Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Létezik-e nagyszülői láthatási jog?

2010. szeptember 16. - zugügyvéd

Több levélben is felmerült, hogy a nagyszülők milyen jogokkal rendelkeznek az unokákkal kapcsolatban? Eséllyel pereskedhetnek-e nagyszülői láthatásért? A szülői felügyeleti jog mindenestre nem terjed ki a nagyszülőkre, kivéve ha nem gyámok.

 

Kedves Zugügyvéd!
 
Egy kérdést szeretnék feltenni a blogon.
 
A háttér: valamivel több, mint két éve megszületett a kislányunk, sajnos sérülten. Az apai nagyszülők nem élnek már. Az anyai nagymama tavaly nyáron mondvacsinált okokra hivatkozva – nem első esetben – világraszóló veszekedést kezdeményezett, a végeredmény, hogy egy évig nem látta az unokáját. Ez ügyben nem is törte magát túlságosan, két kósza telefonhívás és kész, mintha nem is léteznénk. A fordulat a kislányunk második születésnapja körül következett be, amikor is mi a blogunkon megemlítettük, hogy a nagyszülők tesznek a fejünkre.
Erre vadidegenek (a nagyszülők falujából) kezdtek email-eket küldözgetni válogatott hazugságokkal (ezek szinte biztosan a nagymamától származó ostobaságok), és itt felmerült a nagyszülői láthatás is, amit bírósági úton kívánnak elérni. Ennek ellenére én (apa) az elmúlt 3 hónapban kétszer is találkoztam a nagymamával, elvittem a kislányt egy bp-i parkba, ahol pár órát együtt töltöttek.
A héten egy újabb SMSt kaptam a nagymamától, kb ezzel a szöveggel: jogilag van ám nagyszülői láthatás is. Mindezt azért, mert nem vettem fel a telefont; épp egy genetikusnál voltunk a kislány miatt.
 
Amit még tudni kell:
 
A kislány, mint írtam, sérült, éves szinten a fejlesztése kb. 1M forint plusz kiadást jelent, és heti szinten 4-5 helyre kell elvinni, ált. autóval, mert tömegközlekedéssel némely fejlesztő elérhetetlen időben (2-3 óra utazás).
A nagymama mentálisan instabil, az elmúlt években legalább öt alkalommal fenyegetőzött konkrétan öngyilkossággal.
A nagypapa depressziós (alkoholista).
 
Nyilván nem fogjuk odaadni a kislányt semmilyen bírósági papír miatt sem. Bármilyen perköltség v. büntetés a kislány fejlesztésére szánt összeget csökkentené; de a nagyszülőket ez láthatólag nem érdekli.
 
Természetesen a fentiek sztori nem ennyi, csak ez a lényeg belőle, konkrét kérdés esetén válaszolok.
 
Mit lehet tenni ilyenkor?
 
Köszönöm.
 
Üdvözlettel:
M.   G.

118 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr1002300973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elef 2010.09.16. 21:18:39

"A gyermekkel való kapcsolattartásra a szülőkön kívül jogosult még a nagyszülő, a nagykorú testvér, továbbá - ha a szülő és a nagyszülő nem él, illetőleg a kapcsolattartásban tartósan akadályozva van, vagy kapcsolattartási jogát önhibájából nem gyakorolja - a gyermek szülőjének testvére, valamint szülőjének házastársa is jogosult, de ezek az eljárások nem bírósági, hanem gyámhivatali hatáskörbe tartoznak."
Ez állítólag innen van: 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet

Blog.hu-s nickname 2010.09.16. 21:28:14

Az a nagyszülő, aki nem tudja a gyermekével (és társával) a kapcsolatát normalizálni (vélhetően olyanokba szól bele, amikhez semmi köze, nem ad tiszteletet, de elvár, stb.) az vélhetően nem azért közeledik az unokájához, mert szereti.
.
Ebbe a kapcsolatba szerintem rossz, ha hatalmi szóval beleszól egy szervezet.
:-(

Blog.hu-s nickname 2010.09.16. 21:30:42

Egy (elvált) szülőnek a láthatáson (jogok) kívül vannak kötelezettségei is (pl: tartásdíj, normális viselkedés, stb...)
.
A nagyszülőknek amennyiben van láthatási joga, van bármilyen kötelezettsége?? Nagyobb jogai vannak, mint a vér szerinti szülőknek?

× 2010.09.16. 21:45:49

@Blog.hu-s nickname: az elvált szülönek a kapcsolattartás (láthatás) nem joga, hanem kötelessége.

"Mind a gondozó szülő, aki akadályozza a kapcsolattartást, mind a különélő szülő, aki nem él a kapcsolattartás lehetőségével, megsérti szülői kötelességét. "

A kapcsolattartás ugyanis valójában a gyermek joga.

Nagyszülőt a kapcsolattartásra szerintem a fentiek alapján nem kötelezhetnek.

A posztoló megnyugtatására:
a nagyszülő kapcsolattartási joga nem jelenti azt, hogy a gyermeket (még ha a gyermek akár teljesen egészséges is) elvigye, hanem a szülő jelenlétében, felügyelete mellett kb. valóban 3hetente 1x3 órát együtt tölthet vele jellemzően pl. a szülő lakásán.

mgabi74 2010.09.16. 22:10:18

Enyém a történet, köszönöm az eddigi hozzászólásokat.

X által belinkelt ügyvéd úr neve meglepő - egyes érintettek vezeték- és az én keresztnevem is uez! :-O

zbzbzb 2010.09.16. 22:31:30

@mgabi74: rohadék blogmotor lenyelte

szóval, ha az elef által hivatkozott rendelet még él, akkor a 27§ és 28§ alapján a nagyi viheti a gyereket max 2 hétre, és ezt neked tűrni kell

íme: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700149.KOR

Pista bá' 2010.09.16. 22:49:37

149/1997 (IX.10.) Korm. r. 27-28. §.
VALÓBAN.
A jogszabály érvényes és hatályos.
Köszönöm, hogy segített néhány topiktárs kideríteni és elnézést, hogy kételkedtem a létezésében.

Annyit mondjuk hozzátennék, hogy még most is döbbenten olvasom a rendeletet, mert szerintem teljesen életszerűtlen és társadalomidegen a szabályozás.

Eszem-f megáll. A nagyszülő elviheti a szüleitől a gyereket, akkor is, ha a szülő tiltakozik. Emellett a testvér is elviheti. Ez kész.

Ortó 2010.09.16. 22:56:42

@Pista bá': gondolom mindkét szülő egybehangzó tiltakozása esetén erre a gyakorlatban legfeljebb matematikai esély van:)

guy2 2010.09.16. 22:59:34

@Ortó: Sajna nem, ahhoz igazolni kell, hogy a gyereket veszélyeztetné a láthatás, márpedig egy sima rossz kapcsolat erre nem alkalmas.

zbzbzb 2010.09.16. 23:00:48

@Pista bá': ezen mondjuk én is megdöbbentem, először az jutott eszembe, hogy ennyi erővel a seggtörlésről is lehetne törvény

aztán meg az, hogy amikor én gyerek voltam, bizony a nagyszülők elvittek magukhoz nyaranta (néha telente is) a tesómat és engem, és hogy milyen jó is az, ha a gyereknek biztosítják erre a jogát, mert vannak olyan szülők, akik ezt megtagadhatják a normális gyerektől (nem a jelenlegi esetről van szó!) mert éppen anya nem adott pénzt. na ezt tényleg nem kéne, erre jó esetleg ez a törvény.

azért vannak még fenntartásaim. nem biztos, hogy ezt ilyen részletességgel kellene szabályozni.

akinek meg "normális" a családja, és nincs benne ilyen konfliktus, az meg kérdés nélkül engedi a gyereket, nem? talán még örül is neki, mert esetleg marad szabadideje és kikapcsolódhat kicsit.

manyuska 2010.09.16. 23:02:02

"A fordulat a kislányunk második születésnapja körül következett be, amikor is mi a blogunkon megemlítettük, hogy a nagyszülők tesznek a fejünkre."

Minek kellett ezt kikiabálni a blogon, ha tudták, mennyire problémás a nagyi? Ez felért egy provokációval. Tudható volt az addigi előzmények után, hogy mi lesz a reakciója. Szerintem nemcsak a nagymama instabil itt idegileg.

bagamoyo 2010.09.16. 23:02:46

Persze jogodban áll ottani környezettanulmányt kérni, és stb. egy átlagos ügyvéd sztem simán kivédi a dolgot.. A költségek hmm..sajnos lesznek.

zbzbzb 2010.09.16. 23:02:53

@zbzbzb: kicsit késő van.
"...akik ezt megtagadhatják a normális gyerektől" helyett nagyszülőtől, nyilván ezt akartam írni.
tehát anya berág nagyira, mert az nem adott a temetésre félrerakott pénzből plazmatévére, és ezért nem engedi a gyereket. erre gondoltam.

× 2010.09.16. 23:10:02

@Pista bá': hát, igen ez így tényleg gáz:
"A gyermek érdekét veszélyeztető körülmény, illetve felróható magatartás hiányában a kapcsolattartásra jogosulttól az elvitel jogát is magában foglaló kapcsolattartás nem vonható meg."

Ezek szerint a folyamatos viszont igen ...

Bár a konkrét esetben ez reménysugár:
"A gyermek érdekét veszélyeztető körülmény..." és az, hogy
"A kapcsolattartásról a gyámhivatal, illetve a bíróság a gyermek korának, egészségi állapotának, életkörülményeinek, a felek személyes körülményeinek, valamint az ítélőképessége birtokában levő gyermek véleményének figyelembevételével rendelkezik."

Azzal, hogy társadalomidegen, illetve életszerűtlen, vitatkoznék, én inkább azt mondom, hogy vannak sajnos olyan helyzetek (főleg mentálisan beteg szereplőkkel), amikor baromaira nem jó, hogy így van szabályozva, és van az ellenkezője, attól függően, hogy az, aki a gyermeknek tényleg nem a javát szolgálja, melyik oldalon áll.

Advanced Flight 2010.09.16. 23:51:24

Hát, emberek, beleolvasgattam mind az említett kormányrendeletbe, mind az 1997. évi XXXI. törvénybe (amelynek a felhatalmazó rendelkezése alapján lett a kormányrendelet kiadva) és egy őskáoszt találtam. Egyszerűen drámaian szar a törvény szövege, egy jogalkotási szégyenfolt.
Nem definiálja a kapcsolattartásra jogosultak körét, de hivatkozik rá; hol vér szerinti családról beszél, hol meg azt mondja, hogy a gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. Na most ez mit jelent? Ja, és hozzátartozóként definiálja még a nagyszülő házastársát is. Szuper, akkor a kikapós nagyi ötödik férjétől sem lehet a gyermeket elválasztani...
Végül a kapcsolattartásra jogosultakat a kormányrendelet sorolja fel, ami egyébként alkotmányellenes, mert ezt a törvénynek kellett volna megmondania.
Nem csoda, hogy a hatóságok sem tudnak eligazodni ebben a trutyiban....

kód 2010.09.17. 00:34:33

@Advanced Flight: azért az szögezzük le, hogy a nagyszülő házastársa lehet hogy hozzátartozó (én nem olvastam a törvényt), de attól még nincs kapcsolattartási joga. A rendelet világosabban fogalmaz. Szóval nem tudom, miért is kellene elválasztani a nagyi ötödik férjétől, ha egyszer annak alapból sincs kapcsolattartási joga.

kód 2010.09.17. 00:44:15

Nem vagyok nagyszülő, de nagyon is helyesnek tartom hogy normális nagyszülőnek van kapcsolattartási joga. Egy gyerek fejlődéséhez sokat hozzá tudnak adni a nagyszülők. Akik ezt itt általánosságban is vitatják, azok esetében, már bocs, de jobb is ha a gyerekük minél többet van a nagyszülővel.
Nem is olyan régen még a nagyszülőnek gyakorlatilag fontosabb volt a szerepe mint a szülőnek.

zbzbzb 2010.09.17. 00:47:30

@kód: itt nem ez a gond, én pl. egyetértek veled.
akkor jönnek a problémák, ha a szülő és a nagyszülő viszonya rossz, esetleg pl. a nagypapa alkoholista és a szülő nem akarja elengedni oda a gyerekét, mert fél, hogy az öreg megveri, pl.

itt a legnagyobb gond azzal van, hogy törvény kell ahhoz hogy az unoka meg a nagyi találkozzanak.

mgabi74 2010.09.17. 07:04:01

@manyuska: "Szerintem nemcsak a nagymama instabil itt idegileg."

Nem vitatom, bár nem erről szólt a poszt, egy fél sorban lett megemlítve. Megjegyzem, hogy a kislány közel két és fél évesen sem csinál semmit, a látása erősen kérdéses, szívbeteg, súlyos idegrendszeri sérült, csont és egyéb bajai is vannak. 100 után már nem számoltuk az orvosokat. Hát legyünk kiegyensúlyozottak... :-O

@zbzbzb: természetesen a fentiek miatt a gyermek nem megy a nagyszülőkhöz, egyedül meg pláne, törvény ide, vagy oda.

Másrészről épp a betegség miatt óriási szükség lenne a segítségre, minden szinten. Ezért én kb. 3 hónapja próbálkozom a megoldással - csak az ellenoldal nem képes összeszedni magát, sőt, még jobban elmérgesítették a helyzetet a követelőzéssel.

@Blog.hu-s nickname: "nem ad tiszteletet, de elvár" - ez mennyire telitalálat!

colonel pondró 2010.09.17. 08:05:16

@Szalacsi_Dezső: Megszünni nem szűnikmeg de szünetel és nem a vérszerinti szülő, hanem az ellátást nyujtó gyermekotthon vezetője gyakorolja s zsülői felügyeleti jogokat. Ő a gyám,és ezért ő dönthet. Másik: a gyámhivatal vérszerinti, közeli csdaládtag kérésére(nem a bíróság), szabályozhatj a akapcsolattartást ha az a gyerekérdekében áll.Amiket ír, azok nem felelnekmeg a jogszabályoknak.( 16 éve gyermekotthonban dolgozom, 10 éve igazgató vagyok Voltam sokáig gyám is.Csak azért írom le,mert így talán hitelesebb amit írtam)

colonel pondró 2010.09.17. 08:13:32

A gépelési hibákért elnézést.Új a gép,még meg kell szoknom.

jog-ász 2010.09.17. 08:16:24

szerintem meg a rendelet szövege magasabb rendü jogszabállyal-a családjogi törvénnyel ellentétes, akár alk.biroságnál is sikeres lehet ha támadnák.

Ortó 2010.09.17. 08:24:50

@guy2: a jogszabály szellemét illetően igazad van (a gyermek joga és érdeke miatt létezik a nagyszülői kapcsolattartás jogintézménye), azonban a gyámhivatal ügyintézője nem fogja merni felvállalni a felelősséget akkor, ha mindkét szülő egybehangzóan tiltakozik a nagyszülői kapcsolattartást illetően. Különösen nem, ha felmerül hogy a nagyszülő piás/instabil. Tisztáznia kell a tényállást és ebben kulcskérdés a két szülő. Ezzel együtt a maximum az lesz, hogy a nagyszülő a kapcsolattartást a szülő jelenlétében és nem a gyermek (unoka) elvitelével fogja majd tudni gyakorolni.

Tehát a nagyszülőnek kell eljárni a gyámhivatal előtt, a gyámhivatalnak muszáj lesz tájékozódni (leginkább felhívja telefonon a szülőket, és/vagy utasítja a gyermekvédelmi szakszolgálatot, hogy a helyszínen környezettanulmányt készítsen), majd ennek eredményeként határozatot hoz (majdnem biztos hogy a szülői tiltakozás esetén a nagyszülői beadványt el fogja elsőfokon utasítani), amit immáron a "megyénél" lehet megtámadni, de még ekkor is az elsőfokú gyámhivatal fogja az ügyet vizsgálni, sőt, feltehetőleg ugyanazon a szobában ülve egy másik ügyintéző(kapacitáshiány) fogja ugyanazt a határozatot hozni.
Nem azért mert ilyen a jog, hanem azért mert a gyakorlat mutat olyan tendenciát, hogy mindenki a kisebbik rossz felé hajlik, jelen esetben ez jelenti azt, hogy a szülők együttes előadása erősebb lesz a nagyszülő által szabályozni kért kapcsolattartáshoz fűződő jogszabály által vélelmezett gyermeki érdeknél.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.09.17. 08:40:20

Elvált szülők esetén rendelkezik a gyámügyi törvény nagyszülői láthatásról, de csak annyit mond ki, hogy a nagyszülőhöz tartozó szülő láthatási ideje alatt kell megoldani. De nem elvált szülők esetén ilyenről szó sincs...

Advanced Flight 2010.09.17. 08:46:59

@kód: "A rendelet világosabban fogalmaz."

Hát pont ez a baj. Adott egy keszekusza törvényszöveg, amit utána egy kormányrendelet kvázi értelmez. Hát ez akkora alkotmányellenesség, mint ide Lacháza.
Egyebekben apró kis kérdések merülnek fel bennem, és egyre jobban elfog az ideg:
Az olvasottak alapján, miután semmilyen módon nincs cizellálva, ad absurdum a kéthetes, anyatejjel táplált csecsemőt (uis az is gyermek!) is elviheti a nagyszülő pár napra, ha épp úgy tartja kedve?
A kapcsolattartási jogot a jelek szerint a nagyszülő akkor is gyakorolhatja, ha a találkozást sem a szülők, sem a gyermek nem akarják? Hiába utálja az elviselhetetlen, agresszív nagyszülőt mind a szülő, mind az unoka, úgymond jóban kell vele lenni egy kormányrendelet alapján? És ezzel a gyermek jogait védjük? Ez nem jog, hanem egy teljesen felháborító és megindokolhatatlan kötelezettség, ami ráadásul féloldalas, mert a nagyszülőnek tkp. csak joga van, de a gyermek neveléséhez, tartásához anyagilag nem kell hozzájárulnia, tehát csak megy és viszi.
És ezekről a kérdésekről ráadásul nem a szülőnek van joga dönteni, hanem egy közönyös, akár korrupt hivatalnak.
Akit mondjuk jól lefizet a gazdag, ámde kiállhatatlan nagyszülő, és a jogerős határozat birtokában akár rendőrrel érkezik a kis unokáért, akit erővel elvisznek akkor is, ha sír és nem akar menni?
Gyermekjogok, aha.....

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2010.09.17. 08:51:39

@mgabi74:
ha az anyósod perel, akkor 1) a vagyoni helyzetetekre való tekintettel kérhetsz költségmentességet 2) a bírónak ugyanígy el lehet mondani mindent, ahogyan itt. kizárt, hogy ne értené meg, és akkor a perlés aktusa maga is azt bizonyítja, hogy anyósod nem igazán alkalmas a kapcsolattartásra. a pszichiátriai instabilitásra, ha bizonyítható nyugodtan lehet hivatkozni.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.09.17. 08:57:36

@_drc_: "a bírónak ugyanígy el lehet mondani mindent, ahogyan itt. kizárt, hogy ne értené meg"
Hö. Höhö.. Höhöhö... :-D
Szerencsés ember. Nem volt még dolgod családjogi viták peres rendezéshez.
Ha egy nagyszülő telesírja a bíróságot, hogy "Jaj, az én gyerekeim eltiltják az én unokám, mert ez vagy az, és még csúnyán is néznek rám... Nézd csak, ez a boríték nem a bíró úr asztaláról esett le?"
Akkor a kedves szülő a végén örülhet, ha a felügyeleti joga megmarad...

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2010.09.17. 08:58:16

@jog-ász:
így van, ha per lesz jogegységi határozatot kell kérni az LB-től, vagy jelezni a jogszabály alkotmányellenességét és kivárni a normakontrollt. szerintem.

Advanced Flight 2010.09.17. 09:01:31

@_drc_:
Ebben az a szomorú, hogy egyáltalán per lehet belőle.
Kicsit olyan ez, mintha lenne egy vadidegen, aki valamiért nagyon szeretne velem jóban lenni, találkozgatni, időnként meglátogatni, én viszont utálom és látni sem bírom; erre az illető akár bírósági úton elérhetné, hogy én köteles legyek vele találkozni, a lakásomba beengedni. Abszurd.

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2010.09.17. 09:02:24

@newtehen:
persze, van ez az irányvonal, az viszont alapszabály, hogy a bíróságon annak van igaza, aki a legszebb, legkerekebb, bizonyítékokkal legjobban kicifrázott történetet adja elő -- az én verziómban a cirkuszoló nagymutter éppen saját pszichológiai alkalmatlanságát demonstrálja.
no persze az is igaz, hogy bírája válogatja minek mi lesz a hatása valójában.

zolcsik76 2010.09.17. 09:04:20

@Szalacsi_Dezső: Viszont szünetel, Nem véletlen került átmeneti nevelésbe. És nem a szülő döntött, hanem a GYEREK.

colonel pondró 2010.09.17. 09:04:58

@Ortó: A gyermekvédelmi szakszolgálatot biztosan nem utasítja ilyenre a gyámhivatal,maximum a gyermekjóléti szolgálatot. Valamint fentebb is említettem, hogy vitás esetben a hatóság szakértőket is meghallgatha és ha a gyerek kora, fejlettsége stb. ezt szükségessé vagy lehetővé teszi,akkor a gyereket is.Gyakorlatilag ha a gyerek nem akar menni, nem nagyon fogják engedélyezni a kapcsolattartást, de a szülők ellenkezése dacára engedélyezhetik. (nem egy ilyen esetem volt)

Advanced Flight 2010.09.17. 09:05:02

@newtehen:
Bizony, ráadásul a társadalmunk - minden ellenkező híresztelés ellenére - rettentően nyuggerpárti, tehát ha valaki öreg, az már önmagában fór; ha egy idős néni/bácsi elkezd siránkozni, bármi miatt, alapból neki lesz igaza...
Sajnos személyes tapasztalat, és iszonyatosan dühítő volt átélni.

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2010.09.17. 09:06:38

@Advanced Flight:
van ennél abszurdabb is, a személyhez fűződő jogok megsértése jogcímén akár abszolút légből kapott "lelki sérelmeket" is lehet peresíteni. (pl. csúnyán néz rám és szerintem rosszindulatú pletykákat terjeszt rólam, és ez akadályozza meg a munkahelyi előrelépésemet)

a jog ilyen fegyver, ám szerencsére a nagyon hülyékkel szemben gyakran sül el visszafelé. :)

colonel pondró 2010.09.17. 09:08:15

@Advanced Flight: Egy dologban sántít a hasonlat,de abban nagyon: itt nem arról van szó, hogy a szülőnek kell találkoznia-barátkoznia bárkjivel, hanem a gyerekről.Azt mérlegeli a hatóság, hogy a kapcsolattartás a gyerek érdekében áll-e. Erről szól a történet.

zolcsik76 2010.09.17. 09:10:53

: A kapcsolattartás az állami gondozásban lévő gyermekre, kiskorúra vonatkozik. Meghatározott időben. Egy kvázi látogatási jog az intézményen belül, vagy kívül. A gyámhivatal láthatást nem adhat, csak a bíróság.

Advanced Flight 2010.09.17. 09:16:33

@zolcsik76:
Hát a törvényből valóban ez jönne ki, de a kormányrendelet mintha nem erről szólna....
És ha zavaros a jogszabály, akkor sajnos a jogalkalmazás fogja "egyértelműsíteni".

Advanced Flight 2010.09.17. 09:17:49

@_drc_:
azért egy polgári per két felnőtt ember között kicsit más...
Nem mondom, hogy mindig egyenlőek az erőviszonyok, de legalább van bizonyítási kényszer stb.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.09.17. 09:18:49

@_drc_: Sajnos én már átéltem ilyet, azért vagyok ilyen pesszimista.
Ráadásul a Nővérem kissebbik gyereke annyi idős, mint az én nagyobbik gyerekem, és anyánk egyszerre citált minket a gyámhivatal elé, és kapásból a feügyeleti jog volt a cél. És mindkét család nagyon heves tiltakozása ellenére is egy hosszú és kellemetlen folyamat volt. Könyörögtünk már az ügyintéző hölgynek (szintén nyugger) hogy utasítsa el az ügyet, és hagyjon minket békén, sőt ha lehet, a nagyit tiltsa is el az unokától, mivel látleletünk van róla, hogy veri a gyerekeket, és mi is emlékszünk, hogy minket is vert... Végül addig húzódott, amíg a kedves nagymama a piacon lek@vázta és leköpködte a gyámhivatali ügyintézőt ahányszor csak találkoztak, a végén már ő könyörgött nekünk, hogy csináljunk valamit. Megköszöntük, hogy annyit bátorította a kedves mamát, és adta alá a lovat, majd magukra hagytuk őket. :-D
Viszont innentől felgyorsult az ügy.

colonel pondró 2010.09.17. 09:18:51

@zolcsik76: A láthatás-szerintem ez nem is jogi fogalom-az a kapcsolattartás egyik formája hétköznapiasan. Válás esetén valóban a bíróság szabályozza, de csak 2 évig illetékes ezután is a bíróság. Utána pedig a gyámhivatal szabályozza ezeket a kérdéseket. Ja és olyan, hogy éllami gondozás, olyan már jóideje szintén nincs. Jogilag nemlétező fogalom.

Advanced Flight 2010.09.17. 09:21:30

@colonel pondró:
Eltaláltad szarva közt a tőgyit :-)
a hasonlat attól hasonlat, hogy nem pont ugyanazt a szitut írja le, amiről szó van, hanem egy ahhoz hasonlót.

Itt az a felháborító, hogy sem a szülő, sem a gyermek akarata nem számít, amikor a nagyszülő az asztalt veri, és csak a gyámhivatalban lehet bízni, hogy esetleg jó döntést hoz. (de tudjuk, hogy nem ez a jellemző)

Advanced Flight 2010.09.17. 09:24:40

@newtehen: Te jó ég! Tiszta középkor :-(
Komolyan kezdek örülni, hogy ilyen normális családom (szülő, anyós-após) van...

zolcsik76 2010.09.17. 09:28:34

: www.mohos-ugyved.hu/7986/index.html Ez nem a törvény szövege, de még csak nem is kivonat. Nem tudom ki írta, de már az elején tévedések vannak. Pl.: Különélő szülő törvényi KÖTELESSÉGE a láthatás, kapcsolattartás. Ha törvényi kötelezettség lenne, mindenki min. szabálysértést követne el aki nem jelenik meg egy láthatáson. Meg kellene bírságolni. Ugye mindenki tudja ez nem így van. Ez csak egy jog. Le lehet, és sajnos van aki le is mond erről a jogról. Kötelezettsége annak a szülőnek van aki a gyermek törvényes képviselője. Neki kell biztosítani a láthatást a másik szülőnek. De a csjt hozzáférhető a neten. Érdemes magát a törvény elolvasni egy ügyvéd "jogértelmezése" helyett.

colonel pondró 2010.09.17. 09:28:43

@Advanced Flight: amit írtál az hasonlatnak nagyon nem klappol,mert két, teljes körű döntési joggal rendelkező fél szabad választásán múlik,hogy barátkoznak vagy nem. A gyereknek korlátozottak a jogai,így esetében-mivel vita van-külső szakértőknek,hatóságnak kell döntenie. Ezért sántít a "hasonlatod" Amúgy meg én nem vagyok ennyire szkeptikus a gyámhivatalokkal. Nagyon sok gyámost ismerek nagyon régóta és elkötelezett, gyerekpárti és felkészült szakember sok van közöttük.

colonel pondró 2010.09.17. 09:31:35

@zolcsik76: A szülőnek,a GYVT szerint is kötelessége a gyerekkel való kapcsolattartás, amit ha elmulaszt, szülői felügyelet korlátozásával vagymegszüntetésévellehet szankcionálni.

zolcsik76 2010.09.17. 09:34:07

@colonel pondró: A láthatás jogi fogalom, legalábbis a csjt így fogalmaz. Az állami gondozás nem az, de nem a bíróságon vagyunk. De valahol írtam a szakkifejezést is. Átmeneti, vagy tartós nevelésbe vételnek hívják. Ha így jobban tetszik.

Advanced Flight 2010.09.17. 09:35:14

@colonel pondró:
A gyereknek sok minden másban is korlátozottak a jogai, és ilyenkor a szülő dönt (néhány kivételtől eltekintve).
Nem értem, hogy miért pont a gyerekre adott esetben veszélyes vagy károsan ható hozzátartozó esetében nincs semmi beleszólása még a gyermeknek sem!

Egyébként meg az a véleményem, hogy lehetne normális, emberséges és kidolgozott szabályozást is csinálni, ahol mindkét fél érdekei érvényesülhetnek. Csak nem ilyen összehányt, rakás szar jogszabályokkal.

colonel pondró 2010.09.17. 09:41:58

@zolcsik76: Gyermekvédelmi szakellátás a mai állami gondozásnakmegfelelő terminológia.Az átmeneti vagy tartós nevelésbe vétel(van még ideigelenes hatályú elhelyezés is) az más. A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyerekek jogi státusza valamelyik a 3 közül és a szülői felügyeleti jog érintettségének fokát jelölik tulajdonképpen.

colonel pondró 2010.09.17. 09:43:58

@Advanced Flight: Írtam előbb is, de újra akkor: ha a gyerek kora, értelmi képességei alapján képes érdemben nyilatkozni az őt érintő kérdésben, akkor KÖTELEZŐ meghallgatnia őt a gyámhivatalnak, amit tapasztalataim alapján meg is tesznek.

turósmácsik 2010.09.17. 09:56:33

Van a nagyszülőnek láthatási joga. A gyámhivatalnál kérheti, a gyámhivatal a szülők együttes és határozott ellenkezése ellenére is biztosíthatja azt. Fellebbezés után a másodfok dönt, újabb fellebbezés esetén bíróság. Bíróságnál is lehet kérvényezni a láthatási jogot. Bíróság is meg szokta ítélni. A szülő ellenében és a körülmények mérlegelése után. Az általános gyakorlat havi egy alkalommal pár óra, ha a felek nem tudnak megegyezni, akkor semleges helyen, pl. a gyermekjóléti központ kapcsolattartó helyiségében. Amennyiben a szülő nem biztosítja a kapcsolattartást, úgy büntethető, eleinte pénzbírsággal.

Csak jelzem: nemcsak a nagyszülőnek van joga az unokához, hanem a gyereknek is a nagyszülőhöz. A törvény szellemiségében. Ezen kiborulhat a bili, dühös kommentek repkedhetnek, de ez így van, és a gyámhivatalnak, bíróságnak ebben a szellemiségben kell eljárni.

turósmácsik 2010.09.17. 10:01:14

@colonel pondró: Hát nem teljesen.
A gyermekvédelmi szakellátás egy szolgáltatásterület, melyen belül területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást, otthont nyújtó ellátást biztosít az állam. Az otthont nyújtó ellátások pedig a gyermekotthoni, lakásotthoni ellátások, valamint a nevelőszülői ellátás.
Valóban a szakma alapellátásnak, szakellátásnak aposztrofálja a két területet, de ez összemosás.

Advanced Flight 2010.09.17. 10:02:03

@colonel pondró: Jó, és? Meghallgatják aztán leszarják. Főleg, ha a nagyszülő előadja, hogy a gyerek csak azért nem akar hozzá menni, mert direkt ellene hangolják a szülők.

Értsd meg, nekem az a bajom, hogy egy ilyen típusú kérdésben egy család kvázi ki van szolgáltatva a hivatal kénye-kedvének, mert egy unatkozó/rosszindulatú nagyszülő épp ezzel bír szórakozni.

Advanced Flight 2010.09.17. 10:05:06

@turósmácsik: "hanem a gyereknek is a nagyszülőhöz."

Ezzel nem is lenne semmi baj, hisz gyermekjogokról van nagybaszó.

A nagyszülői jogokat nem értem....mire fel?

Az meg, hogy most éppen így van, múló állapot, bármikor meg lehet változtatni. Kellene is!

turósmácsik 2010.09.17. 10:05:51

A szakellátásban (nevelőszülő, gyermekotthon/befogadőotthon) ideiglenesen elhelyezett gyerekek, átmeneti, vagy tartós nevelt gyerekek pedig az otthont nyújtó ellátásokban helyezendők el. A fenti jogi státuszokról a gyámhivatalok határozatba foglaltan döntenek.

Azt értem, hogy gyermekotthon igazgatónak írod magad, de a gyvt és a gyer nem a Bibliád, és szakvizsgád biztosan nincs, mert ezek azok alapok, amiket nagyon kéne tudnod.

turósmácsik 2010.09.17. 10:08:41

@Advanced Flight: Nem ilyen fekete-fehér ez. Nagyon sok rosszindulatú szülő is van, aki a gyerekkorát így torolja meg a nagyszülőn.

Az mindig baj, ha hivatalnak kell család belügyeibe beleavatkoznia, ott már jó megoldás sosincs, vagy csak nagyon ritkán.

Advanced Flight 2010.09.17. 10:12:21

@turósmácsik:
"aki a gyerekkorát így torolja meg a nagyszülőn."

Tehát van mit megtorolni, tehát a nagyszülő sem ártatlan bárányka.
Azért az aránylag ritka (és értelmetlen), hogy valaki minden ok nélkül eltiltsa a gyerekét a rokonoktól, akikkel egyébként ő maga is jóban van...

A beírásod többi részével egyetértek.

colonel pondró 2010.09.17. 10:12:44

@turósmácsik: Pontosítok:amit régen állami gondozásnak hívtak az ma az otthont nyujtó gyermekvédelmi szakellátás kifejezéssel fedhető le,amelyeket leírtál azok léteznek valóban.Magam egy gyermnekotthonokat-lakásotthonokat működtető intézmény igazgatója vagyok,úgyhogy ezekkel tisztában vagyok. Csak az állami gondozott kifejezést szerettem vona helyrerakni. Azt ma már nem használjuk. Alapellátásnak semmiképpen nem nevezheti a szakma,mert az más.Mileyen két területre gondolsz amit összemosnak és kik? Nem teljesen értem mivel nem értesz velem egyet?

colonel pondró 2010.09.17. 10:15:06

@turósmácsik: Van szakvizsgám.2003 óta.És milyen alapokat nem tudok szerinted?

colonel pondró 2010.09.17. 10:17:06

@Advanced Flight: Nem egészen ígyműködik gyakorlatban a dolog, hisz egyrészt lehet fellebbezni,akár bíróságig elmenni,másrészt mint írtam,szakértők véleményét(pszichológus etc.kérik ki és az alapján döntenek és nem az íróasztal ögül)

turósmácsik 2010.09.17. 10:18:51

Vannak az alapellátott gyerekek és a szakellátottak, de ezeken belül is külön csoportokat lehet megnevezni. Állami gondozásnak szoktak hívni olyan ellátó funkciókat is, mint az átmeneti gondozás vagy átmeneti nevelés, vagy éppen nevelőszülős elhelyezés.

Így értettem, de messze elszálltunk a blog témájától, erősen offolunk, ezért nem szakmázunk erre tovább.

Bocsánat a Zugügyvédtől!

colonel pondró 2010.09.17. 10:18:55

turósmácsik 2010.09.17. 10:05:51
A szakellátásban (nevelőszülő, gyermekotthon/befogadőotthon) ideiglenesen elhelyezett gyerekek, átmeneti, vagy tartós nevelt gyerekek pedig az otthont nyújtó ellátásokban helyezendők el. A fenti jogi státuszokról a gyámhivatalok határozatba foglaltan döntenek.

Azt értem, hogy gyermekotthon igazgatónak írod magad, de a gyvt és a gyer nem a Bibliád, és szakvizsgád biztosan nincs, mert ezek azok alapok, amiket nagyon kéne tudnod.
Válasz erre: ezt nekem írtad tulajdonképpen?:-). Hol állítottam én bárhol ezzel ellenkezőt????

colonel pondró 2010.09.17. 10:22:20

@turósmácsik: Hm. Elbeszélünk egymás mellett. Nem szeretnémén is megkérdőjelezni a szociális szakvizsgád meglétét, lehet, hogy van, de azt, hogy állami gondozott, a szakma és a jogszabályok sem használják. Mára ez pejoratívnak számít. Nem használuka fogyatékos kifejezést sem ha pc-k akarunk lenni. (csak hasonlatként jegyzem meg)

zolcsik76 2010.09.17. 10:42:49

@colonel pondró: Jogot elvenni, amiről amúgy is lemond. Legyen így. :)

zolcsik76 2010.09.17. 10:48:01

A jogi katymaszra jellemző, hogy szakemberek -engem leszámítva- homlokegyenest ellenkezően értelmezik ugyanazt a törvényt. Mifelénk gyámügy, bíróság be sem vesz nagyszülői beadványt ilyesmiről. Több próbálkozás is volt a feleségem területén. Nem lehet a gyermek érdeke a saját szülei által tiltott dolog ráeröltetése, ha a szülei egyébként nincsenek korlátozva a gyermekkel kapcsolatos jogaikban. A szülő dönti el kire bízza a gyerekét a rokonaival szemben is akár. Mert az ő felelőssége a gyermek.

colonel pondró 2010.09.17. 11:01:25

@zolcsik76: Mondjuk kérdés, hogy miért is ez a tiltás a szülők részéről?? Azért ez így túl sommás vélemény. Lehet, hogy nincs a szülőnek igaza és a gyereknek igenis érdeke, hogy találkozzon a nagyszüleivel.

× 2010.09.17. 11:38:00

@zolcsik76: úgy gondolom, hogy ez egy kicsit egyszerű megközelítés ... utalnék itt pl. azokra az elvált anyákra, akik saját vélt vagy valós sérelmük, beteg agyuk, vagy akár simán rosszindulatuk miatt (azaz bármi, a gyermek szempontjából érthető ok nélkül) még az apával való kapcsolattartást is lépten-nyomon akadályozzák. Meglepően magas százalékos arányt kapnál.

× 2010.09.17. 11:44:25

csak én nem látom, amit írtam?

Advanced Flight 2010.09.17. 11:47:46

@colonel pondró:
valóban, lehet fellebbezni. Egyszer. Ha azt is bukják, jogerős a döntés. És utána már mehetnek bíróságra pereskedni évekig, a végrehajtásnak az már nem lesz akadálya (legalábbis a Ket-ben ez van, ha jól emlékszem.)

Másrészt már mondtam, elhiszem neked, hogy a gyakorlatban nem olyan súlyos a helyzet. Nekem az elvi alapvetéssel van a bajom....

Advanced Flight 2010.09.17. 11:54:36

: de az apák láthatási jogát nem is vitatta el senki. Ráadásul az apának komoly kötelezettségei vannak a gyermek irányában, válás esetén is; még jó, hogy joga van a láthatásra.

De ha egy hülye apa/anya pokollá teszi a gyereke életét, jogot adunk neki, hogy még felnőtt korában is utánanyúljon a gyerekének, és az unokáját is b*sztathassa? Ráadásul minden kötelezettség nélkül? Mégis mire fel?

× 2010.09.17. 11:58:12

@Advanced Flight: Ha a gyerek már ítélőképes, akkor ő dönt, senki más. Sem a hülye nagyszülő, de nem is a hülye anya.

Advanced Flight 2010.09.17. 12:07:34

: Nem ő dönt, őt csak meghallgatják. Szerencsés esetben az ő akarata és a döntés megegyezik.

× 2010.09.17. 12:11:44

@Advanced Flight: igaz,
de én nagyon nem szeretnék egy olyan nagyszülő helyében lenni, akihez egy 15éves kamaszt akarata ellenére odakényszerít a bíróság két hétre :)

kód 2010.09.17. 12:13:56

@Advanced Flight: azt odáig értem, hogy neked volt egy rossznak vélt tapasztalatod, de már túlzás, ahogy ismételgeted hogy most mindenki akarata ellenére szegény gyereket a gonosz mostohának adja a törvény, aki majd berakja a kemencébe. Ennél már sokkal óvatosabban nem fogalmazhatna jogszabály: "ha a gyermek érdeke úgy kívánja". És van olyan, hogy a gyermek érdeke úgy kívánja. Előfordul, hogy nem a nagymama, hanem éppen a szülő a gonosz mostoha.

kód 2010.09.17. 12:23:06

@Advanced Flight: Irónikus, hogy éppen azt kifogásolod, hogy a gyereket most meghallgatják, de nem feltétlen szó szerint veszik figyelembe a véleményét.
A törvény nélkül meg se hallgatná senki, hogy akarja-e látni a nagymamáját. Eldöntené a szülő helyette.

Advanced Flight 2010.09.17. 12:30:08

@kód:
Jó lenne, ha ezt az árnyékbokszolást el sem kezdenéd. Senki nem állította, amiről beszélsz.

Nyilván az esetek nagy részében jó vagy elfogadható a viszony a szülők-unokák-nagyszülők viszonylatában.
DE HA MÉGIS gond van, akkor a nagyszülőnek van egy aduász a kezében, amit én nem tartok helyesnek.

"Előfordul, hogy nem a nagymama, hanem éppen a szülő a gonosz mostoha."

És ebben az esetben nagyon is helyénvaló a gyámhatóság beavatkozása, csak éppen már nem a kapcsolattartás, hanem a szülői felügyeleti jog kérdésében.

Advanced Flight 2010.09.17. 12:35:14

@kód:

A törvény nélkül is fogja magát egy 10-12 éves gyerek és szépen felhívja telefonon a nagymamáját, aztán megbeszélnek egy randit a cukrászdában.
Ugye nem gondolod komolyan, hogy azért, mert valaki gyermek-vagy kiskorú, még a fingáshoz is engedélyt kell kérnie a szüleitől? Jöhet-mehet, vásárolgathat az üzletekben, ha van pénze stb.

Egyébként meg önmagában az is kevés, ha a gyerek akarja, mert lehet, hogy a nagyszülő nem kíváncsi rá, és akkor coki a gyereknek.

kód 2010.09.17. 13:14:42

@Advanced Flight:

"Aduász a kezében"? Bocs, de már a szóhasználatod is a konfliktuskeresésre utal. A rendelet szerint ez csak egy igen-igen feltételes lehetőség. Amit te akarsz, az az, hogy a nagyszülőnek és a gyereknek(!) semmilyen joga, esélye se legyen egy rosszakaratú szülő ellenében.

Naiv elképzelés, hogy ha a szülők idióták, akkor majd elveszik a szülőtől a gyereket, és meg is van oldva a probléma. Ahhoz, hogy elvegyék, a gyereknek gyakorlatilag életveszélyben kell lennie, az hogy lelki nyomorékot nevelnek belőle sajnos megakadályozhatatlan.

Az, meg hogy, a 10 éves gyerek majd felkerekedik és megy a nagyszülőhöz teljesen abszurd. Mikor volt neked 10 éves gyereked? Se pszichés szempontból, de már eleve fizikailag se működik. Nem tudom te hol élsz, de az én amúgy kimondottan biztonságos környékemen 10 éves gyereket senki nem enged egyedül a szomszédságán túl, de még oda is csak ha egyszerre többen vannak.

mgabi74 2010.09.17. 13:21:09

A történethez még: a nagyszülők nincsenek eltiltva a kislánytól. Ezt soha senki nem mondta nekik - mégsem látogatták meg a balhé óta egyszer sem, se karácsonykor, se a születésnapján, nem is küldtek neki semmit. Ez nálam már a leszarás tipikus esete. Azután kitalálták a jogi utat, mint megoldást MAGUKNAK, de továbbra sem akarnak adni semmi támogatást (nem pénzt!!). Hát akkor ez így hogy?

mgabi74 2010.09.17. 13:27:56

hm. Mégegyszer, mert lenyelte a blogmotor:

Szóval a nagyszűlők nincsenek eltiltva a kislánytól. Ezt soha, senki nem mondta. Viszont a balhé óta egyszer meg nem látogatták, se karácsonyra, se név- és születésnapra semmit nem adtak/küldtek neki. Ez nálam a leszarás tipikus esete. Azután kitaláltak (ill. valaki kiokosította őket!) ezt a jogi úton megszerzendő láthatást MAGUKNAK, de továbbra se adnak semmi támogatást (nem pénzre gondolok!). Hát akkor ez így hogy?

turósmácsik 2010.09.17. 14:25:52

@colonel pondró:
OFF
Vááááááá, maradjunk a topik témája mellett. Nem ÉN használom az állami gondozott kifejezést! A közvélemény, a laikusok és az öreg szakellátós rókák.
Szakvizsga-ügyben: a másik oldalon ülök. OFF VÉGE

× 2010.09.17. 14:30:07

@mgabi74: hát, ezek szerint bizonyára nem a határtalan szeretet vezérli őket. Én a helyetekben írnék nekik, hogy havi egyszer egy megadott napon délután 4 óra hosszat várjátok őket látogatóba.
Ha nem érzelmi alapú a dolog, és ráadásul vidékiek, szerintem nem fog sem pénzt sem időt pazarolni a szívatásotokra.
Ha pedig nem élnek a lehetőséggel, akkor esélytelen, hogy bárhol (bíróság v. gyámhivatal előtt) érdemben követelni tudja.

Az, hogy mit ad a gyermeknek, sokmindentől függ, ezért ahhoz nem tudok hozzászólni (lehet, hogy pl. nincs miből), a szeretet viszont az alap, és az nem kerül senkinek pénzbe.

turósmácsik 2010.09.17. 14:35:23

@mgabi74: Nem kell nyújtaniuk semmilyen támogatást, a segítségnyújtás már csak erkölcsi kategória a nagyszülők esetében. Vagy ad, vagy nem ad, számon nem kérheted. Ettől függetlenül joga van a kapcsolattartásra, ismétlem, ha a körülményeket a gyámhivatal, és/vagy bíróság indokoltnak/lehetségesnek tartja.

De nem életszerű amit írsz. Ha nem keresik az unokát, akkor pereskedni sem fognak érte. Az idő, pénz, energia.
Ha meg mégis igényt tartanak valamilyen viszonyra vele, de úgy, hogy nem rajtatok keresztül, akkor valami nagy-nagy bibi van a családban, ez oda-vissza szokott működni és régi, meg nem oldott viszályok talaján szaporodik, élősködik. Ezeket a konfliktusokat érdemes helyretenni. Leginkább a generációkon keresztül cipelt-cipelendő fájdalmak, keserűségek, fölösleges haragok feloldása miatt.

Mediáció, egyeztető beszélgetések, családterápia, családállítás...

Bőséges a lehetőségek tárháza.

mgabi74 2010.09.17. 15:08:51

@turósmácsik: A nagyszülőnek joga van a kapcsolattartásra, ez oké. De azt azért nem gondolja komolyan, hogy havi egyszer eljön, nem szól hozzánk, játszik a kicsivel és aztán kilép az ajtón úgy, hogy az egész helyzet neki köszönhető, de azért halálra van sértve - ez se túl életszerű.
És direkt nem anyagi támogatást írtam, erre szerencsére nincs szükségünk.

@mindenki: a válaszokat köszönöm!

mgabi74 2010.09.17. 15:14:07

: köszönöm, ez valóban jó megoldás lehet.

turósmácsik 2010.09.17. 15:16:35

@mgabi74: Hát pedig működhet így - tudom vacak ezt olvasni!
Nem kell a lakásodban fogadni, ha nem akarod, erre vannak a semleges helyek kitalálva.

Én sem anyagi támogatásra gondoltam, ezért írtam, hogy bármi, amivel hozzájárul a gyerek életéhez, gondozás, gyerekvigyázás, játék, ruha, stb. nyújtása az ő erkölcsi kategóriájába tartozik.

Nem bántani akarlak, hidd el!:)

mgabi74 2010.09.17. 15:59:10

@turósmácsik: elhiszem :)

A "semleges hely" működik, már két ilyen találkozó volt, csak ez hosszú távon nem megoldás.

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2010.09.17. 16:04:05

@newtehen:
ugye, hogy ugye. minden hülye veszít előbb vagy utóbb. (csak meg kell érni.)

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2010.09.17. 16:07:03

@Advanced Flight:
amit írtam, az megtörtént jogeset. a bizonyítási teher ugyanis a litis contestatio után áll be, a pereléshez még nem kell. =)

Gyulimali 2010.09.17. 20:16:23

@turósmácsik:
Nagyon remélem, hogy te majd soha nem kerülsz olyen helyzetbe, hogy el kelljen tiltanod a gyermekeidet a nagyszüleitől.
A posztoló pedig fogadja legmélyebb részvétemet. Pontosan tudom, mit érezhet.

turósmácsik 2010.09.17. 20:23:42

@Gyulimali: Szövegértő olvasás?

Én is remélem. És ha mégis, akkor remélném azt is, hogy lenne olyan, aki nem azt mondaná, amit hallani akarok, hanem a reálitásokban mozogva, beszélne velem, és abban segítene gondolkodni.

mgabi megértette mit mondok, neked meg nem muszáj.

Gyulimali 2010.09.17. 20:41:15

@turósmácsik:
Megismétlem:
Remélem, hogy te soha nem kerülsz ilyen helyzetbe...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.09.29. 17:55:39

hm...

tehát ha az én családomban valaki bántalmazó, érzelmileg, fizikailag és szexuálisan is, de erre az égvilágon az adott szavamon kívül nincsen semmi más bizonyítékom, és kívülállókat rendkívül jól tudja manipulálni a szuperül előadott gerinces ember előadásával, akkor ha vagyok akkora balfasz, hogy szülök egy gyereket, akkor ez a bántalmazó egyén simán elviheti két hétre magához, mint nagyszülő?

és ha végül szexuálisan, fizikálisan, vagy érzelmileg abuzálja, vagy veszélyezteti a gyerekemet, akkor ki ezért a felelős?

megjegyzem, a posztban tipikusan az az eset van leírva, amikor a bántalmazó szülő a hatalma alól kikerült (nagykorú, önálló életre berendezkedett) gyerekét a jog eszközeivel, a saját unokáin keresztül zaklatja, zsarolja.

HA EGY GYEREKET KI LEHET TAGADNI, AKKOR EGY BÁNTALMAZOTT GYEREK MIÉRT NEM SZAKÍTHAT MEG MINDEN JOGI KAPCSOLATOT A BÁNTALMAZÓ SZÜLŐVEL???

miért teszi lehetővé a jog a zaklatást? aminek ráadásul nemcsak a szülő, de a nyomorult, kiskorú, védtelen unoka is az áldozata lesz?

a családok jelentős részében NAPI bántalmazás folyik valamilyen értelemben. miért kell kötelezni védtelen, kiszolgáltatott gyerekeket arra, hogy találkozzanak egy bántalmazóval, és miért kell szülőket kényszeríteni arra, hogy ölbetett kézzel végignézzék, hogy a bántalmazó végigcsinálja a gyerekükkel ugyanazokat a praktikákat, amiket velük műveltek gyerekkorukban?

bóbita30 2010.10.06. 16:19:59

Sziasztok!
Itt is szörnyű a helyzet.Fel lettünk mi jelentve a gyámügyön,de a drága anyós vissza lépet.Mert a férjem megfenyegete,mivel másképpen nem tudtunk rá hatni.Azóta csend van.1x tettünk próbát hát szönyűek mind ketten!!És annyi mindent köszönhetünk neki,hogy tönkre tették az életünket.Az ilyen szülők mind Ők egy gonosz,ostoba emberek,akiket csak a kigyőz ma éltet.Akinek semmi sem jó,csak amit Ő tesz,hát én azt mondanom aki fényezi magát,és adja a család előtt az ártatlan szerencsétlen kirekesztett nagyszülő szerepét.Egy kicsit el kellene gondolkozni aki túl jó,és ártatlan Ő az aki a legtöbbet vétett,mert lapit,és most menti a bőrét.Én édesanya vagyok 2 picike lánnyal,egyik 2 éves,másik 2 hónapos,és a nagyobbik lányom megszületésénél kezdődtek jobban a gondok.Mikor meg mondtuk az apai szülőknek jönnek de egy héten egyszer láttogatóba.Megszületett a kislány hát anyósom,apósom minden percét itt szerette volna tölteni.Ha én a nagyszülökel akarom,hogy a kiscsaládom éljen akkor össze cucolok velük,és élünk együtt.De én ezt nem akartam,és mikor már minden nap itt voltak,és osztoták az észt,ilyenkor meg olyankor ettesem a babám,és mikor sírt a pici még jobban ölelgette anyósom Őt,és mikor elakartam kérni tőle,még elvitte a szoba másik sarkába nehogy oda kelljen adnia,vagy hozzá merjek érni.Nem elég,hogy császáral szültem,és fájdalmaim voltak még ezzel is meg kellet küzdeni,hogy szinte futnom kellet az újszülött babám után.Azt mikor megkaparintottam a kicsit,hopp anyós hozzám vágta:"Te nem is akartad a gyereket"Ha úgy is lett volna kérdem én neki mi köze hozzá?Semmi sem volt jó,ahogy etettem,ahogy bánok vele semmi sem felet meg anyóséknak.Ha épp elmendtünk sétálni a babával,kérdőre vont minket,hogy is merészeltük elvinni?Azt jöttek egy nap 2 hetes volt a bábánk,erre kijelentik visszik a babámat majd hozzák,én meg ugy ledöbenttem,hogy leültem a székre,és kérdeztem,hogy is gondolták ezt?Válasz sírás anyós részéről mert nem engedem el több órára a babámat.Volt olyan is ami az íre tette fel a pontot,hogy itt ült nálunk,és mondták már peddig jogaik vannak a gyerekem felett,na az volt a pont,hogy meg mondjam nekik kívül tágasabb.Utána anyósom be mendt a védönöhöz,és gyerekorvoshoz engem befeketiteni,hogy milyen egy rossz anya vagyok,és trehány.De nem jött össze neki.Utána telefonon fenyegette a férjemet,mert én ugye bár szóba sem állok velük.Többször mondta jön emberekkel elviszi a lányunkat,de mikor elmondtuk a férjem családjának anyósék mindent letagadtak.Reméle3m 1x eljön az igazság napja és mindenki át fog rajtuk láttni.A kisebbik lányunkat nem is látták,nem is fogják!Igen ezt csak az érti meg aki ebbe benne van ebbe.De a gyerekek nem hülyék majd meglátjátok át fognak láttni rajtuk!!
Undorítók az ilyen nagyszülők nem értik meg a kutyának sem kellenek.

Sziasztok!
bóbita

mgabi74 2010.10.07. 09:24:34

Enyém a sztori, van némi fejlemény is. Kb. két hete vasárnap hívott a nagymama, nem vettem fel, mert nem volt nálam a telefon, este meg már nem akartam, majd hétfőn. Hétfő délután orvosnál voltunk a picivel, több, mint három órát beszéltünk vele, jól el is húzódott a dolog. Este hívnám a nagyit, de jön egy SMS, hogy jogilag van ám nagyszülői láthatás is. Na erre pontosan 34 percig üvöltöttem vele telefonon, de úgy, hogy a párom állítása szerint ilyet tőlem még nem hallott. És itt megállt a tudomány. Részemről lesz-rom az egészet. Beszéltem vele többször, két "semleges helyi" találkozó is volt, jeleztem neki, hogy viselkedhetne nagymamaként és akkor jöhet akár holnap + nem kéne még mélyebbre süllyedni az általa ásott gödörbe; mindez nem segített. A felé nyújtott kezet ellökte, a mocskolódást folytatja, itt nincs megoldás.

@bóbita: a te történeted sem gyenge! :(

@Vérnyúl, stb: pontosan ezaz! A (nagy)szülő elmegy sírni a "hivatalba" és megkapja a jogot. Te meg igazold 52 felvett telefonhívással, hogy idegbeteg, önveszélyes, depis meg hülye is és nem kéne az unokát odaadni neki.

bóbita30 2010.10.07. 13:47:12

@mgabi74: Szia!
Olyan jó,hogy ide tévedtem végre valakik megértenek minket.Ahol mi most élünk elítélnek minket,mert gonoszok vagyunk a nagyszülők részéről.De senki nem nézi mit miért csináltunk,és csak úgy egy szülő pár nem fogja eltiltani az unokát nagyszüleitől.Minálunk nagyon sokat tettek azért,hogy így legyen.De én meg mondtam férjemnek anyósék át élték azt 2x amit még mi soha sem.Anyósom totál megváltozott előtte sem volt jó viszonyunk,de nem köpködünk egymásra.De amikor meg lett a pici ott bántott ahol tudott,ott rúgott belém ahol legjobban fájt.Kezdte belém sulykolni rossz anya vagyok,és Ő jobban tud mindent,és én egy pondró vagyok akit eltapos,és Ő lesz az aki majd mindent helyesen tesz,mond,csinál.Mert Ő tökéletes minden téren.Most merte elmondani a védőnők,hogy mit is tett.A védőnő maximálisan támogatott,és mellettünk kiállt,és mikor anyósék megkeresték Őt,és azt tapasztalták,hogy hiába próbálnak befeketíteni előtte a védőnő kiosztotta őket.Erre anyósék ráküldték az én védőnőmre egy másik védőnőt,de ez is hiba volt mert az én védőnőm azt is kiosztotta.Na onnantól nem keresték a védőnőmet.Volt olyan is hogy a férjem nővérének a barátnője nem messze lakik innét,és meg állította a védőnőmet,hogy én ilyen meg olyan szutykos vagyok,Ő is meg kapta.Utána jött gyerekorvos,és Ő is megmondta nekik,hogy hagyjanak minket békén.Azóta sem merem meg kérdezni a doktornőt érdeklődnek-e még ott,és talán doktornő is látja,hogy ennél mi intelligensebbek vagyunk,hogy lesüllyedjünk a nagyszülők szintjére.Mikor kibékültünk ez után a csete paté utána rá 7 hónapjára 2 hétig jó volt,és utána megint elkezdték.Hogy ha megszületik a baba 2dik lányom adjam nekik oda a nagyobbikat Ők majd vigyázznak rá.Meg csalogatták minden áron az akkor 14 hós kislányomat.Mikor mondtam én ezt nem így gondolom,és a nevelési elvükkel nem egyezik ,még én voltam a borzasztó ezt nyíltan a fülem hallatára mondta anyósom,és mikor a kicsit 14 hós levittük együtt dédihez hozzám sem szóltak,csak grimaszolt egyfolytában anyósom.Mikor leakartuk vinni a déditől nem messze rokonokhoz a kislányt megmutatni,erre Ők de minek vinnék oda,meg megfázik a gyerek.Mi meg fogtuk felöltőztünk és levittük oda,erre 10 perc nem telt bele,és a nagyszülők is jöttek utánunk.Olyanok mind a piócák 1x rádtapadnak azokat ugyan nem vakarod le magadról.Különbem mi minden rokonnal,dédivel jóban vagyunk a családból,csak anyósék óltogasák őket,és nem igazán jönnek.De ez is egy buta dolog anyósék részéről,mert ha a gyerekek érdekeit nézznék,nem úszogatnának ellenünk hanem azon lennének,hogy a gyerekeknek jó legyen,és az a jó nekik ha van is kapcsolatuk a rokonokkal,minnél többen látogatják Őket meg.Ebből is látszik,hogy csak magukra gondolnak,és a bosszú élteti Őket.
Most csend van!Legyen ez így még vagy 30 évig:D

Nagyon sajnálom,hogy nálatok is ezzel érvel a drága édes nagyi,hogy jogai vannak.Érdekes,hogy egy család jogszerint él.Nem a szeret táplája a családot,az össze tartozás,ha nem a jogok.Aki jog szerint akar unokát,és nem szeret szerint az silány érzelmi,és lelki életet él.De hiddel belülről minden nagyszülő tudja,hogy akiért most megy a vita unokáért,nem fogja pont ez miatt szeretni Őket.Mert minden családba kifog derülni,hogy szereztek unokát maguknak.És a gyerekek nem lesznek örökké picik,és ráfognak jönni maguktól mindenre.

NE HAGYD MAGAD!TE SEM!Egy ilyen nagyi ne hagyd,hogy megrontja a levegőt.
Majd írja ha van időd!!

Sziasztok!

mgabi74 2010.10.12. 13:57:42

@bóbita30: elképesztő a történeted... nem is értem, mi vezérli ezeket az embereket, vagy mit akarnak elérni. Viszont szerencsés vagy, mert a babáid - gyermekeid egészségesek. Sajnos nálunk nem és pont ezért is kellene minden segítség (minden nap legalább egy helyre el kell menni a picivel, különféle fejlesztésekre, plusz otthon is van több órányi feladat, amit muszáj megcsinálni vele). Én megpróbáltam rendbe tenni a dolgainkat - kevés sikerrel. Most inkább rosszabb lett minden, mint előtte volt. Ezért inkább hagyom vagy várok, hogy a nagyszülői oldal lépjen - ha tud...

bóbita30 2010.10.18. 14:44:42

@mgabi74: Szia!Úgy sajnállak benneteket.Nem tudom miért nem inkább támogatnak benneteket a nagyszülők,mind hogy veszekedés legyen egy ártatlan gyereken!Ha baj van össze kell tartani,és nem háborút gerejeszteni,kinyer ma játékot játszani.Szép egy nagyszülő a kislányodé is!!Ahogy olvastam nincs a nagyi eltilva.Szóval nincs oka duzzogost játszani.Szerintem ezek a dolgok olyan gyerekesek.Nekünk szülőknek a dolgunk a gyerek nevelése stb,és nincs idők duzzogós nagyik,nagypapik játszmáját játszani.Én azt mondom neked soha,de soha ne ereszkedj le a nagyi szintjére.Én sosem tettem bántsa is őket mert áttlótok rajtuk,és nem megyek bele az Ők színjátékukba.Ne kiabálj vele,ne vedd fel a telefont!Mond el a gyámügyön mit miért teszel,és maximálisan csak a gyermeked érdekeid nézed.Azt meg külön emeld ki,hogy nincs eltiltva a nagyi a gyerektől!!Annyi látthatása lesz amennyit Te meg engedsz,nem muszáj aláírni azt a bizonyos papírt!!Kérlek ha van időd írj ide,én is fogok.Ne hadjátok magatokat.Nagyon sajnálom a kislányod,de Ti jó szülök vagytok mert mindent meg tesztek érte!Sokan példát vehetnének rólatok!!!Nem tudom milyen világot élünk,de ezt nem szabadna hagyni,hogy a nagyszülők ennyi család életét tönkre tegyék!!
Szorítok nektek!!
Szép napot!!

mgabi74 2010.11.03. 14:59:54

@bóbita30: nos, meglepő fordulat történt, most 'barátkozunk' a nagyival (aki egy közös ismerős szerint is szeretne velünk kibékülni). Már volt is nálunk kétszer - ez azért jobb megoldás, mint a bíróság.

bóbita30 2010.11.05. 13:43:53

@mgabi74: Szia!!Mi 4x próbáltunk békepipát szívni,de 2 hétig volt béke!Tudod az embernek se kedve,se idegzete az ilyen emberhez.Én nagyon kívánom nektek,hogy sikerüljön!!Bárcsak minden rendbe lenne most nálatok!!Én részemről,és férjem részéről is írhatom feladtuk,többet nem kívánunk velük foglalkozni semmilyen emberi színten!!Anyósék kőkemnény elveket vallanak amitől a 2 gyerekem úgyis azt mondaná,én oda többet sosem megyek.De úgy vagyok ezzel még picik rám vannak bizzva ha nagyobbak lesznek szabadon dönthetnek,én nem fogom korlátozni őket.Néha azért írj!!

Szia

Tinácska1 2010.11.11. 20:15:31

Sziasztok!Nekem olyan gondom van,hogy férjem meghalt,van egy kisfiam másfél éves.A kedves „mama“ a Gyh.-nál tett bejelentést,igy kéthetente 1 órára láthatja,család­gondozó és Én felügyeletem alatt.Engem okol fia haláláért ( pedig azért lett öngyilkos a fia,mert nem birta már tovább az anyját elviselni,hogy mindig engem szapul neki),a gyerekkel nem is törődik.Azt mondta tönkretesz engem kerüljön bármibe is.De mit tettem Én ellene?A fia megcsalt,el akart hagyni minket,kártyá­zott,gépezett­.A viszony akkor lett rossz a kedves mamával,mikor mondtam neki,hogy ne avatkozzon bele az életünkbe,merthogy addig jól éltünk férjemmel mig Ő bele nem szólt a dolgainkba.Meg­keseritette az életünket.A fér­jemet sikerült neki ellenem hangolnia.Mindig azt mondta nekem elvettem tőle a fiacskáját,öngy­ilkossággal is fenyegetőzött.Hát most boldog lehet!Kérem segitsenek,hogy lehetne eltiltani tőle a gyereket?Féltem tőle a kisfiút.Mit tegyek?Már volt két találkozó az elsőre nem jött el,a másodiknál eljátszotta milyen jó nagyszülő is Ő.Idegileg hogyan lehet ezt birni?A kisgyerek fél tőle,elutasitja.Mit tegyek?

Tovább: www.jogiforum.hu/forum/35/13374#ixzz150EWaBWE
süti beállítások módosítása