Nehéz elhinni, de bármikor körözött bűnözök lehetünk úgy is, hogy fogalmunk sincs róla. Elég egy hamis vád és egy lakcímváltozás, egy figyelmetlen nyomozó, ha a gépezet beindul, pillanatokon belül megtapasztalhatjuk tényleg hűvös-e egy rendőrségi fogda.

Az alábbi épületes történetet szeretném megosztani a tisztelt Hallgatósággal, hozzáértőkkel illetve érdeklődőkkel. Ez is egy jó példa a mi bátor és szorgalmas rendőrségünk és ügyészségünk rendkívüli helytállására.

Történt egyszer, hogy a rendőrség egyik jól képzett nyomozója idézést kívánt számomra küldeni egy magánokirat-hamisítási ügyben. Egy névtelen feljelentés érkezett ugyanis a rendőrségre, amiben engem a fent nevezett tett elkövetésével vádoltak. Hát talán ennyit az alapos gyanúról?

Szóval a kiváló képességekkel rendelkező rendőrtiszt elküldte az idézést számomra, mégpedig egy korábbi lakcímemre címezve. Ugyanis az eset előtt kb. 2 hónappal megváltozott a lakcímem, elköltöztem. Ahogy azt kell ezt be is jelentettem az illetékes okmányirodában és ott el is végezték az ilyenkor szükséges adminisztrációt. De persze erről a rendőrség valamilyen oknál fogva nem akart tudomást venni.

Milyen meglepő dolog, hogy én nem jelentem meg a fent említett idézésre, mivel magam nem is értesültem erről. A posta a „címzett ismeretlen helyre költözött” jelzéssel visszaküldte a feladónak a levelet. Na, természetesen ez sem tántorította ám el a mi bátor rendőrünket és pár nap múlva megismételte az idézést, ugyancsak a rossz címre. Nem tudom, hogy mondanom kell-e, hogy milyen eredménnyel?! Én még mindig nem tudok az egészről semmit, így élem a mindennapi életemet továbbra is.

Egyik hétvégén telefonál az egyik kedves nagynéném, hogy menjek azonnal hozzá, mert ott volt náluk a rendőrség és engem keresnek. Állítólag valami bűnügyben köröznek. Ez azért meglepett egy kicsit. Mint kiderült két szekrény nyomozó erőszakkal bement a nagynéném lakásába és azt átkutatta, engem kerestek ugyanis. Kérdezősködtek a házban lakóktól rólam és még a közeli munkahelyemre is benéztek.

Ezek után fogtam magam, mint egy törvénytisztelő állampolgár és bementem még aznap a kerületi kapitányságra, ahol leültettek, és tőlem kérdezték, hogy mégis mi járatban vagyok?

Elmondtam azt a keveset, amit tudtam és türelmesen vártam. Aztán egy kis idő múlva jött egy egyenruhás rendőr és lekísért a fogdába, mert hogy engem köröznek. Na jó, nem bilincseltek meg, de a személyes tárgyaimat, cipőfűzőt és nadrágszíjat le kellett adnom, ja és nem is telefonálhattam. Kis idő múlva jött valami ügyeletes nyomozó és leírta a vallomásomat és kb. 3-4 óra múlva már szabad is voltam.

Később az iratokból kiderült, hogy a kedves és okos rendőrtiszt lekérte a központi nyilvántartóból a lakcímemet, de valamiért mégsem oda címezte az idézéseket. Szerintük véletlen.

Ennyi ésszel és ilyen eljárással mindenki eltölthetne néhány órát a hűvösön (egyébként tényleg hűvös volt a helyiség). Sok más egyéb hibát is elkövettek a rendőrök, amiből büntetőügy is lett. Ennek most örülhetnék, de hát még sem olyan egyszerű ez az egész? Az ügyvédem tanácsára indítottam egy kártérítési pert a rendőrség ellen, amit első fokon meg is nyertem. Most itt tartok és remélem, hogy happy end lesz a történet vége.

Mert azért mégis csak felháborító ez az egész rendőrségi eljárás! Valahol olvastam (azt hiszem a Be.-ben), hogy a szeretett ügyészségünknek többek között a nyomozás felügyelete is a munkájához tartozna. Kívánom, hogy ezt egyszer az ügyészek, a bírák és a rendőrök is a saját bőrükön megtapasztalják.



Üdv,

M J