Sógorom, a zugügyvéd

...and justice for all.

Ön is tud egy érdekes esetet? Írja meg a zugügyvédnek!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Linkblog

Friss topikok

Utazási ajánlatok

Benn a bíró, kint a farkas

2008. november 06. - zugügyvéd

 

A Zugügyvédnek a Farkas testvérek abszurd szökése kapcsán az alábbi magyarázkodás tetszett a legjobban:

A bíróságtól a következő írásos tájékoztatást kaptuk a történtekről: "Az ítélet rendelkező részének kihirdetését követően, mely szerint F. Károly vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki és őt 7 év fegyházbüntetésre ítélte, F. Károly vádlott közölte, hogy rosszul érzi magát, hányingerre panaszkodott.

 

A bírónő engedélyezte, hogy védője kíséretében a mellékhelyiségbe távozzon. Kb. 20 perc eltelte után a vádlott még nem tért vissza a tárgyalóterembe, ezért a bírónő ellenőriztette, hogy valóban a mellékhelyiségben tartózkodik-e. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a vádlott, akit a bíróság a tárgyalásra szabályszerűen idézett, engedély nélkül eltávozott. A bírónő haladéktalanul gondoskodott a vádlott kézre kerítése érdekében és ezért vele szemben elfogatóparancsot bocsátott ki.

 

A vádlott távolléte az ítélet kihirdetésének nem akadálya, ugyanis a Be. 322. § (2) bekezdése alapján ilyen esetben a határozat a vádlott távollétében is kihirdethető. A vádlott magatartását a bíróság az ítélet ellen bejelentett fellebbezésnek tekinti. F. Károly vádlott fenti magatartásával nem követett el bűncselekményt."

Testvére után néhány órával Farkas Péter is megszökött a többórás ítélethirdetésről a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn. Farkas Károly szökése után órákkal újabb szünetet tartott a bíróság, azután azonban már Farkas Péter sem jött vissza, így ellene is elfogatóparancsot adtak ki. Az első fokú ítélet kihirdetésének végén a bírónő a Farkas testvérek előzetes letartóztatását rendelte el a távollétükben. Mindeközben a tárgyaló előtt rendőrök ültek.

A Független Hírügynökség szerint a bírónő azt is mondta: "Elrendelni szándékoztam mindhárom vádlott előzetes letartóztatását, azért rendeltem a terem elé rendőröket". Mivel az elsőrendű vádlott nem szökött meg, esetében csupán lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Pelle Andrea, Farkas Péter védője kérdésünkre azt mondta, hogy a szökések nem befolyásolják az eljárás további menetét, vagyis hogy mi lesz a másodfokú döntés. A szökés azért nem változtat a helyzeten, mert már annak megtörténte előtt úgy döntött a bírónő, hogy a három vádlott előzetes letartóztatását rendeli el.

Pelle Andrea megjegyezte, hogy hosszabb büntetések kiszabása esetén sem kötelező elrendelni az előzetes letartóztatást, általában azonban formális indokokra hivatkoznak, mint szökés vagy elrejtőzés veszélye. Szerinte azonban ez a döntés meghozatalakor nem volt indokolt, mivel mindhárom vádlott minden korábbi tárgyaláson ott volt, időben megjelent.

Az elsőrendű vádlottnak szerencséje volt, hogy két vádlott-társa elment, így enyhítették előzetes letartóztatását lakhelyelhagyási tilalomra, tette hozzá.

A Független Hírügynökség információi szerint voltak rendőrök a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol Farkasék ügyét tárgyalták. A rendőröket hivatalos úton kérték a tárgyalóterem elé, de a bíróság kérése az volt, hogy ne lépjenek be a terembe, amíg nem hívják őket. Mivel az ítéletet nem ismerhették és senki nem kérte őket, hogy beavatkozzanak, így nem is tudták megakadályozni, hogy a testvérpár elhagyja az épületet. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint egyébként mikor Farkas Károly - aki testvérénél korábban távozott - elment a bíróságról, még nem voltak ott a rendőrök, vélhetően azért, mert az ítélethirdetés idejére kérték őket oda.

A bírónő tehát még azelőtt döntött a három vádlott előzetes letartóztatásáról, hogy a Farkas testvérek távoztak volna a bíróságról, azonban ezt csak az ítélethirdetéskor jelentette be, amikor már csak az elsőrendű vádlott tartózkodott a bíróságon.

Farkas Péter egykori olimpiai bajnok birkózót egyébként öt év fegyházra ítélte bűnsegédként elkövetett kábítószerrel visszaélés miatt elsőfokú ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn.

A bíróság elrendelte egy másik eljárásban korábban jogerősen kiszabott egyéves börtön végrehajtását is. Farkas Péter két vádlott-társa hat illetve hét év fegyházat kapott társtettesként elkövetett kábítószerrel visszaélés miatt. Az ítélet nem jogerős, mert a vád és a védelem is fellebbezett ellene.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter, mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja, a Farkas Péter és két társa elleni büntető ügyben kezdeményezi az OIT-nál és az Ügyvédi Kamaránál, hogy a konkrét ügy történéseit a bíróság tevékenysége és ügyvéd etikai szempontból vizsgálják meg, és tegyenek javaslatokat, intézkedéseket, hogy az igazságszolgáltatás és a büntetések végrehajtása alól súlyos bűncselekményt elkövetők ne vonhassák ki magukat, olvasható az IRM hétfő esti közleményében.
 

42 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://zugugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr56753899

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Legal Eagles 2008.11.06. 18:17:20

Máshol járszNem először fordul elő a magyar igazságszolgáltatás történetében, hogy a vádlott eltávozik az ítélethirdetésről. Most mindezt egy ismert ember csinálta, ezért Draskovics Tibor azonnal vizsgálatot kezdeményezett, a blogokon pedig megindult a sz…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

füredi (törölt) 2008.11.06. 14:53:26

A teljes megértéshez nemjogászoknak:

Mo-n, ellentétben az amerikai filmekkel, a teremben nincsen senki, se rendőr, se teremőr. Az épületben sincs ilyen, csak biztonsági őr a Cora őreivel azonos jogokkal.

Amikor komoly büntetést, tehát 5 év felett szabunk ki, akkor az általában olyan ügy, amikor a vádlott előzetesben van. Ez egy kivételes eset volt tehát.

Hihetetlenül nehéz a helyzet kezelése. Ugye arról van szó, hogy én már tudom, hogy mi lesz az ítélet, de más még nem, és a játékhoz hozzátartozik, hogy nem adjuk jelét előre semminek. Ezért megleheteősen idétlen, és a fentiek szerint szokatlan, ha a teremben akár rendőr, akár BV-őr megjelenik "csak úgy". Amellett, hogy gyakorlatilag értelmetlenné teszi a hirdetést, hiszen előre tudja mindeki, hogy itt felmentés nem lesz, nyugatlanságot is szül, nem beszélve arról, hogy elvileg lehetnek érvek nagy büntetésnél is a szabadláb mellett, de én ezt elvágom azzal, hogy az őrök már akkor ott vannak, mielőtt errő szó eshetne. Azt viszont nem lehet csinálni, hogy csak utólag intézkedek, hát ki várná meg.

Ezért van az a taktika, hogy a bíró szól a rendőröknek, meg a BV-seknek, de nem 13-ra rendeli oda őket, amikor a hirdetés kezdődik, hanem valamivel későbbre, azzal, hogy a folyosón várjanak, aztán behívjuk őket, ha eldőlt minden, ha meg mégsincs előzetes, akkor el lehet őket küldeni feszkó nélkül.

Na, ez volt itt, azzal, hogy a ki- bemászkálás, meg főleg a későbbi szünet keresztbe húzott mindent. Az előzetes még nem volt elrendelve, a rendőröknek nem volt joguk intézkedni, viszont mindenki rájött, hogy mit keresnek a folyosón, aztán jött a télak.

Az eset ritkaság a fentiek miatt, kiküszöbölni csak úgy lehetne, hogy mint az LB-n komoly hatáskörrel rendelkező őrök állnak a kapuban, akiknek lehet szólni, hogy tartóztassák fel a kifelé menőket, mivel itt nem történik bcs, a biztonsági őrök nem tehetik ezt meg.

3006 2008.11.06. 15:04:10

Persze az is igaz, hogy épeszű ügyvéd már az itélethirdetés elött felkészíti a védencét mindenre.Itt első körben felmentés volt, aztán futottak még egyet és ez jött ki belőle. Mivel nincs jogerő, nincs foganatba vétel sem, ami amúgy is érdekes, hiszen az őröknek ugyanott kell várakozni, mint a tübbieknek ( kivéve aki fogva van)
Lehetne ezt jobban is csinálni, mert nem tiltja perrendtartás, de a kutyát sem érdekli.

limbekcs 2008.11.06. 15:18:25

nektek nem tűnik túlzottnak 5-7 év _fegyház_ gyeptermesztésért?

petyo 2008.11.06. 15:37:56

Iimbekcs: Ahol a nagy bűnöket nem üldözik példát kell statuálni a kicsikkel.

dshk 2008.11.06. 15:38:48

csinált előtte - szerintem - csúnyább dolgokat is, de tényleg hihetetlenül aránytalan a hét év fegyház. Mintha valami véreskezű maffiózóról volna szó, holott most csak marihuánát termesztett. A rendőr elütésért viszont csak egy évre ítélték, felfüggesztve... Összecserélte a bíró az aktát?

Rocko- 2008.11.06. 15:51:42

"A vádlott magatartását a bíróság az ítélet ellen bejelentett fellebbezésnek tekinti."
:DDDDD

és a rendszeres, parlament/politikai vezetôség ellen tett magatartási formákat, melyek láthatóak az ünnepnapokon, nos azt minek tekinti a bíróság? :)

alrmsz 2008.11.06. 16:08:42

nekem is furcsán hangzik ez a fűtermesztés - 7 év fegyház. elvileg fegyház csak igen komoly kábítószeres ügyért jár vagy akkor ez most nagy mennyiség, ezzel való kereskedelem és haszonlesés meg bűnszervezet, vagy hogy jött ki ez a 7 év?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.11.06. 16:41:25

A gyerekgyilkos anyukák is tudnak felfüggesztettet kapni. Mondjuk demagóg is vagyok minden bizonnyal.

Carl Lazlo, Esq. 2008.11.06. 17:08:04

alrmsz 2008.11.06. 16:08:42
limbekcs 2008.11.06. 15:18:25

Én 1500 tőre emlékszem.

Török Szultán 2008.11.06. 19:16:55

szerintem ez jelentős mennyiség volt, úgy rémlik több ezer tőről írtak. Ja és a "gyep" is ugyanúgy esik a latba mint a kokó, a hatóanyag mennyisége számít és nem a minősége. Bár azt nem tudom hogy a bírák figyelembe veszik-e valamilyen formában.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.11.06. 19:27:32

Sok az 5-6-7 év, de a fű, amit termesztettek is sok volt; ipari mennyiség, komoly felszereléssel. A védekezésük pedig, ők nem is tudtak arról, mi folyik a házban. Valószínűleg megszagolhatták, hogy előzetesbe akarják őket vágni, inkább leléceltek (ami ekkor még nem minősül szökésnek); így viszont utólag igazolták az előzetesbe helyezést: tartani kell szökéstől stb. És sem tudom mit lehetne tenni, valószínűleg semmit.

Egy virágcserépnyi fű magadnak szerintem is elnézhető, de ez itt azért egészen más.

Szűcslaci 2008.11.06. 20:46:43

Biztosan én vagyok megtévedve, de:
Nem egy cégnél 1. Portánál belépőkártya 2. ezt a célnál lepecsételtetni 3. portánál leadni. Ha valamelyik nem valósul meg, akkor kinemmécc!
Más: HM - leadod a személyit - kapsz egy kártyát - sorompó - lásdmintfenn.

Bíróság: nem, nem olyan, mint a Cora, attól gyengébb.

Mackósajt66 2008.11.07. 01:54:45

Ez az egész ügy azért lett ennyire felfújva, mert a Farkas P. szerepel benne. Hány olyan ügy van, ahol a már jogerősen elítélt tojik a bv. "behívóra"? Az sem fogolyszökés, ez sem volt az.

Egyébként a múltkor voltam egy bíróságon (nem vádlottként:) ), ahol az átlagnál komolyabban vették a ki-be járkálást, közölték, hogy a belépőpapírt írassam alá a bíróval, mert az épületből csak akkor engednek ki, ha a bíró engedélyezte. (Egyébként ezek is egyszerű biztonsági őrök voltak, füredi beírására figyelemmel viszont már azt sem értem, hogy ők ezt hogyan tehették meg...)

No ehhez képest csúszott a tárgyalás, amikor lejárt a parkolókártyám, lementem, hogy bocs, de ki kell mennem pénzt bedobni.

Minden aláírt belépőpapír nélkül simán kiengedtek....

nyekk 2008.11.07. 07:28:26

Ez (meg sok más) eset azt mutatja, hogy a magyar igazságszolgáltatás, de az egész jogrend idióta, debil, haszontalan, és/vagy velejéig korrupt. De inkább és. Ez is, az is. És ezért teljesen alkalmatlan az eredeti funkciójának betöltésére. (Akár csak a többi állami szervezet; pl.: a rendőrség, az egészségügy, az oktatás stb...)

szaGértő 2008.11.07. 08:00:40

Mackósajt66 2008.11.07. 01:54:45
"Minden aláírt belépőpapír nélkül simán kiengedtek...."
Engem is... Sőt, befelé motozás, átvilágítás nélkül megyek be. :))

füredi (törölt) 2008.11.07. 08:27:53

Szűcslaci!
Igen, ez lehetne megoldás, ha a kijárati kapu zárt lenne. Meg lehetne oldani.

Nyekkk! Igen, nyilván, szerintem kevés olyan dolog történhet, amiből nem ezt a következtetést vonod le.

Legal eagles!
Az én praxisomban még nem fordult elő, máséban sem nagyon, ez nem gyakori eset, természetesen előfordult már.
A bevonulásról egyszer már írtam, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben nem igaz, hogy tömegsen ússzák meg a be nem vonulók.

Mindnekinek!
Szerintem ez 282 (2) b), avgyis minimum 5 év az enyhítő szaksza nélkül, többet meg nem tudok az ügyről, úgyhogy nem nyilatkozhatom arról, hogy sok vagy kevés. A "nagyok megússzák, a kicsik nem" érv azért egy picit sántít, végülis egy "híresember" kapott 5-öt.

füredi (törölt) 2008.11.07. 08:29:23

És fegyház, mivel 42. (2)/3.

3006 2008.11.07. 09:10:17

talán off, de pl. a francia bü. jogban nincs fogolyszökés, mert ott a büntetőjog csak akkor büntet, ha valamilyen jogszabálynak önként nem teszel eleget vagyis nem tanusitasz jogkövető magatartást.
Akit viszont lefogtak, az kényszer hatása alatt áll, tehát nem várható el tőle semmiféle jogkövetés, mert kikényszerítés van.
Az őr feladata, hogy megőrizze a fogvatartottat, ha ez nem sikerül, akkor hibázott és elitélik, de a fogvatratottat ezért külön nem.
Szerintem nem nélkülözi a logikát.

Dezsőjóska 2008.11.07. 09:35:22

Szerintem az a debil aki nem fogja fel, hogy egy (akkor még) szabad ember távozott a bíróságról. Lehet itt kurva nagy dolgokat belegondolni, de az már inkább a bulvár irányába tolja el a dolgokat.

OkoskaTo:rp 2008.11.07. 10:00:29

füredi: Szerintem a "nagyember" kifejezés elsősorban nem a hírességnek szólt (bár Császár Előd és Stohl Buci helyett más nem feltétlenül ússza meg ennyivel), hanem a nagyobb anyagi és politikai érintettségnek. Postabank, Baumag, K&H - nagy részük büntetlenül megúszta, aki kapott valamit, az is lényegesen kevesebbet. Az egyszerű emberek szemében ez erősen aránytalan. Nem mondom, biztosan jogszerű az egész, de igazságosnak biztosan nem az. Tudomtudom, jogszolgáltatás vs igazságszolgáltatás.

red dragon 2008.11.07. 10:10:25

Lehet, hogy sokaknak túlzottan súlyosnak tűnik az ítélet, de feltehetőleg nem tudják miről is volt szó...

Én elég jól ismerem az ügyet, itt ipari mennyiségben termeszteték a füvet, a házkutatás során több ezer kendertövet foglaltak le. A vádlottak naponta "szüretelték" a hatalams mennyiségű termést.

Állandó páratartalom és hőfok volt a "kertészetben" az éjszakát és nappalt pedig egy gép váltogatotta meghatározott időközönként. Több tízmillió forintos felszerelés kellett mindehez.

Egyáltalán nem súlyos a büntetés, egy ilyen sztori a Btk szerint 5-10 év.

A terjesztést (ami súlyosabb megítélés alá esik)nem is tudták rájuk bizonyítani, pedig kevéssé valószínű, hogy ők hárman füstölték el a többszáz kiló cuccot...

xaraud 2008.11.07. 10:25:15

Kern András; Egy elfogott beszélgetés :-)
Védő: -Nem kell wc-zned Petikém?!
Vádlott: - Áhh, dehogy kell!
Vé. : De, én tudom, hogy kell!
Vá. :- Ok, kell, megyek is ki.
Vé.: -Várj, elkisérlek, szívok egy kis friss levegőt én is.
Vá.: -Ok, gyere.
Majd kimennek...a beszélgetés a folyosón folytatódik.
Vé.: -Hova mész te b@rom, nem azt mondtad, hogy nem kell?!
Vá.: -Hova-hova, azt mondtad kelljen.
Vé.: -Jah, tényleg, no tartogasd hazáig, pakoljj össze és meg se állj Jamaicáig, ott folytathatod a bizniszt és el is tűnhetsz...naaa..induljj már Petikém!
Vá.: -Nem lesz ebből baj?
Vé.: -Mert, most nincs baj, vagy leülöd azt a kb 5 évet?
Vá.: -Isten veletek, 15 év múlva találkozunk...

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.11.07. 11:20:57

Tényleg már, többeknek (nyekk meg ilyenek).

Kérdés, ha 10 rendőr áll a főbejáratnál, Farkas meg csak úgy kisétál, vajon mit kellett volna tenniük? "Állj, önt 30 perc múlva nem jogerősen elítélik 5 évre, sőt előzetesbe fogják helyezni, nem mehet sehová!". Még ha tudná is a zsaru, hogy 30 perc múlva mi lesz az itélet, illetve elrendelik-e az előzetest (ami súlyosan ellentétes lenne mindenfajta alapvető bünetőelvvel) ott és akkor még szabad ember, oda megy ahova akar.

Nem a rendőrökön múlott, vagy a biztonsági őrökön, vagy a bezárt ajtón. Ritkán fordul elő ilyesmi (általában, ilyen súlyos esetnél ilyenkor a vádlott már előzetesben van) de ha megtörténik tulajdonképp nincs mit tenni; szerintem nem is kell.

Kisigi · http://legaleagles.blog.hu 2008.11.07. 11:29:40

Én egy olyan törvénymódosítást el tudok képzelni, hogy a rendőrnek legyen joga feltartóztatni, ha engedély nélkül akar távozni.

Ha belegondoltok, az a vádlott is szabad ember, akinek az elővezetését rendelik el, márpedig az tipikusan azzal is jár, hogy néhány órát a rendőrségi fogdán tölt az ember. Tehát azzal nincs probléma, ha a vádlottat akarata ellenére a rendőr odaviszi a tárgyalásra. Így én abban sem látok problémát, ha az akarata ellenére megakadályozza a távozásban.

füredi (törölt) 2008.11.07. 12:37:30

Kisigi!
Nagyon érdekes az amit mondasz! Ha azt, hogy ott legyen a tárgyaláson lehet rendőrrel biztosítani, akkor miért nem lehet, hogy ott maradjon. A mostani szabályozás szerint ez nem így van, de hátha valaki olvas téged!

Fontos tudni még az egészhez, hogy "balhé" nagyon ritkán van a bíróságon - azért tűnik ez másként, mert minden egyes ügy médiás lesz. Ezért bennünk bírókban nem érlelődik az igény, hogy mondjuk állandóan legyenek rendőrök az épületben, az jobban zavarna, mint az, hogy több ezer elítéltből mondjuk kettő elsétál.

füredi (törölt) 2008.11.07. 12:41:15

Pascal!
Így van, ez egy nagyon ritka eset. Bármilyen meglepő, minket itt benn nem rázott meg túlzottan, elmentek, majd meglesznek, a kettőből egy már ül, a másiknak azért nehéz lesz ezzel az arccal bújkálni.

Fontos: az, hogy mondjuk Thaifölddel nincs kiadatási egyezmény, nem jelenti azt, hogy adott esetben nem adnak ki valakit. Ezt annyit jelent, hogy nincsenek automatizmusok a kiadatásban, de a két ország diplomáciai úton bármit megbeszélhet. Nincs egy magyarnak védettsége Thaiföldön, miért is lenne. (Csak azért mert már újságcikk volt, hogy biztos ott van, meg látták Schwechaton)

füredi (törölt) 2008.11.07. 12:48:49

3006!
Régen a Csemegi kódexben nem volt bűncselekmény a fogolyszökés, mert azt mondták, hogy ez egy magától értetődő dolog.

A francia jogban (CP 423-27) akkor büntetendő a szökés, erőszakkal, zárfeltöréssel, vagy korrupcióval törénik. A sima futás nem!

Sanyi 2008.11.07. 13:00:26

- Jol hallottam biro ur, ilyen kis bunert ot ev?
- Mondom kotel!

füredi (törölt) 2008.11.07. 13:59:34

Egyszer 45-ben valami pimfli ügy miatt a szovjet katonai bíróság ítélkezett Budapesten, nem nagyon vacakoltak tolmáccsal, a bíró mutatta a 10 ujját, azt hitték hónap. Év volt.

Natural · http://delta9thc.blog.hu 2008.11.07. 15:13:21

Lehet nem tudtak elszámolni a bűnükkel, ahogyan a borász sem tud. Hiszen a borász művész és a kultúra tisztelője. Annak ellenére hogy egy éves termésével ki lehet irtani egy közepes méretű magyarországi kisváros teljes népességét(a csecsemőktől a nyugdíjasokig mindenkit). Mégis a borász, aki a családon belüli erőszak alapkövét teszi le arról beszél, hogy "A tölgyfahordó és a csersav jótékony hatása gyümölcsös illatokat kölcsönöz az isteni nedűnek".....PFFFFF

dshk 2008.11.08. 00:11:19

red dragon, szóhasználat kérdése, de egy-két ezer tövet nem neveznék "ipari termelésnek". Gondolom nem faméretűek ezek a növények. A dél amerikai kokainbárók, az az ipar. Itt inkább csak egy fejlett háztájiról van szó. Nem mondom, ha egy tonna heroint csempésztek volna - ilyesmire tippeltem az esetet olvasva - érteném, dehát messze nem erről van szó.

ihatethisindapassthingy 2008.11.08. 07:11:19

dshk, a DEA szerint egy tő átlagos éves hozama 400g, ami kifinomult termesztési feltételek (fogjuk rá, ez az volt) esetén elérheti az 1kg-ot (arról nem szól a fáma, hogy ez szárítás előtt vagy után). 1000 tő esetén ez 1 tonna, de legalábbis 400kg fű. Üsse kutya, legyen csak 100kg. Jöjjön egy vad tipp: ha a nagykerár grammonként 500 és 1000Ft között lehet, az 50 millió - 1 milliárd forint bevételt jelent 1000 tőre és itt több ezer tőről volt szó. Továbbá, 1g tiszta marihuana 4-6 cigire tuti elég, szóval aligha csak a családnak és a haveri körnek termeltek. Anyám a háztáji csirkéi tuti nem termeltek ennyit :)

red dragon 2008.11.08. 16:09:43

dshk

Azt írtam, több ezer tőről volt szó, nem egy-kétezerről. De a Btk szerint 100 tő felett már amúgy is jelentős mennyiség.

Egyébként majdnem faméretűek voltak a növények, egy alkalommal több kilót szüreteltek. És ezt éveken keresztül csinálták...

3006 2008.11.08. 19:20:41

... és mivel a rend őrei elfogták őket,az ültetvényt felszámolták, azóta lehetlen mariskához jutni a fővárosban. Itt a vége, fuss el véle.

nyekk 2008.11.08. 21:25:58

Psacal (meg hasonlók): engem, mint laikust hagy érdekeljenek a piszlicsáré jogi csűr-csavarmányok. Ha az étteremben odaégett ételt kapsz, nem érdekelnek a szakács (lekezelő) tudományos magyarázata. Azt tudom, hogy egy bűnöző 5 évvel fenyegetett bűncselekmény után nem volt előzetesben, és bohócot csinált csinálhatott)az igazságszolgáltatásból. Nagyon korrupció szaga van a dolognak, és egyre több az ilyen érthetetlen ügy: lásd pl MÁV ÁBE biztosító igazgatójának több órás -feltehetően pénzmentő - eltűnése. Nem vagyok kíváncsi a lekezelő, kioktató jogi magyarázatra a hatóságok részéről. Arra vagyok kíváncsi, ki ezért a felelős, meg arra, hogy mikor fog lógni az illető(k) bőre a kerítésen.

nyekk 2008.11.08. 21:27:01

Temészetesen: "...hagy ne érdekeljenek..."

dshk 2008.11.09. 10:21:18

mindegy hogy számolgatunk, egy budai családi ház pincéjében nem lehet ipari mennyiségben növényt termelni. Az évi egy tonna nem veteményeskert, de kb. ötödhektárnyi kukoricával egyezik meg...

Arról nem Farkasék tehetnek, hogy ennyi terméssel nagyon sok pénzt lehet keresni. Pont az állam határozza meg az összes élvezeti cikk, drog árát, cigaretta esetén az extra adóval, marihuána esetén a extrém kínálatszűkítéssel.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2008.11.09. 10:22:43

nyekk, rövidebben is elintézheted, írd csak be: "azonnal állítsák vissza a csengőfrászt"; csupa nagybetűvel, és máris tudjuk a megjegyzésed hova tenni.

Másrészt tényleg jogos a kérdés, miért nem voltak előzetesben

"hadd ne érdekeljenek", próbáld ezt is

Angelo_ 2008.11.09. 10:48:51

füredi 2008.11.06. 14:53:26

"A teljes megértéshez nemjogászoknak:
...
Hihetetlenül nehéz a helyzet kezelése. Ugye arról van szó, hogy én már tudom, hogy mi lesz az ítélet, de más még nem, és a játékhoz hozzátartozik, hogy nem adjuk jelét előre semminek..."

Laikusként ez a "játék" teljesen logikátlannak és feleslegesnek tűnik. A hallgatóságot a jelen lévő jogászok kivételével egy dolog érdekli és az a konkrét ítélet.

1) Nem lenne egyszerűbb azzal kezdeni? Ha már az elhangzott, akkor a rendőri jelenlét sem lenne visszás...

2) Továbbmegyek, miért jó a bíróságnak/bíróknak/akárkinek az, hogy órákat töltenek azzal, hogy papírból felolvassanak valamit? Miért nem elég, kihírdetni azt, hogy nem bűnös/bűnös és ennyit meg ennyit kap és az indoklást az érintettek írásban megkapják? Ezt a felolvasósdit elég lenne igazoltan analfabéta vádlottak esetén alkalmazni..

szaGértő 2008.11.09. 11:49:42

Sanyi 2008.11.07. 13:00:26
"- Jol hallottam biro ur, ilyen kis bunert ot ev?
- Mondom kotel! "

Fülorvosnál:
- Milyen a hallása?
- Római katolikus.

:)

xaraud 2008.11.11. 11:13:34

Angelo!
Azzal kezdődik...aztán jön az indolkás, ami a "hosszabb része".
Azért kell az indolkást is felolvasni, mert ezzel támasztja alá a fent elhangzott ítéletet, úgymond ezzel indolkolja döntését.
süti beállítások módosítása