Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Online snapszer és vírusos levél

2007. január 22. - zugügyvéd
Címkék: internetjog
A Zugügyvéd az alábbi történetet azért teszi közzé, mert az internettel kapcsolatos jogi szabályozást még jóval sötétebb köd lengi körül, mint a jog egyéb területeit. A bejegyzéshez a Zugügyvéd csak annyit fűz hozzá, hogy a  jogsértő tartalom eltávolításának kikényszerítésére az E-kereskedelmi törvény lehetőséget ad, és kéretlen levéllel szándékosan küldött  vírusfertőzés is bűncselekmény.



Üdv mindenkinek!


Az egyik ilyen honlappal gyűlt meg a párom (és még jó néhány ember) baja.
Szóval, hogy az elején kezdjem, néhány hónapja regisztráltuk magunkat a az egyik játék-oldalra és annak rendje-módja szerint játszani kezdtük kedvenc kártyajátékunkat a snapszert. Telt-múlt az idő, és egyre inkább azt vettük észre, hogy a közös szobában működő chaten folyamatosan vagy egyesek szexuális életét és igényeit taglalják, vagy torokvágásig fajuló anyázások folynak.

Ez még nem lenne gond jogilag, viszont, ami pár hete elharapózott az oldal körül az már gyomorforgató.

Tudni kell, hogy az OP (és op)-ként jelölt moderátorok a múlt nyáron alaposan lecserélődtek és valószínűsíthetően a honlap üzemeltetőinek ismerősi köréből kerültek ki, akik szintén nemrég vették át az irányítást.

Az, hogy azóta a stílus nem emelkedik feljebb egy alsómocsoládi kiskocsma színvonalánál (elnézést kérek az üzemegység tiszteletreméltó törzsközönségétől, ez úton is, az összehasonlításért), még hagyján lenne, de olyan embereket sértettek meg emberi mivoltjukban a fent említett moderátorok (!!!), akik évek óta ezen a honlapon játszanak.

Ezalatt értendő, a nyilvános szájt közös chatjén, a főmoderátor klaviatúrájából (!!!) elhangzott „alkoholistázás”, „csalózás”, és polgári néven megemlített (nem nicknéven) személyek nevetség tárgyává tétele, valamint az indok nélküli kizárás a játékból. Hagsúlyozom: egy mindenki által szabadon látogatható, nyilvános oldalról, és azokról az emberekről, akiknek a játék tisztaságát, és a személyek sértetlenségét kéne szabályozni, van szó! Tipikus esete annak, ha alkalmatlan ember kezébe adnak hatalmat.

Jó néhány személynek, akik valamilyen(számunkra egyértelmű) okból szálka lettek a „főOP” szemében, egyszerűen lehetetlenné tették a szórakozását. Sőt, amikor ezt e-mailben szóvá tették az illetők, akkor az ocsmány modorú, pocskondiázó levélözön zúdult rájuk, sőt, egy-két szerencsés nyertes még némi vírussal átitatott küldeményt is átvehetett az elektronikus levélszekrénykéjében, ami egy hitelügyintéző hölgy gépében visszafordíthatatlan, nagy anyagi kárt okozó adatvesztést okozott (az e-mail, ami a vírust tartalmazta a főmoderátortól érkezett).

A kérdéseim a következők: van-e valamilyen jogi formula, ami lehetővé tenné ezeknek az embereknek a jogos megbüntetését, illetve van-e valamilyen jogi szabályozása az interneten elhangzó, emberi méltóságot sértő kifejezések használatának?

Valamint: a szándékosan küldött vírusos levél bűncselekménynek számít-e, vagy csak undorító?

98 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr8130183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biziclop 2007.01.22. 19:19:35

A termeszetes jogerzekem szerint (ami ugye fabatkat sem er) a viruskuldes ugyanaz a kategoria, mintha valakinek odacsapkodod a vincseszteret a foldhoz, a vegeredmeny szempontjabol mindenkeppen.

Az is nyilvanvalonak tunik szamomra, hogy a kar merteke nem kizarolag az elromlott hardver erteke (virusnal ez amugy altalaban 0), hanem az adatok erteke, amit viszont nyilvan igen nehez bizonyitani utolag.

Osszessegeben harom kerdesem lenne:

1. Tenyleg letezik olyan torveny, ami a virusfertozesre is vonatkozik?
2. Vajon mennyire kepzett a magyar birosg egy email valodi forrasa bizonyitasanak felfogasahoz?
3. Virust barmikor barki kaphat veletlenul is. Mint ahogy az emberek megtanuljak, hogy a lakasuk ajtajat ne hagyjak nyitva, ugyanugy meg kell tanuljak, hogy a szamitogepuk "ajtajait" is bezarjak. Amennyire en tudom, a vilagon mindenfele jogi vitak targya az, hogy kinek a felelossege (ha egyaltalan valakie) a szamitogep vedelmenek modszereirol torteno felvilagositas biztositasa. Kies hazank vajon hol tart ebben a vitaban?

Rush2112 2007.01.22. 19:55:03

Az külön megérne egy posztot, hogy a moderátorok (OP-ok) tevékenységéért mennyiben felelős az üzemeltető / tulajdonos.

A sima mezei felhasználók megborulásai ellen védi őket az értesítési-eltávolítási eljárás, de moderátori húzásokkal mi van?

Sok portált ér vád, hogy anonim moderátorokat alkalmaz társadalmi munkában, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, akik munkájukért cserébe csak a hatalomvágyukat kielégítését kapják, és se kontroll, se jogorvoslati lehetőség nincs felettük.

Nem is kell messzire menni néhány remek sztoriért:)

A fenti példában ha a moderátor IRL személy lenne, akkor 1. pofán lehetne vágni, 2. bűntetőbíróságra lehetne idéztetni becsület és jóhírnév nagy nyilvánosság előtt történő megsértését (két év börtön), és akkor a vírusfenyegetéssel már nem is kell bajlódni.

bolka 2007.01.22. 19:56:41

Szerintem a jogi út teljesen esélytelen.
Nem kell használni az oldalt.

renugard 2007.01.22. 20:30:15

Sziasztok!

Hát igen sajna a moderátorokkal elszaladt a ló,de úgy Istenigazából!
A tulajdonosok pedig magasról tesznek rá,hogy mi történik a kezelésük alatt álló weboldalon.
Igazatok van, jól meg kellene verni az Opokat és beperelni,de én mégis úgy gondolom,hogy a tulajdonosok felelőssége lenne megválogatni az általa fizetett(vagy nem)operátorokat.Vagy ha már kiderült,hogy alakalmatlan a feladatra,akkor le kell váltani.A tapasztalat viszont az,hogy nem érdekli őket,mert le sem reagálják a reklamációkat!
Az nem megoldás,hogy ott kell hagyni az oldalt!!Ha egyszer nekem van igazam akkor mért ne harcoljak érte ???
A kérdés tehát az,hogyan lehetne fellépni az oldal üzemeltetőjével szemben,hiszen ez az ő felelőssége?

Terlis 2007.01.22. 21:18:17

Nem hiszem, hogy jogilag az oldal üzemeltetőjének lenne a felelőssége az OPok személyiség elleni jogsértése. Csak a hagyományos médiák esetében (mostmár idevéve az elektronikus újságokat- legalábbis az alapján, hogy az indexnek is kellett helyreigazítást közölnie), amik taxatíve fel vannak sorolva a jogszabályban, van leszabályozva a felsőbbszintű felelősség a náluk megjelent anyagra. Én arra látok esélyt, hogyha megvan a log + több tanú + be tudod bizonyítani, hogy a nickname a személyhez tartozik, akkor ellene indíthatsz egy polgári pert. Aminek könnyen egy olyan ítélet lehet a végeredménye, ami felszólítja az alperest a jogsértő cselekmény abbahagyására.
Személyes vélemény: ez legyen a legnagyobb igazságtalanság, ami az életben ért...

renugard 2007.01.23. 06:01:51

Terlis, az utolsó mondatod egy kicsit cinikusra sikeredett, mivel itt alapvető emberi jogokról volt szó, és nehezen hinném, hogy ez lenne bárkinek is a legnagyobb problémája, de egy olyan probléma, amit ezen a fórumon szeretett volna megosztani másokkal.
Egyébként ha a házam előtt jeges a járda, és szólok Józsipistabának, hogy sózza fel, és mégsem teszi, akkor is én vagyok a felelős, azért, ha valaki összetöri magát, mert elcsúszott. Tudom, hogy erős egy kicsit a hasonlat, de miért ne lehetne a példa szerinti jogi dolgokat hasonló logikával kezelni?

renugard 2007.01.23. 06:05:09

Hoppá, elfeljtettem, hogy volt egy vírusos része is a dolgoknak. Terlis, szerinted, ha valakinek tönkreteszik a munkáját, az mekkora gond?:)

VIC20 2007.01.23. 11:54:12

Hahaha:
Ez meglehetősen primitív hozzászólás volt. A törvény magánházban, magánoldalon is törvény.

Egy feljelentés meg nem kerül semmibe, érdemes lenne legalább megpróbálni.

pernyekergető 2007.01.23. 14:48:15

Ez sztem nagyon egyoldalú...Ha ő nem lenne sáros bizonyára megtette volna. Ha jól tudom minden játékosnak el kell fogadnia egy etikai kódexet belépéskor. Amennyiben a játékos azt megszegi, akkor válik "büntethetővé". Arról nem szól a fáma mit követett, követtek el ők mint játékosok.

senior 2007.01.23. 15:39:11

Csak tájékoztatásul szeretném tovább adni:
1978. évi IV. törvény
a Büntető Törvénykönyvről
300/C. §539 (1) Aki számítástechnikai rendszerbe a számítástechnikai rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép, vagy a belépési jogosultsága kereteit túllépve, illetőleg azt megsértve bent marad, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Aki
a) számítástechnikai rendszerben tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot jogosulatlanul megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz,
b) adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer működését jogosulatlanul akadályozza,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(3) Aki jogtalan haszonszerzés végett
a) a számítástechnikai rendszerbe adatot bevisz, az abban tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz, vagy
b) adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer működését akadályozza,
és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény büntetése
a) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény jelentős kárt okoz,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény különösen nagy kárt okoz,
c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény különösen jelentős kárt okoz.

A felderítés már körülményesebb:-))

OP 2007.01.23. 18:27:53

Úgy gondolom akkor kerek a dolog ha megismeritek a dolgok másik oldalát is.A levélíró és társai csalásért lettek büntetve. Az oldalnak van egy szabályzata, amit ők is elfogadtak és ezt meg is szegték. Tehát az op-k nem tettek mást, mint a panaszkodó szavaival élve a játék tisztaságára vigyáztak. Ő most ártatlan áldozatnak állitja be magát, de idézek a leveleiből, és döntse el mindenki saját maga a levél mellett fotó is bizonyitja a csalásukat!

„Istenem vannak olyan emberek akik a pontra hajtanak.Én nem! Nekem nem adtak,nem is kértem,mert nem érdekelnek a pontok.Viszont én adtam másoknak,mért ne adhattam volna,hiszen a sajátomból és nem máséból adtam,és ezzel nem károsítottam meg senkit.Ebben nem látok semmi rosszat
Hiteleske az én legjobb barátnőm,akivel napi kapcsolatban vagyok.Tőle tudok mindent.Neki segítettem pontot gyűjteni,de azt ha utánanéznél látnád,h neki sem több ezreket,hanem amikor vesztő szériája volt megkért,h 2-300 -al fordítsuk meg a lapjárást.Ő sajna már pontfüggő,ha veszít ezer pontot,haldoklik! ::)) De én így is ceretem!:)Megkért rá,és én segítettem.CsaK neki.Nekem az belefér a barátságba.
Amikot Taupapával pontot adtam,akkor el vehetted volna a pontokat,(ez a nick akkor is meg volt)”

Helyhiány miatt nem tudom közzétenni a tőlük kapott leveleket és az arra írott válaszaimat, amiből kiderülne, hogy a T. levélíró amnéziában szenved hogy az oda vagy a vissza levél volt ocsmány illetve mocskolódó. De a tisztánlátás érdekében ha valaki kéri szívesen megmutatom teljes terjedelmében. A vírusról csak annyit: könyvelő vagyok az összes munkám ezen a gépen van., olyan védelemmel körülvéve amire vagyont költök hogy ne érhesse baj. Azt gondolom túl nagy önteltségre vall azt hinni, hogy ezt a védelmet kockáztatnám miattuk.
Utolsó gondolatként: az állításaikat bizonyítani is kellene, mert ellenkező esetben kimeríti a becsületsértés fogalmát.
Köszi hogy meghallgattatok az op-ok nevében!

pernyekergető 2007.01.23. 20:42:45

Érdekes dolgokat írtok le.
Ez a "feljelentgetős" dolog 2 élű ne feledjétek, fordítva is elsülhet.
Pontokkal " töltöttétek" fel egymást, nem is értem ( Ezeket a pontokat be lehet váltani valamire? Adnak érte valamit a Tescoba?
Azonkívül erre az oldalra elég sokan járnak , érdekesnek tartom , hogy csak pár embernek van problémája. Esetleg ők a "pontfeltöltők" ?? A többi látogatónak miért nincs gondja az oldallal?

renugard 2007.01.23. 21:25:49

"A kérdéseim a következők: van-e valamilyen jogi formula, ami lehetővé tenné ezeknek az embereknek a jogos megbüntetését, illetve van-e valamilyen jogi szabályozása az interneten elhangzó, emberi méltóságot sértő kifejezések használatának?

Valamint: a szándékosan küldött vírusos levél bűncselekménynek számít-e, vagy csak undorító?"

A kérdés csak ez volt.
A válasz? Megvan: mindkettő törvénysértő.
Pont.

OP 2007.01.23. 21:53:09

Nem Renu. A válasz megvan mindkettő jogsértő. De bizonyitani kell. Most van pont.

pernyekergető 2007.01.23. 21:56:00

Kártyás nyelven mindenki kiteríti a lapjait, és akkor van pont. Kérdés, ki mit tud beteríteni...Nos "kedves" Renu??

OP 2007.01.23. 22:06:38

Igen kártyás ez engem is érdekelne. Többen is igérték kiteritik de csak én tettem meg. Nem is értem vajon miért? Lehet a nyerő lapokat elvitték a manók?:)

CSALÓ.... 2007.01.24. 01:02:00

Sziasztok
Én se értem kinek miköze hozzá hogy mit teszek a pontjaimal.De ez mindegy is nem érdekel.Tisztelt OP-névvel ha bízonyítéko kérsz én tudok adni Pl az alkoholistázásról.A ki nem tiltott barátokról akik flodolnak.Vagy a baráti csevekjekről amik mások hátamögöt mennek,vagy a jogtalan kitiltásről mert éppen nem tetszet az ügyeletes Op-nak a nick stb.Arról pedig hogy miért játszunk ott akkor is ha sajnos ilyen a helyzet,azért mert szeretjük az oldalt és gondolom sokan emlékeznek rá hogy annó önkéntesen elég szép összegeket fizettünk azért hogy az oldal fent maradjon.
Jut még eszembe Tisztelt OP- megtudná mondani hogy a baráti körében lévőknek hogy van 70 ezer meg 100ezer pontja??
Éjjel nappal játszik valaki évekig akkor se szedi össze becsületesen?!Már csak a játék programozása miatt se,mert nmindíg vált a program,rossz és jó széria közt.
Akkor hogy is van ez??
Kik a csalók?,vagy a MANÓK?
Többek közt a becsületességhez hozzá tartozik hogy nem játszik OP állnickel és nem leskelődik be asztalokhoz.
Részemről ennyi gondolom mindenki tudja hogy hiába vló ez a vita.Ugy is az Op-nak van igaza,már csak azért is mert megfenyeget hogy elveszi a pontjaidat mert rendbontó vagy és rontod a közmorált!!!!(Sajnos nem velem történt mert én csináltam volna rolla képet,akivel megtörtént nem tudja hogyan kell)Igy nem bizonyítható sajnálatosan.
De a tööbi ha valakit érdekel szivesen elküldöm.

Terlis 2007.01.24. 01:51:35

Renu: Úgy látszik nem vagy gyakori látogatója a blognak. A mai gyakorlat szerint simán lehet embereket akár egy évig is előzetes letartóztatásban tartani. Eztán jön csak a tárgyalás. Érted? Egy évig börtönben úgy, hogy tök ártatlan vagy! A rosszabb börtönökben, ha peched van, és nem tudsz magadért kiállni, akár rendszeresen meg is erőszakolhatnak. A börtöngyilkosságokról ne is beszéljünk. Bocs, de az én igazságérzetemet ezek jobban zavarják, mint egy netes snapszer játék...

Az eljárásnak és az ügyvédnek ára van. Senki sem dolgozik ingyen...

Ha nem remote control-t használt, hanem egy e-mailhez csatolt vírust, akkor gyakorlatilag nem ő indította el a programot. Tehát még jogilag nem is feltétlen állja meg a helyét a dolog.

Mozduljatok ki néha a gép elől, talán rájönnétek, hogy a világban komolyabb problémák is vannak, mint a netes snapszerben a pontok. Sztem itt a pont.

Terlis 2007.01.24. 01:52:57

Ja, és egyikőtöknek sem tetováltak egy f@szt a hátára, mint fentebb lehet olvasni :D

tiger68 2007.01.24. 07:50:17

Hali!!! Te OP-azt hiszem küldtem jó pár felvételt és még sem azok lettek elvéve,hanem másé hogy is van ez,?? Söt tovább megyek aki napi 10-12 órát bent van az nyerhet több ezret naponta Idézem a te szavaid a a fórumban olvasd vissza!!!!! Aki visszont bent van max 2-szer félórát és úgy nyer több ezer pontot az nem szúrja a szemed ez is hogy van??????? A másik ami levelet bemásoltál az 3 hónapja történt meg kapták a büntit azt hiszem szó nélkül elismerték!A mostaniról a bizonyitékod nem érkezett át hogy is van ez??? De mindegy szelektiv látásmód ennyi!!!!! Az Igaz nem adnak a pontokért semmit de ha alaptalan a rágalmazás egy kicsit.......

pernyekergető 2007.01.24. 08:12:58

Kedves "jogtalanul" tiltottak!

Itt nem holmi flood utáni tiltásról van szó. Arról van szó, hogy ti klubot alapítottatok azzal kapcsolatban, hogy egymást "segítsétek" a játékban. Azoknak akik 70,100 de akár 200.000 pontja is van, tisztességesen szerezte veletek ellentétben. Miattuk is büntetni kell az olyan csalókat akik egymást pontozzák. Talán fel lehetne fogni a dolgot úgy, hogy megpróbáltam, lebuktam nem jött be. De ti nem, hanem mocskolódó, fenyegetőző levelet írtok szinte mindenkinek aki csak levegőz vesz. Ezek mind bizonyítékok a sértegetésekre, a csalásra, meg a veletek együtt játszók vallomásai, plusz a klubotokban elhangzott beszélgetések fotói. Nagyon ügyesen megszűntettétek a klubot, de már annyi fotó készült róla, hogy tömöríteni kellett. Ezen gondolkodjatok el, kicsit száljatok magatokba, és további jó játékot nektek is. De! A csalók mindig bűnhődni fognak, és pontjaik törlésre kerülnek. Részemről ennyi, sziasztok!

OP 2007.01.24. 08:25:09

Tiger! A levelekből vegyesen idéztem, ha figyelmesen elolvasod rájössz.A 3 db fotó amiket küldtél használhatatlanok, mert sem az asztal nem látszik kivel van sőt még dátum sincs rajtuk. A bizonyitékokat pedig megkapta a webmester,ebben biztos lehetsz. Tényleg lehet annyit nyerni ebben egyetértünk.De ha mégse jön össze minden nap nem illik rásegiteni....

császármorzsa 2007.01.24. 10:17:52

Csak annyit, hogy én is régi játékos vagyok az oldalon, s érdekes módon soha nem sikerült egy hónap alatt 20ezer pontot összeszednem. Sőt hónapok óta +3000 és -4000 között ingázom. Azt hiszem nálatok jellembeli probléma van, mert ha felnőtt emberek xaros pontok miatt (amiért semmit nem kapnak)képesek csalni, s ezek után még hihetetlen módon fel vannak háborodva, hogy kitiltják őket, sőt csak hogy igazuk legyen valótlan dolgokat is terjesztgetnek, háát.. no komment.Azt hiszem erre az oldalra több ezer játékos jár, s nagyon sok ember a kikapcsolódás miatt játszik, s nem azért hogy csaljon vagy kötözködjön! Kiváncsi lennék rá, ha kapnál egy játék oldal vezetését, ott mik lennének a szabályok!:))Csak abban bízom, hogy gyermeketek nincs, mert az ilyen emberek vajon milyen példát mutatnak a gyermeküknek! Ha igazán azt gondolod, hogy neked van igazad, akkor ne sajnáld a pénzed és fordulj bírósághoz! Csak nem biztos, hogy győztesként kerülnél ki!!!!

Pekkus 2007.01.24. 11:02:04

Ne haragudjatok, de ez inkább vicces. Komolyan egy webes kártyajáték pontjai ekkora port tudnak kavarni???? Ez tényleg komoly?
Mondhatjátok, hogy cinikus vagyok, de ez.... ez gáz.

tiger68 2007.01.24. 11:42:14

Kedves császármorzsa.Én nem hozdtam ide senki családját légyszives vállald magad ne álnickel irogas vagy ez bevált szokás?Csalók egyszer lebuktak begbünhötek érte .Akkor válaszolj légyszi arra 10 nap allat napi 2 ora játékal 12000 pontot össze szedni hogyan is lehet???? Ez is a szelektiv látásba tartozó dolog . Szerintem meg megtanulhatnánk emberi nyelven komunikálni egymással nem sértegetni egymást .

OP 2007.01.24. 11:49:53

Tiger te sem a saját neveden irtál, tehát nem hiszem, hogy a felháborodásodnak van erkölcsi alapja.

tiger68 2007.01.24. 12:04:40

Op akkor ez kinek a nickje?????????????????

renugard 2007.01.24. 12:13:17

OP!!!

A bemásolt leveled nem igazol semmit,hiszen tudomásom szerint annak már 3-4 hónapja,és egy percig nem titkolta senki a történteket és nem is balhézott érte senki!!Úgy látszik azt már nem raktad be amelyikben azt írták neked,h jogos a lepontozás ha valaki csal és lebukik.Hmm... nagyon szelektív a látásmódod!!!
De ez sima mezei gyermeteg bosszú volt,és mondva csinált ürüggyel(mivel most NEM VOLT CSALÁS) csak azért,hogy eltereld a saját csalásaidról,pontozásaidról,sértegetéseitről és piszkos üzelmeidről a figyelmet!!
Igazatok van,a pont nem számít!!!Nem adnak ezért semmit a boltban,de a jgtalanság az sértő!!A vírusos levélről nem is beszélve!!
Tehát kedves OP,te csak uralkodj bátran a ,,becsületes,, talpnyalóiddal,életedben úgy látszik már csak ez hoz kielégülést!!!Sajnállak emiatt!!
Téma részemről lezárva!!


OP 2007.01.24. 12:18:53

A bemásolt leveleket nem bizonyitéknak szántam, hanem szerettem volna ha az is megjelenik itt amit te kifelejtettél a leveledből.Amiben ugy állitottad be az egészet, hogy minden ok nélkül történt ami történt.Mert igy kerek.

OP 2007.01.24. 12:20:33

hát nem a tiéd hiteleske:)

pernyekergető 2007.01.24. 12:22:35

Renu!!!!! (felkáltójelekkel, hogy felvegyem a stílusotokat)

Tanúk, és fotók bizonyítják a klubotokból dátummal!! hogy az volt. Innentől szerintem kár ezen vitázni, mert nem szeretek szellemi párbajt vívni fegyvertelen emberrel. A vírus dolog sztem hazugság, és bizonyítanotok kell. Részemről is téma lezárva...

liliom38 2007.01.24. 12:31:56

Sziasztok!
Hát én vagyok az az ominózus szenvedő alany akit régi sérelmei miatt most indokolatlanuk besározott az OP !!
Nem érdekelnek a pontol,soha nem is érdekeltek.Részemről gyermetegnek tartom az OP viselkedését,mert ez már jogsértő,(a szabályzatban foglaltak szerint is)amit művel.
Végig olvastam most az öszes hozzászólást.
Természetesen minden igaz amit eddig az OP tisztátlanságáról írtak.Bizonyítékai nagyon sok embernek vannak! Csak nem sokan mernek szólni,mert féltik a pontjaikat.Itt egy nagy klikkről van szó,és ha te nem lépsz be,azaz nem vagy talpnyaló,...véged van!!Én nem nyaltam és nem is fogok !!!Mint a dedóban!!::))
Egyébként nem tudom voltatok-e már benn, ajátékon,egyébként is sexmániás magányos emberek pletykálnak.Nos én nem tartoztam közéjük,nem jópofiztam,egyszerűen csak játszani szerettem volna,de nem nem ér ennyit!
Mindenesetre én a jogi utat választom,és meglátjuk mi lesz!!
Igazad van Renugard!:)
Ez legyen az OP legnyagyobb örömszerzési forrása az életben!!:::)))

Köszönöm a hozzászólásokat!

liliom38 2007.01.24. 12:36:43

Zoli12345

A klubbunkban nem írtunk semmit,legalábbis olyat amit már ne tudnának!!
Nekünk meg a ti köpködéseitek és személyeskedésetek van meg ami a közösben történt!
De nem gondolod,hogy ez spionkodás,és aljasság olyan klubba bemenni ahová nem hívtak meg???
Gerinced hol van????

Nos ha ezen a szerveren csak ilyen emberek vannak,akkor részemről nem ér annyit az egész.
Nincs értelme inteligencia hiányos emberekkel vitatkozni!!

pernyekergető 2007.01.24. 12:52:19

Lehet nem hívtak meg, de beengedtek kedves liliom, ttunde, taupapa, 1eperke,játszomcsak és még jó néhány nick "egyenes" gazdája:))))

Füstkarikagyáros 2007.01.24. 13:35:42

Eléggé pezseg ez a cikk, a kommentek száma alapján legalábbis. Mégis azt mondom, és talán nem vagyok egyedül ezzel, jobban szeretünk kevesebb kommentben több (akár jogi) mondanivalót, érvelést olvasni, mint egymás pocskondiázását (bocs). A bizonyítékokat (screenshot a weboldalról, ha jól fordítom a fotó kifejezést) pedig szvsz kevesen fogadnák el fenntartások nélkül ("szerintem fotosopp"). És tényleg nagyon meglep, hogy játékpontok miatt akartok bíróságra menni...

liliom38 2007.01.24. 14:42:00

Látjátok erről beszéltem !
Senkinek semmi köze,hogy milyen nickjeim vannak,voltak és lesznek!!

Úgy viselkedtek mint a dedós ovisok Op-ok!
De mint mondottam úgyis csak ennyi szórakozásotok van az életben!És ne is legyen több!
És téma tényleg befejezve,mert ez az oldal nem erről szólt!
Azt hiszem itt megint ti op-ok kezdtetek ek személyeskedni!Míj meglepő!Mi a többiek csak nem hagytuk magunkat!
Egyébként mindig így csináljátok,ami gyermeteg gpndolkodásotokra call.Erre találták ki a privát levelezést ha nem ismernétek az email fogalmát!
Én kérek bocsánatot a nevetekben a blog többi látogatójától!
A többit mag majd sokszemközt az illetékes helyen!::)))


császármorzsa 2007.01.24. 14:53:51

Liliom! Dedósként szerintem az viselkedik, aki egy ilyen nevetséges témában egyáltalán kikéri mások véleményét. Szerinted akkor miről szól ez az oldal, s ha te már annyira nem vagy dedós, miért írsz?? Részemről csak egy sima "dedós" játékos vagyok, nekem vannak nagyobb örömeim az életben, mint hogy a csalással szerzett pontjaimon élvezkedjem. A nickjeidre - egyikre se! - nem vagyok kiváncsi, s igazad van semmi közöm hozzá, de szerintem azért írnak blogot, hogy arra meg az reagál aki akar.

tiger68 2007.01.24. 14:56:18

Zsazsa látod megint alaptalanul reagálsz!!Te látod,hogy ki ül a gép elött???Hm....._)))))

Tudatom bár nem vagyok köteles elmondani neked a nejem a munkájából adodóan tovább képzésen vesz részt több napig!!de ha gondolod át küldöm neked a pontos cimet ahol megtalálhatod!!!!

pernyekergető 2007.01.24. 15:10:33

Gondoltam írok valami frappánsat, de nem teszem. Attól félek még rosszul lesz valaki mert annyira felhúzta magát, hogy hemzsegnek a helyesírási hibák. Hahaha amennyiben bevezetik a pontadót sürgősen elkezdek veszíteni:))

CSALÓ.... 2007.01.24. 16:00:23

Sziasztok!
Itt már rég nem a pontokról van szó,ha valaki elolvasta volna a cikket is!!!
Tudná hogy az OP-ok nem megfelelő hozzá állása ,viselkedése a lényeg.
A fentebb leirtakat végignézve ez már tényleg a dedó szintjére kerül,pedig nem ez vol a cél.
Jó lenne ha azzal foglalkozna a tisztelt Op-hogy nyilvánosan hogyan viselkedik a közsben,kit alkoholistáz le és kit tesz nevetség tárgyává akkor amikor az nincs ottés nem ud védekezni,kitárgyalja a családi életét másoknak ,pedig nem is ismeri őket szerintem ehez nincs joga.Ha én lennék az akit lealkoholistázott feljelenteném becsület sértésért!
Az OP-k ill 1 Op-viselkedésével vannak problémák,jócskán túl lépte a feladatkörét.

liliom38 2007.01.24. 16:20:28

Köszönöm szépen Csaló,látom valaki felfogta,hogy miért történt ez az egész! Itt a jogtalanságról van szó és nem a pontokról.Mellesleg és a snapis pontok után 25%-os adót szabnék ki!::)
Megnyugodhatsz,a jogi lépéseket meg fogjuk tenni! Csak azért indult ez az egész,hogy valaki végre felfigyeljen az Op-ok(tisztelet a kivételnek)jogsértő magatartására!
Ma megtudtam azt,hogy tulajdonképpen itt csak egy gond vaol,nem a csalással volt baj,hanem csak annyi,hogy rossz barátot választottam magamnak és ezért kellett eltávolítani.
Megőrzöm az emailt jó alaposan:)


Császármorzsa,neked csak annyit írnék ide,hogy ha nem tudod miről is van szó,kérlek ne szólj bele!Maradj inkább csendben.

Renugard ne vedd magadra a dedózást,mert igenis ez egy jogi probléma,amiről beszélni kell.
Ha ezt valaki nem éri fel ésszel,menjen vissza az ovodába!

császármorzsa 2007.01.24. 17:07:23

Miből gondolod Liliom, hogy nem tudom miről van szó?? Azt meg csak tényleg jótanácsként adnám, hogy te járnál jobban ha csendben maradnál!! Olyan érdekes, hogy míg ki nem derültek ezek a csalások, sokkal többen szerették az OP-okat:)))Vagy addig csak nyaltak??? Na ez az ami már felforgatja a gyomrom! Sőt, hogy tovább menjek, még egymásnak is estek, akik addig egymást nyomatták! Hát mi ez ha nem dedó?:D)))

senior 2007.01.24. 17:16:59

Jómagam is 5-6 éve játszom különböző internetes játék klubban. Igy ismerem ezek "természetét".
Két dolgot kellene tisztán látni.
1.) Az on-line játékokat különböző Gt-k üzemeltetik, egyfelől a gazdasági tevékenységük érdekében, ezzel egyben szórakoztatás biztosítására.
A "nyitott"ságuk miatt - sokan (jómagam is) szórakozni, kikapcsolodni és nem utolsósorba, hogy társaságba legyek játszom ott, - korlátozások nélkül. A pontok azért vannak mert még otthon is játszottunk pl babra - csak hogy tétje legyen a játéknak. Akik grál lovag klubot akarnak manapság könnyen létrehozhatnak "zárt" on-line clubot feltételekben rögzitve a klubtagság lehetőségeit.
2.) Ha az előbieket belátjuk és elfogadjuk jöhetnek az OP-ok feladata:-))
Az OP-okat nevezném inkább moderátoroknak (tudom nem azonos). Feladatuk inkább a szoba "kulturált" beszélgetésének, működésének a biztosítása lenne és nem a ponto, "töltösök" felügyelete.
Ha az előbbi két felvetést elfogadjuk a problémák már nem is gondok.
Mindenki tegye magában helyére az on-line-s játékokat.

szalmaláng 2007.01.24. 17:36:17

Tünde! Arról annyit, hogy mikkel van tele a közös, hogy emlékszem arra, amikor hisztiztél, mert véleményed szerint mindenki a Te kedvesedet akarja elvenni Tőled. Nos eljátszottad a hattyú halálát, hogy Te aztán soha, de soha többet nem is mész játszani. Aztán meg... Majd körlevelet írtál pár csajnak, hogy szálljanak le a Te kedvesedről. Hmm...Szitkozódtál, átkozódtál.
Mostmeg a pontok. Pont Te mondod azt, hogy Te nem foglalkozol vele. Tisztán látszik. Egyfolytában vagdalkoztok, írtok ide-oda. Szánalmas. Ez az életetek?
Jah, és intelligencia. Így 2 db l betűvel. Legalább ezt...

üvegrigris

OP 2007.01.24. 17:45:15

Senior!
Az OP-k szabályzata előirja hogy mind a töltött, mind a töltős játékos pontjait törölni kell. A szabályzatot nem az op-k hozták, hanem a játék tulajdonosai. Ezt minden játékos elfogadta, aki bejött az oldalra. Most pedig azok kiabálnak akik a szabályzatot megszegték. Valaki azt irta a törvény magánházban is törvény. Tökéletesen egyetértünk. Ők pedig megszegték a magánház törvényét.

OP 2007.01.24. 17:49:19

Tiger! Nem látom ki ül a gép előtt, de tigerrel is sokat beszélgettem meg veled is. A stilusból az irásból, és a következetesen visszatérő helyesirási hibákból nem volt nehéz rájönnni:)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.01.24. 20:48:28

Azért az is érdekes, a kitiltott társaság hányféle jogsértést követett el. Szerintem nem keveset.

Egyszer egy zsarutól hallottam egy találó mondást: "A jó hírnévhez való jogát annak lehet megsérteni, akinek még van jó hírneve."

CSALÓ.... 2007.01.24. 22:24:51

Sziaszok! Tudom, kinek nem inge ne vegye magára,nem tudom kiket tiltotak ki és miért de kérdezem volt lehetőségük szembe szállni a vádakkal???Volt lehetőségük védekezni? Nem hinném mert azon a játékon nincs lehetőség Op-al szemben véleményt mondani,mert annak gyors kiiltás a vége.Sajnos nekem is volt benne részem amikor meg mertem kérdezni a Tisztelt OP-ot hogy miért tiltota ki a játékos társam (Véleményt mert mondani szegény valamiről ,de nem szidott senkit nem káromkodot stb...)Hmm érdekes válasz helyett engem is kitiltott. A jó hírnév megőrzéséhez szükség van mind két fél véleményére.... Szerintem.De én kérek elnézést:)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.01.25. 15:02:58

Neked jogod van engem kitiltani a te saját lakásodból? Naná, azt engedsz be akit akarsz. Kell hozzá bizonyítani? Kell hozzá lehetőséget biztosítanod számomra, hogy megvitassuk? Más számítógépes rendszerén is hasonló a helyzet. Ha fizetsz egy szolgáltatásért az más kérdés. Persze akadnak kivételek, de nem hiszem, hogy egy online kártya klub az lenne :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.01.26. 14:02:10

1. amig mások éhenhalnak, vagy megfagynak mert nem tudják kifizetni a gázt, amig nem gyógyítható a rák, stb.... addig ne a szaros pont legyen már a világ legnagyobb problémája. úgyhgy szerintem nem érdemes a bíroságra menni ezzel, mert ott leszarják. az ügyvéd meg kaszál a te hülyeséged miatt, a te pénzedet viszi el. tanuld meg hogy az élet megszopat. az online világ meg mégjobban! ha nem tetszik snapszerezz a szomszéddal gyufaszálra.

2. felejtsék már el az emberek hogy mindenhova a hivatalos emailcímükkel regisztrálnak. nem nyerő. két cím kell. a nemhivatalos egy free szolgáltatótól legyen (hadd ne mondjak példát van 1000) nem valós néven regisztrálva. csak WEBES felületen nézegesd (Outlook, Outlook Express felejtős), mert ha vírust kapsz, akkor az nem töltődik a gépedre magától (igy nem csesződik szét a géped). Használj vírusírtót, tűzfalat, defendert, meg gondolkozz. így nem veszik adat

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.01.26. 14:07:20

3. most az a baj, hogy valaki etikátlan volt? vagy elvesztek a pontok? vagy mi a rosseb? ahogy végigolvastam mindenki ludas volt valamiben. aki meg adja a pontokat másnak, annak miért fáj ha büntiből kevesebb lesz neki? vagy az miért fáj ha másnak több van? azt' mit csinál vele? kitörli a szaros valagát 123456 snapszerponttal? irigyek vagytok mind! mind amikor irigyled a szomszédtól az uj audit, irgyled hogy a másik horvában nyaral mig te a balcsin. ez az én véleményem.

a dedós meg az aki ilyes piszlicsáré semmit sem jelentő dolgon kiakad, és foglalkozik vel.

ui: amugy ez melyik játékoldal? a sima? a jó előtagú?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.01.26. 21:27:15

Szerintem az operátor, a moderátor jogosan foglalkozik az oldalon csalni próbáló emberek kidobálásával. A gond ott kezdődik, hogy ők utána cseszegetik az operátort, majd mennek panaszkodni, ha az visszaszól.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.01.26. 23:46:25

Még egy apróság: ingyenes postafiók a szemétnek? csak ha a pookmail (www.pookmail.com) ki van tiltva :D

Bogár_Imre 2007.01.27. 04:51:46

Belevágok a közepébe. 4 éve vagyok "hűséges" játékosa a jojateknak. Kb: 2 éve történt esetemet próbálom meg közreadni.
Volt 1 ultiverseny Tihanyba, amire anyagi okok miatt nem tudtam elmenni. Addig keddente eljártam 1 budai étterembe élőben
ultizni 10 ft-os alapon, amit még elviselt a 60 ezer forintos nyugdíjam és a feleségem. Namármost a tihanyi ultiverseny 3 napos
hétvégére esett. Hétfőn hazatért a társaság, csörög reggel a telefonom, hivó fél, addig netbarátnak hitt ember hívott aki közöl-
te velem, hogy a az ultiversenyt rendező ember átverte a versenyen résztvevő társaságot 400 000 forintal és ezért ez a társa-
ság átfogja helyezni a kedden rendezendő ulti esteket 1 másik étterembe és kért arra, hogy, mivel Ő rendes, becsületes öreg-
embernek ismer, tartsak ezzel a társasággal. Azt feleltem neki, hogy "nézd Én nem akarok részt vállalni a ti konfliktusotokba,
inkább nem fogok egyik helyre sem járni, mivel az így elvesztett pénzemet inkább az unokáimra költöm. Erre Ő mint egy meg-
vadult bika közölte velem, hogy "Te vén panelbe lakó vén fa.., nyugdíjas ge.., a kur.. va anyádat, stb. Erre Én azonnal lete-
ttem a telefont. Este aztán, mivel esténként szoktam belépni az ultiba, ahogy meglátta a nevemet megjelenni a szobába, folytatta
a trágáságait, megfeljelve azzal, hogy "megfoglak utáltatni a játékosokkal" stb. A megutáltatás persze nem jött be neki. A követ-
kező év márciusában a szervert üzemeltető, közleményben tudatta, hogy valószínű, hogy meg fog szünni az oldal, mert veszteségei
vannak az üzemeltetéssel kapcsolatban. Na hajrá játékosok összedobtunk több millió forintot, hogy segitséget nyújtsunk az oldal
üzemeltetőinek, hogy ne szünjön meg a játék site. Ezzel sikerült elérnünk azt, hogy folytassák az oldal működését, mert 2 hétig nem
is működött az oldal. A rá következő évben bevezették a többszemélyes játékokban a operátorokat. Akkor kezdődött a vessző-
futásom, mint NO1-bogi, mivel a volt barátom lett az egyik operátor. Onnantól kezdve 6 hónapig, ha beléptem az ultiszobába, még
köszönni sem tudtam már ki is lettem tiltva a játékból, mivel az operátorok megkapták azt a jogot, hogy kitiltsanak játékosokat napi
3 alkalommal. Ezt meg is tette velem, napjába háromszor, egyszer 10 perc, másodszor 30 perc, harmadszor 24 órára. Ezt tette
velem 6 hónapon keresztül, holott a kitiltásokról fotókat csináltam és naponta elküldtem a játék Webmesterének, amire még csak
nem is válaszolt. Namármost ebbe a 6 hónapba kénytelen voltam 1 másik nevet (nicket) csinálni, amivel aztán tudtam ultizni.
Kikapcsolodásként szoktam biliárdozni is. Ott az egyik játékos megtudta az új nevemet és "beköpött" az ultiba az operátornak.
Az operátor, telefonon felhívta a játék Webmesterét, akivel kitiltatta az IP címemet a játékból. hiába próbáltam betölteni az inter-
nettel a játékot, nem tudtam elérni a játékot. Majd 1 hét próbálkozás után Én is kaptam 1 "fülest", hogy mit kell ilyenkor csinálni.
Felhívtam az internet szolgáltatómat, hogy lenne oly szíves és 1 új IP cimet adjon. Mert "ment a miért?" Meg is kaptam 24 órán
belül. Így megint tudtam ultizni és a tőbbszemélyes játékokban részt tudtam venni. Még tudni kell azt, hogy a kitiltásom ideje
alatt kb: 5 nevet kelett kreálni, mivel mindig kapta az operátor a "fülest" az új nickemről. Namármost 6 hónap után kaptam 1
E-mailt a játék Webmesterétől, amiben az állt, hogy "nagyon eláshattad magad az operátornál amiért ezt teszi veled" Hmm.
Javasolta azt, hogy csináljak 1 másik nevet magamnak és azzal tudok majd játszani. Megtettem amit javasolt és kértem a
Webmestert, hogy a megszerzett pontjaimat írja át az új nevemre. Meg is tette. Ami megint konfliktust okozott az operátornak.
Mivel ellenőrizhetni lehet a regisztálás időpontját, elvette a megszerzett pontjaimat az ultiba, majd "súgott" a többi operátornak,
hogy tegyék velem ugyanazt. Meg is tették. Ment a levél a Webmesternek, hogy legyen szíves figyelmezteni az operátort, hogy
hagyjon nekem békét, hogy nyugodtan tudjak ultizni, arra a kis időre amig le nem csörög az életem órája. Ezt megtette a Webmes-
ter és azóta békében élhetek magammal. Ennyi. Köszönöm hogy türelmüket elrabolhattam. Bogár Imre, jelenleg a játékban Morcika2
Ui: Az utóbbi időben szükült az operátorok létszáma, viszont az összefonódások miatt egyre agresszívabbak.





















Bogár_Imre 2007.01.27. 20:37:25

Tiszteletlen aster-x "úr"!
Szeretném felhívni a figyelmét arra,hogy a
Nekem küldött E-mail üzetébe leírtak is
"csak" Őnt minősitik. A legfőbb gondom
Őnnel szemben az, hogy miért nem vállalja
a valós E-mail címét, hogy ne itt kelljen
reagálnom az Őn hiteltelen levelére amit
Nekem címzett. Miért nem adja a nevét, ak-
kor amikor Én adtam a nevemet és valós
E-mail címemet az írásomban. Én nem utálom az "összes operátort", ahogy ezt Őn nekem felrója. 1; Én csak az operátorok hozzáállását kifogásoltam a levelemben.
2; Én az összefonódásokat nem az operátor
és operátor között értettem, hanem a já-
ték üzemeltetői és az operátorok között
értettem. Lásd az elöző levelembe leírt
IP címemmel való kitiltásomat a játékból.
3; Ha Rajtam múlott volna, hogy operáto-
rokat nevezzek ki meglett emberek feje
fölé, legalább 1 erkölcsi bízonyítványt
kértem volna tőlük. Nem "taknyos" gyere-
keket raktam volna oda.
4; Ez nem vádaskodás a részemről hanem
tény.
Kérem Őnt, hogy a következökbe ne küldjön
Nekem E-mailokat, mert úgy ahogy kapom
dobom ki őket, olvasatlanul.

aster-x 2007.01.28. 14:18:29

Ha kicsit is értene a számítástechnikához, "kedves" Bogár úr, tudhatná, hogy hót mindegy, hogy beírok-e vagy sem egy tüpptürüpp@freemail.hu-s mailcímet, attól még továbbra is névtelen marad az ember gyereke. De rendben, ha ez Önt megnyugtatja, csináltam egyet, csak az Ön kedvéért. És attól, hogy beírta a nevét, hívhatják még Kiss Zoltánnak is, ettől, hogy beírt egy nevet, nem lesz hiteles. Fel kéne ébredni, ez a 21.század, és egy internetes blog. Azt ír mindenki, amit akar, olyan névvel, amivel akar. Ha Önnek ez a hitelesség mércéje, igen csak sajnálni tudom.

Témához: 1. felőlem kifogásolhatja az operátorok munkáját, de amíg nem nevesít, minden operátorra fog vonatkozni mondandója. 2. lehet, hogy más szobákban vannak összefonódások, de én pl. nem vagyok még ismerősi viszonyban sem se az üzemeltetőkkel, se a webmesterrel, nevét sem tudom utóbbinak. De nyugodtan vádaskodjon, ez meg Önt minősíti. 3. azért, mert Ön 130 éves, nem biztos, hogy mindenki taknyos gyerek, én kérek elnézést, hogy eddig csak 2 diplomát és egy felsőfokút sikerült életemben összehozni, de majd igyekszem utolérni Önt... megígérem. További szép napot és morgolódást. :)

Bogár_Imre 2007.01.28. 17:21:05

Tisztelt aster-x "ÚR"
1; Azért nem nevesítettem 1 operátort sem, mert nem akartam megsérteni a személyességi jogait senkinek sem.
2; Abszolute nem vádaskodok senki ellen se.
3; Még nem vagyok 130 éves "csak" a felénél több 3 évvel.Továbbá csak gratulálni tudok Őnnek a 2 diplomájához és a felsőfokú isko-
lájához, (amit nem bízonyít a szobába tanúsított viselkedése). Nehogy összetörje
Magát, hogy az Én iskolai végzetségemet
utólérje, mivel Nekem "csak" 8 általános- om van, de ettől függetlenül még lehet,
hogy több eszem van mint Őnnek, amit bí-
zonyít a másik operátorral való viselkedése, aki koránál fogva lehetne az
Édesanyja is. (Hoppá):DD
Kérem ne pumpálja fel az agyába a vízet,
mert az ártalmas lehet az egészségére.
Ui: A mai Magyarországon a börtönök "la-
kóinak a 10 százaléka egyetemet végzett
ember. Ezt nehogy megint Magára vegye.
Maradok az Őn hű alattvalója.

aster-x 2007.01.28. 21:43:45

Végülis valóban tisztességesebb névtelenül, gerinctelenül pocskondiázni, főleg ennyi idősen, ehhez csak gratulálni tudok. Jól kijön a 8 általános... a több észről mindent elmond az Ön helyesírása, szóval erre jobb, ha nem térünk ki most.
Egyébként semmi köze ahhoz, hogy én hogy viselkedem egy másik emberrel, főleg, mert nem az apám (szerencsére), se a főnököm vagy hasonló. Inkább jobb lenne ezt a nyegle stílust elhagyni és konkrét dolgokat ideírni, nem egy ennyi idős "bölcs" emberre vall.
"Az utóbbi időben szükült az operátorok létszáma, viszont az összefonódások miatt egyre agresszívabbak." - ez vádaskodás, de ha nem érti a szó jelentését, esetleg javaslok egy értelmező kéziszótárt.
A börtönök meg végképp nem tudom, hogy jönnek ide, egy online játékhoz, de azt hiszem, ez már egy, a korral járó agyi károsodásra vezethető talán vissza.
Ha lehet, megkérem, vagy névvel tegye írományait (hiszen Ön szerint is így hiteles...) vagy maradjon csendben és ne firkáljon olyat, ami hazugság, csak mert Önnel valami "szörnyű dolog" történt egy bárgyú játékban (bár kezdem érteni az okát lassan)...

CSALÓ.... 2007.01.28. 22:42:10

Sziasztok
Nem volam egy pár napja,és nem tudtam reagálni a THE ELF-néven írónak
Az egész dolog szépség hibája az hogy én IGENIS FIZETTEM AZÉRT HOGY JÁTSZHASSAK A JÓJÁÉKON!!
Így talán elvárhatom a magyarázatot a kitilásért.Bocs:))
Egyet értek Bogár Úrral!Az OP-okkal Kapcsolatban sajnos nagyon "elszalad velük a ló"
Mennyi is Fizetek azért hogy ott legyenek azon az oldalon?Mert ha mi sokan nem fizeünk a működésér súlyos forinokat hol lennének most? Hol élnék ki hatalom vágyukat?Tisztelet a kivételnek.
És megint én kérek elnézés:)Hogy fizetem azért hogy magyarázat nélkül kitiltsanak .Véleményt mondjanak rollam annélkül hogy ott lennék.És kikiáltsanak csalónak bizonyíték nélkül akkor amikor nem vagyok ott.Igen Tényleg BOCS

aster-x 2007.01.28. 23:02:20

Csaló: miért nem mersz Te sem konkrét nevet írni? Legalább az op nickjét. Ha meg nem mered, nem kéne általánosságban szidni az "op"-okat. Valóban igazad van, biztos van olyan op, akinek ez hatalomvágy. Személy szerint én nem tapasztaltam, igaz, én sosem snapizom. Nem tudok véleményt mondani, de arra vigyázz, sok többjátékos szoba van, nemcsak a snapszer. Jó, odaírtad, hogy tisztelet a kivételnek, de én, mint op, azért igen örülnék, ha végre vki leírná, konkrétan kikről is szól ez a 61 hozzászólás...
Egyébként a súlyos forintok abszolút nem függnek össze az operátorok kinevezésével. Senki nem kap ezért pénzt ugyanis közülünk. Vagyis erre nem fordíthatták az üzemeltetők a befolyt pénzt. Ezt csak a tisztánlátás miatt írtam le.

Bogár_Imre 2007.01.29. 02:20:15

aster-x!
Szeretném megérdeklődni,hogy hol vette a 2 diplomáját és az 1 felsőfokúját, mert talán Én is vennék belőlük. (persze ha még kapni)
Nézze má vissza az első levelemet és látni
fogja, hogy nem névtelenül írtam. benne van
a nick nevem és a családi nevem is. Ennyit
az eszünkről. A helyesírásommal kapcsolat- ban meg csak annyit, hogy 50 évvel ezelőtt
még igy írtak helyesen.
Ezzel be is fejeztem az Őnnel való
párbeszédemet.
Pá beléd aster-x

aster-x 2007.01.29. 11:37:32

Ez nagyon durva, 50 évvel ezelőtt így írták? -> "Őnnel", "abszolute", "bízonyit", " végzetség", és a vessző is 50 év után honosodott meg nálunk, ennyire hülyének ne nézzél (ha már tegezett) ha lehet. Megmosolyogtató a butaságod...
"Nézze má" vissza, hogy a névtelenséget az opoknál hiányolom, kutyát nem érdekli, hogy hogy hívnak, tata..., ébresztő! Az opokat nevesítsd, ne magad, akiket vádakkal illetsz, ennyi. Ha meg nem megy gyávaságágból, csendben kellene maradni. Amúgy a sértegetést is be lehetne fejezni, ha már annyira bölcs és okos, talán nem ez a módja, hogy villogtassa. :)

aster-x 2007.01.29. 14:36:31

Hát, azt hiszem, aki olvassa a blog-ot, mindent megtudhat a fenti Bogár Gábor nevű illető szintjéről, de ha nem győzték volna meg a hsz-ai, itt egy oldal: gportal.hu/portal/pool9
Az utolsó sor 1. képén jól látni, milyen szinten is mozog kisbarátunk, idézem, NO1-bogi nickkel 73 éveshez illően ennyit ír csak: "Anyádat fel fogom csinálni aster-x". Erre mondják azt hiszem, hogy "no comment." Mindenki döntse el, milyen ember az ilyen...

CSALÓ.... 2007.01.29. 15:16:15

Sziasztok!
Kedves aster-x!
-Nem fizetésről beszélem, olvasd vissza a blogot,THE ELF írására reagáltam miszerint ha nem fizetek valamilyen szolgáltatásért akkor úgy és akkor tiltanak ki ahogy jólesik.Erre irtam hogy igen is mi sokan fizettünk érte.
-Következő felvetésed az Op-neve sajnos vannak személyiség jogok és nem akarom meg sérteni azt,így én nem tehetem meg hogy le írom ki az az op.De akik játsznak a snapiba mindannyian tudjuk kiről van szó.És többek közt ő az egyetlen op-aki ide írt.Vajon miért?
-nem válalom a nevem?Ha a családnevem írom ugyse tudjátok ki vagyok.Keresztnév van egy pár ilyen bent,nem volna tiszességes azt írni.
Nicemet irhanám de melyiket??HMMM??
nemtudom...
-A korod is érdekelne ha már egy 75 éves embert le tatázol?Csak azért mert letegezet,a helyes írásárol csak anyit hogy ha 75 éves én meg értem sajnos akkoriba nem olyan volt a tanítás mint most,kérdezősködj és meg éred....A diplomáddal.Lehet hogy a mai 70 és -e feletiek az országot épíették ujra hogy te diplomázhas.És ezt most nem bántásból írom csak gondold végig.Szerencsécs vagy hogy diplomázhattál .
Köszi hogy meghalgatatok

CSALÓ.... 2007.01.29. 15:25:29

Még valami ,megnéztem a kiírt blogot.Én nem tudom ki az a N01??!!
Mert Én őt látom ott anyázni.
De oda én is szivesen raknék fotókat:)

aster-x 2007.01.29. 15:47:58

Kedves Csaló!
Én legalább a jójátékon használt nickemet használom itt is, ez azért több, mint a névtelenség. Egyébként nem hiszem, hogy a snapiban egyetlen op lenne, így pl aki nem jár oda, honnan tudná, kiről van szó? Op meg több is van a jójátékon, vagyis a fentiekben írt ..."opok" ilyenek meg olyanok" dolgokat minden op magára vehetné. Szóval ha nem nevesítesz, mi értelme a vádaskodásnak vagy akárminek is? Ennyiből én is leírhatnám, hogy a szomszédom megölte az anyját, aztán vagy úgy van vagy nem, légből kapott dolog, csakúgy, mint az, ha itt a nagy titkolózásban névtelen opokat vádoltok...
Személyiség ok esetében meg jó lenne, ha mindkettőtök felütne végre egy jogszabályokból álló könyvet, mert személyiségi jog megsértéséről max akkor beszélhetünk, ha ismert a személy maga. Ha beírsz egy nicket, attól Te tudod, hogy hívják vagy akármit is tudsz róla még?! Kétlem... Max. nicksértési jog lenne, ha létezne ilyen, de ilyen nincs. Szóval ez csak duma, vagy gyávaság, hogy megsértem a jogait, ha leírom a nickjét. Semmiféle személyiségi jogsértés nem lenne. De kérdezz meg egy ügyvédet, ha nem hiszed.
Bogár Gáborhoz annyit, hogy ugyanúgy elvárhatja bármilyen fiatalabb korú felnőtt ember, hogy tiszteletben tartsák, ez nem kor kérdése. De ha ő nem tart tiszteletben, ne várjon tőlem szép szavakat. Egyébként több nem sanpis opot is végigkérdeztem, eddig csak rossz dolgokat hallottam róla, máshol is tiltották már le... Ja, tudom, az összefonódások... na, igen...
Nem politikai fórum, ezért továbbra sem értem, hogy jön ide az országépítés, mint ahogy a börtönökben levők végzettsége sem. Ti valami nagyon más filmet néztek...

A No1-Bogi nick nem tudom feltűnt-e, hogy Bogi=Bogár, vagyis az ő nickje, ahogy Morcika2 is. Szóval ezek után ki is anyázik és milyen alapol vádol ő másokat?

aster-x 2007.01.29. 16:08:01

Csak még annyit, hog 75 éve sokkal színvonalasabb volt az oktatás, mint most, igaz, buta emberek akkor is voltak...

liliom38 2007.01.29. 16:13:34

Sziasztok!
Szomorú vagyok,mert látom sokan nem értik meg a lényeget! Itt nem a pontokról van szó,hanem a jogsértésről!Kit érdekel kinek hány pontja van és, hogy szedi össze! Viszont az Op-ok önkényeskedése,kivételezése és személyeskedése( tisztelet a kivételnek) már igenis belegázol az emberek jogaiba.Főleg ha ok nélkül és szimpátia alapján történik.Igazad van morcos2, tökéletesen egyetértek,az Opokkal elszaladt a ló!Pedig annak idején(meg most is) csináltak ők is vad dolgokat.Ajjaj de még mennyit!!!Az a baj,hogy ezt már nem ismerik be,csak vádaskodnak és szemétkednek! Nem értem a tulajdonosok hozzáállását sem,mivel így rengeteg régi játékos sajnos eljön a jójátékról,mert már nem bírja tovább.Ott nem megy más csak pletyka,árulkodás,vádaskodás,és sexpartner keresés.A normális témát el kell felejteni,mert kitiltanak! Pl. politika vagy bármi más értelmes beszélgetés.Nagyon lealacsonyodtak egy bizonyos szintre.
Kerüljétek jó messzire ezt a játékot,csak azt tudom javasolni!

liliom38 2007.01.29. 16:18:32

Ja és még valami Elfnek és Hurrá Torpedónak!

A dedó azt hiszem arra vonatkozik aki nem érti a lényeget mint Ti!Csak azt látjátok meg amit akartok,ami nagyon nagyon szelektív látásmódra vall.Ez a blog nem arról kellene szóljon, hogy sértegetjük egymást! Ez egy fórum,amin ha van véleményed,elmondhatod betartva a tisztelet alapszabályait!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.01.29. 16:45:49

1. Az, hogy egy játékot üzemeltzető cégnek ti adtok pénzt, hogy abból próbáljon túlélni, szép meg jó dolog, de nem szolgáltatásért fizetsz. Ez után sem tudta fenntartani az oldalt, eladta, ezért neki tehetsz szemrehányást. De nem látom, hogy a hozzáférést a szolgáltatást az adott oldal pénzért árulná.

2. Az, hogy nem védekezhetsz a csalás kérdésben, bizonyíték nélkül, stb. azért érdekes, mert azóta megtörtént itt egy pár olyan bejegyzés is, ahol ezt sikerült elismerni, innentől azt hiszem a kitiltás jogos, a bunkó megjegyzésre adott bunkó válasz meg érthető.

3. A 70 év feletti korról: A kor nem érdem, hanem állapot, akkor is, ma is voltak tisztességes emberek, bunkók, értékes jó emberek és naplopó gazemberek.

A tiszteletet a normális emberek kiérdemlik, a gazemberek követelik, kortól függetlenül

aster-x: Az anyázást nem Bogár említette, azt Csalóék, hogy előfordul elég sokszor (nem csak optól) Bogár úr egy példa rá.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.01.29. 16:59:40

liliom38: Eddig azt hiszem téged én nem sértegettelek, te viszont most kire vonatkozik a dedó címszó alatt megtetted. Alapvető emberi intelligencia kérdése az, ha valamit igazolni akarsz, akkor ne az ellenkezőjét bizonyítsd a magatartásoddal.

Segítségért jössz, hogy vitassuk meg az esetet, az ellenvéleményre személyeskedéssel, sértegetéssel válaszolsz. Semmi gond, pusztán egyre jobban lehet látni, hogy is történt az a vita az opokkal.

Megjegyzem: A politika téma egy nem politikai oldalon teljesen jogos, ha tiltott, ha a politikai fórumtémán kívül politizálsz az indexről is azonnal és végleg kitiltanak. Tudod miért? Mert az egységes közösségből élnek, ezzel pedig megosztod.

aster-x 2007.01.29. 17:45:27

liliom38: sztem meg már bocs, de fogalmad sincs, mi az a jog, úgy igazán. Így a jogsértésről sincs. Fogja már fel mindenki, ez egy jogi blog (ha jól látom), egy nicknek meg nincsenek jogai, kész. Ennyi. Ha vki be tudja bizonyítani, hogy liliom38 mögött Kis Rozália, Taktaharkány, Tehén út 10. alatti személy játszik, plusz, hogy ő ült xy időben a gép előtt, amikor ezt a nicket jogtalanul tiltották (csak példa), akkor lehet menni a bíróságra. De még akkor se biztos. Szóval nem tudom, miért ez a nagy jogi hiányosság a fejekben, ez egy online, név nélküli játék, egy bíró az életben kiröhögne, ha beállítanál hozzá, hogy kitiltották a liliom38 nicket, brühühü...
Te is név nélkül általánosítasz ráadásul, hogy így az opok, úgy az opok,...miért fél megnevezni mindenki őket? Persze, az opok is csináltak vad dolgokat, amíg nem voltak opok, és? Te is otthon káromkodsz néha egyet-egyet, de valszeg nem teszed a munkahelyeden.
Politika meg akárki akármit mond, nem egy játékoldalra való. Megvannak a megfelelő fórumai, menj oda, ha nagyon arról akarsz beszélni.

CSALÓ.... 2007.01.29. 18:30:57

Sziasztok
Nevet szeretnél,Jó! Konkrétan nekem ZSazsával gyült meg a bajom,csalásért és oké semmi gond, ő látot valamit és csaló lettem.Passz nem is érdekel,elvették a pontokat kész ennyi-(Bár megjegyzem áll nickel jött könyörögni pontokért)
Itt nem erről szól a történet,arról hogy az op-ok hogyan viselkednek bent a játékban.
Hatalom vágyból vagy szórakozásból mittudom én....
Ezen lenne jó változtatni,hogy ne fenyegetőzenek privátba,ne mocskolodjanak a közösbe,és ne legyenek "összefonódások.
A jójáék a "JÓJÁTÉKRÓL SZÓLJON!!!
Ne vita ,-fenyegetőzés, legyen,csak játék és szórakozás.
Mért is félnek megnevezni őket mert privátba kioktaták a társaságot hogy ne panaszkodjanak ellenük mert le tiltatják az IP-címünket.Egyébként meg mindegy már nem is érdekel ,az egész oldal csak csalás és fenyegetőzésból áll.Nem szólok senkihez,szép csenben eljátszom, és én is elvárom hogy békén haggyanak!
De a véleményemet fent tartom hogy igenis nekik is kellene egy "enye- benye" a viselkedésükért.Mert nekünk is van jogunk kikérni magunknak az alkoholistázást,a "örömlányozást" stb...Bocsánat:)
Nem engedheti meg magának egy operátor hogy ilyen szavakat leírjon a közösbe,sajnos igaz becsületsértésért nem lehet feljeleneni senkit ilyen esetben mert nincs személy kihez kötni.Webmester meg nem foglalkozik az oldalon játszokkal,ha ők élnek panasszal.
És még mindíg NEMTUDOM:)

OP 2007.01.29. 19:50:58

Csaló!
világosits már fel ki is törölte a pontjaidat? melyiket a minusz sokezreset? ez vicc!!!Még akkor se töröltük a pontotokat, mikor 3 nap alatt rányomtál szöszkére x ezer pontot.Nem másért hagytuk, csak mert egy fagyásnál eltűnt a pontja. De ezt jól tudod te is!!!! Miről beszélsz????A webmester pedig igenis foglalkozott a dologgal!!!Soha nem könyörögtem pontokért sem másnak sem neked. Ha az utolsó játékos lennél az oldalon akkor se ülnék veled egy asztalhoz. A nicked magáért beszél!! Olyan kijelentéseid, hogy az op benéz az asztalhoz meg hasonlók, hát ezen csak röhögni lehet! Ahhoz viszont igen vastagnak kell lenni, hogy a barátnőd barátnőjét leszedjétek!!!
Igy van ahogy mondod nem lehet mit kezdeni az oppal, azon egyszerű oknál fogva, mert ilyen kifejezés hogy örömlány vagy bármilyen szinonimája sosem hangzott el egy op szájából sem.
Ha ugy gondolod neked van igazad tedd meg: jelentsd fel az op-t aki ezt mondta. Csak 1-t ne felejts el: a server 1 évig megőrzi a közöst és a priviket is, tehát ilyen esetben simán vissza lehet nézni.Ha csendben játszol békén is vagy hagyva. De má bocs ha minden ok nélkül megjegyzéseket teszel és kötekszel azt nem köteles 1 op se eltűrni.Álnickem pedig nincs. Van még egy nickem, de az sem titok mindenki ismeri.
Eddig is levegőnek néztelek, ezután is ez lesz, de akik olvassák ezt az oldalt tudniuk kell ki is az akinek az irását olvassák.

CSALÓ.... 2007.01.29. 21:07:05

Tisztelt OP!
Még most sem adod a neved az írásodhoz!!
Egyébként nézd meg az áláírást,ki is vagyok és utánna kiabálj:)
Tény sajna hogy az "örömlányozást nem sikerült lefotózni,de az alkoholistázást igen.
És igen az én pontjaimat vetted el:)Vagy még mindíg NEMTUDOD!!
És sajnos még mindíg nem kaptam választ a Webmestertől,és én ugy tudtam ,tudom hogy te voltál a Miss Myssi,de ha nem akkor itt bocsánatot kérek tőlled.
Nem teszek megjegyzéseket és nem kötekszem azóta sem pedig.elfogadtam így jártam segítettem valakinek aki napokig a nyakamra járt és könyörgöt.De ez nem lényeg nem érdekel a pont már régóta főleg azóta amióta láttam hogy 1,2 hónap alatt 70 -80 ezreket szednek össze:)Minek??
Remélem mostmár eludod olvasni az aláírást is vagy NEMTUDOM:)

CSALÓ.... 2007.01.29. 21:12:18

ÓÓ még valami 1 évig megőrzi a PRIVIKET!!!!
Nagybetűvel írom PRIVI!!!!
Vagyis privát beszélgetés kinek mi köze hozzá???Milyen jogon olvas bele bárki a privát beszélgetésembe???hmmm?!
NEMTUDOM

OP 2007.01.29. 21:38:03

Adtam a nevem az irásaimhoz. Nem véletlenül választottam ezt a nicket amikor regiztem.A levélben OP-t emlegettek ezért választottam. Amikor megneveztél is reagáltam, akkor talán mégis vállalom nem? Biztos hogy nem sikerült lefotozni, mivel ismétlem nem is mondott egy op se ilyet. Az alkoholista szó sem hangzott el erre mérget vehetsz.
Miss Missy nem én voltam, nem az én nickem.
Elnézést kérek én is tőled, mást gondoltam a nick mögé. Lehet mégis az én nickem az egyértelműbb?:)Természetesen amit leirtam azt sem neked szántam, vissza nem vonom csak nem rád vonatkozik.
Veled kapcsolatban csak azt nem értem a bizonyitékokat láttad a csalásokról, be is ismered, hogy megtetted.A webmester is foglalkozott az ügyeddel mikor panaszt tettél. Csak 1 probléma volt: a panaszt ugyan megtetted, csak elfelejtetted elmondani miért is történt ami történt. A fotókat ő is megkapta, és kerek lett tőle a történeted.
Úgy gondolom amióta (rövid időn belül)másodszor is lebuktál, azóta senki sem szólt hozzád egy rossz szót sem, tehát nem értem azt a mondatodat, hogy elvárod békén hagyjanak.
Szerintem mindenkinek az lenne a legjobb, ha akik csaltak legalább magukban ismerjék be hibáztak, megbűnhődtek érte, és ne az op-kat hibáztassák ezért. Még 1x elnézést a tévedésért nemtudom, a fentieket tényleg nem rád irtam.

OP 2007.01.29. 21:46:15

Még egy megjegyzést nemtudom:
Nagyon jól emlékszem még a lebukásotok előtti időben mi elég sokszor játszottunk együtt. Akkor valahogy teljesen más véleménnyel voltál az op-okról. Gondolom te is emlékszel mikor valaki éppen balhézott kint és azt mondtad nekem csodálod, hogy milyen türelmes vagyok vele, mért nem dobom ki?
Egy kérdés motoszkál bennem:
Vajon mitől változott meg a véleményed egyik napról a másikra?
Gondolom a válasz mindenki számára egyértelmű.

OP 2007.01.29. 21:48:45

A privikkel kapcsolatos szabályozást bárki olvashatja abban a szabályzatban amit elfogadtál te is. Miért fogadtad el ha ez problémát jelent neked?
Egyébként azt is olvashatod benne, csak abban az esetben néz bele bárki is, ha valamilyen jogi kérdést kell eldönteni.

CSALÓ.... 2007.01.29. 22:27:49

Hogy mért változot meg a véleményem??
Mert engem nem kérdeztetek meg amikor csalónak kiálottatok ki,nem is hallgatatok meg.Csak egy prívá beszélgetés alapján ítélkeztetek ahol megkérdeztem valakit hogy sikerült-e rávegyen valakit hogy adjon neki ponot.És bemutatkoztam mert más niccel voltam bent.És másnapra mind a két nickemről eltüntek a pontok.Még ha csak azt vettétek volna el amelyiket beszélgetem a csalásról hagyán azt mondom tudtam róla és tény adtam neki ponot mert könyörgöt és a nyakamra járt.DE hogy a másik nicről is levettéek csak azért mert az enyém??!!
Na ezért válozott a véleményem.

OP 2007.01.29. 22:42:43

Nem tudom melyik másik nickre gondolsz.De azt mindketten tudjuk, hogy nem 1 beszélgetés volt, a fotókat te is megkaptad.Az egyik fotón valóban ez volt de a többin is? Ehhez képest pár nap múlva ujra töltöttél amikor másodszor is töröltünk. Ezt nem fotok alapján, gondolom emlékszel. Miről is kellett volna, hogy megkérdezzünk? Hónapok teltek el és 2 lebukás után most ismerted el először, hogy tényleg igy volt.Lett volna értelme?

CSALÓ.... 2007.01.29. 23:16:12

Ami az után történt az már direkt volt,és nem is érdekel az egész. Ami fotót küldtél az a Tímea34 nickről volt.De mindegy én elismertem Tímea 34 nockel adtam pontot,a miértet is leírtam.De jó lenne ha te is beismernéd hogy hibázol és hibáztál..
Akkor végre lelehetne zárni ezt a témát és nyugodtan játszani.
Ha lehet azért én kiváncsi lennék hogy a nemtudom11-el mikor kaptál csaláson?
a pont elvétel előtt?
Az utánni meg már csak azért is volt mert addig ezzel a nickel nem csináltam ilyet -(és a másikkal is azt hiszem készer amikor Myssi könyörgött)-és egy olyan embernek probáltam segíteni akinek a mindene volt ez a játék és a pontokba lelte örömét.Mert csak ez maradt neki!!
De hidd ell nem érdekel se a pon se más véleménye!Csak azt kérem hogy i is ismerjéek el ha hibáztok,és figyeljetek oda arra hogy itt emberek szorakoznak és veletek egyrangúak.
Köszi
És ezzel én be is fejeztem ezt a viát mert értelmetlen.

Bogár_Imre 2007.01.30. 01:17:16

aster-x!
Nem kérek 1 új keresztapát magamnak, mert volt már 1. A nevem a volt (me má nincs)
keresztapámtól kaptam BOGÁR IMRE. Nem Gábor. Írtam má 1X, hogy vigyázzon, ne
engedje, hogy felszaladjon a pisi az
agyába, mert baj lesz. ENDE.

Nefelejcs 2007.01.31. 15:40:29

TheElf: "Mocskolódással, hisztivel ami a pártatlan hozzászólók ellen irányul, pedig senki szimpátiáját nem nyered meg."
Hol mocskolodtam, vagy egyáltalán mikor hisztiztem??? Megprobáltam benem lévő sérelmeket emberi
"hangnembe" elmondani, ha vissza olvasod tán rájössz nem én vagyok a mocskolodó!!
Igenis bánt, hogy amikor szóvátettem valamit, akkor azt kaptam ellehet huzni az oldalról,
szerinted ez egy Op viselkedése és ez a normális??
Azért ha vetted volna a fáradtságot és végig olvasod mit irtam tán nem irsz rolam is
ennyi blödséget, Ugy keztem első hozzászolásomat magasan NEM érdekkel a pont vita!!
Elvették nem vették el...arra magasan! Az emberi dolgok amik zavarnak de nagyon!
aster-x kikérte magának az általánositást, na én is! Olvass és utána itélkezz!
Birósággal jössz Te is, tényleg bocs de közröhej, komoly oldalakat nem tudnak
megfogni, amin nem ilyen csipp-csupp dolgok vannak. Számomra a pont megvonás az,
ellenben az emberi vislekedés ami hagy maga után kivánni valót, megér egy misét!

Bocs de ez a beirásod tényleg csúcs!!
"Lehet nyugodtan pereskedni, csak nehogy az legyen, hogy a másik oldal meg titeket perel be és ők nyerik mindkét pert. Drága lenne... Nagyon."
Ha elmondanád ugyan mégis mivel perelnének engem...:)))
Te is csak irsz de nem gondolod végig.
Ennyi--és tényleg elég volt a fogadatlan prokátorokból!

Füstkarikagyáros 2007.02.01. 19:20:41

Csak szeretném megdícsérni a moderátort, remek munkát végzett, sikerült kivenni vagy 60 kommentet reggel óta, és még a gondolatmenet sem vesztett a követhetőségéből... Bár ez lehet h a gondolatmenetet minősíti, nem a moderátort. Órabérben vagy egyébként, vagy teljesítménybérben a törölt kommentek számától függően?

aster-x 2007.02.01. 19:43:00

Gratulálok én is a moderátornak, bár valaki megmondhatná, mi köze a témához Bogár úr legutolsó, 007.01.30. 01:17:16-i hsz-a? Számomra rejtély, mert hát benn maradt. Biztos mélyen szántó rejtett bölcsesség van benne. LOL!

CSALÓ.... 2007.02.01. 20:59:44

ÓÓÓÓ
Már itt is önuralom van?
Hová lettek a hozzá szólások?

Nefelejcs 2007.02.01. 21:17:52

Ebben egyetértünk aster-x:)) magvas, és nagyon mélyen szántó az a bejegyzés...
NoComment, csak gratulálni tudok a moderátornak:)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.02.01. 21:43:04

aster-x: Adott ideig ment vissza, mondván nem volt sok lényegi dolog

CSALÓ.... 2007.02.01. 21:57:34

hmmm
Érdekes,végül is nem lényeg a véleményünk...

Nefelejcs 2007.02.01. 22:13:45

Elf: "Írtam má 1X, hogy vigyázzon, ne
engedje, hogy felszaladjon a pisi az
agyába, mert baj lesz."..ez elvégre lényegi dolog.
Nem vagy snapis, igy nem tudod megitélni mi volt lényegi és mi nem. Volt lényegi dolog amirre jó lett volna választ kapni!!!
De valóban már nem lényeges, magam részéről
be is fejezem, a lényeget megtudtam...
Soha de soha nem lesz igazunk:)) Op aki
a jojátéknak könyvel, tán majd nekünk adnak igazat, na annyira naiv nem vagyok.

Kedves Csaló és többiek...szél ellen...
nem megy.

CSALÓ.... 2007.02.01. 22:48:55

Ez azért hihetelen és bosszantó!!!!

császármorzsa 2007.02.01. 23:18:02

Nefelejcs: nem akartam már reagálni, de ezt nem lehet röhögés nélkül kibírni. Te úgy gondolod, hogy valaki azért könyvel egy cégnek térítésmentesen, hogy a maradék szabadidejét OP-ként azzal töltse, hogy "ártatlan" játékosokat dobhasson ki, akik ugyan semmit nem csináltak, csak egymást segítették. Állítólag te is OP voltál egy másik helyen. Te is hasonlóképp cselekedtél, ha ezt ilyen jól tudod?
Szerintem törekedjetek arra, hogy a készülőben lévő kártya oldalra bekerüljetek, s ott OP egyse legyen, hogy kedvetekre tudjatok egymáson segíteni! De milyen unalmas lesz, ha nem lesz kire fröcsögni:(

CSALÓ.... 2007.02.01. 23:36:47

Császár!
Légyszives nem álltalánosítani!!!!Kösz

Nefelejcs 2007.02.01. 23:55:45

Részemről befejeztem!!! csak annyit "téritésmentes" könyvelés, most te nevetetsz meg...na elég volt, tényleg azt hiszitek hogy aki nem veletek, az a hülyék gyülekezete!!
Snapit is felejtem egy ideje, na ezt az oldalt is!!!

pernyekergető 2007.02.02. 07:41:05

Nefelejcs maximális támogatás ebben a döntésedben:))

renugard 2007.02.06. 06:44:29

Gratula kedves moderátorok!!

Tökéletsen sikerült eltávolítani minden olyat ami igazolná az Op-ok személyiség zavarát és etikátlan viselkedését.
Hmmm... elgondolkodtató.
Kedves Nefelejcs! Hagyd a fenébe az egészet! Intelligenci hiányos emberekkel felesleges vitába szállni. csak azt tudom javasolni,hogy: okos enged...
Abban is igazad van,hogy ezt az oldalt is el kell felejteni,mert nem pártatlan.
süti beállítások módosítása