Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Bosszúálló bíróság?

2009. szeptember 23. - zugügyvéd

A Zugügyvéd reménykedik, hogy nincs összefüggés a nyomozás megindítása, és a blogon megjelentetett kritika között. Bár az igazságszolgáltatás némely résztvevője hajlamos a bosszúra, erről korábban írt is a Zugügyvéd egy publicisztikát.


Kedves Zugügyvéd!

Gratulálok a blogodhoz, mondhatom, hogy nagyon hatékony. Elég furcsa és csöppet sem pozitív megerősítést kaptam arról, hogy a legmagasabb bírói és ügyészi szinten is olvassák.

Én írtam a "Másodfokú műhiba" posztot, majd a "Rabosított felperest" is a bíróról, aki a szakmailag gyalázatos ítéletére tőlem kapott kritikát úgy torolta meg, hogy egy fiktív magnólopási sztorival fogdába csukatott. Mivel a két posztra vagy 400 kommentet kaptam, felraktam a periratok linkjeit a blogodba. Arra is jött egy csomó komment. Aztán lett még egy negyedik poszt is az ügyben, de erről én már nem tehetek: egy Jerem nevű őrült user (az ügyben ellenérdekelt személy, alperesi beavatkozó vagy a megvett szakértő) úgy akarta leállítani az ügy nyilvánosságra hozását, hogy írt Neked egy levelet "Piszkos célú felhasználás" címmel. Ez visszájára sült el. Az ügy már elült volna a dokumentumok publikálásával, de Jerem újra felkavarta az indulatokat. Amikor már ismét másfélszáz felé közelített a kommentek száma, kaptam a Főügyészségtől egy határozatot.

És itt jössz Te a képbe.

Blogod, mely - hála Neked - bőséges teret adott ennek a kriminális ítéletnek, szemmel láthatóan felbőszítette a Fővárosi Bíróság elnökhelyettesét, ……………, aki újra elővette a már megszüntetett nyomozást az állítólagos magnólopási ügyben (ld. "Rabosított felperes" c cikket), és új nyomozást kért a Főügyésztől………………. főügyészelyettest szintén felbőszíthette az ügy kiteregetése a blogodban, mert a kérelemnek helyt adott. Most, hála az ügy nagy publicitásának, újra a nevetséges magnólopási ügy gyanúsítottja vagyok. Persze, sem az állítólagos magnó, sem az állítólagos lopás nem érdekel senkit, se bírót, se ügyészt. A cél nyilvánvalóan az, hogy ha hűvösre tesznek valamilyen ürüggyel, akkor nem tudok blogolni. A fogdában biztos nem lesz laptop meg internet. Védik a mundér becsületét, ha már az ítéletet érvekkel nem tudják alátáasztani. Ha kifogynak az érvekből, jön a hatalmi szó, jön az erőszak, mint egy igai diktatúrában.

Apropó: Tudsz egy jó büntetős ügyvédet?

Kolhász Mihály
(a régi nickem Kukalo Judit volt, de azt mindig is utáltam, és most, hogy már az egész ország utálja, a cél elérve, ezért most nevet és nemet változtatok)
 

224 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr241401998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jogász 2009.09.25. 17:15:47

@füredi: füredi, nehogy már emiatt elmenj a blogról, nagy kár lenne. Én nem nagyon írok, inkább csak olvasgatok, és szerintem is a Te hozzászólásaid voltak a leghasznosabbak.

Az kétségtelen, hogy Zug az elmúlt néhány hétben valamiért beleszeretett ebbe a témába, nem követtem, de legalább 4-5 külön posztot rövid időn belül indított ugyanerről.

Akik (a stílusból ítélve több nicknév alatt 1-2, a posztolóhoz közel álló valaki) itt zsidóznak, meg durván letorkolják, akik egy fél szóval is kilógnak "aposztolónakvanigazaszemétbírókszemétbírókszemétbírók" koncepcióból azok más topicokban nem jelennek meg, úgy hogy emiatt ne törölj.

Ezeknek?? 2009.09.25. 18:17:29

@füredi: Nem Neked kéne kireggelned.
Én inkább azt feszegetném, minek ennyi poszt u.a. a témában.

kereksajt77 2009.09.25. 19:39:50

@Ezeknek??: 2ről a bíróság gondoskodott a lopássztrival. Egyről meg Jerem. Ha jól számolom, a tényleges problémáról csak egy volt. Viszont többszáz hsz után még mindig nincs válasz arra a szakmai kérdésre, mért helyezték hatályon kívül a jogerős ítéletet az együttműködési kötelezettségről. Sok idétlenséget olvashattunk. De az egyetlen szakmai kérdés Pascal részéről hangzott el. Az összes többi személyeskedés és mellébeszélés. Szakmai válasz a szakmai kérdésre még ma sincs. Ebből viszont csak egy következtetés adódik...

bobby66 2009.09.25. 19:51:19

@füredi: A "hangyafaszos" "baszatlan" Mazsola66 kulturált?

Sics68 2009.09.25. 21:02:42

Szerintem a poszt környékén mozgó néhány érdekelt (beleértve a károsultat is) tette tönkre ezt a témát.

A netikett+fórum-etikett sorozatos és többszörös megszegésével, több nicken vitatkozással, személyeskedéssel, csúsztatással-mellébeszéléssel stb.

Adblock_júzer · http://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/ 2009.09.25. 21:08:01

Nem a füredit kellen törölni, hanem a zugügyvédet. Na csá, én is mentem.

bobby66 2009.09.25. 21:34:22

@terezanya: Milyen szimpatikus társaság!

arikari 2009.09.25. 21:36:05

@bobby66: A hajléktalanok? Azok igen.

jancsoavram 2009.09.25. 21:39:39

@Sics68: Szerintem meg az, hogy nem a témával foglalkoztak, hanem a személyekkel. A jogi kérdésre nem született jogi válasz.

Ezeknek?? 2009.09.25. 22:25:01

@kereksajt77: "Viszont többszáz hsz után még mindig nincs válasz arra a szakmai kérdésre, mért helyezték hatályon kívül a jogerős ítéletet az együttműködési kötelezettségről."
Ez egy jogi blog, nem bíróság, a harcot nem itt kell megvívni. Ahhoz, hogy érdemben válaszolni lehessen a kérdésre, el kellene olvasni az egész anyagot, ami nem kicsi. Felperes ügyvédje bizonyára tudja a választ, őt kellene megkérdezni.

Sics68 2009.09.25. 23:10:24

jancsoavram:

Egyetértünk.
Valamiről kéne vitatkozni, nem valakivel.

És lehetőleg kerülve a személyeskedést, mert akkor abból személyeskedés (és előbb-utóbb anyázás) lesz.

Meg nem kéne egy embernek több nincken írogatni-vitatkozni .. valaki vagy vállalja hogy érintett és ki ő, vagy kussoljon.

Vagy legalább ne kavarjon 2-3-4 különféle nincken. Nem áll szándékomban azon agyalni hogy melyik bejegyzést ki írta.

Ha ő nem képes normális viselkedésre ( a több nicken írogatás fórumon nem az! ) akkor jó páran úgy lesznek vele, hogy inkább elkerülik őt (meg a másod- harmad stb. nickjeit) valamint az ő problémáját és témáját...

kereksajt77 2009.09.25. 23:54:43

@Ezeknek??: Igazad van, ez nem harci terep, hanem véleménynyilvánítás.
A file-ok feltöltése erre lehetőséget adott volna, de mintha utána sem a dokumentumokról vitatkoztak volna a felek. Írod, hogy el kellene olvasni. Igen, én megpróbáltam, tényleg sok. De erről nem a felek tehetnek.
Felperes ügyvédje bizonyosan nem tudja a választ, mert posztoló írta valahol, hogy felülvizsgálati kérelmet adtak be.

jancsoavram 2009.09.26. 00:02:16

@Sics68: Ez engem is összezavart. Jerem és nickjei, aztán kukalo "zugügyvédeinek" nickjei kaotikussá tették a képet. Viszont a kérdés kérdés maradt, és erre valahogy soha senki nem adott direkt választ. Pláne nem jogit. Inkább csak szubjektívet: hogy melyik felet utálja jobban. Engem viszont változatlanul érdekelne, volt-e a társasháznak együttműködési kötelezettsége, és hogy az első 5 bírónak volt-e ebben igaza, vagy a 6.nak, akinek erről különvéleménye volt.

Csanna 2009.09.26. 01:41:52

@jancsoavram: 2003.évi CXXXIII Törvény a Társasházakról. Jó lenne - ha megtalálod és bemásolnád. Együttműködési kötelezettséget a tulajdonosnak ír elő és nem a társasháznak.
Kérdés, hogy volt-e egyáltalán a társasháznak Szervezeti Működési Szabályzata. Abban mindenfélét lehet rögzíteni, ami nem kifejezetten ellentétes a társasházi törvénnyel (nálunk még a kukába helyezés módját is leszabályozza, az SZMSZ rögzíti, hogy a társasház nevében eljáró közös képviselőnek milyen együttműködési kötelezettsége van a tulajdonossal pl. osztatlan közös tulajdont érintő (vezetékek víz-, gáz, váratlan meghibásodása, közvetlen veszély esetén még éjszaka is ugraszthatjuk.., stb.) Ellenőrizni köteles, stb. Jó böngészést kívánok. A Szervezeti Működési Szabályzat a Földhivatalban az Alapító Okirat mellékletét kell, hogy képezze. 2006-ban tették kötelezővé. Nálunk azelőtt is volt, de nem volt kötelező. Másoljátok be, ha megtaláljátok egy hete ezen tépem magam, hogy segítsek a posztolónak. Jó lenne a posztolónak, ha esetleg bemenne a Földhivatalba és kikérné az SZMSZ-t - talán azzal többre mennénk.Elvileg minden tulajdonostársnak kell adni 1 példányt, nem hiszem, hogy a posztoló kapott.

jancsoavram 2009.09.26. 02:31:24

@Csanna: Nem tudom, én nem vagyok a posztoló ügyvédje. Én az IM kör tagjaként gyűjtök bírósági anyagokat. Konkréten A.K. mediálásairól és az ezekkel összefüggő bírói ítéletekről. Ezzel az üggyel is ilyen szempontból foglalkozom.

Mazsola66 (törölt) 2009.09.26. 10:12:33

@füredi: Ha még erre jársz egyszer...köszönöm a védelmet! Lám, vannak még FÉRFIAK:)
Sajnálom, hogy így döntöttél.:(

@bobby66: Talán olvasd már vissza kérlek, a hozzámszólásokat. Ahhoz képest, én a legmesszebbmenőkig kulturált voltam. Lásd füredi szavait: MÁS véleményért, itt lekurvázás, és leugatás jár:)

bobby66 2009.09.26. 10:50:12

@Mazsola66: Visszanéztem. Osztapbender tényeg nagyon durva volt. Nem kurvázott kimondottan le, csak azt írta h az szeretnél lenni ha találnál végre valakit és h itt próbálsz "magadra rántani egy férfit" ezért rossz rovatba tévedtél. Elhiszem h rosszul esett neked de hogy vigasztaljalak vannak cifrább eszólások is a blogon. Egyesek nem tudják fékezni magukat. Az érem másik oldala viszont h te meg leköcsögözted gojt. Az se egészen finom dolog "baszatlan"nak nevezni egy férfit. A "hangyafasz" is a te kifejezésed már megbocsáss nem én találtam ki.

Mazsola66 (törölt) 2009.09.26. 11:55:56

@bobby66: Nézd, nem vitaképp, de ha te obszcénnek találod abban a szövegkörnyezetben a hangyafaszt, az nem feltétlenül az én készülékem hibáját jelenti.
Nem csak osztapander szólt hozzám, de úgy vélem, tök mindegy milyen nick alatt, a poszt írója volt, ahogy az is ő lehetett, aki a szintén ellenvéleményen lévő más hozzászólót az érettségi megszerzésére szólította fel a hozzászóláshoz, miközben az érettségit sikerült leírnia 1 t-vel.:)
A baszatlanságra vonatkozó érvem szintén olvasható, egy férfi is lehet az, és nem kívánom megmagyarázni, főként nem ezen a fórumon. Nagyon sajnálom, ha veled együtt, ebben a témában sokaknak nincs humora, nem értik a tréfás szófordulatokat, nem látnak a dolgok mögé, bár azt hiszem ebben a témakörben a hozzászólók 60% a poszt szerzője, különböző nickeken.
Nos, azt hiszem ezennel én is elköszönök.
További jó gyalázkodást, tramplizást, kurvázást, zsidózást, köcsögözést, komcsizást...ezek meg azok, amik mellett a hangyafasz egy hangyafasz:)

Mazsola66 (törölt) 2009.09.26. 12:12:52

@bobby66: És bocsánat, de még egy utószó.
Leginkább, hogy az én más nézőpontomat mi indokolja: Jövőre 20 éve lesz, hogy emberekkel foglalkozom. Különböző társadalmi rétegből, iskolázottságból, szakmából, így ennek az ügynek egyetlen momentumát látom kezdetektől, és poszt író maga is megfogalmazta jelen levelében:
"a régi nickem Kukalo Judit volt, de azt mindig is utáltam, és most, hogy már az egész ország utálja, a cél elérve, ezért most nevet és nemet változtatok"

Tehát a cél, hogy segítsenek neki haragudni, utálni, gyűlölni, bántani és mindegy milyen eszközzel, de "vér" legyen belőle.

Évente legalább 3 "Kolhász Mihályom" van, és legalább ennyiszer kívánok egy igazi Dr.Kükáló Juditot.:)

bobby66 2009.09.26. 14:30:01

@Mazsola66: Ezek szerint te vagy Dr. Kükáló Judit?
Szerintem tévedsz: posztoló célja szerintem a nyilvánosság segítségével választ kapni a kérdésére miért ítélt a bíró ahogy ítélt. Ha egy ítélet sántít, akkor a nyilvánosság tényleg segíthet. Szerintem azért rakta fel az eredeti dokumentumokat h jogászok is olvassák. Nekik biztos van véleményük. H nemigen nyilvánítják ki abból azért lehet következtetni
Mazsla ne sértődj meg, szerintem posztoló egy nagyon sélsősées embertípushoz tartozik aki nem vonul vissza amíg ki nem kap választ vagy meg nem ölik. Te meg egy másik szélsőséges típushoz tartozol akinek egy bíró abszolút tekintély és amit mond az úgy van. Gyűlölsz minden lázadást. Asszem sose fogjátok megérteni egymást. Kellene keresned egy békésebb posztot. Hátha füredi is odatéved.

Csanna 2009.09.27. 19:53:25

@jancsoavram: fordulj szerintem akkor a posztolóhoz és kérd el tőle a bírósági anyagokat Egyébként a TH. fentebb írt törvényt is előkaphatod, ha lesz időm bemásolom. Nem ír elő ilyenfajta együttműködési kötelezettséget, mint amire az I.fokon hivatkozik keresetében a felperes. Amennyiben "műhiba történt", úgy az az I.fokon volt- Most van véleményezés alatt a TH módosítása (talán abba belekerül - ha és amennyiben jóváhagyják.)

Csanna 2009.09.27. 20:00:00

@Csanna: hoppá! szept.30-ával lép életbe, de ez a posztolót nem érinti az ügy kimenetele szempontjából-

jancsoavram 2009.09.27. 20:38:02

@Csanna: Ha a közös szennyvíz nem hagyja el a Th-at, hanem egyikük lakásában végzi, az evidensen előír együttműködési kötelezettséget. Öt bíró ezt megállapította. Csak a hatodik nem. Akkor az összes öt tévedett? Bennünket azonban kizárólag A Károly mediálásai érdekelnek, akinek a nyomában vagyunk. Itt is ő fordította meg az ügyet, úgy, hogy nem is járt a helyszínen. Ezért nem tudhatta, hogy az ágazati vezetékek le vannak dugózva. És ezen bukott le.

jancsoavram 2009.09.27. 20:41:09

@Csanna: Az együttműködési kötelezettséget másodfokon is megállapították. Jogerősen. Most néztem meg még egyszer. Sőt "ötödfokon" is. Csak hatodfokon törölték el. Hogy miért, arra nincs magyarázat az anyagban.

Csanna 2009.09.27. 23:32:07

@jancsoavram: szerintem ez volt a probléma, ugyanis a az ítéletek olyan együttműködési kötelezettséget állapítottak meg, amely nem volt kifejezetten a törvényben. A bíróság nem állapíthat meg ilyan kötelezettséget. Itt szerintem az autamatizmus volt a baj. I után-II.fok már nem vizsgálta.Rábólínott.Nem ismerem, hogy az alperes milyen indokkal támadta meg. de szerintem ez lehet az egyik.
csak találgatni tudok így. Perújítást nem tűznek ki "csára-búra"Nem az ágazati ledugózás a lényeg, hanem az, hogy a lakás nem szakszerűen volt bekötve.
A szakszerű bekötés pedig nem a t-ház feladata, hanem a mindenkori tulajdonosé, annak a költségeit is neki kell viselni. Nézzétek meg a hivatkozott TH-törvényt. Közgyűlést is csak akkor kötelező külön - az évi rendesen felül - összehívni, ha az osztatlan közös tulajdonnal kapcsolatos határozathozatal érinti az Alapító Okirat módosítását. Tehát még közgyűlés-összehívási kötelezettsége sem merült fel. A felperes minden további nélkül ráköthetett volna az osztatlan közös tulajdont képező vezetékre, amit a szakértői vélemény is javasol. A tház együttműködési kötelezettsége annyiban merült volna fel, hogy a munkák elvégzése után annak szakszerűségét leellenőrizteti és jegyzőkönyvileg átveszi Ezt az új th.törv.már kicsit részletesebben tartalmazza. Joga van a tulajdonosnak minden hozzájárulás nélkül a t-ház vezetékére szakszerűen rákötni. Ebben nem gátolhatják meg. Sőt amennyiben veszélyeztettség áll fenn, úgy a társasház kötelezheti is és azt is a tulajdonsonak kell fizetni. Határozottan állítom, hogy ebben a perben a társasházat nem alperesként kellett volna perbe hívni, hanem tanúként. Kártérítési kötelem ebben az esetben a felperesi jogelőddel szemben áll fenn - mint az az iratokból is kitünik. (Nyerő Kunó - fentebbi Preambulumra)Engem az zavar nagyon, hogy a felperenek a kezében volt a per folyamán a jó megoldás kulcsa és nem élt vele. A társasházat egyszerűen el kellett volna bocsátani a perből, (ha már emiatt pereskedni kellett, de ők is úgy nyilatkoztak, hogy a szakszerű rákötést soha nem akadályozták.) A szakvéleményben foglaltaknak megfelelően szakszerűen rákötni, számlát becsatolni+ az adás-vételi szerződéseket és a felperesi jogelődöt perbe hívni. A felperes nem állt volna fel üres kézzel.Ez 10000%.
Amennyiben I. fok valóban alaposan foglalkozott volna a keresettel, azt idézés kibocsátása nélkül - az alperes kereshetőségének a hiányára hivatkozva - vissza kellett volna dobni. (ha alaposan akkor a bíróság hajlandó foglalkozni a T.H.Törvénnyel, Itt a szakvéleményeknek akkor lett volna nagyobb súlya, ha a felperes szakszerűen van bekötve és ennek ellenére a kárai kifejezetten a tházi fővezeték meghibásodásából következnek be. (pl. csőtörés)

jancsoavram 2009.09.28. 01:35:57

@Csanna: Hiába minden igyekezet. Az alapvezeték hibás voltát minden szakvélemény megállapította. És azt is, hogy erre az alapvezetékre bármilyen szakszerűen is kötsz be, a veszélyeztetettséget nem tudod megszüntetni. Mindkét szakvélemény szükségesnek tartotta a veszélyeztetettség elhárításához az alapvezeték átépítését. Ez pedig együttműködési kötelezettséget eredeztet.
Ehhez nem kell találgatnod. A szakvélemények teljes terjedelmükben fent vannak a neten.

jancsoavram 2009.09.28. 01:47:38

@füredi: Jó lenne, a visszajönnél, szerintem a zsidózó-cigányozó-komcsizó-kurvázó-köcsögöző bloggerek már elmentek.

Csanna 2009.09.28. 18:10:55

@jancsoavram: az alapvezeték a házon belül van, az ingatlan pedig a csatornával van összeköttetésben
Ezért kell lehozni a tház alapvezetékét. De ezt a műszakiak, akik a különböző posztokban megnézve a rajzokat, a dokumentációt számtalan esetben rámutattak - már régen feladták, ugyanis észrevették, hogy nemakarásnak nyögés a vége. Tehát nem alul kell átépíteni, hanem fentről lehozni. Ez pedig csak ingatlanon belül oldható meg. Egyébként pedig ezzel az egésszel kapcsolatban az a véleményem, hogy a szennyvíz szintje nem az a szint, ahol a bíróságot, szakértőt, társasházat, továbbá még azt is, aki megpróbál józanul értelmezni valamit, ellenségnek kell felfogni. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy az igazságszolgáltatás tökéletes. Tudod melyik szint ez? Ez az a szint, amelyre inkább jellemző, hogy a két fél jogi képviselői előre lejátsszák magukban, de van olyan is, hogy együtt a játszmát és az ügyfélen kívül mindenki tudja előre a kimenetelt. Nem tudom te hány éves vagy, de én ezt már 25 éve tudom. ebbe minden belefér (fellebbezgetések, periratokban való csúsztatás, stb.)Addig is keresnek és a végén valamelyik nagyobbat kasszíroz. Mindenesetre ebben a perben nagyon sok lehetőség volt, amely kihasználatlan maradt. Az alperes részéről is.Az alperes helyében és viszontkeresetet terjesztettem volna elő, ha már a perből a felperes nem bocsát el. ugyanis a felperes 1,8 milliót kért keresetében a társasháztól "kártérítésként" úgy, hogy közben közös költséget sem fizetett. Úgy, hogy nem jelöli meg keresetében a Th.konkrét jogszabályi hivatkozást, valamint a Ptk-t sem. Együttműködési kötelezettséget nem lehet "erdeztetni"........(Jajj Istenem..)
Vagy rosszul tudom?

Szennyvíz-saga

Pereskedem csára'-búra'
Rám szakadt a lámpabúra
Egy alperest nem találok
A szennyvízben nyakig állok

Lóvé kéne nem is kevés,
De a T-ház ehhez kevés
ügyvédekért rohangálok,
közben semmit nem csinálok

Valahogy, úgy középtájon
Bírónő szól: megálljon!
Megoldom én a helyzetet!
Hoz egy közbenső ítéletet!

Ezt nem követi felismerés
Paragrafus igen kevés,
Ami engem támogatna
Keresetem egy híg massza

Nem esik le tantusz nékem
"károm" csak a saját részem
700.000-et kell fizetnem, s
a szennyvizet levezetnem.

Fizetni én nem akarok,
társasházra mutogatok.
Ilyenképpen ítéletem
szertefoszlik, mint életem.

Pereskedni jó énnékem.
Ráment már a fizetésem
A szennyvíz meg el nem apad
erre több szakértő is akad.

Frankó egy hely ez a Markó
olyan nekem mint a narkó
Tárgyalásra megyek éppen
A hatodik bírót emésztem

gaspartilla 2009.09.28. 21:38:32

@Csanna: Ne tépd tovább az agyad. Nézd meg inkább a Ptk. 339.§(1) és Ptk 341.§(1) és Ptk.352.§ (1) bek-eket. Kevesebb energiádba telik, mint bugyuta rímek költése, amiknek csak a te agyszüleményeidhez van közük, nem a valósághoz. Persze, te nem jogász vagy, hanem közös képviselő. Látszik.

kubicska 2009.09.28. 22:01:06

@Csanna: Úgy látszik, hogy ebben a posztban a hangsúlyozottan kívülállók a legérdekeltebb. Csanna, te nagyon belül állhatsz. Még Jeremnél is beljebb, pedig az se volt semmi. "Közben semmit em csináok"... Az 1. ítéletben az áll: Felperes mindent megtett, több szakértőt fizetett, terveztetett, beépíttetett egy átemelőt, állandóan tisztíttatta saját költségén a csatornát. Továbbá ez: Alperes nem tett semmit. Semmit nem fogadott el, de ellenszakértőt sem kért fel, közgyűlést se hívott össze, szóba se állt felperessel. Ha kívülálló vagy, akkor a következő versedben biztosan ezt szeded rímbe. Bár inkább ne. Ezt senki nem élvezi rajtad kívül.

kereksajt77 2009.09.28. 22:03:03

@kubicska: Dehogy! Csanna = Jerem másodnickje.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.09.28. 23:32:49

Csanna, nézd majd meg a szakvélemlényt. A szakszerű bekötést nem lehet anélkül megoldani, hogy a közös tulajdonban levő vezetéket átépítsék.

A keresetnek két fele volt. Az egyik része a kártérítésre vonatkozott. Ezt szerintem teljesen korrekten körbejártad (egyébként szerintem az előző tulaj mellett a társasház részbeni felelőssége is fennáll).

A kereset másik fele arra vonatkozik, hogy a bíróság kötelezze a társasházat arra, hogy a közös vezetéket átépítse úgy, hogy arra már a levélíró szakszerűen ráköthessen.

Csanna 2009.09.29. 08:04:26

@gaspartilla: no: nem tiltja a Társasházi Törvény, hogy a közös képviselő jogász lehessen.Szerinted igen?? Kértelek benneteket, hogy a fentebb megjelölt Th.Törvényt tanulmányozzátok. Megtörtént?
A hivatkozott Ptk jogszabályhelyek akkor lennének relevánsak, ha azt a Th is egyértelműen alátámasztja.Benneteket sem élvez senki magatokon kívül, bár itt mindenki úgy látom frissen regisztrált. Mint fentebb sokan említették - azt sem zárom ki, hogy valaki 5-6 nick-nevet pörget. @kereksajt77: fogalmam nincs, hogy ki az a Jerem, de gondolom Te tudod.@Pascal: két szakértői vélemény van, az egyik amit a felperes csatolt, a másik a bíróság által kijelölt független szakértő.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.09.29. 08:26:22

Igen kettő van. Ebben a kérdésben lényegében mind a kettő (sőt azok a műszakiak akik itt a blogon találkoztak az üggyel) ugyanazt mondja. Valamikor százezer kommenttel ezelőtt azt írtam, hogy ha nem lenne lakás az alagsorban akkor a közös vezeték - igaz régi, törött stb. - ellátná a feladatát. A másik oldalról is igaz ugyanez: a lakás vezetékei is jók önmagukban. A hibát az okozza, hogy a kettőt összekötötték. Ahhoz viszont, hogy a kettőt jól összekössék, nemcsak a lakás, hanem a közös vezetékhez is hozzá kell nyúlni. Jól kiolvasható mindkét szakvéleményből, a rajzokon is látható.

A jogi kérdés itt mindössze annyi, hogy van-e ebben együttműködési kötelezettsége a társasháznak; és ha igen közös költség-e.

Mindegy a zugbírósági egyezség az brilliáns :)

Csanna 2009.09.29. 12:36:56

@Pascal: köszönöm. Volt egyszer régen egy ügyfél, akit perbe fogtak. 99%-ban nem volt kétséges, hogy ebből a perből vesztesen nem kerül ki. A felperes is érezte, hogy igencsak hadilábon a stratégiája. Mivel akkor még net nem létezett, ezért a bíróságot és az alperes üzletfeleit bombázta mindenféle rágalmazó beadványokkal. Az ügyvéd felajánlotta a büntető feljelentés lehetőségét. Az ügyfél nem kívánt vele élni. Azzal indokolta, hogy további procedúráknak nem kívánja magát kitenni, még akkor sem, ha a felperest büntetőjogilag elítélik. Arra kérte az ügyvédjét, hogy veszítsék el a pert. Ezt az ügyvéd nem teheti meg. Iszonyú sokat törte a fejét egy egyezségen, ami alkalmas a bírósági jóváhagyásra. Az ügyfél nem balek, hanem nagyon bölcs volt. A felperes kezeit dörzsölve, boldogan távozott, az ügyfél pedig azóta is csak a munkájának él és üzlete virágzik. Én karmadealer Preambulumát tartom nagyszerűnek. Nekem ez eszembe sem jutott volna. Csak megpróbáltam megszólaltatni az alperesi oldalt is.
Várjuk a T.Zugbíróság jóváhagyását!
Változatlan az álláspontom abban a tekintetben, hogy a tház együttműködési kötelezettsége abban merül ki, hogy biztosítja a vezetékhez, mint osztatlan közös tulajdonhoz való hozzáférést.
(amit soha nem gátolt) Nem érvényesíthető a közös költségben az ingatlan szakszerű rákötésének a költsége, mert az a mindenkori tulajdonost terheli. Esetleg költség terhelhetné akkor, de csakis akkor a társasházat, ha a fővezetéket a megalakulása után a tház építtette volna ki.

jancsoavram 2009.09.29. 13:13:11

@Csanna: Mellébeszélő stratégiád nem vezet célra. Posztoló az eredeti dokumentumokat tette fel: ítéleteket, szakvéleményeket. Ha a bíróság ítélete szakmailag rossz, a bíróság magát rágalmazza. Mindkét szakvéleményt a bíróság által kijelölt független szakértő készítette. Mindkettő felperesi keresetet támasztja alá. A net javíthat a bírói munkán, mert kollégák is láthatják, hogyan dolgoznak a társaik.

Csanna 2009.09.29. 13:54:14

@jancsoavram: hát eléggé nehéz eset, az biztos...
Törvényjavaslatot kéne benyujtani a Btk. megváltoztatására önrágalmazás - mint büntetési tétel.
Eléggé kreatív lenne.... :))))

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.09.29. 17:47:13

Csanna ha jól értem akkor amikor a lakó a saját költségén megpróbálta megoldani a problémát - új aknát ásatott stb. - akkor tulajdonképpen a megfelelő irányba mentek a dolgok. Ez azonban csak részben oldotta meg a problémát, így a levélíró később - legalábbis a felrakott iratok szerint - kicseréltette volna a közös szennyvízvezetéket de abba már nem ment bele a társasház. Egyszerűen nem engedte meg, hogy a levélíró hozzányúljon a közös vezetékhez. A közös vezeték érintése nélkül szakszerűen nem lehet rákötni. Véleményem szerint itt, ezen a ponton a társasháznak együtt kellett volna működnie.

Persze egy ideális világban a többi lakó szépen megengedi, hogy a levélíró saját pénzen átépítse, majd később elvitatkoznak azon, hogyan osszák fel a költséget (bár a közös vezeték a többi lakás számára elvileg ellátta a feladatát, régi és törött volt, könnyen eldugult, függetlenül attól, hogy szakszerűen vagy szakszerűtlenül volt az alagsori lakás bekötve - ezért lenne reális a költségek valamilyen megosztása).

Csanna 2009.09.30. 18:21:29

@Pascal: szerintem még nem annyira tragikus a helyzet, ugyanis olvasd el az ítéletet figyelmesebben. Azért döntött így a bíróság, mert a Ptk.314.§-ra alapítottan a felperes keresetet elő sem terjesztett, így a közbenső ítéletet hatályon kívűl kellett helyeznie.
Ebben a kérdésben a per tovább folyik, ugyanis a közbenső ítéletet fellebbezte meg az alperes. Az alapperben a felperesnek lehetősége van keresete pontosítására. Hát erre szerintem jól fel kellene készülni. Hát igen, az ideális világban.. Valahol a t-házat is meg tudom érteni. Tudod milyen az, amikor 40 albetétes közül 25-26 fizet rendszeresen közös költséget? A háznak 3,5 mill/Ft kintlévősége van? Januárban (központi gázkazán) 1,2 mill/ft-ot kellett átutalnunk. Csak imádkozni tudtunk, hogy ezután jelenjen meg számlán annyi pénz, hogy a villanyt ki tudjuk fizetni, különben nem tudjuk működtetni a liftet, de a kazánt sem (ehhez is kell áram a gázon kívül)A t-ház gazdálkodó szervezet. Olyan szempontból még hátrányosabb helyzetben is van, hogy nem tartozik ÁFA-körbe. Minden költségét bruttó "be kell nyelnie". Ha azt a Feldman- vagy mit tudom én milyen számlát kifizette volna és kap egy APEH-ellenőrzést, még meg is büntetik, mert nem tudja igazolni, hogy a költség a rendes működési körébe tartozik. Ezért gondolom én, hogy peren kívűl kellett volna megoldani. Vagy, ha igen a felperesi jogelődöt perbe hívni, ugyanis ez az ingatlannak olyan rejtett hibája, hogy a határidőben kimentést is lehet kérni. Szóval úgy látom, hogy el lett ez nagyolva rendesen. A bíróság meg abban tud dönteni, amiben a felperes kéri.
A felperes az ügy gazdája - mint tudjuk..

Csanna 2009.09.30. 18:43:52

@Csanna: együttműködési kötelezettsége a tht szerint nincs. Közgyűlést is csak akkor kell összehívnia - az éves beszámolón felül - ha az osztatlan közös tulajdonnal kapcsolatos kérdések köre az Alapító Okirat módosítását eredményeznék.
A fővezeték osztatlan közös tulajdon, a tulajdonosnak tulajdoni hányada testesül meg benne. Viszont ahhoz hogy hozzányúljon nem kell módosítani az Alapító Okiratot. úgyhogy bármikor nyugodtan ráköthetett volna szakszerűen, uátna lehet vitatkozni, hogy kit terhelnek a költségek. De ez így fából vaskarika.

kereksajt77 2009.10.01. 00:41:22

@Csanna: Hiába erőlködsz, az ítélet szövege önmagáért beszél. Az úgy rossz, ahogy van. Ne tépd már a agyad, meg a mienket se. Legyen Pascalé a zárszó. Ő semleges - te nem vagy az.

Csanna 2009.10.01. 12:48:03

@kereksajt77: Ez itt a zugbíróság. Ezt a csatát a tárgyalóteremben kellett volna megvívni. Polgári perekben az ítélet minimum az egyik félnek mindíg rossz. Melyik nick-neveden beszélsz többes számban? Valami tiltja, hogy ide nem írhatok?

kereksajt77 2009.10.01. 13:04:43

@Csanna: Te írod első hozzászólásodban, hogy a csatákat színfalak mögött előre lejátsszák, a tárgyalóterem már csak színjáték, nem csata. A csata itt már meg lett víva, 6 bíróból 5 felelősnek tartotta a Tházat. A 6-nál a felelősség eltörlése pedig nem a tárgyalóteremben történt, hanem a színfalak mögött, a bíróval kettesben. Burkoltan te is elismered. Ha a bírót előre zsebre vágták, nincs csata, csak színlelt tárgyalás. Nem az a kérdés, hogy a félnek hogy esik az ítélet, hanem az, hogy megfelel-e a törvényi elírásoknak. Ez a netre feltöltött 6. ítélet nem felel meg.
Különben írjál nyugodtan, senki sem tilt ki. A lelkiismereted meg, úgy látom, egyfolytában "bizonyítványmagyarázásra" kényszerít. Megértelek. De a lelkifurdalástól senki sem szabadít meg. Ez a fórum sem.

Csanna 2009.10.01. 16:38:55

@kereksajt77: nagyon sok játszódik a színfalak mögött, de ez nem az az ügy és nem az a szint. Ez a szennyvíz szintje. Minél több poszt megjelent ebben a témában, fokozatosan győződtem meg erről.
Nekem aztán nincs lelkiismeretfurdalásom arra pedig - már megbocsáss - hogy a 7-8 nick-néven szereplő egyszemélyes veresegyházi asszonykórus bírókat hív tetetemre - tényleg gusztustalan bármilyen fórumon. Aki ennyire elvakult és nem tud gondolkodni az ellenfél fejével - az ne pereskedjen. Mert akkor is elveszíti, ha nyerésre állna. (Egyébként pedig tényleg nem ártana pontosítani azt a keresetet, az ítéletet pedig elolvasni, objektíven értelmezni, mert benne van a válasz az itt boncolgatott költői kérdésekre.)Jogszabályi hivatkozásokat fentebb már megjelöltem. De, hogy érthetőbb legyek: a bíróság nem tud dönteni olyan kérdésben amit a felperes nem terjeszt elő. Ez is benne van. Ehhez bizony elő kéne venni a tht-t, ugyanis a ptk csak akkor állna meg, ha a keresetet magánszemély ellen indítják. A tház pedig nem magánszemély. A postoló véleményem szerint csak a saját álláspontjának megerősítését szerette volna bármi áron viszontlátni, ezt jópár nick-néven sikerült is abszolválnia. Úgyhogy lelkiismeretfurdalásom csak magammal szemben van, hogy lehettem ennyire hülye, hogy bedőltem ennek a szennyvízáradatnak, ami nem a bíróságot, de álláspontom szerint nem is az ügy alperesét minősíti.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.10.01. 17:14:56

Tessék mondani, ha a jogelődöt hívják perbe, annak mi értelme van? Védekezés: a ház nem úgy épült, hogy _ott_ szennyvíz keletkezzen, az átalakítás későbbi, semmi közünk hozzá, hogy ott szennyvizet akarnak betölteni a rendszerbe.

jancsoavram 2009.10.01. 19:24:56

@Csanna: Gusztustalan a bírói talárral való visszaélés a bíróságnak kiszolgáltatott gyanútlan emberekkel szemben. Bírósághoz csak végső kiszolgáltatottságában fordul az ember, ha a embertársaitól már semmi emberit nem várhat. Hogy ezután a bíróság is rúgjon rajta egyet, sőt, évekig el is húzza az ügyet, az mindennél ocsmányabb. Ez az ítélet rossz. Olyan szakvéleményre hivatkozik, ami nincs. Amit csinálsz, szerecsenmosdatás, és olyan erőbedobással, mintha te lennél a szerecsen. A bírónő egész egyserűen nem olvasta el a szakvéleményeket és az ítéleteket. Próbálj meg tiszta fejjel olvasni. A vérgőz elborítja az agyad, hogy felmentsd a bírót, aki vagy te vagy, vagy pedig te vetted meg, és most próbálod kimosdatni.

Lacibetyár 2009.10.01. 19:39:26

@jancsoavram: mint teljesen kíbic, csak kérdezem, hogy egy fellebviteli bíróságot mennyire kell, hogy befolyásoljon az előző bíróságok ítélete?

jancsoavram 2009.10.02. 00:23:16

@Lacibetyár: Nem kell elfogadnia, de ismernie kellett volna. Egyébként ez nem volt annyira fellebbviteli. Már harmadszor volt másodfokon az ügy. Vagyis a 6. bíró semmivel sincs feljebb a hierarchiában, mint a 2. és a 4. Egyébként az, aki az 1. ítéletet hozta, fiatal kora ellenére már szintén másodfokon van. Vagyis 3 másodfokú és 2 elsőfokú bíró találta a Tházat felelősnek. Ez nem kell hogy befolyásolja a bírót. De a szakvélemények igen. És az ítélet sajnos azokkal is ellentétes. Ez már hiba.

kereksajt77 2009.10.02. 09:05:54

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: A jogelőd a magyar állam. Ő építtette a házat, és ő végezte az átalakításokat is, mégpedig úgy, hogy egyszerre három helyen is szennyvizet töltött a rendszerbe, 1984-ben, benne van az 1. ítéletben. Nagyon is van köze hozzá. Egyébként ezt Csanna javasolta - szerintem jogosan.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.10.02. 14:08:16

@Csanna: A 2003.évi CXXXIII Törvény a Társasházakról ebben az ügyben időbeni hatálya miatt nem alkalmazható. A "ptk csak akkor állna meg, ha a keresetet magánszemély ellen indítják" - ezzel így, ebben a formában nem lehet egyetérteni. Véleményem szerint a PTK. 4. §-a, amelyre a kereset és a határozatok hivatkoztak, alkalmazható.

A legutolsó ítélet indokolásában ez a rész kérdőjeles: "Tény, hogy a társasházi jogviszony alapján felek az épület karbantartásában, üzemeltetésében együttműködni kötelesek. A szakértők egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy mind a hiba felderítése, mind annak kijavítása megoldható a felperes lakásában"

A második mondat egész egyszerűen téves. Tényleg egyetért mindkét szakértő abban, hogy az elárasztást a rákötés okozta. De ebből nem következik, hogy a felderítés és kijavítás lakáson belül megoldható lett volna. A közös vezetékben ugyanis "áll" a víz. Ebből kár - a lakás elárasztása - a rákötés miatt lesz. Abban is egyetértett mindkét szakértő, hogy megszüntetni az elárasztást csak úgy lehet, ha a közös vezetéket átépítik úgy, hogy abban ne álljon a szennyvíz. Az első szakértő részletes leírást adott. A második még rajzot is mellékelt arról, hogyan kell az elárasztást megszüntetni - ezen a rajzon jól látszik, hogy a jelenlegi közös vezeték lebontását javasolja (vagy miafenét kell csinálni egy csővel) és új vezetéket rajzolt be. Még a kötségét is megbecsülte: 300 ezer forint.

"álláspontom szerint nem is az ügy alperesét minősíti" Hmmm. Épp tegnap fizettem be a közösbe a mi társasházunk törött vezeték-cseréjének rám eső részét. Pedig az csak simán törött volt, a talajba szivárgott a víz, más gond nem volt. Senkiben fel sem merült, hogy nem kéne megcsináltatni. Itt meg nemhogy törött a közös cső, de szarban úszik a szomszéd, a társasház meg gecizik ennyi pénz miatt. Nem vitatva a beíró kommunikációjáról írt véleményed, itt zsák és folt szerencsétlen egymásra találásáról van szó.

A beírásod többi részével teljesen egyetértek :-))

Csanna 2009.10.02. 16:08:22

@Pascal: igen igazad van, a tht- 2003-as és az ügy előbb kezdődött, most látom. Az előzőt kellene megkeresni. De lényeges változás e kérdésben nem volt. Nem tudjuk, hogy a fellebbezésekben mit tartalmaztak. A becsült költségek: emlékezetem szerint felperesi tulajdonos: 700.000,- alperesi th. 300.000,- Na ez az amit mindkét fél megfellebbezett úgy emlékszem.
A Ptk. 4.§.-a általánosan minden esetben alkalmazható, de a társasházra a tht vonatkozik és ennek alapján keletkezik az "együttműködési kötelezettség", amit a kereset a tht.alapján nem jelöl meg. Azt azért figyelembe kell venni, hogy a kereset nem ilyen arányokat tartalmaz, hanem az egészben a th-t kívánja marasztalni, ami több mint 1 millió lenne. A "símán törött" fővezetéket, (osztatlan közös tulajdon)a társasháznak kötelessége megcsináltatni és a költségeket a tulajdonosokra hárítani tulajdoni hányaduk arányában.
@kereksajt77: a t-háznak (alperes) jogelődje: a Magyar Állam. Felperes jogelődje: az előző tulajdonos (Ezt már nagyon sokszor leírtam...)Felperes ugyanis nem az államtól vette meg az ingatlant, hanem az előző tulajdonostól. De mivel a z állam az általa kezelt ingatlanokat (albetéteket) magántulajdonba adta, így a tulajdonosoknak saját albetéteik vonatkozásában magántulajdona, míg a társasház közös használatban lévő részeiben osztatlan közös tulajdona keletkezett tulajdoni hányada arányában. Ebből pedig az következik, hogy a fővezeték, mint osztatlan közös tulajdon tul.h.arányosan a felperes tulajdona is. A fővezetékbe ingatlanból becsatlakozó
ágvezeték a felperes kizárólagos tulajdona.Azt a lakásával együtt megvásárolta, annak mindenféle költsége őt terheli. A th-t a közbenső ítélet szerint 300 e/ft terhelte volna, de az ítélet úgy fogalmaz, hogy a fővezeték előbb-utóbb cserére szorul és nem úgy, hogy ki kell cserélni. A felperesnek kell bizonyítania azt, hogy pl. a fővezetékben havonta, hetente, stb. csőtörés volt, ezért azt ki kell cserélni. Az első, vagy ki tudja hányadik ítélet indokolási része részletesen tartalmazza, hogy a th. napirendre tűzte, amikor a felperes kívánta a közös képv.jegyzőkönyvezte, stb. Tehát részéről az együttműködés hiányára nem lehet hivatkozni. Az ágazati vezeték szakszerű rákötése és annak költsége nem a th-t terheli. A tulajdonossal együttműködünk annyiban, hogy feltárjuk a kérdéses helyet és, ha az ágazati részben van probléma, akkor a feltárás költségeit befizettetjük a tulajdonossal, ugyanis a saját tulajdonán belül a javítás és burkolás, vagy szakszerű rákötés költségei őt terhelik. Ezt a későbbi jogi viták elkerülése végett tesszük.

Csanna 2009.10.02. 16:37:59

@jancsoavram: Hát a vérgőzről én a helyedben nemigen beszélnék. Inkább jellemző itt a csúsztatás, talán még említésre méltó a középtávú memória hiánya is.. Megspékelve enyhe paranoid összeesküvés-elméletekkel. Mint már többször hangsúlyoztam a bírónő nem én vagyok. De nem én vagyok magamnak a másod- harmad- ötöd-és hatod nickje sem. Sőt "Jerem" sem én vagyok.
Amikor az első hozzászólásomat megejtettem, azt azért tettem, mert a postoló személye felé megalázónak tartottam azt, hogy több hsz kérte az iratok feltételét, majd amikor feltette, lazán közölték, hogy "jogász" három oldalnál többet nem olvas el. Ez volt az egyik ok. A másik az, hogy ezt a társasházi kérdéskört kicsit "behatóbban ismerem" nemcsak jogi, hanem mindennapi gyakorlati vonatkozásaiban is. Eléggé hypokrita attitűd az, hogy most engem próbálsz "színfalak mögötti játékkal" bevádolni. Itt szerintem nem a bíróság részéről volt. Mint első hsz-emben írtam, megismétlem, továbbra is ajánlott olvasmány: Marc McCommack: Szörnyű igazság az ügyvédekről. Ennél többet írni erről nem szeretnék...

Csanna 2009.10.02. 16:45:06

@jancsoavram: bocsánat, elirtam. Helyesen:

MARC MC'CORMACK: SZÖRNYŰ IGAZSÁG AZ ÜGYVÉDEKRŐL

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.10.02. 17:06:17

Volt a 2003.évi CXXXIII Törvény előtt másik társasházi törvény ??! Kéne valami ilyesminek szerepelnie benne:
".. 2004. január 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti stb. stb.".

Amíg nincs jobb, legyen a Ptk. 4.§.-a ha nem bánod Csanna, egyébként úgysem vitatja egyikünk sem az ítéletben szereplő "a társasházi jogviszony alapján felek az épület karbantartásában, üzemeltetésében együttműködni kötelesek" részt. A 300 ezer / 700 ezer megosztásra én csak a szakvéleményekből emlékszem, de ez még nem kérdés.

A közös vezetéket - a szakértői vélemények alapján - módosítani kell. Fogadjuk el egy percre, hogy ez igaz. Ebben a társasháznak együttműködési kötelezettsége van. Fogadjuk el ezt is. Ha mindkettő OK, ebből az is következik, hogy ha a társasház nem csinál semmit, akkor az ezzel összefüggésben keletkezett károkért felel. Nem az összes kárért, csak ahol a közvetlen ok-okozat megvan.

Ha ennyit kimond egy közbenső ítélet, minden rendben. Azt majd a később, hogy pontosan milyen munkákat kell elvégezni, és mekkora összegről van szó.

Egyébként a szakvélemények szerint a sok egyéb nagyobb gond mellett a közös cső mellesleg "simán törött" is volt - "a társasháznak kötelessége megcsináltatni és a költségeket a tulajdonosokra hárítani tulajdoni hányaduk arányában"...

hát ezt mondom nyuszómuszó :-)))))

Csanna 2009.10.02. 17:06:44

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: a felperes jogelődje nem a magyar állam, hanem az előző tulajdonos.

Csanna 2009.10.02. 17:25:53

@Pascal: 1997. évi CLVII tv.
Te hol olvastad, hogy a cső törött volt??????
Mert akkor talán más a leányzó fekvése
nyuszómuszó

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.10.02. 17:50:11

Első szakvélemény, "simán törött" is volt és el is volt dugulva:

kepfeltoltes.hu/view/090819/szakvelemeny1_10_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

".. a ház külső falsíkja előtt a kivezető csatorna-cső felső köpenyéből hiányzott egy X nagyságú felület.."

"a csatorna szakasz eldugulása tényként megállapítható volt..."
Második szakvélemény:

kepfeltoltes.hu/view/090819/szakvelemeny2_4_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

"az ügy végleges lezárását csak a következő munkák elvégzésével lehet elérni:

...

közös ejtő- és alapvezeték felújítása
kepfeltoltes.hu/view/090819

/szakvelemeny2_7_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

a rajzon az "új alapvezeték" szakaszra hívom fel szíves figyelmed.

jancsoavram 2009.10.02. 17:52:54

@Csanna:
1. Törött: ld. 1. szakvéleményben.
2. Előző tulaj már fürdőszobával vette, azaz a szennyvizet a magyar állam vezette be a redszerbe(és még 2 másik helyen is)
3. De a szakvélemények igen!

Csanna 2009.10.02. 18:58:26

@Pascal: javíts ki, ha rosszul értem.
A kereset I.része: kártérítés: 1,8M/Ft.
II.része: a tház-at kötelezze a teljes helyreállításra.
Szakvélemény: felp. 7 e/Ft. alp: 3 e/ft
cca. 1 M/ft.
Közbenső ítélet lényege: a veszélyeztetettség elhárítása.
bár a fellebbezéseket nem láttuk, de úgy emlékszem, hogy ezt alp. és felp. is megfellebbezte.
Ebben született a Főv.Bíróságon a felp. által vitatott ítélet.
Az alapper a BKKB-on tovább folyik a kártérítés tekintetében, illetve addig szünetelt amíg ebben a kérdésben döntés nem születik. Ezért van az ítélet indokolási részében, hogy a felperesnek ennek ismeretében lehetősége van pontosítani a keresetet.
Na megyek lecsót főzni..

Csanna 2009.10.02. 19:06:33

@jancsoavram: hidd el már nekem, hogy nincs relevanciája, hogy az előző tulaj is így vette. Az állam azért adta 36 e/ft-ért az előző tulajnak. (legalábbis valahol ezt írta a postolo) Relevanciája annak van, hogy a felperes már nem az államtól vette meg, tehát neki nem az áll. a jogelődje.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.10.02. 19:25:10

Jól írod alapvetően, illetve az első közbenső ítéletet csak a társasház fellebbezte meg, aztán mikor ezt másodfokon is elveszítette, a társasház kért perújítást, és mikor elsőfokon azt is elutasították azt is megfellebbezte. A második elsőfok után fellebeztek mindketten.

Szóval a társasház fellebbez, aztán perújít, azt is megfellebbezi... mindezt úgy, hogy _mindkét_ szakvélemény alapján a közös ejtő- és alapvezetéket fel kellene újítani. És úszik a szomszéd. Erre írtam, hogy zsák és foltja.

jancsoavram 2009.10.02. 22:46:19

@Csanna: Akkor az ítélet jogtalanul hivatkozik arra, hogy a jogelőd átalakítása miatt keletkezet a hiba. Az előző tulaj már fürdőszobával vette, az benne van az Al.Ok-ban. És a többiek ugyanolyan olcsón vették nm-ét. Nem a hiba miatt, azt az eladó (magyar állam) sehol sem említi. Tehát vagy-vagy: vagy az állam a jogelőd, vagy nem a jogelőd rontotta el a rendszert.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.10.03. 17:33:12

Avram, a kártérítés miatt lényeges és ezt már tisztességesen körbejártuk. Összefoglalva.

Vetted a lakást valakitől. Ha rendes árat fizettél érte, és kiderül, hogy a fürdőszoba rosszul volt bekötve, akkor az eladó felel azokért a károkért, amely ezzel összefüggésben keletkezett. A társasház pedig felel azokért a károkért, amely azzal összefüggésben keletkezett, hogy a közös vezetéket nem újíttatta fel. Ez nem jelenti automatikusan az összes kár megtérítését, mindkét esetben bizonyítanod kell a kár összegét és az ok-okozati összefüggést.

Ha a társasház mellett perbe hívtad volna az előző tulajdonost, akkor a 6. ítéletben megállapítják az ő kártérítési kötelezettségét akkor, amikor megállapítják azt, hogy a vevő jogelődje végezte a hibás rákötést. Te tőle vetted a lakást, tőle kell a kártérítést kapnod.

Ő a magyar államtól vette, ő ha gondolja megpróbálhatja tovább hárítani de valószínűleg nem fogja tudni, hiszen mélyen az akkori piaci ár alatt vette a lakást (de emiatt ne fájjon a te fejed, ez már az ő gondja).

Csanna 2009.10.03. 22:21:43

@Pascal: szerintem ez még nincs későn az alapperben. legalább annyit vissza lehetne hozni.
A Főv.Bíróság ítéletében marha sok az illeték 111 e/Ft+ költségek. majdnem félmillió. A felp. bármikor megváltoztathatja a keresetét, perbe hívhat, abból elbocsáthat.
Érdemes lenne (Dr.Nyerő Kunó) jogelőöt perbe hívni. Ebből a buliból ő profitált, mint nevető harmadik. Lehetne gondolkodni pl. a perérték leszállításán is. Meditálok továbbá azon is, hogy a jogalap nélküli gazdagodás -részben - megállna-e a kártérítés mellett. Konkrétan tudom (adás-vételek) 1997-ben Bp.V.ker Belváros banknegyed magasföldszinti, udvari 60nm 2 szoba összkomfort, 3,80 belm. gyönyörű ún. "úri házban" 3,5 M/Ft.volt a vételár. Azért annyi különbség nem volt akkor sem a budai és pesti oldal között, hogy egy 35 nm volt szuterén mosókonyháért valaki 4 M/Ft-ot fizessen. Tudod mennyiért idegenítette el az V.ker.önkormányzat a jogelődnek 1994-ben?
900 e/Ft-ért. Nyáron cserélt gazdát 28 M/ft-ért. Gyönyörű irodává alakították át. Az elmaradt értéknövekedés is veszteség. Ezt viszont csak a jogelődön lehet érvényesíteni. Ez az ingatlan rejtett hibája volt, amely adás-vételkor nyilván nem derült ki. Ezt a t-házon soha nem fogja tudni érvényesíteni a felp.
Igen mostmár látom, úgy látszik elkerülte a figyelmem ez a hiányzó darab, de a kardinális kérdés az, hogy összefüggésbe hozható-e közvetlenül az ingatlanon belüli kárral.

Csanna 2009.10.03. 22:38:46

@Pascal: ja és az tárgy. jkv. lenne még nagyon érdekes, ahol a két szakértőt tanúként meghallgatták.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.10.04. 00:35:55

Ja az nagyon érdekes lenne de itt még a magnó is eltűnt...mondjuk nem valószínű, hogy pont az ellenkezőjét mondték volna mint amit leírtak.

Számomra egyébként a kártérítés összege a második kérdés, elsősorban a beázást kellene megszűntetni, ehhez pedig jó lett volna, ha a 6. ítélet kötelezi a társasházat az együttműködésre (pontosabban nem szűnteti meg az előző határozat erre vonatkozó részét). A kártérítés valahogy megoszlik a társasház és a jogelőd között, de a szakvéleményekből kiderül a közös vezeték felújítása nélkül nem lehet megoldani a problémát - a társasháznak egyelőre viszont jogerős ítélete van arról, hogy nincs együttműködési kötelezettsége. Hiába megy tovább az alapper, én is kurva ideges lennék.

Abban is egyetértek teljesen, hogy ebből jól csak a levélíró és a társasház ügyvédjei fognak kijönni.

Csanna 2009.10.05. 18:55:54

@Pascal: a társasház nem önálló jogi személy, hanem a tulajdonostársak közössége. Működése során azonban jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat.
Fóruma: a közgyűlés. Amennyiben valamelyik tulajdonostársra nézve a közgyűlés határozata jogsértő, úgy azt a bíróságon 60 napon belül (korábbi 30 elírás volt tőlem)megtámadhatja. A közgyűlés pedig többször megvitatta a szennyvízügyet. Természetesen az ingatlanon belüli klf. szerelési költségek kifizetését nem szavazták meg a felperesnek, de ezeket a határozatokat megtámadhatta volna.(1997. évi CLVII.tv.32.§.(1)bek.) Egyszerűen nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy "elzárkóztak". (ki tudja hányadik ítélet indokolási része) A társasház működését a tht szabályozza. A társasház kötelezettsége az osztatlan közös tulajdon (albetétekhez tartozó eszmei hányad) kérdéskörébe tartozó döntések meghozatala a közgyűlés útján. Az ember ilyenkor kurva ideges, de 60 napon túl a határozatok megtámadhatatlanok. Az ingatlanon belül megoldandó problémák nem tartoznak a hatáskörébe, abban neki semmiféle együttműködési kötelezettsége nincs. Ezért voltam teljesen leblokkolva, amikor olvastam az ítéleteket. Szomorú, hogy perújított másodfokig kell eljutni, hogy végre beemeljék a tht-t. Valaki említette, hogy fiatalok voltak a bírók. Amennyiben egyszer az igazságszolgáltatást megreformálják úgy én az angol jogrendszerben való gyakorlatot tartanám követendőnek: A bírói poszt pályázat útján, kizárólag 40 éven felül betölthető, a szakterületen eltöltött gyakorlat egyidejű igazolásával. (építőipari, pénzintézeti, stb. gyakorlat)

jancsoavram 2009.10.05. 23:10:06

@Csanna: Miről beszélsz? Nem hozott semmilyen közgyűlési határozatot a Tház szennyvízről, ezt beismerték, ez volt az oka a felelősség megállapításának. Az is benne van, hogy felperes többször kérte közgyűlés tartását, de csak 9 %-a volt, és nem tudta elérni. Továbbá, hogy egyszer az Önkormányzati tulaj is támogatta őket, és 15%-kal sem tudták elérni, hoy közgyűlést hívjanak össze csatorna ügyben. Szóba sem álltak velük, nem is válaszoltak. Ez minden ítéletben benne van, és hogy a felelősség alól éppen ezért kimenteni nem tudták magukat. Csak a 6-ból hiányzik. Volt egy megállapodás, hogy közösen kérnek fel szakértőt még 2000-ből. Ezt sem tartották be, benne van az 1. ítéletben. 2002-ben felperes már saját maga kért fel szakértőt. Azt meg nem fogadták el, de ellenszakértőt nem hívtak. Ott van az 1. ítélet végén, olvasd e figyelmesebben. A Tház egyszerűen ignorálta a problémát.
Nem kortól függ a jó ítélet. A 6. bíró öreg volt, talán ezért nem olvasott figyelmesen. (Te is hasonlóan olvasol, bár neked nem ez a szakmád.)

jancsoavram 2009.10.05. 23:12:15

Ja, igen. A megállapodás sem önkéntes volt. Birtokháborítási eljárás keretében erre a Tház rákényszerült. Maguktól semmit sem csináltak. De ezt is hiába írták alá, nem tarották be. Nézd meg jobban.Ők maguk is beismerték.

Csanna 2009.10.06. 08:24:21

@jancsoavram: tisztelettel megkérdezném: Neked milyen szakmád van? Olyan javaslatot napirendi pontként nem is terjesztettek a közgyűlés elé, hogy az osztatlan közös tulajdont képező fővezeték átépítésének költségviselése. (egyébként az ítéletben benne van, hogy a közgyűlés a számlák kifizetését elutasította.)A t.ház kizárólag az osztatlan közös tulajdont képező (fővezeték)kérdésében tud dönteni.
Azért jó lenne azt a tht-t olvasgatni...

jancsoavram 2009.10.06. 11:35:51

@Csanna: Társadalmi megbízásból foglalkozom az üggyel, nem a bíró, hanem A.Károly szakértő miatt, akinél a korrupció gyanúa más ügyekben már korábban felmerült, és valószínű, hogy a háttértrgyalást a bíróval a Tház javára ő intézte. De ezt már egyszer leírtam. A szakmám magánügyem, de olvasni az A.K-ügyeket alaposan szoktam.
Ellentmondasz magadnak: ha a közgyűlés a számlák kifizetését elutasította, akkor kérték a kifzetést. Mégpedig az átemelő berendezését, amit a meghibásodott feldmann helyett a közös szennyvíz elvezetésére ők finanszíroztak.Ez az utolsó közgyűlés, amelyről értesítették őket, 2000-ben. Ennek a határozatát, ez is benne van valahol az anyagban 65 nappal később küldték meg, hogy ne lehessen megtámadni. Több határozatot nem küldtek. Tehát felperes soha nem volt abban a helyzetben h a tházi tv által biztosított jogával élhessen.
Láthatod, olvasom a tht-t. A Th is, és tuda h átssza ki és h élenek vissz a tulaok a többségi jogukkal. Nesze neked th-i jog!

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.10.06. 11:51:57

Hahó a tények - első határozat illetve mindkét szakvélemény alapján:

Volt egy társasházi határozat arról, hogy az utcai csatorna rossz csatlakozását és az elromlott Feldmann-t a lakó a saját költségén oldja meg, és ha akarja az előző lakótól kérje vissza a javítás árát. Ezek NEM a lakáson belül vannak (rajz). Ezek a részek kétségen kívül osztatlan közös tulajdonban vannak. Már ezt a társasházi határozatot meg kellett volna támadni, véleményem szerint ennek alapja is megvolt. De ez már nem kérdés, ez a tétel nincs is a perben.

A fenti javítás - amelyet a lakó saját pénzén el is végzett - csak részben oldotta meg a beázást. Továbbra is el kell végezni a következőket:
1. Közös tulajdonú - ejtő- és alapvezeték felújítása.
2. Lakáson belüli - ágazati vezeték helyes csatlakoztatása.

A közös tulajdonú vezetékkel kapcsolatban a társasház a lakó kérése ellenére semmit sem csinált. Arra kellett volna / kellene kötelezni a társasházat, hogy csináltassa meg. Ennek jogi alapjai megvannak a mindenkor hatályos társasházi törvényben és a PTK-ban is (4.§., 341.§.-ok).

Csanna 2009.10.06. 13:54:28

@Pascal: hát ezt mondom. Kicsit pontosítanék: az ágazati vezeték mindaddig a tul. magántulajdona, amíg be nem csatlakozik a fővezetékbe. Az ágazati vezeték azonban elhagyja az ingatlant (speciális helyzeténél fogva: alagsor)Tehát az ágazati vezeték földben lévő része sem osztatlan közös tulajdon.
A szakvélemény arra is rámutat, hogy a szakszerűtlen becsatlakozás utcaszint alatt van, tehát hosszútávon nem jelent megoldást az alsó traktusban való újbóli kiépítés. Kitér arra is a szakvélemény, hogy a fürdőszobai padlószint alatti átfolyót meg kell szüntetni. A ház szennyvízrendszerébe való becsatlakozást a WC mögött kell megoldani. Ehhez azonban le kell hozni a falban futó fővezetéket. Ennek javasolt költsége: 750 (felp) 350 (alp)Jogi alapja a mindenkor hatályos tht-ban annyi, javaslatot kell előterjeszteni a közgyűlésnek: a 350-et, mint rendkívüli ráfordítást megszavazza, hogy a közös költségben érvényesíteni tudja, vagy pótbefizetésre kötelezze a tul.társakat tul.hányaduk arányában. Ilyen jellegű javaslat nem történt a th felé, ezért azt napirendre tűzni nem tudta. Mivel az arányok nyilvánvalóak és a felp. ilyen irányú keresetet sem terjesztett elő, a közbenső ítélet kicsit féloldalasra sikeredett. Megállapítja a veszélyeztetettséget felperes és alperes (az egész épület állaga)vonatkozásában. Ugyanakkor a tht.ide vonatkozó rendelkezései alapján nem kötelezi az alperest, hogy hívjon össze rendkívüli közgyűlést, azon a szakértő által javasolt és reá háruló összeg tekintetében hozzon határozatot. Ilyen esetben a bíróság kötelezheti a tházat a rendkívüli közgyűlés összehívására. Amennyiben a felperes részére a határozat kedvezőtlen lenne, úgy azt a per folyamán joga lett volna megtámadni.
Ptk.341.§. érdekes aspektusban világítja meg a kérdést, ugyanis mindkét fél kérhetné azt, hogy: akinek a részéről veszélyeztetettség fenyeget, kötelezze a bíróság a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.(T-ház: szakszerű rácsatlakozás, tulajdonos: fővezeték számára történő kiépítése)A kérdés az, mi a biztosítéka annak, ha t-ház kiépíti a vezetéket a tul.szakszerűen rácsatlakozik-e?
Ha a tul. megteremti a szakszerű rácsatlakozás feltételeit a t-ház lehozza-e a vezetéket?@jancsoavram: eléggé sajátos a stílusod, már ne haragudj. Te eldöntöd, hogy kinek milyen szakmája van, vagy nincs. De a Te szakmád "magánügy". Hogy is van ez? A 60 nap a kézhezvételtől számít.

Csanna 2009.10.06. 16:21:39

@Pascal: nem szükséges a jkv. egyébként is szerintem ez jóval előbb volt:
53.Pf.636.921/2008/2
"Az I.fokú bíróság a megismételt perújítási eljárásban a II.f. iránymutatásnak megfelelően együttesen hallgatta meg a két szakértőt és annak alapján rögzítette, hogy a szakértők egybehangzóan úgy nyilatkoztak, a hiba kialakulása alapvetően arra vezethető vissza, hogy a felp. jogelődje a fürdőszobát szakszerűtlenül alakította ki, a csatornavezetéket szakszerűtlenül kötötte be az alapvezetékbe.."
"Arnold K. 58.sz.alatti szakvéleményében utal arra, hogy a közös ejtő- és alapvezeték felújítása szaktervezési feladatot igényel.Mivel e körben a per tovább folyik, felperesnek lehetősége van a kereset megfelelő pontosítására..."

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.10.06. 18:58:14

igen a szóbanforgó részt természetesen olvastam.

Ez tényleg benne van mindkét szakvéleményben:
"a hiba kialakulása alapvetően arra vezethető vissza, hogy a felp. jogelődje a fürdőszobát szakszerűtlenül alakította ki, a csatornavezetéket szakszerűtlenül kötötte be az alapvezetékbe".

Csakhogy ebből tévesen következtett a másodfok erre: "A szakértők egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy mind a hiba felderítése, mind annak kijavítása megoldható a felperes lakásában".

A kettő nem ugyanaz! Ahhoz, hogy a hibát megoldják, a közös vezetéket is fel kell újítani.

jancsoavram 2009.10.07. 01:52:50

@Csanna: A közgyűléstől számít. Jogvesztő határidőn túl küldték meg.

jancsoavram 2009.10.07. 01:56:06

@Csanna: A jogelőd az eladó szerinted. De nem az csatlakozott rá szabálytalanul, hanem a magyar állam. Az eladó nem csinált semmit a vezetékkel. Következetlenül hivatkozl a jgelődre. Szerinted melyik felperes jogelődje: az eladó, aki hozzá se nyúlt az ágazati vezetékhez? Vagy a magyar állam, aki eladó jogelőde és a tházé, és aki szabálytalanul csatlakozott rá a vezetékre. Mert nálad hol ez, hol az.

Csanna 2009.10.07. 08:15:15

@jancsoavram: a felperes jogelődje az eladó,akitől az ingatlant vette. Ezt már Pascal számos alkalommal, de én is kifejtettem. Lásd: Pascalt is fentebb, több alkalommal és engem is (Dr.Nyerő Kunó)Nem hol ez, hol az. Ez evidencia. Azzal, hogy a magyar állam elidegenítette a tulajdonosoknak, a tulajdonosok tulajdonába kerültek az albetétek és a hozzájuk összes ágazati vezeték,a fővezetékekbe való becsatlakozásig. A tulajdonsok tulajdonába kerültek továbbá osztatlan közös tulajdonként (eszmei hányad) mindazon épületrészek és az ahhoz tartozó fővezetékek, amelyek nem külön tulajdonban vannak.Tehát a felperesnek az osztatlan közös tulajdonban, a tul.lap szerint ...../10000, ..../1000, vagy ..... 100 (attól függ, hogy mekkora a t-ház)tulajdoni hányada testesül meg az osztatlan közös tulajdonban. Ennek arányában kerül megállapításra a szavazati joga. Tehát a fővezeték nem a t-házé, hanem a tulajdonosoké tulajdoni hányaduk arányában. A t-háznak nincs tulajdona.

Csanna 2009.10.07. 08:29:11

@Pascal: igen de álláspontom szerint ezt feloldja az ítélet a szakvéleményre való hivatkozással, hogy a közös ejtő- és alapvez.felújítása szaktervezési feladatot igényel, mivel e körben a per tovább folyik, a felp.-nek lehetősége van a kereset pontosítására. Nem vitatja azt, hogy a közös vezetéket meg kell javítani.

jancsoavram 2009.10.07. 08:47:35

@Csanna: Ha nem vitatja, akkor viszont van együttműködési kötelezettség, amit megszegtek.
Tévedés: a Tház közös tladonában van az alapvezeté.

Csanna 2009.10.07. 08:55:43

@jancsoavram: ha bizonyítani tudod, hogy a határozatot ekkor és ekkor vetted át, akkor a határidő tekintetében kimentésnek van helye.

Csanna 2009.10.07. 09:06:19

@jancsoavram: Drága Avram, hogyan mondjam el Neked? A t-ház a tulajdonosok közössége.Tehát felperesnek tulajdoni hányada arányában a fővezetékben is tulajdona van. Említette a szavazati arányt valahol: 9% Ilyen részben tulajdonosa víz, szennyvíz, gáz, elektromos vezetékeknek az osztatlan közös tulajdonból. Tehát amikor a t-házat arra kéri, hogy az osztatlan közös tulajdonban (fővezeték) valamit tegyen, vagy ne tegyen, azt a 9%-a birtokában tudja kérni. Tehát: ha én kérem a t.-házat, hogy a fővezetéket csináltassa meg, eleve úgy terjesztem elő, hogy 100,- Ft mínusz 9%.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.10.07. 10:29:07

"igen de álláspontom szerint ezt feloldja az ítélet a szakvéleményre való hivatkozással, hogy a közös ejtő- és alapvez.felújítása szaktervezési feladatot igényel"

Főleg Avram kedvéért :-) járjuk egy picit körbe újra a kártérítésre vonatkozó pontot! A hiba a rossz bekötésre vezethető vissza. OK. De. A kár csak a hibára vezethető vissza? Ha a társasház a lakóval együttműködve már régen megcsináltatja a csatornát (amire a társasház köteles), utána a lakó feltehetően megcsinálja a saját vezetékeit, akkor nincs évekig tartó beázás, messze nincs ekkora kár.

A társasház úgy érvel, hogy a hiba kialakulása alapvetően arra vezethető vissza, hogy a levélíró jogelődje a fürdőszobát szakszerűtlenül alakította ki. És ezért a kárt teljes egészében az előző tulajdonosnak kell állnia. Csak részben helyes érvelés. Ha a levélíró CSAK az előző tulajdonost hívná perbe, akkor ő viszont úgy érvelne, hogy igaz a lakás hibás volt, és ezért ő felelős, de a kár - az évekig tartó szarban úszás - már nagyrészt a társasház mulasztására vezethető vissza! Ha ugyanis a társasház felújítja a közös vezetéket, utána a lakó rendesen ráköt, akkor a kár nagy része elkerülhető lett volna.

A szakvéleményekből kiderül, hogy a közös vezeték felújítása feltétele annak, hogy a lakó szakszerűen ráköthessen. Amíg nem születik ellentétes szakvélemény - amely azt mondja, hogy a közös vezeték felújítása nélkül is meg lehet oldani a problémát - addig a levélíró mindkét kereseti pont (a kártérítés ill. a javításra kötelezés) szempontjából tűrhetően jó helyzetben van.

Ha már valaki sokat akar fogni, csinálja jól: hívja perbe a társasházat és az előző lakót egyszerre. Itt lehet bizonyítani azt, hogy kár keletkezett. Az ok-okozati összefüggést viszont nehéz, de csak abban a tekintetben, hogy milyen mértékben felelős az előző lakó és milyen mértékben a társasház. Véleményem szerint megoszlik valamilyen mértékben az előző tulaj és a társasház között - ezt majd a bíró eldönti.

Szerintem nem tudunk eleget, de ha piaci áron vette a lakást valószínűleg megállna a kártérítés mellett az ingatlan rejtett hibájára való hivatkozás, a kártérítés mellett a vételárból a lakáson belüli részek javítási költségét is lehetne kérni, sőt az elmaradt értéknövekedést is - NEM a társasháztól, hanem az előző tulajdonostól.

Azt kell látnod, avram, hogy lényegében három, teljesen független kérdésről van szó, mindegyikben más a jogalap és mással állsz szemben:

1. a közös vezeték felújítása: társasház,

2. a hibás rákötés miatt a lakás tönkremenése és lakhatatlansága miatti kártérítés (felújítás, elmaradt lakbér): valamilyen arányban a társasház és az előző lakó,

3. a lakás rejtett hibája, jogalap nélküli gazdagodás - előző lakó.

Végül, Avram, ez itt nem jogsegélyfórum - az ügyet egész egyszerűen a magam részéről érdekesnek tartom, végigolvastam a felrakott papírokat, és arra jutottam, hogy sok mindenben alapvetően igazad van. De rossz végén lett a bot eleve megfogva, másképp kellett volna hozzáállni elejétől, a javításra ill. a javításra kötelezésre koncentrálni elsősorban a kártérítés helyett; számos kihasználatlan lehetőség maradt ki. A bíró/szakértő befeketítése helyett akkor járnál el helyesen, ha az ügyvédeddel leülve végigbeszélnéd a fentieket, véleményem szerint ebből még egy csomó minden visszahozható.

jancsoavram 2009.10.10. 01:27:24

@Pascal: Nagyjából egyetértek. A cél nem a bíró befeketítése volt. Az enyém a szakértő elcsípése. A posztolóé pedig a dokumentumok felrakása.
Én is azt gondolom, hogy erre a vezetékre nem lehet jól rákötni: amíg a tház nem mozdul, addig posztoló hiába csinál akármit, az nem lesz jó.
Az előző tulajjal kapcs-ban mindkettőtöknek igaza van részben, csakhogy:
1. Mire kiderült a hiba, letelt az elévülési idő.
2. És ez a nyagyobb probléma: ő a kötésekkel nem csinált semmit. Ő is így örökölte. Tehát ő a jogelőd az eladásban, de nem ő a jogeklőd a rákötés elszúrásában.
Vagyis újra kérdés: ki is a jogelőd, amelyikről az 5. ítélet beszél? Ez ui. az államot nevezi meg jogelődnek. Vagyis a bíróság is összevissza használja a megjelölést.

drbankjogasz 2009.11.03. 19:30:26

@trezegé: Kakálló Juditot utálja az ország, és október 5-én szintén hozott Tak-né K. Judit egy jogerős ítéletet, szóról szóra ugyanolyan ügyben, csak nem szennyvíz elvezetés, hanem a közös fal szigetelésének hiánya miatt vizesedik az egyik tulaj lakása 10 éve. Tudod, mit ítélt, 3 szakértő és az ÁNTSz által kiadott igazolás (lakhatatlan és egészsgtelen életkörülmények fennállta vizeseds miatt)ellenében? Hogy a tulaj nyújtson be új keresetet, építész-mérnökkel terveztesse meg, hogy mit kér a társasháztól kijavíttatni, egyébként semmilyn kárigényt em talált alaposnak, mert a vizesedés, penész, gomba stb. szerinte nem okoz károsodást a lakhatásban...De mst már tudom, hogy a ruszki származása miatt van. Alpereseink között pedig ott található Bata Imre, akinek apja 1956-ban az a honvédelmi miniszter volt, aki az országra hozta a tankokat (lsd. Bata István címszó wikipedia).
Minden esetre nem nyugsznk bele, hogy lyen a rendszer, ezt kell megdönteni. jelenleg Kakálló doktornőt hivatali visszaélés miatt feljelentettük, kérem, hogy aki saját perét a feljelentés kiegészítéshez rendelkezésre bocsátaná, írjon. Tanúkat és tényeket keresek.
Üdv. Le a komcsikkal!

drbankjogasz 2009.11.03. 19:45:09

@Csanna: pedig Kükálló bíró a mi ügyünkben is a leírtakhoz teljesen hasonló módon reagált, 10 év után született meg a második másodfokú ítélet édesanyám társasházi lakása ügyében; a társasház 2000-ben elismerte, hogy a lakás károsodik attól, hogy a közös tulajdonú fal és a hozzáépített közös tulajdonú terasz között nem tettek szigetelést. a társasház azonban egyidejűleg úgy határozott, hogy nem javíttatja ki a szigetelés hiánya miatti vizesedést. egyszerű tényállású ügyben - 3 szakértő egyöntetűen állapította mge a műszaki hiba okát, felmérték a kárt, első fokon megneyrjük mindig, és kakálló bíró - iratellenes ténymegállapítsaival - hatályon kívül helyez, most másodszerra pedig azt állapította meg, hogy a lakástulajdonos felperesnek úgy kellett volnaa keresetét benyújtania, hogy csatol hozzá egy építészmérnök által ellenjegyzett tervet, meghatározva benne a javítás egyes részelemeit, és ha azt az alperesek vitatják, új szakértőt kell kirendelni. Ez a nő egy valóságos jog-gyilkos.
Ügyünkben a legszebb az volt, hogy az egyik alaperesnek azért utasította el a fellebbezését, mert az a fellebbezésre nyitva álló 15 napot túllépte; orvosi igazolást csatolt arról, hogy a fellebbezési hatridő utolsó 3 napján fekvő beteg volt; Kükálló pedig azzal indokolta az elutasítást, hogy a fél rendelkezésére állott 12 nap, miért nem intézte el azalatt a fellebbezést, miért halasztotta az utolsó napokra?! Csak enyit erről a büdös ruszki banyáról.

Csanna 2009.11.04. 15:05:08

@drbankjogasz: a társasház mikor épült? Általában ilyen pereknél a felperes a társasház szokott lenni, aki pereli a kivitelezőt. Édesanyádnak kárai keletkeztek, vitathatatlan. De a társasházat gondolom nem a tulajdonosi közösség építtette, annak volt egy kivitelezője. Ilyen esetekben nagyon nehéz a felelősséget megállapítani és kvázi a tulajdonosi közösséget kötelezni.

Csanna 2009.11.04. 15:39:37

@drbankjogasz: ne haragudj, hogy még egyszer írok. Ez pontosan így fogalmazódott meg az ítéletben, hogy a penész, gomba, vizesedés - ami az osztatlan közös tulajdont képező főfal vizessége miatt következik be - NEM OKOZ KÁROSODÁST A LAKHATÁSBAN???? Nem tudom, hogy pontosan mire irányult a felperesi kereset. Kötelezés+kártérítés? Amennyiben az Alapító Okirat szerint a fal osztatlan közös tulajdon, úgy mindenféle költség számszerűsítése nélkül kötelezni kell a társasházat a szakszerű szigetelés elvégzésére.(Amennyiben a társasház megtalálja a kivitelezőt, azt ő tovább perelheti)Amennyiben esetleg kártérítés igény is volt, az már nehezebb eset. Ugyanis a tház hivatkozhat arra, hogy a kárt elismeri, de annak bekövetkezése neki nem felróható.

kukalojudit 2009.11.15. 17:05:34

@drbankjogasz: A Tak-né Kakálló Judit nevű "büdös ruszki banya" feljelentéséhez szívesen betársulok. Bőséges anyagom van iratellenes, önkényes ítélkezési praxisához. Sajnos, csak most vettem észre a hsz-odat, különben már előbb is írtam volna. Felháborító, hogy ez a "jog-gyilkos" még mindig ítélkezhet.

goj28 2009.11.15. 23:10:16

@drbankjogasz: Kakáló Judit csak félig orosz, az apja volt orosz, 56-ban együtt lőtt Bata Istvánnal a frradalmárokra. Az apát még "Kjukalov"-nak hívták. Ezt a nevet magyarosította a lánya Kükálóra, úgy hogy az orosz "ju"-betűt ü-re írta át, az orosz "ov" végződésből pedig csinált egy magyar hosszú ó-t. Így keletkezett ez a fura vezetéknév. Az anyja magyar zsidó származású nő, innen a Judit keresztnév. A szennyizes társasház 4 lakásos, ebből két család zsidó származású, a harmadik pedig orosz, a Kakálóval hasonló korú nő még ma sem tud rendesen magyarul. Talán oroszul beszélte meg a banyával az ítéletet. Károsult felperes az egyetlen magyar ebben a társaságban...

bankjogász 2009.11.17. 15:25:33

@kukalojudit: lehetne azt kérni, hogy valahol átadd nekem azokat az iratokat, ahol visszaélésszerű magatartása kimutatható? lsd. bíró kötelessége: a pert kellő körültekintéssel, gondosan lefolytatni,- elég általános, de szóval nem a jogi tévedésekről, hanem a bizonyítható hivatali kötelességszegésről és annak valaki hátrányára vagy előnyére történő szándékos eljárásról van szó. Pl. a mi esetünkben Kakálló - bár feljelentettük - ennek ellenére sem állapította meg elfogultságát (3 másik perünk is van, mind ennek a nyomorult falszigetelésnek a folyománya , birtokháborítás stb.), a felperesen elégtételt akart venni, ezért nem jelentette be elfogultságát, szemrebbenés nélkül idézi anyut, aki már írt az elnöknek, hogy nem biztos, hogy meg tudja állni a következő tárgyaláson, hogy ki ne nyírja,. De mint megtudtuk a Fővárosi Bíróságon dolgozóktól - ott is fejétől bűzlik a hal, az elnök, Gatter, alkoholista, mámorban ül a helyén - és ezért virul ott a korrupció. Ki tudja, ki az a műszaki szakértő, akit valaki ezen a honlapon említett (A. Károly), aki bejáratos az elnökhöz, és a szignálást úgy intézi, hogy a lefizetett bíró kapja az ügyet?

bankjogász 2009.11.17. 15:28:33

@Pascal: nagyon sok munkát igényel, nem tudja azt végig fedezni az illető... sajnos tapasztalat - saját anyám perét viszem, nem igaz mennyi meló, hozzáértő ügyvéd - a férjem: 25+ÁFA

bankjogász 2009.11.17. 15:41:13

@goj28: feltűnő, hogy a Ii. ker-ben mennyi a hasonló eset, és mind azon bukik meg, hogy a régi/jelenlegi rend káderei a leszármazóikat még mindig olyan helyzetbe tartják, hogy a többi ne tudjon élni. A mi házunkba meg is mondta Bata Imre. "egy goj ne legyen boldog" - ez a ház az övé, anyut ki akarja lökni onnan. És segítik, mert ki ő?
Bata Imre - bata István fia, Bata István 1953-tól 1956. október 23-ig volt honv. miniszter , akkor repülőn Münnich Ferenccel Moszkvába menekült.Ezt a Magyarország kronológiája című könyvből veszem. (6 elemis villamoskalauz egyébként - pontagyú senki. Ezt a Ki kicsoda lexikon tartalmazza.
dr. Mecsér Györgyike - Fővárosi Bíróság bírája - Mecsér József vérbíró lánya - lsd. 1956-os intézet interneten közzétett táblázata "mecsér" kereső szóra bejön, 14 halálos ítélet, köztük Tóth ilona...
és végül a II. kerületi rendőrkapitányság bűnügyi főosztályvezetője, Berár Iván. Apja Berár ferenc, MKP kereskedelmi tagozat vezetője - moszkvai kiküldött (Országos levéltár jegyzőkönyvei 1951 és 1958 között a párt vezetőségi üléseiről - nyilvános, fenn van az interneten.
Tudja-e valaki, hogy berár Iván és bata Imre hová és mikor jártak iskolába, ugyanis ez az adat kellene nekem.
Bata Imre hamis feljelentéssel élt, hogy anyukám (68 éves, 155 cm) fejbevágta őt, és egy horzsolást bemutatott a fején, erre Berár Iván kijelentette, hogy ez súlyos testi sértés kísérlete, mert bár a seb gyógytartama orvosilag ezt nem igazolja, de a szándék megvolt. Erre semmi bizonyítékot nem hoztak, a Ii. ker ügyészségről Kenyeres Attila vezető ügyészt mégis rá tudták venni, hogy vádat emeljen... hát így váltottunk át a polgári ügyből mi is a büntető ügybe...száll a kakukk fészkére. Mit szóltok ehhez a bandához? és ma hallom a rádióban, hogy draskovics bejelenti, nem lesz polgárháború. Csak ne is legyen, se üldözések, hagyják el maguktól az állásaikat!

bankjogász 2009.11.17. 15:46:53

@Csanna: a tényállást külön e-mail-ben leírtam.
Ha van ötleted, szívesen venném. eddig ilyeneket írtam a felülvizsgálati kérelemhez (még szerkesztem):
A másodfokú bíróság túlterjeszkedett a fellebbezési kérelmeken. Ez a Pp. 253. § (1) bek.-be ütköző, ezért a másodfokú rész-ítélet törvénysértő.
A Pp. 253. §-ának (1) bek. szerint a másodfokú bíróság nem terjeszkedhet túl a fellebbezési kérelmen, illetve „a reformatio in peius tilalmából következően az elsőfokú ítéletet a fellebbező fél hátrányára nem változtathatja meg akkor, ha az ellenfél az ítéletnek a fellebbező félre vonatkozó részét fellebbezéssel vagy csatlakozó fellebbezéssel nem támadta meg. Ez nyilvánvalóan vonatkozik az ítélet indokolási részében foglaltakra is.” [B.H. 2007. 199.].
Esetünkben alperesek nem nyújtottak be fellebbezést a teljes ítéletre (fellebbezésük a törvényi határidőn túl, elkésetten érkezett), és csatlakozó fellebbezés nem került benyújtásra.

A másodfokú bíróság megsértette az egyes bizonyítékok indokolt elfogadására vonatkozó, és azok alapján történő tényállás-megállapításra vonatkozó törvényi rendelkezéseket. Ez a Pp. 206. § (1) és (3) bek.-be ütköző, ezért a másodfokú rész-ítélet törvénysértő.
A Pp. 206. §-ának (1) bek.-e alapján „A bíróság az egyes bizonyítékok kellően indokolt elfogadásával – mérlegeléssel – olyan tényállást is megállapíthat, amely a fél által vitatott bizonyíték tartalmával nem áll ugyan összhangban, a per egyéb adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen.
A 206. § (3) bek-e alapján „A bíróság kártérítés vagy egyéb követelés összegét – ha szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján meg nem állapítható – a per összes körülményeinek mérlegelésével, belátása szerint határozza meg.
A másodfokú bíróság a fenti rendelkezéseket az alábbi módon sértette meg.
1. Önkényesen mérlegelte a bizonyítékokat,
2. Megbontotta a logikai rendet a per adataira figyelemmel okszerűtlen és iratellenes tényállást állapított meg.
3. Törvénynek ellentmondó jogi következtetéseket tesz.
4. A kártérítés összegét nulla forintra csökkentése során nem vette figyelembe a szakértői véleményt és a tanúvallomásokat, hanem saját belátása szerint döntött.
A másodfokú bíróságot eljárása során a törvényben meghatározott eljárási szabályok kötik, és bármennyire szükséges, hogy a prakticizmus vezesse, nem építhet elméleti rendszert saját belátása szerint (Pp. 206. § (3) bek.) a bizonyítékok figyelmen kívül hagyásával; és nem hagyhatja indokolatlanul figyelmen kívül a perben beszerzett szakértői vélemény megállapításait és az okirati bizonyítékokat. A bíróság az 1.-3. pont szerinti törvénysértő bizonyíték-értékelése és iratellenessége az alábbiak szerint áll fenn.
ide az anyu anyaga

1.
Önkényesen mérlegelte a bíróság a bizonyítékokat

Tanúvallomások figyelmen kívül hagyása indokolatlan volt
Bár peradat nem állt rendelkezésre, Babos Sándornét a másodfokú bíróság a felperes barátnőjének minősítette, és ezért felperes számára kedvező tanú-nyilatkozatát nem vette figyelembe a bíróság (a ….oldalon rész-ítélet indokolása szerint); azonban amikor felperesnek hátrányosnak ítélhető tény bizonyítására szolgálhatott, akkor bizonyítékként vette számításba a bíróság (rész-ítélet .. oldal).
Felperes lánya és unokái tanúvallomásait a családi helyzetében bekövetkezett súlyosan hátrányos változás bizonyítására nem fogadta el a bíróság, pedig bizonyították, hogy felperes lakása büdös és ruhái dohosak, ezért a gyerekek nem aludtak ott, mint azelőtt, nem tudták lakásán látogatni, és felperes ott barátait sem tudta fogadni (az addigi ÖTYE abbamaradt). Ezen viszonyok sérelme miatt beszűkült a társadalmi köre, és pszichés súlyos tünetei vannak (orvosi igazolás csatolva). A nem vagyoni kár bizonyítására előadott tanúvallomásokat szintén önkényesen mellőzte a másodfokú bíróság azon az alapon, hogy azt közeli hozzátartozók tették; a B.H. ….. szerint ugyanis a közeli hozzátartozók tanúvallomása is elfogadható bizonyítékként a mindennapi élet körülményei tekintetében.

2.
Károsodás bekövetkezte bizonyított
Felperes bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy lakását nem tudta teljes mértékben és rendeltetésszerűen használni, továbbá alperesek jogellenes magatartása, azaz a közös tulajdonú falban bekövetkezett vizesedés elhárításának elmulasztása és a felperesi lakásban bekövetkezett kár közvetlen összefüggésben van, és a kár bekövetkezte is bizonyított. A másodfokú bíróság a szakértői és tanúbizonyítékok figyelmen kívül hagyásával – törvénysértően alkalmazott mérlegeléssel, alá nem támasztott saját belátása szerint, a Pp. 206. § (3) bek-be ütköző módon - megállapította, hogy felperest nem érte kár, lakhatásában nem volt korlátozott; és az ezen alapuló kártérítését is elutasította. A bíróság fenti megállapítása iratellenes.
Felperes csatolta a Társasház 2000. május 18-i közgyűlési határozatának hiteles jegyzőkönyvét, amely rögzítette a tulajdonostársak (II. – VIII. r. alperesek) elismerő nyilatkozatát, mely szerint tényként állapították meg a Szentey lakásban bekövetkezett kárt, és annak a közös tulajdonú fal hibájával való közvetlen ok-okozati összefüggését, továbbá, hogy a javítás elvégzése a közös költség terhére végzendő el. Ez a bizonyíték megfelelő alapul szolgál annak bizonyítására, hogy kár bekövetkezett, és a tulajdonostársaknak a javítás elutasítása körében tett nyilatkozata, melyet szintén ezen csatolt közgyűlési határozat tartalmaz, és a javításnak a mai napig történő elmaradása megalapozza közös károkozó magatartásuk megállapíthatóságát, amely alapján egyetemleges felelősségük – az elsőfokú ítéletben – helyesen került megállapításra.
A másodfokú bíróság a közgyűlési határozattal mint teljes bizonyító erejű magánokirattal szemben bizonyítékként az I. r. alperes közös képviselőjének és a II. r. alperesnek a közgyűlési határozat szerinti nyilatkozattal ellentétes nyilatkozatát fogadta el, amelynek valóságtartalmát semmi nem támasztja alá.
Mivel a bíróságnak a csatolt közgyűlési határozat rendelkezésére állt, ezért az I. r. alperes nyilatkozataként azt, és nem a közös képviselő nyilatkozatát kellett volna elfogadnia.

A károsodás első fokú bíróság általi megállapítását a másodfokú bíróság azon az alapon nem látta indokoltnak, mert szerinte az, hogy több szakértő különböző időpontokban a kár és a lakhatatlanság tényét megállapította, ez nem támasztja alá azt, hogy a szakértői vizsgálatok időpontja közötti időpontban is fennállt a károsodás, tehát felperes folyamatosan károsodott. Ez a ténymegállapítás helytelen és iratellenes, mert a szakértői vélemények több esetben, így ide is megállapították, hogy a „felperes folyamatosan károsodik”. A szakértői vélemények ténymegállapításainak fennálltát igazolta felperes azzal – a másodfokú bíróság által a bizonyítékok között meg sem említett – hatósági igazolással, melyet a III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Építési hatósági osztálya felperes által a fal javítás érdekében indított építési hatósági eljárásban 2009.augusztus hónapban tartott helyszíni szemlén rögzített jegyzőkönyvében bocsátott felperes rendelkezésére, és amelyet felperes a per irataihoz csatolt. Felperes az iratokhoz csatolta lakása állapotának igazolására és a kártérítés igénye megalapozásához az ÁNTSZ 2008, szeptemberi hatósági gazolását is, amely rögzíti a perbeli fal penészes és annak következtében a felperesi lakás gombás és egészségre ártalmas, lakhatatlan voltát, melyet – annak közokirati bizonyíték jellegére tekintettel – ellenkező bizonyításig, ami nem történt, valósnak kell elfogadni.
A másodfokú bíróságnak a fenti bizonyítékok gondos értékelésével nem lehetett alappal arra a következtetésre jutnia, hogy a felperest semmilyen kár nem érte, és a perben előterjesztett kártérítési kereseteit el kell utasítani.

Felperes lakhatásának csökkent volta

A per adataiból megállapítható, és nem is volt vitás, hogy felperesnek nem volt másik ingatlana, sem lehetősége, hogy lakhatását vagy ingóságainak tárolását máshol megoldja, ezért cserelakás biztosítását látta indokoltnak az elsőfokú bíróság (ide a Pirka végzés száma).

4.
A kártérítés összege nulla forintra csökkentése során a másodfokú bíróság nem vette figyelembe a szakértői véleményt és a tanúvallomásokat, hanem saját belátása szerint döntött, és ez sérti a Pp. 206. § (3) bek.-t, továbbá okszerűtlen a per összes körülményeit tekintve az a megállapítás, hogy a felperest nem érte kár (Pp. 206. § (1) bek.)

Könyvekben bekövetkezett kár
Mivel a bíróság a könyvekben beállott kár összegét nullára csökkentette az elsőfokú ítélethez képest, ezért az csak akkor lett volna alapos, ha a perben az vált volna nyilvánvalóvá, hogy egyetlen könyv sem volt a felperesi lakásban, vagy a bizonyított 50 könyvben nem állott be sérülés.
Dämmler György tanú a vallomásában körülbelül 50 könyv meglétét bizonyította a felperesi lakásban és Babos Sándorné tanú kb. 200 darabban jelölte meg a lakásban található könyv-állományt. A tanúvallomások alapján tehát minimum 50 könyv ottléte teljességgel bizonyított volt. A másodfokú bíróság azonban – a tanúk által megjelölt számok eltérésére hivatkozással – arra az okszerűtlen megállapításra jutott, hogy a felperes az eredetileg meglévő 50 könyvéhez később, a vizesedés észlelésekor szándékosa, a káron szerzés érdekében szállított oda további 150 könyvet. A könyveket vizsgáló szakértő nem tett olyan megállapítást, miszerint a könyvek állaga különbséget mutatna, és más körülmény vagy bizonyíték sem mutat arra, hogy a könyvek különböző időpontban kerültek felperesi lakásba, és más perbeli körülmény alapján sem okszerű a fenti bírói megállapítás. A bíróság tehát megalapozatlanul állapította meg a tényállást úgy, hogy „ide idézet az ítéletből.

Továbbá megállapította, hogy a felperes megszegte kárenyhítési kötelezettségét, és a könyvekben beállott kárát maga okozta – ez a megállapítás a fenti iratellenesen megállapított tényállásból levont téves következtetés, amely nem szolgálhatott jogszerű alapként a felperesi kártérítési igény elutasítására. A lakhatás joga magában foglalja azt is, hogy a tulajdonában lévő tárgyait a lakásában elhelyezhesse. A mivel a könyvek elhelyezése nem volt máshol lehetséges, ezért a bíróság azon megállapítása, hogy felperest e körben a fennálló kárenyhítési kötelezettség elmulasztása terhelte volna, alaptalan.

Új eljárásra utasítás olyan kérdésekben, amelyre vonatkozóan megfelelő bizonyíték rendelkezésre áll
A másodfokú bíróság nem látta tisztázottnak azt a körülményt, hogy azzal, hogy felperes egy, a falával nem is érintkező támfalat elbontott, közrehatott-e a fal nedvesedés kialakulásában, ezért a közrehatást vizsgálni rendeli egy megismételt elsőfokú eljárásban. A bíróság azon megállapítása, hogy tisztázásra szorul … ide „ megalapozatlan, hiszen a ide szakértői vélemények vizsgálták a fenti körülményt, és következtetésként egyértelműen tartalmazzák, hogy felperes közrehatása kizárt.

bankjogász 2009.11.17. 15:51:05

@Csanna: Kakálló Judit az így előterjesztett - jogos - követelést nem ítélte meg.
A társashzi ügyek a Fővárosi bíróságon rettenetes irányba haladnak, már nem lehet a józan észre és a jogszabályokra alapozni.

bankjogász 2009.11.17. 15:57:40

@Csanna: ugyanerre a "felperesnek lehetősége van " szövegrést Kakálló Judit úgy adta elő a mi ítéletünkben, hogy a felperes keresetét az új eljárásban úgy pontosítsa, hogy csatolja építész trvező ellenjegyzésével tervrajzát a javításra vonatkozóan. íhová fejlődik ez a buta Kakálló. Mivel tudja még a társasház ellen követeléssel fellépő szerencsétlen beázott, szennyvízzel elöntött lakókat vegzálni. Hogy az ilyen nem tud egy villamos alatt elpusztulnI?! Hát ilyen terv nem feltétele az ítélkezésnek! Milyen jogszabályra lehet hivatkozni? Az Építési törvényre? Amely azt mondja ki, hogy az építtető kötelessége a tervrajz készítés? És tetejébe ez nem is engedély-köteles tevékenység? Még tervrajz készítési kötelezettség sem áll fenn. nem Igza? Nincs az a jogszabály, ami előírja. Tud valaki ilyet?

goj28 2009.11.21. 22:38:09

@bankjogász: Ezt a nagyon buta és nagyon korrupt Kakállót ideje likvidálni. Csatlakoznánk az akciódhoz. Vedd fel a kapcsolatot a másik károsulttal, akinek a kártérítési keresetét ugyanezekkel a szavakkal vágta haza: a továbbiakban pontosítsa keresetét, ugyanúgy irat- és jogellenes döntést hozott, ugyanúgy leszarta az összes szakvéleményt, és kijelentette a tökrossz működésképtelen csatornáról, hogy az jó, és semmi köe a kárhoz. Közben most is lapátolni kell belőle a többiek szennyvizét. Írj a kukalojudi@freemail.hu címre.

jancsoavram 2009.11.21. 22:58:26

@bankjogász: Arnold Károlynak hívják azt a "szakértőt", aki távdiagnózissal szakért, azaz ki se megy a helyszínre, csak a társasház által megrendelt szakvéleményt beviszi Kakállóhoz, aki szemmel láthatóan a társasházzal szemben pert indító károsultak kivégző embere. Egy vén, minden hájjal megkent, tkp. kívül-belül hájas korrupt disznó.
süti beállítások módosítása