Kedves Zugyügyvéd!

Köszönöm, hogy leközölte múltkori témajavaslatomat a számítógépes jelszavak kiadásáról. Ha nem akad jobb napi téma, ímhol egy uborkaszezoni.

Az osztatlan közös tulajdonnak ugyebár túrós a háta, különösen ha szabadulni igyekezne tőle az ember. Aki próbált már eladni ilyet, annak nem kell ecsetelnem az ekörüli bonyodalmakat. Az érdeklődők nagy része már a hirdetést olvasva nem lesz érdeklődő.

A maradéknak meg csak addig tetszik, amíg egy hozzáértő el nem magyarázza a tényállást. A legelszántabb pár százalékot meg az ügyvédje beszéli le a vásárlásról. Mondjuk ezt nem csodálom: a sablon adásvételi szerződéshez képest az ügyvédnek pluszmunkát jelent. (Ld. lejjebb!) De még így is marad esetleg egy őrült, aki meg akarná venni. Mi itt a gond? Például ha valamelyik tulajdonostárs visszaél a jogaival.

Adott egy ház hat lakással, hat tulajdonossal. Osztatlan közös tulajdonban, mindenkinek 1/6-od résszel. Egyből felmerülhet, hogy no de miért nem társasház. Hát azért, mert két tulajdonostárs kőkorszakba nyúló ellenségeskedése miatt semmiben sem tudnak megegyezni. Az egyik bármibe is menne bele, a másik annak csakazértis keresztbe fekszik, még ha ezzel ő rosszul is jár. Meg különben is, ha ötven évig jó volt így, akkor minek változtatni rajta? Marad tehát a bírói végzéssel történő társasház alapítás, viszont a magyar bíróságok tempóját ismerve az évekre forgalomképtelenné tenné az ingatlant.

Naszóval, lenne vevő, akkor már csak alá kellene iratni a tulajdonostársakkal az elővásárlási jogukról való lemondó nyilatkozatot. Ennél a lépésnél már fokozódik a helyzet. Egyik tulajdonostárs nem hajlandó aláírni semmit. Sem azt, hogy megveszi, sem azt, hogy nem veszi meg. Ilyenkor az ügyvédek egyik fele kiküld egy tértivevényes levelet, hogy ha meg akarja venni, akkor válaszoljon nyolc napon belül. A másik felük meg nincs teljesen meggyőződve erről a módszerről, így inkább széttárja a kezét, hogy nem lehet mit tenni. (Mellékszál a fórum olvasóinak: Nekik mi az álláspontjuk ebben a kérdésben?)

A mai világban viszont lakást pusztán készpénzből szinte senki nem vesz, a hitelhez viszont (már amelyik bank egyáltalán hajlandó osztatlan közösre hitelezni) szükség van egy kizárólagos használati megállapodásra, amiben a többiek elismerik, hogy ez és ez a lakás kizárólag ezé a tulajdonostársé. Ezt viszont nem lehet elintézni egy tértivevényes levéllel, így visszajutunk a társasház alapításának problematikájához. Mert mi van akkor, ha az egyik tulajdonostárs olyan feltételekkel áll elő az aláíráshoz (hangsúlyozom, csak az egyik lakás kizárólagosságának igazolásáról van most szó), ami a többiek számára nem vállalható? Hogy ugyan az osztatlan közös tulajdon a padlásra is vonatkozik, de szerinte a felette levő padlásrész csak neki jár, a földszintieknek meg coki? De azért a kertből is kér saját részert, mert csak. Mit tehet ilyenkor az ember az önmagának végzett orális örömszerzésen kívül?

Hogy még zaftosabb legyen a helyzet, a lakás eladásának tényén súlyos összegek múlnak. Nem olyasmi, amit el lehet intézni azzal, hogy akkor kell új lakást nézni, ha már sikerült ezt eladni. Hanem például a fiatalok otthonteremtési támogatásánál elmúlnak 35 évesek, vagy szoc.pol.-nál a gyerekek betöltik a 16 éves kort. Mi van, ha a tulajdonostárs obstrukciójának köszönhetően az ember elesik ezektől a támogatásoktól, amíg arra vár, hogy a kedves szomszéd kihaljon? Mekkorák lennének az esélyei ilyenkor egy polgári pernek valamiféle kártérítésért?

Vagy ha már minden kötél szakad, de azért sportkedvelő (bézbólütős) ukrán legények meghívásáig nem fajul a helyzet, csak afféle jó magyar bunkózásig. Ha a tulajdonostárs nem ír alá kizárólagos használati megállapodást, akkor ugyebár szenvedő hősünk is teljes joggal mehet be az egész ingatlan bármely részére. Lehet ilyenkor rendőrt hívni, hogy ennek érvényt szerezzen? Vagy tanúk jelenlétében leverni a zárakat/lakatokat? Nem öncélú tirpákságból, hanem a használati megosztás létrejöttét motiválandó.

 

Eme jogi emésztőgödör után kívánok mindenkinek további szép napot!

Üdvözlettel:

Dr. B.P.