Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Illegális műhely a panelban

2011. július 07. - zugügyvéd


A Zugügyvéd maximálisan megérti az alábbi levélírót, mivel pár évig egy hegedűtanárral szemben lakott albérletben, az három műhellyel is felért.


Tisztelt Zugügyvéd!

Én már pár éve külföldön élek, de ezen a héten meglátogattam szüleimet, akik egy 10 emeletes panelházban laknak. Már az elején feltűnt az állandó fúró, vagy csiszoló hang, amit szinte minden nap reggel 10-től késő délutánig lehet hallani.

Először arra gondoltam, hogy valaki biztosan csak felújítja a lakását és nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, hiszen erre bárki rákényszerülhet néha. De mikor szóba került, szüleim elárulták, hogy ez már egy éve tart és nem felújítás történik, hanem az egyik lakó műhelyt működtet a lakásában.

Szüleim már szóvá tették a zajt a lakó irányába, és később leveleket is küldtek neki, de hatás nélkül. Az ő lakásuk 2 emeletnyire van a műhelytől és még így is elviselhetetlen a zaj, nem értem, hogy hogyan tűrhették a közvetlen alsó és felső szomszédai ilyen sokáig. Abban is biztos vagyok, hogy 3-4 emelettel odébb is hallani a zajt. Ma szombat van, de a munka ma sem állt le.

Érdeklődni szeretnék, hogy mit lehet tenni ilyen esetben? Hol lehet bejelentést tenni? Nem szeretnénk egy hosszadalmas polgári peres eljárást indítani. Van olyan hivatal, aminek kötelessége ilyen esetben magától eljárni az ügyben? Milyen címen kell tenni a bejelentést?

Az Ön és a kedves olvasók segítségét előre is köszönöm,
 Tamás
 

 

84 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr983046885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OkoskaTo:rp 2011.07.07. 12:25:08

Első körben szerintem a jegyzőhöz kell fordulni.

Eleve a legtöbb helyen csak a lakáscélú ingatlanokra van ingatlanadó-kedvezmény. Ha tehát lakásként van bejelentve, de ipari tevékenységet folytat benne, akkor adócsalást követ el. (2-8 év állami szállás-étkeztetés.)

Valószínűleg hiányoznak az építésügyi engedélyek is a funkcióváltáshoz.

Aztán a tűzoltóságnak valószínűleg szintén engedélyeznie kellett volna, ami engedéllyel jó eséllyel nem rendelkeznek. Ha olyan a tevékenység, akkor az ÁNTSZ-től is kell papír.

Csendháborítás ebben a formában már nincsen, de birtokháborításért is indíthatsz eljárást.

vemalsar · http://freealternativegames.blogspot.com/ 2011.07.07. 12:32:58

Azért durva, hogy valaki ilyen szinten nincs tekintettel másokra. Plusz műhely ilyen helyen, nem egy tűz- és balesetvédelmi piros pont az biztos :)

spamle 2011.07.07. 12:38:51

Nincs más teendő, mint bejelenteni az önkormányzatnál és megoldódik a probléma.

Plumper_ 2011.07.07. 12:45:37

Szerintem is, be kell jelenteni. Ne higgyük, az illegalitásban csiszoló-furkáló szomszéd pedig ne reménykedjen abban, hogy évekig eltart a per, amiből győztesen kerül ki, hanem kőkeményen lecsapnak rá hetek alatt.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2011.07.07. 12:47:28

Régi paneltrükk, amit ilyen esetben hatékonyan lehet alkalmazni, az a villanyóra lecsapása és FUTÁÁÁS:)))

bátor nyúl 2011.07.07. 12:50:29

218/1999 (XII.28.) Kormányrendelet:

Csendháborítás

6. § (1) Aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken, tömegközlekedési eszközön, továbbá természeti és védett természeti területen indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát, illetőleg a természeti vagy a védett természeti értéket zavarja,

harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés elkövetőjével szemben a rendőrség, továbbá a helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, a közterület-felügyelő, a természeti és védett természeti területen a természetvédelmi őr, helyi jelentőségű védett területen az önkormányzati természetvédelmi őr helyszíni bírságot szabhat ki.

Gazdagréti Jack Bauer 2011.07.07. 12:54:04

@Mr. Ray: Pontosan. Kismegszakító lekapcs, random időpontokban napi 8-10 alkalommal. Mire kinyitja az ajtót, sehol se vagy.

KaPé 2011.07.07. 12:58:10

"Érdeklődni szeretnék, hogy mit lehet tenni ilyen esetben? Hol lehet bejelentést tenni?"

Ilyenkor az jut eszembe, hogy mennyi mindent kellene tanítani az iskolákban a sok felesleges hülyeség helyett. Verselemzésből pengék de a legpitibb ügyet nem bírja elintézni, az szja bevalláshoz is könyvelő kell... Éljen az eredményes iskolarendszer.

csokiájsz 2011.07.07. 12:58:47

vagy, ha elég bátor vagy, mire kinyitja az ajtót, ott álsz és pofánbaszod. Egy gyaluval, hogy stílusos is legyél.

csokiájsz 2011.07.07. 12:59:50

állsz. Nem vagyok álamfő, pedig.

alien 2011.07.07. 13:03:38

jegyző birtokvédelem, de mivel egy évnél lehet hogy régebben fúr, farag, bíróság birtokvédelmi kereset, eltiltásra, szigetelésre bármire.

örülök ennek posztnak, mert végre kezd emberekben felötleni, hogy nem kell a szomszéd indokolatlan zaját elviselni, mert aki a folyamatos zavarást tűri az nem toleráns, hanem birka
a zaj nagy része bizony egyszerűen mindenki más semmibevételéből ered, mert nekem mondjuk éppen akkor van kedvem bőgetni a túlméretezett hangládát, tv-t bármit, a másik meg egye a kefét
szerintem el kéne kezdeni valamilyen összefogást ez ellen, mert egyszerűen meg lehet ezektől az emberektől őrülni.

ragadókaros 2011.07.07. 13:04:08

ez a gyalus dolog legális?:-)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.07.07. 13:06:24

felbőszült méhrajt eregetsz be a kulcslyukon hogy jól összecsipkeggyék a VALAGÁT!

2011.07.07. 13:08:04

@OkoskaTo:rp: elég ha csak megvizsgálják, van e kockázatértékelése a gépeknek, van e CE megfelelőségi nyilatkozat, ha szükséges, munkavédelmi szempontból mi a stájsz.... aztán felfüggesztik a munkát, mert feltételezem, mindezek nincsenek meg egy házibarkács szakkörnél, mely iparszerűen működik.

bálnatenyésztő1 2011.07.07. 13:10:14

Először egy tiszteletteljes kéréssel próbálkoznék, ha nem sikerül, akkor mindenhol fel lehet jelenteni.

Roy 2011.07.07. 13:11:47

Egyszerűen ráküldeni az APEH-t.
Gondolom nem adózik az ürge, hanem feketén fusizik. Az önkormányzatnak se fizet iparűzési adót, tehát ott is feljelenteni.
Létezik olyan, hogy egy ingatlan (lakás) rendeltetésszerű használata. Egy lakésban a műhely fentartása nem hiszem, hogy a rendeltetésszerű.

Viktor-a-konyhában · http://viktorakonyhaban.blog.hu 2011.07.07. 13:24:27

Asszem jegyző, merhogy nem is a csendháborítás meg a ingatlanadó, hanem egyszerűen lakóövezetben nem lehet ipari tevékenységet folytatni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.07.07. 13:30:48

@KaPé: "Verselemzésből pengék de a legpitibb ügyet nem bírja elintézni, az szja bevalláshoz is könyvelő kell..."

1) nem pengék verselemzésből, gyakorlatilag az ország 90%-a képtelen helyesen írni.

2) az szja-bevallás korántsem olyan egyszerű, mint ahogy sugallod, ráadásul mindek bajlódni vele egy hozzá nem értőnek, ha egy könyvelő tíz perc alatt megcsinálja?

3) igen, valószínűleg a teljes jogrendszer összes joganyagát kellene oktatni már általánosban, így okafogyottá válna a jogi egyetemek fenntartása.

4) ez ma az utolsó "én olyan fasza gyerek vagyok, mint senki más!" kinyilatkoztatásod volt, vagy lesz még ilyen?

OkoskaTo:rp 2011.07.07. 13:35:01

@HUN_Sector: Ja igen, a munkaügyi ellenőrzést kihagytam. Meg azt is, hogy valószínűleg a társasházi alapítóban, házirendben is tiltva vagyon az iparűzés.

KalapKabát 2011.07.07. 13:47:21

idelle RESPECT!!!! Nálad a pont :)))))

vakmacska (törölt) 2011.07.07. 13:47:29

ÁÁÁÁ, ez tuti Rákospalotán van! Ott laktam albiban a 9.-en, és ott volt a házban egy ilyen paraszt. Amikor betegszabin voltam, hogy pihenjek, egész nap nem lehetett aludni tőle, 10-17-ig fúrás meg kalapálás szünet nélkül :S
Én a pofánba***s módszerre szavazok, dehát én törékeny kislány vagyok...

Teszt.Elek 2011.07.07. 13:53:29

@idelle:
1) Bár egy tantárgy keretein belül tanítják (magyar nyelv és irodalom) azonban szvsz a NYELVTAN és ennélfogva a helyesírás egy külön tárgykör, amely csak annyiban függ össze az irodalommal, mint bármelyik másik tantárgy, ahol írott szöveget kell tudni értelmezni és/vagy írni kell.

Tehát pusztán attól, mert valaki nem tud helyesen írni, még lehet roppant olvasott és remek verselemző, vagyis irodalmi szempontból nyugodtan lehet penge.

2) Az SZJA bevallás valóban nem egyszerű bár ezt elsősorban az adórendszernek köszönhetjük, illetve az állandóan változó jogszabályoknak amiket naprakész módon követni még a könyvelőknek is kemény meló, annak pedig aki csak évente egyszer foglalkozna a témával garantáltan nem éri meg.

3) Nem, nem kéne a jogrendszer összes anyagát oktatni, de abban egyetértek KaPé véleményével, hogy az oktatási rendszernek sokkal több hasznos, napi szinten, hétköznapi használatban fontos ismeretet kéne oktatnia. Alapvető pénzügyi, vállalkozói, közlekedési!!! ismeretek.

4) Nem igazán tudom mi bajod volt KaPé hozzászólásával, lehet nekem magasabb a tűrőképességem, de semmi olyat nem éreztem benne, ami azt a fajta reakciót váltaná ki belőlem amit belőled kiváltott. A te hozzászólásod azonban.. nu az egy teljesen más téma.

magyar ember teli szájjal 2011.07.07. 13:54:45

Én javaslom a pillanatragasztót a kulcslyukba, ezt még nem mondta senki.

Teszt.Elek 2011.07.07. 13:55:26

@idelle:
1) Bár egy tantárgy keretein belül tanítják (magyar nyelv és irodalom) azonban szvsz a NYELVTAN és ennélfogva a helyesírás egy külön tárgykör, amely csak annyiban függ össze az irodalommal, mint bármelyik másik tantárgy, ahol írott szöveget kell tudni értelmezni és/vagy írni kell.

Tehát pusztán attól, mert valaki nem tud helyesen írni, még lehet roppant olvasott és remek verselemző, vagyis irodalmi szempontból nyugodtan lehet penge.

2) Az SZJA bevallás valóban nem egyszerű bár ezt elsősorban az adórendszernek köszönhetjük, illetve az állandóan változó jogszabályoknak amiket naprakész módon követni még a könyvelőknek is kemény meló, annak pedig aki csak évente egyszer foglalkozna a témával garantáltan nem éri meg.

3) Nem, nem kéne a jogrendszer összes anyagát oktatni, de abban egyetértek KaPé véleményével, hogy az oktatási rendszernek sokkal több hasznos, napi szinten, hétköznapi használatban fontos ismeretet kéne oktatnia. Alapvető pénzügyi, vállalkozói, közlekedési!!! ismeretek.

4) Nem igazán tudom mi bajod volt KaPé hozzászólásával, lehet nekem magasabb a tűrőképességem, de semmi olyat nem éreztem benne, ami azt a fajta reakciót váltaná ki belőlem amit belőled kiváltott. A te hozzászólásod azonban.. nu az egy teljesen más téma.

Teszt.Elek 2011.07.07. 13:56:12

forum motor fail, dupla post, sorry.

okoska100 2011.07.07. 13:57:48

Nálukn a felettünk lakó szomszéd csinálta ugyanezt,este 10 után rendszeresen ütvefúrózott,flexxelt,kalapálgatott a legkülönbözőbb dolgokat művelte.A szomszédokkal kértük többször is,ne alvásidőben zajongjon, semmi eredménye nem volt. Az egyik szomszédom egyszer becsengetett és lejátszott egy nagyon durva zizegő hangot a telefonján. A hang egy búvárszivattyú hangja volt. Nos ezt a hangot felvettük Cd-kre,és amikor sikerült összehangolni,hogy egyikünk se legyen otthon az éjjel mindannyian beraktuk a lejátszóba,majd a szomszéd fala felé fordítottuk őket,és elkezdtük maximális hangerővel az adást. Kétszeri ismétlés,meg néhány adag kutyaszar kilincsére kenése után a szomszéd megjavult...

Szalacsi_Dezső 2011.07.07. 14:01:07

@Mr. Ray: "Régi paneltrükk, amit ilyen esetben hatékonyan lehet alkalmazni, az a villanyóra lecsapása és FUTÁÁÁS:)))"
Dehogyis. Szomszéd kijövése megvárás, aztán a sötétben jól orrba baszás, ő úgysem látás semmit. :-)

j311 2011.07.07. 14:05:38

@alien: alkalmilag igenis elviselendő, hozzá tartozik a társasházi (panel) élethez.
Nem fogok felmenni a szomszédhoz, ha egyszer-egyszer zajos, mert éppen születésnapot ünnepel.

De hogy megbaszom az anyja hátán, ha minden nap parádé van az biztos.

copass 2011.07.07. 14:06:09

vhol olvastam hogy lenyomta az okos a villanyórát és rányomott pillanatragasztót.
mondjuk ezért érdemes zárva tartani a villanyóraszekrényt.

no mail, no problem 2011.07.07. 14:07:48

@bálnatenyésztő1: a levél harmadik bekezdése?

@idelle:

2) ez off, de akkor pont az ún. "mai fiatalok", akik állítólag offline már levegőt se tud venni, használhatnák az abevet meg az ebevallást. az ritkán több, mint tíz perc.

3) szerintem nem erről van szó, hanem arról, h az emberek jogtudatossága, ismeretei pontosan nullák. minimális alapismeretekkel és pont az ilyen, öt perc alatt megválaszolható kérdésekre adott válaszokkal irányba lehetne állítani embereket, akik aztán képesek elintézni a saját dolgaikat. ha a (jogi) probléma komolyabb, akkor az öt perces válasz lehet annak a megvilágítása, hogy a probléma megoldás mely pontjain, és miért lesz szüksége szakszerű segítségre. de lehet, hogy ez csak az én délibábos értelmezésem.

Pussy Magnet 2011.07.07. 14:11:48

@idelle: Te pedig kisbetűvel kezdesz mondatot.

no mail, no problem 2011.07.07. 14:14:11

@copass: a legtöbb pillanatragasztónál a "pillanat" az pár perc. másrészt van egy gyanúm, h a mai világban nagyon sok helyen zárják a villanyóra szekrényt, és legfeljebb a gondnoknak, és az emeleten lakóknak van hozzá kulcsa. lesz ötlete a kisiparosnak, kiken álljon bosszút.

arról meg beszélni is felesleges, hogy ez a hogyan "basszunk ki a tahóval" vircsaft mennyire kicsinyes, értelmetlen, és nem vezet sehova se.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.07.07. 14:20:11

ráhívni n számú hatóságot, cska szólni nekik, hogy bejelentetlenül jöjjenek (Ket. 57. § (2)). bár azt viszonylag nehéz lenne bizonyítani, hogy nem hobbibarkácsolás folyik. ez esetben marad a birtokháborgás, csendháborgás.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2011.07.07. 14:25:32

én mindig a revenge cd-t alkalmazom:
brushy21.blogspot.com/2008/01/revenge-cd.html

felteszek egy random track-et ismétlődéssel, majd pár órára elmegye bevásárolni ide-oda. kell hozzá párszáz (nálam pl egy 6*180-as yamaha van) W-nyi erősítő, egy házimozi hangfalszett, megállapodás a többi szomszéddal, hogy mikor kapcsolod be, és máris bikicsunájság...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.07.07. 14:25:35

Elég a villanyóra plombáit leszedni havi rendszerességgel és minden alkalommal a szolgáltatónál bejelenteni, hogy valószínűleg lopja az áramot. (ha más hatóság száll ki, akkor úgyis azt mondja, hogy csak a maga kedvére hobbiból farigcsál) Valószínűleg 3-4 darab 300.000 forintos kötbér után amit a plomba hiánya miatt kiszámláznak rögtön elmegy a kedve az egésztől.

alig se 2011.07.07. 14:28:29

@no mail, no problem: utsó bekezdéseddel egyet tudok érteni!
nekem konkrétan visszanyalt a fagyi mikor is egy szkatollal töltött fecskendővel indultam meg a szomszédokhoz, de nem tudtam bejuttatni mert mások rájuk hívták időközben a rendőröket.
ijedtemben néhány cseppet a cipőmre juttattam.
sz@r ügy volt! :)

bálnatenyésztő1 2011.07.07. 14:30:47

@no mail, no problem:
Ismerve az embereket, nekem ebből nem az jött le, hogy szépen megkérték.
És egy lakóközösségben nem biztos, hogy a (névtelen) levelezés célravezető.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.07. 14:32:17

Ha nem "bérmunkát", nem szolgáltatást végez, és nem is gyárt semmit, csupán megvesz/guberál elromlott, kidobott holmikat és felújítja, és amikor kész, eladogatja, semmit sem lehet vele hivatalosan keresni. Maradnak az alternatív lehetőségek:
A) A fent már részben jelzett kibaszások, amelyek végtelen tárházát biztosítja a magyar kreativitás (ha ott lakik, legjobb az elcsendesedés után egy-két órával mindig becsöngetni pl. egy kérdőívvel, vagy egy toronyőr-újsággal).
B) Beszélni vele, esetleg "megvesztegetni" valami ajándékkal (süteménnyel a legtöbb állat megszelídíthető) , és/vagy a társasház pincéjében (vagy más, arra alkalmas, ingyenes vagy nagyon olcsó helyen)hozzásegíteni egy hangszigetelt műhely kialakításához, vagy a lakás hangszigeteléséhez. Sok esetben a munkapad lábainak "szilentizálása", minimális gumi és filc feláldozása elegendő a zaj és rezgés nagyságrendekkel való csökkentéséhez, csak ezt nem tudja a Fushi Mishi. (Mekk Mester nem ott lakik, ő építési vállalkozó és falukrónikás ( mekk-elek.blog.hu/ ; faluujsag.blog.hu/ )

tasslehoff 2011.07.07. 14:35:20

@Szalacsi_Dezső:
Szerencsére egyedül vagyok éppen, ezért senki se néz rám rémülten, hogy már percek óta sírva röhögök. Feldobtad a napomat. Köszi.

Felhősaláta (törölt) 2011.07.07. 14:50:44

Óh segítség, s ha vki belvárosi társasházban él( nem panel :)de hiába a vastag falak ) olyan szotyi emberekkel akiknek az a hobbijuk, hogy hétvégén az udvaron szétvernek 2 óránként hűtőt, mosógépet, sejtszintre. Na az milyen zajjal jár ? Kovácsműhelynek nézik a közös udvart konkrétan. A xxxx közös képviselet szerint amíg nincs a ház lakóinak ,saját ,hitelesített közgyűlésen lepecsételt véleménye :) ami ezt szabályozná, addig az esti 11 órától kussvan rendelet lép érvénybe. Ehhh ? Persze így csak a harag gyűlik :))) meg brutális leszámolás lesz, attól tartok egy két tulajdonostárs aki közelebb lakik a kovácsokhoz, a nyári meleggel nem bírja már tovább :)))

Felhősaláta (törölt) 2011.07.07. 14:58:10

magyar ember teli szájjal : remek ötlet köszi :DD hétvégére forradalmi sejtekbe tömörülünk a jófej lakókkal és kipróbáljuk :D a többször felszólított, leordított önkéntes kovácsok lakásán.

TroppauerHümér 2011.07.07. 15:04:28

@no mail, no problem:

OFF

A mindennapi jogi tudnivalók állandóan változnak. Az iskola készségeket kell, hogy fejlesszen, felesleges általános iskolás gyerekek fejét azzal tömni, hogy mi a jegyző jogköre. Logikus gondolkodás (matek), szövegértés (irodalom), alapvető mindennapi fizika, a számítógépes dolgok "feelingje", nyelvek: ezek a fontosak. A közlekedést elfogadom.

ON

Netuddki. 2011.07.07. 15:13:14

@no mail, no problem: Nem az a gond, hogy a zemberek nem ismerik a jogaikat. Az sem ismeri a törvényeket akinek ezt a foglalkozása miatt kellene (sün, jegyző). Vagy ami még rosszabb, nagy ívben szarik rá...

Yasashi Tanuki 2011.07.07. 15:20:44

@okoska100: "Kétszeri ismétlés,meg néhány adag kutyaszar kilincsére kenése után a szomszéd megjavult..."

Össze lehetne állítani egy paneles rendreszoktató készletet az általad használt CD-ből és néhány adag kutyaszarból, rövid leírással ellátva dobozolni és egy néhány heti Helyi Théma hirdetési kampány után piacra dobni a megfelelő környékek 100 forintos boltjaiban. :)

Idet 2011.07.07. 15:29:11

@OkoskaTo:rp: Nálunk egy ilyen az áramlopáson bukott le. Ez nem lopja?

hörgőszelep (törölt) 2011.07.07. 15:40:18

Van egy hatályos 218/1999. (XII.28.) Kormányrendelet. Ennek a 6 §-a mindent elmond az ilyen dolgokról. A helyi tanács ( BOCSÁNAT!! Önkormányzat!!!)kutyakötelessége a rend helyreállítása.Vagy át kell menni a szomszédhoz és úgy herén rugni,hogy az anyja nevét is elfelejtse...!

Phrascarica 2011.07.07. 15:40:28

@Viktor-a-konyhában: "Asszem jegyző, merhogy nem is a csendháborítás meg a ingatlanadó, hanem egyszerűen lakóövezetben nem lehet ipari tevékenységet folytatni. "
Lakóövezetben lehet, lakásban nem szabad, de példásul lakóövezetben lévő üzlethelyiségben, műhelyben, raktárban szintén szabad -természetesen önkormányzati hozzájárulással.

hörgőszelep (törölt) 2011.07.07. 15:42:33

Különben ez a herénrúgás a hatásosabb!!!

tede 2011.07.07. 15:56:51

A csendháborítás ez egyik legnehezebben bizonyítható dolog. Mert ugye nincs senkinek a fülében mérőműszer és onnantól akármi lehetett az és akármennyire hangos. Sok szerencsét a bíróság előtt.
Nálunk egy suhanc mélynyomót használt és még a legfelső emeleten is mozgott az ember gyomra, de amikor a békéltetés folyt az önkormányzaton, akkor elismerte. Utána mondta az ügyintéző hölgy, ha mégsem ismerte volna be a suhanc gyerek, akkor szinte lehetetlen lett volna bizonyítani. Neki volt már nem egy ilyen ügye de ha nem lehet szép szóval hatni az illetőre, akkor nagyon nehéz a jogi út, szinte reménytelen.

Edömér 2011.07.07. 16:07:07

Úgy látom, sokan nem értik, hogy nem tudja bizonyítani, hogy a szomszédban napi szinten folyik a barkácsolás. És hiába hív ki akármilyen hatóságot, ők sem fogják tudni bizonyítani a rendszeres zajongást, illetve az illegális műhely fenntartását. Márpedig abban biztosak lehettek, hogy egyetlen hatóság sem fog heteken, hónapokon keresztül hallgatózni a lakás ajtajánál.

Sákif za morro? 2011.07.07. 16:08:47

@cett: "nálam pl egy 6*180-as yamaha van"

PMPO? :-DDDDD Javaslom, egyszer hallgass meg egy tisztességes 10W-os erősítőt szólni, valószínű hogy fel fogod gyújtani a Jamahádat. ;-)

Bocsánat az OFF-ért!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2011.07.07. 16:27:47

@Edömér: csak pár szomszéd kell hozzá és máris bizonyított. nyilván másokat is zavar a lárma.

mrzigi 2011.07.07. 16:28:45

@tede:
"A csendháborítás ez egyik legnehezebben bizonyítható dolog"

De ha veszek egy hiteles mérőműszert, és levideózom az eredményét, majd a teletextet, a nap-hol állását, az atomórát, majd felmegyek és rárúgom az ajtót ott találva félmeztelen, inflagranti egy működő fúróval a kezében a munkapad előtt ... az már bizonyító erejű?

Komolyra fordítva a szót, a házirendbe szavazzátok bele, hogy mettől meddig lehessen zajos tevékenységet folytatni, és hogy előre be kelljen jelentenie.

Az más kérdés, hogy ha ennek nem tesz eleget, vagy bármely házszabályt megszeg valaki, az ellen milyen jogi lépéseket lehet tenni ??

Mr_Webb_22 2011.07.07. 16:29:20

A mi esetünk hasonló, de a történelmi hagyomány miatt mégis más. Röviden: harangozás.
Bp, XIV. ker., 4 emeletes házakkal és magánházakkal rel. sűrűn beépített része. Körbeépített téren templom, melynek harangja jó eséllyel indulhatna az ország legaktívabb harangja címért.
Déli harangszó, OK. Hétköznap reggel 7.30, nekem OK (habár az éjszakások gondolom, mennyire örülnek). Viszont az normális (i.e. jogilag szerintetek védhető), hogy minden vasárnap reggel 7.10 körül éktelen kolompolásra kell ébrednünk? Mire vissza aludnál, hamarosan jön a következő, aztán megint és megint.
Én "csak" az akusztikai tölcsérként működő, a térből nyíló utcában lakom, de elképzelni sem akarom, milyen lehet ez azokban a lakásokban, amik kb. 20m-re vannak tőle, és mondjuk szintben megegyezően.

énisfélek 2011.07.07. 16:31:43

Első lépés: az ultimátum. Bedobni neki egy levelet, miszerint több emelettel arrébb is zavaró a tevékenysége (nehogy később a közvetlen szomszédait gyanúsítsa) és kap egy hetet hangszigetelésre.
Második lépés: partizánharc indul. Az összes lakásba szórólap, hogy ha bárkit zavar a zaj, az amikor csak ráér arra járni, kapcsolja le a villanyóráját, kenjen fogkrémet/mézet a kilincsére, satöbbi. Valószínűleg egy nap után meg fogja érteni, hogy az ultimátum nem vicc volt.

mrzigi 2011.07.07. 16:37:10

@énisfélek:
Ami a hangszigetelést illeti, ha jól emlékszem csak ha irodává alakítja át a lakását is már durvább hangszigetelésre, hangcsillapítás kiépítésére van kötelezve.
Normál lakásnál 55 dB kell, hogy a hanggátlás legyen, irodánál meg talán +5-10 rá van dobva.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2011.07.07. 17:33:15

@Ben Zinkoot:
off
nem pmpo, rms. tuti jó kis házimozi erősítő. ;)
/off

Suttyó 2011.07.07. 19:58:48

Nálunk a faluban mit lehet csinálni a cigókkal?

Egész nap úgy szól náluk a dob (zene) mindennap, mintha búcsú lenne!

mrzigi 2011.07.07. 20:17:14

@Suttyó:
Ha mint ember szeretnék válaszolni, akkor olyan, egyesek (akik még csak fényképről látták őket, vagy érdek-rajvédők) szemében rasszista válaszokat tudnék adni, mint napalm, táborba velük meg kitelepítés (viccelek?:).

Jogilag csak annyit tudsz tenni, hogy rájuk hívod betrottyolt rendőrségünket, már ha egyáltalán lassítani mernek az utcájukban, nem hogy megállni (tapasztalat), mely esetben elkezdődik manapság egyre sűrűbben űzött népszokásuk, a lincseljünk rendőrt.

Elméletileg ha kimegy jard, felszólítás, 10-30 eFt büntetés, sőt ismételt elkövetőt bevihetik egy estére. Ha egy körzeti megbízott megpróbálkozna ilyennel szóljatok, megyek kamerával, és viszek kenyeret is tunkolni.

(irónia ON)
A rideg valóság persze az, hogy mocskos rasszista vagy, hogy nem vagy képes alkalmazkodni ősi kultúrájukhoz és ordenáré zenéjükhöz (mert nekik joguk van hozzá, és neked nincs a pihenéshez), és hogy képzeled egyáltalán, hogy ebben az államban neked bármiféle jogod lehet velük szemben azon kívül, hogy felszólításukra önként és dalolva adod át nekik minden értéked, és kérésre 60x dőlsz véletlen bele a körülötted álló 10 késbe ?!?
(irónia OFF)
Szóval jogilag csak ennyit tehetsz. De tényleg.

2011.07.07. 20:17:28

"Ha nem "bérmunkát", nem szolgáltatást végez, és nem is gyárt semmit, csupán megvesz/guberál elromlott, kidobott holmikat és felújítja, és amikor kész, eladogatja, semmit sem lehet vele hivatalosan keresni."

Dehogynem, hiszen akkor maga a felújított ingóságok értékesítése lesz üzletszerű, tehát illene megfelelő vállalkozási formát választania, bejelentkezni a NAV-hoz, adószámot kérnie, aztán teljesítenie a vonatkozó adókötelezettségeket. (Pl. nyugta-, számlaadás, áfafizetés, jövedelemadó-fizetés, járulék/hozzájárulás-fizetés.)
Jelen esetben igencsak sanszos, hogy bejelentés nélkül folytatja ezt a vállalkozási tevékenységet a versenyző.

Amit mások már leírtak egy lakóingatlan műhelykénti használatáról, még kiegészíteném azzal, hogy nem kéne ehhez a társasház/lakásszövetkezet hozzájárulása is? Csak kérdezem.

Suttyó 2011.07.07. 22:02:13

@mrzigi: Sajnos igazad van, és értek mindent!

Nemsokára mi leszünk a kisebbség!

HACSAK..........????

De tovább nem merem folytatni, mert oda a szólás szabadság, ami a többit illeti, arról már nem is beszélve!(y)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.07.08. 10:06:56

@Suttyó: Nem jól hallod, hiszen szegényeknél még az áramot is kikötötte a rasszista áramszolgáltató!

Suttyó 2011.07.08. 16:14:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Én engedném az áramszogáltató helyében nekik az illegális rákötést, de csak egy feltétellel!

2m-es szakaszon mindig egy személy vezesse az áramot, ameddig bírja, úgy is mi fizetjük helyettük a számlát.

És akkor előbb utóbb, olcsóbbá válna számunkra a drága energia!:DDDDDDDDDD

Harley 2011.07.08. 16:17:38

@idelle: Szívemből szóltál !
Hozzátenném hogy ilyen lenézően kioktatóan ráförmedni a delikvensre aki csupán udvariasan kérdezett : "Érdeklődni szeretnék, hogy mit lehet tenni ilyen esetben? Hol lehet bejelentést tenni?" az nagyon intelligens emberre vall :) Utoljára az egyik kórházban hallottam ilyen kedvesen megszólitani egy szenvedő beteget :(

2011.07.11. 14:05:47

@KaPé: Így van, a mostani romániai érettségin 60% megbukó diák nem tudta az integrálszámítást. Mégis minek jó az integrálszámítás egy érettségizőnek ? Helyette nem tudják hogy kell egy bankkártyát elintézni, hogyan kell ügyeket elintézni. Szánalmas ez a porosz iskolarendszer.

2011.07.11. 14:10:06

@vakmacska: úgy érted, hogy a valóságban ököllel arcon vágod, összetöröd az állkapcsát 8 napon túl gyógyuló súlyos testi sértülést okozva ? És tudja a tettest, hisz ismer téged. Mi lenne az az ok, amiért nem küldi rád a rendőrséget egy ilyen tett miatt ? Szóval erősen fordítva is elsül egy ilyen erőszakosság.
Persze itt leírva, meg kocsmai sörözéskor mindenki erős.

tasslehoff 2011.07.11. 16:38:55

@Kulics: Tudod, ez olyasmi lehet, mint amikor én gyerek, vagy idős ember bántalmazásáról hallok. Azt szoktam mondani, hogy az ilyennek lenyúznám a bőrt a hátáról és bekenném erős paprikával. Vagy nemi erőszak elkövetőjének azonnal, érzéstelenítés nélkül levágnám a nemi szervét, lehetőleg nem túl éles késsel. Persze, hogy nem tenném meg. Csak a megoldhatatlannak tűnő dühítő dolgok esetében az emberben különös állati ösztönök aktivizálódnak, szerencsére legtöbbünknél csak duma- szinten.

pK · http://www.munkavedelem.biz 2011.07.13. 00:49:11

@HUN_Sector: "elég ha csak megvizsgálják, van e kockázatértékelése a gépeknek, van e CE megfelelőségi nyilatkozat, ha szükséges, munkavédelmi szempontból mi a stájsz."

Mivel nincs valószínűleg nincs alkalmazottja, amiket felsoroltál, nem is kell neki, ua. az csak szervezett munkavégzésnél kötelező.

Suttyó 2011.07.13. 19:13:18

@Kulics:

De hova?

A temetőbe!:((((((

2011.07.13. 20:02:21

@Suttyó: én most nézek valami normális lakóhelyet az országban és elsődleges szempont a cigánymentesség. Találtam egy térképet, hol vannak a fertőzött vidékek és azt a megyét nagy ívben elkerülöm. Sajnos régi szülőföldem, Baranya, iszonyat teli van velük, kész, az a vidék tönkrement.

webshark 2011.07.18. 20:15:28

@Kulics: tudom hogy off, de nem tudnád linkelni ezt a cigányos térképet?
Hogy hova ne menjek géppuska nélkül...

Jókat írtatok, de első körbewn lakógyűlés, megtiltani minden zajjal járó rendszeres és ipari tevékenységet.
Második kör kutyaszar a kilncsre, Pokolgép lemez 8 irányból reggel 3 kor ébresztőnek a szomszédoktól- mindenkit bevatni hogy ne hívjon zsarut.
Utána jöhet az apeh, birtokvédelem, önkormányzat zajvédelem, a plomba biztosíték leverése.

Végső esetben én hullacsöndbewn kimérném, hoögy mennyi kisméretű tömör tégla kéne az ajtó befalazásához.
Aztán egy éjjel gyorskötő habarcsot 2 szintel odébb előkever, téglák felrak, jah és belülre jó kis gyorsan kötő szerelőpaszta betölt.

webshark 2011.07.18. 20:18:42

@Suttyó: be kell szedni tőlük a helypénzt, meg a zajvédelmi bírságot.

webshark 2011.07.18. 20:26:43

@mrzigi: nem láttad a hiradót, hogy Patán a jobbikos jelölt nyert, holott a roma szavazók többségben voltak, és összsen volt 7 jelölt?
Na hát akkor jobbikos erőnlétnövelő tábor és társai indulhatnak.

2011.07.19. 08:52:44

@webshark: mondjuk az enyingi cigánymaffiás rész nincs bejelölve - ahonnan jöttek Marian Cozma gyilkosai... szóval ez nem annyira teljes, sztem ennél rosszabb a helyzet.

mrzigi 2011.07.19. 11:46:05

@webshark:
A Jobbikos nyert, mert rá szavaztak a félelemben élő magyarok, meg a cigányok értelmes, integrálódott, rendet akaró, cigánybűnözőket elítélő része.
Ahogy terjed a probléma, országosan is egyre többen fognak szavazni rájuk.
Ennyi.

Erőnlétnövelő tábor, mi? Csak nem a munkát érted ez alatt.
Valahogy ez jutott hirtelen eszembe:
www.youtube.com/watch?v=Ou7NLJhXTRw

Meg a több, mint 1000 like-ot kapó következő hozzászólás a videónál:
"tipical gypsy allergic reaction to hard work"

@Kulics:
Az a térkép legalább 20 éves. Gondolom láttad a vírus című filmet, vagy bármi vírusosat? Ahogy ott mutatni szokták, hogy hogy terjed a vírus, vörösödik a térkép ... na most már a fantáziádra bízom, hogy nézhet ki most.
Ez a térkép még arra sem jó már, hogy a település min 20-30%-os cigány népesség arányát mutassa, már az is rég túlnyúlt a vörös részeken.

2011.07.19. 13:39:27

@mrzigi: igen, sajnos volt egy ilyen érzésem nekem is, hogy ez már durvábban néz ki a valóságban... és számomra nem a cigány népesség a vállalhatatlan, hanem a lumpen népréteg, ami túlnyúlik a cigányságon.

Alikam 2011.08.23. 21:04:56

Biztos leírták már páran.

1. Pofán baszni az ipsét. Amúgy mindenki ezt kérdezi, hogyan viselik a közvetlen szomszédok, jó kérdés, de asszem a magyaros struccpolitikában keresendő a válasz.

2. A közös képviselő jogilag hivatott az ilyen ügyek kezelésében, őt lehet basztatni.

3. A társasházi törvényt át lehet nézni, illetve a házirendet.

4. legutolsó lépésként birtokvédelmi eljárást kezdeményezni az illetékes hatóságnál. Ez hosszadalmasabb, viszont ilyen extrém esetben szinte biztos a siker.

Alikam 2011.08.23. 21:11:57

@bálnatenyésztő1: ez így van, a levelezés az utolsó, amit komolyan vesznek. Még akár névvel is elláthatod, dacból szarják le.

A leggyorsabb út, ha fizikálisan előnyben vagy, személyesen felkeresni és elmondani neki pár keresetlen szóban, hogy fejezze be a szarakodást.

Nekem is volt már ilyen, csak én fizikálisan előnyben vagyok, de levéllel kezdtem arra, hogy hajnali háromkor a csávóka eufórikus hangulatban, üvöltő rádióval újította fel a lakását.

Levél után 2 hétig csend, megörültem, hogy probléma letudva, gondolom távol volt, mert két hét után megint kezdte.

Becsöngettem és értésére adtam, hogy ez itt nem divat.

Azóta sem fordult elő.

Alikam 2011.08.23. 21:16:02

@Edömér: aki rendszeresen paraszt, ott a tettenérés esetén semmiféle bizonyításra nincs szükség. Maximum a hatósági személynél legyen egy hitelesített decibelmérő és ennyi.

Alikam 2011.08.23. 21:17:31

@Kulics: ez is igaz, de a tuskót csak baltával lehet vágni.
süti beállítások módosítása