem küldted el az árut, amit senki nem fizetett ki neked? ember, te tényleg hülye vagy, már bocs... internetes kereskedelemben alapvető, hogy MINDIG előre fizetnek.

Cirrus 2009.12.10. 21:57:29

@Égbekiáltó: Kösz :) Amúgy itt valaki mindig kockáztat. Aki előre fizet, az is, meg is járták már egy páran. Ezen az eseten kívül én mindig a pénz felét szoktam csak kérni előre, így éreztem fairnek.

Cirrus 2009.12.10. 21:58:35

@Káposztakukac: elküldtem az árut, éppen ez volt a gond.

heliox 2009.12.11. 04:19:50

A nemzetközi piacon inkább fordítva szoktak történni a csalások. Előre fizetsz, és utána nem azt az árut kapod meg, amit szerettél volna.

Valamit küldenek, hogy ne pampoghass, mondjuk valami replikát, vagy kirakati demo darabot (fröccsöntött műanyag mobiltelefon elektronika nélkül), mondván, hogy ez volt a leírásban, mit is vártál ilyen olcsón.

Egyébként most hallottam rádióban, hogy az árverésekre nem vonatkozik, hogy 8 napon belül visszaküldhetem eredeti csomagolásban indoklás nélkül. Ez igaz?

Káposztakukac 2009.12.13. 01:57:05

@Szárnyati Gézа: nana, csak akkor igaz, ha nem jogi személytől vetted, illetve ha a lényeges tulajdonságok stimmelnek.

A80 2009.12.29. 18:42:36

Megjegyzem, hogy a svájci banktitoknak azért van nagy híre, mert ott egy ilyen húzásért (ügyfél adatait kiadják) az elkövető minimum 1-2 év letöltendő börtönt kap, meg természetesen kifizeti az ezzel okozott károkat. Itthon még nem hallottam hasonlóról, bár a kirúgás alap, de hangsúlyozom, ez nem bocsánatos bűn, hanem súlyos bűncselekmény, amit egyrészt a bank másrészt az ügyfél sérelmére követnek el.
süti beállítások módosítása