Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Elítélve blogkomment miatt

2011. február 21. - zugügyvéd

Ezen a blogon is született már poszt arról, hogy a becsületsértési-rágalmazási büntetőügybe könnyen belefuthat egy kommentező is, ha a rendőrségnek sikerül kideríteni az adatait, akár IP cím alapján is. Az alábbi ügyben már ítélet is született.

 

Tisztelt Zugügyvéd!


Azt hiszem a mai modern világban nem árt ha többen megtudják, hogy milyen apróságok miatt is meg lehet csúszni egy peren. Engem első fokon folytatólag elkövetett becsületsértéssel ítélek el egy komment (amelyben a disznó szót nehezményezték) és egy google találati lista miatt (ami a bíróság szerint az „én” állítottam össze).


Az ügy valamikor 2005-ben kezdődött. Egy PhD tanárom munkássága nem nagyon tetszett a hallgatóknak (felkészületlenség és arrogancia jellemezte, sokaknak ismerős lehet), panaszt tettünk, véleményeztünk de nem történt semmi. A „tanár úr” talán ezt megelégelve elkezdett fiktív e-mail címekről mocskolódó leveleket küldözgetni riválisainak (hallgatóknak/diákoknak). Hogy ez se legyen elég, egyik hallgatót még ki is íratta az egyetemről tudta nélkül és lemondott pár tisztségéről is (biztos ami biztos elven).


Ahogy ez lenni szokott a nagy nevű egyetemeknél (esetünkben: SZTE), a sértett diákot megpróbálták lebeszélni a feljelentésről, de az ügy komollyá vált így ő (végre) feljelentést tett. A rendőrségi nyomozás során beazonosították „tanár úr” fiktív e-mail címeit és több grafológiai elemzés után bebizonyosodott a több rendbeli okirat hamisítás ténye is.


2008-ban vádemelést követően elkezdődött tanár úr pere. Ennek ellenére közben tanár úr megszerezte a doktori fokozatot is, mert ha már lúd legyen kövér, az egyetem pedig semmit sem tett annak ellenére sem hogy a tanulmányi és vizsgaszabályzatban tized ekkora ügyek is fegyelmi eljárást vonnak maguk után.


Ugyanebben az évben egy cikket írtam az esetről, ahol egy általános oktatási problémáról beszéltem és a tanár urat elriasztó példaként hoztam fel benne. Vigyáztam hogy a bírósági ügyek ne kerüljenek a cikkbe a jó hírnévhez való joga miatt. Ez azonban kevés volt: „2008-ban feljelentett becsületsértés és rágalmazás miatt”, ami annyira megdöbbentett hogy egy újabb cikkben lehoztam a feljelentése tényét és az abban szereplő szöveget (a saját blogomon, mert az első cikk egy szakmai portálon jelent meg). Ekkor feljelentett „aljas indokból elkövetett becsületsértés és rágalmazás” miatt, majd „adatokkal való visszaélés” miatt is.


2009-ben a rendőrség a sok panaszbeadvány miatt többször is megállapította, hogy adatokkal való visszaélésben nincs bűncselekmény, így az ügy egy éves csúszással a bíróságra került. 2009 októberben volt az első tárgyalás, ahol "nem volt hajlandó megbocsátani". Alig egy hónappal ez után már a legfelsőbb bírósági is jogerősen elmarasztalta tanár urat (aki közben a DUF-ra került) okirathamisítás miatt, de a rágalmazó levelek miatt nem ítélték el, csak bűnösnek mondták ki (mert időközben elévült az az ügy!).


2010-ben az ellenem folyó perben megemlítettem tanár úr fenti ügyeit a bíróságon (ahol rögtön nehezményezték, hogy a cikkekben nem hivatkoztam le az eseteket!?). A bíróság átvette az általam hivatkozott ügyeket majd ítéletet hozott, ahol első fokon 2011 januárjában bűnösnek mondtak ki „folytatólag elkövetett becsületsértésben”. (a rágalmazási pontok, így alapvetően az ügy alapját képező cikkek tartalma alól felmentettek)


Az ítélet okai, hogy az első cikkben egyik kommentemben a „disznó” szót szerintük tanár úrra értem. A második cikk pedig úgy jelenik meg a google találati mezőben, ha tanár úr nevét beírjuk a keresőbe, hogy a „gagyi tanár” és a „hülye tanár” a link alatti kulcsszavas mezőben jelenik meg. Mivel a két cikk eltérő időben került a világhálóra ezért pedig folytatólagos a cselekmény.


A bíróságnak leadtam egy 60 oldalas beadványt, hogy tanár úr milyen magazinokban ír és miről (egy mezőgazdasági magazinba írogat és a hazai sertésállomány alakulása az egyik témája, a címlap tele van disznókkal). Az egyetemen ezt mi a „disznós magazinnak” mondtuk és a komment is erre utalt (amit le akartam írni azt a cikkben ugyanis megtettem!).


A google találati listás okfejtés, pedig teljesen ledöbbent. Egy cikkben sem szerepel a „gagyi tanár” és a „hülye tanár” szó. A bíróságon mondtam, hogy nodeword modult használok a blogomon, ahova alapértelmezve be van téve egy csomó szó, ahol önmagában szerepel a „gagyi” és a „hülye”, sőt az oktatási témák miatt a „tanár” és „magyarország” szavak is, mert a blog társadalomkritikai jellegű, de ez minden tartalomhoz kapcsolódik nem csak egyedül a tanár úréhoz. A bíróságot ez nem érdekelte, még annak ellenére sem, hogy a perben én végig közjegyző által hitelesített tartalmakat mutattam be ellentétben tanár úrral, aki a google találati listát akár manipulálhatta is (elég ha egy vesszőt töröl a kulcsszavakból, teljesen új a kontextus). Informatikus barátaim azt mondják, hogy nemcsak az ügy, hanem az ítélet is nonszensz.


A nonszensz jelleg abban is megállja a helyét, hogy közben 3 millió forintra is beperelt, mert szakmailag és emberileg is megaláztam (a keresetlevélben szereplő pontok ugyanazok mind a vádpontok voltak annó 3 éve).


HELP!
 

70 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr502677106

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mégsem csukják le Biszku Bélát? 2011.02.26. 11:45:30

Már egy ideje meglehetős derűvel figyelem a Mandineres újságírók tavalyi Biszku Bélát szóra bírni akaró partizánakciója után kibontakozott büntetőeljárást, amiben -- el kell mondjam -- a jogi tények tekintetében az idősödő egykori

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hbo 2011.02.21. 15:59:27

Kb felhivtam volna Csülkös Bandi komamat, adtam volna nekije 3e magyar forintot es megmutattam volna a "tanarur" fenykepet. Aztan Bandi tudja a dolgát.

Michael Collins 2011.02.21. 16:10:04

Gondolom az Élelmiszeripari karon tanulhatsz, a tanár úr nem a méhek nemiéletéből írta a doktoriját?

Tungus 2011.02.21. 16:12:11

Ebből kiindulva, ha a telefonodon fenn van az Angry Birds még azzal is megvádolhatnak, hogy meg akarod ölni.

Sajnos nem ez az első eset, ahol az adott bírónak már legalább 10 éve nyugdíjban lenne a helye.

Arilian 2011.02.21. 16:17:30

Hát az egész ügy nonszensz, de ez a google találati dolog, ezt valahogy nem is értem, hogy gondolták.

Sok sikert!

Laciii 2011.02.21. 16:17:42

Egy "szűz" googlival csinálj listát, a kereső megjegyzi hol találtál már dolgokat és azokat előrehozza, szóval szándéktól függetlenül is lehet manipulált.

hawkeye 2011.02.21. 16:21:47

@Tungus:

Nehogy azt hidd, hogy a "fiatalabbak" túlnyomó része a posztbélinél jobban ért az informatikához!

Konkrét eseteket ezek után nem merek ideírni, még név nélkül sem, mert előfordulhat, hogy többen is magukra veszik.
Nem hiányzik több tucat párhuzamos per ellenem... :)

Azt viszont tényleg nem értem, hogy ezeknek a XXI. század almafabétáinak joguk és lehetőségük lenne szakértő segítségét igénybe venni.

De nem.

Szégyellik, s ennélfogva nem merik bevallani tudatlanságukat...?

Posztoló: Ügyvéd! Olyan, aki ért hozzá...! :)

kód 2011.02.21. 16:25:43

Kicsit zavaros a poszt, de úgy tűnik igaza van.
A magyar bíróságok egy klasszikus bűncselekményt, lopást, ilyesmit elintéznek úgy-ahogy. Minden más, gazdasági ügyek, informatika teljesen komolytalan. Az ítélet maximum véletlenül egyezik esetleg azzal ami logikus lenne.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.21. 16:26:26

A bíró ma is azt hiszi szerintem, hogy fütty és máris az első öt én vagyok a gugliban.

Ami nem is lenne baj, ha mondjuk könyvtáros lenne és nem bíró.

penelope garcia 2011.02.21. 16:29:52

Szerintem a sértett önérzetű, ám felszínes önismeretű tantóbának érdemes lenne kicsit elvonulnia, magába szállnia. Mert nem zörög a haraszt, ha nem szarik a paraszt, ugye.
Egyébként meg tényleg egy jó ügyvéd kell ide - valamint hasznos lenne kinyomozni, hogy a tantóbá kinek a kije...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.02.21. 16:48:42

ilyen esetben miért nem rendeltettek ki szakértőt?

aki elmagyarázná a bírónak, hogy mit is jelentenek azok a bizonyos szavak.

MarbleC 2011.02.21. 16:48:55

cégek százezreket költenek, hogy elől legyenek a gugliban és ezt te simán elintézted a tanár úrnak. ;)

myrealworld 2011.02.21. 16:50:20

Ez az ítélet remélhetőleg valamelyest helyreteszi a felelőtlen bloggereket és trollokat. Jó lecke ez mindenkinek. A legjobb az lenne,ha minden nick regisztráció a hatóság tudtával történne. Mennyire nyugodtabb hangvételűek lennének az írások és a kommentek..

Avatar 2011.02.21. 16:52:42

Esetleg közjegyző helyett informatikai szakterületű hivatalos igazságügyi szakértőt kéne felkérni, hogy nyilatkozzon arról, hogy a gugli listát nem te rakod össze. Annak talán már hisz a bíró.

a semmitmondás mélynövésű világbajnoka 2011.02.21. 16:56:03

Sajnos hasonló ügybe keveredtem én is apró eltérésekkel.
1.Nem én írtam a blogot csak hozzászóltam (mint most).
2.Közszereplő a vádló.
3.Semmilyen sértő, rágalmazó állítást nem tettem vele kapcsolatban, de még véleményt sem írtam.
Sokszereplős (volt) a történet, akik tényleg rágalmazták, gyalázták azok elnézést kértek a békítésen és távoztak, hármunknak nem volt miért ezért nem tettük meg így fenntartja a vádat.
Három ügyvéd látta a papírokat eddig és mind értetlenkedett és röhögött, de lassan úgy érzem elnézést kellett volna kérnem a semmiért.

myrealworld 2011.02.21. 16:56:38

Nem lenne a neten annyi anyázás,becsületsértés,rágalmazás,mert egy mondatért is kemény börtönévek járnának.. Szép Új Világ..

pástétom 2011.02.21. 17:01:48

És mi lett a büntetés? Ez lemaradt.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.02.21. 17:11:26

@myrealworld: élj te és kedves családod ebben a "szép új világ"-ban.

tiburi 2011.02.21. 17:14:37

Sziasztok! Én írtam ezt a zugügyvédnek. Az elsőfokú ítéletben "megrovást" kaptam, azaz nem büntettek és pénzbírság megítélését sem köteleztek az ügy "súlya", vagy "súlytalansága" miatt.
Nekem úgy tűnt, hogy muszájból ítéltek el, mert 3 év után, valami miatt el kell és kész...

Epokit Drive 2011.02.21. 17:22:57

Ha a bíró bizonyíthatóan azért döntött így, mert a szakértelme nem terjed odáig, hogy egy bizonyítékot helyesen ítéljen meg, és ezt az egyébként leküzdhető tudatlanságot még szakértő felkérésével sem orvosolja, az az ítélet ugyan kit kötelezhet és mire? És lehet bírói ostobaságra hivatkozva fellebbezni? És ha az LB dönt esetleg így egyszer?
És ha a jog befuccsol, megyünk vissza a kőbunkóhoz, mert a végső megoldás mindig fizikai?
De nem értem én ezt...

Goompah 2011.02.21. 17:39:02

Sajnos a levél nem sok konkrétumot tartalmaz, pl. nincs link a kifogásolt cikkekhez és kommentekhez, így nehéz elfogulatlan véleményt formálni. Annyit azért megjegyeznék, hogy számítástechnikával, webbel kapcsolatos ügyekben ilyen irányú végzettséggel nem rendelkező bírónak nem lenne szabad ítélkeznie.

egerészölyv 2011.02.21. 17:48:33

Mélyen lesújtana az eset, ha nem találnám a legteljesebben törvényszerűnek. Ki az, aki mára tanár maradt? Mit várunk?
Most az összes tanár feljelent? Ne tegyétek, pajtások, hiszen csak vicceltem.

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.02.21. 17:49:15

@myrealworld: Most is megteheted, hogy valódi neveden írsz kommentet... vajon miért nem teszed? :)

egerészölyv 2011.02.21. 17:52:39

@auth.gabor: láthatod, hogy nem hazabeszélek, hiszen a valóságos életben is Egerészölyvnek hívnak: my name is Szabó Egerészölyv, de amit mondasz, demagóg. Ha valaki vállalja a valódi nevét, az magára vonja azok feneketlen aljaskodását, akik nem vállalják.

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2011.02.21. 17:53:39

széllel szemben nem pisálunk!

megszívtad!

tucano 2011.02.21. 17:54:02

Kétszer pereltek be becsületsértésért. Mind2 eset teljesen nonszensz volt, nem is ítéltek el.
De egyik esetben sem azért, mert 1értelmen ártatlan voltam! Egyszer a hülye perelő mondta el a bíróságon, hogy mit csinált, az ügyvéd lecsapott és jól megszívatták a feljelentőt, vmi 800 ezret kért és a végén neki kellett a bíróságnak 600 ezret fizetnie. A másik esetben a feljelentést ugye nem ellenem, hanem az engem foglalkoztató cég ellen tették, de figelmetlenségből elírták a nevét. Mindkét alkalommal az ügyvéd húzott ki a pácból (áldom is érte, egy sziklakemény hölgy az egyik ker. tv jogi főnöke) Semmi köze sem volt a bíróság döntésének ahhoz, hogy egyrészt igazam volt, másrészt megtettem mindent annak érdekében még jó korán, hogy bizonyítani lehessen.

tucano 2011.02.21. 17:54:49

@tucano: bocs a hibákért, sietve gépeltem, ugye senki sem jelent fel?

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.02.21. 18:03:20

A bíróknak és a jogi területen mozgó emberek jó részének gőze sincs az internetről, ezt sajnos én is megtapasztaltam. Persze lehet, hogy van kivétel (én nem tudok róluk).
Ezen felül vannak persze rosszindulatú emberek is! Szerintem nyilvánvalóan publikálni kell névvel együtt az ítéletet, és rámutatni a hiányosságaira. De persze lehet pereskedni is - bár ilyenekkel (az ostobasággal és rosszindulattal) szemben kár az erőért és az időért.

Virág et. 2011.02.21. 18:18:36

"Informatikus barátaim azt mondják, hogy nemcsak az ügy, hanem az ítélet is nonszensz."

Itt a hiba. Nem (csak) informatikus barátokat kell megkérdezni, hanem elmenni ügyvédhez. Ha feljelentenek ennek kéne lennie az első lépésnek. A legelsőnek.

Aki spórolni akar az ügyvéden, az megfizeti majd tízszeresen a jogerős ítéleten.

Lee&a 2011.02.21. 18:19:42

Ki a tanár?
DUF-on el nem tudom képzelni, hogy kinek van köze a mezőgazdasághoz az új tanárok közül. :S

Bagamoyo 2011.02.21. 18:27:05

Kérni szakértőket!!!! Ha biztos vagy igazadban akkor drágát és sokat! Azt úgy is az fizeti, akit elmarasztalnak..

kvadrillio 2011.02.21. 18:28:33

Húúúúú meg Haaaaaaaa !!!!!!!!

Én meg a robotpóker-csalókat szeretném a dutyiban látni, az álbrókeres csalókat szeretném a dutyiban látni meg a különböző piramis- és pilótajátékok csaló, emberek millióit átvágó szervezőit szeretném dutyiban látni !
Oszt majd utána dumálunk a független bíróságainkról meg a nem pénzéhes ügyvédeinkről ! Phhh...

kvadrillio 2011.02.21. 18:30:42

rámjönne a röhögés is, ha nem kéne HÁNYNOM !!!

É2I 2011.02.21. 18:31:01

Áttételesen ismerek olyan bírót, aki a hivatalból kapott laptopját szépen elzárta otthon, mert neki nem kell a zInternet, más meg nehogy használja már a családból. :S
(Nem, nem volt rajta semmi titkos cucc, csak azért kapta, hogy ismerkedjen a webbel.)

135711 2011.02.21. 18:33:54

Mostanság nem Erdélyben él ez a tanár? Kell neki a pénz nagyon.

Fényezett Rézlábos 2011.02.21. 18:34:18

Sajnos hbo-val kell egyetértsek. Ide jutottunk... :(

Rókakígyó 2011.02.21. 19:20:26

nem kell senkit piszkálni és akkor nem kell bíróságra járni. Rászállni semmiképp nem célszerű. Még ha mindenki erre biztat is.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2011.02.21. 19:24:05

Ezzel érdemes elmenni Strassbourg-ig, tanár úr nagyon meg fogja szívni, és soha többé az EU-ban nem fog munkát kapni.

tiburi 2011.02.21. 19:28:30

@gusthy1: a Strassbourg-i előterjesztés előkészítés alatt áll.

Link Elek 2011.02.21. 19:35:32

magyarorszag nem jogallam, hanem jogaszallam.
a fo gond, hogy a magayr jogaszok egy jelentos resze agyhalott

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.02.21. 21:01:30

"Strassbourg-i előterjesztés előkészítés alatt áll"

Hű.

Azért ne felejts el fellebbezni másodfokra, azzal, hogy a "disznó" nem a tanárra, hanem az újságra vonatkozott, illetve azzal, hogy a google olyan szóösszetételt dobott ki amiért te nem vagy felelős, mert nem te írtad.

Megjegyzem, a büntető ügy viszonylag egyértelmű (amit magad írtál azzal egy megrovás arányban lehet), viszont a 3 milliós nem vagyoni kártérítésre azért kíváncsi leszek...

2011.02.21. 21:13:40

Ez teljesen megdöbbent hogy ilyen lehetséges. Részvétem.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.02.21. 21:29:09

@Link Elek: ez nem igaz. az agyhalál először is feltételezne némi agyat.. levegővételhez kéne, csakhogy ezt sokan (nem csak a jogászok egy nagy része) mások seggén keresztül oldják meg (az is csupán önkéntelen perisztaltikus mozgás folyománya)..

ezen kívül az agyhalál némi társadalmi hasznosságot is feltételezne (ha esetükben már életükben nem), hogy egyeseknek jobb legyen az élet a halálon túl - csakhogy "agyhalott" jogászokból vese helyett csak epét lehet kioperálni, szív az nincs (ha nem agyhalott a jogász, akkor is lestrapált a sok idegeskedétől), a máj meg.. (eszembe jut róla a trükkös parasztpicsa, amelyik seprővel itatja a kacsát, hogy "szééép nagy" legyen a mája..)

magyarország meg jogállam. ui. jog =/= igazság.. erkölcsi zsinórmértéken meg nem mérhető, olyan kevés ami alapján mérni kéne az embereket és cselekedeteiket..

Rosszindulatú Vászka 2011.02.21. 21:55:07

Pár éve a Tünc néni fenygetett meg perrel több subba kommentert, miután egy színvonalas pletykalap is idézett a kommentekből. Meg zsírpeti is, mikor több blog meg facebook élcelődött-gyalázkodott a parkolási szokásai okán - fenyegetve érezte az életét a gyilkolásra felbújtó kommentek miatt. Azokból semmi nem lett, pedég vélhetően nekik vannak jó ügyvédeik.

@tiburi: nem tudom, segítek-e vele, de a google-t elég könnyű "megvezetni". Pár éve volt netes mém, hogy páran kommentezték fikablogokban, zsírpeti polgári nevét majd egy szóköz után azt a szót, hogy szamárszex. Azóta, ha beütöd a google-ba, hogy szamárszex, az első harminc találatban (egy éve még több találat is volt) még fotót is kapsz Petyáról, nem csak a nevét. Ami ebben a legnagyobb poén, hogy többen ezt pénzért árulják, mint szolgáltatást, azt hazudva, hogy ez cégnévre és tevékenységi körre irányuló keresőoptimalizálás.

Szóval egy google találati lista sztem nem bizonyíték semmire.

igazságos 2011.02.21. 22:10:55

@kvadrillio: ja, csak sajnos a mai világban a pancser balekokat kapják el, AKIKET BEAZONOSÍTOTTAK valamilyen módon. Akár így, akár úgy, de elkapták. A főmuftik mindig megússzák és röhögnek a markukba.

Tanulság: NEM KELL BELEPOFÁZNI MÁSOK DOLGÁBA.Mert a végén te szívhatod meg.

átlátó 2011.02.21. 22:11:59

Ilyesmikbe én is beleszaladtam már, mert a magánvádló azt hitte a bab is hús. Igen, valamilyen Tünci nénis agya volt, szóval nem volt nehéz dolgom bepanírozni a nőihölgyet...most mondjuk a komolyabb a helyzet, mert valamilyen mimóza lelkű zsidó polgártárs úgy vélte, hogy én tagadom a holokausztot, pedig ez nem így van, - csak kritikusan szemlélem a tálalást. A dilaj nem tudhatja, hogy én már 1979-ben leróttam azt, amit le kellett Oswiecimbwen,- ezt Auschwitznak is mondják. Majd látjuk ezt az ügyet is, a héten vagyok rendelve gyanúsítottként... :)

átlátó 2011.02.21. 22:13:23

@igazságos: csak úgy megjegyzem, hogy én nem tartom magam pancsernak, ellenben vállalom a kijelentéseimet. :) :) :)

Dr. No 2011.02.21. 22:14:26

A posztoló el van tévedve - sajnos - a hazai bírósági gyakorlatot illetően. Informatikai szakértő kirendelését kellett volna indítványoznia, ha a bíró nem rendeli ki, akkor az ítélet másodfokon eljárási okból hatályon kívül helyeztethető (lett volna). Egyébként a poszt alapján az alapelv nem az internet, mint szakirányú ismereteket igénylő környezet vizsgálata, hanem a helyi Tótumfaktum párharca a névtelen nullával, ez Magyarországon egyesélyes meccs.

Mikrobi 2011.02.21. 23:15:22

@Secnir: kösz, szóval nem egy börtön?:-)

ze11 2011.02.21. 23:21:45

@auth.gabor: Ez mélyütés volt :-)

Viner Spicli 2011.02.22. 00:07:49

használj ip fordítót kényes kommenteknél, meg kamu nicket ;)

NIL7 2011.02.22. 01:29:22

Ilyen okok miatt van nekem nyitott wifim, mert akármit is írok mindig mondhatom, hogy nem én voltam - még akkor is ha az IRL nevem van odaírva mert odaírhatja azt más is.

Brigi \"B. A.\" főnöke 2011.02.22. 01:30:48

@kvadrillio: LOL, melyik teremben vannak még robotok? Beregelnék oda...

(privátban is jöhet, sőt..)

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.22. 07:20:16

a 2005-ös ügy elévülhet 2009-ben...?

Koshinae 2011.02.22. 07:38:07

Tanulság?
Doktor védi a Doktort,
Pórnép meg használjon Tor-t.

Alanyunknak meg kitartás, küzdjön az igazáért!

a semmitmondás mélynövésű világbajnoka 2011.02.22. 11:11:18

@Babette_: Igen.
@NIL7: Nehogy meglepődj majd a bíróságon mikor kinevetik a magyarázatod.
A nyitott wifid másik nagy előnye, hogy valaki mókából pedofil tartalmakat tölt le róla aztán mosolyogva, az ablakban könyökölve végignézi ahogy mancsovicsban kisérgetnek a kékek.
Nagyon fogja őket érdekelni a nyitott wifid amikor szétdobják a házad adathordozókat keresve.

a semmitmondás mélynövésű világbajnoka 2011.02.22. 11:23:29

@Babette_: Az az általános elévülési idő.
Bűncselekményeknél a büntetés (kiszabható szabadságvesztés) maximális időtartama.
Piszlicsáré ügyeknél lehet akár 1-2-3 év is. pl. magánokirat hamisítás

Circus 2011.02.22. 20:14:50

@igazságos: "NEM KELL BELEPOFÁZNI MÁSOK DOLGÁBA.Mert a végén te szívhatod meg"
ez azért érdekesen hangzott a te (igazságos) virtuális szádból :) Amúgy az autózzon volt egy eset mostanság, hogy valaki lefényképezett egy tilosban parkolót, akit megbüntettek. Persze, ment az anyázás a névtelen feljelentősdiről...

igazságos 2011.02.22. 21:07:05

@átlátó: pontosan ezért leszel balek, mert BETARTOD A SZAVAD.

Névtelenül meg mindenki bátor, de ha valóságban ki kell állni, akkor suttyogva meghúzódik.

NIL7 2011.02.27. 10:52:56

@a semmitmondás mélynövésű világbajnoka:
Akkó hogy csináljam? Írjak azon a három nyitott wifi valamelyikén amit rendszeresen látok? :-))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.27. 12:34:05

@NIL7: "Írjak azon a három nyitott wifi valamelyikén amit rendszeresen látok?"

Elég arra hivatkozni, hogy feleséged/férjed/anyád/gyereked is használja a gépet. Innentől semmit nem lehet bizonyítani.

tiburi 2011.03.14. 11:22:57

Nem állhatom meg, hogy ne hivatkozzak az üggyel kapcsolatban egy HVG-s cikkre: hvg.hu/hvgfriss/2011.10/201110_pereskedo_tanar_es_diak_into

veteranvaker 2011.04.11. 08:37:01

@tiburi: hihetetlen, a világ totál kifordult magából. Ezt a Komarek gyereket még nem vonták felelősségre az Egyetemen soha? Aztán csodálkozunk a fiatalokon.
süti beállítások módosítása