Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Mágnesezett villanyóra

2010. május 12. - zugügyvéd

Bár számos hasonló témájú ügyet dolgozott már fel ez a blog, még mindig  búvópatakként előtörnek újszerű  trükkök  A szakértői vizsgálat eredménye, hogy minden sérülésmentes, de erős külső mágneses hatás érte a villanyórát, mindenképpen ilyennek tűnik. 

 

Tisztelt Zugügyvéd!

 

Segítséget szeretnék kérni.
2010.május 18-án megyek tárgyalásra, mivel az ÉMÁSZ-nak nem fizettem ki a rám kirótt büntetést.
 

Előzmények:
2008-ban kihívtam az ÉMÁSZ-t, hogy nézzék már meg az órámat, mivel szerintem többet mér a valós fogyasztásnál.
Kijöttek, édesapám beengedte őket, bemérték, kb. 30 %-kal többet mért. A helyszínen megállapították, hogy semmilyen külsérelmi nyom nem található az órán, teljesen sérülés mentes.
 

 

Lecserélték az órát, majd pár hét múlva kaptam egy levelet, hogy elmehetek a szakértői vizsgálatra ha akarok Pécelre.
Nem akartam, mivel biztos voltam benne, hogy semmit nem fognak találni, meg dolgoztam is.
 

 

Majd jött a szakértői vizsgálat, hogy minden sérülésmentes, de erős külső mágneses hatás érte, ezért az ÉMÁSZ megbüntet 240.000.- forintra.
Felhívtam azonnal az ÉMÁSZ-t, elmondta nekik, hogy én nem csináltam semmit az órával, mire ők csak annyit mondtak fizessem be, mert biztos én mágneseztem be az órát.
 

 

A szakértői vizsgálat azzal kezdődött, hogy zárt dobozban záró pecséttel érkezett az óra.
 

A záró pecsét sorszámát azonban nem találtam a saját jegyzőkönyvemen, édesapám szerint le sem zárták, csak betették a kocsiba.
 

A meglepetés akkor jött, amikor a bíróság kiküldte az ÉMÁSZ jegyzőkönyvének a másolatát....
Az ő jegyzőkönyvükön viszont szerepel egy vonalkódos matrica azzal a sorszámmal amit a szakértő is leírt, de az én indigós példányomra ezt nem ragasztották rá. Valószínűleg utólag rakták rá.
 

A kérdésem az lenne, hogy mit mondhatok a bírónőnek, mivel ügyvédre nincs pénzem sajnos, ezért egyedül kell elmennem a tárgyalásra.

384 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr961997666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Perca 2010.05.19. 23:32:14

@boryy: Kedves Boryy! Így elsőre nagyon nehéz válaszolni, mert sok dolog nem tiszta teljesen.
Volt valamilyen bírói döntés?
Vagy valamilyen alkut ajánlottak? Esetleg időhaladékot kapott a bírótól megegyezésre?
Nem akarok elhamarkodott választ adni, de így ezen tények ismeretében úgy tűnik, hogy a két ügyvéd az Ön háta mögött megegyezett. Persze lehet, hogy csak a tények teljes ismerete nélkül ez a látszat. Írja le részletesebben kérem, hogy valamilyen támpontot adhassak!

steve0915 2010.05.20. 06:57:42

@Perca: Tisztelt Perca!
Nagyon köszönöm a linket, már én is kerestem erről az össze jövetelről a cikket.
A tegnapi nap folyamán a hivatalos honlapjukon keresztül e-mail formájában felvettem a kapcsolatot a fogyasztó védelemmel.
Elolvastam a cikket, nagyon tanulságos volt, és meg kell, hogy állapítsam igaza volt az újabb szakértői vizsgálattal, mivel a szolgáltató részéről Szunyogh Úr volt jelen, így ha Ő végzi az újabb vizsgálatot, akkor már előre látom az eredményt...
Nem tudom, hogy jól értelmeztem-e Dr. Boross Norbert szavait : "Minden olyan esetben, ha a mérőn valamiféle elváltozást, a havi számla értékének megváltozását jelzi az ügyfél, akkor annak semmiféle hátrányos következménye nincsen, a szolgáltató a hibát kijavítja." Ezt nem értem.
Még egyszer köszönöm a cikket, sok érdekes dolog van benne, úgy gondolom, hogy jól fel tudok belőle készülni.
Tisztelettel: steve0915

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.05.20. 10:53:26

"mivel a szolgáltató részéről Szunyogh Úr volt jelen, így ha Ő végzi az újabb vizsgálatot, akkor már előre látom az eredményt..."

A hivatalos eljárásban kirendelt szakértőre vonatkoznak a 177§-183§-ai. Vagyis nem lehet szakértő az, akit korábban a szolgáltató megbízott. Sőt, amennyiben a szolgáltató kérelmezi szakértő kirendelését, nyugodtat lehet javasolni, hogy abból a társaságból, akiket a szolgáltató a konferencián felvonultatott, senki ne legyen az ügyedben szakértő (hiszen ők kötődnek a szolgáltatóhoz, független vélemény tőlük nem várható).

A gyártó ráírta az órára, hogy mágnesezéssel nem befolyásolható, ez nagyon komoly érv, ami melletted szól.

Ha kéri a szolgáltató a szakértő kirendelését (ha eljut odáig egyáltalán), akkor megfelelő időben fel tudd tenni a kérdéseid és javaslataid. Perca jó műszaki érzékkel és erős igazságérzettel rendelkezik, de (ezzel nem akarom megbántani) a jogi ügyek menetéről, az egyes szervezetek illetékességéről kevesebb fogalma van.

Egyébként nekem ebben a "konferenciában" a legérdekesebb az, hogy az Elmű által felvonultatott szakértői gárda olyan fizikai jelenségekről beszél, illetve demonstrál, amely területeket az 1800-as évek végén egy Clark Maxwell nevű angol gentleman tisztázott. Úgy képzeltem, hogy a (mágneses és egyéb) kölcsönhatások területén új felfedezések inkább a CERN LHC gyorsítójában, mint az ELSTER Kft.-nél jönnek létre; persze csak örülni lehet a hazai tudomány "fejlődésének" :D

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.05.20. 10:59:18

Az a gond, hogy Dr. Boross Norber olyanokat is mondott, amiket a következő mondatában rögtön megcáfolt.

Véleményem szerint bizonyára tudja, hogy nem igazán folytatnak teljesen tisztességes magatartást a fogyasztókkal szemben, és talán emiatt nem is nagyon érzi jól magát. Mindemellett gondolom, hogy nem akarja a saját hátsóját kockáztatni, ha igazat adna az igazi károsultaknak.

Mi a magunk részéről tovább fogunk menni, ha az egyik felügyeleti szervük sem hoz normális eredményt. Csak remélni tudom, hogy nincsenek összefonódások a felügyeleti és felügyelt szervek között.

steve0915 2010.05.20. 11:55:07

@Pascal: Tisztelt Pascal!
Önnek is köszönöm a sok segítséget, az írásaival nem is tudja mennyit segít nekem, remélem egyszer meg tudom hálálni Önnek és perca-nak is.
Tisztelt RaveAir! Önnek csak azt tudom mondani, hogy amíg erejükből futja addig harcoljanak, ne hagyják magukat, én is azért vállaltam a bírósági tárgyalást, mert tudom, hogy igazam van!

Perca 2010.05.20. 12:27:55

@Pascal: Kedves Pascal! Köszönöm elismerő szavait, de jogi illetékességben nem tudom elfogadni véleményét. Amit idézett paragrafust, az igaz. De mit bizonyít ez?
Próbálja ki élesben a dolgot valóban független szakértőkkel. Meg fogja látni, hogy amikor ott a helyzet mindegyik a szolgáltatót fogja igazolni. Ön esetleg külföldön él?
Magyarországon mindenre van jog, törvény, meg minden... A valóság meg egy primitív diktatúrára emlékeztető berendezkedés. A kommunizmusban is azt mondták, hogy demokrácia van. Az volt...??? Hát nem.
Ön szerint amennyiben minden jogszerűen működne, létezne ez a fórum??? Lennének ilyen esetek??? Egy komoly országban nem merne egyetlen szolgáltató sem ilyet megtenni. Emlékszik Ön ilyen esetre a 80-as évekből? Ja, tudom erre jön a hülye szöveg a szolgáltatótól, hogy nem volt még akkor ilyen erős mágnes. Egyébként volt. Az összes CD-lejátszó pick-up-ban, merevlemezes tárolóban is azok voltak. De, ha nem is lett volna, akkor is tudott bárki készíteni egy erős elektromágnest. Azzal sokkal nagyobb erőtereket lehet előállítani, mint a legerősebb neodímium mágnessel.
Számos konkrét esetet ismerek. Higgye el tudom mit írok, mi a valóság!!! Talán ön is...
Ha Ön ennyire biztos a dolgában, mert esetleg ügyvéd, akkor ajánlja fel segítségét valamelyik károsultnak. Kössenek olyan megállapodást, hogy, ha pert nyer, csak abban az esetben jár Önnek költség! Ellenkező esetben Ön fizeti megbízójának teljes, költségét (kötbér + kamat + perköltség)!

Csanna 2010.05.20. 13:19:39

Megdöbbentő végkifejleteknek lehetünk tanúi, amikor mindent szétjogászkodunk a valós élethelyzetek és érdekviszonyok ismeretének hiányában:)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.05.20. 16:09:23

Ugyan, csak beszélgetünk; végül is a híres-neves szennyvíz-ügy is csak megoldódott, pedig ott is voltak "érdekes", hmm, beírások. Sokadik ilyen eset ez itt, Zugi tudat alatt még mindig bűntudatot érezhet az egyik szolgáltató jogászaként eltöltött idő miatt :D

Elképzelhető, hogy néhány, régebbi típusú mérő valóban befolyásolható mágnessel. A többször idézett Szunyogh úr azonban igencsak elvetette a súlykot, amikor olyasmiket mondott, hogy minden mérő befolyásolható (tehát azok is, amelyekre a gyártó ráírja, hogy nem) meg olyat, hogy semmi más, még villámcsapás sem tud olyan erős mágneses mezőt létrehozni csak és kizárólag a kínai piacon kapható mágnes. Csak remélhető, hogy a gimnáziumi fizikaórák emlékei a bírók fejében is felrémlenek :-).

Az ELKER kft. a szolgáltatók számára végzi az órák hitelesítését, felszerelését (a szolgáltatótól jön a bevétele, abból él) - ha ők azt mondják, hogy márpedig a fogyasztó szándékossága - az mindjárt úgy is van? Még ha az alkalmazottaik szerepelnek is az igazságügyi szakértői adatbázisban...

Ami tényleg aggályos, és ami remélem még a laikusoknál is kiveri a biztosítékot, az az eset (a "konferencián") amikor a fogyasztó szólt, hogy rossz az óra és erre a szolgáltató - feljelentette (ezzel valószínűleg megvalósítva a hamis vád tényállását).

A fogyasztók védelme elvileg a Magyar Energia Hivatal feladata lenne, az, hogy ilyesmi rendszeresen megeshet, nagyrészt az ő (ha nem is büntetőjogi, de erkölcsi) felelősségük. De ennél többről - diktatúráról - szó nincsen, egy-két alapos seggberúgás, rendes fogyasztóvédelmi bírság helyre tenné a dolgot.

Amíg a Hivatal nem tesz semmit, a szolgáltató épp abban bízik, hogy az átlagember nem szeret pereskedni, száz esetből jó ha 5-6 kerül polgárira (van, hogy a szolgáltató simán el is bukja).

boryy 2010.05.20. 21:34:56

@Perca: Üdv!nem volt bíróidöntés!!az elmű ügyvédje újra kérte az óra vizsgálatát!!az én órám 99százalékkal mért többet!! az éjszakaimérőnél is ezt állapította meg!! nevetséges!!!Ajánlott alkut ismét az elmű ügyvédje ha 3 részletben visszafizetem 30 százalékkal csökenti a 800 ezres kötbér tételt ,ha egy az egyben visszafizetem 40 százalékát elengedi!!2007 ben is ez volt az alku + erre jönmég a kamat +ügyvédi díj+ szakértői díj+ ez az.Szeptember közepére írt ki a bírónő újra tárgyalást!!azt mondta már nincs ídő ujjabb szakértőivizsgálatra mivel törvénykezési szünet lessz.De ha esetleg megegyeznénk menetközben akkor nincs ujabb tárgyalás!Közben az ügyvédem megkérdezte az elmű ügyvédjét hogy miért számolták a kötbért 2 szorzóval miért nem 1 szorzóval ahogy szokták erre haladékot kért az elmű ügyvéd hogy utánna tudjon nézni!!A tárgyaló teremben megbeszélték a szeptemberi időpontot majd névjegy kártyát cseréltek hogy megtudják beszélni ezt a szorzós dolgot telefonon plusz az alkut!! erre az ügyvédem azt monda nekem kint a folyóson az 1 szorzó csak a fele a 800 ezer forintnak tehát 400ezer meg nekem jön az elmű még 140 ezer forint tulfizetési pénzel amit még nem fizetett ki nekem tehát 260 ezer forcsi !! hát én nem fizetek ki ennyit sőt semennyit nem szeretnék!!Eddig tök magabiztos ügyvédem ilyennel elő áll hol ott ő mondta nekem sima ügy!!Mennyit számít szerinted?? a rendőrség megszüntette ellenem a nyomozást leírta hogy a szakértői véleménnyel kitörölheti a picsáját az elmű!!semmit nem bizonyít!! ezt a papirt oda adtam a keddi tárgyalás elött az ügyvédemnek de nem mutatta be a bírónőnek!!aztmondta jó lessz még a késöbbiekben!! hát ennyi várom válaszod ++ minden kérdést tegyélfel mert tudok rájuk válaszolni !!!Üdv Boryy

Perca 2010.05.21. 03:27:41

@boryy: Kedves Boryy! Ha én lennék az Ön helyében, megköszönném az ügyvéd eddigi munkáját... Nincs rá semmi szükség. Képviselje saját magát. A rendőrségnek volt igaza.
Kérem olvassa el a következő linkeket. Ezekből értse meg pontosan az egész helyzetet. Milyen egyszerű is a dolog. Ezek alapján kell a bíró elé tárni a tényeket írásban tárgyalás előtt, egy előkészítő iratban. A tárgyaláson pedig az alapján mondja el, ismertesse az álláspontját! Ne hagyja az ügyvédre! Amit leírt, abból látszik, hogy már eleve rossz irányba tolja az ügyet.

A linkek:

www.akontroll.hu/bel1.php?ssz=382

www.akontroll.hu/bel1.php?ssz=424

Ezek alapján bármilyen kérdése van, kérem tegye fel! El fogom magyarázni. Mindenképp arra bíztatom, hogy vegye kezébe az ügyet önmaga!!! A linkeken lévő cikkeket mindenképp olvassa el, mert abból 100%-ban megérti miről is van szó valójában!

Sics68 2010.05.21. 06:55:32

Üdv!

Én azt mondanám, hogy az ügyvéd eddigi munkáját valóban meg kell köszönni - de szerintem ügyvéd nélkül nekivágni egy tárgyalásnak eléggé meredek és önveszélyes ötlet.

Szóval ha nem bízom az ügyvédedben ( akár a hozzáértésében akár abban, hogy valóban a Te érdekeidet képviseli ) akkor bizony lépni kell.

Lecserélni, beszélni a fejével, másik jogásztól véleményt kérni ... a leírthoz képest nagyjából fordított sorrendben :)

Aztán ha van olyan ügyvéded, akiben bízol, azzal elolvastatni a vonatkozó cikkeket, átbeszélni a dolgokat.

bye
Sics

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.05.21. 08:46:25

Bory esetében valószínűleg egyezségről, a követelések kölcsönös elszámolásáról van szó.

Ha az óra többet mér, akkor a hibás mérésre vonatkozó szabályok szerint az utána következő időszak adatai alapján kell a valódi fogyasztást visszaszámolni, és a különbséget a fogyasztónak vissza téríteni (jogalap nélküli gazdagodás). Ha a szolgáltató tudja bizonyítani a szerződésszegést, akkor a fent kiszámolt összegből jön le a kötbér.

A jogász valószínűleg úgy számol, hogy viszonylag kis összegű befizetéssel "meg lehet úszni" a hosszú pereskedést.

De én is azt mondom: ha valaki nem bütykölte az órát, ne alkudozzon és ne fizessen amíg nincs jogerős ítélet; és ezt beszélje meg az ügyvéddel. A szolgáltatók épp arra építenek, hogy a fogyasztó meg akarja úszni a pereskedést.

villanyóra 2010.05.21. 14:22:57

@steve0915: Érdeklődnék, hogy részletesebben nem írnád-e meg a történetedet a villanyora.magnes@gmail.com -ra, nagyon szívesen kitenném, hogy lássuk, hogy akik előrébb tartanak az ügyben, hogy állnak.
Illetve az is érdekelne, ha valaki már túl van az ügyön, de még mindig zavarja, hogy igazságtalanul jártak el vele szemben, kérem, írja meg a történetét. Többen biztosan többre megyünk!

steve0915 2010.05.22. 15:04:41

@villanyóra: Tisztelt villanyóra!
Nagyon szívesen leírom részletesen és elküldöm a megadott e-mail címre.
Nem ígérem, hogy azonnal mert elég sokat dolgozok, de 1-2 napon belül küldöm.
Üdv: steve0915

s110r 2010.06.10. 15:04:36

Tisztelt steve0915,

akkor most hol is tart az ügy?
Eddig végigolvastam, erre több mint két hete semmi fejlemény...!

Üdv: s110r

steve0915 2010.06.30. 16:30:16

@s110r:
Tisztelt s110r!
Az ügy ott tart, hogy az első tárgyalás megvolt, ahol csak én jelentem meg, a bírónő nem igazán értette a dolgot, ezért kiadta az ÉMÁSZ-nak, hogy igazságügyi szakértővel megvizsgáltathatja az órát, hogy mitől romolhatott el, és mióta volt rossz az óra.
A napokban kaptam meg a második tárgyalás időpontját, ami szept. 2-án lesz.
Most már annyival okosabb lettem, hogy be fogom adni az előkészítő iratot a bíróságra, hogy a bírónő értse az én álláspontomat is.
Én megint elmegyek, aztán, hogy az ÉMÁSZ részéről lesz-e valaki, az a jövő kérdése...

szaGértő 2010.06.30. 21:41:56

@steve0915: Nem lesz. Én még soha nem láttam szolgáltatótól senkit, egy esetet kivéve, akkor viszont ketten jöttek, mert sikerült olyan anyagot írni, hogy beszartak tőle.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.07.01. 09:55:00

@szaGértő: El lehetne majd kérni azt az anyagot?

szaGértő 2010.07.03. 22:09:21

@RaveAir: Az mobiltelefonos cucc volt, nem Elmü. De ha kell, dobj egy mailt.

steve0915 2010.07.08. 11:25:08

Megjött az előkészítő irat a bíróságtól, az ÉMÁSZ nem adta ki igazságügyi szakértőnek az órát, hanem beidézteti azt az urat, aki Pécelen az első vizsgálatot végezte...
Üdv!

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.07.09. 14:22:24

Hát, erre majd kíváncsi leszek, a legritkábban szokták elfogadni a nem hivatalos eljárásban, hanem magánúton megbízott szakértő szakvéleményét.

Továbbra is lényeges, hogy a gyártó garantálja azt, hogy az óra mágnessel nem befolyásolható, a megidézett - korábban magánúton megbízott - szakértő tanúvallomásával szemben erre kell hivatkozni.

Továbbá hivatkozni kell majd az óra leszerelése körül elkövetett szabálytalanságra is (a leszereléskori jegyzőkönyvben nem szereplő, de a szakvéleményben utólag megjelenő záró pecsét/matrica száma).

Egy releváns határozat: az egyik fél felkérése alapján készült magánszakértôi vélemény bizonyítékként nem, hanem csak mint a fél álláspontja vehető figyelembe.
Legf.Bír.Pfv.II.20.842/1995.sz. (BH.1996/123).
(majd valaki erősítse meg, tudomásom szerint a pp kommentárjai között is szerepel).

Sőt, előfordulhat, hogy a perrendtartás szerint a pécelen vizsgálatot végző illető nem is lehet szakértő:

178. § (1) Az, akire a 13. § (1) bekezdésének a), b), c) vagy e) pontjában meghatározott kizáró ok áll fenn, szakértőként sem járhat el, úgyszintén az sem, aki az ügyben mint bíró vett részt, illetve aki olyan gazdasági társaságnak tagja, alkalmazottja, amely az ügyben szakértőként már korábban eljárt.

A bíróság majd hivatalból ügyel arra, hogy kizárt szakértő az eljárásban ne vegyen részt :-).

steve0915 2010.07.12. 11:10:58

@Pascal:
Tisztelt Pascal!
Köszönöm a segítséget.
"Az egyik fél felkérése alapján készült magánszakértôi vélemény bizonyítékként nem, hanem csak mint a fél álláspontja vehető figyelembe.
Legf.Bír.Pfv.II.20.842/1995.sz. (BH.1996/123)."
Ön szerint ezt az előkészítő iratban megírhatom, amit majd a bíróságra adok be??

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.07.13. 17:14:24

Persze, egy LB-s, BH-s határozatra bármikor lehet hivatkozni, akár ott a tárgyaláson is.
Annyit azért tudni kell róla, hogy bár általában irányadónak tekintik, a bírónak nem kötelessége figyelembe vennie. A döntés általában azon múlik, a két esetet mennyire tekinti egyformának a bíró.

Épp ezért, a határozat teljes szövegét érdemes lenne kikeresni mindenképp.

Ha a másik fél "szakértő"-ként és nem tanúként lenne idézve, a pp. 178. § (1) is hivatkozandó.

Végül, itt sok mindenről beszélünk, érdekes jogi ügyekkel kapcsolatban - annyit mindig el szeretnék mondani, hogy a net nem megbízható jogsegély fórum, egy jó ügyvédet például nem pótol.

steve0915 2010.09.16. 13:38:18

Ha valaki még olvassa a cikket, leírom, hogy szeptember 2-án a tárgyaláson megjelent az ÉMÁSZ ügyvédje, aki beidézte tanúnak Lénárd Pált.
Egy fél óráig ecsetelte a bírónőnek, hogy az óra csak egy erős mágnestől romolhatott el, és ezért én mint fogyasztó vagyok a felelős.
Következő tárgyalás október 5.
Üdv.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.09.17. 12:30:30

Naná, hogy olvassuk. Tanúként jött el a szakértő? És mi volt még? Te mondtál valamit?

Majd az október 5.-én történteket is rakd fel.

steve0915 2010.09.20. 13:27:33

Üdv!
Igen, az ÉMÁSZ ügyvédje tanúként idézte meg Lénárd Pált.
Végül is ők azt mondták, hogy ez csak egy nagyon erős mágnestől lehet, arra pedig, hogy a gyártó álláspontja az, hogy mágneses tértől nem romlik el az óra azt mondta, hogy a mindennapi életben használt mágnesekre gondol a gyártó.
A bírónő rákérdezett, hogy a méréskor végig ott voltunk-e, meg, hogy megmutatták-e nekünk a mérés eredményét.
Természetesen nem...
Az előkészítő iratban csatoltam a hiányos jegyzőkönyvet is.
A következő tárgyalásra az ügyvéd beidézte a két szerelőt.
Mondtam a bírónőnek, hogy fegyveres őrrel nem őriztethetem az órát, mivel kertes házban lakom, a kapuhoz közel, szabadon van az órám.
Továbbra is azt mondtam a bíró nőnek, hogy én nem nyúltam hozzá az órához!
A bírónő azt mondta, hogy igazából az már világos számára, hogy egy erős mágnestől romolhatott el az óra, a továbbiakban nekem kell bizonyítanom, hogy nem volt megfelelő az eljárás a vizsgálatkor és az elszállításkor.
Az ügyvéd felajánlotta, hogy 12 havi részletben kifizethetem ha akarom, kamatok és ügyvédi költség nélkül...
Tudja, hogy nehéz anyagi körülmények között élek, ezért még rátett egy lapáttal, elkezdte ecsetelni, hogy miket kell kifizetnem ha nem nyerem meg a pert.
Igazából ami eszembe jutott azt megkérdeztem Lénárd Páltól, de minden válasza egy kisebb monológ volt, mindig eltért a tárgytól.
Mondjuk így ügyvéd nélkül kicsit már nehéz lesz a dolgom...
De azért bízok magamban... :)

Üdv!

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.09.21. 09:12:22

A villanyóra felszerelésekor készül egy mérő felülvizsgálati lap, ahol gyanúm szerint nincs bejelölve, hogy készült volna pontossági vizsgálat. Ennek hiányában miért kellene bárkinek is elhinnie, hogy felszereléskor egyáltalán jó volt-e a villanyóra? Tehát mivel nem ellenőrizte a mérőt a szolgáltató átíráskor, felszereléskor, ezzel elvesztette a jogát bárminemű követelésre, mert nem tudja bizonyítani, hogy előtte jó volt.

steve0915 2010.09.21. 14:15:52

@RaveAir: Tisztelt RaveAir!

Ezt én is bele írtam az előkészítő iratba, de a bírónő még csak említésre sem méltatta...
Üdv!

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.09.22. 09:01:44

Hát én pedig csak ismételni tudom magad az ügyvédek hasznosságával kapcsolatban.. legalábbis a te esetedben... egy másik témábanban, ugyanezen a blogon épp nemrég küldtem egyet a picsába :)

De neked nem ártana legalább egyel beszélni. Az óra hibájának tekintetében a te állításod áll a tanú állításával szemben. Mivel a bírónő valószínűleg kukkot nem ért hozzá, valószínűleg afelé hajlik, aki jobban ki tudja fejteni - de ettől még állítás és nem bizonyíték, adott esetben erre egy ügyvéd felhívná a figyelmét. Ahogy a felszereléskori/átíráskori ellenőrzés fontosságára is.

Amellett meg szerintem jobb ha kitartasz, hogy márpedig az óra közelében sem volt semmilyen mágnes, és te igenis vigyáztál rá rendesen. Nem elég, hogy te nem nyúltál hozzá, neked kell arra is vigyázni, hogy más ne nyúljon!

Namost ha a két szerelő lett tanúként megidézve, ők majd úgyis azt mondják minden szabályos volt. A jegyzőkönyvön az eltérésre, amit említettél, mindenképp mutass rá!

És a magam részéről szívesen olvasom a folytatást, hozzá is szólok, de ne felejtsd el a net nem igazi jogsegély fórum... :)

steve0915 2010.09.27. 09:44:04

Üdv!
Tárgyalás elhalasztva október 20-ra.

steve0915 2010.10.22. 11:47:50

Üdv!
Tárgyalás lezárva, ítélet okt. 27-én.
A felhozott érveimre mindre megvolt a válasz...
Semmi jelentősége nem volt az ÉMÁSZ által elkövetett szabálytalanságoknak, mert attól még mágneses hatás érte az órát.
Az, hogy az óra jól mért már a felszereléskor, azt az OMH pecsét bizonyítja. (pont) Ennyi.
Valószínűleg fizetnem kell...

Üdv.

villanyóra 2010.10.22. 23:01:21

Igazán nem értem,hogy hogy lehetnek ennyire korlátoltak - illetve sejtem, hogy mi lehet a dologban, de ez addig rágalom, amíg nincs rá bizonyíték :((

Mindenképpen arra biztatnálak, hogy menj tovább az ügyben, ha elmarasztaló ítéletet hoznak - esetleg megkereshetnéd az Energia Hivatalt, hogy nem tudnak-e hozzá a témában jártas ügyvédet ajánlani, mert ha náluk nincs ilyen ember, akkor az országban sincs...

Arra szerintem azért számíthatsz, hogy a kötbér összegét csökkentik (erre van lehetősége a bíróságnak nevezett kócerájnak) - de ez csak magánvélemény
:(

Kitartást kívánok, sajnálom, hogy semmi jó ötletem nincs :(

Próbáltam neked e-mailt is küldeni, de valamiért nem sikerült.

Sics68 2010.10.23. 00:20:41

Erre nemigen van megoldás - a bíró úgy gondoja, hogy Te mágnesezted meg... végül is a móri ügyben is úgy gondolta a bíró, hogy ...

Jogi megoldás nincs. Egyet tehetsz: derítsd ki a jóember lakócímét. Nehogy báncsad :) ... Csak vegyél a neten egy kurvaerős mágnest. És rakd oda jól a villanyórája mellé ... Aztán vedd el onnét.

Majd rájön. Asszem ez a metódus lesz a szomszéd-szívatás új slágere...

bye
Sics

Perca 2010.10.23. 13:18:58

@steve0915: Mindenképpen arra bíztatom, hogy ne fogadja el semmiképp az esetleges elmarasztaló ítéletet! Az ilyen bírónak semmi keresnivalója ott, ahol van.
Ilyen nincs!!! Hangsúlyozom nincs!!!
Gondoljon bele, hogy, akkor garanciát sem kellene vállalni semmilyen műszaki cikkre, mert a gyártó azt tesztelve adta ki hibátlanul. A "mágnesmizériát" nem is kell műszakilag megközelíteni. Ez egyszerűen jogi úton lesöpörhető.
Most két dolog lehet:

1.) A bíró teljesen dilettáns és nem is érdekli az Ön ügye és már túl akar esni rajta.

2.) Ezt most inkább nem írom le..., de Villanyóra vélményével azonos a tartalma.

Aki ilyen ügyben a Magyar Energia Hivatalhoz fordult, a mostani vezetés alatt, kivizsgálták az ügyét és lesöpörték az áramszolgáltatót. Azonban az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport olyan pimasz és szemtelen, hogy még a hatósággal is képes szembemenni és pereskedni.
Komolyan írom, amit írok:
Kérem hallgasson rám! Ne törjön meg ezek előtt a bűnözők előtt. Most is folymatban van Ügyészségi nyomozás az ügyben. Az egyik feljelentést én magam tettem az ELMŰ-ÉMÁSZ ellen ugyanezen ügyben. A feljelentésemtől számított 5. napon már el is indították a nyomozást, melyről az ügyésznő levélben tájékoztatott.
Kár lenne, ha Ön bátorítaná ezeket a csalókat azzal is, hogy elfogadja az esetleges "hibás" bírói döntést.
Mindenképpen menjen tovább másodfokra!
Ott már három bíró is van. Nagyon nehezen tud "ráhatni?" a szolgáltató a bírákra.
Pontosan ez a szolgáltató nevezetű gengszter társaság célja, hogy Ön feladja és belefáradjon.
Hallgasson Villanyórára, mert maximálisan a valóságot írta le!
Egyébként már mindkét másik szolgáltató elfogadta a MEH határozatait és be is fejezte a "mágnesezős" sztorit. Azonban az E.ON és az EDF állami szolgáltatók. Az E.ON a német állami, míg az EDF franci állami szolgáltatók. Azoknak van annyi eszük, hogy nem fognak nekimenni egy másik államnak a bíróságon. Egyedül az ELMŰ-ÉMÁSZ ilyen primitív, mert az egy kis senki, német maszek cég tulajdona. Azért ekkora a mellényük. Persze ehhez a dologhoz hozzátartoznak a hazai kiszolgáló senkik is, akik az anyjukat is eladnák két forintért. Most, ahogy szorul a hurok a nyakuk körül rohangálnak a médiumok között műsoridőt megvásárolva, támogató gyanánt, hogy bizonygassák a mágnesezős ostobaságot.
Én erről az egészről készítettem egy tényfeltáró filmet, bemutatóméréssel is, melyben cáfoltam az egész baromságot, egyelőre még nem publikus.
Természetesen a valósággal a kiagyalók is tisztában vannak.
John J. Willams tanulmányában feketén-fehéren le van írva a villanyóra fékmágneseinek, külső beavatkozás nélküli, spontán lemágneseződése. Az USA-ban már régen felfigyeltek erre a dologra közel 20-30 éve. Azonban ott is nagy hasznot hajt a szolgáltatóknak a túlszámlázó mérő. A különbség csupán annyi, hogy ott, ha szól a fogyasztó, akkor nem megbűntetik, hanem újrahitelesítik a mérőt, vagy lecserélik. Szóval ez egy lerágott csont a világ minden táján. Nálunk a gigaprofitra szert tevő multiknak ez nagy kiesést jelent, ezért ez a retorzió, ha valaki szólni mer. Erre agyalták ki a mágnesezést, ami ráadásul nem is igaz!
A mágnessel az ócska órákat lehet tönkretenni. Normális villanyórák legfeljebb a mágnes ráhelyezésének ideje alatt begyorsulnak, ezzel is a szolgáltatót gazdagítva, majd a mágnes eltávolítása után visszaáll az eredeti helyzetébe. Egyetlen egy típus van a Schlumberger H10, vagy annak liszensz változata az Actaris H10, amelynél, ha túl laza a forgótárcsa csapágy (rosszul van beállítva), akkor a mágnest az órafej tetejére helyezve, a tekercshez közel, a tárcsa függőlegesen rezegni kezd. Ha a rezgés túl nagy amplitúdóval rendelkezik, akkor a tárcsa hozzáverődik a fékmágnesekhez és így lelassulhat, vagy megállhat forgása. Ez azonban elviselhetetlen zajjal, zörgéssel jár együtt. Ezt mutogatják össze-vissza ezek a szolgáltatók fizetett szakértői. Azonban ez is már manipuláció!
Lénárd, Szunyogh, meg a többi jómadár egy bérhazudozó csaló. Éppen ezért nagyon furcsa, hogy milyen alapon vett részt az Ön tárgyalásán Lénár Pál, mint érintett. Ő aztán minden, de nem független az ügyben. Ráadásul a szolgáltató fizeti.
Tisztelettel kérem, hogy ezt fontolja meg a saját és a többi meghurcolt, ártatlan fogyasztó érdekében és ne hagyja magát! Éljen fellebezéssel 15 napon belül az esetlegesen elmarasztaló ítélet ellen és a következő tárgyalás időpontjáig azonal forduljon a Magyar Energia Hivatalhoz. Semmilyen alkut, kötbér csökkentést ne fogadjon el!Amennyiben a tárgyalás időpontja korábbi időben kerülne kitűzésre, úgy kérje a tárgyalás elnapolását! Ahogyan megkapta az Energi Hivatal pozitív határozatát, ami már hatósági döntés, azonnal vigye be a másolatát még a tárgyalás előtt a helyileg illetékes bíróságra!
Több, mint valószínű, hogy az ÉLMŰ-ÉMÁSZ nem fogja elfogadni a hatósági álláspontot, de a bíróság le fogja zárni az Ön polgáriperes ügyét és a folyamat közigazgatási per vonalán fog folytatódni a MEH és az ELMŰ-ÉMÁSZ között. Ennek költsége nem Önt terheli és az ügy végkimenetele előre megjósolható. Természetesen az Ön javára!
További kitartást és erőt!

Üdvözlettel.

steve0915 2010.10.25. 12:31:58

@Perca:
Tisztelt Perca!
Köszönöm a támogatását.
Egy pár kérdést feltennék Önnek, úgy látom, hogy Ön tájékozottabb az ilyen ügyekben mint én.
1. A bíróságon megkérdezték Lénárd Pált, hogy van-e szerződése az ÉMÁSZ-szal, mire ő azt mondta, hogy nincs, neki csak úgy oda viszik az órát (szó szerint), hogy vizsgálja be. Nem mertem rákérdezni, mert nem voltam biztos a dolgomban, de azért valamilyen szerződésnek kell lennie, nem???
2. Tanúként megjelent szerelőktől megkérdezte a bírónő, hogy járhatott-e valamilyen előnnyel nekik, ha rossz az óra, erre azt mondták, hogy nem. Ennél a szolgáltatónál nem jutalmazzák az ilyet?? Ezt sem tudtam...
3. A nejemet beküldték, hogy kapcsolja be a fogyasztókat, hogy tudjanak mérni, majd amikor vissza ment azt mondták, hogy menjen vissza mert még nem elég nagy a fogyasztás. Úgy tudom, hogy ez törvénytelen,nem?
Erre azt válaszolta, hogy valahogy meg kell mérni a fogyasztást, meg, hogy mi érdeke származna abból ha hozzá nyúlna az órámhoz. A bírónő még hozzá fűzte, hogy bármikor kijöhetett volna a lakásból a nejem...
Megkérdeztem tőle, hogy mi lett volna akkor, ha az óra szétszedése előtt kéri meg a nejemet, hogy kapcsoljon fel minden fogyasztót, természetesen kitérő választ kaptam.
A jegyzőkönyv hiányosságára is rákérdeztem.
Egy db vonalkódos matrica van amit fel tudnak ragasztani, a jegyzőkönyv többi oldalára rá kellet volna írniuk a sorszámát a záró matricának.
Megkérdeztem: Ha ez nem történik meg, akkor ezért ki a felelős? Azt mondta a szerelő, hogy az aki kitöltötte a jegyzőkönyvet.
Erre a nagyokos ügyvéd azt mondta, hogy alá van írva a jegyzőkönyv (az émász példánya), tehát le volt plombálva a doboz.
Mondtam neki, hogy igen, alá van írva az én példányom amin nincs sorszám.
Még csak rám sem nézett, mintha nem mondtam volna semmit.
A szerelők is össze-vissza beszéltek, keresztbe beszéltek egymásnak, még azt sem tudták megmondani, hogy mennyi a méréskor a tűréshatár %-ban.
Az egyik +-2%, a másik +-5%-ot mondott.
Ennyit a "szakemberek" felkészültségéről.
Ha másodfokon is elveszítem a pert gatyám sem marad... (meg házam se...)
Nagyon gondolkozunk a nejemmel, hogy ha lezáródik az ügy elhagyjuk az országot, mert ami itt folyik...

Üdv!

villanyóra 2010.10.25. 19:24:59

@steve0915: Kérlek, a saját érdekedben, küldj egy mailt, hogy ne nyilvánosan kelljen leveleznünk (nem tudok a régebben megadott címedre mailt küldeni). Sokan szeretnénk Neked segíteni.

villanyora.magnes@gmail.com

Perca 2010.10.26. 03:38:39

@steve0915: Tisztelt Steve0915!

Kérem engedje meg, hogy a válaszának végéről kezdjem a reakcióm!
Sajnos, amit írt, hogy az ország elhagyásán gondolkodik, az valóban sokunk fejébn megfordult már többször is, s bevallom az enyémben is. Azonban, nem ez az igazi megoldás. Ugyanis azért jutottunk idáig 20, vagy 60, esetleg már 300 éve, mert mi magyarok nem álltunk a sarkunkra és hagytuk, hogy a hazánkat idegenek szétlopkodják, megalázzanak bennünket és kitúrjanak minket. Nevezzük ezeket a "valakiket" bárhogy is, szolgáljanak bárkit is, hosszú évek során érezve gyengeségünk, most már jogot formáltak ahhoz, hogy minket rabszolgasorba tartsanak és, ha szembeszegülünk velük, akkor heves támadásba lendüljenek, mert elképzelhetetlennek tartják, hogy egyszer visszaütünk mi is. Hát, tanítsuk meg nekik, hogy hol van a magyarok Istene és ne hagyjuk magunkat, mert mi vagyunk itthon. Ne mi meneküljünk, hanem futamodjanak meg ők! Azért erősek, mert sok a nyelvünket beszélő áruló közöttünk és kiszolgálja ezt az elnyomógépezetet. Az ELMŰ-ÉMÁSZ terrorakciói is csak egy szelete annak a gyarmati sorsnak, amit ránkkényszerítettek.
Itt az idő végre, hogy visszavegyük a hazánkat, mert mi vagyunk itthon!!! Egyetlen nemzet fia sem tűrné el azt, amit velünk szemben folytatnak.

1.) Lénárd Pál nemes egyszerűséggel hazudik. Ugyanis valóban nincs közvetlen szerződése az ELMŰ-ÉMÁSZ társasággal, de egy a belőlük kivált részleggel az Elster Méréstechnika Kft-vel viszont igen. Az Elster Méréstechnika Kft. laboratóriumában végzik a mérők hitelesítését, valamint az igazságügyi szakértői vizsgálatokat, melyért az ELMŰ-ÉMÁSZ fizet a cégnek. Ezeknek az alkalmazásában áll a két jómadár, Lénárd Pál és Dr. Szunyogh István, valamilyen szerződéses formában. Szerződéses formában dolgozik az Elster az ELMŰ-nek is. Az Elster alkalmazottja, vagy alvállalkozója az igazságügyi szakértő. Minden mérés ott történik. Hol van itt a függetlenség?
Miért lenne érdeke az Elsternek a megbízót elmarasztalni szakértői véleményén keresztül. Miért lenne érdeke az igazságügyi szakértőnek a főmegbízó elleni véleményt kiadni?
Ez az egész olyan, mint egy rákos daganat, mint egy polip. Egy kész szövevény.
Már ezért is kérdőjelezem meg a bíró függetlenségét, mert megelégedett azzal, hogy nem áll alkalmazásban Lénárd és kész. Esetleg, ha szüksége lehet rá, fel tudok ajánlani olyan hangfelvételt, mely egyértelműen leleplezi a nevezett szakértőt. Ugyan magánbeszélgetés, de én csőbehúztam az illetőt és rögzítettem a beszélgetést. Amennyiben másodfokon hozzájárulnak a bírók, nagyon szívesen a rendelkezésére bocsátom. Azzal egyértelműen elkaszálja az "úriembert".
Az a szerencse, hogy ezek olyan ostobák, hogy nem veszik észre, mennyire a nyakukban lihegnek többen is már. Annál jobb, ha tovább játszák a piti kis játékukat, mert legalább nagyobbat fognak bukni. Azonban az már nem polgáriperes, hanem bűntetőjogi kategória. Néze meg milyen esetek derülnek ki az országban! Azok, mind olyan embereknek köszönhetőek, mint amilyenek mi is vagyuk itt a blogon néhányan.

2.)Járhat-e előnnyel a szerelőknek, ha szabálytalan vételezéses eseteket feltárnak, vagy "kreálnak"? Régebben igenis járt. Járulék illette a szerelőt egy-egy eset feltárásáért. Ma azt hiszem, hogy nem. Hivatalosan. Hangsúlyozom hivatalosan!
Természetesen ezt nehéz bizonyítani, de vannak 100%-os belső információm is erről. Azonban nem az a kérdés, hogy a szerelőnek van-e anyagi érdeke, vagy sem, mert a szerelőt, akár egzisztenciálisan megfélemlítve is kényszeríthetik bármire. A kérdés az, hogy a cégcsoportnak, valamint a Szabálytalan vételezési csoportnak érdekében áll-e? Ugyanez a részleg az ELMŰ-ÉMÁSZ alvállalkozókat is össze-vissza bűnteti kötbérekkel. Ugyanaz az aljas eljárás. Azonban nem merik a hangjukat felemelni, mert akkor azonnal szerződést bontanak velük és végleg megszűnik a munkájuk. Ez egy elég jól felépített maffia-szerű rendszer, amit ügyesen bejárattak és működött is, mert tudatlan, ijedős emberekre támadtak rá. Azonban annyira elszemtelenedtek, hogy most már boldog, boldogtalannak nekimennek és a nagyszámok törvénye alapján egyre több kvalifikáltabb, tanultabb, erős igazságérzetű, kemény fellépésű, nem ijedős emberrel is szembe kerültek.
Nem is kell tartani tőlük. Ezek senkik! Ha meglátná őket elképedne, hogy micsoda semmirekellő figurák rombolják ártatlan emberek életét. Ezeknek mind a börtönben van a helyük egytől, egyig!

3.) A nejét kiküldték, hogy kapcsolgassa a fogyasztókat. Nagyon furcsa, hogy a bíró még erre sem kapta fel a fejét, ugyanis törvény rendelkezik arról is, hogy a helyszín elhagyására még megkérni is tilos a fogyasztót. Leglább egy személynek mindig kell tartózkodnia a mérési heylen. Amennyiben a fogyasztó mégis ragaszkodik a mérési helyszín elhagyásához, úgy azt a szerelőknek azonnal rögzíteniük kell a jegyzőkönyvben. Gondolom az Önök esetében ez sem történt meg. Akár az is megtörténhet, hogy a szerelő tett kárt szándékosan a mérőben, míg a mérési hely őrizetlen volt.
Amennyiben fontosnak érzi, kikeresem a törvényt pontosan.
A bíró azon érvelése elfogadhatatlan, hogy bármikor kijöhetett volna a neje a lakásból és lebuktathatta volna a szerelőt, akik éppen ezért nem csinálhattak semmit a mérővel, ugyanis a neje nem szakember. Valamint a szerelők kettesével járnak és az egyikük meg is figyelhette a nejét, majd a megfelelő pillanatban jelt is adhatott kollégájának, jelezve neje közeledését. Kötelező párban járniuk, különben szabálytalan az eljárás!
A sorszámban is teljesen igaza van. Minden trükköt bevetnek. Az összeset ismerem, mert közvetlen a cégen belűlről kapom az információkat, úgyhogy lépéselőnyben vagyok.
Azért nem néz Önre az ügyvéd, mert pontosan tudja, hogy mit szolgál és, hogy Ön teljesen vétlen. Nos, ezek az emberek a gyűrűsférgek osztályába sem sorolhatók, azt hiszem...
A szerelőkön ne is csodálkozzon, mert az a műszaki színvonal, ami ott uralkodik, az siralmas. Persze tisztelet a kivételnek és megkövetek minden tissztességes dolgozót, így rájuk ez nem vonatkozik.

A mérők pontossági sávja +-2% Magyarországon és az EU-ban, meg még a világ néhány táján. Az USA-ban +-1%.

Nem fogja elveszíteni a pert másodfokon, Tisztelt Uram! Bízzon bennünk, az igazság végső erejében és arra kérem konzultáljon Villanyórával! Minden segítséget megadunk Önnek! Bízzon bennünk!
Egyet soha ne felejtsen el! Az aljasság mindíg primitívséggel társul! Ezért van a világ valhol jó megalkotva!

Üdvözlettel:

steve0915 2010.10.26. 07:31:56

@villanyóra:
Tisztelt Villanyóra!
Itt az e-mail címem:
kadiozs@freemail.hu (de küldtem is egy e-mailt)
Előre is köszönöm!
Tisztelt Perca!
Köszönöm kimerítő válaszát!
1. Pont erre gondoltam én is, de nem mertem szóvá tenni, mert már így is egy kicsit hülyének néztek a hozzá nem értésem miatt...
pl: Amikor azt mertem kérdezni, hogy mi a biztosíték arra, hogy jó órát vettem át, mivel nem történt helyszíni pontosságmérés?
Bírónő: Bizonyítsam be, hogy nem így történt! A biztosíték az OMH pecsétje és kész!
Ekkor gondolkodtam el azon, hogy mi a f.szt beszélek én, mikor nem értek a magyar jogrendszerhez.
2. Na ez most Magyarország: te egy senki vagy, fogd be a pofád, vagy takarodj, és dögölj éhen! Elnézést a csúnya szavakért, de ezt szebben nem tudtam leírni.
3. A bírónő magyarázta meg a szerelő helyett, hogy miért nem történhetett semmi az idő alatt amíg a nejem nem volt jelen. No komment.
A nejemet már sikerült megijeszteniük, ő már párszor elsírta magát...
Utólag is köszönök minden segítséget, higgyék el, mindig innen merítettem erőt a folytatáshoz, magamtól már feladtam volna.
Holnap estére megírom, hogy mi az ítélet.

Tisztelettel: steve0915

szaGértő 2010.10.26. 08:57:45

@Perca: "Lénárd Pál nemes egyszerűséggel hazudik. Ugyanis valóban nincs közvetlen szerződése az ELMŰ-ÉMÁSZ társasággal, de egy a belőlük kivált részleggel az Elster Méréstechnika Kft-vel viszont igen. Az Elster Méréstechnika Kft. laboratóriumában végzik a mérők hitelesítését, valamint az igazságügyi szakértői vizsgálatokat, melyért az ELMŰ-ÉMÁSZ fizet a cégnek. Ezeknek az alkalmazásában áll a két jómadár, Lénárd Pál és Dr. Szunyogh István, valamilyen szerződéses formában. Szerződéses formában dolgozik az Elster az ELMŰ-nek is. Az Elster alkalmazottja, vagy alvállalkozója az igazságügyi szakértő. Minden mérés ott történik. Hol van itt a függetlenség?"

Erre csak egy idézetet kell beírni, A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara etikai kódexéből:

17.§
Összeférhetetlenség
(1) Összeférhetetlenség esetén a szakértı köteles
a kirendelést, illetıleg a megbízást visszautasítani.
(2) Amennyiben a szakértı a kirendelés vagy
megbízás ellátása (teljesítése) során válik öszszeférhetetlenné,
ezt a körülményt köteles
kirendelıjével, megbízójával haladéktalanul
közölni, és a kirendelés vagy megbízás teljesítését
a továbbiakban megtagadni.
(4) Összeférhetetlen, és az ügyben, mint szakértı
nem járhat el:
a) polgári peres eljárásban
...
ad) ha tárgyilagos szakvélemény adása egyéb
okból nem várható.

23.§
Pártatlanság követelménye
(1) A szakértı a tevékenységét kirendelés vagy
megbízás alapján a tevékenységgel érintett
felek érdekeitıl függetlenül, pártatlanul köteles
végezni.
(2) A szakértı tevékenysége során köteles valamennyi
általa ismert, és megismerhetı – a
tevékenységével érintett ügy szempontjából
lényeges – adat felhasználásával teljes körően,
tárgyilagosan eljárni.

24.§
(1) A szakértı köteles kirendelıjét, vagy megbízóját
értesíteni, amennyiben a szakértıt tevékenysége
ellátása során a tevékenységével
érintett felek, bármilyen módon – érdekeiknek
megfelelıen – befolyásolják, vagy befolyásolni
igyekeznek.
(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt
a kirendelı vagy megbízó követi el, a
szakértı köteles a kirendelést vagy megbízást
visszautasítani, és
a) a kirendelı hatóság felettes szervét értesíteni,
bírósági kirendelés esetén a bíróság elnökét,
b) amennyiben az (1) bekezdésben meghatározott
cselekménnyel kapcsolatosan közvádra
üldözendı bőncselekmény alapos gyanúja
merül fel, büntetı feljelentést tenni.

28.§
Visszaélés tilalma
Tilos minden olyan magatartás tanúsítása,
amely arra irányul, hogy a szakértı tevékenységével
érintett felekben az a – téves – feltevés
alakuljon ki, miszerint a szakértı a tevékenységgel
érintett ügyben döntésre jogosult személlyel
bármilyen kapcsolatban áll, továbbá,
hogy a tevékenységgel érintett ügy kimenetelére
bármilyen ráhatással bír.

33.§
Indoklás követelménye
(1) A szakértı köteles a szakvéleményét olyan
módon megindokolni, hogy a vélemény alapjául
szolgáló adatok értékelése, illetıleg az
azokból levont következtetések megismerhetık
legyenek.
(2) A szakértıi vélemény elkészítése után, új
tény, körülmény, illetve egyéb bizonyíték felmerülése
esetén a szakértı – felhívásra – köteles
szakvéleményét felülvizsgálni, és indokolt
esetben módosítani, vagy kiegészíteni.
(3) A szakértıi vélemény elkészítése után a
szakértı köteles az egyéb úton tudomására
jutó, és a szakértıi megállapításokat érdemben
érintı új tényt, körülményt, vagy egyéb bizonyítékot
a kirendelı hatóságnak bejelenteni, és
a szakvélemény esetleges módosítását jelezni.

Forrás: www.miszk.hu/images/stories/Szabalyzat09/ek09.pdf

Érdemes átnézni. Ha a szakértő megszegi, etikai eljárást lehet ellene indítani, ahol akár ki is zárhatják.

Perca 2010.10.26. 17:59:33

@szaGértő: Tisztelt Szagértő!

Nagyon szépen köszönöm az értékes hozzászólását mások nevében is. Nagyon hasznos információt adott közre.

Üdvözlettel.

Perca 2010.10.26. 19:50:20

Tisztelt Steve0915!

Teljesen megértem az indulatát, haragját, elkeseredését, de ez a negatív energia, legyen a hajtóerő, ezt kívánom Önnek!
Elképesztő a bírónő érvelése...
Nem is tudom, hogy mit mondjak erre. Nevetséges...
1.) Pontosan nem tudom, hogy mikor szerelték fel az Ön fogyasztásmérőjét, de az biztos, hogy, amióta rendszeresítették a felülvizsgálati lap kitöltését, biztosan készítettek utólag a régi mérő esetén is. A felülvizsgálat egy része a mérő adatainak ellenőrzését jelenti. A másik része a szabálytalan vételezés esetlegességének vizsgálatát tartalmazza. A mérő kapocstáblájának rögzítőcsavarján és a főkismegszakítón átfűzött plombahuzalt vágják el és ellenőrzik a kötéseket. A látottakat jegyzőkönyvben rögzítik. Utána visszaplombálják a fedeleket, majd az új zárópecsétek számát is rögzítik a jegyzőkönyvben.
Nem kell rá Önnek bizonyítékot szereznie, hogy a mérőfelülvizsgálatkor, vagy cserekor nem ellenőrizték le a mérési pontosságot, mivel annak művelete nincs rendszeresítve egyik áramszolgáltatónál sem. Az külön fizetett szolgáltatás, amit a fogyasztó rendel meg, előre megtérítve a vizsgálati díjat. Ezt a bírónőnek kellett volna megkérdeznie a szolgáltató jogi képviselőjétől, szerelőitől, majd utánajárnia az igazságnak. Így rögtön Önt igazolja a helyzet. Miért kellene Önnek bizalmi alapon elhinnie, hogy a mérő hibátlan kiszállítás után, mikor a szolgáltató Önt minden további nélkül ártatlanul lopással, befolyásolással vádolja? A bírói érvelés egy vicc...
A mérőfejen lévő OMH-pecsét csupán azt bizonyítja, hogy a berendezés átesett a hitelesítésen és akkor megfelelt az előírásoknak. Azonban, hogy időközben a szállítások, raktározás, felszerelés alkalmával mi történt vele, milyen az állapota, arról semmilyen információval nem szolgál!

2.) Pontosan így tekintenek ránk magyar emberekre, de itt az idő, hogy ez másként legyen és megmutassuk nekik, hogy kinek van itt kuss!

3.) Kérem nyugtassa meg a kedves nejét! Ez egy pszichoterror. Az elnyomógépezet egyik jól bevált eszköze. Nem szabad komolyan venni, bedőlni neki soha, semmilyen szinten! Próbálnak manipulálni minden irányba és kifárasztani, megtörni az ártatlanul megvádolt fogyasztót.
Azonban nem olyan erősek, mint, ahogy mutatják. Az ő erősségük a mi gyengeségünk lehet csak.
Nagyon örülök, ha segíthetek és tudok segíteni Önöknek, de legjobban akkor leszek nyugodt, amikor már arról tud beszámolni, hogy a pert megnyerte. Ebben nem kételkedek, mert annak is eljön az ideje.

Üdvözlettel.

steve0915 2010.10.27. 16:38:43

Tisztelt Olvasók!
Ezúton szeretném megköszönni mindannyiuknak a rengeteg segítséget, tanácsot amit önzetlenül nyújtottak nekem, a bíróság a felperes keresetét elutasította!
Az indoklásban sok hasznos információval tudok szolgálni sorstársaimnak, de még "villanyóra"-val meg kell beszélnem, milyen módon tehetnénk közzé, hogy a személyiségi jogok ne sérüljenek.
Amennyiben a szolgáltató fellebbez az ítélet ellen, azt is meg fogom írni.

Még egyszer köszönök mindent!
Üdv:
Steve0915

szaGértő 2010.10.27. 20:09:15

@steve0915: Ha másképp nem megy, írjon mindenki neked egy mailt, akit érdekel. Én biztosan lökném a mailt.

Perca 2010.10.27. 22:25:01

@steve0915: Tisztelt Steve0915!

Nagyon örülök az eredménynek. Akkor ezek szerint, a bírónő mégiscsak szakmai alapok mentén végezte a munkáját, s a látszólagos közönye csak egyfajta "módszer" volt, de valójában végig tudta, hogy Önnek van igaza. Éppen ezért minden irányába tett elmarasztaló gondolatomat visszavonom!
Az Ön példája is legyen mindenki számára az igazolás arra, hogy soha ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni aljas csalók által.
Véleményem szerint nem fog fellebbezni az ÉMÁSZ.
Most már megnyugodhatnak végre, mert győzött az igazság.

Üdvözlettel.

Sics68 2010.10.28. 00:26:49

Nézzük meg, "kinek az érdeke" - avagy egy kis összeesküvéselmélet.

Szóval szerintem lehet, hogy a bírónő (vagy valaki a környezetéből)is olvassa ezt a blogot ( vagy valamelyik hasonlót, merthogy megy másutt is ilyen téma ) illetve hogy vagy a bírónő, vagy a főnöke ... vagy ne adj isten a felperes(!) ( illetve annak ügyvédje, szakértője... ) belegondolt abba, hogy talán mégse válna hasznukra ha első fokon megnyernék ezt a pert.

Mert nem áll érdekükben a további nyilvánosság, módszereik és érvrendszerük nyilvánosságra kerülése, illetve ezen módszerek és a hozzájuk kapcsolódó érvrendszer hiányosságainak nyilvánosságra kerülése és nyilvános kitárgyalása.

Sőt esetleg a szakértőjük/szakértőjük ellehetetlenülése sem.

Ne nekem legyen igazam:)

Sics

szaGértő 2010.10.28. 11:32:24

@Sics68: Nekem egyszer fordítva volt. Egy szolgáltatónak kellemetlen volt, amit írtam, mindjárt betámadtak két fronton. Indítottak ellenem egy etikai eljárást, plusz jött egy TV levél, hogy ezt az anyagot nem használhatom fel más ügyben. A letiltás nem túl érdekes, mivel jogszerűen jutottam hozzá az anyaghoz, nem látom okát, hogy az anyagban taláható információ törlődjön az agyamból.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.10.28. 11:57:21

Mindenesetre örömteli, ami történt, és látszik, hogy van esély a nagy szolgáltatók ellen is, ha azok igazságtalanul vádolnak meg valakit.

Az én esetemben tárgyalás majd jövő év februárjában lesz. Igaz ott a MEH és az ELMŰ lesz a két szembenálló fél, én pedig az egyik tanú.

szaGértő 2010.10.28. 12:09:16

@RaveAir: Érdekelne, hogy ha a nagy szolgáltatók ilyen esetekben feljelentést tesznek lopás mistt, akkor elmeszelik-e őket hamis váddal, ha a kiszemelt áldozat nyer?

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.10.28. 14:42:54

@szaGértő: Nem tudom, de szerintem nem.

Azonban komolyan felmerült bennem, hogy ha nyertesen jövünk ki az ügyből, akkor fejlentést lehetne tenni hamis vádaskodás, felesleges kiadások, családi életminőség megrontása kapcsán. Az egésszel csak az a gondom, hogy semmi kedvem pereskedéshez, újabb idők látszólag hasztalan eltöltéséhez, stb.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.10.28. 16:24:04

Gratulálok, steve! Véleményem mindig is az volt, hogy a leírtak alapján a szolgáltató nem fogja a szerződésszegést bizonyítani tudni :) de picit aggódtam az ügyvéd hiánya miatt...

A szomorú az, hogy hasonló esetekben per nélkül is nagyon sokan fizetnek, mert pl. a szolgáltató megfenyegeti őket, hogy kikapcsolják a villanyt... közben megy a TV-ben stb. a propaganda, hogy hány milliárd forinttal károsítják meg az "áramtolvajok" a becsületes fogyasztókat... közben ehhez képest igen kicsi a valóban felderített bűncselekmények, a szolgáltatók által megnyert polgári perek száma.

Ha a szolgáltató feljelentést tett, ha kikapcsolta a villanyt, vagy csak ezzel fenyegetőzve akarta a vélelmezett tartozását behajtani, ha esetleg a villanyszámlára befizetett pénzt (perben elbukott) kötbérre számolta el, akkor bizony a hamis vád, és egyéb (sötét) dolgok is megállhatnak.

De óvatosan ezen az úton, egyelőre, még lehet, hogy fellebbeznek.

Ha csak annyi volt, hogy a szolgáltató pert indított és elbukta, ez önmagában nem bűn.

steve0915 2010.10.28. 16:59:23

Tisztelt Olvasók!
A bírósági anyagot most küldtem át "villanyóra"-nak, a blogján hamarosan olvasható lesz remélhetőleg.
Még egyszer köszönöm a sok segítséget.

Üdv:
steve0915

Perca 2010.10.28. 19:32:18

@szaGértő: Engem feljelentettek nagy értékre elkövetett lopás vádjával, hamis módon, az ellopott villamosenergia értékeként feltűntetve a kötbért úgy, hogy ők tartoztak nekem. A feljelentés ráadásul nagyon trükkös, ugyanis nem a fogyasztót jelentik fel, hanem ismeretlen tettest, majd a fogyasztót, mint a fogyasztási hely tulajdonosát jelölik meg. Az én ügyészségi feljelentésemben ezt is szóvá tettem a többi egyéb dologgal együtt. Én nagy örömmel benne vagyok egy peres eljárás indításának. Sőt, az igazságügyi szakértőket is érdemes lenne feljelenteni a megfelelő indokok alapján, mert azok is megállnák a helyüket. Amennyiben nem is érne célt a szakértő feljelentése, abban az esetben is meghurcoltatásnak lesz kitéve. Ők ezt teszik sorozatban ártatlan, szerencsétlen emberekkel és közben nyugodtan alszanak. Semmilyen erkölcsi gát nincs bennem ezt meglépni velük szemben. Már most próbálom megfogalmazni a feljelentésem indokát. Természetesen ez bűntetőfeljelentés lesz.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ esetén a rendőrségi feljelentéseket a szabálytalan vételezési csoport osztályvezetője Fodor József írogatja alá. Ezt a semmirekellő fickót kellene igazán még megtáncoltatni igazán, közös összefogással! Ugyanis mások kárából remekül megél és önelégülten vigyorog magában. Bár én elég súlyos bizonyítékokat adtam át ellenük a nyomozóhatóságok részére, de minél többen követik a példámat, annál nagyobb súlya lesz az ügynek. Már maga a tény is felháborító, hogy míg másokat tönkretesznek az ilyen gazemberek, addíg ők nagyokat röhögnek a szerencsétlen embereken, mert érzik, hogy nyeregben vannak. Változtassunk ezen sürgősen!!!

Üdvözlettel.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.10.29. 08:35:26

Az, hogy ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, még nem zárja ki a hamis vádat, ha egyébként a körülményekből azonosítható, hogy kire gondoltak.

Ha feljelentenek áramlopásért egy "ismeretlen tettest", megjelölve, hogy ki volt a fogyasztó, az épp olyan mintha név szerint jelentettek volna fel. Ha a fenti feljelentés után a nyomozás bcs. hiányában zárul le akkor bizony megállhat a hamis vád.

Viszont magam részéről továbbra is úgy gondolom, hogy jelen esetben egy polgári jogvitáról volt szó, amiben a jelek szerint jó döntés született.

Ha más nem történt, nem kell tovább, főleg nem bűnügyi irányba elvinni :)... "amennyiben nem is érne célt a szakértő feljelentése, abban az esetben is meghurcoltatásnak lesz kitéve" - szerintem nem követendő logika!

Perca 2010.10.29. 15:20:45

@Pascal: "amennyiben nem is érne célt a szakértő feljelentése, abban az esetben is meghurcoltatásnak lesz kitéve" - szerintem nem követendő logika!

Tisztelt Pascal! Szerintem meg követendő logika! Ez a baj, hogy itt bárki megtehet bármit és ilyen "européer", sikamlós, megbékélős, simogatós módon van minden lerendezve. Ezért szaporodnak az ilyen paraziták az országban, mert így hagynak rájuk mindent. Aztán az egyik per lezárul, utána kezdődik a másik. Majd találnak valaki más, nem olyan kvalifikált "pácienst", akin leverhetik a "védelmi pénz".
Továbbra is arra bíztatok mindenkit, hogy ne hagyja annyiba. Mi többen is pert fogunk indítani közösen az ELMŰ-ÉMÁSZ ellen kártérítési igény miatt.
Azért az még sem járja, hogy 80 éves embereket rabosítanak (100%-os információk), bűntetőügyi eljárásokat indítanak ellenük lopásért, fogyasztásmérő szándékos rongálásáért. Nem csak addíg kell kiállni, amíg a saját érdekünkről van szó. A tény létezése miatt is fel kell venni a kesztyűt.
Éppen ezért nem osztom nézetét és az Ön logikája nemhogy nem követendő, hanem rendkívül káros, a további esetek fennállásának táptalaja. Persze ügyvédeknek jó bevételi forrás lehet, de továbbra is azt mondom mindenkinek, akiben van egy kis spiritusz, polgáriperes eljárásban kerülje el az ügyvédeket, ha jót akar, mert azok is csak jól meg fogják kopaszítani!!!

Üdv.

Accent 2010.10.30. 12:36:29

Tisztelt Pascal
Érd. 2009 nov. szoltam az eon-nak sokat fogyaszt az óra kértem a bevizsgálást és, hogy ott szeretnék lenni. Elviték az órát nov. végén vártam mi történik májusba kültek egy levelet várjak a vizsgálatra majd szoltak okt.ba lessz a vizsgálat elmehetek elmentem ott azt monták mechanikus sérülés nincs az órán se kint se bent csak az oldalán volt egy kicsi csik ha szemben álok vele jobb mert épitkeztünk és le let szerelve az ajtó mert másik keretett kapot és az látszot rajt egy villany radiátorral megnézték mennyit csal azt mondták a radiátor 1kw-os 15percet forgaták 1,15kw pazalt azt jelenti 4,6 szorosát fogyaszt az óra, ja nézegete az állító csavarokat az minuszos volt és szoros csavarhúzoval meg a mágnest nézte hogy oda rántja vagy nem 2-3 cm-ről oda rántotta. Becsomagolták az órát le bélyegezte és azt monta végeztünk majd az eon értesíti a továbiakról most várok. Ön szerint mi fog történni mert halom a mágnesezést, hogy evvel szonak gyanusítani mostanába. Mikor elvíték az órát azt kérdezgeték nem mágneseztem meg mert akkor fogyaszt többet az óra én mondtam nem. Mért csinálnék ilyet mikor most halok elöször eröl a ténáról csak azért szoltam mert 50000Ft kellet rá fizetni, egész nap othon se vagyok mindent ki szoktam kapcs. áramtalanítani. Az óráról csak annyít 1964 NE4 és 1995 ben volt hitelesítés 2010 feb. jöttek leszerelni mert a hitelesítés lejárt, mondtam elvíték már.Nincs valami ídő ,hogy mennyi ídőn belül kell bevizsgálást megcsinálni?
Köszönetel Accent

Accent 2010.11.01. 22:12:11

Tisztelt Perca!
Érd. 2009 nov. szoltam az eon-nak sokat fogyaszt az óra kértem a bevizsgálást és, hogy ott szeretnék lenni. Elviték az órát nov. végén vártam mi történik májusba kültek egy levelet várjak a vizsgálatra majd szoltak okt.ba lessz a vizsgálat elmehetek elmentem ott azt monták mechanikus sérülés nincs az órán se kint se bent csak az oldalán volt egy kicsi csik ha szemben álok vele jobb mert épitkeztünk és le let szerelve az ajtó mert másik keretett kapot és az látszot rajt egy villany radiátorral megnézték mennyit csal azt mondták a radiátor 1kw-os 15percet forgaták 1,15kw pazalt azt jelenti 4,6 szorosát fogyaszt az óra, ja nézegete az állító csavarokat az minuszos volt és szoros csavarhúzoval meg a mágnest nézte hogy oda rántja vagy nem 2-3 cm-ről oda rántotta. Becsomagolták az órát le bélyegezte és azt monta végeztünk majd az eon értesíti a továbiakról most várok. Ön szerint mi fog történni mert halom a mágnesezést, hogy evvel szonak gyanusítani mostanába. Mikor elvíték az órát azt kérdezgeték nem mágneseztem meg mert akkor fogyaszt többet az óra én mondtam nem. Mért csinálnék ilyet mikor most halok elöször eröl a ténáról csak azért szoltam mert 50000Ft kellet rá fizetni, egész nap othon se vagyok mindent ki szoktam kapcs. áramtalanítani. Az óráról csak annyít 1964 NE4 és 1995 ben volt hitelesítés 2010 feb. jöttek leszerelni mert a hitelesítés lejárt, mondtam elvíték már.Nincs valami ídő ,hogy mennyi ídőn belül kell bevizsgálást megcsinálni?
Köszönetel Accent

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.11.02. 11:05:29

Accent csak az előzőeket lehet összefoglalni.

Ha az óra rosszul mér, a különbözetet a szolgáltatónak vissza kell fizetnie (hacsak nem bizonyítja valahogy, hogy a fogyasztó szándékosan vagy súlyosan gondatlanul járt el).

A fogyasztó nemcsak a saját gondatlanságáért vagy szándékosságáért felel: házastársért, albérlőért, szomszédért is.

Következik abból, hogy az óra felszerelése, hitelesítése, a hiteles mérőórán való szolgáltatás a szolgáltató kötelessége, míg a plombák épségének és az óra állapotának megőrzése a fogyasztó kötelessége.

Ha a fogyasztó kéri az óra bevizsgálására 30 napon belül sort kell keríteni az üzletszabályzatuk szerint. A továbbiak a szakértői vizsgálat eredményétől függenek.

Amit leírt, hogy a villanyórát egy villany radiátorral aztán egy csavarhúzóval próbálgatják, az teljesen szabálytalan "vizsgálat" - ennek eredménye nem kötelez senkit semmire. A mérésügyi törvény a vizsgálatot hiteles mérőpadon kell elvégezni.

A szolgáltató szakértői - Lénárd Pál és Szunyogh István - azt állítják, hogy a lemágneseződés csak és kizárólag úgy jöhet létre, hogy a fogyasztó manipulálta az órát. A bíróságok azonban az egy fél által megbízott szakértő álláspontját a legritkább esetben fogadják el bizonyítéknak.

Ha egy ilyen szakértői vélemény alapján feljelentenek, és a nyomozást bcs. hiányában zárják le az valószínűleg hamis vád, ha pedig kikapcsolnak / a villanyszámlára befizetett pénzt a kötbérre fordítják az sikkasztás. Ha azonban az óra manipulációja bebizonyosodik, akkor mindez jogos.

De ha "csak" polgári pert indítanak, az nem bűn. Ahogy írtam, ha nem tudják a fogyasztó szándékosságát vagy súlyos gondatlanságát bizonyítani, akkor a túlfogyasztást vissza kell fizetniük.

Steve0915, ha a bíróság határozatát írásban megkapod, arra kérlek, scanneld be, töröld ki az összes személyes adatot, aztán rakd fel valahová.

steve0915 2010.11.02. 11:14:30

@Pascal:
Tisztelt Pascal!
Az ítélet már olvasható az alábbi linken:
villanyora.blog.hu/2010/11/02/a_magyar_koztarsasag_neveben

Üdv!

villanyóra 2010.11.02. 21:49:50

@Pascal: Én se értek egyet azzal, hogy továbbra is hagyni kell mágnesezési teóriagyárakat - márpedig, ha a szolgáltató és az igazságügyi szakértő nem kap alapos fejbekólintást, addig folytatja, amíg tudja ezt a szemenszedett hazugsággyárat. Tudod, mióta megy az országban a mágnesezés? 1994 óta!!!! 16 éve nem tett ellene senki semmit, és a kiszolgáltatott fogyasztó csak fizetgeti a kötbéreket, mert nincs fogyasztóvédelem - és még az ügyvédek is 99%-ban leírják az ügyet - objektív felelősségre hivatkozva!

Némi javítás az előző hozzászólásodhoz: Ha rosszul mért az óra, akkor attól függetlenül meg kell csinálnia a szolgáltatónak a jóváírást, hogy történt-e tényleges villanyóra manipuláció, vagy sem! Ez törvényi előírás!

"A fogyasztó nemcsak a saját gondatlanságáért vagy szándékosságáért felel: házastársért, albérlőért, szomszédért is." Ez részben igaz: felróhatóság esetén! Szintén törvény. Pl egy társasház összezárt villanyóráinál netán nyitott szekrények esetén nem ennyire egyértelmű a helyzet.

Tekintve, hogy az egész mágnesezési történetet létrehozták, és tudnának ellene védekezni a szolgáltatók, a saját ingatlanon belüli villanyórára is fennáll, hogy az egész hülyeség, nem állja meg a felróhatóság a helyét - azonban ennek egyetlen ügyvéd se fog utánajárni - se a fogyasztóvédelem. Végre talán a MEH tesz valamit a fogyasztók érdekében.

A független igazságügyi szakértő függetlensége még akkor is megkérdőjelezhető, ha a bíróság vagy rendőrség rendeli ki. Elég sok a rossz tapasztalat. Milyen igazságügyi szakértő az, aki felhívja a fogyasztót, és megpróbálja rábeszélni, hogy üljön le a szolgáltatóval, és egyezzen meg???? Hol igazságügyi szakértő ez? Maximum egy bérenc!

Kötbértartozás miatt nem kapcsolhatja ki a szolgáltató az áramot - csak a valós fogyasztás nem fizetése miatt!

Általában nem "csak" polgári pert indítanak, hanem ahogy Perca is leírta, rendőrségi eljárás indul a fogyasztó ellen hamis vádak alapján! És ennek az igazságügyinek és szakértőnek nevezett majmok asszisztálnak - konkrétan nélkülök a szolgáltató nem tudná ezt megtenni! Hol lopás az, amikor a fogyasztó a valós fogyasztásának a többszörösét fizeti (akár évekig)????

A "csak" polgári pertől is a fogyasztók 70%-a megijed, és szépen befizeti a kötbért - főleg azért, mert az ügyvédek se tudják, hogy miről van szó, csak meghallják az objektív felelősség kifejezést, és egyszerűen lesöprik szerencsétlen fogyasztót. Pedig ez az ügy ennyire egyáltalán nem egyszerű - sőt, minél tud róla az ember, annál gennyesebb és visszataszítóbb! Hogy lehet ilyen szintű összefonódáshoz asszisztálni? Felháborító az is, hogy egyáltalán van ilyen ügy, de hogy cca 16 éve folyik a fogyasztók megkopasztása, arra nem találok szavakat!

Igenis az a véleményem, hogy ki kell állni az igazunkért, és nem gondolom, hogy ha a fogyasztónak álmatlan éjszakákat okoztak, akkor az áramszolgáltatóknak és bérenceinek nyugodtan kellene aludniuk!

villanyóra 2010.11.09. 13:06:05

Értesítek minden kedves olvasót, hogy lesz a villanyóra mágnesezéssel kapcsolatban újra megbeszélés, akit érdekel, ingyenesen részt vehet rajta:
villanyora.blog.hu/2010/11/09/kisfogyaszto_a_nagyszolgaltatoval_szemben

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.11.09. 15:53:15

Hahó :) csak a korábbiakra.

Természetesen egyetértek, nem szabad hagyni magatokat. Csakhogy van rendeltetésszerű joggyakorlás mint a polgári per és a nem rendeltetésszerű mint pl. feljelenteni a szakértőt csak azért, hogy ha nem is ítélik el akkor is kellemetlenséget okozzatok neki.

Ezen a blogon egyébként kb. 3 éve volt egy ilyen ügy, és azóta rendszeresen visszatér. Véleményem szerint a felrakott ítélet minden felsorolt kérdésre jó választ ad (bele értve a felelősség kérdését is).

De járjuk körül a felelősség kérdését rendesen. Kezdjük a polgári résszel, itt nem szükséges, hogy a fogyasztó - személyesen - felróható magatartást tanúsítson. Hiába bizonyítod (mondjuk rendesen le volt "papírozva" és évekre bérbe volt adva a lakásod), hogy nem te laktál ott - a szolgáltató felé az felelős, aki a közüzemi szerződést aláírta. Így megeshet, hogy te nem is tudsz semmiről, úgy jártál el ahogy elvárható volt (ezt bizonyítani is tudod), mégis felelsz. Ez a polgári rész, ezt hívják (kicsit pontatlanul) a fogyasztó objektív felelősségének - ennyi és nem több.

A gáz/áram lopás természetesen bűncselekmény is. Itt azonban nincs "objektív" felelősség. Nem csak a lopás tényét, hanem azt is meg kell találni aki tette.

Abban nincs semmi törvénytelen, ha egy szakértő pénzért megbízást fogad el egy szolgáltatótól. Csakhogy az ilyen szakvéleményt a legritkább esetben fogadják el bizonyítéknak.

Abban sincs semmi törvénytelen, ha a magán-szakvélemény alapján a szolgáltató polgári pert indít. Ő is tudja, hogy a perben a magánszakértő véleményét a legritkábban fogadják el bizonyítéknak, az illetéket előre be kell fizetnie, a kirendelt szakértő költségét meg kell előlegeznie.

Nem olyan könnyű a szabálytalan vételezést bizonyítani, egy-két karcolás az órán, vagy egy lemágneseződött mágnes általában nem elég.

A feljelentés, a villany kikapcsolása, a számlára befizetett pénz a feltételezett - de a fogyasztó által el nem ismert - kötbértartozásra elszámolása már más kérdés. Ha a szolgáltató ilyet tesz - de a polgári pert később elbukja - akkor büntetőjogi felelőssége is felmerülhet, csak ezekben az esetekben lehet "visszatámadni". De szerintem még ekkor sem nagyon érdemes.

Egyébként a fogyasztóvédelem az Energia Hivatal felelőssége lenne, ők nem nagyon tesznek semmit (legalábbis az itteni, korábbi esetekben ez volt). Ez tényleg baj.

Sics68 2010.11.09. 22:14:32

Pascal: abban igazad van, hogy a szakértőre "visszatámadni" nem feltétlenül szép vagy kulturált dolog.

De mint magad is mondtad: a "normális" út, aminek egy kultúrhelyen és/vagy jogállamban működnie kéne ( felelős hatóságok... ) az nálunk nem működik.

AMi meg a szakértői véleményt illeti:

- egyrészt ha a szakértői vélemény hamis vagy félrevezető, akkor bizony nem alaptalan annak készítője ellen mindenféle fórumon eljárást indítani.

- másik, hogy ha a szakértő vállalja és megteszi azt a pofátlanságot, hogy olyan szakvéleményt ad, ami később megdől, akkor szerintem ez ellen az illető ellen belefér a "rendeltetésszerű joggyakorlás" keretébe minden...

bye
Sics

szaGértő 2010.11.09. 23:39:30

@Sics68:

BTK
238. § (1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el.

(2) A hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni arra, aki

a) mint szakértő hamis szakvéleményt vagy mint szaktanácsadó hamis felvilágosítást ad,

b) mint tolmács vagy fordító hamisan fordít,

c) a 233. § (1) bekezdésének b) pontja esetén kívül büntető- vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat.

(3) A (2) bekezdés c) pontja alapján nem büntethető a büntetőügy terheltje.

(4) A büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás büntetése bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés. Ha a hamis tanúzás olyan bűncselekményre vonatkozik, amely miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Perca 2010.11.10. 01:57:05

@szaGértő: Tisztelt Szagértő!

Minden károsult nevében köszönöm szépen értékes hozzászólását, ill. az ide vonatkozó jogi passzusokat.
Ebben van a lényeg!!!

Üdvözlettel:

Perca

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.11.10. 10:55:24

Azért figyeljetek, csupán az, hogy egy szakvélemény téves, és később megdől nem jelent hamis tanúzást.

Sőt ha a bíróság azzal utasítja vissza a szakvéleményt, hogy nem veszi figyelembe mert nem kirendelt szakértő készítette, akkor tulajdonképp meg sem dőlt a szakvélemény csak nem fogadta el a bíró.

Hamis tanúzás bizonyítása elég nehéz lenne, ebben az esetben.

Valóban nem működnek a fogyasztóvédő hatóságok megfelelően, és persze akár azt is mondhatnátok, hogy akkor verjük jól meg a szakértőt... de ez ugye egy jogi blog mégis :)

Szóval a hamis tanúzás miatti feljelentés szerintem nem jó ötlet, legalábbis ha csak ennyi tény, bizonyíték áll rendelkezésre mint itt.

szaGértő 2010.11.10. 11:06:58

@Pascal: Egy szakvélemény hamissága (szerintem) akkor állhat meg, ha a vizsgálati eljárás megismétlésekor (az eljárás leírása kötelező, mert a vizsgálatnak megismételhetőnek kell lenni, ha az fizikailag lehetséges) nyilvánvaló módon bizonyítható, hogy a leírt eredmény nem jöhetett létre.

Ha nincs dokumentálva maga a vizsgálat, és lehet bizonyítani, hogy a leírt eredmény semmiképpen sem állhatott elő, akkor is necces az ügy.

Perca 2010.11.10. 12:44:57

@Pascal: Tisztelt Pascal!

Vonatkoztassunk el már a szakértőtől!
Ön szerint, ha a szolgáltató közvetett módon, ismeretlen tettes ellen, nagy értékre elkövetett lopás miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a rendőrségen, a fogyasztót feltűntetve, mint a fogyasztási hely tulajdonosát mágnesezés miatt, egy szakértői vélemény szerint és az ellopott villamosenergia értékeként hamis módon megjelöli az általa kirótt kötbérösszeget, akkor az nem hamis tanúzás?
Rádásul a fogyasztó nem követett el semmit, nem történt bűncselekmény, a fogyasztónak 100-200 ezer Ft túlfizetése volt, amit a szolgáltató vissza is fizet neki.
A fogyasztót, mint gyanusítottat idézik be és utána bűncselekmény hiányában lezárják az ügyet.
Nem volt lopás, nem volt ismeretlen tettes, nem volt bűncselekmény.
Akkor ez nem a hatóság félrevezetése??? Csak úgy lehet szórakozni a hatósággal, meghurcolni a fogyasztót?
Mindenki egyenlő, de vannak "egyenlőbbek"...? Ne vicceljünk már...!

Üdv.

Perca

kilowatt375 2010.11.10. 13:20:37

@villanyóra: Tisztelt Villanyóra!

Egy Ön által korábban megadott e-mail címre küldtem egy levelet.
A segítségét szeretném kérni.
Köszönöm.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.11.10. 13:22:25

Lassan lassan. Két külön dologról beszéltek. Amiről Perca írsz az nem hatóság férevezetése, nem is hamis tanúzás.

Hanem hamis vád:

233.§. (1) Aki
a) a hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol
b) más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt adatot hoz a hatóság tudomására
bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indul.
(3) Ha a hamis vád alapján a vádlottat elítélik, a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

234.§. Aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével azért vádol hamisan, mert gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan vagy a bizonyíték hamis, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

A kötbér mint elkövetési érték megjelölése koholt adat (kérdés, hogy gondatlanságból nem ismerte fel vagy szándékosan tette), és miután a feljelentésben név szerint megjelölte a fogyasztót, a feljelentésből a feljelentett egyértelműen azonosítható.

Ha a villanyóra hibás működését a fogyasztó jelentette be, a lopás tényét sem sikerült bizonyítani, és nyomozást bcs. hiányában zárták le, megállhat a hamis vád

Vagyis ha a szolgáltató feljelent a fenti körülmények között, akkor a szolgáltatót vissza lehet támadni a hamis váddal, a gondatlan alakzat minimum megállhat (sokkal korábban leírtam már egyszer :-).

Amiről szagértővel beszélünk, hogy a szakértővel szemben fel lehet-e lépni, hamis tanúzás miatt, ez egy teljesen más kérdés.

Perca 2010.11.10. 15:48:55

@Pascal: Tisztelt Pascal!

Önnek akár igaza is lenne ez esetben.
Amit idézett paragrafusok alapján, igaza van. Azonban Ön sok mindennel nincs tisztában azt hiszem. Ezt nem a dolgok jogi oldalára értem.
Amit leírtam esetet, annak az előfordulási esélye kb. 20%. Azon rendőrkapitányságokon, ahol már ismerik ezt a trükköt, ott azonnal így reagálják le.
Az esetek 80%-a viszon nem az ügy lezárásával, hanem vádemeléssel az ügyészségre való továbbítással folytatódik. Innen már a bíróságra kerül az ügy mint büntetőper. Ez viszont már kielégíti a 233.§ (2). Egyébként maga a szolgáltató írja le, az eljárást lépésről lépésre. Tudtosan teszi. Erről konkrét dokumentumok, bizonyítékok vannak.

Amit a szakértőről mondott, azt értem, de nem tudom elfogadni teljes mértékben, mert a hatóság a szakértőt, vagy az áramszolgáltatót is kikérdezi, ahol ugyanezt a hamis tényállást erősíti és elmarasztalólag nyilatkozik a fogyasztóról.
Amennyiben egy magánszemély ehhez hasonló cselekményeket követne el, azonnal megállná a helyét mind a hamis tanúzás, mind a hamis vád.
Nem szeretnék Önnel állandóan vitatkozni, de megmondom őszintén, hogy kissé irritál, hogy állandóan az "ördög ügyvédjét" játssza, mosdatja azokat a gazembereket, akik ellen többünknek kilónyi bizonyítékunk van. Természetesen azon információkat itt a blogon a károsultak érdekében nem teregethetjük ki!

Üdv.

Perca

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.11.10. 17:51:46

@Perca:
Nem mosdatja, hanem segít abban, hogy haragból hibás következtetéseket ne vonjanak le. Lehet, hogy az igazságérzetet sérti, ahogy a szakértők eljárnak, de jogilag nehezen megfogható. Ezt jelzi @Pascal.
Semmi rossz szándékot nem látok benne, Ő a segítségükre van, azzal, hogy más aspektusba helyezi a dolgokat. Segít a pofára esés elkerülésében, mert ugye ha valami gyenge lábakon áll, az könnyen megdől.

villanyóra 2010.11.10. 20:15:11

@kilowatt375: Megkaptam a megkeresést, és válaszoltam is. Nagyon szívesen segítek a továbbiakban is mailben.

villanyóra 2010.11.10. 20:47:26

@Pascal: Hamis vádat véleményem szerint a szolgáltató követ el folyamatosan a feljelentéseivel (a szándékosságát pedig nem merném megkérdőjelezni ennyi eset után - ez csak része annak az eljárásnak, amivel nyomást gyakorolnak a fogyasztóra, hogy fizesse be a kötbért).

A szakértő pedig azzal takarózik, hogy a tudomása szerint az óra nem hibásodhat meg, csak mágnestől. Ezzel valószínűleg védve lehet a tisztelt hátsója - jogilag. De ettől még feltűnhetne neki, hogy egyre többen mondják, hogy nem mágneseztek (tudtommal többen jelezték már nekik, hogy nem követtek el semmit), úgyhogy ennyi idő alatt elkezdhetne akár csak kisérleteket folytatni (elvileg ők a szakértők - megvolna elvileg a szaktudásuk is az ügyet illetően), hogy vajon mégis mitől hibásodik meg az óra, ha már ennyi embernek van ellenvetése. De még mindig ezt a mágnesezési teóriát terjesztik, pedig egyre nagyobb a visszhangja. Innen kezd az emberben a pumpa felmenni, és megértem, hogy az igazságra áhítozik. Lassan bármi áron.

Itt valami nagyon nem kerek, de nem ismerik be a szolgáltatók, hogy tévedtek (pláne, hogy szándékosan). Ha időben abbahagyták volna, akkor most nem lenne semmilyen visszhangja, és nem vizsgálódnának a hatóságok se a szolgáltatók háza táján. Sőt, most nem írogatnánk ebbe a fórumba se, mindenki törődne a saját dolgával.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.11.11. 13:00:42

Őőő... ugyanezt mondtam én is villanyóra, de a hamis vád nem _minden_ feljelentésre állhat meg. Azok között a körülmények között, ahogy Perca leírta, viszont megállhat.

A leírt eset jogi szempontból elég komplex, hiszen polgári kérdések (steve tárgyalása) mellett büntetőjogi (a fogyasztó részéről áram lopás, a szakértő részéről hamis tanúzás, a szolgáltató oldaláról hamis vád, egyéb nem rendeltetésszerű jogszabályhasználat mint pl. megalapozatlan követelés mellett kikapcsolással fenyegetőzés) kérdések is előkerülnek. Sőt a fogyasztóvédelem közigazgatási eljárás, szóval polgári, büntető, közigazgatási fogalmak jelennek meg egyszerre.

Ha a szolgáltatók túlzásai ellen a fogyasztók összefognak, erről azt gondolom, hogy fogyasztóvédelmi oldalról kell megközelíteni, a büntetőjogi offenzíva, a "próba cseresznye" alapon való feljelentgetés azért nem szerencsés, mert a megvádolt szakértő is visszatámadhat hamis váddal.

Egyes kirívóan sötét esetekben (ide tartozik ha a fogyasztó a hibát bejelenti, erre a szolgáltató feljelenti a kötbért megjelölve mint az ellopott dolog értékét) azonban megalapozott lehet a szolgáltató feljelentése is.

A dolgok "nem jogi" oldalára, amire Perca utalt nem tudok kitérni, hiszen ez itt egy olyan blog, ahol szakmabeliek és külsősök beszélnek érdekes jogi kérdésekről.

Bár szívesen hozzá szólok ehhez a témához is, hiszitek vagy nem, rengeteg dolog érdekel, a híres neves szennyvíz ügy mellett csak néhány példa az Alkotmánybíróság korlátozása, lehetett-e királya Magyarországnak 1944-ben, és így tovább :)

Adrienn74 2010.11.13. 13:22:08

@Sics68: szia, hát ez nagyon jó tipp,hiszen sokakat csak úgy lehet ráébreszteni arra, hogy mit tesznek másokkal,ha ugyanabba a dologba esnek bele!!!! Egyszerűen szuper a tipp!

mágnesezés 2010.11.14. 18:17:57

Valaki, tőlem jobban hozzáértő azt mondja meg, hol van leírva az áramszolgáltatóval (jelen esetben ez az ÉMÁSZ) kötött szerződésben, vagy az ÁSZF-ben, hogy a villanyóra mellé nem lehet mágnest tenni, ha már mindenáron a "VÉTLEN" ügyfélre akarják rábizonyítani a szándékos lemágnesezést és hallani sem akarnak a villámcsapás lehetséges másodlagos (vagy akármilyen) hatásáról. Amerikában (vagy akárhol) ez biztosan jobban le van szabályozva a szolgáltatói szerződésben. A feltett kérdéssel szerintetek lehet-e érvelni egy esetleges bírósági tárgyaláson?

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.11.15. 15:11:39

Hmm, mágnesezés, szerintem minden jól le van írva az előzőekben és abban a határozatban amit steve felrakott.

A szolgáltatónak nem elég azt bizonyítania, hogy az órát úgy általánosságban mágneses hatás érte (vagy valamilyen sérülés van rajta), azt kell bizonyítania, hogy a fogyasztó (vagy valaki akinek a magatartásáért a fogyasztó felel pl. albérlő házastárs stb.) az óra működését valamilyen módon befolyásolta, miközben villanyt fogyasztott.

Ha tudja bizonyítani kötbért kell fizetie a fogyasztónak (ha az albérlő volt akkor is annak kell kifizetni aki "nevén volt" az óra).

A közüzemi szerződés egy forma-szerződés, a kötelezettségek/jogok lényegi elemeit törvény szabályozza, az energiatörvényt együtt kell olvasni ptk-val, a részleteket pedig az üzletszabályzat tartalmazza.

villanyóra 2010.11.15. 22:46:39

@mágnesezés: Teljesen helyes a meglátásod. Szerintem az lenne a minimum elvárható, hogy szerződéskötéskor vagy óracserekor a fogyasztó orra alá dugna a szolgáltató egy papírt, amit aláírat vele, és tartalmaz MINDEN tudnivalót a villanyórával kapcsolatban (illetve ez más szolgáltatóknál is probléma, lásd pl. gázóra manipulálása).

Amerikában van róla tanulmány is, hogy az óra valóban elromolhat, és fél (!) évente kellene hitelesíteni, hogy az ottani +/- 1%-os pontosságot tudja az óra (idehaza +/- 2% az előírás)! Ez nem egy újkeletű probléma a mágneseknél, azonban csak idehaza tudnak belőle a szolgáltatók üzletet kovácsolni :(

nyockeres 2010.11.28. 02:10:03

Kedves mindnyájan, Próbáltam a sok-sok megjegyzést elolvasni, és abból azt látom van remény. A mi esetünk ugyan nem villanyóra, hanem gázóra, de most kaptuk meg az 500e Ftos büntetésről a határozatot, ami anyukámat a 27e Ftos rokkantnyugdíja és az épp nemrégiben lezajlott gerincműtéte mellett szintén a falhoz küldte. Ha bárkinek bármilyen tapasztalata van ilyen ügyben nagyon örülnék, ha tudnánk értekezni. Én próbálom összerakni a fellebbezést, vagy bárminek is hívjuk, talán inkább panasztétel. Tanácsok alapján azonnal az energiahivatalhoz érdemes fordulnom. Peres eljárásról még szó nincs, csak levelet kaptunk az összegről, meg arról, h ha akarjuk egyezkedhetünk. (???) Tigázról van szó, és ahogy halljuk másoktól, erős bepróbálkozás indult meg a részükről is mindenféle címszó alatti pénzbegyűjtésre. A leszerelési eljárásba egyértelműen bele lehet kötni, édesanyám nem volt jelen, jóhiszeműen hagyta a szakembereket dolgozni, leszereléskor maguk is elismerték, h az óra jól működik, csak karcos, és csak ez a tény került fel a papírra. A papír aláíratásba bele tudnék kötni, de ez hosszabb sztori. Az órát egy papírdobozban vitték el...ami azért mágnest kaphatott később is...gondolom. A szakértő személyével nekem is bajom van, hiszen őt a Tigáz bízta meg, szóval gondolom a függetlensége megkérdőjelezhető. Szeretném a levelet csak tényekkel megírni, gondolom gyanúsítgatni, ujjal mutogatni nem érdemes. Szóval ahogy írtam már, megköszönnék minden tanácsot. Csak ne kelljen már elhagyni ezt a szép országot!:)

szaGértő 2010.11.28. 08:02:03

@nyockeres: A gázóra (gondolom) másképp működik, ott nem játszik a mágnesezés. Bár nem értek hozzá.

Az a nagy kérdés, hogy mivel indokolták a büntetést.

Perca 2010.11.28. 23:28:11

@nyockeres: Tisztelt nyockeres!
Mikor gyártották a kérdéses gázórát?
A csereidő gázóránál úgy tudom 10 év. 1994-95 óta már nem alkalmaznak mágneskuplungos órákat. Két kamra nyílik-záródik feváltva, mely mozgás hajtja a számlálót. A gáz tulajdonképp adagonként kerül a csőbe. A működtetést maga a gáz nyomása végzi. A gázóra tiszta műanyag belülről. Nem hat rá a mágnes. Kivéve a külső fém köpeny, de arra maximum ráragad. Amennyiben valaki bármilyen módon leállítja a gázórát, úgy azon nem tud áthaladni a gáz. Van olyan eset, amikor meghibásodik, úgymond "fennakad" a gázóra. Ilyenkor nem jön gáz a csőből, mert az óra nem engedi át.
Úgyhogy ezt a gázóra mágnesezést végképp nem értem. Ez hatalmas hülyeség...
Amennyiben érdekli egy mai modern gázóra belső felépítése, szívesen küldök róla egy robbantott szerkezeti ábrával ellátot adatlapot.
Hallottam olyan Tigázos esetet, amikor a cég megbűntette az illetőt, mert a házának egy része összedőlt és ott volt a gázóra, ami teljesen lapos lett. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy az óra alkalmas volt a szabálytalan vételezésre. NO COMMENT...
A történet vége happy end lett. Az energiahivatalhoz fordultak és közbelépett, a kötbér eltörlésére szólította fel a Tigázt, amit az azonnal meg is tett.Mindenképp ezt javaslom Önnek is. Meg fog oldódni a probléma!
Tudom, hogy ezzel senkit nem vígasztalok meg, de erre a Tigázos aljasságra is csak egy dolgot tudok mondani:

GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA!!!

Üdv.

nyockeres 2010.11.29. 11:59:14

@Perca: Kedves Perca,Szagerto

Megnézem majd a fotókat, remélem látszik rajta a gyártási év.
Egy tuti, h 2007-ben le lett cserélve. Ahogy böngészem a netet, pont azt látom, hogy ezek a mégnesezési botrányok 2007 tájékán kezdődtek, mert a régi készülékekre tényleg hatott, és ezért kezdte a Tigáz lecserélni a készülékeket. Szóval azt gondolnám akkor 2007ben már vmi új fajtát kaphattunk. A vizsgálat eredménye egyértelműen mégnesezére hivatkozik. Pontosan a a mágneskuplung vmi papiron való végiggörgetése után jelentik ki, hogy ennek a polarizációja el van mozdulva, ergo mágnesezve volt. Mondjuk a házat nem szedték szét, de ennek ellenére azt is kijelentik, hogy a membránok meg vannak nyúlva ennek következtében, így a készülék hibásan mért...szóval van itt egy-két szürke folt nekem. Pár nap alatt kezdek szaki lenni:))
Ja, egy megjegyzés a villanyórásokhoz. Tudomásom szerint ay EON-nál már külön áramkommandó csoport van, és a honlapon van egy felület, ahol anonim fel lehet nyomni bárkit, aki a jóakaró szerint áramot lop. Ez sem hangzik jól.

szaGértő 2010.11.29. 21:39:04

@nyockeres: Egyszerű a megoldás. A cégnyilvántartásból kinézed az EON vezetőket, és felnyomod őket az EON oldalán. :D

Ha nem megy ki a kommandó, akkor meg meg lehet kérdezni, hogy oda miért nem megy ki??

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.11.30. 11:55:56

Hát nekem teljes újdonság, hogy a gázórát is lehet mágnesezni :) Volt egyébként már itt gázórás eset is, nem is egy, például:
zugugyved.blog.hu/2007/08/21/vetelezes_es_vedekezes

A leírt ügy jogi szempontból lényegében analóg steve villanyórás esetével. Az elsőfokú polgári ítéletet érdemes elolvasni, szépen kitér minden releváns részletre.

Az Energia Hivatal panasz lehetőségét már több helyen említették. Azok akik ide írtak és már tettek ott panaszt, viszont azt mondják, hogy lényegében annyit csinálnak, hogy megkérdezik a szolgáltatót, a szolgáltató meg visszaírja amit a szakértő állít annak alapján elutasítják az ügyfél panaszát.

Véleményem szerint az a feltevés, hogy a Hivatal majd "megítéli" vagy "elutasítja" a Tigáz kötbérigényét, alapvetően téves. A hivatal legfeljebb fogyasztóvédelmi szempontból vizsgálhatja az esetet. A tartozás jogosságának eldöntése végső soron polgári bíróságra tartozik.

villanyóra 2010.11.30. 15:14:24

@Pascal: Nem tudom, hogy gázórákkal kapcsolatban mi a Hivatal álláspontja, de az utóbbi időben csak 1-2 esetről tudok, amiben villanyóra mágnesezés kapcsán a MEH nem a fogyasztónak ítélt. Az már más kérdés, hogy a szolgáltatók mit terjesztenek, mivel próbálják a fogyasztókat a kötbér befizetésére bírni, de nem szabad mindennek bedőlni!

Ha a MEH hoz egy határozatot a fogyasztó javára, és azzal a szolgáltató nem ért egyet, akkor egyet tehet: bírósági úton megtámadhatja. De ez még mindig a fogyasztónak jó, mivel
1. a fogyasztónak nem kerül perköltségébe (nem ő az alperes)
2. jobb esetben a MEH-nek vannak szakosodott ügyvédei, akik várhatóan jártasabbak az ügyben, mint egy olyan ügyvéd, aki még életében nem pereskedett szolgáltatóval, ergo jobb esélyekkel indul a rögös úton a fogyasztó.

Perca 2010.11.30. 22:53:43

@Pascal: A gázos témában biztosan tudom, hogy nem fognak igazat adni a szolgáltatónak. Ezekre az aljasságokra a Tigáz spcializálódik. Nem kell ide semmilyen okoskodó ügyvéd. Bíróságra sem. Felesleges... Polgáriperes eljáráshoz nem kell. Semmivel nem tud többet. A törvényeket, érveket más is ki tudja keresni.
Aki érti miről van szó, az képviselje magát és ne hagyja, hogy ügyvédek fosszák ki. Az szokott veszteni általában, aki ügyvédet fogad.
Kivéve, ha egyben van műszaki végzettsége is, annak az ügyvédnek. Természetesen nem vonatkozik minden ügyvédre, de a kivétel erősítit a szabályt.

Üdv.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.12.01. 11:46:48

Az ügyvédben annyi igazatok van, lásd steve példája, hogy ha helyén az eszed, ügyvéd nélkül is mehet a dolog... másrészt higgyétek el mégiscsak hasznos ha azonnal észrevesz olyan szakmai dolgokat, mint egy törvény időbeni hatálya, vagy tud hasonló esetekről LB határozatokat keresni, ezekre hivatkozni :)

Az energia hivatal perlése közigazgatási (és nem polgári) per. Volt itt ezen a blogon egy eset, ahol egy hatósági (nem enegia hivatal, másik) határozatot akart valaki hatályon kívül helyezni a bíróságon. Ilyenkor egy jogszabályhelyre (paragrafusra) kell hivatkozni, amelyet a hivatal megsértett. Azonban az illető nem vette észre, hogy az a paragrafus amire ő hivatkozik, a határozat meghozatalata után került be egy törvénymódosítással, ezért még nem volt hatályban amikor a hivatal a határozatot meghozta, így a hivatal nem sérthette meg. Emiatt a bíróság úgy utasította el a keresetet, hogy meg sem vizsgálta azokat az érveket amelyeket felhozott. Na ilyen dolgokat egy jó ügyvéd azonnal észre vesz, ha nem tényleg egy vasat se neki.

Az Energia Hivatal határozatát közigazgatási úton lehet bíróságon megtámadni. Megteheti a szolgáltató de a fogyasztó is. Ez azonban közigazgatási út és nem polgári.

Például ha a Hivatal nem vett figyelembe egy jogszabályt, vagy rossz jogszabályt vett figyelembe, akkor erre kell hivatkozni. A bíró a határozatot megsemmisíti, és utasítja a hivatalt, hogy a határozatot hozza meg újra, most már a jogszabály figyelembe vételével.

Vagy ha a Hivatal nem vesz figyelembe egy releváns tényt - például a villanyóra eredeti hitelesítési dokumentációja nincs rendben - akkor a bíró a határozatot megsemmisíti, és utasítja a Hivatalt, hogy a határozatot hozza meg újra, figyelembe véve azt a tényt, hogy az óra hitelesítési dokumentációja nincs rendben.

Az eljárás költsége minimális, lényegében párezer forint. Itt ne gondoljatok nagy pereskedésre. Bizonyítani általában nem lehet semmit. Épp ezért, közig. vonalon egész egyszerűen nem lehet egy polgári kérdést - kártérítés, vagy kötbér (nem büntetés!) - eldönteni.

A fogyasztó simán megteheti, hogy ha a Hivatal elutasítja a panaszát akkor sem fizet, hanem polgári perre viszi. Volt is itt egy eset, amikor a hivatal a fogyasztó panaszát elutasította (a hivatal szerint a szolgáltató jogosan követeli a pénzt), aztán a fogyasztó a polgári pert mégis megnyerte. Ezután volt benne annyi, hogy a Hivatalt határozatát is felülvizsgáltatta bíróságon amit szintén megnyert.

Nem egy itteni példában a Hivatal egyszerűen átvette a szolgáltató szakértőjének állításait, és ez alapján elutasította a fogyasztó panaszát. Arra is gondolni kell, hogy ha a Hivatal elutasítja a fogyasztó panaszát, akkor mit tesz a fogyasztó. Fizet azonnal? Vagy kétfelé pereskedik, a szolgáltatóval polgári, a hivatallal közig vonalon?

Ebből - és több egyéb példából - gondolom, hogy a Hivatal nem végez nagy fogyasztóvédelmi munkát. Nem tudom ti milyen statisztikákat láttok. Nincs értelme velük is veszekedni, a polgári perre kell koncentrálni (ahogy steve tette) egészen pontosan hagyni kell hadd vigye a szolgáltató polgári perre ha akarja.

Az Energia Hivatal felelőssége ott van, hogy ilyen esetekben a szolgáltató minden szabályt pontosan betartson - pl. csak a fogyasztó jelenlétében nyúljon az órához, a szakértő tényleg független legyen, hitelesített eszközzel dolgozzon, az órát zárt dobozban tényleg a hivatalos (polgári vagy hatósági) eljárásig megőrizze eredeti állapotában, a mérőóra hitelesítési papírjai, felszerelési vagy átírási munkalapja rendben legyen stb. És a szolgáltató főleg ne fenyegetőzzön alaptalanul, pl. feljelentéssel vagy a villany kikapcsolásával és így tovább. Ha ilyen előfordul és később a polgári pert a szolgáltató elbukja, a Hivatalnak lépnie kellene (komoly fogyasztóvédelmi bírság, ilyesmi); én ennek nyomát sem láttam.

steve0915 2010.12.02. 10:09:09

Tisztelt Olvasók!

A nejem most hívott, hogy megkaptuk a bíróságtól a levelet, az első fokú ítélet jogerőre emelkedett.
Egyenlőre ennyit tudok.

Üdv:
steve0915

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2010.12.02. 11:58:04

Gratulálok mégegyszer, külön a bátorsághoz is hogy a perre mentél, a magam részéről nagyon csodálkoznék, ha ezek után hallanál még felőlük.

nyockeres 2010.12.02. 16:57:22

Koszi a kommenteket, kicsit elmaradtam az olvasasban, igyekszem potolni.
Energiahivatalban azert is gondolkodtunk, mert ismeros idos neni hasonlo ugyeben ok helyt adtak a panasznak, es toroltettek a kotbert. Gondoltuk egy probat meger, mert a fogyasztasi adatokat kikerve ok is lathatjak, h lopasrol szo nem volt. Aztan ha megsem, marad a birosag...hu de nem lesz hozza kedvunk:) Levelek megfogalmazva, lassan elkuldve, igyekeztem kidomboritani az esetleges visszassagokat, nem gyanusitani, csak hangsulyozni. Pl papirdobozban, hogy senki nem volt ott, amikor leszereltek, "szakertoi" vizsgalat stb. Remelem mukodni fog. (bocs az ekezetmentessegert, ceges gep)

segítés 2011.08.25. 15:47:38

nyolckeres! Sok sikert! Ha segítség kell - például ügyvéd - szólj.

quickee 2012.01.03. 18:11:44

Jó napot mindenkinek!
A történet mindenki számára ismerős... gázóra le, vizsgálat...mágnesezést találtak. Mi állítjuk, hogy az nem történt, ők sajnálják nekik a szakértő ezt állítja, fizessünk. Volt ügyvéd, rendőrség semmi eredmény, próbáljunk másik szakértőt keresni. Levelezgetés, karácsony előtt utolsó felszólítás, most ott tartunk, hogy beszüntetik a gázszolgáltatást. DE most jön az érdekesség kínunkba karácsony lévén mást sem csináltunk mint a szakértői véleményt bújtuk amikor érdekes felfedezést tettünk: az egyik képen a szakértő rémutat a membránra , hogy itt van mágnesezve az óra:
kepfeltoltes.hu/120103/IMG_001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
aki teheti nézze meg a képet ugyanis érdekes a szerszáma, belinkelem mi volt az:
euromagnet.hu/magneses-teleszkopos-toll-640-mm
a szakértőnk éppen mágnesezi az órát és még le is fényképezte, sőt bemutatta mint bizonyítékot. Most egy aranyos levél megfogalmazása után várjuk a választ...
Mindenki nézze át alaposan a szakértői véleményét!!! A mi szakértőnk K. László volt Diósdon.

quickee 2012.01.03. 18:17:16

Bocsánat ez gázos ügy!

rockit 2012.02.21. 20:01:14

Jó napot!

Egy különös ügyben kérném a segítségeteket.
Van egy kis üzlethelységem a VIII. kerületben, azt adtam bérbe augusztusban. Nem írtuk át az órákat a bérlők nevére, nekem fizették a számlákat. Mindösszesen 3 hetet voltak, aztán csődbe mentek. Amikor 2 hónappal később újabb bérlő jelöltnek mutattam az üzlethelységet észrevettük, hogy nem forog a villanyóra. Megkérdeztem a volt bérlőktől hogy hozzányúltak-e, de esküdöztek, hogy nem. Erre kihívtam az Elmüt, és ők megállapították, hogy a kapcsoló szekrényben átkötötték a kábeleket, hogy ne mérjen az óra. 2 hónapja történt ez, azóta még nem kaptam levelet az Elmü-től. Szerintetek meg fognak büntetni (mivel az én nevemen van az óra), és ha igen mennyire? Tehetek valamit az ügy érdekében, hogy elébe menjek a dolgoknak?

Üdv:
Zoli

zünüke 2012.02.22. 23:59:33

@rockit: Mindenféleképpen azt veszik elő,akinek a nevén van az óra,illetve a mérő.

drftoth 2012.03.03. 14:39:22

@rockit: Villanyóra.
Csoda lenne, ha méltányosságot gyakorolnának.
A kötbér az érintett amperek x 15000 Ft.
pl. 3 x 16 A automatánál 720.000 Ft
Elé menni nem nagyon lehet, tudtommal.

Fe67 2012.11.05. 09:04:12

@steve0915: Tisztelt Steve0915 !
Az Elmu mágnesezéssel vádol, az egyeztető tárgyaláson vagyunk túl, ahol többször is sarokba szorult az előadó. Állandóan csak a belső szabályzatukra hivatkozik. Most jön a Péceli vizsgálat. Gyűjtöm az anyagot az ügyben, látva hogy hova jutnak. Írta, hogy másodfokon megnyerte a pert. A bírói indoklást szeretném elkérni. Hova írhatok Önnek az e-mail címemet megküldve. Köszönettel

steve0915 2012.11.06. 17:56:43

@Fe67: Tisztelt Fe67!
a kadiozs@freemail.hu címre küldjön egy mailt, amit tudok nagyon szívesen átadok.
Minden esetre a szolgáltató részéről érdekes, hogy már most a vizsgálat előtt megállapította, hogy az óra mágnesezve lett...
sajnos a beszkennelt indoklást már nem találom a gépemen, de előkeresem az eredetit, és mindent leírok Önnek.

Üdv!

Fe67 2012.12.10. 18:12:29

@steve0915: Köszönöm ! Küldöm az e-mailt !

Hőgyes Sándor 2015.02.18. 16:26:04

@steve0915:

Hasonló cipőben járok.
tudnál segíteni?

apa61@freemail.hu

előre is köszi, Hőgyes.