Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Rendszergazda pácban

2007. szeptember 05. - zugügyvéd
A Zugügyvéd az alábbi történetből annyit tud leszűrni, hogy rendszergazdai feladatokat érdemesebb munkaviszonyba végezni, mert könnyen csapdába csalhatják az embert.



Szia Zugügyvéd!


Még az év elején küldtem be a történetemet, amikor a megbízóm nem akart kifizetni, és zsarolás miatt feljelentett.

Itt egy kis idézet a sztoriból:

"A cég vezetője behívott tárgyalni, hogy lezárjuk az együttműködésünket. Mint ahogy később kiderült, már civil ruhás rendőrök vártak. A tárgyalás során mindenáron azt akarta kiszedni belőlem, hogy a jogosan nekem járó pénzhez kötöm a jelszavak átadását, miközben én folyamatosan csak annyit mondtam, hogy a két dolgot kezeljük külön, a jelszavakat természetesen jegyzőkönyv ellenében átadom rögtön, ezzel magamat akartam védeni, nehogy valaki később belebuheráljon a rendszerbe, és rám kenjék. Gyanítottam, hogy titokban felvette a beszélgetést, ez a gyanúm később be is igazolódott. Egyszer csak betört a szobába két civil ruhás rendőr, és közölték, hogy őrizetbe vesznek zsarolásért. Telefonálni akartam, hogy értesítsem a feleségem, nem engedték meg, végül ezt az egyik kollégám tette meg."


A nyomozás során számos furcsaság történt, egyetlen panaszomat és észrevételemet sem vették figyelembe, az ügyész csak az ügyészségi nyomozó kérésére volt hajlandó egyáltalán szóba állni velem amikor a rendőrségi eljárás ellen próbáltam panaszt benyújtani.

Szóval megjött a vádirat, ami azt állítja, hogy számítástechnikai rendszerben tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot jogosulatlanul megváltoztattam, és megvádolnak ezzel a vétséggel. Könyörgöm, én voltam a rendszergazda, az volt a dolgom, hogy kilépő munkatárs esetén jelszavakat változtassak.

Ennyit a kisvárosi összefonódásokról.




14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr23157835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VIC20 2007.09.05. 11:34:19

Úgy tűnik, egy ilyen helyzetet észlelve tényleg csak a "kizárólag az ügyvédem útján", meg a "csak az ügyvédem jelenlétében" varázsszavak segíthetnek.

Lehet, hogy kellemetlen (mi több, nagyon kellemetlen, megalázó) az eljárás, de ha nincs semmi probléma a te cselekményeiddel, akkor a végén biztosan tisztázódni fog az ügy.

nikii 2007.09.05. 12:49:04

VIC20 2007.09.05. 11:34:19
"...de ha nincs semmi probléma a te cselekményeiddel, akkor a végén biztosan tisztázódni fog az ügy."

Ugye csak botlás? "Biztosan" helyett azt akarhattad írni, hogy "esetleg" vagy "még az is meglehet, hogy".

Az idevonatkozó vicc poénja: - Ezek előbb vágnak, aztán mérnek. Pl.: www.vicc.hu/index.php?tz=5846,5846

szorgosnepunkgyoznifog 2007.09.05. 13:51:00

Hát ezt sajnos lehet, hogy megjártad. Igaz, a helyedben okosnak lenni nem könnyű - egyértelmű, hogy léprecsaltak.
Én a problémát inkább ott látom, hogy hogyan fogsz ebből kikeveredni?
Ha volt szerződésed a céggel, akkor elviekben ott rögzítve van a felmondás és szerződés megszüntetésének feltétele(i), ill. általában minden szerződésben szerepel, hogy a vitás kérdésekben, ha egymás között nem megy, a területileg illetékes bíróságon rendezhetitek a vitás ügyeiteket. Szerintem próbáld meg ezt az utat követni - és ha még nem tetted, akkor tanúk jelenlétében add át a jelszavakat minél hamarabb. Sajnos ezt nem lehet arra felhasználni, hogy adott esetben kikényszerítsd a fizetést - igaz, azt írod, itt nem is erről lenne szó. A szerződésed egyébként a fizetési határidőkről és módjáról miként rendelkezik? Merhogy azért annyi lehetőséged van neked is, hogyha nem fizet időben, felszámolást indíthatsz a cég ellen - nem hiszem, hogy az ottani vezető ezt szeretné megkockáztatni.
Egyébként ha bizonyítani tudod, hogy felvette a beszélgetést, és ehhez neki nem volt tőled engedélye v. a rendőrőknek nem volt engedélyük, akkor nem minősülhet bizonyítéknak - ugyanakkor ha nagyon pereskedni akarsz, ezt is a nyakába varrhatod ...
Mindenesetre kíváncsi vagyok, mi lesz a vége - ha zsarolásért feljelentett és megalapozottnak találja az ügyészség, akkor ebből vszínüleg per lesz.

2007.09.05. 17:44:35

A számítástechnikai rendszer elleni bűncselekmény tényállási feltétele a jogosulatlanság, és a leírt történetre egyébként sem illik. A zsarolással nem vádoltak meg, valószínűleg azért mert nem tudtak. A leírtak alapján a rendőrök és az ügyész vagy teljesen ostobák, vagy valóban csak a főnök kedvéért csinálják. A főnök a tudtod nélkül készített hangfelvételt bizonyítékként nem használhatja ráadásul jogosulatlan adatkezelés bcs-t elkövette. Szerintem egy jó ügyvédre szükség van, de egyébként nagyon nem aggódnék.

kispaci 2007.09.05. 18:34:17

Kérd ki a logokat ami alapján bizonyítani tudják a módosítást. Ha nincs hiteles log...márpedig egy nyomtatott listát bárki tud generálni, akkor nem sok esélyük van.

VIC20 2007.09.06. 08:31:13

Köszi, Zsír, én is ilyesmire gondoltam. Aggódni nem kell még, de egy normális ügyvéd jól jöhet.

Az igazi Trebics 2007.09.06. 17:29:55

300/C. § (2) Aki
a) számítástechnikai rendszerben tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot jogosulatlanul megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz,

Csak nagy vonalakban ismerve a sztorit is elkövette a fenti bcs-t. Amikortól kilépett jogellenesen teszi hozzáférhetetlenné az adatokat.

Füstkarikagyáros 2007.09.06. 19:10:45

"Aktív cselekvés" nélkül lehet valamit hozzáférhetetlenné tenni? Én úgy olvastam, nem utólag változtatott, hanem közben, előírás szerint. A jelszavakat pedig "elfelejthette", ahogy az előző posztban írták, hiszen mióta nem dolgozik nekik, valószínűleg nem mantrázza esténként őket (egy erős rendszergazdajelszót, mint pl. a g4RGd50nM, pedig nem olyan könnyű megjegyezni, meg kitalálni sem, okkal). Így lehet, hogy inkább hozzáférhetetlenné váltak az adatok a cég trehánysága miatt (=kiadom a rendszerem felügyeletét külső embernek úgy, hogy nem kötelezem arra, hogy lehetővé tegye számomra a teljes hozzáférést). Nem? Miért nem? :)

Persze ha a két tanú azt állítja majd, hogy kérték, de nem adta ki, akkor gondolom gáz van.

Füstkarikagyáros 2007.09.06. 19:13:46

Röviden: arra gondolok, hogy OK, hogy a cégnek joga lenne hozzáférni, de valóban a rendszergazda hibája, hogy nem tudnak?

Secnir 2007.09.07. 08:22:12

"a vádirat, ami azt állítja, hogy számítástechnikai rendszerben tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot jogosulatlanul megváltoztattam,"
szia
ezt bizonyítani kell. jelszóváltoztatást nem tudnak bizonyítani, hogy te tetted meg (jobb rendszerben 30 naponta automatikusan kell). A hangfelvétel, amit a jóember csinált nem bizonyíték; ha a bíróság neadjisten elfogadja, akkor meg melletted szól. csak egy ügyes ügyvéd kell hozzá.

vernarancs 2007.09.07. 10:36:29

En ezt nem ertem. Hol itt a zsarolas? Azt mondta a rendszergizda, hogy a jelszavakat atadja rogton. Nem zsarolt. A hangfelvetel miatt tutira beperelnem a cegvezetot. Erre meg a rendorsegnek sem lehetett engedelye. Ilyet csak nagyon komoly buncselekmeny nyomozasanal tehetnek.

2007.09.07. 12:03:52

Trebics: Feltételezem a jelszavakat akkor változtatta meg amikor még fennállt a munkaviszonya. Ez lehetett a felmondási idő alatt is. Akkor még teljes jogú és kötelességekkel rendelkező munkavállaló volt. A jelszavakat nem köteles jegyzőkönyv nélkül átadni. Általában senki semmilyen, a birtokában lévő dolgot nem köteles elismervény nélkül átadni. Indokolt esetben, pl lőfegyver hatóság általi elkobzása, életveszély stb. ez utólag is történhet, de a fenti estben ezt semmi nem indokolja. A munkáltatók ehez szigorúan tartják is magukat, minden 20Ft-os dologról 3 papírt íratnak alá, de ha a munkavállaló ad át valamit akkor már felesleges. Szerintük. Többnyire sikerül is az erőfölényükkel visszaélni és a munkavállaló érdekében álló dokumentumokat megspórolni. Szerencsére ezzel ritkán élnek vissza, de ha kényszerhelyzetbe kerülnek akkor azonnal teljesen jellemtelenül a papírt követelik, amit éppen ők nem adtak ki.

analfabéta 2007.09.13. 15:04:51

Lemaradtam valamiről? Ha a bíróság a tényállásban bizonyítékként befogadja a hangfelvétel, akkor befogadja... már bocsi, de a gykorlat nem támasztja alá az "úgysem használhatja mert jogtalanul készült" verziót... ezek a kiejelentések nevetségesek, nézzétek meg a Btk-t, hogy mi számít bizonyítéknak.. Az hogy másutt ez így van, nem elég. Nálunk használható bármi, akkor is, ha a tuidtod nélkül készült...Mondjuk inkább azt: nem használják, mert a zsarolás a felvétel alapján sem lenne megállapítható. Ha a vélt sértett a hangrögzítőt beszolgáltatja, és a szakértő mond rá valamit h. manipulált vagy nem, akkor zöld utat kap, akkor is, ha nem azt tartalmazza, amiről beszéltetek (magyarul: montírozott). Szóval, örülj hogy nem lett nagyobb a baj...mivel zsarolni lehet oly módon is, hogy szavakkal nem fejezed ki a kilátásba helyezett cselekményt. Nem röhög, a BH-ban benne van...
süti beállítások módosítása